Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1x24

2011. október 06. 16:15 - Hódos Hajnalka

Nem szeretem, amikor ilyen sokan vannak a Villában, mert feszt pofázik mindegyik, én meg nem tudom kiélni a bennem nem is annyira mélyen rejtőző egészségtelen exhibicionizmust, ami rávett arra, hogy hogyvoltozzak, azt meg nem venném a szívemre, ha egyetlen fontos mozzanatról is lemaradnátok – gondolok itt elsősorban Seri apucizására, vagy Veronika nám száxálák a Villában nyavalygására – így önmérsékletet tanúsítok. Bevallom, nehezebben megy, mint Péternek és Attilának lenyelni, hogy Csaba nyerte el az Arénában a védettséget. Igen, felvirradt az Első Megmérettetés Nagy Napja, előtte sem unalmas a Villában az élet, Melinda nem találja a helyét, mert sok a fiatal és a buta, hát, nem ide kellett volna jelentkezni, hanem a kémiai Nobel-díjasok által minden évben megrendezendő, hathetes, ingyenes szabadegyetemére, ja, hogy olyan nincs, pech. Attila úgy érzi magát, mint otthon, csak ez a Csabigyerek ne lenne, jellegtelen, zabál, büfög, alszik, eszik, szarik, fekvőtámaszozik, aztán ez ismétlődik.

A Nagy Manipulátor vagy bal lábbal kelt fel, vagy unatkozik, és valakit baszogatni akar, de fennhangon kijelenti mindenki számára jól hallhatóan, ideges attól, ha bemegy abba a kibaszott konyhába, kurvaélet, hogy valami agyhalott sürög-forog körülötte. Olyan nincs, hogy üres a konyha, bemegy, és valaki ne jönne pont oda. Ez mennyire elképesztő egyébként, ha együtt élsz 13 emberrel. Na, Csaba elkezdte önként tolni a szopórollert, gondolom, Attila ujjong belül, te a szüleiddel laksz, ugye? Igen, nem a kutyámmal tíz éve. Attila és Csaba rövid úton eljutnak az Attila, leszarlak és az olyan embereket, mint te olyan távolra elkerülöm, amennyire csak lehettől a te egy olcsójános vagy és támadtál, pedig csak megkérdeztem, anyádékkal élsz-e párbeszédig, aztán megszólal a sziréna, cihelődjenek, sorakozó a medencénél, mert elérkezett a megmérettetés ideje. A készülődés és a sorakozó alatt mindenkitől hallhatunk egy mondatot arról, miért fog küzdeni, én jelen pillanatban azért, hogy öt oldal alatt megússzam ezt az öfit.

Az Arénában Lilu köszönti a Lakókat, tigrist, oroszlánokat, gladiátorokat még nem látni, a MMKK viszont elhangzik, hiszen a lila kendőkért folyik a harc. A játék két részből áll, az első a ki bírja tovább? Az első fordulónak két-két győztese lesz, két fiú, két lány, ők küzdenek meg egymással a második fordulóban. A kitartás próbája nem más, mint álldigálás meztélláb, farönkökre támasztott, öt méter hosszú léceken, amelyekből időről-időre levesznek egyet, míg az utolsó, egy hat centiméter vastag széles léc marad. Az unalmasnak és eleinte könnyűnek tűnő feladatot Cristofel és Attila egymás kölcsönös baszogatása teszi a nézők számára elviselhetővé, a kubai örülne, ha valaki lepotyogna, mert az erőt adna neki, Attila számára már Krisz mondatai is erőt adnak. Ezután következik egymás leidiótázása, elhangzik a kussbazmeg, az agyhalott és a te pszichopata állat, mindenki válogassa ki kedvére, melyiket mondta Attila, melyiket Krisz. Attila új módszert választ, a csajod kiszívta a nyakamat! Leszarom, bazmeg. Én röhögök, mert Péter azt is el tudja képzelni, hogy Attila saját maga karmolta össze a saját hátát, sőt, még a nyakát is ő maga szívta ki. Fogynak a lécek, az első kieső meglepetésre Gergő, nem sokkal később Fecó is követi, Bandika a végsőkig kitart! A végsőkig a kijelentéstől számítva három másodpercig tart, ráadásul majdnem magával rántja Csabát és Pétert.

A csajok közül még mindenki a léceken, egészen addig, míg ki nem veszik alóluk az utolsót, na, akkor potyog mindenki, mint rohadt alma a fáról, a fiúk közül Attila és Csaba, a lányok közül Dya és Vera nyert, övék a második kör. Az egymástól azonos távolságra leszúrt öt zászlót kell egyenként megszerezni úgy, hogy egy gumikötél van erősítve a derekukra. A cél a középen elhelyezett lila kendő megszerzése. Attila nagyon küzd, de Csaba gyorsabb nála, szegény Dya a negyven kilójával, nem sok esélye van, de a negyedik zászlóig egészen ügyesen küzd, aztán feladja. A roppant izgalmas, az életünkből kerek fertályórát elrabló blokk után Péter gratulál Csabának, hát, ha fogadni kellett volna, egy petákot nem tettem volna rád, hogy enélkül benn maradsz! Dya picsog a szobában, aztán bazmegol a fürdőben, Attila összegzi a történteket, a két fostalicska kapta a kendőt. Péter most egyáltalán nem tudja, mi lesz. Meg sem tudja tippelni, de szerint senki. Talán a Bandi. Én ezen három percig röhögök, a Villában senki.

