Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1x16

2011. szeptember 28. 11:51 - Hódos Hajnalka

Többször megfogadtam már, hogy közvetlenül Pötyiséta után nem ülök le posztot írni, mert reggel ismét bebizonyosodott, a „fasz feláll az ész megáll” nem kizárólag a humanoid hímnemű egyedekre vonatkozik, így nemcsak az idegállapotom zaklatottabb a szokásosnál, de újra eljutottam a vagy én mék a háztól, vagy a kutya kijelentésig. A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy elhangzott a számból a „beküldelek a Villába, kis gyökér” is, hatástalan volt, az eb annyira vette komolyan a gazdi kezdődő idegösszeomlását, hogy jelen pillanatban is hanyatt fekve alszik a helyikén és horkol. Ilyenkor szoktam lefényképezni úgy, hogy mellé rakok egy sörösdobozt meg a távirányítót. Balázs komolyan elkezdett hiányozni tegnap este, és Lilu számára végre van jó hírem. Egészen pontosan egy jó meg egy rossz, kezdem a rosszal, gernika kommentelőnk szerint tegnap este Dolgozó lánynak öltöztették, a jó, hogy mindenkinek tetszett a haja, és ennek egy emberként hangot is adtunk a kommentekben.

Az öfi vérszegény konfliktussal kezdődik, a főbb szerepekben Attila és Annamária, aki beleugat a más dolgába, Sehere és Gergő. A fiúk válasszanak párt maguknak, mert ma lánykényeztető nap van, ha tetszik, ha nem. Attilának BTA marad, mindketten forgatják a szemüket, a Manipulátor súlyos kijelentést tesz, megtört az egység, na várjatok csak, majd lesz egy alkalom, mikor én sem állok ki mellettetek. Igen, Attila megsértődött, mert ő bezzeg, ha más lett volna ilyen helyzetben, megmentette volna a sorscsapástól. Annamária undorodik Attilától. Attila meg Annamáriától.

Kedves párbeszéd kezdődik közöttük, Attila, lásd be, hogy bunkón viselkedsz, nemcsak velem, más lányokkal is. Egy ta-hó vagy! Annamária nem tudja lassabban mondani. Javaslom a „nem lesz gázáremelés mondatot” a gyakorlásra. Seherének és Gergőnek elege lesz, faszt kell itt köcsögösködni, pakoljanak félre mindent és csinálják meg a feladatot, picsábamá. Nagy erőkkel megkezdődik a kényeztetés, műkörömreszelgetés, arcpakolás, hajmosás, pedikűr, Attila meg azért néz így, mert elolvasta a feladatot. Jézus, BTA teljes testét krémmel kell kenegetni, de az is lehet, hogy a Jézusozás a kivillanó bal cicinek szólt. Attila sír, de Annamária nyugodtan nyöghet közben. Közben megbeszélik, hogy a Manipulátor lelkileg nem fejlődött normálisan, meg azt is, hogy szereti a prosztóságot és nagyon tudja, hova kell szúrni.

Én is jézusozok, mert a következő blokk elején Attila atlétában van, nagy igénye lehet a kamerára, mert Fecónak nyíg Kingáról, ha egy napot kibírna úgy, hogy nem keresné a társaságát, utána leszarná, de szar, hogy Kinga leszarja. Fecó hümmög vasalás közben, szerinte hagyni kéne, hogy ezek a dolgok maguktól szülessenek meg. Melinda húzzon a vérbe, most épp egy beszélgetésben vannak, és egyébként is, mit akarhat az Amazon Fecótól? Na várjunk, ez egy nagyon fontos dolog. Melinda tudja, hogy van Andzselína, meg minden, de kezd többet érezni Fecó iránt. Fecó hitetlenkedve röhög, maraggyámá, ez komoly? Dehogy röhöglek ki, ez megtiszteltetés, hát én mindjárt eldobom a vasalót! Fecó tamáskodik kicsit a riportban is, aztán futszalad, hogy megbeszélje Attilával a dolgokat, húbazmeg, hívjuk be a Gergőt is! Meg jöjjön a Kinguci is! Három napja van benn bazmeg és odamenni ilyennel, mondja Attila, ő, aki egészen tizenhét óra múlva tetszelkingázott, ugye, micsoda egy amatőr ez a nő! Biztos be akar férkőzni! Így akarja beszippantani a Fecót! Mekkora egy aljas geci ez a nő, bejön az ember, hogy visszaszerezze a feleségét, erre ezt csinálja! Ja, egy féreg, bólogat Kinguci, és milyen jól tud hazudni! Szerintem halálra is ítélték, csak azt kivágták az öfiből. A szánalmas szerelmi vallomás egyébként fogadás eredményeként született, Melinda vesztett, egyébként Dya vallott volna. Ahham, micsoda muri, mindjárt megzavarodok ezektől a csínyektől, tényleg.

Posványmély Érzésű megkavarja a szart, milyen kulcsot adott, Gergő, biztos nálad van, mert te lapítasz, mint szar a gazban! A lányoknak megérzése van, biztos, hogy Gergő a kulcsos ember, Attila is tudja, Kiszopfel azon gondolkozik, lehet, hogy ő az, mert Vera mondta neki, milyen barna vagy. Mondja valaki, hogy Kiszopfel nem ennyire hülye, könyörgöm! A Mariana-árok Mélységű Érzelmekkel Rendelkező Vera a fiúkkal kezd, fincsi-e a máfin? Ja, bólogat Péter tele pofával, sütöttem bele kis idézetet ám. Ilyen jól ismersz, hogy magamat kigúnyolom, ha kell, de másnak nem tűröm el? Jó lesz veled vigyázni! Fecó is beszopja a frajdzsigázást, ennyire érzelmesnek találsz, Vera? Igen, van hitem a magas falak előtt, csak néha leírom magam. Ó, Fecó, ne mondj ilyet, mert az érzékeny idegrendszerem itt helyben omlik össze, könyörög Vera. Attila három másodpercre elérzékenyül, te ilyeneket megláttál kívülről? Igen, lehel Vera, érzékeny kategóriában jöttem – gondolom kutyaszőr allergiája lehet – vannak dolgok, amiket meglátok, ami másnak láthatatlan. Ismerem ezt, én is rácsodálkozok néha, hogy mások miket látnak meg amiket én nem, mondjuk nekem az a másfél dioptria az oka, de akkor ezentúl én is úgy fogom fel, egy mások által nem ismert világban járok, attól biztos én is különleges leszek, még tán a Duna-parton is mögém állnak.

Kinga megint hisztizik, kezd a töke kilenni a Manipulátorral, elhúzza a mézesmadzagot, aztán meg behúzza a stopot, meg egyébként is, bejött ide ez a CipollaCsaj, és mindenki veri rá a nyálát. Ehh, minden csoda három napig tart, legyint Veronika. Mindenki Gurujától a csajok is megkapják az igét: Sehi a legcsajosabb kis csaj, de hogy mi van belül, az kérdés. Veronika gyerek és befolyásolható, Kinga jólelkű csaj, csak a valódi énje még nem tört felszínre. A féregezés hálistennek már igen. BTA egy jéghegy, nem is fogja feszegetni. Ha közeledsz, várni foglak, de az is lehet, hogy hátba fogsz szúrni. Lehet, hogy veszekedni is fogunk, de én állok elébe. Feszengeni kezdek, és szörnyű hiányérzetem támad, aztán rádöbbenek, mitől. Vera nincs talpig feketében és nem tépte le egy fekete kakas fejét, nem látom a bakot sem, aminek a nyakát szegte volna és ivott volna a véréből, de még egy kurva jósgömb sincs sehol, ezekkel mennyivel hatásosabb lett volna ez a belépő.

Jöjjenek is a Helyeskék, mert még a végén belép De Niro az Angyalszívből. Csábító Pillantású Renátó, Vakító Mosolyú Peti és a Fantasztikusan Jótestű Csaba az est főszereplői, hú, hát ti vagytok az utolsó kategória. Mennyit készülődtetek, megvolt az utolsó gyanta? Lilu Dolgozó lányból pillanatok alatt átvált Fidesz női tagozatra, mi ez a randalírozás a Villában? Sehere, élő adásban vagy bazmeg! Senki ne rendetlenkedjen, nézzük Renátót! Renátó főiskolás és szeret jó benyomást kelteni. Az önbizalmat kelt benne, ha jól néz ki. Nem piperkőc, csak ad magára. Anyuval és a tesóval vízipipáznak, ez spirituális hobbi. Van párja, Zsófi, ez egy érdekes kapcsolat, mert gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak most értek meg arra, hogy járjanak. Biztos hogy kibírja a kapcsolatuk, szeretlek, én is. Ennyi sötét nyomorult után Renátót szinte öröm hallgatni, összetett mondatokban beszél és értem is, amit mond.

Nézzük Petit. Peti munkakereső, neki is van hobbija, kettő is, rendszeresen nézi magát a tükörben és biciglizik, direkt írtam gével, ne írjatok leveleket, köszi. Baromi fontos továbbá, hogy a nap mindig szembe legyen vele, ha napozik. Szeret meccset nézni, az enervált ottagól felpattanásból azt sejtem, bundeszliga drukker lehet. Tudjukkikre gondolok, ugye. Rend- és tisztaságmániás, a kocsiját naponta törölgeti, fel is akasztott a visszapillantóra egy rózsafüzért, gondolom, a fenyő illatú waldbaum illatosítót a stáb kérésére vette le. Roxy a lelki társa, biztos benne, hogy a lányok benn nem tudják elcsábítani, mert szereti. Hogyne, majd takarít benn a Villában, na, itt az új Gigi.

Jótestű Csaba jó teste olyan aránytalan, mint Popeyé, de ezen legalább van szőr és némiképpen férfinek tűnik, egészen addig, míg el nem kezdi a haverja seggét markolászni kosarazás közben. Két fősulit is csinál egyszerre, mert komoly ember akar lenni komoly beosztásban. Gyúr, de nem azért mert egy önimádó gyökér és használja a paramétereim szót. Nincs csaja, gitározik, és szétdobálja a cuccait. Vonzza az érdekes helyzeteket, igen, ő komolykodó és céltudatos, de nem akar felnőni és Lilu feltűnően futtatja. Igen, tetszik neki valaki a Villában. Egy csaj, ezt némi szkepticizmussal fogadom. Renátó kortesbeszéde végleg meggyőz arról, hogy ennek a srácnak otthon van a helye, túl normális, Peti lapos szövege untat, hallottuk már, hogy nyitott, őszinte srác vagyok, aranyom, Csaba szaval, óbazmeg.

A Poéta kerül a Villába, nem figyeltem, a Lakók kit várnak, mert rohadtul untam, Lilu sejtelmeskedik, ma egy óóóóriási meglepetés lesz, húha, ezek a kijelentések már a vévénégy alatt sem jelentettek semmi jót, szégyellem is, hogy nincs lyuk az oldalamon a kíváncsiságtó, de bevallom, engem sokkal jobban érdekel, igaza lesz-e Lasombrának, aki azt jósolta, ez a gyerek olyan meleg, hogy a tenyerével fog vasalni.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
1100 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragonair 2011.09.28. 11:55:41

A szűz kurva este..Claudio volt az első és utolsó :D ezeken a képeken pont úgy is néz ki pfff

newsee.hu/tartalom/vvseherez%C3%A1d%C3%A9-go-go-t%C3%A1ncos-k%C3%A9pei

van-e szándék 2011.09.28. 11:56:54

"dolgozó lányból Fidesz női tagozat"... ááááááááááááááááááá :DDDDD

Dragonair 2011.09.28. 11:58:25

nagyon jó a mostani írásod pusztultaam :.D

Lasombra 2011.09.28. 12:26:12

köszi Hajni az omázst. :)
valóban ez az egyik legkínzóbb kérdés, hogy Csaba úgyszólván az utcának melyik felén biciglizik (viszonoztam :D, szerintem is jó gével).

a másik kínzó kérdés az idióta sorsa, aki a szűzfiú színekben versenyez, hogy tényleg össze akarja-e matchmake-elni a csatorna a lieblingemmel.

ha van egy kis szerencsém, Csaba előbb elveszi a mi Bandink szüzességét, és akkor a nagy első alkalom ki is van pipálva, (höhö, "pipa"... freudi), onnét már nincs hírértéke a srác további nemi életének.

pp's wifey 2011.09.28. 12:30:57

sziasztok!
a héten alig láttam öfit, meg besavazást, úgyhogy nagyon vártam a mai hv-t már.

képzeljétek, borzalmas rémálmom volt. seheréről álmodtam, hogy ki akart jönni a villából, mert hogy olyan lelkiismeret furdalása volt egyetlen claudio miatt, hogy inkább feladja a játékot. aztán valaki súgott neki, hogy claudio már rég nincs, de arra nem emlékszem már, hogy visszament-e vagy sem

MIÉRT kell nekem ezekről a nyomorultakról álmodnom? brühühü

na megyek olvasni

suzy q 2011.09.28. 12:36:43

csaba amúgy nekem is totál melegnek tűnik, de vagy nem tud még róla, vagy nem az. ha tudná, akkor nem ment volna be úgy, hogy titkolja. túl normálisnak tűnik ahhoz, hogy egy ilyet megcsináljon. plusz, a haverjai is mind heterók, ez azért sokat elárul.

na mindenesetre bekerült a harmadik normális ember, mi történik a vv-ben? félek! megkezdtem az aggódást. bár vera nem biztos még,hogy normális, mert hegyes műkörme van , és ilyen retardáltak között keresi a szerelmet. meg milyen már, hogy leszarja a főnyereményt, nem, neki az nem kell, csak egy csávó. szóval nekem gyanús, hogy derülhetnek még ki itt róla dolgok.

basaja 2011.09.28. 12:39:14

ismét szuper post!Köszi Hajni,feldobtad a kajaszünetem.xD

prof. Perselus Piton 2011.09.28. 12:42:20

Egyes számú szabály: Hayny olvasása közben SEMMI ne legyen a szádban, mert nem tesz jót a monitornak :-))

Tüzitündér 2011.09.28. 12:46:18

Hayny! Szegény Pötyi mit vétett? Nemelehete, hogy éhes vagy?
Ötös fölé a poszt.

rianna 2011.09.28. 12:46:34

Khmm..., hogyiskérdezzem, az biztos, hogy szexi, hogy veron dekoltázsának vonala közelebb van a derekához, mint a vállához ?:)

kékdelfin 2011.09.28. 12:48:39

@prof. Perselus Piton: tehát lányok, szex (szax) közben ne olvassátok haynyt!

pp's wifey 2011.09.28. 12:48:54

@rianna: jaj de kis csúnya vagy :))

kékdelfin 2011.09.28. 12:49:51

@rianna: Tegnap iccaka megmutatta. Annyira nem volt vészes. Lehet, hogy az a ruha volt egy kicsinyeg szűkös neki, és lehúzta.

prof. Perselus Piton 2011.09.28. 12:50:13

@Kékdelfin: például :-))) de a húsleves sem egészséges...

dr. gernika 2011.09.28. 12:51:16

Yess! Kösziköszi, hogy beleírtál. :D

rianna 2011.09.28. 12:54:34

@pp's wifey: :DD nem gondoltam én semmi rosszat, csak figyelmeztettem, hogy rossz ruhát választott :)

kékdelfin 2011.09.28. 12:56:31

@prof. Perselus Piton: az pláne, mert az levesesebb;) ha meg még répát és húst is rág közben az ember...hát ajjaj!

rianna 2011.09.28. 12:56:49

@Kékdelfin: a pántnélküli ruhák átka:)

kékdelfin 2011.09.28. 12:58:54

@rianna: iccaka volt valami nyitóbuli (az esti műsorban biztos mutatnak majd belőle), annak örömére, hogy megtelt a villa, és valami lila ruhába tuszkolta bele magát. Az sem volt sokkal jobb. Bár ott talán a dekoltázs nem szakadt le a köldökéig.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 12:59:13

@rianna:

Mell alá adott injekcióval térdenszúrja magát. Tipikus teleszart szemeteszsák melle van. :) De legalább nem szilikon, ha ez már dicsőségnek számít a mai világban. Mondjuk BTA tacskófüle se semmi.

kékdelfin 2011.09.28. 13:00:31

@rianna: hja, bár, ha melltelen az illető, akkor nincs ami lehúzza:)

Akármi Áron 2011.09.28. 13:01:15

Remek volt, ezért nagy . (piros):D az időpont is olyan ideJális nekem, mint a nemi hovatartozásom:))

Naspolya 2011.09.28. 13:02:01

@Kékdelfin: valamiért nekem is a jól összerágott répa ugrott be

capa05 2011.09.28. 13:03:28

Ez Fecó gyerek minden öfi-ban cipőt pucol, hol tudja összekoszolni?
(cipőkrém fényesítés..) Olyan sűrűn nincs bent a malac mellet- vagy csak nem látjuk-műfű, parketta meg beton.

kékdelfin 2011.09.28. 13:03:58

@Nard: ezek a hasonlatok! Én kérek elnézést! (de kurva jók!!!:)

capa05 2011.09.28. 13:11:47

@Nard: azért Kinga fülei is megérnének egy nivó dijat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 13:11:58

@Kékdelfin:

Köszi! Bár a tacskó illetve spánielfül kifejezést egy igen kedves ismerősömtől hallottam :) BTA a tacskófülmellű, mert aránylag kicsi, de lóg, a spánielfül meg az amelyik ilyen töppedt tömlő ami lelóg az ágyékig kb :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 13:13:21

@capa05:

Ha ráfésüli a haját, akkor nem gond. :) De amúgy radarfülei vannak. Tök nyomi. Gondolom a sebész csak mellekre koncentrált, a radarfülre és a krumpiorra nem. Vagy nem futotta rá.

kékdelfin 2011.09.28. 13:16:29

@Nard: hallottam már a tacskófül kifejezést. Sőt a teliszart zacskót is, de mindig jót röhögök rajta, nagyon találó és személeletes.

Akármi Áron 2011.09.28. 13:17:17

@Lasombra: DDD az élet csupa-csupa szerencse, így válhat Bandi Banduellává:)

HMF 2011.09.28. 13:21:35

Amúgy miért van az, hogy Seherezádé mindig azt mondja amit Gergő?Mármint kit várnak be.

Szerintem Seherezádé egy olcsó k-va semmi más,ráadásul sunyi dög.
Vera meg csak szívatja őket az állítólagos paliról.

Szerintem pasik közül Attila az esélyes,csajok közül meg Seherezádé, vagy Dya.Dya bár unalmasnak tűnik, meg fogyatékosnak,de csak meghúzza magát.Anikó is ezt csinálta anno.

Hát Kingának nem csak a fülei rondák,hanem az egész arca,mint vmi vénasszony.Attilának nem is tetszik,csak taktikázik........

HMF 2011.09.28. 13:26:11

Hát most az ötös széria nem semmi, szép emberkék kerültek azért be :)
Amúgy elnézegetem ezt a többségében defekteket,csak egyért könyörgök,hogy Kiszopfel essen ki,tényleg nem bírom....

Most vagy alapjáraton ilyen ez a gyerek,vagy a takonyhaverjainál bejön ez a viselkedés amit művel?

MissX 2011.09.28. 13:26:29

csak azért nem sajnálom, hogy napok óta elalszom mire kezd az összefoglaló, mert tudom, hogy Haynyban nem lehet csalódni. jobb, mint az eredeti :)

individuum 2011.09.28. 13:32:25

Miért két labdával kosaraznak? És mit akar a haverja golyóitól?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 13:35:17

@Kékdelfin:

Én a telefosott zoknit szoktam használni, de Rendkívül Érzékeny Vera tömlőit nem tudtam zokninak aposztrofálni.

felka 2011.09.28. 13:41:53

nektek semmi se jó. ha szilikon az a baj, ha tacskófüle az a baj... :))

Naspolya 2011.09.28. 13:46:43

Eddig csak Péter muzsikál az elvárásaim szerint, BTA-ban bíztam, de egyre inkább csak védekező álarcnak tűnik ez a jéghegy style (copyright by Vera), nem pedig stratégiának, Attila 1 nap alatt bebizonyította, hogy az agyát felülírja a farka, a többiek meg eredetileg sem voltak ígéretesek...Ebben a Verában még lehet valami, és nem az érzékenységére vagy a vajákos hadműveletére gondolok. Sztem ő még okozhat meglepetést, mindenesetre a csajok közül mentálisan és érzelmileg is a legstabilabbnak tűnik.

Lasombra 2011.09.28. 13:50:23

@Naspolya: Verában még lehet valaKI. így inkább sanszos.

Daze 2011.09.28. 13:51:45

Sziasztok!

Régi olvasója/rajongója vagyok a HV-knak, de nem szóltam hozzá még eddig, ellenben ma reggel túl korán ébredtem és elcsíptem a hajnali online adást, és ez (tudom, hogy szörnyű a tény :) ), de egy kérdést szült bennem.

Az volt ugyanis, hogy a részeg survivor Péter, a tengeres szobában (nyugiszoba talán?) osztotta az érzékenylelkűt, hogy nagyon elbaltázott valamit, és ki fogja ejteni, és most ad neki második lehetőséget, és éljen vele, mert különben vége van az érzékeny lelkének, és kiejti a francba. Ezután kérdéseket tett fel, kiderítve ki a kulcsos pasi (Gergő persze), minek jött a játékba, illetve megszövetkeztek, hogy az első körben nem érzékeny esik ki (ha őszinte marad a Péterrel), hanem más, és majd újratárgyalják a továbbiakat. Na most a csaj ki volt akadva, vagy annak látszot, csak sajnos nem tudom mi volt az előzmény. Valakinek van valami infója esetleg?

Naspolya 2011.09.28. 13:52:14

@Lasombra: :) Egyébként nem az a típusú nő sztem, aki nyilvánosság előtt engedné...de ki tudja!

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2011.09.28. 13:53:57

Én vagyok az egyetlen, akinek BTA-ról egy nagyon elbaszott gothic picsa jut eszébe?

beacska 2011.09.28. 13:58:26

@Daze: erre én is kíváncsi lennék...

kékdelfin 2011.09.28. 13:58:32

@HMF: Alapjáraton lehet ilyen, ráadásul ez a haveroknál be is jön/jöhet. Olyan "falusi diszkópatkány" jellegű a csávó. Agyhalott, 15-16 éves lányok egy része valószínűleg bedől neki, de egyébként nem lehet nagy sikere. Nem véletlen a nagy hangerő.

vancrow 2011.09.28. 13:59:04

@Daze:
Ezt már nem láttam de azt még hallottam hogy Péter nyíltan rákérdezett Attilánál hogy a barátja vagy ellensége óhajt lenni, lehet a survivor most mindenkit végigrág egyenként az első kör előtt..

kékdelfin 2011.09.28. 13:59:28

@Nard: igen, nála a zokni azért nem találó, mert nem hengeres a formája, hanem olyan laposabb zacskó, aminek a feléig-kétharmadáig van valami.

