Karl Pilkingtont Mexikóba küldeni nem egy okos ötlet, ha nem vigyáznak rá, még a végén összetöri magát, vagy lelövi egy unatkozó drogkartell-szakmunkás, bár egyre inkább az az érzésem, hogy ennek a sorozatnak simán azt a címet kellett volna adni, hogy "Basszunk ki egy haverunkkal a világ mindenféle részén, előbb-utóbb csak beledöglik", bár ez egy kicsit tényleg hosszú lenne. Szóval Karl maja piramisokat megy meglátogatni, és ehhez a legfontosabb kellék a chips, mert kezdni már unni, hogy sehol nem tud normálisat enni.

Mexikóváros kurva nagy hely, itt szabadjára engedni egy majdnem kopasz angolt nem jó ötlet, küldenek is neki egy sofőrt, ütött-kopott kocsival, ahogy kell, sajnos ezek a kis viccesnek szánt motívumok egy idő után (értsd: az első epizódot követően) már kurva unalmasak. A megérkezést húsvétra időzítették a producerek, ami azért fontos, mer így Karl saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen is az, amikor egy nép túl komolyan veszi a misszionáriusokat.

Edgar, a sofőr, kedves faszinak tűnik, van neki egy csivava típusú kutyája is, és szereti, ha egy nőnek jók a csöcsei. Ezt az úton befelé közli Karllal, mellékesen megkérdezve, hogy az angol nőjének milyen a teste. Hát, már nem olyan jó, de hát ez korral jár, mondja az őszinteségre nevelt Karl, akit ezért a beszólásért otthon agyon fognak verni. Az angol sem akar marhaságban lemaradni Edgar mögött, az meg milyen kutya, kérdi, mert ha csivava, az veszélyes, egy havernak volt ilyen, és elvitte egy sirály a tengerpartról, komolyan. Nabazdmeg, mondja erre vigyorogva Edgar, rokonlelkek, ha találkoznak.

Karlitos (mert ez az új neve itten) egy húsvéti körmenettől nem messze szabadul Edgartól, gyaloglás közben megkapjuk az első kötelező kiselőadást húsvétról, minek a nagy felhajtás, hiszen az egész a csokitojásról szól, de ezt itt hiába mondja bárkinek, nem értik. És eleve, mi köze van Jézuskának a csokitojáshoz? De ha elvesszük a tojást, akkor csak egy sima péntek marad az egészből, mondja Karl bölcsen, miközben körülötte már látható a körmenet minden jellegzetes eleme, rómainak öltözött mexikóiak (mű)korbácsolnak egy Jézuskának öltözött mexikóit akinek a fején műanyag töviskoszorú figyel. Láttam már ennél komolyabban vett pokoljárást is. Amikor Jézus térdre rogy menet közben, Karl értetlenkedve néz az operatőrre, ez meg elesett? Nem ismered ezt a történetet? Biblia? Nem, ingatja a fejit Karl, hát van ez így.

A menetet kísérő furulyamuzsikától viszont joggal borul ki, én sem szeretném, ha a Golgotára menet hamisan fújanak valami szart a fülembe. A dombtetőn Jézus térdét fertőtlenítik, ami Karl szerint kibaszott nagy csalás és eleve, kizökken az élményből, milyen már ez, még a végén nem is igazi szegekkel rakják fel a keresztre. És nem, nem azzal, világosítják fel, mire nagyon elkeseredik, ez így nem kóser, bár, ha jobban belegondolunk, nem egy egyszerű dolog, vajon milyen szög viszi át az ember tenyerét? Karl néha egészen morbid dolgokon tud fennakadni. Jézus és a latrok felkerülnek a keresztre, Karl pedig összegez, valami köze valóban van a valláshoz ennek a hepajnak, de leginkább csak arról szól, hogy csokitojást zabálunk.

Másnap egy gyermekkori élménnyel indítunk, Karlito a Sesame Street című amerikai gyerekműsorban egyszer látott egy mexikói ugráló babot, és úgy dönt, olyat itt, ha már másutt nem is, biztos látni fog, így elindul keresni egyet. Nem talál, és nem is fog egészen az epizód végéig, mert persze olyan növény, hogy mexikói ugráló bab, nincs. A nap másik eseménye továbbra sem a maja piramis, mert minek, hiszen ez a sorozat kibaszottul nem a világ újkori csodáiról szól, hanem egy szerencsétlen manchesteri hangmérnökről, akit a haverjai szopatnak, ma például azzal, hogy elzavarják Lucho Libre pankrátornak.

Ez a fajta pankráció még az eredetinél is viccesebb, a résztvevők rettentő maszkokban és köpenyekben játsszák el a nagyhalált, Karl, aki saját bevallása szerint nincs formában, pedig elmegy egy edzésre, ahol a várhatóan vicces momentumok után (Karl pankrátor-maszkban, Kar edzés közben, Karl idétlen, Karl elesik, Karlt majdnem nagyon megverik) kiderül, hogy ez nem neki való sport. Nahát. Délután Karl szabad programot kap, sétál egyet és nézegeti az újságokat, amik tele vannak a drogkartellek háborúival, illetve azok cseppet sem áldásos eredményével, hullák és vér mindenütt, Karé ezen felbuzdulva ellátogat egy helyi temetőbe, ami európai szemmel iszonyú giccses és színes, bár ha lehet választani, engem inkább tessék valami bugyirózsaszín koporsóban eltemetni, ne a szokásos feketében, kösz.

