Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1x22

2011. október 04. 16:15 - Hódos Hajnalka

Nemcsak Fecó, én is megmondom az őszintét, a tököm tele van a medencében végződő randikkal, ráadásul két három órája ülök a monitor előtt üveges tekintettel, anélkül, hogy eszembe jutna egy értelmes mondat, tudom, eddig sem sikerült egyet sem kipréselnem magamból, azt is tudom, sírok itt, mint a fürdős kurva, mennék inkább kapálni. Balázskám, egyetlen drága prüntyőkém, azt a motoros dzsekivel keresztezett bocskait meg ugyan mi okból, kérdezem ezt küvekkel kirakott lila kapucnis felsőben, és kivizöld alsóban, amit az előbb ettem le. Két nap. Aki nem tudott eddig mit virítani, az megy. Dya, hiányozni fogsz. Lasombrának. Na nézzük, miféle brazil szappanopera történik most bent a Villában.

Cris odadögölhet Veronika mellé és kap puszit is. Szám szerint egyet. A mai öfiben egyébként a szerintem neked bejönnék pontosan 973 alkalommal fog elhangozni, az viszont egyszer sem, hogy itt egy 18 éves srác, aki bekerült ide a Villába, ezért gyorsan le is írtam, nehogy valakinek elmenjen a Péterkéje és itt nem a Szellemi Vezetőre gondoltam, túl is vagyunk az elsőn, fontos ez, kérdezi sóhajtva Veron. És ha azt mondom, igen, békén hagysz? Nem, akkor Krisz még jobban fog nyomulni, majd puszit nyom a kacsacsőrre. Ekkora felháborodást az sem váltana ki, ha kiderülne, hogy … és itt nem tudok szabadulni attól a hasonlattól, amit Bombadil Toma barátom mondott egyszer, így hangzott, „ha kiderülne, hogy éjjel ellopta a Szent Koronát és a legnagyobb kőből klitorisz pirszinget csináltatott magának”, de nem találom hozzá a megfelelő alanyt, szóval maradjunk annyiban, hogy Veronika kurvára felháborodik, ez bunkó dolog volt, bazmeg Krisz, menj a picsába mosmá! Befejeztük a párkapcsolatunkat, egy percig tartott! Szandika és Gotti megnyugodhatnak.

Gergő és Sehere nagy valószínűséggel már soha többé nem kelnek ki az ágyból, most is összefonódva rezegnek, Kingának a pofája leszakadna bazmeg, ha lenne egy csávója kinn, akibe kvára szerelmes és hozzá bújna egy másik csávó! Hányás! Kinga egy rosszmájú dög, Gergőben csak kialakult a szeretethiány. Attila a mai főszereplő, ártatlan kéréssel indul a mai pszichothriller, Fecó menjen oda Kingához lécci és ne így mondja, csak éreztesse Kingával, ha bármi lenne, Attila mindig ott állna mellette. De azt is mondja neki, hogy amikor pasizik másokkal, az Attilának nagyon fáj. Hogy mi lesz ebből, majd meglátjuk, mindenesetre tökéletesen egyetértek azzal a kommentelővel, aki azt írta, Attila az a fajta pszichopata sorozatgyilkos, aki családszerető, rendes férj, lenyírja szívességből a szomszédban is a füvet, elmegy a gyerekekért az iskolába, közben, a pincében nőket tart fogva, kínoz, erőszakol meg, darabol fel, csak nem feltétlenül ebben a sorrendben. Fecó megy is, meghívja Kingát egy ebédre, bár csak egy ötszázasa van, ha ezért nem kapnak semmit, majd meglopják a többit. Bírom Fecó humorát, mondtam már? A sárga, epés hányásra emlékeztető trutymák nagyon jól néz ki, ez akkor sajt, ugye? Nem, az reszelt parmezán ízű fűrészpor, de hagyjuk.

Szegény Attila kérdezi, hogy mi a helyzet. Hát kérdezze. És amúgy? Semmi különös, Kinga várja a Helyes Pasit. Nem azért, mert féltékennyé akarja tenni Attilát? Lófaszt, Attila idegesíti. Most is, miért Fecóval üzen? Miért nem jön ide? Fecó szerint azért, mert Attila fél. Kingától. Szerintem azért, mert Attila elkezdte keverni a paklit, és nekem lesz igazam. Fecó jelent Attilának, heil, Kinga azt várja, hogy odamenj hozzá. Mintegy sorsszerű momentumként, Krisz éppen ekkor kezdi el ölelgetni Kingát, na te kis huncut, féltékeny vagy a Dyára, mert az megmaszta Attilát, mi? Hát ezt kurvára benézted, nem vagyok. Attila műháborog a pszichopatákra rendkívül jellemző érzelemmentes, színtelen hangon Fecónak, nézd meg, akármelyik köcsög faszi ölelgetheti, puszilgathatja, nekem meg ennyit nem enged! Még a Krisz is! Az is bazmeg! Attila olyan szinten ideges, hogy szétbassza az ideg! És ezt belül le kell fojtania!

