Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X62

2011. november 15. 15:45 - Hódos Hajnalka

Na, visszatértünk a rendes kerékvágásba, azaz minden napra egy mese, még azon is sikerült elegánsan felülemelkednem, hogy Anna pajti meggyalázta a gyufatésztámat juhtúróval ÉS nutellával, ja, vannak ilyen emberek, de ha harc, legyen harc, legközelebb nem viszek fogsoremelőt, mikor nála alszom, én se most jöttem a hathúszassal. Nem ússzuk meg, a héten riszálják így is, úgy is. Keleti Andrea, Südi Iringó és Angyal András meghirdetik a Villában a Szombat esti láz táncversenyt, az elődöntőben ugyanaz a szakmai zsűri fog dönteni a párok sorsáról, amelyik a műsorban is, a végső döntés viszont a mi kezünkben van. A győztes pár díja különleges, a párok kínosak. Szerivanék, Annamari és Csaba, Fecó Eszterrel, Kinga Attilával, Péter Verával, Veronika Shadival tolja. Mindenekelőtt nézzük meg, hogyan nem fognak táncolni, bár ez csak a második kedvenc jelenetem, az első számú a biztonsági őr a zseblámpával a Nekem 8 c. filmben:

Attila látványosan szenvedni kezd, őt tánccal ki lehet kergetni. Bármi jobb lett volna. Akármi, csak ne tánc. Jézus, rumbázni fognak? Az ilyen csípőtekerős tánc? Igen, de Andi azért választotta ezt, mert itt a férfinak nem kell sok dolgot csinálni, elég a férfias jelenlét. Hogy ez dicséret, vagy sértés, döntse el mindenki.

El is kezdik rögtön a gyakorlást, Kinga szerint Attila elég kétballábas, de azért igyekszik, Attila azt sérelmezi, hogy Kinga nem engedi el magát, nincs köztük intim közelség. Veronika örül és jól járt Shadival, mert nagyon-nagyon-nagyon jól táncol. Nem mindenki ilyen szerencsés, Péter menekülne ebből a történetből, én röhögök, mert jó érzékkel Shakira La Tortura c. számára táncolnak. Egyébként mambót. Vera fel is idegesíti magát és mivel abszolút nem tud bánni az ő Petikéjével, rögvest el is kezdi baszogatni, miért nem szól, hogy nem akar táncolni? Vagy hogy vele nem akar? Péter a fejvesztve menekülni próbáló férfiak haggyámá, necsinádmáacirkuszt sablonszövegével válaszol, Vera tovább feszíti a húrt, vele ne játssza a flegmát meg ne nézze hülyének, mert nem az! Verának ajánlanám A férfi agy és a női agy c. kisfilmet, mindenki bátran klimpírozza be a Youtube-on és lássanak csudát! Péter egyre erőtlenebbül próbálkozik nefárasszámá, épp most mondta volna, hogy kezdjenek gyakorolni, de Vera elveszi a kedvét. Vera előhúzza a „nem kell nekünk kommunikálni, Péter, majd ha úgy érzed, hogy gyakorolni akarsz, akkor kérjél meg” kártyát. Kérjél meg! Addig ő egyedül gyakorol és leszarja! Péter sóhajt, lefekszik a kempingágyra és elmenekül a semmi-dobozába.

