Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X35

2011. október 17. 15:47 - Hódos Hajnalka

Tegnap este, miután elnyomtam azt a cigit, amit dekkről gyújtottam meg arról a tűzről, amit saját magam okádtam, majd elegáns mozdulattal letöröltem a szám sarkából a habot, és beleöntöttem egy egész doboz Visine cseppet vérben forgó szemeimbe, megfogalmazódott bennem valami, ami hosszú hónapok óta nem hagyta nyugodni méltán háborgó lelkemet. Definiálni tudtam egy mély lelki, érzelmi állapotot, mondhatni életérzést. Dehogy a ValóVilágról beszélek, ugyan-ugyan! AS Roma drukkernek lenni olyan, mintha évek óta együtt élnél valakivel, akibe őrülten szerelmes vagy, aki mellett elköteleződtél egy életre, csak éppen szex közben soha nincs vele orgazmusod. Na. Most, hogy ezt végre kimondtam, ezáltal némileg enyhült a már-már elviselhetetlenné váló frusztráltság – komolyan mondom, ha Cisse kapáslövése bemegy, saját kezemmel tépkedem szét a digis kábelt és innen üzenném Kingucinak, na az lett volna igazán megalázó, nem a csicskacsicskacsicska kezdetű levél, kisanyám – lássuk, mi történt az Odúban.

Kakaskukorékolásra ébrednek a cselédek, Kinguci már ettől kiborul, és az is bosszantotta, hogy előbb keltek, mint a fiúk. Cristofel uraság baszott a szendvicsre, amivel fél órán át kínlódott, és elintézte a reggelit egy kakaóval, úgyhogy a zuhany alatt el is kezdte ekézni Veronikát, aki a fürdő ajtajában hallgatózott. Ha nem túl nagy gond, arra nem vesztegetem az időt, hogy részletesen elmeséljem, hogyan fújkálták be a cselédek dezodorral az Urak hónalját, elég volt látni. Péterről nem is beszélve az ipari, kényszertojt tojássárgája színű köntösben. Verával ellentétben én nem a nadrágját darabolnám fel kisollóval, hanem a Don Quijote statiszta poncsót az arab kendővel együtt, különösen, ha együtt látom rajta. Szóval ott tartunk, hogy Veronika tisztán hallja Kingucit, aki arról sipítozik a zuhany alatt, egyesek nem csinálnak semmit. Meg is beszéli BTA-val a kerti asztalnál, hogy Kinga mindenkinél okosabbnak hiszi magát. Seri úgy csodálkozik, hogy Dya és Kinguci kibeszélték a fürdőben Veronikát, mintha ő ott sem lett volna, a napszítta bili színű szemhéjfesték most is rajta van, jól van, megnyugtató ez az állandóság. Kinga és a többi cseléd setesutáskodnak a konyhában, a Cselszövőnek hiányérzete támad, ennek a maga módján hangot is ad: Annamari hol a tökömben van? Pár perces vita tör ki arról, hogy Annamari nem segít, Kinga otthon üvöltözzön, ne BTA-val, inkább nézze meg, hogy néz ki állandóan a háló. A rövid veszekedés végkövetkeztetése: Kinga egy idióta hülye picsa.

Az Uraságok versenyeztetik cselédjeiket, melyikük az odaadóbb. Rém unalmas volt: Gergőnek meg kellett fésülni a haját, Dya szabadítsa meg Pétert az ingén levő egérszöszöktől, Dya kaparni kezdi, Pötyi pont ugyanezekkel a mozdulatokkal ássa el a tanyán a farakás tövébe a kaját, csak kicsit lassabb mozdulatokkal. Kinga becsicskul, mossa Cris lábát. Szar érzés, mi? Ne legyél groteszk! Csaba előre meg akar büntetni mindenkit az esti kiszavazásért és énekelteti Serit. A szendvicskészítő verseny botrányba fullad, Kinga Verával egyszerre ér az asztalhoz. Attila és Vera győzelmi mámora igen-igen rövid életű, mert Gergő szóvá teszi, az egy összeborított szendvics volt, a feladat meg egyértelműen két darab szendvics elkészítése volt. Ne szarfejkedjen már! Gergő nem szarfejkedik, de akkor így tényleg Attiláék az utolsók! Attila egy flegma akkor vidd innen mozdulattal sikeresen lesöpri az asztalról a tányért, a szendvics egy része beleborul Gergő ölébe. Figyelj, faszfej, cuppantsál már vissza! Csaba is megpróbál beleszólni az eseményekbe. Halló, rólad szólt?! Nem, a jellemedről szól, te paraszt! Attila szabadkozik, véletlen volt, Gergő érdekes képi hasonlattal zárja a vitát: nyeld le, amit elkövettél. Ha fos, akkor fos.

Véget ér a cselédesdi, az Urak feladatot kapnak, írjanak ajánlót cselédjükről. Gróf Dukaiipszilonnal Gergely azt kívánja, Annamari bárcsak néma lenne, akkor nem kéne hallgatni a dünnyögését. A cseléd többször hangoztatja, hogy a munkát nem jókedvében végzi, ezt észre is venni a munka minőségén. Van sansz arra, hogy a hozzáállása megváltozik, de ehhez ki kell vele bírni az időt. Ha a közös hang megvan, akár egy pattanás kinyomását is rá lehet bízni. Kezdőknek, első cselédnek nem ajánlja, börtönben, leányneveldében első osztályú munkaerő lehet. Dya cselédkisasszony nemcsak bájos, de igen szorgalmas fehérnép. A gyakorlati tudás teljes hiányát mosolygással pótolja. A reggeli időszakban durcás, de délutántól alkohol segítségével motiválható. Egyszerű tőmondatokra, határozott kérésekre jól reagál. Az új gazdának Péter irigy szívvel, de csak ajánlani tudja. Csicska, csicska, csicska, csicska, kezdi Krisz. Nagyszerű csicska vagy, élsz-halsz értem, a bajom, hogy büdös a szád és igénytelen vagy. Imádlak csicskáztatni, vasalni nem tudsz. Szép cseléd vagy, annyi szent, sok a hibád, ami nem baj, a szendvicsed ma szar volt. Lelkes amatőr vagy. Mától ne legyél velem ellenszenves és negatív, ne felejtsd el sohasem, hogy én vagyok a főnök.

Hát Kinga ezt biztos nem fogja elfelejteni. Megköszöni szépen, Cris, kurva jó fej voltál! Kinga ezen nem tud röhögni, bemegy a fürdőbe picsogni, jön Dyus, szerinte is patkányféregség volt. Kiszopban a többiek nyomására feltámad a bűntudat, olyannyira, hogy még a levelet is ki akarja dobni. Próbál úriemberként viselkedni, ezért átbődül a nappalin, de Kingához soha többet ne szóljon innentől kezdve, és mindenki bassza meg, kurva vicces, tényleg. Kinga bőg a cselédszobában, a riportban meg sajnáltatja magát, mert meg kellett volna őt ölelgetni és senki nem tette meg, senki nem állt ki mellette. Kapásból négy embert felsorolok, de hát egy barbikirálylány lelke ugye, finomabb, mint a tavaszi szellőben kavargó naposcsibe pihéje, ezt a folyamatos bazmegolásból is leszűrhettük eddig néhányszor. A hiszti csúcspontja a „mi lenne velem, ha nem lenne itt a macim?” óriási horderejű költői kérdés, aminek súlyosságát és elementáris igazságát jól szemlélteti, hogy még Attila sem tud rá válaszolni. A lélekfacsaró, az élet igazságtalan mivoltát tükröző, érzelmekkel teli pillanatok után gaz szerkesztők képesek voltak bevágni, ahogy Csaba, Péter és Krisz röfögve-fuldokolva újraolvassák a levelet. Kegyetlen a világ, mely minden pillanatban tőrt döf szívünkbe, s mi iszonyattal nézzük, ahogy az éltető vér zubog, vörösre festvén langyos tenyerünk, ami kétségbeesetten kapaszkodna egy másikba, felmelegítve nyirkos és hideg lelkünket és kiszabadítana minket magányuk riasztó fogságából. Na most ezt hogy a francba fogom átkötni Seri hájához. Hagyjuk.

Szóval, Gergő ne fogdossa Seri háját. De, mert olyan szép. Olyan romi ez, Gergőnek hagymaszagú a szája, Serié nikotinos, micsoda párosítás! Seri megpróbált még húzni a dolgon, de ez egyre nehezebb, ezért pontosan a Villaajtóban beleborul Apuciba, mindenki szeme láttára, hiszen hallottuk már elégszer, hogy neki milyen intim dolog a csók. Ez csók volt?! Ez csók volt! Hogy a következő percekben az ováción kívül mi történt, fogalmam sincs, mert azzal voltam elfoglalva, hogy az erre az alkalomra tartogatott Dom Perignon pezsgőt felbontsam, konfettit szórtam szét a nappaliba és görögtüzet gyújtottam az erkélyen. Hát mégis érdemes élni. Főleg az olyan mondatok miatt, amit Dya tesz fel: akkor ti most jártok? Ja, faszom, Gergő a pasim, szívja meg az orrát Seri és köp bele a medencébe, úgyhogy ehhez tartsátok magatokat, gyökerek! Á, csak vicceltem, Seri tök tapasztalatlan, Gergő a negyedik, akivel csókolózott és tök érzelmi viharban van. Juj, Kinga is úgy megcsókolna valakit!

Na, akkor Shadi kurvára elmondja mi lesz. A barátság átmegy bolondságba, elkezdenek veszekedni, hatalmi harcok, hogy ki hódol be a másiknak, és szét fognak menni. Mindezt a fürdőben, Krisz fogmosással egybekötött faroklóbálása közben. Shadi Dyusnak is kurvára megmondja, mi van. Már nem gondolja komolyan, mert nem komoly a csaj. Nem kapott visszajelzést, nem közelített hozzá, nem kereste a társaságát, ezért elmondja neki, rájött, hogy gáz volt és szánalmasnak érezte magát. Megbánta, hogy túl gyorsan közelített hozzá. Dyának semmi baja nincs Shadival, de külsőre más palik jönnek be nekik. Még mindig nem fogja fel, ráng Kingának a nyugiban, aztán megbeszélik, milyen durva, hogy már két szerelmespár is van a Villában és milyen szar, hogy a Villabarinők, amióta így összejöttek, leszarják őket.

A kiválasztás, amit szokás szerint jobban húznak, mint a rétestésztát, a Cris-Péter konfliktussal kezdődik. Balázs látja, hogy feszültek, meg is van rá az okuk. Előtte mindketten kifejtik, hogy nemisúgyvót és egy percre rá már röhögtek. Kérdés, hogy miért, bölcselkedik Balázs. Egy szerencséjük van, hogy egyik sem akarta bántani a másikat. Viszont az is kiderült, hogy nem tudnak felnőttként viselkedni, ezért a büntetésük, hogy gyerekekként fognak velük bánni a Villában. Nem ihatnak alkoholt, korán kell lefeküdniük, nincs szex, nincs káromkodás. Ha megszegik ezeket a szabályokat, a Villamester megbüntetheti őket, például a sarokba kell állniuk. Crisnek fáj, Péternek tanulságos lesz. A másik ok, amiért Balázs bejelentkezett, hogy pillanatokon belül kezdetét veszi az első kiválasztás. Táblahurcolás, szabályok, Cris, neked is tiszta? Borítékok, gegv. Kisfilmek szarásig, a konfliktusokra kiélezve, Shadival kezdjük.

Shadi árulkodó júdás, az Attila még mindig nem porszívózott fel, úgy látszik, egyedül ő szeret retekben élni. Kinga szerint Shadi egy diktátor, mióta ő lett a Villamester és ő ugyan nem engedelmeskedik senkinek. Shadi szerint ezt csak Kinga érzi így, Kinga szerint ez egy faszság. Milyen szép, hogy pont egy nőre kell rászólni, hogy élő adásban ne káromkodjon, Kinguci, ez is megalázó, galambom? És most hol a macid, hogy Balázs a szádba tömje? Shadi egyébként jól érzi magát a Villában, egyéni játékot játszik, de most még szüksége van támogatókra, akik igen, vannak. Cris konfliktusai. Neki aztán semmi baja Attilával. Most. Csak keres mindig valami kötekedést, ami őt felbassza. Kiszop is megkapja a beosztását a káromkodásért. Crist Kinga hozza ki legjobban a sodrából és egy-két jelet tuti kap. Nézzük a lányokat, Vera. Őt Veronika viselkedése zavarja legjobban. Biztos szerethető, de falakat épít. Annamari azon vihog, hogy lufi feje van a kisfilmeken és emlékszik, kinek mit mondott. Kingával egyik pillanatban jól elvannak, a másikban harakiri. Két dudás egy csárdában. Erősnek tartja magát és Balázs csak kiszedi belőle, hogy Dyát tartja leggyengébbnek.

Gergő, az alfafarkas. Balázs szerint, ha a kisollós sztorin így felhúzta magát, a VV4-ben bedarálták volna. Gergő megint elmondja, hogy nem magáról a kisollóról volt szó, jóvan, unom, ugorgyunk, Serinek fáj, hogy nem látta magát. Csaba, hát te is egy lakó vagy…. Hát igen, mindig azt kapja, hogy eszik-alszik-iszik. Miért akarnak kitenni? Mert vele együtt lehet élni és konfliktuskerülő. Csaba úgy gondolja, Attila köreit zavarja a legjobban. Hogy miért? Lehet, hogy a fő riválisát látja bennem. Attila ne kerülje ki a választ. Igen, kívül akarom látni, mert ő nem létezik. Semmit nem szól a Kinguci-Csaba szimpátiához, mert tudja Kinga egy-két titkát, úgyhogy viheti, neki meg álmában már megvolt. Attila kisfilmje a leghosszabb, miután Balázs leteremti, mert eddig egyetlen válaszra sem adott választ, megpróbál kipréselni magából valami egyeneset, amit leginkább az ökörhugyozáshoz tudnék hasonlítani. Ha valaki átnéz rajta, sokkal jobban idegesíti, mintha veszekednének vele. A melltartóletépés meg nem idegesség miatt volt, azt szerette volna, hogy az legyen, ami lett belőle. Kingának természetesen ez is megalázó volt, el ne felejtsem. Ők ketten kivételes lelki viszonyban vannak, köszönjük, ez az előző szériában már megvolt.

Hát akkor, Péter. Péter taktikai okokból választ egy erős játékost, akinek esélye van rá, hogy a játékokban sorozatos védettséget szerezzen. Most nem védett, most kell élni a lehetőséggel, Csaba. Attila is taktikai okokból választja Csabát. Menjen az, aki nem kötődik senkihez. Shadi Attilát választja, taktika nélkül, mert nem tetszik neki a viselkedése. Annamari mindig arra fog rakni, aki nem megfelelően viselkedik vele, vagy a társaival, ez Attila. Fecó a szívére hallgat, a varázslóra tesz, aki elviszi az embereket ide-oda, és a beszélgetés után azok, akikkel beszélgetett, zombik lesznek. Ez Péter. Dya Veronikára tesz a pottyantásos sztori miatt, Veronika Csabára mert úgyis sokat fog kapni és két mondatot nem beszélt vele. Csaba Verára rak, mert voltak ellenszenves megnyilvánulásai. Vera taktikából és szívből játssza a VV-t, ezért Csabára tesz, mert távol áll tőle. Krisz nagyon jóban van a választottjával és nem akarja hátba szúrni, de taktikai okokból Csaba. A taktika egyébként megbeszélés tárgya volt. Eszter egyéni érdekből levezetett közösségi érdeken keresztül eljutott az önös érdekekig, tehát Csaba. Gergő megengedi magának a luxust, hogy az érzéseire hallgasson, jó kezdés után kialakult egy légüres tér köztük, úgyhogy Csaba. Serinek nagyon nehéz volt a döntés, még egy órával ezelőtt is filózott. Akire tesz, annak a távozása okozná a legkevesebb fájdalmat. Csaba ne haragudjon, különben nagyon bírja, de ma is alig beszéltek. Kinga sokat vívódott, a választottjával beszélt is a kiválasztásosdiról, és úgy gondolja, jobb, ha ő választhat. Vissza fogja várni. Csabát. Győzött a taktika ma este, aki biztosan párbajozni fog, az Csaba. Nnnna. Csaba úgy érzi, sokaknak a feneke alá lett téve, hogy rá tegyenek. Gondolkozz, Csaba, van min gondolkodni, sejtelmeskedik Balázs, lehet találgatni, kit visz ki a Helyes Pasi.

Címkék: vv5
589 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nosce 2011.10.17. 16:22:29

@rianna:
ez durván megnyerted :)

falcsabander 2011.10.17. 16:31:13

gyáva szar gecik akik a csabára tettek :)

Naspolya 2011.10.17. 16:45:30

Hajny, ez a mai hv különösen költőire sikerült! Jól szórakoztam, köszi!

foambelly 2011.10.17. 16:46:31

legalabb kinga ne tette volna csabara. annyira szanalmas

rianna 2011.10.17. 16:46:46

@nosce: @gyvy: tiszta véletlen volt, nem készültem rá:D

A csoportképen Gergő eltévesztette a szőkét ?:)

kozi001 2011.10.17. 16:47:00

@gergomegmászó: Csaba asszem rekordot döntött jelekben! Leelőzte Évát!

