Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X66

2011. november 19. 17:30 - Hódos Hajnalka

Hát kérem, ma újra bebizonyosodott, egy zseni vagyok. Teljesen egyedül megtanultam képernyőfotót csinálni és egyszer sem basztam közben földhöz a laptopot. A szükség nagy úr, ugye, Sigiském, hű társam az agybajban? Más csoda is történt, megemeltem a seggem és elmentem futni, gondolkodtam is a névváltoztatáson, a Baltás Démon, alias Paula Radcliffe. Úgyhogy már csak egy restanciám maradt (ööö….heló, Főnök!), de elolvasom a Metro 2033 c. könyvet, rohadjak meg, tényleg, ha már a fejébe vette, hogy kiművel szkifibűl. Páran már próbálkoztak vele, egészen az Én, a robot c. filmig jutottam. Mit meg nem tesz az ember, tavaly képes voltam habkarikával szopatni magam, és megígértem idén karácsonyra is. Nem örülök.

Veronika sem, a Mamma miára diszkót kéne táncolni. Nincs kedve. Szerette volna egy komolyabb oldalát megmutatni. Meg azt is, tud szenvedélyesen táncolni. Shadi fogja be, ha nincs kedve, nem csinálja. Vagy ilyen fejjel csinálja. Shadi próbál érvekkel jönni, nem lenne jó, ha ugyanolyan tánccal készülnének, mint Gergőék, mert nekik az nem áll jól, de Veronika érve sokkal többet nyom a latban: erre a számra táncoltak Cristofellel, ez nagyon jó! Iringó elrettentésül levág egy parádés mozdulatsort a tükör előtt, de pechjére Veronika még lelkesebb lesz, ez az, ez nagyon jó, csak Shadi ne dirigálna állandóan, az okostojás. Szerivolték is gőzerővel készülnek, hogy tökéletes legyen a döntő, na, Serinek most tetszett meg igazán a tánc, hogy megtudta, a nőt kell hangsúlyozni. Seri visszaszól, Gergő szerint azért, mert még mindig bejön neki. Attila szokás szerint nyavalyog, bízott Andiban, mindent elhitt neki, erre jön a csacsával, ami túl gyors. Nem lehetne lelassítani? A riportban megnyugtat minket, a hozzáállása megváltozott, de félreértés ne essék, most is utálja a táncot. Kinga szerint, bár Attila úton-útfélen azt hangoztatja, hogy inkább aludna, örül a továbbjutásnak. Andi indul, holnap jobbak lesznek. Attila, fektesd le ezt a lányt. Próbáltam de nem akarja. Remélem, mindenki kinevette magát, máson nem nagyon tudunk öfi közben, legfeljebb kínunkban.

Mivel a párok sokkal szerencsésebbek voltak, mint mi, és ők nem látták egymás táncát, lehetőséget kapnak, hogy vesszenek össze és genyózzanak egymással, akarok mondani megbeszéljék, mi történt az elődöntő előtt és alatt. Péteréknél az történt, hogy a Vera kurva jól táncolt, Péter meg nem. Vera megragadja az alkalmat, hogy a tánc kapcsán vélt és valós sérelmeiről kezdjen beszélni, igazsátalannak érzi, hogy rányomták a féltékenység bélyegét, mindenki fogja fel, hogy ő nem féltékeny. És leesett róla egy nagy kő is. Veronika nem érzi jogosnak, hogy benne lettek a döntőben, ennyire szarok a három nap alatt sosem voltak és úgy elbaszták a táncot, ahogy lehetett. Kis vita Shadival, aki nem feltétlenül ért egyet, de ez Veronikát nem érdekli. Szerencsétlenségére elkotyogja, nagyon lelkesek, mert új táncot kaptak Iringótól a bohóckodós koreográfia helyett. Vera gyorsabban csap le, mint a vadászsólyom, és nem érzed úgy, hogy ehhez te kevés vagy?

