Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-faktor 2x07-08 - Mentorok háza

2011. október 10. 10:00 - candyperfumegirl

Elérkeztük az élő show-k előtti utolsó megpróbáltatáshoz, ez az ún. Mentorok háza, ahol 2 adás során dől el, ki lesz az a 12, akiket a mentorok a küszöbről fordítanak vissza, és ki az a 12, akiket visznek a döntőbe. Ne számítsunk arra, hogy ezt a kincset érő információt könnyen tudjuk majd meg. Minden képzeletet felülmúlóan hosszú és gyötrelmes 2 adás követezik most, rengeteg könnyel és verejtékkel, már az előzetesben rengeteg aggódó, tépelődő, bőgő arcot mutatnak. Most már 4 csapatra osztva látjuk őket remegő térdekkel vonulni a mentorházak felé, amiket persze nem kőbányai 2 szobás paneleknek kell elképzelni, hanem a reklámért nyilván szép összegeket csengető kastélyszállók és luxushotelek lesznek most átmeneti kínzókamrák 2 napra.

Nórit feltették a Gellérthegyre green screen elé, hogy Budapest fölött harsoghassa a „4 mentor, 4 helyszín, 12 döntős!”- mondatot, ami tökéletes velős összefoglalás, a nagy kérdés itt a műsor elején még persze az, hogy ki melyik csapatot kapja. Lányokat egészen a Balatonig vitték, hogy barnuljanak is egy kicsit, majd egy hajó orrán, DiCapriót gyengén imitálva érkezik mesterük, Nagy Feró, „a világ királya vagyoook!”, beszarás. 25 éven felettiekhez egy budapesti szálloda tetőteraszán érkezik MalekMiki, majd tisztes 50 méteres távolságból üdvözli őket. Fiúkat a röjtökmuzsaji kastélyszállóhoz fuvarozzák, ahol Ildi keresztanyjuk várja őket tárt karokkal, aki ezen meglepődött, az még mindig nem érti, miről szól ez a műsor. Gesztire maradtak a csapatok, egy budai villában fogja trenírozni őket, aminek a medencéjét az elképzelhető összes lehetséges beállításból megcsodálhatjuk majd a műsor folyamán. Mentorok persze segítőket is kapnak maguk mellé, próbáljunk meg nem röhögni a kis magyar rögvalóságon, mert amíg az angolban Gary Barlow segédje Robbie Williams, az amerikaiban Simon Cowell Mariah Carey-t veszi maga mellé, lássuk, mi kiket kapunk. Feró tavalyi patronáltját, Wolf Katit hozza, Miki Tóth Gabit (aki egyszerűen nem tud nem vonaglani az érkezés alatt sem), Geszti ElsőEmelet Kikit, Ildi pedig férfjurát, eddás Kicska Lászlót hozta.

25 felettiekkel kezdünk, elgondolkodó és izguló arcokat vágnak be, majd elsőként érkezik Beuka. Valami teraszfélén terpeszkedik ezüst kanapékon Miki és Gabi, őket kéne most meggyőzni. Beuka a Wild Worldöt (ó, azok a kilencvenes évek)! nyomja, MalekMiki szerint rizikófaktor több van benne, mint X-faktor. Őt követi a kis éneklő hobbit, Géczi András, csupa vigyor és jókedv most is, bár saját bevallása szerint most csak tudása 80%-t hozta, kérdőjelek rajzolódnak ki Miki és TGabi feje fölött. Gyurcsík Tibi aka Spiderman jön a When You Believe-vel, ez legalábbis meglepő dalválasztás, Miki és Gabi próbál kifürkészhetetlen arcot vágni, mérsékelt sikerrel. MM szerint szimpatikus a srác és színpadra való, de tapasztalatlan, kezdem azt érezni, hogy 8-10 sablonmondatot tartalmazó kártyát bocsátott a mentorok rendelkezésére a szerkesztőség, hogy az egyes produkciók után a megfelelőt felolvassák.

