Hogy volt?

VV5 - 1X37

2011. október 19. 14:35 - Hódos Hajnalka

Azt hiszem, itt az ideje köszönetet mondanunk Cristofelnek, hogy - tudtán kívül- a hátán cipeli az öfiket, ha pusztán a mellényes szociopata mesterkedéseit kéne estéről estére néznem, már tökön szúrtam volna magam. Ébredezünk, Serit és Gergőt előbb-utóbb műtéti úton kell egymás testéről leválasztani, most is egymásba vannak gabalyodva, ám a szimforizmus hirtelen megszakad, Seri nagyasszonyosan rágyújt és elkezdi osztani Veronikát, azért kedves volt a tegnapi köszöntőnél, csak ő mondott negatívat és felhívom a figyelmet a Geri elnevezésre. Szóval, Geri is egymilliószor elmondta, hogy igen, komoly érzelmi szálak kötötték Csillához, de megbeszélték, hogy ide bejön és lesz ami lesz. Ez most így jött össze. Veronika nem érti, ő csak a véleményét mondta, egyszerűen furcsa ez a szitu. Én sem értem, Seri csipája ugyan mitől nyílt ki, lehet, hogy a Gerikével felvállalt kapcsolat miatt combosodott meg ennyire, az is lehet, attól kapott vérszemet, hogy előző nap Dya és Kinguci leugatták a kölcsönruhák miatt az ÉN Veronikámat, mindenesetre jobb lenne, ha befogná a száját és mélyen hallgatna. Veronika még egy ellenséget akar magának szerezni? Nem elég ahányan vagyu…vannak? Mindegy, nem foglalkozik vele abszolút és be is megy, mert unatkozik egy idő után. Vagy fogy az oxigén Geri nélkül.

Nem, mégsem, Dyával és Kingával összeülnek és megbeszélik, ez az intelligen. Cia hiánya. Veronika kibaszott féltékeny a Gergőre, úgy jött be ide, hogy tetszett neki. És pofákat is vágott, miközben szeriztek. Bevallom, én is, és? Ehelyett összejött egy…ilyennel. Ezt érte el, hogy nincs kapcsolata a lányokkal. Veronika a teraszon még mindig nem érti, Krisz a lehető legjobb tanácsot adja neki: szard le!

Hogy Fecó miért tart a Kubainak udvarlásból faktot, fogalmam sincs, a tökgyalu után kotorásztam a szekrényben, a teátrális „mi kell a nőnek?” kérdésre értem vissza a szobába, na mondom, erre én is kíváncsi vagyok. Érzelem kell! Lélek kell! Szeretet kell! Szerelem kell! Szerelem a legfelsőbb szinteken! A nők szerelemre éhesek. Ha egy nő Kriszre néz, az jut eszébe, „izmos kockahas, üres fej”. Tehát azt gondolják, hogy csak meg akarod őket dugni. El kell velük hitetni, hogy nem a szexre mész. Itt felröhögök, csak én fedeztem fel némi ellentmondást a „nőknek szerelem kell” és e között a mondat között? Az udvarlást úgy kell kezdeni, hogy ilyen szép szemet még soha életemben nem láttam. Te vagy az ő. A nagy ő. Akiért a szívem adnám, bármikor. Hánemtom. Nekem lehetőleg a veséjét se ajánlja fel senki, rég rossz. El is játsszák a hódítást, Fecó a csaj. Mádonnának hívják, csak mondom. Na, csináld. Nagyon szép a szemed. Gyönyörű hajad van. Fekete. Ne, azt ne mondja, hogy bombanő vagy, sok, sok! Azt se mondja, hogy olyan vagy nekem, mint alagút végén a fény! Krisz újra nekifut, érezte a szikrát, a forróságot, a tüzet, mikor belépett. És egy első tekintetet is érzett Fecó iránt. És az a helyzet, annyira megfogta, hogy érte élne. Shalna.