Hurri Kán 2011.10.17. 16:48:53

@rianna:
Szőke, szőke. Nem mindegy? :D

traff 2011.10.17. 16:50:00

légyszi linkeljetek nekem Gergő-Seri igazi csókot, mindenhol csak az állcsúcs szopást találom.

rianna 2011.10.17. 16:51:03

@gyvy: dehogynem, egyik kutya, másik eb :)

Hurri Kán 2011.10.17. 16:52:49

@rianna:
Egyébként is, nem mindegy, h Gergő melyiknek szopja az állát? :D

Hurri Kán 2011.10.17. 16:56:46

@traff:
Nem biztos, h ennyire érdekel minden részlet. :D

rianna 2011.10.17. 16:56:48

@gyvy: :P Szerintem találnak Serivel, jól néznek ki együtt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.17. 16:57:55

A focis metaforákat nem értem, mert nem érdekelt soha a foci. (nem is fog) :)

rianna 2011.10.17. 17:04:17

@gyvy: kisollót, ha keresnek.

JOKKA21 2011.10.17. 17:11:13

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Pedig a legjobb sport.
Hajrá Annamari!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.10.17. 17:11:51

Kinga nagyon csúnyán beszél. Egy jól elhelyezett baszdmegnek mindig megvan a helye, de ő túlzásba viszi. Élőadásban faszságozni pedig nem úrinői jellemvonás. Nem tud diszvitng...ditszign...disztingválni.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.17. 17:12:56

youtu.be/AArAb1K2XeQ?t=1h8m47s

Egy ufó (Seri?) horkol az imádkozó (sáska) Dya mellett. XD

rianna 2011.10.17. 17:13:06

@gyvy: aham, vagy attila nőszeletelő fűrészét :)

pickles 2011.10.17. 17:14:19

Serinek fájt, hogy nem látta magát... talán azért, mert ő aztán tényleg nem csinált semmit az utóbbi időben, csak nyafog Gergő szorításában.
Fecón meglepődtem, hogy átlátja Péter jellemét, Annamária is érdekes volt, ahogy a saját feje után ment.
Akik Csabára tettek, azok tényleg birka szelleműek.

Kérdés: ha Attila annyira akarja, hogy Csaba menjen ki, akkor miért nem rakatta magára a jeleket és utána kihívhatta volna Csabát. Más faszával verni a csalánt, az megy neki.

Annyira sokat beszélnek Csaba semmilyenségéről, hogy közben elfelejtenek csinálni bármit is és ők még semmilyenebbek lesznek.

Ebben a mezőnyben Cristofel kifejezetten színes egyéniség a maga alpári módján.

pickles 2011.10.17. 17:16:02

@JOKKA21: A foci az sport? Inkább játék, ha meg nézik vagy szervezik, akkor időtöltés és üzlet, de nem sport. Ennyi.

Hurri Kán 2011.10.17. 17:18:59

@rianna:
Szerintem Attila csomagjában van elrejtve egy-két zongorahúr, meg ilyesmi. ;-)

kemény keleti kommentelő 2011.10.17. 17:20:47

@pickles: Minden labdajáték sport. Az úszás nem az. Az ember azért úszik, nehogy meg megfulladjon. (idézet)

beacska 2011.10.17. 17:24:02

@pickles: átlátta Pétert? naaaa, ne vigyük túlzásba, GERINCES módon mentette a seggét, maradjunk ennyiben ;D

kemény keleti kommentelő 2011.10.17. 17:25:01

A félreértések elkerülése végett.
A szimpla szendvicset nem Attila lökte a sittes ölébe, hanem Vera. Továbbá nem Csaba kapta a legtöbb jelet, hanem Fecó. Ez a tegnapi felvétel végefelé látható a táblán.

beacska 2011.10.17. 17:26:07

@Binbir gece: akkor nézd meg az úszókat, és rájössz, mennyire az. Az én kislányom megdobja bármikor kislabdával a fiúk szintjét, felülésben szintén a fiúk szintje nála az etalon, és fekvőben is centerbeveri a kis 14 éves nyikhajokat tesiórán. és még mondja azt vki, hogy az úszás nem sport! ;D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.17. 17:36:01

@pickles:

" ha Attila annyira akarja, hogy Csaba menjen ki, akkor miért nem rakatta magára a jeleket és utána kihívhatta volna Csabát. Más faszával verni a csalánt, az megy neki."

Ezt hívják taktikának :)

pickles 2011.10.17. 17:36:29

@beacska: Az úszás igenis jó sport, bár nem elsősorban izomépítésre, mert egy ideig erősödik tőle az ember, de aztán már nem növelhető a terhelés a víz mindig azonos ellenállást ad. Az úszók, vízilabdázók, a versenyzők azért néznek ki úgy, ahogy, mert mostanában már kb. ugyanannyit edzenek konditeremben, szárazon, mint a medencében.
Egy 12-14 éves kislány természetes, hogy erősebb, mint a kortárs fiúk, hiszen a lányok gyorsabban érnek, nőnek ebben a korban, hamarabb serdülnek, a fiúk 14 évesen még csak kezdik a serdülést, a hormonok még akkor kezdenek hatással lenni a fizikumukra, pár éven belül simán lehagyják a lányodat.
Aki az úszás mellett nem edz szárazon is, az felnőttként nem lesz izmos, hanem simán elhízhat, vagy vékony maradhat. A vízilabdás testalkat bizony sok súlyzós edzés eredménye.

dean23 2011.10.17. 17:44:42

Kiválasztás után a szerkesztők tortával, két üveg pezsgővel és egy randival jutalmazták a Gergő-Sehere párost. Remélem dugás után kapnak egy két hetes nyaralást is!

beacska 2011.10.17. 17:45:43

@pickles: bizony nekem 17 éves vízilabdás fiam van, és bizony nem edz súlyzókkal, mert nem nagyon ajánlott, u.i. az izmok másként fejlődnek akkor. Viszont a teste irigylésre méltó súlyzózás nélkül is. Igaz, edzőtáborban futnak sokat.
A kislányom nem a korai serdüléstől erős, sajna, utolsó előtti a tornasorban. A heti háromszori edzéstől, és attól a 4-5 km-től, amit ezidő alatt leúszik...bezony...;D

pickles 2011.10.17. 17:46:34

@beacska: Azért az, hogy a 3 legerősebb játékos egyikére teszi a jelét (Gergő, Attila, Péter) és szembe megy az egyik erős játékos akaratával (Attila) az elég bátor dolog. Simán megtehette volna, hogy Csabára rakja, nem tűnt volna fel senkinek, sőt, az volt a terv. És még megtorlástól sem kellett volna tartania, hiszen Csabának sok választottja lehetett volna, nem feltétlenül pont Fecót viszi ki.
Minden esetre egy ilyen zárt közösségben szembe menni az uralkodó nézettel elég karakán dolog. Emellett az egyik legnagyobb manipulátornak, Péternek a képébe mondani a véleményét szintén elég gerinces dolog. Nem mondom, hogy Fecó egy csúcs ember, de a sorba beálló, önálló döntés helyett inkább a biztonságos csordaszellemet követők mellett elég feltűnő volt a szavazata.
Annamáriáé szintén, ő is rátehette volna Csabára, de inkább egy erős játékosról mondott véleményt.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ja, ezt hívják úgy, hogy más faszával verni a csalánt taktika. Már a VV4-ben is visszaütött, amikor másokat toltak maguk elé a Rácz testvérek, miután átmosták az illető agyát. Aztán az illető kiesett, az ellenfél meg megerősödve visszatért.
Csak éppen ez visszafelé is elsülhet, hiszen a sok cseszegetés növeli Csaba népszerűségét kint, megjelenési lehetőségeket ad neki, már bent is vannak szimpatizánsai.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.17. 17:49:19

@pickles:

Csaba nem való a villába (höhö!), mert nem oda való. Kinn majd elröfög meg elgagyarászik a gitárjával. Bentre annyira kell mint faszra a kerék.

beacska 2011.10.17. 17:49:52

@pickles: az onlányok alapján én úgy látom Fecó sokszor a kamerának mond, és csinál dolgokat. Azt hiszi, ha valamit sokszor elmond, az úgy is van. Nem egyszer hangoztatta, hogy ő nem hajlandó azért Csabára tenni, mert PÉTER úgy akarja. Holott mind tudjuk, ki akarta annyira...

JOKKA21 2011.10.17. 17:50:25

Csaba remélem Attilát viszi.:)

pickles 2011.10.17. 17:53:30

@beacska: Ilyen fiatalon még jó az úszás, ahogy az már írtam is, de idősebb korban bizony kell majd a súlyzós edzés, ezen nincs mit vitatkozni. Mert hiába úszik le 5 km-t, a terhelés egyenletes marad, emiatt nem fog egy határon túl fejlődni az izomzat. A versenyúszók, vízilabdások rengeteget edzenek szárazon, súlyzókkal, jobb, ha elhiszed nekem.
Nincs ezzel semmi baj, az úszás ettől még nagyon jó állóképességet fejleszt, és izomzatot is egy bizonyos határig. Persze egy 17 éves még kitűnik ezzel a csak úszó izomzattal a kortársai közül, de idővel minden úszó rengeteget edz majd szárazon. Meg kell nézni a hosszútávúszókat, akik jórészt csak vízben edzenek: mind potyka, zsírral fedett izomzatú, nem szálkás testalkatú. És a vízilabdásokat, akik rengeteget edzenek konditeremben, mert nekik kell a robbanékonyság és erő, rövid távú sprintek. Ők bizony a súlyzóktól olyan szép férfiak.
Ez rendben is van. Én is súlyzózok az úszás mellett.

avanivi 2011.10.17. 17:53:58

Hajni ! Gratulálok az aranyszívedet bizonyító oklevélhez :)))
Jó a poszt:)))

rianna 2011.10.17. 17:56:43

@JOKKA21: Nem meri. Szerintem Shadit viszi:)

pickles 2011.10.17. 18:01:27

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ezt bármelyik szereplőről el lehetne mondani, egyik sem villantott olyat, amit én hűde érdekesnek minősítenék. Attila mióta bent van, azóta csak azzal van elfoglalva, hogy Csabát kitegye. Gergő Seherét dögönyözi, Sehere Gergő, az erős játékos védelme alatt igyekszik minél tovább kibekkelni odabent.
Cristofel tényleg vicces a sok picsáskodó-macsóskodó hisztije miatt, és még meg is tolta a kacsacsőrűt, nem csak "szeri és ölelgetés" megy, mint Sehere és Gergő közt.
Eszter konkrétan semmit nem csinál, még csak nem is hisztizik, szavát nem lehet hallani.
Maradjunk annyiban, hogy azzal az indokkal kitenni onnan bárkit, hogy kevés oda, egy hülyeség, ál-indok. Senki nem váltotta meg odabent a világot eddig. Alekosz anno a konyakozásával és szivarozásával meg Olivér a kicseszős vicceivel érdekesebb volt, mint a mostani szereplők összesen.

pickles 2011.10.17. 18:09:02

@rianna: Én azt remélem, hogy Verát viszi ki. Az a nő nagyon ellenszenves sokaknak, rosszindulatú, csúnya is, nem hozza a szerepét, amivel bekerült, senkinek nem hiányozna (ezt az érvet Csabával kapcsolatban szokták felhozni, de szerintem senki nem hiányozna senkinek odabent, elvégre alig ismerik egymást, Vera meg aztán tényleg senkinek semmije). Vera verhető is.

capa05 2011.10.17. 18:16:17

Ha She kiesne és Vera marad akkor szerintem, hosszú "termékeny" fürdetésben lesz része Gergőnek. Egy kisebb tétem is lenne rá.

rianna 2011.10.17. 18:17:43

@pickles: jó lenne, de kevés esélyt látok rá. Péter haragját biztos nem akarja magára vonni, és, az itteni kommentekből leszűrve, inkább a nőknek ellenszenves...:) Egy ilyen párbajról szerintem Vera jönne vissza.

capa05 2011.10.17. 18:19:14

Azért Vera mellett még annyi szól, hogy a "faszomat" nem ugrál cca 5 percenként ki a szájából, mint más jólnevelt hölgy versenyzőnek.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.17. 18:35:21

@capa05: Az összefoglalókban nem, viszont az onlineban hajlamos káromkodni. Akkor is, ha teljesen nyugodt...

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.17. 18:37:14

azert ezt a krszitofel gyereket azért megvizsgálhatná egy orvosi stáb..

surl.hu/Hl7h9H

capa05 2011.10.17. 18:50:35

@King of Shadows:

olyan szinten mint Kinguci kizárt.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.17. 18:54:29

@capa05: Úgy persze nem, de Kingát ilyen téren még az a retkes, kóchengeres Prolivér sem tudta volna utolérni. :D

Giedi 2011.10.17. 19:24:23

Készen vagyok. Eddig még a hv-k miatt valahogy próbáltam követni, de most már így sem megy. Ekkora fokú önkínzás már nem szorult belém (más lehet, hogy igen) ... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 19:28:34

Jó estét Mindenkinek?

@capa05: főleg, h neki nincs is:) Ezért szép az ilyen beszéd:P

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.10.17. 19:48:46

@rianna: Shadi nem rá tette. Ha ráteszik 9-en, ő meg választ egy 10-ediket, akkor minden szimpátiát elveszít amit a nézők érezhetnek iránta.

Meg szerintem az a minimum, hogy abból választ az ember, akik őt "kihívták" a jelöléssel.

A papírforma Vera, ha esze van Attilát viszi, akit szintén legyőzne szerintem.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 19:50:04

@APOSTOL - Szemben az árral.: Sajnos, nem hiszem, h attilát legyőzné, azt a rtl nem engedné! Vera még csak-csak!!!

Hurri Kán 2011.10.17. 19:51:07

@ladyandhenk:
Engem alapvetően a körte, a szilva és a barack termés érdekel. :D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.10.17. 19:55:47

full adblokkal, egyedi szűrőkkel (faszbuk, twitter, stb)

HÁROMSZÁZ MEGABÁJT FELETTI

a memóriaigénye a hogyvolt főoldal megjelenítésének chrome-mal.

index főoldal 17 MB.

Nem lehetne kicsit jobban tördelni? Hogy ne 30 képes-videós-színes-szagos poszt nyíljon meg egyből? Kösz

loverain 2011.10.17. 19:56:53

sziasztok!

én csak azt nem értem, hogy ez a sok szerencsétlen ott bent hogy nem tudja, hogy Attilának nincsenek kint haverjai akik majd jó sok sms-t küldenek rá, ha párbajozni megy????

sztem nincs élő ember aki önszántából elviseli

pickles 2011.10.17. 19:58:20

@rianna: Péter már úgyis rátette a jelet, ő volt az egyik, aki ki akarta tenni, nem most fogja kivívni az ellenszenvét Csaba. Vera Csabára rakta a jelet, Csaba meg Verára. Szerintem Verát kint tudja hagyni, azt a nőt szerintem senki nem nézi semmibe, egy szűk szájú, sziszegő kígyó, aki még csak nem is néz ki jól, okoskodik, de nem okos, durva ilyet mondani, de a szülein kívül szerintem nem sok ember szeretheti őt.
Shadit és Cristofelt szerintem nem viszi ki Csaba, fiúk közül Attila az esélyes erre. Lányok közül meg Vera.
Én azt nem értem, hogy Attila hogy lett ekkora arc bent? Mióta bent van, semmit nem csinált, csak duruzsol az emberek fülébe, hogy kit ejtsenek ki. Egyebet nem nagyon láttam tőle. Péter ugyanez csak pepitában.
Sehi meg mind saját magát bekorlátozta a nyafi olaszban strihelő ribi szerepére, mind a korábban nagy esélyes Gergőt sikerült olyan jellegtelenné tennie, hogy egyre csökken az esélye a végső győzelemre.

capa05 2011.10.17. 20:02:33

@droid_: De ha nekünk így tetszik?

haruka 2011.10.17. 20:03:39

Estét!
tudom, hogy én mindig értetlenkedek, de mikor lesz a kihívás?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 20:05:21

@gyvy: bocsi, nem vagyok őstermelő, csak magyar narancsom van, vagy habos tortám:P:P

@pickles: nos, pont ettől lett nagy arc, h mindig pofázik, és mond vmit, teszi a szépet, ármánykodik! Valahogy mindig mindenhol ott van! Mármint Attila!:P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 20:09:28

"Tegnap este, miután elnyomtam azt a cigit, amit dekkről gyújtottam meg arról a tűzről, amit saját magam okádtam, majd elegáns mozdulattal letöröltem a szám sarkából a habot, és beleöntöttem egy egész doboz Visine cseppet vérben forgó szemeimbe, megfogalmazódott bennem valami, ami hosszú hónapok óta nem hagyta nyugodni méltán háborgó lelkemet..."