Másnap még mindig nem megy piramist nézegetni, hanem egy Carlos nevű helyi csávóval a húsvéti parádé egy kevésbé biztonságos, de annál szórakoztatóbb elemében lesz tevékeny résztvevő. Van ugyanis errefelé egy hivatalosan nem engedélyezett, de ettől még nagyon népszerűnek tűnő felvonulás, aminek során papírból készítenek mindenféle alakokat (béka, tehén, csirke, stb.) amik Júdást hivatottak reprezentálni, rakta keresztül meg a gonoszt, na persze, elárulta Jézuskát a rohadék. Ezeket a papírból készült baszokat minden bizonnyal gyengeelméjű öngyilkosjelöltek fejire teszik, beletűznek kismillió petárdát, és hadd szaladjon a delikvens, miközben a fejére applikált izé vagy kigyullad, vagy nem.

Karl nem kicsit szkeptikus a dolog értelmét tekintve, hogy állunk a minekkel, kérdezi Carlost, aki erre nem nagyon tud felelni, van oszt kész, élvezd. Karl ekkor készül ki idegileg nagyon, amikor meglátja a petárdakészítő mestert, egy hatvanéves, félszemű helyit, miafasz, kérdi, ennek miért nincs két szeme? Kivitte a petárda, feleli Carlos angyali nyugalommal, mire Karl mér csak a fejét ingatja, ezek az emberek itt nem normálisak, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy idő előtt a giccses temetőbe kerüljenek. Kezdődik a haccacáré, ezek az emberek teljesen hülyék, jelenti ki Karl, amikor egy csávó fején meggyújtják a cuccot, Jamie a mi biztonsági szakértőnk, és ő már régen elhúzott a picsába innen, szóval futás. A párperces szaladgálás, petárdázás és sikoltozás után Karl megjegyzi hogy Bibliában nemigen áll olyan, hogy tessen felgyújtani egy papírtehenet kismillió petárdával, legalábbis az ő példányból ez hiányzott.

Ha azt hinnénk, most már irány a piramis, hát lófaszt, először Karl még elmegy egy helyi cowboy-farmra, ahol fel kell ülnie egy lóra, ez még úgy ahogy sikerül is, de aztán a vendéglátók egy kisebb bikára is szeretnék ráerőltetni, jó lesz az Karlitos, mondják neki, de ez az a pont, amikor Karl úgy dönt, mindennek van határa, Ricky Gervais meg bekaphatja az összes faszát. Nem ül fel a bikára, inkább elszalad, ki a kamera képéből is, hagyjatok engem békiben, micsoda őrült népség ez bazdmeg, az a csoda, hogy itt van, aki megéri a felnőttkort, minden áron ki akarják nyíratni magukat, csak tudnám, miért. A cowboyos szegmens legviccesebb darabja a tequilába áztatott hernyó megevése, ami Karlnak nem nagyon megy, sőt, majdnem széthányja magát tőle, pedig nem annyira nehéz dolog, ezt tapasztalatból mondom.

Lassan közeleg a nap, amikor Karl végre meglátja, hol áldoztak fel annyi szerencsétlent a maják isteneiknek, de ha már maják, akkor pár leszármazottal is illene megismerkedni. Kiviszik hát Karlt a semmi közepére, be az erdőbe, ahol egy kis falu lapul, vagy 100 lakossal, ezek a maják, mondja az idegenvezető, randa kis emberek, akik állandóan vigyorognak. Miért vigyorognak, kérdezi Karl, mert boldogak, azárt, semmit nem tudnak a külvilágról, itt élnek, nem foglalkoznak semmivel, csak a saját kis életükkel. Ha belegondolok, nem is lenne olyan rossz, na.

Egy helyi ínyencség kipróbálása persze kötelező kör, ez esetben darázslárváról van szó, amihez Karlnak kell levernie a darázsfészket a fáról, gratula, itt tényleg mindenkinek halálvágya van, semmi védőfelszerelés, egy szál ingben hadonásznak egy bottal a feldühödött darazsak között. A végén persze meglesz a meglehetősen gusztustalan, fehér lárvahalom, amit jó csilis mártással tálalnak fel, Karl majd' ki is köpi a tüdejét tőle, és megjegyzi, hogy na bazdmeg, így aztán sok értelme van a lárvának, az ízét nem érezni, akár disznószar is lehetne. Cserébe ad a vendéglátóknak a csipszből, amit véletlenül pont magával hozott, az ilyen megrendezett faszságoktól a falra tudnék mászni.

Az utolsó napra marad a piramis, ami persze kurva jól néz ki, és valahol döbbenetes látvány a sok faragott koponyás kővel, de Karl mire ide ér az epizódokban, már kurvára nem akar semmi mást, csak hazamenni, és nem érdekli az egész - ezzel beváltva a műsor alapvetését, ugye. A mostani csoda mondjuk a szokásosnál jobban leköti, mert az emberáldozat érdekes téma szerinte, bár azt nem érti, miért nem költöztek el a környékbeliek, ha látták, milyen lelkesen vagdossák le felebarátaik fejét a főnökök. A piramis előtt a turisták tapsolnak, mert a hely akusztikája kiváló, és van visszhang rendesen, ezt Karl is kipróbálja, majd megjegyzi, hogy annak idején nemigen így tervezték a piramist, mármint kellene egy építmény, ahol jól le tudjuk vágni a parasztok fejét, de legyen jó az akusztika. Igaza lehet. Közben egy turista elájul, Karl meg összegez, ezek itt meg vannak áldva a halállal, de ettől még nagyon jól érezte magát, Mexikó fasza hely. Jövő héten Peru jön.