Hogy volt?

VV5 - 1x16

2011. szeptember 28. 11:51 - Hódos Hajnalka

Többször megfogadtam már, hogy közvetlenül Pötyiséta után nem ülök le posztot írni, mert reggel ismét bebizonyosodott, a „fasz feláll az ész megáll” nem kizárólag a humanoid hímnemű egyedekre vonatkozik, így nemcsak az idegállapotom zaklatottabb a szokásosnál, de újra eljutottam a vagy én mék a háztól, vagy a kutya kijelentésig. A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy elhangzott a számból a „beküldelek a Villába, kis gyökér” is, hatástalan volt, az eb annyira vette komolyan a gazdi kezdődő idegösszeomlását, hogy jelen pillanatban is hanyatt fekve alszik a helyikén és horkol. Ilyenkor szoktam lefényképezni úgy, hogy mellé rakok egy sörösdobozt meg a távirányítót. Balázs komolyan elkezdett hiányozni tegnap este, és Lilu számára végre van jó hírem. Egészen pontosan egy jó meg egy rossz, kezdem a rosszal, gernika kommentelőnk szerint tegnap este Dolgozó lánynak öltöztették, a jó, hogy mindenkinek tetszett a haja, és ennek egy emberként hangot is adtunk a kommentekben.

Az öfi vérszegény konfliktussal kezdődik, a főbb szerepekben Attila és Annamária, aki beleugat a más dolgába, Sehere és Gergő. A fiúk válasszanak párt maguknak, mert ma lánykényeztető nap van, ha tetszik, ha nem. Attilának BTA marad, mindketten forgatják a szemüket, a Manipulátor súlyos kijelentést tesz, megtört az egység, na várjatok csak, majd lesz egy alkalom, mikor én sem állok ki mellettetek. Igen, Attila megsértődött, mert ő bezzeg, ha más lett volna ilyen helyzetben, megmentette volna a sorscsapástól. Annamária undorodik Attilától. Attila meg Annamáriától.

Kedves párbeszéd kezdődik közöttük, Attila, lásd be, hogy bunkón viselkedsz, nemcsak velem, más lányokkal is. Egy ta-hó vagy! Annamária nem tudja lassabban mondani. Javaslom a „nem lesz gázáremelés mondatot” a gyakorlásra. Seherének és Gergőnek elege lesz, faszt kell itt köcsögösködni, pakoljanak félre mindent és csinálják meg a feladatot, picsábamá. Nagy erőkkel megkezdődik a kényeztetés, műkörömreszelgetés, arcpakolás, hajmosás, pedikűr, Attila meg azért néz így, mert elolvasta a feladatot. Jézus, BTA teljes testét krémmel kell kenegetni, de az is lehet, hogy a Jézusozás a kivillanó bal cicinek szólt. Attila sír, de Annamária nyugodtan nyöghet közben. Közben megbeszélik, hogy a Manipulátor lelkileg nem fejlődött normálisan, meg azt is, hogy szereti a prosztóságot és nagyon tudja, hova kell szúrni.

Én is jézusozok, mert a következő blokk elején Attila atlétában van, nagy igénye lehet a kamerára, mert Fecónak nyíg Kingáról, ha egy napot kibírna úgy, hogy nem keresné a társaságát, utána leszarná, de szar, hogy Kinga leszarja. Fecó hümmög vasalás közben, szerinte hagyni kéne, hogy ezek a dolgok maguktól szülessenek meg. Melinda húzzon a vérbe, most épp egy beszélgetésben vannak, és egyébként is, mit akarhat az Amazon Fecótól? Na várjunk, ez egy nagyon fontos dolog. Melinda tudja, hogy van Andzselína, meg minden, de kezd többet érezni Fecó iránt. Fecó hitetlenkedve röhög, maraggyámá, ez komoly? Dehogy röhöglek ki, ez megtiszteltetés, hát én mindjárt eldobom a vasalót! Fecó tamáskodik kicsit a riportban is, aztán futszalad, hogy megbeszélje Attilával a dolgokat, húbazmeg, hívjuk be a Gergőt is! Meg jöjjön a Kinguci is! Három napja van benn bazmeg és odamenni ilyennel, mondja Attila, ő, aki egészen tizenhét óra múlva tetszelkingázott, ugye, micsoda egy amatőr ez a nő! Biztos be akar férkőzni! Így akarja beszippantani a Fecót! Mekkora egy aljas geci ez a nő, bejön az ember, hogy visszaszerezze a feleségét, erre ezt csinálja! Ja, egy féreg, bólogat Kinguci, és milyen jól tud hazudni! Szerintem halálra is ítélték, csak azt kivágták az öfiből. A szánalmas szerelmi vallomás egyébként fogadás eredményeként született, Melinda vesztett, egyébként Dya vallott volna. Ahham, micsoda muri, mindjárt megzavarodok ezektől a csínyektől, tényleg.