Attila lelkének műháborgását levél szakítja félbe, napfényes Malibu, forró homok, szexi combok és kidolgozott felsőtestek, mindez piros gatyában, merhogy Béjváccs! A lányok lesznek a fuldokló áldozatok, kimentésüket a vízből egytől tízig lehet pontozni. A játék előtt Attila szívességet kér Pétertől. Hogy tud-e neki segíteni, nagyban függ attól, mennyire tudja befolyásolni a retardált gyereket. Péter nem kérdezi meg, kiről van szó, egyből tudja, hogy Kiszopfelről. Hát az attól függ, miről van szó. Kiszop lépjen ki, takarodjon ki Attila bizniszéből, Péter állítsa le valahogy, mert ki akarja Kinga alól húzni a szőnyeget. Legközelebb majd Péter is kérhet valamit. Attila most kért egy kicsit, Péter kérhet egy nagyot. Jó, akkor Péter már most azt kéri, hogy a Bábukat hagyják már békén. Attila odamegy Kingához, hogy a terv kerek legyen, de Kingának nincs kedve beszélgetni, tehát Attila ne zavarja. Meddig, két hétig? Hát, Kinga nem tudja, meddig. Megpróbáltam, de nem akar velem beszélni, úgyhogy az Ötös szerintem le fog csökkenni Négyesre, mondja Attila Fecónak a fürdőszobában úgy, hogy a hajvasalóval bajlódó Veronika is hallja. Gé? Nem, Ká! Veronika nem érti, most mi a faszról beszél Attila, össze kéne tartaniuk! Krisz és Kinga arról viháncolnak, hogyan oldják meg a kimentős feladatot, Attila Fecónak morog: ha eldurvul a dolog, elintézem, hogy minden jel a Kingára menjen. Lesz itt olyan sírás-rívás, amilyet még nem látott ez a ház! Kingának sem marad adós, olcsójános vagy, szívem, Kinga három perc alatt mond két kretén férget, három mi a faszt ugatsz itt nekemet, két mi a faszt foglalkozol velemet, Attila meg háromszor felhívja a figyelmét arra, van nyugtató a kosárban.

A feladat lezajlik, Krisz olyan ügyesen dobja ki Kingát a medencéből, hogy az legurul a lépcsőn is, Csaba BTA-t inkább tegye vissza a vízbe, Vera és Péter egész kis színielőadást tartanak, Verát a klinikai halál állapotából Péter csókkal hozza vissza, kap egy pofont, mit képzel, ő a református pap felesége! Az lelkészné, drága érzékenykém, de eddig se az eszedért szerettünk, a zsinórtangát meg kéne hanyagolni, mert sokan nassolnak tévénézés közben. Újabb csók, gyakorlatilag kieszik egymás nyelvét, ennél döbbentebb tekinteteket majd csak a Veron-Attila randevú alatt láthatunk, kicsikét később. Veronika a feladat után elmondja Kingának, hogy Attila ki akarja szórni az Ötösből. Kinga hitetlenkedik, áááá blöfföl. Dede! Kinga kiborul, és kifakad Veronnak és Fecónak. Attila mindenre képes. Mindenkit felhasznál és mindenre képes. Se szíve nincs, se lelke. Milyen csapatról, milyen barátságról beszél: És mit ártottam neki, hogy nem dugok vele? Az első alkalommal hátba szúrt, bazmeg! Veron meg menjen már oda, hogy Attila ne lássa, hogy sír. A Manipulátor dramaturgiailag éppen legkiválóbb pillanatban érkezik, miért fordulna meg és takarodna onnan, Kinga gondolkozzon már el, hogy beszél vele!