Attila ne ugasson bele, fogja fel a pici agyával, hogy nem féltékeny, az van, hogy nem bírja Veronikát elviselni és nem is ideges. Veronika meg butább, mint Vera gondolta, ha azt gondolja, hogy a randi miatt féltékeny, egyébként is, csitu van, nekem te előre köszönjél, anyukám! Általános huhogás és felhördülés, Attila szerint nemcsak méltatlan, ahogy Vera üldözi Veronikát, de féltékenységében udvari bolondot csinál magából. Vera kiosztja Attilát is, ne menjen bele ilyen érzelmi dolgokba, mert úgy lejáratja, hogy csak! Jó, akkor Kinga elmondaná, hogy velük mi volt. Nehezen indult, többször összekaptak, de beleadtak mindent, mert szerettek volna nyerni. Attila csodálkozik, tényleg? Csaba szerint Attila kibaszott jól megoldott és hiába mondja, hogy nem érdekli, látszik rajta, hogy igen. Fecó megint átmegy Terézanyába oltott Kozsóba, úgy szeretné, ha Attiláék összejönnének, nagyon örülne! Én annak fogok örülni, ha nem kapok diabéteszt, míg Fecó a Villában van, egyelőre az állandó édelgéstől meg szeretetrohamoktól még csak hányingerem van. Vera, aki nem ideges és nem is féltékeny, a teraszon tovább puffog, ez a nő ostobább, mint gondolta, neki magyaráz! Hát egy lapon nem lehet őket említeni! Ez nem nő, ez egy RibizliGizi! Egy ostoba kislány! Vera, te meg elviselhetetlen, és nem feltétlenül amiatt, amit mondasz.

Nézzük, ki ki mellé áll. El tudom intézni két mondatban: Serin és Csabán kívül ilyen-olyan indokokkal mindenki semleges marad. Seri teljes mellszélességgel áll Eszter mellett, Csaba meg azért áll Shadi MÖGÉ, mert már a múltkor megmondta. A két manipulátor azért összenyomorgatja Esztert a konyhában, minden támogatást megkap tőlük, jó? Azért Kinga szavaira fordítok némi időt, őt hidegen hagyja, ki jön vissza, felőle akár mind a ketten kieshetnének, ezért marad semleges. Még a kalapomat is levenném, ha ezek mögött a szavak mögött némi tudatosság lenne, nem puszta rosszindulat. A feladat után Eszter Péterrel beszélget, ne tudja meg, hogy nyalt neki Shadi a kiválasztás után! Péter szörnyülködik, és milyen hibákat követ el, ilyet beszólni a Roninak?! A saját táncpartnerének? Shadi szerint ő áldozat, a csajoktól meg kivan. Kiforgatják a szavait, ellene fordítják. De ha visszajön, olyan balhé lesz, amilyet még nem baszott Európa! A kis tücsök/tündérke/kuka/bolond és Peti randizni indul, ez gondolom, unalmas vacsorát jelent, előtte meg pezsizést a felmatricázott autóban. Igen, jósdát nyitok. Kinga és Attila viszont egy hangulatos távol-keleti teázás házigazdái lehetnek. Muffinnal. Beöltözködve, naná.

 

Pétert nem zavarja a sok pohár, villa. A sok kanál se. (A poszt másfél órát állt, ugyanis a barátnőm felhívott telefonon és elmesélte a tegnap estét. És még mondja valaki, hogy sokat beszélek.) Veronikát meg igen. Amúgy is utál randizni, azt szereti, ha lehet lazulni. Erre most kaptak gyertyafényt meg harminc poharat. Meg negyven kanalat. Úgy érzi magát, mint egy idióta. Ne legyen már randiparája, Pétertől a feje tetejére önthetné a desszertbort. Itt van nemtomhány evőkészlet, érted? Péter egy úr, na, elviteti az evőkészletet, meg a poharakat is. Miután Veronika húzóra megissza a pohár bort, Péter elérkezettnek látja az időt, hogy vallomásokat tegyen, de a Kis Tücsök nem érti, miért mond neki olyanokat, nagyon szeretlek. Ő ettől fél. Akkor Péter közepesen szereti, mondhatni, középszeri van. Még mindig jobb, mintha azt mondaná, Veronika, eszköz vagy egy taktikai játékban, nem? Veronika a bögrétől nem jön zavarba, csak az evőkészletektől, ezért kiülnek a teraszra, Péter mondjon egy titkot, de olyat, amit senki nem tud. Hogy ez titok-e nem tudom, de Péter szeret Veronikával lenni, mert olyan vele, mintha nem egy játékban, hanem bárhol lenne.