Posványmély Érzésű megkavarja a szart, milyen kulcsot adott, Gergő, biztos nálad van, mert te lapítasz, mint szar a gazban! A lányoknak megérzése van, biztos, hogy Gergő a kulcsos ember, Attila is tudja, Kiszopfel azon gondolkozik, lehet, hogy ő az, mert Vera mondta neki, milyen barna vagy. Mondja valaki, hogy Kiszopfel nem ennyire hülye, könyörgöm! A Mariana-árok Mélységű Érzelmekkel Rendelkező Vera a fiúkkal kezd, fincsi-e a máfin? Ja, bólogat Péter tele pofával, sütöttem bele kis idézetet ám. Ilyen jól ismersz, hogy magamat kigúnyolom, ha kell, de másnak nem tűröm el? Jó lesz veled vigyázni! Fecó is beszopja a frajdzsigázást, ennyire érzelmesnek találsz, Vera? Igen, van hitem a magas falak előtt, csak néha leírom magam. Ó, Fecó, ne mondj ilyet, mert az érzékeny idegrendszerem itt helyben omlik össze, könyörög Vera. Attila három másodpercre elérzékenyül, te ilyeneket megláttál kívülről? Igen, lehel Vera, érzékeny kategóriában jöttem – gondolom kutyaszőr allergiája lehet – vannak dolgok, amiket meglátok, ami másnak láthatatlan. Ismerem ezt, én is rácsodálkozok néha, hogy mások miket látnak meg amiket én nem, mondjuk nekem az a másfél dioptria az oka, de akkor ezentúl én is úgy fogom fel, egy mások által nem ismert világban járok, attól biztos én is különleges leszek, még tán a Duna-parton is mögém állnak.

Kinga megint hisztizik, kezd a töke kilenni a Manipulátorral, elhúzza a mézesmadzagot, aztán meg behúzza a stopot, meg egyébként is, bejött ide ez a CipollaCsaj, és mindenki veri rá a nyálát. Ehh, minden csoda három napig tart, legyint Veronika. Mindenki Gurujától a csajok is megkapják az igét: Sehi a legcsajosabb kis csaj, de hogy mi van belül, az kérdés. Veronika gyerek és befolyásolható, Kinga jólelkű csaj, csak a valódi énje még nem tört felszínre. A féregezés hálistennek már igen. BTA egy jéghegy, nem is fogja feszegetni. Ha közeledsz, várni foglak, de az is lehet, hogy hátba fogsz szúrni. Lehet, hogy veszekedni is fogunk, de én állok elébe. Feszengeni kezdek, és szörnyű hiányérzetem támad, aztán rádöbbenek, mitől. Vera nincs talpig feketében és nem tépte le egy fekete kakas fejét, nem látom a bakot sem, aminek a nyakát szegte volna és ivott volna a véréből, de még egy kurva jósgömb sincs sehol, ezekkel mennyivel hatásosabb lett volna ez a belépő.

Jöjjenek is a Helyeskék, mert még a végén belép De Niro az Angyalszívből. Csábító Pillantású Renátó, Vakító Mosolyú Peti és a Fantasztikusan Jótestű Csaba az est főszereplői, hú, hát ti vagytok az utolsó kategória. Mennyit készülődtetek, megvolt az utolsó gyanta? Lilu Dolgozó lányból pillanatok alatt átvált Fidesz női tagozatra, mi ez a randalírozás a Villában? Sehere, élő adásban vagy bazmeg! Senki ne rendetlenkedjen, nézzük Renátót! Renátó főiskolás és szeret jó benyomást kelteni. Az önbizalmat kelt benne, ha jól néz ki. Nem piperkőc, csak ad magára. Anyuval és a tesóval vízipipáznak, ez spirituális hobbi. Van párja, Zsófi, ez egy érdekes kapcsolat, mert gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak most értek meg arra, hogy járjanak. Biztos hogy kibírja a kapcsolatuk, szeretlek, én is. Ennyi sötét nyomorult után Renátót szinte öröm hallgatni, összetett mondatokban beszél és értem is, amit mond.