A következő percek gyönyörűek, Attila vezénylésével a három szerencsétlen önként térdel be a szopóbódéba. Te, te csalódtál bennem, Fecó? Mi volt az, amit te nem tudtál? A lányok egy emberként akadnak ki, Fecó?! Fecó felpattan és kiabál, mindhárman hagyják őt békén! Attila gratulál Kingának, aki még mindig nem érti, mi történik körülötte, és kijátssza a Péter kártyát: összeszövetkeztél ellenem Péterrel, hogy kitegyél a játékból. Attila nem okos, csak nem annyira segg, mint a többiek, így ebből a körből is jól jön ki és olyan arckifejezéssel, hogy a ma született bárány zigótája ahhoz képest Belzebub földi megtestesülése. Elmondja Kingának, mire szövetkezett Péterrel. Végül még ő sajnálja a lányokat, olyan egyszerűek vagytok! Felfedek mindent, és nem látjátok át! Elismerően csettintek, ez egggen, mondjuk, az korántsem volt annyira vicces, mikor ugyanezt velem csinálták, mondjuk, nekem legalább leesett. Utána. Kingának és Veronikának ettől nem kell tartania, de hát boldogok a lelki szegények, ugye.

Fecó a történtek hatása alatt összeomolt. Mond is egy-két mondatot mindenkinek: ha ti így akartok 60-70 millióért jásztani, mi lesz később? Ő senkit nem fog hátba szúrni, szembe köpni, ha kell, egyedül, tisztán végigviszi a játékot! Ha kell, mindannyiukkal szembe fog menni! Fecó sírástól elcsukló hangon berohan a szobába, a riportban meg Attilát látjuk, aki nagyon megijedt ettől. Őszintén felröhögök, bazmeg, hihetetlen! Attila a szobában megnyugtatja Fecót, nincsenek itt semmilyen szálak, az van, hogy Kinga meg ő oda-vissza szopatják egymást, Fecó persze be is veszi mindezt. Elhitted, hogy a Kingát akarom innen kirakni, elhitted? Fecó bólogat, én iszonyodok. Meg is ölelgetik egymást, pedig Attila azért kínban van ezektől a férfi ölelésektől. Hogyne lenne, mikor az egy emberi megnyilvánulás. Balázzsal még mindig magázódunk, juj, bocsánat, én meg itt prüntyőkézek a poszt elején, basszus.

Krisz Veronikával akar őszintén beszélni. Tényleg legyenek őszinték. Jó, én mondtam neked, hogy nem tetszel, mert egy faszfej vagy. Ezért!? Igen, ez a legfőbb oka. Krisz érti. Szóval, az az oka, hogy néha barbár és bunkó. A napi ötmillió az néha? De ha normális lennék? De nem vagy normális. De Kiszop ha valamit akar. Hát, akkor szerezz meg! Akkor mégis kellek neked! A másik fülbevalód jobb volt, fordul ki Veronika a fürdőből. A Gyilkos Elmétől nem szabadulunk ma, ő meg Veronikával randizni. Mivel imádja kínozni a kínozható lelkeket, odaszól Kiszopnak, úgy megcsinálom a csajodat, hogy te fogsz sírni! Cris viháncol és mocskosköcsögözik. Veronikának egy rugóra jár az agya a Machinátorral, hallod, most Krisz miatt muszáj lesz elsüni, hogy a randinkon történt valami! Most mondtam neki! Attilának ki kéne szívni a nyakát. De most miért nem akarja Veronika, hát nincs itt egy bevállalós csaj! Ott a Vera, az le is fekszik veled, csak hogy szövetséges legyen. Mondom, csaj! Randira indulván Attila nem hagyja ki, és elsüti az óvszeres poént, persze Kiszoptól kér, Krisz azése adna neki! Aztaaaa van csokiszökőkút, tényleg, ez még divat esküvőkön?

Hát valamit mindenképp kéne csinálni. A sikoltozással várjanak még fél órát, de Attila nyakát mindenképpen ki kell szívni. Mi? A Kinga két napig nem tudhatja meg, hogy ez egy cselszövés? Úristen, hát Veronikához nem fognak hozzászólni! (Remélem, a poszthoz igen.) Attila egy pácban és vegetában fuldokló 4 mm vastag tarját sütöget, amúgy Veronika, neked tényleg bejön ez a gyerek? Dehogy!! De olyan aranyos. Miután megették a vacsorát, elkezdték a terv végrehajtását. Először is Veronika össze-vissza karmolászta Attila hátát, aztán némi útmutatás alapján kiszívta a nyakát is. Előtte Attilának meg kellett esküdnie a Bibliára és meg nem született gyermekei életére is, hogy nem fogja élvezni. Ezután némi seggrepacsi és visításos kergetőzés következik, a Villában néma csend és döbbent tekintetek.