Hajnalka.
Az ilyen mondataidért érdemes felkelni reggel.
A férfiköntösbe öltött ipari, kényszertojt tojássárgája szín definiálásáról már nem is szólva.
Köszönöm. Télleg.

pickles 2011.10.17. 20:10:06

@loverain: Az nem sokat számít, hogy kint mennyi haverja van Attilának, idő közben a pszichopata viselkedésével szerintem gyűjtött "rajongókat", akik borzongással vegyes izgalommal figyelik őt. Persze a magánéletben nem tudnák elviselni egy napig sem, de tévén keresztül izgi, ahogy forr a dühe és néha kitör.

Anno Alekosznak sem volt kint szinte senkije, kivéve később Olivért, aki szervezte a tömeget, hogy szavazzanak rá. Alekosz az Asperger-szindrómás fejével mégis sikeresen összeszedte a győzelemhez szükséges szavazatokat.
A kinti tábor egy szép dolog, ha van, de később is kialakulhat. Csabára szerintem korábban nem sokan szavaztak volna, de most, hogy ekkora a nyomás rajta, szerintem sokan már csak azért is rá fognak szavazni, mert ilyen cselszövés áldozata lett meg nem érdemelt módon. Az emberek szimpátiáját szerintem nem vesztette el, hanem pont hogy növelte. Attila és Péter lehet, hogy bent tud manipulálni, de a nézők azt is látják, amit a többiek nem és nem feltétlenül szimpatikus a gondolkodásmódjuk.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.10.17. 20:17:57

@capa05: közben meg hisztizel apának hogy szar a gép mi?

haruka 2011.10.17. 20:18:04

@ladyandhenk: ja, olvastam. és igazad van amúgy, bár én próbálok nem tudomást venni a dologról. főleg, hogy ma egész jót leveleztem a tudodkivel. :D

tbundy · https://bravel.com 2011.10.17. 20:21:25

jó eséllyel vissza megy a Csaba, csak okosan válasszon
goo.gl/xFGZ6

mocskosmacska 2011.10.17. 20:26:20

A tegnapi öfi elejét nem láttam, kinga ajánlólevelét csak most olvastam. Lehet, hogy én is paraszt vagyok, de röhögtem rajta. Krisztofer nagy surmó.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 20:28:42

@capa05: ezt most szépen mondtad :DDD
@gyvy: azért a birs sem rossz..:)

sogeking 2011.10.17. 20:29:25

a mai posztban csak az orgazmusig jutottam, de amúgy biztos jó volt :D

rianna 2011.10.17. 20:29:33

@APOSTOL - Szemben az árral.: azok, akik szavaznak is, inkább szavaznak egy konfliktusos személyiségre, mint egy "normálisra". Attilának ott van a Kinga-féle úgymond szerelmi szál is, biztos, hogy nem engedi csak úgy el a retek.
@pickles: lásd a fenti válaszom, érvényes verára is:)

Magóg 2011.10.17. 20:32:29

Hajni!
Ezt most nagyon összeraktad! Az írás első fele egyszerűen irodalmi magasságokba vitt (jelentsen ez bármit is).Vigyázz, mert a végén még érettségi tétel leszel, mint a Lovasi a szövegeivel!

haruka 2011.10.17. 20:34:22

@ladyandhenk: ööö ez valami Harry Potter dolog, ugye? :D

Hurri Kán 2011.10.17. 20:35:21

Egyébként mindenkinek egésségére :)

sogeking 2011.10.17. 20:37:08

@gyvy: ez a szám egyre jobb lesz :)

MagasMacska 2011.10.17. 20:37:19

@haruka: Szerdán (ha jól emlékszem).

haruka 2011.10.17. 20:37:58

@mocskosmacska: én is röhögtem rajta, de nem Kingán, hanem Kriszen, hogy hogy lehet ennyire kretén. :D Kingának is ezt kellett volna tennie, de hát ő ugye barbikirálylány.

loverain 2011.10.17. 20:38:32

@pickles: Igazad lehet, ebbe nem gondoltam bele.

beacska 2011.10.17. 20:38:50

én azért sajnálnám, ha Csaba ÚjVerát vinné ki, mert megint kiesne Péter mellől egy nő (lsd. MELINDA-vissza a villába!), akit egy hét kemény munkájával megszelidített...szegény...nehogy már AM maradjon csak! Jaaa, ott van még SzéparcúEszti is...akkor jó...mehet Vera ;D

DamnedSoul 2011.10.17. 20:38:55

újonc a fedélzeten! :) üdv Mindenkinek!
Hayny! (jól írtam?:)) mélységes mély hódolatom, imádom, ahogy írsz! hála Neked, és a kedves kommentelőknek, rászántam magam, és ma én is megnézem az öfit :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 20:39:40

@sogeking: akkor neked a lényeg már megvolt mára :DD;)
@gyvy: semmi személyes tapasztalat??:P:P:D tényleg jó, én is mondom :D a bodza is,csak abból olyan rohadt erőset hozott a volt vőlegényem, hogy a csajokkal alig bírtuk lezúzni..:D

Hurri Kán 2011.10.17. 20:40:33

@sogeking:
Szerintem kimondottan baromi jó :D

@MagasMacska:
Jól emlékszel. :)

Hurri Kán 2011.10.17. 20:41:35

@fkangi:
Értem. Ezek után ha találkozunk, már csak rendes pálinkát merek vinni. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 20:43:43

@gyvy: gyáva kukac, leitatnál egy védtelen, gyenge nőt?? :P:P:DDD

capa05 2011.10.17. 20:47:54

@fkangi: Köszönöm!Dicsérő szavaid zene füleimnek (na jó könnyet csal a szemembe)

Doktor Kotász 2011.10.17. 20:48:12

Csicska, csicska, csicska...

Hát ez a Kiszopfel olyan primitív, mint egy faék. És ahogyan nevet a daját hülyeségein. Ostobább embert ritkán látni a tévében.

Hurri Kán 2011.10.17. 20:50:18

@fkangi:
Egy belső hang azt súgja, úgy kellene kicsavarnom a védtelen, gyenge nő kezéből az üveget, hogy nekem is jusson egy kevés. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 20:50:31

@capa05: nem ajánlanám fel, hogy hajtsd a fejed a kebelemre, mert nem bízom az itt lakó pasik egyikében sem..:P:D
@Doktor Kotász: az ostobaság mértékegysége: 1 Kiszopfel..

capa05 2011.10.17. 20:50:49

@droid_: Neki már sajna nem , de van akinek tudok!

capa05 2011.10.17. 20:52:05

@fkangi: Ez azért előitélet!

ő-szinte 2011.10.17. 20:52:52

@Doktor Kotász: És mikor fennhangon elmondta, hogy tulajdonképpen megbeszélték a kiszavazást?
Uff!

Doktor Kotász 2011.10.17. 20:53:00

Nem esett le nekik, hogy általában a kiválasztot megy vissza? Ha van esze, akkor Seherezádét viszi ki, aki a barátját megcsaló rühes kurvaként álszenteskedő kategóriában indulhatott volna. Így kiborítaná Gergőt is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 20:54:17

@Doktor Kotász: Juj, az tök jó lenne! Én is őt vinném:D Juj, de szenyó vagyok:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 20:54:56

@capa05: az hát..:P:D ne háborogj, senki nem ígérte, hogy az Élet igazságos lesz! :DD

@gyvy: zdmeg, te ilyen mohónak nézel?:P:D hízelgő..:P:DDD

capa05 2011.10.17. 20:56:38

@Doktor Kotász: hát ez utóbbiról nem vagyok meggyőződve.

sogeking 2011.10.17. 20:57:39

@Doktor Kotász: szerintem Dya ellen van a legnagyobb esélye

Hurri Kán 2011.10.17. 20:57:39

@fkangi:
Nem. De azt inkább nem írnám le...:DDD

Doktor Kotász 2011.10.17. 20:58:37

@BGy: És ha azt is hozzáveszzük, hogy a segge is folyamatosan nő Kingának, hamarosan ő lesz a leghisztisebb picsa bent. :-) Majd nézegeti magát a tükörben, és mindenen nyafogni fog.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.10.17. 20:59:06

@ladyandhenk: @rianna:
Az RTL Csaba és Attila közül Csabát szeretné bent tartani!
Attila kezd teljesen elhasználódni. Csabával azt tehetnek amit csak akarnak. Attilát már nem lehet alakítani.
Az Attila-Kinga is már kifutóban. Viszont a Kinga-Csaba páros kapcsolata még csak most kezdődne el!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.17. 21:01:04

@Doktor Kotász: "És ha azt is hozzáveszzük, hogy a segge is folyamatosan nő Kingának, ..."

Inkább, mint folyamatosan férfi. Bocs! :P

csicserierika 2011.10.17. 21:02:50

@APOSTOL - Szemben az árral.: isten őrizzen még egy dögunalmas párocskától.

2011.10.17. 21:03:50

@Doktor Kotász: szerintem meg vigye az ügyvédcsajt, nem emlékszem vele kapcsolatban semmi érdemlegesre. Viszont ha Csaba visszajutna, állandósulna a feszültség Attila-Kinga-Csaba vonalon.

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:05:24

@sogeking: Ha Dya ellen menne, akkor nem lenne különb az őt kiküldőknél. Csak olyat választhat, aki rádobta a jelet. Ha Dyát választaná, akkor elvesztené azt a szimpátiát, amit most szerzett. Lehet, hogy egyszer visszajutna, de többet nem, és győzni sem lenne esélye. Így viszont nekimehetne annak, aki őt jelölte, és úgy nézne ki, hogy nehéz fába verte a fejszéjét, miközben a leggyengébbe.

Dya= Kedves, aranyos, szép, őszinte.
Seherezáde= álszent, ribanc, önző.

Szerinted itt kinek a kedvence Seherezáde? Nem is tudnék senkit sem mondani, aki itt jókat írt volna róla.
Dyával ez nem így van.

capa05 2011.10.17. 21:05:44

@beebeer: Ez most a kendő miatt nem megy..

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:06:14

@beebeer: Az ügyvédcsaj nyerte a védettséget.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:07:01

@ladyandhenk: Lilunak jó most a haja.
Csak ne kaszálna a jobb lábával :S
Aki hallja adja át. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:08:06

@pushpang: de most nézem csak, a hasánál valami köldökcsonk mered ki neki?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:08:10

@Doktor Kotász: ez sem elvetendő ötlet.
@sogeking: Dyát már megszoktuk, nem olyan irritáló mit Sehe vagy Kinga szerintem. ráng, affektál, kb. 3 éves szinten van, de aranyos :)
@gyvy: jobban is teszed, mert Hayny kivág! :P:P:D /én meg seggberúglak :D/

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:08:50

@ladyandhenk: Nem is értem, hogy mások fejében miért nem vetődött ez még fel.
Mindenki egy hülye picsának tartja, és ráadásul Vivien a neve, nem is Seherezáde.

capa05 2011.10.17. 21:09:17

@Doktor Kotász: Megmosolyogtatsz! Ilyen sötét nőt még ezidáig ritkán láttam mint Dya.Már a tegnapinál kifejtettem, hogy egy porig alázós "ajánlólevelet " nem tud értelmezni az már az együgyüség netovábbja.

2011.10.17. 21:09:28

@Doktor Kotász: tényleg? El vagyok maradva....

sogeking 2011.10.17. 21:09:28

@Doktor Kotász: hát az itteni Dya fanclub kb. két főt számlál, ha most szerzett szimpátiáját akarja erősíteni, akkor vigye ki Attilát :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 21:10:05

@Doktor Kotász: mert rá van ragadva arra a parasztra:D Nem tűnik fel, h létezik, még kevésbé, mint csaba:D:D:D:D:D

haruka 2011.10.17. 21:10:41

Veronika: Kacsa? Most a számra gondolsz? :DDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:10:49

@Doktor Kotász: jogos. Ha lett volna csepp eszük, akkor valaki igazán erősre teszik a jelet, hogy az vihesse ki Csabát. Így simán visszajöhet Cs, ha csak el nem cseszi a választást.

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:10:51

Dya milyen aranyosan aludt a vécésnéni hokedlin. :-D

never again 2011.10.17. 21:10:57

-Kérem a kacsámat.
-Te most a számra gondolsz?

:D The lights are on but there's no one home :D :D

Hurri Kán 2011.10.17. 21:11:19

@fkangi:
Tudod mit? Rúgd seggbe Hajnyt, émmeg maradok. :D

témázgató 2011.10.17. 21:11:20

Veronika: "Kacsa? Most a számra gondolsz?"
Shadi kacsát kért az ágyba a reggeli mellé.

2011.10.17. 21:11:25

@capa05: kár, fel sem tűnne, ha nem lenne.

dr. gernika 2011.10.17. 21:11:46

HÁHÁHÁHÁHHÁHÁHÁH
Veron és Kiszop a tökéletes páros, az IQ-juk összeadva nincs 90.
Ezen a kacsás beszóláson üvöltve röhögtem. :D

mocskosmacska 2011.10.17. 21:12:08

Fasz cris. Egész este ez járt a fejembe: Csicska, csicska, nagyon csicska.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.17. 21:12:47

@beacska: Attila vagy a Borg tagjai közül válasszon Csaba! Annamária, Eszter (most védett szerencsére) és Vera még maradjanak!

@sogeking: @Doktor Kotász: Essen ki Attila, vagy a Borgból valaki!

sogeking 2011.10.17. 21:12:57

@fkangi: nekem a Borg csereszabatos, de ha választani kell, akkor Kinga

Kardhal.0 2011.10.17. 21:13:10

A poszt már megint oltári. :)

@never again: Ezen vinnyogok még mindig. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:13:55

@haruka: na ugye, hogy gondolkodik??:DDD
@gyvy: nekem nincs rá okom, egyébként én az ivásra gondoltam fentebb..:P:D
@gernika: milyen 90?? mínusz??:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:15:16

Szerintetek az miért van, hogy az előző, meg a mostani VV-ben is felülreprezentáltak a dohányzók?

dr. gernika 2011.10.17. 21:15:19

@fkangi: Az volt az előző széria lakóinak minimuma, ezért bátorkodtam alapul venni. :)

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:15:32

@capa05: "Megmosolyogtatsz! Ilyen sötét nőt még ezidáig ritkán láttam mint Dya.Már a tegnapinál kifejtettem, hogy egy porig alázós "ajánlólevelet " nem tud értelmezni az már az együgyüség netovábbja. "

Mert a többi szerinted észkombájn?
Dye legalább kedves, helyén van a szíve, és reggel felkelve is szép. Egyébként nem olyan hülye.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.17. 21:16:19

Vessetek a mókusok közé, de én szeretem a VV-t, meg az X-faktort, meg az összes ilyen valóságsót! Imádom őket. Mégpedig azért, mert a helyett, hogy TV-t néznék, ilyen filmeket nézhetek DVD-ről:

qltura.blog.hu/2011/10/10/film_metropolis

mocskosmacska 2011.10.17. 21:17:42

Péternek kellene lennie a műsorvezetőnek. Jól összeugrasztaná őket.

Hurri Kán 2011.10.17. 21:18:10

@fkangi:
Én nem csak gondolok. :D

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:18:26

@sogeking: "ha most szerzett szimpátiáját akarja erősíteni, akkor vigye ki Attilát :) "

Az nem biztos, hogy bejönne neki.
Például nekem Csaba és Attila a két kedvencem. Csaba a tisztességben, Attila pedig a sziporka szópárbajokban erős. Attilára szükség van.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:18:35

Dyának szép arca van.

Kardhal.0 2011.10.17. 21:19:51

Hűűűűű!!!! és Hűűűűűűűűűű!!
Dya azt mondta, hogy ennyi idő után nem lehet bizalomról beszélni....
Meglepődtem.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:19:57

Villalányok.........ezen mindig felsóhajtok.

2011.10.17. 21:20:18

Na, megvan kire emlékeztet Dyjjácska! Lakik itt a házban egy transzi srác, pont olyan az alakja, a mozgása. Meg kell jegyeznem a transzi srác jóval elegánsabb, visszafogottabb, mondhatnám nőiesebb, de hasonlít.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:20:45

@Kardhal.0: Olyan érzésed volt, mintha egy hulla megmozdult volna?

Egyébként Dya aranyos lány.

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:20:58

A Kinga az egy proli. Már megint szarozik az öfiben...

2011.10.17. 21:21:30

@mocskosmacska: ja nagyon szép arca van, főleg mikor eszik! :DDD

mocskosmacska 2011.10.17. 21:22:03

@beebeer: Enni még nem láttam. Lehet, hogy szerencsém volt.

csak magamat képviselem 2011.10.17. 21:22:15

@haruka: @never again: emlője is van, ebből következik, hogy all in all az ismert ausztrál lény másolata.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:22:51

@gernika: túl pozitív vagy..:D
@gyvy: büszke rád a Párt! :P:P:D

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:23:14

Kinga és Kacsaveronika adja a Mónikashow színvonalát. :-D

capa05 2011.10.17. 21:23:25

@Doktor Kotász: Ha végig hallgattad, és nézted,mire véled hogy utána még a nyakába is ugrott Petinek.Akkor nem fogta fel!

mocskosmacska 2011.10.17. 21:23:26

Szerintem veronikának van igaza. Kingának el kellene fogadni a tényt, hogyha egy nőnek barátja lesz, akkor kevesebb ideje jut a barátnőire.