Nézzük Petit. Peti munkakereső, neki is van hobbija, kettő is, rendszeresen nézi magát a tükörben és biciglizik, direkt írtam gével, ne írjatok leveleket, köszi. Baromi fontos továbbá, hogy a nap mindig szembe legyen vele, ha napozik. Szeret meccset nézni, az enervált ottagól felpattanásból azt sejtem, bundeszliga drukker lehet. Tudjukkikre gondolok, ugye. Rend- és tisztaságmániás, a kocsiját naponta törölgeti, fel is akasztott a visszapillantóra egy rózsafüzért, gondolom, a fenyő illatú waldbaum illatosítót a stáb kérésére vette le. Roxy a lelki társa, biztos benne, hogy a lányok benn nem tudják elcsábítani, mert szereti. Hogyne, majd takarít benn a Villában, na, itt az új Gigi.

Jótestű Csaba jó teste olyan aránytalan, mint Popeyé, de ezen legalább van szőr és némiképpen férfinek tűnik, egészen addig, míg el nem kezdi a haverja seggét markolászni kosarazás közben. Két fősulit is csinál egyszerre, mert komoly ember akar lenni komoly beosztásban. Gyúr, de nem azért mert egy önimádó gyökér és használja a paramétereim szót. Nincs csaja, gitározik, és szétdobálja a cuccait. Vonzza az érdekes helyzeteket, igen, ő komolykodó és céltudatos, de nem akar felnőni és Lilu feltűnően futtatja. Igen, tetszik neki valaki a Villában. Egy csaj, ezt némi szkepticizmussal fogadom. Renátó kortesbeszéde végleg meggyőz arról, hogy ennek a srácnak otthon van a helye, túl normális, Peti lapos szövege untat, hallottuk már, hogy nyitott, őszinte srác vagyok, aranyom, Csaba szaval, óbazmeg.

A Poéta kerül a Villába, nem figyeltem, a Lakók kit várnak, mert rohadtul untam, Lilu sejtelmeskedik, ma egy óóóóriási meglepetés lesz, húha, ezek a kijelentések már a vévénégy alatt sem jelentettek semmi jót, szégyellem is, hogy nincs lyuk az oldalamon a kíváncsiságtó, de bevallom, engem sokkal jobban érdekel, igaza lesz-e Lasombrának, aki azt jósolta, ez a gyerek olyan meleg, hogy a tenyerével fog vasalni.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
1100 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kékdelfin 2011.09.29. 01:37:18

@vancrow: vagy az azért volt, mert kurvára jól érzi magát?

vancrow 2011.09.29. 01:38:27

Elég jól érzi már magát mindenki, gergő csak egy whiskeyt ivott

kékdelfin 2011.09.29. 01:39:11

hopp, vera fülében megintolyan kurva nagy fülbevaló van.
és hopp, vera igen fogós kérdést tett fel.
ezt dokumentáljuk:
vera annamarinak: "neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?"

kékdelfin 2011.09.29. 01:41:07

megállapíthatjuk, hogy verához legtávolabb áll annamari.

vancrow 2011.09.29. 01:41:18

@Kékdelfin: :) Hát kemény a Borg kérdezésben is, nem csak válaszokban :)

vancrow 2011.09.29. 01:42:37

@vancrow: Sehere nem igazán tudta kimondani az Intelligencia szót, fogós, beismerem

kékdelfin 2011.09.29. 01:43:58

Vera=Borg? erről én lemaradtam.

vancrow 2011.09.29. 01:45:20

@Kékdelfin: :)) Nem kell bedőlni a látszatnak, ő a borg királynő

kékdelfin 2011.09.29. 01:48:26

Na, azt hiszem én nem várom meg a hamarosant.
Jó éjt!

vancrow 2011.09.29. 01:49:24

@Kékdelfin:
Jóéjt, én még a végét megnézem

2011.09.29. 01:51:46

Veronika csak szerintem hasonlít Marilyn Mansonra? :)