Nahh, Attila azt hiszi, túlzásba is vitték. Redőny fel, sikoltozás, neked össze van karmolva a hátad?! Kinga nem érti, ez a Veronika nem komplett és mi ez itt, bolondokháza, hogy egymás hátát összekarmoljuk? Az öfi utolsó perceiben a seggrészeg Veronika fekszik az ágyban, Kiszop tényleg többet akar tőle, mert egy Skalpvadásznak is van szíve. Nem, Veronika nem alszik egyedül ma, a HorkolósPéterrel alszik és blablabla. Veronika álljon le, Cris nem akar vele szexelni, többet akar! A stúdióban a stáb mégsem ezen röhög, hanem Balázson, Csaba? Csaba?? Csaba?! Csaba!!! Csaba még a Villában van? Bezony, és Serivel fognak randizni. Gondolom, ezek is a medencében kötnek ki.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
599 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Líder Máximo 2011.10.05. 06:10:07

Hoppá, ez kimaradt: baltás bula forevör!

traff 2011.10.05. 06:40:48

Belenéztem az valóvilágblogba,4.poszt a farokgipszelésről, az oldal végén a reklámlinkek elsői intim szőrtelenítésről szólnak:))))

haruka 2011.10.05. 07:26:34

Reggelt!
tudatlan vagyok. ma lesz a játék a védettségért, vagy tegnap este volt és ma adják nekünk le, vagy hogy van ez?

beacska 2011.10.05. 07:34:33

@haruka: tegnap napközben megvolt. Meg is van a 2 védett -egy fiú és egy lány. Ezért nem volt tegnap online, de bentmaradt a tegnapiban, hogy Csabán ott a lila kendő. Ő az egyik védett. De csak ma este látjuk a játékot.

haruka 2011.10.05. 07:47:54

@beacska: köszi, puszi! :) megyek is kipihenem magam a ma esti naaaagy összecsapás előtt. de az milyen béna, hogy lelőtték a poén felét...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2011.10.05. 07:47:58

egyszer volt Alekoszos valóvilág, emmán nem az

beacska 2011.10.05. 08:06:24

a tegnap előtti éjszakait hallgatom: Annamari beszélget Kingával Bandikáról. Leszegényezték, mert ilyen volt: AM mondta Bandikának: Ugorj már le érte a CBA-ba! Erre Bandika szép lassan el is indult. Aztán bambán megállta az ajtóban.
Szegény Bandika, ez nem megjátsza!

mocskosmacska 2011.10.05. 08:11:28

Nem tudom veronikának mi a baja kubával. Alekosz után a srác kész mennyország.
alekosz kuba
kinézet: 0 7
intelligencia: 0 0
jóindulat: 0 6
szórakoztatás: 0 1
Alekosz 8 pontos lett, de kuba a 40-ből azért elért 14 pontot. Kuba simán egy jóindulatú hülye, aki még ki is nézne valahogy, ha nem látszódna az arcán a retardáltság, míg alkosz ronda is, hülye is, rosszindulatú is.

mocskosmacska 2011.10.05. 08:12:01

@mocskosmacska: Elnyomás volt, alekosz 0 pontos lett.

Caprica99 2011.10.05. 09:04:16

Reggelt!
Hajni, nem lehet kizárni ezeket az idiótákat, akik itt valami hülye játékot
reklámoznak folyton? Lásd: Tomsik Pamacs

Nna...
Hát rettentő rém egy bagázs.
Én rendszeresen elalszom az adásokon, halál unalom az egész.
Gergő egy nagy kalap szar, nem csinál semmit, csak ül és néz maga elé, vagy a Serit ölelgeti, nem szól egy szót sem, szinte soha.
A Fecó tiszta Bömbi/Gömbi - folyton rinyákol, már ez is qrva unalmas.
A Veronikát hagyjuk, ez a Krisztoizé nevű kis pöcs rettentő irritáló a fene nagy egójával.
Aztán....
Vannak tán még mások is bent?
Nem lehet őket észrevenni.
Az Attila taktikus?
Lóf@szt!
Próbála Alekoszt utánozni - kevés sikerrel.
Hát nem igen villogtak a szerkesztők most a szereplőválogatással!
Iszonyat gyengusz a felhozatal.

fran7 2011.10.05. 09:13:10

@Caprica99: Szerintem Krisz és Attila Alekoszt utánozza valamennyire, hisz az nyerő stratéga volt. Gergő Jerzyt, Fecó Gombit.

nowo 2011.10.05. 09:21:27

@nathalie: Igen,ezt mondtad tegnap,hogy Csaba egy módon "menekülhet" meg,ha védettséget szerez.
Én örülök,hogy sikerült neki!:)

Viszont Fecóval nem vagyok "kibékülve".
Rövid,tömör véleményem szerint férfiatlan és ideggyengeség,amit művel.
Oké,hogy amúgy szimpatikus,de gyakorlatilag ott tart,hogy minden megnyilakozása sírásba torkollik.
Tegnap számomra visszatetsző volt,amikor hosszú percekig zokogott Kinga vállán,mintha legalábbis az Édesanyját veszítette volna el.