A két fostalicska elmondhatja a véleményét a többiekről. Csaba szerint Péter egy ganajtúró, ha kiesik, azért fog kiesni. Bandi egy-két hét után unalmas, egy arca van, kábé ennyi, semmi más. Dya alvós meg kis kedves, Kinga talán azért eshet ki, mert irigyek rá, hogy ilyen szép hosszú haja van, Attila meg, ha csak olyan emberek lennének kinn, mint Csaba, akkor kiesne. Vera, a másik fostalicska kicsit túlspilázza a szerepét, hogy miért tekeri körbe a fejét színes anyagdarabokkal, hatalmas kérdőjel számomra, nekem gyerekkoromban akkor csinált ilyet a fejemre a mamám, mikor tetves voltam. Kinga azért eshet ki, mert megvezeti Attilát érzelmileg, és felhasználja a bennmaradás érdekében. Petin nem tud kiigazodni, de talán nem olyan rosszindulatú, mint amilyennek látszik, de egy biztos, baromi jó játékos. Sehere olyan játékos, aki eljuthat a fináléig, mert nemcsak szép, hanem egyedi is. Attila ugyanúgy megfoghatatlan számára, mint Péter, Gergő álljon oda mellé. Gergő, mint szemléltető eszköz, de mondhatnék bazári majmot is, kiáll a Lakók elé, Vera belekezd egy nagymonológba arról, itt mint minden normális ember, Gergő is a párját keresi, nem, az egy másik műsor és vannak benne anyósok is, egy biztos, Gergő megtalálta a…. Vera besértődik, mert a Lakók röhögnek, gyorsan le is bunkóz mindenkit, kurvára titeket minősít ez a viselkedés.

Seri gyorsan meghálája Verának, hogy az az előbb csontig benyalt neki, mikor finalistának jósolta, kurvára igaza van, mindig arra próbáltok következtetni, hogy nekünk mikor lesz valami köztünk és mi lesz! Mi a fasz közötök van a mi barátságunkhoz? Na, Dya, konkurenciát kaptál, ez is ugyanúgy rángatózik, mint te, csak Seri még beszédhibás is, vagy annyira felzaklatta magát idegileg, hogy lenyelt pár szótagot, hát tényleg nincs itt egy se, aki százas? Seri és Vera beszélgettek egy jót a szaunában, ki nem találjátok, mi volt a téma, Apuci, há. Rohadtul unom a sok szövegelést, pedig most Attila mond valamit Veronikának. Mi a helyzet? Hát az, hogy Veronika tegnap iszonyatosan megkedvelte Kriszt, ma meg iszonyatosan faszfej volt. Na akkor idefigyeljen Veronika. Ezt az egészet a Péter találta ki, úgyhogy úgy engedjen Krisznek, hogy a Péternek enged. Ezt el kell kicsikét magyarázni Veronnak, mert az visszakérdez, vagyis? Krisz nem tud udvarolni, két dolgot tud, magát sztárolni meg baszni. Sosem gondoltam volna, hogy Attila segítségével fedezek fel közös vonást benne és Kriszben, és nem a baszásra gondoltam. Szarj a fejére, ha engedsz ennek a vonzalomnak, bukni fogsz, mindenki röhögni fogsz rajtad, hogy egy ilyen agy nélküli degenerált be tudott szopatni. És még valami. Ha összejönnétek, bomlana az Ötös is. Veronikában ettől az agymosástól összedőlt egy világ, mert megkedvelte Kriszt.

Jön is a Kubai, az van, hogy tényleg tetszik neki Veronika, mert ő minden lányt megkap, könnyedén, de azok nem basztatják. Veronika meg basztatja, és ez tetszik neki. És belé tudna esni. És nem akarja, hogy olyan egyszerű legyen, hogy kúr vele, megcsókolja és ennyi. A lányra nagy hatással vannak ezek a megrendítő szavak, nagy levegőt vesz, abbahagyja a kérődzést, véletlenül becsukja a száját egy pillanatra és akadozva vallomást tesz: tegnap megfordult a fejemben, hogy meg akarlak ismerni közelebbről, de most már hányingerem van tőled! Azt mondtad tegnap, hogy hülye vagyok! De most már féreg is vagy! A shakespeare-i dialógus a kertben folytatódik. Miért vagy ilyen aljas bunkó? Mert őszinte vagyok. Veronika végre kiböki, hogymeraPétermondta. Krisz őszintén megrendül a hallottaktól: Ennyire buta felfogásod van, te kacsa?! Ha nem fogod fel, hogy kurvára bejössz, akkor sajnálom! Krisz, a becsületén esett csorbát azonnal orvosolni próbálja, ezért leugrik a lóról, pajzsát a földre dobja, és kardot rántva ráront a szaunában döglő Attilára, namitmondottaPéter?! Kell egy ember, akiben bízhatok? Pont a Péterben? A lovag összezavarodik. Ha te fasz vagy, én azt mondom, te retardált, agy nélküli, gerinctelen fasz! Péter azt mondja neked, barátom! Kintről is úgy néz ki, hogy te a csicskája vagy! És Péter mit mond? Hogy barátok vagytok. Jó, akkor Krisz beépített ember lesz Attiláék csapatában. A faszt, majd amikor először megégeted magad, amikor átbasz téged és egyedül maradsz, akkor!