Spéter46 2011.09.28. 13:59:28

@individuum: A golyókról szó sem volt. Azt ellenőrizte, hogy havernak meg volt e a reggeli kaki, mert ha nem akkor vigyáznia kell!

Baltás Hajnynak igaza van abban, hogy ez a jóképű fiú még testszőrzetet is fel tud mutatni, de mi az a tusoló szűz fiú seggén mutatott szőrzethez.
Képzeljétek el, ha ez a két szőrzet úgy igazán összeakad!

dr. gernika 2011.09.28. 14:02:43

Asztakurva, Vera a dekoltázsát a tengermély lelkéhez igazította. Nem értem, miért erőltetik a pántnélküli cuccokat a lógócsöcsű nők.

Azért az is mond valamit, hogy Lilu frizuja akkor arat először osztatlan sikert, mikor a forma otthon is könnyen elkészíthető egy hajszárítóval és egy körkefével.

kékdelfin 2011.09.28. 14:03:25

@Naspolya: lehet az is, vagy ozsonnás zacskó:) De mondhatjuk úgy is, hogy a 9,81 elkezdte megdolgozni a kötőszöveteket.

dr. gernika 2011.09.28. 14:04:01

@Dragonair: Jaja, a képek dátumai alapján itt még szűz volt. XDDD

kékdelfin 2011.09.28. 14:05:59

@gernika: és még a mellre valót sem kereste meg;)

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:06:06

a mariananaárok lelkivilágú csaj ritka irritáló, ez a jól lenézem a másikat és nyomatom az üres dumát ehhehe - és volt aki beszopta, tiszta Indul a bakterház "Derék ember volt apád. Nagyon jól ismerem. Anyád valamivel kisebb apádnál. Így van-e?" :)))

Lasombra 2011.09.28. 14:06:33

@berger90: azzal lennél egyetlen, ha nem az jutna eszedbe róla.

@Naspolya: láttam már karón varjút. az elején még ajándék sütike, meg pityergés, aztán pár hét, pár bakardibrízer, és sikítva lovagol majd valakin.

@Daze: ha Péter bekeményít, azt remélem, adni fogják este öfiben, mert kíváncsi vagyok, milyen stílben tolja.
amúgy nincs is jobb dolog, mint amikor valaki hajnalban azzal ébreszt, hogy barát vagy ellenség akarsz-e lenni.
hajnalban erre csak egy válasz van. :)

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:08:29

@gernika: nem biztos, mert nem azt mondja hogy 19 évesen, hanem 19 éves kora előtt, ami valljuk be bármi lehet

Daze 2011.09.28. 14:10:04

@vancrow:
Ilyesmi elhangzott is Survivortól, habár úgy, hogy:
Ha mostantól mindig őszinte vagy, és még csak más se gyanúsít meg azzal, hogy nem vagy velem őszinte, akkor nem te leszel az első kieső, de ha nem akarsz most válaszolgatni, vagy hagynád az egészet kiesel a pi...-ba.

@Lasombra:
Hát a stílus "érdekes" volt, mer be volt rúgva a Survivor, elég keménykedőnek tűnt nekem, viszont a ÉrzékenyVera meg elég behódolónak.

beacska 2011.09.28. 14:10:48

meddig van élő hajnalban? tavaly nem reggel 10-ig volt? :(

genevieve 2011.09.28. 14:11:37

@Daze: erre evidens lett volna a kérdés, hogy miért ki a faszom vagy te?:-D

vancrow 2011.09.28. 14:11:38

@Daze:
Vera is részeg volt?

vancrow 2011.09.28. 14:13:06

@Daze:
Vera is részeg volt?

nathalie 2011.09.28. 14:13:23

Érzékenyvera egy seggnyaló. Ő az a tipikus eset, aki állandóan arról beszél, hogy milyen őszinte őt, és milyen kedves és érzékeny, közben meg csak számító.

morgo1229 2011.09.28. 14:14:22

Az uj fiu tuti, hogy meleg. Amikor a szuloknek uzent, olyan veszjoslo volt.... szerintem majd a bentlet alatt fogja elmondani mindenkinek hogy homi. Es nem a markolaszas miatt gondolom, hogy meleg, hanem nekem orrom van hozza :-)

Amugy, a haverok sem tuntek straight-nek.... Azok, akik elkisertek, ahogy kineztek es amilyen a testbeszeduk volt.

vancrow 2011.09.28. 14:15:35

@genevieve:
Kötekedő részeggel szerintem felesleges leállni vitatkozni, bármit mondasz úgysem fogja fel, le kell nyugtatni

Daze 2011.09.28. 14:15:46

@genevieve:
Azért is volt furcsa, hogy nem ez jött, hanem, hogy igazad van, elbasztam, nem nekem való ez a játék, stb.. ilyen rinyák. Azt mondjuk nem tudom ki mennyit ivott, és mi volt az előzmény.

nathalie 2011.09.28. 14:16:10

@morgo1229:
lehet hogy ez lesz a médiatörténeti pillanat, hogy élő adásban felvállalja másságát?
hát ennél azért nagyobb meglepire számítottam...

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 14:16:18

@nathalie: bizony. Játssza a vesébelátó kurvaokosat, szemből kedves, biztat, utána meg ridegen elutasít, hogy "más töltötte be a pozíciót."

genevieve 2011.09.28. 14:18:20

@vancrow: ez csak egy kérdés:)

@Daze: ha taktikából adja a meghunyászkodást a csaj akkor oké, ha nem akkor régen rossz neki

Lasombra 2011.09.28. 14:19:20

@genevieve: valóban adja magát a felvetés.
vagy megmondani neki, hogy "Ha már szabad választani, akkor igen, én ki szeretnék esni, kérlek, intézd el, nagyfiú. Köszönöm."
onnét talán már magától is rájön.

de mindegy is, mit mondasz ilyenkor. az ilyen kóstolgatásoknál nem sosem a válasz tartalma a fontos, hanem hogy hogyan mondod.
be-e fosol vagy nem-e.

fran7 2011.09.28. 14:19:34

@individuum: Van ilyen játék, amerikázásnak hívják. Segíti a koncentrációt a büntetőnél. Gondolom eredetileg a fogdosodás a koncentráció megzavarására találta ki a srác. S ezt direkt bevágta a retek, Kolosinak kedvezve.

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:19:43

@morgo1229: baromság, nem meleg csak elvont főiskolás/egyetemista - miafaszér gondolja mindenki hogy meleg, mert viccből megfogta egy haverja seggét sportolás közben? akkor a világ focisátinak a fele meleg lenne, ott ölelkeznek csókolódznak a pályán effolytába! - mondjuk Lahm pont ezt állítja a könyvében :)) na de Csaba, amenniyre én ismerem, meg fogja kúrni az összes csajt odabent, minden lelkiismeretfudalás és érzelmeskedés nélkül

nathalie 2011.09.28. 14:20:09

@Ayesha/Scotch neat, please!:
:):)
értékesítő egyébként. lehet valami személyiségfejlesztő tréningeken is részt kell vennie bugyuta önismereti játékokkal stb.
Mérhetetlenül felháborodtam volna ha velem beszél így :)

genevieve 2011.09.28. 14:20:17

@nathalie: mondjuk sose értettem, hogy egy ember szexuális irányultsága mennyiben befolyásolja azt, hogy egyébként milyen ember?
dolgozik, tanul, nem lop-csal, stb.

az megint más kérdés, hogy szerintem nem tartozik ez a nyilvánosságra, mindenki magánügye, hogy kivel és mit szeret csinálni...

MissX 2011.09.28. 14:21:57

óóó én nagyon lemaradtam :( szörvájörpítör miért fenyeget másokat, hogy első körben kiejteti meg ilyenek? neki bérelt helye van a villában vagy mi a szösz?

vancrow 2011.09.28. 14:23:14

@Kudlik Júlia:
Népszerűek errefelé (is) a buzizós poénok, ahhoz meg kell vmi alany...

Lasombra 2011.09.28. 14:23:40

@MissX: állítólag csak ultimátumadósra itta magát.

nathalie 2011.09.28. 14:23:47

@genevieve:
biztos vagyok benne, hogy az rtl-nek egy ilyen magánügy jó reklámnak számítana.

Egyébként nem érdekel, hogy ki meleg és ki nem. miattam bemehet a villába. Csak ne hazudjon (melyik nő tetszik neki) stb.
Már ha meleg, szerintem egyébként csak egy elvont egyetemista.

nathalie 2011.09.28. 14:25:10

@Kudlik Júlia:
focista és meleg egy mondatban bennem már mindig a román foci válogatottat és az ő vicces játékukat fogja előidézni. Beleégett a retinámba az a kép. pfúúúj

MissX 2011.09.28. 14:25:11

@Lasombra: ja értem, de azért az vicces lenne, ha elsőkörben kiesne :)

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 14:25:33

@nathalie: akkor még Amway-szektatag is lehet.
Hányok az ilyen emberektől egyébként, különös tekintettel, ha úgy néznek ki mint ez a Vera. A fején egy szarkupac van haj helyett.

kékdelfin 2011.09.28. 14:26:18

@genevieve: Azért a szexuális beállítottság hozzá tartozik az ember milyenségéhez, ezt kár lenne tagadni. És persze azzal, hogy homár, semmi baj (biológiailag igen), a szélsőségek viszoint már inkább lehetnek baj forrásai.

genevieve 2011.09.28. 14:27:44

@nathalie: ez is kétélű dolog:)

tulajdonképpen amit lát bennünk, azt önmagából vetiti ki.
pont annyira árulkodó jel, mint az, hogy valaki kit választ kedvencének:-)

Radiohead82 2011.09.28. 14:28:16

Nekem Kingáról a Die Hard 2-ben gonosz ezredest alakító William Sadler jut az eszembe. Úgy néz ki, csak hosszú szőke hajjal, szilikoncseccsel.

fran7 2011.09.28. 14:28:48

@genevieve: Ebben az a vicc, hogy ezt a szép gondolatot épp azok rombolják le, aki promotálják. Nem számít a szexualitásod, de csak azon ment hat hónapon át a műsor, hogy Jerzsy mit csinál Gigivel, vagy mit nem. Ami végül már senkit nem érdekelt, de ezt néztük hónapokig.

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:29:06

@Ayesha/Scotch neat, please!: ja a haja is meglehetősen ocsmány, és brutálisan megjátssza magát. nem telik bel két hét és lepereg róla ez a velvett mindentudó máz, lesz még sírás és fogaknak csikorgatása

morgo1229 2011.09.28. 14:29:22

@nathalie: meglepi majd este a Lilutol.
Amugy en mar most meg vagyok lepodve. Sok szempontbol ez a tarsasag erzelmileg, agyilag magasabb szinten all elodeikhez kepest. Nem gondolod ?

Lasombra 2011.09.28. 14:30:16

@genevieve: "pont annyira árulkodó jel, mint az, hogy valaki kit választ kedvencének:-)"

ouch. :)
asszem, akkor visszafogottabban drukkolok itt a blogon.
vagy megvárom, amíg beindul a klikkesedés. :D

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:30:25

@genevieve: még csak nem is önmagából vetíti, hanem a nagy semiből, mint fentebb is mondtam, tiszta indul a bakterház
Derék ember volt az apád, jól is mertem. Anyád egy kicsit alacsonyabb nála,nem igaz?
:D

nathalie 2011.09.28. 14:32:06

@Ayesha/Scotch neat, please!:
én is rosszul vagyok tőlük. kivételesen egyetértek veronikával, aki közölte, hogy zsigerből utálja, pedig hát kedves.
Kedves, rendes, őszinte, nagylelkű, úgy beszél mintha éppen verset szavalna, minden gondolata magam a gyönyör, száján rózsaszirmok jönnek ki beszéd helyet és a megfelelő pillanatba mindig be tud suttogni egy idézetet, miközben megfogja a kezed. Vagy folyamatosan komoly vagy mindig mosolyogva beszél (lsd Ördög Nóri). Egy szarnak érzed magad mellette. Általában kiderül róluk, hogy mindezek ellenére teljesen egyedül vannak a világba és szinte taszítják az embereket.

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 14:32:09

@Radiohead82: most szegény Williamet elképzeltem nagy dudákkal.:D

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:32:48

@Lasombra: úgy vélem a te életeben voltak már örömök és csalódások is, a rossz dolgok némelyikén túltetted már magad, némelyikén meg még nem, de hogy mi az igazi éned, az még nem derült ki :D

MissX 2011.09.28. 14:33:07

rájöttem, hogy kinga kalán nénire hasonlít. csak a haját kéne úgy feltűzni.. :)

static.polc.hu/products/00/38/51/385108_small.jpg

genevieve 2011.09.28. 14:33:16

@nathalie: na bummm, biszexuális:-)

beacska 2011.09.28. 14:33:25

én azt gondolom, mindenkinek, aki bemegy kell adni 3-4 napot, amíg lepereg róla a manír, és elmúlik az izgalom. Én eddig úgy láttam a 2., 3. napon mindenki normálisan viselkedett.
Véleményt én kb. a jövő hét elején alkotnék a bentlévőkről.

genevieve 2011.09.28. 14:34:21

@Kékdelfin: a szélsőségesség egészen más lapra tartozik...bármilyen tekintetben...

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 14:34:23

@nathalie: szerintem meg a legaljasabb népség tud lenni az ilyen, ha úgy adódik a helyzet.
Virsli legalább nem akar okosabbnak, meg asztrállénynek tűnni, zsigerből sötét, de van benne tényleg valami gyermeki. A lányok közül én még őt tűröm meg valamennyire, a többi mind ellenszenves hülye kurva.Számomra.

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:34:47

@nathalie: hogy te mennyire a veséjébe látsz :D
ismerek én is ilyen embereket, azt hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak rólad, még akkor is ha nem.

genevieve 2011.09.28. 14:35:20

@fran7: tulajdonképpen bármit csinálhatnak a bent lévők a kintiek úgyis fikázni és unni fogják:-D

morgo1229 2011.09.28. 14:35:28

@Kudlik Júlia: direkt irtam, hogy nem a markolaszas miatt. Mar a kisfilm elejen volt egy erzesem es kesz. Es eddigi erzeseim mindig bejottek ebben a temaban.

genevieve 2011.09.28. 14:36:03

@Lasombra: pasi vagy, a farkad vezérel:-D

nathalie 2011.09.28. 14:36:29

@Ayesha/Scotch neat, please!:
veronikát én is kedvelem. Én is szívesen hazahoznám magammal mint hajni :D mindig elröhögök rajta ahogy beszél, és hogy kimondja amit gondol.
AM-t is kedveltem az elején, de már nem, szerintem egyre inkább ki fog jönni rajta, hogy kicsinyes, irigy és gonosz. Nem csak a Borgokra, mindenkire.

morgo1229 2011.09.28. 14:38:15

genevieve 2011.09.28. 14:20:17
@nathalie: mondjuk sose értettem, hogy egy ember szexuális irányultsága mennyiben befolyásolja azt, hogy egyébként milyen ember?
dolgozik, tanul, nem lop-csal, stb.

az megint más kérdés, hogy szerintem nem tartozik ez a nyilvánosságra, mindenki magánügye, hogy kivel és mit szeret csinálni...

Ne haragudj ez olyan nagy klise amit irtal. Senki semmi rosszat nem mondott a homokrol de te egybol elkezdtel defenzivve valni. Senki nem tamadta oket, te megis elkezdtel valamit eszmet vedeni.

nathalie 2011.09.28. 14:40:00

@Kudlik Júlia:
lehet akkor én vagyok az az ismerős :D mindig igaza van? mert akkor tuti én vagyok :D:D

Lehet, hogy tévedek Verával kapcsolatban, de nem hinném :D Egyébként nem fogják hosszú távon kedvelni, mert ha mégis valóban ilyen kedves, azt főleg nem tudják elviselni az emberek, mert saját gonoszságukra emlékezteti őket. Egyébként meg azt mondta, hogy megszokta a féltékeny nőket és el tudja őket kezelni, ezt olyan magabiztossággal, hogy lehet rajta látni, hogy különbnek tartja mindegyiknél magát :) Nem lesz ez a lány mindig egy Teréz anya. Gigiből is kitört az állat :D

Lasombra 2011.09.28. 14:40:20

@Kudlik Júlia: vattafakk, bekapcsolva hagytam a webkamerát?! ezt... te... így... honnét? nem találok szavat! lehetek inkább a barátod, mint az ellenséged? :)

@genevieve: tiltakozom. nekem őszinte (meg)érzéseim vannak! :)

Naspolya 2011.09.28. 14:41:32

@MissX: sztem Sziporkára a Csipet Csapat-ból

MissX 2011.09.28. 14:42:50

@Naspolya: most, hogy mondod.. lehet, hogy rajzfilmfigurák képeivel látogatta a plasztikaisebészét :D

nathalie 2011.09.28. 14:42:59

@morgo1229:
mondjuk úgy, hogy van olyan bent, aki agyilag magasabban áll mint egy átlag villalakó. Dya és Krisztofel agyi kapacitása azért húzza le az átlagot. :)
Én már a korábbi szériánál is azt mondtam, hogy be kell a fogyatékosok közé rakni pár intelligensebb embert. Az igazi veszekedést generál.Bár tartok tőle az előbbiek kerülnének ki győztesen, ugyanis egy intelligensebb ember egy általános villaveszekedésnél megbolondulna az "érvek" hallatán. :)

kékdelfin 2011.09.28. 14:43:04

@genevieve: Természetesen, de a szélsőség határa nem egy univerzális dolog. Én pl. egyik bentlévőt sem utálom. Más meg már kipécézte ezt, vagy azt:)

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:45:03

@morgo1229: hát most tévedsz, mondom ismerem a srácot

nathalie 2011.09.28. 14:46:27

@Kudlik Júlia:
húú, ezen gondolkoztam múltkor, hogy mennyire szar lehet, hogy ismersz egy villalakót és próbálod meggyőzni a népet, hogy nem olyan. sok sikert hozzá :(
egyébként én akkor hiszek neked.

Naspolya 2011.09.28. 14:47:15

@MissX: már várom, hogy a "prosztó" Attila mikor mondja majd neki, hogy Sziporka Szívem...bár ha plasztikai sebészetileg ez volt a cél, akkor nem lesz sértődés...De Kinga fiatal koránál fogva nem hiszem, hogy akár a Csipet Csapat-on, akár Kalánka nénin szocializálódott...

beacska 2011.09.28. 14:49:12

@Kudlik Júlia: ne strapáld magad, amit ráragasztanak, az rajta is marad ;DD

Tjuca 2011.09.28. 14:49:24

@Kudlik Júlia: szerintem sem meleg. engem nagyon emlékeztet valakire, aki meg pláne nem az. ha csak fele annyira értelmes, és normális (bár akkor mit keres ott), akkor azt hiszem nyer.

bknn 2011.09.28. 14:49:40

Pétert eddig elég nehéz komolyan venni a pocok alkatával, meg a cérna hangjával. De tényleg, pont olyan, mint egy gonosz elhízott kis rágcsáló :D

reKorrekt 2011.09.28. 14:50:33

@Ayesha/Scotch neat, please!: Na, most hogy más is bevállalta, lemerem írni én is, Veronika számomra épp olyan gyermekien aranyossá vált mint amilyen elbaszott a szája szegénynek. Pedig a az elején zsigerből nagyon távol állt hozzám, pont a kinézete miatt (előítéltem), de a minap még meg is sajnáltam mikor Gergő szembesítette az önellentmondásával ő meg azt sem értette hány óra :)

Tjuca 2011.09.28. 14:53:21

ha valakinek feltöltik a száját vissza lehet csinálni? csak mert alapvetően nincs csúnya arca, kár a szájáért. :-(

nathalie 2011.09.28. 14:54:02

@reKorrekt:
én is így vagyok veronikával :) hangosan nevetek amikor elkezd úgy beszélni, hogy semmit nem lehet belőle érteni. És én is megsajnáltam, amikor gergő lebaszta. Olyan volt az a jelenet, mint amikor a szülő lebassza először a gyerekét, hogy nem engedjük el anyu kezét a boltban, a gyerek meg nem érti mi rosszat csinált :D
Ráadásul úgy gondolom, hogy folyamatos gondoskodást és odafigyelést igényel mint egy kisgyerek vagy egy kisállat :)

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:55:48

@beacska: hamar ki fog derülni hogy tévednek hehe

beacska 2011.09.28. 14:56:33

@Tjuca: Szandikának a múltkor 3 hónap alatt felszívódott (nem az összes, de sok)

nathalie 2011.09.28. 14:57:21

@beacska:
akkor veronika folyamatosan pumpáltatja???

fran7 2011.09.28. 14:57:44

@nemvállalom: Szerintem ez az ő személyes tragédiája. Az okos emberek nem veszik komolyan. A buta emberek meg azonnal leveszik, hogy okos, de nem az a típus, akire ezért felnéznek. Se az okosok közé nem tartozik, se a többiek nem érzik maguk közé valónak. (Itt nem értékítéletről van szó.)

morgo1229 2011.09.28. 14:58:20

@Kudlik Júlia: Jol van ertem.
We agree to disagreee.

beacska 2011.09.28. 14:58:53

@Kudlik Júlia: remélem, bár nekem a gitározgatás nem jön be.
Bírnám, ha surranópályán dugna vki először, annak ellenére, hogy mindenki Gergőt, meg Attilát vizslatja...melegnek titulált Csaba, v. pocakos Péter? ;D

genevieve 2011.09.28. 14:59:08

@morgo1229: jajj már dehogyis:-)

csak leírtam a véleményem általában:-)

nem ő az egyetlen akire azt mondták a kommentelők, hogy meleg:-)

FGSuperman 2011.09.28. 14:59:41

@Dragonair: Seherezàdé dràga! Prosti-e vagy?
Á dehogy

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 14:59:47

@Tjuca: szerintem is megnyeri, kivéve, ha erre ráeszmélnek a többiek is és sok lúd disznót győz alalpon összefognak ellene. Amúgy szinte biztos, hogy lesz egy hosszú depressziós korszaka odabe, bőgés nélkül persze, de befordulva, szakáéllat eresztve falat csapkodva - ha átvészeli menyerheti

beacska 2011.09.28. 15:00:52

@fran7: gondolod, hogy van nekije olyanja, hogy személyes tragédia? nem úgy néz ki, mint akinek beilleszkedési problémái lennének...