A szőke anyuka, Borzné Violetta jön, akiről én teljesen megfeledkeztem, hogy még itt van. Mintha a kelleténél egy kicsit nagyobb arccal jelentené be, hogy Celine Dion All By Myselfjét fogja énekelni, mert ebben meg tudja mutatni, mekkora ász, és ennek megfelelően leüvölti Miki és Gabi haját, Borzné torkát többet látni a produkció alatt, mint bármi mást. Azt hiszem, egy picivel több Celine Dion koncertvideót látott, mint az egészséges volna. Sok volt ez így, értékel mentor és mentorsegéd, sőt úgy érezték, mintha megerőszakolta volna őket a versenyző, és ezt bizony sehogy sem lehet pozitív kritikának értelmezni. Egyébként nagyon meg vannak vágva ezek a produkciók, furcsán sefüle-sefarka mindegyik, bizonyos daloknál nagyon hülyén jön ki, hogy eleje és vége van, de közepe nincs. Tarányi Biztonsági Őr Tamás azt mondja a kisfilmjében, hogy már nem csak szeretné, hanem AKARJA ezt a versenyt, az előadása meg jól sikerül, annyira, hogy TGabi elbőgi magát. A miértet mondjuk nem nagyon értem, Miki is erősen WTF hangulatba kerül, jó volt, de nem megható, vagy talán valaki orvul hagymát szeletelt Gabi széke mellett, hogy történjen már valami?

Utolsóként Kocsis Tibor érkezik, közben szépen beesteledett, bennem most fogalmazódik meg, hogy ezekkel bizony gátlástalanul végigparáztatták az egész napot. Ő Elton John-t hozott, Sorry Seemst To Be The Hardest Word-öt, és letesz az asztalra egy elég magas színvonalú produkciót. Ami érdekes, hogy a már kissé laposakat pislogó MalekMiki egészen felélénkül a dal után, és többszörösen összetett mondatokban dicséri az előadást, nem tud ez a srác hibázni, és Gabi is hevesen bólogat. Ezzel végére értünk a produkcióknak, az éjszaka természetesen kételyek és tapintható feszültség jegyében telik el, a versenyzők szépen beállított képekben nézik a csillagokat, vagy simogatják a medence feszített víztükrét elmélázón, állítom, van az RTL-nél egy külön ember, aki ezeket a képeket kitalálja. Mentor és Segédje pedig fotókat tologat és rébuszokban beszél, de csak miattunk, nehogy valamit is kikövetkeztessünk még a holnapi adás előtt. Na, megvan a döntés, jelenti elégedetten Miki, jöhet a következő csoport.

Csapatok következnek, elsőként a Rocktenors áll Geszti és Kiki előtt, akik a medence túlpartján levő emelvényről néznek nagyon okosan a versenyzők irányába. Produkció után Geszti azt mondja, hogy egy pillanatra elhitte, hogy ez jó, de az egyik srác szemében félelmet látott, és ez elbizonytalanította. Őket A Zsiráf és Antilop lányduó követi Rihannával, Geszti meg nem tudja túltenni magát a komikus magasságkülönbségen, mintha az akadály lenne a magyar könnyűzenében, hagyjuk már. Most valami Hajni meg Tamás jön, én most látom ezeket a műsor folyamán először. Gyorsan bebizonyítják, hogy sokat nem vesztettem, egyformán bűnhamis mindkettő, ráadásul azt a Luckyt próbálják énekelni, aminek volt egy nagyon aranyos és emlékezetes feldolgozása ez előző Glee évadban, és nem válik javukra ez az összehasonlítás.