Fecó elégedettnek tűnik, de a riportban bevallja, mindaz, amit mondott, Krisz egyik fülén be, a másikon ki. Krisz hőzöng: nevetséges! Neki megvannak a saját csajozási módszerei, és minden eszköze, hogy megszerezzen egy lányt! Be is ront a fürdőbe, nekifutásból lecsókolja Veronikát, aki berángatja egy kicsit a zuhanyzóba is smárolni, de nem szabad, Krisz megy a falhoz. Önként, dalolva. Veronika odaül hozzá. Igen, édi. Mit csinálnál, ha most kettesben lennénk kérdéssel évődő verbáldugás kezdődik, de csak addig látjuk-halljuk, míg Veronika sokat sejtetően a középső ujját szorgosan szopni kezdi. Na kérem szépen, hol is tartunk? Kinek van a Villában csaja, Fecónak vagy nekem? Krisz, mindannyiunk legnagyobb örömére neked!

Fordul a kocka, a lányokból Úrnők, a fiúkból inasok lesznek. Hogy Seri ezért miért visít kerek hét másodpercig, érthetetlen számomra. Krisz bajban van, most ő a csicskacsicskacsicska, és nem mehet öt percre Veronika Úrhölggyel beszélgetni. El is hordja a riportban Kingát mindennek, rosszindulatú, el van kényeztetve, aljas, a legrosszabb! Kinga masszíroztatja a fejét, a vállát, juj de csikis, lemosatja a körmeiről a lakkot. Veronika duzzogva figyeli a mókát, az egész játék arra megy ki, hogy Kinga őt megalázza, Krisz meg belemegy. Panaszkodik Fecónak, az bólogat, szerintem nem is volt ébren. Veronikán érzelmek garmadája söpör végig, a szívébe kést döftek, a két gyökér fejét meg legszívesebben letépné. Krisz ne is szóljon hozzá. A Kubai próbál magyarázkodni, ez egy feladat és ő szeretné megnyerni, Veronika értse meg, de Veronika nem akarja megérteni, végzett Krisszel.

Az inasok takarításából cirkusz lesz, Attila takarítja a nappalit, Csabi port töröl, BTA meg szóvá teszi, az asztalok alja poros maradt. Attilára tévesen jött rá a bárgyú tekintet, mert az a Csaba dolga volt. Csaba ugrik, te elküldtél engem és rám fogod? Bocsánat, Attila megint higgadtan beszél, hogy ez miért érdem, csak ő tudja, Csaba morog, mint a bóhás kutya, kicsinyes faszságok ezek. Krisz nyugtatja, intelligens ember vagy, meg tudod mondani neki a tutit, nem olyan okos ember ő, csak játssza az eszét. Csaba értetlenkedik, tereli a felelősséget. Itt szól közbe Attila, megvitatják a nagy kérdést, a por hozzátartozik-e az asztalhoz, majd bazd meg, illetve te meg úgy viselkedsz, mint egy hülye picsa zárszavakkal véget ér a blokk. Csaba továbbra is főszereplő marad, a Lakók tanácsokkal látják el. Fecó Verán és Shadin gondolkodna és persze Csaba hallgasson a szívére. Krisz szerint Dya, Vera, Kinga és Attila ellen visszajönne. Szerencsétlenkém Attilával is beszél, ugyan, Csabi, nem megy neked ez a cinikus vonal! Attila, megsúgom, neked se. És nekem még erőltetett bazmeget sem kell hozzátennem. Attila tudja, hogy nem őt fogja kivinni, és nehogy Csaba azt higgye, hogy azok az infók, amiket vissza akar tartani, nem jutnak el hozzá. Ha Csaba hazudik, akkor király. De Attila szerint nem hazudik. Fecó? Fecót csak azért kapta, mert megsajnált. Azt se tudta, ki vagy, mi mondtuk neki. Fecó mindg az ártatlan támadottak védelmezője marad. Csaba ezt a konyhában persze visszamondja Fecónak. Fú bazmeg, milyen izé. Alattomos! Fecó, te meg hülye vagy. Majd elfelejtem, Csaba, te is.

