Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt - 5849-5850.

2011. november 03. 13:09 - villanella

Történelmi ponthoz érkezett 2011. november 2-án a kereskedelmi televíziózás, ugyanis láthattunk fő műsoridőben egy malackakit. Ezt valahogy bevonzottam szerintem, mert pont tegnap küldte át Timi barátnőm ezt az oldalt, ahol kakijátékok vannak, szeláví. Nem is tudok szóhoz jutni a sokktól, de azért megpróbálom összefoglalni a két epizódot. Száraz lesz és tömör, de cserébe a ma esti epizódot ígérem, részletesen taglalom majd.

5849. rész:

Nóra a hajón várakozik idegesen. Már éppen kiadja a parancsot a kapitánynak, hogy indulhat, amikor megérkezik Attila. Szalad. De jó, boldogság.

 

Közben Aliz és Géza smárolnak. Ez a Kristóf azért jól járt a szereppel, az összes csajt végig smárolhatta ez alatt a 10 év alatt. Mindegy, Aliznak mennie kell, mert Klaudia adott egy csomó munkát. De mégis maradhat, mert Klaudia most a hajón van. De jobb, ha mégis megy. Ezt Géza mondja az ő érdekében. Mert Klaudiának mindenhol van szeme. De később találkoznak? Persze. Pizza.

Linda, Hanna Peti és Balázs basztatják Borit. De nem tudom, ki a faszom az a Bori amúgy. És Linda végül is nem akarja bántani, mert ő nem olyan, ő különb. A többiek csodálkoznak. Neki elég annyi, hogy mindenki tudja, milyen aljas. Bori néz.

A hajón Nóra örül, hogy Attila eljött. Mennek a vízen. Statiszta bizniszmenek a hajón, beszarok. Klaudiának jó benyomást kell tennie a vendégekre, ezért elmegy. Figyelmet kér, mert jönnek a koktélok. De nicsak, Miklós is ott van a hajón. Kellemetlen. Pedig már olyan szépen összemelegedtek, mármint Nóra és Attila.

Aliz már Szabolccsal csacsog a Rózsa raktárában. Kellene vigyázni Lucára, mert dolog van. De mi az a dolog? Randi. Csak pár óra. A Géza az. Jézus atya úr isten. Aliz el, Kinga bejön. A flippergép miatt. Mert beragadt. Szabolcs korábban menne el, mert Gézával randizik Aliz. A mi Gézánkkal? Jesus.

Klaudia a hajón ekézi Mikit Nórának és Attilának. Ráadásul duplán kivan, mert botrányt sem csinálhat, ugyanis itt vannak a vendégek. Meg a svéd. Attila már tudja, hogy Miki valamiért itt van, ami nem az ingyen koktél. Nóra megy és megkérdi. Attila tudja, hogy Nórára fáj a foga. És Klaudia reméli, hogy nem hagyja, hogy megszerezze. Attila gondoskodik, hogy nem fog sikerülni.

Vanda oda van, beszart a malac, kakit mutatnak a földön. Hát itt azért bevallom, megálltam, mert erre kell egy kis idő, hogy felfogjam, főleg, hogy Bandita becézgetni kezdi a malacszart. Vanda meg aggódik, hogy anyuék mit fognak szólni. És hirtelen nagyon rendre vágyik. Jó útra tért, gondolom. Peti érkezik, hogy ki a legszebb kismalac a házban, Vanda szerint Bandika beszállhatna a versenybe.

Géza belefut Szabolcsba a teraszon, aki beszélni akar vele Alizról. Hogy a lány nem válogat. Rácuppan mindenkire, alacsonyan van nála a mérce. Félti, mert a pasik ezt kihasználják. Ha olyan leszel, mint a többi, akkor megbánod. Nyugodjon meg Szabolcs, mert nincs köztük semmi. Na. Az Ádámon sincs túl. Ja, hogy volt Ádám? Géza elgondolkozik.

Nóra és Miki kettesben a hajón. Miki csak ott van, ahol dolga van. Mert ő is tulajdonosa a cégnek. És a céduláról tudta az íróasztalon, hogy itt vannak. Azért jött, mert kívánja a szervezetét. Ez van. Persze nem ezt mondja. Önbizalom van ezerrel, de ez kell, ez kell a nőknek. Nórának feldúlja az életét a jelenlétével. Tűnj el. De úgy mondja, hogy maradj. Miklós fogja a karját és zongoraszó is szól, Nóra még irtózik a gondolattól, de Miki addig vár, amíg csak kell. Akármeddig.