Líder Máximo 2011.10.17. 21:23:34

Csicska
Csicska
Csicska
Csicska!

mocskosmacska 2011.10.17. 21:24:13

Jöjjön már ModorosVera! Attilával legalább összeugranak.

Hurri Kán 2011.10.17. 21:24:23

@fkangi:
Szorgos népünk győzni fog! :D

Kardhal.0 2011.10.17. 21:24:36

@mocskosmacska: De legalábbis őszintén meglepő volt :), inkább Phoebe-re emlékeztet a Jóbarátokból. :)

Viszont azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kedvesnek és jóindulatúnak tűnik, csak... :)

rianna 2011.10.17. 21:25:49

milyen tudálékos ez a vera...

mocskosmacska 2011.10.17. 21:26:14

@Kardhal.0: Dyával nekem sincsen semmi bajom. Kedves lány, meg jóindulatú.

csak magamat képviselem 2011.10.17. 21:26:25

"Ők ketten kivételes lelki viszonyban vannak, köszönjük, ez az előző szériában már megvolt."
Legyen megint feleségkereső a végén, Attilának.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:27:27

Annamari nem játsza meg magát, ez főleg vera mellett tűnik fel.

2011.10.17. 21:27:35

@mocskosmacska: hát örüljél neki, én szeretek enni, de Dyával szemben egy falat sem menne le a torkomon. Mintha nem lenne oldalt foga egyáltalán, orbitális nagy darabokat forgat a szájában és időnként úgy tűnik ki is fogja hányni.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:27:37

@Doktor Kotász: two in one :D
@gyvy: mindig az Irigy Hónaljmirigy paródia jut eszembe erről:"bajszos népünk győzni fog" :D

rianna 2011.10.17. 21:28:01

attila egész jó volt a balázsként :)

Hurri Kán 2011.10.17. 21:28:28

@fkangi:
Reggel borotválkoztam. :P

Frenk a hal 2011.10.17. 21:29:38

jól hallottam, h paplanszáj azért van kiborulva mert setétnek lett titulálva? (halk a tv) hát ez esetben örüljön, h csak ennyit kapott...eleve aki leáll bármilyen módon a kubai vödörrel az egy agyhalott

mocskosmacska 2011.10.17. 21:29:42

@beebeer: ÉS ezt hol lehet megtekinteni?

Veronikát most sajnálom, szerintem kinga igazságtalan volt vele. Kingának az a baja, hogy veronika mással is foglalkozik rajta kívül, ezért piszkálja veronikát.

nathalie 2011.10.17. 21:29:57

mindegyik lányt felpofoznám, hogy szegény veronikát megsiratták!

Attila meg tök jól nyomta :)

mocskosmacska 2011.10.17. 21:30:20

"Nem vagyok egy könnyen kapható lány." Ezen felsírtam.

FGSuperman 2011.10.17. 21:30:52

Veronika
jézusom
szép pár vagytok Kiszopfellel
a malackának nagyobb az IQ-ja, mint kettőtöknek együtt:-)

mocskosmacska 2011.10.17. 21:31:09

@nathalie: Attila szerintem is jó volt műsorvezetőnek.

csiri bá 2011.10.17. 21:31:26

@FGSuperman: Zizinek mindőjüknél nagyobb az IQ-ja... :)

sogeking 2011.10.17. 21:31:34

@fkangi: igen? akkor kicserélem az enyém a tiédre :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:32:15

@gyvy: Szőrös hörcsög szörpöt szörcsölt,
s rátörtek a hörcsöggörcsök.
Hogy ne járj úgy, mint a hörcsög,
vedelj inkább sört vagy fröccsött,
attól nem lesz hörcsöggörcsöd!

csiri bá 2011.10.17. 21:33:13

@sogeking: van az 3 is: Lasombra az elnök én az alelnök és itt van még Dr. Kotász is...

FGSuperman 2011.10.17. 21:33:40

@csiri bá: na igen, de ezek együtt sem okosabbak a malacnál ketten
a többieknek legalább egyedül van majdnem annyi eszük, mint a hízónak:-)

Hurri Kán 2011.10.17. 21:34:32

@fkangi:
Azt nem szeretném... :D

@nathalie:
érzéketlen szipirtyó mind. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.17. 21:34:42

@mocskosmacska: Remélem, ezentúl korrekt viszony lesz Annamária és Vera között!!!

@csak magamat képviselem: Csak egyszerre akart ütni Annamárián, Verán és Péteren! Hogy ő és a Borgja maradjon! Gyíkarcú!!!

csak magamat képviselem 2011.10.17. 21:34:56

@mocskosmacska: Most, hogy mondod, Vera egy modoros, entellektüel, komolykodó csaj. Annamari laza. És már az első hete után konstruktív és mégis önálló. Vera felszedett valami lenéző és önkritikára képtelen karaktert, aki finoman és objektíven megmondja az okosat. Kár, hogy ehhez HP. És olcsón kapható.

dr. gernika 2011.10.17. 21:35:43

@fkangi: A borg hajtépése nekem is betett. Bagoly mondta verébnek, hogy nagyfejűűűű. :D És a végén Verocs olyan miatt sajnálta magát, ami el sem hangzott, fel sem fogta, mi a baj vele.

haruka 2011.10.17. 21:37:34

@beebeer: jaj fúúj! de tényleg így eszik szegény lány. :S

mocskosmacska 2011.10.17. 21:38:04

@csak magamat képviselem: Én is hasonlóan vélekedek, de szerintem már annyit szidtam MosorosVerát, hogy már kicsit kevesebbet akarom.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:40:46

@sogeking: figyelj, cseréljünk inkább bélyeget, oké?? neked azért nem biztos, hogy jól állna az én hajszínem..:P:D
@gyvy: de te már megtaláltad a természetes gyógymódot (állítólag.. vagy csak nagy a szád..:P:D )
@capa05: sajna, nem.. :) de vadászom a jó poénokat, verseket.:)
ez is tetszik, némi önkritika gyakorlására alkalmas:
"érdekel a tahóság?
Gyere, vár a hatóság! "
@gernika: betegek mind betegségtudat nélkül...:)

mocskosmacska 2011.10.17. 21:41:00

Attila miért hiszi színesebbnek magát csabinál?

Kardhal.0 2011.10.17. 21:42:07

Jaj, de szánalmas Gergő magyarázkodása...

ő-szinte 2011.10.17. 21:43:45

Shadi szépen ássa Csaba sírját. Kiviszed Attilát és kint hagyod...Hahahahahaha!

mocskosmacska 2011.10.17. 21:43:48

Könyörgöm shadi állítsd a retardáltad meg a gazdáját a sarokba!!!!!!!!

sogeking 2011.10.17. 21:43:54

@fkangi: mondjuk volt tervem, hogy felbujtom az embereket egy olyan akcióra, hogy egy napig mindenkinek legyen hajnis avatarja :D

csak magamat képviselem 2011.10.17. 21:44:17

@beebeer: de amikor olyan szép a szeme!
@Peter_Cs: ez igaz, de ha gagyi, akkor magát égeti be. képzeljük el Gergőt, mint műsorvezetőt. :DD vagy Fecót. amúgy tényleg taktika, mint szegény Kacsán, Dián, Annamarin kívül mindenki megmozdulásai.

ő-szinte 2011.10.17. 21:45:03

@Kardhal.0: Szánalmas. De nem csak a magyarázkodása.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:45:14

Tényleg, veronika és cris miért nem kaptak semmit a dugásért? Ők megkímélték a nézők idegeit a hetekig húzódó nyűglődéstől.

Kardhal.0 2011.10.17. 21:45:18

@mocskosmacska: Sajnos.
Tegnapi kisollós balhéra adott válasza - Balázs kérdésére - is hasonló szinten volt..

FGSuperman 2011.10.17. 21:45:30

@mocskosmacska: mondjuk azért színesebb
a műsor szempontjából Attila fontosabb, Gergő tényleg lóphaszt nem csinál
nézni inkább Attilát nézném, más kérdés, hogy az életben inkább Csabát tartom szimpatikusnak

mocskosmacska 2011.10.17. 21:45:57

@ő-szinte: A vv5-öt. De mire írtad ezt?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 21:46:15

@ladyandhenk: oks, mindjárt..
@sogeking: áááá, a szemünk kiugrott volna az 1400. kommentnél..:D
@ő-szinte: láttunk mi már kárón varjút..:)
@gyvy: Heuréka??:D

Líder Máximo 2011.10.17. 21:46:48

@csak magamat képviselem: "Vera felszedett valami lenéző és önkritikára képtelen karaktert, aki finoman és objektíven megmondja az okosat. Kár, hogy ehhez HP. És olcsón kapható"

Péter számára előny viszont, hogy könnyen becsicskul, kevésbé büszke, irányítható, és néhol hihetetlen alultájékozottsága mellett, élete egy szerencsésebb szakaszában voltak könyvek a kezében.

capa05 2011.10.17. 21:46:52

Már ma csókolgatta kris a jányt , azért legalább 10 miatyánkot el kellene mondani,meg 5 hiszek egyet.Azon a részen úgy tudom katolikusak (közép-amerika).

ő-szinte 2011.10.17. 21:47:21

@mocskosmacska: Hogy nem érted, miért gondolja Attila színesebbnek magát.

nathalie 2011.10.17. 21:47:33

még jó, hogy nem szedtek tőlünk nászajándékra! hihetetlen. ez a két szerencsétlen most biztos azt hiszi egy ország várta ezt a csókot.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:47:43

@FGSuperman: Attila néha villog, pl. most műsorvezetőként, de a mindennapi villalétben én már unom.

Kardhal.0 2011.10.17. 21:48:15

@ő-szinte: Csalódás ez az emberke. Nem vártam csodát persze, csak kicsit mozgalmasabbnak gondoltam majdani szereplését a villában.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:48:37

@ő-szinte: Attila mások baszogatásán kívül még semmit sem tett, ettől nem lesz színes.

ő-szinte 2011.10.17. 21:48:47

@nathalie: A bulémiások nagyon várták.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:49:24

@nathalie: Most azt hiszik biztos a bentmaradásuk a fináléig, hiszen már nemcsak egymás állára adtak puszit.

Alkaline 2011.10.17. 21:49:28

nekem szimpatikus volt shadi mikor bement. De most már kitenném amint lehet.

nathalie 2011.10.17. 21:50:08

@mocskosmacska:
valószínű csak azért gondolja színesebbnek magát, mert csaba eddig csak úgy szerepelt öfiben, ha attila lebaszta valamiért, vagy csaba beszólhatott attilának. Esetleg arról volt szó, hogy attila kiszavaztatja. Magyarul Csaba eddigi szereplését csak Attilának köszönhetitek :D

2011.10.17. 21:50:20

@csak magamat képviselem: igen, Újvera olyan csinált karakter, végtelenül irritál ezzel a felvett image-val, messze nem éri el azt a szintet, amit megjátszik. Annamari erős, mégis független karakter, tetszik, ahogy bevállalja a konfliktusokat és nagyon erősen jön ki belőlük.

ő-szinte 2011.10.17. 21:50:51

@mocskosmacska: Nem baszogat, provokál. Az nem ugyanaz.

FGSuperman 2011.10.17. 21:52:18

@mocskosmacska: az lehet, hogy néha már uncsi amit csinál, de sok dolog indul ki a beszólásaiból
és azért minden napra jut valami aranyköpés tőle

Csaba meg kb olyan fejtartással néz a villában, mint ahogy a kutyám szokott
hangját se nagyon hallani

Hurri Kán 2011.10.17. 21:52:23

Lilu magára terített egy Dali-festményt?

nathalie 2011.10.17. 21:52:30

@mocskosmacska:
gondolom most a pettinget fogjuk nézni nyolc hétig. Tizenhat hét után sehere első hangos nyögését láthatjuk majd, 25 hét után sztem gergő is felnyög. sztem ez lehet az ütemterv. Sokára van még az a dugás... :)

mocskosmacska 2011.10.17. 21:52:40

@ő-szinte: Jó, akkor legyen provokál. De mást nem tesz.

Líder Máximo 2011.10.17. 21:52:54

@mocskosmacska: Ráadásul semmi élvezhető nincs enyelgésükben. Kifejezetten utánérzés Dzsezi-Takarítónő románca után. Kubai "Csicska" Macsó és KönyvesSzáj lámúrja eredetibb, szórakoztatóbb.

This is Cuba!

ő-szinte 2011.10.17. 21:53:10

@Kardhal.0: Ja, igen. Vagyis nem, mert én már a beszavazón hánytam tőle, hogy megint egy újabb protekciós...

mocskosmacska 2011.10.17. 21:53:46

Cris most szimpi, hogy tud magán röhögni.

témázgató 2011.10.17. 21:54:43

Drukkolok Shadinak!!!
Attila meg egy dög.

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:54:50

@capa05: "Ha végig hallgattad, és nézted,mire véled hogy utána még a nyakába is ugrott Petinek.Akkor nem fogta fel! "

Megtennéd, hogy idézed, mire válaszolsz?

dr. gernika 2011.10.17. 21:55:11

Shadi a szó amit keresel, a projekció.

nathalie 2011.10.17. 21:55:11

shadinak a kiválasztás után lett nagy a pofája? :D

Kardhal.0 2011.10.17. 21:55:14

@gyvy: :DDDDDDDDDDDDDD
(ezt a Dalis miatt)

@ő-szinte: Akkor még adtam neki esélyt...elmúlt. :)

mocskosmacska 2011.10.17. 21:55:18

"Szeretem kínozni a kínozható lelkeket." - mondta attila nemrég.
Akkor most mi a baja, hogy shadi elégedett mosollyal tekeri az órát?

MagasMacska 2011.10.17. 21:55:20

Istenem! Attila dumál arról, hogy más milyen undorítóan élvezi a többiek megalázását!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:55:33

ha valaki szürke a villában, az Eszter. Csabának legalább van néhány balhéja Attilával, meg Kinga is megemlíti néha (legalább), de Eszternél még Zizi is többet mutat magából.. vagymi :D
E.-t még a nyugiszobában se szokták meginterjúvolni.

ő-szinte 2011.10.17. 21:55:36

@mocskosmacska: De csinál. Mindig kitalál vmit, hogy legyen mit néznetek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 21:56:51

@nathalie: sádinak nem tudom mitől ilyen nagy a pofája, de rettentő irritáló, kis mitugrász fasz.

mocskosmacska 2011.10.17. 21:56:56

@témázgató: Én is.

@nathalie: Nem, kiválasztás előtt is mindenkivel konfrontálódott a takarítás előtt.

capa05 2011.10.17. 21:56:59

@Doktor Kotász: Egyébként nem olyan hülye

sogeking 2011.10.17. 21:57:04

mekkora duma :) jön itt a szeretettel. Attilát vajon hányan szeretik?

Hurri Kán 2011.10.17. 21:57:11

@nathalie:
A VV8-ban látunk tőlük egy laza 69-et. :D

nathalie 2011.10.17. 21:57:25

az a páratlanul szánalmas, hogy tényleg ott ülnek a faszik és mindegyik röhög ezen a shadi gyereken. ugyanis mindegyik utálja.

sogeking 2011.10.17. 21:57:45

@gyvy: az a mellének a lenyomata

FGSuperman 2011.10.17. 21:58:01

azért az nagyon el kéne, hogy a könnyű testi sértés még benne legyen a villaszabályzatban
egy kis gyepálás ráférne a fiatalokra:-)

nathalie 2011.10.17. 21:58:06

@mocskosmacska:
hát most ezt a nagy monológot attilának a kiszavazás utána nyomta le.

Doktor Kotász 2011.10.17. 21:58:18

@csak magamat képviselem: "Attila kurvajó showman "

Az. Mást tréningelni kell, neki meg csípőből.

Alkaline 2011.10.17. 21:59:04

szeretném átadni claudió és csilla üzenetét :DD
ez mekkora volt

témázgató 2011.10.17. 21:59:28

@nathalie: ezt nagyon megfogtad. Ilyen nárcisztikus embereket...

mocskosmacska 2011.10.17. 21:59:46

Óh, ne............
Ennél a gergő-sehi randinál még oki fingásai is szórakoztatóbbak voltak anno.

nathalie 2011.10.17. 22:00:13

@Alkaline:
erről lemaradtam. ezt ki mondta?

Hurri Kán 2011.10.17. 22:00:30

@sogeking:
Ne már, hogy neki ilyen amőba-formájú kosár kell. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 22:00:35

@pushpang: sajnos:( Ő sem érdekes most az rtlnek, mert ő védett:)

ő-szinte 2011.10.17. 22:00:47

Gergő baszást vizionál? Jól értettem?

mocskosmacska 2011.10.17. 22:01:29

Attila most átlátta a dolog lényegét.

Doktor Kotász 2011.10.17. 22:01:37

@Peter_Cs: "Talált, süllyed!!! "

Neked is nehezedre esne idézni, hogy mire reagálsz? Névre nem klikkelek, mert mobilneten nyomom, és keretet nem fogyasztok arra, hogy a teljes lapot beolvassa űjra a gép.

capa05 2011.10.17. 22:01:39

Ez most ütős volt Attilától, de igaz!

nathalie 2011.10.17. 22:01:40

hivatalosan is hányok gergőtől.