Spéter46 2011.09.28. 15:02:34

@Kudlik Júlia: Vagy el lesz Bandi szőrős seggén:)

Dragonair 2011.09.28. 15:02:51

@FGSuperman: ugyan miről beszélsz :P ez egy egyszerű szűz kislány, puritán neveltetésben is részesült..nem látszik rajta?!:P

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 15:03:45

@reKorrekt: ja, ja, én is ezt mondom. Emberiség elleni vétek azokat a combokat miniszoknyába préselni, de valahogy ezért se tudok rá rosszindulatúan gondolni. Mogyis a lehellete, meg akkora baromságokat hord össze, de mégis valamiért bírom. A többiek valamiért nekem ártékonynak tűnnek. Virsli még ahhoz is buta, hogy gonoszkodjon, de nem baj.

nathalie 2011.09.28. 15:04:16

@FGSuperman:
ez a nő egy éve még szűz volt. pont úgy néz ki :D

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.28. 15:06:12

@nathalie: de nem volt az, azt mondta 19 éves kora előtt vesztette el, (ez lehet mittomén 13 is) nem 19 éves korában.

fran7 2011.09.28. 15:06:34

@beacska: Igen, hisz ő volt az egyetlen, aki nem rohant be a villába, hanem láthatóan félt vagy csak megrettent. Azóta meg némi szájhúzáson kívül nem adta jelét annak, hogy ő mekkora játékos lenne. Jó játékos nem a Verát fegyelmezi, hogy benn akarsz maradni, akkor légy jóba velem. Erre Krisztofel is képes, sőt okosabban csinálta.
Egy szociálpszichológusnak biztos karrier az, hogy az Aranypartba castingolja Levit meg Pittát. Aronson is biztos erről álmodik két megtartott szemináriuma között.

nathalie 2011.09.28. 15:07:28

@Kudlik Júlia:
jaaa. így érthető. nem figyeltem a pontos részletekre, de itt valóban sokat jelent az az "előtt" szócska :D

Lasombra 2011.09.28. 15:08:35

@nathalie: szűz lányok felismerésére jó ökölszabály, hogy ha 16 évesen gogózni kezdenek, és 18 évesen szilikonmelleket csináltatnak, és heves cölibátusi fogadkozás utáni 5. napon már vadidegen férfiak nyakára szívnak vérhólyagot medencés partikon, akkor bátran elkezdhetünk gyanakodni.

FGSuperman 2011.09.28. 15:09:08

@Kudlik Júlia: azért màs vàll, derék magassàgban àtkarolni a màsikat, mint megsimogatni a zacskòjàt

de hàt ugye ki milyen nevelést kap otthon

okossan 2011.09.28. 15:09:22

Hajni előléptetlek mormotássá, annyit dolgozol!

nathalie 2011.09.28. 15:10:12

@Lasombra:
hogy valóban szüzek? :D:D:D

Ayesha (törölt) 2011.09.28. 15:11:46

@Tjuca: nekem mostanság Pete Burns, a Dead or Alive énekese jut eszembe Virsliről:D:D:D

kékdelfin 2011.09.28. 15:13:31

@nathalie: Ja, pl. seherke tőlem még szűz. Sőt, tőlem egész életében az marad, minden testnyílására;)

kékdelfin 2011.09.28. 15:14:26

@Ayesha/Scotch neat, please!: A mostani állapota, vagy a fiatalkori?:) Azé' verocska annyira nem randa, mint most ez az ember.

FGSuperman 2011.09.28. 15:16:09

@genevieve: és jò lenne ha a magànügyét nem orszàg-vilàg elôtt élné meg
még a végén azt hiszik a kiskorú tévénézôk, hogy ez egy követendô példa

FGSuperman 2011.09.28. 15:22:22

@Tjuca: ha vissza lehet, akkor egy füst alatt tokàtlanítani is kell, meg löttyedt bokàtlanítani:-)

Tjuca 2011.09.28. 15:25:00

@FGSuperman: én veronikafüggetlenül kérdeztem, hogyha behelyeznek egy lábtörlőt, utána létezik-e undo, vagy az a bőr kinyúlik és annyi.

Tjuca 2011.09.28. 15:26:30

@Ayesha/Scotch neat, please!: hát igen. annak a egy(pete)sejt(ű)nek is annyi. :-D

de legalább tudom mit kezdjek a páratlan zoknijaimmal, majd bevarratom a számba.

BarBwire 2011.09.28. 15:37:13

Sziasztok, találgattátok már, hogy mi lehet az a nagy meglepetés ma este? Esetleg Lilu többé nem vezeti a műsort, hanem beköltözik ő is a villába?

suzy q 2011.09.28. 15:39:26

szerintem is tök durva, hogy a fogyatékosok mellett bet van három normális. vera, péter, csaba. csak sajnos a népnek alekoszok kellenek, és nem ők lesznek hárman tulajdonképpen én most azt szeretbém, hogy csaba nyerje meg. ő a legnormálisabb eddig. nem is értem, miért ment be. tényleg nem. nekem nagyon bejön, mint ember.

nathalie 2011.09.28. 15:40:59

@BarBwire:
-bandi élő adásban veszti el a szüzességét és aki elveszi, az kap két hét védettséget
(ez volt a tegnapi tippem)
- CSaba felvállalja másságát. De ez nem lehet, mert K. Júlia ismeri és azt mondta az előbb, hogy nem meleg. (ez volt a mai tippem).

Szóval akkor még mindig az első van életben :D

BarBwire 2011.09.28. 15:41:31

@suzy q: Én azon lepődtem meg, hogy az utolsó három bekerülő milyen normális. Biztos a Retek kompenzálni akart.

nathalie 2011.09.28. 15:42:04

@suzy q:
az a helyzet, hogy lehet, hogy az intelligens, de ellenszenves ember (pl péter és számomra vera) rosszabb, mint a retardált, de legalább kedvelhető (pl veronika)

suzy q 2011.09.28. 15:42:13

@BarBwire: tavaly is az volt a hatttalmas nagy meglepetés, ami felforgatj a avillalétet, -így jelentette be balázs-hogy szombaton kiválasztás. vagy ez lesz, vagy beköltözik a 15. játékos, akinek még van egy fogkefe tartója a fürdőszobában.

a 15. játékos vagy az lesz, aki második lett a legtöbb szvazattal, (remélem feri) vagy valami celebecske fog beköltözni minden héten. én mondjuk balázsnak örülnék a legjobban.

BarBwire 2011.09.28. 15:42:35

@nathalie: Mivel valaki említette, hogy 15 fogkefe van benn, ugy gondolom jön még valaki. Olivér újra ringbe száll?

BarBwire 2011.09.28. 15:43:40

@suzy q: Jaj Ferinek nagyon örülnék, az egy életvidám pasasnak látszik. Ha nem is benn, de idekint már biztos jelentkeztek nála lányok.

nathalie 2011.09.28. 15:43:50

egyébként úgy gondolom, hogy a legjobb húzás veronika után Krisztofel volt. Minden napra kötelezővé tenném neki, hogy hangosan gondolkodjon a riportszobába. Én szakadok a röhögéstől. Páratlan, hogy neki fogalma sincs, hogy milyen hülyeségeket mond.

suzy q 2011.09.28. 15:43:50

@nathalie: én imádom veronikát. az intelligens és normális mellett természetesen nem kell, hogy kedvelt legyen. én sem bírom annyira pétert, és veronikát ois jobban szeretem veránál. veronika kell otthonra, annyira cuki.

ja, és nathalie, téged idéztelek a blogban, meg a facebookon, úgyhogy írjál még sok vicces kommentet, mint pl. a lilut öltöztetőkről.

bknn 2011.09.28. 15:45:24

@BarBwire: Talán szerveznek egy tréfás vetélkedőt a lakóknak, aki a leggyengébben teljesít, azt élő adásban kivégzik. És ez így megy majd hétről-hétre. Ha ennél kevésbé lesz drámai a ma este, csak legyinteni fogok :D

nathalie 2011.09.28. 15:47:16

@BarBwire:
én is említettem :D:D egyébként velveten írták a kép mellé? vagy sixx?valahol felhívták rá figyelmet már a promófotózásnál.
De az hogy beküldenek egy játékost csak úgy, miért lenne médiatörténeti esemény? ezt megcsinálták múltkor is: jerzsi meg tordas.
Inkább kiküldenek csak úgy egyet.. mindenfajta párbaj, vagy szabályszegés nélkül. egyszerűen lilu beszól: Dya, gyere ki. unalmas vagy.

fran7 2011.09.28. 15:47:53

@nathalie: Nem lehet, hogy az van, hogy bizonyos szemszögből logikus, amit Krisztofel mond. Bolond beszéd, de van benne rendszer.

nathalie 2011.09.28. 15:48:23

@suzy q:
oké, akkor mostantól ez nem fog menni :D:D
most hogy már elvárás :D

capa05 2011.09.28. 15:49:42

@suzy q: gyakorlatilag a három legfrissebb bentlakót nevezted meg,akik még nem is "szerepeltek".
Azért ha belegondolsz a muffinos levelecskék , hajaznak az astro centerben délben (RTL Klubon)foglalkoztatott "látókra" vagy minek nevezik magukat.
Péter is bevetett egy pszichológiai játékot (egyes szakokon alapból oktatják)
Annyiban tényleg különbek mint az a szerencsétlen "szüzike" a masszírozásával meg fürdésével.
Csabát még nem tudjuk mivel lep meg bennünket?

nathalie 2011.09.28. 15:50:19

@fran7:
erre én is gondoltam már. imádom ahogy szerinte logikusan érvel. Úgy szeretném ha az végig ilyen lenne, senki nem tudná aláásni a önbizalmát. Azért szeretem betegesen, mert én élőben marhára nem tudnám ezt leviselni. Én embert tudnék ölni azért, ha egy vitában nem veszi észre, hogy az érvelése nem logikus. így tv előtt viszont kifejezetten vicces, nem is értem ezt az ellentmondást. :)

busifa 2011.09.28. 15:50:40

Vera mossa Bandi testét, de nem vállal orális kényeztetést:

www.valovilag.hu/video/142411

nathalie 2011.09.28. 15:51:26

@capa05:
láttam hogy gitározott az coolos bekapcsolásnál. Talán dalban mondta el véleményét nem idézetben?
:)

bknn 2011.09.28. 15:51:28

@BarBwire: Vagy Claudio bejelenti Seh.-nak, hogy szakít vele.

Albino Vernyul 2011.09.28. 15:53:19

@morgo1229: Ez a tarsasag erzelmileg, es szellemileg a padlo keremszepen.. A casting szemetet hoztak ossze a villaba... Egy-ket kivetel azert tan van..

foxglove (törölt) 2011.09.28. 15:55:10

sziasztok,
nem láttam azt a részt, amikor lilu bejelentette a meglepetést, de
- a pontszámoknak valószínűleg lesz szerepe
- még egy lakó beköltözik a legjobban teljesítő második helyezettekből talán.

Az emlegetett Péter/Vera vitával kapcsolatban miért van olyan érzésem, hogy nem fogjuk viszontlátni semmilyen formában?

fran7 2011.09.28. 15:57:41

Szerintem Lilu csupán az Arénát jelenti be, s annak szabályait. Ha az Aréna fizikai jellegű próbát jelent, akkor Csaba és Krisztofel eléggé előnybe lesznek.

nathalie 2011.09.28. 15:58:19

ha meg nem, akkor a malacnak van nyert ügye :D

suzy q 2011.09.28. 15:58:43

@nathalie: nembaj, már írtál azóta vicceset pedig. eddig hajnynak mondtam, hogy jöjjön hozzám, de nem akar, úgyhogy mostmár neked.

a vera péter veszekedés az végülis miért is volt? hogy péter ultimátumosra itta magát? vagy miért?

BarBwire 2011.09.28. 15:59:24

@nathalie: Mikor Krisztofel megjelenik a képernyőn még a lélegzetemet is visszafojtom, hogy halljam milyen okosság jön ki a száján.

reKorrekt 2011.09.28. 16:00:10

@suzy q: Hát Veró - mint már fentebb ecseteltem - nekem is bejön a maga spártai egyszerűségével, de én azért úgy vagyok vele mint a zsiráffal: szép is, ari is, de otthonra azért lehet nem kéne...

fran7 2011.09.28. 16:00:58

@Kudlik Júlia: De akkor legyen szabály, hogy minden nap elmond egy verset, ha kitalálják, ki írta és mi a címe, akkor ehetnek a többiek.

nathalie 2011.09.28. 16:01:37

@BarBwire:
én is, én is ezt csinálom. :) Az a baj,hogy nem tudom követni a logikáját. Röhögni sem merek, nehogy lemaradjak valamiről és amikor végez csak azt tudom, hogy csak ostobaság ömlött ki a száján, de semmire nem emlékszem :D:D
Lehetne egy olyan külön kis rész a vv öfiben, hgy Krisztofel szerint a világ... :D

nathalie 2011.09.28. 16:02:24

@reKorrekt:
én meg mint a székely bácsi a zsiráffal: márpedig ilyen állat nincs. (túl kedves az a lány, majd meglátjátok!) :)

nathalie 2011.09.28. 16:03:11

@suzy q:
vendégségbe vagy feleségül? vagy férjül? :) hogyan menjek?

suzy q 2011.09.28. 16:04:01

@BarBwire: hát rajta télleg lehet jókat röhögni, de veronika cukibb. krisztofelen én azért nem nevetek annyira. idegesítő. amúgy az vicces, hogy azt hiszi azért nézik le, mert 18 éves, és nem azért, mert egyszerű,. mint a faék.
@Kudlik Júlia: vagy dzsörzi:)

nathalie 2011.09.28. 16:06:27

@suzy q:
de sztem ez annyira vicces. el tudod képzelni ahogy Péter küldetésének vegye, hogy végre elmagyarázza Krisztofelnek, hogy nem az a baj, hogy 18 vagy. És akár mit mond, a gyerek utána bemegy a riportszobába és közli, hogy lenéznek, mert 18 vagyok :D:D majd ezt péterrel is közli a következő veszekedésnél :D

BarBwire 2011.09.28. 16:06:53

@nathalie: legutóbbi az volt, hogy Krisztofel szerint... nála van a kulcs. Még most is röhögök rajta.

Albino Vernyul 2011.09.28. 16:08:28

Na az SG-n neztek az ejszakai online adast.. Sajna a youtuben az RTL cianoztatott, igy a VV5, XFaktor videokat toroltek, most meg nem merik felrakni az ujakat.. Csabank vegig gitarozta, meg enekelte az estet a csajoknak, akik beajultak.. Petert meg elneveztek gestapo tisztnek, mert gyakorlatilag porig alazta Verat, aki majd csak le nem szopta, annyira beijedt.. Ugytunik a ficko visszael azzal, hogy RTL kozeli kapcsolatai vannak, es felnek tole.. Erre jutottak a sracok nagyjabol..

nathalie 2011.09.28. 16:08:57

@BarBwire:
mert azt mondták neki, hogy barna:D:D nem?
nem ez volt a logikai magyarázat? :D

suzy q 2011.09.28. 16:09:59

@nathalie: feleségül, naná:)
igen, azt megnézném amúgy, ahogy péter a szociálpedagógiai végzettségével rákészülve elmagyarázza kroszofelnek a frankót. az vicces lenne.
@BarBwire:
hát azon én is kifeküdtem. a kuhuhuhhu úúlcs háááááháááá

nathalie 2011.09.28. 16:11:09

@suzy q:
suzyból indultam ki végig :D:D:D:D

suzy q 2011.09.28. 16:12:43

@nathalie: és? :D

de téllleg valaki árulja már el, miért gestapózta le péter verát, és mint mondott neki? addig nem tudok nyugodtan hazamenni a munkából, amíg nem tudom meg.

Lasombra 2011.09.28. 16:14:53

@BarBwire: igen, az nekem is megmaradt. ki másnál lenne? ahogy mondani szokás, Kartofel nemcsak hogy nem okos, de ráadásul buta is.

Gergőt meg lassan elnevezhetjük portásnak, mert egy egész kulcscsomó zörög az oldalán.

nathalie 2011.09.28. 16:14:56

@suzy q:
oké, ebben a beszélgetésben most én vagyok a krisztofel. :):)

egyébként én sem tudom, hogy mit tett a vera. Lehet péter átgondolta éjszaka az idézetes dolgot és még jobban beszart, hogy miért ismeri őt ez a lány. de ez megint csak tipp, úgyhogy én se tudtalak megnyugváshoz segíteni :D

BarBwire 2011.09.28. 16:15:23

@nathalie: dede, mege hogy szembe ült vele. (ami Veronika helye)

foxglove (törölt) 2011.09.28. 16:18:43

@suzy q: én sem láttam, csak olvastam, hogy megzsarolta valamivel, és hogy ki fogja baszni a műsorból, ha nem úgy táncol, ahogy. állítólag kibaszlak te fasz meg hasonló stílusban nyomta.

suzy q 2011.09.28. 16:18:56

@nathalie: hát, ha nem, nem. én megkérdeztem, hogy hozzámjössz, de nem kényszer a tortaevés:)

péter sztem azt hitte, hogy ő lesz az egyetlen nem fogyatékos, és akkor látta, hogy vera sem az, és ettől beparázott. lehet tudni amúgy ennek a tengermély lánynak milyen végzettsége van? mert nekem olyan tanítónénis. vagy pszichológugos. bár ebben az esetben nem lenne hegyes műkörme.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.09.28. 16:19:25

Nem lehet, hogy az a marha nagy (médiatörténeti?) meglepi egy korai kiválasztás lesz?

Az új Vera pedig engem Brigitte Nielsenre emlékeztet. Főleg a beválasztás estéjén viselt, 80-as évekből visszamaradt denevérujjas szerkójában nyomasztott ez az érzés.

Olvasom, hogy törölték a youtube-ról vv5-öt, valahol máshol visszalehet nézni esetleg az éjjeli adásokat?

suzy q 2011.09.28. 16:20:00

@foxglove: aaaztakurva. ezek szerint bejön neki vera:)

bknn 2011.09.28. 16:22:12

Ezt a Péter/Vera vitát meg lehet nézni valahol?

suzy q 2011.09.28. 16:23:10

@pushpang: vagy claudio beköltözik.

nathalie 2011.09.28. 16:23:42

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
ááá, hagyd, valakihez előbb utóbb csak hozzá kell menni :D

reKorrekt 2011.09.28. 16:23:58

Na én holnapig búcsúzom. Este kellemes szimbiózisba kerülök pár sörrel úgyhogy inkább nem jövök fel kiszopfelt csinálni magamból :) csapassátok, holnap legyen mit olvasnom!

Albino Vernyul 2011.09.28. 16:25:26

@suzy q: @nathalie:

Valami olyasmi volt, hogy Petert megvicceltek valami vodkas, vizes beugratassal, ezutan elhivta Verat, es befenyegette, hogy a tobbieket ellenehangolja, es kiszavaztatja, es kiszedett belole mindent.. Pl. hogy Gergo a kulcsos pasi, stb.. Nehany szemelveny a velemenyekbol..:

"engem az lepett, meg h be lett állítva intelligens rafinált szarkavarónak, ennek ellenére a kurva+bazdmeg kombót ha 874szer nem mondta el, akkor egyszer sem...de majd a mai ÖFban megláthatjuk, h miként állítja be Pétert, mert ez egy nagyon fontos jellemvonása volt a tegnapi"

"A pia nem mentesíti az alól, hogy a csajnak 15mp-ként az arcába vágta, hogy "fasz vagy", "elbasztad", stb. Utolsó suttyó."

nathalie 2011.09.28. 16:27:05

@Albino Vernyul:
így nyomul ez a péter? Még a végén itt megkedvelem :D:D:D

Albino Vernyul 2011.09.28. 16:27:14

@Albino Vernyul: +1

"Nem hiszem, hogy nagyon leadják ezt, mert akkor ez igencsak gyengítené Péter helyzetét és ha valóban csókos a csatornánál akkor nem akarják gyengíteni. Mindenesetre gusztustalan volt és most láthattátok milyen ember is ő valójában...erre utaltunk többen a beköltözése napján. Úgy látszik az alkohol kihozta az igazi személyiségét."

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.09.28. 16:33:37

@suzy q: az szép lenne. Csak úgy röpködnének a vaffancuroputtánák, meg a tányérok.:)

Régi lakókat nem hiszem, hogy beköltöztetnének, olyan már volt. Családtagok is mentek már be a vv4-be.
Lehet, hogy valami iszapbirkózást terveznek, végülis csináltak valami arénát a villa mellé...

Hurri Kán 2011.09.28. 16:33:43

@nathalie:
Aztán ha nem úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül, majd elintézi, hogy ne kommentelhess itt. :D

Lasombra 2011.09.28. 16:35:01

@Albino Vernyul:
miért ne lehetne leadni? kettő darab másodperc:
Péter félrehívja a boldog Verát.
(snitt)
Péter otthagyja a megszeppent, síró Verát.

a néző meg rakja össze, hogy megverte, befenyítette vagy elkobozta a hajlakkját.

egy mérges Péter azért érdekes dolog lehet. olyan puffancsos.

Lasombra 2011.09.28. 16:36:54

szerintem az lesz a médiatörténeti pillanat, hogy közlik a játékosokkal, hogy sajnos a válságra való tekintettel lakbért kell fizetni, és legkorábban akkor hagyhatják el a villát, ha kicsengették a svájci frank alapú hitelt, amiből felhúzták.

bknn 2011.09.28. 16:36:56

És tényleg, Péter megfenyegette Verát, hogy "kinyírja, ha még egyszer átbassza, vagy a többieknek elmondja,amiről beszélgettek." Gonosz, köpcös kis törpe ez a Peti.

Albino Vernyul 2011.09.28. 16:37:56

Ja igen.. Ma es szombaton Ani vezeti a Belevalot..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.09.28. 16:38:01

@Lasombra: remélem a kismalacból azért nem kell disznósajtot csinálniuk.

Albino Vernyul 2011.09.28. 16:39:59

@pushpang: Hat egyelore nem mernek a youtubera feltolteni, mert akinek volt VV5 vidi, azt befenyegettek, hogy a kovetkezonel torlik az acc-at..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.09.28. 16:40:03

@Albino Vernyul: mostanában nem nagyon olvastalak titeket, Peticsé számára ebben a szériában ki tölti be az Éva után maradt űrt?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.09.28. 16:41:05

@Albino Vernyul: értem, kár..
Hát előbb-utóbb úgyis megjelennek a kalózfelvételek más oldalakon.

Lasombra 2011.09.28. 16:44:11

@pushpang: az állattenyésztés feldolgozási részeiből szerintem egy időre elegük lett a csirkekopasztással.

Zizit nem kell abajgatni.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 16:51:26

@Dragonair: pussz! :)

@Lasombra: @gernika: óhhátsemmiség, szívesen. :)

@Tüzitündér: tüzelnek a szukák. :)

@prof. Perselus Piton: @Kékdelfin: felröhögtem, kösz :D

@Akármi Áron: :DDD

@MissX: :)

@kamionsofőr: :)) ha te azt tudnád...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 16:51:29

@pushpang:

Bandi. Esetleg Béni. Lényeg hogy B, mint Baukó! :D

@Lasombra:

Én amikor láttam a beszavazón, már akkor mondtam, hogy ez egy aljas kis törpegeci. A szemén látszik az ilyeneknek. Csomó ilyennel megvert már a sors. :(

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 16:52:15

@pushpang: még hezitál. valamelyik csajra már rágerjedt, de pont nem az került be.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.28. 16:57:00

Fogják ezt este 7-kor is adni? Ez a kilenc nekem már későn van. :))

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 17:07:46

@BGy: nem, szerintem. nekem jobb, mint az este hét :)

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 17:08:26

@BGy: apropó, mi a helyzet a glikémiás indexekkel? :DD

beacska 2011.09.28. 17:10:34

:))) hűűűű, itt már legendák terjengenek a Péterről...:)))

"ahogy fogja a poharat.Látszik rajta, hogy gondolkodik" meg "sunyin takarít"
:DDD még nem is láttuk az éjszakait, és ha összevágják sem fogjuk tudni az igazat :DDD

ez olyan, mint a nyuszika létrája :DDD

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.28. 17:11:04

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: abban reménykedtem, ha az Összeesküvőknek vége, a VV-t visszateszik hétre.
A "zsírégetős" vitát abbahagytam, mert nagyképű volt ott valaki, olyanokkal pedig nem tárgyalok tovább. Nincs értelme.

