Na, újabb utazás vár Karlra, a kerek fejű angol hangmérnökre, akit két állítólagos barátja szopat már hónapok óta azzal, hogy a világ legszebb tájaira viszi el, de szántszándékkal csak a legótvarabb helyeken hajlandók elszállásolni és a legidétlenebb idegenvezetőkre bízni - és Karl meg tűr, mert egy birkatermészetű ember, akit kiválóan megfizetnek, hogy ne szakítsa le a két, magát nagyon viccesnek képzelő haver fejit.

Ma Peru a cél, pontosabban Machu Picchu, amiről Karl persze nem hallott semmit, de egy kép alapján azt mondja, hogy szar lehet itt lakni, mert vele úgy is perlekednek a szállítók, hogy a másodikon lakik, MP-t meg 11 órás gyaloglás után lehet csak elérni. A pakolás is erre a gyaloglásra van kihegyezve, mert Karl az egészet kempingezésnek tekinti, így a hátizsákba sok hasznos holmit hajigál bele, de a központ kérdés most is a szarás, érthetően, nekem is bajom lenne a guggantós megoldásokkal. Karl a mostani útra egy kempingszéket visz, lyukkal a közepén, angol zászlós mintával megtámogatva. Király.

A következő jelenetben már Iquitosban vagyunk, 1100 kilométerre MP-tól, ami persze megint nonszensz, hiszen ennél közelebb is letehették volna, de ez már csak egy ilyen műsor. Karl nem is örül a dolognak, pontosabban annak, hogy egy hidroplánnal kell utaznia, aminek füstöl az egyik motorja. A katonák jeleznek neki, hogy nyugi, minden fasza lesz, és felszállnak. Karl kifogásolja, hogy a pilótának nincs olyan szép neve, mint a rendes repülőkön, ki hallott már olyanról, hogy szimplán csak George néven emlegetnek egy kapitányt?

George egyszer csak megdönti a gépet, bentről meg csak annyi hallatszik, hogy ó, bazdmeg, Karl kissé ideges, akkor meg pláne az lesz, amikor leszállnak a dzsungel közepén, és kap maga mell egy Will nevű fazont, aki majd elviszi MP-ba. Csak kövesd az Amazonast, el sem tévesztheted, jön a jótanács Marchanttól telefonon, ami nem tudom, hogyan működik a perui dzsungelben, amikor a Budapest-Debrecen vasútvonalon sem mindenütt van térerő, de mindegy. Karl kicsit puffog, mint aki nincs ehhez hozzászokva, mármint a szívatáshoz, mégis mit várt? Eddig nem ezt csinálták vele? Karl még soha nem járt semmiféle dzsungelben és még a Tarzant sem látta.

Egy Will nevű helyi erő lesz Karl kísérője, beülnek egy ladikba, amivel én a Dunán nem mernék átmenni, és elindulnak. Ez az utolsó adás, és Karl attól tart, hogy az igazi szopatást mostanra tartogatták kis gazdái. Az Amazonas is csak olyan, mint a Temze, mondja az operatőrnek, csak egy kicsivel sárosabb, és milyen igaza van. Az első éjszakára megállnak a parton, Will kezdi sorolni a veszélyes állatokat és rovarokat, skorpió, tarantula, egyéb pókok, hangyák, és így tovább, Karl rezignált arccal veszi tudomásul, hogy Gervais minden bizonnyal ki akarja nyírni, de akkor már kurvaistenezik, amikor hatodjára esik seggre a dzsungelben, mocsárban, bokorban. A táborhely nem tetszik Karlnak, itt hangyák vannak meg fák, fáradt vagyok, és aludnék, de nem tudok, mert zajolnak a bogarak.

Másnap reggel Karl még mindig azon van kiakadva, hogy mit keres a kibaszott dzsungel közepén, amikor neki Machi Pichut kellene megnéznie, ez nem volt benne a tervben, mondja, menni akarok haza. A kamerának megmutatja, mennyi vize maradt (egy deci se) és mennyit hugyozott éjjel egy palackba (fél liter), ki fogok száradni, bazdmeg, mondja, ennyire idegesnek egy kaland alatt nem láttuk. Will patkányt és hernyókat süt reggelire, Karl egy zacskóból paradicsomos babot eszik, hiába no, egy angol a pokolban is angol. Fog egy kamerát és elkezd filmezni ő is, botsáskát, kígyótetemet zabáló hangyákat és így tovább. Nehéz lehet a botsáskának, mondja, amikor rálel egy fára, amiből tüskék állnak ki, nesze bazdmeg, mondja, és ezek még a skorpiókkal példálóztak, itt a fa is veszélyes.