Vera első emberi megnyilatkozása volt tegnap,amit tánc közben mondott Csabának.Jé,ilyen is tud lenni?

Amúgy a két reklámmal agyon vannak vágva,ill. szabdalva az összefoglalók.
A vv4-ben csak egy reklámblokkra emlékszem.

SSTamás 2011.10.05. 09:29:27

Sziasztok!

Régóta olvasom Hajni összefoglalóit és a hozzászólásokat (néha nehéz eldönteni, hogy melyik szórakoztatóbb).

Ugyan csak háttértévézésként nézem a műsort, miközben japán kortárs irodalmat olvasok eredetiben [:)], de van egy olyan érzésem, hogy Kuba csak megjátssza a hülyét. Az ok, amiért ezt gondolom az, hogy a legutóbbi összefoglalóban hamiskásan mosolygott, miközben valami hatalmas baromságot adott elő.

A másik lehetőség az, hogy én nála is butább vagyok, azért tűnik okosnak számomra.

Üdv,

Tamás

genevieve 2011.10.05. 09:32:33

@Peter_Cs: és IGEN, IGEN, IGEN:-)

hajrá Csabi:-D

nowo 2011.10.05. 09:35:37

@nowo: ja,már tudom...:DDD

Tjuca 2011.10.05. 09:36:22

szerintem péter bandit bedobja a levesbe. simán. ő a leggyengébb láncszem fiúágon.

Tjuca 2011.10.05. 09:37:15

mikor lesz a helycserés támadás? és ez csak egyszeri akció?

fran7 2011.10.05. 09:38:19

Tényleg a reteknek nem volt annyi esze, hogy csak akkor rakatja fel a lila kendőt, amikor már lement az adásban az Aréna? Pedig nem egy bonyolult logisztikai feladat.

nowo 2011.10.05. 09:42:29

@Tjuca:csütörtökön
Remélem,hogy csak egyszeri akció.
Nekem már most sem tetszett,mert kívülről beleszóltak a természetes kiválasztódásba.

Tjuca 2011.10.05. 09:43:46

@fran7: jajj majd kiderül, hogy csak vicc volt. :-D

nowo 2011.10.05. 09:43:48

@fran7: a kendőt MMKK viselni kell,még ha rámegy a műsor,akkor is!;)

Tjuca 2011.10.05. 09:44:51

@nowo: nekem tetszik. akár kéthetente csereberélhetnének. aztán közlik, hogy ja lecseréltük a nyereményt is, két hónap önkéntes munka a budapesti állatkert majomházában. :-)

BarBwire 2011.10.05. 09:45:34

Jó reggelt,

az a kérdésem, hogy nem csütörtökön kellett volna lennie az arénának? A védettséget ott szerezni, mert most mi a képlet?: csütörtökön megnézzük mi volt, aztán hogy ki áll szarul, sírás, búcsú, és jöhetnek az újabb "tengerik".

fran7 2011.10.05. 09:47:38

@nowo: Nem olyan rossz ötlet ez, mert rögtön másképp állnak majd a Csabához, ha nyeri az Arénákat, mert akkor sokat számít, hogy ő kit jelöl. Más realitykben ez nagyon jól működik. Segíti a bonyolultabb játékhelyzetek kialakulását. Így talán nem hallunk olyan jelölési szöveget: arra teszem a jelet, aki nem mosta meg a hajamat.

nowo 2011.10.05. 09:48:06

@Tjuca: persze bentlakással...:)

beacska 2011.10.05. 09:50:11

@BarBwire: menet: Aréna, szerdán közlik a 2 védett nevét, rájuk NEM lehet szavazni, az összes többire 1 napon át, és csütörtökön jelentik be a 2 kiesőt, ők fogják a bőröndjüket, kivonulnak, aztán dupla beszavazó, 2 új bevonul...sűrű este lesz ;D

beacska 2011.10.05. 09:51:45

@fran7: szerintem többet nem lesz Aréna kiszavazó ELŐTT, csak után. legfeljebb még az első előtt, mert nem lesz védett ember, utána már mindig lesz (ha ügyes)

Hurri Kán 2011.10.05. 09:52:53

@beacska:
Húúú... csütörtökre készüljünk hideg élelemmel/ itallal a TV elé? :D

beacska 2011.10.05. 09:54:44

@gyvy: :D még nem néztem, lehet, hogy dupla "epizód" lesz? ;D

avanivi 2011.10.05. 09:55:04

@genevieve: Hajrá Csaba !

Attila egy pofont szeretne kapni Kiszoptól szerintem, és lehet sikerül elérnie . Aztán mehet haza a kubai idióta.