Jönnek már a Hajdu ikrek, a szemlegelő Magyarország férfilakosságának, az ég haragja sújt Gesztire, ha nem viszi őket tovább. Kiki szerint is egekben volt a cukiság-faktor, bár Geszti az amatőrizmusoktól majd’ beleesett a medencébe vagy háromszor. Őket a Bereczki/Szinetár páros követi, de várjunk, nem is, mert a hajszínek nem stimmelnek, egyébként nincs nagy különbség. Bogi és Balázs a szerelmespár duó, szépen összeöltöztek hófehérbe most is, de hogy a lánynak hogy sikerült az alkatához a lehető legelőnytelenebb ruhát kiválasztania, örök rejtély. Utánuk az összerakott fiúcsapat jön, most Apollo 23 néven futnak, és már össze vannak öltözve, kezdenek összeérni? Meglátjuk. Geszti büszkén vigyorog a produktumára, fiúbanda hangzás és látvány már megvan, még mindig nyersek egy picit, de ha egy kicsit gyúrja őket, lassan lehet vizionálni a színpad felé repülő bugyikat. Ezek után Geszti és ElsőEmelet a medence kellős közepén levő emelvényen (velük együtt mozgatták, más magyarázat nincs) rakosgatja a képeket és vág aggodalmas arcot, persze itt is megszületik a végeredmény, amit majd a következő adásból megtudunk.

Lássuk a lányokat a kikötőben, elsőnek a tájszólásos Blanka jön meglepően rövid ruhában, és Somewhere Over The Rainbowt hoz. Wolf Katinak nagyon tetszik, Ferót nem varázsolta el, de érdemes figyelni, Feró milyen sablonmondatokkal jön minden produkció után, vagy direkt csinálja, vagy tényleg meg van írva előre, mert hogy nem természetes, az biztos. Most KVera érkezik egy érdekes Paparazzi feldolgozással, nagyon jól szól amúgy, Feró a fiatalsága miatt aggódik, ugyan már, műbalhé ez, tudjuk. Kétgyerekes Anyuka Alexa következik, szépen énekel, de a produkcióját simán el lehetne képzelni egy temetésen is pont így, ebben a formában, Feró szerint, és basszus, igaza van.

Penelope Cruzra kicsit hasonlító Farkas Éva jön, most némileg kevesebb nyikorgással, mint az eddigi produkcióiban, majd Gubik Petra, aki nem tudom, hogy csak szerintem nagyon jó-e, mert Feró dilemmázik. Muri Enikőt mutogatják a kikötőben, ez a természetesnek ható pózolás azért annyira nem megy még olajozottan mindenkinél, de annyi baj legyen. Enikő magyar dalt hozott, aminek nagyon örül Feró és Kati is, és nagyot is énekel, de Feró bejelenti, hogy szigorú lesz, az, hogy valaki már tavaly is eljutott idáig, nem elég neki a döntőbe jutáshoz. Most kezdik tologatni a képeket a hajón, Kati élvezi, hogy a dolognak most már ezen a oldalán van, így talán nem fogja hozzávágni a cipőjét Feróhoz a döntés után. Az ítélet megszületett, holnap megtudjuk.

Jönnek a fiúk keresztanyjuk színe elé, először is az erdélyi Baricz Gergő, aki azt mondja, hogy nem akar a szürke maszlagba visszatérni, azaz hazamenni. Rihanna I Love The Way You Lie-ának egy rockos feldolgozásét adja elő, ami kicsit viccesen hat egy kastélyszálló szépen megvilágított szalonjában, fényesre polírozott parkettán, egy szál gitár kíséretével, de ez legyen a legnagyobb bajom. Férj azt mondja, ilyen karizmatikus figurát ő még nem látott testközelben, ha úgy veszem, ez lehet kritika az asszonyra nézve is, meresztgeti is a szemeit Ildi rendesen. Most Lil C jön, aki azt ígéri, hogy új oldalát mutatja meg, tehát lassú dalt énekel, de ugyanolyan rajzfilmfigura-hangon, kicsit MJ-imitálással, mint az eddigieket, csak most éppen nem táncol.

