Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X45

2011. október 27. 18:20 - Hódos Hajnalka

Végre úgy kezdődött az öfi, hogy a saját gondolataim hallhattam vissza: „óbazmeg, Aréna, nem hiszem el!” Dya gyorsan pisilt is, hát, néha én is majd’ összehugyozom magam, mondjuk én kínomban. Tegnap egyébként is túlléptem saját határaimon, mert belenéztem az Összeesküvőkbe – Marcsa kedvéért, akit innen is köszöntök a 29. születésnapja alkalmából és igen, megteszem azt, amit még sose: :DDD – és csak akkor jöttem rá, milyen szerencsés vagyok, hogy a ValóVilágot hogyvoltozom, mikor egy hatvanas nő azt óbégatta: „ha én egyszer azt mondom, hogy szeláví, akkor szeláví!” (vö. Gombi, ha én egyszer, azt mondom, hogy kuss!) Szóval, Aréna, magvas gondolatok és rokibálboá tekintetek, különösen Dyáé.

Balázsnak rögtön javasolnám azt a szösztelenítő hengert, amivel én ugyan nem tudtam leszedni a Péter Papiról rám ragadt negyvenezer darab kutyaszőrt, mikor a kis gyökér úgy döntött, márpedig ő az ölemben utazik, kicsit később némi elégtételt éreztem, mikor véletlenül rálépett az ablakemelőre és csak én röhögtem üvöltve az önlefejezésen, mint kutyaöngyilkossági kísérleten, Anna nem. Szerintem azt sem hiszi el, hogy nem én voltam, hagyjuk, ami történt, megtörtént. Ja, igen, sötétbarna ruhában voltam. Péter Papi szőre fehér, csak úgy mondom. Még elmesélném azt is, hogy a Sarki Fűszereshez igyekezvén felfedeztünk az utcán egy „ujjazás 100 Ft!” táblát is, de szorít az idő. Igen, visszamentünk kétszer megnézni, nahh, Aréna.

Bele is vágunk. A játék neve, rakoncátlan golyók. Minden játékos feláll egy farönkre, és egy kör alakú tálcán egyensúlyoz. Először egy fagolyót, aztán kettőt, végül hármat. Aki lelép a rönkről, vagy leesik a golyója, kiesik, hatan kerülnek a második fordulóba. Veronika golyóját kajak fújja a szél, Balázs megnyugtatja, a szél mindenkinek fúj. Aztán elsüti az összes nyomorék, áthallásos poént a golyókról, rögtön meg is szavaztuk, hogy cápa05 kommentelőnk sokkal jobb volt, ő azt írta, „ha a lányok golyója leesik, lenyúlnak a fiúk golyójáért.” Hát kérem, ezért írok ide. A meglehetősen unalmas golyózás alatt még egy értékelhető mondat született az ÉN Veronikámtól, Eszti hogy áll, leesett már neki? És persze Shadi sem volt semmi, aki bal kezével bűvölte, kicsit később erőt sugárzott a golyóknak.

A második forduló célbadobás kókuszgolyóval. Mellékesen megemlítem, az Alfafarkas megint kiesett az első körben, hihihi. Nati kedvéért azt is, ATTILA IS!!!! Szóval, a Hatok kapnak egy-egy pólót, a kókusszal a saját színűket kell eltalálni egy sakktáblaszerűségben, ha más színt törnek össze, az kap pontot, akinek a színét eltalálták. Én most ezt kétszer átolvastam és értem, úgyhogy. A dobálózós feladat egy dolog miatt érdekes, Annamari nemhogy nem találja el egyszer sem a táblát, de a negyedik körnél már át is dobja a kókuszt, Balázs, a T. Kommentelők és én is egy emberként szurkolunk csak vigyél be egy találatot, mindegy, hogy milyen szín. Hiába, BTA találat nélkül fejezi be a játékot. Ki más nyerne, mint Csaba? Tapsoljuk meg azért, hát, ez volt az Aréna. Ha Németh Sándor nem vigyáz, könnyen szomorú vasárnap lesz a vidámból, Fecó igen komoly konkurencia számára, most éppen aszonta, aminek meg kell történnie, az megtörtént. Áhh, történt ennél súlyosabb dolog is az Aréna után, Dya és Kinga elemezték a történteket a mosókonyhában. Esküszöm. Tényleg. Észrevették, hogy a Veronikának akarták megnyerni a lila kendőt és azt is, Shadinak csak nagy a pofája, csak azért mondogatja, hogy kiviszi Pétert, hogy ne kapjon jelet. Péter egyébként elégedett, olyan ember kapta a kendőt, aki most úgyse kapott volna egy jelet sem. A lényeg, hogy Eszter és Shadi nem szereztek védettséget.

Hát itt kéremszépen már Veronika is taktikázik, egy Shadi-Eszter párbaj lenne a legjobb. És úgy kéne csinálni, hogy…Attila teátrálisan meglepődik, te is fiam, Gergő? Hát te mit csinálsz? Taktikázol? Attila öröme határtalan, a riportban be is jelenti, Gergő tudata felébredt, 42 nap után elkezdett játszani. A Soltész dalok miatt. A szaunában azt jelenti be, bottal tudná agyonbaszni a Csabagyereket, úgyhogy Fecó ne jöjjön a fos dumákkal, meg ne nyálaskodjon. A Csíkosok és a Kockások versengése tovább folytatódik, a feladat most azt, állítsanak fel sorrendet. Hierarchiait. Untam. Főleg Péter miatt, akit csak a riportszobában imádok, de ott nagyon. Péterék fel akarják idegesíteni a másik csapatot, először Shadit teszik első helyre, aztán megbeszélik, az nem jó, mert ez azt az érzetet kelti, hogy erősnek tartják, és akkor nem fogják rá rakni a jelet. Csaba lesz a legerősebb. Kingát alulra, mert ellaposodott, mióta lagymatag szerelmi kapcsolatot ápol Csabával. Kinga csapata nem arról beszél, ki a jobb, hanem arról, ki a nagyobb rivális. A táblacsere után elemeznek, Péter vállrándítással elintézte a dolgot, Kinga meg kiborult mámeg, sikerült elérni, hogy felbasszák az agyát és Csaba meg ne röhögjön, basszameg! Kingának vagy konstans pms-e van, van hülyébb, mint én napi átlagban, pedig az teljesítmény.

A Csíkosok és Kockások küzdelme egy kvízverseny keretében folytatódik, Attila és Csaba csapnak össze, a Búvárszemüveges Hülyegyerek teszi fel a kérdéseket, amikre külön nem térnék ki, cserébe elmesélem, én Szarvasugrásnak hívtam gyerekkoromban azt a bizonyos kresz táblát és ez szerintem tök cuki. A kvíz ilyenektől érdekes egyébként, hogy Attila már akkor tudja, hogy kék, mielőtt Shadi feltette volna a kérdést, és hogy három lánytörp van Aprajafalván. Hány hatszög van egy focilabdán, beebeer? Csaba nyer, nem lepődünk meg, mert Attila előre megbeszélte társaival, hogy csalni fognak, és motiválja őt, hogy látja őket puffadozni a gőgtől. Hogy Dyus min baszta fel magát, nem figyeltem, de ő ezzel a hat emberrel a játék végén sem fog szót váltani, az biztos. Veron ezt el is árulkodja a sajátjainak. Újabb pofázós feladat, a csapatok írjanak társkereső hirdetést. Péter a négyes gombában lakik Aprajafalván hahaha. Gergő besértődik, róla egy ilyen brigád ne írjon olyat, hogy az ő baráti társasága változékony. VV Veronika bárkit és bármit bekap. Keresi groteszk párját, görögök és kubaiak előnyben. Elérhetősége a baromfiudvar, utóirat: hápháphápháp. Kinga bőg, mert Attila ötlete alapján született meg a róla szóló hirdetés: elkényeztetett budai lány keresi kopasz, kigyúrt, audis hercegét, szürkesége ellen kétszínűséggel védekezik, jelige: zsírpárnák. Neki bőgni, Shadi vigasztalja, Attila hallgatózik, nem kell, mert Kinga rikácsolását simán hallani a nappaliban. Attila sajnálkozik, a felturbózott igazság betalált, ostoba, mert belerúg Kingába, utána meg bűntudata van. Attilának javasolom a Szavakkal verve c. könyvet tanulmányozásra, nekem ajánlott irodalom volt. Durkheimtől Az öngyilkosság kötelező volt, pont azt olvastam, mikor anyám helyettesített és APEH ellenőrzést kaptunk, és akkor erről nem szeretnék többet mondani. Anyám szerint kedvesek voltak a fiúk, nem is gondolta volna, hogy. Én befizettem a nyolcvanezret és anyám többet soha nem helyettesített.

Az öfit drEszter és Veronika erotikus tánca zárja, Eszternek Gergő fejét, Veronikának Shadiét kell elcsavarni, Vera tanácsokat osztogat, Veronika ne legyen ribanc. Gergőnek innét üzenem, hogy 15-20 kiló túlsúllyal is meg tudná úgy dugni valaki, hogy kiugrana a szeme, mint a fiók és hogy őszintén remélem, Seri fogazik szopás közben és a misszionárius pózhoz ragaszkodik, mert Claudio úgy szokta. Eszter tánca egyékbént dög volt, a talppal faszmasszírozást mondjuk én kihagytam volna. Veronika Shadi szerint kurvás volt, szerintem is, a bugyivillantás meg kifejezetten amatőr, az arcnyalogatás meg taszító. Kinga és Sehere meg szánalmas a bazmegeléssel meg az tejóégezéssel, és Seri bazmeg, hogy az ő anyjaapja erre azt mondta volna, hogy fertő! A gogóra nem mondták, aranyom? Vagy ti is nyílászárót cseréltetek a nappaliban, mint én bazmeg, oszt köllött a lóvé, vagy mi van???

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Sigismundus és sogeking.... megcsinállak benneteket! :))

Címkék: vv5
1861 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.27. 18:23:59

csak szólok, hogy nem bundáztuk meg Haynyval :P

Tüzitündér 2011.10.27. 18:26:43

@fkangi: ez nem ér! szép estét mindenkinek! :):)

Robina 2011.10.27. 18:27:31

Hogy csináljátok?? :) 1 mp-e semmi nem volt... :D :D

capa05 2011.10.27. 18:28:42

Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.27. 18:29:49

@capa05: én nem szoktam.
amúgy csak szólok, hogy így a foskilenc is a tiéd :P

nah, jó éjt mindenkinek!

Hódos Hajnalka 2011.10.27. 18:33:12

@sogeking: megcsinállak, baszki! :DDDD meg én! :DDD

Tüzitündér 2011.10.27. 18:36:20

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: és hol vannak a képaláírások, amiket ígértél?

fofofo 2011.10.27. 18:38:19

újabb remek poszt! a hv-k hatására tegnap már egy fél öfit megnéztem egyben! igaz, hogy közben vasaltam, de akkor is csúcsteljesítmény. valami támogatás járna neked a csatornától a plusz nézőszám miatt.

Hurri Kán 2011.10.27. 18:38:44

Nézzük a képalákat. :D

Kardhal.0 2011.10.27. 18:39:15

Jó, jó tudom, hogy a valóvilágról szól, de azért a kutyaönlefejzésen vinnyogtam egy sort. :))

julcsi29 2011.10.27. 18:40:59

Sziasztok,szép estét mindenkinek! .) Köszi Hajni! :)

nathalie 2011.10.27. 18:42:21

@mocskosmacska:
értem mit írsz (könyv is megvolt). Ettől függetlenül nekem még a csaba utálat egy egyszerű kétségbeesett féltékenységnek tűnik némi irigységgel vegyülve. ez pl jöhet abból, hogy soha nem kellett egy nőnek sem. Adott volt a lehetőség, hogy megszabaduljon csabától (kiszavazás) és megpróbált vele élni. sok mindenki ezt tette volna ha féltékeny valakire. Az egy dolog hogy nem jött be, meg az is egy dolog, hogy ezt elég átlátszóan csinálta. Mióta felfogta hogy csaba marad, kinga meg tényleg csak szopatta, egész normális. Tényleg nem látom azt mengelét, pszichopatát, sorozatgyilkost, gyermékként bántalamazott személyt, amiről itt többen beszélenek.
Ennyi erővel arról is értekezhetnénk, hogy pl csabával mi történt gyerekkorában, hogy egy értelmes mondatot nem tud kinyögni és hogy valamiért mindegyik faszi kerüli (még shadi se bírja).
Valamint az külön témánk lehetne, hogy mégis mi történhetett a többiekkel is, hiszen jelentkeztek egy ilyen játékba! számomra már ez felfoghatatlan. de a szomszédom számára meg lehet, hogy az, hogy miért cserélek én itt erről véleményt. biztos erről is lehetne egy doktorik írni, hogy ki miért kommentel itt stb. szóval az hogy mit látsz ebben az egészben inkább arról szól, hogy mit szeretnél bele látni, esetleg a te személyiségedhez mi áll közel, melyik magatartásforma megszokottabb számodra a saját környezetetben stb. ezek elég összetett dolgok.

sogeking 2011.10.27. 18:48:30

mivel hivatalosan is megkaptam Saxobeat linkelő jogosultságomat :)

www.youtube.com/watch?v=lAhHNCfA7NI

Kardhal.0 2011.10.27. 18:49:42

Van egyáltalán olyan, amin Kinga nem bőg?

Sheri álszenteskedése meg már sértő. Tényleg ennyire hülyének néz mindenkit? :o

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
A tábla az ujjazásról nem troli megálló közelében van?

Hódos Hajnalka 2011.10.27. 18:52:19

@Kardhal.0: nem nagyon emlékszem, mert Papi épp garatig a számban volt a nyelvével. :DDDDDD

julcsi29 2011.10.27. 18:52:48

@gyvy: Szia! :)El se mentem :DDD

Hódos Hajnalka 2011.10.27. 18:53:17

jóestét, mindenki bírjon magával, majjövök.

képaláírás: shadi- MUKODJ!!!!

nathalie 2011.10.27. 18:56:12

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
baszki. bár olvastam a posztot, de ahogy megláttam ezt a "papi épp garatig számban volt" dolgot hirtelen az ugrott be, hogy most már mindenki apucinak, papinak hívja a fasziját??? :D:D:D:D

Nem tudtam egyébként hogy attila kiesett az első körben, lemaradtam. (gondolom a taktika része volt, hogy csaba nyerjen :P). Mindesetre most beleborzongtam, hogy egy mondatban vagyunk attilával egy Hajni öfiben :D:D
Köszönöm Hajni! :) (most a kárörvendésről a kiesés miatt nem veszek tudomást)

Kardhal.0 2011.10.27. 18:57:04

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Jah, kérem, aki romantikázik, persze, hogy nem tud másra figyelni. :DD

nathalie 2011.10.27. 18:58:36

"őszintén remélem, Seri fogazik szopás közben és a misszionárius pózhoz ragaszkodik, mert Claudio úgy szokta"

ezen besírtam :D:D

Matrix_ 2011.10.27. 18:59:02

Hát ez ismét jó volt Hajni néni! :) Az APEH meg bekaphatja :)

CSaba védettségéről: csak azt nyerték meg neki (merhogy ha jól emlékszem nem ő dobált annyi színt magának amennyit, hanem a többiek is besegítettek), ami az előző VV-kben alanyi jogon járt a pácienseknek! úgyhogy uncsi :)

Zsancic 2011.10.27. 19:00:01

Ujjazas 100 ft 13. ker? :D
Koszi, Hajni, a posztokat, rajongod lettem!:)

Matrix_ 2011.10.27. 19:00:40

@sogeking: EZ a helyi himnusz? csak kérdem mert nemrég költöztem be... :)

nathalie 2011.10.27. 19:01:10

@nathalie:
azt még hozzátenném, hogy lehet hogy eszter pluszkilóinál nagyobb szopás gergőnek az, hogy a nője megijed a felállt f*aszától :D

Hurri Kán 2011.10.27. 19:02:16

@julcsi29:
Kár. :DDDD

Most őszintén: Csabával lagymatagon kívül még milyen szerelmi kapcsolatot lehet ápolni? :D

Hurri Kán 2011.10.27. 19:04:12

"Kinga bőg, mert Attila ötlete alapján született meg a róla szóló hirdetés: elkényeztetett budai lány keresi kopasz, kigyúrt, audis hercegét, szürkesége ellen kétszínűséggel védekezik, jelige: zsírpárnák."
:DDDDD
Gyönyörű! Már is be lett aranyozva az estém. :DDDD

Kardhal.0 2011.10.27. 19:04:52

@Zsancic: Én is ott láttam. Radnóti,trolimrgálló? :)

capa05 2011.10.27. 19:06:28

@nathalie:
Én már írtam, hogy sok biológia óráról hiányzott.

Zsoofka 2011.10.27. 19:06:46

Sziasztok!
Igazi zugolvasó vagyok/voltam eddig.... De most aktivizálom magam :) Először is gratula Hajni! Úgy szórakoztat a blogod, hogy egy percet sem láttam ebből a VV szériából.
Félelmetes számomra olvasni, amit Attiláról írtok, ugyanis ismerem őt és a családját is, még gyerekkoromból. Az öcsém osztálytársa volt általános iskolában. Ekkora távolságból látva teljesen normális családból jön, normális gyerekként... persze ki tudja mi volt a zárt ajtók mögött vagy azóta az életében :)

nathalie 2011.10.27. 19:08:15

@mokamini:
ha beszélsz vele: üdvözlöm :D:D

nathalie 2011.10.27. 19:09:12

@capa05:
én meg kértem egy felvilágosító órát neki. de eddig még semmi :D

Swinger Betti 2011.10.27. 19:09:44

Azért az kicsit kellemetlen volt Veronika számára, hogy drEszter jobban, szexisebben táncolt a húsz kiló plusszal, mint Veronika. Az összes játékos arcára jeges rémület ült ki, amikor Veronka kezdett tekeregni.

DrEszter tényleg dugni akar, kell neki a fasz ("egy ilyen nyavalyás dokinak"), és szerintem a bent lévő fiúk közül jó néhányan rá is járnának a mézesköcsögöcskéjére, ha utólag nem derülne ki a nyilvánosság előtt.

Hajni meg elszólta magát, a nappaliban lévő a nyílászáró ára tényleg gogózásból van? Vagy valami komolyabb?

capa05 2011.10.27. 19:09:48

@mokamini:
Te lehet hogy kapsz ajándékot!

Zsoofka 2011.10.27. 19:10:28

@nathalie:
Átadom :) Csók? Puszi? Egyebek?

capa05 2011.10.27. 19:10:30

@nathalie:
AM nek még lesz vele dolga!

csicserierika 2011.10.27. 19:10:53

@mokamini: szia !
még, még...információt kérünk :)

nathalie 2011.10.27. 19:11:53

@mokamini:
puszi, csók, egyebek. ebben a sorrendben... :D:D

mocskosmacska 2011.10.27. 19:12:15

Kinga ténlyeg ennyire hülye vagy szereti, ha szivatják?

Zsoofka 2011.10.27. 19:12:21

Próbálok kutatni az emlékeimben, sőt az öcsémet is faggattam, de semmi konkrét emlék.... talán ettől lett olyan amilyen: nem hagyott mély nyomot az emberekben normális emberként, háááát most kompenzál :)

capa05 2011.10.27. 19:13:30

@mokamini:
Egy megoldás van küld ide Natihoz az öcsédet!

nandras01 2011.10.27. 19:13:39

az utolsó képen az az ujjszopós emberszerű lény az egyik fiú?
márcsak azért, mert olyan jólfejlett bajuszféléje van nekije...

Swinger Betti 2011.10.27. 19:13:41

@nathalie: Na ja, hiába van nagy szilikon cicije Serinek, ha nem engedi lyukra futni a pasiját.
Bezzeg Esztert pörgethetné a faszon Gergő. Fel se tűnne a kis felesleg.
Eszter szex vonalon nagyot tudott volna javítani az esélyein, ha Cris nem esik ki és nem válik egymás cseszegetésétől aszexuálissá az egész társaság.

capa05 2011.10.27. 19:14:46

Bár nem vagyok a Fan klub tagja, de kitartásért Natit illeti a kérdezés joga.

2011.10.27. 19:16:12

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ha már így meg letten szólítva - húsz vazze! De én csak innen tudtam meg, számolgatta a rosseb! :DDDDD
Marha régóta nem használatos már a régi, klasszikusan hatszögekből összerakott labda, és itt most kíméletesen életbe léptetem az öncenzúrát, nem, nem linkelem be a tegnapi meccsről az a bizonyos indexes videót egy csodálatos gólról, ahol tisztán látszik, hogy a labda sima felületű és keresztcsíkos.

capa05 2011.10.27. 19:16:15

@nathalie:
Hát mert azért Attilának az öccse volt az osztálytársa nem..?

haruka 2011.10.27. 19:16:56

valahanyadik! :)
Kinga feje azon a képen büntet! :D szerencsétlent küldjék már haza, ne szenvedjen!
ja, és a feladatok egy az egyben amerikaiszörvájvorosak, csak mondom.

nathalie 2011.10.27. 19:17:23

@capa05:
ja.. hát attilával jobban járnék, ha őt küldené :D:D persze nem vagyok telhetetlen, jó lesz az öcsi is, tőle akkor majd kérdezek :)

Zsoofka 2011.10.27. 19:18:35

@capa05:
Majdnem: Az én öcsém osztálytársa volt az Attila :)

sogeking 2011.10.27. 19:19:02

@Matrix_: olyasmi :), Hajni ambivalens érzéseket táplál a dal iránt, bár szerintem titokban szereti

capa05 2011.10.27. 19:19:30

@beebeer: itt is vannak fejlesztések, emlékeim szerint az Artex fantázia nevű labdák voltak 5 és 6 szögletű bőrdarabokból varrva.
Talán még a sződligeti (ha megvan még) BV varrodában készítenek ilyet.

capa05 2011.10.27. 19:21:06

@mokamini:
erre gondoltam csak rosszul fejeztem ki magam.... egy vessző lemeradt

Robina 2011.10.27. 19:23:25

@nandras01: Ő jányka, bajusz ide vagy oda. Nekem fel sem tűnt, de tényleg :))

Matrix_ 2011.10.27. 19:24:46

@sogeking: valószínű ez is olyan szar zene amit utálsz, de egész nap dudorászod :D

capa05 2011.10.27. 19:25:12

Csak pörgettem az éjszakai online-t az a Gergő Sehi tali valami békítő volt?
Valahogy úgy tűnt nekem, hogy vége" a dalnak"

Robina 2011.10.27. 19:27:08

Mondjuk ideje lenne, ha szétműtenék a sziámi ikreket, vagy spontán szétválást produkálnának, mint az amőbák.

arkangyal44 2011.10.27. 19:28:14

@sogeking: nagyon szépen köszönöm:)

julcsi29 2011.10.27. 19:28:48

@Robina: Most,hogy rávilágítottatok,én is megnéztem alaposan,tényleg bajuszkának tűnik :)))

mocskosmacska 2011.10.27. 19:29:30

@capa05: Bár úgy lenne, mert így már unalmas. De ha gergő összejönne valami bővérűbbel, abban lenne izgalom. Kíváncsi vagyok, hogy sehi hogy reagálná le.

capa05 2011.10.27. 19:30:00

@nandras01:
Ő a 2010-es évek felfedezettje.Valóság show hősnő.Akivel ha nem vigyázol és óvatlanul ilyen jellegű műsornál kapcsolod be a Tv készüléket az elkövetkezendő 1-2 évben szembetalálkozol

julcsi29 2011.10.27. 19:30:25

@capa05: az hol lehet visszanézni?én még nem találtam meg,és éjjel a vacsorát láttam csak,utána nálam megszakadt :)

nandras01 2011.10.27. 19:31:47

@Robina: hmmm... azért én megvizslatnám alaposan egy esetleges akció előtt, mert nagyon transzi feje van...
(előjött egy régi emlék: valahol róma közelében volt a szállásunk, és az egyik társamnak szétment a cipője, azért be kellett menni rómába, újat vásárolni. gyorsan betársultam én is a kocsiba, mert a nagy rohanásban még nem nagyon volt időnk városnézésre, gondoltam, kicsit pótolom.
amint autókázunk, az út mentén jobbnál jobb nőket látunk, amint eléggé félre nem érthető módon kelletik magukat. akkor már elég ideje voltunk távol az otthontól, hogy felébrendjen a kíváncsiságunk, így hangosan kommentáltuk a látottakat. egyszercsak hátraszól a sofőr:
- azt hiszem uraim, igen nagy csalódás érné önöket. ez transzvesztiták... na, oda is lett a hangulat :)

capa05 2011.10.27. 19:33:29

@mocskosmacska:
Jómagam , -már említettem- Vera , Gergő évődést vizionálok.

nathalie 2011.10.27. 19:33:35

@capa05:
én meg ott tartok a pörgetésben,hogy valami tánc verseny volt, amikor is valami számomra érthetetlen okból nem a táncosokat mutatták, hanem az ülők arcát. majd mindenki elalélt a produkciótól, amiről fogalmam sincs hogy mi volt :D:D

Robina 2011.10.27. 19:33:49

@nandras01: :DD Mondjuk én is csak a nevéből következtetek, lehet beskatulyáztam :))) Plusz nem is csábítana akcióra, szóval akár meglepije is lehet :))

mocskosmacska 2011.10.27. 19:33:52

@nandras01: Távol lakó nokatestvérem is gondolkodott egyszer hogy odamegy egy nőhöz abba rock-kluba, ahová rendszeresen járok, de még időben elmondtam neki, hogy ez a városkánk legismertebb tranzija.

nandras01 2011.10.27. 19:34:41

@capa05: "óvatlanul ilyen jellegű műsornál kapcsolod be a Tv készüléket "
hál' istennek, ilyen veszély nem fenyeget, mivel a tv szigorúan csak az f1- nél kerül bekapcsolásra :)

mocskosmacska 2011.10.27. 19:35:26

@capa05: Szerinted gergőnek bejön?

capa05 2011.10.27. 19:35:35

@nandras01:
Valószínű, hogy Veronika nem transzi, mert a kubai csak felvisított volna ha alányúlva hímtagot talál.

julcsi29 2011.10.27. 19:35:35

Szerintem egyébként ezek a pasik elmehetnek a fenébe,de minimum a tükör elé,mielőtt elkezdik kritizálni a nőket :)Ők talán oly tökéletesek? :D

capa05 2011.10.27. 19:36:41

@mocskosmacska:
a kulcskérdésnél nem volt egyértelmű elzárkózás..

mocskosmacska 2011.10.27. 19:37:12

@julcsi29: Ők abban a hitben élnek, hogy egy férfinek elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. De pl. péternek nem számíthat a kinézet, ha verával kezd.

capa05 2011.10.27. 19:38:46

@nathalie: Sehi koreografált valamit, de a kavalkád nálam káosz volt.

julcsi29 2011.10.27. 19:40:20

@mocskosmacska: Igazad lehet,és azt hiszik szebbek is :)Vera olyan amilyen,szerintem nem csúnya,de nem is egy bombázó,viszont nekem még az Ő helyében sem kéne Péter.Majd ma jól megfigyelem,de nem alacsonyabb is nála? :)

nathalie 2011.10.27. 19:41:57

@capa05:
én a másik csapatra gondoltam. ott semmit nem lehetett látni. sehere koreográfiája tényleg egy káosz volt :D

nathalie 2011.10.27. 19:43:19

@capa05:
attila pogácsás, robis sztoriján jót röhögtem :D

capa05 2011.10.27. 19:49:06

@nathalie: Azt a beszélgetést nem részleteztem, de visszanézem.

nathalie 2011.10.27. 19:50:46

@capa05:
nem volt akkor nagy szám, de ahogy ott attila,gergő, eszter, meg péter beszélget, sztem kb ők úgy beszélgetnek egész nap "celebrokonnak mindent lehet?" stb :D csak ebből semmit nem hoznak vissza az öfik.

mocskosmacska 2011.10.27. 19:52:49

@julcsi29: VEra alapból nem lenne csúnya, neki az a baja, hogy nincsen tisztába a saját testével és mindig megtalálja a neki legelőnytelenebb ruhákat.

2011.10.27. 19:58:49

@capa05: áááá, akkor valakinek priusza van a kreatívok között? Egyáltalán Csaba honnan a fenéből tudta? Én sok focit nézek, de még eszembe se jutott megszámolni a hatszögeket, pedig a gyereknek is van itthon.

capa05 2011.10.27. 20:01:38

@beebeer:
A köz érdekében megtenném, de nálunk itthon csak kézilabda van.

Irkutszk 2011.10.27. 20:09:43

@Tüzitündér: A képaláírásokba sűrítette Hajni az egész VV ötletességét és élvezhetőségét. Az összeset.

Irkutszk 2011.10.27. 20:11:25

@Irkutszk: Természetesen ez csak a műsorra vonatkozik, a HV belőle épp az ellenkezője :P

Tüzitündér 2011.10.27. 20:14:06

@Irkutszk: ?????????? de nekem nincsenek képaláírások... :):)

zoxó 2011.10.27. 20:15:50

@Irkutszk: akkor nem én vagyok a vakegér. Már megnéztem FF-szal, IE-rel, Chrome-mal és Operával, de én egy fia aláírást nem láttam. Pedig akkor legalább tudnám, kit látok:)).

Tüzitündér 2011.10.27. 20:19:38

@zoxó: akkor megnyugodtam.. tiszta hülyének éreztem magam mert gyvy is azt írta még az első kommentekben, hogy nézi a képaláírások! Megszólalni nem mertem (hihi) :):)

2011.10.27. 20:20:42

@capa05: remélem nem arra gondolsz, hogy kússzak be a szigorúan őrzött pasiszobába és lopjam ki a ruhahalom alól a focilabdát? Fogadjuk el, Csaba biztosan megszámolta. Lehet, hogy könyvelőnek készül.

Tüzitündér 2011.10.27. 20:21:54

@zoxó: akkor Irkutszk egy sün :):)

capa05 2011.10.27. 20:26:25

@beebeer:
Én nem is mernék ilyen gondolatot táplálni.
Persze ilyen fontos kérdésekben, az emberiség úttörői nem mérlegeltek.Gondoljunk Kolubusra,vagy egyszerűbb példa Archimédes aki halált megvető bátorsággal ült a kádba, hogy örökbecsű "Heuréka" kiálltását az utókorra hagyhassa.

2011.10.27. 20:31:03

@capa05: lehet, de róluk nem maradt fenn, hogy tizenéves fiúk lett volna. :) És a szobában oroszlánszag van, bakszag!

lac64 2011.10.27. 20:32:36

@beebeer: Csaba a focilabdára adott választ? Úgy emlékszem, hogy Attila előre leütötte a kérdést, mondott egy cseh számot és Shadi olvasta fel a jó választ

2011.10.27. 20:40:36

@lac64: ennyire nem tudtam követni, csak örültem, hogy most, hogy Hajni feltette a kérdést, dafke tudtam a választ!
Igazság szerint csak a sztriptízt kaptam el, láttam egy lelkes amatőr és egy kiégett profi előadást. :)

2011.10.27. 20:41:27

@capa05: na azért, a hősiességnek is vannak határai! :)))

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.27. 20:44:19

Nekem szimpatikus Shádi, nagyon egzotikus feje van, amit leginkább csak mezopotámiai sztéléken, kerámiákon, domborműveken látni, kifejezetten szép srác, amúgy kedves és értelmes is, nem tudom kitalálni miért fújnak rá a házban és a házon kívül, csak reménykedni tudok, hogyha kiválasztják, akkor lesz esze és Mengelét viszi ki, mert még emlékszik rá, hogy Mengele közutálatnak örvend, és a saját szavaira is emlékszik, amit Csabának mondott, aki ezt nem fogadta meg...

Nagyon merem remélni, hogy az összes hazánkban állomásozó szír, perzsa, török és egyéb közelkeleti ősökkel rendelkező népesség szavazni fog rá...

capa05 2011.10.27. 20:45:01

Azt hiszem az előbbi Hsz em szereplőinek nyomdokaiba léptem, eszembe jutott, hogy egyszer olcsóért vettem Shell football labdát. Tőlem teljesen szokatlan módom megtaláltam. Az eredmény 12 db ötszögletű és 20 db hatszögletű darabból áll a labda

zoxó 2011.10.27. 20:46:46

@Brr: Ami, ha figyelembe vesszük Árpád népének valószínűsíthető türk vonatkozásait és a 150 éves török uralmat, meglehetősen nagy szavazótábort feltételez:).

capa05 2011.10.27. 20:48:30

@Brr:
én inkább abban reménykedem, hogy ha esetleg kiesik (amit mondjuk én kívánok) nem lesz a VV. terrortámadás célpontja.

Talpig Jimmy 2011.10.27. 20:48:47

@beebeer: még mindig furdal a kiváncsiság.
Hogy került a Pitt Kőbányára, Ferencváros helyett?
És a nagyszájú intézkedésed az illetékes hivatalnál?

capa05 2011.10.27. 20:49:53

@beebeer:
Én is éreztem, hogy feszegetem a " húrokat"!

2011.10.27. 20:52:49

@capa05: le vagyok nyűgözve! Egy életre megtanultam ezt a nélkülözhetetlen információt! :))))

capa05 2011.10.27. 20:54:37

@beebeer:
na ma sem keltünk fel hiába!!!

Tüzitündér 2011.10.27. 20:55:21

@Brr: " leginkább csak mezopotámiai sztéléken, kerámiákon, domborműveken látni, kifejezetten szép srác," pont ugyan ez a véleményem erről a fiúról!

2011.10.27. 20:57:32

@Talpig Jimmy: millen nagyszájú intézkedésem? Milyen Ferencváros? Én a józsefvárosi vagyok.... :))))

A közös képviselő annyit írt, lemondták, mi lettünk volna a külső helyszín, de marha sokba kerültek volna a biztonsági intézkedések, szóval nálunk 8 kapu van, a konzervgyárban meg csak kettő. Értelemszerűen kevesebb rendőr kell.

Sajnálom nagyon, de esküszöm nem én átkoztam el a produkciót! :)))

nathalie 2011.10.27. 20:58:19

@Tüzitündér:
én pedig még hozzátehetném, hogy és jobb volt addig, amíg csak ott láttuk...
de nem teszem :D:D

capa05 2011.10.27. 21:04:17

@nathalie:
Bár nem vagyok klubtag azért egy Shadi- Attila párharc esetén az utóbbi mellett állnék.Most szerintem egy lány is lesz párbajozó.

Talpig Jimmy 2011.10.27. 21:04:52

@beebeer: ferencvárosi, józsefvárosi egykutya.
elküldtél Illetékest hivatalos levélben a halálfa...szára cégszerű aláírással

nathalie 2011.10.27. 21:06:52

@capa05:
még szerencse :D ez egy jó kezdet a klubtagság felé :)

2011.10.27. 21:07:37

@Talpig Jimmy: nem a hivatalos halálfasza a BL csoportkörök miatt volt a TV2-ön. Azt elintéztem, gondolom észrevetted! :)

sogeking 2011.10.27. 21:08:54

ha az Attila fanok beindulnak :)

nathalie 2011.10.27. 21:09:27

ez az am és attila dolog jó lesz :)

nathalie 2011.10.27. 21:10:17

jézus, van közös bennünk dyával: a reggeli sírva ébredés. :D

loverain 2011.10.27. 21:11:53

szegény Dia, milyen álmos!

loverain 2011.10.27. 21:13:07

@nathalie: én is azért sajnálom annyira
ez nekem is mindig hatalmas nagy fájdalom

capa05 2011.10.27. 21:13:17

Most azt kell mondanom kicsit zizi a csaj, de aranyos (dya)

loverain 2011.10.27. 21:14:21

eddig is kellett jelentenie?

nathalie 2011.10.27. 21:14:45

Hajni!!! busifa!!! :D:D

capa05 2011.10.27. 21:15:33

Attila arcán az megdöbbenést véltem felfedezni

loverain 2011.10.27. 21:15:36

ÉDES az a Veronika!

2011.10.27. 21:15:47

Veronika vidéki? Most nem azért, de errefelé Józsefvárosban nem lehet fára mászni az utcában... leszednek a rendőrök.

Hódos Hajnalka 2011.10.27. 21:15:48

BUSIFABAZMEG. OTT NŐTTEM FÖL. ÉS MOST LESZ SAJÁT BUSIFA.

SÍROK.

nathalie 2011.10.27. 21:15:52

miért van az hogy dyát szimplán butának tartom, míg veronikát aranyosnak.
egymás után szerepeltek, szinte ugyanazt hozták, és mégis.

nathalie 2011.10.27. 21:16:24

bebasztak egy RÖNKÖT, egy FACSONKOT!!! :D:D:D

2011.10.27. 21:17:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: semmi romantikusság nincs benned, olyan szép spontán jelenet volt. :DDDDD

loverain 2011.10.27. 21:17:55

én azt hittem igazi fa lesz

Turambar 2011.10.27. 21:17:58

Veron tényleg gyermek még. :)

felka 2011.10.27. 21:18:04

most akkor az ügyvédlány ki akar jönni?

lac64 2011.10.27. 21:18:18

@nathalie: Talán Attilával való kapcsolatuk? ;)

nathalie 2011.10.27. 21:18:21

@loverain:
minden reggel belehalok egy kicsit abba hogy fel kell kelnem. múltkor sírtam és közben bazmegeztem. Ha még felkeltenének jelenteni, valószínű öngyilkos lennék :D

pappirtigrincs 2011.10.27. 21:18:35

Dya kigombolhatott volna még egy gombot!

csicserierika 2011.10.27. 21:18:39

ezt nehezen bírom feldolgozni, hogy egy busifán majomként ül egy kacsa, malackás papucsban :)

Tüzitündér 2011.10.27. 21:19:07

@nathalie: miért, mit gondoltál, vagy mit vártál az rtl-től?

nathalie 2011.10.27. 21:19:19

@lac64:
már az alkoszos időkben is rettentően aranyosnak tartottam. én tényleg! értettem amikor Hajni azt írta kell neki otthonra egy ilyen :D

2011.10.27. 21:19:38

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: vicceeeeelsz? Miénk a Népliget!!! Fele! :)))))

sogeking 2011.10.27. 21:20:13

honlapon már fent van a zuhanyzós jelenet :D:D:D

Matrix_ 2011.10.27. 21:20:33

Nabazmeg busifa. kellett ez mint egy falat kenyér! :)) Azt vártam, hogy mikor mondja: Áz a busifa kéééényelmetlen. Az én busifámat akarom...

és ha valaki majd belebotlik csak ennyit fog mondani: buzi fa!

:)

capa05 2011.10.27. 21:20:39

Van még bőven idő és feladatként a facsonkból kifaraghatják a Szent kubai Péniszt.aztán ott már lehet az egyik HSZ társunk által ajánlott emlékhely és koszorúzás.

nathalie 2011.10.27. 21:20:58

@Tüzitündér:
azért veronika megérdemelt volna egy platánfát :D

loverain 2011.10.27. 21:22:03

@nathalie: :D ismerős, bár nekem csak sirhatnékom van
tilos hozzámszólni az első fél órában, általában a délelőtt nagy részére egyáltalán nem is emlékszem

nathalie 2011.10.27. 21:22:36

annyira látni akarom péter, gergő vagy attila arcát, hogy ezentúl rájuk parancsolnak, hogy ha veszekednek valakivel, azonnal menjenek és beszéljék meg a busifával :D:D

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:24:07

@mocskosmacska: Vera hízik, én ezt látom nála kinézeti problémának. egész szép ovális arccal jött be, most meg a riportszobában rendre úgy néz előre, hogy az álla lefele áll. megfigyeltem. ettől előbújik egy jól fejlett toka. amikor normál fejtartással, pl. ülve felfele néz, csini.

nathalie 2011.10.27. 21:24:34

@loverain:
ááá, hozzám se lehet szólni :D ha mégis, akkor a válaszomban nincs köszönet. mindig azzal szivattak, hogy "melletted minden reggel vidáman ébredek fel" örökbecsűre ne számítsak :D:D

loverain 2011.10.27. 21:25:41

nem értem Veronika mit keres a csíkos görények között

nathalie 2011.10.27. 21:26:52

@loverain:
nem akarta szarrá unni magát a másik csapatban :D

Tüzitündér 2011.10.27. 21:28:01

@nathalie: írtam neked a blog.hu-n üzenetet

loverain 2011.10.27. 21:28:32

@nathalie: az lehet, csak nekem vhogy nem illik oda. Ő nem olyan.

nathalie 2011.10.27. 21:29:26

@loverain:
attilával tökre jól elvannak, és péter is sokat foglalkozik vele. csak ez az öfiben nem jön le.

capa05 2011.10.27. 21:29:52

@loverain:
A sok művésznő nem tudná kiegyensúlyozni, jobb neki a csikosoknál.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:32:24

most ez a váltás jelent vmit?

loverain 2011.10.27. 21:32:45

@nathalie: @capa05: onlányt nem nézek, de mondjuk őt tényleg nem baszogatják

mocskosmacska 2011.10.27. 21:32:47

Sehi szólta az egyetlen vigasztaló szót dreszterhez. EGyre inkább az az érzésem, hogy ő az egyik legjobb indulatú a villába.

Basszus! Vera közelebb akar kerülni csabihoz. Akkor neki akarja adni most a kulcsot?

mocskosmacska 2011.10.27. 21:33:45

Péter miért akar mindenkit kicsinálni?

ATtila vigasztalja esztit. Akkor ő most nem akarja kikészíteni?

loverain 2011.10.27. 21:34:04

ez az Eszter nem egy erős belülről, kicsit sokat bőg

sogeking 2011.10.27. 21:34:56

@loverain: nincs hozzászokva, hogy így viszonyulnak hozzá

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:34:58

@nathalie: válaszoltál, őrá kérdeztem, rosszul, hogy ki, kivel. ahogy egyet is értek veled, de ez így szokott lenni. :)

kékdelfin 2011.10.27. 21:35:11

@mocskosmacska: lehet, hogy az a kulcs egy nagy kulcscsomó, és bárki kaphat belőle?:)

nathalie 2011.10.27. 21:35:34

@mocskosmacska:
nem, totál normálisak lesznek vele.
ez már sztem spoiler. bocsánat

genevieve 2011.10.27. 21:35:37

@mocskosmacska: dehogy, csak nem akar zöld kendőt kapni:-)

mocskosmacska 2011.10.27. 21:35:38

Cristofel hibázott szerintem nagyobbat. Az ő barátnője volt veronika, az ő felelőssége volt a dolog.

témázgató 2011.10.27. 21:35:47

BTA és Horrorfej együtt fürdik.
Na,ki jön ki VÉLETLENÜL a WC-ből?
Hát persze, hogy Veron!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.27. 21:35:51

Veronika meg kábelfektetés után kijön a budiból, megkoronázva BTA seggének riasztó látványát! :)

krumplicukor 2011.10.27. 21:36:42

@mocskosmacska: Szerintem egyikük sem akarja kikészíteni. Peti meg Attila is sokszor mond sok mindent, de ez a legtöbbször csak ennyi, beszéd.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:36:44

@Kékdelfin: Néha már nekem is ez az érzésem. De így értette, hogy ő nem egy könnyen kapható lány, ő nem kapható könnyen, csak a kulcs.

capa05 2011.10.27. 21:37:18

@mocskosmacska:
Vera nem Csabizik, erre nagy tétem is lenne.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:37:25

@krumplicukor: NEkik ez már csak a szavajárásuk lehet.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:38:51

@capa05: De ő mondta, hogy milyen jó, hogy átkerült a másik csapathoz, mert jobban megismerheti csabit. Ez nála meg.......hát csak intellektuális szinten nem képzelhető el. Minimum meztelenül akarja mosni csaba farkát.

csiri bá 2011.10.27. 21:38:53

jó estvéket mindenkinek. Hayny kösz az öfit, remek mint mindig, sajna tegnap fontos söröznivaló volt, így tivibe' nem láttam...

"Sigismundus és sogeking.... megcsinállak benneteket! :))"
-ezt most fenyegetés vagy ajánlat? :D

Turambar 2011.10.27. 21:38:58

@loverain: Senkit nem baszogatnak, aki a saját csapatukban volt. A másik oldalon viszont Eszter kapta az ívet.

capa05 2011.10.27. 21:39:12

Verát Peti zsarolja, az a kulcs meg még mindíg Gerinél rozsdásodik...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:39:23

Ezek a szerencsétlenek hajnal fél ötkor még várták az smseket. Kíváncsi voltam, meddig tartják őket ébren, de tovább nem bírtam.

loverain 2011.10.27. 21:39:29

@sogeking: Hát a borgtól tényleg igen távol áll, ő egész más.
És nem olyan idegesítő módon más, mint Vera, hanem általában aranyos. Csak ez a sok sírás. Van, akitől nem vár mást az ember, de tőle azért...