JOKKA21 2011.09.29. 01:51:50

Vera egy bunkó bula.

vancrow 2011.09.29. 01:53:34

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska:
Vmi spéci kontakt azért feldobná a hasonlatot

vancrow 2011.09.29. 01:55:33

Diától azért félnék elmésebbet kérdezni nehogy éhen haljon szegény

vancrow 2011.09.29. 02:16:15

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska:
Mondasz vmit a szemüveg külön cool nem kell a kontaktlencse sem

foxglove (törölt) 2011.09.29. 03:15:00

hú de kemény volt, nem tudok aludni, végignéztem az igazmondót.
2 megállapítás:
1. Mindenki nézze vissza Kubát, ha tudja, beszarás a gyerek. Most komolyan, nem szabad kiszavazni.
2. Vera Érzékeny Lelkű? faszt. Megvan mindenkinek a tegnapi meghunyászkodós-behódolós Péteres jelenet? Na, hát az egy nagy kamu volt, a csaj egy hidegvérű, gonosz, gyilkos picsa, ki fog nyírni mindenkit, egyesével. Nagyon durva. Annamarival kezdi, Péter vagy Virsli lesz a következő, aztán Dia és így tovább. Ezt én mondom persze, nem ő, de biztos vagyok benne.

bknn 2011.09.29. 08:26:42

Hatásosabb lett volna, ha előbb azt jelentik be, hogy két új játékos érkezik, majd pedig azt, hogy ezért két régi távozik a jövő héten.

beacska 2011.09.29. 08:44:45

@foxglove: én megnéztem a tegnapi Péter-Vera No.1 és Péter-Vera No.2 jelenetet. Amit bevágtak az ÖF.-ba úgy volt szar, ahogy volt, de "élőben" érdekes volt.
-Vera tényleg be volt szarva, hogy csúnyán elbaszta
-Kimondta, amit Peti hallani akart: "Segíts, kérlek"
-és elhangzott: "el tudod intézni, hogy ne kerüljön adásba?"."Nem" párbeszéd

KvakCaptain 2011.09.29. 08:47:42

Ma éjszakai onlineról valami, valamerre?

mocskosmacska 2011.09.29. 08:49:32

Ez az újvera nem filozófia-pszichológia szakos egyetemista pécsen? Azok jellemző, hogy modorosak, fölényeskedőek és nem tudnak öltözni.

mocskosmacska 2011.09.29. 08:50:49

Vera miért piszkálja annamarit? Ismerték már egymást kintről? VAgy egyszerűen csak úgy gondolja, hogy annamarit, mint kiközösíttetett lehet piszkálni, ha már a borgot nem meri?

beacska 2011.09.29. 08:53:24

@mocskosmacska: Annamari nem arról faggatta, kinél van a kulcs (a Borg ennél nem jut tovább), hanem hogy létezik-e egyáltalán, és vallja be, hogy kamu. Ezért keményített be. Látszólag.
Verából azért kinézem, hogy egyrészt nem nézi AM-t, másrészt, nem áll be a sorba.

beacska 2011.09.29. 08:56:05

@beacska: +1 LE az utolsó mondatban

beacska 2011.09.29. 08:57:54

@mocskosmacska: :) AnnaMari. Jó név, csak iszonyat hosszú ;D

nathalie 2011.09.29. 09:01:57

@mocskosmacska:
de, és mellette másodszakon meg lesz a tanár diploma is. :)
Verából én ezt néztem ki egyébként. Betámadta AM-t, mert őt senki nem fogja megvédeni (a borgot még megvédenék a fiúk), a leginkább kívülállóra úszik rá, hogy bizonyítsa a csorda előtt, hogy ő mennyire faszacsaj. Semmi rosszat nem tett neki ez a lány, mégis úgy támadja mintha kötelező lenne. VAgy lehet csak viselkedésmintát másol Péterről. Mindenesetre gondolom már senkinek nincs kétsége, hogy az érzékeny kategória túlzás volt.

AM: annamari.

rianna 2011.09.29. 09:06:20

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: az újságban megszerkesztik amit mondasz, így bárki tűnhet összeszedettnek és okosnak egy interjúban :)

jó reggelt

Lasombra 2011.09.29. 09:07:04

jó reggelést.

amíg alszik az ember milyen fejlemények vannak!

mazo-emo-Vera mégis egy Kaiser Soze? höhöhö.

ezért a párbeszédért meg (@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: ) még egy pirospont a lieblingemnek. így kell ezt csinálni. buzi-e vagy? ott a pont.