Merlin, akarom mondani Attila ezután ránéz az összezavarodott, de a szerelem mámorában égő Kriszlovagra és a slicced, bazmeg jótanáccsal útjára bocsátja. A kubainak forr a latin temperamentusú vér az ereiben és szörnyű bosszú körvonalazódik benne: Petit átverni, a legszuperebb kubai csapatot létrehozni. Mindezt Bandi(t) segítségével. Nem kell Peti, érted?! A Csabi! A Csabi kurva erős fizikailag, én is erős vagyok, és itt vagy te! ( Analógia a Markos-Nádas párostól: „Azé’ vagyunk hárman, mer’ én jól látok, ő jól hall, ő meg csak itt van velünk!”) Bízol bennem? Bízok! A szövetség megköttetett. Este buli van, Péter önmagához képest jóindulatúan gratulál a két fostalicskának a győzelemhez. Attila nem gratulál, mert nem örül Csaba győzelmének. Maradj ilyen, amilyen vagy, te leszel a következő kieső. Verának azért nem gratulál, mert nem érdemelte meg a kendőt. Azért, mert Dyára szükség lenne még hosszú távon a Villában, érdekből és számításból, de ha most miatta kiesik, baszhatják.

Veszett partizás kezdődik, mindenki megtalálja a párját, Krisz Veronikát abajgatja, az egyfolytában óbégat, námáááááá, Seri Apucival táncol, Attila Fecóval ül a kerti asztalnál. Mikor Attila elkezdi fejtegetni, mennyire fáj neki Kinga viselkedése, már lúdbőrzöm. Neki valóban tetszik, és fáj. Hogy Kinga jól érzi magát, most éppen Csabával riszálnak az asztalon bebaszva, aztán Veronikával együtt vonaglanak az ablak előtt. Előtte Krisz a vécéajtó előtt nyomorgatja Veronikát, aki a riportszobában bevallja, ciki, vagy nem ciki, neki tetszik Krisz. Ezt meg is mondja neki: utállak, nem érted? Kinga megkapja a magáét, Attila először leönti sörrel, ezen mindenki kiakad és ledöbben, Kinga vörösborral próbálja leönteni, nem sokkal később Attila belevágja a medencébe. A Kubainak se kell több, namivanbázmeg felkiáltással seggest ugrik a medencébe, és mivel már mindenki van annyira részeg, hogy ez jó bulinak tűnjön, ki ruhástul, ki fehérneműben köt ki ugyanott. Fröcskölés, visítás, dörgölőzés, puszik, Attila egyszercsak odalép Kingához és letépi róla a melltartót. Kinga bőgni kezd, Csaba kisegíti a medencéből, Kinga költői kérdését: most ezt mi a faszért kellett bazmeg épphogy megválaszolná, mikor Attila csörtet be utánuk a szobába, na mi van, bőgtök? Csaba nem bőg. Pedig csajok vagytok, bőgjetek! Hát nekem sem sok kell, most jut eszembe, hogy ma van a dupla beszavazó a háromszemű druszámmal.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
1207 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.07. 09:33:49

@gyvy: az este már nem akartam ezen rágódni, de egyszerűen annyira irritált az a trikó? póló? top???:D, hogy azon gondolkodtam, lesatírozom a monitoron fekete alkoholos filccel..:D

MissX 2011.10.07. 09:39:51

@King of Shadows: hááát, hogy jól néz-e ki, az szerintem viszonylagos. nekem nem tetszik :)

inkább a hugica és annak rajongói akik sms-t küldenek rá.

MissX 2011.10.07. 09:42:27

@mocskosmacska: nekem az a fura, hogy tök olyan, mintha félnének attilától. nem merik otthagyni miközben baszogatja őket. simán le lehetne rázni.

beacska 2011.10.07. 09:45:52

nektek nem fura, hogy Péter ennyire utálja ÚjVerát? Honnan jött ez neki? Nekem az jutott eszembe, amikor ÚjVera és Melinda beszélgetett, és Vera felvetette, hogy vesszenek össze csúnyán, és vegyék le a pályát a "két másik" csapatban. De Melinda nem ment bele, mert szerinte könnyen átlátnak rajtuk (főleg Péter)
Nem lehet, hogy Vera ezt Péternek is felvetette, de ő belement?

Ti láttatok vmit, ami okot ad Péternek az utálatra? mert én nem. Olyan, mintha a Verát utáló lányok alá adná csak a lovat...

MissX 2011.10.07. 09:47:43

@beacska: nekem még nem jött le ez a fene nagy utálat. nem vele csókolózott péter?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.07. 09:49:28

@MissX: Én nem tartozom Görgő célcsoportjába, de szerintem még mindig nagyságrendekkel jobban néz ki, mint például Attila. :D

Egyébként a sorrendet illetően nagyjából mindegyik hozta azt, amit vártam, kivéve Dyát és a 18-ast. Az utóbbinál azért meglepett, hogy a saját mezőnyében ő volt a második leggyengébb.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.07. 09:52:43

@beacska: Szerintem még mindig haragszik rá a leitatás miatt... :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.07. 09:53:01

@beacska: ez is lehet, de van, hogy az embernek egyszerűen nem szimpatikus valaki. vagy mert emlékezteti valakire, vagy - ha beácska hsz-ét is átgondoljuk - mert úgy gondolja, nem tud a másiknak megfelelni (és azért Újvera egy fokkal csak értelmesebb műcicikéknél) , vagy rákattan a feromonjaira, de nem akarja ezt felvállani, vagy a fene se tudja, miért..