Eszter is elégedett Fecóval, mintha mindig is együtt táncoltak volna, Csaba és BTA párosát leginkább a Fából Faragott Királyfi öldöklő küzdelme a Lószúnyoggal címmel tudnám illetni. Veronika kattog. Nem szó szerint, a Cristofel-sztorin, ezért lehetőséget kap, hogy videoüzenetet küldjön neki. Serinek lelkizik, én előre félek, hogy ő is fog mondani valamit. Eltelt két hét és Veronika nem tudja, mi van, a Peti meg csepegteti az infókat és annyira rossz. Amúgy meg tökre hiányzik neki a Kubai. Seri legnagyobb meglepetésemre érthető magyarsággal kiejt a száján olyan mondatokat, aminek értelme is van, Veronika szedje össze magát és tegyen pontot az ügy végére. Hagyja nyitva azt a kis rést az ajtón és ennyi. Muszáj felnőttként kezelni ezt a szitut. Veronika úgy ácsorog a kipakolt nappaliban, mint egy ázott veréb, elmondja Krisznek, az érzései nem változtak, de ahhoz, hogy vidám legyen, ne kattogjon és tudja hozni a formáját, ahhoz az kell, hogy ezt az egészet lezárja, mert nem jut egyről a kettőre. Azt azért hozzá teszi, ha esetleg Krisz hűséges, akkor majd veri a fejét a plafonba. Ennek örömére kimegy és elszív egy cigit. Péter már az ajtóban namivannal fogadja. Hát Veronika megüzente, hogy szakított. Hoppá! Jobb lesz ez így. Péter szerint is, ölelkezés. A háttérben alig hallhatóan Vera feje szétrobban.

Hogy ma is legyen genyázás, azt a feladatot kapják, véleményezzék egymást. Hú, az Annamari hogy odaült a Csaba mellé! És meg is változott! Kecses! BTA próbálja elütni a témát, áhh, a push up melltartó csodákat tesz, de a többieknek tetszik a téma, Annamari, te szerelmes vagy! Csaba alig hallhatóan megkérdezi, van-e valami tömény, BTA vihog, elég legyen már ebből! De tök jó páros vagytok, komolyan, Annamari, neked jót tesz a Csabi! Kingáék nem járnak ilyen jól, Gergő szerint Attila annyira szenvedélyes, mint egy pohár kefír. A riportban kissé jobban kifejti, kínszenvedés lesz nekik ezt a táncot végigcsinálni. Vera mély lelki gyengédséget jósol. Szerivanék tánca a vonzás-taszítás miatt lesz jó. Kingának egész más véleménye van, ahogy elnézi a testbeszédüket, azt látja, Seri sokkal szenvedélyesebb, Gergő viszont nagy ívben leszarja Serit, mert így kifelé áll a lába. Serinek ezt tetszett, mert nagy adag féltékenység van ebben a mondatban, bár a hálóban már úgy fogalmaz, mekkora egy féltékeny kurva ez a Kinga! Úgy látszik, mindenkinek lelki baja van, Attila Verának panaszkodik, Kinga kihasználja őt. Jól tudja, hogyan viszonyul hozzá és visszaél ezzel. Le is szarja, nem érdekli, mi van vele, a véleménye sem érdekli és iszonyú önző. Bezzeg mikor a saját érdeke úgy kívánja, és szüksége van rá, akkor nagyon csicseri (erika, javaslom a nickváltást), nagyon incifinci. És nagyon tudja, mit kell ahhoz tenni, hogy Attila összeomoljon. De azért beszélget vele. Még egy darabig. Aztán pá. Vera szerint ez paranoia, Kinga nem kihasználja, hanem bástyának szeretné használni Attilát. Hogy Attila mire szeretné használni Serit, egészen konkrétan nem derül ki, ő a kössenek paktumot kifejezést használja, mikor kihívja a nyugiba. Persze nem ront ajtóstul a házba, előtte megkérdi, mit szól a dolgokhoz, amiket lát? Seri nem lát semmit, de lehet, hogy azért, mert Gergő hidegen hagyja. Vagy azért, mert belement a szemfesték a szemébe, megjegyzem, ma egész jó a sminkje. Attila előáll az ötlettel, barátkozzanak többet és feltűnőbben. Serinek nem okoz gondot Attilát ölelgetni, de nem, mert nem akar beleesni megint ebbe a Gergő sztoriba. Attila viccel próbálja elütni a dolgot, pedig milyen jók lennének együtt, sorstársak is, Attila nem agresszív, soha nem beszélt csúnyán Serivel és még az ágyban is jobb, mint az ösztönlény. Fasza, elment a net, pedig ma gyorsabb akartam lenni a villámnál is. Hol tartottam? Ja igen, mi történt a kiválasztás után közvetlenül?