5850. rész:
Linda takarít, csengetnek és Bori az. Két percet kap. Jó hangja van a Borinak amúgy. És sajnálja. Mindent megbánt. Van magyarázat. Amerikában kezdődött, mert utált ott lenni. Kövér volt, szemüveges, és nem tudott angolul. Very sad. És mikor visszajött, irigyelni kezdte őt. Mármint Lindát. Hogy neki mindene megvan, neki meg semmije sincs. És el akarta venni Petit. Jöjjenek már össze. Na. Mármint a két lány. Olyan rég volt már leszbikus szál. Szóval Bori nem gondolkozott, csak azt akarta, hogy Lindának is rossz legyen. Lindát ez nem hatja meg, és a malacot még el kell elárulnia, hogy kié, honnan van. De a parkban találta. Egymagában sétált. És most mi lesz? Te kisétálsz, és soha többet nem jössz vissza. Ennyi? Szerintem pont elég. Akkor, szia. Mondom. Szerelem. Szex. Gyengédség.

Nóra lakásában megtudjuk, hogy egész jó kis hajókirándulás volt ez Attila szerint, csak hát a Miki. Még lehet, hogy ő is profitálni fog a svédből, mert beszélgettek. Tudja Attila, hogy Miki Nóra miatt ment a hajóra. És hogy nem fogja feladni. És amíg Nóra bizonytalan, nem lehet közös jövő. Nóra el akar költözni máshova, mert akkor soha többé nem látja Mikit. Menekül a céda. De értse meg minden kedves néző, hogy Nóra nem őt akarja. Először magát győzze meg, aztán Attilát.

Peti a koszban szendviccsel kínálja Banditát, amin zöld párizsi van. Van tonhalkonzerv is. Kenjük kenyérre. Szegény gyerekek. Lemennek a Rózsába kajáért, Mátét is viszik, a malac marad. Ebből még hűha lesz. Azt akarják majd, hogy Máté tartsa meg a malacot. Ezért majd megfürdetik.

Géza pizzát rendel éppen. Sonkás gombásat, dupla sajttal, pepperóni nélkül. 26 centiset. Aliz pont jön, hozott sütit a Rózsából. Viccel egyet Kingával. Nagyon figyelmes Géza, leszedette a pepperónit. Ádámról nem tudott. Mondja a nyitott könyvnek. A nyitott könyv megszeppen. A lényegtelen dolgokról nem szokott csevegni. Nézzenek DVD-t, amíg jön a pizza. Akciófilm, yeah.

Miklós Lacinak meséli, milyen fasza buli volt a hajón. Laci nagy felismerő, túl van már rajta a Nóra, Miki meg mondja, hogy dehogy. Közel érezte magát hozzá. Ez volt. Látnod kellett volna Lacikám, ahogy nézett. És most az lesz Lacikám, hogy Nóra az enyém lesz, mégpedig nem is olyan sokára.

Hah, hirtelen hazajönnek a nászutasok. Senki sincs otthon, csak a malac. Andris át akarja hozni az asszonyt a küszöbön. Áthozza. Romantikus csávó ez, megint kockás ingben. Már nem barnák, és nem is égettek. Nem is értem. Mindenki hiányzott nekik, és furcsa ez a nagy csend. Legalább meglepetés lesz a gyerekeknek, hogy megjöttünk. De hallga csak, mi ez a bűz? Mint egy istálló vagy disznó. Ekkor meglátják a malacot a kanapén. Valami hallucinogén volt-e a koktélban.

Géza és Aliz beszélgetnek. Ádámról. Eléggé el van szállva magától. Kingával is nehezen tudna elképzelni Géza egy ilyen csodálatos estét. Túl merev. Meg a sok sminkelés. Aliz ebből nem csinál nagy ügyet. De mindketten rájuk vágynak sutyiban. Tuti. Lehet, hogy még nem vagy túl Ádámon. Géza sincs túl Kingán. És ez azt jelenti, hogy nem kellene nekik erőltetni. Maradjanak csak barátok. Jesszoké.

Minden gyerek otthon, a malac is. Miért nincs színetek? Az 50 faktoros krém. Tökéletes volt a nászút. Bandita már ajándékokat akar. Kókusztej, fűszoknya, etc. Kurva uncsi. A malacról Linda fog gondoskodni. Rendes malac ez. De Lindának igazából nem kell. Megtarthatjuk?

Attila a kanapén. Nóra gondolkodott. Kettőjükről. Attilát szereti. Hiányzik neki, nem szeret nélküle felkelni és kávézni, meg az üres lakás is. Neki nem valaki hiányzik, hanem Attila. Komolyan? Nem, viccelek, bazdmeg. Meddig fogod ezt érezni? Amíg Miklós be nem próbálkozik egy újabb trükkel? Na, veszekedés, kösz a bizalmat, ilyenek. Attila el. Várj. Attila, én szeretlek téged. Nincs de. Szeretlek és küzdök. Azért küzdök, hogy elfelejtsem Mikit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs hatással rám. Igen, lehet, hogy őt is szeretem. Na végre bazdmeg, erre is vagy 60 részt kellett várni, hogy kimondd.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