Lasombra 2011.09.28. 17:12:57

@Nard: Bével bárki bejöhet.
Bukszaszájú Veronika
Börtönviselt Gergő
Bombázó Dya (bocs, belfogult bagyok)
Baltaarcú Anomália
Balfasz Kartofel
Barátgyűjtő Melinda
Bölcselkedő Vera
Búza Csaba
Boszorkány Kinga
Bordélypalánta Seher
Betonagy Attila
Belsős Péter
Beás Fecó

vancrow 2011.09.28. 17:13:30

@beacska:
Azok régebbi dumák nem tegnap esti, a pohárfogós a beszavazó estéjén, a sunyit meg fecó mondta a konyhában

beacska 2011.09.28. 17:17:18

@vancrow: tudom. csak érzékeltetni akartam, hogy már ha fogja a poharat, az is nagyon gyanús. hát még, ha felmos...ennyi...

vancrow 2011.09.28. 17:19:42

@beacska:
Ja hát egyenlőre nem unt rá a társaság

nathalie 2011.09.28. 17:22:49

megnéztem a bandis zuhanyzást verával. nem találok szavakat.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 17:26:24

@BGy: á, az semmi. én éhezek, nyavalygok, koplalok és HÁJ VAN A HÁTAMON :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.09.28. 17:26:28

@beacska: írtam neked a miénken!

@nathalie: mert arra nincsenek is szavak:D Régen röhögtem olyan jót!:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.09.28. 17:27:45

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem, nem, ezt úgy hívják, hogy nőies vagy, semmi háj! Csak mondom! :D

nathalie 2011.09.28. 17:27:49

@ladyandhenk:
én egy kicsit felöklendeztem a kávét... :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.28. 17:31:47

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem vagy egyedül, egy hete én is diétázom. :)) Amint rám tör az éhség, egy pohár vízzel vigasztalódom. :))

Hurri Kán 2011.09.28. 17:34:17

A Guantanamérát Csaba már eljátszotta?

avanivi 2011.09.28. 17:35:40

@BGy: Hogy lehet vigasztalódni egy pohár vizzel?

AnnaKarenina 2011.09.28. 17:36:34

Péter-adalék: (Survivor) "A heves vesegörcsök az éjszaka közepén törtek rá, a földön fetrengve üvöltött, amit társai újabb taktikázásnak, hisztinek tulajdonítottak, hisz nem egyszer tett tanúbizonyságot arról, hogy mennyire "játszik". Épp ezért nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy "Isten nem ver bottal", hisz nem egyszer felborzolta a nézők kedélyeit kijelentéseivel. Péter taktikája: a másik bizalmába férkőzni, aztán kiválasztáskor meg "kedvesen" segíteni a hazajutásban."

Albino Vernyul 2011.09.28. 17:37:26

@pushpang: Hat erre szokott csatangolni, majd leirja.. Egyelore nem tudom...:)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.28. 17:37:44

@avanivi: mivel nincs íze, olyat gondolsz bele, amilyet akarsz. :))) Most harcsapörkölt túrós-csuszával lenne jó.

beacska 2011.09.28. 17:38:26

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: láttam, megkaptad a magadét a fogyókúra szó leírása miatt:DD. Ha gondolod, én elmesélem neked, hogy fogytam 10 kilót fél év alatt. de ez nem kúra, hanem életmódváltás (hússal és finom kaják főzésével, napi 3-4 evéssel)

foxglove (törölt) 2011.09.28. 17:39:09

@beacska: hát de pont ez a jó benne, hogy legalább minket is megmozgat:)

beacska 2011.09.28. 17:39:45

@BGy: :))) mások a fogmosásra esküsznek :))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.09.28. 17:41:59

@Albino Vernyul: Dehogynem, például itt van a tegnapi/ma hajnali. Az is, amikor a Szörvájvör megfélemlítette az érzékenyt...

www.valovilagblog.com/valo-vilag-5-online-kozvetites-%e2%80%93-2011-09-27/

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 17:44:16

@beacska: túl vagyok a bécsin (szövegértelmezés, ugye) és eredményes volt, jól éreztem magam, nem koplaltam, nem nyavalyogtam, szaunáztam egy hétig négy kört + túrák, fogytam, és nem hagyom abba :) (a bécsit igen, az életmódváltást nem)
egyébként meg mindenkinek üzenem, lehet utánam csinálni ;)

avanivi 2011.09.28. 17:44:21

@BGy: Jó, akkor most íszon egy máglyarakást :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.28. 17:46:46

@beacska: kolbászízű fogkrémmel. :))

MegLepke 2011.09.28. 17:50:51

Hajni, eddig ez volt a legjobb hv ebben a szériában. Szétröhögtem magam:)

Ezek az óriási nagy poénok a csajoknál, bazz... én felképelném a két fekete picsát.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 17:58:47

Már volt, de ismétlés a tudás öreganyja:
elnézve Verát, mégis MI VESZ RÁ EGY ÉRTELMES NŐT, HOGY JELENTKEZZEN EBBE A RETEKBE?!!!

A pasasok úgy néz ki bírják, de hogy nem sokára alakulni fog egy női szakadár csapat, ami a kigolyózásán fog ügyködni, az hótzicher.

nathalie 2011.09.28. 18:02:20

Ha csabának megengedik, hogy bevigye a gitárt, akkor ha én mennék be kérhetnék egy laptopot 100 giga sorozatta? vagy egy laptopot nettel? azt mondanám, hogy nekem meg ez a hobbym. Vagy a könyvespolcot vinném be magammal.

beacska 2011.09.28. 18:03:19

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: bocsi, nem tudom, milyen az a bécsi, de mindegy...értettem én a szöveget...

fran7 2011.09.28. 18:06:40

@neccharisnyás útonálló: Lehet, hogy egy olyan pillanatban adta be a jelentkezést, amikor nem tudott egyetlen olyan indokot mondani, amit ő maga is elhitt volna.

tena_lady 2011.09.28. 18:10:09

"Kiszopfel azon gondolkozik, lehet, hogy ő az, mert Vera mondta neki, milyen barna vagy. Mondja valaki, hogy Kiszopfel nem ennyire hülye, könyörgöm!"

Pedig de. Hatalmas ez az ember! Annyira buta, hogy tuti, hogy őt teszik ki elsőnek, de addig is jót lehet rajta röhögni. A taktikázásnak tűnő dolgot is, vagyis amit csinál, szerintem csak a tv-ben látta és most utánozni próbálja. Az vicces még, hogy mindenkit a külseje alapján ítél meg. Valahol nagyon mélyen egy Ernst Kretschmer van benne elásva, bár kizárt, hogy ez felszínre törjön.

nathalie 2011.09.28. 18:10:18

na, ide-oda pörgetgetés után úgy gondolom, hogy péternek akkor az volt a problémája, hogy veráék őt pálinkávak ittaták, miközben ők csak úgy csináltak és vízet ittak. SZóval péter egyszerűen csak beparázott, hogy itt arra gyúrnak emberek (vagyis vera), hogy leitassa és kihozza belőle az állatot, esetleg megtudja a nagy taktikai dolgait.
Egyébként ez emberfeletti teljesítmény volt tőlem, hogy erre rájöjjek, mert a csaba gyerek folyamatosan üvölt és gitározik, így semmit nem lehet hallani az egész onlineból.

nathalie 2011.09.28. 18:12:27

@tena_lady:
úgy gondolom,h ogy krisztofelnek a taktika szó azt jelenti, hogy csinálj egy csoportot. Ennyi. igazából nem érti a szó jelentését, mint ahogy te is írtad. Bandinak is azt mondta, hogy ha kihívnak párbajozni, majd bevédelek. Akkor már hogyan? kimegy vele a párbajra?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 18:15:28

@Lasombra: spontán beszartam a B betűs nevektől.:)))))))

KvakCaptain 2011.09.28. 18:16:48

@King of Shadows: tyű, köszi. Kicsit tömény, de emésztem. :)

Albino Vernyul 2011.09.28. 18:19:42

@King of Shadows: Emlitettek, hogy talan ide kikerul... Ezek szerint betalaltak.. Kozben egy bator egyen a youtubera is kirakta..:

http://www.youtube.com/watch?v=RMTbQ2681JQ&feature=player_embedded#!

beacska 2011.09.28. 18:28:49

@nathalie: mi (a család) halálra röhögtük magunkat a jeleneten. Személy szerint azt gondolom, Péter meg akarja húzni a Verát: "majd kérni fogunk valamit cserébe"

foxglove (törölt) 2011.09.28. 18:38:10

@suzy q: miután most megnéztem saját szememmel a jelenetet: van benne valami!:)

Dragonair 2011.09.28. 18:58:34

na ki táncikál ribanc módjára a klippben?! ki mondja meg :O nah ki??? :P
www.youtube.com/watch?v=Pcfh5l7qgfI

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:03:47

@fran7: Nem, szerintem a zseton miatt. Csak valahogy.... szal volt már néhány hisztis némber a nyakamban, szólóban illetve egyszerre több is, és akkor illetve azóta se érzem úgy, hogy az a konstans idegőrlés megért volna ennyi pénzt. De hát sokfélék vagyunk.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:07:04

Ja, és Lilu tegnapi outfitje+haja a megszokottól eltérően egy csuda volt. Egész meglepődtem.

Hurri Kán 2011.09.28. 19:10:27

@neccharisnyás útonálló:
Ne aggódj, mára szerintem elmúlik. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:10:57

@Dragonair: Édesjóistenem! Ha még a magukat feka gengszter hiphoppereknek képzelő alakok nem lennének elegek.... most akkor be se kasztingolnak egy valóságsóba, ha nem tekeregtél egy zsékategóriás, zenére lötyögő hülyegyerek csoport klipjében vagy nincs rólad felnőtteknek gyártott matéria?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:13:00

@gyvy:
Az megvan, hogy Valkó Eszter rock clubot üzemeltet?
EZ a Valkóeszter:
www.youtube.com/watch?v=QGsUDQufrPY

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:14:49

@Lasombra: Kartofel az KÉT FF. Föfö. Kuc. Kuc. Kukacoskodok.

Hurri Kán 2011.09.28. 19:15:10

@neccharisnyás útonálló:
Jájj... :D
Ha ő van, én háttal ülve nézem a tévét...
Rokklubbot én is szoktam néha. Utoljára születésnapomon. Meghallgattam a szomszédom kedvenc zenéit. :DDD

Dragonair 2011.09.28. 19:17:45

@neccharisnyás útonálló: nem tudom de egy olcsó lotyó nincs mese...és ez a szar 2008-ba került fel a youtubra akkor ő hány éves is volt...ennyi anya elbaszta nagyon, meg a mamika :/

Lasombra 2011.09.28. 19:21:16

@neccharisnyás útonálló: a Kartoffel az lehet, de én Kartofelről beszéltem! egyik a krumpli, másik a kripli. :)

velem nyugodtan lehet amúgy kukacoskodni, az a taktikám része, hogy nem veszem fel a kesztyűt. legalább is a negyeddöntőig nem. utána szövetségre lépek valakivel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:26:39

@gyvy:
Neviccelj! Én is lefejeltem az asztalt, mikor értesültem róla. Mert az addig OK, hogy lesz még egy hely, ahova esetleg megyek ha oda szerveznek valami jó bulit, így jött az info is, erre Kókuszban este 8kor vagy mikor nagy büszkén mutogatja Eszterke a helyet, hogy bezony ő (is) a tulaj. Mondjuk, pénzt ölnek bele, reklám is van/lesz így, meg kapcsolat a médiához, csak....
És ezek után senki ne mondja nekem, hogy cikik a szakadt rockerek... ni, még a hülye is beléjük fektet.
Furcsa világban élünk mi, én mondom.

Hurri Kán 2011.09.28. 19:28:20

@neccharisnyás útonálló:
Ezekkel az asztalokkal neked mindig bajod van. :D
Egyénként igazad van... Itt már minden nem a régi. A jövő sem. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:28:59

@Dragonair: Miért, hány éves sehehe Vivike?

@Lasombra: Kiszopfel jobban tetszik, sorry.
Tartós kukackodáshoz meg nincs elég nagy arcom, meg is unom egy idő után. Csak odaböktem, hogy ne a te szádból jöjjön ki elsőként.

2011.09.28. 19:30:47

@gyvy: Kevés. Valkó Eszterrel szemben kevés. Én a hangot is leveszem, de a legjobb átkapcsolni. Az a tuti! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:30:57

@gyvy:
Á, csak túl erős a gravitációs mező ott, ahol tartózkodom, és mindig útban van egy asztallap. Be kéne szereznem egy kutyát. Puhára esve nem lenne puklis a buksim. 8)

Lasombra 2011.09.28. 19:31:57

@Albino Vernyul:
tyű, a mini Capo a Mazochista ellen.
kemény.

Péter = Olivér v2

ugyanaz is lesz a sorsa.
túljátssza magát a gyerek. a Reteknek így nehéz lesz megvédenie.

vagy lehet, hogy Péter így udvarol? minek bújt oda? vagy mi van? :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 19:33:08

@beebeer: Node, mikor Belevaló címén éjszaka(!) Gőzikével súlyosbították(!) menten tárcsázni kezdtem a gurumat egy időpontért, hogy felderíthessük, mit műveltem előző életemben, amiért ezt érdemlem.

Hurri Kán 2011.09.28. 19:34:07

@beebeer:
Még sokkal jobb be sem kapcsolni. :)))

@neccharisnyás útonálló:
No de akkor az ebnek állandóan az asztalon kellene ácsorognia. :)

nosce 2011.09.28. 19:35:33

ha az rtl csinálna clipet Csaba zenéjéből amit a csajoknak írt a vv5 alatt, akkor berepülhetne vele a döntőig...

2011.09.28. 19:36:27

@neccharisnyás útonálló: ez de durva lehetett!!!! Gurud biztos mélyre leáshatott, miért büntetted magad ennyire.

Lasombra 2011.09.28. 19:37:01

@neccharisnyás útonálló: "Kiszopfel jobban tetszik, sorry."
emiatt nem kell szabadkoznod.

@fkangi: mit is mondhatnék? örülök, h segíthettem? :D

KvakCaptain 2011.09.28. 19:37:39

@Lasombra: izé és ez most azért volt, mert a csajok maguknak vizet, neki meg vodkát töltöttek? Azt értem, hogy túlcsordult a töltet Petiben, s beszél hülyeségeket, de ez a szerencsétlen Vera minek hallgatja, s egyáltalán hogy helyeselhet hozzá? Nem az anyját ölte meg, vazze!

nosce 2011.09.28. 19:41:57

@nosce:
de ha a haverjai megcsinálják és felküldik a youtubera akkor is...

Lasombra 2011.09.28. 19:47:30

@KvakCaptain: passz. csak annyit tudok, amennyi Vérnyúl videójából lejön. de úgy néz ki, igen.

az ital mindenkiből mást hoz ki. én ezt nem elemezném túl.
viszont az felettébb vicces, ha Péter esetleg tényleg attól tart, hogy kiismerik vmi titkát vagy személyiségét vagy pinkódját vagy tökömtudjamijét, ha beiszik. erre bedobja ezt a Keresztapa figurát, amiből épp olyan faszán le lehet vágni azokat a tulajdonságokat, amit el akart takarni.

taktikailag is értelmezhetetlen, amit csinál. ez olyan, mintha a menő középcsatár az új suliban egyből a szemüveges geekkel kezdene el izmozni.
azt Verát oltogatja, aki uccsó előttinek jött be!? az érzékeny kategóriában!?
ez X-Akta.

nem kivágni akarja, hanem megdugni. ennél jobb ötletem nincs.

KvakCaptain 2011.09.28. 19:55:09

@Lasombra: az a legszomorúbb, hogy Vera meg elfogadja Peti baromságait. Mintha valami ultrakonzerv arab sejk palotájában lenne szolgálólány, vagy pincebörtönben tartott kizsákmányolni-való. Már azt vártam, hogy Peti mikor nyomja, hogy halál vagy ungabunga... és akkor ad második esélyt. Beszarás.

beacska 2011.09.28. 19:57:50

@KvakCaptain: :) már éppen tért rá az ungabungára, amikor szóltak, hogy LEVÉL. Én úgy láttam, hogy Vera reakciójára lett egy "durvább" a duma. minél jobban megszeppent, annál nagyobb volt a fenyítés.

Lasombra 2011.09.28. 19:59:38

@KvakCaptain: ezeket az isten is egymásnak teremtette.

"velem packázol, aki a 3. rielitit tolja, 2 diploma, 3 nyelvet beszélek?"

hogy nem lehet ezt röhögés nélkül megállni?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 20:02:31

@beacska: ennyi lelki nyomorék picsa egy rakáson :O sírnak-picsognak egyfolytában, Vera meg nem röhögi körbe ezt a kis mini ducét (elnézéstkérek OV-tól, hogy a rá használatost lenyúltam).. ezek összecsinálnák magukat, ha a főnökük elkezdene ordítani velük... már, ha lenne egy tisztességes munkahelyük..

KvakCaptain 2011.09.28. 20:03:42

@beacska: nah, hát jó biztos én vagyok naiv@Lasombra: . De nem hittem, hogy ilyen kevéssel és ennyire meg lehet törni embereket.

@Lasombra: és még hány rielitin kell elindulnia, mire nyer is egyet.

KvakCaptain 2011.09.28. 20:09:17

Vera lakatja: ez lett volna vajh a fegyvere, hogy fenntartsa az érdeklődést maga körül, vagy ezt csak én látom bele?

S a casting-szó kiejtésére miért állt le Peti? arról nem beszélhetnek, így nem kerül adásba, s akkor nem ért semmit ezzel a mutatvánnyal?

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:16:04

@gyvy: hülye :DDD

@Talpig Jimmy: aham, majd ha sogeking erre téved, elmondja, mit ígértem ezért :D

@beacska: azt tudtam, hogy te szövegértésből jó vagy, nem azért írtam. meglepődtem a funkcionális analfabéták tömegén, nem ehhez vagyok szokva :D

sogeking 2011.09.28. 20:31:48

látom egész Saxobeat őrület van kibontakozóban :D

KvakCaptain 2011.09.28. 20:33:34

Hoppá. Tér görbültünk?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:36:58

Egy időre eltűnt a Hogyvoltról a 16-os VV poszt. Ilyet hogy tud a blog.hu?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:39:40

@KvakCaptain:
Ha tényleg párkapcsolati céllal is jelentkezett Vera, nem volt nehéz felmérnie, hogy Péter az egyetlen, ilyen téren is hasznosítható hímegyed odabent. Mármint ha beszélgetni is akar vele kufirc után.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:41:28

Nahh, nyugalom, minden visszatért a rendes kerékvágásba, anyátok intézkedett. :))

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:42:48

@sogeking: azbazmeg :D te inkább azzal foglalkozz, hogy elmeséled talpig jimmynek, mit ígértem neked a saxobeat c. méltán népszerű világsláger linkelgetéséért :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:42:49

@sogeking:
Rohadt napkitörések.
Du. meg áram nem volt 40 percen keresztül. Uuutálok a kütyükön időt állítani! Mert persze már a mikróba, hifibe, porszívóba is bele kell szerelni egy időt mutató ledkijelzőt. Na meg újraprogramozni a mikró fix melegítési programjait.... miért nem úgy van, mint a filmekben, hogy delej ki, 3 szekundum és bekapcsol a tartalék generátor?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:44:35

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Csinálsz nekem habos kakaót? Légyszíííí! Naaaaa! ;)
Vagy bundikenyeret tejááááávaaaaal?

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:45:19

@neccharisnyás útonálló: :DDD jahh. majd ha meg tudok mozdulni a háti hájamtól :D

Hurri Kán 2011.09.28. 20:45:30

@neccharisnyás útonálló:
Az az alfa holdbázis, amiről te beszélsz. :D

sogeking 2011.09.28. 20:47:08

@gyvy: igen, mindjárt megalapítom a hogyvoltra Saxobeatet linkelők csoportját :)

kemény keleti kommentelő 2011.09.28. 20:48:46

Jó volt a kalózvidcsi. Valamelyik öfiből csak megtudom, miről makogott ez a két helyes fiatalember 40 percen keresztül. Csak annyit szűrtem le belöle, hogy őszinte volt és botrányos.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:48:58

@sogeking: neki még semmit. majd te elmeséled neki, NEKED mit ígértem. hátha elmegy a kedve :D

Hurri Kán 2011.09.28. 20:49:51

@sogeking:
Ketten már vagyunk. :D :D :D

mocskosmacska 2011.09.28. 20:50:35

Azt hittem az attila-kinga páros lesz a legidegesítőbb a vv5-ben, de az újvera túltett rajtuk. Bár remélem, ez csak egy szerep, amit az rtl klub osztott rá bevonuláskor.

Albino Vernyul 2011.09.28. 20:50:39

@neccharisnyás útonálló: Vera ismeri Gergot.. Egy tarskereso oldalon mar osszeakadtak... A castingon is osszefutottak.. Fokuszban boktek ki..

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 20:51:02

@fkangi: "jaj de szép kék szeme van magának, nincs ilyen a világon senki másnak..." :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:51:46

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: :D
Én közben rájöttem, hogy is fogyhatnék 15 kilót. Az egyik lábam pont annyi. Sokat nyomnak a latba a csöves csontok meg az a rengeteg bűr, ami elfedi a kacskaságukat.
Tőből nyissz, azt volt 15+, van normális testsúly.

@gyvy: Mi, egy folyadékkristály kijelzős kakukkosórában laktak?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 20:52:37

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: kösz, Hayny, de csak az egyik, a másik inkább zöldes :) anyámék ezt is elb...:D

sogeking 2011.09.28. 20:53:44

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: amit nekem ígértél éppenhogy motivál:)

szóval aki csatlakozni akar a "Saxobeat Hajninak" csoporthoz, naponta legalább egyszer linkelje be Alexandra Stan Mr. Saxobeat c. számát:)

referenciaként a két alapító tag, gyvy és sogeking korábbi linkjeit tudom ajánlani

Hurri Kán 2011.09.28. 20:54:44

@neccharisnyás útonálló:
bizony... antigravitációs ingával volt szerelve mégpedig.