Turambar 2011.10.27. 21:41:31

@mocskosmacska: Szar a kérdés. Egyikük sem hibázott.

loverain 2011.10.27. 21:41:56

@Turambar: Sztem Kinga kapott volna, ha Attilával van egy csapatban.

haruka 2011.10.27. 21:42:20

@ladyandhenk: estét! írtam neked! :) most viszont alvás, mert kész vagyok.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:42:39

@capa05: Pedig csabának fog kelleni egy erényövkulcs, ha vera tényleg meg akarja ismerni.

csiri bá 2011.10.27. 21:43:20

@Kékdelfin: az inkább egy kib... nagy középkori kapukulcs fakolonccal a végén. :D

mocskosmacska 2011.10.27. 21:43:52

VEra most nagy királynak érezheti, hogy beszólhat a csajoknak, csak azt felejti el, hogy attiláék bármikor kisétálhatnak mögüle.

capa05 2011.10.27. 21:44:08

@mocskosmacska: Volt az éjszakaiban egy momentum ahol, szerintem Peti és Gergő MÁS nak tartja Csabát.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.27. 21:44:38

@haruka: jó éjt, olvastam és tetszett! Én is megyek, hulla vagyok:) Pussz

loverain 2011.10.27. 21:44:43

hmmm Attila motozza Shadit...

csiri bá 2011.10.27. 21:44:46

nem igaz Vernyák, Csabi csak kivülről motozott téged, Kartoffel meg belül is. :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:44:47

Csabi megsunázta Veronikát...

Turambar 2011.10.27. 21:45:13

@loverain: Talán ő igen. De csapatosan nem baszogattak senkit.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:45:14

Peti miért shadi tökénél kezdte a motozást? Ha szerencséje lett volna, akkor megtalálta volna máshol még mielőtt oda kell érnie.

nathalie 2011.10.27. 21:45:46

@Tüzitündér:
hát ez alatt a fa alatt meg főleg szeretném látni a fiúk arcát, ahogy panaszkodnak :D:D:D
köszi :D

huncut 2011.10.27. 21:45:54

Üdv mindenkinek! Tartozom egy vallomással: egyre jobban kedvelem Attilát. :-)

mocskosmacska 2011.10.27. 21:46:11

Shadinak tényleg nagyon szép feje van.

loverain 2011.10.27. 21:46:15

@Turambar: ez mondjuk igaz. Ez borg sajátosság.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:46:26

@mocskosmacska: valószínüleg Petink nem veti meg a fiúkákat sem.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:46:37

A szerkesztők a castingon megkérdezik drEsztert.
És meddig mennél el, hogy beleavatkozz egy kapcsolatba? Bírnád, ha kiderülne?
drEszer
Valamennyire nincs kizárva. Szeretnék fontos lenni a társaim számára.
Castingos
Meglátjuk, ha bejutsz. Már láttad az eddigi 13 embert, ott vannak Kriszék, meg alakul vmi Sehi és Gergő közt is, 2 hete kerülgetik egymást. És az első napokban inkább maradj háttérben, légy csöndes kívülálló. Aztán rád van bízva.

témázgató 2011.10.27. 21:47:08

Veron a szörnyű száját szájfénnyel + rúzzsal hangsúlyozza. Gyönyörű...

mocskosmacska 2011.10.27. 21:47:11

@huncut: Ma tényleg nem olyan unszimpatikus.

nathalie 2011.10.27. 21:47:21

@capa05:
az sms felolvasásnál, amikor kapott csaba egy sms.t: te vagy a legsexibb stb.
mire gergő: aláírás béla.

vagy valami hasonló :D

capa05 2011.10.27. 21:47:24

@Cristofel a kubai macsó: Amikor Gergő fürdik és beszélget Petivel, ha jól emlékszem a vége felé bejön Csaba.

capa05 2011.10.27. 21:48:32

@capa05: Akkor az a jó amit Nati írt, mert én is a Bélára emlékeztem.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:49:00

Kezdem sehit megkedvelni. Egyre inkább az az érzésem, hogy az idegesítő stílus és kiélt külső mögött tök jó szíve van.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:49:21

@capa05: Ez éjjel volt online, vagy tegnap az öfiben?

nathalie 2011.10.27. 21:50:36

kár hogy kinga, dya örjöngését nem vágták be. csodálatos volt a fejük :D

capa05 2011.10.27. 21:51:08

@Cristofel a kubai macsó: Az online-ben biztos, azt ma pörgettem át.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:51:39

Én most se attila, se gergő arcán nem láttam kárörvendést. Pedig nem vagyok elfogult velük szemben.

genevieve 2011.10.27. 21:52:08

na most nem mondja attila, hogy nem akar zsíros kaját enni?:-D

loverain 2011.10.27. 21:52:10

milyen érdekes, hogy ma nem fikázza Attila a nyertesek menüjét :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:52:16

Ez a kajálás hajnal fél 3 körül volt. A paradicsomleves után...

mocskosmacska 2011.10.27. 21:53:01

Az az oka, hogy vera azt hiszi, hogy dya a leggyöngébb, ezért őt kezdi el piszkálni. Ezt látatlanban is lefogadom.

kékdelfin 2011.10.27. 21:53:04

@mocskosmacska: Ezen a kinga-kijelentésen én is csodálkoztam. Semmi nem volt, tudomásul vették, örültek, de nem csináltak belőle nagy faxnit.

nathalie 2011.10.27. 21:53:05

@genevieve:
nem is evett szinte, mert rosszul volt a paradicsomlevestől :P:P:P

mocskosmacska 2011.10.27. 21:53:45

@genevieve: Biztos ez a zsírsav napja a 90 napos diétában.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:54:19

Csabi, nem tökmindegy hova mentek? nem.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:54:43

@nathalie: De annyira aranyos a Varonikával:-)

mocskosmacska 2011.10.27. 21:56:04

Dya nyugodtan mondhatná, hogy te meg úgy nézel ki, mint egy disznó.

capa05 2011.10.27. 21:56:17

A csámcsogásban teljesen igaza van Verának!!4

sogeking 2011.10.27. 21:56:42

Dya, kardozd le a permetező antennájával !

csak magamat képviselem 2011.10.27. 21:56:59

jó hogy nem Vera a csk, úgyhogy a legjobb diverzáns :)))

loverain 2011.10.27. 21:57:04

Vera tényleg bomlasztani ment át

mocskosmacska 2011.10.27. 21:57:08

Parodizáljátok ki már Verát!!!!!! Ő fog sírni!!!! Kapjatok már észbe!

nathalie 2011.10.27. 21:57:41

tulajdonképpen vera annyit tett, hogy megkérdezte,h ogy de esztert itt ki szereti?
teljesen jogos a kérdés, még ha vera egy paraszt is.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 21:57:53

Hú, bta-t le tudnám lőni, mikor ilyen kurva okos.

mocskosmacska 2011.10.27. 21:58:04

@loverain: Szerintem őt bárhová teszik, elkezd bomlasztani. KIvéve, ha férfiak közé kerül, mert ott mindenkit elcsábítani akar.

nathalie 2011.10.27. 21:59:11

:D:D:D:D:D
vera szokott magában beszélni :D:D

Turambar 2011.10.27. 21:59:17

@nathalie: Amúgy elviselhetetlenül vitázik és sztem megfojtanám egy kanál vízben, de most totál igaza volt, ahogy osztotta őket. Persze az, hogy nem bírta abbahagyni, az gáz.

sogeking 2011.10.27. 21:59:22

Eszter kihívhatná Verát

mocskosmacska 2011.10.27. 21:59:33

@nathalie: Szerintem most tényleg nem tett semmit rosszat, de már elve annyira rühellik, hogy mindenből elegük van.
Tényleg most mondta, hogy nem bírja a nőket. Féltékeny mindegyikre.

genevieve 2011.10.27. 21:59:39

@nathalie: ja, csak két pofára tömte magába a kaját:-)

nathalie 2011.10.27. 22:00:08

most nem hiszem el, hogy ezen nem röhögtök: mi folyik ott bent petikém? :D:D

nathalie 2011.10.27. 22:00:53

@Turambar:
én is pofán basznám. de attól ezen még most jót röhögtem :D

sogeking 2011.10.27. 22:01:07

készítem a sört :D:D:D

capa05 2011.10.27. 22:01:15

Hú de bunkó jelző volt!

mocskosmacska 2011.10.27. 22:01:23

@sogeking: És remélem eszter beveti a végtelenített telefonkártyát és kinthagyja verát. De a fiúk inkább shadit fogják jelölni, a csajok meg verát.

csiri bá 2011.10.27. 22:01:25

"bevetette a Földön a legdurvább fegyvert, a testét". :D

loverain 2011.10.27. 22:01:33

@capa05: az biztos! de nagyon utálom...

@mocskosmacska: ez is igaz.

genevieve 2011.10.27. 22:01:34

de geci ez a balázs:-)

annamari beveti a földön a legdúrvább fegyvert, a saját testét:-)

nathalie 2011.10.27. 22:01:44

most nagyon röhögök :D:D

foxglove (törölt) 2011.10.27. 22:02:00

mondtam! mondtam hogy az érintés és a testiség a gyenge pontja!

Turambar 2011.10.27. 22:02:05

@nathalie: Én is, egyértelmű. És igaza is volt, én is behalnék ettől a csámcsogástól. :D

mocskosmacska 2011.10.27. 22:02:07

@csiri bá: Szerintem annyira nem ronda.

kékdelfin 2011.10.27. 22:02:39

@nathalie: nekem nagyon tetszett. Meg fogd be a pofád petikém BTA-nak:)
Én szeretném, ha karácsonyig maradna ez a csíkos-kockás két csapat. A lánycsapat teljesen kikészülne a végére:)

csiri bá 2011.10.27. 22:03:00

@mocskosmacska: Hát akkor Halloween-kor kopogtasson nálad cukorkáért :D :D

sogeking 2011.10.27. 22:03:09

Dya kezd kibontakozni

Tüzitündér 2011.10.27. 22:03:18

Na ez a bagoly mondja Attila, hogy Úristen!! ez vicces azért :)

mocskosmacska 2011.10.27. 22:03:19

MOst röhögök. Lehet, hogy prosztó vagyok, de szerintem ez vicces.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:03:23

Ezzel a Dyával ki lehetne kergetni a világból.

kékdelfin 2011.10.27. 22:03:28

lagalább vegyél magadra egy nylonzsákot!! Ez kész!:)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:04:15

@csak magamat képviselem: Amíg nem neked kell meztelenül zuhanyoznod vele...

loverain 2011.10.27. 22:04:15

@mocskosmacska: sztem se, és görénység amit Attila csinál

mocskosmacska 2011.10.27. 22:04:19

Mert attila akkora adonisz.

kékdelfin 2011.10.27. 22:04:26

Annamarinak pöcse van? Vagy mit látott meg Attila?:)

sogeking 2011.10.27. 22:04:29

@mocskosmacska: Shadi is kihívhatja Verát :D

Turambar 2011.10.27. 22:04:46

Annamarinak mi van ott oldalt, a csípőlapátja körül? Valami új implant? :o

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:05:22

Nem úgy van, hogy nem beszélhetnek egymással?

mocskosmacska 2011.10.27. 22:05:26

BTA kezdi helyettesíteni kubát.

nathalie 2011.10.27. 22:05:34

@mocskosmacska:
sztem is vicces volt :D
de attila is röhög :D:D

loverain 2011.10.27. 22:06:00

@Kékdelfin: Attilának Kinga dagadt
erről ennyit, eddig csak magazinban látott meztelen nőt

sogeking 2011.10.27. 22:06:03

Fecó megszerezte a lepedőt :)

capa05 2011.10.27. 22:06:12

De legalább elvannak!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:06:20

Ez hajnal öt körül vagy után lehetett.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:06:27

@sogeking: Remélem kihívja és kint is hagyja. Ritka idegesítő nő.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:07:11

@nathalie: Igen és most látom attilát először felszabadultnak.

Tüzitündér 2011.10.27. 22:07:13

Balázs szerint Annamari legalább kedvelhető volt.

kékdelfin 2011.10.27. 22:07:21

@loverain: Nekem is dagadt. Láttad már a combját, meg a seggét?

foxglove (törölt) 2011.10.27. 22:07:59

Annamarinak vannak jó húzásai, most megint bírom

loverain 2011.10.27. 22:08:04

@Cristofel a kubai macsó: világosítsatok fel, mert nem értem
miért éjszaka veszik fel az egész napot?

Lasombra 2011.10.27. 22:08:17

Dya, ahhoz képest, hogy csaj meg érzékeny meg nyafi, teljesen korrekten kezelte ezt a szánalomtenger Verát.

igen, tényleg csámcsog Dya. igen, nyafog is néha. oké, sűrűn. igen, van neki is hibája.
so what? így is fényévekre van Verától.

egyébként miért volt útban neki Dya? vagy felmérte a nagy eszével, hogy ő neki az az ellenfél, akit bealázhat?
ehhh... hülyenyomoronc. két kihívást nem adok neki.

Vera az okoskodó, frusztrált hp megtestesítője. és tényleg úgy néz ki, mint egy teleszart zokni.

nna. de felhúzott.

sziasztok amúgy! :)

nathalie 2011.10.27. 22:08:24

@mocskosmacska:
hát néha amikor belenéztem az online-ban ők így vannak el a csíkos csapatban. ezért is mondta attila hogy szarik a nyereményre, ő röhögni akar.

genevieve 2011.10.27. 22:08:28

be kell vallanom, tökös csaj ez az annamari:-)))

ezen most jóízűen röhögtem:-)

csak magamat képviselem 2011.10.27. 22:08:45

AM Attit fogja vinni a Maldív-szigetekre, ha Attila bevállalja. :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:09:09

@Kékdelfin: Persze,persze, mert te is cak az ujságokban... :-)

kékdelfin 2011.10.27. 22:09:18

@loverain: Mert nappal alszanak, meg lazsálnak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.27. 22:09:32

@sogeking: Csámcsu Barbie baba Dya?!!!

@csak magamat képviselem: @loverain: Elkezdte bontani a Borgot, élveztem ezt a jelenetet!

@mocskosmacska: A Borgnak szerencsére nincs annyi esze!

témázgató 2011.10.27. 22:09:37

Veron: nem akarom kitenni esztert, mert akkor kinn krisszel összejönnek.
..pofám leszakad...

nathalie 2011.10.27. 22:09:40

@genevieve:
azért attila is kellett hozzá, aki szintén röhögött és benne volt a játékba, mert egyébként simán kimehetett volna, vagy lehetett volna full paraszt.

loverain 2011.10.27. 22:09:49

@Kékdelfin: sztem attól nagyon messze van.
Ősszeszarnám magam a gyönyörűségtől ha csak akkora seggem lenne!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:10:51

@loverain: Sajnos nem tudlak felvilágosítani. De biztos jó okuk van rá.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:11:27

Annamarinak nincsen annyira rossz alakja. A hasán meg van nyúlva a bőr. Szülés után ez szokott lenni a legtöbb nővel. És a feneke sem nagyon formás. Szerintem ennyi hiba van benne és kész. Ez nem sok.más

De akkor am és kinga puszipajtások? Az elején nagyon rühellték egymást.

nathalie 2011.10.27. 22:11:38

istenem, mindig azt hiszem, hogy veronika nem lehet már aranyosabb, erre azért sír, hogy eszter ne menjen ki, mert összejönnek krisztofellel. :D tényleg szerelmes, csak egy szerelmes nőn juthat ilyen következtetésre és valahol még logikus is lehetne (persze tudjuk,h ogy krisztofel már mást dug...)

kékdelfin 2011.10.27. 22:11:52

@loverain: ja, hát viszonyítás kérdése. Így persze, hogy neked jó alakú:)

mocskosmacska 2011.10.27. 22:12:39

@Peter_Cs: Még véletlenül rájöhetnek a megoldásra.

genevieve 2011.10.27. 22:12:45

@nathalie: mondtam egy rossz szót attilára?:-)

én az ilyen balhékat élvezném a villában, nem a rosszindulatú egymás basztatását...

nathalie 2011.10.27. 22:13:02

ha kinga örjöngését bevágták volna és a fúk esti beszélgetéseiből leadtak volna egy csokorral, ez az öfi az egyik legjobb lett volna.

capa05 2011.10.27. 22:13:10

@témázgató:
Ezt már tegnap én írtam..

Turambar 2011.10.27. 22:13:30

@mocskosmacska: Ne bolondozz már, totál amorf alakja van. A fenek töppedt, és én nem sok nem elhízott nőt láttam, akinek a feneke fölött nagyobb zsír van, mint magán a fenekén.
Az alkatáról nem tehet szegény csaj, de arról, hogy mivé formálja bizonyos korlátok között a testét, természetesen felelős.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.27. 22:13:32

@Lasombra: Verát tökéletesen megértem, a plázacicáktól nekem is herótom van! Légy te is így összezárva agyhalottakkal, rögtön átérzed Vera helyzetét!

Lasombra 2011.10.27. 22:13:35

@genevieve: oké, bevallom, igazából nem vagyok _annyiranagyon_ ideges, de ha Dya arcára másznak, akkor kötelességem felemelni a hangomat... vagy betűtípusomat. :P

Verát meg úgyis elsodorja majd a népharag magától is. ezek a megnyilvánulásai sokat segítenek a vasárnapi hűtőmágnes gyűjtésben.

nathalie 2011.10.27. 22:13:46

@genevieve:
ja, nem mondtál, csak tudod, nekem az a dolgom, hogy kiemeljem attila jó dolgait. :D

loverain 2011.10.27. 22:13:48

@Kékdelfin: :D ja, viszonyítás kérdése

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:14:09

@nathalie: Te ugye könnyen bedőlsz mindennek?

Turambar 2011.10.27. 22:14:11

@nathalie: Elképesztő infantilis lélek. Van esze, de lelkileg egy kiskamasz szintjén ragadt. :)

2011.10.27. 22:14:11

@Peter_Cs: mert Verának aztán marha sok van. Szánalmasan megjátszotta a női Pétert.

Matrix_ 2011.10.27. 22:14:17

Attila: "annamari meztelenül zuhanyzik mellettem!! mitcsináljak?"
CSabi:"ha nem akarsz depresszióba esni ne nézz oda"
Milyen rendes gyerek ez a CSabi! :D

nathalie 2011.10.27. 22:15:04

én csak azt nem értem, hogy amikor indult ez a vv, akkor mindenki borg-ozott. most érdekes módon mindenki a fiúkat támadja, vagyis sokan, holott a borg totál unalmas és eleve borg!

témázgató 2011.10.27. 22:15:20

@capa05: tegnap is ezt mondta Veron?

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:15:38

most meg levették. fél perc sem volt.

liberaliskonzervativ 2011.10.27. 22:16:02

egyetlen hajny-m, nem tok kommentelni a telómról kb két napja, mi lehet? se itt, se a többi blogon :(

liberaliskonzervativ 2011.10.27. 22:16:51

ja, és a kommenteket se tom elolvasni :(

mocskosmacska 2011.10.27. 22:16:59

@beebeer: VEra totál hülye, azt hiszi, ha ilyen modorosan beszél, akkor intelligensnek fogják hinni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.27. 22:17:05

@mocskosmacska: @Turambar: Annamária egy kis sportolással a legjobb alakú nő lenne bent!

@nathalie: Azok nagyot dobtak volna az összefoglaló szórakoztató faktorán!

nathalie 2011.10.27. 22:17:15

@Cristofel a kubai macsó:
veronika miatt? lehet hogy megjátsza magát, de akkor meg a legjobb színésznő akit láttam. és le is szarom, ha nem is igaz, akkor is aranyos. :D

Lasombra 2011.10.27. 22:17:29

@Peter_Cs: úgy saccolom, engem úgy 10 játékos irritálna, 4-gyel nem beszélnék egy szót sem, 1-et meg a D-matracra szeretnék vinni minden este, de ez a vita szerintem most nem arról szólt, hogy idegesíti Verát Dya.
elmondta, fasza, odaszólt. de amikor már percek óta ragozta, miután Dya is és a többiek is nyilvánvalóvá tették, hogy nem mennek bele az adok-kapokba, és leszarják, akkor átlátszó lett, hogy itt a felsőbbrendűséggel vegyes kivagyiság volt a bomlasztás és a provokáció eszköze.

egyébként amennyi vita van odabent, nem panaszkodhatok. olyan sűrűn nem vették még elő Dyát.
szóval nincs semmi gáz. hadd szokja ő is a kiképzést, ő sincs porcelánból. morog, sír, káromkodik, aztán elfelejti.
vagy tud megint jelölni hétvégén. :)

capa05 2011.10.27. 22:17:35

@témázgató: nem csak amikor a két csapatot próbáltam elemezni a csere után, erre a következtetésre jutottam, hogy lehet egy ilyen "szándék"

2011.10.27. 22:17:38

@mocskosmacska: nincs rosszabb a megjátszós kurváknál. :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:18:11

@nathalie: Aranyosnak aranyos , de én egyből levágtam.

loverain 2011.10.27. 22:18:15

@nathalie: mert lehet, hogy attól hogy borg, még van náluk rosszabb is a villában.
képzeld el, ha bent maradt volna Bandika!

mocskosmacska 2011.10.27. 22:18:59

@nathalie: Hát.........vera mellett a borg egész szimpatikus lett. Meg kezdem sehit és dyát megkedvelni. Aranyos, jóindulatú csajok. Kingát és verát kellene kitenni, akkor a lányok egész normálisak lennének bent. (Csak sehi unalmas.)

Turambar 2011.10.27. 22:19:15

@Peter_Cs: Dehogy lenne a legjobb alakú. Nem lenne ennyire gáz, mint így. Amúgy keskeny a csípője, felfelé szélesedik.
Eszter lenne a legnőiesebb, legformásabb alkatú nő, ha dolgozna a seggén, és felére vékonyítaná a csülkeit.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.27. 22:19:18

@Lasombra: @beebeer: @mocskosmacska: Csak nem asszimilált titeket a Borg, hogy így látjátok Verát?!!!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:19:31

valami verseny van, Péter kommentál

nathalie 2011.10.27. 22:20:01

@Kékdelfin:
ok, közben rájöttem :D:D:D köszi.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:20:15

@nathalie: Akkor már te sem utálod a borgot, mert veronika is a részegysége.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:21:57

@Turambar: Nem, a legjobb alakja seherének van. Csak a fejét kéne lecsavarni. De ez nem lehet probléma, nekem sikerült a Barbie-n mindig .-))

nathalie 2011.10.27. 22:22:01

@mocskosmacska:
sehire tulajdonképpen az énektudásán, és azon, hogy nem fogja fel, ha kurvaként vonaglik, akkor baszni akarják, nincs bajom :) dya-t én továbbra is istentelenül butának tartom :D

nathalie 2011.10.27. 22:22:54

@mocskosmacska:
nekem már seri, kinga, dya a borg, úgy veszem veron kilépett :D

mocskosmacska 2011.10.27. 22:22:57

@Peter_Cs: Nekem vera nem szimpatikus. Ennyi. Látom a viselkedést és taszít.

Turambar 2011.10.27. 22:23:20

@Cristofel a kubai macsó: Eszternek nőiesebb alakja lehetne.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:24:04

@nathalie: Dya tényleg istentelenül buta. De emellett cuki.

Turambar 2011.10.27. 22:24:10

@nathalie: Dya szegény tényleg mérhetetlenül sötét. :)

2011.10.27. 22:24:17

@Peter_Cs: nem Peti_Cs, csak megszoktuk hogy mindig a villa legirritálóbb nőstényére ugrasz. :)

kékdelfin 2011.10.27. 22:24:27

@Peter_Cs: annamari bármennyit sportolhatna, soha nem lenne jó alakja.

mocskosmacska 2011.10.27. 22:24:44

@nathalie: Igazából a lányok közül nekem csak modorosvera és kinga unszimpatikus.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:24:46

@Turambar: Szerintem nem. Viszont kisugárzása Eszternek van.

kékdelfin 2011.10.27. 22:24:58

@nathalie: bocs, csak adta magát a poén:)

mamasita 2011.10.27. 22:25:25

hát sztem nm bunkóság azt mondani annamarira h undorító a teste mert tényleg az,és önszántából mutogatja...nm attól lesz 1 test szép v csúnya h mennyire husi v vékonyabb,hanm a formájától,és bta testének UNDORÍTÓ az egész megjelenése...de tényleg vicces volt,attila teljesen korrekt volt,a körülményekhez képest sztem a lehető legkevésbé bántó módon viselkedett :)
ja és hajrá attila!!engem vihet a maldív szigetekre v hova a f*szomba ha megnyeri a játékot :)

nathalie 2011.10.27. 22:25:27

lehet verát én azért nem tartom már annyira gáznak, mert őt is fiúként kezelem? olyan mint attila megtalált kisöccse. lassan fejre is :D

nathalie 2011.10.27. 22:26:17

@Kékdelfin:
miután rájöttem mire írtad, már én is röhögtem :D jó volt:d

Lasombra 2011.10.27. 22:26:55

@Peter_Cs: én már a beköltözése óta szánalmasnak tartottam.

Érzékeny lelkű kategória, mi? muhaha.

bement, első este porrá aláztatta magát Péterrel, épp csak le nem hugyozta a srác, majd másnap kiosztott mindenkit, kicsit később egyfajta Stockholm-szindróma miatt épp Péterrel kezdett haverkodni (pl. smárolni), majd amikor Péter sokadszor rámászott éccaka, akkor meg sír, mint a fürdőskurva, hogy ő nem olyan fajta nő. (ezt itt kint az előélete tudatában mi különösen széles mosollyal hallgatjuk.)

szóval kissé határozatlan vagy ingadozó vagy befolyásolható vagy bármire kapható gátlástalan alak.
mindezt egy szép adag eltévelyedett felsőbbrendűséggel nyakon öntve.

nem tudom a Veradrukkerek hogy látják, de én így.

tényleg, te tavaly VV4-ben is az Antinőnek szurkoltál, idén csak nem Verát nézted ki?
komolyan full ellentétesen vagyunk bedrótozva. :)

csak magamat képviselem 2011.10.27. 22:27:07

@Lasombra: Szerintem is. Dya egy kislány, aki mégis a legtöbb helyzetben megállta a helyét a "Felnőttek" közt, mint ez a Modorosvera.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:27:42

Basszus, sehere megint énekel!

mocskosmacska 2011.10.27. 22:27:45

@nathalie: Szerintem azért nem tartod annyira gáznak, mert mostanában keveset mutatták. (mármint ha modorsverára gondolsz)

capa05 2011.10.27. 22:28:20

Nem volt senki aki kicsavarja sehi kezéből a mikrofont????

csicserierika 2011.10.27. 22:28:49

@nathalie: már megint egyetértünk borg ügyben is.
Szerintem is Veron túllépett a borg kategórián, Dya meg felettébb buta és ostoba, Sehere elviselhetőbb, ha csak ül, és néz, nincs vele semmi bajom.

kékdelfin 2011.10.27. 22:30:57

@mamasita: veled is egyetértek. legalábbis az első bekezdésddel:)

nathalie 2011.10.27. 22:31:39

@mocskosmacska:
igen, rá. sztem tökei vannak egyébként :D vagy valamikor növesztett.
Félelmetes egyébként, hogy olyan mintha nem egész paklival játszana. mármint flegma, meg nemtörődöm, de sztem tényleg ilyen kiégett. ezt nem csak megjátsza. lehet ezen röhög azóta az rtl, hogy őt indították érzékeny kategórába és bejutott? erről a nőről el tudom képzelni, ahogy megkérdezi a castingon: mi a faszomat akartok? melyik kategóriát játszam el? és ennyi :d

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:32:28

Fingolásznak a villában. Illetve az udvaro, de Fecó olyat durrantott, hogy mindenki ájuldozik. Sehere:pukitanyaaa, Kinguci a finguci,

nathalie 2011.10.27. 22:33:26

@avanivi:
szia. Akkor ma attila, ugye? :D

csicserierika 2011.10.27. 22:33:41

Gergő tudja legjobban karikírozni Dyát :)
Egész jó fej mostanság.
VV4-es filingem volt, mikor a négy fiú ökörködött és utánozta Dyát.

kékdelfin 2011.10.27. 22:34:08

@Cristofel a kubai macsó: A tegnapi sólet. Bár fecó nem azt evett.

nathalie 2011.10.27. 22:34:59

@csicserierika:
kingát gondolom nem véletlenül nem említetted. ugyanis nincsenek szavak :D:D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:36:26

@Kékdelfin: Remélem ma unalmas lesz az on és végre egyszer időben lefeküdhetek.

csicserierika 2011.10.27. 22:36:33

@nathalie: arról semmi újat nem tudok, csak ismétlem, hogy irigy, nyafka, önimádó...nem koptatom érte a billentyűt :)

kékdelfin 2011.10.27. 22:36:58

@Cristofel a kubai macsó: Én sóletnek néztem kóbásszal. De ő-szintén megmondom, akár gulasch is lehetett:)
Akkor meg a sok röhögéstől.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.27. 22:37:32

@nathalie:

Kingának kényszermozgása van. A fejét ingatja mint Stevie Wonder. Csak ő lát is, és nem tud énekelni.

kékdelfin 2011.10.27. 22:37:35

@Cristofel a kubai macsó: Hát feküdj le időben. Hogy korán hazaérhess;)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:39:00

@Kékdelfin: Látom, megint témánál vagyunk :-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:39:42

@Kékdelfin: És azt is , hogy te legalább tájékozódsz a blogon...

mamasita 2011.10.27. 22:39:44

nm értem mért veri ki mindenkinél a biztosítékot h attilára ilyet írok...most őszintén:nm púpos,nm girhes,a karja is eléggé rendben van,a nézése a szeme gyönyörű,és olyan kedves hangja van :) szóval max azt tudom elképzelni h vkinek vki más jobban bejön,de azért ő nm olyan mint ez a bta fiúban v mi...a villában meg nincs jobb pasi nála,a gergő közel jár,csak vele meg az a baj h nincs neki álla :(
bocs de én csak emiatt nézem,h ki milyen pasi.nézném én a csajokat is csakúgy műértésből,de azok között nincs 1 említésre méltó :( a műanyag csajok undorítóak,aki meg nm az ezek közül,az meg k átlagos (vera) v ronda (bta)

Matrix_ 2011.10.27. 22:39:55

@Cristofel a kubai macsó: Péter zsebredugott kézzel. kemény! :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:40:52

De vajon mért rakták ki őket megint a dühöngőbe?

nathalie 2011.10.27. 22:40:56

az jutott eszembe ahogy néztem ezt a vera, shadi, csaba, eszter focit, hogy fiúk a grundon és eszter :D

kékdelfin 2011.10.27. 22:41:26

@Cristofel a kubai macsó: azért, mert nem szólok mindehez hozzá, látok ám! Az az ő-szinte véleményem:)
A témát nem értem. Melyik téma?

nathalie 2011.10.27. 22:41:40

@nathalie:
vagy lányok a grundon és vera :D:D:D

nathalie 2011.10.27. 22:42:25

@mamasita:
nálam nem verted ki a biztosítékot :D

kékdelfin 2011.10.27. 22:42:59

@mamasita: kinél verte ki a biztosítékot?

avanivi 2011.10.27. 22:46:44

@nathalie: Még holnap is, mert szegény ma sokkot kapott.AM nem fikázom ,mert én is nő vagyok,de van amit nem mutogatnék a helyében.
Annyira szeretnék Kingában valami megnyerő,jó tulajdonságot felfedezni, de sajna nem megy.
Dya valóban szörnyen csámcsog@Lasombra: bocs, gyönyörű,és tényleg csak ez az aprócska hibája van.:)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:46:48

Attila simán megcsinálná Veronikát is. Sőt, annak is örülne, ha a csaja lenne, mert Verocska nagyon tud szeretni és Attinak az kell de nagyon. Örülhet is, hogy Kinga nem cuppant rá, Kinga nem érdemes szeretetre.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 22:47:22

@mamasita: anyum is Attilát jelölte legjobb pasinak, pedig ő ritkán elemezget 40 alatti csávókat, azok éretlenek hozzá. :) Ati mégis tetszik neki, női szemmel.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:48:04

Verocska! Most mi a szösz vagy mi a fasz?

nathalie 2011.10.27. 22:48:32

@csak magamat képviselem:
gondolom egyértelmű, hogy nekem is bejön :D:D:D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:49:30

Ez jó lesz, nyelvtörő! ma sem alszom, viszont vinnyogni fogok rendesen valszeg.

nathalie 2011.10.27. 22:50:09

@Cristofel a kubai macsó:
csak sztem attila keresztje, hogy olyan nőkkel kezd, akik a szeretetre biztosan nem képesek. ez valami beidegződés lehet nála, megszerezni az elérhetetlent. kb mint nőknél, amikor a szemét, szar alakért vannak oda.
pedig sztem összeillenek veronikával :D

kékdelfin 2011.10.27. 22:50:28

@Cristofel a kubai macsó: konkrétan a lánycsapat nagyobb része nyelvtörő nélkül is töri a nyelvét:)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:50:59

@csak magamat képviselem: Nekem is vmiért, pedig nem "jó pasi".És mégis.

nathalie 2011.10.27. 22:51:01

@avanivi:
azért am előtt le a kalappal, hogy bevállata ezt :D

Mazlee 2011.10.27. 22:51:10

stét!

megint jó kis öfi volt :) de úgyis a mairól megy már a téma.

1. Vera azért ment át hogy bomlasszon. jól csinálja. A magában beszélés pedig egyenesen tökéletes volt!!! no meg Attila kussoltatása amit Péternek "címzett" :)

2. dreszter nagyon teper hogy valahol lehessen. nemsokára lehet hogy kint lesz

3. erotik densz. sádin annyira látszott hogy csak a csapat miatt mondja ezt közben rohanna a budira kukit verni hogy csak na. dreszter hát na... nem erre született

4. ahhoz képest hogy szarnak a feladatokra szépen átvették a vezetést. röhögnék ha a picsogó csajcsapat otthon maradna. azt sem értem mire vannak oda miközben szinte minden pontjukat a tujának köszönhetik.

5. Attila the best :)

kékdelfin 2011.10.27. 22:51:46

Csaba mutatott már valamit, amióta visszament? Változott?

nathalie 2011.10.27. 22:52:25

azt szeretném mondani, hogy ma mindenkiről beszéltünk, csak egy emberről nem. na kiről? CSABA :D:D:D

(na jó, talán feco sem volt említve)

Mazlee 2011.10.27. 22:52:44

ja igen

6. BTA nagyon szánalmas volt. ráadásul amit mondott a riportban egyáltalán nem úgy volt. teljesen szar volt, magát járatta le, Attila kicsit se lett tőle rosszabbul max hányingere lett. nekem is na...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:53:22

@Kékdelfin: Fú, most megjelent lelki szemeim előtt sehere ahogy ... hát inkább felkészülök.

Drinking Dorithy 2011.10.27. 22:53:53

Jó estét mindenkinek! Ma végig néztem egy öfit (eddig csak Csodálatos Hajnitól értesültem, ezúton is KÖSZÖNÖM!!!) 1. Shadi szép. Tényleg és talán fársziul vagy szírül érdekes is. 2. Veronika cuuuukiiii! Busifaaa 4ever!!! 3. Attila elmebeteg, de ezért jó. 4. Péternek van a legtöbb esze, pedig pici. 5. Szemöldök Dya buta és közönséges. 6. Kinga...e-l-v-i-s-e-l-h-e-t-e-t-l-e-n. Nézni is rossz. 7. dr.Eszti, tipikus 12=1 tucat jogászlány. Sztem a Károliról. 8. Fecó, ari csak az a "mindenkinek azt mondom amit hallani akar"...de erről meg nem tehet, ugye. 9. Gergő,talán majd felébred. 10. Seherezádé...ezt tényleg így hívják?!? 11. Csaba egy barom. De úgy a mélabús, legelős értelmében. 12. Annamari...WOW! szerintem... :)

nathalie 2011.10.27. 22:54:08

@Mazlee:
a hatosban nem értünk annyira egyet. am tudta hogy attila behány a testétől, mégis megcsinálta a poén kedvéért. attila rosszul volt, de azért röhögött ő is.

kékdelfin 2011.10.27. 22:54:52

@nathalie: luidiszizöbiginingovbjutifulfrendsip

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:56:06

Kinga: Ú serri ez nagyon jó volt!

Mazlee 2011.10.27. 22:56:22

@nathalie:
de se nem pirult, se nem semmi. csak el volt képedve hogy EZT kell látnia... bent a szobában konkrétan lerúgtam volna magamról azt a csajt...

viszont felmerült a kérdés, hogy nem úgy van hogy nem beszélhetnek egymással? meg nem mehetnek egymás területére? mert akkor BTA-t kvára meg kell bűntetni.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 22:56:52

@nathalie: igen, Veronika tud is szeretni, és meg is érdemli a kis lelkem, hogy szeresse valaki olyan, aki nem nézi le nullára. Attila sokmindenkit lenéz nullára, de őt nem.

nathalie 2011.10.27. 22:57:22

@Mazlee:
én nem értem, hogy mikor hogyan beszélhetnek, feladatok közben azt hiszem beszélhetnek. ennyi.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:57:24

Ez a Kinga nem hallott még nyelvtörőt jól felolvasni.

kékdelfin 2011.10.27. 22:57:34

@Cristofel a kubai macsó: szegény péternek nagyon hosszú volt a szövege.

avanivi 2011.10.27. 22:57:49

@nathalie: hiba volt, eddig nem fikázták a külseje miatt, most fogják.

genevieve 2011.10.27. 22:57:56

@nathalie: mint pasi?:-)

mikor fogod a bugyid dobálni a szimpadra?:-)

Mazlee 2011.10.27. 22:58:42

@nathalie:

ja hogy ez feladat volt hogy generáljon erőltetett mókát? :) mert én azon a részen spec nem röhögtem.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 22:59:12

Nem megy ma ez a kommentkedés nekem, Kiszop belémköltözött és zavar a forgrgalmazásban.

genevieve 2011.10.27. 22:59:25

@nathalie: megvártuk amig szóba hozod:-)

nathalie 2011.10.27. 22:59:27

@csak magamat képviselem:
én azt hittem attila rámozdul a kis bebaszcsijuk után, amit végülis műveltek a medencében, az már egy előjáték volt, és nem csak poénból. én nem szálltam volna ki abból a medencéből érintetlenül (hogy finoman fogalmazzak) :D

kékdelfin 2011.10.27. 22:59:52

@genevieve: nem, szerintem natinak, mint nő jön be attila:)

nathalie 2011.10.27. 23:00:40

@genevieve:
:D:D:D néha annyira balfasz vagyok :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:00:42

Azt nem tudják,hogy érthetőnek kell lennie?

sogeking 2011.10.27. 23:01:02

két mókus mákos rétest majszol :D

foxglove (törölt) 2011.10.27. 23:01:11

most kapcsoltam be az onlinet, csabinak mi az a szőrcsík az arcán???

nathalie 2011.10.27. 23:01:59

@genevieve:
be kell vallanom, mint pasi. nem mint sorozatgyilkos :D nem vagyok egy bugyidobálós, de hát mindennek eljöhet az ideje :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:02:36

@nathalie: Gondolkodott rajta Attila, nekem mondta de belátta, hogy ezzel elriasztaná magától és neki kell a támogatás.

nathalie 2011.10.27. 23:04:45

@Cristofel a kubai macsó:
meg jött krisz is, nem? gondolom másodszorra csak nem akar alulmaradni :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:05:44

A színművészetin nem így pontoznának...

nathalie 2011.10.27. 23:06:59

@Mazlee:
én mondjuk rögöhtem. de én azon is röhögtem, amikor egy kétméteres, százhúszkilós állat kergetett a szigeten az asztalok között konyhai kötényben, ami nem sokat bízott a képzeletre...röhögtem és sírtam egyszerre, hogy őszinte legyek :D

kékdelfin 2011.10.27. 23:07:11

@genevieve: hát rákérdeztél hogy pasiként? Naná, majd csajként:) Érted az iróniát?;)

nathalie 2011.10.27. 23:08:08

@Cristofel a kubai macsó:
hát hogy kingánál csabával szemben, aztán bepróbálja veronikát, aki akkor már a kubaiért volt oda.
vagy mi most másról beszélünk?

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:08:28

Akár hogy nézzük erősen Péter a legjobb. Ő gyorsan is érthetően beszél. Arról nem tehet, hogy ő húzta a leghosszabbat.

kékdelfin 2011.10.27. 23:09:54

@genevieve: és én, mi? Nekem nem tetszik attila.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:10:50

@Kékdelfin: Na! Ezt eddig nem is gondoltam volna...

TapOut 2011.10.27. 23:11:54

@Mazlee: egyáltalán nem volt szánalmas, Annamari kva jófej.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:13:51

@Cristofel a kubai macsó: Peti helyében ember nem jutott volna a végére.
még a halálra szerkesztett
"A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!" Pedig annál tuti nyomnak egy vágóprogrammal egy szor egy, egész huszonötöt/ötvenet. :)

krumplicukor 2011.10.27. 23:15:52

@Cristofel a kubai macsó: Meg felvállalta, h ő kezd, ami hátrány volt, mert ott lemérték, h mennyire kell gyorsan mondani, és utána már mindenki hadart, mint állat. Pedig egyébként tényleg neki megy a legjobban.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:16:33

@csak magamat képviselem: Nem, azt nyugodtan végig lehet mondani. Kipróbáltam.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:17:38

@krumplicukor: Igen, ezt is akartam még mondani, de a bennem lakó lény folyamatosan szabotál.

nathalie 2011.10.27. 23:18:50

elég szar feladat volt, ez valljuk be...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:19:14

@krumplicukor: Igen, ezt is akartam mondani, de a bennem lakó "lény" folyamatosan szabotál. Nehogy már nyugodtan kommentkedjek itt...

nathalie 2011.10.27. 23:19:28

rossz helyen van a vessző...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:20:26

Most meg papagájjá váltam. Siralmas. Kiszop csicskuljál!

mamasita 2011.10.27. 23:24:08

@nathalie: kivel volt attila a medencében?akkor még nm néztem

nathalie 2011.10.27. 23:25:28

@mamasita:
veronikával. amikor seggrészegen kitalálták, hogy féltékennyé teszik kingát és kriszt. egyrészt sztem marha sokat lehetett röhögni rajta, másrészt azért sztem ott több is volt, mint ökörködés. de lehet csak én képzelek be ilyet.:D

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:26:22

@Cristofel a kubai macsó: nekem is összejött, de lassabban. azért 20 sec kevés, mert maga spot 25 másodperc. 8-10 alatt végigmondom, de a spotban 3-4 sec, és kihallatszik, hogy a szüneteket ha mást nem tuti megvágják. utsó betű effektív összefolyik a kövi szó első betűjével. ez reprodukálhatatlan időre. van azért ott egy matematikai alapművelet, de ezt leszámítva igazad van. azért figyeld a szóközöket, semmi mást. közeledik a skynet ébredés, na. :)))

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:26:32

@nathalie: Csak Attila részéről volt több.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:28:10

@csak magamat képviselem: Én a reklámmal egyszerre csináltam, és ment. Nem is nehezen. ?

nathalie 2011.10.27. 23:28:51

@Cristofel a kubai macsó:
sztem veronika sok mindenre kapható lett volna. csak már fejében forgott krisz. de állandóan megy attila után, és akkor is elég rendesen fetrengett rajta. ráadásul veronika szintén szeretethiányos, attila ezt akár ki is tudta volna használni, könnyebb lett volna mint kingával. szóval sztem is: nem :D

JOKKA21 2011.10.27. 23:29:44

Maranec Fruszina nem jó nő, VV Jennyt bevállalnám.:D Hajrá Annamari!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:31:49

@csak magamat képviselem: Azt én is hallom, hogy neki összemosódik, de nekem ment. Nem tudom hogy csinálom. Olyan zsenenejális vagyok... :-)

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:31:57

én a betegtájékoztatóig tudom követni, de utána vágnak, ez tuti, te valami grammarzseni lehetsz. foglalkozás? magyar-kommszak?

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:36:12

@csak magamat képviselem: A hit az egy személyes ügy... ezt mondták a népszámlálásnál is.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:38:08

@csak magamat képviselem: Folyamatosan legyen levegő alatta és ne feszesen artikulálj. Gyakorolj, menni fog!

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:38:13

Annamari leopárdos kispárnája cuki.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:39:13

@Cristofel a kubai macsó: legközelebb megpróbálom, ez akkor olyan felszerelés nélküli búvárkodás.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:41:20

A sok üres fejű leül humorkodni.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:42:16

Nem baj, ma akkor is aludni fogok!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:42:50

melyik nem tudta mi az a hetihetes?

genevieve 2011.10.27. 23:43:48

mikor lesz a kiválasztás?

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:48:37

ez a hetihetes minél szarabb lesz, annál jobb lesz.

nathalie 2011.10.27. 23:48:40

mi a feladat. lemaradtam.

genevieve 2011.10.27. 23:49:33

@nathalie: na most brillírozhat attila:-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:51:12

Valaki nagyon kibaszott Csabával mikor azt mondta neki, hogy ez a csíkos borosta jó...