@mocskosmacska: a leggyengébb(nek vélt) ember rugdosása ősi román szokás. ennyi.
de ha AM tényleg beférkőzik Péter bizalmába, Vera meg AM-et fogja kostolgatni, akkor ott gyönyörűséges körbeverés lesz. kő-papír-olló.

mocskosmacska 2011.09.29. 09:12:59

@Lasombra: Péter tuti kedves lesz annamáriához, mivel péter az első ember, aki annamari bizalmába tud férkőzni. Meg péternek szüksége van hívekre. Amikor a kényeztetésnél annamarit választotta, akkor is milyen népszerű lett, mert:
1. annamarinak jól esett
2. a borg ünnepelte, hogy mégsem olyan geci, ahogy beharangozák, mert vigasztalja a rút kiskacsát, ahelyett, hogy a bombázó dyát masszírozná, hát ez apéter egy araany ember.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:17:27

@beacska: igen, meggyőző volt valóban, bár akkor is volt egy nagyon halvány sejtésem, hogy rájátszik. pl. az én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármit is mondhassak, vagy ilyesmi... Szerintem, így utólag,@mocskosmacska: akkor rájátszott, hogy kihozza Petiből az állatot (megtörtént), amit a kellő pillanatban majd ellene fordít (megtörtént).

mocskosmacska 2011.09.29. 09:18:27

@nathalie: De tanítani nem fog, hanem újságíró lesz a femina.hu-n.

nathalie 2011.09.29. 09:20:58

@mocskosmacska:
:):):)
ahhoz képest, hogy úgy ment be ez a lány, hogy mindenki kedvelte, két nap alatt sikerült elérni ennek az ellenkezőjét. van még itt olyan, aki kedveli?

genevieve 2011.09.29. 09:22:10

na és mi van akkor, hogy mindezeket a dolgokat csak a lelkes nézők/kommentelők képzelik be a villalakókba?:-)

azok meg bent csak spontán reagálnak a dolgokra?:-D

Lasombra 2011.09.29. 09:23:25

@nathalie: Fecó? ő szerintem Magda Marinkót is kedvelné. ő mindenkit kedvel.
meg a másik langyos víz nekem MILFinda. neki úgy tűnik, egyfaszmindegy, ki mit csinál. bár én csak az öfikből tudok kiindulni.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:23:31

bocs mocskosmacska, az előbb félrement, külön válaszok, tehát:
@mocskosmacska: kérdeztek tőle olyat, hogy kit tart legeresőbbnek-leggyengébbnek, a válaszaiból kiderült, hogy teljesen felkészült FB-ból. FB alapján Annamari gyenge... támadható, kicsinálható anyagnak tűnik neki.

Lasombra 2011.09.29. 09:25:40

@genevieve: szerintem a villalakók zöme max annyit tervez előre, hogy sört vagy bort igyon este.

ami kicsit is konspirációgyanús, az:
- vagy reakció olyanra, amit nem láttunk,
- vagy feladat, utasítás,
- vagy a Retek remek vágása,
- vagy nem úgy gondolta, félreértjük,
- vagy véletlen.

Lasombra 2011.09.29. 09:26:48

@nathalie: sry, még csak a reggeli kv-m felénél járok. :)
fel is vettem önként a zöld kendőt.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:27:24

@genevieve: lehet, hogy igazad, az a vicces, hogy mindenki úgy bekajálta Verát, hogy nagyon röhögtem. Fecó állva tapsolta a beszédét, nem viccelek, szó szerint. Majdhogynem oltárt kezdtek építeni neki, hogy ilyen frankó, őszinte egy csaj ő. Egyedül (Annamarin kívül, ő utálja) az egy szem Veronika mondta azt, hogy minden, ami kijött a szájából, színjáték volt, és a csaj úgy taktikázik, ahogy eddig még senki:))

genevieve 2011.09.29. 09:27:53

@Lasombra: ezért mondtam:-)

mi csak egy vágott verziót látunk, de ők ebben élnek 7/24....nem véletlen, hogy az a felvett szerep amivel bementek szinte mindnél lekopott pár nap alatt...lásd pl. annamarit....

genevieve 2011.09.29. 09:28:58

@foxglove: tudod ez olyan mint egy állásinterjú, vagy egy személyiség teszt...tudod előre milyen válaszokat akarnak hallani a kérdezők, ezért úgy válaszolsz:-)))

beacska 2011.09.29. 09:33:49

...nnna, mindezek miatt igyekszem én az "élőt" nézni, még ha 1/2 napot csúszok is vele. Az ÖF meg egy egészet...