Szerénke. 2011.09.28. 20:56:33

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Mi anno azt ígérgettük a kutyának, hogy ágyelő lesz belőle csinálva.:) És Ő is hátára fekve aludt, ha érdekel a képe elküldöm e-mailben, de cserébe várom Pötyit.:)

A helyespasika egyik kedvenc filmje a Vissza a jövőbe, szóval nálam előnnyel indul.:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 20:59:23

@fkangi: Na, mégegy gengszter. Remek.

@Albino Vernyul: Az egy gyépéstől elvárható szintű próbálkozás volt, hogy elhintsen egy kitalált Vera-Gergő láv, Vera-többiek cicaharc dupla történetszálat. Ha tényleg "összefutottak" társkergetőn, biztos alaposan felderítették, mennyire illeszkednek az igények-elvárások. Nehogymá csak egymásra köszöntek és a Nagy Nagy VV kasztingig kellett várniuk -véletlenül mindketten ott voltak, ez a SORS!!!-, hogy rájöjjenek tényleg van valami.
/Megj.: jelen sorok írója nem zárkózik el a véletlenektől, rengeteg vadidegen figura volt, akivel 2x, 3x futott össze bármifajta szervezés nélkül, egy-kettő jelenleg is élete része/

MissX 2011.09.28. 21:00:36

jóestét jóestét :) ééééés kezdődik :)
én meg túl két redbullon, így remélhetőleg nem alszom el :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:01:12

@sogeking: Bosszantó lenne ezen a ponton megkérdezni, mi a hótkóros, retkes kutyafasza mégis az a saxobeat?
Hm? O.o

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:02:44

Elfelejtettem. KöKi termináltól mit lehet nyerni? Érdemes sms-t küldeni?

Vivien bácsi 2011.09.28. 21:03:41

Péter megalázza Verát az éjszakai streamben /pl.ilyeneket mond neki: "B.szd meg, f.sz vagy, kinyírlak, eltiporlak!" stb.stb

www.youtube.com/watch?v=RMTbQ2681JQ

BarBwire 2011.09.28. 21:05:41

@gyvy: Majd ha tüzet gyújtanak a villából.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:05:47

@Vivien bácsi:
Manipulátorok ha összecsapnak.

Némá! Lila megint tűrhető bűrt öltött.

mocskosmacska 2011.09.28. 21:06:12

Most rájöttem, hgoy vera a Borg részegysége akar lenni.
1. Annamáriát leszólta
2. Amikor alekoszné verának nem tetszett a véleménye, rögtön viszakozott: "Hát ez csak egy első benyomás, ez még változnifog.".

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:07:20

@neccharisnyás útonálló:
Bár annak a dekoltázsba lógó klepetuskötőnek nemtom mi a funkciója, tekintve, hogy nem lengedez a háta mögött egy superman palást.

BarBwire 2011.09.28. 21:07:54

Lilu (vagy a fodrásza) olvas HV-t.

sogeking 2011.09.28. 21:07:55

az ing ujja azért büntet:)

nosce 2011.09.28. 21:08:34

@neccharisnyás útonálló:
"KöKi termináltól mit lehet nyerni? Érdemes sms-t küldeni?"

persze, felszerelheted ott a hiányzó szerelvényeket, szal hajrá sms :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:08:50

@mocskosmacska:
Rájött, hogy ki fogják nyírni a csajok, ha nem megy le kutyába.

nathalie 2011.09.28. 21:09:18

oké, kezdem sajnálni a malacot.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:09:50

Malacot műsor végén levágják? Ha rendesen etetik, eljuthat vágósúlyba.

mocskosmacska 2011.09.28. 21:10:04

@neccharisnyás útonálló: Rájöttem, hgoy mi a jó szó rá: modoros.

BarBwire 2011.09.28. 21:10:16

@neccharisnyás útonálló: Veronikánál nem nehéz több lenni.

evangeline77 2011.09.28. 21:10:33

Oké, Vera eddig a kedvenc..:) Ugyanazt mondta, amit én. Egy kávét nem inna velük kinn és legszívesebben fejbe lőné magát miattuk.. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:11:35

Éééés kezdődik a nagyképű! lenéz minket! gyűlöl! álszent! beképzelt! hullámvasút.

nathalie 2011.09.28. 21:11:41

oké, a veronika a kedvenc. ugyanazt mondja erről a veráról, amt én mondanék :D:D:D

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:12:37

@neccharisnyás útonálló: a végső nyertes a KÖKI terminál jóvoltából, Horváth Ádám nemes felajánlásával megkapja egy éves (vagy 100,000 km-es) használatra Taki bácsi tuning Ladáját...

basaja 2011.09.28. 21:12:45

@neccharisnyás útonálló: beebeer emailjét a főnöködnek címezve...
Beebeer!Tényleg,mi lett a következmény?

BarBwire 2011.09.28. 21:12:53

"Leül az én helyemre" miért nem szólt neki, hogy az övé?

MissX 2011.09.28. 21:13:05

attila helyében ezt a hófehér habtestet inkább nem mutogatnám

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:13:08

Röhögök.... ezek úgy bepörgetik magukat, hogy valami csuda!

evangeline77 2011.09.28. 21:13:55

Péter feje, mikor Veronika ecsetelte neki, hogy látta az öfikben és elfoglalta a helyét, mindent vitt..:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:14:21

@utcai_arcos: Nebazz! Az olyan unikum, mint a TV Maci báb! Megingattál.

BarBwire 2011.09.28. 21:14:39

@utcai_arcos: megyek a nyereményért! Taki bácsi Ladáját úgyis szerettem

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:14:46

Haynalka...elfelejtettél :(.

vancrow 2011.09.28. 21:14:54

@MissX: pedig szokta kenni barnítóval, csaj könyékig :)

mocskosmacska 2011.09.28. 21:14:54

Modoros Vera és a Borg hadban áll. Én már csak egy kávét kérek.

csiri bá 2011.09.28. 21:15:22

alá szolgája jó estvéket kellemes öfinézést mindenkinek. :D

BarBwire 2011.09.28. 21:16:26

Ezek úgy unatkoznak benn, inkább igyanak!

csiri bá 2011.09.28. 21:16:43

@neccharisnyás útonálló: zizit nem bánt mert baj lészen! Ő a legmagasabb IQ-val rendelkező élőlény a vellában. :D
Nagy ívben lexarta a nyomógombot, csak a kaja kellett. :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:16:45

@neccharisnyás útonálló: szerinted?belenéztem a kristálygömbömbe meg a fejetekbe és csak annyit halottam: ezerötösezerötösezerötösezerötösezerötös

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:18:50

Dya arcul történő esése epic!!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.28. 21:18:53

A masszázsfeladat szerencsére jó volt arra, hogy Annamária és Attila rendezni tudta közös dolgait és béke lett közöttük.

@King of Shadows: @KvakCaptain: @neccharisnyás útonálló: A survivoros Péter nagyon prosztó tajnigger volt Verával, most Kingával együtt a legnegatívabb figura bent. A fölényeskedő, agresszív stílusával elásta magát nálam. Vera pedig bírhatott volna több tartással, hogy nem megy bele ebbe a mocskos játszmába, Vera is csalódás sajnos nekem.

Még mindig Annamária a kedvenc eddig.

csiri bá 2011.09.28. 21:18:59

jujjj Dyácska mekkorát bazmegolt, hogy van ez egy plázacicuskánál? :D

Hurri Kán 2011.09.28. 21:20:02

@csiri bá:
Utánna bySZtos fogat mos, hogy iJen csúnyán beszélt. :)

BarBwire 2011.09.28. 21:20:11

@utcai_arcos: há mert senkinek nem kellett!

rianna 2011.09.28. 21:20:29

Sehi úgy mossa Fecót, mint egy lovat :D

nathalie 2011.09.28. 21:21:12

@utcai_arcos:
hello

Lilu mellei ebben a ruhában félre állnak. konkrétan félrecsúsztak.

vancrow 2011.09.28. 21:21:16

Péter mindent direkt csinál, dönteni is direkt dönt, nem csak bele a vakvilágba :)

BarBwire 2011.09.28. 21:21:31

@rianna: Az nem a Kinga? Bár egykutya.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 21:21:37

@rianna:

Én nagynyomású tömlővel tenném. Lehet ismerős lenne a sittről! :D

Hurri Kán 2011.09.28. 21:21:58

@vancrow:
Ez nem lehet véletlen. :D

csiri bá 2011.09.28. 21:21:59

@gyvy: lehet csak kibukott a valódi énje. :D

BarBwire 2011.09.28. 21:22:10

@nathalie: majd megnézzük, most még csak a haját láttam, a melléig nem jutottam el.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:23:08

@Peter_Cs: Há a bunkó a zsánere. Mégis mit csináljak már vele na!

Hapsikra ráférne némi szín. Ennyi pincében barnultat...

nathalie 2011.09.28. 21:23:29

@BarBwire:
okvetlen nézzétek meg.
(mostanában a sok coolos műcsöcs miatt rögtön a melleket nézem. beteges)

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:23:29

DUVEL sör???a qrva anyjukat.

kékdelfin 2011.09.28. 21:23:56

bammeg ennek a kriszfiúnak hány fajta fülbevalója van?

vancrow 2011.09.28. 21:24:03

@gyvy:
A rafkós nem hisz a véletlenben, kiszámolja és csinálja :)

evangeline77 2011.09.28. 21:24:15

Jézusom, Annamari belezúg Sörvájvör Péterbe??? Ooooh, noooo!!

dr. gernika 2011.09.28. 21:24:15

Péter jól megtöri majd Bénit.

BarBwire 2011.09.28. 21:25:01

@stella03: :-( nekem kellett volna. :-(

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:25:21

Veronikának egy éjszaka életre kelnek az ajkai és világgá mennek.

nathalie 2011.09.28. 21:25:31

istenem, ezek gitározás közben is bőgtem. mi a szartól nem bőgi el magát a Borg?

sogeking 2011.09.28. 21:25:42

@utcai_arcos: én egyszer Lilu szívecskés ruháját szeretném megnyerni, de nem hordani, csak emlékbe :)

rianna 2011.09.28. 21:25:46

@BarBwire: majdnem biztos. Én már úgy érzem, meg tudom őket különböztetni kis gondolkodás után :D

@Nard: fecó volt sittes?

foxglove (törölt) 2011.09.28. 21:26:28

jaj Annamari:( ki kéne menteni valahogy onnan.

mocskosmacska 2011.09.28. 21:26:54

Krisztoferben és verában néha megvillan az értelem szikrája.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:27:13

@BarBwire: Feltalálták már a barnítós testápolót (hamár a krapekokat is feszt azzal olajozzák)

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 21:27:15

@utcai_arcos: óbasszus, és tényleg! bocsánat! felírom a jegyzetbe, akkor nem felejtem el! :)

Hurri Kán 2011.09.28. 21:27:25

@sogeking:
Belopta magát a szívedbe?

@rianna:
Nem, a celeböcsi, a Dukay nem tudom, melyik...:)

BarBwire 2011.09.28. 21:27:26

@rianna: Igazad lehet, én szemüveg nélkül nézem, ugy viccesebb.

vancrow 2011.09.28. 21:27:41

@stella03:
Az furcsa kapcsolat lesz de mindent túlél :)

sogeking 2011.09.28. 21:29:13

@gyvy: aham, jó lenne függönynek

foxglove (törölt) 2011.09.28. 21:31:15

@Szerénke.: nekem eddig is szimpatikus volt, de a Vissza a jövőbe miatt pluszpont jár!

mocskosmacska 2011.09.28. 21:31:57

@foxglove: NEkem is ez jut mindig az eszembe. Az az érzésem, hogy az rtl valami nagy szemétséget tervez vele. (mármint, hgoy showt akarnak csinálni az élet tragédiáiból)

foxglove (törölt) 2011.09.28. 21:32:24

@Szerénke.: és most nézem, hogy kedvenc karaktere Hans Landa?!

BarBwire 2011.09.28. 21:32:56

@mocskosmacska: A fókuszban már el is kezdték. De hát ő akart bemenni.

evangeline77 2011.09.28. 21:33:23

"olyan kocsim van, hogy beszarsz!" a legnagyobb csajozós szöveg..:)

Battenfeld 2011.09.28. 21:33:40

BRÉKING NYÚZ! Drámai bejelentés következik: Stohl Buci engedélyt kapott a bíróságtól, hogy a büntetését a Villában töltse le!

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:34:01

@sogeking: hát tesó,majd meglátom mit tudok intézni a terminálnál ;)!

MissX 2011.09.28. 21:34:15

aszem bandi a kánaánba került.. úgy nézi a csajokat, miközben öltöznek :)

BarBwire 2011.09.28. 21:34:22

Bandinak adjanak egy vödröt!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 21:34:51

Érzékeny Verát elkeresztelem Térdigverának. :)

nathalie 2011.09.28. 21:34:58

@mocskosmacska:
ez már nekem is eszembe jutott. tipikusan az rtl-re vallana, ha megkeresnék az örökbeadott gyerekét és a fókusz kamerái előtt összehoznák a találkozást, annak ellenére, hogy a nevelő szülők nem szeretnék mindezt, vagy akár AM nem szeretné mindezt.

sogeking 2011.09.28. 21:35:22

@neccharisnyás útonálló: ha Bandi sarokágyon alszik, akkor biztos

nathalie 2011.09.28. 21:35:40

@stella03:
Kingánál ez bizony annak számít :D

Hurri Kán 2011.09.28. 21:35:55

20:45
BATE - Barcelona
0-3 (0-3)
20:45
Valencia - Chelsea
0-0 (0-0)
20:45
Arsenal - Olympiakosz
2-1 (2-1)
20:45
Milan - Plzen
0-0 (0-0)
20:45
Marseille - Dortmund
1-0 (1-0)
18:00
Zenit - Porto
3-1 (1-1)
20:45
Sahtar - APOEL
0-0 (0-0)
20:45
Leverkusen - Genk
1-0 (1-0

Félidei eredmények.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:36:24

@nathalie: És még ki is teregetnék melyik rokon az apja.

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:36:25

@stella03: bizonyított, bizonyos helyeken 10ből 9szer működik.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:37:49

@utcai_arcos: Csak illik tudni, milyen helyeken. És kiknél.

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:37:56

@gyvy: ha!akkor lehet,hogy 0-6 lesz a vége :)!!

BarBwire 2011.09.28. 21:38:14

Na Veronika is picit perverz, csak kukira megy.

csiri bá 2011.09.28. 21:38:41

@BarBwire: csak mindig rátapint a lényegre. :D

Hurri Kán 2011.09.28. 21:38:44

@utcai_arcos:
Gondolod, most az oroszok ettek tortát? :D

dr. gernika 2011.09.28. 21:38:51

Ja 22 évesen Kinga már érett nő...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:39:07

Csaba, nincs meg benned az X. Hagyd el a házat. Most!

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:39:08

Hűha, Vera mindjárt felpattan és elkezdi hgy You're the One that I want,a lá lá u,u,úúú.

vancrow 2011.09.28. 21:39:34

@utcai_arcos:
Út mellett stopposokkal :)

evangeline77 2011.09.28. 21:39:39

@utcai_arcos: Mondjuk a Kinga, Sehere, Veronika triónál biztos, de nálam az ilyesmi inkább negatív. Már ha valaki ezzel kérkedik és legfőbb erényeként ezt aposztrofálja.. :S

dr. gernika 2011.09.28. 21:39:39

A lányok bőgnek bazzeg, a srácok meg az ajtóban röhögnek. :)

MissX 2011.09.28. 21:40:10

hát nekem az ilyen gitározó amorózók sosem jöttek be :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:40:41

Tiszta Gödör-feeling a női napozóban.

nathalie 2011.09.28. 21:41:17

péternek abba kellene hagyni a rángatózást. nagyon nem oké.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 21:41:29

ennél a résznél (gergőnek van egy szám, amit biztosan ismer) kihagyták azt, hogy Veronika megkérdezi halálkomolyan: melyik, a börtön ablakából?:)

SzumóNé 2011.09.28. 21:41:32

OMG, Szvíthómalabama... Kellett ez...? Jajj... :D

Hurri Kán 2011.09.28. 21:42:03

@utcai_arcos:
Az náluk gyári beállítás.

Tsubasa kapitány 2011.09.28. 21:42:28

jesszumpepi!! Ezek rokkernők! Lehet, hogy holnap meg meshuggaht fognak 'énekelni' vagy ilyesmi...

evangeline77 2011.09.28. 21:42:35

@MissX: Nekem se. Ráadásul fogalmam sincs ki választotta ezt a srácot be a helyes pasi kategóriába. Ez kb olyan mint az "alfafarkas". Nekem egyik sem az.

SzumóNé 2011.09.28. 21:42:48

Jujj, jön A Drámai Bejelentés! Megfogom a takaróm sarkát és csócsálom ami Lilu el nem mondja a nyilvánvalóan nagggyon súlyos hírt!

BarBwire 2011.09.28. 21:43:30

ééééés már megint lemaradtam a melleiről.

SzumóNé 2011.09.28. 21:43:33

@SzumóNé: ami=amíg; lám-lám az izgalom hatása :)

MissX 2011.09.28. 21:44:35

@stella03: örülök, hogy nem vagyok egyedül. azt hittem már velem van a gond :)

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 21:47:27

@SzumóNé: nekem is emelkedik a pulzusom.

meg ég a fülem is. az nem azt jelenti, hogy pletykálnak rólam? :)

csak magamat képviselem 2011.09.28. 21:48:12

azt ugye megjegyezte valaki itt, kollégák és kolleginák (modoros, kivéve a lovagina nevű nick tulaja óta) közül, hogy tegnap Újvera empátia-tréningjét kurvára átlátta Attila, Gergő, Péter. És Elsővera nem befolyásolható a "gyerek vagy" faszsággal, független attól, hogy igaz. Újvera átlátszó, de nem mindenkinek.

SzumóNé 2011.09.28. 21:48:30

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ha a tenyered is viszketni kezd, ne nézz több öfit.. ;-D

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 21:51:04

(műsorajánló :)-az megvan mindenkinek, hogy amikor Jet Li-t betolják a ketrecbe, akkor a betóduló harcosok nagy része, az éppen toppon lévő UFC-sek közül került ki, Ortiz, Couture és a töbiek ?Li később bevallotta, hogy majd telecsinálta a nadrágját, úgy félt hogy az egyik eltalálja :DDDD -Cradle to the Grave).

csak magamat képviselem 2011.09.28. 21:51:16

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ezzel nem vagy egyedül. 8-)
Spec a mai tudásommal én fizetnék érte. Konkrétan a 95 forintra célzok, persze.
De amúgy tényleg, édes a lelkem lelke. 8-)

dr. gernika 2011.09.28. 21:51:24

Bazzeg Attila, szimpátiaszavazáson mijaz, h töröljék az érzelmeket, meg reális döntés?
Hülye kocka.

MissX 2011.09.28. 21:51:43

nem tehetek róla, de pétert addig ütném, amíg mozog :(

mocskosmacska 2011.09.28. 21:52:34

Akkor most az újlakók is szimpátiaszavahattnak a régi bandáról?

nathalie 2011.09.28. 21:52:57

egyszer majd valaki visszanézhetné a pontozást, mert ha ez valóban ennyi ideig tart, akkor képtelenségnek tartom, hogy menjen ott az átlag számítás hipp-hopp.

mocskosmacska 2011.09.28. 21:53:36

@MissX: Szerintem mindenki így érez egy-két szereplő iránt.

SzumóNé 2011.09.28. 21:54:05

Veronika mit gondolt a VV-ről, mint játék?! Aranyos cserkészek nyári tábora, vagy mi? Ó, szent sötétség! :)

mocskosmacska 2011.09.28. 21:54:14

@nathalie: Nekem is furcsa egy-két átlag.

vancrow 2011.09.28. 21:54:51

@nathalie:
Néha rövidebb néha hosszabb de ez vágott anyag mindig

nathalie 2011.09.28. 21:55:51

@mocskosmacska:
ha gergő számol, akkor tuti súlyozott átlagról beszélhetünk az ő pontjánál :D

BarBwire 2011.09.28. 21:55:54

Baz, és ezek közül az egyik fog a közelembe költözni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:55:57

Ez az Alekosz-mímelés marha erőltetett.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 21:55:58

@nathalie: most nem is számoltak átlagot, hasraütés volt

evangeline77 2011.09.28. 21:57:02

Jézusom, ez a Bandi.. Annyira nyomi szerencsétlen..:D

nathalie 2011.09.28. 21:57:04

@neccharisnyás útonálló:
ez egyátalán nem volt alekosz mímelés. Megmondta a feconak hogy ne rinyáljon állandóan és ne mondja el az összes gondolatát. sztem ezt nem csak a villalakók miatt mondta, hanem a nézők miatt is.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 21:57:10

Bandi táncától rohamot kaptam.

lac64 2011.09.28. 21:57:27

Ez a Feri a 10 nap alatt lassan többet sír, mint Anikó az egész VV4 alatt

nathalie 2011.09.28. 21:57:36

@BarBwire:
a köki terminálban laksz? :)

MissX 2011.09.28. 21:58:15

péter milyen magas? egyhúsz?

mocskosmacska 2011.09.28. 21:58:16

Annamária egyébként szerintem jobban néz ki, mint kinga, csak az utóbbi többet költ a kinézetére.

nathalie 2011.09.28. 21:58:27

hát hogy táncol ez a petigyerek?? te kurva élet. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:58:33

Basszus! Már megint nem tudom melyik Kinga és melyik Sehe.

BarBwire 2011.09.28. 21:58:52

@stella03: jobb volt mint Krisztoferszerintavilág..

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 21:58:54

@mocskosmacska: ha 15-ből 12 iránt, az már azt jelenti, hogy szociopata vagyok? :)

mocskosmacska 2011.09.28. 21:59:14

@sogeking: Engem Kinga, modorosvera és attila.

Lasombra 2011.09.28. 21:59:16

jó estét
médiatörténeti pillanatnak volt ma este.
Kinga találkozott a valósággal.
(Péterről)

és Miért. Sír. Mindig. Mindenki. Minden szaron. Hát mi folyik itt Gyöngyösön?!?!?!

Hurri Kán 2011.09.28. 21:59:32

@neccharisnyás útonálló:
én már tegnap felvetettem, hogy a homlokukra kéne hímezni a monogramjukat. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 21:59:38

@nathalie: A hanglejtésére értettem. A mondandójával semmi gond.

mocskosmacska 2011.09.28. 21:59:58

@fkangi: Nem, ha a felhozatalt. Nézem. Ki a szerencsés három?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 22:00:40

@Lasombra: VV4-es banda is 3 hétig bőgött beköltözés után.

genevieve 2011.09.28. 22:01:25

hát úgy néz ki ebben a szériában nekem nem lesz kedvencem:-)

evangeline77 2011.09.28. 22:01:54

Ez a Vera tök hülye, minek megy a Péter után. Lebuktak, oké és?? Most canossa-járás jön, vagy mi a szar?

mocskosmacska 2011.09.28. 22:01:56

Péter helyében én a társaság előtt röhögnék, mintha jó poén lenne, még mielőtt ezt a maffiózószöveget előadom modorosverának.