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:52:07

@sogeking: ehhez én öreg vagyok, pláne azután, amit a származásáról mondott. szerinte sajnos tolvaj magyar cigányok az ősei.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:52:38

@genevieve: Megint nem fog. Már megfigyeltem, hogy ha KELL nem megy neki... :-DDDD

nathalie 2011.10.27. 23:52:53

@Cristofel a kubai macsó:
esküszöm péternek jobban áll amit kreált magának.

nathalie 2011.10.27. 23:53:47

@genevieve:
ha humorost kell játszani, akkor tök mindegy, mert mivel neked nem jön be a humora, így számodra biztos nem fog brillíozni :D majd nekem :d

Hurri Kán 2011.10.27. 23:54:21

Csaba miért borotvált hűtőbordákat az arcára? :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.27. 23:54:35

Csaba flanel inget hordott! Muhahahahahahahahahahahahahahahahahaha
Szép lehetett.

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:54:57

@Cristofel a kubai macsó: és Zsönöv: ilyen csíkot én még legdurvább Rumcájsz időszakomban se hordottam.

nathalie 2011.10.27. 23:57:12

@gyvy:
csak arra tudok gondolni, hogy büntetés volt :D

csak magamat képviselem 2011.10.27. 23:58:09

a flanel kurva jó volt, mikor 14-16 voltam, kizárólagos menőségi szimbólum lett, mint ma a trapézmintás cuccok. nekem az is volt, ez is van, és a következő is lesz.

kékdelfin 2011.10.27. 23:58:22

@nathalie: Ja, a nézőket büntetik vele, hogy visszaküldték:)

sogeking 2011.10.27. 23:58:37

@gyvy: igen, de nem elégszer :)
@csak magamat képviselem: szerintem maga sem tudja kik az ősei

nathalie 2011.10.27. 23:59:21

na, feco, a dumagép miatt már most kínosan érzem magam...

kékdelfin 2011.10.27. 23:59:45

@Cristofel a kubai macsó: opp, másodpercre ugyanarra gondoltunk!
luidiszizöbiginingovbjutifulfrendsip
veled is:)

nathalie 2011.10.28. 00:00:21

@csak magamat képviselem:
nekem rózsaszín-kék-fehér volt. senkinek nem volt olyan, ez ugye egy kurva fontos szempont volt 13 évesen :D:D

kékdelfin 2011.10.28. 00:01:13

@Cristofel a kubai macsó: Őszinte leszek, igen! Keblemre! Vagy én a tiédre?;)

nathalie 2011.10.28. 00:02:12

erről a "zizi,a farmra" ment dologról nekem jut mindig csak eszembe rachel és ross kutyája???

genevieve 2011.10.28. 00:03:07

@nathalie: ha valaki humoros az humoros:-)

a poén az mindig poén:-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:03:43

Aztán majd magyarázhatod, hogy hogy is volt ezzel a macsóval...

nathalie 2011.10.28. 00:04:29

@genevieve:
eddig nekem nem úgy tűnt, hogy ezt a nézetet osztanád :D
csaba poénjai? esetleg? valami? :D:D:D

foxglove (törölt) 2011.10.28. 00:04:32

jesszus, drEszter milyen kéjes örömmel olvasta fel a Kinga kövér c. hírt....

sogeking 2011.10.28. 00:05:27

Attila hozza a szokásos szintet

kékdelfin 2011.10.28. 00:06:14

@Cristofel a kubai macsó: eztet nekem írtad? Őszinte leszek, most ezt bevállalom. Látatlanban. Majd akkor úgyis látom:)

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:06:16

@foxglove: közben elfelejt magára gondolni, de néha kiült az arcára, hogy a kövér téma feszélyezi.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:06:27

Attila szívja Kinga vérét rendesen.

sogeking 2011.10.28. 00:06:46

előrejelzés, útelágazás - nehéz szavak :)

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:08:17

@sogeking: olvasott róla, amúgy. onnan jött rá. :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:09:22

@sogeking: Jó van na, az én csajom, öcsém!

genevieve 2011.10.28. 00:09:59

@nathalie: az a baj, hogy te nem tudsz a csőből kilátni:-)

nathalie 2011.10.28. 00:11:07

@genevieve:
megpróbálnék, de hova nézzek abból a rohadt csőből ha humort akarnék látni? csabára??

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:11:36

@nathalie: én kommersz voltam, a tied kreatív. az enyém fekete-fehér és világosbarna-sötétbarna volt. :((

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:11:47

Micsoda közhelyeket mondd ez a Gergő!

kékdelfin 2011.10.28. 00:12:18

@Cristofel a kubai macsó: Merthogy? Legyen Attila a nevem? Vagy nézzek ki úgy, mint ő? Ok, nem vagyok egy matyóhímzés, de rosszat ne kívánj nekem:)

genevieve 2011.10.28. 00:13:30

@nathalie: nézz arra aki humoros:-)

én nem akarom lenyomni a torkodon, hogy csaba humoros:-)

mondtam már, én nem veszem komolyan ezt az egészet:-)

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:13:54

@nathalie: nem!!
volt egy piros-fekete.
Na az egy fiúnál vagány. a mostani trapézom is babakék, fehér szálak, majdnem-fekete.

sogeking 2011.10.28. 00:14:41

Gergő a HH asztalra fekvő, széken elnyúló részét már kitűnően elsajátította, kár hogy nem érteni, hogy mit mond

nathalie 2011.10.28. 00:14:44

@genevieve:
én sem, bár ezt nehéz lenne bizonyítani :D

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:15:17

@nathalie: alap volt, a legsznobabb osztálytársaim is lekopizták.

nathalie 2011.10.28. 00:15:20

attila dya esetében az asszimilálódott szót használta :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:15:23

Ha már bevállalod...gondoltam lehetnek igényeim.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:16:24

@csak magamat képviselem: Most már csak a méreteidet add meg és helyben is vagytok... :-))

kékdelfin 2011.10.28. 00:16:49

@Cristofel a kubai macsó: persze, persze! Attila vagyok:) Kebledre!

nathalie 2011.10.28. 00:17:18

@Cristofel a kubai macsó:
hogy cseréljünk? vagy hogy varrjak neki? :D:D vagy miért??? :D:D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:23:37

Te jó ég, hogy megsértette Annamarit!

sogeking 2011.10.28. 00:24:56

@nathalie: Attilán kívül még szurkolsz valakinek?

csak magamat képviselem 2011.10.28. 00:28:01

csöcs mind4enkkinek, fellőtték a pizsimet, itt repül.

sogeking 2011.10.28. 00:28:33

@nathalie: ok, rajtuk nem szokott viccelődni

nathalie 2011.10.28. 00:29:16

@Cristofel a kubai macsó:
a nyereményt sajnálnám tőle, de elröhögök rajta is. és a szupercsapat az egyik legnagyobb ötlet volt eddig. (még ha az rtl-é is volt...)

nathalie 2011.10.28. 00:30:04

@sogeking:
hogy most olyan ki, akin attila viccelődik? talán am.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:30:28

Szóval, Dya tényleg baszatlan, mert magára vette. Ki is akarta megcsinálni itt?

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:32:38

@nathalie: Hát, lehet, hogy most már csak a mikulás fog eljönni hozzád, Attila nem biztos. :-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:34:22

@nathalie: Engem még mindig irritál, mert egy kis gennyzsák. Bár tény, hogy jót tett neki az új csapat.

JOKKA21 2011.10.28. 00:35:56

Verának adnám a lányok vágyát.:D Nem, nem a pénzt, a másikat.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:36:01

A kérdés úgy szólt, kinek szurkolsz még? Erre Péter egy igen erős válasz szerintem.

nathalie 2011.10.28. 00:36:09

@Cristofel a kubai macsó:
tényleg egy kis gennygóc (ezért is sajnálnám a nyereményt tőle), de elröhgök rajta is. most meg kifejezetten jó a fiúkkal. gergő kb ugyanez.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:37:20

@nathalie: Maradjunk annyiban, hogy Attila mindenkinek jót tesz.

nathalie 2011.10.28. 00:37:20

@Cristofel a kubai macsó:
sztem annyira nem. attila is megértené :D

nathalie 2011.10.28. 00:39:54

@sogeking:
velük mi van? kingát hiányolnám, ha kimenne most, mert akkor kin röhögnék, ha basztatva van.
csabit, shadit esetében nem értem, hogy mit keresnek bent. bent van két leonidasz. csabi már annyira érdektelen hogy mások se foglalkoznak vele. pedig elvileg feszültséget kellene keltenie...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:40:38

@JOKKA21: Arra gondoltam! Vera kedvenc könyvére:Lányok álma bőrkötésben.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:41:19

Jól hallom, hogy AM marja Kingát?

sogeking 2011.10.28. 00:41:21

@nathalie: csak kíváncsi lettem volna, hogy mit lépsz, ha Attila egy másik kedvencedet piszkálja, de nincs ütközés :)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:42:06

Attila mindenkinek jót tesz...

kékdelfin 2011.10.28. 00:42:07

@nathalie: Változatlanul várom, hogy valaki mondja már meg, hogy miben változott visszamenetele óta? Megtörtént-e a nagy kinyílás? (persze nem tőled várom a választ:)

kékdelfin 2011.10.28. 00:43:21

@Cristofel a kubai macsó: ahham. Igen, én ilyen vagyok. Neked is mindenféle jókat tennék, mélyen nyomothagynék benned, meg ilyesmi;) persze kebledre is.

JOKKA21 2011.10.28. 00:43:45

@Cristofel a kubai macsó: Vera és Dya iszapbírkózást megnéznék.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:43:49

@Kékdelfin: A nagy kinyílás még nem történt meg :-)))

kékdelfin 2011.10.28. 00:44:09

most magmnak üzenem a vellába, hogy azt OSB-nek híjják.

kékdelfin 2011.10.28. 00:44:46

@Cristofel a kubai macsó: ahha, akkor nem változott. Akkor jól láttam.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:45:23

@Kékdelfin: Tudom, hogy bejövök nekeeed! Egy ilyen kubai macsó...

nathalie 2011.10.28. 00:46:09

@sogeking:
nem értem. most elméletileg ha hasonló a humorom attiláéval és elszórakozok rajta, akkor szintén elméletileg nekem is azokat kell innen kedvelnem akit ő.nem? általában ez így szokott lenni a való életben is.
bár tudom, hogy mindenki szeretné azt hinni, hogy ez az attila imádatom miatt van, hogy pont ugyanazokon az embereken röhögök, de esetleg feltételezni lehet, hogy igaz amiből kiindult ez az egész: annyit mondtam,hogy én röhögök attilán és ezért nézem ezt a műsort. Az, hogy utána ez átment saját magam szórakoztatásába az egy másik dolog.
De jobb sztem mindenkinek, ha úgy gondoljuk közösen, hogy rajongok attiláért. azt annyit nem kell magyarázni :) szóval iszonyatos nagy szarban lennék ha betámadná veronikát.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:48:25

@nathalie: Ha látná,hogy Verocska vevő rá, simán betámadná.

sogeking 2011.10.28. 00:48:34

@nathalie: szerintem ugyanarra gondolunk, ok:)

genevieve 2011.10.28. 00:48:54

@nathalie: nem kell megmagyarázni, értjük mi aztat:-DDD

nathalie 2011.10.28. 00:50:34

@Kékdelfin:
én a humor kérdéskörre is várom a választ. Jó esetben mindenki azért nézi a műsort, hogy nevetgéljen. A kockás csapat esetében hol nyilvánul meg a humor? (am és vera mai akcióját nem ér mondani, mert ott szerves része volt a másik csapatnak is ebben, hogy vicces legyen a jelenet). Vagy mi másért érdemes ezt a műsort nézni? szörnyülködni attilán? péteren? kingán?

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:50:45

@Kékdelfin: Ki volt aki gerjed még itt Dyára? Lasambrán kívül?

nathalie 2011.10.28. 00:52:06

@genevieve:
ok, megnyugodtam. lófaszt se tudnék megmagyarázni :D
ha már említettem a rajnogást? hol tudom megnézni a teloszámot ahova sms-t kell küldeni? :D:D

kékdelfin 2011.10.28. 00:52:40

@Cristofel a kubai macsó: Hűű, emlékszem én is, hogy volt még valaki. Nemtom!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:53:09

@nathalie: Nevezz perverznek, de én élvezem a Kingán való szörnyülködést. A kockafejek pedig tényleg nem viccesek. Sőt, leginkább semmilyenek.

nathalie 2011.10.28. 00:53:47

@Cristofel a kubai macsó:
ha elkezdene kialakulni valami kettőjük között ez lehetne az én nagy szappanoperám :D:D:D

genevieve 2011.10.28. 00:54:00

@nathalie: passz, én nem szoktam sms-ezni:-)

de azt az összeget inkább fordítsd jótékony célra:-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:54:07

@Kékdelfin: Pedig ma volt, nem rég, nem emlékszem, nem találom.

nathalie 2011.10.28. 00:54:29

@Cristofel a kubai macsó:
én is élvezem, de azért mert basztatva van :D:D ahhoz meg kell valaki :)

nathalie 2011.10.28. 00:55:57

@genevieve:
ez is jótékony lenne. egyrészt attilával, másrészt nem röhögnétek, ha beolvasnák az sms-em, aláírás nathalie? :D:D:D

kékdelfin 2011.10.28. 00:56:43

@Cristofel a kubai macsó: Ha kebledre vonsz, megkeresem neke:)

genevieve 2011.10.28. 00:58:01

@nathalie: na azon én tényleg nagyon röhögnék:-D

mindenféle szempontból mulatságos lenne:-)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 00:58:25

@Kékdelfin: Megmondom őszintén, már vártam ezt a felajánlást...

genevieve 2011.10.28. 00:58:47

@nathalie: attól függ mit irnál:-)

sogeking 2011.10.28. 00:59:31

@nathalie: legalább úgy írd alá, hogy hv nathalie:)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:00:26

@nathalie: Ha ez megtörténik, Attila biztosan eljön! Ezt én garantálom, Pittmann Cristofel! Még autogrammot is küldd neked. Betűzzem?

nathalie 2011.10.28. 01:02:41

@genevieve:
ááá, nem merem megcsinálni. nem tudom hány napig nyomjátok itt, de kb a negyvenedik napon én valami attila főfan lettem, mi lesz ha bent marad sokáig?? becsönget hozzám a fókusz, hogy menjek a belevalóba bohóckodni? "olthatatlan szerelemmel várja attilát a lány a villa kapujában", " a lány, aki végig kitartott a pszichopata mellett" stb.jézus :D:D:D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:02:49

Amúgy csak ámulok! Micsoda rejtett tartalékaid vannak,:sms a villába...

nathalie 2011.10.28. 01:03:46

@sogeking:
majd úgy indítom "akár HOGY VOLT is attila a múltban..." stb

nathalie 2011.10.28. 01:06:21

@Cristofel a kubai macsó:
nem tudom, de hálás vagyok hogy shadi nyelvismeretét és kedvenc kajáinak listáját nem kell tovább hallgatni :D

kékdelfin 2011.10.28. 01:08:02

@Cristofel a kubai macsó: Pappirtigrincs mondta 21:18-kor, hogy día még egy gombot kigombolhatott volna.

kékdelfin 2011.10.28. 01:08:48

Na mi van, hipertérugrás volt? És kinga megint élőben felolvasta a levelet?:)

Doktor Kotász 2011.10.28. 01:09:24

@nathalie: Én is bírom Attila poénjait, de szerintem defektes az ember. Amikor Fecót ellökte magától, akkor nálam lenullázódott, mert szerinte az a barát, aki az érdekeit szolgálja.

nathalie 2011.10.28. 01:10:19

péteren most nagyon röhögtem :D

genevieve 2011.10.28. 01:11:22

@Doktor Kotász: na, valahogy igy:-)

ha jó a poén azt elismerem...de emberileg egy nulla a pasi:-)

oszt most meg már a kategóriájából is kiesik:-)

kékdelfin 2011.10.28. 01:11:26

@nathalie: ez valóban jó volt. A másik csapatnál vannak ilyen poénok?:)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:11:42

@Kékdelfin: Nem, volt egy másik de mindegy. Csak azért gondoltam,mert Dya baszatlan és hátha van esélye. Azért köszönöm. Te ilyen készséges vagy? (A fiúkát nem írom mert a múltkor is betet

nathalie 2011.10.28. 01:11:50

@Doktor Kotász:
én is bírom attilát, sztem is defektes :D A fecó dolgot én máshogy értékeltem, de egyébként meg jól el van vele, marhára nem lökte el magától. csak éppen többet nem szeretne vele jelölésekről beszélgetni. ami azért elég nagy éleslátásra vall :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:12:29

@Kékdelfin: Tehát a múltkor is betett nálad.) Ezt a szar gépet!

kékdelfin 2011.10.28. 01:13:58

@Cristofel a kubai macsó: lemaradt a vége. Amúgy persze, egy őszinte kebelbarátnak?!;)

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:14:07

@Kékdelfin: Basszus, ez már nem az első és gondolom nem is az utolsó. És van képük azt mondani, hogy élőben nézhetjük...

Doktor Kotász 2011.10.28. 01:14:15

BTA ahogyan letámadta Attilát, azon nagyot röhögtem. :-D

A vicc az, hogy Attila is röhögött.

nathalie 2011.10.28. 01:14:51

@Kékdelfin:
sztem nem véletlenül nem mutatják őket. gondolom a kamerásemberkék is úgy vannak vele, hogy ha már az éjszakai műszak a miénk, legalább röhögjünk. sztem a többiekre rá se néznek :D max néha megkérdezik egymástól: még mindig fekszenek? ja!, akkor hagyad pista, ez nem a csabi gyerek kinyílásának a napja... :D:D:D

nathalie 2011.10.28. 01:17:03

na gergőnek sztem kétkézzel kell fecot visszafognia, hogy ne nyaljon be csontig a vacsin csabinak, kingának stb :D

kékdelfin 2011.10.28. 01:22:54

@Cristofel a kubai macsó: Nem tudom mennyi a csúszás. DE néha lehet látni a belevalóban a valós élőt, és aztán itt megint ugyan azt.

kékdelfin 2011.10.28. 01:28:28

No, én balra el...
Jóccaka!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:29:35

@Kékdelfin: Fú, most már megyek lefeküdni. Pedig olyan kíváncsi vagyok mi lesz. De már nem bírom. Jó éjt!

nathalie 2011.10.28. 01:29:45

én is mentem.
sziasztok.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 01:33:25

Na jó, még ezt az egyet. Atilla most vázolja a relativitás elméletet :-)))

nathalie 2011.10.28. 01:39:22

azt mondja eszter: shadi, dya, kinga. a lányok közül ők :D:D:D

nathalie 2011.10.28. 01:48:24

@Doktor Kotász:
még nézegetem az online-t de már félig alszom :D

Doktor Kotász 2011.10.28. 01:48:41

Dya milyen morcosan néz az első képen. :-)

Doktor Kotász 2011.10.28. 01:50:25

@nathalie: Én nem szoktam onlájnozni.
Az igazi az lenne, ha lehetne váltogatni a kamerák között, minden valós időben menne.

Doktor Kotász 2011.10.28. 01:52:00

A tévében pénzbevonzó rúnákat tukmálnak az emberekre. Honnan szalajtottak ennyi hülyét?

nathalie 2011.10.28. 01:53:05

@Doktor Kotász:
minek váltogatni? csak arra vagyok kiváncsi ahol attila van :D:D

Líder Máximo 2011.10.28. 02:12:05

Attilának: "Minden bántalmazó epizód egy-egy védekezési kísérlet arra, hogy a bántalmazó megvédje önmagát a benne élő gyerek dühétől, rettegésétől és tehetetlenségétől, valamint attól, hogy felelősséget kelljen vállalni cselekedeteiért."

nathalie 2011.10.28. 02:16:49

nem fogok tudni aludni, mert annyira röhögök. gondolom már senki nem nézi az onlinet :D:D:D:D istenem :D:D

Doktor Kotász 2011.10.28. 02:23:40

@nathalie: Majd holnap benne lesz az üfiben, ha annyira vicces. :-)

Líder Máximo 2011.10.28. 02:25:56

@nathalie: Itt, Kubában, sajnos nincs online :)

Battenfeld 2011.10.28. 02:28:23

Bonyek, Veronika egész értelmes.

Müszélia 2011.10.28. 07:38:28

eddig még egy vv-ben se volt ennyi büntetés itt meg mindenki örökké büntiben van, kivéve attilát, aki pedig már kaphatott volna párat (melltartó letépés, stb.). sztem vele nyeretik meg. muszáj, mertmár így is súlyosan pszichopata, és a vereség csak tovább rontana az állapotán.
veronika speciális eset, iszonyat buta, de ugyanakkor aranyos, szerethető.

capa05 2011.10.28. 07:45:49

Jó reggelt!
@fkangi: tegnap csak egy gyors bejelentkezés, aztán itthagytál bennün ket mint eb a sza(ha)rát?!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 07:53:37

@capa05: jaja, két választásom volt: vagy megállom írás nélkül, vagy olyat mondok, amit magam is megbánok. azt kell mondjam, megsértődtem két emberre.. és ebből az egyik, mondjuk, pont te vagy ..de ezzel most pontot tennék a mondat végére, én bajom, hogy nem értem a zembereket.. nem untatnék itt senkit.

capa05 2011.10.28. 08:04:05

@fkangi: Sajnálom, ha valami olyat írtam ami sértő, ezt igyekszem elkerülni.
Kíváncsi lennék, hogy mi az, ha nem itt a nyilvánosság előtt akkor priviben.. persze csak ha te is úgy gondolod.

Líder Máximo 2011.10.28. 08:06:04

@fkangi: Na, gyere, menjünk ki a nyugiba picit beszélni, a szaunában vannak..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 08:14:02

Jó reggelt!

@fkangi: :(, sajnálom! Megkaptam üzi, elolvastam, igyekszem válaszolni!:)

@Müszélia: nos, én Veronikával vagyok úgy......., hogy az ilyen rettentően buta ember abszolút nem szerethető, se nem aranyos! Ehhez hozzájárul még a folyamatos vernyákolása, logopédus nélküli élete, és vinnyogása!:):):)

Nekem még mindig Annamari, Péter, Vera, Eszter, Csaba jön be:D Néha Attila is elviselhető... Tudom, h miattam dögunalom lenne a műsor:D

mocskosmacska 2011.10.28. 08:14:18

Vera miért hiszi, hogy azzal, hogy bunkózik a borggal, azzal "bomlasztja" őket? A közös ellenség hatására inkább összezárnak és BTA is csatlakozni fog hozzájuk.
A másik nagy pöcsfej gergő. Miért hiszi azt, hogy neki joga van minden nőt leszólni? Kedves Gergő, elárulom, hogy a te kopasz golyófejed és a sótlan, unalmas viselkedésed sem túl vonzó.

mocskosmacska 2011.10.28. 08:15:22

@ladyandhenk: Akkor neked mindkét csapatból van kedvenced. Így érdemes nézned.

beacska 2011.10.28. 08:19:04

reggelt!
éppen a 10.26.-os onlányt nézem, és azzal kezdődött, hogy a 2 csapat együtt kajál, és egymással beszélgetnek....most ez hogy van???

mocskosmacska 2011.10.28. 08:20:31

@beacska: A zuhanyozós poénnál is kommunikált együtt a két csapat. Én sem értem.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 08:25:13

@mocskosmacska: Egyetértek Gergő véleményezésével:D

A helyzet, h legalább egy hete nem láttam az adást, de biztosan érdekes:P, olvasni jobb:D

@beacska: szió, szió!!!!

Müszélia 2011.10.28. 08:32:41

@fkangi: nem tom, végigszenvedtem az alkeszosz műsort is, de még mindig az a véleményem, veronika úgy buta, mint egy egészen kis kölyökkutya vagy cica, nem lehet rá haragudni. azért én nem vinném haza, meghagyom hajninak.

mocskosmacska 2011.10.28. 08:44:09

Ha megszűnik a csapatosdi, akkor az Öreg Fiúk Egyesülete fel fog bomlani. Mert fecó szóba fog állni kingával és csabával, attilából meg erre elő fog törni az állat. Veronika meg visszaasszimilálódik a borghoz.

beacska 2011.10.28. 08:45:50

@mocskosmacska: nem hiszem, hogy fecó hiányozni fog abból a csapatból. sőőőt, ki is lóg. szivatják is rendesen

mocskosmacska 2011.10.28. 08:46:40

Gergőnek azon kívül, hogy jó alakja legyen, szerintetek mi számít egy nőben?

mocskosmacska 2011.10.28. 08:51:06

@beacska: Lehet, hogy nem fog nekik hiányozni, de attila ettől függetlenül még kurva dühös lesz, hogy fecónak nem tudja meghatározni, hogy kikkel álljon szóba. Mellesleg fecó csak attila kedvéért állt be abba a csapatba, úgyhogy attilának ezt értékelnie kellene, ha lenne benne egy csepp intelligencia. De nincsen.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 08:53:52

@Müszélia: én is csípem a csajt, pedig a feleségkeresősdi elején falra tudtam volna mászni tőle.. aztán megszoktam..:)
@ladyandhenk: írtam rendesen..:D
@Líder Máximo: persze, utána meg rá akarsz beszélni az alfa-állapotra! :P:D te is kubai vagy, ismerjük már ezt a temperamentust! :P:DDD

csicserierika 2011.10.28. 08:59:37

Jó reggelt !
Szerintem Gergőnek jó humora van, jól ki tudja karikírozni Dyuskát pl.
Csabi meg Shadi ...szóra sem érdemesek.
Fecó meg mitől nagydumás ?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:12:16

@csicserierika: szia :)
lehet, hogy amúgy, a saját kinti közegében az, csak itt valamiért kisebbségi érzése van és ez blokkolja...

beacska 2011.10.28. 09:13:59

@mocskosmacska: szerintem Attila konkrétan leszarja Fecót. Csak nem mondja el neki még huszonnyolcadszorra. Azért hívta át, hogy Kingát bosszantsa, és már többször "beszólt" neki.

busifa 2011.10.28. 09:14:34

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: És igen!! Villabéli verziómat Veronika félszegen felavatta egy ferdén fűrészelt faderék formájában!!!

lac64 2011.10.28. 09:14:46

@Mazlee:
Jó reggelt mindenkinek!

Értem én, hogy Attila az isten, és mindenki más szar, de azért ennyire nem kéne a kettős mérce.

1. Annamari poénja szerintem jó volt, még Attila is röhögött, sőt beszállt a játékba.
2. Annamari megbüntetéséről. Nem igazán értem a beszédtilalmas szabályt, hiszen sokszor együtt van és beszélget a két csapat. De ha már ezért meg kéne büntetni AM-t, akkor Vera és Attiláék dumájáért is járna büntetés, hiszen attól, hogy Vera azt mondja, hogy hangosan beszél magában, egyértelmű volt, hogy kommunikáció történik. Ráadásul olyan, ami a játékot befolyásolta. Tudom, az jó poén volt.
3. Tegnap írtam, hogy Attiláék sem szarnak bele a játékba, csak bizonyos feladatokat feladnak, ha látják, hogy nem megy. Igenis tepernek ők is, csak kifelé mást kommunikálnak. Nagyon jól látszott ez a pézérmés, vizes, leveses feladatoknál, illetve abból az örömből, ami akkor tört ki, amikor megtudták, hogy megnyerték a napot.

capa05 2011.10.28. 09:15:49

@fkangi: Azért remélem hallottad a kő leesésének hangját és a megkönnyebbült sóhajomat!!!

nathalie 2011.10.28. 09:17:47

@Doktor Kotász:
nem hiszem, hogy benne lesz, amikor attilák azon röhögnek péterékkel, hogy attila annyira meg van kattanva, hogy kinga hajszálait tartogatja a szaunában. attila erre mondja hogy jó lenne egy egész hajtincs. és innen elindul az "arra vernéd" meg "befutnék reggel, az alsógatyámból meg kilóg kinga haja" dolog :D:D
Most arról ne is beszéljünk, hogy én még senkit nem hallottam úgy röhögni a villában mint amikor péter megtudja attilától, hogy mi alapján választanak a lányok embert, akire rakják a jelet :D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:22:16

@capa05: jóvanna, ne meaculpázz már ennyire, nem öltél embert! :P:D
@nathalie: én errőol lemaradtam: mi alapján??

nathalie 2011.10.28. 09:24:50

@fkangi:
nekem akarom lelőni, hátha az a rész lesz az öfiben, esetleg :D

busifa 2011.10.28. 09:25:00

Csaba felvetésére mindenki előtt ki szeretném jelenteni, hogy a busmanokhoz egyáltalán nincs semmi közöm!! :-)

beacska 2011.10.28. 09:25:01

@nathalie: és mi alapján? én még nem hallottam :(

lac64 2011.10.28. 09:25:05

@nathalie: Szia. Mi alapján választanak?

lac64 2011.10.28. 09:28:05

@nathalie: Hát most olyan vagy, mint Kinga Attilával. Felhúzol minket, aztán otthagysz? Aztán csodálkozol, ha letépjük a melltartódat.:)

nathalie 2011.10.28. 09:33:13

@lac64:
:D:D
tényleg én nem fogom jól visszaadni, úgy meg nincs értelme. Annyi ígéretet tehetek, hogy amint meg lesz az online, megkeresem benne és belinkelem :)
(mondjuk sztem ez megint csak attila pártiaknak fog tetszeni. )

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:33:24

@nathalie: zdmeg, nati, most rághatom a körmeimet estig..:P:D kénytelen leszek délután randevúzni a férjemmel, le ne maradjak az estiről..:DD
@busifa: na, majd kiderül.. csináltatunk egy családfakutatást..:D

csicserierika 2011.10.28. 09:33:26

@fkangi: megfelelő közegben itt is megy neki, de mikor Seherével van leterhelve, akkor nem tud kibontakozni.

nathalie 2011.10.28. 09:34:54

@fkangi:
annyira nem nagy szám, lehet inkább jobban jársz a férjeddel :D
én marha sokat röhögtem rajta, de én már sok mindene röhögtem, amin itt szinte senki :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:35:41

@csicserierika: na, meg is van a magyarázat: Seherétől kisimulnak az agyhullámai..:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:37:11

@nathalie: amúgy biztos..:D
általában én is röhögök, csak ritkán kommentelem le a dolgot..:) de értelek..:)

busifa 2011.10.28. 09:40:07

@fkangi: Erre én is kíváncsi lennék :-)

csicserierika 2011.10.28. 09:40:21

@fkangi: és vérellátása sem biztosított, mert máshová összpontosul :)

csicserierika 2011.10.28. 09:41:37

@nathalie: ne becsüld le kommenttársaidat :)

nathalie 2011.10.28. 09:41:52

@fkangi:
sztem neked tetszeni fog :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:43:53

@busifa: na, majd jelentkezem, ha kész..:D
@csicserierika: annyi műcsöcsöt szegény Fecó még életében nem látott, hogyne szállna le a vér az agyából??:DDD
(amúgy még mindig egyről beszélünk? Fecót írtál, de mintha Gergőre gondoltál volna.. vagy Fecónak is kijutott a jóból azóta Seherével kapcsolatban?? )

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 09:45:37

basszus, dolgoznom kell, mert seggbe fognak rúgni, úgyhogy mennem kell.. sziasztok :)

lac64 2011.10.28. 09:46:28

@csicserierika: Igen. Tudom, hogy elsőre rémítő gondolat, de azon filozok már egy ideje, hogy Csaba akkor is ilyen sótlan lenne, ha Attiláékkal lenne huzamosabb ideig? Mert tegnap azért volt egy jó beszólása, de ez az egy/2 hét azért tényleg karcsú.

csicserierika 2011.10.28. 09:53:00

@fkangi: Gergőről írtam, Fecót csak érintőlegesen említettem, egy költői kérdéssel, hogy mitől is dumagép ? :)

nathalie 2011.10.28. 09:56:06

@csicserierika:
hát hülyeséget beszélni tud. ezt a dumagépet senki nem mondta hogy jó értelemben. lehet ez is valami rtl gúny, irónia mint vera esetében az érzékenylelkü:D

csicserierika 2011.10.28. 09:56:42

@lac64: Csabi szeretett volna Attilához csapódni, már úgy ment be a villába, de ellenállásba ütközött, így szegénynek maradnia kell a sótlan oldalon.
Bár, ott is poénkodhatna már valamit, de belátom,hogy a borgok állandó közelsége, meg Sahdi tudálékos pöcsfejsége kiölik belőle a maradék humort is.

csicserierika 2011.10.28. 09:59:15

@nathalie: már megent irónia ?
Ha valaki nem hozza a rá kiszabott karakter, akkor nem sok esélye van a nézőkkel szemben.

nathalie 2011.10.28. 10:06:22

@csicserierika:
attila tökéletesen hozza a rá szabott karaktert, csaba meg totál nem. és mégis :)

lac64 2011.10.28. 10:07:13

@csicserierika: Köszi, a vv elejéről lemaradtam, ezt nem tudtam. A második mondatoddal pedig teljesen egyetértek, abban a csapatban talán BTA kivételével nem nagyon lehet poénkodni.

capa05 2011.10.28. 10:07:21

Én a két részre szakadásig azért kedveltem Sehit, de revidiálnom kell az álláspontomat. az értékitéletemben Dya alá került és lássuk be a mérce nem magas.

capa05 2011.10.28. 10:09:22

@lac64: ha elfogadjuk Attila szólását, hogy Gergő 42 nap után megérkezett a villába, mondhatjuk szinte együtt érkeztek Annamarival.

mocskosmacska 2011.10.28. 10:15:02

@beacska: Nekem úgy tűnik, hogy nagyon érdekli fecó, csak játssza az eszét.

nathalie 2011.10.28. 10:17:07

@csicserierika:
veronika, meg eszter azt mondta hogy csaba olyan, hogy mindig úgy poénkodik, hogy azt mondja el, amit előtte hallott.

mocskosmacska 2011.10.28. 10:18:42

Azért attilától elég szánalmas, hogy kingát basztatja. Kinga elég seggfej, nem is sajnálom, de ha attila tényleg szerelmes volt belé, ahogy állította, akkor így viselkedni ciki. Azokra a férfikra emlékeztet engem, akiket, ha kidob egy nő, akkor mindjárt előadják mindenkinek, hogy az exük "azóta kurva lett."

csicserierika 2011.10.28. 10:20:26

@nathalie: még az elején vagyunk, remélem Csabi nem jut el a fináléig csupán szánalomból :)

csicserierika 2011.10.28. 10:22:05

@nathalie: ha, ha.. én ezt most hallom először, de tetszik :)

capa05 2011.10.28. 10:29:52

Ezt a Shadit tényleg ki lehetne pattintani. Engem meglehetősen irritál, hogy kint-bent sapkában van.
Aztán lehet hogy Trvtko iránti utálatomat ültetem át.

Mazlee 2011.10.28. 10:31:42

@lac64:

Attila is röhögött de kínjában. Be kellett szállnia mert máshogy nem tudta levakarni magáról a horrort.

Én is röhögök ha csikiznek pedig szar érzés.

amikor együtt a két csapat mert feladat van akkor beszélhetnek. Vera ahogy csinálta kimondottan ötletes volt és ez a jó benne, hogy megtalálta a kiskaput. A többi kockás még ehhez is hülye lenne.

a versengésről meg a beleszarnak pont annyit jelent hogy annyit tesznek érte amennyit megéri, de kicsit se többet a kényelemnél. Semmi extrát nem adnak bele soha. örülni meg pont azért hogy lássák a másik csapaton a savanyúságot

Tjuca 2011.10.28. 10:33:32

@nathalie: mondta ezt két agytröszt, akiből az egyik a szót sem ismeri, hogy poén. :-P bocs

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 10:35:23

@Mazlee: Vera játékmesterként is remekelt!

csicserierika 2011.10.28. 10:35:51

ennyit a széplelkű CalidiJóról :
www.stop.hu/articles/article.php?id=953254
Gergő soha sem tenne ilyet szerintem .

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 10:36:30

@capa05: Shadi, ha éppen nem szól be valakinek, egy tuja! A játékhoz ennél több kell!

mocskosmacska 2011.10.28. 10:38:36

@csicserierika: Oké, te nem bírod csabit, de különböző embereknek különböző a véleménye, így van, akit csabi szórakoztat.

Tjuca 2011.10.28. 10:39:37

szerintem két dolog szánalmas. az egyik, hogy attila nem tud lekattanni kingáról, és nem veszi észre, hogy az a csaj egy hp.

a másik, hogy mivel csaba pontosan tudja, hogy kinga egy hp (ezt többször meg is mondja) az rtl még mindig erőltet egy abszolút nem létező kinga-csaba izét, ami nem volt, és nem is lesz.

ezzel az erővel egy kinga melinda párost is lehetett volna futtatni. :-P

szegény gyerek halálra unhatja magát a sok libával, nagyon nem is volt kedve ahhoz a csapathoz.

a fürdős beszólása aranyos volt. szerintem annamarin kívül abban a csapatban egyikőjüknek sincs humora.

most ebben a szituban ha akarna sem tudna villogni, de helyében én sem akarnék. miért is? kapott egy ajándék védettségi kendőt, elviseli a csajokat, de inkább téli álmot alszik. :-P

csicserierika 2011.10.28. 10:40:10

@mocskosmacska: irigylem őket :)
Nekem magasabb az ingerküszöböm :)

mocskosmacska 2011.10.28. 10:41:56

@Peter_Cs: Ez a különbség shadi és attila között. Az előbbinek megszólalnia sem kell, elég, ha a kamera ráközelít a fejére.
Egyébként én bírom a srácot, szerintem aranyosokat mond, engem jobban szórakoztat, mint attila harsány mindig u.a. poénjai.

mocskosmacska 2011.10.28. 10:44:50

@Tjuca: Igen, attila először azért volt szánalmas, mert rákattan egy olyan hp-ra, mint kinga, aztán meg azért mert a visszautasítás az váltotta ki belőle, hogy elkezdte szívatnia csajt, aki visszautasította. (szerintem ez a legszánalmasabb visszautasított férfimentalitás.)

mocskosmacska 2011.10.28. 10:45:36

@csicserierika: Jó, értem. Mivel te csabád utálod és attilát bírod, értékesebb ember vagy, mint aki fordítva van vele. Ez is egy életszemélet.

capa05 2011.10.28. 10:53:35

@csicserierika:
Egyetértek veled! Azért, lehet, hogy nem játszották be, de még nem hallottam Seritől a kutyája hiányát! Azért ha nagyon kötődött hozzá csak említést tenne róla.
Itt gondolok Dyára amikor Attila születésnapja volt. Meglátta Attila kutyáját , bár nem játszották le (csak egy másnapi előzetesben), de meggyőződésem, hogy a kutyája miatt sírt a WC ben.

Tjuca 2011.10.28. 10:54:55

Nathalie!

azért ne legyen üldözési mániád! :-P én pl. nagyon jókat nevetek, mikor attila vicces, ahogy zsöni is. mert nem az számít, hogy ki mondja, hanem, hogy mit. én bármelyikükön jót nevetek, ha viccesek. pl. amikor edzette crist, akkor ngyokat nevettem. vagy amikor gergő kifigurázza diát. ezek viccesek. és, mint zsöni írja, ettől jó a játék.

tegnap is pl. szakadtam a nevetéstől a zuhanyzós jelenetnél, mert baromira aranyos volt a szitu, ahogy am felvállalta a nem tökéletes testét, de a tökéletes csípős humorát, attila meg vette a lapot, szerintem ez jó buli volt. ;-P

őszintén remélem, hogy kiesnek a humortalan emberek, és nem a döfök egyet, aztán sajnálom, hogy megbántottam morgások lesznek végig.

ilyen értelemben jó, hogy kiesett cris, mert neki sem volt humora. nem mindegy, hogy vele, vagy rajta nevetnek ugye.

és azt is remélem, hogy attila nyitni fog csaba felé, mert lehet mindkettejüknek jót tenne. péter biztos, hogy nyitni fog, ha elkezdenek fogyni, és hopp hirtelen majd megjön csaba humora is, csak figyeld meg. :-D

kingának a büdös életben nem lesz humora, mint ahogy dreszternek sem.

hannamontanna 2011.10.28. 10:55:36

Helló! Bocs, de meg kell jegyezzem, hogy számomra a tegnap este után BTA új értelmet nyert: Bénító Testű Annamari. Úgy voltam vele, mint amikor a cigány lova nekimegy a falnak, nem tudom eldönteni, hogy bátor, vagy vak? És mégis! Nagyon bírom BTA-t!

Tjuca 2011.10.28. 11:04:37

csaba most kicsit önhibáján kívül kezd belekerülni egy nagyon rossz skatulyába. azzal, hogy a szerencsejátékos arénán "nyert", meg általában nyer, most megdobták az arany pedál-medál díjjal. most jön az, hogy sok, nem is intelligens, nem is okos, tuja ő, csak szerencséje van. remélem, hogy ebből kikerül.

olyan ez, mikor a gimi legjobbját csak azért kezdik utálni, mert jó. gyerek elkezd direkt lazsálni, de vesztére akkor is jó. akkor elkezd szemétkedni a tanárokkal, akkor jön az, hogy bezzeg ő mindent megtehet. van sapka nincs sapka, és ez részben egy nyert szerep. ha szerencséje van, akkor mégiscsak nyit felé a többi és akkor kiderülhet, hogy jogos az utálat vagy csak zsigeri írígység volt.

mocskosmacska 2011.10.28. 11:05:57

Szerintem úgy lenne érdekes a kiesés, hogy egyszer az egyik csapatból, utána meg a másik csapatból és így menne végig felváltva. Az állandóan ingadozó erőviszonyok adnának izgalmat a játéknak. Meg sokszor látnák leesett állakat a bemenetelkor. Péter feje csaba beléptekor überelhetetlen volt.

csicserierika 2011.10.28. 11:12:51

@Tjuca: a tegnapi fürdőszobás beszólás valóban aranyos volt, csakhogy nem Csabi mondta, hanem Attila "ha nem akarsz depressziós lenni, akkor ne nézz be "
Most már valóban szeretnék egy olyan humoros megjegyzést, ami Csabi száját hagyja el :)

csicserierika 2011.10.28. 11:15:42

@mocskosmacska: én ilyet nem írtam, csak nekem nem jön be Csabi látens humora.
Én inkább olyan bunkó vagyok, aki a direkt humort preferálom.

kékdelfin 2011.10.28. 11:16:07

@csicserierika: De még jobb volt Attilától a legalább húzzál magadra egy nylonzsákot beszólás;)

csicserierika 2011.10.28. 11:19:46

@Kékdelfin: igen :) milyen jó kis bunkó beszólás, de nekem tetszett :)

kékdelfin 2011.10.28. 11:23:53

@csicserierika: Abban a szituációban nem volt annyira bunkó. Félig-meddig kétségbeesett hangsúllyal mondta, meg röhögött is közben.

csicserierika 2011.10.28. 11:30:39

@Kékdelfin: igazad van, elcsépelem a bunkó szót :)

Tjuca 2011.10.28. 11:37:37

péter körszakálla is csini...

kékdelfin 2011.10.28. 11:38:34

@Tjuca: Tegnap este már nem volt meg. Vagy keverem?

Tjuca 2011.10.28. 11:40:54

@Kékdelfin: én most a belinkelt video elején néztem.

@csicserierika: nem ragozom. ha akarod meghaalod, ha akarod nem. :-) bár kérdés mit értünk humoron. valószínűleg mást.

b_ágens 2011.10.28. 11:43:22

ó, ezzel az "ujjazás 100 forint"tal már én is találkoztam. nem is igazán értettem, hogy működik, mert két szép szál legény állt mögötte és egy "nő"... van egy olyan érzésem, arról is lehetne hogyvoltozni

kékdelfin 2011.10.28. 11:51:31

@Tjuca: Ja, az tegnap előtt volt. Akkor még volt a kis pufö hörcsögpofin. Állandóan basztatta is. ezek szerint nem jött be neki, mert tegnap onlányon már nem volt.

kékdelfin 2011.10.28. 11:58:03

Most nézem ezt a belinkeltet. 5:38 végén látják meg csaba új arcszőrzetét a többiek. Hát, nem aratott osztatlan sikert:)

Bennfenntes 2011.10.28. 11:58:25

Eszméletlen szórakoztató volt tegnap az online, aki teheti, nézze meg.

A csíkosoktól két ember átmehetett vacsizni a kockásokhoz, így aztán a maradék Veronika, Eszter, Péter és Attila kiszorultak a kertbe. Aztán elvesztették az önkontrollt és rengeteget marháskodtak és nevettek!

Persze a jelrakással kezdődött a beszélgetés. Eszter borzasztóan szeretne valahova beilleszkedni, végig nyalizott mindenkinek, aki ott volt. Szerinte ő lesz a kiválasztott, de még nem tudja, kit visz: Dya, Shadi és Kinga van a listáján. De azt mondta, ha tudná, hogy ki lesz az, akkor sem mondaná meg.

Attila azt mondta, ha ő lesz a kiválasztott - bármikor(!!!) - Kingát fogja kivinni!

Veronika először Christofellel kapcsolatban pörgött - aki (bár ezt neki szemtől szembe nem mondták meg) Attila és Péter szerint "ha van esze, márpedig erre van" már régen a 17 éves csajokat hm... idekint. Veron eleresztett egy "Eszter, beterpeszteltel" poént.