A távol-keleti teázáson a hangulat a tetőfokig hág, valaki mondjon jó pletykát. Vera nem tud. Akkor mesélje el, miért baszogatja Veronikát. Vera sajnos komolyan veszi a kérést és fosni kezdi a szót, Veronikában óriásit csalódott. Egy hét éves kislány fejével gondolkodik és RibizliGizi! Attila meg ne nézzen értetlenül, ő is a valagára paskolt meg emelgeti! Kelleti magát a kis riherongy! Fecó szerint a probléma gyökere, hogy Péter idézőjelben meg akarta dugni Verát, az nem hagyta magát, ezért kidobta az ágyából és bevitte helyette Veronikát. Vera bólogat és meg van alázva. Nem is egyszer. Szégyelli, hogy köze volt Péterhez. Most, hogy kellemesen elunták magukat Vera monológja alatt, akár le is dögölhetnének. Megérkezik Veronika is, aki nem szomja, Péter elmegy D-matracot igényelni, biztos vagyok benne, mire visszaér a riportból, azon kívül, hogy Veronika borgőzös horkolását hallgatja, kezdeni nem tud vele semmit.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
2325 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2011.11.21. 17:47:20

@nathalie:
Mégis kiadott egy cédét. :DDD

Hurri Kán 2011.11.21. 17:49:21

@Tüzitündér:
Csak akkor, ha sülés közben saját magának kenegeti az oldalát szalonnával. :D
Nehogymáá azzal is nekem kelljen fáradni. :D

capa05 2011.11.21. 17:50:58

@gyvy: meg ne égjen a gumicsizma !:D

capa05 2011.11.21. 17:56:56

@gyvy: na mert az jó lesz a jövő évi malacra...)))

Hurri Kán 2011.11.21. 17:58:46

@capa05:
Így van. Náthás malacnak nem jó az íze :D

julcsi29 2011.11.21. 17:59:44

Elmentem,majd jövök!Előre is gratula az elsőnek! :)Meg az első 10-nek! :DD Meg mindenkinek! :)))))Sziasztok!

Tüzitündér 2011.11.21. 18:00:08

megszólalt az összes légvédelmi sziréna itt! majdnem frászt kaptam! rettenetes hangja van!

Tüzitündér 2011.11.21. 18:07:18

@capa05: egy könyvvel a parkba, ugye ? :):)

capa05 2011.11.21. 18:09:31

@Tüzitündér: hát a padon üldögélni már hideg van..))))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 18:11:53

@capa05: @gyvy: csak rágondoltatok egy kis vékony,lapos sajtótermékre és már meg is ártott.:P:DD

capa05 2011.11.21. 18:14:03

@anica inkognitóban: mi irodalom kedvelők már csak ilyenek vagyunk! A műveltségért nem sajnáljuk az időt.)))))