Az öfi balhéval zárul, pedig a lányok vicceskedni akarnak. Az alapötlet: valakivel a fiúk közül ki kéne baszni. Kinga az ötletgazda, legyen Shadi, ugyanis a szaunába könnyebb bejutni. Full be kell borsozni a hálózsákját! Fel is keltik, hogy fésülje meg Dya Úrnő haját, Kinga és Eszter kiosonnak és végrehajtják a küldetést. Kinga nagyon büszke volt magára. Azt nem akarták, hogy a fiúk idegrohamot kapjanak, de hogy mi lett belőle, az felháborító. Először is Shadi bement és közölte, hogy van a vicc, van a faszság és ez most az utóbbi volt. Mondják meg, ki volt az, fenyegetőzik egy szódásüveggel, vagy most mi legyen, mindenkit basszon nyakon vízzel? Attila nem maradhat ki, az egész szauna olyan szagú lett, ő sem fog tudni aludni. Most azon mérlegel, hogy behoz egy kis borsot és rászórja a lányokra. Ugyan, csajok vagytok, necsinájjátokmá. Attila odalép Seri ágyához, a szádat befogod! Igen, mert neked ez poén! Kinga rikácsol, neki is kijár egy pofa be, ordítozni kezd, ne kussoltass bazmeg, ki a faszom vagy? A pofádat befogod! Kinga nem fogja be a pofáját, hanem hadonászva rikoltozik Attila után, te mondtad a kisollós sztori után, hogy itt senki nem érti a poént, ezek a te szavaid! Ma Seri fog bőgni Attila miatt, ennyire nem untam Olivér csínytevéseit sem, komolyan mondom.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
2968 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foxglove (törölt) 2011.10.23. 19:13:56

@stella03: az sms felolvasások csak a belevalóba szoktak bekerülni, az utóbbi napokban kaptak rendesen negatívat

mocskosmacska 2011.10.23. 19:14:37

@csiri bá: ILyen helyre nem szabadna állatot bevinni. Max egy tigris és elszabadítani.

nathalie 2011.10.23. 19:14:42

tipikus. teszi-veszi magát, száraz petting egész nap, aztán meg meglepődik egy álló f*szon, sőt fel van háborodva. Gergő meg majd csodálkozik, hogy a bolti melles csodanője miért fekszik alatta mint egy fa.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:15:35

@sogeking: @gyvy: miért nekem kell gondolkodnom mindkettőtök helyett???:P:P:DD

capa05 2011.10.23. 19:15:43

Hát ezt a siklósat a lányoknál is !!!!

csiri bá 2011.10.23. 19:15:57

@mocskosmacska: pontosan... én már régebben is javasoltam az arénába egy kiéhezett barna medvét melléjük...

nathalie 2011.10.23. 19:16:22

istenem,ez a csaba húzzon már haza, annyira unalmas.

csiri bá 2011.10.23. 19:16:33

@mocskosmacska: jah és amúgy is van bent 14 állat minek oda még egy...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:17:04

@nathalie: ezt hívjuk szűzkurvának.. szerintem a leggázabb nőtípus....

sogeking 2011.10.23. 19:17:22

@fkangi: porszívózás közben nem tudok gondolkodni

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.23. 19:17:33

Annamária telibetalált Seherezádéval kapcsolatban, megmondta a frankót!

MagasMacska 2011.10.23. 19:17:51

Azért Krisznek milyen jó kis úszógumija van!

Hurri Kán 2011.10.23. 19:17:51

@fkangi:
Figyelj, ha nem megy, vagy nagyon fárasztó, ne erőltesd, érted. :DDD

fran7 2011.10.23. 19:18:01

Például erre a feladatra egy normális férfi nemet mondott volna.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.23. 19:19:28

@mocskosmacska: @foxglove: @capa05: Ne gonoszkodjatok! Vagy gonoszkóp volt a jeletek az óvodában?!!!

capa05 2011.10.23. 19:20:53

@Peter_Cs: melyik részre gondolsz?