Aztán nagyon fáztak, és Péter és Attila bementek a szaunába. Egyfolytában a kiválasztáson pörögtek, Péter nagyon kivan, hogy nem tud kommunikálni a másik csapattal, így nem tudják kiszámítani, hogy mi lesz. De azt szeretnék, ha Shadi kapná a jeleket. Veron szerint őt Dya utálja, és rá fogja tenni. Péter nagyon fél, hogy párbajoznia kell.

Na, itt indult el a poénkodás, Péter annyira nevetett azon, ahogy Attila elmesélte, hogy Dya a vécésnéni-incidens miatt tett Veronra a múltkor, hogy Veronika bejött a kertből a szaunába, hogy mi ilyen vicces. De megmondták neki őszintén, hogy min nevettek.

Akkor - nem viccelek - Péter és Attila kitalálta, hogy ketten meghm... Veront és elkezdtek vetkőzni! Egészen alsógatyáig! Veronika sikítva menekült, de aztán mégis visszajött. Attila szerint "nagyon megrakták volna", aztán Veron kitalálta, hogy ki kellene bérelni a D-matracot. A fiúk mondták neki, hogy azt egyedül nem lehet, de azt mondta, nem baj, és mondta Attilának, hogy induljon a matracért. Ati persze nem dőlt be, de az egész nagyon poénos volt (egy kicsit kínos is Veronnak). Ezt ő is érezhette, mert folyton Crisre tért vissza, meg hogy mi lehet vele. Ekkor már Eszter is bent ült velük, de nem sok vizet zavart.

Péter megtalálta Kinga hajszálait, és Attila azt találta mondani, hogy ha volna egy egész hajtincse, akkor arra csinálná, amit Oli olyan gyakran csinált... Itt volt egy durva poénja, ami alátámasztja a vele kapcsolatos "baltás gyilkos" elméletet, nem írnám le.

Lesték az üvegen át, hogy mi van bent. Állítólag Seri és Gergő ismét összejöttek.

Amikor bejutottak, Gergővel is nagyon jó poénkodtak a fiúk, de előtte még - taktikai megbeszélés közben - arra jutottak, hogy Shadinak nagyon jó szíve van (ez nem tudom, hogy fér össze azzal, hogy a jeleket rá akarják tenni).

Aztán Péter és Attila Shadival hülyéskedett a kanapén, megint volt egy csomó poén! Az egyikük Csaba ("Csabikám" bőrébe bújt) és úgy szívatták egymást.

Végül Péter egy mély beszélgetésbe keveredett Veronikával, melynek során többször megállapította, hogy Veron okos lány ("a szemeden látszik, hogy nem vagy hülye") és közölte, hogy mielőtt bejött, beszélt egy korábbi játékossal ("É?" - kérdezte Veron), aki azt mondta neki, hogy Veron nagyon jó fej és megbízható. Ennek örömére Péter és Veron megegyezett, hogy soha(!) nem fogják elárulni egymást.

kékdelfin 2011.10.28. 12:03:32

kapott attila egy sms-et, hogy azért van a villában, hogy megtanuljon újból szeretni. Erre Attila: "Tündi, meghatódtam, úgy érzem mindjárt sírok, de nem!" :)

capa05 2011.10.28. 12:11:12

Köszi az öfit, sajna elaludtam.Azért ennek a Geri Seri újrakezdésnek nem örülök.
Hogy láttad van esély, hogy szakítsanak?
Ha megint DNS mintát vettek egymás szájából a nyelvükkel akkor nincs sajnos.

csicserierika 2011.10.28. 12:13:34

@Tjuca: én nyitott vagyok, úgy hogy légyszives egy Csaba humorral megörvendeztetni engem is:)

mocskosmacska 2011.10.28. 12:15:48

Az elmúlt három nap nyertese dreszter, mert ő mindennap jó vacsit kapott, míg modorosvera minden este ehette a szar konzervet.

kékdelfin 2011.10.28. 12:18:43

@mocskosmacska: tegnap eszternek disznósajt, mverának meg úri kaja jutott.

mocskosmacska 2011.10.28. 12:19:43

@mocskosmacska: Bár valószínűleg ettől olyan frusztrált. Meg hogy a kulcsocskája csak a gnómnak kell, ő meg olyan jó nőnek hiszi magát, hogy pétert már égőnek tartja.

mocskosmacska 2011.10.28. 12:22:29

@Kékdelfin: Nem cseréltek csapatot? VAgy ezt most fogják lejátszani?

kékdelfin 2011.10.28. 12:30:06

@mocskosmacska: Eszter Attiláékkal volt, és veszítettek.

Tjuca 2011.10.28. 12:30:09

ez a csapatjáték akkor jó, ha időről időre rotálódnak az emberek. vagy néha sorsolással küldenek át embereket. remélem később is lesznek ilyenek. és nem mindig ők választhatják meg, ki kivel legyen. (bár voltak emberek, akik csapaton kívül voltak valamennyire, mind a két csapatban. pl. sehere, fecó)

Tjuca 2011.10.28. 12:30:40

@csicserierika: mondom, ami nekem vicces, neked valószínű nem elég poénos. :-D

Tjuca 2011.10.28. 12:32:57

gergőnek üzenem, hogy beszólni a szavazónak nem bölcs (na jó én nem szavazok :-)) ez a 40 éves négy éhes szájjal és 30+ kilóval nem volt szép. és igaz sem. lehet ő negyven évesen így fog kinézni, de ne magából induljon már ki! :-D küldhetne be neki valaki egy tükröt.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.28. 12:36:53

@Kékdelfin:

speciel abban a számban, amelyben Eszter áldozta fel magát nyert Csabával szemben 2 centivel (teljesen felöltözve be kellett ugrani a vízbe, és aztán a ruhákból kifacsarni a vizet), ezt a nyerő 2 centit Csaba udvariassága miatt tudtak megszerezni, mert ő távolabb ment a medencétől és sok víz lecsöpögött közben róla. de tény, hogy Eszter beáldozta magát... a kényelmetlen feladatra, csodálom, hogy nem fáztak meg...

mocskosmacska 2011.10.28. 12:40:26

@Kékdelfin: Hát változik a világ rendje.

Én azt szeretném, ha a kirándulást kingáék nyernék meg

mocskosmacska 2011.10.28. 12:41:24

@mocskosmacska: , mert szeretném a borgot látni bukdácsolni a susnyásban. De péter és veronika lihegését is meghallgatnám. Plusz, hogy modorosverából milyen szörnyűséget hoz elő a természet.

kékdelfin 2011.10.28. 12:44:18

@Brr: Én az egész estét tekintve mondtam, hogy vesztettek. És ráadásul tegnap estéről beszélek, nem a tegnap előttről. Erről még nem volt öf, az majd ma este lesz.

kékdelfin 2011.10.28. 12:44:57

@mocskosmacska: Tőlem. Nekem annyira mindegy, hogy ki nyer, meg ki kirándul.

Tjuca 2011.10.28. 12:46:00

Csicserierika! Nati!

attila tud poénos lenni, meg vicces, csak nem érzi, hogy hol a határ. valakit a külseje miatt csúfolni már oviban sem menő. de ő nem ezen fogja elbuktázni a dolgot, hanem hogy ő durcából szeret alázni. és ezt a típust nem csípi az, aki egyszer összefutott hasonlóval. nekem az egyik matektanárom volt ilyen, aki a saját hibáit kompenzálandó alázta folyamatosan a tanítványait (tudod ha összeadom az érdemjegyeidet, talán kijön a hármas, nem értem hogy kaphatsz személyi számot, a majmoknak nem osztanak stb). ha motivációnak szánta nem jött be. ha csak a saját pitiánerségéből jött ez a tömény undor, akkor meg szánalmas. nagyon keményen nyomta, annyival volt rosszabb, hogy neki semmi humora nem volt. (amúgy még külsőre is hasonlított, jellegzetes kampós orr, fakó haj, mélyen ülő, karikás szemek, de ő nő volt) és ez az a tulajdonság, amit nagyon sok ember nem tud/akar elviselni.

ha nem futottatok bele még ilyenbe, akkor tán nem is értitek miről írunk itt sokan. a homofób beszólásai, meg a zsírpárnázás nem vicces. bár tudom ezzel a véleményemmel egy olyan országban kisebbségben vagyok, ahol jókat lehet nevetgélni az alázáson, meg homofób poénokon.

abban a hirdetésebn pedig pont az volt a gyönyörű, hogy a kopasz kigyúrt audis (aki durva a csajokkal, és az üres szőkét hordja a smukkja mellett) akár pont ő is lehetne, de nem hiszem, hogy ez annyira finom önirónia lett volna.

kékdelfin 2011.10.28. 12:46:03

@mocskosmacska: Úgy akartad írni, hogy modorosverából milyen szörnyűséget hoz elő a természetE. Nem?:)

mocskosmacska 2011.10.28. 12:48:17

@Kékdelfin: A természetben a természete sok szörnyűséget fog előhozni belőle. Az az érzésem, hogy fűtől-fától bogaraktól új erőre fog kapni.

kékdelfin 2011.10.28. 12:48:59

@Tjuca: Te még mindig ezen rugózol?:) Ez hihetetlen! Akkor mindkét csapat, mindenkiről ilyen hírdetéseket írt. Nem figyelted?

kékdelfin 2011.10.28. 12:49:49

@mocskosmacska: Hát, a "fűtől" biztos furcsán viselkedne. Talán még le is terdelne;)

Tjuca 2011.10.28. 12:58:47

@Kékdelfin: igen. én még mindig ezen rugózok. meg a melltartón... már csak ilyen vagyok. :-)

nagyon nem csípem kingát, meg a hisztijeit, de elég amatőr a zsírpárnákkal jönni. ez csak egy a sok "odaszúrása" közül.

csak arra válaszoltam, hogy nekem az alázás már nem humor. definiálni akartam, hogy mit értek humoron na.

mocskosmacska 2011.10.28. 13:01:16

@Kékdelfin: Előjönne belőle az elte-s bölcsész.

mocskosmacska 2011.10.28. 13:02:17

@Tjuca: Nekem sem jön be attila és gergő humora. Igazából, amit ők tesznek, az nem humor, hanem leszólják a lányok külsejét. Főleg attilától furcsa, aki szintén nem egy adonisz.

mocskosmacska 2011.10.28. 13:03:15

@Tjuca: Gergő meg szerintem olyan überjópasinak érzi magát, hogy meg sem fordul a fejében, hogy egy nőnek is lehetnek igényei vele szemben és hogy esetleg nincsen joga minden nőt durva leminősíteni 2 kg plusz miatt.

Tjuca 2011.10.28. 13:04:52

na mondom 5,42 unja a játékot (a borgot, és már legyen már vége, hát megsajnáltam :-P)

Tjuca 2011.10.28. 13:09:02

jajj de udvarias.
borg: de te tudsz vele beszélni, mi miért nem

csaba:mert olyan sötétek vagytok, mint az éjszaka...
és nem. sajnos nem ezt mondta, de azért a haoválása sem volt rossz, mert ezt jelentette, amit mond.

kékdelfin 2011.10.28. 13:12:34

@Tjuca: De mondom, akkor a többiek is ezt csinálták.

csicserierika 2011.10.28. 13:16:54

@Tjuca: látom, már be sem akartok venni a csapatba :)
egy próbát azért megért volna :)

Tjuca 2011.10.28. 13:19:31

@Kékdelfin: tudom, ez mindenkinek egy ócsó játék volt. nem is röhögtek teliszájjal. péter sem.

nathalie 2011.10.28. 13:23:06

@Tjuca:
úgy gondolom ez a viselkedés bent általános. Gergő is kiszól eszter alakja miatt a riportban, kingának a nagy a segged néha az egyetlen érve. Nem biztos hogy egy normális közegben mindenképpen attila ezeket a beszólásokat használná.

Tjuca 2011.10.28. 13:30:57

@nathalie: akkor nekifutok megint. :-D

emlékszel a cselédek verseire? ott pl. a péterére? úgy sikerült összehoznia, hogy nem sértő vagy alázó volt, hanem furfangos, a maga módján kedves, nézőnek vicces. ott gergő is jót írt, ha jól emlékszem. péter ebben nagyon jó, nagyon jól tud egyensúlyozni a vicces és a tahó határán.

és attól mert a többis is tahó, még nem lesz poénos beállni a sorba. tényleg vannak nagyon jó beszólásai attilának, sokszor nagyon találóak, viccesek, de amikor előkapja az én vagyok a felsőbbrendű főnök, alázok, mert ahhoz van kedvem stílust, az számomra nem menő. és igen sokszor átesik a határon, nem tudja mennyi az elég, vagy ha jelez a relé, akkor annyi jön ki, hogy te ott kussoljá, me' csak vagy nagyon sajnálom, ezt nem akartam. már hogyne akarná.

na de nem rugózok, pakolnom kell(ene).

nathalie 2011.10.28. 13:31:41

megkerestem:
www.valovilagblog.com/valo-vilag-5-online-kozvetites-%E2%80%93-2011-10-27/

3.20-tól kb kezdenek el beszélgetni a kiszavazásról (eléggé be vannak szarva) majd elkezdik veronikát basztatni :D én most is röhögök :)amit mondanak a kiszavazásról, meg amit csinálnak veronikával azon is.

aki esetleg az öfiben szeretné látni, az most akkor ne figyeljen.

Tjuca 2011.10.28. 13:32:03

"kingának a nagy a segged néha az egyetlen érve" na hát elég szánalmas is. :-(

csicserierika 2011.10.28. 13:33:01

@Tjuca: a borgok foglalkoznak örökké az alakjukkal, és lenézik akik nem olyan "tökéletesek " mint ők.
Annyi a különbség , hogy ők egymást közt tárgyalják ki, míg Attiláék szemtől-szembe véleményeznek.

nathalie 2011.10.28. 13:33:57

@Tjuca:
igazad van, én csak annyit írtam, hogy lehet a helyzet és kinga gyűlölet-szeretet is kihozza ezt belőle. de valószínű alapból is van benne egy ilyen stílus. Viszont sztem ezt lehet kezelni, nekem is van hasonló ismerősöm, és kétszer kellett szólni, illetve olyat mondani neki, hogy többet ne akarjon szarakodni. Gergőék tudják kezelni attilát. Kinga, csaba nem.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 13:37:32

@nathalie: Az vicces volt, hogy meg akarták csinálni és elkezdtek vetkőzni. Kár hogy nem tudott kiteljesedni a dolog. Vártam, hogy meztelenül kergetik a kertben Veronikát. De nem!

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 13:39:08

@nathalie: Megint egyet értek veled. Tudni kell kezelni az embereket.

Albino Vernyul 2011.10.28. 13:39:11

@Tjuca: Azt sose felejtsd el, Peter kommunikacioval is foglalkozik.. Ha jol emlekszem valamit kotyogott, hogy valami kampanyokal foglalkozott mostanaban.. Helyzeti elony, ebbol kifolyolag minden megnyilatkozasat 10x kell megszurni, hogy epp mit akar velunk, vagy a bentlevokkel megetetni..

Mazlee 2011.10.28. 13:40:55

az hogy Attila mivel szúrkál az teljesen lényegtelen. a lényeg hogy betalál. Ha ezzel valakit ki tud borítani akkor miért ne ezzel tegye? Majd ha kinga vagy akármelyik másik nem veszi fel és nem vesz róla tudomást akkor keres majd más módot. addig ezeknek elég ez is.

nathalie 2011.10.28. 13:41:11

@Cristofel a kubai macsó:
én azon is nagyon röhögtem, hogy dya tényleg az alapján szavazott, hogy veronika most nagy wc-zett vagy sem :D és ahogy péter röhögök és megállapítják hogy így nem lehet taktikázni :D
a vetkőzésen is röhögtem.Meg amikor attila megkéri veronika kezét és veronika annak örül, hogy milyen aranyosak, hogy lopnak! neki dolgokat :D

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 13:49:01

@nathalie: Hát, jó volt az egész! Megint ők vitték a műsort. Képzelem milyen izgalmas dolgok történtek ez alatt a házban...
Dya meg egy kretén. Szegény annyira ostoba. Nagyon intelligensnek vagy nagyon egyszerűnek kell lenni ahhoz, hogy hosszú távon el bírd viselni. Nem irigylem az útjába eső pasikat. Bár kétlem, hogy az első típussal ismerkedne.

Albino Vernyul 2011.10.28. 13:52:19

Napi horoszkóp - Skorpió: Ne győzködd ma az embereket, mert nem leszel ebben sikeres. Egyáltalán, ne is akarj ma mélyenszántó gondolataidat átadni másoknak, mert valamiért ma nem fog sikerülni. Tartsd meg magadnak, magadban, holnap is lesz nap.

nathalie 2011.10.28. 13:58:15

@Cristofel a kubai macsó:
biztos egy viccmaraton folyt bent :D ha kinga néha nem borulnak ki, el nem tudom képzelni mit tudnának belőlük mutatni. mondjuk ezért vannak a feladatok, de hát az is unalmas.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:02:19

Az még kimaradt, hogy éjjel Shadi kiokosította AM-et, hogy ő - mármint AM - nem nyerheti meg ezt a játékot, mivel túlságosan "öntelt". Ezt azzal támasztotta alá, hogy AM a saját bevallása szerint is megbékélt már önmagával, vagyis belenyugodott a saját hibáiba. Ellentétben vele, aki egy új szemléletet képvisel, és így megnyerheti a játékot.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:04:12

@Tjuca: Éjszaka kiderült, hogy Péter és Attila nagyon-nagyon humorosak, és Péter, ha üresbe rakja magát és egy kicsit félreteszi a nagy manipulátor szerepét (teljesen persze nem tud kibújni a bőréből), tök laza és szórakoztató.

lac64 2011.10.28. 14:13:43

@Tjuca: Igazad van, marhára unja. Néha az az érzésem, hogy inkább lenne a másik csapatban. Shadit rühelli, a lányokkal meg nem tud egy jót beszélgetni.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:17:05

@Bennfenntes: És úgy látom megértették, hogy egymással van esélyük a továbbiakban.

témázgató 2011.10.28. 14:21:54

hvg.hu/panorama/20111027_ugyvedi_kamara_vv5#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_27

Fegyelmi eljárást indított a Budapesti Ügyvédi Kamara a Való Világ egyik szereplője, Dadi Eszter ellen - közölte a Life.hu.

A szervezet a beszámoló szerint egy szűk szavú közleményt adott ki, amely szerint a VV5 jogászlánya ügyvédhez méltatlanul viselkedik a villában, ezért megérdemel egy hivatalból elindított fegyelmi eljárást. A Budapesti Ügyvédi Kamara nem nézi jó szemmel Eszter szereplését a Való Világ ötödik szériájában, ezért fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, hogy eldöntsék, a karrierista lány valóban lejáratja-e az ügyvédi szakmát, vagy sem.

"A Kamara elnöke mint a fegyelmi jogkör gyakorlója, ügyvédhez méltatlannak tartja a valóságshow-ban való szereplést. Az ügyvéd a házba való belépést megelőzőleg szüneteltette ügyvédi tevékenységét" - idézi a cikk a hivatalos közleményt. "A Kamara szerveinek most azt kell eldönteniük, hogy az ügyvédjogon kívül helyezheti-e valaki magát a szünetelés ténye által, különösen, ha szereplése során folyamatosan nem gyakorolt hivatásával hozza magát kapcsolatba. A Kamara az eljárás lezáródásáig nem kíván az ügyben további nyilatkozatokat, információkat kiadni" - áll a kamara közleményében.

"Az ügyvédi jogszabályok azt mondják: az ügyvéd nem folytathat olyan tevékenységet, ami összeegyeztethetetlen a munkája társadalmi megítélésével vagy etikátlan. Nem kértem a kamarától állásfoglalást, hogy vissza kell-e adnom a tagságomat. Úgy döntöttem, hogy írok egy beadványt a beszavazóshow előtt, és bizonyos napig kérem a tagságom szüneteltetését" - mondta a valóságshow szereplője a Nők Lapja Cafénak adott korábbi interjújában.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:21:58

@Cristofel a kubai macsó: Olyan, mintha felállt volna egy átmeneti triumvirátus: Peti-Ati-Gergő. Ez a korábbi szériáktól teljesen szokatlan stratégia lenne.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:23:18

@témázgató: Ez a kulcsmondat: "Az ügyvéd a házba való belépést megelőzőleg szüneteltette ügyvédi tevékenységét" - ennyit a "saját ügyvédi irodám van" dumáról.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 14:26:26

@Tjuca: Pedig az jó riposzt volt Kingától. Hozzá tartozik, ennyit tud és pont.

nathalie 2011.10.28. 14:29:10

@Bennfenntes:
annyira nem: majka-oki-szabolcs. ők nem együtt nyomultak?

Bennfenntes 2011.10.28. 14:30:38

@nathalie: Ó, tényleg! Micsoda memória! :)

lac64 2011.10.28. 14:31:52

@Bennfenntes: Nekem meg a mostani felállás hajaz egy kicsit a VV4-re. Olivér - Peti, Alekosz - Attila, Veron - Szandika, Éva - MVera, kiegészülve Gergővel. Ők ugyanígy el tudtak röhögni. A Béci féle csapat is megvan Csaba "vezetésével", ahol az előző VV-hez hasonlóan szintén van takarítóbajnok Shadi személyében. Talán Shere és Annamari még nem teljesen ágyazódtak be egyik helyre sem. Én Annamarit Péteréknél jobban el tudnám képzelni.

Anselmo 2011.10.28. 14:32:03

@témázgató: "Az ügyvédi jogszabályok azt mondják: az ügyvéd nem folytathat olyan tevékenységet, ami összeegyeztethetetlen a munkája társadalmi megítélésével"

H atudnák az ügyvéd urak és hölgyek, milyen a szakmájuk társadalmi megítélése :) Nem drEszter fogja lerontani.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:32:42

@csak magamat képviselem: Vajon Eszter a tárgyalóteremben is könnyekben törne ki, ha a másik ügyvéd kemény dolgokat vágna a fejéhez?

nathalie 2011.10.28. 14:33:30

@Bennfenntes:
:D ezek a fiú csapatok mindig megmaradnak :) viccesebbek és mindig szimpatikusabbak mint a lányok. valahogy a nőkből kitör az állat a hosszú bezártságtól, meg hogy más nő is van körülöttük és mindent lehet rájuk mondani, csak azt nem, hogy jófejek :D:D ezért nyerik meg általában férfiak az ilyen játékot. Ha ez a három fiú együtt maradna, sztem gergő el tudná vinni a fődíjat (péternek nem adok esélyt, attila meg elég pszicho jelenleg). Az ökörködéssel elég sokáig el tudnának jutni, meg ha valóban baráti társaság látszatát keltenék.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:33:44

@lac64: Igazából arra akartam kitérni, hogy három "vezérhím" egy csapatot alkot és nem egymás ellen játszanak (egyelőre).

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:34:17

@Bennfenntes: A triumvirátussal csak egy baj van, hogy Gergő ingatag. Bááár, ha végre belátja, hogy serinek kb. 1 gramm agya van-és igazán azzal sem nagyon tud mit kezdeni- és nem a farka után megy végre, hanem el kezd játszani, akkor még megerősödhet ez a dolog. Amúgy megEszterrel többre menne, így is, úgy is. és ha sokat szexszelnek, majd lefogy :-)))

Bennfenntes 2011.10.28. 14:36:06

@nathalie: Az éjszaka abszolút ez derült ki. Tényleg nagyon tanulságos, mert - ha nem láttam volna, el sem hiszem, hogy - ennyire mások a szereplők, mint az öfiben. A fiúk csapata valóban nagyon szórakoztató volt, a lányok pedig csak lébecoltak. Jó lenne pedig már egy női győztes. Szerintem is nyerő stratégia lehetne a fiúktól, ha egy ideig így maradnának, lemoshatnák magukról azokat a negatív gondolattársításokat, amiket az eddigi szereplésükkel sikerült beszerezniük. Nem utolsó sorban pedig jópofább lenne a műsor! :)

Bennfenntes 2011.10.28. 14:37:31

@Cristofel a kubai macsó: Igen, Gergő, aki kilóg. Seri nélkül látványosabb és így sikeresebb szereplő lehetne.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 14:40:06

@csicserierika: ezt sose értettem. kint nálunk azt látom, hogy a csajok mindig az aktuálisan nem ott lévő barátnőt beszélik ki. teljes cirkuláció. a fiúk inkább rászállnak egy, szintén nem ott lévő fiúra, lányra (is-is, ha erős konfliktus van körülöttük), és őt tárgyalják ki teljes alapossággal, minél többször. És igen, ha olyan adódik, szembeszállnak a sráccal, ahogy telik az idő. A lányok akkor, ha teljesen borul a bili. Ezeket a borgok is hozzák, és Ati is. Peti lavírozik, egyfajta átmenetként.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 14:43:58

@Bennfenntes: nem, hiszen ott készülni kell, nem érheti váratlanul egy beszólás az ügyvédet. ott visszaszól, meg sietnek a bíróhoz. idebentre felvállalt egy Másik Nő szerepet, a kölcsönös hisztikkel együtt. Asszem erre gondoltál, nem?

nathalie 2011.10.28. 14:44:27

@Bennfenntes:
ha gergő kicsit jobban kezelné serit, vagyis megmondaná neki, hogy együtt lehetünk, de én a fiúkkal vagyok (tulajdonképpen ezt megmondta neki), ha attilának több AM féle poénja lenne és kingát hagyná a picsába, esetleg ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket is elhagyná, péter meg kiállna egyszer a fiúk (úgymond a barátság mellett) az ő egyéni érdekei helyett, és mondjuk fecó hagyná csaba seggnyalását, akkor sztem ezt a barátság érzést beszopná az ország. veronika meg lehetne továbbra is a kishug kategória. sztem őneki még a fiúk mellett lenne esélye a fődíjat elvinni.

lac64 2011.10.28. 14:44:30

@Cristofel a kubai macsó: A másik kettő pedig érdekszövetséget alkot. Kiváncsi leszek, mi történik, ha egyikük veszélybe kerül. Mellé áll, vagy a háttérben a kiejtésén kezd el munkálkodni

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:45:11

Nem értem(ismét...),hogy mit akartál írni.
Mármint nekem ebből az jött le, hogy a lányok is és a fiúk is ugyanúgy kibeszélik aki nincs ott, csak a fiúk előbb konfrontálódnak.Míg a lányok csak akkor, ha borul a bili. Ez volt a lényege?

Bennfenntes 2011.10.28. 14:45:26

@csak magamat képviselem: Nem igazán, inkább egy váratlan ellenérvre. Ettől bent mindig sírva fakad. Nagyobb lelkierő kell ahhoz, hogy ezeket a mindennapos csatákat kezelni tudja, ehhez nem elég a szorgalom és a biflázás.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:47:12

@nathalie: Teljesen jól látod, csak sok a ha.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:49:14

@lac64: Nekem gyanús, hogy mindkettő hátba szúrná a másikat, mert még nem értették meg igazán, mi lenne a legfontosabb jelenleg. Persze később elkerülhetetlen, de most még...?

nathalie 2011.10.28. 14:49:49

@Cristofel a kubai macsó:
feco nélkül is menne a dolog. péter sztem ezt fel tudja fogni, hogy az ökörködés jól jön le a képernyőn, attila meg szeret ökörködni. GErgőre viszont szükségük van. Mert ketten csak gonoszok lehetnek. AZ egész dolog attilán bukhat el, aki az érzelmeit néha nem tudja konrollálni (most azért jófej, mert nem beszélhet kingával)és persze az rtl-en, aki akár semmit nem fog beadni ezekből a fiús dolgokból,mert mondjuk meg akarja nyeretni a játékot AM-el.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:50:31

@csak magamat képviselem: Hú, ez a "nem értem, hogy mit akartál írni... " neked szántam

Bennfenntes 2011.10.28. 14:51:34

@nathalie: @nathalie: Valóban még Veronika az, akit befogadtak maguk mellé a fiúk. Bár az éjszaka alapján nem teljesen szenvedélymentes az érdeklődésük! :) Még szóba is hozták, hogy 42 nap azért nagyon kemény egy férfinak magára hagyva.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:52:50

@nathalie: Fú, az azért erős feltételezés, hogy AM-el akarják megnyeretni...

nathalie 2011.10.28. 14:53:28

@Bennfenntes:
ha valamelyik megcsinálja veronikát, ott sztem össze is pakolhat. max ha el tudja játszani, hogy örülten szerelmes belé (nem hiszem). VEronikával kezdeni és dobni, nem jó húzás jelenleg. olyan mint egy kislány, egy kislányt meg megbaszni, majd átbaszni meg nagyon csúnya dolog a nézők szemében :D

Bennfenntes 2011.10.28. 14:54:27

@nathalie: Szerintem az Attila-Kinga ügy nem olyan komoly, mint ahogy az látszik. Attila az előző széria Éva-szerepét osztotta Kingára. Nincs kapcsolat, csak évődés, se veled, se nélküled. Ezzel folyton tudnak szerepelni az összefoglalókban...

Az éjjel azért volt egy epizód, hogy Kinga egy puszit adott Attilának az üvegen keresztül. Ati előadta, hogy ez mennyire felvillanyozta az estéjét. Azért Kinga is kihívja maga ellen a sorsot ezzel a viselkedésével.

nathalie 2011.10.28. 14:55:49

@Cristofel a kubai macsó:
ha lánnyal akarják megnyeretni, akkor szted kivel akarhatnák? veronikával tuti nem, hiszen már nyert ilyet, ő max önerőből nyerhet. kingát kizárnám, serit is, dyát is. eszter túl szürke, ráadásul most beribancosodott. Marad vera. na az szép lenne :D:D
Kizárásos alapon mondtam am-et. Ha lányt akarnának. És miért ne akarnának? am-nek meg van a szegény lány sztorija is. sztem ezt is bevenné az ország ha nagydózisban tolnák le a torkán :D

Bennfenntes 2011.10.28. 14:55:52

@nathalie: Ez igaz, ha mindenki racionális tud maradni. Kérdés, hogy tényleg meddig bírják ezt a hormonjátékot a fiúk. Most még kontrollálták és csak vicc szintjén merült fel.

nathalie 2011.10.28. 14:56:54

@Bennfenntes:
sztem se komoly, és attila egy kicsit rá is játszik. Sajnos erre nem kíváncsiak a nézők de ezt attila nem tudja...

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 14:56:55

@Bennfenntes: Koránt sem szenvedélymente a dolog! Gondolj csak a jakus dologra. Ott Attila láthatóan rámozdult Verocskára, nem rajta múlt, hogy nem történt semmi. konkrétan felajánlotta neki, hogy megcsinálja a dugiban,ööö.. akarom mondani a nyugiban. Péter meg bármelyikre ráugrana AM-en kívül.

Bennfenntes 2011.10.28. 14:57:16

@nathalie: Veronika az éjjel kifejtette, hogy ő végig tudta, hogy az Alekosz-párkeresőt meg fogja nyerni, miközben mindenki más esélyesnek tartotta. Egy teljes személyiségrajzot adott magáról Petinek, amiben azt mondja, hogy ő elég jól érzékeli a dolgokat, és inkább csak játssza a hülyét, de nagyon magába tud zárni minden érzést és tapasztalatot.

Hódos Hajnalka 2011.10.28. 14:58:41

Szolgálati közlemény.

egyéb okok miatt ma nem lesz poszt.
holnap igen.

puszi.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 14:59:51

@Bennfenntes: lehetséges. nekem mégis az tűnik valószínűnek, hogy ő tudta, hogy mivel lehet egy rivális nőt szétszedni. Teljes taktika volt, de az első pillanattól, amíg csak tart neki a játék. Sok színésznek a valódi filmekben, semmi gondot nem okoz sírni, műkönny se kell. szerintem Eszter is ilyen.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 15:00:32

@Bennfenntes: Igen, ezt már többször jeleztem, hogy Verocska csak játsza a hülyét.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:02:18

@csak magamat képviselem: Akkor is sírva fakadt, amikor áttették a csíkosokhoz. Éjjel pedig szinte - átvitt értelemben - dörgölőzött mindenkihez, akitől egy kis szeretetet kaphat. Nem bírja az elutasítást, márpedig az ügyvédek élete nem csupa puszi és hajsimogatás. Persze természetesen elfogadom a véleményedet, de az enyém ez.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 15:03:21

@Bennfenntes: Furcsa, hogy sokan nem látnak át rajta. Mondjuk nekem volt egy ilyen barátnőm, lehet, hogy azért látom át a dolgot.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 15:03:24

@Cristofel a kubai macsó: csak hogy drEszter villabeli helyzete számára folyamatos előrehaladás, komolyan viccből sír és orgazmusa van, hogy Krisz miatt utálják. Neki jó, ha "megvan a balhé".

nathalie 2011.10.28. 15:03:42

@Bennfenntes:
veronikát én sem tartom hülyének. iszonytatóan aranyos, de kb úgy kezelem, mintha egy színész játszaná a szerepét.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:04:05

@Cristofel a kubai macsó: Meglátjuk. Egyelőre amennyire taktikátlan, annyira jól helyezkedik. :)

csak magamat képviselem 2011.10.28. 15:04:54

@Bennfenntes: ebben tényleg van logika, amit írsz. speckó egy személyiség, az biztos.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:05:20

@csak magamat képviselem: Hát nem tudom, hogy ez mennyire egyengeti a karrierjét...

Bennfenntes 2011.10.28. 15:06:24

@nathalie: Nem tudatos annyira, hogy szerepet játsszon. Viszont azt mondta, hogy egy hónap múlva kijön a szájából a feltöltés! Na, kíváncsi leszek.

Cristofel a kubai macsó 2011.10.28. 15:07:27

@Bennfenntes: Én úgy gondolom Eszter nem szeretetért dörgölőzött, csak helyezkedett és próbálta helyre állítani a renoméját. Ami egy ki időbe bele fog telni, de ő nagy játékosnak tűnik, szerintem még sok mindent tartogat, most csak magamat képviselemmel egyet értek.

Tjuca 2011.10.28. 15:07:58

@Cristofel a kubai macsó: ohhh de szép lesz nézni, ahogy röhögve fúrják majd egymást. abszolút nem egymással van esélyük. nekik az lenne a jó, ha szépen kidobatná egyik a másikat, még az elején. na az esély lenne. (péter egyébként szerintem erre játszik, tudja, hogy shadi kivinné attilát). a nagy barátság mögött önös érdekek lapulank. persze szórakoztatóak. :-D de azért ne feledjük péter is egy tetű, csalk jól játszik. :-D

nathalie 2011.10.28. 15:10:13

@Bennfenntes:
nem tudom mennyi a rásegítés és mennyi a hülyeség. mert azért nem a legokosabb nővel állunk szemben...

Bennfenntes 2011.10.28. 15:11:21

Kezd úgy tűnni, mintha ez nem is a Való Villa, hanem a Mensa HungarIQa találkozó lenne. Veron okos, Péter ügyesen játszik, Eszter nagy játékos... :)

Tjuca 2011.10.28. 15:15:16

@nathalie: nem tenné, de szórakoztató lenne. majd mindennel egyetértek, de péter nem fogaj a barátság látszatát kelteni, ő egy igazi improvizatőr, a következő lépés, hogy nyit csabának, mert jó játékosnak tartja, meg mert népszerű kint. :-P

Bennfenntes 2011.10.28. 15:16:38

@nathalie: Tegnap jól behúzta az ügyvédnőt! Azt mondja Veronika Eszternek a szaunába: nem teszem rád a jelemet, mert nem akarom, hogy kimenj, mert akkor összejössz Cristofellel. Mire Eszter: nem, dehogy is jövök össze vele! Erre Veron: jó, akkor rád teszem. :D :D :D

Tjuca 2011.10.28. 15:17:00

elköszönök!

mindenkinek kellemes hétvégét! :-D

sandokan 2011.10.28. 15:17:39

így múlik a világ dicsősége. a kubai nagy monológját, az esti annamari+attila videó simán letaszította az első helyről. kurva jó volt, a szezon eddigi legjobbja. külön felhívnám kinguci reakcióira a figyelmet, több mint meglepő. csak nem ...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 15:19:24

@mocskosmacska: azért Gergő kis pofikája is kigömbölyödött ám rendesen, mióta bementek, úgyhogy nem jogos a beszólogatása a lányok felé.:)
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: igenis, Főnöksszony, értettük.
@Bennfenntes: @Tjuca: azért Eszter nemfél annyira a kemény dolgotól, sőt..:DD;))

nathalie 2011.10.28. 15:19:50

@sandokan:
szerintem a szezon legjobbja a tegnapi online-ban a dya miért szavazott veronikára beszélgetés és veronika szivatása volt :D

sandokan 2011.10.28. 15:21:23

@nathalie: ezért van gondban most attila, mert mi tudjuk, hogy azon a nagyon részeg medencés estén, bizony több történ annál, mint ami a hivatalos közlönyben napvilágot látott. a lánynak meg vannak szükségletei, attilának is, persze, de az más.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:21:55

@nathalie: Kíváncsi leszek, adásba kerül-e? Mert elég durva.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:23:02

@sandokan: Bocs, mi volt a medencés estén?

sandokan 2011.10.28. 15:23:29

@nathalie: a tegnapi összefoglalókat is csak most pótoltam, hol vagyok én még az online-tól. mikor volt kb?

Bennfenntes 2011.10.28. 15:24:11

@sandokan: Úgy éjjel kettő körül.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 15:25:07

@nathalie: éjjel volt, ugye, ez a beszélgetés?
Nekem eddig az volt kicsit meglepő Veronikában, hogy ugye van neki ez a követelőző macska hangszíne. Aranyos és egyszer, mint a fakocka.
De: csak néha, nem sűrűn, a riportszobában tud választékosan és teljesen jól csengő (ilyenkor el se hiszem, hogy ő az, míg oda nem nézek), lehalkított hangon beszélni. Itt mindig beugrik, hogy: talán nem vettem észre valamit.

sandokan 2011.10.28. 15:27:54

@Bennfenntes: többen írtuk akkor, hogy ott veronikát attila kellemes kényeztetésben részesített. ami a, nem szerepelt az akkori forgatókönyvben, már minden a kubai papgájnak volt felvezetve b, nem akart büntetést a retek

ezért is történhetett, hogy veronika még a legnagyobb támadások során sem volt ellenséges attilával.

sandokan 2011.10.28. 15:29:36

@nathalie: köszöntem, ment válasz

Doktor Kotász 2011.10.28. 15:29:49

@témázgató: Szerintem az ügyvédi kamara bekaphatja. Főleg úgy, hogy az ügyvédeket tartja a társadalom az egyik legsimlisebb csoportnak. Lakásmaffiáznak, átverősek, lehúzósak, és a védenceik piszkos ügyeit fedezik. Ehhez képest egy valóságshowban szerepelni smafu.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:29:50

@sandokan: Csókolóztak?
Veron akkor még tartogathat meglepetéseket...

nathalie 2011.10.28. 15:30:12

@csak magamat képviselem:
az a helyzet, hogy ilyen lány ismerőseim vannak. Ők a kislányosan beszélő lányok, vagy a gügyögő lányok. Nem teljesen ugyanaz a kettő, mert az első típus szeret alapvetően kislányos hangon beszélni bármiről , főleg felnőtt férfiak jelenlétében, a gügyögő lányok a felnőtt férfiakkal gügyögnek, mivel ezt a becézgetés egyik fajtájának tartják. Sajnos bizonyos esetekben a gügyögő lányok képesek egyébként teljesen normális párjukat is gügyögővé változtatni.
Tehát attól még, hogy gügyögnek, nyávognak bizonyos helyzetekben nem feltétlenül hülyék, de nem is feltétlen okosak. ők egyszerűen így tudják érzelmeiket árnyalni.
A fentiek alapján nem tudom megmondani, hogy veronikánál ez direkt megjátszás egy szerep kedvéért, vagy már beidegződés.

nathalie 2011.10.28. 15:33:51

@Bennfenntes:
veron ment volna tegnap a d matracra attilával. lehet hogy csak bújás lett volna belőle, de nem poénból mondta, hogy menj a d matracért. attila egy úriember volt, hogy amikor a csaj mondta, hogy jót röhögtem volna ha elindulsz a matracért, megmondta volna neki, dehogy röhögtél volna Te, vEronika, rohantál volna, nem röhögtél volna :D
veronika egyébként sztem mostanában követi attilát :D

sandokan 2011.10.28. 15:33:56

@Bennfenntes: micsoda? annál jóval messzebb mentek, hiszen egy kacsa a vízben érzi igazán jól magát.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:34:30

@nathalie: És ő dobta be a D-matrac témát!

kemény keleti kommentelő 2011.10.28. 15:35:36

Sötét oldalinnyó!

Megkérem a kommentelő társakat, az éjszaka elhangzott "Dya baszatlan picsa" mondatot értékelésüknél ne vegyék figyelembe.

Bennfenntes 2011.10.28. 15:35:55

@sandokan: Egy hónap múlva annyi a csőrnek! Akkor mi lesz, jaj.

sandokan 2011.10.28. 15:40:09

@Bennfenntes: az a sírás csak színjáték volt, nem több. és nem is biztos, hogy bentre szólt. nekem csalódás eszter, ezt is írtam már, hogy sokkal többet vártam tőle. nem beszél jól, különösen éles helyzetekben fagy le. most a túlélésért játszik és ezt a sajnáljatok kártyával próbálja meg elérni.

cöcö 2011.10.28. 15:41:24

@Bennfenntes: 1. attól még létezik az ügyvédi irodája, hogy az ügyvédi tevékenységét szüntette
2. a bírósági tárgyalótermet és a magánéletet el kell választani. a tárgyalóteremben védi az ügyfelet, a vv-ben pedig magát kell védenie. az előbbi szakma, az utóbbi magánélet és érzelem.

sandokan 2011.10.28. 15:43:03

@Binbir gece: ok, de ami adásba került, azzal mi legyen?

gergő dyaról: most komolyan, kérjek zárótüzet, pont most?

csak magamat képviselem 2011.10.28. 16:00:08

@Bennfenntes: már értem, amit írsz, szerintem ez kb. 50-50. ismerek magasabb fokozatú bírót (saját bátyám), ő teljesen kiegyensúlyozott, ez a munkáján és a magánéletén is jól észrevehető. és ismerek egy 30 körüli ügyvéd lányt (egyik barátom volt menyasszonya), aki meg túlérzékeny mindenre. Eszter ebbe a csoportba tartozik, kétségtelenül.

csak magamat képviselem 2011.10.28. 16:14:59

@Bennfenntes: szerintem ha elég fura lennék, hogy jelentkezek, én is kiszállnék a mókuskerékből, még a casting/döntés előtt/után. lehet, hogy Eszter is közvetlen előtte állt le a munkával. Attilának jár az L betű a homlokára, mert az "internetes vállalkozásaim" kifejezést használta, Eszternél ez szerintem kérdéses. Lehet, hogy kókler, de inkább ott adok igazat neked abban, hogy rosszul tűri a stresszt.Aztán faszom se tudja, lehet egy protekciós de facto bojtárka is, ilyet is ismerek.

