Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jóban Rosszban 8x1588-8x1589

2011. október 03. 18:30 - Mária

A Csillagvirág klinikán még mindig Margit a téma. Bodolaiék a sitten töltötték az éjszakát, de nem viselte meg őket. Áron ismét üvöltöz egy sort, majd búcsút mond, Szabi előad a nemek közötti munkamegosztásról, Konrád kárörvend Kardosné baján, majd ráhozza a frászt a polgármesterre, de a súlyos testi sértés ezúttal elmarad. Roland icike-picike kis fekete pont szeretne lenni, ami nem szarcsimbók, Eszesnek fanszőrzet ragadt az állára, Müllerből kitör a főnöki vadállat, Bezi kioldozza Margit szíjait, pedig inkább megkötözőset játszana, Bodolai Bandi meg enne még a babból.

Gyöngyi ma ősasszonynak öltözött, úgy pózol a pultban, bár egy fokkal jobban artikulál, mint a tagolt beszédet még csak próbálgató neandervölgyiek. Na meg persze a Mrs. Flintstone által divatba hozott, kontyba rögzített sonkacsont is hiányzik Gyöngyi kiegészítői közül, úgyhogy jobb, ha nem keverjük a kettőt. Tegnap Betti husi hátán tanulmányozhattuk, milyen az, ha valaki két számmal kisebb melltartót hord, mint kellene, vagy ha a pántokkal próbálja a helyén tartani mindazt, ami a szűk kosárból menekülne, ma Elvira lapockája alatt szemlélhetjük meg jól ugyanezt. A téma Margit őrjöngése, mi más lenne, Áron jön, és még semmiről nem tud semmit, így szokott ez lenni.

Áron a szoba belső ablakán át bámulva sajnálja Margitot, a reluxa miatt pont olyan, mintha a nő ketrecben lenne. Szegény kicsikém, ki csinálta ezt veled, ereszti neki a költői kérdést a hipószagú ájernek, be akar menni, de Fanniról visszapattan, jön Pongrácz, róla is visszapattan, végül beéri azzal, hogy a nő esetét tárgyaló konzíliumon ott legyen.

Orsi és Szabi vacsoráznak, Szabi végre letette a hajráfot, ennek örülünk, kurva szarul festett benne, a férfi és a női szerepekről tart előadást nővérének. Én nem tudom, mire nevelte ezt a gyereket Bandi, de olyanokat mond, hogy az agyam eldurran tőle. Elmosogatsz majd magad után, kérdezi Orsi, az a nő dolga, dobja vissza a labdát Szabi, mire Orsi kezéből majdnem kiesik a villa a határtalan pimaszságot hallva. Tényleg, mit nem mondasz, és akkor mi a férfi dolga, kérdezi, próbál szegény orientálódni ebben a feje tetejére állított világban, az, hogy vágjon az esze, feleli Szabi. Rántottát esznek, nem zöldbabot :)

Kezdődik a konzílium, Áron is jön, kérdezi Viktor, ő is orvos, feleli Pongrácz, Kardos is az, mégse lesz itt, vág vissza Viktor. Tényleg, miért is ne, hívják csak meg az eset kitárgyalására az összes pasit, akivel Margitnak valaha dolga volt, nem csak a dugás, de a tapi, a smaci, az ujjazás és a hátsó bejárat igénybe vétele is számít, akkor is, ha nem mindegyik orvos. Áron jön, lát, üvölt, de győzni, na azt nem fog, Bezi magához ragadja a szót.

Konrád nincs ott a konzíliumon, Roland forgófoteljében pörög, széttárt karokkal repülőset játszik, visszaugrott nagy hirtelen vagy negyven évet a saját személyisége fejlődésében. A flashback oka a Margit tragédiája felett érzett elégedettség, nem hiába mondják, hogy a legszebb öröm a káröröm. Nem gondoltam, hogy Káldor Margit elméje elborul és ollóval indul Kardos mellkasa felé, mondja vigyorogva, erre nem beleremeg a keze az utolsó pillanatban, istenem, nők, nem lehet rájuk számítani, folytatja színlelt szemrehányással a hangjában. Szörnyeteg vagy, válaszolja Roland.