Éder mester 2011.09.28. 22:02:04

Ejha, Kiszopfel és Bandi meglepően összeszopott párosnak tűntek így egymás nyakában.

csiri bá 2011.09.28. 22:02:27

@gyvy: nem lehetne inkább tüzes vassal örökre odaégetni? :D

genevieve 2011.09.28. 22:02:39

fuuuu, de nyakon basznám ezt a peti gyereket....
ez tényleg meg akarta dugni:-)

Lasombra 2011.09.28. 22:02:57

@neccharisnyás útonálló: hát ez az. valami gázt engedtek be oda?

amúgy Péter tüttő parasztságát elég felhasználóbarátra vágja a Retek. apa kezdődik...

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:03:04

Olivér Péterhez képes kiskutyafasza volt!!EZ komoly!Jó lesz ez ;)!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 22:03:04

@mocskosmacska: Veronkát csípem, akármilyen HP, AM szerintem értelmes.. és szégyellem bevallani, de nekem bejön Gergő :D szétszívatnám az agyát a kis jóképűnek (ízlések és pofonok, nekem ízlene), aztán a tenyeremből enne..:D

BarBwire 2011.09.28. 22:03:04

@utcai_arcos: jaja

@mocskosmacska: de rafkóóóós, kicsinálja Verát.

genevieve 2011.09.28. 22:03:21

aham, a térdét is fogdosta:-D

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:03:23

most manipulálni vagy dugni akar végül is?

SzumóNé 2011.09.28. 22:03:40

@mocskosmacska: ez egy valóságsó és itten kérem konfliktust köll termelni a szerkesztőknek, mert unalmasch lenne a mű-sor. Nah. :)

evangeline77 2011.09.28. 22:03:42

Ki a lóf.sz ez a pali hogy így lecsesz, kioktat és befenyít valakit? Hát húzzoN a picsába! Nincs humora?

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:04:05

@genevieve: az már térd fölött volt, nem?:)

Lasombra 2011.09.28. 22:04:09

@genevieve: ugyehogyugye? eszontam én is.

ehh, végre egyszer az életben felismerem, hogy egy nő dugni akar egy faszival, és akkor se én vagyok az. :)

rianna 2011.09.28. 22:04:46

magyarázza meg vki, modorvera miért van így elkenődve

evangeline77 2011.09.28. 22:05:12

@mocskosmacska: Detto! Tudni kell röhögni saját magunkon is, ráadásul is csajok elbénázták a szívatást..

Egy csomó mindent kivágtak a Péter-Vera párbeszédből!

nathalie 2011.09.28. 22:05:13

péter, a vőfély, lagzi után

mocskosmacska 2011.09.28. 22:05:23

@stella03: Ő bent a főnök. Mindegyik villatag, amikor aláírta a szerződést látta, hogy közvetlen felettes: Survivor Péter.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:05:45

peti kanosabb, mint bandika.

genevieve 2011.09.28. 22:06:05

@foxglove: hát igen, már combon járt a keze:-)

@Lasombra: gondolod vera is ráizgult péterre? akkor nála van a kulcs?:-)

csiri bá 2011.09.28. 22:06:07

Lilunak betettek két zokni oda előre?

nathalie 2011.09.28. 22:06:31

verának a monológ végén már csak egy nyakörvet kellett volna kérnie, ha már így lement kutyába. majdnem hogy azt nem mondta: NEM ÉRDEMLEM MEG A SZERETETEDET!

Talpig Jimmy 2011.09.28. 22:06:32

megbízhatóan trógerek vagyunk ezeknél a szavazásoknál :D

fran7 2011.09.28. 22:06:45

Bandi csöcsörészése emberibb volt, mint Péter arcra puszija. Kb. Júdás tolhatta így anno.

BarBwire 2011.09.28. 22:06:47

nem vett fel melltartót.

Lasombra 2011.09.28. 22:07:27

@rianna:
csak tipp: talán mert Péter vagy egy órán keresztül osztotta féldeci víz miatt. ő meg azzal tetézi ezt, hogy emo. vagy emós, vagy ahogy mondani kell.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:07:44

@stella03: Miket vágtak ki? Láttátok éjszaka?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 22:07:50

Ha nem öltöztetik tanerőnek Lilut, se pedig kiképzőnek, akkor miért hozza ezt a stílust?

dr. gernika 2011.09.28. 22:07:59

Hogy lehetett ezt ilyen komolyan venni? Hülye fasz ez a Péter.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:08:23

@BarBwire: Ha veráról van szó, akkor kellett volna neki.

Frenk a hal 2011.09.28. 22:08:28

vera leírta magát. bejött mint vmi szellemi fölénnyel bíró nőszemély, aztán 1 perc alatt megtörték és lealázták. ott helyben fültövön vágtam volna szörvájvör disznóarcot.

vancrow 2011.09.28. 22:08:53

A drámai meglepi a Köki

nathalie 2011.09.28. 22:09:36

szerintem azt jelentik be hogy péter a műsor szerkesztője.

rianna 2011.09.28. 22:09:47

@Lasombra: de már az elején is olyan kis bűnbánó volt :)

@neccharisnyás útonálló: nekem is kiképzőtisztnek tűnik. Egy ostort mindenképp még lehetne a kezébe adni.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:09:50

Maltert fognak hordani?

KvakCaptain 2011.09.28. 22:10:00

http://www.youtube.com/watch?v=RMTbQ2681JQ&feature=player_embedded#!

Lasombra 2011.09.28. 22:10:07

@genevieve: Veránál már most kimutatható a Stockholm-szindróma. bele fog szeretni a kínzójába.

ha Pétert koccoltatnák elsőként, akkor a villalakókkal szembeni megítélésem 360 fokot fordulna. :))

Alkaline 2011.09.28. 22:10:12

valaki vágja a teljes sztorit hogy mi volt ez a vera-péter szitu?

MissX 2011.09.28. 22:10:21

médiatörténeti esemény hihi :)

nathalie 2011.09.28. 22:10:44

igazam lett!!!!!!!!!!!!!!!!!!
csak én eggyel mondtam!!!!

Lasombra 2011.09.28. 22:10:47

@rianna: szerintem ő konkrétan így született.

evangeline77 2011.09.28. 22:10:57

2 játékos megy 1 héten belül, de jóóó..:D Becsináltak a gatyába..:D

csiri bá 2011.09.28. 22:11:10

ketten azta úristen nemá'hűha bazmeg

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:11:14

megmondta bassza meg MEGMONDTAM!!!KERESSETEK VISSZA!!!

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:11:19

Éden Hotel nyúlás, egyértelműen.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:11:20

Nyuszihugi mégis bemegy?

nathalie 2011.09.28. 22:11:29

@utcai_arcos:
nem veled beszéltük ezt? hogy cserélnénk őket, aki unalmas, menjen.

BarBwire 2011.09.28. 22:11:39

Kettő ki-kettő be??? ezt hogy?

SzumóNé 2011.09.28. 22:11:44

Nyúlják az Éden Hotelt? Hehe... :))) Ott volt ilyen, egy kimegy, másik jön. De gáááz! Semmi újdonság. :)

Lasombra 2011.09.28. 22:12:09

@Frenk a hal: +1 :)

kérem, tegyék meg szavazataikat, ki az a kettő, aki elmegy.

szerintem: Kiszopfel és Bandi.

vancrow 2011.09.28. 22:12:10

Online érdekesnek ígérkezik...

Alkaline 2011.09.28. 22:12:11

bazze annyira tudtam hogy 16an lesznek összesen. kész

nathalie 2011.09.28. 22:12:20

@utcai_arcos:
Nekem vissza se kell keresnem. EMLÉKSZEM!:):):)

MissX 2011.09.28. 22:12:21

gondolom két olyan került be akinek nem kellett volna, és kell a hely a két protekciósnak

fran7 2011.09.28. 22:12:22

Két beköltöző Baukó és Damu Roland?

csak magamat képviselem 2011.09.28. 22:13:16

meg sehe takarodj. személyiség nem nártana. ha csinál egy hét alatt, az máspersze

genevieve 2011.09.28. 22:13:17

@Lasombra: na, most mindenki a startvonalra állt:-D

rianna 2011.09.28. 22:13:31

és ne akarja az ember ilyenkor felpofozni lilut :D Ez a vészjósló stílus, istenem...

nathalie 2011.09.28. 22:13:46

@Lasombra:
neeee!!! krisztofelt neeee!!! rajta annyit lehet röhögni.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:13:49

@Lasombra: Szerintem Dya lesz az egyik. Semmit sem csinál. Az rtl szerintem most rúgja ki azokat a karektereket, akik nem elég engedelmesek. Pl. dya még senkivel sem kurfircolt, pedig ezért küldték be.

Lasombra 2011.09.28. 22:13:50

@genevieve: jaja. izgimozgi. viszem is a Dya pólókat a szitázóba! :D

fran7 2011.09.28. 22:14:19

Vagyis sms pénzre mennek.

dr. gernika 2011.09.28. 22:14:19

Lilu haja ma is jó.
A zöld is, a fazont még nem sikerült értelmezni.

nathalie 2011.09.28. 22:14:27

@rianna:
hányszor elmondta, hogy de jó hogy együtt vagytok ti így...

nosce 2011.09.28. 22:14:35

ez remek, kell az sms pénz a reteknek :)

genevieve 2011.09.28. 22:14:46

ki is hiányolta a 40-es nőket?:-DDDDD

csiri bá 2011.09.28. 22:14:54

jujj 3 vén szipirtyó a karrierista

sogeking 2011.09.28. 22:14:57

valamelyik német BB-ben volt már ilyen

Lasombra 2011.09.28. 22:15:06

@mocskosmacska: az eszem azt mondatja, hogy igazad lehet. de a testtömegem nagyobbik része reméli, hogy nem.
tudom, ezzel kisebbségben (egyedül?) vagyok, de úgy igazságos, hogy mindenkinek drukkol vki. :D

vancrow 2011.09.28. 22:15:13

Remek töltelékek az ágyúba

dr. gernika 2011.09.28. 22:15:30

@genevieve: Én!
De ha az első jut be, istenuccse csak olvasni fogom!

SzumóNé 2011.09.28. 22:15:35

Mondjuk jó ötlet, hogy úgy próbálják presszionálni a népet, hogy érdekesek maradjanak és ne legyenek uncsi karakterek, akik épp ezért ellavíroznak majdnem a végéig. (Pl. VV4 Lacit én már rég kiszórtam volna, anno.)

Éder mester 2011.09.28. 22:15:41

Dako...

Köszönöm istenem! :DDD

mocskosmacska 2011.09.28. 22:15:44

Remélem a művésznő bemegy és mindenkit kiakaszt. NEkem ehhez már elég volt az, hogy ránézzek.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 22:15:46

@gyvy: :DDD
@rianna: Á, az ostor az sok. Hanglejtés, alkalmazott szókincs terjedelme alapján olyan bizonytalan a kiscsaj, hogy ihajj! Egy domina irányít!

Desebaj! Hayny-nak lesz megint miről írnia. Shady az Eminem rokona?

nathalie 2011.09.28. 22:15:53

hát baszki ezekre nem érdemes cserélni!
Azt hittem IGÉNYTELENEK és SEXUÁLIS RAGADOZÓK lesz a kategória. vagy valami hasonló.

fran7 2011.09.28. 22:15:57

Ebben a hat emberben, mit lát a retek?

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:15:57

Ez csak szerintem baromság?

nosce 2011.09.28. 22:16:05

@sogeking:
nem lep meg, a retek mindig nyúl valamit :)

Lasombra 2011.09.28. 22:16:15

háááát, ennél még a Bérszámfejtők és a Körömgombások kategóriák is izgalmasabbnak hangoznának.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:16:39

Háháhá Verából csak kijött a suttyó paraszt!

dr. gernika 2011.09.28. 22:16:44

Na a jéghegy betámadta Verát. :D

evangeline77 2011.09.28. 22:16:44

Annamari -Vera fight. Na, az izgi lesz..:)

rianna 2011.09.28. 22:16:46

@utcai_arcos: én nem írtam, de gondoltam rá :D

Kiszop, Dya vagy a gitáros srác a tippem

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 22:17:10

érzékenylelkű Vera megnyilvánult, baszomalássan, és még rám mondják, hogy mocskos pofám van :DD

genevieve 2011.09.28. 22:17:15

szerintetek ki az a nem normális aki még ezek után szavazni fog?:-D

mocskosmacska 2011.09.28. 22:17:24

@Lasombra: Végül is egyszer mindenki elhagyja villát.

csak magamat képviselem 2011.09.28. 22:17:25

cigi, míg össze nem gyűjtök pénzt az elektromosra

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:17:28

@nathalie: én ugye azt mondtam,hogy már közben kell egy kiválasztás, és mire az utolsó bemegy, az első már ki is esik. na, 1 hetet tévedtem, az nem rossz :)!

Battenfeld 2011.09.28. 22:17:31

Ez a beszélgetés a végén megmutatta a VV esszenciáját:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 22:17:43

@Lasombra:

Ja, vagy lehetnének a Szorongósok és a Tourette-szindrómások ezek helyett. :)

Frenk a hal 2011.09.28. 22:17:44

amúgy az rtl-nél már kiment a divatból a kisípolás? csak úgy mellesleg kérdem:-)

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 22:17:52

@csak magamat képviselem: bicskával feszegetem ki éppen a harmadik szememet, de baszik felnyílni. :DDD

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 22:18:29

@Frenk a hal: megkérdem én, még mielőtt a többiek teszik: Lepényhal vagy-e? :DDD

MagasMacska 2011.09.28. 22:18:33

Na, ezek most mind egymásnak esnek!
Pedig - úgy tűnik -nem jön jobb.

csak magamat képviselem 2011.09.28. 22:18:34

nem figyeltem. maradjon szavazás van, vagy takarodj?

Frenk a hal 2011.09.28. 22:18:43

@neccharisnyás útonálló:
szerintem nem. én 6ig meg se állnék

mocskosmacska 2011.09.28. 22:18:52

Érzékeny, empatikus vera mi miatt utálja ennyire annamarit? Bunkóbb volt, mint a sokéves átlag.

genevieve 2011.09.28. 22:19:14

@gernika: tudom, hogy Te:-)

most már biztos, hogy olvassák a hogyvoltokat:-DDD

szóval jól gondoljátok meg milyen ötleteket adtok a szerkesztőknek:-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.09.28. 22:19:17

@Frenk a hal: nem, csak elmúlt 10...

Anyám, ez a dráma....Hogy fogom túlélni ezt? Álmatlan éjszakáim lesznek...:(:(

nathalie 2011.09.28. 22:19:23

@utcai_arcos:
én meg azt mondtam, hogy szavazzanak a nézők csak úgy és Lilu jelentkezzen be és közölje Dyával,hogy takarodjon a picsába mert unalmas, senki nem kiváncsi rá.
1 embert tévedtem. az se rossz :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 22:19:31

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Próbáltad már a Szezám tárulj!-t? Nekem működött. Azóta olyan érzékeny az idegrendszerem, mint Vera2-nek, és úgy manipulálok, mint SurvivorPéter.

Lasombra 2011.09.28. 22:19:42

Vera most elmondja Anomáliának mindazt, ami benne szorult Péterrel szemben.
így megyen ez. a jujhaanyázás nem vész el, csak átalakul, kérem szépen.

MagasMacska 2011.09.28. 22:19:45

Na, azt a háromszeműt, azt mégis kérem.

BarBwire 2011.09.28. 22:20:09

Szerintem Perverz Bandit kéne kirakni, Sehi meg nagyot szívna, ha kiesik nem mehet már olaszba.

csiri bá 2011.09.28. 22:20:17

@Frenk a hal: elmúlt 10 óra mire vera2 bazmegolt. :)

fran7 2011.09.28. 22:20:31

Másrészt a retek ezzel a húzással akarja biztosítani a retek, hogy a játékosok mindent megtegyenek, amit ők mondanak neki. Erre jó példa a Vera. Ha az eddigi kapcsolataiban így működött, akkor nem véletlenül nincs kis Eduárdó, meg nagy Eduárdó.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 22:20:33

@neccharisnyás útonálló: nem. az valami hihetetlen empátia a többivel szemben :D

Éder mester 2011.09.28. 22:22:16

Ok, én nem igazán tudom összeegyeztetni a "karrierista" kategóriát egy túlkoros vámpírrá mázolt festőnővel. No de kicsire nem adunk.

A második karrierista egy az egyben Jutka a szomszédokból. Gondolom Góliát farvizén felevezett az ingatlanbizniszig.

nathalie 2011.09.28. 22:22:23

kiváncsi vagyok hogyan próbálnak a nézők kedvére tenni a bentlakók. Lehet akkor rekord idő alatt meg lesz az első dugás?

Frenk a hal 2011.09.28. 22:22:39

@csiri bá:
okérem, énkérekelnézést.
akkor semmi gond, csak aggódtam a cseperedő ifjúság tiszta lelkéért

mocskosmacska 2011.09.28. 22:22:47

Szerintem Dya lesz az egyik kieső.

De nekem az tetszene, ha kinga és modorosvera esne ki.

Lasombra 2011.09.28. 22:23:28

@csiri bá: bocs, új vagyok itt. who is psota?

mit gondoltok, ha most lebattyogok a Retek székházba, még engem is bekasztingolhatnak? simán indulhatnék a "Köcsög geci, aki három héttel később túrja be magát egy összeforrott társaságba" kategóriában.

Akármi Áron 2011.09.28. 22:23:30

@nathalie: DDD majdnem egyetértek mindennel, de én, ha nagyon figyelnek ránk, inkább Balázst kérném és hosszabb távon:)

nathalie 2011.09.28. 22:23:38

@mocskosmacska:
ahhh.én is azt a kettőt szeretném kint látni először.

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:24:06

Szerintem ez szarul fog elsülni, mert nem olyan fog elmenni, akit az emberek többsége szeretne. Miért is? Mert nyom egy SMS-t az elsőre a paraszt, de arra nem tud, hogy ki húzzon a faszba.

csiri bá 2011.09.28. 22:24:35

@Lasombra: az a tengermélyhangú kampós orrú fekete hajú némber. :D

FGSuperman 2011.09.28. 22:24:46

Pörögnek a kommentek, én meg edzésen voltam
Remélem Maris leosztja újVeràt.

mocskosmacska 2011.09.28. 22:25:15

Egy nő és egy srác jön be, úgyhgoy a kiesők nemei is ilyenek lesznek. Rtl klub semmit nem bíz a véletlenre.

genevieve 2011.09.28. 22:25:38

@nathalie: most komolyan, a nézők kedvére csak azzal lehetne tenni, hogy dugnak bent????

enyémre biztosan nem

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 22:25:47

@Lasombra:

Lehet én is indulok ebben a kategóriában, és akkor majomkodhatunk együtt a beszavazósón! :)

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:25:58

@nathalie: A Dya az riszáljon még egy kis segget, tehát maradjon.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 22:26:07

kíváncsian várom, sixx mit fog erről írni...

nathalie 2011.09.28. 22:27:03

@genevieve:
de nem is Te szavazol :D És szerinted egy seherének mi juthat eszébe, hogy tud bent egy nő érvényesülni? egy dyának mi juthat eszébe? az eszüket, humorukat mecsillantani nem fogják tudni...

Lasombra 2011.09.28. 22:27:17

@csiri bá: ja, a MILF! :)

csajoknak mondjuk könnyű. kiteszik a husit, és nincs ember, aki kiszavazza őket. hacsak a többi nő nem. vagy a homárfiú. vagy a taktikpeti. hmm.. na, jó mégsem könnyebb nekik.

az újaknak meg simán előny, hogy annyira belefosnak már a nézők, hogy 16 sms-sel be lehet kerülni.

rianna 2011.09.28. 22:27:19

hogy fogják utálni a bennmaradók a még újabbakat :)

sogeking 2011.09.28. 22:27:28

@nosce: viszont az a széria borzasztó sokáig tartott

bknn 2011.09.28. 22:27:44

Szerintem Dya és a szűzfiú fog kiesni. Vagy az RTL őket rakja ki, nem tudom, hogy megy valójában... De nem rossz húzás. Akiről egy hét alatt kiderül, hogy színtelen, röptetni kell, és jöhetnek az érdekesebb arcok. M

Hurri Kán 2011.09.28. 22:27:57

Mire kell most szavazni?

nathalie 2011.09.28. 22:28:00

@Doktor Kotász:
akkor csak miattad maradjon :D
Én azt akarom, hogy krisztofel maradjon. imádom a kis monológjait a riportszobában. :)

fran7 2011.09.28. 22:29:02

Mondjuk olyan 3 jelöltis lehetne: akik utálják a valóság showkat.

nathalie 2011.09.28. 22:29:24

van online? vagy most inkább nincs, nehogy valaki olyasmiket emlegessen ott felindultáságban, hogy "én ilyet nem írtam alá..."

FGSuperman 2011.09.28. 22:29:43

@mocskosmacska: ugyan, felborul a nemek arànya, de ha bent akarnak maradni, akkor bizony dugny kell
szóval vagy ràduplàznak valamelyik csajszyra vagy ,egy a homysex:-)

sogeking 2011.09.28. 22:29:51

@gyvy: szavazz a mágus festőnőre

BarBwire 2011.09.28. 22:30:01

@nathalie: jaj, ma nem is volt olyan :-(

Szerintem nem fogják Dyát kirakni, mert egy hét alatt lezavar egy menetet Bandival, ezért.
Melinda semmilyen, ő tuti kieső nálam.

csak magamat képviselem 2011.09.28. 22:30:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ha mégis meghagyod a harmadik szemed, akkor jósnő leszel (bár most az vagy). Azaz: holnap a 18-ast kell megírnod, aztán a 19-est. "Lilu stylstai ma is kitettek magukért, és majdnem az összes hányásfoltot eltüntették a felsőjéről az adás előtt."
pl. de ebben te vagy a prof, megoldod.

genevieve 2011.09.28. 22:30:38

@nathalie: hát akkor meglátjuk mi lesz:-)

mocskosmacska 2011.09.28. 22:30:56

@nathalie: Úgy látszik, hogy téged is a rosszindulat zavar.

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:31:03

megy a kombina az élőben!

Hurri Kán 2011.09.28. 22:31:08

@sogeking:
Az melyik? Kötéltáncos is van bent? Ballerina?

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:31:26

@csak magamat képviselem: Maradjon szavazás lesz. A két legkevesebbet kapó mehet a levesbe. Vajon melyik csajnak mondja majd Balázs a Showban, hogy irány az utca olyan hangsúllyal, hogy azzal gondolatban hozzá is teszi, hogy oda való vagy a sarokra... :-)

vancrow 2011.09.28. 22:31:33

Megjött, a téma: az új beköltözők

Petitefamme 2011.09.28. 22:31:37

Sziasztokkkk!
Hol veszekszik Vera AM-el? Ninncs onlány.
Am szanalom a kobon, a ket uj kategoria neve Karrieristak es Feltorekvok...hova sza..r...jak:))))
Most erkezett meg az onlany. :)

nathalie 2011.09.28. 22:31:42

@BarBwire:
remélem ő azzal akar majd nálunk bevágódni, hogy elmondja mennyire okos és szép ő :) alig várom :D

csak magamat képviselem 2011.09.28. 22:32:28

ez a hibridautós rész is kurvajó az sp-ben.