FGSuperman 2011.10.17. 22:02:12

Gergő is a börtön-kórusban tanult énekelni:-)

remélem neki is csinálnak nagylemezt

nathalie 2011.10.17. 22:02:46

@Alkaline:
király :D gondoltam, még arra gondoltam esetleg itt kommentelte valaki, de ilyen humort bent csak egyértelműen attilából néznék ki :D

Kardhal.0 2011.10.17. 22:02:51

@nathalie: Miért? :o Nem tetszett, ahogy énekelt? :))))
Én csak attól féltem, hogy Seri is fog...

mocskosmacska 2011.10.17. 22:02:57

Gergőben az elején még láttam valami férfiast, de most már egyre nagyobb szánalomhegynek tűnik.

ő-szinte 2011.10.17. 22:03:15

@nathalie: Akkor beléphetsz az előbb általam említett bulémiások közé.

Doktor Kotász 2011.10.17. 22:03:48

@nathalie: "az a páratlanul szánalmas, hogy tényleg ott ülnek a faszik és mindegyik röhög ezen a shadi gyereken. ugyanis mindegyik utálja."

Az is szánalmas, hogy a később költözőket nem fogadják be, és mindig van erre egy jó indok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:03:49

Ezek a zenék. Még ez is.
Kaccsolják ki ezt a nyáladzást kérem.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:04:17

@Kardhal.0: Énekeljék duettben a nyári esőt az AD stúdiótól.

csak magamat képviselem 2011.10.17. 22:04:40

Lilu minden romi dolognak úgy örül, mint majom a farkának.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:04:52

@Doktor Kotász: Igen, szerintem is ez az, ami igazán szánalmas és ebben attila jár az élen.

Kardhal.0 2011.10.17. 22:04:58

@mocskosmacska: Most akkor te mazochista, vagy szadista vagy? Netán mindkettő egyszerre? :))))

nathalie 2011.10.17. 22:05:09

most nagyon röhögök. Az rtl még jobban porig alázza kingát a csicska,csicska,csicska pályázattal :D:D
Az a lány meg fog bolondulni, hogy ez marad fent az utókornak utána :D:D

capa05 2011.10.17. 22:05:13

Végül is el kell adni az idősebb (nem a cél korosztálynak is valamit) romantikával.

témázgató 2011.10.17. 22:05:28

Krisztofer csicska c. "művét" visszanézhetjük az rtl honlapján.
Kivagyok... ezt a sztárságot...
mert megérdemeljük....

ő-szinte 2011.10.17. 22:05:34

@Doktor Kotász: Tanulságos. és ez az életben is így működik. Vmit le kéne tennie ahhoz, hogy a bizalmi körön belül kerüljön.

sogeking 2011.10.17. 22:05:37

@gyvy: és nézd meg hol vannak a mellbimbók :)

@pushpang: vagy leborították egy adag festékkel

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:05:43

@gyvy: mondja a művelt kínai..:P:DD
@ő-szinte: ért már egy-két meglepetés villalakókat,akik nagy arccal hívták ki az ellenfelet..
a bszogatás és provokáció közötti különbség érzékeléséhez kifinomult hallás kell.. utóbbi elkövetéséhez meg arányérzék.:)
@capa05: hálistennek én nem láttam..:D

capa05 2011.10.17. 22:06:17

Ez a bünti nem jó mert a malac megeszi a kukoricát.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:06:21

@Kardhal.0: IGen, szadomazochista vagyok.

sogeking 2011.10.17. 22:06:33

koprodukcióban nem akar velem pályázni valaki a vers-enyre ?

Hurri Kán 2011.10.17. 22:06:54

@Doktor Kotász:
Előbb kell beköltözni. Ilyen eccerű. :D

Kardhal.0 2011.10.17. 22:07:13

@mocskosmacska: Szóval halmozod az élvezeteket!? :D

capa05 2011.10.17. 22:07:18

@fkangi: Téged még nem mutattak!

csak magamat képviselem 2011.10.17. 22:07:23

@MagasMacska: hát, nem lenne jó hitelminősítő a Fitchnél. Dehát minden szentnek...

Doktor Kotász 2011.10.17. 22:07:24

@mocskosmacska: "Attila most átlátta a dolog lényegét. "

Általában jól látja. Kivéve amikor kicsinyes, mert féltékeny Kingára. Bárkit ekézett, annak volt alapja (függetlenül attól, hogy felesleges volt-e), kivétel Csaba.

Rá kicsinyesen irígy.

Hurri Kán 2011.10.17. 22:07:45

@sogeking:
Nem látok jól távolra. :D

Líder Máximo 2011.10.17. 22:08:05

Görgöről még 1 dolog jutott eszembe. Emlékeztek? Viktor és Belo közül választották. Viktor egy baltás rém kinézetű Henry Rollins utánzat, elnézném most bent, biztos nem Sherivel lógna, Beló meg...Kingáék már eret vágtak volna a Casanova-Úszómestertől :)

És ha már H.Rollins: what came first shitty rave music or drugs? :)
www.youtube.com/watch?v=AyRDDOpKaLM

mocskosmacska 2011.10.17. 22:08:08

@ő-szinte: Életben sokkal nyitottabbak az emberek, ha új érkezik egy közösségbe.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:08:24

Csabánál szürkébb, vagy vele max. egyenrangú karakterek: drEszter, Gergő, Sehere, Dya, Fecó, Shadi.
Csak ennyien.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:09:02

@Kardhal.0: VAlakinek kell. Arra kifejezetten beindulnék, ha modoros vera Karafiáth Orsolya verseket elemezne.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:09:57

@foxglove: Shadi nem szürke. Gonosz fejjel tekeri a stopperórát.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.17. 22:10:03

@fkangi: jaj, azt elírtam a gyereknél:D Egyelőre szót tedd a mondat végére!:D Holnap válaszolok!:D

Most meg végre Showder klub jön:D Úgy vártam:D

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:10:08

már most nem tudom kiverni a fülemből a csicska csicska dalt, pedig még nem is létezik.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:10:42

@Doktor Kotász: Attila sok dolgot jól lát (kivéve, hogy okos dolog az újakat kirekeszteni), nem az a baj vele, hanem az, hogy egy pöcsfej.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:11:08

@mocskosmacska: shadi maradhat, feltéve, ha marad Attila-ellenes

Doktor Kotász 2011.10.17. 22:11:32

@mocskosmacska:

Egyébként most mit lát jól?
Lemaradtam valamiről, és nem tudom miről beszélsz.

Tehát nem cáfollak, csak nem vagyok képben.

capa05 2011.10.17. 22:12:58

@mocskosmacska: Hááát én ebbe nem vagyok biztos.Normál körülmények között is esetleget, de ha versengeni kell akkor nem igazán.(itt meg bevallva, bevallatlanul minél tovább bent maradni, ha megy akkor nyerni akarnak.

Doktor Kotász 2011.10.17. 22:13:16

@mocskosmacska: De a pöcsfejkedése általában jogos kritika.

Atok 2011.10.17. 22:13:34

Allandoan a Csaba fejehez verik, h szurke kiseger (pl. multkor Gergo, lol - bagoly mondja verebnek). Ha kipakolnak a fele lakot, szerintem a csaladtagokon kivul nem sok embernek tunne fel, hogy kevesebben maradtak.

Hódos Hajnalka 2011.10.17. 22:13:38

@DamnedSoul: üdv a fedélzeten, remélem, túlélted :DDD

@Magóg: jujj. jó lenne? :)

@pushpang: köszönöm :)

@droid_: ööö.... ezt még egyszer, úgy, hogy értsem is, köszönöm :)))

@avanivi: köszönöm, de az igazi köszönet a karajkommentelőket/olvasókat illeti! :)

@Naspolya: köszi, én is élveztem. ha már az as roma nem okoz orgazmust, érted... :D

Hurri Kán 2011.10.17. 22:13:40

@foxglove:
Lehetne, hogy Zsófika énekelje?

sogeking 2011.10.17. 22:14:54

küldöm annak, aki az előbb említette :)

www.youtube.com/watch?v=UbkCPSbk4-w

csak magamat képviselem 2011.10.17. 22:15:52

@mocskosmacska: ismerem egy rokonát. még szebb is, pedig szerintem ő is elmegy. no nem Verának.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:19:19

@gyvy: hűű. merhetünk-e ekkorát álmodni?
@Líder Máximo: köszi, nem ismertem:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.17. 22:19:59

@Doktor Kotász: Erre van a Talált, süllyed! válaszom: "Kinga és Kacsaveronika adja a Mónikashow színvonalát. :-D "

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:21:01

@ladyandhenk: ééééértem..:DD én is ingadozom: showder klub, vagy vv online?? de azt hiszem, innen lépek pár percen belül és nézek inkább értelmes műsort :)
@foxglove: " ..és a slágerlisták élén 2011-ben, azaz 20 évvel ezelőtt VV Zsófika Best of VV című lemezéről a Csicska, csicska, csicska című számot hallgathatjuk. A lemezből 3 millió darab fogyott, csak Magyarországon. Zsófika ezzel a dallal futott be Amerikában, majd a Rágógumi újrahangszerelt változatáért kapott Grammy díjat. "
lehet, hogy mégis inkább innom kellene???:DD

mocskosmacska 2011.10.17. 22:23:58

@foxglove: Szerintem is az lenne a jó, ha csaba kivinné, modorosverát vagy sehit, kinthagyná, aztán visszatérve shadivel egy attilaellenes pólussá alakulnának. A következő körben shadi megszerezné a lilakendőt, csabától meg félnének, mert 20-80% arányban kiütötte sehit és félnének, hgy csaba ilyenerős, mert a csók ellenére is győzött Akkor lenne érdekes, hogy attiláék ki ellen szervezkednének.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:24:52

@Doktor Kotász: pl. az, hogyha sehiék kaptak egy randit, akkor criséknek egy rezesbanda illene. Meg, hogy cris azért írta a levelet, mert primko, nem kingát akarta bántani.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:26:38

@Doktor Kotász: Sokszor van benne valami, de igazából ő konstruktívan mondja azt, hanem bántani akarja vele a másikat. A másik meg az, hogy mást hibáit sokszor jól látja, de maga dolgaival csak áll rácsodálkozva.

ő-szinte 2011.10.17. 22:26:44

@fkangi: Miért, volt ma már online?

csak magamat képviselem 2011.10.17. 22:27:36

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: jók voltak az iróniák. mondjuk az műfaji és tematikai követelmény. Szép volt!
Ezek vitték a prímet:
kényszertojt
nyeld le, amit elkövettél. Ha fos, akkor fos.
Gróf Dukaiipszilonnal Gergely azt kívánja, Annamari bárcsak néma lenne, akkor nem kéne hallgatni a dünnyögését. A cseléd többször hangoztatja, hogy a munkát nem jókedvében végzi, ezt észre is venni a munka minőségén. Van sansz arra, hogy a hozzáállása megváltozik, de ehhez ki kell vele bírni az időt. Ha a közös hang megvan, akár egy pattanás kinyomását is rá lehet bízni. Kezdőknek, első cselédnek nem ajánlja, börtönben, leányneveldében első osztályú munkaerő lehet.
„mi lenne velem, ha nem lenne itt a macim?”
A melltartóletépés meg nem idegesség miatt volt, azt szerette volna, hogy az legyen, ami lett belőle.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:28:27

@ő-szinte: nem tudom, de itten körül szokott lenni,nem?

ő-szinte 2011.10.17. 22:29:33

@csak magamat képviselem: Szerintem a macis dolog mindent vitt. Nem hittem el, mikor hallottam.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:30:03

@fkangi: na várj, ez úgy jött most, hogy _még_ nem ittál?!:DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:30:05

@fkangi: most már nekem is itt visszhangzik a fejemben ez az új sláger, az Andi,andi,andi, véletlen a randi dallamára:
Csicska-csicska-csicska,
Csicska fostalicska.

Megőrülök! :D

pickles 2011.10.17. 22:30:27

Nem értem mi az a szöveg Attilától, hogy olyan menjen ki, akinek az elvesztése senkinek nem fájna. Könyörgöm! Pont ő az, akinek a kikerülésével mindenki fellélegezne egy kicsit, bár először kicsit nehéz lenne önállóan gondolkodni, meg véleményt alkotni, de aztán pár nap alatt belejönne mindenki, aki az érdekszférájában volt eddig. Még Fecó is.

Attila érvelése, hogy az egymáshoz kötődő embereket akarja bent tartani sokáig, annyira hamis. Egyetlen embert sem látok bent, akinek a kikerülése olyan nagyon rosszul érintené a többit. Nem is kötődnek egymáshoz, a legkevésbé Attila kötődik bárkihez, ő csak használ embereket. Még a "szerelmes" párok tagjai sem hiszem, hogy a falat kaparnák egymásért, kivéve persze ha kamera közvetíti őket, mert akkor bizony menne a sírás-rívás. Egyébként is milyen kötődés alakulhatna ki pár hét alatt olyan emberek közt, akik egy kanál vízben megfojtanák egymást a főnyereményért?

Shadi teljesen normálisan látta el a feladatát, Attila meg ki akarja készíteni a pöcsfej szövegével és viselkedésével, ellene fordítani mindenkit.
Seherezádét (Vivien) és sittes Gergőt most futtatja egy kicsit az RTL, mert már nagyon szürkék voltak. Tényleg nem értem mire fel, mert a VV-k történetében volt már ennél sok szaftosabb dolog is. Nem baj, a Dukai fiúnak minden szavazatra szüksége van, kell a show, még ha erőltetett is. Sehi meg továbbra is egy nagy nulla, Gergő nélkül tényleg a legszürkébb karakter lenne, nála még Dya is színesebb.

Péter Verája nagyon csúnya, valahogy nincsenek rendben a fogai a szájában, és az arca is rettenetes. A beszavazóján még valamit sikerült a sminkeseknek kihozni belőle, de mostanra nagyon előbukott a vénasszony arca.

ő-szinte 2011.10.17. 22:30:36

@fkangi: Persze. de tegnap sem volt. Illetve öt perc erejéig igen, aztán semmi.

nathalie 2011.10.17. 22:30:45

@pushpang:
köszi! most már nekem is! :D

mocskosmacska 2011.10.17. 22:30:58

@ő-szinte: Én eddig akármilyen új közösségbe csöppentem (pl. új munkahely) sokkal nyitottabbak voltak vele, mint attila az újakkal.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:31:20

@mocskosmacska: csaba tök simán nyerhetne párbajt (vera ellen mondjuk), csak annyit kéne mondania, hogy azért szavazzák vissza, hogy utána Attila milyen arcot vág. ennyi.

témázgató 2011.10.17. 22:32:17

Attila Shedi elleni agressziója: a nálánál fiatalabb és jóképűbb fickókat üldözi (Csaba, Shedi). Aki marad a fiúkból: a hóthülye, azt fölösleges üldözni, Fecó az alattvalója, a másik kettőtől meg fosik.

mocskosmacska 2011.10.17. 22:32:22

@pickles: Szerintem verának önmagában szép lenne az arca, csak már rákövült a rosszindulat.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 22:32:39

@pushpang: én az előbb meghallgattam Dopemantől a Nincsen közünk csicskát, csak hogy jobban elképzeljem, milyen lehet... ez már a vég:)

Hurri Kán 2011.10.17. 22:33:03

@pushpang:
Abból én is ihatnék? :D

mocskosmacska 2011.10.17. 22:33:22

@foxglove: Igen, nekem is ez az egyik főérv, ami miatt csabának durkkolok. Feltéve, ha olyat visz ki, aki rátette.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:34:19

@nathalie: szívesen, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül :D

Líder Máximo 2011.10.17. 22:34:20

@foxglove: Azért valljuk be, ennek a dalnak a szövege sehol nincs az eredetihez képest!

Az igazi csicskák itt vannak, bocsánatot kérek mindenkitől, de eszembe jutott ez a klasszikus felvétel. Pirospont, hogy van benne Balázs :)

www.youtube.com/watch?v=ehpvpZwPAvk&feature=related

Még1szer mindenkitől elnézést :)

madou 2011.10.17. 22:34:46

uuuutálom Attilát!
Egy önelégült féreg, de ha az rtl írja a forgatőkönyvet, sokáig benn marad..
Mindig a gonosz győz :(

ő-szinte 2011.10.17. 22:34:55

@mocskosmacska: Persze, három napig, aztán megy a klikkesedés. Meg elfelejted, hogy ez egy felfokozott élethelyzet.

ő-szinte 2011.10.17. 22:36:42

@madou: Attila nem gonosz, csak céltudatos.