Eszter bőgött, Seri vigasztalta, és megígérte, hogy ő fogja mondani a kortesbeszédét. Vera magyarázkodott Péternek, nem féltékenységből rakta a jelet. Péter göthös és elintézte a csajt egy félvállról odavetett, hát csak van ennél több eszed mondattal. BTA és Shadi összevesztek, a kis korcs kutyakölyök nem tűri, hogy vele bárki úgy beszéljen, mintha a seggéből rántotta volna ki. Kinga bedöglött a nyugiba, Attila utána, nem húzott a faszba, hanem ott maradt. Kinga félti a bőrét, Eszter okozott már meglepetést és úgy érzi, benne van abban az öt-hat emberben, akit Eszter kiválaszthat. Attila győzködte, hogy bízzon már benne, bassza meg, nincs egyedül. Vera és Eszter koccintottak, aztán Eszter megfogadta, hogy nem fognak belőle mártírt csinálni és bevallotta, egyedül érzi magát. Hogy én mit csináltam közvetlenül a kiválasztás után, nem emlékszem, most visszadugom a modemet és ha nincs net, válogatott káromkodások fogják elhagyni csókra álló számat. Ó, hogy a….. A Lakók megtudták, a táncverseny győztesének jutalma az, elhagyhatják a Villát és találkozhatnak családtagjaikkal. Attila ránéz Kingára, szar párod lett, nekem nincsenek családtagjaim. Ezt nem értem, a hülyegyereknek nem az anyjáék küldték a pálinkát? Vagy Gyomaendrődön a szülők nem számítanak családtagnak? Netán azt ki kell érdemelni külön, hogy valaki Attila családtagjának számítson? Ehh, hagyjuk is. Kinga bőgve kirohan a nyugiba, nem hiszi el. Hangos hüppögés és kétségbeesett nyögésekkel kísért műsírás, könnyekkel ugyan, de akkor is, könyörgöm. BTA benn a hálóban csillogó szemekkel vallja be Csabának, neki azt jelentené ez a nyeremény, amit Csabának az első lila kendő. Miután Csaba azt válaszolja, akkor azért fog teljes erőbedobással küzdeni, mert Annamarinak ez fontos, BTA ráborul, még puszit is kap, Csaba fejét érdemes megnézni, a húbazmeg és az ésilyenkómivan között minden arckifejezés kiül rá, az aranyos kis jelenetet nem nézhetjük tovább, mert a bőgőmasina még mindig hisztizik.

Már azt is elfelejtette, hogy néznek ki a kinti emberek. Hát az van Kinga, hogy egy különleges kór elterjedése miatt mindenkinek nőtt még két keze, tényleg. Attila számára nincs nyeremény. De Kinga szereti a családját és rohadtul hiányoznak, kurvára szeretné őket látni, kurvára! Jó, azt azért mondjuk ki, hogy szartál a feladatra, utáltad, nem bírtál hozzám érni, de most már szívesen rám másznál, csak hogy te megint nyerj valamit! Kinga két kedvenc szavát ismételgeti, gusztustalan, undorító, aztán hirtelen eszébe jut, hogy ilyenkor sírni szokott és sajnáltatni magát. Miért érdemlem ezt? Bömbölés, ajtóbebaszás. Ezt a szerencsétlen Pétert őszintén kezdem sajnálni, azt meg végképp nem értem, az ilyen trikóhoz miért nem lehet olyan melltartót húzni, aminek nem látszik a pántja, mert ez így kurva cseszkó, nemcsak Verán, a többi csajon is. Péter miért ilyen rideg? Ennek most tétje van! Peti hümmög, ez férfiul azt jelenti, ne kezdd, könyörgöm, el ne kezdd bazmeg! Jó, akkor Vera egyszerű lesz: mi a jó büdös faszom történt veled másfél hete? Miért gondolom, hogy gusztustalan, undorító amit a Veronikával csinálsz? Péter próbálja kitalálni, mi lehet a megfelelő válasz, nem akar érzelmi viszonyba keveredni, ha látja, hogy Vera többet érez, felelősséggel tartozik iránta, Vera meg se hallja, ezért kerülsz? Öfi végén Péter olyat tesz, amit még nem a Villaléte alatt: őszinte. Fejvesztve menekül az ilyen nőktől, és úgy érezte magát, mint egy sarokba szorított, nyomorult kis állat. Elhiszem, Petikém, veled vagyok!