Tarsoly Arnold a Back 2 Black Várj című számát írta át szívszaggató szerelmetes balladára, fájdalmas, mennyire nem működik a dolog. Ildi szerint szenvedélyes volt, pedig ha látná, ahogy Arnold bárgyún vigyorog Nórinál, lehet, hogy kiröhögné saját magát. Jön Demes Tamás újra Dreamgirls dallal, ahogy kezdte, ezúttal a One Night Onlyt hozta, nem is rossz, mondtam én, hogy nem kell neki pasidalokat választania, ha a női számokat így át tudja kalibrálni a saját hangjára. Keresztanyunak már csillog a szeme, szerinte a srácnak furcsa, izgalmas mélységei vannak, ebből milyen jó debüt album cím lehetne. Most Oltyán Attila jön napszemüveg és a szokásos őrület nélkül, hiányérzetem is van. Katy Perry Fireworkjét kezdi énekelni, ami egy ponton U2 With Or Without You-vá változik, csak csavart egyet a dolgon. Szegény Barna Gergőt hagyták a végére, szétizgulja magát, mire az ítészek elé kerül, és lehet, hogy valaki itatott vele egy kis töményet egy alkalmas pillanatban, mert Ildi előtt már tőle szokatlan módon fülig ér a szája. Imagine-t énekel, szépen, csak a vágónak jár a faszkorbács, konkrétan sikerült úgy összeollózni ezt a számot, hogy nem rímelnek a sorok.

Ezek után ráesteledik a házaspárra is, Ildi mérlegel és tologat, kertet közben a srácok felszántják párszor a folytonos fel-alá járkálással. Ildikó és Ildikóné semmiben nem értenek egyet „nekem ő biztos kieső”, „nekem meg ő a kedvencem”, valahogy így van vágva, majd amikor Keresztanyu a végén kiválasztja a döntős hármast, férje magabiztosan kijelenti, hogy tökéletes döntés hozott, ez egy vicces kis blokk volt legalább.

Na, lássuk a döntéseket, a 2. adást természetesen félrevezető bevágásokkal kezdik, és nem, nem fogok feleslegesen sok szót áldozni arra a mesterségesen gerjesztett cirkuszra, amivel másfél órán keresztül borzolta az idegeket a szerkesztőség. 25 felettiekkel és MalekMikivel kezdünk, elsőként Gyurcsík Tibi léphet be a bekamerázott liftbe (egy perce se legyen nyugtuk!), majd közli vele a továbbjutást, és bennem itt tudatosul, hogy felfoghatatlan hosszú hatásszünetekkel adhatta elő a mentor ezeket a beszédeket, amiket mi itt megvágva látunk, mert Tibi egy ponton beledörmögi a kezébe, hogy „monddmárki baszdmeg”. Egy megvan a háromból, most jönnek a csajok, nagyon biztos a továbbjutásában mindkettő, és mekkorát tévednek. Ez a rész úgy van vágva, hogy egyik snittben Beuka, következőben Borzné, majd Kocsis Tibor ül a székben, Miki csak mondja a magáét, és a néző nem tudja, melyik mondat kinek szól, ez mekkora faszság már. Csajok felejtősek, Kocsis Tibor viszont kell Mikinek, mert ő idén nyerni akar. Még egy hely kiadó, Géczi Hobbit András és Tarányi Tamás izgulhat, megvágva persze úgy van ez a blokk, hogy Géczi kap több meleget, Tarányi több hideget, az eredmény pedig pont fordított: Tarányi megy tovább. Miki simán kiirtotta a nőket a csapatából, van töke, tényleg nem voltak elég jók.