DamnedSoul 2011.10.17. 22:37:02

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: túléltem azt, amennyit láttam :D a végéről lemaradtam, közbeszólt egy igen hosszú telefon, úgyhogy várom a holnapi posztod!! :D:D este pedig ismét nekifutok :):)

nathalie 2011.10.17. 22:37:43

@Líder Máximo:
ha már balázs és mónika, akkor az orbitális pofont küldeném shadinak :D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:38:34

@foxglove: :DD hétköznap nem szoktam, hétvégi szociális ivást folytatunk a barátnőimmel..:DD
@pushpang: :D na, ez a gáz, hogy szerintem napokig nem fogod tudni kiverni a a fejedből..:D
@ő-szinte: jaja, most is azt írja, hamarosan folytatódik..szerintem nyugodtan tarthatok egy cigiszünetet...
@gyvy: előled még a körömlakklemosót is el kellene dugni???:P:D

kékdelfin 2011.10.17. 22:38:59

@Líder Máximo: Keblemre barátom! Aki Rollinst szereti, rossz ember nem lehet!:)

ő-szinte 2011.10.17. 22:38:59

@nathalie: Az avatarod seherének és gergőnek is üzen.

nathalie 2011.10.17. 22:40:24

@ő-szinte:
hát eleinte kingának üzent, de most már valóban gergőéknek :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:40:33

@foxglove: Dopemant ne emlegesd, ő is folyamatosan dúdol a fejemben: Zokni, megyünk zokni, a pityinger, meg a Váradi... :D

pickles 2011.10.17. 22:41:11

@mocskosmacska: Ja, az meg senkinek nem jut eszébe, hogy a nagy szervező Attilát kellene kinyomni, annyira bedobta a köztudatba a Csaba menjen ki szlogent, hogy alig valakinek jut az eszébe pont Attilát kitenni a Villából. Pedig egy győztes párbaj után Csaba és Shadi irányításával bizony elég sokan tennének Attilára jelet. Attilától nem tudom miért félnek, ő pont nem erős, csak régen van bent, de ez semmit nem jelent, csak ott bent ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a lakók, nem látják, hogy összességében egy magányos, ellenszenves, aggszűz srác, aki egyedül él a kutyájával. Belelátták Attilába a félelmetes ellenfelet és mostanra ő ennek már meg felel.

Hurri Kán 2011.10.17. 22:41:54

@fkangi:
Nem vagyok én állat!!! :DDD

madou 2011.10.17. 22:42:27

@ő-szinte: Attilának már csak a sátáni lángok hiányoznak a háta mögül. egy kis pszichognóm.

ő-szinte 2011.10.17. 22:43:35

@nathalie: Kinga is nagyon komoly . Rémesen önző és egoista.

Líder Máximo 2011.10.17. 22:43:45

@nathalie:-tól Shadinak: www.youtube.com/watch?v=GxQL7q7s6zo&feature=related

Azt a mindenségit uram, fékezze magát. Hát hogy gondolja ezt?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:45:53

@Líder Máximo: :D ez de király!

Balázs meg mint Chuk Norris, beszarás.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:48:47

@gyvy: sajnálhatod..:P:P:DDD
@madou: jaj, de jó ez a pszichognóm kifejezés!!! :D

ő-szinte 2011.10.17. 22:50:16

ma sem lesz online...

Hurri Kán 2011.10.17. 22:51:32

@fkangi:
Reggeltől MMKK sajnálni fogom. Addig szellemi szabadságon vagyok. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 22:53:11

@gyvy: a szabadsággal nem szabad visszaélni! :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:53:25

@Peter_Cs: fúúúúúúúúújbmeg, ezmiez az ég szerelmére?! :D:D

Líder Máximo 2011.10.17. 22:53:49

@pushpang: fantasztikus beszólások, oltások a baloldali csávótól :D Nálam ez a very best, még mindig gurulok ha hallom, bár ott, jobbra oldalt, mindegyik egytől-egyig klasszikus darab :D

Hurri Kán 2011.10.17. 22:55:31

@nathalie:
:DDD

@fkangi:
Eszembe se nem jutna soha. :D

ő-szinte 2011.10.17. 22:56:25

@fkangi: Jó sokat fogsz ma cigizni...

BarBwire 2011.10.17. 22:57:11

Szép estét, mi volt az öfin? Á majd holnap elolvasom.

Líder Máximo 2011.10.17. 22:57:28

@Peter_Cs: Hm, határozottan intenzívebben csókolnak, mint Sehi meg Görgö :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 22:59:26

Remek. Most már azt énekli a hang a fejemben, aki a csicskadalt skandálta, hogy nemvagyunkmibuzik...
Peticsé, ezért még számolunk. :D

ő-szinte 2011.10.17. 23:02:03

Most a fiúk csicskulnak.

foxglove (törölt) 2011.10.17. 23:02:09

Csere volt? A fiúk a csicskák most?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 23:02:28

@Líder Máximo: jaja, ismerem a többségét, jó időnként újranézni őket :D
Megvan az, amikor Mónika elröhögi az adást? Na a mi Kiszopunk kb. olyan szellemi szinten van, mint az a srác. Csak Kr. kicsit pörgősebb.. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 23:03:45

@pushpang: @Peter_Cs: Fürgerókalábak, az jóóó :))
@ő-szinte: ha a hülye RTL Klubon múlna, helyben összeszednék az onlájnra várva egy infarktust..:D
@gyvy: mer' nem vagy olyan..:P:P:D

na, kislányok és nagyfiúk, a holnapi viszontlátásra! :)

Hódos Hajnalka 2011.10.17. 23:04:17

@csak magamat képviselem: ezeket nem én írtam. ezeket ők mondták. az van dőlt betűvel. ;)

capa05 2011.10.17. 23:06:15

hát ma nem tévedtem! A fagyi visszanyal játék van.

ő-szinte 2011.10.17. 23:07:04

Ezt is megéltük, Vera pozitívan nyilatkozik Attiláról. Még a végén beleszeret...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 23:09:14

@capa05: aki tud, az tud..:) megadhatnád a lottó e heti nyerőszámait..:D

na, tényleg el..

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.17. 23:10:37

"az igazi férfi, ha belenyal a fagyiba, felnyög a puncsban a mazsola..:DDDD"

sogeking 2011.10.17. 23:13:27

@fkangi: nem szeretem a puncsot, viszont az a hupikék színű valami jöhet :)

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:15:20

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: igen, és jó stílusban lettek összeválogatva. ;)

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:18:16

@ő-szinte: mondjuk én se viselném jól az életet a plüssbárányom nélkül.
uff, lelóg Jim Morrison az avatáromról. A falon lakik és itt csak a kép vonala látszik.

Líder Máximo 2011.10.17. 23:18:48

@pushpang: hja, most kedvet kaptam, újranézősre vettem, még egy Balázzsal fárasztalak, ebben box nincs, viszont nagy forma a narancssárga pólós, szemmel "gyilkol":

www.youtube.com/watch?v=w6j8GNXrpRY&NR=1

Mondjuk ezt a videót továbbfűzve, megnézném a jelenetet, amikor Krisz megcsinálja Seherét és másnap Gergő-Krisz-Balázs kibeszélik a problémákat :D

capa05 2011.10.17. 23:22:52

Most meg lehet tekinteni Dya "kultúrált étkezését csámcsogással aláfestve"

kékdelfin 2011.10.17. 23:23:33

dya eszik! nézzétek!!:)

capa05 2011.10.17. 23:25:19

Hol van ilyenkor Kotász?

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:25:52

bah, milyen kis szadók a lányok. hiába, első éjszaka. :)

capa05 2011.10.17. 23:28:42

@Kékdelfin: El tudom képzelni egy munka ebéden!!

Hurri Kán 2011.10.17. 23:30:03

@capa05:
igen. eléraknak egy virslit, leszopja. :)))

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:37:37

nem Attila védelmében, de ModorosVera és Seri jókora gecik ezzel a munkatervükkel.

kékdelfin 2011.10.17. 23:38:52

@capa05: jajj! A munkaebéd az az, amikor megeszik a dolgozók a munkát?;)

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:40:35

Dya és Annamari korrektek.
Gergő a kis seggnyaló pöcs.

csak magamat képviselem 2011.10.17. 23:43:58

Csabi nem hajol. Ő Jó. De jó, egyenlőség. :)

capa05 2011.10.17. 23:48:18

@csak magamat képviselem: Én is nézem te miből látod ezeket?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.17. 23:50:12

@Líder Máximo: köszi, ezt nem ismertem.. nagyon büntet az a nézés. :D

Nézegettem most én is egy párat, érdekes, hogy ezekbe a műsorokba mindig ilyen arcokat tudtak összeszedni. Az a sok sutyerák diszkókirályfi és királylány.. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.18. 00:05:25

@capa05: @Kékdelfin: De hol marad a habüst?!!! :D:D:D:D:D:D:D:D:D

jpmjpm 2011.10.18. 00:06:08

ha csabának van esze, akkor attilát viszi ki. mert akkor biztos vissza jön.

dr.pupak30 2011.10.18. 00:08:03

olyan ez a nyomorult VV mint anno a szabó család. akkor sem értettem, mit lehet élvezni egy nyomorult család problémáin. csak ez élő és ezek degeneráltak, az meg fikció volt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.18. 00:11:27

@jpmjpm: És a villa légköre is sokkal jobb lenne!

jpmjpm 2011.10.18. 00:16:20

@Peter_Cs: hát igen. attila és péter igazi kis gecik. :)

Líder Máximo 2011.10.18. 01:06:26

@Peter_Cs: "Addig nem nyugszom meg, amíg a lábaim előtt nem heversz, te cseléd!"

Epic!

Mentális okokból ezeket az embereket nem lehetne már villába zárni, de szívesen megnéznék egy Erzsi - Attila párbajt :D

Spéter46 2011.10.18. 04:34:19

Shadi Veronikához: Cseléd! Pisilnem kell kérem a "kacsámat"!

Veronika: A számra gondolsz?

Ez már csúcsközeli!!!

TapOut 2011.10.18. 08:03:23

Gergő miből gondolja, hogy ő érdekes karakter????????????????
Már most képtelen vagyok megnézni azokat a videókat, amelyekben a Sehere nevű kinövésével bújnak egymásba, mi lesz hónapok múlva???
áááááááááááááááááááááááá

mocskosmacska 2011.10.18. 08:28:54

@TapOut: Én is elkapcsolok, ha sehigergő jön. Annyira laposak és unalmasak, hogy borzasztó. Náluk még a Sátántangó című 7 órás, magyar művészfilm is izgalmasabb.

Állítsuk meg a ......... 2011.10.18. 08:52:00

Gergő a volt börtönlakó, és Seherezádé a gogo táncos szép pár, meg okosak is egyben.
Attila meg Péter is érdekes "egyéniség", legalábbis pszichológiailag.
Csaba az nem egyéniség, sajnos manapság nem divat normálisnak lenni.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:03:47

@pcr:

Csaba az a tipikus Gödörlakó lófaszjancsi. Ezer meg ezer van belőle, nem egyéniség. Nem normális, de nem is deviáns. Az egyénisége annyira eredeti mint Dya mellei.

Állítsuk meg a ......... 2011.10.18. 09:12:34

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:
Attiláról pont a Bárányok hallgatnak című film jutott eszembe.
Péterrel egy húron pendülnek.
Sajnos az ilyen xarkeverő pszichopaták divatosak mostanában.

Mazlee 2011.10.18. 09:22:56

Csak egy rövid megjegyzés a kiválasztáshoz.

Nem tudom valaki észre vette-e, de a behelyezkedésnél ( amit szerintem nem spontán hanem meghatározott helyre kellett ülniük) Attila volt középen. Abszolút rá volt kihegyezve a látvány. A válla is előrébb volt tudatosan. Ő volt a középpont. Ez tuti RTL fogás.

Amúgy kb helyesen is csinálják. Attila, még ha egy tahó is nagyon érdekes személyiség. Az a baj hogy Kiszopfel is az lett a tinipunik szemében... pedig ő már tényleg a görény kategória.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:28:13

@pcr:

Azért Lecter doktor úr műveltsége és kifinomultsága nagyon távol áll mindkettőtől.

pickles 2011.10.18. 09:32:02

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Sajnos pszichopata törpéből, mint Péter és Attila sokkal több van, mint a Csaba féléből. Attiláról el tudom képzelni, hogy a szülei sem szeretik, mert ekkora személyiségzavart még a gyerekednek sem nézel el. Ő egy szomorú történet, de most a kalitkában érdekesnek tűnik, csak sajnos 2-3 méter közelségből nem annyira érdekes, hanem ijesztő. Persze a néző szeret borzongani.
Péter ugyanúgy aljas és számító, de talán még látja ezt magáról, rá is játszik kicsit, tudatosan csinálja, Attila viszont nem is látja magáról, hogy pszichopata.

@Spéter46: Ezen én is szakadtam a röhögéstől :)

@TapOut: Gergő tényleg elég sűrűn hajtogatja másokról, hogy kevés, meg ide több kell, nem egyéniség, közben ő aztán tényleg semmit nem csinál. Semmi extra a csávó, nem csúnya, felolvassa a leveleket, de ezt bárki megtehetné. Semmi különlegeset nem látok benne, már szar se kever, csak Seherét támasztja és tartja fojtásban. Ráadásul ez a felhajtás azért, mert megcsókolták egymást... Mások már orrba-szájba dugnak, de mivel Sehere elhitette, hogy ő nem fogott még több faszt, mint kilincset, ezért most nagy dolognak hiszik, amiért smároltak. Sehere is egy hatalmas nagy nulla, nem jó nő, nem érdekes. Ha Csaba kivinné, kint is hagyná, ezért most próbál Gergő védelme alá kerülni. Az ilyen nők egyik farokról a másikra szállnak, mindig kell egy kitartó, védelmező nekik.

kemény keleti kommentelő 2011.10.18. 09:35:38

@Mazlee: Már értem miért van Attila válla elöl és középen, de tinipunik bálványa miért van hátul és szélen?

Müszélia 2011.10.18. 09:39:56

mondjuk én azt nem értem, hogy a rtl azt hangoztatja, azt válasszátok, akivel a legnehezebben tudtok együtt élni, akivel konfliktusaitok vannak. erre kiválasztják csabát, aki véletlenül normális. lehet, mi valamit nem tudunk, és már előre el van döntve, hogy attila nyeri.
lám-lám, alekoszra is hogy ráfaragott az rtl, nemhogy műsorvezetőnek nem alkalmas, még a nekedvalóba se hívják meg észosztónak.

Mazlee 2011.10.18. 09:44:44

@Binbir gece:

mert őt nem szereti az RTL. szerintem kezelhetetlen és benne van a rizikó hogy olyat is elmond élő adásban amit nem kéne.

pickles 2011.10.18. 09:53:09

@Müszélia: Az RTL azért szépen profitált Alekoszból, arra használta, mire alkalmas volt. Nyert egy VV4-et, amivel rengeteg sms és reklám bevételhez juttatta a csatornát, aztán csináltak neki egy feleségkereső műsort, amiből kinőtt Veronika. Közben Alekosz karaktere elfáradt, most pihentetik. Amúgy sem a hiszem, hogy bánatosak a csatornánál, amiért egy szereplőről kiderül, hogy nem alkalmas műsorvezetésre. Ugyanis sok százan jelentkeznek évente az RTL-hez, akik akarnak műsort vezetni.
Attila azt a szerepet játssza egy személyben, amit a VV4-ben Olivér és Alekosz. Szarkeverő, másrészt pszichopata, kötözködő. Csak éppen az a vicces szerencsétlenség hiányzik belőle, ami miatt Alekosszal tudtak szimpatizálni a nézők.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:56:01

@pickles:

Attila megjátsza a keményet, mert szerintem elég sokat bántották, és jó sokat csalódott már életében. Ez a cinikus hozzállás ennek az eredménye. Én biztos jól ellennék vele kinn is, mert értem hogy jutott idáig. Ez egy fal, amit ő maga épített maga köré , álarc, ami már ránőtt.

kemény keleti kommentelő 2011.10.18. 10:01:14

@Mazlee: Ki kellene írnod ide egy sorrendet, melyik játékost mennyire szereti az rtl. Statisztikákat nem csak gyártani, de elemezni is imádok. Szakmai ártalom.

Mazlee 2011.10.18. 10:03:55

@Binbir gece:

azért ilyet ne kérj. nem merném bevállalni. De ha Te megírod én szívesen beszélgetek róla.

azért 1-2 ember viszonyát az RTL-hez jól lehet látni.

pickles 2011.10.18. 10:04:17

Az miért van, hogy egyetlen jó nő sincs a villában? Akinek nincs megcsinálva a melle, annak azért csúnya (Annamária, Vera), akinek meg van csinálva, annak meg a csontsoványra aszott testén két gumilabda hatást keltenek.
A csajok arca meg még ennél is siralmasabb. Veronika ugye egy vicc, Kinga arca mint egy aranyeres segglyuk, Annamária félelmetesen ocsmány, Vera gyíkfejű, görbe fogú, lógó mellű (pedig a beszavazón még összekapták valahogy az arcát), Dya egy elcseszett szemöldökű múmia, Seherezádé lófogú és elől már annyira kopaszodik, hogy a következő műtéte hajbeültetés lehetne.
Komolyan mondom, hogy Eszter, aki elég kövér, jobban néz ki, mint a sok műtött, varrott, de sport híján izomtalan, csontsoványra koplalt picsa.
Amelyik nőnek huszonvalahány évesen műmelle van, annak milyen ocsmány lehetett előtte a melle, hogy a műmellét annál jobbnak gondolja?

tucka 2011.10.18. 10:09:52

@fkangi: te szerencsétlen kúrva, minek kell azokat a buzikat belinkelni ?