Tjuca 2011.10.05. 09:56:11

@gyvy: szerintem nem kell. gyanítom az aréna olyan feladat lehetett, aminél a többség helyből állva maradt. mondjuk kaptak egy kétismeretlenes egyenletet. vagy megkérdezték ki tud integrálni, és csabának még sikerült is. :-D

nowo 2011.10.05. 09:57:24

@beacska: én úgy tudom,hogy megszűnt a védettség-pozíció.

Hurri Kán 2011.10.05. 09:58:09

@beacska:
Minden lehet. :)

@avanivi:
Á, kár lenne , ha Kiszop kiesne. Szerintem szórakoztatóbb, mint egyszerű. Még ha kínunkban is röhögünk rajta. :)

Tjuca 2011.10.05. 09:59:00

egyébként tiszteltem csabítót a randin, végighallgatni az a sok ócsó sületlenséget, én otthagytam volna a csajt, és inkább aludtam volna egy bokor alatt, hogy kiheverjem a szeretethiányomat. az a lány annyira irritál, hogy kb. annyit tudtam volna vele kezdeni, mint csaba. semmit.

avanivi 2011.10.05. 10:02:33

@gyvy: Most még engem is szórakoztat, de ha ezt csinálja három hónapig,azt nem lehet elviselni.

Hurri Kán 2011.10.05. 10:03:58

@Tjuca:
Lehet, gördülékenyebben ment volna a dolog, ha Csaba monnyuk Gergővel randizik. :D

@avanivi:
Akkor essen ki mondjuk 1 hónap múlva. :)

Tjuca 2011.10.05. 10:03:59

kérdés, mijaza atomrejaktor az aréna mögött? :-O

beacska 2011.10.05. 10:05:19

@Tjuca: az a dizájn, teee...ott vannak nagyon elrejtve a kamerák ;D

Tjuca 2011.10.05. 10:06:32

@gyvy: szerintem nem. vagyis de. annyira intim az is lett volna, mint ez, de talán humor is llett volna benne.

BarBwire 2011.10.05. 10:08:25

@nowo: az a védettség, hogy egy hétig védett, csak az aktuális kiszavazásig védett.

nowo 2011.10.05. 10:15:47

Ha a következtő kiszavazáson nem védett,akkor addig mi elől védett?
Bocsi,csak nem értem.

nowo 2011.10.05. 10:17:39

@Tjuca: ez a szeretethiány-szöveg,ez annyira irritáló,pláne 2 hét után.
Közben csak simán buknak egymásra.

figyú 2011.10.05. 10:19:09

lássuk ezeket a korcsokat:

sehi-hp
bandi-kókajános,egy infantilis görény
péter-kiégett díler,ocsmány
attila-hannibal lecter,butítoot változat
kiszop-haledel
veron-jóindulatúan hülye,funkcionális analfabéta
fecó-szovializált cigó,szerintem buzi

a többit sajna nem ismerem

nowo 2011.10.05. 10:19:49

@Tjuca: Hol van a villa Bp.-en?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.05. 10:21:15

@SSTamás:

Ne képzelj bele többet, az az idióták jellemző mosolya. :) Amúgy meg tudod hogy ő egy kubai macsó akinek ilyen a vérvonala, pedig 18 éves srác, aki bekerült ide, és most lenézik őt. :)

nowo 2011.10.05. 10:21:43

@figyú: mi az,hogy "haledel",meg "szovializált"?

Tjuca 2011.10.05. 10:28:05

@nowo: nem tudom. én nem pesti vagyok. a műegyetemnek van egy kísérleti reaktorkája, de nem hinném, hogy ott folyik a teszt. :-D

Tjuca 2011.10.05. 10:29:16

@nowo: a kangörcsöm van nem annyira stílusos.(bár itt a lányok is úgy beszélnek, hogy a kangörcs legalább választékos lenne. :-(

BarBwire 2011.10.05. 10:41:23

@Tjuca: a villa a Campona mellett van, pontosan a cápa-simogató közvetlen közelébe.

figyú 2011.10.05. 10:42:55

@nowo:

campona

haleledel-halaknak való tápszer

szocializált,bocs

nowo 2011.10.05. 10:49:16

@figyú:Köszi.
Egyébként szerintem nem buzi,csak "jellegzetesen" öltözködik.

nowo 2011.10.05. 11:03:20

@BarBwire:Elfelejtettem előzményezni: Ha a következtő kiszavazáson nem védett,akkor addig mi elől védett?
Bocsi,csak nem értem.

genevieve 2011.10.05. 11:07:46

@Tjuca: azért ezen a képen jól látszik mennyire átlagosak ezek a csajok...pont mint bármelyik középiskolai tornaórán

capa05 2011.10.05. 11:08:00

@beacska: Nekem van egy olyan gyanum, hogy mindig lesz Aréna a beszavazó előtt.Megkockáztatom, hogy csak ott lehet majd kivívni a védettséget és mindenkire lehet majd szavazni az ucsó 1 vagy 2 kiesik legfeljebb ritkábban lesz kiszavazás.

fran7 2011.10.05. 11:08:22

@nowo: Mintha a védettséget az Aréna adná nem a megnyert párbaj.