Lasombra 2011.09.29. 09:34:31

bárhogy is osztunk-szorzunk, az ominózus Vera-Péter beszélgetésen valaki hülyére lett véve.
ott és akkor nem működhetett egyszerre Vera és Péter taktikája is.

nathalie 2011.09.29. 09:35:04

@genevieve:
sztem vera zsigerből ilyen. Ő eljátszotta, hogy kedves, rendes, az intelligencia mindenek felett. közben meg mégis csak egy törtető picsa lehet, legalábbis az összefoglalók alapján. szóval valóban nem sokáig tudta a szerepét játszani. Szerintem azért apróbb lépéseket meg tudnak tervezni, vagyis egy verából kinézem, hogy amikor oltja péter hirtelen elkezdi eljátszani, hogy igazad van péter, persze péter, bocsáss meg péter. AZért azt ne felejtsük el, hogy ő vizet ivott, míg péter vodkát. De én ezt nem is taktikának nevezném. szerintem az a nő elég jó emberismerő, tudja kinek kell nyalni, ki előtt kell meghunyászkodni, kit lehet lealázni.

genevieve 2011.09.29. 09:37:33

@Lasombra: mindkettő csak magát adta:-D

genevieve 2011.09.29. 09:39:58

@nathalie: a bejátszásból nekem az jött le, hogy péter rá akar mászni a csajra és előadta az alfahímet:-)

nagyon röhögtem tegnap mikor a csajokkal táncolt:-) úgy mozgott mint egy csimpánz:-)
azok meg oltogatták, hogy milyen jól nyomja:-)
akkor látszott milyen kis törpe...és akár taktikus, akár nem ő is csak pasiból van és kellene neki a pipihús:-) akkor is ha szilikonnal van körítve:-)

BarBwire 2011.09.29. 09:43:42

@nathalie: szia drága, egy éjszakai kommentedre válaszolva Bandi szűntelenítése eddig egy jó lépés ahhoz, hogy benn maradjon valaki, de ki lesz az aki ezt felvállalja. Én tuti hogy hánynék, ha nekem kellene hagynom.

BarBwire 2011.09.29. 09:44:54

@genevieve: Hiába úgy mozgott, mint egy csimpánz, legalább látni, hogy mozgékony az ágyban, nem úgy mint Krisztofel, aki egyet balra-egyet jobbra táncstílussal próbálkozott.

nathalie 2011.09.29. 09:46:41

@genevieve:
én is azon röhögtem, hogy hogyan táncol :D:D:D
És egyébként azt is beszéltük itt este, hogy biztos szar lehet neki, hogy ráizgul a borgra. foxglove-t idézve, ez nagyon unproffessional :D:D

nathalie 2011.09.29. 09:48:40

@BarBwire:
fúúúúj :) nekem az a mozgás ágybna nem kellene :) egyébként én kb ugyanannyira undorodok pétertől mint banditól :)

Lasombra 2011.09.29. 09:56:21

nofene. úgy látom, ez a "muti hogy táncolsz, meglátom, hogyan dugsz" elmélet férfiakra és nőkre is érvényes. :)

pedig ez néha épp fordítottan arányos. mert van az úgy - magamból kiindulva - hogy pölö minél többet iszok, annál virtuózabb vagyok a denszflóron (legalább is úgy érzem :D), viszont annál esélytelenebb, hogy valami maradandót alkotok hupákoláskor.

BarBwire 2011.09.29. 09:59:08

@nathalie: egyszer élünk! Gondolom még nem volt töltött galambbal.