Müszélia 2011.10.28. 16:21:40

@nathalie: attila szerelmet vallott kingának. na jó, csak poén volt, de akkor is eléggé csillogott a szeme.

nathalie 2011.10.28. 16:21:44

@sandokan:
tőlem is ment egy válasz.

nathalie 2011.10.28. 16:22:33

@Müszélia:
amikor megkérte veronika kezét, akkor is eléggé csillogott :D

sandokan 2011.10.28. 16:51:15

@nathalie: jaj, pedig ma korábban akartam végezni.

nem vagyok én olyan biztos, hogy kingucinak soha sem. két példát mondok, az egyik ez a tegnapi nagyon jó annamaris bejátszás. figyeld meg a lány reakcióit.

a másik, amikor a csajok osztályozták őket. kinga már nem volt szomjas, amikor beengedték a hercegeket. tuti nem csabikát kereste, mert a giliszta már javában léggitározott a háta mögött. attila megjött és az ittál már nyitó kérdéssel simán hazavágta a valamit. utána a lány valójában ezért kiabált vele a szaunában, mert elszállt az a bizonyos. szerintem.

nathalie 2011.10.28. 16:58:11

@sandokan:
a kb az első hét után én is éreztem, hogy azért kinga nem közömbös. csak kinga az a lány, aki nem fog egy attilával összeállni, mert hogy "mit szólnak hozzá a kisbarátnőim kint", ez nála presztizskérdés. Most sztem szinte megnyugodott, hogy utálhatja attilát így nincs meg a veszély, hogy enged neki seggrészegen.
Viszont most hogy attila a fiúk csapatában elsimert személy lett, és bírja a többi pasi, kingát simán be tudná fűzni. Totál kedves lenne vele, majd néha átnézne rajta, más lánnyal beszélne, megint kedves lenne, újra kicsit átnéze stb. csak bunkónak nem szabadna lennie sose. kinga simán bevenné.

elnézést hogy feltartottalak :D:D

kékdelfin 2011.10.28. 17:05:24

@nathalie: Ha van esze Attilának, akkor már nem akar kingától semmit. Minek?

nathalie 2011.10.28. 17:08:58

@Kék Intím Torma:
most visszaolvasva, azon nevetgélek, hogy ÉN feltudnám szedni kingát :D:D:D

egyébként azért akarhat még valamit kingától, mert ez a lány a rögeszméje, és attól attila nehezen szabadul (lásd csabi kiválasztása).

sandokan 2011.10.28. 17:13:37

@nathalie: szerintem meg nem. ha csak nem vagy kopasz, tető nélküli autós maffiózó.

nathalie 2011.10.28. 17:15:59

@sandokan:
elméletben :D de attilának még úgyse sikerült :D:D

sandokan 2011.10.28. 17:26:40

@nathalie: nem akarlak megbántani, hiszen tudom, mert olvastam, hogy a jó oldal képviselői szerint, mit érzel a kárpátok mészárosa iránt, de neki is megvannak a képességbeli hátarai. amit írtál, az nekünk malájoknak simán megy, de még a kubaiaknak is, viszont neki, már távoli,ismeretlen terület.

nathalie 2011.10.28. 17:50:23

@sandokan:
"kárpátok mészárosa" :D:D:D:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 18:03:52

@csak magamat képviselem: Van egy véleményem erről. Én sajnálom Veronikát, a vér szerinti anyja szégyenli, nem vállal vele közösséget - ez azt jelzi, hogy Veronikát a szülei nem nagyon szerethették, csak elvárásaikkal terhelték meg, amitől ez a hatalmas szeretethiánya lett. A gyereket is ezért játszhatja meg, mivel az elfogadó, feltétel nélküli szeretetet nemigen tapasztalhatta meg, csak akkor figyelhettek fel rá, ha szerepeket játszott. Szétműtöttsége is ebből eredeztethető, önmagát nem tudja elfogadni, mindig más akar lenni, mint ami. Önbizalma nulla, a környezet alakítja a viselkedését, reakcióit. Szerintem a legsúlyosabb eset a villalányok között.

never again 2011.10.28. 18:10:05

MIÉRT NEM BASSZÁK KI EGY BÜNTETÉSSEL A MAGÁBA BESZÉLŐ RIBANCOT?!?!?!

never again 2011.10.28. 18:14:11

@Peter_Cs: Elnézést kérek a kirohanásért, de a Vera-lény társas monológja nagyon kikészített! Ezért miért nem büntetik meg őket?!?!

Stella70 2011.10.28. 18:15:48

Egyébként Shádi az arénás képen tök jól néz ki.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 18:20:13

@never again: Vera csak kiordította magából a feszültséget, ezt hallhatta simán az összes játékostársa. Egyébként Verának igaza volt ebben.

never again 2011.10.28. 18:22:39

@Peter_Cs: Szerintem inkább konkrétan direkt belekötött a többiekbe, és amikor ők összezártak előtte, akkor ment nyavalyogni a fajtájához. (elnézést a kemény szavakért).

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 18:32:38

@nathalie: visítottam a röhögéstől.. Attila és Péter: két idióta..:DDDDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 18:47:46

@sogeking: az embernek kedve támad táncolni..:)
tulajdonképpen az egész film, zenéstől sztoristól, mindenestől zseniális :)

nathalie 2011.10.28. 18:50:20

@fkangi:
örülök :D akkor meg van a közös vonal :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 18:52:12

@nathalie: én azt nem értem,aki nem érti..:DDD

/most egyébként megy Híradó és éppen Révész Máriuszon röhögök, de nem annyira őszinte a mosolyom.../

sogeking 2011.10.28. 18:52:54

@fkangi: igen, nagyon jó -
ahogy nézegettem videókat, most látom, hogy a Mézga család egyik írója rímhányó Romhányi :)

ennek örömére:
grin.hu/mindburp/rimhanyo/riport.html

capa05 2011.10.28. 18:55:40

Jó estét mindenkinek!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 18:58:57

@sogeking: nem tudtam, mégsem lepődök meg:) gyerekem hálistennek szereti ezeket a meséket (is), bár a Vízipók-csodapók és a Lolka-Bolka valahogy kiesett neki..:S lehet, a hétvégén megnézetem vele..:)

Szerintem ez is Romhányi lehet, még gyerekkoromból ragadt meg:

A farkas imája:
Add meg nekem, Sanda Sátán:
húson éljek, ne salátán!
Nagyot adj, ne picikét,
hadd növesszek pocakot!
Ámen"

capa05 2011.10.28. 19:02:02

@nathalie: az online-ben az sms -ek alapján növekedik a fan klub létszáma. nagy siker.

capa05 2011.10.28. 19:04:55

@fkangi: örömmel látom az avatarodat!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:08:34

@capa05: csak visszafogottan puncsoljunk,hogy hiteles legyen! :P:DDDD

most lezavarok egy telcsit ( ingyen beszélek a tesóimmal, úgyhogy 10 perc és 3 óra között várható az időtartama), de míg visszajövök, ezt nektek! :DD

www.youtube.com/watch?v=mz4uDncAqu4&feature=related

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:18:49

@fkangi: @capa05: de amúgy én is.:) mármint nem a sajátomat..:P:DDD

capa05 2011.10.28. 19:28:00

@fkangi: ez gyors telefon volt!

capa05 2011.10.28. 19:29:37

@capa05: az tetszik, hogy minden napszakban van itt valaki az Attila rajongóktól.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:31:07

@capa05: még folyamatban van..:D
az Attila-rajongók miatt tart itt ez az ország..:D;)

sogeking 2011.10.28. 19:37:50

@fkangi: azt hittem a Carmina Buranat linkeled be :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 19:39:33

@fkangi: te meg azt mondtad, h nem, aztán mégis, h is van ez?:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:40:35

@sogeking: azt linkelje be nektek Rácz Félix! :D
@ladyandhenk: következetlen vagyok..:DDD

csicserierika 2011.10.28. 19:40:43

@fkangi: :P váltott műszakban dolgozunk :)
(mármint itt )

csicserierika 2011.10.28. 19:41:43

most volt Cris a fókuszban, hát nem változott semmit :) Kezdi a haknikörutat .

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.28. 19:44:28

@srrj: Szerintem meg pont fordítva kellett volna történnie :D
goo.gl/iXXAu

sogeking 2011.10.28. 19:45:15

Attila rajongók??? többen vannak? :D

capa05 2011.10.28. 19:45:28

@csicserierika: hát ha van olyan ...... aki fizet érte, megérdemli.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:46:03

@csicserierika: mi többiek,meg nem hárman-négyen teszünk ki egy felnőttet: egyenként is bírjuk a strapát..:P:DDD

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 19:46:35

jóestét temperamentusok:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 19:47:26

@fkangi: nos, ha nyitva van, akkor tudod, h mit kell látnod:D:D:D

Amúgy meg látom, h következetlen vagy:P

capa05 2011.10.28. 19:48:01

@sogeking: csicserika és nati a fő rajongó!De vannak még páran..

capa05 2011.10.28. 19:49:44

@sogeking: különben az elmúlt öfiben és az online ben jól szerepelt(attila)

sogeking 2011.10.28. 19:49:50

@capa05: tudom, csak vicceltem:) mindenki szurkoljon annak, akit kedvel

viszont az tény, hogy a Kinga fanklub nem megy valami jól

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 19:51:05

@Ayesha/Kisolló: 3 cubana és 1 cubano van itt, sogekingről még mindig nem tudom, csak sejtem..:D
@ladyandhenk: látok, hallok, beszélek, tehát nem vagyok 3 majom.::D:P

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 19:51:59

nézitek a fókuszt?
Dreszterre fujjog a szakma:D:D:D

sogeking 2011.10.28. 19:53:00

@capa05: talán egyig, viszont Attila nekem már nem tud olyant mutatni, hogy elfelejtsem a húzásait

capa05 2011.10.28. 19:53:25

@Ayesha/Kisolló: az egyik azért keresni fog rajta a fegyelmin...

capa05 2011.10.28. 19:55:06

@sogeking: nem is kell! mennyivel szebb ha látod a fejlődését, szocializációját.

capa05 2011.10.28. 19:58:11

@sogeking: Ja és azt követőne Petivel jó műsort adtak. Kinga is.. csaba beszélgetett Dyával és Kingával.Többek között mondta nekik, hogy azért a hiszti kicsit tényleg sok.
A két lány kifejtette,hogy ők nem is igazán tudják, hogy mikor hisztiznek.
Nekem ez azért ütős volt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 19:58:11

@haruka: Szió!

Még nem is válaszoltam, te:D Te mire akarsz válaszolni?:P

De ma én nem fogok már, mert hulla vagyok, örülök, h élek! Ezért elnézést is kérek!

@sogeking:

minek akárkinek is szurkolni?:D

@fkangi: éljen, köszi:D

sogeking 2011.10.28. 19:58:36

@capa05: a félreértések elkerülés végett, melegséggel tölti el szívem amikor láthatom a két gonosz lángelme - Péter és Attila - őszinte barátságát

csicserierika 2011.10.28. 19:58:43

@capa05: hülyére keresi magát, mire kijön az utolsó villalakó is :)
Ha Éva piálásának és vonaglásának volt közönsége, akkor már Pitbull szórakoztatóbb :)

haruka 2011.10.28. 19:59:34

@ladyandhenk: hömm, mi? tudom, hogy nem válaszoltál. majd holnap. viszont csak hogy tudd, én vagyok az igenember, mert holnap buliba megyek ám! :DD

capa05 2011.10.28. 19:59:59

@Ayesha/Kisolló: igen, gondolom meghatalmaz egy " nevesebb kollegát a képviseletével.

csicserierika 2011.10.28. 20:00:09

@fkangi: jaj, most megszólítottam személyedben egy ellentáborost ?
Én azt hittem, attilás vagy :)

capa05 2011.10.28. 20:00:37

@csicserierika: való igaz, én csak magamból indultam ki.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:00:39

@Ayesha/Kisolló: @sogeking: 3+2 :)
azért legalább a megérzéseim működnek..:D

capa05 2011.10.28. 20:01:30

@csicserierika: a lelke mélyén lehet, hogy az.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:01:44

@fkangi: a 3+2 egy zenekar.:)Bugyi Zoltánnal.

capa05 2011.10.28. 20:03:40

@fkangi: a Bugyi fiúkra gondolsz?

csicserierika 2011.10.28. 20:04:23

@capa05: itt csak egy kérdés van, hogy ki az aki bevallja, és ki az aki tagadja :)

arkangyal44 2011.10.28. 20:06:16

szép estét kommentlakók,csatlakozom az Atilla táborhoz,mert csicsergő Erikám is ottan vanik:)

sogeking 2011.10.28. 20:06:31

@ladyandhenk: nagyon nagy favoritom nekem sincs, inkább olyanok vannak, akiket inkább kint látnék :)

capa05 2011.10.28. 20:06:34

@csicserierika: én adott esetben vagyok mellette, pl tegnap felmerül a Hsz-ek során egy Attila-Shadi párbaj abban én Attila mellett foglalnék állást.

csicserierika 2011.10.28. 20:09:18

@arkangyal44: sziJa Anygyalom ! :)
Hmm.. ez érdekes, a múltkor mintha a másik tábort preferáltad volna egy helyes kis szőkével :)

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:09:53

asszem én is kezdem kedvelni Etelénket - milyen meglepő h megint valami pszichotikus fazont választottam - a csajok közül meg Virsli forever.:D

csicserierika 2011.10.28. 20:11:18

@capa05: akkor elég sok esetben, mert nekem úgy tűnt, hogy oszlopos Attila táboros vagy :)

arkangyal44 2011.10.28. 20:11:31

@csicserierika: Drága ,valamit nagyon elnéztél,az hogy nekem bejönnek a szőkék az egy dolog,amit írtam a múltkor,az a jogászlány akit kedvelek:)

capa05 2011.10.28. 20:12:26

@csicserierika: legyek inkább pártoló tag..

csicserierika 2011.10.28. 20:13:11

@Ayesha/Kisolló: végre :) Már vártam, hogy hova teszed a voksod :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:14:38

@csicserierika: nem, nem, vagyok Attila-párti, de gondolom, attólmég megszólíthatsz:P:D
@Ayesha/Kisolló: @capa05: igen, ez egy vicces utalás akart lenni.. úgy látszik, nem sikerült neki..:D

arkangyal44 2011.10.28. 20:14:58

a bentlevő csajok közt nekem Kinga nagyon gáz,nemcsak mint nő nem jön be de sehogy,a virsliszájú az alap undor,talán még Shere akit el tudnék képzelni :)

csicserierika 2011.10.28. 20:15:33

@arkangyal44: ok, akkor megnyugodtam :)
Esztike valóban helyes arcú, és stabil kiállású :)

csicserierika 2011.10.28. 20:17:05

@capa05: örök hála érte :)
Egyszer majd kérhetsz valamit :)

csicserierika 2011.10.28. 20:19:40

@fkangi: ne érts félre, szeretem a kihívásokat :)
Olvaslak pedig, nem tudom, hogy miért gondoltam ? :)

capa05 2011.10.28. 20:20:13

@csicserierika: ok ha valami fontos lenne, majd szólok.

capa05 2011.10.28. 20:21:45

@arkangyal44: pedig a teste a Kingáé volt a legjobb szerintem-már azért tényleg szedett fel.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:22:09

@csicserierika: kihívni csak ellenfelek szokták egymást, azt meg nem hinném, hogy azok lennénk..:P:D itt azok nincsenek, gondolom..:)
@sogeking: megtört a varázs..:DDDD

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:22:09

@csicserierika: hát megmondom őszintén, nehezebb dolgom volt mint az eddigi szériák során bármikor.
De most már jeee.D

arkangyal44 2011.10.28. 20:28:02

@capa05: lehet bármilyen a teste,ha az arca nem fog meg,láttál már csúnya arcú manökent ?:)

csicserierika 2011.10.28. 20:29:31

@fkangi: nem ,nincsenek, csak heves véleménycserék , és bebetonozódott álláspontok :)

capa05 2011.10.28. 20:30:00

@arkangyal44: igazad van ebben a vonatkozásban, de csúnya vagy talán az a legjobb kifejezés, hogy előnytelen testűt már igen.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:32:21

@arkangyal44: én igen. Kate Moss szerintem bűnronda, ocsmány alkesz picsa.Mégis szarrá sztárolják.

csicserierika 2011.10.28. 20:33:02

@Ayesha/Kisolló: én is küszködtem, de győzött a deviancia :)
Veronban is egyetértünk :)

arkangyal44 2011.10.28. 20:33:46

@capa05: ebben meg neked van igazad,1-1 gyere igyunk valamit :)DD

capa05 2011.10.28. 20:33:59

@arkangyal44: Egyébként a két csapatra szakadásig én is Sehit favorizáltam.. de már rá kellett döbbennem, hogy nem túl okos....

capa05 2011.10.28. 20:34:42

@arkangyal44: ok benne vagyok , csicserit elvisszük?

arkangyal44 2011.10.28. 20:36:41

@capa05: nanáhogy,valakinek ki kell tölteni a bort a poharakba :)DD

csicserierika 2011.10.28. 20:36:46

hú, már a híradóban is Esztike van.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 20:37:25

@haruka: örülök, h te igenember vagy, én meg álmos:)

Érezd jól magad! Vigyázz magadra! Jó szórakozást!

Megyek aludni, mindenkinek jó éjt!

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:37:54

Sehi amúgy minek van ott bent? darab ideje már foglalkoztat ez a kérdés.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:39:42

@csicserierika: a hevesség nem gáz, a véleménycsere pláne, a beton viszont egy idő után töredezik :) ilyen az Élet: minden változik:)
@arkangyal44: a sztárfodrászok és -sminkesek bármelyik nőből varázsolnak olyat, mint a manökenek (akik közül jónéhány kifejezetten csúnya, ld.@Ayesha/Kisolló kommentjét), plusz ha fotózzák, ott még egy kis fény, egy kis fotoshop és pikk-pakk, kész az álomnő.. mondjuk az más kérdés, hogy kinek a pap, kinek a papné.. van, aki szereti, ha kékre töri a nő csípőcsontja..:P:D
@capa05: olyan szépen fogalmazva tudsz kritizálni..:D

csicserierika 2011.10.28. 20:40:39

@arkangyal44: kedves :P
Nem látod, hogy ahogy megfáradva ülök ? :)

mocskosmacska 2011.10.28. 20:40:40

Szerintem Veronika vissza fog térni a borghoz, amikor megszűnik a két csapatra osztás.

Gergő, attila meg péter meg nem veszi észre, hogy modorosvera meg sehi helyett inkább annamarival kellene haverkodniuk, ha nyerni akarnak. De olyan szinte lenézik annamarit a kinézete miatt, hogy ez eszükbe sem jut.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:40:52

@ladyandhenk: helló-helló?? hova mész?? ne csináld már, neked még bírnod kell az éjszakázást! :)

capa05 2011.10.28. 20:40:57

@csicserierika: azért egy esetlegesen, ha oda kerül elég sok szimpátia szavazatot jelenthet neki.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:41:04

@fkangi: szerintem Kate Moss fotóboltolás után is okmadék.

csicserierika 2011.10.28. 20:41:25

@capa05: nem hiszem hogy erre vágyott :)

mocskosmacska 2011.10.28. 20:41:33

@Ayesha/Kisolló: Addig örülj, amíg nem nyomják a love storyját.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.28. 20:42:23

@fkangi: egyet kell, h értsek az arkangyal44-nek szánt üzeneteddel, szebben meg sem fogalmazhattam volna:P
Tehát, ez így van!!!! :P:):D

Jó éjt!

capa05 2011.10.28. 20:43:21

@fkangi: nincs smiley-im most nem tudom eldönteni, hogy mennyire komoly ???

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:44:05

@Ayesha/Kisolló: az, mert szétitta és drogozta az arcát is,a testét is..:( @mocskosmacska: semmi románckodás iránti fogékonyság nincs benned??:P:D

csicserierika 2011.10.28. 20:44:58

@capa05: nem vagyok benne biztos, mert prűdek az emberek

arkangyal44 2011.10.28. 20:45:37

@csicserierika: na jó,akkor töltök én,de nem iszom meg helyetted:)
gyújtsak egy cigit is ?:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:46:03

@ladyandhenk: ú, de jó vagyok verbálisan!!! :DDDDD jójó, jóéjt, majd beszélünk:)
@capa05: kettőspont nagy D volt a végén..<smiley>

csicserierika 2011.10.28. 20:46:06

@fkangi: bölcsen szóltál....gyere át hozzánk :) :(jól van, abbahagytam :) )

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:47:53

@csicserierika: nem mehetek, de ha beírnád az ellenőrzőmbe, megköszönném..:P

csicserierika 2011.10.28. 20:48:10

@arkangyal44: ok, így már jobban tetszik :)

arkangyal44 2011.10.28. 20:48:56

@fkangi: neked is igazad van,gyere teis inni kicsit:)Cabernet sauvignon van behűtve az jó lesz ?

csicserierika 2011.10.28. 20:49:26

@fkangi: nincs rá felhatalmazásom, de beajánlhatlak :)

capa05 2011.10.28. 20:49:50

@csicserierika: viszont a hatalom próbál elnyomni egy naponta látható, nagy átlaghoz hasonló külsejű lányt.(nem borg, kicsit duci, mosolygós.... )
Ja és az ügyvédek nimbusza a különböző csalások, stb... miatt eléggé meg van tépázva.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 20:49:53

@fkangi: de az alapvonásai se tetszenek igazából...
@mocskosmacska: na az nem is foglalkoztat, de ő is körülbelül annyit ér, mint egy muslinca.

csicserierika 2011.10.28. 20:53:01

@capa05: igazad van, nem Eszter eddigi viselkedés fog változtatni a megítélésükön.
A VV4-be is jelentkezett egy jogász, csak nem jutott be.

capa05 2011.10.28. 20:54:40

@csicserierika: na őt személyesen is ismerem.Jobb hogy kimaradt! Nekünk nézőknek!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 20:55:04

@arkangyal44: nem vagyok válogatós (ez azért nem hangzott túl jól), csak ne litty-lötty édes legyen /abból csak Berentzen karamell, vagy valami koktél/, de bírom a bort, pezsgőt, pálinkát..biztos, hogy így is áll a meghívás?:P:D
@csicserierika: ó, nagy kár.. de valahogy túlélem.:D
@mocskosmacska: ez határozott volt:D
@Ayesha/Kisolló: mert valami kib...ul messze van a széptől, azért..

csicserierika 2011.10.28. 20:55:51

@capa05: helyette megkaptuk Én Lázár Lászlót :)

mocskosmacska 2011.10.28. 20:57:33

@fkangi: A sehi-gergő, jeryz-gigi és a leo-ágica párosok kiöltek belőlem minden románckodásra való hajlamot.

capa05 2011.10.28. 20:59:27

@csicserierika: ha bejutott volna, akkor azért cifrább dolog látott volna napvilágot.Hozzá képest dreszter a fejben lejátszott szexxel zárdanövendék.

csicserierika 2011.10.28. 21:00:53

@capa05: vajon kire repült volna rá ?
Lehet, hogy Alekra , és oda lett volna a szegény kikosarazott férfi nimbusza ? :)

capa05 2011.10.28. 21:02:05

@mocskosmacska: azért a három lány nekem megért volna 1-1 hét ajtócsapkodást.

capa05 2011.10.28. 21:03:05

@csicserierika: hát már előtte egy kétgyermekes családot robbantott.

huncut 2011.10.28. 21:03:08

@csicserierika: Eszter nekem kimondottan szimpatikus, kedves, aranyos, és emberből van, tehát esendő. :-)
Fel nem tudom fogni, hogy gyilkosokat, csalókat kimosdatók tényleg benne látják azt, aki szégyent hoz rájuk?

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 21:03:22

@csicserierika: jaj micsoda áldás is volt az számunkra.:)

capa05 2011.10.28. 21:04:24

@mocskosmacska: jó igaz őt csak irigységből, sőt inkább egy szál vágott virágot.

csicserierika 2011.10.28. 21:06:11

@huncut: én sem szóltam egy rossz szót sem rá a kalandja után, csak hülyének tartottam, mert Crisszel titkot tartatni, hát....inkább kiabálta volna tele a villát:)
Álszentség valóban, amit most a kamara csinál vele.

arkangyal44 2011.10.28. 21:06:33

@fkangi: Ha ez megnyugtat én sem a kannás borhoz vagyok szokva,nagyon ritkán iszom de akkor fínomat.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:09:00

@capa05: oszt' ha közzészorul a fejed??:P:DDD
robbantani azt lehet, ahol van robbantásra alkalmas anyag.. az, hogy meggyullad a gyutacs, nem elég önmagában.
@mocskosmacska: neeeeeeeeeeee! ne hagyd!! :)

remélem, Lilu is simizni fogja a póthaját! :D

huncut 2011.10.28. 21:09:56

Lilunak csak a fele haját hosszabbították meg? Nagyon gáz. Vagy ez a divat?

Bennfenntes 2011.10.28. 21:09:57

Lilu Legolas-nak öltözött. :)

Bennfenntes 2011.10.28. 21:12:25

Seri ebben a Törpilla cipőben. :P

capa05 2011.10.28. 21:12:44

@fkangi: Persze, csak fura volt a lefolyása a dolgoknak.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:14:27

Gergőnek ez a hülye játék tényleg ennyire befolyásolja a "kapcsolatát"?

dr. gernika 2011.10.28. 21:14:52

Láttam a napiszaron Sehike preszilikonizált fotóit, hát a bikini csak viccből volt rajta...

mocskosmacska 2011.10.28. 21:15:06

Lehet, hogy én vagyok hülye, de nem értem, hogy gergőnek mi a baja.

huncut 2011.10.28. 21:15:08

@csicserierika: Cris egy pillanatiig sem tud titkot tartani, diszkréten viselkedni. Az a csoda, hogy annyi ideig tartott, míg kiderült.

capa05 2011.10.28. 21:15:19

@mocskosmacska: miért baj ez? Na meg ez kapcsolat?

foxglove (törölt) 2011.10.28. 21:15:27

drEszter döntött, és az ügyvédi irodája helyett azt választotta, hogy nagy nyilvánosság előtt bohócot csinál magából, mert gondolom a celebség jobban feküdne neki.
Ne haragudjatok, de hülye lennék sajnálni.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:15:55

@gernika: Köszönöm!!!!!!! KÖszönöm!!!!!!!!! Köszönöm, hogy tudattad velem, hgoy újra van napiszar!!!!!!!!!!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:16:15

@capa05: ok. te egy konkrét esetről beszéltél, én meg általánosságban tettem egy megállapítást. a kettő nem zárja ki egymást :)

ahhoz képest, hogy Seri fizetett a bóti melleiért, jó lent kezdődnek neki, természetellenesen nagy a távolság a kulcscsontja és a mellei felső része között...<kárörvendek>

mocskosmacska 2011.10.28. 21:16:42

@capa05: Bajnak, nem baj, csak ha tényleg érdekelnék egyámst, akkor elviselné a kapcsolatuk, hogy az egyik csíkos, a másik kockás.

capa05 2011.10.28. 21:18:28

Sehike a beugrásra készülő versenyzőtársnak panaszkodik???

Bennfenntes 2011.10.28. 21:18:29

Vera Serinek: "Mit akarsz elkerülni?" Seritől az lenne az őszinte válasz, hogy a korai kiesést. :)

capa05 2011.10.28. 21:19:24

@fkangi: a fej beszorulás is????

sogeking 2011.10.28. 21:19:25

Péternek vicces az arcszőrzete:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:20:27

Serikének nem tetszik neki Gergő még külsőre sem és mégis.. nem érti, mi ez a vonzalom...hát, teccett volna odafigyelni bioszórán, amikor azokról a rohadt feromonokról tanultak (volna)...

foxglove (törölt) 2011.10.28. 21:20:28

ööö, a fura arcszőrzet valami feladat volt a fiúknál?

capa05 2011.10.28. 21:20:30

@mocskosmacska: az online-on végig megvan a beszélgetés úgy érdekesebb.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:20:31

Kánonba megy sehi és veronika.

Peti még mindig nagyon magabiztos a csabás lebőgés után is.

dr. gernika 2011.10.28. 21:21:07

@mocskosmacska: Hát örülök, hogy ekkora örömet okozhattam. :D
Az ember aszongya, már vagy három hete, én nem szoktam nézni, csak ő most megnyitva hagyta. :) Boldog böngészést. :D

mocskosmacska 2011.10.28. 21:21:33

Szegény veronikát sajnálom, de szegény nem néz ki jobban, mint eszter.

dr. gernika 2011.10.28. 21:22:35

Attila pro troll, nincs mese.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:22:36

@capa05: Köszi, de nekem az is sok belőlük, amit az öfibe látok.

capa05 2011.10.28. 21:24:08

@mocskosmacska: azért kicsit több infó! A Csaba Peti kapcsolatot is más megvilágításba helyezi.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 21:25:50

@capa05: @Bennfenntes: Seherezádé úgy nyavalyog, mint annak idején Ágica!
@Bennfenntes: Vera most aranyos volt.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 21:26:04

pfej ezt a Kingát ütném, amíg mozog. ROhadt irritáló.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:28:27

@capa05: Miért mit mondtak erről?

kékdelfin 2011.10.28. 21:28:31

@Ayesha/Kisolló: Annyi energiát belefektetni? Pazarlás.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:30:20

@Peter_Cs: ezt a szakszót nem ösmeremm..:O:D
@capa05: hát, nincs mit tenni, látok..:DD LÁTÓ lettem!!:DDDD (zdmeg, szmájlik nélkül nemigen könnyű kommentelni)

capa05 2011.10.28. 21:30:29

@mocskosmacska: Csaba meg Peti rendszeresen megbeszélik a dolgokat (nem most a verseny alatt)Csabinak már nagyon hiányzik a beszélgetés.. pl Peti elmondta neki előre, hogy kik és miért fognak rátenni.

capa05 2011.10.28. 21:31:38

@fkangi: majd megpróbálom a te verziódat letölteni

busifa 2011.10.28. 21:31:58

@Kék Intim Torma: Azért a verésbe fektetett energia megtérülhet az elért élvezettel.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 21:32:17

@fkangi: Bárisnya = szolgálólány, a szovjet korszakban a takarítónőt így is nevezték.

kékdelfin 2011.10.28. 21:32:46

@busifa: Akkor már miért nem bassza?:) Abban is van élvezet.
(Hátba, vagy tarkón;)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:34:04

@capa05: te most szívatsz?? kettőspont P, kettőspont D
:DDD
@busifa: kutatom,kutatom a megígért családfát..:D a közvetlen felmenőid már megvannak, csak felfelé haladok nehezen.:D

busifa 2011.10.28. 21:35:31

@Kék Intim Torma: teljesen jogos a felvetés :DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:35:38

@Peter_Cs: köszke.:) tényleg találó:)
@Kék Intim Torma: óóóóaóóóó!!!! ez csúnya volt! :D

mocskosmacska 2011.10.28. 21:36:52

Veronika tényleg azt hiszi, hogy csak eszter tett valamit a háta mögött?

Bennfenntes 2011.10.28. 21:37:39

@mocskosmacska: És hogy a világon rajta kívül Eszter az egyetlen nő, aki felkeltheti Cristolfel érdeklődését. :-O

kékdelfin 2011.10.28. 21:38:01

@fkangi: Há' már eleve a verés is csúnya volt. Én csak folytattam.

Ery.D 2011.10.28. 21:38:03

@Hódos Hajni a Baltás Démon
rosszkedv ellen mindig téged olvaslak...gratula...igaz én a Milan-nak szurkolok...:-)))

mocskosmacska 2011.10.28. 21:38:13

Péternek nem ég szerintetek a képe?

busifa 2011.10.28. 21:38:33

@fkangi: Csak ügyesen azzal a felfelé való mászással! :D egyébként köszi,hogy nem felejtetted el a doldot:D

kékdelfin 2011.10.28. 21:38:52

@Bennfenntes: Ezt egy kicsit most túllihegi veronika. Azért nem volt ez akkora kapcsolat.

sogeking 2011.10.28. 21:39:22

@mocskosmacska: de legalább csuklana, már amennyit emlegetem :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:41:28

@Kék Intim Torma: tudom, osszátok el..:P:D
hogy mondhatsz ilyet? ez SZERELEM !!! igazi, komoly, tiszta és őszinte :DD
@busifa: jellemhiba: túl jó a memóriám:D

capa05 2011.10.28. 21:41:34

@fkangi: én nem de nincs feltelepítve, a teüzeneteidnél én is csak azokat látom amit leírtál (pl :P) te mit látsz ma megkapod?

Bennfenntes 2011.10.28. 21:41:36

@Kék Intim Torma: Érdekes, amikor Alekosz végignyalt egy este vagy négy-öt versenyzőt (mert azt csóknak nem nevezném) - köztük Veronikát -, akkor semmi hisztije nem volt.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:41:53

Miért shadi mindenhol a bíró?

sogeking 2011.10.28. 21:41:58

@mocskosmacska: már tegnap is emlegettem:)

mocskosmacska 2011.10.28. 21:42:31

Gergőt egyre rondábbnak látom.

kékdelfin 2011.10.28. 21:43:35

@Bennfenntes: Mert alekoszba nem volt szerelmes:)

Kardhal.0 2011.10.28. 21:43:57

@mocskosmacska: Ugye, hogy ugye?
Valami történt vele...és nem jövök rá, hogy mi. De tényleg kicsit....szóval már nem néz ki úgy, ahogy kinézett. :)

busifa 2011.10.28. 21:44:03

@mocskosmacska: gondolom még ő a villamester.

Bennfenntes 2011.10.28. 21:44:25

Kísértet? :) Micsoda asszociációk! :)

Bennfenntes 2011.10.28. 21:45:01

@Kék Intim Torma: Ne már, egy világ omlik össze bennem! Hagyd abba!

mocskosmacska 2011.10.28. 21:45:42

Kinga és dya letagadja a dolgot, ennyi. Azt mondják, hogy annyi volt, hogy nem értették a gergő-claudios dolgot, attila azt fújta fel. Nagyobb hazugságok is mentek már bent.

Ayesha (törölt) 2011.10.28. 21:46:12

@Bennfenntes: hmm...tényleg:)))sztárvendég Erzsi és paripája.

kékdelfin 2011.10.28. 21:46:27

@Bennfenntes: Egy?! Mind!:) NA jó, akkor szerelmes volt, de nem úgy, mint kiszopba:)

mocskosmacska 2011.10.28. 21:46:36

@Kardhal.0: Hát megszólalt, egyre többet beszél, mi meg azt hallgatjuk. És a szavai lassan eltorzítják a kinézetét.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 21:46:51

@capa05: ja én is, de tudom a jelentésüket, engem nem zavar, megszoktam.
a kérdésre meg inkább nem válaszolnék:DD

töltőre kell tennem az egeremet,mert már alig pötyög, majd visszaolvaslak benneteket, átmenetileg szünetelek:S

capa05 2011.10.28. 21:48:19

@fkangi: ok javítottam a ma = ha

mocskosmacska 2011.10.28. 21:53:10

Vera direkt öltözött 12 éves fiúnak a 80-as évekből?

mocskosmacska 2011.10.28. 21:53:45

Ezek minden feladatból egymás sértegetését hozzák ki.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:54:19

A kulcs!!!!!!! A kulcs!!!!!!!!! Megint a kulcs!!!!!!!!!

mocskosmacska 2011.10.28. 21:55:42

Vessetek meg, de nekem Dya szimpi. Szerintem cuki.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:56:17

Ezt túlzás volt attilától.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 21:57:02

Annamária nagyot alakított, yeah!!!

mocskosmacska 2011.10.28. 21:57:18

Dyának igaza van, ez a baszatlan picsa tényleg túlzás volt.
Attila hányszor baszott az utóbbi öt évben?

genevieve 2011.10.28. 21:57:39

azt hiszem lasomba élezi már a hentesbárdot:-))))

mocskosmacska 2011.10.28. 21:58:00

@Peter_Cs: Ebből látszik, hogy nem a ruha teszi az embert. Vera modoros és karótnyelt.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:58:41

"A bókversenyből sértegetés lett."- mondja lilu. TErmészetesen az rtl klub nem ezt akarta.

mocskosmacska 2011.10.28. 21:59:19

@genevieve: Miért? Csak a bmx hiányzik alóla.

sogeking 2011.10.28. 21:59:29

@mocskosmacska: ők úgy hívják, hogy csapatépítés

never again 2011.10.28. 22:00:46

Az Attila egy féreg! Komolyan ilyen a felnőttek világa?!? :( :(

Kardhal.0 2011.10.28. 22:01:17

@mocskosmacska: Igaz lehet. Őrület tényleg a szavak ereje. Nem csak szebbé varázsolhatja az embereket.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:01:24

Ez egy szemét feladat. Rossz nézni. VAlami háborús filmben láttam egy olyan jelenetet, ahogy két elfogott katonát a foglyulejtők úgy kínoztak, hogy egymást kellett ütniük. Ez a jelenet jut eszembe erről a feladatról.

genevieve 2011.10.28. 22:01:44

attila bazdmeg, és ki kezdte a szemétkedést??

ejejj, igy sose kerülsz be kinga bugyijába:-)

never again 2011.10.28. 22:01:55

Amit most Attila csinál, az konkrét kivégzés, és a többi tetű meg hallgat! ehh

mocskosmacska 2011.10.28. 22:02:42

A többi villalakónak lehetne annyi esze, hogy nem 100%- amit egymásról mondanak.

kékdelfin 2011.10.28. 22:04:11

ja, és sadinak egy szívlapát.

capa05 2011.10.28. 22:05:15

ezt a shadit tényleg ki kellene már küldeni

mocskosmacska 2011.10.28. 22:05:25

Sehinek van annyi esze, hogy most nem veszik össze dyával és kingával.
Shadinak megint igaza van. Kingának tényleg nagy lelki fejlődés, hogy nem borult ki. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ő bent a legokosabb.

never again 2011.10.28. 22:05:29

@capa05: Nézd, úgy kezdeni a bókot, hogy lealázza azzal, ami a legjobban fáj Kingának, azt hiszem megadta az alaphangot. Kinga meg nem volt olyan erős, hogy ezen felülemelkedjen és próbálta megvédeni magát.

Mondjuk ennek ellenére még húzhatta volna azzal, hogy begerjedt tekintettel csak kedveset mond Attila-féregnek ;).

kékdelfin 2011.10.28. 22:05:36

túlszárnyaltad a felülmúlást. szólotta sadi

mocskosmacska 2011.10.28. 22:06:08

@capa05: Ízlések és pofonok. Nekem az egyik kedvence. Annamária és Dya mellett.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:07:15

@never again: Az tényleg poénosabb lett volna, ha valamelyik csupa-csupa kedveset mond a másiknak. Totál megzavarodott volna az illető.

kékdelfin 2011.10.28. 22:08:30

jujj, világított a szájfény? (vagy mi volt az, amivel ecsetelte a száját seri)

mocskosmacska 2011.10.28. 22:08:49

Nem tudom, hogy sehi mikor unalmasabb. Amikor dyával vitatkozik vagy amikor gergővel románckodik?

kékdelfin 2011.10.28. 22:09:52

Ez kurva jó! Most jól szólt pötyi!

mocskosmacska 2011.10.28. 22:10:17

Pétert, veronikát, attilát és gergőt a többiek utálata tartja össze.

genevieve 2011.10.28. 22:10:19

érdekes, veronika most tényleg nem gügyög:-)

capa05 2011.10.28. 22:10:19

@mocskosmacska: 1 hónapnál én sem látok már benne többet

kékdelfin 2011.10.28. 22:10:35

hun az ijja lilunak? Meg nem látom, hogy hegyes-e a füle.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:11:26

Shadi miért kapna annyi jelet? A kockások nem teszik rá (valószínűleg), veronika eszterre akarja, péter és attila megbeszélte, hogy ők nem rá rakják, hogy ne őket vigye ki. Marad eszter, vera és gergő.

Turambar 2011.10.28. 22:12:03

@mocskosmacska: Biztos, hogy nem Kinga a legokosabb benn, erre mérget vennék.

De érthetetlen, hogy meddig váratja még Attilát a szexszel. :D

felka 2011.10.28. 22:13:48

...nna kezdődik az rtl-es valóságsók kötelező eleme, a bogarazás...

mocskosmacska 2011.10.28. 22:13:50

Szegény krumplibogarak.

@capa05: REmélem, a többieknek lesz annyi eszük, hogy kiviszik és nem félnek tőle, mert ő gergő (aki a másik legunalmasabb villalakó) nője.

capa05 2011.10.28. 22:14:04

@mocskosmacska: azért lesz kockásból jel, erre tennék tétet

capa05 2011.10.28. 22:15:18

@mocskosmacska: szerintem is kiteszik de nem most

Bennfenntes 2011.10.28. 22:15:19

Az online csak 17 milliószor izgalmasabb, mint az öfi. :(

Ancilla 2011.10.28. 22:15:44

Nekem ne mondja senki, hogy ennek a játéknak köteles része a másik ember lelki kikészítése. Az előző VV-kben összesen nem volt ennyi hernyóság, mint ebben 40 nap alatt.

Attila nem veszi észre, hogy mennyire szánalmas? Mindenhová szúr okkal, ok nélkül, mert nem képes méltósággal elviselni a visszautasítást.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:16:32

@capa05: Önös okokból remélem, hogy még nem teszik ki. Nekem ő az egyik kedvencem.

Lehet, hogy a kockásokból is tesznek rá jelet. Majd vasárnap kiderül.
Én azt is el tudom képzelni, hogy attila lesz a kiválasztott.

capa05 2011.10.28. 22:17:13

@Ancilla: összeférhetetlenként nevezték!!!

kékdelfin 2011.10.28. 22:17:17

@Bennfenntes: ez most tényleg kiba unalmas volt.

never again 2011.10.28. 22:17:40

Epic fail: Balázst a szexilondon öltöztei, míg lilla vezette a műsort
Ez másnak is feltűnt? :D

mocskosmacska 2011.10.28. 22:18:03

@Ancilla: Nem veszi észre. Szereti sértegetni a másikat, mert ha betalál, akkor azt érzi, hogy ő milyen erős. Csak azt nem látja, hogy okoz a másiknak olyan fél óra bosszúságot, ő meg egy szánalmas pöcs marad egy életre.

lac64 2011.10.28. 22:18:22

@mocskosmacska: Ha jól emlékszem, az aréna kezdetekor Csaba sem szerette volna, ha Shadi védettséget szerez. Tegnap az onlineban sem szeretettel beszélt róla. Akár még onnan is jöhet neki

capa05 2011.10.28. 22:18:30

@mocskosmacska: azt is megírom neked,hogy 90% Csaba fogja megjelölni és nem csak 1 jel lesz onnan

mocskosmacska 2011.10.28. 22:18:41

@capa05: Ezért ritka madár a villában. Összevág a kategóriájával.

busifa 2011.10.28. 22:18:54

@Turambar: Majd ha párbajozni kell mennie,esetleg, de szerintem még akkor se,
Most keményen hozza a totális "utálom azt az embert" stílust. Ezért kéne jól hátbaverni egy szívlapot, majd csöndbe lenne egy ideig.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:19:22

@capa05: Lehet. Csak az öfiket nézem, így hiányosak az információm.
De legalább lesz kiből válogatnia.

MegLepke 2011.10.28. 22:21:19

Nos, ez kurvanagy volt! Már a Hajni öfije. most olvastam. A Gergőnek szóló duma meg aztán igen...;) Pedig nem, nem vagyok kövér, de azért no..., amiket mondott... Mindegy Hajni, ez 10/10:)

mocskosmacska 2011.10.28. 22:21:21

@lac64: De mondjuk csabitól gáz lenne, ha nem azokra tenne, akik mindenáron kint akarják látni őt.

capa05 2011.10.28. 22:21:40

@mocskosmacska: ezért írtam neked, hogy bővebbek az információk.Tegnap már óvatosan Kingát és Dyát is hangolta...

mocskosmacska 2011.10.28. 22:22:19

@MegLepke: Én is remélem, hogy gergő soha nem fog egy jó dugni/soha nem dugott még egy jót. De cserébe lesz egy 55 kg-os barátnője.

Turambar 2011.10.28. 22:22:50

@busifa: Amúgy szépen állta a sarat, becsületére legyen mondva.

De lassan már várom, amikor eljön a nagy "egymás nyakába borulás". :D

mocskosmacska 2011.10.28. 22:23:17

@capa05: Ez nekem furcsa csabitól. Tényleg ennyire nem bírja shadit vagy elkezdett péterékkel szervezkedni? Utóbbi esetben elég hülye, főleg cris "tragikus vége" után?

capa05 2011.10.28. 22:26:34

@mocskosmacska: a valovilagblog.com-on a legvége felé van a beszélgetés.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 22:29:23

@MegLepke: Lepke, mikroport!
Vannak kedvenceid, ha vannak, kik? Nekem Annamária és Vera.

mocskosmacska 2011.10.28. 22:30:07

@capa05: Abba lenne valami poénos, ha mindenki beszélné rá a másikat, hogy shadira tegyen, aztán mindenki stikában nem shadira tenne, hogy ne őt hívják ki.

MegLepke 2011.10.28. 22:31:22

@mocskosmacska: na, én még annyi se vagyok tán (pici vagyok), de basszameg! aki a debreceni kísértet zitát dugta meg hasonlókat, az maradjon a fiús alkatnál. bár a legtöbb pasi úgy 30 körül ezt ki is növi:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.28. 22:32:42

@MegLepke: Elég gáz egy pasira nézve, ha ilyen műmacákra indul be!

mocskosmacska 2011.10.28. 22:33:14

@MegLepke: Ha gergő eddig nem nőtte ki, már nem is fogja. Érdekes lett volna, ha kísértésLaci bekerült volna. Gergővel kielemezhették volna D.Z.-t.

MegLepke 2011.10.28. 22:33:14

@Peter_Cs: helló Petiii! de rég "láttalak"!:) nekem egyelőre Fecó. oly egyszerű..., és tiszta lélek, tán azért. Annamari érdekes, még kedvelhetem, sőt. Vera unszimpi sajna:(

MegLepke 2011.10.28. 22:34:32

@Peter_Cs: naja...