Röjtökmuzsaj jön, meg Ildi a fiúkkal. Egy szép kerti padon ülve várja őket, és legalább olyan jó a pókerarca, mint MalekMikinek, ezt biztos sokat gyakoroltatták velük. Most az erdélyi Baricz Gergő és a puncsszínű V-nyakúhoz aranykeresztet (Jézus irgalmazz) viselő Tarsoly Arnold van párhuzamos montázzsal összeszerkesztve. Gergő igen, amit felszabadultan ugrálva-futkározva ünnepel, ez tényleg aranyos jelenet volt. Tarsoly a várakozásoknak megfelelően kiesik, mi meg van 5 teljes percig nézhetjük, amint bambán néz maga elé Nóri mellett, azt az 5 percet már sosem kapom vissza az életemből. Barna Gergő már sírva érkezik kapásból, szegény, ha akarta volna, se tudta volna ennél tökéletesebben igazolni Keresztanyu döntését. „Nem fogod te ezt bírni fiam, egy-két év, leérettségizel, megerősödsz, és kidüllesztett mellkassal visszatérsz, és mindenkit lealázol, de most még nem.” –ez a lényeg, és nem tudom elítélni ezt a döntést, hiába tehetséges a srác. Most jön Lil C, akit csupán annyi kritikával illet Ildi, hogy szerényebb és sokoldalúbb is lehetne, de amúgy viszi magával. Oltyán Attila és Demes Tamás közül kerül ki a harmadik, és ebben a műsorban mentor már harmadszor süti el a „neked színpadon a helyed…*hatásszünet*…de nem itt” fordulatot, ezúttal Oltyánnak, nagyon olcsó megoldás. Demes Tamás a harmadik továbbjutó, fiúkkal meg is volnánk.

Lányok, Feró és Balaton a következő állomásunk, először is Blankát szórja ki Feró valami rémes sablonszöveggel. Farkas Évinek és Muri Enikőnek azt mondja, nem érdekli, hogy ők már tavaly is itt voltak, ebből lehet sejteni, hogy max egy mehet tovább közülük, és az nem Évi. Enikő Feró vállán visítozik egy sort örömében, majd jön Kováts Vera. Feró módszeresen alázza, kicsi vagy, kevés vagy, nem bírnád te ezt, stb., ezek után csak egy válasz jöhet számításba, nem olyan rafkósak ezek, mint amilyennek hiszik magukat. Vera természetesen döntős, és már csak egy kiadó hely van, és két lány, Petra és Alexa. Petra tegnapi előadását nagyon kutyázza Feró, és sajnos ki is ejti, ezzel a döntéssel nem vagyok kibékülve, de nem is vagyok mentor az X-faktorban, szóval erről ennyit. Alexa menjen, és ölelgesse meg a gyerekeit, mert most egy ideig nem nagyon fogja látni őket (ennek a mondatnak az első felét természetesen bele kellett tenni az előzetesbe), így meg is van a lányok csapata.

Jön Geszti és A Mödanszié, amit többet láttunk az előző adásban, mint az énekeseket, meg persze a csapatok. Geszti először a két vegyespároson akar túlesni, „hullámzó teljesítmény” a visszatérő szófordulat mindkét beszédben, ki is vágja mindkét duót. Jöhetnek a hármasfogatok, Rocktenors és Apollo 23, és Geszti úgy beleülteti mindkét bandát a hintába, ahogy nem szégyelli. „Ez kevés, kockázatos, de bent vagytok”, ez a vége mindkét beszédnek, totális döbbenet, grouphug és férfikönnyek! Rocktenorok úgy döntenek, elég volt a szopatásból, ruhástól bombát ugranak a csodálatos medencébe, köszi a megnyert kicsit vízilabda bajnokság fílinget. Már csak a két lányduó van, a Zsiráf és az Antilop meg az Ikrek, mindannyian Spar budget üdítőket isznak a vágóképekben. Geszti felemlegeti a sok kudarcot, meg fejtörést, amit a csajok okoztak neki, és természetesen az Ikreket választja, mert ők angyalok és tündérek, igazi gyöngyszemek, akiket olyan tapasztalt róka, mint ő fog majd megtanítani arra, milyen randa világ is a showbusiness.