SSTamás 2011.10.05. 11:08:53

@Nard: Ritkán találkozom kubaiakkal és ezért nehéz elfogadnom, hogy valaki tényleg ennyire kidolgozatlan elméjű legyen.

Mindenesetre nagyon szórakoztat a srác, hasonlóképpen, mint a Dumb és Dumber címszereplői. A Monty Python-t azért nem említeném itt, mert az szerintem Krisz szintjénél sokkal kidolgozottabb humor.

Ha már a filmes párhuzamnál tartok, Veronika kicsit emlékeztet Forrest Gump-ra a lassú gondolkozásával, jóindulatával és az időnként kibuggyanó, szemöldökfelvonásra késztetően éleslátó megjegyzéseivel.

fran7 2011.10.05. 11:09:56

@genevieve: Ezért találták ki a nők a sminket, a divatot. Mert igazán gyönyörű nő csak kevés van.

genevieve 2011.10.05. 11:10:14

@nowo: attól, hogy ha pl. most ő kapna a legkevesebb szavazatot, mégse esik ki...

Hurri Kán 2011.10.05. 11:11:23

@fran7:
Ezekre igazából aggathatnak, meg kenhetnek bármit. Döglött lóra cifra szerszám. Kb. ennyi. :)

genevieve 2011.10.05. 11:12:10

@fran7: én most alkatilag gondoltam...azok a szerelések, trottyos gatyák.....semmi nőiesség nem volt bennük...a szépség egy más kategória
sőt, ebben a korban még eleve üdéknek kellene lenniük...

biohazard 2011.10.05. 11:17:21

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ki ne maradjon a mai összefoglalóból Falafel mondása, miszerint nem tehet róla, de ilyen a "kubai temperamentus"!

fran7 2011.10.05. 11:19:40

@genevieve: Az üdeséget a szilikon és a botox gyorsan elűzi. Én nagyon nem bánnám, ha tényleg az üdeséget, kedvességet, szelídséget tennék meg a női divat követendő példájának. De a buggyos gatyát, latexnadrágot a miniszoknya alá könnyebb divatba hozni. Sajnos.

foxglove (törölt) 2011.10.05. 11:22:59

Lányok közül kire tippeltek, ki kapta a kendőt? Én Dyára vagy Annamarira, előbbire mert ő van talán a legjobb formában fizikailag, Annamari pedig nagyon elszántnak tűnik.

capa05 2011.10.05. 11:31:52

@foxglove: Ezt a fizikai állapotot miből mérted fel?

capa05 2011.10.05. 11:33:07

@Tjuca: Az még hagyján ,de azt sem tudta 1 hét alatt megjegyezni, hogy hány villalakó esik ki a héten....

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.10.05. 11:34:56

@genevieve: nem teljesen tiszta nekem, hogy miért kéne nőiesen felöltözniük egy ilyen "megmérettetésre".

nowo 2011.10.05. 11:37:45

@genevieve: eddig értettem,csak a továbbiakról volt szó.
Valaki említette a védettséget,de épp Lilu mondta,hogy a védettség,mint olyan,ezentúl megszűnik a kiszavazók után.
Így,ha nem lesz több aréna,akkor nincs több védettség,ha jól értettem.

foxglove (törölt) 2011.10.05. 11:40:10

@capa05: háát, szerintem ő edzegetett a legtöbbet, ránézésre

beacska 2011.10.05. 11:40:51

@nowo: nem azért építették fel ezt a szépséget, és adtak neki ilyen komoly nevet, hogy ne használják többet...

capa05 2011.10.05. 11:43:44

@foxglove: szerintem Vera is jó kondiban van szóval nem lennék meglepve ha ő nyert volna.

mocskosmacska 2011.10.05. 11:53:36

szerintem Dya nem kaphat védettséget, mert a szerződésébe foglaltakkal ellentétben - nem szűztelenítette Bandit.