@mocskosmacska: igen, de sajna nem tették volna adásba, éjjel kellett volna elkapni valahogy. arra azért kíváncsi lettem volna:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 22:35:03

@capa05: láttam, csak addigra már a kisördög mozgatta az ujjaimat a klavin:D
optikai, vezeték nélküli, egy hibája van: a HV és a játékok fullra lemerítik..
@felka: ááá,kapcsolgathatok el! nem bírom ezeket a bogárevős dolgokat :S
@Kék Intim Torma: bizony, mindannyian vadászunk egy ilyet..:D
@genevieve: elkéri Hajnitól a baltát..:D

kemény keleti kommentelő 2011.10.28. 22:35:49

@Ancilla: Nem volt eddig lelki kikészítés? Dehonnem. Ezt a nagy stratéga dr. Én Lázár László találta ki és alkalmazta egy Alekosz nevű elvetemült figurával szemben. Mivel sírva hagyta el a villát, nevezzük az akciót félsikeresnek.
Az ezt megelőző vv-ket nem néztem, későn érő típus vagyok, de lehet, hogy azokban is volt hasonló.

capa05 2011.10.28. 22:37:43

Ha valaki ilyen körökben mozog innen választ párt.Ha sportoló lett volna akkor onnan.
Ez nem 100% de nagy valószínűség.
Ahogy Sehi mondja az online-on sajna újra csókolóztak.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 22:39:22

@Peter_Cs: még,még,még, folytasd!! ilyeneket akarunk még hallani,sokat!!! :DDD

capa05 2011.10.28. 22:39:38

@fkangi: a kisördögöt azért meg lehetne regulázni!!!

kékdelfin 2011.10.28. 22:39:39

@fkangi: mindannyian? Neeem! Én biztos nem. Zseblámpám van, a számat meg nem fényezem.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 22:41:35

@capa05: meg lehetne, de nem akarom! :DDD:P
@Kék Intim Torma: kár, hogy nem érdekel a téma, pedig az eszmefuttatás végén a lézerkardig jutottunk el..:D

kékdelfin 2011.10.28. 22:42:42

@fkangi: na, azzal igazán fényes szájat lehetne varázsolni. És piros, vagy zöld?

capa05 2011.10.28. 22:43:39

@fkangi:
Azt hogy mire gerjed egyéni sajátosság,pl ezért kérdeztem a múltkor hogy ilyen töltött szájjal (mint Veronika) milyen lehet csókolózni, de itt nem volt senki aki elmondja.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 22:46:17

@Kék Intim Torma: a piros azért csak szexibb..:D
@capa05: nem hányunk szemre, én pl. nem tudok a dilemmádban segíteni, ugyanis még nem csókolóztam töltött szájjal.. :DD

capa05 2011.10.28. 22:49:58

húha ez merénylet lesz, a borgok alig várják a vetélkedők végét, sehi pl Fecókával énekelne együtt ... hát remélem még egy darabig marad ez így.

capa05 2011.10.28. 22:50:28

@fkangi: és töltött szájú férfival sem????

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 22:53:33

@capa05: nem, de most, hogy mondod, pótolhatatlan űrt érzek az életemben..:DD

nathalie 2011.10.28. 22:53:50

sziasztok. mindenről lemaradtam. volt vlami érdkes? dya miért szavazott veronikára elmélet be lett rakva az öfibe?

kékdelfin 2011.10.28. 22:54:20

@MegLepke: Nem jó?:) Ma találtam ki. Mondjuk volt, ami rávezessen:
www.youtube.com/watch?v=LAPsqmtkOdc
Ezt hallgattam, és...

Turambar 2011.10.28. 22:54:21

@nathalie: Nem, de lemaradtál egy nagyjelenetről. :)

mocskosmacska 2011.10.28. 22:56:31

@Binbir gece: Meg az alekosz fémjelezte nagy négyes is azzal szórakozott, hogy minél jobban megalázza, megbántsa a környezetét. Méltán el is tűntek a süllyesztőbe azóta.

nathalie 2011.10.28. 22:57:11

@Turambar:
mi volt az? ki kivel? megnézem.

beacska 2011.10.28. 22:58:29

láttátok? Csaba majdnem részt vett a műsorban, de Kinga kiküldte :DDD

MegLepke 2011.10.28. 22:59:03

@fkangi: igen, teljesen:D

@Kék Intim Torma: teccik:)

jó éjt! aludjatok téren!:)

kemény keleti kommentelő 2011.10.28. 23:01:31

@mocskosmacska: Eddig csak azt tudtuk, hogy a baltás gyilkosok között nem könnyű a csúcson megmaradni. Úgy látszik ez a vv-hősökre is igaz.

nathalie 2011.10.28. 23:02:52

@Turambar:
ahogy egymásra gerjedtek? azt hittem megbasszák egymást. most néztem meg a honlapon. remélem nem jönnek össze, mert akkor behányok, azt hittem ezen a kinga imádaton túl vagyunk. De nem...:(

Turambar 2011.10.28. 23:03:55

@nathalie: A gerjedésen a bókcsatát érted? :D

capa05 2011.10.28. 23:03:59

@Peter_Cs: nem rossz ! de mivel szeretek horgászni így a ponty szájáról van elképzelésem.
Dyáé pl a emlékeztet.

Turambar 2011.10.28. 23:04:33

@Turambar: Amúgy én is azt vártam, mikor törnek ki egy hatalmas smárolásban. :D

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.28. 23:04:44

Mekkora lenne, ha lányoknak volna elég vér a pucájában, hogy erre Mengele a köbönre tegyék a jelüket! Ők sajnos valószínűleg nem tudják, hogy akárki menne ki vele, Mengele kinn maradna, mert ez az a ritka alkalom, amikor a nézők maguk rakhatják ki a szappanoperából az ősgonoszt... úgyhogy dőlnének a szavazatok..

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:04:49

@Kék Intim Torma: jó :)
szeretem, hogy itt annyian szeretik a jó zenét :)
@MegLepke: ja,akkor jó:DDD
jó8! :)
@Turambar: nem volt gyenge, Kinga arca ..:DDD

nathalie 2011.10.28. 23:04:58

@Turambar:
aha. hát kinga eléggé vigyorgott.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.28. 23:07:22

@never again:

a féreg túl kedves kifejezés erre a köbre emelt Mengelére, remélem lesz valaki olyan bátor, hogy kivigye, bárki kinn fogja hagyni ezt az ócskaságot...

beacska 2011.10.28. 23:07:46

@Brr: jajjj, ne gyere már te is a szappanoperával! csak nem te vagy Angéla személyesen? ;D

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.28. 23:08:35

@capa05:

shádinak drukkolok, sokkal szimpatikusabb a két ősgonosz manipulátornál...

Turambar 2011.10.28. 23:09:24

@Brr: Remélem, ő esik ki először. :D

nathalie 2011.10.28. 23:09:57

@fkangi:
de jó zenéket hallgatsz :D

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.28. 23:10:46

@Turambar:

Dehát megmondta hogy irtózik tőle, komolyan kéne már ezt venni, Kinga irtózik Mengelétől, iszonyodik tőle, ami teljesen érthető.

beacska 2011.10.28. 23:11:45

@Brr: én inkább a szánalmas kotnyeles szót használnám, de volt itt már szó a papról, meg a papnéról...

capa05 2011.10.28. 23:11:48

@Brr: hát pedig lesz egy pár jelölése... neki a kiválasztáson múlik..

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:13:39

@nathalie: kösz:) pedig "..és még annyi mindent nem szerettem mééég...":)

beacska 2011.10.28. 23:14:16

@Brr: szart irtózik. nem láttad milyen BOLDOG volt?

capa05 2011.10.28. 23:16:15

@fkangi: kár hogy nincs hang üzenet. vagy inkább ne kívánjuk hallani az éneked???

beacska 2011.10.28. 23:16:29

én Kingával kapcsolatban azt gondoltam ki, hogy mivel az terjed, hogy volt már rá példa, hogy az RTL eladott helyet a villában, rá tipikusan illik, hogy apucinak elege lett a nyafogásából, és befizette őt egy félévre :D

capa05 2011.10.28. 23:17:45

@beacska: lehet,hogy kölcsönt vett fel rá.

beacska 2011.10.28. 23:18:53

@capa05: Kinga vagy apuci? állítólag a Rózsa-dombon szűkölködnek. Mennyibe fájhat bent egy hely? 10 milla?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:19:38

@Kék Intim Torma: idiot..:DD
@capa05: hát, hallásom az van (tizenpár év komolyzene meg pár év népzene beivódik), de a hangomat elcigiztem :S
/és mielőtt kérdés lenne: ne akarjátok, hogy elhúzzam a nótátokat! :DD/

nathalie 2011.10.28. 23:19:48

@beacska:
kinga nem mehet ki, bár lapáttal ápolnám :D Ha kimenne a többiek elég jól ellennének. semmi feszültség nem lenne. csabától várták, hogy majd feszkót kelt, de jeleneg ezt kinga csinálja (most eszter-veronika hülyeséget ne vegyük figyelembe)

capa05 2011.10.28. 23:19:51

@beacska: nekem minden pénzt megérne, hogy megszabaduljak egy ilyen némbertől

mface 2011.10.28. 23:20:40

Veronika is észrevehetné, hogy ez már a második műsor ahol szerepel, és az első sem lett az igazi!

szép jó estét!

capa05 2011.10.28. 23:20:41

@fkangi: azért egy kérdést nyitva hagytál?!

beacska 2011.10.28. 23:21:08

@nathalie: jaaa, én sem gondolom, hogy kimenne. gondolom a szanatórium-díj fél évre szól...

capa05 2011.10.28. 23:21:32

@mface: Jövőre lehet csatornát vált és Aranypart...

beacska 2011.10.28. 23:22:10

@capa05: @fkangi: két esetet tudok elképzelni
1. addig is nyugta van
2. hátha vki végre betöri, ha már neki nem sikerült :D

mface 2011.10.28. 23:22:56

@capa05: az lehet, de nagyon sok hasonló műsor van, valaha lesz ennek vége? :)

capa05 2011.10.28. 23:27:31

@fkangi: én nem igazán akarnám ezt a labdát ( kérdést) mert kommentelők fantáziája sokrétű és számtalan tipp érkezne.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:28:10

@capa05: az, hogy egyelőre nem reagálok le valamit, nem azt jelenti, hogy nem hallom..:P:D

capa05 2011.10.28. 23:29:15

@fkangi: hát jó !!! És milyen hanszeren játszottál vagy játszol?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:29:43

@capa05: úgy gondolom, nem mások fantáziájáért kellene aggódnod..:P:P:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:33:59

@capa05: hegedűn nyomtam komolyzenéből olyan 11-12 évet, utána áttértem népzenére az pár év volt,kicsit belekaptam fősulis koromban a countryba, de azt nem voltidőm megtanulni. már vagy jó 15 éve nem volthangszer a kezemben, úgyhogy agyban és szívben megvan, de az ujjaim nemakarják (meg le kellene vágni a körmeimet...:D)zongorázni muszáj volt, az full kikopott, de az nem izgat. brácsázni nem bírtak megtanítani, ahhoz hülye voltam (szerintem fantáziátlan egy valami). a másik kettőt meg nem írom le, mert .. mert nem írom le és kész,potyára ne röhögjetek..:DDD

beacska 2011.10.28. 23:34:29

@fkangi: akkor a 2. verzió maradt :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:36:02

@beacska: hát ja..:DDDD de ez tartós eredményhez vezet..:D

beacska 2011.10.28. 23:36:56

én Shadi-Eszter párbajt tippelek, mert őket kezdték most lehozni a lapok. Csak azt nem értem, miért 1-2 nappal a jelölés előtt mennek le, miért nem várják meg az eredményt. Így volt ez Verával, Péterrel, meg tán Attilával is. Velük lyukra futottak, Crisről meg lecsúsztak :D

capa05 2011.10.28. 23:38:03

@fkangi: na ezért voltam oly annyira óvatos " mert nem írom le"miatt

beacska 2011.10.28. 23:39:00

na meg még gyorsan annyit, hogy csak nem adták le, hogy választanak a lányok jelöltet maguknak, meg hogy a Triumvirátus hogy viháncolt tegnap.
bakker, meg kell, hogy nézzem magam???

capa05 2011.10.28. 23:40:37

@beacska: vannak jó részek, meg egy nagy adag beszélgetés

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:41:55

@capa05: na, ezért nem írom le..:P:DDD
@beacska: te is benne vagy??:O:P:P:DDDDD melyik vagy? Seri? Dya??kikikiiii???:P:DD

beacska 2011.10.28. 23:43:25

@fkangi: hűha, ezt most nem értem :(( miben lennék benne?

beacska 2011.10.28. 23:44:15

@capa05: a beszélgetéseket szeressük. a tyúkláb adogatás pörgetős ;)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:45:03

@beacska:
"beacska 2011.10.28. 23:39:00
.......
bakker, meg kell, hogy nézzem magam???"

:DDDD

capa05 2011.10.28. 23:45:11

@fkangi: igyekeztelek megóvni!

beacska 2011.10.28. 23:47:05

@fkangi: jajj, teee! ehhez nekem már késő van!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.28. 23:48:28

@beacska: na, ne izélj már! én még most kezdek éledezni..:DD

capa05 2011.10.28. 23:52:32

nézitek az online-t?

lac64 2011.10.28. 23:56:08

Ja. Attila büntije azért nem semmi.

nathalie 2011.10.28. 23:57:49

@lac64:
de most igaza van: nem vetkőzni ment oda. én csodálkoztam eddig is, hogy a lányok miért nem mondják, hogy nem, amikor kurvajelmezbe öltöztetik őket. mondjuk ezeknél a lányoknál nincs mint csodálkozni, hiszen munkaruha nekik az életben...

capa05 2011.10.28. 23:59:04

@fkangi: Atina Western csizmába és tangában kellene lenni büntiből, A tangát megtagadta, hogy embei méltóságát séri, mert"kilóg a fasza"

mocskosmacska 2011.10.29. 00:00:04

@Binbir gece: A világban semmi sem örök. A piramisok összeomlanak, a szfinxnek nincsen orra, a francia forradalom elsöpörte az arisztokráciát és alekosz is kezd feledésbe merülni.

nathalie 2011.10.29. 00:00:13

ne ilyen se volt még, amikor valaki emberi méltőságára hivatozva visszautasítja a büntit...érdekes.

nathalie 2011.10.29. 00:01:09

@capa05:
az konkrétan a Borat jelmez, nem is egyszerű tanga.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:01:41

@nathalie: szigorú vagy..:D
@capa05: áááááááááá,nem bírtam megállni... nézem..:D szólni kellene az Attila-fanoknak..:D

lac64 2011.10.29. 00:02:16

@nathalie: Azt kapta, amit szokott csinálni a többiekkel: kicsit megalázták.
Ezzel együtt szerintem nagyon durva. A katonai rádióban volt azért poén, utalt is a szabályszegésre, ebben semmi poént nem látok. Nem is csodálkozok, hogy tiltakozik ellene.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:02:26

@fkangi: Pedig a brácsának is ugyanaz a logikája, ujjrendje, vonásnemei!
A véleményem a zeneoktatáshoz: szerintem dzsesszt kellene tanítani alapértelmezettként, nem a bécsi klasszicizmust, a dzsessz sokrétűbb és zenei és egyéb szabadgondolkodásra sarkall.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:04:27

@nathalie: De legalább valaki ellentmond az rtl-nek, amikor az megalázó helyzetbe akarja hozni.
Attila lehet ezért a következő kieső. Nagy Testvér nem tűri az ellentmondást.

kékdelfin 2011.10.29. 00:04:43

sadi most úgy néz ki, mint egy csúnyább lány. Bár még így is "szebb" csajnak, mint am.

MagasMacska 2011.10.29. 00:04:44

Miért kapott büntetést?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:05:32

@lac64: Mire büntették meg, milyen szabályt szegett?

nathalie 2011.10.29. 00:05:47

@lac64:
itt egyértelműen meg akarják alázni. Nem is kicsit. ez egyébként sztem nem olyan mint amikor szóval aláznak, mert ott van lehetőséged visszavágni, ha valaki hülye, az nem tud visszavágni. de itt ilyen lehetőséged nincs, csak simán megaláznak és nincs védekezési lehetőség.
túl jól ment mostanában a szekér, kezdék megkedvelni a nézők, meg emberibb arcát mutatta, ez meg nem tetszik az rtl-nek?
az más kérdés, hogy mit írt alá, ha az öltöztetést bevállalta, akkor bizony fel kell venni.

capa05 2011.10.29. 00:05:54

@mocskosmacska: valószínűleg.. ha leadják egyáltalán..

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:06:58

@mocskosmacska: És a négyes volt rajongóinak a zöme ma már csak röhög a négyes tagjain.

capa05 2011.10.29. 00:07:11

@MagasMacska: engedély nélkül beszélt a másik csapattaggal, Vera is büntiben van az ö büntijét nem figyeltem

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:07:20

@capa05: tényleg.. már nem tudom,ki kivel van..:)
@Peter_Cs: a brácsa nekem akkor sem jön be..az biztos, hogy a klasszikus zenetanulás után nagyon nehéz kilépni a "klisékből". a legtehetségesebb népzenészek azok, akik klasszikust sosem tanultak, "csak" szívből és érzéssel játszanak. a jazz-hez hülye vagyok, akárcsak a baletthoz.. de talán ennyi belefér.. (meg az a 3558 dolog, amihez még nem értek..:D )

mocskosmacska 2011.10.29. 00:07:34

@nathalie: Végül is ebben a játékban végig megalázó helyzetbe hozzák a játékosokat, a nőket kurvaként kezelik, úgyhogy aki bemegy, annak számítania kell erre.

lac64 2011.10.29. 00:07:37

@mocskosmacska: Nem hinném. Akkor elvesztik a második húzóemberüket is. A VV4-ben pedig láttunk már azért szabályszegést, amiatt kizárást, és a kizárás visszavonását is.

lac64 2011.10.29. 00:08:34

@capa05: Azt hiszem banyaorr, púp

mocskosmacska 2011.10.29. 00:09:05

@Peter_Cs: Erről jut az eszembe, hogy ma láttam a coolon olivért. És még azt is meg merem kockáztatni, hogy szimpatikusan viselkedett. Annyira elcsodálkoztam, hogy hol az a pöcsfej, akit a vv4-ben volt.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:09:46

@capa05 @Peter_Cs @nathalie és a többiek: most jut eszembe: mi kértünk engedélyt Hajnitól,hogy itt trécselgessünk???? :D nehogy utána mi,lányok cipeljünk egy hétig valami permetezőt a hátunkon, a fiúknak meg tangában kelljen flangálniuk :DD

mocskosmacska 2011.10.29. 00:09:47

@Kék Intim Torma: Ez max. azért lehet, mert shadinak nagyon szép feje van.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:09:56

@lac64:

egyetértek, csak azt kapta a Mengele, amit ő csinál másokkal, és remélem kirúgják a villából, mert nem csinálja meg a büntetését, amit a többiek mind megcsinálnak... és még van pofája az emberi méltóságra hivatkozni, mikor mindennap megalázza a társait, és beletapos az emberi méltóságukba... a Mengele hagyja el a házat most! és vonuljon a házból egyenesen egy közveszélyeseknek fenntartott elmeotthonba..

lac64 2011.10.29. 00:10:03

@Peter_Cs: Csapattaggal dumált. Tangát kell hordania veszterncsizmával. Felül csak derékig viselhet ruhát

mocskosmacska 2011.10.29. 00:10:44

@lac64: A 4-ben állítólag olivér volt a húzóember, mégis gyorsan kirakták, amikor már nem ugrált a csatornának.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:11:38

@fkangi: Meg ujjrendben sem a legergonomikusabb a klasszikus ujjrend sokszor.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:11:50

@Brr: Ebben igazad van. Attila nem dumáljon emberi méltóságról, amikor neki már csak az az öröm maradt, hogy másokat megbánthat.

lac64 2011.10.29. 00:12:02

@lac64: Kimaradt a volt az elejéről. Verával beszélt.

nathalie 2011.10.29. 00:12:12

@mocskosmacska:
hát a dya -bandi masszázs óta tudjuk, hogy van gyomra az rtl vezetőségének. én ezt a lányok beöltöztetését kurvának sem tartom jó dolognak. nem hiszem, hogy ez örült nagy nézettséget hozna. innen már csak egy lépés, hogy meztelenül kell járniuk.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:12:45

@capa05: megsütöd az ujjad, az lesz a vége! :P:DD
@mocskosmacska: egyébként tényleg. egzotikus..:)

mocskosmacska 2011.10.29. 00:14:04

@nathalie: Én sem tudok senkiről sem, aki a mellek miatt nézi a vv-t.
Tegnap annamari-attila jelenetből kiderült, hogy annamari sokszor leszólt teste nagyobbat dobott, mert a borg összes szilikonmelle.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:14:39

@fkangi: Hu, nekem nagyon tetszik. Ha festő lennék, tutira meg akarnám festeni.

vallatas 2011.10.29. 00:14:42

azért itt az RTL rendesen alázz Attilát, no comment.

kékdelfin 2011.10.29. 00:16:20

Egyébként mit kell ennek a szerencsétlennek felvenni? Tangát?

mocskosmacska 2011.10.29. 00:16:29

@vallatas: Tudja mivel tud kedveskedni a nézőknek.....

capa05 2011.10.29. 00:16:54

most ezért ha nem csinálja csapat pontlevonás lehet.Így valszeg nem lesz egyéni bünti

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:17:55

@Kék Intim Torma: Hastájékon edzene, akkor a legcsinosabb lenne bent!

kékdelfin 2011.10.29. 00:17:58

@mocskosmacska: Jajj, ezt most olvastam. Hát, ha sadinak szép feje van, akkor én gyönyörű vagyok. Pedig nem:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:18:51

@Peter_Cs: nem a legergonomikusabb...:DDD betojok tőled! :D ezen soha nem gondolkodtam. nő vagyok, szinte mindent érzelmi alapon közelítek meg, így a zenét is:)
@mocskosmacska: így is megfestheted, lerajzolhatod. honnan tudod, hogy nem csinálnál valami különlegeset??
@vallatas: lehet, hogy nem elég engedelmes katona..
@capa05: azéééé.:P:D

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:18:55

Erkölcsi határról beszél a Mengele? Bezzeg amikor mások lelkébe való beletaposásáról van szó, arra reggeltől estig készen áll. Nevetséges.

kékdelfin 2011.10.29. 00:18:56

@Peter_Cs: Ja, az összes annamari között, de csak a villában.

vallatas 2011.10.29. 00:19:18

nem tudom, de pl Lacitól is elvárta volna az RTL ezt?

ez szimpla szopatás, megalázás az RTL részéről... na mind1.
Az lett volna a póén, ha kizárják ezért :)))

mocskosmacska 2011.10.29. 00:19:21

@Kék Intim Torma: Ízlésen nehéz vitatkozni.

@Peter_Cs: Annamari szerintem is nagyon szép tudna lenni, ha sportolna valamit. Jók az arányai.

nathalie 2011.10.29. 00:19:44

sztem most az rtl-nél holnap lebaszás lesz. ezzel a feladattal mellényúltak. egy olyan emberrel ezt csinálni, aki tényleg még csak a zuhany alatt sem vetkőzik le, azzal szemben kurva megalázó. ráadásul az emberi méltóságára hivatkozva megtagadja, akkor az a csatornára nézve gáz. persze azért majd alakítanak az öfin...

vallatas 2011.10.29. 00:20:15

@Brr:
itt köteleznek valamire, érted?
egyé szart! : )

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:20:41

attila egyre inkább hasonlít egy hisztis nőhöz, mintsem egy taktikus vkihez.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:20:51

@Kék Intim Torma:

Nekem is tetszik a Shadi. Kifejezetten egzotikusnak látom.

kékdelfin 2011.10.29. 00:21:20

@mocskosmacska: Beszarok, sokminden eszembe jutna erről a két emberről, de a szép szó soha. És nem csak külsőleg.

nathalie 2011.10.29. 00:21:29

hopp,előkerült egy villaszabályzat, és rögtön kamerát is váltunk :D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:21:36

@nathalie: megalázó az is, ahogy attila beszel az emberekkel.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:22:08

@nathalie: viszont milyen hirtelen lekeverték a hangot, amikor valamelyik fiú (talán Fecó) olvasta fel, hogy mi van, ha valamelyik lakó "vallási, erkölcsi, világnézeti okok miatt tagadja meg a feladatot"...

kékdelfin 2011.10.29. 00:22:09

@Brr: Na, akkor neked badár sanyi egzotikus? Mert teljesen olyan az arca.
Meg ő is szép?

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:22:26

amugy meg vki beszolhatna neki, h nem gaz, ha kicsi a farkad, nem kell szegyelni.

capa05 2011.10.29. 00:22:55

@nathalie: egy szumós övre kellene a tangát cserélni.nem úgy ahogy európában hanem japánosan semmit alá.

lac64 2011.10.29. 00:22:59

@nathalie: Értem, ezt. De az nem megalázó egy nőnek, ha letépik a melltartóját, vagy baszatlan picsának nevezik? Tudod, olyankor is el kéne gondolkozni az emberi méltódágon.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 00:23:07

@Brr: @liberaliskonzervativ: Szánalmas egy csóka! Péter ezt poénra venné!

vallatas 2011.10.29. 00:23:52

Esztertől is kérhetnének ilyen feladatot, megnézzük mi marad meg az ügyvédi állásából :)
nyilván egy Dya pályáján egy ilyen csak lendít, de nem mindenki fasz és pina mutogatásból él... az igazi valóvilágban.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:24:10

@Peter_Cs: az meg a masik, h a peti is beoltozott kisgyereknek.

nathalie 2011.10.29. 00:24:23

@liberaliskonzervativ:
aha, nem vitatom. fent kifejtettem, hogy ott viszont lehet visszavágni, az más kérdés, hogy valaki erre képtelen, vagy hülye hozzá (itt inkább hülyékről beszélünk, mert próbálkoznak azért rendesen. itt egy csatorna próbál megalázni egy embert, szimplán azért, hogy holnap legyen műsor, mert csabák terpesztik bent a valagukat és egy normális összefoglalót nem tudnak összehozni. vera meg egy orrot kap??

mocskosmacska 2011.10.29. 00:24:24

@Brr: Neki nem is kell nagyon produkálnia magát, elég, ha néhányszor ráközelít a kamera a fejére.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:24:28

@Kék Intim Torma:

a badár sanyi fényévekre van Shaditól, aki egy kifejezetten szép srác..

mocskosmacska 2011.10.29. 00:26:00

@lac64: Attilának az túl magas. Abból az emberből nem az érzelmek hiányoznak (by kinga), abból van neki bőven, hanem az empátia.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:26:12

@nathalie: most nemazer, de nekem sokkal cikibb szaz kremest gusztustalanul magamba tomni, meg ugy inni a paradicsomlevest, mint a disznok, mint felvenni egy mokas tangat. bar nekem nem kicsi a farkam, teny.(mivel nincs)

kékdelfin 2011.10.29. 00:26:43

@Brr: @mocskosmacska: tegnap, amikor rajta volt az a sapka, teljesen olyan volt.
Na, meg amikor egy pasira azt mondják, hogy szép, régen rossz.
Mondjuk nincs is benne semmi férfias, az is igaz.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:27:10

@capa05: Ha eszter megtagadta a feladatot, amiben valszeg kurvát csináltak volna belőle, akkor megszerezte nálam az első jó pontját.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:27:11

@capa05: az én fejhallgatómban akkor is egy pasi mondta! :DDD vagy csak kezdek fáradni..:D

ezek tévéznek, gyerekek! a "Heti hetes után fáradt voltam"- ugye, hogy ezt hallottam??

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:28:13

@lac64:

"Értem, ezt. De az nem megalázó egy nőnek, ha letépik a melltartóját, vagy baszatlan picsának nevezik? Tudod, olyankor is el kéne gondolkozni az emberi méltóságon"

pontos! és a melltartóletépés ügyben nem volt semmi, se semmi büntetés! mintha meg se történt volna. Ha pedig kapott büntetést, nem mutatták, tehát az olyan mintha nem kapott volna.

Követelem, hogy fedjék fel, hogy kapott a büntetést a melltartó letépéséért, vagy azt az RTL klub jópofizásnak vette?

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:28:28

@liberaliskonzervativ: es itt arra akarok kilyukadni, h att emberi meltosaga mar odaveszett.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:28:57

@Kék Intim Torma: EGy férfi lehet szép, annélkül, hogy férfiatlan lenne.
Lehet még rágni a témát, de nem érdemes. Én szépnek találom, te rondának, ízlésen nehéz vitatkozni.

kékdelfin 2011.10.29. 00:29:08

@fkangi: ők adták elő a hetitetvest. Ez volt az egyik feladat.

nathalie 2011.10.29. 00:29:23

ja, és én azt írtam, hogy ha benne van a szerződésben, akkor fel kell venni.
pedig én ugye attila rajongó vagyok...
és akkor most megkérnék mindenkit, hogy aki eddig azért sírt, hogy attila megaláz másokat és hogy ilyet nem szabad, az most emelje fel a hangját, és mondja azt, hogy hát ilyen megalázót ne csináljon a csatorna. vagy ez hogy van? attilát nem bírjuk, ezért ő ne alázzon meg senkit, de őt nyugodtan meg lehet és még élvezettel nézzük, hogy úgy kell neki? hát hol van itt a felebaráti szeretet stb? akkor mégse különbözünk annyira mi attila rajongók (parasztok)és az erkölcsi védőbástyák (csabit vissza a villába) :) érdekes ez :D:D
remélem holnap az összes attila gyűlölő, aki azért örjöngött, hogy hogy lehet valaki ekkora paraszt, holnap követelni fogja, hogy miért nem alázza meg magát egy ember :D:D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:30:36

@nathalie: kapja meg o is, ami jar. ez nem geciseg, ezt hivjak igazsagerzetnek.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:31:00

@nathalie: Én szoktam fújni attila ellen, hogy tapír paraszt és azt is mondtam, hogy megértem attilát, hogy megtagadta a feladatot.

vallatas 2011.10.29. 00:31:49

@nathalie:
várom a facebook csoportot, hogy az RTL alázza meg jól Attilát!
ha nem hajtja végre akkor meg zárják ki :)
mert ugye ha nem csinálja meg akkor, ő már amugy se lehet celeb... mert ott faszt pinát kell lóbálni!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:31:57

@Kék Intim Torma: azt hiszem, a VV témához ma már nem kéne hozzászólnom.:)
na, vegetálok még egy darabig itt mellettetek, de azt hiszem, annyira nem vagyok naprakész, hogy hsz-eim nem lennének építő jellegűek..:)

kékdelfin 2011.10.29. 00:32:18

@mocskosmacska: Persze, a mai elnőiesedő "férfiak" világában naná, hogy lehet egy férfi szép. Értem én ezt.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:32:54

@liberaliskonzervativ: Az. De mindenkinek joga van elrejteni a farkát.

kékdelfin 2011.10.29. 00:32:59

@fkangi: Csak lökjed! Majd kisegítünk kijavítunk:)

capa05 2011.10.29. 00:33:06

@fkangi: volt egy olyan játék

MagasMacska 2011.10.29. 00:33:30

@nathalie: Nem örülök egy ilyen büntetésnek és nem fogom nézni. De ne várd el, hogy azok, akiknek a kedvencét porig alázta, azok most kiálljanak érte, letiltassák a büntetést, majd elnézzék, hogy Attila folytatja azt, amit eddig csinált.

Ugyanis az alázások tömkelegét ő kezdte.
És akkor ti mókásnak találtátok.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:33:42

@Kék Intim Torma: Nem érted. Én meg azt nem értem, hogy miért zavar téged annyira, hogy valaki szépnek találja shadit.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:33:56

@mocskosmacska: egy olyan hazban, ahol 24 oran at kamerak vesznek? ne viccelodjunk mar.miert nem ment akkor vmi szellemi vetelkedobe?

kékdelfin 2011.10.29. 00:35:05

@mocskosmacska: Mert nem szép!:) Egyszerű ez, mint egy vödör sár.

vallatas 2011.10.29. 00:35:06

@MagasMacska:
RTL majd eldönti, hogy kit fog megalázni?
háhhá óvónéni mi, mert a lakók meg nem képesek kiállni magukért az aktuális helyzetben. lol

mocskosmacska 2011.10.29. 00:35:22

@liberaliskonzervativ: ás dolog meztelenül zuhanyozni és más, ha felöltöztetnek köcsögnek.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:35:38

@mocskosmacska: nem. epp ezert jott ide. itt viszont mas szabalyok vannak, mint egy szellemi vetelkedoben.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 00:35:42

@liberaliskonzervativ:

Nem látom be, hogy egy tanga viselése megalázó lenne, sportolók viselik, ő is felvehetné, de egy önsajnáló, hazug szadista alak. Moral insanity, helyből zombi, semmi vicces nincs benne. Küldjék haza.

mocskosmacska 2011.10.29. 00:36:02

@Kék Intim Torma: Soha nagyobb bajod ne legyen az életben.

nathalie 2011.10.29. 00:37:16

@liberaliskonzervativ:
az igazságérzet azt jelentené, ha annak drukkonál, hogy pl kinga alázza már le. azt megérteném. de azt hogy egy olyan "hatalom" tegye ezt,ami ellen nem tud védekezni, azt nem értem.
Mondom ezt én, aki lehet egy napig röhögne, ha pl kingának zizi mellett kellett volna aludnia malacszaros szénában. De én eddig nem is azért kampányoltam, hogy hová tart a világ, amikor ilyen rosszindulatú emberek léteznek mint attila.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:37:23

amugy meg az egeszet ki lehetett vna kerulni azzal, hogy....
betartja a szabalyokat. jé!

MagasMacska 2011.10.29. 00:38:16

@vallatas: És Attila majd eldönti, hogy kit fog megalázni?

Vagy mindenkit szabad, csak neki vannak emberi jogai?

Egyébként az egész játék erre megy ki, csak most éppen rajta is csattan.

Ettől függetlenül nem találom jó büntetésnek.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:38:23

@nathalie: hibazott, vallalja a felelosseget. mint mindenki mas.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 00:38:41

uhh, sziasztok!
ugye most akkor emberileg sajnálom Serit, Dyát nem a hiszti miatt vette elő, hanem mert most Kinga+Dya dumájával tényleg egy gyenge pontra tapizott rá Ati.
Amit még láttam: Lilu póthaja bénító tiszteletlen alázása a női nemnek.
Kinga azért bukta szerintem a bókpárbajt, mert általánosságokkal minden hü jenő előállhat. Attila legalább többször is konkrétakat bókolt Kingának. A szerkesztők jó húzása volt ez, éreztünk, showra számíthatunk. én röhögtem is.
Attilán is és Kingán is. Hozták a formájukat. Dya ma először kap nálam egy nagy fekete pontot. Kingánál már nem számolom. Serit meg sajnálom, hiába Ati a megbízhatatlan, aki elköpte, de most már ez van. Szararc volt ma a két borg a harmadikkal.

vallatas 2011.10.29. 00:38:50

Vera meg kapott egy mű orrot?
fain

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:40:20

@Kék Intim Torma: lökni nem az én dolgom.::P:D
@capa05: ma tényleg nem vagyok a topon..:D

genevieve 2011.10.29. 00:40:42

csak halkan jegyzem meg, hogy ez már a 6. széria, mindenki pontosan tudhatja milyen szivatásokra számíthat az rtl részéről....

és mig attila a társaival szemétkedik, itt az rtl szemétkedik attilával!

nagy különbség:-)

lac64 2011.10.29. 00:40:50

@nathalie: Ma kb. 20 percet nézhettük, ahogy a heti-hetesben Attiláék jópifságnak álcázva porig alázzák a másik csapatot, akik vissza sem szólhatnak, hiszen nézők voltak. Ezt az Attila fanok roppant szórakoztatónak tartották. Akkor most egy csöppet visszanyalt a fagyi. Nem tetszik ez a büntetés, de azért örülnék, ha Attila művel legköezelebb valakivel hasonlót, akkor egy kicsit halkabban hallelújáznál.

MagasMacska 2011.10.29. 00:40:52

Egyébként nem az van, hogy kalapból húzzák a büntetéscédulát?

kékdelfin 2011.10.29. 00:41:57

@fkangi: Jajj, te kis te! Mindig a zene (basztál már zongorán? erre nem kell válaszolni;)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:42:24

egyebkent tovabbra sem ertem, miert szemetkedes, ha vkinek tangat kell felhuzni.
nem azt kertek tole, h dugjon seggbe vkit.

vallatas 2011.10.29. 00:43:13

@lac64:
ha az RTLnek nem tetszik Attila, akkor dobják ki, nézzük Csabiékat, de ne igy kreáljunk műsort h Attila kap egy ilyen faszmutogató feladatot... na mind1, celeb már ő se lesz.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:43:36

egyáltalán nem kellene senki számára megalázó feladatokat adnia az RTL-nek és senkinek nem kellene eltűrnie, hogy ezt csinálják vele.. nálam - ha az én bőrömre menne -már jónéhány dolog kiverte volna a biztosítékot...

kékdelfin 2011.10.29. 00:43:36

@lac64: A másik csapatnak is lesz ilyen lehetősége, mint ahogy lilu elmondta. Szóval ott nyalhat vissza a fagyi.

nathalie 2011.10.29. 00:44:00

@MagasMacska:
aha.mókásnak találtam.most is annak tartom.
nem várom,hogy azok akiknek a kedvenceit porig alázta, pont azok védjék meg. én azoktól várom ezt, akik habzó szájjal, az igazság bajnokaként dühöngenek itt, hogy mekkora egy szar alak, sorozatgyilkos, pszichopata, mengele, gyerekgyilkos stb és hogy az ilyen kárörvendő, szemét, szar alak azt sem érdemlik meg hogy éljen. hiszen az ember jó, kedves és csabis. akkor most ők is legyen kedvesek, jól és csabisok:D:D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:44:55

@fkangi: de ok erre fel vannak keszulve...tudjak jol, h mivel jar a villalet. ennyi.

capa05 2011.10.29. 00:44:57

na jó éjt mindenkinek , én búcsúzom!

vallatas 2011.10.29. 00:45:10

@nathalie:
pont azok a pszihok, akik ezen élik ki magukat, hogy egy harmadik kívülálló erő büntet.
:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:45:35

@Kék Intim Torma: és még amerikai pités zenetáborban sem voltam.:P:P:DD
@liberaliskonzervativ: mi vagy te? RTL Klubos kreatív igazgató???:P:DDDD

csak magamat képviselem 2011.10.29. 00:47:09

@fkangi: üdv a szokásos asylumban! nem sok új történt a napokban. Attila geci vs. mindenki más geci, a fő sodor mindig ez. :))

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:47:11

@nathalie: miert is? szted egy biro is azt mondja a gyerekgyilkosnak, h apukam, megbocsatunk neked, menjel haza, jo ember vagyok ezert neked nem kell bunhodnod?

kékdelfin 2011.10.29. 00:47:14

@fkangi: Pedig nyilván fújós hangszer az a maradék kettő:)

nathalie 2011.10.29. 00:47:25

@lac64:
másik csapatnak is lesz ilyen feladat. gondolom kingának nem kell majd a szomszédba menni parasztságért és a többieknek sem, amikor veronika barátnőjükre olyanokat írnak, hogy bekapna bármit (lásd hirdetés feladat). kinga úgy futott be a szobába konkrétan: legyünk minnél jobban szemetek,mert ők is azok lesznek. Ja, hogy ész már nincs hozzá, hogy azt hogyan kellene csinálni? jobb lenne ha azért felébrednénk. a kockás csapat is próbálkozik, csak nincs meg hozzá az eszük. ezért sír kinguci mindig. ha végre meg tudná alázni attilát maga alá élvezne. szar ügy lehet ezzel szembesülni.

MagasMacska 2011.10.29. 00:48:04

@nathalie: Elnézést, de attól, hogy egy ilyen büntetést kapott - amit, mint mondtam, nem helyeslek - bizony Attila még porig aláz, pszichopata stb. Vagyis mókás dolgokat csinál. Nem tudok rokonszenvezni vele. Ezért tevőlegesen nem tudok kiállni érte. Csak passzívan. Nem fogom nézni a megaláztatását.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:48:22

@fkangi: hihi. nem. de 50 millaert meg kell tenni dolgokat, tetszik nem tetszik ez van. nem ertem attila hisztijet.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:49:12

@csak magamat képviselem: legalább van valami, ami biztonságot ad..:)
@Kék Intim Torma: neked nincs valami sürgős dolgod??:P:P:DD

csak magamat képviselem 2011.10.29. 00:49:25

@nathalie: azt én is megnézném. :) erről volt is itt már szó.
12-14 Csabit akarunk, vagy mivanmá??

genevieve 2011.10.29. 00:50:09

@liberaliskonzervativ: ugyan már, ez olyan mint a szülinapi meglepi:-)

most megint ő lesz műsoron:-)

kékdelfin 2011.10.29. 00:51:02

@fkangi: de, de, már megyek is furulyázni;)

vallatas 2011.10.29. 00:51:18

Vera:
"legnagyobb örültéig a rendszer, a stáb ellen tüntetni.." erre közvetítés off...

lac64 2011.10.29. 00:51:36

@vallatas: Akkor leírom harmadszor is: nem tetszik a büntetés. Pont azért nem, amiért az sem tetszik, amit Attila csinál a többiekkel. Emiatt nem tudom annyira sajnálni.
De most elköszönök. Szép éjszakát mindenkinek!

nathalie 2011.10.29. 00:52:48

@liberaliskonzervativ:
én fejben még mindig nem tudom összekötni azt, hogy valaki megaláz egy embert (aki valljuk meg, kinga esetében akár meg is érdemli) és hogy gyerekeket gyilkol.
én sem mondom csabira hogy biztos azért ilyen csendes, beforduló, mert mókuskákat boncol otthon élve. mert az ilyen csöndes gyerek mind állatkínzók ám! úgy néz ki nekem sem azon kellene röhögni, hogy csabit nem is lehet látni, hanem ilyen történeteket kreálni és félig belebolondulni.

mégegyszer leírnám: ha az van a szerződésében, hogy fel kell venni minden ruhát, amit a csatorna ad, vagy amit a szponzor, akkor nincs mese, fel kell venni. felhívnám a figyelmet, hogy attila ellen vagyok.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 00:52:53

@Kék Intim Torma: Cááááápa!! védjél meg, molesztálnak!!!!
:DDDDD

MagasMacska 2011.10.29. 00:52:55

@genevieve: És majd most ő lesz a szegény, akit meg kell szánni? Még az is lehet.

genevieve 2011.10.29. 00:53:58

@MagasMacska: mér már most is az van, nem?:-D

genevieve 2011.10.29. 00:54:47

@MagasMacska: már látom a holnapi blikk szalagcímeket:-D

vallatas 2011.10.29. 00:54:55

Vera milyen jóba lett a másik csapattal.. ez se semmi :)

kékdelfin 2011.10.29. 00:55:06

@fkangi: Én nem vagyok cápa, én delfin (vagyok) voltam:)

krumplicukor 2011.10.29. 00:55:35

@nathalie: Akkor sem kell felvenni, legfeljebb szerződést szeg. Na bumm, több is veszett már Mohácsnál.

nathalie 2011.10.29. 00:55:50

valszínű az rtl rájött, hogy azért ez egy bukta feladat volt, nem véletlenül adott olyan enyhe bünti, hogy egy pontot levon. persze ezzel majd elbukják a kirándulást és holnapután az öfiben benne lesz ahogy attila visszautasítja a ruhát (persze az nem, ahogy emberi méltósgára hivatkozik, és az sem, hogy megkérdezi a csapat társakat, hogy bevállalják-e a büntit együtt), valamint lilu drámai hangon bejelenti, hogy attila miatt nem mennek kirándulni, majd vágás, veronika sír, hogy mennyire akart menni kirándálni. attila újra közellenség: népünnepély.

vallatas 2011.10.29. 00:57:21

@nathalie:
Vera se semmi, egyből:
Geri azért izé mert Attila ugye...???
Csaba: nem dehogy...

mindenbe már Attilát keresik mint geci :)

genevieve 2011.10.29. 00:57:30

én attila helyébe poénra venném:-)
minden ablakhoz odamennék és jól bepucsítanék:-)
hamar véget érne a büntije:-)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 00:57:51

@nathalie: ugy latom, nem ertetted meg, amit mondok
a lenyeg: en miert ne itelkezhetnek attila felett, es miert ne akarhatnam h vki most ot buntesse meg? azert, mert azokat kedvelem, akiket o buntet?
mi a faszer kellene nekem erkolcsosnek lennem, meg megbocsatonak attilaval szemben?
en lehetek geci attol meg h kingat kedvelem. sot, el is itelhetem attila geciskedeseit, es kozben orulhetek annak, h megalazzak. miert is ne?

nathalie 2011.10.29. 00:58:03

@vallatas:
túl szép volt ez a pár nap attilának, meg túl jól érezte magát :D

krumplicukor 2011.10.29. 00:58:25

@nathalie: Azért ezt elég nehéz lesz előadni, tekintve h egész héten le voltak maradva, mint a borravaló.

De nagyon idegesítő ez a kockás különítmény, ahogy megbeszélik, h az ő rosszkedvüknek is kizárólag a másik csapat az oka, édesek :)

nathalie 2011.10.29. 01:00:03

@krumplicukor:
én is rosszkedvű lennék ha egész nap feküdnék az ágyban és félhülyékkel lennék körülvéve:D annyira kurvára unalmas ez a kockás csapat, hogy az számomra tényleg félelmetes.

genevieve 2011.10.29. 01:00:22

@nathalie: nati, be fogsz golyózni, ha igy haladsz:-)

ne vedd már ennyire komolyan az egészet:-)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:02:01

@nathalie: tudom, en is altalanossagban beszeltem.
en nem akarok kepmutato lenni, attila egy faszfej, megerdemelne, h vki megszopassa vegre. (nem ugy)

genevieve 2011.10.29. 01:03:11

@liberaliskonzervativ: akár úgy is:-)

lehet rájönne miért élt a kutyájával 10 évig:-)

rossz volt a célszemély:-)

krumplicukor 2011.10.29. 01:03:18

@nathalie: Még ha csak unalmasak lennének, de ez a Vera-Kinga-Dia hármas büntet.