Hurri Kán 2011.11.21. 18:15:47

@anica inkognitóban:
Kultúrát szippantunk magunkba.ÉS? Már ez is baj, f@szom@tb@zmeg? :DDD

capa05 2011.11.21. 18:16:59

@gyvy: és érezzük is hogy ránk fér:D

avanivi 2011.11.21. 18:17:16

http://www.google.hu/imgres?q=lila+bakancs&hl=hu&client=opera&hs=F9s&sa=X&rls=hu&channel=suggest&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=or993jSDZa2PTM:&imgrefurl=http://ourstyle.freeblog.hu/tags/lila/&docid=VkRWk7BFOsCLUM&imgurl=http://ourstyle.freeblog.hu/files/lillalilacipo_blog.jpg&w=450&h=300&ei=2IbKTuyHMsHP4QS_kpgw&zoom=1&iact=hc&vpx=800&vpy=288&dur=1408&hovh=183&hovw=275&tx=126&ty=94&sig=109104408603924046988&page=1&tbnh=130&tbnw=170&start=0&ndsp=24&ved=1t:429,r:11,s:0&biw=1118&bih=748@padlizsán 5:

padlizsán 5 2011.11.21. 18:25:21

@avanivi: deee, látom
csak a nevemet kellett róla leszedni :)
de ez inkább csimma, nem bakkancs, de azért jóóó

capa05 2011.11.21. 18:36:04

@anica inkognitóban: jó érzés amikor áthat a tudás , az új tartalom izlelgetése... feldolgozása szellemi szárnyaláshoz vezet!:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 18:37:41

@capa05: aztán nehogy a nagy szellemi szárnyalás vége (orra)bukás legyen! :DDDD

Hurri Kán 2011.11.21. 18:38:51

@anica inkognitóban:
Irigykedés helyett olvass inkább. :P :D

capa05 2011.11.21. 18:41:09

@anica inkognitóban: annyit azért nem olvasok, hogy összefollyanak a betük:P:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 18:43:09

@capa05: ja, az nem is jó, mert eltompul az agyad, ha összefolynak..:P:D

Hurri Kán 2011.11.21. 18:45:56

@anica inkognitóban:
Keress fel egy jó optikust, majd segít :D :D :D

avanivi 2011.11.21. 18:46:34

@padlizsán 5: van bakancs is , de ez nekem is tetszett:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 18:47:41

@gyvy: más szakemberrel konzultálok:PPP:DD gyakorlatival :PP:D

Hurri Kán 2011.11.21. 18:50:18

@anica inkognitóban:
Ha javítja a látásodat, akkor hajrá. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.21. 18:52:09

Nocsak, megjöttem és semmi poszt?:) Nem maradtam le róla?:)

Hurri Kán 2011.11.21. 18:55:41

@anica inkognitóban:
Kitérünk a kihívás elől? Ehhhhh... :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 18:57:28

@gyvy: ugyan,kérlek..soha..:PP:DD csak megválogatom,mit olvasok és tudom,mikor kell letenni, hogy aludni is tudjak:DD:

Hurri Kán 2011.11.21. 18:58:42

@anica inkognitóban:
Aztán nehogy keveset találj olvasni, aztán nem alszol nyugodtan. :DDD

capa05 2011.11.21. 19:03:59

@gyvy: ajánlottál valamilyen könyvet a hölgynek? Talán valami könnyű ponyvával kellene kezdenie..:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:05:26

@gyvy: az is baj??:D
@capa05: miért érzem fenyegetőnek,amikor egy fülig érő mosolyú cápa hölgyként emleget?????:P:DDDD

Hurri Kán 2011.11.21. 19:08:44

@capa05:
Elég reménytelen esetnek láccik... :DDD
Tán a piócás ember segít rajta. :D

@anica inkognitóban:
A környezetednek lehet. :DDD

capa05 2011.11.21. 19:10:28

@gyvy: ez a piócás dolog jónak tűnik..:DDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:10:49

@gyvy: kapja be a tiédet a síkköszörű ! :PPP:DD csak ennyit fűznék hozzá..:DDDDD

Hurri Kán 2011.11.21. 19:13:13

@capa05:
Ugye? :D

@anica inkognitóban:
Jelenleg helyettesítik a síkköszörűt, nem váltanám le az illetőt. :DDD

inmemancsi 2011.11.21. 19:14:31

21 15 től blöff a viasaton

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:16:44

@gyvy: még..:PP:DDD de majd ha túl sokat jársz könyvtárba és késő estig olvasgatsz, marad a síkköszörű :P:DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.21. 19:17:04