MagasMacska 2011.10.23. 19:21:08

@Peter_Cs: : Bocs, félrement, megzavart a "macska".

mocskosmacska 2011.10.23. 19:21:17

@Peter_Cs: Vera kínálja magát a gonoszkodásra.

témázgató 2011.10.23. 19:22:04

Veron úgy látta, hogy Krisz jobban bírta.
Utána levonja a tanulságot: mégis ő lett a vesztes...:)))

nathalie 2011.10.23. 19:22:05

@fkangi:
nem, nem. ez a frigid kurva. a szűzkurva nem rakja szét a lábát. a frigid kurva szétrakja, mert tudja a dolgát, csak nem szereti. :)

foxglove (törölt) 2011.10.23. 19:22:23

na most döntöttem el, csabának drukkolok, vagyis ő fog kiesni.

MagasMacska 2011.10.23. 19:23:02

Micsoda hülyeség ez az online kérdés!!!

capa05 2011.10.23. 19:24:17

@Peter_Cs: Vera is tudja, mi is tudjuk csak ő nem tudja, hogy mi mit tudunk!

sogeking 2011.10.23. 19:24:29

személyiségből áll, na erre iszom :)

témázgató 2011.10.23. 19:24:31

Azé' jó vóna, ha néha Csabából is látnánk, nem csak a kubai fényezését.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.23. 19:26:24

@capa05: A Verás megjegyzésedre.

@mocskosmacska: Már akinek! Nálam nem!

fran7 2011.10.23. 19:26:43

Shadi köcsög, jó volt. Attila magyarázkodik. Ebből lehet tudni, hogy találtak a dolgok.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:27:20

@sogeking: porszívózol egy isten vagy :DD leszel a második férjem??:DD
@gyvy: jójó, majd összeszedem magam..:P:D vagy maradjak a körömlakk-szemfesték-intelligens mosópor hármas témakörnél??:P:DD
@nathalie: ja, tényleg, tárgyi tévedés volt részemről..:D

nathalie 2011.10.23. 19:27:29

@témázgató:
azért nem láthatod, mert nem csinál semmit. :D:D tényleg nem tudom, hogy mit hisztek, hogy a háttérben külön showt nyom le, csak az rtl nem játsza be? :D tényleg rendes gyereknek tűnik, de hát unalmas!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.23. 19:27:30

@capa05: Azért a pletykalapokat nem kellene jiteles forrásnak tekinteni!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.23. 19:28:07

Na, megjöttem, reklámra:)

Történt vmi érdemesre méltó?:)

capa05 2011.10.23. 19:28:37

@nathalie: Az ostobája nem tudja, hogy ha nincs semmi utána hogy tud fájni és nem a "harcos" szive

evangeline77 2011.10.23. 19:29:15

Hogy lehet Crist így nyomni???? Ez az autós mozi.. De gáz.

capa05 2011.10.23. 19:29:20

@Peter_Cs:
Nem kéne, de én hiszek!

sogeking 2011.10.23. 19:29:49

Cris miért kapott külön búcsú estet?

Hurri Kán 2011.10.23. 19:29:56

@fkangi:
szárnyasbetét, hüvelygomba elleni kenőcs? :DDD

@nathalie:
Biztos külön show-t nyom, csak azért nem adják, h félrevezessék a zembereket! :DDD

Hurri Kán 2011.10.23. 19:31:19

@stella03:
Mert neki kell nyerni. Hogy a nézők ne horkolják végig az öfiket, érted. :)))

evangeline77 2011.10.23. 19:32:59

@gyvy: Én akkor sem horkolnám végig az öfiket. Megnézném Attila és Péter fejét mikor Csaba visszamenne, kíváncsi vagyok Veron mit csinálna a kubai nélkül és várnám hogy Csaba Kingával való akármije, hogy felidegesíti Attilát.