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 15:49:47

@nathalie: @anica inkognitóban: neked akartam írni, nem magamnak..:9
@Tjuca: oké, köszönöm szépen.:)

avanivi 2011.11.16. 15:50:28

@pushpang: AM minden kiválasztás, kihívás elött bekattan, csak lassan már elfogynak a pasik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 15:50:35

@nathalie: Csaba meg miért nem állítja le őt? Két normális mondattal véget tudna vetni ennek a (z Annamari számára) megalázó helyzetnek; Am. se égetné magát és neki se lenne kellemetlen a helyzet.

De nem teszi, mert egy sunyi kis köcsög ő is és tudja, hogy így, legalább így, lehet néhány perce az esti öfikben. :D

Tjuca 2011.11.16. 15:50:52

@nathalie: de. :-D shadihoz lelkileg, péterhez külsőleg.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 15:51:45

@avanivi: akkor - mivel Zizi már nincs a villában- egy lehetősége marad..:D

Tjuca 2011.11.16. 15:54:39

@avanivi: ha elfogynak, jönnek kettesével, aztán a nők...:-)

nathalie 2011.11.16. 15:55:04

@anica inkognitóban:
ugye!!! robert redfordos kezd lenni, de miért nem paul newmanes????? Nálam pont ez a probléma!!! :D:D

Tjuca 2011.11.16. 15:55:40

@pushpang: szerintem a csókod ízénél tökéletesen érthetően lekoptatta.

sandokan 2011.11.16. 15:56:30

@pushpang: á, kizárt. ezt nagyon rosszul látod. a tuja nem ilyen. jól táncol, okos, intelligens, becsületes, egyenes gyerek és iszonyatosan izmos. ja meg vicces, ezt valamiért majdnem kihagytam. egyébként a célját elérte, sajnos.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.16. 15:57:18

Édes a Cris gyerek, még akkor is, ha a sírása eléggé műsírás

www.valovilag.hu/video/148709

remélem elmegy vele randizni veronika, nem bírnám ki, ha ez a két kölök nem gurulhatna le együtt még egy jó nagyot egy hegyoldalon a két vén kéjenc és önző pasi: lereszelt arcú peti és mengele miatt...

nathalie 2011.11.16. 15:57:25

@pushpang:
ja, meg suttogva mondja pont kingának meg pont fecónak, hogy milyen szar am, meg mennyire kellemetlen az egész. Fecó helyett kiírhatta volna faliújságra, kinga helyett meg ha szarral dobálja am-t az se lenne kevésbé megalázó mint magával az gonoszság királynőjével röhögni rajta.

nathalie 2011.11.16. 15:58:29

@anica inkognitóban:
csak anyu redfordos. Ezt már írtam tegnap, aki anyunak igen, az nekem nem. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 15:58:31

@Tjuca: akkor azt még mindenki csak viccnek v. poénnak gondolta Am. részéről, sztem Csaba is.
Még pislogott is körbe abból az okos kis buksijából, hogy hol a kandikamera.. .:)

genevieve 2011.11.16. 15:59:01

@anica inkognitóban: hálistennek ilyesmiben saját részről nem voltam kitéve...de láttam már ilyen gyereket:-D

Matrix_ 2011.11.16. 15:59:39

@Tjuca: CSak kitartó mint a táncban:)
Szerintem CSaba max Attilásan tudná lekoppintani: "Csak a Bénító Testű Anomáliát ne! Mondtam, hogy takarodj Te idióta!" meg ilyenek :)) (bocs, ha nem pontosan idéztem:))

avanivi 2011.11.16. 15:59:44

@anica inkognitóban: @pushpang: lehet jön a neonzöld kaszkadőr, vagy dublőr ?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 16:00:02

@sandokan: sok nagymama mint nem adna egy ilyen onokáért... sóhaj...