Addig még egyik észkombájn sem jutott el, h egyszerűen csak fáradt és ideges már mindenki ettől a játéktól. Szegény Csabi próbálkozott halkan ennek jelzésével, de gyorsan feladta :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 01:03:18

@Kék Intim Torma: nem bírok el ennyi sokkhatást! :D minek egy delfinnek intim torna.. akarom mondani intim torma??:P:D megőrjítetek ezekkel a nickváltoztatásokkal..:D:P eddig sem tudtam,ki kivel van,de most már pláne..:D
@nathalie: kirándálni..:D

Dyának pisilnie kell.. milyen meglepő..:D

nathalie 2011.10.29. 01:03:31

@liberaliskonzervativ:
írhattad volna, hogy akár úgy is :D:D:D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:03:56

@fkangi: kuldjunk mar be neki tena lady-t :DD

vallatas 2011.10.29. 01:04:32

előző szériában kik tüntettek Olin kívül a rendszer ellen?

genevieve 2011.10.29. 01:04:33

egyébként meg, ha annamaritól elvárták, hogy szexy fehérneműben riszálja magát, akkor ez simán belefér szerintem...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 01:04:51

@genevieve: áááááááááá!!!!!!!!!! Zsöni!!!! :DD napok óta csakígy tudok reagálni a hsz-eidre..:DDDDD kész vagy, mint a házifeladat..:DD

kékdelfin 2011.10.29. 01:04:51

@fkangi: Mi a baj a névváltoztatással?:) Nem értem.

nathalie 2011.10.29. 01:04:57

@genevieve:
tényleg fogalmam sincs, hogy néha magyarázzam-e mennyire komolyan veszem ezt az egészet. más csabi rajongónak annyira nem tenném meg, de Neked igen :D:D

egyébként csak félrészeg vagyok, az a baj ma :D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:05:40

@vallatas: vv laszlo. ja, nem. o csak siman osszeomlott :DD

vallatas 2011.10.29. 01:05:50

@genevieve: Annamari azért nem prüd.
:)

vallatas 2011.10.29. 01:06:32

@liberaliskonzervativ:
na igen az a faszi no comment :)
katona, harcos, meg atyatudja még mi.. ozt egy VV-ben pánikrohamot kap

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 01:06:48

@liberaliskonzervativ: szervezzünk gyűjtést??:D
@Gyodrogi Bula: dzsííí... elmentem aludni..:D
a harcot feladom..(Apostol) :DD
jó éjszakát! :)

genevieve 2011.10.29. 01:07:08

@nathalie: drága, ne nekem magyarázd:-)
Magadnak:-D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:07:47

@genevieve: ez meg a masik.
meg egyaltalan, tenyleg, aki kurvanak all az ne csodalkozzon mar.
egyedul att tagadta meg eddig a feladatot, nem? hp

nathalie 2011.10.29. 01:08:11

@krumplicukor:
nem tudom eldönteni, hogy csabi szimplán tényleg agyhalott, vagy ennyire figyelemreméltő lelki erővel rendelkezik, hogy ezt a kingás csapatot kibírta. én összeomlottam volna.

genevieve 2011.10.29. 01:08:32

@fkangi: há most meg mééér?:-D

@vallatas: most úgy tünik, hogy nem...vagy nagyon jól levágta, hogy ha lázadozik még jobban szivatják...nem is téma ő

de amikor először ráaggatták azokat a cuccokat ő sem volt boldog tőle

kékdelfin 2011.10.29. 01:08:38

@fkangi: "szójámmá' muternak dobjon le szotyira pénzt"

vallatas 2011.10.29. 01:08:53

@liberaliskonzervativ:
Kinga tagadta még meg, majd Attila könyörgött neki fél órán keresztül és megcsinálta.
=Kingának nem tetszett a hastáncos ruha, ezért nem akart abban táncolni...

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:09:03

@genevieve: ezt nem láttam. mi a bünti, és a bókok miatt, vagy micsinált a lelkem. néha észhez tér ám ő, olyankor ugyan nem őszinte, mint most volt (szerintem jobban szopatott).

Shadi olyan kis nyomi, akkora rontópál az az ember. és uncsi.

genevieve 2011.10.29. 01:09:24

@nathalie: utóbbi:-)

attit se veszi komolyan, a csajokat sem:-)

nem hülye, ennyi nő között nem tehet mást mint röhög rajtuk :-)

nathalie 2011.10.29. 01:09:33

@genevieve:
ja, tudom, tudom már múltkor is írtad. meg is próbáltam, de nem sokra jutottam magammal.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:10:38

@vallatas: vegul tancolt benne?
kinganal amugy azert mas, mert o bevallottan hisztis, attila meg eljatsza a nagyfiut, közbe meg...

Turambar 2011.10.29. 01:11:33

@liberaliskonzervativ: Senki nincs erre a játékra felkészülve, aki bemegy.
Attila meg játszik a bentiekkel, akik a saját eszközeivel felvehetik vele a kesztyűt, amennyire tudják. Ez a játék része.

Az nem, hogy az rtl a népharag valamiféle kompenzálásáért vagy mert a tükör mögött egy félidiótának nem támadt jobb ötlete, lealázza.

Teljesen le vagyok döbbenve, hogy ezt a két dolgot nem tudjátok külön-külön megítélni, nem is értem.

Tökre örülök, hogy visszautasította, hátha a többi birkát is bátorítja, hogy nem kell lemenni kutyába a szaros pénzért.

genevieve 2011.10.29. 01:11:58

@csak magamat képviselem: én nem látom shadit rossz embernek...miből jött le ez nektek egyébként?

eddig egyszer szólt be eszternek...és nekem az se verte ki a biztit...

vallatas 2011.10.29. 01:12:04

@liberaliskonzervativ:
már feladat után táncolt, többi lány lenyomta vége volt a dolognak... majd később egyedül táncolgatott, összefoglalóban már nem adták le.

genevieve 2011.10.29. 01:12:32

@nathalie: tudod ki nem veszi komolyan a rajongást?:-)

Én:-))

nathalie 2011.10.29. 01:13:00

@genevieve:
én azért még nem hoznék döntést ez ügyben :D

krumplicukor 2011.10.29. 01:13:54

@nathalie: Szerintem Csabát kevés dolog tudja kibillenteni a lelki nyugalmából, de a csajokon nagyjából csak röhögött, és nagyon szeretett volna már Petivel beszélgetni. A szememben ő ennek a hétnek a hőse :)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:14:03

@Turambar: ne viccelj mar. hogy ne lenne felkeszulve??
az rtl "nepharagja" meg mkire lesujt, nem ertem, attilat mi a faszert kene sajnalnom. tartsa be a szabalyokat. dia is szopott, neki szart kellett szagolnia egy napig. megcsinalta? igen. akkor meg?

genevieve 2011.10.29. 01:14:42

@Turambar: ha igy lesz ki is basszák őket mint macskát szarni!

ez nem kivánság műsor, majd bele haltak annyira vágyta be a villába, igenis tudták, hogy minden mocsokságra számíthatnak, meg is kapják.

nathalie 2011.10.29. 01:14:58

@Turambar: biztos egy csaba rajongó ül ma este a kamerák mögött :D végre eljött a visszavágás ideje, tuti ezt érezhette :D:D

genevieve 2011.10.29. 01:15:32

@liberaliskonzervativ: na az tényleg megalázó dolog volt!

genevieve 2011.10.29. 01:16:29

@nathalie: na mondj egy példát ahol én hisztizek csabi miatt:-)

még akkor sem amikor 9 jelet kapott:-)

vagy ahol cukizom őt:-)

genevieve 2011.10.29. 01:17:01

@nathalie: na most akkor bevallom:-)

az rtlnél dolgozom:-D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:17:53

@nathalie: nem ertitek meg h ez nem geciskedes? illetve,mindenkivel gecik? arrol meg nem tehetnek,h pont attnak kicsi a farka. dia wcsneni volt, petert hulyegyereknek oltoztettek. vera es dia radiot hordott a hatan, kinga asztal volt. mirol beszelgetunk, de tenyleg? mindegyik megcsinalta, tokosebbek vtak mint attila (hehe)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:18:42

@genevieve: ma pl. végigpofázta a bókolást, állandóan beszólt atinak, szerintem ez méltatlan. :DDD
hagyná őrültködni a két se veled se nélküled figurát, már majdnem kitombolták magukat. :) nem értem, miért félti Kingát ennyire (l'amoure? :D), mikor az egy vagány csaj, megáll a hízó kis lábain.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:19:29

@genevieve: kurva jo, hnap kavezunk a bufeben? :P

krumplicukor 2011.10.29. 01:19:51

@liberaliskonzervativ: Nyilván nincs is semmi különbség az asztal, a rádió, hülyegyerek ruha és a Borat tanga között.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:20:01

@genevieve: tuttad, hogy a franciában minden egyes női név e-re végződik? én nem.

vallatas 2011.10.29. 01:20:38

@liberaliskonzervativ:
radiót hordani, asztal lenni, hulyegyereknek öltözni szerintem más kategória.
sőt wc-t is boldogan takarított volna, ezt említette is három olyan büntetést is bevállal ami eddig volt, de ezt nem.

de kár ezen pattogni, Fecó felolvasta a szabályzatot, ott szerepelt vallási, erkölcsi.. tehát ergo jól cselekedett, szerintem.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:20:39

@krumplicukor: egy plazacica wc-s neni lett. szted? mennyire akarta mas szarszagat szagolgatni?

nathalie 2011.10.29. 01:21:06

@genevieve:
ez most csalódás. hiszti?

genevieve 2011.10.29. 01:21:32

@csak magamat képviselem: azt nem tudtam, de az egyik kedvenc szinésznőm neve:-)

genevieve 2011.10.29. 01:22:17

@nathalie: sajnos azt kell mondanom, volt egy olyan hozzászólásod ami már annak jeleit mutatta:-)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:23:21

@vallatas: egyebkent meg, a hasonlitgatas vmilyen szinten felesleges.
van, akinel a tanga veri kia biztositekot, masnak meg mas.
a kulonbseg, h attila szanalmas modon megfutamodott. ahelyett tenyleg, h viccet csinalt vna belole. ennyit egyebkent a humorarol.

nathalie 2011.10.29. 01:23:47

@liberaliskonzervativ:
hát attila mondta hogy inkább bele állna egy vödör szarba :D:D
mi nem értjük meg egymást most. nem azt mondtam, hogy ne vegye fel a tangát, inkább csak értekeztem úgy általánosságban az emberekről.

vallatas 2011.10.29. 01:24:23

@liberaliskonzervativ:
egyébként, én nem tudok nevetni a tangát hordó faszikon.

genevieve 2011.10.29. 01:24:29

@vallatas: aham, erkölcsre hivatkozva akkor baromi sok dolgot megtagadhatnak a lakók, pl. miért kell kamerák előtt zuhanyozni, wc-zni?

bandikának engedni, hogy fogdossa dyát?, stb, stb.

ha ezt megengedik, a többi is erre fog hivatkozni...jogosan

nathalie 2011.10.29. 01:25:14

@genevieve:
értem. ilyen ez a szerelem, meg rajongás.
meg a mosolygós jelet is elfelejtettem (itt most van). túl hosszú is volt a monológom.
hiba, hiba hátán.

genevieve 2011.10.29. 01:25:23

@vallatas: én sem tudtam sok olyan "poénon" nevetni amit ati adott elő:)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:25:29

@genevieve: amúgy JÓ ember. pont ez a lényeg, genevieve. Aki jó ember, az kint jó ember, bent nem. pontosan ez a 180 fok a lényeg.
idekint bírnám a srácot, tök jó arc, meg is felel a morális elvárásaimnak, tisztelném. csabit meg bírnám szimplán.
de odabent?
please, mondd hogy vágod!!

vallatas 2011.10.29. 01:25:43

@genevieve:
bizony, csak nincs tökük, mert ők a pénzért ezt is bevállalják, ez a műsor, és van aki tud nemet mondani.

tangát a lányoknak :)

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:26:55

@vallatas: en se, de sajat magam szamara elfogadhatoa tudok tenni egy ilyen szituaciot humorral.
adtak mar ram is szoknyat, pedig nem hordok, es utalom is, aztan na bumm, csapatepiton felvettem, es jot rohogtem magamon.

krumplicukor 2011.10.29. 01:27:19

@genevieve: Pedig ezek szerint benne van a szabályzatukban. Szerencsére, teszem hozzá.

vallatas 2011.10.29. 01:28:41

@liberaliskonzervativ:
én is hordtam már skót szoknyát :))))
de tangát soha semmi pénzért, mell tartó még talán viccből elmenne, nálam.

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:29:24

@liberaliskonzervativ: ugyanez volt a magassarkuval is, amiben egy lepest se tudtam tenni, eldoltem mint egy zsak. naesakkormivan?
borat ruhaban kell jarnom? es? poenosan is fel lehet ezt fogni.

vallatas 2011.10.29. 01:30:02

@liberaliskonzervativ:
magassarkuból kivillan a PÖCS.
:D

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 01:30:48

@vallatas: hehe :DD lelóg odaig basszameg :DD

genevieve 2011.10.29. 01:30:59

@csak magamat képviselem: miért ne vágnám?:-)

csak nem vagyunk egyformák:-)
mint mondtam én nem tudok elvonatkoztatni a kint és bent között

nekem egy jó ember legyen mindenütt jó:)

vallatas 2011.10.29. 01:32:49

Arra leszek kíváncsi hova mennek kirándulni ilyen időben?
Temető? vagy van valami aktuálisabb?
hopp ez picit morbid volt.

nathalie 2011.10.29. 01:33:28

azért péternek is adnék egy csillagot, hogy egész nap képes veronika sírdogálását hallgatni, hogy mennyire hiányzik krisztofel :D

genevieve 2011.10.29. 01:33:57

@vallatas: ha attilának tényleg lenne töke, akkor nem hisztizne, hanem pakolna és kijönne a villából:-)

a szülinapnál is ez volt...
ő utálja, nem akarja...aztán mikor jött a rlt befenyités akkor mégis....

ha ott nem megy le kutyába (bár lehet tényleg arra ment ki, hogy neki puncsoljon mindenki) és azt mondja a faszomat, megmondtam, hogy nem akarok ünneplést, állva tapsoltam volna neki...na az tökös húzás lett volna!

vallatas 2011.10.29. 01:34:57

@genevieve:
gondolom most téli szezon alatt nem akar kijönni, drága a gáz :)

genevieve 2011.10.29. 01:35:36

@nathalie: nem önzetlenül teszi:-)

meg egy kis lelkifurdi is befigyel nála:-)

nathalie 2011.10.29. 01:36:53

@genevieve:
hát ez a péter meg attila tényleg csak csúnya és rossz dolgokra képesek, úgyhogy valószínű igazad van :)

vallatas 2011.10.29. 01:37:51

nomeg Gergő most annyira maga alatt van, esedékes, hogy előjöjjön belőle újra az állat :D phudeávrom!

genevieve 2011.10.29. 01:37:53

@nathalie: azt hiszem nem mondtam még eddig péterre semmi rosszat:-)

és ő volt az aki biztatta kriszt, hogy dugja meg esztert, igy nem állok távol az igazságtól szerintem:-)

nathalie 2011.10.29. 01:38:59

@genevieve:
én viszont annál többet mondam :)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:39:13

@genevieve: ha nem titok,Padaleczki, Page, Waite, Bujold, Buechner, Guzchnack?
nekem nincsenek meg, ha nő, Naomi (Watts).

genevieve 2011.10.29. 01:39:53

@vallatas: gergő elég érdekesen fordult...

nathalie 2011.10.29. 01:40:01

@vallatas:
:D:D "újra az állat" :D:D
ezen fáradsági szinten az ollós dolog most halálos lenne :D:D

genevieve 2011.10.29. 01:42:30

@csak magamat képviselem: meglepő, hogy a mai világban valaki ismeri őket:-)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:43:04

@genevieve: így van, ez a második sor úgyis a lényeg. én be vagyok folyásolható (haha), magával ragad, ha valami magával akar ragadni. a show is. :)

genevieve 2011.10.29. 01:46:10

@csak magamat képviselem: kinek a második sora?
a tied vagy az enyém?:-)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:49:40

@genevieve: a tied. az a fő, hogy megfér több ember több nézet cselszövevényei (Kinguci) közepette. :)

csak magamat képviselem 2011.10.29. 01:58:37

Sigismundus (aki ki?) képválogatását nagyon csipázom, főleg a Kinga snitteket.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 02:06:47

@genevieve: A Kör, A Kör, A Kör. szigorúan az egyes, mert a sequel láma. Olyan, mint a Barlang, bár az még csak-csak. :D
Az agybaj is bír téged, az is jelent valamit. és az Én második soraim is jók, sőt lenyűgözőek. pl. nézd meg ezt.
Naominál meg a 21 grammot. InInárritu munkái (Bábel, Korcs szerelmek és ez) zseniálisak.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 02:09:31

@Bennfenntes: hm, rossz volt a forrásom, a leányzó 9 evet volt Franciahonban, de látom, hogy ő se tökéletes.

Andrei87 2011.10.29. 02:25:16

Amikor Veronika arról beszélt Péternek, hogy az elmúlt napokban próbálta elrejteni az érzéseit, akkor eszembe jutott egy hasonlat. Nyelte a sértéseket mint kacsa a nokedlit...

Albino Vernyul 2011.10.29. 03:41:39

Elvileg atillara ilyen "tangat" akartak adni..:

www.imageserve.info/img_store/2011/10/29/d/d09b8da5163bcc4f239c7f50d9e6d7b9.jpg

En felvettem volna, es akkor az utaloi szeme kiegett volna...;)))))

Albino Vernyul 2011.10.29. 03:43:45

Ja, es a Kinga-Attila "bok" csataban Attila taktikazott.. Csomo olyan infot ultetet el a borg fejeben, amin osszekaptak, es mindegyikbe maradt tuske a masik fele... Geci modi, de bejott...

csicserierika 2011.10.29. 08:03:02

Jó reggelt !

@Albino Vernyul: ha, ha,... ez inkább Csaba szőrös teste :)

capa05 2011.10.29. 08:09:47

@csicserierika: ahogy este, láttam hiányoztál!Natinak volt dolga visszaverni a támadásokat.

capa05 2011.10.29. 08:10:19

Ja és jó reggelt az erre járóknak!

avanivi 2011.10.29. 08:31:01

Jó reggelt !
Miért kapott büntetést Attila ?

MagasMacska 2011.10.29. 08:49:30

@avanivi: Beszélt Verával - aki most már a másik csapat tagja.

mocskosmacska 2011.10.29. 08:53:28

Attilát tök eltudnám képzelni egy olyan film szereplőjeként, ahol ő a pszichopata, elrabolja kingát és egy pincébe tartja fogva a föld alatt. Ott menyasszonyi ruhába öltözteti és virágokat, meg mindenféle ajándékot hoz neki és arról beszél, hogy mennyire szerelmes kingába és milyen boldogan fognak együtt élni. Csak nem érti és dühbe hozza, hogy kinga sír és el akar menni, mert ő mindent megad neki és a nő meg nem hálás érte. Végül amikor szökési kísérleten kapja kingát, teljesen kiakad, hogy kinga őt becsapta és visszaélt a jóságával és a szerelmével és át akarja vágni a torkát.
Szerencsére az utolsó pillanatban megérkezik csaba detektív, aki végig szorgalmasan és vaslogikával dolgozott az ügyön és megmenti kinga életét.

mocskosmacska 2011.10.29. 08:54:05

@MagasMacska: Nem elég büntetés, hogy hallania kellett neki vera hangját?

mocskosmacska 2011.10.29. 08:59:52

Pár hete volt a belevalóban:

Anikó: Most felolvasunk egy sms-t. "Vera és Péter a legundorítóbb, remélem mindketten kitakarodnak"....de hát egyszerre csak egy esik ki.

Anikó kiválóan megfogta az sms lényegét.

avanivi 2011.10.29. 09:03:50

@MagasMacska: Azta,beszélt Verával ??, mi van ha nem veszi fel azt az izét amit linkelt@Albino Vernyul: ?

capa05 2011.10.29. 09:05:18

@mocskosmacska: te nagyon ki vagy Attilára!

mocskosmacska 2011.10.29. 09:07:10

@capa05: Ki is vagyok, meg ez jutott eszembe arról, hogy ő tele van érzelmekkel, de annyira nincsen semmi empátiája, hogy félelmetes.
Egyébként gergőt és verát jobban utálom. De attilán - mivel szórakoztatóbb - könnyebb poénkodni.

capa05 2011.10.29. 09:07:33

@avanivi: levontak egy pontot a csapatától!Igy megint alap élemiszer volt.Ja és idióta gálavacsorán ők voltak a közönség, a fotósok és a felszolgálók a másik csapatnál

capa05 2011.10.29. 09:08:46

@mocskosmacska: az utóbbi kettő mivel verte ki a biztositákot?

avanivi 2011.10.29. 09:10:35

@mocskosmacska: Nekem az a véleményem, hogy Kinga pont megérdemelné Attilát,sőt ha a kettő közül választani kellene csakis Attilát , Kinga egy irigy hisztibajnok,szerintem már a Csaba is unja.Tegnap simán kiküldte szegény Csabát a hálóból ,pedig mingketten kockák.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:13:40

@capa05: Vera azzal, hogy karótnyelt, rosszindulatú, ostoba, felülre nyal, alulra rúg, minden önérzetet nélkülöző szutyok. Gergő meg egy magától elszállt, unalmas, pöcsfej.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:16:08

@avanivi: Kinga tényleg erősen el van kényeztetve és nem teng benne túl a jóindulat, de attila inkább pszichopata.

capa05 2011.10.29. 09:18:57

@mocskosmacska: mondjuk én nem érzem az "elszállást" sokat ront Sehi rajta, viszont hogy a sok idióta mellet legalább a konyhában megpróbál rendet tartani és tartatni számomra pozitív.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 09:20:49

Jó reggelt!
Vki összefoglalná nekem, mi ez az attilás sztori? Már az öfi elején elaludtam tegnap..

Albino Vernyul 2011.10.29. 09:21:41

@mocskosmacska: Alternativ veg..:
Csaba detektiv, miutan vegig hevereszett par hetet az orson, az egyik hasznalaton kivuli fogdaban, elslattyogot a kozeli kocsmaba par sorre.. Total berugva, a szenleonto nyilaso nagy hejehujazasok kozepette beesett Attila pincejebe, es jot mulatott Kinga vegzeten.. Aztan hazament..

avanivi 2011.10.29. 09:21:46

@capa05: A pontlevonás ? A csikosok már elvesztették igy is úgy is a versenyt, de megalázó büntetéseket azért mégsem kellene adni. Dyát is sajnáltam már, hogy a hátán rádiót cipelt napokig, ami x kg, miért nem ragasztottak a hátára egy tacepaot,vagy takarítást két napig,és nem lenne akkora kupi.

capa05 2011.10.29. 09:23:42

@mocskosmacska: Kinga hangjától is feláll a szőr a hátamon, nagy csapás hogy ahéten ő volt a felolvasó.
Ennél jobban a vv4 ben gigi visítása akasztott ki. Oli kiesése után nem is nézetem sőt a család velem egy helységben sem nézte.

avanivi 2011.10.29. 09:24:55

@mocskosmacska: Pszichopata mind aki bement a villába, meg mi is akik nézzük ezt. :))

mocskosmacska 2011.10.29. 09:25:33

@capa05: Gergőnek is biztos vannak pozitív dolgai, nekem az nem tetszik, ahogy bejelenti, hogy csaba lapos és ez nem tetszik a nézőknek (ő biztos tudja, meg ő biztos olyan igzalmas sehivel), meg ahogy leszól minden nőt, aki fél kilónál több felesleg van.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:26:19

@Albino Vernyul: Legalább nem lenne olyan sablonos a befejezés.

capa05 2011.10.29. 09:26:57

@avanivi: a napi verseny is számít a kaja minősége miatt.
Egyébként már kurvára unják ezt a két részre szakadást.(mindkét csapat)
A "gálára" is csak ímmel ámmal készültek a kockások.Az Attila miatt másodrangúvá degradálódott csíkos csapatot "sajnálták és elég sokan kjelentették, hogy nincs igazán jókedvük.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:27:21

@avanivi: IGen, ez is megkérdőjelezi a mentális egészséget.

capa05 2011.10.29. 09:29:16

@mocskosmacska: iegn ez a súly dolog elég sok leányzónál (kommentelők között is) "hátrányos megitélést" harcolt ki.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:29:49

@capa05: Azért a kirándulásra kíváncsi vagyok. Remélem, megszívatják őket valami jó hosszú távval.
Mondjuk:
csaba: tutira bírná
shadi: valószínűleg bírná
annamari: talán bírná
borg itt lévő részegysége: legalább olyat tennének/látnának, amit eddig nem
vera: a friss levegőtől erőre kapna és még elviselhetetlenebb lenne

mocskosmacska 2011.10.29. 09:30:33

@capa05: Kevés nő bírja azt a férfit, akik felülről osztja a nőket a kinézetük miatt.

capa05 2011.10.29. 09:33:09

@mocskosmacska: A fizikai felmérés jónak tűnik, de ha nagyon "meghajtják "őket akkor izomláz miatt két napig használhatatlanok lesznek.

mocskosmacska 2011.10.29. 09:37:57

@capa05: Engem nem zavarna, ha kinga és vera kivonódna a forgalomból.

Stella70 2011.10.29. 09:40:57

Simán felvehette volna Attila azt a gatyát. kb 10 perc után senki nem foglalkozott volna vele vagy a f@rkával. Poénra is vehette volna az egészet. De ő inkább missf@sz lett.
Gondolom ha Shádi vagy Csaba kapta volna, akkor telepofával röhögött volna rajtuk.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 09:49:23

@mocskosmacska: Ha van egy kis esze az emnbernek, a Borggal szemben is ugyanúgy viselkedik, mint Vera! Agyhalottak között nehéz megértetnie magát, szerintem sokkal okosabb emberekhez van szokva.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 09:50:44

@mocskosmacska: A lányok között Annamária és Vera élvezné ezt!

csicserierika 2011.10.29. 09:55:12

@capa05: szia ! :)
Én már tíz után szédülök a fáradtságtól, mondtam is fkanginak, hogy váltott műszakban vagyunk :)
Miért kell tangát húznia Attilának ?

capa05 2011.10.29. 09:55:20

@Stella70:
Rendben is lenne, csak itt mindenki a pöcs mutatásból indul ki, ha véletlenül aranyere van akkor azért egy ilyen szupi gatya a többieknek is érdekes látványt nyújtott volna?!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 09:55:55

@Stella70: Attila ettől bent közutálat tárgya lett!

Turambar 2011.10.29. 09:57:00

@csak magamat képviselem: Szerintem a Bábel egy didaktikus fos. 21 gramm nem rossz. :D

capa05 2011.10.29. 09:57:21

@csicserierika: engedély nélküle beszédért a (kockás csapattaggal)Vera is bünti ugyanézért csak ő egy csőrt kapott az orrára, meg egy hátizsákot-ezt púpnak nevezik??

Turambar 2011.10.29. 10:02:11

@mocskosmacska: Hú, azt tökre elképzelem, ahogy Vera tényleg erőre kap, és a túra alatt a hat emberből héttel összeveszik, be nem áll a szája végig, de azért lenyomja.
A Borg meg háromszor sírógörcsöt kap, hogy fáradt, éhes, és ezt nem kehet kibírni.

Csak fel kéne őket zavarni Dobogókőre. De a Rám-szadakékon keresztül ám!

csicserierika 2011.10.29. 10:03:40

@capa05: nincs arányban a kettő.
Az rtl akart ármány és szerelmet, erre az ármánykodást büntetik, a szerelem meg elúszott Crisszel, Seheréket is erőltetik, hogy újra összejöjjenek, de remélem Gergő nem megy bele a játékba, Sehere mellé meg Bandikát kellett volna benn hagyni :)

capa05 2011.10.29. 10:05:47

@csicserierika: Sajna az online-ből kiderül, hogy újra nyálcsere volt és sehi szerint olyan volt mint legelőször...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 10:06:13

@Turambar: Vera jól fogja szerintem érezni magát. A Borgtól meg számíthatunk szánalmasan röhejes vernyákolásra!

MagasMacska 2011.10.29. 10:06:17

@Turambar: Szerintem az RTL nem ugyanazt érti a kirándulás alatt, mint mi...

@csicserierika: Seherét Bandikával?? Remek ötlet! Legalább annyit zargatná, mint - az utolsó változat szerint - Claudio.

Stella70 2011.10.29. 10:10:17

@Peter_Cs:
De ez most büntetés volt vagy feladat?
Mert ha bünti akkor nem értem h lehet megtagadni? Innentől kezdve Csaba is hisztizhet h ő sem fogadja el a büntetését, kapjon látogatókat, üzeneteket kintről stb.
Legfeljebb egy csapatjátékban levonnak tőlűk egy pontot.
Ez így nagyon nem kerek.
Szerintem Attila ezzel a viselkedésével pont azt bizonyította hogy egy puhapöcs.

Turambar 2011.10.29. 10:10:25

@Peter_Cs: Tettek erre utalásokat? Mármint nem a Borg, az amúgy is utálta.

Turambar 2011.10.29. 10:12:09

@Stella70: "Mert ha bünti akkor nem értem h lehet megtagadni?"

Ott olvasták fel a szabályzatot, hogy megtagadható erkölcsi, vallási, szeméremre, stb.-re való hivatkozással.

Istenem, Attila mit tehet arról, hogy a többiek ennyire birkák voltak eddig, hogy nem tették ugyanezt, ha nekik annyira megalázó volt valami?
De elnézve az eddigi büntiket, azok legfeljebb bosszantóak lehetettek, ez viszont tényleg tiszta alázás, semmi más.

csicserierika 2011.10.29. 10:14:17

@capa05: remélem Sehit megint visszariasztja az ágaskodó férfiasság, és jegelik újra :)

csicserierika 2011.10.29. 10:14:51

@MagasMacska: hi, hi.. én is erre gondoltam :)

Stella70 2011.10.29. 10:17:54

És ennek akkor semmiféle következménye nem lesz?
Mert innentől kezdve bárki bármire rámondhatja majd hogy erkölcsi okok miatt megtagad dolgokat.

Szerintem ezt simán viccesre is lehetett volna venni. Ahogy vki írta belepucsít a kamerába párszor, néha kinéz a himbilimbije azt ennyi. Nem győztek volna kockázni a szerkesztők.
Szerintem bennt már úgyis mindenki látta mindenkiéjét.. nagy cucc

capa05 2011.10.29. 10:19:35

@Peter_Cs: ő azt mondta, hogy ezt erkölcsi okoból nem, de helyette másik hármat igen az eddigiekből.

Turambar 2011.10.29. 10:22:30

@Stella70: Az övét pont nem, mert ő volt egyedül, aki eddig gatyában fürdött.

Stella70 2011.10.29. 10:24:07

Nem hiszem h nagy meglepi lenne:-)
A fiúkat szerintem abszolút nem érdekli, a lányokat meg még kevésbé.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 10:24:52

@genevieve:

"ha attilának tényleg lenne töke, akkor nem hisztizne, hanem pakolna és kijönne a villából:-)"

pontosan! Egyébként, ha kijönne, sokkal jobb hangulat lenne a villában, most ő nyomaszt le mindenkit a szürke, ócska szadizmusával, mengeleségével. Mondjuk az Csabi ősbüne, hogy nem őt vitte ki a párbajra, pedig tudta, hogy az egész jelrakási akció a Mengelétől indult ki... a bohóc Cristofel pont nem volt rá veszélyes, legfeljebb a fizikai erőnléte aggaszthatta, szóval ha kihozta volna Attilát és Cris benn marad, az egész műsor nem volna ilyen gyászhuszáros, Attilával a villa egy hullaszagú Kripta, ha már valaki lesz oly szíves kivinni, akár az RTL, akár valamelyik játékos kivirulna a ház...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 10:25:03

ne idegeljetek már :D
Attilának milyen bugyit kellett volna felvennie? Megtagadta vagy mi?

capa05 2011.10.29. 10:27:08

@pushpang: olyasmi mint a szuszpenzor tartó.(kézilabdások, jégkorongozók használják)

Turambar 2011.10.29. 10:28:28

@Brr: Én örülök, hogy ilyen benn a hangulat. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 10:30:20

@Brr: szerintem a negatív hangulatot, a folyamatos fikázást, áskálódást és hisztit, mitöbb a gyűlölködést a plázalányok generálják a villában. Ehhez remek kontrás nekik Shadi.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 10:30:32

@mocskosmacska:

Lepkegyűjtő!

uh, uh, borzalmasan szadista film, láttam anno, mikor kijött a Filmmúzeumban vetítették, nagyon megbántam, hogy megnéztem, évekre szóló horrort biztosított az életembe, de a filmkészítőket utáltam az egészben a legjobban, hogy lehet ilyen szadista filmet készíteni...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 10:31:08

@capa05: és abban, CSAK abban kellett volna lennie?
Baszki, én is megtagadtam volna a helyében. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 10:31:57

@Brr: Nekem is az jutott az eszembe. Én könyvben olvastam, egyik kedvenc könyvem volt sokáig.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 10:32:23

jó reggelt! :)
itt senki nem alszik egy egészségeset???

capa05 2011.10.29. 10:32:56

@pushpang: nem, mert még egy Western csizma is.Fölül fel lehetett volna öltözve

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 10:34:49

@Stella70: ha mindenki fellázadna a megalázó feladatok ellen, akkor talán a szerkesztők se adnának olyanokat.
Oké, hogy játék, meg hogy bünti, de azért méltóság is van a világon...

capa05 2011.10.29. 10:35:26

@fkangi: Jó reggelt! Töröld meg a szád!

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 10:35:44

az "érzékeny" Vera elég érzéketlenül támadta Dyát, pedig, ha kiviszik egymást, akkor Dya fog visszajönni, garantált... viszont, ha bárki kiviszi Mengelét párbajra, egy ország fog összefogni, hogy örökre kinn is maradjon, garantírt...

capa05 2011.10.29. 10:37:38

@Brr: Hát én arra a Dya visszajövetelre nem fogadnék!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 10:38:35

@pushpang: valami hasonlót próbáltam megfogalmazni az éjjel..

@capa05: nem látod, hogy be van zippzározva???:P:DD
vigyáznom kell, mit mondok, tegnap is megtámadott egy perverz delfin..:DDD a segélykiáltásomat meg már nem hallotta senki :P:D

Stella70 2011.10.29. 10:39:24

@pushpang:
Hát én nem látom annyira megalázónak ezt a feladatot. Simán el lehetett volna poénkodni.
De ez Attilára vall, hogyha a fagyi visszanyal azt nehezen viseli.
Szerintem Péter ezt a büntit simán bevállalja és még jól is jött volna ki a dologból.

capa05 2011.10.29. 10:40:03

@fkangi: Ja én legjobb esetben fogkrémesnek néztem, de felmerült a herpesz gondolata is!

capa05 2011.10.29. 10:41:58

@capa05: még tovább nem mertem gondolni!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 10:43:59

@capa05: jaj, csak nem Bohóc csokit reggeliztél, tréfarépával??:P:DDD

capa05 2011.10.29. 10:45:38

@fkangi: még csak kávéztam!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 10:48:59

@capa05: ja, azt hittem, vicc volt :P:P:DD
én meg már főzök, de majd délután kialszom magam..

capa05 2011.10.29. 10:49:40

ÁÁÁÁÁ viccnek durva lett volna!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 10:51:40

www.youtube.com/watch?v=62AssG8_A0E

marha régi szám, szülővárosom egyik zenekara (volt??) a Kétes..

Turambar 2011.10.29. 11:00:52

@pushpang: Igen.
Most megy a picsogás, mert sokan élvezték volna, hogy alázzák, ő meg nem hajolt be nekik.

beacska 2011.10.29. 11:01:58

hali!
a büntiket a csapatjáték elején osztották ki. Illetve, kihúzták. Még Fecó mondta is, hogy milyen jól járt, hogy neki a "nem ülhet, nem fekhet" jutott. mindenkinek volt egy büntije, hogy tudja, mi vár rá, ha megszegi a szabályokat. Attilára és Verára most került sor. Minden napra jutott 1-2 emberke. Gondolom holnap Peti és Eszter jön...

beacska 2011.10.29. 11:02:51

@fkangi: mit főzöl? én levesezek. este meg hal lesz

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:03:08

@Turambar: nem vagyok egy attila-fan, meghagyom natinak meg csicserinek, de hülye lett volna megalázni magát.. az, hogy mások is megteszik, nem indok. szerintem az sem, hogy ő is megaláz másokat. szemétség, de az meg mások baja, hogy eltűrik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 11:03:21

@Stella70: mindenkinek más a tűrés- és "méltósághatára". Adott esetben nálad, más verte volna ki a biztosítékot, amit mondjuk én nem értenék, és azt mondanám, hogy ugyanmár, ez tök vicces lett volna.

Ráadásul ez egy játékos "valóságsó" és nem egy börtönkísérlet.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:04:29

@beacska: sertéspörit kíván a család, tarhonyával. én nem vagyok nagy pörköltös (kivéve a bográcsban készültet), de megcsinálom nekik, én meg majd eszem valamit. hal.. nyami..:)cseréljünk egy adagot! :)

Turambar 2011.10.29. 11:18:26

@fkangi: Pontosan ezt gondolom én is.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:22:02

@Turambar: mondjuk, normális ember folyamatos büntetésben lenne, a feladatok jó részének megtagadása miatt.. helyesbítek: normális ember már csak ezért sem menne be..

csicserierika 2011.10.29. 11:22:37

@fkangi: ööö.. előnyös az a zippzár :)

capa05 2011.10.29. 11:23:20

@beacska: na a büntikkel egy dologról nem tudunk! Voltak-e valamilyen módon rögzítve, felsorolva a különböző büntetések? ( tudja-e a fenyegetés súlyát?) a másik problémám a kollektív büntetés kiszabása!Egyéni hibáért kollektívan nem szerencsés büntetni.

capa05 2011.10.29. 11:24:33

@fkangi: értem én a célzást de nem tudom mik a jelek(ezt már próbáltam érzékeltetni)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:24:55

@capa05: sajna, 9 évesekkel is megteszik pedagógusnak nevezett förmedvények.. nyílik is a bicska a zsebemben..:S

csicserierika 2011.10.29. 11:25:24

@fkangi: szia :)
olyasmire gondoltam :).....De nem :)

capa05 2011.10.29. 11:25:53

@fkangi: azért az induláskor nem így nézett ki az avatar!

Stella70 2011.10.29. 11:26:52

Még az se biztos, hogy a megalázás volt a cél ezzel a büntivel.
Felveszi azt a hükye gatyit, rögzíti a szerszámot, hogy bennt maradjon a helyén, aztán jól rájátszik a szerepére. Megkergeti a csajokat, mindenki nyerít a röhögéstől aztán kész. Még jól is jött volna ki belőle.
Ehelyett elkezdett pics@skodni, ennyi.

Szerintem a többi pasi bennt simán felvette volna a gatyát és ezt csinálja.

capa05 2011.10.29. 11:27:20

@csicserierika: a kisebbik képnél gondoltál olyasmire?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:28:40

@csicserierika: itthon nem mernék kiírni egy szavazást..:DD
@capa05: pfff... pasi...:P:DD

capa05 2011.10.29. 11:29:59

@fkangi: most ezt tanuljam meg? Nem vagyok túl gyors így sem, de ez után kurva lassú leszek!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:32:06

@capa05: hát, a pici perecek jelét nem valószínű, hogy gyakran használja az ember..:D a leggyakoribbak : :) :D :P :( ;) :* úgy sacckábé...:)

capa05 2011.10.29. 11:33:22

@csicserierika: amit legelőször tett föl !

csicserierika 2011.10.29. 11:34:30

@fkangi: én sem véletlen lettem csicseri, pedig nincs is magas hangszínem :)

csicserierika 2011.10.29. 11:35:38

@capa05: amikor a szemei látszottak ?
Ott még csak figyelő állásban volt :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:37:21

@capa05: azt ő már nem látta..
@csicserierika: ja, levágtam a dolgot, hogy néha belekotyogsz a dolgokba :P:DD
ez a kép volt, csak arccal (nem saját) és ezért kisebben látszott a száj.. cápa nem zippzárt vélt látni...:D

capa05 2011.10.29. 11:38:22

@csicserierika: nem, a mai napon tette fel, csak most ez az avatar már fel van nagyítva.Akkor azt meglátva más gondolatok merültek fel bennem ?

csicserierika 2011.10.29. 11:38:54

@capa05: nem Melindás, ha erre gondoltál volna :P
Mezzoszoprán és alt is voltam kórusban :)
Inkább azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem sipítósan beszélek :)

capa05 2011.10.29. 11:39:10

@fkangi: és ez nem piszkos fantáziát feltételez!

csicserierika 2011.10.29. 11:40:26

@capa05: ja, azt nem láttam, én közben házimunkát is végzek kérem szépen :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:41:19

@csicserierika: :)
@capa05: eszembe sem jutott :P:D / 30 fölött már nem piszkos fantáziának, hanem élettapasztalatnak hívjuk). viszont azt legalább már tudjuk, hogy egészséges vagy :DDD

csicserierika 2011.10.29. 11:42:08

@fkangi: :P
cápa már felvilágosított, lehet, hogy jól jártam, hogy nem láttam ? :)

Turambar 2011.10.29. 11:44:15

@Stella70: "Még az se biztos, hogy a megalázás volt a cél ezzel a büntivel."

Ha ő annak éli meg, akkor az.
És óh, mondd, még mi egyéb célja lehetett ennek az alázáson kívül szted? :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 11:44:49

@csicserierika: Akkor kb. Annie Lennox hangfekvése a tied. Melindáé kb. Amanda Lear.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 11:45:12

@csicserierika: te hiszel egy pasinak?????:O:DD a múlt héten egy hajnalban volt szerencsém végighallgatni két erősen ittas barátunk eszmefuttatását, mi mindenről jut eszükbe a szex..hát, azért ért meglepetés is :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.29. 11:52:56

@Stella70: ez viszont mondjuk Kiszopra vagy Alekoszra lenne jellemző, nem Attilára.

Stella70 2011.10.29. 11:53:30

Ha Attila olyan okos lenne amilyennek hiszi magát, és lenne egy kis humora simán viccre veszi és kész. Ha ilyen sótlan minek ment be egy ilyen műsorba, nyilvánvaló volt h lesznek meztelenkedős feladatok.
De Attila ha feladat van csak nyafogn i tud: nem tudok táncolni,
nem tudok verset írni, nem tudok énekelni.. stb
Semmivel nem "megalázóbb" mint amikor Annamari gogolánynak öltözve táncolt.
Nem azt mondták neki h meztelenül álljon kézen egész este a nappali közepén.

capa05 2011.10.29. 11:56:31

@fkangi: na én már kész vagyok az ebéddel! marhapöri főtt krumplival.

Ancilla 2011.10.29. 11:57:41

Szép napot!
A megalázáshoz tennék hozzá néhány gondolatot. Valóban megalázó egy férfinak tangában lófrálni.
De!
1. Amikor vállalta ezt a játékot, tudta, hogy nincs intim szféra. Még a WC-ben sem.
2. Tudta, hogy a szabályszegésekért büntetések járnak, s azok nem fekete pontok.
3. Ország-világ előtt b. p.-nak nevezni egy nőt (Dyát) nagyjából ugyanolyan megalázó, mint egy férfinak nyilvánosan tangában mutatkozni.Úgy gondolom, a büntetés arányos és igazságos.

capa05 2011.10.29. 12:00:06

@fkangi: bocs hogy beledumálok, de miért ne hinne és különben is pártoló tag vagyok.

capa05 2011.10.29. 12:01:59

@Ancilla: mint már írtam, ha fel van sorolva a büntetés egy szabályzatban... nem ám csak úgy kitalálok a tükör mögött valamit???!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 12:02:37

@capa05: akkor most adok egy tipikus női választ: mert csak! :DD
jó étvágyat!