MagasMacska 2011.10.23. 19:33:31

@gyvy: De ha a nézők arra szavaznak, hogy horkoljanak? Most akkor a nézők szavaznak vagy az RTL?

capa05 2011.10.23. 19:34:26

@stella03:
még így is szép, hogynem Cheviben ültek, mint főnyeremény.

Anselmo 2011.10.23. 19:35:12

@sogeking: hátha több szavazatot kap és visszamehet, azért.

csiri bá 2011.10.23. 19:35:28

@MagasMacska: a nézők (már amelyik) szavaznak mert kell a bevétel, a retekklub meg dönt. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.23. 19:35:29

@capa05: csak azért nem, mert abból majd választhatnak:P

Akármi Áron 2011.10.23. 19:35:48

Maratoni új poszt Lakók:)))

Hurri Kán 2011.10.23. 19:35:52

@stella03:
Veron bánatában egyedül csipogna pár napot, utána reflexszerűen rátekeredne másra, továbbá megtörténne az első rituális kéjgyilkosság a valóságshow-k történetében. :DDD

capa05 2011.10.23. 19:36:15

@ladyandhenk: De a márka már reklám.

sogeking 2011.10.23. 19:36:38

@Anselmo: azt hittem ő fog kiesni, ezért legyen még egy jó estéje :)

Emanuelle 2011.10.23. 19:36:56

Sziasztok, muffinsütés okán voltam távol, történt valami izgis?

capa05 2011.10.23. 19:37:05

Azt a jelmezkölcsönzőt ha kell ha nem nyomják.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:38:08

@gyvy: persze, mi nők, ezekkel foglaljuk el magunkat napi 24 órában..:P a fontos dolgokat rátok hagyjuk.. úgymint a lenyugvó nap ereje, meg ilyenek :P:P:DD
@sogeking: oké,megbeszéltük :DDD
@capa05: mert Chris maga a főnyeremény..:DDDD

capa05 2011.10.23. 19:39:16

@fkangi: szeretnél ilyen"főnyereményt ?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.23. 19:39:29

@capa05: arra értettem, h ne válasszák már ki előre, túl feltűnő lenne:D:D

Annyira bírom, amikor "csak is mi, nézők döntünk a sorsukról", és még hülyének is néznek:D:D:D

nosce 2011.10.23. 19:39:31

a kígyók utáni megmagyarázhatatlan vonzalom a músorban, és az állandó erőltetéte a retek szerkesztői részéről no meg h ráadásul a gatyába is be kell tenni, egy nem is rejtett, atavisztikus (ujabb megtanulandó szó Crisnek :) ) fasz utáni vonzódásról árulkodik:)

Anselmo 2011.10.23. 19:42:37

Egyébként a kognitív disszonancia nem is azt jelenti, amit mondtak. Attila se tudja jól :)

Hurri Kán 2011.10.23. 19:43:50

@fkangi:
Mi lenne veletek, ha mán asse volna! :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:46:06

@gyvy: erre publikus választ nem adhatok..:DDDD:P

Hurri Kán 2011.10.23. 19:50:18

@fkangi:
Akkor adjál nem publikusat. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 19:52:49

@gyvy: csak szeretnéd, Kisgyerek, csak szeretnéd! :P:P:D nem árulom el a titkaimat! :P:P:DDD

Hurri Kán 2011.10.23. 19:53:44

@fkangi:
Nem is kell. Még megrontanál. :DDD

csak magamat képviselem 2011.10.23. 19:56:39

@Anselmo: az az, amikor lekésem a villamost és azt mondom, hogy pont így akartam, nem?
nekünk tanították pszichológia 2-n is. A bagós, aki sikertelenül akar leszokni, az is a kognitív disszonancia-redukció áldozata.
Valaki vagy szokjon le tényleg, vagy szívjon, amennyi jól esik.