Meg hát, ő megmondta, hogy ha visszamegy a párbaj után, szélvihar, orkán és cunami lesz, fenekestül forgatja fel a villa életét... hát nem bejött neki? :D

genevieve 2011.11.16. 16:00:03

@sandokan: mondom senkin:-D

te nagyon nem birsz engem ugye?:-D

genevieve 2011.11.16. 16:02:23

@pushpang: a sunyi kis köcsög direkt riszálja magát ancsinak:-DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:03:27

@nathalie: ja, tényleg, te voltál..:DDDD
@genevieve: az enyém próbálkozott, mint mindegyik gyerek bizonyos életkorban.. mondtam, majd elfogy a levegőd..:DD
@avanivi: van itthon pasi..:DDD

sandokan 2011.11.16. 16:04:17

@pushpang: tényleg, a cunami kimaradt. rohadt balázs, hogy erre mindig felhívja csabika, meg a nézők figyelmét. piacra biztos nem mehet ki testőrök nélkül, mert a nagymamik meglincselik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 16:04:37

@nathalie: úúúúristen, erről nem is tudtam! :D

Amíg nem teszi egyértelművé, hogy nem érdekli, addig az a szerencsétlen Am. ott fog reménykedve repkedni körülötte.

nathalie 2011.11.16. 16:06:01

@genevieve:
hát valaki nagyon büszke volt tegnap a seggére... győzte mutogatni... :D:D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 16:06:30

@genevieve: lásd, amit natinak írtam. :)

Nagyon remélem, hogy Am. csak a kiválasztás miatt foglalkozik Csabával, tökre nem lenne jó, ha tényleg komolyabban érdekelné.

avanivi 2011.11.16. 16:07:21

@anica inkognitóban: AMarira gondoltam nem rád :)))

sandokan 2011.11.16. 16:07:31

@genevieve: azt senki nem állította, hogy neki.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:09:31

@avanivi: jól van na, gyvy tegnapi kis csipkelődése után már üldözési mániám lett..:DDD
@genevieve: ne szívd mellre, ezek csak viták, attól még szerethet :)

capa05 2011.11.16. 16:09:36

Sziasztok!
Valamilyen érdekes dologból kimaradtam?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:13:43

@capa05: hááát...attól függ, mi miatt..:P:DDDD
@gyvy: ne röhögj, te sunyi orv-olvasó! :P:DD

Hurri Kán 2011.11.16. 16:14:42

@anica inkognitóban:
Még csak kuncogok. A fokozatosság híve vagyok. :D

capa05 2011.11.16. 16:17:16

@anica inkognitóban:
Bokros teendőim voltak! (mielőtt kérdésként felmerülne nem kis.- és nem nagydolog)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:17:24

@gyvy: te meg a fokozatosság???::DDDD:PP nahiszen..::PP

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:18:49

@capa05: fel sem tételeztük..:P:DDDD gondolom, kishalakat pusztítottál..:P:DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 16:19:17

@Virágék: ettől mindig jókedvem lesz.. olyan cukik. :D

capa05 2011.11.16. 16:22:26

@anica inkognitóban: Sajnos nem de ha így folytatjuk az lesz!:PPPP

avanivi 2011.11.16. 16:24:12

@pushpang: Lócsolóember ? Lehet a következő az lesz, de nagyon szánalmas AM viselkedése,remélem nem fokozza tovább.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:26:48

@pushpang: már csak a modern talkingos fiúk néztek ki jobban.:DDDDDDD
@gyvy: pedig nemigen! :P:DD
@capa05: lehet, hacsak nem egy kölyökcápa vagy :PPP:DDDD akkor egy nagy hal simán bekaphat! :PPPP:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:29:28

@genevieve: kicsi az esély, hogy összezárva kell élnetek.. bár ki tudja, a Sors útjai kifürkészhetetlenek..:PP:DD