MissX 2011.10.07. 09:54:45

@King of Shadows: hát attilától nem nehéz nagyságrendekkel jobban kinézni.
nem is tudom amúgy ki lenne a gergő célcsoportja. a tinilányoknak ott van kiszopfel és csaba illetve most már az újfiú (még nem tanultam meg a nevét). fecó a szappanoperákon szocializálódott közönség körében lehet népszerű.
gergő attilával együtt kakukktojás.

beacska 2011.10.07. 09:59:37

@MissX: illetve Vera kapta le az előadás után. Péter arca alapján a második nem volt a terven ;S

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.07. 10:07:57

@mocskosmacska: Szerintem Attila szándékosan egy fekete-fehér helyzetet akar kialakítani, a stratégiai céljai miatt. Olyankor az átlag nézők elkezdenek táborokban gondolkodni, és így a "csapat" tagjai osztozhatnak a szavazatokon. Mint az előzőben is...

Szerintem ezért is pöccent be Kingára a Csaba ügy miatt, és nem azért mert féltékeny. Nem tetszett neki, hogy az egyik "csatlósa" lepaktál az ellenséggel, az ő határozott utasításai ellenére is. Úgy látszik azt már nem veszi észre, hogy ha továbbra is ennyire merev marad, akkor csak szétrombolja a saját táborát.

BarBwire 2011.10.07. 10:22:30

@beacska: milyen szar lehet olyat csókolni, akit úgy utálunk, nem? Én még bottal se piszkálnám.

beacska 2011.10.07. 10:26:58

@BarBwire: kit nem piszkálnál? Verát, v. Pétert?

BarBwire 2011.10.07. 10:30:27

@beacska: mindkettőt :-D

Most nézem az öfit, és Lilu mondja, hogy a lakók nem tudják, hogy ma lesz a kiköltözés. TE HÜLYE? a múlt héten te mondtad nekik, hogy csütörtökön.

lac64 2011.10.07. 10:33:16

@King of Shadows: OK, de most kik a csapat tagjai?Attila/Feri/Kinga/Gergő/Veronika? Hát ezzel a csapattal azért nehéz fekete-fehér helyzetet teremteni, mert kb. mindenki kikacsint.

beacska 2011.10.07. 10:33:41

@BarBwire: bocs, de tudod én vagyok az, aki itt mindig reklamál, ha a lakók külső kinézete alapján folyik az utálkozás...úgyhogy velem együtt nem fogsz senkit bottal piszkálni, bocs :((

genevieve 2011.10.07. 10:43:05

@BarBwire: ja és utána megkérdezte mindenki összepakolta-e a cuccait?:-D

BarBwire 2011.10.07. 10:45:18

@beacska: nem a külső miatt itélkezem, mert én se vagyok szépségverseny győztes, hanem természet alapján. Én eleinte védtem a Verát, de sok olyat mutatott a kamerákon keresztül, ami nem tetszik. Péterben meg az nem tetszik, hogy befolyásolni akarja az embereket (ez nem gond), és ezt úgy teszi, hogy közben az ellennel röhögi ki azokat, akikkel szövetkezett. Ennyi.

beacska 2011.10.07. 10:49:59

@BarBwire: ebben nem értek veled egyet. Röhög rajtuk, de valójában ez volt a legjobb, ami ezzel a két debillel történhetett: Bandika életképtelen, mindenért hálás, amit kap: Peti tanította meg a zuhany használatára. Cris pedig mondta Veronikának, hogy tudja, hogy Péter irányítja, de röhög a viccein, biztatja, és ezzel motiválja, hogy produkálja magát, és neki erre nagyon nagy szüksége van.
Tehát mindkettőnek lehetőséget adott rá, hogy jól érezzék magukat bent.

plusz a randin AM kérdezte tőle: olyan, mintha a gyerekeid lennének, ugye? A válasz: Jaaa, imádom őket...és ez valszeg így is van

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.07. 11:15:38

Ajánlom figyelmetekbe az Anyák szigete valóságshow tervezetet:

Hat házas férfit egy szigetre telepítünk, fejenként 1 autóval és három gyermekkel, hat hétre.

tukor.nolblog.hu/archives/2011/10/06/ANYAK_SZIGETE/

a versenyző férfiaknak:
"gyantáztatnia kell a lábát (és egyéb gyantázandó testrészeit), és naponta sminkelni, ékszereket viselni, kényelmetlen ámde elegáns cipőket hordani, kézkörmöket festetlenül, lábkörmöket (meleg időben) festetten tartani, és szemöldökükben a felesleges szálakat naponta kihúzni."

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.07. 11:21:25

nekem szimpatikus a két tegnap beköltözött játékos, a srác olyan, mintha egy klasszikus, ókori közel-keleti vázáról vagy freskóról szállt volna le, elképesztő...

a lány viszont bátor, hogy ilyen ducin be mert költözni, nem tudom hogy fogja bírni a gyűrődést hosszú távon, és marad e a mosolya, hát az ügyvédi irodája nyilván nem ment túl jól... vagy én látom rosszul a dolgokat

kida 2011.10.07. 11:27:09

Falafel a legjobb, iszom szavait :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.07. 12:14:16

@BarBwire: Lilu sem egy IQ-bajnok, valljuk be..:D lehet, nem kellene töübb VV-t vállalnia...:D

beacska 2011.10.07. 12:15:33

jaaa, és ...MELINDÁT VISSZA A VILLÁBA!!! ;DD

MagasMacska 2011.10.07. 12:30:33

@BarBwire: Előző este csináltak nekik búcsúbulit, utolsó D-matrac lehetőség, mert másnap már lehet, hogy nem találkoznak, de nem is sejtik, hogy melyik nap lesz a kiköltözés... Lilu hülye vagy a lakók?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 12:40:49

Elolvastam Peticsé tegnap esti linkjeit, az egyikbe találtam ezt a mondatot Esztertől:
"... Kíváncsi vagyok, mit hozna ki belőlem a bezártság, és szeretném bebizonyítani, hogy a 38/40-es konfekcióméretű nőknek is van esélyük az érvényesülésre... "

Megnéznék én rajta egy 38/40-es konfekció ruhát. Tömzsi és széles, kizárt, hogy ekkora méretet hordjon.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.07. 12:42:58

@pushpang:

Az a nő minyimum 80kg. Olyan mint egy ömlesztett sajt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 12:46:26

@Nard: tényleg olyan :D Főleg a combjai. Azok olyanok a kurta szoknyáiban, mint egy valamire való konyhás néninek a menzán.