Mazlee 2011.10.18. 10:11:15

@pickles:

süt az irigység a mondataidból :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:12:19

@pickles:

Ebben mondjuk egyetértünk, Eszter meglehetősen dundus, de nem szétvarrt, ez nem baj, hiszen a csontot a kutyának kell dobni. Dya szerintem szép lenne, ha nem erőltetné ezt a múmia stílust. A többi bazze....

Mazlee 2011.10.18. 10:12:19

@pickles:

csak úgy süt az irígység a mondataidból :)

genevieve 2011.10.18. 10:13:03

@Mazlee: nem is tudom miért kellene bent bárkinek is tökéletesnek lennie? (már, ha egyáltalán van olyan)

kemény keleti kommentelő 2011.10.18. 10:13:07

Mai kvízkérdésünk:

Ez az aminek látszik avagy sem?
(a kiskorúak miatt szolíd kép választva)
topclub.hu/pic.php?post_id=4572&sum=20&num=19

A: igen
B: nem
C: nemigen
D: mutass kevésbé szolídat is róla

Mazlee 2011.10.18. 10:18:14

@genevieve:

nem is kell. nem is lehet.

de olvasva pickles korábbi kommentjeit nem is várok tőle többet :)

Mazlee 2011.10.18. 10:19:56

@Binbir gece:

mármint uristnnnn Anikó? lehet.

tucka 2011.10.18. 10:21:53

Hát ahogy írjátok, hát tényleg Attila az a retek embere lehet, ennyire bunkón megszólítani embereket, nagyon undorító.
Ha tévedek, akkor remélem minél hamarabb kiszavazzák.
Vigye is ki Csaba, ha nem meri, akkor ő is egyforma azokkal akik kiválasztották őt.

pickles 2011.10.18. 10:25:00

@Mazlee: A VV4-ben is volt RTL-nek "szimpatikus" szereplő. Olivér. Ő mintegy az RTL belső ügynöke mozgatta bent a szálakat, aztán kint is osztottak neki szerepet. Egyszerűen nem lehetett megkockáztatni, hogy az újraindult VV érdektelenségbe fullad, kellett egy belső műsorvezető, alkalmazott, moderátor, ez lett Olivér. És a végeredménybe is erősen bele tudott nyúlni általa az RTL, mert szervezték Alekosznak a szavazótáborát.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ja, ez a legnagyobb félreértés pszichopátiás személyiségekkel kapcsolatban, hogy úgy véljük, tudjuk honnan jöttek, miért váltak olyanná, amilyenek, megértjük őket, ezért jól ellennének velük. Ez totál téves feltevés. A pszichó nem így működik. Hiába érted, neki te ugyanúgy egy szardara maradsz, egy húscafat, amit dobálhat, felhasználhat, manipulálhat. Neki ez a valóság, nem az, amit te látsz.
Vannak erről nagyon jó dokumentumfilmek, könyvek. Arról van szó, hogy a pszichopata, szociopata személyiség megérthető, feltárható, hogy ő ilyen... de nem gyógyítható, nem változtatható meg. Egyszerűen az agya máshogy működik, mint egy egészséges embernek. Az is egy tévképzet, hogy a pszichopata azért lesz olyan, amilyen, mert valamilyen hatások érték az életben. Valójában döntően genetika, szervi, agyi működés rendellenessége áll a háttérben. A szociopata, pszichopata nem érti az érzelmeket, nem képes azonosulni, együttérezni, az embereket tárgyakként kezeli. Ezért elég sikeres lehet a civil életben is, amit a "fejükbe vesznek", azt végigviszik.

Psychopaths are born not made.

www.youtube.com/watch?v=2PaQjV_onl0

Nem a sok sérelem, meg csalódás teszi ilyenné az igazi szocio- és pszichopatát. Egy pszichológus beszélgetéssel, ilyen-olyan terápiával nem tudja kezelni.
Attilát sem a sok csalódás és bántás tette ilyenné, neki így működik az agya.
Péter például látja magáról, tudatában van annak, hogy neki most kis gecinek kell lennie, mások érzelmeit érti, neki is vannak ilyenek, ő akaratlagosan hozza ezt a szerepet, de Attila szerintem egyszerűen ilyen. Ezt lehet cinikusnak nevezni, de sajnos ez annál sokkal többnek tűnik.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:31:53

@pickles:

Nem értek veled egyet. Ez a fickó nem pszichopata, amit leírtál igaz, csak nem rá. Azért mondom ezt, mert igencsak sokban hasonlítok Attilára, csak én már egy magasabb szinten űzöm azt, amit ő csinál. Nem tartom kizárhatónak, hogy ő is csak rájátszik erre, amúgy meg egy cuki ember. Nekem pl az EQm úgy 18 körüli, autista szint alatti. Értem én az érzelmeket, tudom mik azok, csak nem érdekelnek :) Mármint az emberek túlnyomó többségének az érzelmeit magasról leszarom. Ettől még nem vagyok pszichopata.

pickles 2011.10.18. 10:32:24

@genevieve: Van a szétvarrt, de félresikerült nő, meg van a plasztikázott, akit szebbé tett a beavatkozás. Bent sajnos az előbbiekből van sok.
@Mazlee: Van neked szemed? Komolyan, amikor egy nő plasztikáztatja magát, akkor attól azt várják az emberek, hogy szép lesz utána. A mostani csajok többség olyan, mint Szandika a VV4-ből.
Eszter pont nem ilyen, ezért üde kivétel, bár túlsúlyos.
Egy plasztikázott mell is lehet szép, harmonikus, ha a test és az arc is szép mellette és megfelelő méretű.
Ha pedig láttad már Annamária melleit, akkor tudod, hogy a kevés természetes mell, ami bent van... az sem éppen csúcs.

pickles 2011.10.18. 10:37:30

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ha leszarod, de érted, akkor nem vagy pszichopata nagy valószínűséggel. Az autizmus is érzelmi sivárságot okoz, de egy autista egyszerűen nem érti az érzelmeket, elveszett egy szociális közegben. Olyan, mintha hieroglifákat tennének elé, egyszerűen nem tudja olvasni őket.
A pszichopata pont olyan, mint Attila, ha megjátssza, akkor nagyon felkészült és következetesen végigvitt színészi játék ez. De attól tartok ő szimplán csak ilyen. Nem más tette azzá, ami, ő ilyennek született.
A szociopaták amúgy ilyen kapcsolatokban nagyon sikeresek lehetnek, mert jól sakkoznak az emberekkel. Attila pedig ebben is szuper.

pickles 2011.10.18. 10:39:01

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ha leszarod, de érted, akkor nem vagy pszichopata nagy valószínűséggel. Az autizmus is érzelmi sivárságot okoz, de egy autista egyszerűen nem érti az érzelmeket, elveszett egy szociális közegben. Olyan, mintha hieroglifákat tennének elé, egyszerűen nem tudja olvasni őket.
A pszichopata pont olyan, mint Attila, ha megjátssza, akkor nagyon felkészült és következetesen végigvitt színészi játék ez. De attól tartok ő szimplán csak ilyen. Nem más tette azzá, ami, ő ilyennek született.
A szociopaták amúgy ilyen kapcsolatokban nagyon sikeresek lehetnek, mert jól sakkoznak az emberekkel. Attila pedig ebben is szuper.

Mazlee 2011.10.18. 10:39:08

@pickles:

Attilát nem Olivérhez hasonlítanám. Inkább Alek, de annál azért több. Szerintem Péter jobban hasonlít rá. Mármint műsorszerep tekintetében

de nagyjából mindenkinek meg lehet találni az előző szériából a párját.

Gergő - Laci
Attila - Alek?
Péter - Oli
Shadi - Béci
Kinga - Éva
Dya - Anikó vagy Zsófi
Fecó - Gombi
Sehi - Gigi vagy Zsófi
Krisz - Jerzy
Veronika - Szandi

de ez csak egy hirtelen jött képzavar nálam

pickles 2011.10.18. 10:44:17

@Mazlee: Igaz, a tévés előéletüket és a csatornához való közelségüket is figyelembe véve Olivér mostani megfelelője Péter. Én megértem az RTL-t, kell bent a cselszövő, aki irányítja az eseményeket, amíg kell, amíg felfut a nézettség, összeugrasztja a karaktereket.

busifa 2011.10.18. 10:48:25

@Mazlee: Krisz-Jerzy megfeleltetés egy kissé meredek, viszont az igaz, hogy egyikük sem egy észlény, de Krisz legalább csinálja a műsort!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 10:48:45

@tucka: szerencsétlennek nem érzem magam, inkább a szerencse gyermeke vagyok, ha most kedves felhívásodra átgondolom az életemet, csak erre jutok.
Kurva meg még nem voltam, tudod, azok a nénik pénzért dugnak, én meg eddig csak hobbiból, élvezetből, ingyen. Bár biztosan jobban keresnék kurvaként..
egyébként csak hogy tudd: a kurvát rövid U-val írjuk, de szerintem ettől az infótól nem lettél okosabb mint egy ötödikes.:P
ha van bármilyen egyéb pszichés problémád mint a homofóbia (tudtad, hogy legtöbbször lappangó homoszexualitásra utal?? ), nyugodtan írd ki magadból, hidd el, jobb lesz...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 10:53:49

@Líder Máximo: Erzsike a legkirályabb!!! :DDD
@gyvy: úgy őszintén, mit tudna még vele csinálni?? elsorolni az összetevőit??:D
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: élmény lehet veled élni is..:DDDD

és hát jó reggelt mindenkinek, engem tucka mára felpörgetett..:DDD

Hurri Kán 2011.10.18. 10:56:15

@fkangi:
Nem végeztem üzleti kommunikációt, nem tudom, ott mik az elvárások. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 10:58:10

@gyvy: na, arra még én sem vetemedtem, hogy bármiféle kommunikációs képzésért pénzt adjak ki.. tudok én kummu..kommo.. szóval érted, kapcsolatot teremteni..:D
oszt' köszönni meg én fogok magamnak ???:P:P:DDDD vagy az a telepatikus kis infó az előbb, az az volt??:D:P

Hurri Kán 2011.10.18. 11:01:42

@fkangi:
Ja, igen, egy telepata vagyok. :DDD
Saaaaajnos levelezőn végeztem az illemtant. :DDD

Egyébként szép jó reggelt! :D

capa05 2011.10.18. 11:10:42

@fkangi: Szia! Látom megtalált egy IQ bajnok!
Én mondjuk kicsit máshogy utaltam volna arra, ki hogy keresi a "kenyerét".Találtam volna a felmenői között olyan aki az legősibb mesterséget űzi.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:10:44

@gyvy: platformcipőt is hordasz?? :DD egyébként telepatikus löketet akartam először írni, csak gondoltam, annyira direkt magas labda lett volna, hogy szégyellném.. meghagyom olyanoknak, akik csak magasat tudnak ütni, hogy földet érjen :DD;)
a levelező tök jó, ott rákényszerülsz, hogy írni és olvasni is megtanulj! :D
én meg, mint fentebb látod, egyre kiforrottab személyiség leszek, hála tucka nevű imádómnak.:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:12:47

@capa05: á, szegény ő nem biztos, hogy tehet róla.. de belenéztem, merre mit irkál, a kurvát következetesen hosszú ú-val írja, ezenkívül a falu esze lehet a fejében, mert mindenhol osztja..:D
10 év szocmunka megedzett, jól bírom a hülyéket..:DDD
(bár a tanult hülyétől - értsd politikus - a hideg ráz, de az egyszerű, született hülyékkel semmi bajom..:D)

capa05 2011.10.18. 11:15:33

@fkangi: A cipőről juttattad eszembe, figyeltétek már Fecóét? Hát nem semmi scarpi az már biztos. Hol lehet ilyenre szert tenni?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:17:08

@capa05: még nem figyeltem, de megnézem estére, az tuti! és ha törik, ha szakad, ha cigánygyerekek hullanak is az égből (remélem, ezért Hayny nem rúg valagon), kerítünk neked egyet :D

tucka 2011.10.18. 11:19:49

@fkangi: bocs, a kúrva anyádért off olsz ilyen aberálkat akiket az apjuk baszott.
Neked áll feljebb amikor állatokat linkelsz be, egy oda nem illő helyre ?

Te kúrva.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:20:55

Sziasztok!

@fkangi:

Nos, született "hülye" a fogyatékos (tudom, h most nem így hívják, csak nem akartam fellengzős lenni):P

A nem született hülye az, más...Lsd fentebb:)

Tanult hülye pedig nem = politikus:P Sok politikus még csak nem is tanult:P:P:P

capa05 2011.10.18. 11:21:22

@fkangi: Azért annyira nem éles a kérdés, hogy szükségét lássam a lábamon egy olyannak!

tucka 2011.10.18. 11:21:48

@fkangi: remélem lesz más örömed is az életbe, mint megvédeni saját korcs fajtádat.

tucka 2011.10.18. 11:24:18

@fkangi: ja és ha nem tudnád, még a házas emberek is egy kúrvának nevezik baráti körbe a feleségeiket, te elmaradott állat.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:24:52

@tucka: Nos, nem tudom, h feltűnt-e neked, de rajtad kívül ez mást nem érintett ilyen mélyen! :) Ha valami nem tetszik, akkor meg KÚLTÚRÁLTAN (hátha így jobban megérted) meg lehet beszélni, nem ilyen stílusban, ugyanis ennek sincs itt helye!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:26:06

@tucka: dícsérj még, zene füleimnek!:P:P:D ha egyszer kurva leszek, tényleg szólni fogok neked, de komolyan.:D
egyébként nekem nem áll feljebb, de valószínűleg neked meg egyáltalán nem áll, mert tutira van valamilyen szexuális problémád, hogy ilyen fröcsögést vagy képes lenyomni egy belinkelt klip kapcsáűn. ha nem tetszik ez a zene, ne hallgasd, ennyire egyszerű.. az elgurult gyógyszereidet meg keresd meg és vedd be szépen, azért írta f4el neked a doktorbácsi:P
nyugodtan irkálhatsz, a többi baromságodra nem fogok válaszolni, mert nem akarlak feljelenteni te szerencsétlen, becsületsértésért.. pedig lehet, érdemes lenne...
ezzelé vefejeztem, mert szerintem a többieket sem érdekli a hülyeséged.. menjél, morzsolgasd a faszodat, utána megnyugszol..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:27:16

@capa05: nem is, a falra kell kirakni, szép keretben:), nem is gondoltam, h elhordanál ilyen műremeket! :)

@tucka: ez téged minősít, és én kérek elnézést a házas emberek nevében is!

evangeline77 2011.10.18. 11:27:22

@tucka: Mégis mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz másokkal????????

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:27:37

@ladyandhenk: ott a pont :) éleslátásod alapján pályáraalkalmasnak minősítelek :)))
@capa05: de ha mégis, szólj! :D

Mazlee 2011.10.18. 11:27:40

faszért OFF-oltok itt?

tucka 2011.10.18. 11:28:20

@fkangi: mondjuk te kezdted reklámozni a köcsögeidet rossz helyen, talán avval kéne kezdeni, hogy bevallod.

tucka 2011.10.18. 11:30:17

@stella03: mit képzel magáról, hogy aberált állatokat reklámoz ?

evangeline77 2011.10.18. 11:34:13

@tucka: poén kedvéért berakott 1-2 videót, ha nem akarsz, nem kattintasz rá, ennyi!!!!! Vagy megkéred kulturáltan és civilizáltan - bár az alapján, ahogy viselkedsz, lehet nem ismered a fogalmakat sem - hogy ne tegye. Miért kell így viselkedni??? Ráadásul pont fkangi-val? Nem ajánlok egy verbális csatát vele, mert messze alulmaradnál.. :):)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:34:42

@capa05: igen, párommal órákig röhögtünk rajta:)

@tucka: Megjegyzem, az aberrált kifejezést két 'r' betűvel kell írni! Ha már másokat ócsárolsz, tanulj meg helyesen írni!

Hurri Kán 2011.10.18. 11:35:19

@fkangi:
Igen, hordok... Valamivel ki kell tűnnöm a tömegből, mivel máshogy nem sikerült, így ezt a módját választottam. :D

kozi001 2011.10.18. 11:37:15

@Müszélia: Így van! A vv4 két "finalistája" maximum a nekedvalóba jók "szakérteni"!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:38:29

@ladyandhenk: oké :)
@gyvy: mélysége 135 cm és a monitor előtt töltött órák miatt kockafej??:P:DDDDD

tucka 2011.10.18. 11:38:38

@ladyandhenk: felhatalmazva éreztem magam, mivel kisbetűvel kezdi a mondatait :) de pattog az ú ért:) annyi szánalmas ..., csak mint te

Hurri Kán 2011.10.18. 11:39:40

@fkangi:
Töltöttem a monitor mögött is órákat, de onnan nem tudtam nézni az onlányt, így feladtam. :D

Vezérsólyomka · http://www.laptopaksi.com 2011.10.18. 11:39:53

hiányzik a bandi :( jobb volt mint shédike....

goo.gl/jr3mU

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:42:19

@tucka: Oké, megbeszéltük, mi szánalmasak vagyunk fkangival:) Legyél vele boldog! Igaz, rajtad kívül ezt senki sem hiszi el, de legyen, ha neked ez tetszik!