capa05 2011.10.05. 12:11:14

Hayny ha Verát kitolják a Villából komoly konkurenciád lehet. Most olvastam a Velveten hogy szarból is tud várat építeni.. (szarról cikket írni)

genevieve 2011.10.05. 12:51:55

@Mesüge Ügynök: meg se próbálom megmagyarázni:-D

kékdelfin 2011.10.05. 13:03:14

@BarBwire: Nem a cápasimogató közvetlen közelében van, hanem pont a Campona másik végében. A Tropicarium a pasrkoló fölött van, a villa meg független a Campona épületétől, és pont a másik végén található. Amúgy guglitérképen jól látható, ha valakit érdekel. M0 átmegy Duna felett és ahol kanyarodik balra, na ott kell jobbra keresni a Camponát, és annak M0 felöli végénél látható ez a félgömb szerű építmény.

BarBwire 2011.10.05. 14:17:33

@Kékdelfin: én csak reménykedtem, hátha egy-két eszement átesik a falon be a cápákhoz.

avanivi 2011.10.05. 14:29:04

Biztos a Vera a másik aki védett lesz, mert a Csabát és a Verát akarták kitenni azok ,akiket a riportban mutattak.

nowo 2011.10.05. 14:40:39

@avanivi: én is Verára tippelek,sajnos.
Ő a legokosabb a csajok között,viszont a leggonoszabb is egyben,ahogy ezt találóan megjegyezte itt valaki.
Csaba részéről egyfajta taktika volt,hogy őt kérte fel táncolni.

Apropó,nem tudjátok,ki volt az az egy,aki nem Csaba ellen szavazott?
Csak nem a Vera?

BarBwire 2011.10.05. 14:46:49

@nowo: Veronika mondta, ő Verát és Bandit mondta, és Kinga is Verát és Bandit mondta.

BarBwire 2011.10.05. 14:47:24

Vera meg Kingát és Veronikát jelölte meg.

sandokan 2011.10.05. 14:52:41

@nowo: én meg nem. Csak most néztem meg a tegnapi adást, nálam az élmény nagyon új, hát nem mondom én, hogy hogy ez a bamba gyerek nem tudja, milyen rendezvényen van.

Elhívja randizni azt a lányt, aki fülig szerelmes a megtért szakácsba, meg akinek korábban még le is szólta a nevetését, majd csodálkozik, hogy csak gyertyatartónak használták. Ember, hát férfi-e vagy?

Csabikának van jó pár olyan ostoba megmozdulása, ami nem sokban különbözik persil Banditól, szobabútornak viszont tökéletes ez a sótlan nyálgép.

nowo 2011.10.05. 14:56:05

@BarBwire: bocs,félreérthető voltam.A táblás szavazást kérdeztem,amikor Csabának 13 strigula jött össze,a sajátjával együtt.

Ja,és még annyi,szerintem Péter azért akarja Verát kívül látni,mert tart tőle.
Vera egy erős taktikus,figyeljétek meg.
Ravasz,gonosz, és nem buta.
Viszont semmi szerethető nincs benne.
Nagyon remélem,hogy ezt a nézők majd észreveszik.

capa05 2011.10.05. 14:57:57

@nowo: Nem mindenkit mutattak.Azt nem tudjuk Pl Gergő, Am, Melinda stb kire szavazott?

nowo 2011.10.05. 15:09:03

@capa05: ezeket csak azért kérdem,hátha valaki online-ról tájékozott.
Az öfikbe a most már kettőre dagadt reklámblokk miatt egyre kevesebb dolog fér be...:(((

nowo 2011.10.05. 15:10:56

@sandokan: nem Csaba hívta randira Sehit,hanem a nézők szavaztak a felkínált variációk szerint.

sandokan 2011.10.05. 15:27:05

@nowo: Úgy tudtam, hogy ők jelölték meg kivel akarnak menni, de legyen így. Akkor az ominózus részt (Elhívja randizni azt a lányt) átfogalmazom, mert a lényeg nem ezen van. A javított verzió szerint: Elmegy randizni azzal a lánnyal, ...

avanivi 2011.10.05. 17:04:11

@nowo: Sehe nem szavazott rá a táblás szavazáson.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.05. 20:48:24

@mach78: Akkor Vera Janeway kapitányként szabadíthatja fel a villát a Borg uralma alól!

foxglove (törölt) 2011.10.05. 20:51:35

@Peter_Cs: és ki szabadítja fel a villát Vera uralma alól?

JOKKA21 2011.10.06. 03:00:32

Attila egy fasz.Nem szeretem Kingát, de durva, amit vele művel.

Mme Chauchat 2011.10.07. 22:18:45

Kérdezem,hogy valaki igényel-e terápiát a jelenlévők közül?
süti beállítások módosítása