Tegnap elaludtam a legvégét, mutatták, hogyan fogadták a többiek a két új lakót?

capa05 2011.10.07. 12:49:28

@pushpang: Lefagyott mosoly volt.Aztán be is fejezték a műsort.

MissX 2011.10.07. 12:54:51

@pushpang: lehet, 40es méret ez a testalkat, főleg ha alacsony. nem tudjuk a magasságát. egy 160cm-es nőnek a 40es méret már sok, de egy 170cm-esnek vagy attól magasabbnak egyáltalán nem sok,

MissX 2011.10.07. 12:55:35

@MissX: úgy tűnik nálam meg a "," sok :)

mocskosmacska 2011.10.07. 13:20:19

@beacska: Nekem azért nem fura, mert nekem elég volt képernyőn keresztül belőle 10 perc, hogy megutáljam.
De tényleg vannak páran a villában, akik fogalmam sincsen miért utálják egymást.

mocskosmacska 2011.10.07. 13:27:11

Szerintem ESzter csinos nő. Telt, de egyenletesen oszlik el rajta a felesleg, meg remélem neki van annyi esze, hogy ezzel az alakkal nem vesz fel zsinórtangás bikinit.
Szal a kinézetével semmi baj, ha tud hozzá öltözködni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 13:45:14

@MissX: lehet, hogy igazad van, csak ha arra gondolok, hogy pl egy 40-es (38-as!) ingnek, szoknyáról már ne is beszéljek, milyen a szélessége, derékbősége, stb., akkor kizárt, hogy erre a nőre, akárhány centi is, jó legyen. De még sose voltam 160 centis duci ügyvédnő, nem tudhatom. :D

mocskosmacska 2011.10.07. 13:49:39

@King of Shadows: Nekem meg egyre inkább az az érzésem, hogy tényleg ilyen hülye és nem veszi észre, hogy a villa nem az első öt beköltöző villája.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 13:50:18

@mocskosmacska: én még nem döntöttem el, hogy kedvelem-e vagy sem, de a külseje semmiképp se fog befolyásolni. Amit eddig láttam belőle, az alapján egy szimpátiapontot gyűjtött azáltal, hogy olyan kacagva nevet.
Eddig elég előnytelenül öltözködött, mert térd fölötti/környéki szoknyákat hord és az nem áll jól neki.

Egyébként meg kifejezetten örülök, hogy a sok 40 kilós hót unalmas, tökegyforma plázalány között lesz egy ilyen is.

mocskosmacska 2011.10.07. 13:50:43

@MissX: Ennyire erősnek tartják? Az elején nekem is ő volt a legszimpatikusabb, de most már csak simán átkapcsolok, ha őt és kingát mutatják.

MissX 2011.10.07. 13:51:30

amúgy a nem csak verbálisan erős jelző a testalkatára utalna?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.07. 13:54:06

@pushpang: tökegyforma helyett először Tőgyegyformát olvastam..:DD az sem stílusidegen a villabéli lányokkal kapcsolatosan.:DD

mocskosmacska 2011.10.07. 13:54:20

@pushpang: Nekem így elsőre nem szimpatikus (bár az tényleg pozitív benne, hogy más mint a Borg), de majd meglátjuk. Remélem, nem lesz olyan, mint Modorosvera, aki nagy fellengzősen bejött, hogy ő más, mint a többi lány, aztán kiderült, hogy ő is csak az olcsó sexualitáson keresztül tudja elképzelni a bent maradását. Szeretnék már egy olyan nőt, aki a bent maradásért nem úgy küzd, hogy előveszi a melleit és szexuális kapcsolatra lép valakivel.

MissX 2011.10.07. 13:56:55

@mocskosmacska: ezekszerint igen. meg lehet, hogy látják, hogy egy pszichopata és félnek tőle :)

mocskosmacska 2011.10.07. 13:58:29

Megnéztem shadi adatlapját és tetszett, hogy nem volt hajlandó válaszolni a nemi életét firtató kérdésre. A leendő feleségét viszont nem irigylem anyóspajtás miatt.

mocskosmacska 2011.10.07. 13:59:04

@MissX: Én még mindig reménykedek, hogy a shadigyerek ráborítja a sört.

MissX 2011.10.07. 14:00:56

milyen lenne már, beragadna az ajtó, nem tudnának kijönni onnan, attilának meg elborulna az agya és elkezdené láncfűrésszel levadászni a többi lakót. végig online közvetítés és senki sem tudna se be, se ki jutni. aki túléli az nyertes :)

nowo 2011.10.07. 14:05:46

Azért azt bírom,hogy az RTL úgy megvágja az eseményeket,hogy teljesen elferdülnek.
Pl. most néztem vissza a tegnapi Belevalót,ahol is az ominózus medencés smár Kinga és Melinda között egészen másképp zajlott le,mint ahogy eddig képzeltem.
Először is a fő-öfiben úgy érzékeltették,hogy Csabi miatt rág be Attila és rohan oda szétszakítani a melltartópántját Kingának.
Majd másnap kiderült,hogy Kinga éppen Melindával volt összeforrva,és akkor rontott neki Attila.
A tegnapi Belevalóban pedig beadtak egy képsort,amikor is Attila először asszisztál a két csak smárjához...
Nézzétek csak meg.
Szóval rohadtul manipulálják a műsort a vágásokkal!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:10:23

@MissX: én már a beszavazás estéjén is vért, horrort és terrort vizuáltam Attilával kapcsolatban. :D
Mindezek ellenére még talán őt kedvelem a legjobban, minden prosztósága ellenére. (Meg a Fecót, aki szerintem esélyes a fináléra is.)