@inmemancsi: ez ajánlat akar lenni? Még mindig nem láttam, jó film?:d

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:21:44

@gyvy: Én, Anica inkognitóban, anyagi és erkölcsi felelősségem tudatában a következőt nyilatkozom: meggyőztél,bázdmeg! :PP:DDDDD
na, ezt oszd be a következő 20 évre! :P:DDD

capa05 2011.11.21. 19:21:47

@gyvy: akkor én is nézek egy felolvasót:DDD

Hurri Kán 2011.11.21. 19:25:29

@anica inkognitóban:
Zene szemeimnek. Úgy meghatódtam, megyek és olvasok egy gyönyörű szonettet. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:27:03

@gyvy: ja, gondoltam..:D jó napom van, gondoltam legyen neked is.. elvégre mindjárt itt a Mikuls..:P:DDD
@capa05: most csak az tartott vissza attól, hogy kiigazítsam az általad használt szót, hogy Hajni kivágna..:DD;)

Hurri Kán 2011.11.21. 19:28:24

@anica inkognitóban:
Az utóbbi időben csak jó napjaim voltak. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:29:56

@gyvy: annyi könyv után nem csodálom..:P:DD
na hagyjál már, mert éppen az F5 billentyűnek fogadtam örök hűséget éppen..:DD

Hurri Kán 2011.11.21. 19:31:56

@anica inkognitóban:
Legalább fiatal, és még jól bírja? :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:37:17

@capa05: nem mondhatom meg, nem szalonképes..:))))a címbid már biztos vágta...:DD

inmemancsi 2011.11.21. 19:38:33

@ladyandhenk: jó film nagyon, imdb-n 9,4, brad pitt oltári benne..

capa05 2011.11.21. 19:47:48

@anica inkognitóban: majd ha kész lesz a kötészet megkérdem tőle..P:DD

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 19:52:05

ezt rühellem Fecóban, hogy ő mindig mindenhol 'ott ül'. mindig vagy kussol és mosolyog, vagy lenyom két békítő mondatot, meg elsüt egy hetedrangú állásfoglalás-szerű bariton tőmondatot. És ez, hogy mindig mindenhol ott sunnyog a sarokban, azt is okozza, hogy mindenkinek egyben a háta mögött is áll. Ő a villa "Ha én egyszer kinyitom a számat..." embere. Volt egy ilyen című, Latabár, v. Kabos Gyula film, vagy lehet, hogy 80-as évekbeli rádiókabaré. Hajrá Fecó, bár ez az egyik leggusztustalanabb emberi vonás, de hadd üssék egymást, míg te ősbelgaként állj be középre.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 19:52:06

@capa05: szerinted én rosszat akarok neked????:DDDDDDDD

inmemancsi 2011.11.21. 19:54:11

@ladyandhenk: na majd írd meg tetszett-e

inmemancsi 2011.11.21. 19:55:45

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/11/21/vv_zsofi/ ez már milyen plasztikai bravúr lenne?? inkább az eddig éhező csajszi elkezdett enni

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:00:52

akárhanyadik x-ben vagy Zsönöv, a te harcodat nem vívom meg neked. ;) Te viszont igen. Ez azért van, mert nem tud máshogy lenni, ezt itt mindenkinek írom. :D

inmemancsi 2011.11.21. 20:01:54

a kativédelem megfizette a jogdíjat, hogy használta a csillagok háborúja cuccokat?

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:03:58

lett egy gurum, mert lebetegedtem. nektek van, az enyém tök jó fej.