Hát ennyi volt az utolsó rosta, megvan a 12 döntős, akiket szép beállított imidzsfotókon meg is csodálhatunk a műsor végén, szanaszét vannak stylingolva mindannyian, alig várom, micsoda ámokfutást fog űzni a műsor stylist csapata rajtuk az élőadásokban. Slusszpoén, hogy az Ikrek egyik ilyen kis image-spotja horrorfilm teasernek is beillene, ahogy az egyik háta mögül sejtelmes mosollyal előtűnik a másik, egy-egy véres balta sem hatna a kezükben idegennek. Jövő héttől élő adások jönnek, és kezdődik a közönségszavazás, és kiesés is, bizony.

 

A képeket köszönöm Sigismundusnak, Földespetinek, és szemezgettem az X-faktor hivatalos oldaláról is.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: x faktor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illúzióromboló kockacukor 2011.10.10. 10:26:53

Először is rossz a cím: az igazi "A nagy bőgőshow" lenne. Másodszor pedig elmehet az RTL a zannyába, szerintem rohadtul nem a dráma és a brazil szappanoperafaktor lenne a lényege, hanem az éneklés, a zene. Az, hogy mindenkit megbőgetnek -legyen az kieső vagy továbbjutó- egy hányinger. Hogy 2 részt is erre építenek, az már kurvagáz. Ha nem érdekeltek volna a versenyzők és az előadásuk, akkor lerúgtam volna a tévét.

Illúzióromboló kockacukor 2011.10.10. 10:33:23

Jaigen, és akit fikáztak ezerrel az továbbjutott, akit inkább dícsértek az meg kiesett. Egy idő után már ebből lehetett érezni az eredményt.
A csapatoknál pedig miután az első párosból egyik sem ment tovább, nyilvánvaló volt, hogy a másodikból mindkettő továbbmegy, különben a végére nem maradt volna izgalom. Szintén kiszámíthatóan szar húzás. Azon filózom, hogy vagy amatőrök vagy kretének vannak odabent.

möhönce 2011.10.10. 10:54:01

legközelebb külön inzulin adaggal készülök az rtlklub kreálta CUKISÁG feldolgozásához.

fofofo 2011.10.10. 11:07:17

a hogyvolt ebben az esetben is sokkal jobb a műsornál. bár ezt már megszoktuk:)

elmo27 2011.10.10. 11:43:19

Először is a szombati még csak-csak, de a vasárnapi X-faktor nem műsor. Egy unalmas, a végletekig elhúzott, a mentorok öncélú genyózásáról szóló valami.
Geszti legszívesebben az összes csapatot kiszórta volna, amiben majdnem teljesen igaza van (talán a Rocktenorok a kivételek), mert érzi, hogy velük nem lehet nyerni.
Keresztes Ildikóval egyetértek, hogy a kis sírógépet kiszórta, de szerintem ebben a Retekklub is benne van könyékig, mivel nem merték bevállalni a srác színpadi, élő show-s összeomlását, így aztán rászóltak Ildire, hogy ne vigye tovább a kölyköt, majd néhány év múlva. Igazuk volt.
Szerencsére Feró tovább vitte a 16 éves kiscsajt, akiben több a természetesség, mint a négy mentorban összesen.
Meg van az élőadás kötelező eleme a kétgyerekes anyuka is (Wolf Kati mintájára), akiért izgulhat a család.
Elengedték ezt a szerencsétlen Muri Enikőt is, mert már idén már olyan hátszele volt, amilyennel Onedin kapitány két hónapig hajózik egyfolytában.
Nyilván kell még a félmagyar csavart hajú gádzsó is, mert az feldobhatja majd a műsor dögunalmas szelindionos ájuldozásait, meg kell egy határon túli manus is, mert úgy simán meglesz a kötelező nézettségi szint.
Összességében azt mondom, gyenge a csapat, de ne legyen igazam. Mondjuk ha egy Vastag Csaba szintű fickó nyerhetett, akkor nekik sincs min izgulni. Meglátjuk.