Csak a fejét (attiláét) ne kéne látni közben.. mintha Frankenstein doktor tervezte volna egy mámoros hajnalon. Legalább venne szemüveget, az némileg tompít a látványon.

MissX 2011.10.07. 14:13:31

@pushpang: fecót én is esélyesnek találom, meg nekem ő még szimpatikus is, igen, a sírós kirohanásaival együtt :)

kár, hogy a meki nem szponzorálja őket, mert akkor egy mekis zacskót húzhatnánk attila fejére, szeménél két lyuk, és akkor elviselhető lenne a látványa :) vaaagy egy popcornos vödör. popcornos vödre van a kokakólának nem? :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:15:18

@mocskosmacska: talán nem fogja minden áron kipakolni a melleit, viszont az se tesz jót neki, ha túlságosan azzal lesz elfoglalva, hogy ő mennyire tanult és mennyire ügyvéd.

Verától én spec. rohadtul nem vártam mást, mint amit látunk. Ő is úgy járt, hogy a saját, kinti közegében talán más, talán különleges, de itt benn nem tud más lenni, mint amit a környezet enged neki. Veronikánknak bezzeg nincsenek ilyen gondjai. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:17:28

@MissX: vödröt bármelyik mozi előterében lehet szerezni. Az annyival parktikusabb is lenne, hogy még dobolni is lehet a tetején. :)

mocskosmacska 2011.10.07. 14:18:51

@pushpang: A mellein és a diplomáján kívül talán van benne valami más is.

Veráról azért nem akarok nyilatkozni, mert nekem ő az egészből a legunszimpatikusabb, én az első pár perc után nagyjából azt vártam tőle, amit tesz leszámítva a meztelenül bárkit lemosdatunk akcióját. Azt éreztem, hogy e kezdeti fennköltségéből ki fog bújni a mocskos szájú rosszindulat, de hogy olcsó szutyok is lesz, azzal engem is meglepett.

mocskosmacska 2011.10.07. 14:21:02

@pushpang: Miattam a feje maradhat, de könyörgöm...........ne szólaljon meg. Illetve én azzal is kiegyezek, hogy nem beszélhet kingával, fecóval és veronikával.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.07. 14:24:34

@lac64: Akiket felsoroltál, de Görgő nélkül. És igen, igazad van, tényleg mindenki nyit kifelé is, de ez egyáltalán nem tetszik Atinak. Aleknét is ezért szekírozza egyfolytában, hogy akadjon már le a 18-ról.

MissX 2011.10.07. 14:24:53

@mocskosmacska: ültessük be egy sarokba és csak fotoszintetizáljon :)

beacska 2011.10.07. 14:25:12

@capa05: mert méltánytalanul elbántak vele. Nekem ő volt a kedvencem, és szándékosan kihagyták az ÖF-kból. Csak azért, mert nem rángatózik a feje, és nem villant zsinórtangát...viszont agyalt sokat, és mindenkivel jóban volt (az utolsó estén Kingával lelkiztek hosszasan pl.)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:26:32

@mocskosmacska: még Annamarit is bírom, pedig eleinte nagyon idegesített.
Érdekes, mennyire megváltoztak a szereplők (szinte mind) az eredeti karakterkiírásukhoz képest... Kinga, mint cselszövő? Vicc.
Gergő meg egy nagy nulla, mióta rávasalódott Sereberére, azóta mintha ott se lenne.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:32:59

@mocskosmacska: nekem bejön, ahogy mainpulálja a többieket. Bár néha egyértelmű, hogy csak a hirtelen és jó helyzetfelismerő képességének és lélekjelenlétének (na meg a többiek sötétségének) köszönheti, hogy nem jönnek rá, hogy fingja nincs mi történik körülötte, de kimagyarázza magát. :D

dr. gernika 2011.10.07. 14:35:41

@mocskosmacska: Nem csodálnám, elég hasonlóan modorosak.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.07. 14:39:21

@mocskosmacska: Ez megmagyarázná azt is, hogy miért pampogja egyfolytában azt, hogy "*őt* kidobatom a villából", meg "*őt* dobjátok ki, ha kiesnék". Az sem zavarja, hogy elvileg csak a nézők rakhatnak ki bárkit is. :O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.07. 14:49:03

@King of Shadows: sújkolásos pszichoterror. Ha sokat mondja, előbb-utóbb elhiszik, hogy képes rá. Ki is nézem belőlük. :D

Müszélia 2011.10.07. 14:58:20

@beacska: alekfosnak is elég volt 8 általános a világraszóló győzelemhez.

sandokan 2011.10.07. 15:03:59

@beacska: ez konkrétan nem igaz, bár már lényegtelen.