BarBwire 2011.09.29. 09:59:54

@Lasombra: az alkohol és a teljesítés fordítottan arányos párost alkot (remélem jól írtam)

BarBwire 2011.09.29. 10:00:40

@nathalie: Na jó, de Krisztofel sokkal merevebb mint Péter, akkor így jó?

nathalie 2011.09.29. 10:05:42

@BarBwire:
de peter olyan perverzen nyomta. abból a táncból azt tudom elképzelni, hogy úgy tolja a csajokat,hogy közben kilóg a nyelve és azt lihegi, ugye milyen jó vagyok? tényleg annyira hasonlítottak egy csimpánzra a mozdulatai, hogy inkább állatias volt, mint szexuális.
de krisztofel tényleg merevebb :D az alapján ahogy táncolt, mozgáskultúrája nem nagyon van.

BarBwire 2011.09.29. 10:09:14

@nathalie: ha annyit jár kondiba, nem csoda, ha nem fogja majd a lábait összezárni, meg a kezeit se.

Igen, Péter valoszinüleg olyan :-DDD

foxglove (törölt) 2011.09.29. 10:11:55

@nathalie: hátezkész:D ez után a komment után Péter minden maradék tekintélyét elvesztette nálam:D

Lasombra 2011.09.29. 10:16:09

@nathalie: ez alapján viszont akkor Verát kell elkapnia, mert az még mondaná is neki, hogy "hogyne. persze. igen. gazdám." :)

nathalie 2011.09.29. 10:16:27

@foxglove:
akkor a foglalkozás elérte célját :D:D

nathalie 2011.09.29. 10:20:52

@Lasombra:
egy probléma van: verából nem tudom kinézni, hogy eljátsza az orgazmust, ahhoz ő túlságosan unott. Viszont Péter meg nem annak a típusnak tűnik, akinek fontos a másik öröme, úgyhogy akár valóban lehet ebből a nászból egy csodálatos kapcsolat :D

genevieve 2011.09.29. 10:27:10

@BarBwire: mozgékony az ágyban?:-)

kétlem,hogy bármi köze lenne a szexualitásnak ahhoz, hogyan rángatja magát tánc közben:-)

ha igy nézzük a legnagyobb szexakrobata seherezádé, mert ő remekül tekeri a csipőjét tánc közben:-)

genevieve 2011.09.29. 10:28:45

@nathalie: péternek fontos a más öröme?:-D

nathalie 2011.09.29. 10:30:27

@BarBwire:
láttam. Legközelebbi csaj remélem felvesz egy plexi szemüveget, hogy nehogy kibökje a szemét valami a lábmosás közben...

nathalie 2011.09.29. 10:31:22

@genevieve:
nem annak típusnak tűnik, akinek fontos a másik öröme. ezt írtam :D

reKorrekt 2011.09.29. 10:59:29

@reKorrekt: Melyik nyomott Veronikacycámra?!?44NÉGY :D

nathalie 2011.09.29. 11:00:44

Na nehogy már Veronika és Cristofel!!! a két kedvencem :( miért így állnak az emberek hozzá? Tartok tőle, hogy amíg én azért nézem, hogy röhögjek, tehát nyugodtan maradjanak az idióták, a kurvák, és az ellenszenvesek, addig mások valami mást látnak benne. :( remélem az rtl nem engedi, hogy a két kis szefos kiessen.

BarBwire 2011.09.29. 11:01:29

@reKorrekt: De látom Bandi mindent visz

Tüzitündér 2011.09.29. 11:03:18

Sziasztok! Segítsetek, mert egyszerűen nem tudok rájönni, hogy ki az a Borg?

nathalie 2011.09.29. 11:04:08

@nathalie:
ja, megnyugodtam. nekem először valami totál más eredmény jött fel és látom azért nem ezren szavaztak :D levert a víz.

KvakCaptain 2011.09.29. 11:07:29

@Tüzitündér: A Borg (melynek egyedei így nevezik magukat, egyesszámban és nem pedig „borgoknak”) agresszív és technicista társadalom, mely állandó hódítással és a leigázott kultúrák népességének, tudásának és technológiájának magába olvasztásával (asszimilációjával) tartja fenn magát. Egyedei – félig (és eredetileg) szerves, humanoid lények, félig pedig gépek – a testükbe ültetett szervetlen, biokibernetikus implantátumok és az ezeket a szerves részekkel összehangoló nanotechnológiai gépek (nanoszondák) által emberfeletti képességekre tesznek szert, és egyéniségüktől megfosztott bábokként mindannyian egy informatikai eszközökkel megvalósított, kollektív központi tudattal rendelkeznek, melyet egy vezér, a Borg királynő hangol össze.