tjunior 2011.10.10. 11:51:30

Unalmas hogy mindig ez volt a vége. "Nagyon király vagy, hihetetlen hangod/ /mozgásod/IQteszted van, színpadra termet vagy DE húz a vérbe", és fordítva "Gyenge/unalmas/hamis/ vagy DE jössz velem a zélősóba". 1-2szer oké, de 24ből 24szer, ennyit a kreativitásról.
A versenyzők között meg nincs egy szerethető egy pillanatra is érdekes karakter. Barna Gergőt hálisten kitették, de az ő érdekében, eret vágott volna magán előbb-utóbb és/vagy idegosztály. Az ikreknek meg ha meg sem szólalnak akkor is bekerülni, jó annyira nem bánom ez tény, dekoratívak, de akkor is...Oltyán Attilát bent hagyhatták volna az legalább érdekes, a többiekről nem tudnék egy mondatot írni összesen.

vitaygeorgina 2011.10.10. 12:59:30

Minden csapatban van egy olyan, akivel nem vagyok kibékülve. Amúgy összességében erősebbnek tűnik a társaság, mint tavaly.
Inkább Blankát vittem volna Feró helyében, nem Enikőt. Mindkét lány szépen énekel, de Enikő nekem üres, belül semmi. ha meglátom, máris ásítozok.
A 25 év felettieknél nekem Gyurcsik Tibi harmatgyenge volt, én inkább a hobbitot vittem volna. A többi oké, főleg a biztonsági őr.
A fiúknál Oltyán Attilát vittem volna a fonott hajú nyekergő helyett.
Akiktől viszont kiráz a hideg, azok a Hajdú-ikrek. Nem tetszik a hangjuk, a rinyálásuk, a fogsoruk ijesztő. A magas-alacsony páros sokkal jobban énekelt. Sajnálom, hogy a cukiság-eladhatóság faktor Gesztinél mindenek felett áll. Tudom, hogy a műsorban ezek is fontos elemek.
Ezek a lányok szerintem hasonlóan járnak idén, mint tavaly a lánytestvérek, akik tavaly az első válogatón jók voltak, aztán ment egyre lejjebb a színvonal, és szépen ki is estek idejekorán.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.10.10. 13:25:39

A rajzfilmfigura hangú félvér srác nagyon idegesítően ficsúr, féltem hogy tovább jut és igzam lett. A "Wicked game Srác" az jó, a 3.-at sose láttam a műsorban, ez is valami. A biztonsági őrnek meg a fiatal csajnak örülök, a többi mindegy. Azért néha voltak dramaturgiai bakik, hogy ti. "itt most mindkettőnek ki kell esni", mert különben a maradék kettő biztosan továbbjut/kiesik és akkor nincs min izgulni".

saturnalia 2011.10.10. 15:46:19

A műsor szerkesztése tényleg szar, a mentorok túlmodoroskodják az egészet, és kicsit háttérbe szorul a műsor lényege, a tehetség és a zene. Viszont pont emiatt a két lényeges pont miatt nem panaszkodhatunk, szerintem egész jó a felhozatal, az utolsó két Megasztárnál mindenképpen jobb, a tavalyi X faktorral meg kb. egy szinten van.

A 25 felettiek szerintem jól lettek összeválogatva, mindegyik jól énekel, és mindegyik különböző karakter. Van szépfiú, van férfias férfi, és van egy mackós srác, akivel azonosulhatnak a nézők, mert azt az érzést váltja ki belőlük, hogy az álmok valóra válhatnak a különböző hátrányok ellenére is.

Szerintem a fiúcsapatok is jók, az ikrekben meg tényleg nagy a marketingpotenciál, ehhez Geszti tényleg nagyon ért.