MagasMacska 2011.11.21. 20:09:46

@kárpátia56: A "Ha én egyszer kinyitom a számat" kabarétréfa volt és Salamon Béla volt benne a fő. Remek volt!!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:14:36

@inmemancsi: 9,4-es nincs is most. minden film nagyon visszaesett, 8,8-cal már 14. lehetsz, a fájt kláb is erre tanyázik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 20:19:48

@inmemancsi: ugyanakkor meg A Tégla a Coolon, az is kurvajó.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:22:30

@MagasMacska: köszi :) ez nem ugrott be. de így megvan mimerremeddig.

inmemancsi 2011.11.21. 20:26:15

@pushpang: azt meg én nem láttam még.. ritkán adnak jó filmet, de akkor egyszerre:))

inmemancsi 2011.11.21. 20:29:04

@kárpátia56: szinkron nélkül, eredeti hanggal - felirattal nálam maradt 9,4:))

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:30:00

@inmemancsi: ez már csak így megy. :(
A téglával kapcsolatban én inkább az egy patront megért vallom.

inmemancsi 2011.11.21. 20:30:04

@ladyandhenk: a blöfföt! persze még ott az öfi is esetleg liluval:))

inmemancsi 2011.11.21. 20:32:53

@ladyandhenk: ja és persze brad pitt ebben kihagyhatatlan

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.21. 20:36:51

@inmemancsi: lilu nem érdekel:), marad a blöff, addig meg telefonálok:)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 20:39:45

@inmemancsi: így már más! :) így nálam is. minap volt a Ragyogás a tévében, és múltkor csalódtam, hogy le merték adni szinkron nélkül (az anyuka tényleg reprodukálhatatlan hangon visít). most már el se akartam képzelni szinkronnal, ez is eredetiben üt, a gesztus, arcjáték és a legelvárhatóbb dolog, pl. a hangsúly se tud passzolni. és most másodszor visszanézve, először régi reflex alapján mondtam, bazmeg, még mindig nem tudtátok szinkronizálni. most úgy vagyok, hogy még ilyet, még így!! vélgülis már sokunk nem szűz, felirattal toltuk sokan a lostot, dextert, maffiózókat, stb.

2011.11.21. 20:58:41

@inmemancsi: a Blöff Guy Richie második legjobb filmje. Majdnem olyan jó, mint A Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső.... Még szinkronnal is remek, azt a filmet nagyon szerették, akik szinkronizálták. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:05:34

mit mondott Balázs? Hogy shadi olvasgatta a kommenteket róla?! Vajon hol? :D
És mi volt az a válasz, ami után elköszönt tőle Balázs?!?!

Zelefánt 2011.11.21. 21:10:18

@beebeer:
A Spíler sem volt rossz, azt tegnap tolták az M1-en -- csodák csodája.

arkangyal44 2011.11.21. 21:35:56

szép estét kommentlakok,azt hittem van új poszt,hogy fél órája senki nem ír:)

arkangyal44 2011.11.21. 21:37:22

lehet Hajni megfagyott,mert ahogy írta milyen(meleg) van náluk:)DD

forexfelix 2011.11.21. 21:41:53

shádi még elvetette a bizalmatlanság konkolyát kitakarodása előtt :)

forexfelix 2011.11.21. 21:43:06

Nem ismerek sok kéjgyilkost, de szerintem hasonló lelkületük lehet mint Attilának van.

forexfelix 2011.11.21. 21:48:48

Attila sztem rá fog állni ESzterre, ha meleg húst akar odabenn, nem lesz más választása

forexfelix 2011.11.21. 21:54:34

Kinga: Attila jelentette a támaszt, de átmentem rajta igy már ellenállás :)

forexfelix 2011.11.21. 21:57:09

Remélem retekék szerveznek Hiszti Kingának és Hasfelmetsző attilának egy másik valóság sót, egy lakatlan szigeten két és fél évre összezárva. :)

forexfelix 2011.11.21. 22:00:23

Veronka : az 300 fokos forulat lenne :)

Közbiztonság Szilárd 2011.11.22. 00:26:52

@forexfelix:
Miért, mondhatott volna 1080 fokosat is, az sokkal több. :-)
süti beállítások módosítása