Saját magával bánt el, de nagyon ostobán. Mégis mit várt? Ki áll és büszkén elmondja, hogy eddig kitartott volt, meg mániákus munkakerülő, mert utál dolgozni, de a győzelemért járó pénzből állatmenhely létrehozását tervezi. Aha. De legalább te elhitted neki.

capa05 2011.10.07. 15:19:41

@beacska:
Biztosan jót lelkiztek, de sajnos (nemcsak én ,más is jelezte) szinte egy szót sem értettem a beszédéből.Szájról meg csak akkor tudok olvasni ha látom(mármint a száját).
Effektív tevékenységet dohányzáson ,kanapén való fekvésen kívül még az online ben sem láttam.(nem voltam fenn hajnalig) bár az online adásokat át néztem gyosítva.

beacska 2011.10.07. 16:20:22

@sandokan: engem nem érdekelt az állatfarm.

mire írtad, hogy nem igaz?

beacska 2011.10.07. 16:22:29

@capa05: érdekes, nekem nem okozott gondot megérteni, sőőőt, értettem őt akkor is, amikor csak a hangja hallatszott...

de abban igazad van, hogy a beszélgetéseket nem visítozva, vagy ugrálva tette. tényleg ült közben, többnyire ;D

liberaliskonzervativ 2011.10.07. 16:25:44

@capa05: hol tom visszanézni az online-t?

capa05 2011.10.07. 16:30:01

@beacska: És egyébként mit csinált, amit a nézők olyannak tartanak amiért érdemes nézni?

Tüzitündér 2011.10.07. 16:30:17

@gernika: már olvastam eztet. Rémálom az egész! :)

sandokan 2011.10.07. 16:52:06

@beacska: azt gondoltam, de az eredményből ítélve a többséget igen.

Nem szándékosan hagyták ki az adásokból, hanem mert nem csinált semmit. Nem volt mindenkivel jóban, de nagyon nem.

Az meg, hogy elbántak vele, nettó hülyeség. Miért? A retek egy kereskedelmi csatorna, ahol a nézettség és a bevétel számít. Ennyi volt benne és nem több.

@capa05: ez kegyetlen kérdés volt.

dr. gernika 2011.10.07. 17:00:51

@mocskosmacska: Nem tud hozzá öltözködni. Ha tudna, nem vett volna fel térd fölé érő szoknyát a stúdióban ücsörgéshez.

Líder Máximo 2011.10.07. 17:04:09

@beacska: "nektek nem fura, hogy Péter ennyire utálja ÚjVerát? Honnan jött ez neki?"

mivan ecsém, szevasztok! Nekem úgy rémlik, hogy Melinda, Újvera és Péter beszélgettek a konyhában, de Újvera képtelen volt felfogni, hogy a játék ezen szakaszában klikkek jönnek létre, természetes módon kialakulnak ezek a csoportok. Emlékszem, Péter vagy háromszor futott neki, hogy elmagyarázza, a hülyepicsa meg csak nézett, hogy ő ezt nem érti. Péter a végén már csak odaszólt Melindának, hogy beszéljél te vele, mert "te tényleg ennyire hülye vagy?" kérdéseivel már nem tudott mire menni Újveránál. Én attól tartok, h egyszerűen számolt a csajjal, de mivel az annyira ostoba, nem tud vele mit kezdeni, Attiláékohoz sem tartozik, csak kipattintani lehet.

Szeretlek titeket, gyerekek, písz.

Tüzitündér 2011.10.07. 17:11:37

@gernika: szerintem, meg neki ez tetszik és azt gondolom erről, hogy nem is akar ezen talán változtatni. A főnököm nekem egyszer azt mondta, hogy én leragadtam a hippi korszaknál és egyátalán nincs stílusom, mert nő létemre állandóan farmernadrágba és lapos cipőben jövök megyek mindenhova. Nekem ez a stílusom nem is tudom elképzelni sem, hogy egy chanel kiskosztümben legyek.Egyébként 49 éves vagyok.

beacska 2011.10.07. 17:15:38

@capa05: egyrészt gondolkodott, másrészt 2 napot adtam neki, és lefeküdt volna a Petivel. Mindenki szexet akar látni, vagy nem? Csak a csatorna ráizgult Gergőre, meg a tahó Attilára, és a surranópálya nem érdekelte őket :(((

foxglove (törölt) 2011.10.07. 17:29:28

sziasztok,
@beacska: egyetértek veled, ezt már korábban is írtam. Újabban ha Attila bejelenti, hogy wc-re megy, azt is beadják az összefoglalóban (igen, sarkítottam), Melinda hiába agyalt többet, mint bármelyik lány (kivéve Vera), de ebből meg semmit. És ezt attól függetlenül mondom, hogy nekem pl. nem volt különösebben szimpatikus a csaj. Viszont lett volna benne még lehetőség.
Ha megfigyelted, tegnap a felfkonfban is megkezdődött a szokásos rtles manipuláció, Attila javára.

dr. gernika 2011.10.07. 17:32:06

@Tüzitündér: Nem mindegy ám, hogy neked jól áll a stílusod, vagy esztétikai sokkot okoz a környezetnek, mint pölö Eszterke a rövid ruháival. Vegyen fel ápolós-eltakarós cuccokat, kosztümke is végződik ám térd alatt.