na így ki(k) lehetnek? :)

nathalie 2011.09.29. 11:10:13

@KvakCaptain:
egyet viszont én nem tudok. Ki a királynő? Gergő? az rtl? a szilikon? ki a királynő?
köszönöm :)

KvakCaptain 2011.09.29. 11:12:23

@nathalie: hát azt én sem találtam meg a wikipediaban. Szerintem rejtőzködik, mert igazából cylon. :)

nathalie 2011.09.29. 11:18:30

@KvakCaptain:
na remek, akkor ha kiszavazzuk visszajön belőle egy új egyed? :)

KvakCaptain 2011.09.29. 11:20:50

@nathalie: attól függ, hogy tudatában van-e cylonságának. :)

nathalie 2011.09.29. 11:23:07

@KvakCaptain:
egyesek esetében biztos vagyok benne, hogy semminek nincsenek tudatában :D

kemény keleti kommentelő 2011.09.29. 11:42:54

Érdemes volt megnézni a tegnapi öfit, kiderült Péter miért került transzba. Vera egy olyan lány, aki vizet iszik (azt is csak kupicából) és a fiúkat 5 percenként látja el vodkával. Magyarul álomnőci. Ma velőspacalt főzött volna nekik, miközben ő fogyózik napi egy almával. Simán nyerné a játékot és ezt a dugó nem hagyhatta.
Ha jók a megérzéseim, Attila ma véletlenül páros lábbal ráugrik Csaba gitárjára, amiből pozdorja lesz. Majd bazsevál otthon a tarcsival. Ha Attila netán elfelejt ugrani, megint Péterre vár a hálás feladat.

busifa 2011.09.29. 11:44:56

@BarBwire: a video vége a legmókásabb, amikor Vera nyilatkozik arról, hogy miket nem vállal a mosdatáson kívűl...

reKorrekt 2011.09.29. 11:55:47

@KvakCaptain: Ez olyan szép definíció hogy meghívlak egy sörre :)

mocskosmacska 2011.09.29. 12:14:44

@Tüzitündér: A szilikonosok olyan egyformák és mindig ugyanazt csinálják, ezért ők a Borg.

mocskosmacska 2011.09.29. 12:15:21

@nathalie: Ilyen részletesen szerintem még nem lett elgondolva.

Tüzitündér 2011.09.29. 12:38:33

@mocskosmacska: Tényleg mind tök egyforma...a két szőkét sem tudom megkülönböztetni a barnák is egyformák, kivéve mondjuk arepedtfazék hangút, azt is csak akkor ha megszólal! :) igaz még csak kettőt láttam, de a végére már tényleg kettőt láttam, mert megittam egy üveg bort közben.

BarBwire 2011.09.29. 12:40:05

Attila állandóan a tetkóját vakarja.

nathalie 2011.09.29. 12:48:21

@BarBwire:
mert új neki és viszket.

mocskosmacska 2011.09.29. 12:54:09

Észrevettétek, hgoy gergő felhagyott ezzel a "én ülök az egyes bilin, te csak utánam jöhetsz" stílussal? Az rtl szólt rá, vagy ő jött rá, hgoy ez az a hely, ahol ha rájönnek, hogy ő esetleg csak a kettes bilin ül, akkor sem kell féltenie a selymes hátsóját zuhanyzás közben?

BarBwire 2011.09.29. 12:57:31

@nathalie: Akkor kenegesse, mit eddig, általában a konyhában kenegette (lehet hogy zsírral?) nézem ezt a vérnyúl által küldött linket. Mire gondolhattak a játékosok, hogy bemennek, és kánaán?
Kaja, pia, nők? Teljesen taccsra vágódtak Lilu egyetlen mondatától.

Ahogy Sehere részegen énekli a Micimackót. :-DDDD

reKorrekt 2011.09.29. 12:57:58

Eredményt hirdetek (87 savazat alapján).
Akiket a legkevésbé akartok - már most - bent látni:
1. Bandi (16)
2. Dya (11)
3. Vera (10)
4. Péter (9)

(A három Veronykára szavazónak pedig nincs szíve!)

nathalie 2011.09.29. 12:58:43

@BarBwire:
vazelinnel kell kenni, az jó neki.
süti beállítások módosítása