FGSuperman 2011.09.28. 22:32:49

Vazeg a kutyàm szokott ilyen félrebillentett fejel figyelni mikor kajàlok, mint Melynda, aki elveszett a gitàrozò sràcban

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:33:01

@Lasombra: Nem arra szavaznak, hogy ki menjen, hanem arra, hogy ki maradjon.

nosce 2011.09.28. 22:33:39

@sogeking:
ezt se tervezik rövidre :), bár ha nem hozza a nézettséget kibasszák hamar mindet :)

Petitefamme 2011.09.28. 22:33:51

o de jo lenne sehe es kinga reppenne kifele..de tartok tole h nem.

huncut 2011.09.28. 22:33:59

Én is azt remélem, hogy Dya és a szűz gyerek esik ki. Dyával nincs bajom, azon túl, hogy szürke, de attól a sráctól rosszul vagyok, látni sem bírom.

Frenk a hal 2011.09.28. 22:34:11

Seherezárdbe nagyon gáz..tuti kitépi a műhaját az olasz csődör ha kijön.

sogeking 2011.09.28. 22:34:37

@gyvy: a Hajnal nevű hölgy:) balerinát nem láttam, hacsak nem a fiúk közül valaki

Frenk a hal 2011.09.28. 22:35:22

@huncut:
dya egy kokszkocka, amivel fűtenek...egyforma a színük és a tudásuk

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:36:17

na,mindegy,ma úgyis csak inni fognak.

huncut 2011.09.28. 22:38:03

@Frenk a hal: Dya nem sok vizet zavar, az biztos. :-)
Viszont abból a szűzből bármilyen aljasságot kinézek, nagyon fura az a gyerek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.28. 22:38:06

Szerintem tuti hogy 1 csaj 1 fickó esik ki. Nyilván "ÍGY ALAKUL" majd a szavazás :P

BarBwire 2011.09.28. 22:38:11

@utcai_arcos: ezért most én lépek, megyek aludni. sziasztok.

JOKKA21 2011.09.28. 22:38:13

Ez a Péter egy nagyképű.Vera meg egy tirpák.

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:38:26

na,meg valakit ma megb@sznak.

_most_ 2011.09.28. 22:38:32

Nehogy Dya essen ki, ő néz ki a legjobban, bármikor hajlandó bikinire vetkőzni és nem beszél sokat, mi kell még.

Hurri Kán 2011.09.28. 22:38:33

@sogeking:
Újfajta művészet? Baltával fest? :D

csicserierika 2011.09.28. 22:39:06

kétségbeesetten fogják megerőszakolni Bandikát a bennmaradás reményében :)

Lasombra 2011.09.28. 22:39:33

a júpiszi monnyon le. :S

szóval még1x

@Doktor Kotász: Kotász for prezident.

@Nard: oké, és előtte be is gyakorolhatnánk valami akciófilmes kamubunyót is. de szigorúan olyan koreográfiával, hogy "véletlenül" Lilu is megsérüljön.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 22:39:36

jön ez a némber és elveszi a nevemet. ki akar túrni! és az én helyemen zabál! :DDD

Frenk a hal 2011.09.28. 22:39:38

@huncut:
pontosan.... szerintem nem véletlen h soha senki meg sem piszkálta eddig

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:39:59

Aki eddig lavírozott a háttérben, az hirtelen ki fog bontakozni, mert hirtelen lesz rá elég idje attól függetlenül, hogy a régi séma szerint még hónapok múlva is azzal védekeznének, hogy nem volt elég idejük megmutatni magukat.

evangeline77 2011.09.28. 22:39:59

@Petitefamme: senki ne reménykedjen, se sehere, se kingácska nem fog kijönni.

nathalie 2011.09.28. 22:40:44

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
istenem. mert megnézte az összefoglalókat és leellenőrizte, hogy melyik a te helyed és ezzel a sátáni tervvel jött ő ide :D:D:D
jaj, mennyit röhögötem. remélem veronika nincs veszélyben...

huncut 2011.09.28. 22:42:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Veronika szórakoztató, ő maradjon. :DDD

kékdelfin 2011.09.28. 22:42:26

@stella03: ja, meg dukai úr sem, meg rtlpéter sem.

Dr_utcai_arcos 2011.09.28. 22:42:52

Na,jóccakát, nézzük Andzselinát!

Frenk a hal 2011.09.28. 22:42:54

bizonytalan vagyok. biztos, h melinda nem férfiként született?

Petitefamme 2011.09.28. 22:43:29

@stella03: amig benn van ez a 2 rib.. mindennap nemzeti gyasznapot tartok:))))))
ha kiesnek egymagam megiszok 1 uveg pezsgot.:D
ez a ma este ahogy elnezem a rinyarol fog zolni.Ismet csak AM reagalt normalisan :)

csiri bá 2011.09.28. 22:43:30

csabika meg se fog melegedni és már repül is melindával karöltve. :)

Lasombra 2011.09.28. 22:43:37

csak nehogy Zizit kapja el valaki a nagy igyekezetben.

Kiszopfelre csak azért nem tippel senki, mert ő akkora nímand, h senki nem emlékszik, hogy ilyen arc is van bent, vagy mindenki lát benne vmi fantáziát?

én spec Csaba gitárját basznám.
a falhoz.

vancrow 2011.09.28. 22:43:41

Shere már el is kezdte adni kedvenc szerepét a hisztis picsát, olyan hozzáértéssel hogy engem meggyőzött :)

huncut 2011.09.28. 22:43:49

@Doktor Kotász: Dyácska legfeljebb a ruháiból tud kibontakozni. :-)

kékdelfin 2011.09.28. 22:44:27

úr isten, melyik csaj nevet ilyen rettenetesen? dya, vagy seherke

csiri bá 2011.09.28. 22:45:04

@huncut: az egyelőre pont elég, csak elég sűrűn tegye. :)

Lasombra 2011.09.28. 22:45:09

@csiri bá: "csabika meg se fog melegedni"
hm, érdekes szóválasztás Csabára. :)

evangeline77 2011.09.28. 22:45:20

@vancrow: chipset akar hazavinni a tesójának.. ez hülye? az, oké. csak muszáj emlékeztetni magam..:)

nathalie 2011.09.28. 22:46:20

@Lasombra:
sztem krisztofel szórakoztató. természetesen nem ez a célja,de én jól elröhögök rajta, sztem mások is.

huncut 2011.09.28. 22:46:28

@Lasombra: Csabának még tényleg nem volt ideje kibontakozni. :-)
A gitárt tényleg el kéne tőle venni, de még az is lehet, hogy szolgál ő még meglepetésekkel.

JOKKA21 2011.09.28. 22:46:44

Remélem Péter esik ki jövő héten, nők közül Vera, Sehere és Kinga kiesésnek örülnék.

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:46:47

@huncut: Szerintem inkább idegesítő, mint szórakoztató. Ha ennek sikeres volt az érettségi vizsgája, akkor kegyelemből kitettek neki az asztalra gyurmát meg hurkapálcikát, hogy nyűgözze le a bizottságot. Gyúrt két golyót, és azt mondta, hogy kocka, a pálcikákra meg rákérdezett, hogy ezmiezmá. :-D

Lasombra 2011.09.28. 22:46:49

@huncut: ...és ezzel messze túl is teljesít 13 embert érdekességben.

nem kell ide ármány meg cselszövés. néha az legegyszerűbb dolgok a leghasznosabbak.
ha a csöcsökről van szó, pláne. :P

kékdelfin 2011.09.28. 22:47:16

@Petitefamme: ő volt? Beszarás! Valami rettenetes.

evangeline77 2011.09.28. 22:48:23

Cristofel érvelése lenyűgöző!:):)

genevieve 2011.09.28. 22:48:46

de megnéznék egy szerződést amit a játékosokkal iratnak alá előre:-)

nathalie 2011.09.28. 22:48:49

Krisztofel magyaráz :D:D napokat próbál számolni :D

sogeking 2011.09.28. 22:49:20

Christofel néha egész korrekt

huncut 2011.09.28. 22:49:25

@Doktor Kotász: Érettségi? Ezt a szót ő valszeg csak szexuális érettségre ismeri. :-)

nathalie 2011.09.28. 22:49:44

@genevieve:
sztem egy mondat:
múltad, jelened, jövőd, tested, lelked az rtl klub tulajdonát képezi az aláírás napjától fogva.
kész :D

fran7 2011.09.28. 22:50:09

Vera egy áldozat típusú ember. Akin nem nagyon lehet segíteni, mert bárhová megy olyan férfiak találják meg, akik kihasználják. Megalázzák, bántják szóval és tettel is. Ha azt mondja Krisztofelnél van a szíve kulcsa azzal jobban jár, minthogy Péter bizalmi körébe akar bejutni.

Lasombra 2011.09.28. 22:50:22

@huncut: ha deszperádósan előránt belőle két Smith&Wessont, és tésztaszűrőt csinál Bandiból, akkor istenbizony még én is dobok rá két esit.

kékdelfin 2011.09.28. 22:50:36

@nathalie: amilyen magabiztos volt, amikor beköltözött, ahhoz képest rendesen ideges. Rájött, hogy egy nagy nulla, ha nem a saját közegében van. nem nagyon jött be a latinmacsónagyfaszúszépvagyok

evangeline77 2011.09.28. 22:50:49

@nathalie: Nem túl sikeresen. Egy hét múlva Csaba szerinte még mindig csak 1,5 napja lesz benn..:D

vancrow 2011.09.28. 22:51:51

Ha nem nyomja le a gombot a malac repül valaki? vicces lesz :)

Petitefamme 2011.09.28. 22:52:50

@JOKKA21: alapithaccsuk a pártot. :)

nathalie 2011.09.28. 22:52:54

@stella03:
de ahogy magyarázza, hogy van aki már több mint egy hete van bent, azt jobban ismerik mint téged. Egy hét több idő.erre mondja neki a csaba, hogy egy hét múlva már engem is egy hete ismernek. és ekkora lefagy :D:D

Lasombra 2011.09.28. 22:53:15

@Kékdelfin: pedig a lehetőségekhez képest még a saját közegében van. plázapicsák, vállalkozók, sittesek. lássuk be, járhatott volna rosszabbul is.

huncut 2011.09.28. 22:53:30

@Lasombra: Engem a csöcsök nem dobnak fel, pláne nem, ha bótiak. :-)

Viszont tényleg érdekel a verseny végeredménye, mert az tkp a mi kis országunkról nyújt valamilyen képet.

Petitefamme 2011.09.28. 22:54:22

@stella03: jaj mar no. kubaban mas idozona van :) egy nap sem 24 orabol all ott(an). ;)

sogeking 2011.09.28. 22:55:03

@foxglove: mire gondolsz? szimpatikus volt, hogy azt mondta, az új szabályokkal a csatorna még jobban egymás ellen akarja hangolni a játékosokat, és ez neki nem tetszik.

csiri bá 2011.09.28. 22:55:55

na dyácska adatlapján ez van
"Eddig bírom ki szex nélkül:
Pár hét"

Nincs annyi időd Dyácska, szal siess. :D

nathalie 2011.09.28. 22:56:21

@Kékdelfin:
sztem ő ott a többi nyomi között játszotta a királyt. Annyira nem hülye (meglepő, hogy ezt leírom vele kapcsolatban), hogy ne tudta volna, hogy ezt bent nem adhatja. El is mondta, hogy kint neki meg kellett csinálni a sóóót. Egyből ment nyalni attilának, meg egyből összehúzta magát ahogy beért. Az a mániája, hogy lenézik, mert fiatalabb, meg hogy nagyon szép :D magabiztostól az első perctől távol állt, úgy néz ki mindig mint aki totál kétségbeesett.

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:57:09

@Lasombra: SZerintem a Csaba a legnormálisabb srác a vllában. A Peti meg az Attila vérgeci, de míg a Peti érdekből -milyen gusztustalanul játszotta a Dont az Newerának a vodkatréfa miatt- az Attila szívből az. Úgy értem, hogy csak azzal, aki szerinte megérdemli. Ha érdekes játékot szeretnénk, nekik maradni kellene.

Lasombra 2011.09.28. 22:57:17

@huncut: félek, kis országunk rosszabb állapotban van, mint amit egy ilyen műsorból leszűrhetünk. (jut eszembe, miért nincs Megélhetési Politikus kategória? simán nyerne. ki hagyná, hogy kijöjjön?)

ami a felhozatalt illeti, mindig arra kell gondolni, hogy ezek a jelentkezők krémjei. akikben láttak vmit a reteknél. azok milyenek lehetnek, akiket elhajtottak?

evangeline77 2011.09.28. 22:57:50

@nathalie: @Petitefamme: Ennek ellenére sztem se Cristo menjen, kell ilyen abszolút hülye is be a villába, akin mindig jót röhögünk.. :) Veronika szimplán buta, Cristo agyhalott..:D

Petitefamme 2011.09.28. 22:58:12

Segitsetek mar! Miert szolt be AM-nek a Pinyavera??

Lasombra 2011.09.28. 22:58:57

@csiri bá: lehetne rosszabb is. pl:

"Eddig bírom ki szex nélkül:
Fél hét"

@Doktor Kotász: lehet, de én azért még aludnék rá párat. tegnap ilyenkor még Péter is jófej volt nálam.

nathalie 2011.09.28. 22:59:10

@Doktor Kotász:
hát petit legszívesebben kint látnám, de igazad van. neki maradnia kell. az ő karaktere hiányozna.
viszont dya, melinda, csaba abszolut nem. bandi is csak úgy maradhat ha átmegy totál perverzbe. vera pedig akkor ha kijön belőle az állat.

Doktor Kotász 2011.09.28. 22:59:30

@huncut: Mekkora agyhalott volt, amikor az nem tetszett neki, hogy a másikat is Verának hívják, meg ott eszik, ahol ő szokott?

kékdelfin 2011.09.28. 22:59:42

@nathalie: nem, pont hogy ez egy pár napos folyamat volt. Eéső este próbált király lenni, de a személyes beszélgetések nem jöttek be neki úgy, ahogy gondolta. Eleinte nagy hévvel mondogatta, hogy ő nem csicskul be senkinek, majd ő megmutatja, hoyg ki a faszacsávó. Aztán rádöbbent, hogy kiccsávó ő még. És azt hiszi, hogy a külseje miatt szarnak rá. Közben meg azért, mert egyszerű, mint a lejtő.

nathalie 2011.09.28. 23:00:23

@stella03:
veronika egy kisgyerek. őt is szeretem :D

Petitefamme 2011.09.28. 23:00:37

@stella03: neha (nagyon neha) meg normalsan is probal viselkedni, csak hat az alaptermeszet ugye...o felolem maradhat, csak a nyavogosak menjenek a vérbe:)

kékdelfin 2011.09.28. 23:00:40

@Lasombra: igen, csak ezek nem 15-16 éves agyhalott csajok, meg kétfülbevalós műmájer paprikajancsik.

Lasombra 2011.09.28. 23:00:45

@Doktor Kotász: én rámutatnék neki, hogy mindenki ugyanott szarik. az milyen má?

evangeline77 2011.09.28. 23:01:33

@Petitefamme: AM állította, hogy a kulcsos dolgot csak azért mondta Vera, hogy érdekesebb legyen, közben nincs is semmi ilyesmiről szó. Lehet, hogy tetszik benn neki valaki, de nyugodtan bevallhatja, hogy a kulcsos f.szság játék csak..

Erre az kiakadt és b+elt, hogy honnan veszi ezt ő..

csiri bá 2011.09.28. 23:01:39

@Lasombra: "Amire a legbüszkébb vagyok:
A külsőm, amit eddig elértem. (szakdoga, Playboy címlap)"

Szakdoga? Miből? Affektálásból? :D

foxglove (törölt) 2011.09.28. 23:01:39

@nathalie: én is dyát küldeném haza, mert ő idegesítően buta. bandi a másik, ő már egy életre kigusztustalankodta magát az első napján.
Krisztofelnek maradnia kell, én is jókat röhögök rajta, egy ártalmatlan idióta.

Lasombra 2011.09.28. 23:01:39

@nathalie: Verából? állat? mi lenne az? papucsállatka?

csak magamat képviselem 2011.09.28. 23:01:45

@JOKKA21: Sehénél félek, hogy a primitív gyökerek, és sajnos néhány jobb sorsra érdemes szédített fiú benntartja.
őt még a wannabe tiniprostik is megmenthetik, sajnos. Kinga tényleg nekem is taszító, kis taktikus, nem zavarna, ha pottyanna. Veronikáról most nem akarok beszélni, ha nem baj.

evangeline77 2011.09.28. 23:02:34

@Lasombra: Miért, a mosókonyhában nincs még egy?

kékdelfin 2011.09.28. 23:02:42

@Lasombra: és ezt hatkor írta le;)

evangeline77 2011.09.28. 23:03:37

@csak magamat képviselem: El kell, hogy keserítselek, mind a három maradni fog.

huncut 2011.09.28. 23:03:38

@Lasombra: Krémjei? Szerintem normális csak véletlenül kerülhetett be. Aki nem kellően perverz, nincs valami komolyabb flúgja, az az RTL szerint nem jöhet számításba.
A kedves kis politikusainknak meg nem elég vonzó a nyeremény, annál ők többre képesek.

Lasombra 2011.09.28. 23:04:02

@csiri bá: nem tudom, nem védeni akarom Dyát (na jó, de :D), én elég régen jártam egyetemre, de már akkor is voltak olyan csajok, akikből azt se néztem ki szellemileg, hogy egyedül hazatalál.
és azóta állítólag sokat zuhant a felsőoktatás színvonala.

nathalie 2011.09.28. 23:04:11

@Kékdelfin:
nekem az első perctől úgy tűnik, hogy rajta van a félsz. És mint a megzavart állatt félelmében támadott. aztán azt találta ki a nagy eszével, hogy majd taktikázik, mert hallotta ezt a szót, akkor ment végig a fél társaságon. most meg olyan mintha inkább megpróbálna ellavírozni a háttérben, most hog többen vannak. Persze mindegyik folyamatot belengi az, hogy ő kurva jól néz ki :D

evangeline77 2011.09.28. 23:04:25

@Petitefamme: szyvcsy...:):) (most már mehetek a villába??)

nathalie 2011.09.28. 23:05:38

@foxglove:
megtaláltad a helyes kifejezést krisztofelre: ártalmatlan idióta :D:D

Petitefamme 2011.09.28. 23:06:10

@stella03: most mar mehetunk, csak elobb hadd hegedjen be a cicisebem, nottem 300 cm-t :)

csiri bá 2011.09.28. 23:06:50

@Lasombra: nekem semmi bajom vele, maradjon. :)
A nevemre is veszem ha kell... csendben elkapirgál a magassarkújában az udvaron, csak néha kárál kicist, a plusz egy kerék megvan hogy ne a kertet xarja tele hanem elpipiskedjen a kertvégi pottyantósig és hétvégén még mutogatni is lehet trabant jobb egyben a főutcán. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.28. 23:06:55

@csiri bá: Aranyosak!!! Menjen be Hajnal! A kategóriájában a legizgalmasabb karakternek és a legjobb arcnak jön le! www.valovilag.hu/versenyzok/1171

nathalie 2011.09.28. 23:07:05

@Lasombra:
hát ma már az előzetesben bazmegelt. Engem jobban érdekelne egy olyan lány, aki megpróbálja előadni a kedves, rendeset, de összeomlik és egy ámokfutásba kezd :D sztem ez mindenkinek jobban tetszene, vagyis érdekesebb lenne mintha tanítónéni hangon idézeteket olvasna fel egész nap.

kékdelfin 2011.09.28. 23:07:06

@nathalie: az biztos, hogy szerinte a szeme, a temperamentuma (bár ezt a szót biztos nem ismeri), és a teste mindent visz. Csak egyszerűen ezt nem tapasztalja;)

nathalie 2011.09.28. 23:07:47

@Kékdelfin:
a szép barna szeme és a kubai vér :D:D
a halálos kombó :D

csiri bá 2011.09.28. 23:08:02

cicamica mi a fenéért üvölt a Belevalóban? Mesze van tőle a miki? :)

Petitefamme 2011.09.28. 23:08:08

ebben csak az a rossz , ebben a kiszavazosdiban, h nem fognak tudni taktikazni.

JOKKA21 2011.09.28. 23:08:33

Nekem egyik új beköltöző jelölt sem volt szimpatikus.

Lasombra 2011.09.28. 23:08:52

@Kékdelfin: jaja. remegő kézzel.
de ezt abba is hagyom, kiesek a szerepemből, elvégre én Dyapárti volnék.
szóval...
szerintem a pár hét teljesen jó válasz. :P
Sehere "attól függ" válasza sokkal gázabb.

ilyen kérdések lesznek amúgy a népszámláláson is?

evangeline77 2011.09.28. 23:09:13

@Petitefamme: Nekem az nincs még, majd ha kijövök a villából, lesz reklám ingyen műtét..:):) De a körmöket már beszereztem..:D:P Valahová betetetek egy Y-t a nevembe, hogy hová, még nem tudom, elkezdek kicsit affektálva beszélni és már egyenes is az utam a villába..:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 23:09:17

@fran7: Na AZ lenne az igazán bünti. Nekik. Mikor beköltöztetik mindhármukat! :D

JOKKA21 2011.09.28. 23:09:23

Ha Bandi szüzen jön ki a villából felajánlom neki, hogy meghívom egy örömlányra.:)

Petitefamme 2011.09.28. 23:10:26

@Peter_Cs: tul ertelmes:((((( ezaltal lehet h eselytelen, de valoban szimp.

Lasombra 2011.09.28. 23:11:42

vazz, most kapcsolok csak coolra. nem tudtam, ki hiányzott. Magdolna a szőke tenyészmangalica!!

nathalie 2011.09.28. 23:12:05

@Petitefamme:
remélem alap az rtl-nél, hogy behívják őket a riportszobába, közlik velük, hogy most mindenki aztán őszintén, szerinte ki az a két ember akinek mennei kell. Majd rendeznék egy mozidélutánt ezekből a kis felvételekből nekik. :)

kékdelfin 2011.09.28. 23:12:06

@Peter_Cs: ő akár a lányát is hozhatja.

Petitefamme 2011.09.28. 23:12:24

@stella03: stelly. tok jo nem? es benned milyen ver van? a kubai meg a roma mar foglalt, valamivel villantani kell;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 23:13:06

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Kiváló kortesbeszéd Majdnem AlekoszFeleség Kacsacsőrnek! Már nyomom is a szimpátiasmst! :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.28. 23:13:09

@JOKKA21: Azok! És még fényezik is magukat!!!