mézescsók 2011.10.07. 17:37:28

@pushpang: Tudom, hogy nem nekem szántad a közlendődet, de mivel nagyobb nyilvánosság előtt tetted közzé, ezért reagálok rá.
Nem vasalódott rá Seherére, még akkor sem, ha úgy látszik. Láttak ezek már egy csomó Vv-t, nagyon jól tudják, hogy egy kis érzelmi szál nem árt, ha minél tovább bent akarnak maradni. A villákban nem szoktak szerelmi kapcsolatok szövődni, legfejlebb kisebb liezonok, amik aztán véget is érnek villámgyorsan, gyakran már a músor vége előtt. Ezt kb. annyira kiosztott szerepnek érzem, mint az előző Vv-ben a Jerzy-Gigi kettőst, vagy most a Veronika-Criszfofel, Attila-Kinga párosokat, ez utóbbiakhoz még hozzávéve Csabát. Ha a legcsekélyebb érzelmi érdeklődés is lenne Gergőben Sehere iránt, akkor nem mondta volna neki, amikor szobára hívta, hogy ha kiszavaznak innen, akkor keress magadnak más támaszt. Ez egy elég barátságtalan megnyilvánulás, akárhonnan nézem. Még akkor is, ha valaki utál búcsúzkodni, amit egyébként megértek.
Szóval a hugicának nem nagyon kell aggódnia a tesó érzelmi élete és Sehere miatt. Azt meg, hogy annyira nyomta volna rá az sms-ket, kétlem, részben mert - a sajtó szerint - nem nagyon örült a jelentkezésének, részben mert nagyon jól tudja, hogy mivel jár a celeblét. Épeszű ember ilyesmit a szerettének nem kíván. Dukai Regina meg általában épeszűen viselkedik.

Tüzitündér 2011.10.07. 17:39:05

hááát a főnökömnek esztétikai sokk lehetett ezek szerint. Azt meg, hogy a kosztümke hol végződik vagy végződhet nem tudhatom :)De, mégegyszer mondom, hogy lehet neki ez tetszik és szarik mások véleményére, ahogy én is!

capa05 2011.10.07. 17:42:32

@beacska:
Én nem vitatom, hogy 2 nap múlva Petivel öszzejönnek , ennek volt jele is egy éjszakai videoban.
Ahhoz hogy valaki "ármánykodni+ tudjon valamelyest be kell illeszkedni a közösségbe.
Több bejátszásban szerepel, hogy a többi lakó szidja hogy nem hajlandó semmit csinálni( itt a takaritásra, mosogatásra stb.)gondoltak.
Eddig elmondása szerint körül rajongtás elvitték vásárolni stb. Itt nem tudott vásárolni -szerinted gondolkodott- .
Sajnos én nem vagyok gondolat olvasó, megkockáztatom hogy a nézők jelentős része sem és így nem igazán szavaztak rá.
Abban viszont én sem vagyok biztos (sőt biztos, hogy nem biztos) hogy az RTL által kihírdetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Az én reményeimnek viszont megfelelt a kiküldése.

mézescsók 2011.10.07. 17:46:20

Ja, még valami:
Ez a széria szerintem két dologra ment rá. Az egyik a taktika, a másik a szex.
A taktikával csak az a bajom, hogy ennyire tenyérbemászó és ellenszenves alakokat választottak hozzá, mint Attila, Cristofel (az Ő taktikája az üvöltözés, a magamutogatás, az önfényezés, ami hülyeséggel párosítva engem fáraszt, de nyilván egydül vagyok), Péter. Alekosz sem volt semmi, de néha legalább röhögni lehetett a felvett manírjain, ezek meg sajnos magukat adják.
A szex: a szokásos vonal. Mindenesetre azoknak jegyezném meg halkan, akik alig várják már, hogy történjen valami, hogy a neten számos pornóoldal található, ahol profik produkcióit láthatják. Premier planban.

dr. gernika 2011.10.07. 17:50:37

@Tüzitündér: Jó, hát neki is ez a stílusa és valszeg szarik mások véleményére: myskinnyjeanschallenge.com/wp-content/uploads/2010/03/muffin-top-5.jpg
Mégis esztétikai sokkot okoz.
Ha nem akarod felfogni a különbséget az ízléses öltözködéssel szembeni jogos társadalmi elvárás és a stílusváltásra való alaptalan felszólítás (főnököd, amennyiben nem recepción vagy egyéb reprezentatív helyen dolgozol) között, akkor nem magyarázom tovább.

mézescsók 2011.10.07. 17:52:19

Na, de aztán tényleg az utolsó:
Kedves Hajni!
Sehere csak egyszer mondta, hogy Apuci, de Veronika legalább nyolcszor (addig számoltam), hogy utállak!
Tisztelettel csatlakozom ahhoz az előttem kommentelőhöz, aki az RTL-től kérte, inkább ne mutogassák már Veronikát, mert lepusztítja az agysejtjeit. Nekem a hv-k olvasása elég ahhoz, hogy ez az egysejtű kimerítse a napi keretemet.

Talpig Jimmy 2011.10.07. 17:58:04

lehet jönni másodiknak :P

csicserierika 2011.10.07. 17:58:28

nektek nem tűnt fel, hogy üvegvázából isznak ?
Alig hevertük ki Zsófika habüstjét, most meg ez... :)

Hurri Kán 2011.10.07. 18:07:59

@csicserierika:
Mi ezzel a baj? Anno ittunk lámpaburából is :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.07. 18:09:56

@sandokan: @foxglove: Melinda kirakása óriási böszmeség volt a csatorna részéről! Sokkal inkább a Borgból kellett volna kiejteni versenyzőt!

@Tüzitündér: Szerintem nagyon jó a stílusod!

Hurri Kán 2011.10.07. 18:11:31

@Peter_Cs:
Dunsztosüveg is van a világon. :D

Hurri Kán 2011.10.07. 18:17:52

@Peter_Cs:
Jaja... egy idő után a francia krémes is sörnyitó :D
süti beállítások módosítása