csak magamat képviselem 2011.10.23. 19:59:12

semmiféle új posztot nem látok

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:01:41

@csak magamat képviselem:igen , azt a példát tanítják, hogy ugyan tudja, hogy a dohányzás káros, tehát hülye, aki dohányzik, mert saját magának okoz kárt, de mi8vel nem tartja magát hülyének, kizárja a tudatából a dolgot.. valami ilyesmi rémlik...
@gyvy: 1: nemigen vagy már fiatalkorú, márpedig a megrontás fogalma 16-18 közötti korhoz kötődik
2.: simán hagynád magad..:P:D
3: ÉN nem vagyok olyan..:P:DD

Hurri Kán 2011.10.23. 20:06:34

@fkangi:
A 2., és 3. pont egyszerűen nem igaz. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:09:14

@gyvy: na jó, ezt nem tudjuk eldönteni.. szkander??? :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:14:49

@gyvy: citromos vagy narancsos..:) ha az nem oké, marad a házi szilva.. vagy a kő-papír-olló..:D

Hurri Kán 2011.10.23. 20:20:48

@fkangi:
Házi szilva. Megegyeztünk! :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:22:49

@gyvy: könnyelmű vagy...:DD:P vidéki csaj vagyok, bírom..:D

Hurri Kán 2011.10.23. 20:29:29

@fkangi:
Elhiszem... Én nem vagyok vidéki csaj, de én is bírom. :D

Hurri Kán 2011.10.23. 20:38:10

@fkangi:
Kicsi a tét, kedvem sötét. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:41:57

@gyvy: vakra nem fogadok :P:DDD
de ha kicsi, ne aggódj... tudod: még megnőhet..:DD:P

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 20:47:54

@gyvy: :DDD csakis..:P:D én a schweppes-re gondoltam..miért, te mire??:P:DD

Hurri Kán 2011.10.23. 20:50:44

@fkangi:
Nem tudom. Ezzel most bogarat ütöttél a fülembe. :D

MagasMacska 2011.10.23. 20:51:30

Ügyesen rámennek a szappanoperára.

Hurri Kán 2011.10.23. 20:57:36

@fkangi:
Bogár van, lapostetű nincs, na. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 21:04:10

@gyvy: ó, ez nem volt elegáns!!
hangyás...:P:D

mface 2011.10.23. 21:53:34

no, Csaba a nyerő ma este

Hurri Kán 2011.10.23. 23:39:52

@fkangi:
Igen. És még sehol nem tartok :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 23:44:16

@gyvy: kettes számrendszerben nem fogsz boldogulni..:P:DDD
/amúgy tudom, hogy beszartál, hogy kiiszlak és most elkezdtél edzeni..:P:P:DD/

Hurri Kán 2011.10.23. 23:50:14

@fkangi:
Ahhoz ennél több kell, h beszarjak :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 23:54:46

@gyvy: mivanöcsém??!! :P:DD úgy látom, olyan vagy mint a cigány lova: nem vak, hanem vakmerő..:P:DD

Hurri Kán 2011.10.23. 23:56:18

@fkangi:
Nem esett bele senki a kútba. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.23. 23:58:40

@gyvy: abban a viccben falnakmegy, te ártatlan! :P:D
( basszus, még fel is kell világosítsam..:O:P:P:DDD)

Hurri Kán 2011.10.24. 00:00:04

@fkangi:
Nem... hát kit hívnak, ha a vak beleesik a kútba, naccsasszony? :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.24. 00:05:46

@gyvy: nem tudom....nem értem... sírok, mert nem tudom...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.24. 00:10:05

@gyvy: jaj. az előbb tévedtem: még csak MOST sírok..:DDD ne kínozz légy szíves, ilyenekkel...nem vagyok mazochista :P:P:P:DDD
süti beállítások módosítása