@fkangi: Ugye jó velem szánalmasnak lenni?:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:42:29

@gyvy: jól van na, előtt..:DDD teljesen zavarbajöttem a kis közjátéktól, mert elgondolkodtam, a megfelelő pályát választottam-e..:DD lehet, hogy másra születtem..:DDDD

tucka 2011.10.18. 11:42:46

@stella03: off olt, de valami undorítót, ahol felnőtt emberek állatok.
Ki nem szarja le a verbalitást, ha nincs igaza ?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 11:43:17

@ladyandhenk: hát, két ilyen hülye leszbikus, korcs kurvát, mint mi.-.::DD tényleg, mit csinálsz este??:DD;))

Gem121 · http://kispocs.blog.hu/ 2011.10.18. 11:46:53

Itt mindenki labdaszedő vagy retriever? :D :D :D

Tjuca 2011.10.18. 11:47:00

@Doktor Kotász: én is így vagyok ezzel. :-)

evangeline77 2011.10.18. 11:49:18

Emberek, volt valami érdekes az éjszakai onlányban? A tegnapi öfi-t nem láttam, de hallottam, meg olvastam is itt, hogy volt vmi Maunika só, ami most PszichoAti só volt inkább és hogy virslislány-kacsaszáj és Kanga vitáztak. Kövezzetek meg, de én szimpatizálok vhol Kingával. Talán azért, mert állítólag az orrunkat leszámítva hasonlítok rá... :$ Ne üssetek!!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:49:39

@fkangi: ne haragudj, de nem érek rá, dolgozni fogok, valakinek pénzt is kell keresni:), de az is lehet, h jelentkezem a VV6-ba, oda úgyis azok kerülnek be:P, arra meg jó leszek:):):)

(csakhogy teljesen ne legyek off):P

capa05 2011.10.18. 11:50:19

@fkangi: ilyen csúnyákat írni!!??
Remélem minden csúnya kifejezés után amit bepötyögtél a gépbe, kezet mosol?

capa05 2011.10.18. 11:54:20

@stella03: Az Öfi a VV honlapon meg tudod nézni,éjjel meg a "fagyi visszanyal" program volt.Most a lányok az úrnők a fiúk ( fkangi miatt) szolgálók.

Hurri Kán 2011.10.18. 11:54:39

@fkangi:
Látom...:D Szomorú is lettem egy kicsit. Azt hittem, tudok már valamit a nőkről, de rájöttem, semmit. Veled is így kellett volna kezdenem, akkor rám is több figyelmet szentelsz... Sebaj, mindenből tanul az ember. :DDD

capa05 2011.10.18. 11:55:16

@ladyandhenk: belepirultam amikor olvastam!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 11:59:08

@capa05: szerintem, nem akarta fkangi az érzékeny lelkedet megbántani, de ami tény, az tény:P

capa05 2011.10.18. 12:30:52

@ladyandhenk: az én "érzékeny" lelkem sok mindent kibír!Időként én szoktam nem illő szavakat használni , csak a jó példát szeretném követni!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 12:34:34

@capa05: jogos:D

Én nagyon büszke vagyok magamra, h nem szoktam káromkodni, mert így neveltek!:D Ezt be is szoktam ám tartani:)

evangeline77 2011.10.18. 12:38:22

@capa05: Köszönöm a gyors jelentést, örülök a helycserés támadásnak..:) Az öfit nem tudom megnézni sztem ma, nagyon sok a melóm..:S De a két csaj veszekedésére majd odatekerek..:)

nosce 2011.10.18. 12:40:24

@genevieve:
ugyan ugyan egy ilyen bünti a legjobb reklám a reteknek :), amúgy azt gyanítom le van maradva a versenytárs esküvős realityjétől, ami szerintem is jobban eltalált karakterű, és valszeg ezért erőlteti a retek az unalmas szarrossz randikat :)

capa05 2011.10.18. 12:41:00

@ladyandhenk: Engem is úgy neveltek! De én szoktam káromkodni,hölgy társaságban igyekszem magam visszafogni.

beacska 2011.10.18. 12:42:54

csajok! nem hallottátok még?

TROLLOKAT NEM ETETÜNK!!! ;D

genevieve 2011.10.18. 12:49:58

@nosce: na abból még egy percet sem láttam:-)

érdemes belenézni?:-)

nosce 2011.10.18. 12:52:16

@genevieve:
ott nem csak lóbálják hanem keményen verik is :)

Albino Vernyul 2011.10.18. 13:06:43

@tucka: Szerintem kiharcoltal magadnak egy elmeszelest.. Hajni megmondta a hatarokat, csunyan tullepted....

nosce 2011.10.18. 13:16:48

@Albino Vernyul:
milyen elmeszelést ???? minimum egy baltázást :)

Hódos Hajnalka 2011.10.18. 13:21:42

tucka kommentelőtől könnyes búcsút vettünk, megkérnék mindenkit, lépjen át a történteken és folytassák a kommentelést, mintha mi sem történt volna.

Virágék 2011.10.18. 13:26:17

Nézem a tegnapi onlányt és azon filózom, Csaba hogyan kerülhetett a szépfiú kategóriába... Hosszú, vékony arc, egyáltalán nem szép fogak, de ami a legjobban zavar, hogy mindig olyan savanyú képet vág.
Lehet, hogy rendes, meg egyéb, de csak a helyet foglalja a villában.

Virágék 2011.10.18. 13:39:33

@genevieve:
Nála már csak Eszter unalmasabb.

capa05 2011.10.18. 13:53:16

@Virágék: Tudod minden gyermek az anyukájának a legszebb! (ki tudja ki az anyukája?)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 13:54:25

@capa05: természetesen, elvégre úrinő vagyok, b+ ! :DDD
@ladyandhenk: jó, akkor találkozunk a VV6-ban..:D
@gyvy: te most mire is panaszkodsz?? :P:P:DD
@nosce: nem, de most ötletet kaptam.. illetve ajánlást..:D
az Összeesküvőkben szerepel egy anyós, aki hozzánk is átjár gyógytesiztetni. nem hiszitek el, de a képviselő-testület élénk érdeklődést mutat, erkölcsileg belefér-e a közalkalmazotti létbe, hogy szerepel..
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: oké, beálltam a sarokba és most 15 percig gondolkodni fogok, milyen csúnyaságokat is irkáltam.:DD@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: értettük, Főnökasszony! < katonásan tiszteleg >

Albino Vernyul 2011.10.18. 13:56:47

@Virágék: A sracod egyes helyeken Csubihoz hasonlitjak, mashol Farkashoz az Xmanbol..:)

rattusi 2011.10.18. 13:58:30

@Virágék: Csaba tényleg nem a legszebb férfi, de végülis a többiek sem hozzák azt a szerepet, amivel beharangozták őket. Seherezádé annyira szenvedélyes, mint egy bontott csirke, Annamária egyáltalán nem fura, inkább normális, a furaság álarcát csak pár napig tudta magán tartani. Gergő nem alfahím, hanem egy pincsi, Kinga sem cselszövő, inkább normális csaj, Vera nem érzékeny lelkű, Fecó a dumagép pedig csak akkor szólal meg, ha Attilának kel bólogatni. Attila viszont hozza az összeférhetetlen figurát, Krisz pedig a skalpvadászt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 14:07:45

@capa05: miből állapítod meg, h ki a hölgy?:P

@nosce: jó, összehozhatjuk, ha gondolod:)
Nem sértésként szánom, még mielőtt:): a milf, a teen, és nosce:) Nem tudom a korosztályod, sajnos:P

@fkangi: az, hát:), abból a műsorból még egy mint sem láttam:), de jogos a képviselő testület gondolkodása! Alapból minden valóság-show szereplőt kitiltanék a közhivatalokból:P Aztán gondolkozzon el, h megért-e....

Hurri Kán 2011.10.18. 14:09:46

@fkangi: Tök jól tudod színlelni az értetlenséget, mondták már? :DDD

Mazlee 2011.10.18. 14:10:36

@rattusi:

szerintem Krisz nem skalpvadász mert akkor már továbbált volna. szimplán egy nagyszájú buta kölök a mai világból. meghódította a legbutábbat... nagy kihívás volt :) kb az nem kapta volna meg 1-2 nap bájolgás után aki bele se kezd :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 14:12:54

@ladyandhenk: de szegény nőci semmi olyat nem csinált, ami túl lenne azon a határon, ami tolerálható.. különben nekem mindegy, a VV6 indulásáig nem kell ezen gondolkodnom :DD;)
@gyvy: áááááártatlan vagyok, mint a ma született bárány..:DDD

Hurri Kán 2011.10.18. 14:14:41

@fkangi:
Percig nem feltételeztem az ellenkezőjét. :D

capa05 2011.10.18. 14:16:21

@ladyandhenk: Pl fkangi ilyen szemekkel férfinek bizarr lenne.
De egyébként (1-2 kivétellel) a szóhasználatból,próbálok következtetni.

kemény keleti kommentelő 2011.10.18. 14:17:17

A tököm tele van ezzel az oda-vissza szolgálósdival. A belem kifordul, ahogy szőrős kézzel tapenálják a kaját. Miért nem lehet értelmes feladatokat adni nekik? Pl. ha Veronikán kívűl bármelyik lány sejpítésre adja fejét, azt a hozzá legközelebb álló fiú köteles lecsapni egy szívlapáttal. Milyen helyes volt dr. Eszti míg csendben volt.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.18. 14:18:56

@gyvy: na, azért! :D nem is lenne okod..:P:D
@capa05: néha nem egyszerű kikövetkeztetni, ki kivel van..:D Én FB-n a Narancsos Sopronival is flörtöltem már..:DDD

na,dolgozgatok tovább, mert ezért itt nem fogok fizut kapni. majd este jövök, sziasztok.:)

csicserierika 2011.10.18. 14:28:17

@Binbir gece: az előbb néztem az esti onlinet, és ugyanez jutott eszembe, hogy tessék, megszólalt Esztike, de inkább hallgatott volna továbbra is :)

csicserierika 2011.10.18. 14:30:44

@genevieve: Attilának szép a bőre :)
Vera mondta :)

capa05 2011.10.18. 14:31:11

@csicserierika: Én most tartok az online vége felé, de a Dr nő nem biztos, hogy a fiúkat szereti..
Vacsi után csak úgy nekiállt Dyát masszírozni.

rattusi 2011.10.18. 14:34:28

@Mazlee: Azért Kriszben felmerült egy olyan kósza gondolat, hogy megkúrja Kingát és ezen elég sokáig rágódott is, tanácsot is kért, mert szerinte a csaj rá van indulva. Csak hát ilyen összezárt közösségben nem annyira kivitelezhetőm ez. Azért a szolgálós feladatnál mindent elkövetett, hogy Kinga minél többet lássa a farkát a tusoló alatt.
Krisz fejében nem csak Veronika jár, az biztos, ha kint lennének, akkor naponta ráhajtana más-más nőkre. Csak hát a villában egy perc alatt lebukna ezzel.
Abban egyetértek, hogy buta és nagyszájú, de ez kell a "mai világban" a csajoknak, még annak is, aki nagyon tiltakozik ez ellen.

capa05 2011.10.18. 14:35:46

Én (az én hibám) kedvelem sherit, de az hogy a TV maci szignáljára nekiállt táncolni sokkolóan hatott.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 14:36:16

@capa05: jaj, nem itt gondoltam, te:D Élőben!:D Nő és nő között is van különbség, ugye!:D

csicserierika 2011.10.18. 14:37:38

@capa05: én főleg csak pörgettem,ez kimaradt :)
Inkább hiszek neked, mint még egyszer :)

rattusi 2011.10.18. 14:39:04

@fkangi: @ladyandhenk: Én nem csak a szereplőket, de azokat is kitiltanám a közszférából, akik nézik a valóságshowkat :P

genevieve 2011.10.18. 14:39:40

@csicserierika: és ettől már érdekessé vált?:-)

csicserierika 2011.10.18. 14:42:55

@genevieve: nem ettől :)
Csak azért írtam, mert a helyes külsőről volt szó :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.18. 14:43:02

@rattusi: szegény fkangi:P

Azért őket nem tiltanám ki, mert akkor nem lenne senki a közszférában:D

genevieve 2011.10.18. 14:49:38

@csicserierika: én nem beszéltem helyes külsőről:-)

egyébként meg egy tiszta hát még nem azt jelenti, hogy helyes a külseje:-)

capa05 2011.10.18. 14:52:31

Mégegy dolog tetszett Gergő fürdette Am-t, a zuhannyal úgy csapatta le Am- mint amikor kocsimosásnál szoktam leáztatni egy kicsit a rászáradt koszt.

genevieve 2011.10.18. 14:55:28

@csicserierika: igen, hozzátartozik, de ettől még nem lesz helyes:-)

bármennyire is szeretne az lenni:-)

de én tényleg nem erről irtam:-)

Mazlee 2011.10.18. 15:14:41

@rattusi:

az csak a buta "agya" miatt merült fel benne hogy a többi csajt érdekelheti. ennek az egynek volt kellően kevés ahhoz hogy szellempózoljon vele. ha lennének 16-17 évesek a villában akkor talán.

capa05 2011.10.18. 15:21:30

@ladyandhenk: Élőben hölgy felismerése a körülményektől függ.Más egy baráti társaságban és más munkahelyi környezetben.A verbális megnyilvánulás az első, aztán a megjelenés.. (legalábbis az én tapasztalataim szerint)

Líder Máximo 2011.10.18. 15:26:29

@capa05: te kedveled Serit...
@stella03: te szimpatizálsz valahol Kingával...

...MEGDÖBBENTEM!

evangeline77 2011.10.18. 15:31:09

@Líder Máximo: Jó, hát mondom: vhol! :D:D Állítólag hasonlítunk külsőre - az orrot leszámítva..:P - így szimpatikus vmennyire. De az én szám nem ennyire mocskos és Attilát az első körben elhajtottam volna. Ha pedig úgy viselkedne velem, ahogy "Kingucival", kemény szervezkedésbe kezdenék én is a háta mögött, másrészről nem vennék tudomást róla. Hisz mondta, ez fáj neki leginkább..

capa05 2011.10.18. 15:58:17

@capa05: Ahogy stella kommentjét olvasom..Én nem hasonlítok Sherire, az ilyen arc nekem bejön (tudom... fene a gusztusomat, de az már csak ilyen)

Líder Máximo 2011.10.18. 15:59:28

@capa05: hatványozottan súlyosabb eset a tied :)))
@stella03: oké csicska, így már értelek, sikerült kimagyaráznod magad:D

csak magamat képviselem 2011.10.18. 16:08:21

@capa05: alak az első benyomás. aztán változó, harmadik arc, negyedik haj. nálam. de ez én vagyok. amúgy a második a szem lenne, hogy tényleg elhiggye, hogy hozzá beszélek, nem a melleihez.
a verbális interakció és a metakommunikáció ezekkel párhuzamosan formálódnak, biokémia+kulturális adatátadás 50-50%.

capa05 2011.10.18. 16:11:29

@csak magamat képviselem: ha mondjuk csak úgy nézelődök, akkor én láb , popsi aztán a többi.

Hódos Hajnalka 2011.10.18. 16:14:14

jaj, de jókat röhögök, folytassátok!

csak magamat képviselem 2011.10.18. 16:18:18

@capa05: az is jó, a láb nagyon fontos nekem is, mint az alak egyik fele, ráadásul minden szögből nagyjából jól látszik. a popsi nálam ezután adja magát, kivétel az olyan túlzások, mint Henifer Lopez kisasszony.

Tüzitündér 2011.10.18. 16:21:56

@tucka: te mekkora egy népművészeti cserépedény vagy.....

capa05 2011.10.18. 16:22:18

@csak magamat képviselem: Pl Lilu-bár nem kedvelem és hátulról nem láttam-abban a fekete sztreccs nadrágban magassarkúval, derékig jó.

capa05 2011.10.18. 16:23:13

@Tüzitündér: Hajnalka meglengette a baltáját és elbúcsúzott tőle.

evangeline77 2011.10.18. 16:24:13

@Líder Máximo: Hol a baszó mackóm????? Mi lenne velem, ha nem lenne itt a mackóm????

Tüzitündér 2011.10.18. 16:29:18

@capa05: Bocsi, nem olvastam akkor még végig, így nem láttam, hogy lecsapott a balta! :):)

capa05 2011.10.18. 16:31:14

@Tüzitündér: Semmi baj.Gondoltam és ezért írtam.

nosce 2011.10.18. 16:34:13

@ladyandhenk: @fkangi:

jó is lenne :)
hogy mikkel nem foglalkoznak a képviselő testületben ahelyett h a felvirágzáson agyalnának :), különben is hogy-hogy látták ? Kukkolni összeférő ? :)
süti beállítások módosítása