Másnap irány a folyó, Karl nincs lenyűgözve az Amazonastól továbbra sem. Egy delfint pillantanak meg, ami egy újabb ok arra, hogy kicsit füstölögjön, azt mondják, a delfinek intelligens állatok, rólam meg azt, hogy idióta vagyok, szóval mehetnek a picsába. Tépnek a motoros ladikkal ezerrel, Karl ezt legalább élvezi. Újabb este, újabb táborhely, újabb kalandok, Will mutat neki egy kígyót, nem mérges, de azért megharap, óvatosan. Karl ad egy kekszet a kígyónak, tessék kitalálni, milyen eredménnyel. Éjjel alvás nulla, mert a rovarok állandóan zajolnak, ha ez így folytatódik, Karl reggelére zombi lesz. Nem lesz, de kap egy feladatot műholdas telefonon keresztül: eredj, látogass meg egy falut, és légy nagyon-nagyon kedves, mert egykoron kannibálok voltak. Karl majd' összeszarja magát, bár nincs baja az emberevéssel, sőt, ha úgy hozza a sors, ő bevállalná.

A falu távolról nem túl szívderítő látvány, a hajóból integető Karlt leszarják, ami annyira nem jó jel. Az agyagos part meredek, a falu a töltés tetején, Karl az agyagban kínlódik a helybéliek legnagyobb örömére, de megoldja a feladatot és rettentő büszke magára. Na, ez egy turistáknak készült falu, járólapokkal és betonjárdával, rendes házakkal, de félpucér, festet nénikkel és bácsikkal, akik Karllal nem tudnak kommunikálni egy nyelven sem. Van egy tolmács, aki segít, közben ha jól megnézzük, látható, hogy a fűszoknya alatt adidas rövidgatyában flangálnak a helyiek. Az egyik helyi egy baltával közlekedik, és nemigen kapta meg a memót, mert nem vette fel a turistariogató kosztümöt - Karl meg is állapítja, hogy mindegy, hová megy az ember, egy őrült tutira akar.

Estére az egyik helyi egy kis kajmánnal a hátán sasszézik be a faluba, meg is sütik egyben, és kínálják Karlnak, aki nem akarja megkóstolni, azt hazudja, hogy vega, és megússza a kóstolást. Reggel a falu éli a mindennapokat, valami békából kinyernek némi cuccot, és az egyik idősebb férfi bőre alá juttatják, mire az rosszul lesz, és harákol a szájából nyál folyik, ami viszont Karlra van negatív hatással. Jönnek Karlhoz is, hogy kér-e a cuccból, de nem vállalja be. A fűszoknya alól nem tudja kivonni magát, befestik leopárdnak és megy a félpucér népséggel íjazni. Nem túl tehetséges, tízből egyszer sem találja el a célt. Másnap elviszik egy reptérre, és megy Cuscóba, szuvernírt nem visz magával, mert nincs nála pénz, a helyiek meg minden szirszart visszavesznek tőle, amit kapott.

Végre civilizáció, de ez sem tetszik Karlnak, mert jócskán a tengerszint felett vagyunk, és ritka a levegő, liheg lépten-nyomon, de kerít magának egy oxigénpalackot. Gervais felhívja, a Sky második évadot akar a sorozatból, lófaszt a seggükbe, mondja Karl, nem csinálok ilyet még egyszer. Másnap Karl elmegy egy orvoshoz (na persze, valami sámán) hogy meggyógyítsa, és felkészítse az útra Machu Pichu felé. A sámán kever neki egy főzetet, lehet indulni. Kap maga mellé málhahordókat, és hajrá, ott a hegy, tessen megmászni. Ez az inka-ösvény vagy mi, Karl lihegve mászik, és kurvára nem kíváncsi már semmire, csak szeretne otthon lenni és aludni - tudom, mit érez. A hegytetőről a kilátás viszont valami eszméletlenül gyönyörű, egy kicsit meg is hatja Karlt, attól viszont kiakad, miért furulyáznak a málhahordók, mert ha nincs levegőjük, akkor inkább pihenniük kellene, ha meg van, akkor zenéljenek valami szépet, mert amit most nyomnak, az szar.

Végre felér egy olyan oromra, ahonnan belátható Machu Pichu, a kilátás még gyönyörűbb, mit eddig, de Karl már annyira kivan, hogy nem érdekli az egész. Most sokallt be végleg, és megmakacsolja magát, le nem megyek oda bazdmeg, az még nyolc óra séta, elegem van. Innen is látni mindent, int az operatőrnek, vedd fel és kész, menjünk a francba. Felhívja Merchantéket és elmagyarázza neki a dolgot, de nem talál megértésre, míg ki nem ejti a száján a lenyűgöző szót, amit még életében nem használt eddig. A slusszpoén pedig egy pár perces film, amiben Karl narrátorhangként taglalja Machu Pichu nagyszerűségét úgy, hogy közben ott sem volt. Csak felette.

Ennyi volt, kedves olvasó, Karl hazamegy, de csak átmenetileg, mert lesz egy második évad is, amit, ha minden igaz, mi is hogyvoltozunk majd, addig is tessék olvasni a többi nagyszerű írást a blogon, van belőlük bőven.