@Turambar: az rtl-nek ilyen hülye a humora..nem vagyunk egyformák: van, aki az angol humort szereti, van aki Jim Carrey-t... biztos van, aki tud röhögni az rtl klub rettenetesen alpári humorán...:S

capa05 2011.10.29. 12:04:00

@fkangi: köszi de én a főzés részével is végeztem!! (nemcsak enni szoktam!!!!)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 12:06:30

@capa05: jól van, ügyes voltál, ülj előre! :P:DD nekem bezzeg híja van, de mi sosem 12-kor kajálunk hétvégén..és pl. nem vagyok hajlandó vasárnap húsleves-rántotthús menüt csinálni..

capa05 2011.10.29. 12:08:53

@fkangi: de azért gondolom vasárnapra rántott levest, paprikás krumplival sem??,

csicserierika 2011.10.29. 12:12:02

@fkangi: én már amit látok, sem hiszem, nemhogy holmi szóbeszédnek felüljek :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 12:13:31

@capa05: hát, nem:) aznap reggel kitalálom,mi legyen.. de az is előfordult már, hogy a férjem mondta: de jó illata van, mi lesz ez? mondtam, hogy nem tudom,majd kiderül.:D
spontán nyomom..:DD

capa05 2011.10.29. 12:14:08

@csicserierika: hidd el volt alapja az irományomnak... egy pártolótagnak lehet hinni.

capa05 2011.10.29. 12:15:59

@fkangi: Akkor ez olyan mint a modern művész és a fiatal felesége.Az egyik a műhelybe a másik a konyhába megy alkotni , a végén találgatják, hogy mit készített a másik.

csicserierika 2011.10.29. 12:15:59

@Peter_Cs: A. Lennox szerintem magasabb hangfekvésű.
Itt egy példa rám :
www.youtube.com/watch?v=M49HxLYJ7OE
:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 12:16:18

@csicserierika: és milyen igazad van! :P:D én is inkább hallgatok a saját megérzéseimre :)

Ancilla 2011.10.29. 12:17:03

@capa05: Hol lehet ezt a szabályzatot elolvasni? Egyébként elképzelhető, hogy Attila már a műsor készítőinél is kiverte a biztosítékot. Sorozatosan szabályokat szeg. Milyen játékstílus pl. az, hogy a kvízjátékban még föl sem tették a kérdést, azt sem tudta, mire kell majd válaszolni, már megnyomta a jelzőt? Ő ugyan nem tudott rá válaszolni, de a másik csapatot is elütötte a válaszolás lehetőségétől. Én már ezért is megbüntettem volna. Ez - szerintem - nem taktika, nem jópofa dolog. (A taktikázás az én szótáramban nem azonos a sportszerűtlenséggel és a nők sorozatos alázásával.)

csicserierika 2011.10.29. 12:18:03

@capa05: na tessék, két tűz közé kerültem.
Fel kell hívnom a tanácsadómat :)

capa05 2011.10.29. 12:20:21

@Ancilla: na ez az, hogy mi nem olvashattuk! Lehet, hogy a szerződés melléklete, az meg ugye a két félre tartozik és nem hozzák nyilvánosságra.
Én nem a bünti ellen vagyok, de ha vannak szabályok akkor annak szellemében csinálják.
A kollektív bünti meg kifejezetten visszataszító.

csicserierika 2011.10.29. 12:20:31

@fkangi: óh, nem várt bók :)
*tapsikolva ugrál *

beacska 2011.10.29. 12:27:25

@capa05: azért kollektív a büntetés, mert most CSAPATBAN volt a játszás

capa05 2011.10.29. 12:33:09

@beacska: csapatjátéknál akkor jogos amikor pl csaltak (ha nyertek ha nem) de itt egyéni, a csapattól független beszélgetés volt.
Ráadásul ha ezt nem teszed, akkor a csapat bünhődik?

Ancilla 2011.10.29. 12:42:27

@capa05: A sportban is van, nem? Ha pl. egy vízilabda-játékos szabálytalankodik, kiállítják bizonyos időre. Ezt a csapat szívja meg. Tehát kollektíve megbüntetik az egész csapatot.

Albino Vernyul 2011.10.29. 12:47:50

Megjegyeznem, Attila mindennapjai nem csak fikazasbol, meg beszolasokbol allnak.. Sokat okorkodnek, rohognek a sracokkal, meg Veronika is benne van eleg sokszor a bulikban.. Csak ezek az ofibe nem kerulnek be.. Nem illik a az RTL koncepciojaba...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 12:56:42

@csicserierika: az én temperamentusom olyan, hogy hamar odacsapok, hamar megenyhülök és megbánom és nem szégyellem felülbírálni az első ítéletemet.:)
ezt már volt, aki megtapasztalta..:)

sandokan 2011.10.29. 12:58:37

@Albino Vernyul: valami hasonlót akartam írni. belenéztem az elmúlt két nap online anyagába, ami köszönő viszonyban sincs az esti összefoglalókkal. gergő, péter, attila közt folyamatosan ment egymás ugratás, szét röhögték magunkat, de nagyon durván. a retekes adásból meg valami egészen más jön le.

mondjuk érthető, ha kinyitjuk a bulvár pravdát, amiben csabika esélyes a győzelemre. sic. természetesen 10 fokban is félmeztelenül. miközben az arénán kívül a gilisztát egész héten nem is láthattuk. ej, kolosi nagyon szerelmes lehetsz.

Albino Vernyul 2011.10.29. 12:58:45

@Ancilla: Megjegyeznem, elvileg ilyen kviz jatekban, ha lenyomod, es nem tudod, az ellenfel kap pontot.. Es ilyet lattam mar TV-s rendes kviz jatekban is, hogy nem var az ember a kerdesre, hanem nyom.. Sajat kockazata...

sandokan 2011.10.29. 13:00:32

@csicserierika: semmi szükség, az ázsiai foci szurkolók miatt, akiket innen is csókoltatok, itt vagyok erősítésnek.

Ancilla 2011.10.29. 13:11:53

@sandokan: Eh! Jerzsiről is ezt írták itt tavaly, és azóta is csajozik. Én nem tudom, miből gondoljátok Csabáról azt, amit gondoltok. Csak azért, mert visszafogottabb? Vagy a bemutatkozó filmjében látott jelenet miatt? A fiúk szoktak így ökörködni egymással. Sőt! Éppen ezért tette, mert semmi jelentősége nem volt.

capa05 2011.10.29. 13:14:29

@Ancilla: elég bizarr megközelítés azért ezt te is látod! Ha analogizálsz akkor mi a kizárás vagy a cserével végleg kiállítás?

Ancilla 2011.10.29. 13:16:19

@capa05: Az természetesen a játékos megbüntetése, de az emberhátránnyal való játék a csapaté.

Lupo82 2011.10.29. 13:17:31

Hajnika szabin van?

sandokan 2011.10.29. 13:19:04

@Ancilla: hát nem, a fiúk nem szokták. szerinted miért kerülik bent a többiek? mert annyira okos és jó fej. hagyjuk már. csupán az ensz nagykövet fecó beszél vele, más nem. visszafogottabb? konkrétan nem látható, mások fejezik be a mondatait és kegyetlenül oltják.

capa05 2011.10.29. 13:29:46

@Ancilla: na erről beszélek, de vagy kiállitom, vagy mindenki bűnhődik? Ebben az esetben ráadásul elrontották a másik csapat szórakozását is.Ennek az online ban többen hangot adtak.

krumplicukor 2011.10.29. 13:32:46

@sandokan: Péterrel is jóban van, bár ez az öfökből szintén nem derül ki.

Ancilla 2011.10.29. 13:34:46

@sandokan: Akár így van, akár nem, a nézők akkor is visszaszavazták a nagy skalpvadász Cristofel ellenében. Márpedig tudjuk, nem a férfiak szavaznak, hanem a nők.

Egyébként én nem tapasztaltam, hogy mások fejeznék be a mondatait. S lehet, hogy nem olyan jó a beszédkészsége, mint pl. Attilának, akkor is rokonszenvesebb, kulturáltabb, intelligensebb és szerethetőbb figura. Én szívesen nézem az ilyen embereket.

csicserierika 2011.10.29. 13:34:53

@fkangi: én is , ha rögtön nem adom ki magamból, akkor tán felrobbannék, de utána szent a béke :)

csicserierika 2011.10.29. 13:36:17

@sandokan: szia :)
köszi, MMKK számítok rád :)

sandokan 2011.10.29. 13:37:18

@capa05: inkább az a kérdés, hogy ezt miért csinálták? végre normalizálódott bent a hangulat, erre valamelyik barom sokat szippant a porcukorból. értelmetlen, bár a kubai kirakása után, már mindent lehet.

capa05 2011.10.29. 13:37:31

@fkangi: azért ez nem ilyen egyszerű...(egy kis duzzogás is belefér)

Ancilla 2011.10.29. 13:41:06

@capa05: A büntetéseknek egyben megelőző (elrettentő) szerepe is van. Ezek a villalakók sokkal fegyelmezetlenebbek, szabályszegőbbek, mint pl. a tavalyiak.Ilyen azért ott nem fordult elő, hogy egy játék előtt az egyik azt az "utasítást" mondja a csapatának, hogy "természetesen csalunk". S persze, erre a másik csapat is egy idő után hasonlóan fog reagálni, s egyre jobban eldurvulnak a játékok. Valahogy meg kell fékezni, mert nem fognak bírni velük a végén.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 13:42:16

@csicserierika: na, azért túlzásokba ne essünk, sose lehet tudni, nem lesz-e valamikor okunk egy kis hajcibálásra..:P:DD mondjuk, mert te Attila-fan vagy, én meg nem..:DDD
@capa05: hábazdmeg, mert NŐ vagyok!!!! :P:DDD

sandokan 2011.10.29. 13:45:10

@Ancilla: szerinted, meg neked és nem vagy egyedül, sajnos, ezt az előző szériák eredményéből láthatjuk. de ilyen erővel egy ikea katalógust is nézhetnéd napestig.

persze, ha jobban belegondolok tápai szabinát vagy kovács patriciát én is elnézném órákig, még akkor is, ha mesét olvasnának fel. csak ugye, ez valami szórakoztató műsor akar lenni.

capa05 2011.10.29. 13:46:45

@Ancilla: az előzőt addig néztem míg Olivér bent volt, addig tényleg nem volt ennyi szabályszegés.De azok szinte öntudatlan állapotban voltak annyit alkoholizáltak.Itt azért nincs annyi pia.

sandokan 2011.10.29. 13:47:26

@csicserierika: de akkor most át is adom a stafétát, mert végre kezdődik a rangadó. és még arra is rájöttem, hogy mit jelent az mmkk. hiába, a klub.

capa05 2011.10.29. 13:48:10

@sandokan: a két főszereplőre én is vevő vagyok!

capa05 2011.10.29. 13:49:32

@sandokan: Te melyik rangadót követed?

sandokan 2011.10.29. 13:51:24

@capa05: ki mondta, hogy eladók? na jó, megfelelő ajánlat esetén megbeszélhetjük.

capa05 2011.10.29. 13:51:26

@fkangi: én sem állítottam mást!

sandokan 2011.10.29. 13:53:03

@capa05: melyiket? ma csak egyet játszanak, a londonit, legalábbis nálam.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.29. 13:53:22

@Ancilla:

pl. a Mengele a szőnyeges-ugrálós játékban szándékosan rázuhant a másik csapatra, mikor azok kezdtek beelőzni, persze azok felborultak, és így a Mengele csapata győzött abban a számban, szerintem azt győzelmet akkor ott érvénytelennek kellett volna ítélni, és pontlevonás járt volna a csapatnak, de "váletlen balesetnek" lett beállítva..

de nem tudok arról, hogy a csapat vagy Mengele büntetést kapott volna csalásért...

Nem bánnám, ha még pár szabályszegés után Mengelét lecserélnék Crisre! Nem tudom, hogy vissza lehet e hozni már kiesett játékost, de volna értelme.

Esetleg a közönséggel megszavaztatják, hogy ki menjen be a házba Mengele helyére, és Crist odaültetik a jelöltek közé, és ha a közönség vevő rá, akkor visszakerülhet.... nagyon megdobná a házat, és remélhetőleg Cris is tanulna az esetből, hogy nem szúrjuk hátba, akivel lepacsiztunk... legfeljebb felül lehet vizsgálni a lepacsizást, de csak szemtől szembe...

Mengele nagyon sok szellemiséget visz a házba, azt a szellemiséget, ami a karján lévő letetovált tetoválás hordoz...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 13:54:40

@capa05: annyira nehezen állom meg, hogy az ilyen iszonyat magas labdákat lecsapjam, de próbálok csak minden harmadik-negyedikre reagálni..:DD

capa05 2011.10.29. 13:56:26

@Brr: Hát ha az neked szellemiség amit az a szerencsétlen idióta csinál??
Letolt gatyával vagy egy szál faszban sétálgat a közös helységben... HMM!!!

capa05 2011.10.29. 13:57:33

@sandokan: ok én is azt nézem csak az már elkezdődött mikor írtad és az zavart meg.

capa05 2011.10.29. 13:59:55

@fkangi: Hát erről írhatnék én is...
én a "kisördögöket" teljesen kordában tartom nem úgy mint kettesek! (szendén mosolyog)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 14:03:36

@capa05: finom célzásod értettem, de szolid vagyok és visszafogott..:P:DDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 14:08:58

@Brr: Szerintem is le kellene cserélni Attilát, de Melindára!

capa05 2011.10.29. 14:10:44

@Peter_Cs: Vele azért lenne, jó mert a közös helységben a kanapén esetlegesen keletkezett foltot jól eltakarná.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 14:14:28

@capa05: na,most álljál be szépen egy sarokba és gondolkodjál, ha ma még nem tetted! :P:DDDD jó.. és akkor most újra, csak úgy, hogy ne vegyem észre, hogy közben röhögsz! :P:DDDD

capa05 2011.10.29. 14:17:50

@fkangi: miért van olyan érzésem, hogy ma még rossz fát teszek a tűzre?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 14:21:57

@capa05: talán,mert provokálsz???:DDD
@Peter_Cs: Melinda bármit bevállalt volna, ha azzal fenyegetik meg, hogy ellenkező esetben, ha kijön, valami munkát kell végeznie.. minimálbérért...

capa05 2011.10.29. 14:24:43

@fkangi: már soha nem tennék ilyet!

Hurri Kán 2011.10.29. 14:25:29

Pálinkás jó estét! :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 14:28:30

@capa05: bele sem merek gondolni, mi lenne ha igen.:P:DD

@gyvy: na, itt a csavargó! :P:D

capa05 2011.10.29. 14:36:53

@gyvy: én ezt irigylésre méltó állapotnak jellemezném.

Hurri Kán 2011.10.29. 14:45:42

@capa05:
Jelenleg annyira nem élvezem. :D

capa05 2011.10.29. 14:48:26

@gyvy: és "szőrével" gyógyítani?

capa05 2011.10.29. 14:50:57

@fkangi: tegnap el is felejtettem megkérdezni, hogy ki a másik érthetetlen? már ha nem titok?

capa05 2011.10.29. 14:55:47

@fkangi: azért ez nem szép :'

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:00:19

@capa05: jól van na, erre az iszákos gyvyre is orroltam, mert ő is izélt visszaírni sorozatban, de nála rájöttem, hogy valószínűleg gyártási hibás..:DD

capa05 2011.10.29. 15:01:06

@fkangi: ja meg mégiscsak sorstárs 0:)

capa05 2011.10.29. 15:02:40

@fkangi: én is így éreztem ezért kérdeztem most;)

Hurri Kán 2011.10.29. 15:03:02

@capa05:
Este indul a gyógyítási folyamat. :D

@fkangi:
Bétaverzió vagyok, ez van. :D

capa05 2011.10.29. 15:06:04

@gyvy:velem ilynkor a papadicsom ivólé csodát tett, vagy egy kis húsleves..:(

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:08:35

@capa05: két külön kategória vagytok. :)
@gyvy: omega, kicsim, omega ..esetleg epszilon :P:P:DDDD

capa05 2011.10.29. 15:09:19

@fkangi: azért a teszt 50% os volt :D

capa05 2011.10.29. 15:12:53

Egy kicsit vízszintesbe teszem magam, najd jelentkezem ,sziasztok !
Én nem aludtam délig :D

Albino Vernyul 2011.10.29. 15:14:19

@fkangi: Orbitalis baromsag..:) Ani eleg gyakran hulyul.. Telenyomtak az oldalat Kiszopfel hirdetessel (Csabanak drukolt), arra reagalt.. Egyebkent a szoveg vegerol lemaradt ez veletlenul..: ":DD"... Es volt 1 darabb troll, aki beszolt.. Azt ideztek be mint megosztott rajongok mintapeldanya.. Halali...:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:15:06

@capa05: szerinted :P:DD már így is teljesen szétoffoltuk Hajni blogját, majd jól fenéken billent bennünket, mert te itt élveboncolsz :P:P:D
3- (ez meg azért, hogy legyen mit keresgélned..:P:D de ne ijedj meg, nem komoly :D)

Hurri Kán 2011.10.29. 15:15:27

@capa05:
Próbálkozom. :)

@fkangi:
Ez van. Legalább elmondhatom, innen csak felfelé van út. :D

Albino Vernyul 2011.10.29. 15:15:52

@Peter_Cs: Melinda egy luxuskurva.. 10 pasival tartatja el magat.. Nem lattad a bemutatkozo filmjet..?!

Turambar 2011.10.29. 15:18:59

@Brr: "persze azok felborultak, és így a Mengele csapata győzött abban a számban, szerintem azt győzelmet akkor ott érvénytelennek kellett volna ítélni, és pontlevonás járt volna a csapatnak, de "váletlen balesetnek" lett beállítva..
"

Mintha a kockásakat hallanám, de komolyan.

Most könyörgöm, döntsétek már el, hogy mi nem tetszik: ha a csíkosak pontot szereznek, vagy ha tojnak az egész csapatosdi játékra? Mert a kettő együtt nem megy.
Úgy látom, annyira nem törték magukat össze, hogy megnyerjék ezt az egészet.

(Ráadásul Shadi, mint döntőbíró, folyamatosan tök elfogultan állt hozzá az egészhez, úgy pontozta fel a sajátjait, ahogy akarta.)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:21:13

@capa05: az ötlet nem rossz, csak nehogy álmodban hangulatjelek kergessenek! :P:DDD jó pihenést!:)

@gyvy: hacsak nem áll elő a gyenge kezdés után erős visszaesés esete..:P:D
@Albino Vernyul: a luxuskurvákkal kapcsolatban vannak bizonyos elvárások (a jó megjelenésen túl).nem tudom, ezeknek megfelel-e Melinda... te vinnéd társaságba?? :D

Turambar 2011.10.29. 15:21:14

@Brr: "
Nem bánnám, ha még pár szabályszegés után Mengelét lecserélnék Crisre! Nem tudom, hogy vissza lehet e hozni már kiesett játékost, de volna értelme.

Esetleg a közönséggel megszavaztatják, hogy ki menjen be a házba Mengele helyére, és Crist odaültetik a jelöltek közé, és ha a közönség vevő rá, akkor visszakerülhet.... nagyon megdobná a házat, és remélhetőleg Cris is tanulna az esetből, hogy nem szúrjuk hátba, akivel lepacsiztunk... legfeljebb felül lehet vizsgálni a lepacsizást, de csak szemtől szembe...
"

Ez meg valami röhej.
Nem is értem, hogy lehet egy tévéműsor szereplőt annyira utálni, hogy inkább egy nyilvánvaló csalást felvállalva visszaküldenél valakit a játékba (mert hogy Kubát 2 ismeretlen mellett visszaküldenének, az 1000 %), csak hogy az ne legyen benn.

Könyörgöm, ez csak egy rohadt játék!
Ezt nem ismeri fel a kockás csapat teljes női szekciója, és ezért remélem, hogy bele is hülyülnek ebbe az egészbe.

Albino Vernyul 2011.10.29. 15:22:16

@Turambar: Meg Veronikat le a tancnal..:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:24:09

@fkangi:
mert abban a kategóriában már az is elvárható, hogy ha úgy alakul, akár nyilvános helyen is meg lehessen vele jelenni, üzleti vacsorán, akárhol.
Melinda a szóösszetétel első felének szerintem nem felel meg.. de lehet, hogy csak elfogult vagyok.

Turambar 2011.10.29. 15:24:20

@Albino Vernyul: Tényleg gáz volt Veronika akkor, de amilyen fejjel Shadi leült a székbe, lehetett látni, hogy neki akár a Milói Vénusz is riszálhatja a seggét, akkor sem fog rá egy pontnál többet adni. :D

Albino Vernyul 2011.10.29. 15:30:37

@fkangi: Melindat 1 kilometeren bellul nem kozelitenem meg..:)

csicserierika 2011.10.29. 15:31:24

@fkangi: mikor a cibálás ideje lesz akkor majd cibálunk :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:32:49

@Albino Vernyul: jóízlésből nálam kaptál egy ötöst.:)

@csicserierika: jó, majd a döntő előtt juttasd eszembe, ne érjen készületlenül.:DDDD

csicserierika 2011.10.29. 15:33:31

@sandokan: jó sokára vettem át a stafétát, de mennem is kell megint, de megbízzuk cápát, mint támogatótagunkat :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.29. 15:37:36

@csicserierika: szerintem gyanús, mert a kis kedvencetek addigra villán kívül lesz, de mindegy :P:D

alszom egyet,pá! :)

Doktor Kotász 2011.10.29. 15:41:00

Valaki elküldhetné már a picsába bent azt a véglény Veronikát. Jelenleg abból él, hogy a nagy büdös semmi miatt magát sajnáltatja Dreszter kárára.

csicserierika 2011.10.29. 15:49:06

@fkangi: most megnevettettél :)
Kellemes pihit ! :)

Doktor Kotász 2011.10.29. 15:49:44

@Turambar: Az egész eddigi VV1-5 csúcspontja volt az Attila-Kinga egymást dícsérve alázó párbaja.

Ráadásul gyönyörű is volt, mert mindketten betaláltak a másikba.

Doktor Kotász 2011.10.29. 15:56:53

@Brr: Kiszopfel értelmi képessége egy évtizeddel elmarad saját korához képest.
Egy segghülye faszfej. Ezért is lett kiszavazva. Te meg itt szövögeted a gyermeteg álmaid, aminek az alapja egy inkorrekt csalás, és egy vak gyűlölet.

Nem vagy te bolond?

mószer aranka 2011.10.29. 15:57:32

@Brr: milyen tetoválásra gondolsz?????

Albino Vernyul 2011.10.29. 15:59:28

@Doktor Kotász: Legyszi ezt ne... Lehet fikazni a bent levoket, de egymast ennyire ne.... Koszi...

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:00:51

@Peter_Cs: A borgok gyengitik magukat szerintem.. Miota egy csapatban vannak, huuuuuu......

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 16:02:51

@Turambar: Shadi szerintem direkt pontozta le Veronikát!

@Doktor Kotász: Eléggé instabil Veronika, vszélyessé is válhat társaira (Eszternek is nekiment, majdnem meggyepálta), önsorsrontó személyiség, a játékban is gyenge láncszem (majdnem ki akart menni Cristofel kiesése után), a saját egészsége érdekében mielőbb ki kellene hozni a játékból.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 16:04:39

@Doktor Kotász: Cristofel egy kezelhetetlen agyhalott, egy Pandacsöki Boborján, nem több!

Hurri Kán 2011.10.29. 16:04:59

@fkangi:
Szerintem ma van a napja, hogy előállt. :D

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:05:05

@csiri bá: Igen ezt is lattam.. De szerintem a kacsas mar raragadt, es jobban is ul..:)

Doktor Kotász 2011.10.29. 16:11:46

@Albino Vernyul: A "nem vagy te bolondon?"-on akadsz ki?

Doktor Kotász 2011.10.29. 16:17:45

@Peter_Cs: Engem nagyon nem érdekel ezeknek az idiótáknak az egézsége.
Kiszopfel és Veronika az ideggyogyóban, elvonóban fogja magát találni. Veronika már most odavaló lenne, a Kiszopfel majd akkor, amikor rádöbben, hogy egy büdös nagy senki. Mint aki még a középiskolában van. Óbégat, vagizik, és ha vesztésre áll agyi teljesítményben, akkor fizikai erőszakkal fenyegetőzik. Azt hiszi az idióta, hogy lett valaki. Majd, ha rádöbben, hogy egy megbélyegzett senki lett az ismeretlen senkiből, akkor fog önpusztítani.

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:19:00

@Doktor Kotász: Ez konretan mar a masik szemelyet erinti.. Ezt legyszi keruljuk..

Doktor Kotász 2011.10.29. 16:24:49

@Albino Vernyul: Játszhatod itt a tanítónénit, csak nem érdekel.
Főleg az nem, hogy önkéntes rendőrködjél itt nekem! :-D

Ha visszaolvasnál, egyáltalán nem személyeskedem itt senkivel, elég, ha a benti agyirokkantakat minősítgethetem.

Úgyhogy nyugodtan pattogjál csak tovább a nagy büdös semmin, a lufihangyát fújjad fel elefántnak, ha téged ez tesz boldoggá...

Tényleg, te szeretsz önkéntesrendőrködni, a nagy semmin pattogva?

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 16:25:46

no, megnéztem az online-t, annyira szép, amikor a büntetést hisztivel nem teljesítő attila a büntetést teljesítő verát szopatja a jelmeze miatt. gyönyörű, remélem, bekerül az öfibe.

MagasMacska 2011.10.29. 16:29:47

@liberaliskonzervativ: Teheti, elvégre ezt csinálja mióta bent van. Ő nem teszi meg, aki meg igen, azt kigúnyolja.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 16:33:00

@fkangi: @csicserierika: fiúk ki vannak zárva, Hü Jenők, na, de sebaj, egy kis csókot azért láthatnék? nincs szebb két nő (természetesen baráti) ölelésénél.

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:35:03

@Doktor Kotász: Hajni letuzott par coveket.. Pl. hogy egymast bizonyos hatarokon tul ne basztasuk.. Udvariasan jeleztem neked, hogy veszelyes a terep.. Vagy felfogod, vagy nem -vallvonas- ....

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 16:37:56

remélem, shadit választják ki, aki kiviszi attilát. eszter hülye lesz ehhez, meg eszter ellen kb bki visszamegy, kivéve vera. de verával meg jóban van.
egyébként azt nem értem, miért nem fognak össze péter meg attila ellen.
amúgy kinga meg dia csinálják jól, ők elvannak ketten.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 16:38:31

@Peter_Cs: mutat Szandál-syndroma jeleket, jobb fej az elődjénél (sokkal), az önkontrollja kapcsán én ilyet még nem láttam, így messziről keserédes látvány.

Turambar 2011.10.29. 16:39:35

@liberaliskonzervativ: "egyébként azt nem értem, miért nem fognak össze péter meg attila ellen."

Mert buták hozzá.

mocskosmacska 2011.10.29. 16:40:40

@Doktor Kotász: "Nem vagy te bolond?" Ilyeneket az index polidili fórumán szoktak írogatni a trollok.

mocskosmacska 2011.10.29. 16:42:42

Szerintem Dya tök cuki lesz a kiránduláson. Tipegni fog és örömködve csodálkozni, hogy ilyen a fű meg a fa. És ezt most nem leszólásból írom, mert szerintem édes.

mocskosmacska 2011.10.29. 16:43:15

@liberaliskonzervativ: MIlyen jelmezbe kell verának lennie?

mocskosmacska 2011.10.29. 16:45:50

@Turambar: Egyértelmű volt, hogy shadi le akar pontozni, de gergő sem volt jobb. A riportban elmondta, hogy nagyon meglepte eszter tánca, ki sem nézte belőle, ha eszteren nem lett volna felesleg, akkor komoly hatást tett volna rá. Aztán kint egy lenéző mondta keretében adott rá két pontot. Egyik kutya, másik eb.

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:47:13

@sogeking: Hat egy kicsit furi karacsonyi dal, de hat kozelg az unnep...:

www.youtube.com/watch?v=L3zep91OQBQ&feature=related

csak magamat képviselem 2011.10.29. 16:48:53

bocs a jenőért csajok, ha vki, hát én emanci-pista vagyok!!

liberaliskonzervativ 2011.10.29. 16:48:55

@mocskosmacska: banya. a hátán egy nagy valamivel meg nagy orral.

attila meg beszólogatott neki, vera mondta is, a kurva anyád, de h lehet vki ennyire gyökér, én mondtam vna, h te csak ne pofázzál, attila, én legalább méltósággal viselem a büntetést. de a vera is buta mint a segg.

Albino Vernyul 2011.10.29. 16:50:06

@mocskosmacska: De azt vedd figyelembe, hogy ez az 1 pont utan volt.. Sajat erdekei ellen pontozott, lehet hogy csak 2-ot adott, de nem ez volt a lenyeg..

Turambar 2011.10.29. 16:51:06

@mocskosmacska: Oké, csak ez egy gyerektől cuki, egy felnőtt nőtől meg gáz. Persze vicces, és aranyos, de gáz. :D

mocskosmacska 2011.10.29. 16:55:33

@Turambar: Mindenki máshogy látja, én cukinak tartom Dyát.

@Albino Vernyul: Jó, akkor gergő egy fokkal jobb ebben a témában, mint shadi.

mocskosmacska 2011.10.29. 16:58:04

@liberaliskonzervativ: Pedig a banyajelmezt még poénra is lehet venni.

csak magamat képviselem 2011.10.29. 17:06:15

@mocskosmacska: szerintem Kingával ketten szemét módon viselkedtek Serivel, amikor lekurvázták kettecskén. Én is szerettem Dyát, most már azt fedezem fel, hogy Seri sokkal emberibb, főleg a két másik lány tükrében. A kibeszélés normális dolog, de Attila kínos pontra tapintott. Seri ingadozott Claudio és Gergő között, Dya ha nem is kurvult eddig, láthatóan (szerintem)négyszemközt retardált. Csak még nem mutatták öfiben.

sogeking 2011.10.29. 17:10:07

@Albino Vernyul: kedvenced a csokis parány?

amúgy erre csak egyet tudok lépni:D
www.youtube.com/watch?v=YjP_KXh5aZg

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 17:10:24

@liberaliskonzervativ: Attila ezzel csak saját magát ássa mélyebbre!

mocskosmacska 2011.10.29. 17:11:53

@csak magamat képviselem: Tényleg nem volt rendes dolog tőle, de ilyen zárt helyen természetes, hogy kibeszélik egymást az emberek (mivel egyik sem túl okos, más témát nem nagyon tudnak találni) és ilyenkor mondanak olyat, amit nem kellene. De ez amit dya mondott, nekem még ingerküszöb alatt van, attól függetlenül, hogy hülyeség volt.
Egyébként én itt az egymás háta mögötti "kibeszélést" még mindig jobbnak tartom, mint az örökös szemtől-szembe baszogatást.

mocskosmacska 2011.10.29. 17:13:40

@Peter_Cs: Ebben egyetértünk. Ő egy konfliktust sosem akar megoldani, hanem még jobban megbántani, aki ellement vele.

csicserierika 2011.10.29. 17:26:52

@csak magamat képviselem: :P
most félreérthető helyzetbe kerültünk fkangival, mint Csaba a kosárpályán :)

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 17:30:28

@csak magamat képviselem:

Dyáról nyncs myt mutatny.:D
És ygazad van, tényleg súlyosan retardált, sajnos.

Annyira megnézném, ahogy eszik, mert nem emlékszem mikor találkoztam utoljára csámcsogó nővel.:D

Müszélia 2011.10.29. 17:31:33

attila már szegett annyi szabályt, hogy ki lehetne zárni. de ha nem zárják ki, sanszos, hogy a retek vele akarja megnyeretni. egyszer már bejött nekik az autista-pszichopata.

Albino Vernyul 2011.10.29. 17:34:35

@sogeking: Az egyik Ani fan oldal szerkeszto leanyzo is Eni hivo.. Juj juj..:)
Eleg a nyalbol.. Bumm, bumm..

www.youtube.com/watch?v=Yb93wJS1SQo&feature=related

mószer aranka 2011.10.29. 17:37:24

Nem tudom, ki hogy van vele, de én úúúúúúgy szeretném, ha vasárnap bejátszanák a brigádnak azt a jelenetet, mikor Péter biztatta a kubait Eszter megcsinálására.. Kicsit meg lehetne keverni vele a levest!

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 17:42:39

@Müszélia:

Most el tudom képzelni, hogy nem akarják megnyeretni senkivel. A kubaikuki csinálta a műsort, mégis kiesett. Szóval szerintem a csavarok most fontosabbak a személynél, mármint remélem.:)
De a napnál is világosabb, hogy normális ember nem való ide (nem is jelentkezik eleve), mert az dögunalmas. Gergő is dög unalmas, pedig csak arról van szó, hogy neki nem lehet probléma a bezártság és az alkalmazkodás. Mindent kibír, az ingerküszöbe sokkal magasabban van bárkinél. Más kérdés, hogy hogyan bánik a nőkkel. Békülés képpen mindig üti-vágja a serit, majd figyeljétek meg. Pont, mint az óvodában.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 17:43:43

@Lotyóbridzsida: Habüstből még eddig nem evett! :D:D:D:D:D

Lonyul 2011.10.29. 17:43:47

Sziasztok, rövid leszek:
Hajrá Csaba és Attila! Csabából felszippantottam a rejtett energiáit, lesz még itt bombarúgás, amivel egyre több gólt szerez (nem feltétlenül Attila ellen).
Attila meg...egyébként ő hogy fog haknizni?

mézescsók 2011.10.29. 17:43:55

@sandokan: És sajnos ez fordítva is igaz, vannak, akiket a másoki átverése, vérig sértése, állandó cikizése, stb. szórakoztat. Mint pl. téged és Attila rajongóit. Mindenkit a saját ízlése minősít. Ancilláé nem alávalóbb, mint a Tied.
@Turambar: A kettő együtt megy: azért zavarhat bárki is a csíkos csapat pontszerzése, mert tojnak a játékra és csalással szereznek pontot. Ellenkező esetben a csíkos csapat kiabált volna hangosabban. Nézd végig az ott lebzselő pasasokat és a véglényt és mondd azt, hogy nem így van. De nagyon nem fogom elhinni neked.
A kockás nők annak fogják fel, ami, nevezetesen játéknak. Ha a másik csapat is játéknak fogná fel és játszana, nem pedig a játék ürügyén sértene vérig embereket, ha valóban játszana, nempedig ezt is valamilyen személyeskedésre és szemétkedésre alkalmat adó valaminek használná, akkor igazat adnék neked.
@Doktor Kotász: Az öfiben is rettenetes volt: azt sipogta, hogy tudjátok, mit kellett lenyelnem miatta? Mármint Eszter miatt. Holott ha ott valaki nyelt az Eszter volt, mert a véglény egyhete egyfolytában szemétkedik vele. Ha lenyelt valamit, az nem Esztertől származott. Nem E. kezdett ki a pasijával, hanem Kriszt kezdte a flörtöt, de ha E. kezdte volna is, a bulihoz ketten kellenek. Az E. ízlését minősíti, ha belement volna bármibe is Krisszel, bár tényleg hülye volt, a titoklevél megismerése után simán letagadhatta volna.
@Peter_Cs: Nincs az egészségének semmi baja született hülyeségén kívül. Most pedig jó helyre csapódott, Péternek és Attilának töltelék játékosnak akár a végkifejletekig jó lesz.

Turambar 2011.10.29. 17:44:39

@Müszélia: Alek se autista, se pszichopata nem volt. :D

Normális sem, de nem kéne minden általunk ismert elmebajt összeírni. ;)

Turambar 2011.10.29. 17:46:59

@mézescsók: "Ha a másik csapat is játéknak fogná fel és játszana, nem pedig a játék ürügyén sértene vérig embereket, ha valóban játszana, nempedig ezt is valamilyen személyeskedésre és szemétkedésre alkalmat adó valaminek használná, akkor igazat adnék neked."

Semmivel sem aláztak többet, mint a kockások.
Pl. az apróhirdetéseknél sztem mind a Gergőnek, mind a Veronikának írtak legalább olyan genyók voltak, ha nem genyóbbak, mint amit Attila eszelt ki Kingának.
De ezek szerint működik a kockások taktikája, hogy sajnáltassák magukat az egyszeri nézővel, hogy szegényeket a csíkosok hogy bántják.

Turambar 2011.10.29. 17:49:22

@mézescsók: "És sajnos ez fordítva is igaz, vannak, akiket a másoki átverése, vérig sértése, állandó cikizése, stb. szórakoztat. Mint pl. téged és Attila rajongóit. Mindenkit a saját ízlése minősít. Ancilláé nem alávalóbb, mint a Tied."

Abból, hogy én ettől a játéktól azt várom, ki hogyan tud taktikával, csellel, fondorlattal kigolyózni másokat, mennyiben lehet következtetni arra, hogy a valóságban milyen ember vagyok?
Ilyen érvekkel sztem azonnal elveszted a vitát.

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 17:51:22

Tényleg: verát miért utáljátok?
Amennyire látom, az egyetlen lány, akinek TÉNYLEG van agya. Úgyértem átlát az embereken és meg is mondja nekik a véleményét, ami általában igaz. Úgy látom, félnek is tőle bent. 30 pulzussal küld el mindenkit az anyjába, ezért kifejezetten irigylem, ezt én is meg akarom tanulni.:D Néha mondjuk mosolyoghatna.

nathalie 2011.10.29. 17:51:24

@Turambar:
nem értem miért felejtik el attila gyűlölői hogy kinga habzó szájjal sziszegi a csíkosok fülébe, hogy legyünk gecik velük! próbálkoztak is. De ahogy péter magyarázta veronikának, nekik egy kicsit nagyobb a tűrésküszöbük. Nem tudom melyiken röhögök jobban, amikor kinga gecizni akar és sír utána az ágyon, vagy amikor győzködi magát és a többieket, hogy milyen jól megmondták a magukét :D szerencsétlen... :D:D

nathalie 2011.10.29. 17:53:12

@Turambar:
én ilyen vagyok, sőt! a barátaim is. és hetente kiszavazunk magunk közül valakit, és persze félévente valaki megnyer közel hatvan milliót. :D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.29. 17:54:15

@fkangi: halihó! Remélem, írok majd, de hulla vok:) Már megint új kép?:)

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 17:55:24

@Peter_Cs:

Nagyon érdekes, hogy nők képesek sok 100e ftot kiadni azért, hogy szépek legyenek, meg klassz cicijük legyen, és akkor az nem érzik gáznak, ha nem tudnak csukott szájjal enni.:)) Létezik, hogy a verán kívül még soha senki nem cseszte le ezért?

nathalie 2011.10.29. 17:55:31

@Lotyóbridzsida:
én nem utálom. csak sztem elég öntörvényű és kiszámíthatatlan. jól elnevetgélek rajta egyébként. ő benne sokkal több van mint amit most mutat.

arkangyal44 2011.10.29. 17:56:29

szép estét kommentlakok,félve kérdem ma sem nem van Hajni poszt ?

mocskosmacska 2011.10.29. 17:58:55

@Lotyóbridzsida: Ezért utáljuk, mert
1. buta
2. egyetlen élvezete, hogy másokat piszkál
3. saját magát sem ismeri, nemhogy másokat
4. ócska, közhelyeket puffogtat, és azt hiszi, attól okosnak látszik
5. egy ócska szutyok
6. azt hiszi magáról, hogy tökéletes
7. semmi humorérzéke, csak akkor röhög, ha valakivel valami rossz történik, de saját magára kurva kényes
9. rosszindulatú
Hirtelen csak ennyi jut az eszembe.

nathalie 2011.10.29. 17:59:29

@arkangyal44:
azt írta tegnap, hogy ma lesz.

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:01:24

@Turambar:

Skizofrén.:D
Mániás depressziós.
Bipoláris depressziós. Vagy az ugyanaz?

Egyébként mondasz valamit. Alek szimplán csak egy balek volt, akinél ennyi a szint. Pont elég ahhoz, hogy munkája legyen és ne haljon éhen. Még családja is lehet előbb-utóbb. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak, akik hasonló szinten vígan elvannak.

mocskosmacska 2011.10.29. 18:04:13

@Lotyóbridzsida: Szerintem a mániás meg a biporális depresszió ugyanaz.

capa05 2011.10.29. 18:04:36

Hát a mai postért sem tenném tűzbe a kezem,Róma-Milan most megy

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:07:44

@mocskosmacska:

jó, én tök másképp látom a verát.:))

de most komolyan: melyik lánynak van bent HUMORA????
Én egyet sem találtam még ott bent. Vagy szarul vágják össze az öfiket.

MagasMacska 2011.10.29. 18:09:15

@Lotyóbridzsida: Szerintem Annamarinak. De legalábbis saját magán tud nevetni.

mocskosmacska 2011.10.29. 18:10:36

@Lotyóbridzsida: Biztos, hogy máshogy látnám őket, ha egész nap velük lennék.
Annamarinak van egyedül humora bent, legalábbis én csak nála láttam.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 18:12:14

@Lotyóbridzsida: Én sem értem, hogy miért utálják őt! A véleményeddel vele kapcsolatban egyetértek!

nathalie 2011.10.29. 18:13:27

@Lotyóbridzsida:
én nagyon röhögtem verán, amikor megkérdezte am-től, hogy de mit kell csinálnia azért, hogy együtt sikítva örülhessen a nyereménynek. nyersmájat vagy vért nem kell inni, ugye? :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 18:13:39

@Lotyóbridzsida: Szerintem nem sokan. Szerintem egy tipikus elkényeztetett cicababa!

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:14:28

@MagasMacska:

Ja, ilyen válogatott bagázsnál már ezt is díjazni kell.:D
Annamarit nemtom hová tenni. Az esetek 98%-ában olyan, mintha ott sem lenne.
Egyébként pedig rettenetesen hasonlít a sógornőmre, akivel nem vagyok túl jóban.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.29. 18:16:05

@Peter_Cs: Én meg a TI véleményetekkel értek egyet!:D

Nekem Vera emberi, hibáival együtt is! Annamari is!!!! A többi olyan műűűűűű...Tudom, h abszolút nem jönnénk ki egymással! Kettőjükkel viszont igen! :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.29. 18:17:52

@Lotyóbridzsida: @MagasMacska: @mocskosmacska: Szerintem két igazi nő van bent, Vera és Annamária, a többi csak Borg!

Albino Vernyul 2011.10.29. 18:17:57

@Lotyóbridzsida: Meg veronikanak van.. A tobbi faek...

mocskosmacska 2011.10.29. 18:19:26

@ladyandhenk: Frucsa, hogy pont verát tartott nem műnek. Nincsen egy természetes monduzlata.

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:20:41

@nathalie:

nyeeers máááááj?????:D:D:D ááááááááá!!!!
még sütve sem SOHA!!!!!
a máj az az szerv, ami kiválasztja a mérgeket, az emberek pedig vígan és jóízűen, önként és dalolva megeszik!!!!grrrrrrrrhhhh!!!!:D:D:D

Albino Vernyul 2011.10.29. 18:21:38

@capa05: @arkangyal44: En arra tippelnek, hogy lesz post..

arkangyal44 2011.10.29. 18:23:23

én nem tom de a vv-4 alatt nem sok ilyen volt ,hogy nem volt poszt,manapság meg heti rendszerességgel,nincs.

sogeking 2011.10.29. 18:23:37

@témázgató: az ok, viszont én rafináltan egy másikba írtam :D:D

nathalie 2011.10.29. 18:24:22

@Lotyóbridzsida:
pontosan vígan, jóízűen, önként, de azért nem dalolva :D
semmilyen bensőséget nem eszek meg, de a májat azért igen :D akkor én pont rossz szervet válaszottam :D

Turambar 2011.10.29. 18:26:16

@Lotyóbridzsida: Sztem amúgy voltak mentális "gondjai", de ezek abszolút beleférnek az élhető kategóriába.

Mellesleg szalon-idióta volt. :D

Turambar 2011.10.29. 18:30:28

@Lotyóbridzsida: Meg tele van vitaminnal nem mellékesen.

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:32:20

@Turambar:

Ja, ez jó kifejezés. A fél világ szalon-idióta ilyen megfontolásból.:D
Simán rengetegen vannak, akik el tudják magukat látni, eljárnak dolgozni, férjhezmennek, gyereketszülnek, és ilyenek. Nőkben is rengetegen vannak. Én ezeket úgy nevezem, hogy "meg vannak bolondulva", de még nem a zártosztály-kategória. Semmit sem lehet velük kezdeni, se normális beszélgetés, se bármilyen együttműködés. A maguk szintjén mégis működnek.

Lotyóbridzsida 2011.10.29. 18:36:05

@Turambar:

Úgy érted, hogy a növényvédőszer és a növekedési hormon mellett, amik még ugyanúgy benne vannak?:D
Csak húzlak, ne vedd magadra kérlek.:D Én vega vagyok, nekem ezek ilyen ijesztő dolgok.:))

avanivi 2011.10.29. 18:48:40

@Albino Vernyul: éhes vagyok !!!
@Lotyóbridzsida: Alekosz nem tudott beszélgetni, csak kinyilatkoztatott. Azért kellett neki mindíg valaki akihez beszélhetett.Nem is volt kiváncsi senkire, és a mások véleményére sem. Vagy részeg volt.Remélem eltünt már, és nem jut eszébe senkinek beküldeni a villába. No ezt kár volt leírnom.

Doktor Kotász 2011.10.29. 21:06:42

@Albino Vernyul: "Hajni letuzott par coveket.. Pl. hogy egymast bizonyos hatarokon tul ne basztasuk.. Udvariasan jeleztem neked, hogy veszelyes a terep.. Vagy felfogod, vagy nem -vallvonas- ...."

Szerinted ez a semmi felfújása mi, ha nem az? De mondom, én is vállat vonok.
süti beállítások módosítása