25 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2011.11.03. 16:24:58

Szuper volt! Nagyon vártam már, kíváncsi voltam másnak is rohadtul unalmas volt-e a nászpár hawajos beszámolója, és igen! Azt hittem sose lesz vége, elképesztően uncsi volt. Géza tényleg végigmegy az összes nőszemélyen, jó szerep...

villanella 2011.11.03. 16:46:45

a hávájos beszámoló maga volt a halál.

ethan blow 2011.11.03. 17:00:30

megint egy jól kibontott szál: hetekig szopatja valaki a legdurvább üzenetekkel, blogon, malacot küldve, satöbbi a csajt, aztán egy hirtelen mozdulattal megoldódik: egy másik csaj volt az, aki nem tudjuk ki, és nem is világos, miért tette e szenny dolgot, de Amerikában dagadt volt! De most komolyan, ki írja itt a forgatókönyvet, a Géza? Műbalhék tömkelege, semmi drámai fordulat, pedig mennyivel kerülne többe belevinni valami értelmet is?

Leonard Zelig 2011.11.03. 17:01:04

Bori büntiből leszophatta volna a Vili bácsit, az is lett volna olyan ütős, mint a malacszar

villanella 2011.11.03. 17:02:08

@ethan blow: na pont ez basz fel, hogy semmibe nem tartana egy icipicit izgalmasabbá tenni ezt az egészet, és így kurvára szarnak bele basszameg.

WhiteFalcon 2011.11.03. 17:38:01

A malacszarral csak a sorozat új logóját akarták promózni.

knorbert 2011.11.03. 17:40:59

Szerintem a sorozatnál már csak az a szánalmasabb, aki úgy ír hogyvoltot, hogy előtte nem követte a sorozatot.. Boriról lehet tudni, ki volt, volt előzménye a sorozatban, nem is olyan régen (BK nyári szünet előtt)

Johnny336 2011.11.03. 17:46:54

@villanella: ez a Bori nevű a Linda gyerekkori BFF-e, aki kitántorgott a szülőkkel a Zusába. Aztán most hazajött, gondolom megunta a kánaánt, vagy a fasztuggya. És persze geciskednie kell, mert ebben a sorozatban mindenki rohadék féreg a másikkal. Pl. le akarta cidázni a Peti gyereket, me mé ne, meg ilyenek. Érdekes, én régi nőimnek sose volt ilyen barátnője :(

villanella 2011.11.03. 17:53:15

hát ezt nem tudtam, mea culpa.

Kerei 2011.11.03. 18:46:19

A színészi játék tizenhárom éve konstans priceless: www.youtube.com/watch?v=AbD3kkW_7FI

2011.11.03. 18:59:53

Nincs olyan szó, hogy bevonz. Kurvára idegesít. Elnézést kérek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.03. 20:28:00

Volt-e ennek a sorozatnak olyan része, ami nem volt önmagában mélypont?

@shitgun: A magyar nyelv kifejezetten alkalmas szóalkotásra. Van, aki szerint olyan sincs, hogy szetymereg. Meg Attila.

2011.11.03. 20:49:55

@ColT: Aztrokma ujzatfo kimutzina. Na erre reagálj érdemben, most alkottam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.03. 21:26:20

@shitgun: Menj vissza nyelvtant tanulni, szóösszetételekről. Gondoltam, hogy nem fogod tudni, miről beszélek.

2011.11.03. 22:17:51

@ColT: te szerencsétlen, ezek szerint nem tudod mit jelent a szóösszetétel.

Drogon 2011.11.03. 23:46:34

@shitgun: ja, fagyi se volt még pár évtizede, csak fagylalt, most meg van kisugárzás, besugárzás, ubisali, csiripöri, teló, parapicsa.

2011.11.03. 23:51:33

@perpetum: fagyi: rövidítés, ki-, besugárzás: értelmes szavak. Jó példák, csak nem ide. Az ubisali mondjuk szintén őrület, a parapicsát nem értem. Ezennel befejeztem az offolást.

Drogon 2011.11.03. 23:56:15

parapicsa=paradicsom

a bevonz is értelmes szó a pszichológia szerinte.

az ubisali meg szintén rövidítés...

on

A BK forgatókönyvíróit lecserélhetnék.

szbszig 2011.11.04. 04:18:16

Ez? Majd ha lószar lesz egy jó nagy adagnyi, akkor szóljatok, és belenézek újra a sorozatba...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.04. 07:40:49

Még jó hogy nem nézem ezt az ertéeles szarozást. Nem fájna ha megszűnne a sorozat.

HázbanOtthon · http://hazbanotthon.blog.hu/ 2011.11.04. 08:32:37

Mit keres egy malac a Barátok Közben?

Binga Lövöldözős Boci játék:
binga.hu/blog/togy_fila_taska

hannamontanna 2011.11.04. 08:50:21

Szerintem van egy állattenyésztő szponzor: a VV-ben is malac, itt is malac. Nemhogy megsütné Juli, úgyis sok az éhes száj..:-))))
süti beállítások módosítása