Hurri Kán 2011.11.16. 16:29:34

@anica inkognitóban:
Teljesen fokozatosan vagyok hedonista állat, mi olyan bonyolult ezen, amit nem lehet megérteni? :DDD

Virágék 2011.11.16. 16:30:50

@pushpang: Pedig nem sokkal szebbek, mint AM:)

avanivi 2011.11.16. 16:34:00

@anica inkognitóban: olvahatnékom van,mondjuk egy jó kis öfi hv-t orvul elolvasnék most mint @gyvy: :))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:37:45

@gyvy: pedig azt hittem, szerzetes vagy..szent ember...:PPPP:DDD
@avanivi: HHBD biztosan szüli..:)

capa05 2011.11.16. 16:38:07

@anica inkognitóban:
világ életemben ettől tartottam!:DD

avanivi 2011.11.16. 16:38:49

Titokban reménykedem, hogy Kungucicicát viszi ki Eszter, és kint is marad Kingucibabycica mint az ikertesó..
Gonosz_-E vagyok ?

capa05 2011.11.16. 16:39:20

@anica inkognitóban:
Ez pedig császárral nem megy, ezt spontán kell megszülni!:P:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:39:50

@avanivi: igen, de jól áll neked..:DDD
@capa05: mert biztos ellustultál a nagy büdös óceánban :PP:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:40:52

@capa05: viszont érzésteleníthet, meg fogjuk érteni..:D

Tüzitündér 2011.11.16. 16:41:16

@capa05: @anica inkognitóban: Sziasztok fiatalok! Mondjátok már megem a színtiszta igazságot, álmodtam-é aztat a jelenetet, hogy veronka nyerte meg a tánci-táncit? ( nem ittam alkoholt tegnap, mielőtt kérdés merülne fel ezirányban ) :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:43:15

@Tüzitündér: nem tudom, de ha bejön, egyrészt Kinga legyilkolja álmában (mondjuk, belevisítja a fülébe, hogy a f@szomatb@zdmeg!), másrészt téged megégetünk Budapest székesfőváros főterén, mint az utolsó boszorkányok egyikét..:DDDDD

sandokan 2011.11.16. 16:45:11

@avanivi: nem.

drága eszter, kedves forgatókönyvírók, a múltkor nem hallgattatok rám, ezért megint csak azt kérem, adjátok kingucinak a lila kendőt. csak most az egyszer. köszönöm.

Tüzitündér 2011.11.16. 16:47:17

@anica inkognitóban: akkor Te nem láttad? Úristen az már milyen, hogy ilyeneket álmodom.....Melyik lenne az a főtér a nyilvános kivégzésemre? :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 16:51:25

@Tüzitündér: én tegnap 1/2 10 környékén elhúztam aludni..:)) de az, hogy két mondatot váltottunk és most meghalt a levelezőrendszerem, az gyanús....:P
@gyvy: rögtön láttam..:PP:DD

capa05 2011.11.16. 16:52:58

@Tüzitündér:
Sürgősen pótold ezt a hiányosságot, nem mondom azt hogy 4 dl apperitif mint hajnalkának, de egy erős stampó belefér!:)))

Tüzitündér 2011.11.16. 16:55:03

@anica inkognitóban: Na, ha még azt is kitalálod, hogy gyíkká változtattalak..... :):):)

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.16. 16:55:33

@avanivi:

ha Eszter faszombazdgmeg kingucira tesz, akkor ezzel elveszi mengele játszószerét, aki emiatt nagyon megkeserítheti a maradék villa életét... Hogy fogják azt kibírni, hisz már így is életveszélyben vannak, de főleg Eszter... Nem, Eszternek mengelét vagy petit kell kivinnie, csak akkor lesz nyugalma, ha erőt mutat fel, különben továbbra is takarítóeszköznek használják a többiek, ha ezt nem érti meg és Shadit viszi, akkor sokan nem veszik majd a fáradtságot, hogy szavazzanak rá...