A fiúk nekem kevésbé tetszenek, a félvér srác orrhangja kifejezetten idegesít, a Tamás nevű fiú kb ugyanúgy énekel, mint Nicolas (nem rosszul, csak nekem annyira nem jön be), a melankólikus gyerek viszont tetszik, bár a haverjának, Norbinak jobban örültem volna:D

A lányoknak szerintem nem sok esélye van, az elmúlt években megfigyelhető az a tendencia, hogy az sms-szavazók a (lehetőleg jóképű) pasikat pártolják, vagy az átlagembereket, akikkel azonosulni tudnak (a mostaniak közül pl Tarány Tamás). Nekem szimpatikus az Alexa, szép hangja van, de nem lesz belőle sztár. Muri Enikőt nem csípem, valamiért mindig Malacka jut róla eszembe a Micimackóból. Kováts Verának viszont nagyon örülök, jó ilyen 16 éves lányt látni, mind a belső, mind a külső tulajdonságait nézve, és baromi jól énekel.

dhp 2011.10.10. 17:20:27

Nos, megint sikerült elég érdekes döntéseket hozni, de -a szerzőt idézve- "nem is vagyok mentor az X-faktorban, szóval erről ennyit."
Összességében véve, összehasonlítva a tavalyiakkal -Wolf Kati, Király Norbi, stb- egész jónak mondható a felhozatal. Kérdés, milyen zenéket tukmálnak majd rájuk, amiket nem tudnak majd jól elénekelni, mert nem az a stílusuk... mondjuk ez korrekt, mert egy énekes tudjon mindent énekelni.

Csak könyörgöm... ha lesz harmadik széria (és nyilván lesz) hanyagolják már Keresztes Ildikót, akinek a látványa egyszerűen leírhatatlan... az állandó megjátszott érzelemkitöréseiről, és kibaszottul irritáló stílusáról nem is beszélve. Meg hanyagolják Ördög Nórát, aki mint műsorvezető, és mint szerkesztő is elbassza a műsort. Komolyan nincs más műsorvezetője az RTL-nek, csak ez a banda? :S

Mellesleg a csávó, aki már bőgéssel kezdte a dolgot, és után szintén sírástól elbicsakló hangon közölte Nórával, hogy ő bizony erős... hát priceless.

Laliath 2011.10.10. 17:44:16

@vitaygeorgina:
nem írom le, amit gondoltam, mert mindent leírtál. Pontosan ugyanezeket mondtam a műsor után.

Rohir 2011.10.11. 10:18:13

Vicc, hogy kiket vittek tovább.

Feronak nem kellett volna a kis Vera-t magával vinni - bár jó a hangja - mert nem fogja bírni a sóbiznicc-t és túl korán drogos/kurva/alkoholista/kiégett/hülyepicsa (tetszés szerint keverve) lesz. De a cukifaktor mindenek felett ...

Az ikrek szintén a cukifaktor miatt kerültek be, bár én el tudom képzelni a jelenetet, ami Geszti (és a fél stáb) agyában kering folyamatosan: azaz hármasban egy franciaágyban/medencében/kanapén stb az ikrekkel akik nem énekelnek, hanem furulyáznak avagy szaxiznak ... és lám, a borzalmas stylist bevágások között fel is villant a két kiscsaj miniszoknyában és akkora dekoltázzsal, hogy az kapásból kiskorúak veszélyeztetése (liliomtiprás és társai) kategóriába esik.

Amúgy meg érthető a döntés: nem az jut tovább, aki tud énekelni, hanem az, akit jobban lehet idomítani és eladni a közönségnek.

privateer 2011.10.14. 22:54:43

Spar budget energiaital.
Legalább tudjuk az egyik szponzort. :)

2011.10.31. 20:21:38

XDXD ez mekkora!
Az Ikrekben inkább volt Plüss-Faktor!!!
Szívemből szóltál, tesó!

Sajnos nem értek egyet a mentorokkal. Egyedül Tarány Tamás tud énekelni a többiek kuka.

Sajnos nagyon hájpolják Enikőt, pedig az egész csak egy merő görcs, bármire képes lenne a győzelemért, szerintem fuldokolva térdelne bárki előtt, csak ő nyerjen.
Modoros, megcsinált, mű picha, semmi nincs benne, csak az a kibaszott nagy akarás, ami minden jót elnyom benne.
süti beállítások módosítása