Szabi nem tudja rávenni magát, hogy elinduljon az iskola irányába, Bigre vár a parkban inkább, megjelenik a libatalpas csirke, amelyik Orsit is kiborította, belőled se lesz agysebész, és majd jöhetsz te is szórólapot osztani, mondja. Változnak az idők, amikor én voltam gyerek, még azzal ijesztgették a rossz tanulókat, hogy mehetnek majd utcaseprőnek, most meg azzal, hogy mehetnek szórólapozni, ha nem tanulnak. Hiába, mára az utcaseprés magas presztízzsel rendelkező hivatássá vált, hiszen egy pesti utcaseprő a bruttó 130 ezer havi bérével többet keres, mint egy kezdő orvos. Megérjük még azt is, hogy a szigorú apák azt mondják a kölyöknek, fiam, ha nem tanulsz, nem lesz belőled más, csak egy szarul fizetett orvos. Big befut, aztakurva, mondja, azonnal ki kell dobni a babot, Szabi erre mondja, hogy késő, anyám belefőzte a babba, a rendőrök meg lefoglalták a maradékot. Anyukád feltalálta a vicces főzeléket, röhög Big Bodolaiék baján, szívesen megnéztem volna őket betépve, pláne anyádat, vigyorogja. Elmennek a rendőrségre, pedig Big aznap pont be akart menni a suliba.

Kíváncsi vagyok, Richárd melyik kártyáját húzza elő legközelebb, mondja Rolandnak Konrád, eddig ugye volt egy merénylet, ami rosszul sült el, zsarolás, emberrablás, fenyegetés... mi jöhet még, kérdezi, fogggalmam sincs, feleli Roland, így, három gével. Nézd, én ebben a játékban egy egészen icike-picike kis fekete pont szeretnék lenni, mondja végül Konrád terveit hallgatva, aki arra készül, hogy megtréfálja a rettegett maffiózót, Fehér Richárdot.

Eszesnek pinaszőr ragadt az állára, átöltözött, mióta Orsi nála járt, levette végre a vasalt ing - kötött mellény kombót. Erős a gyanúm, hogy egy nemzetközi drogbandába tenyereltünk, dicsekszik Müllernek. Jön Big és Szabi, és két mondattal a porba alázzák Eszes hadnagyot. Láttál te már életedben drogterjesztőket, komolyan mondom, az eszem megáll, azonnal engedjétek ki őket, üvölti, amikor hallja, hogy Eszes Bodolaiékat zárta be, mint a nem létező bolgár drogbáró magyar kapcsolatát. Ne kérdezd, csináld, zavarja a cellához a hadnagyot, ilyen az, amikor egy főnökből előtör az autoriter vadállat :)

Szörnyű lehet így lekötözve feküdni, mondja Bezi Margitnak, de majd én kiszabadítalak, gondolja és kioldozza a szíjakat, magában persze könnyen lehet, hogy nagyon is el tudna képzelni egy hasonló szerepjátékot, persze nem itt és nem most. Ennek az embernek olyan feje van, amiből bárki kinéz hasonló gondolatokat. A nő kap egy titkos füzetet, hogy írja bele, vagy rajzolja bele, ha valami az eszébe jut. Majd Pongrácz irodájában kapunk egy rövid promót az Európai Uniós pályázatokkal kapcsolatban. Konrád ezalatt Budai polgármesterre hozza rá a frászt, információkat akar, azt persze nem kap, bosszúból az iroda közepére szórja a polgármester két mankóját, ne felejtsük el, hogy ő maga csinált a két kezével megváltozott munkaképességű munkavállalót Csillagkút első emberéből az előző évad utolsó epizódjaiban.

Csak arra kellettem, hogy gyereked legyen, mondja Margitnak Áron, a két lábon járó spermabank. Margitnak néha van fülbevaló a fülében, néha pedig nincs, komám asszony, hol az olló, kérdezhetjük kajánul, a nő sírni kezd, amikor felfogja, hogy Áron azért van ott, hogy elbúcsúzzon. Bodolaiék közben kiszabadulnak, soha nem gondoltam volna, hogy börtöntöltelék leszek, vigyorog Böbe, pedig már nincs is a fű hatása alatt, a börtönben féltem, meséli, mit is csináltam, kérdezi saját magától, beparáztam, talál rá a megfelelő szóra. Van még abból a főzelékből, kérdezi Bandi :)

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2011.10.03. 20:48:49

Nem tudom mire nevelhette Bandi a gyerekét, de ő a legnagyobb arc az egész sorozatban, az hétszentség! :D
A Parancsnok meg tényleg fiatalodik, pénteklen láttam koncerten... Na jó, nem ő volt, csak úgy nézett ki mintha ő lenne, 15 évvel és ugyanannyi kilóval korábban.

Irkutszk 2011.10.04. 13:34:06

üdvöltöz, no ő egy ikes ige :P

Mária 2011.10.04. 13:48:26

@Irkutszk:

És az írói szabadság hol marad?

:P

Irkutszk 2011.10.05. 14:20:06

@Mária: Hova akarsz te most szabadságra menni? hiszen már október van :)

Mária 2011.10.05. 14:36:27

@Irkutszk:

őszi szünet. Tényleg megyek :)

De majd jövök vissza.
süti beállítások módosítása