Tüzitündér 2011.11.16. 16:56:38

@capa05: iszonyatos fejgörcsöm van, épp most gondolkodtam egy kis értágításon! :):)

capa05 2011.11.16. 16:56:49

@Tüzitündér: mégegyet tudnék javasolni, hogy ha ilyen rémálmaid vannak, könnyebbet vacsorázz!:D

Tüzitündér 2011.11.16. 16:59:47

@capa05: az nincs :( meg nem is szeretem. Házipálesz. Megkínálhatlak? :):)

capa05 2011.11.16. 17:00:35

@Tüzitündér: persze és egészségünkre!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 17:02:04

@Brr: reggel már kértünk, hogy légyszíves hagyd már abba ezt a kényszeres mengelézést.
Komolyan mondom, neked sokkal rosszabb kisugárzásod van, mint akit annyira gyűlölsz a villában.

Tüzitündér 2011.11.16. 17:03:23

@capa05: :):) psssszz.... anicának elbasztam a gépét! :):):)

Cassia30 2011.11.16. 17:04:54

Sziasztok! Újra itt.

capa05 2011.11.16. 17:05:54

@Tüzitündér: Mivel sikerült? Vírust küldtél rá?///

Cassia30 2011.11.16. 17:07:40

Most nézem a tegnapi videókat a vv oldalán. Hát mit mondjak. Andreának, Iringónak és a helyes táncos fiúnak (nem, nem Csabára gondoltam, hanem az igazi táncosra) gratula. És megszavaznék nekik mondjuk egy türelem érdemrendet. Nem is tudom, hogy ezt hogy bírják. Bár ha belegondolok, a tánc iszonyatos önfegyelemre tanít, ez tény.

capa05 2011.11.16. 17:10:03

@Tüzitündér: hát az már szinte egy kalap alá esik!:)))

Tüzitündér 2011.11.16. 17:12:08

@capa05: már tényleg aggódom, hogy így eltűnt az éterben!

capa05 2011.11.16. 17:12:33

@Tüzitündér: @anica inkognitóban:
Ezt játszátok le, ha két "boszi" összejön??:PPPP

Cassia30 2011.11.16. 17:12:43

@ladyandhenk: azaz! köszi! Tudtam, hogy van benne valami angyali :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 17:15:00

@capa05: azt szeretnéd látni, fogadjunk! :PPP:DDD ezért jött rád máris a cápavész :PPP:DDDD ;)))))
@Tüzitündér: nem fogunk, így van??:))))

egy kicsit lelépek, de szemem a pályán! :PP:D

Tüzitündér 2011.11.16. 17:16:34

@anica inkognitóban: de nem ám! én is megyek tazmánt sétáltatni, de jövök vissza.....

capa05 2011.11.16. 17:16:45

@Tüzitündér: Látod előkerült, lehet a seprűvel voltak gondok!:DDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 17:17:13

@capa05: annyira köszönöm, h engem nem tartasz boszinak:P

@Cassia30: igen, már régen is tetszett a srác a táncis műsorban:), csak olyan vékony:(

capa05 2011.11.16. 17:18:21

@ladyandhenk:
Nehogy azt hidd, még benne vagy az "utazó keretben":)))

Cassia30 2011.11.16. 17:19:21

@ladyandhenk: vékony, mint általában a táncos fiúk. de tényleg helyes, meg hát az a fajta "kecsesség" ami a táncosokban megvan, nekem nagyon bejön.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 17:23:58

@capa05: hm???????? Kis ebihallá változtatlak akkor, az sem zavar?:)

@Cassia30: igen, ez igaz:), felszed magára egy pár kilót és jöhet:)

capa05 2011.11.16. 17:26:51

@ladyandhenk: nem rossz projekt, mert ha békává növöm ki magam akkor csókolgathatnak a lányok, hogy királyfi legyek!:PP:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 17:32:28

@capa05: jobban jársz a nőkkel mint a lányokkal..:DDDD
@Tüzitündér: helló :)

Tüzitündér 2011.11.16. 17:43:07

@capa05:@anica inkognitóban: nem a középkorban vagyunk már, hogy söprűvel járjunk Teeee hol élsz??? autóval biza! Igaz Jányom anica? :):):)
süti beállítások módosítása