Petitefamme 2011.09.28. 23:13:14

@nathalie: ooooo az jo lenne! egy rohadt hajtepest varok mar a bekoltozes ota.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:13:35

@stella03: el ne felejts az eredetinél 2 cm-rel feljebb tetováltatni szemöldököt, meg a szádat körbekontúroztatni!! ja, és a ribirendszámot a derekadra!! full trendi leszel :P:))

huncut 2011.09.28. 23:13:57

@JOKKA21: Ezt korábban kellett volna felajánlanod, hogy be se menjen. :-)

evangeline77 2011.09.28. 23:13:59

@csiri bá: Látom magam előtt, hogy Dyácska kapirgál a magassarkújával a pottyantós felé, út közben olyan erősen gondolkodik a 2 bites agysejtjeivel, hogy megbotlik és beleesik a ... ba :) Esküszöm, az is érdekesebb lenne, mint amit benn nyom. Az a buta nézés mindent elárul róla, az intelligencia szintje erősen a nulla felé konvergál.. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 23:15:31

@Lasombra: Na, én pl. Melindát se vágom ki. Ő fekete? Vagy az egyik szöszi?

csiri bá 2011.09.28. 23:16:00

@stella03: oda oda, de alulról. :D
"Legutáltabb embertípus:
Cicababák"
:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.28. 23:16:27

@stella03: Vera ezzel lebőgött!!! A leggyorsabban nyírja ki saját karakterét ezzel, meg a Survivor-VV5 Péternek való meghunyászkodással!

Petitefamme 2011.09.28. 23:16:50

@stella03: azert a testemet elcserelnem az overe, egyefene a szilikont :)

Hurri Kán 2011.09.28. 23:17:48

Szőlő... Bor... Valóságos bacchanália. :D

evangeline77 2011.09.28. 23:17:51

@Petitefamme: ööö, azt mondják hogy olyan északi nőnek nézek ki, legyek orosz? De ne olyan Olgás merev, akkor se nedvesednék ha Brad Pitt állna előttem stílus.

@fkangi: Csak olyat vállalok be, amit később el lehet tüntetni rólam! Mit gondolsz Te? Én még vissza akarok illeszkedni egyszer a nem pejoratív értelemben dolgozó nők körébe.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 23:17:52

ja igen, a nagy empatikus Veráról még annyit, hogy úgy látszik, a saját idézeteit nem tudta értelmezni, mert pont ott piszkálta meg a Pétert, ahol előző nap megbeszélték, hogy fáj neki. hülye.

nathalie 2011.09.28. 23:17:58

@stella03:
dya miatt emberjogi aktivistáknak kellett volna már jelentkezni, hogy bűntett az rtl részéről egy hátránnyal élőt kihasználni...

Lasombra 2011.09.28. 23:18:44

@neccharisnyás útonálló: Melinda a MILF. akinek van 5 kutyája, 10 macskája meg 15 faszija otthon a farmon.
a Villában a legnagyobb csínytevése az volt, amikor Fecónak szerelmet vallott, majd 13 perc múlva bevallotta, hogy csak viccelt.
ez vetekszik a kilincs fogkrémmel való bekenésével.

JOKKA21 2011.09.28. 23:18:52

@huncut: Akkor Feri idegesítene téged.:)
@Peter_Cs: Azt a három csajt fejbevágnám baltával.

nathalie 2011.09.28. 23:19:32

@stella03:
akkor vegyél sok plüssruhát. neonszínkeben. :) plüsspicsasort legyen a valahámenős ruhád is :D

evangeline77 2011.09.28. 23:20:28

@nathalie: :D:D:D Ha egyszer Hayny Bébi pszichiátriára kerülne a VV és a retek miatt, Téged követelnélek a HV VV4 írói pozíciójába! :):)

nathalie 2011.09.28. 23:20:56

na, sehere piáért könyörög és a medencébe van. Gondolom az olasz csődör most lép fel a facebookra...

Doktor Kotász 2011.09.28. 23:21:12

@Lasombra: Pétert ismerte az egyik volt kolléganőm. Nem úgy, hogy évekkel korábban egy iskolába járt a nagyanyja unokahugával, hanem közvetlen belsőkörös ismerősök voltak. Épp a Survivorröl beszéltek a csajok, és mondtam, neki, hogy szerintem az a srác egy vérgeci.

Akkoriban ment is a tévében a fókuszban vagy akárhol egy kis riport, hogy mi a fasz van vele, és mondta, hogy a kedvenc szórakozása, hogy szórakozóhelyeken meghív embereket a lelkükért cserébe. Hogy a haláluk után övék lesz a lelkük. Akkor mindenki röhög, hogy nincs is lélek, elfogadják a piát, de napok múltán mennek vissza, mert megbánták, és csináljuk vissza meg ilyenek, és közli, hogy azt nem tudja. Tehát azon röhög magában a kis buzi, hogy szétparáznak az emberek.

Egy pár évvel később mit ad Isten, ki ül le mellettem a Nyugati Pu-nál egy billiárdkocsmában mellettem a pulthoz? Na ez a Peti csávó. Nyit felém... na mondom magamban, megtréfálom. Te vagy az a tévés csávó? Olyan zavart helyzetbe jött, hogy na ne má, nevetett (zavarában) és arrébb ficcent. Pedig már agyaltam a sztorin, hogyan szivatom be azzal, hogy médium vagyok, aki nem ebből él, és idegen lelkek jajveszékelő foszlányait látom az aurájából táplálkozni. És ez azért veszélyes, mert élő emberek lelkei, amiket ő rántott magára..

Gondoltam had parázzon ő is egy kicsit, de a tévés csávó szövegtől elmenekült. :-( :-)

csiri bá 2011.09.28. 23:21:31

@stella03: szegénynek újra végig kellene néznie a vv4-et? De gonosz vagy. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:22:12

@stella03: majd elkunyizzuk a műtetkókat a gyerektől és postázom neked. felragasztgatod, oszt' jónapot!

Petitefamme 2011.09.28. 23:22:51

@stella03: akkor drasztvujtye ugye ahogy a nyomi alekosz koszont mindig konzekvensen olganak viszontlatasrát talalkozasnal :)

evangeline77 2011.09.28. 23:23:01

@nathalie: Oké, oké. Ígérem, ha bekerülök, nem hozok szégyent a Hv kommentelőire. Beépülök a BORG-ba, vagy hogy hívjátok őket és belülről bomlasztom majd az egységet..:) Összehozok nektek egy Sehere-Kinga hajcibálást..:D

nathalie 2011.09.28. 23:23:15

@stella03:
én azt a vv4-et már nem nézném újra :D
de azért köszi. egyébként sose tudnám azt csinálni mint Hajni, valószínű egy írásom kb annyira lenne vicces, mint egy sas kabaré nagyjelenete :)

evangeline77 2011.09.28. 23:23:42

Ja és ha kijön pár tincs haj, az is mindegy, mindkettő ugyanolyan szőke, a fodrászok gyorsan visszateszik az amúgy is műtincseiket..:)

vancrow 2011.09.28. 23:24:11

@Doktor Kotász:
Ezt én is eljátszottam párszor fiatalkoromban, de tőlem senki sem kérte vissza :)

Lasombra 2011.09.28. 23:24:19

@Doktor Kotász: ez pozitív vagy negatív sztori volt? :)
egy sörért én is simán odaadom a lelkemet. meg a következő Péternek is.

más:
mostani skype-os coolon, megvan? kemény. :D

Petitefamme 2011.09.28. 23:24:25

@nathalie: remelem ma mindenki dugni fog vagy veszekedni a vegere...lehet Dijja ma veszi el bandika szuzesseget, mostmaugyismindegy alapon :)

huncut 2011.09.28. 23:24:52

@JOKKA21: Nem, Ferivel nincs bajom. :-)
Igazából Bandikán kívül a többiekkel nincs bajom, mind szórakoztatóak a maguk módján. Bandika viszont ijesztő.

evangeline77 2011.09.28. 23:25:11

@nathalie: Bocs, VV5.. :) Késő van, meg szokni kell még hogy új széria van..:) Én azért szívesen olvasnék tőled is kritikát.

nathalie 2011.09.28. 23:25:17

@stella03:
ha kopaszodsz, akkor is lehetsz jó nő (lsd anikó előző széria), szóval hajkérdéssel ne foglalkozz. :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:26:11

@Doktor Kotász: Off: zárójelben megjegyzem: amikor szocmunkás/szocpol/szocped. stb.diplomát kapunk, leteszünk egy esküt. van egy etikai kódexünk, amit szerintem ez a faszi életében nem olvasott. A megszerzett tudásunkat nem manipulálásra használjuk.
ez egy kis pöcs, aki nagy f@sz akar lenni..
Off vége

Lasombra 2011.09.28. 23:26:28

annyi nő van abban a szájbavert villában, miért mindenki Dyával akarja megcsináltatni azt a... lényt? grrrr!
:)

evangeline77 2011.09.28. 23:26:58

@fkangi: Oké, jöhet. Csináljunk belőlem lelakott prostit! Gyorstalpaló gogotáncos kurzus van valahol? Csak hogy felkészüljek..:D Ja és olyat nézzetek, plíz, amiért adnak pár kreditet..:D:D

kékdelfin 2011.09.28. 23:27:16

@Doktor Kotász: kár volt felismerned. Jól megszívathattad volna.
Mondjuk az is, aki ilyen fasságnak bedől egy piáért.

JOKKA21 2011.09.28. 23:27:39

Magdi megjött Corkból?:)

csiri bá 2011.09.28. 23:28:26

@Lasombra: az előbb a belevalóban a bejáccásban látszott, hogy bandikának kisebesedett a térgye kalácsa...
tán csak nem térdelve kukkolt? :D

Petitefamme 2011.09.28. 23:29:16

jaj ez a vera2 hottuncsi.

huncut 2011.09.28. 23:29:25

No, jóccakát, holnap is lesz nap. :-)

evangeline77 2011.09.28. 23:29:40

@Lasombra: A többi is hülye, de Dyácskának lájt kóla lötyög az agyában némi bacardival..:) Az a nő borzasztóan buta. Nézd meg mikor kérdezik, szerencsétlen olyan erősen koncentrál, hogy megértse mit akarnak, hogy ha közben járkálni is kellene, tuti, hogy elesne..:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:29:59

@stella03: javasolnám a Hitoktató-akrobatikus szexológia szakpárt :DDDD
évek óta keresem a felvételi tájékoztatóban, de eddig ... hátha most! :)

nathalie 2011.09.28. 23:30:06

@Petitefamme:
megmondom őszintén a saját szüzességemmel nem foglalkoztam ennyit mind Bandiéval :)nincs az az isten, hogy az rtl kiengedje szüzen onnan. ha kell tombolasorsoláson lehet majd "megnyerni" a karácsonyi special editions-ben.
Istenem Stella, ha bent lennél most a Borgban elég lenne annyit besuttognod a kis közösségedben: szerintem aki lefekszik Bandival, az esetleg bent marad... :D:D tuti valamelyik megcsinálná két cigi között a kertiasztalon :D:D

kékdelfin 2011.09.28. 23:30:16

@stella03: vállalom, hogy lelaklak;)

Lasombra 2011.09.28. 23:30:27

@csiri bá: azt nem csekkoltam, csak hogy Vera meri bele az ananászt.

hopp, most viszont medence!!! ugrálj mééég, Dya!!!!! <3

Lasombra 2011.09.28. 23:31:47

@stella03: félreérted. csak meggondolja, mit mondjon, mert ő hetekre előre tervez, számol, mérlegel! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.28. 23:32:02

@stella03: Pirner Alma. Gyorsítottban meg akármelyik ukrán tulajdonú nájtklub. :)

nathalie 2011.09.28. 23:32:29

@stella03:
nem azért koncentrál, hogy megértse. Neki már az teljesítmény ha az emberi beszédet felismeri. Megértésre koncentrálni?! ugyan kérlek! :D:D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:32:39

@nathalie: a két cigiben már benne lenne a Bandié is..:D

evangeline77 2011.09.28. 23:33:28

@fkangi: Az idei felvi könyvben majd alaposan utána nézek..:) Hátha!:D
@Kékdelfin: Legalább pasi vagy?:D

@nathalie: Hátha Annamari megteszi nekünk ezt a nagy szívességet. Én kinézem Dyácskából, hogy bevállalja a bennmaradásért.

Hódos Hajnalka 2011.09.28. 23:33:30

@stella03: kommentelni meg írni nem ugyanaz. ;)

nathalie 2011.09.28. 23:35:23

@fkangi:
naaa, mégis csak úrinőkről beszélgetünk. Kisheregnőkről. Azért mindennek van határa :D

csiri bá 2011.09.28. 23:35:35

@nathalie: ne bántsátok szegény ő legalább VALÓBAN önmagát adja. :D

kékdelfin 2011.09.28. 23:36:13

@stella03: persze!
vagy legyek inkább lány?:)

evangeline77 2011.09.28. 23:36:43

@nathalie: :D:D:D Túl sokat néztem ki belőle. Hozzád képest milyen jóindulatú vagyok, most mondd meg..:D:D

nathalie 2011.09.28. 23:36:47

oké. Most hangzik a legértelmesebb beszélgetés a villában: mitől tud Melinda kakilni. VAlamit mondott, amitől nagyon durva lesz. Remélem gergő megjegyezte és csinál vele egy dumb és dumber poént.

Petitefamme 2011.09.28. 23:36:56

aszondja sehere max talalkozom kludioval.
wááááhááááhá.

Lasombra 2011.09.28. 23:37:19

azért egy Anomália - Bandi reszelés csúnyán odabaszna a nézettségnek.

arra ziher letöltendőt szabnának a Médiahivatalnál.

kékdelfin 2011.09.28. 23:37:39

bandi nem mer bemenni a medanszijéba?

Doktor Kotász 2011.09.28. 23:38:10

@Lasombra: Nálam csak három csatorna van. Régebben összevesztem a UPC-vel, mert a hűség lejárta után az egekbe szökött a számla, szakítottam velük, és addig nem értem rá újat keresni, míg rájöttem, hogy pont elég nekem a szalagantenna.

kékdelfin 2011.09.28. 23:39:08

uramisten ez a bszélgetés a medencéből.

evangeline77 2011.09.28. 23:39:31

@Kékdelfin: Semmiképp se!:) Nem kismocsok stílusban nyomom.

Srácok, jó éjszakát mindenkinek, rám vár pár Family Guy rész és egy újabb melós nap holnap. Epekedve fogom várni két megrendelővel való vita közben Hayny Bébi írását és persze a Ti hozzászólásaitokat!

Ha lesz VV6, küldjünk be magunk közül egyet..:)

nathalie 2011.09.28. 23:40:26

Azért szar lehet ennek a péternek másnap felkelni és rájönni, hogy félrészegen azért csak feláll neki a Borgra. :D Pedig ő különb mindenkinél. remélem reménytelenül szerelmes lesz dyába és a riportszobába fog sírva könyörgni egy adag merci csokiért, amivel meglepheti élete szerelmét :D

vancrow 2011.09.28. 23:40:39

Péternek kijárt a puszi mert olyan kedves és jófej :)

kékdelfin 2011.09.28. 23:41:17

@stella03: na, akkor megnyugodtam. Ajánlatom áll;)

Petitefamme 2011.09.28. 23:41:26

jajistenem.erzem ahogy pusztulnak az agysejtjeim. mijafaxert nezem en ezt????:D

evangeline77 2011.09.28. 23:41:38

@Lasombra: :D:D Gondold el, a Szalai Annamáriáék hetekig csak a VV4-et nézték vissza, hogy bírságot szabjanak ki. Az a tömény dózis h nem ártott meg nekik??

Na elmentem, szellemileg lesüllyedek Dyácska szintjére a sok hülyeségtől..:)

JOKKA21 2011.09.28. 23:41:50

@nathalie: Dya.:DD Nem tudom mit élteti minden kan bent azt a csajt, jó nem rossz bőr, de nagyon buta.

foxglove (törölt) 2011.09.28. 23:42:11

@nathalie: eheheh, én is erre gondoltam, hogy ez milyen unproffessional lenne, ha szó szerint elbaszná a taktikáját.

Lasombra 2011.09.28. 23:42:15

asszem én is átevezek a fringe 4x01-re. jóccakát, jódrukkolást, hajrádya.

Péternek meg szorítok, hogy ma este ne vizezzen be a sárgaföldig.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:43:37

@Lasombra: zdmeg, én vizuális típus vagyok, ne mondj ilyeneket! :D

vancrow 2011.09.28. 23:43:47

@Lasombra:
Állat volt pont ma néztem, have fun :)

nathalie 2011.09.28. 23:44:49

@JOKKA21:
még női szemmel is elég jó nő :) ha az elbaszott melleit nem nézzük. Mindesetre egyes férfiaknak ideális lehet. Vannak azok a bizonyos férfi mondatok: Jaj, ne kombinálj már! Jaj, ne agyalj már ennyit a kapcsolatunkon! Jaj, túlkomplikálod a dolgokat.
Nos ezekre azt hiszem nem kell őt kérni :D:D

evangeline77 2011.09.28. 23:46:08

@Kékdelfin: És ha ronda vagyok?:) A nőkre nem igaz, hogy elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél.. :) Bár ahogy elnézem a szűz Bandi fiút, azért a férfiakra sem..:D

Ha Okinak járt anno fizetett nő és ha Dyácskával mégsem jön össze a szűzoltó kamaty, a Bandikát is befizethetnék egy körre. Ennyi jár..:)

nathalie 2011.09.28. 23:46:34

@foxglove:
unproffessional :D Mindig megtalálod a tömör magyarázatot arra amit írok :D
Azt hiszem péter ettől a szótól kapna agyhügykövet :D:D

vancrow 2011.09.28. 23:47:06

"Szájjj repüjj velünk" alakul a hangulat

kékdelfin 2011.09.28. 23:47:20

@stella03: Ó, biztos jó vagy:) Meg gondoltam segítek neked.

nathalie 2011.09.28. 23:47:35

@stella03:
csak akkor ismételné magát az rtl, és az már akkor nem médiatörténeti pillanat :D tehát ez a megoldás nem lehet. Másban kell gondolkodnunk. Akár szó szerint másban: Csabában :D

JOKKA21 2011.09.28. 23:48:10

@nathalie: :DDD az biztos.
Szerintem a mű mellekkel nincs baj, attól még lehet valaki jó csaj.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.28. 23:48:14

@nathalie: az én cickóim szilikon nélkül is így állnak negyvenévesen..mi olyan nagy szám abban, hogy neki valaki fizetett ezért??
végülis kisebb az esély arra, hogy mi Alzheimerben elbutulunk, mint arra, hogy neki 10 év múlva nem lesz pénze zacsicserére..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.09.28. 23:48:42

Valami rémség az egész vv5. Ha én döntenék, maradhatna Annamari . Talán Atilla, Gergő.(??)A többit egyenesen kizavarnám. A lányok közt Nincs egy sem aki bár mit is érne, vagy szórakoztatna.Ostoba, idegesítő, unalmasak, dühítő, az egész.Mot már szerintem az RTL is látja ezt, nézettség -0. Ez azért ad némi reményt, látva a ma esti új szabályt, nagyon örültem neki, így talán nézni fogon. Remélem azt a nagy arcú Pétert is ki b.a.sz.ák,mert aki ilyen aljas módon fenyeget lelkileg, az beteg, és nem diplomás, egy törpe gnóm, aki fenyegeti ezt az ostoba új NDK Verát.Szóval nagy csalódás, nem vártam valami nagy dolgot de ilyen sz.a.r.t sem.

csiri bá 2011.09.28. 23:49:26

@fkangi: Ő sosem fog Alzheimerben elbutulni :D

vancrow 2011.09.28. 23:50:33

Kiszopfel szerint Péter egy gremlin, annak kicsit vaskos szerintem :)

csiri bá 2011.09.28. 23:50:59

Jó éjt mindenkinek a holnapi öfiig. :)

nathalie 2011.09.28. 23:51:14

@JOKKA21:
nem a műmellel van a gond, hanem hogy neki elbaszták. Legalábbis azon a képen, amit itt mutatott valaki, oldalról úgy néz ki. De most mit kukacoskodok! Oldalról akkor nem kell nézegetni :D

foxglove (törölt) 2011.09.28. 23:51:18

@nathalie: emiatt nehogy visszafogd magad, szétröhögöm magam a kommentjeiden:)

vancrow 2011.09.28. 23:53:38

@Ari11: Szörnyecskék film...megjelennek a szörnyek aztán ha nem nézel oda megölnek (by Kisz)

vancrow 2011.09.28. 23:56:56

Szépen dalolnak a lányok, de az X nincs meg bennük :)

nathalie 2011.09.28. 23:58:00

Sehere énekli teli torokból: magad maradtál :D ilyenkor miér nem szól be nekik egy szerkesztő: Sehere, Te is! :D:D

Hurri Kán 2011.09.28. 23:58:06

@vancrow:
De. Némelyiknek a lábában.

JOKKA21 2011.09.28. 23:58:36

@nathalie: :)Én nem vettem volna észre.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.09.28. 23:58:59

Már megnéztem igen egy majom, hááát az is ocsmány, gonosz kis pöcs.aki játssza a nagy értelmiségit.

Hurri Kán 2011.09.28. 23:59:23

@nathalie:
És nem csak neki fáj...

kékdelfin 2011.09.28. 23:59:59

na, van igazmondó szőnyeg

vancrow 2011.09.29. 00:00:02

Igazmondó szőnyeg, Baltás örülhetsz hiányoltad a hintát :)

foxglove (törölt) 2011.09.29. 00:00:17

az igazmondó hinta visszatért.

Hódos Hajnalka 2011.09.29. 00:01:45

@Kékdelfin: @vancrow: @foxglove: mondjátok, hogy összebeszéltetek és nem igaz. MOST!

vancrow 2011.09.29. 00:01:52

@Ari11:
Én vágom amúgy Kiszop mire célzott, az én időmben gonosz kis techno-manónak hívtuk a peti féléket:)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.09.29. 00:02:26

Szia Hajnalka , kösz a választ beütöttem, és egy majmot neveztek így.Köszike a válaszokat, mindenkinek. Örülök nektek, de ennek a vv5 nek nem, le vagyok sújtva.Itt nálad jobb olvasgatni, mint nézni.

nathalie 2011.09.29. 00:03:02

most azért ment el az online, mert kapják a kérdéseket?

kékdelfin 2011.09.29. 00:04:26

dijacici!!! kinek a zsánere dija?

vancrow 2011.09.29. 00:05:16

@nathalie:
Folyton elmegy de nekem kezd egy sanda gyanúm lenni hogy ha nagyobb helyszínt váltanak

nathalie 2011.09.29. 00:05:28

dya az igazmondó hintát hiányolja. azt hiszem még nem értette meg az igazmondó szőnyeg dolgot...

vancrow 2011.09.29. 00:06:57

Mekka felé kell mondani az okosságot?

nathalie 2011.09.29. 00:08:59

@vancrow:
ahogy nézem inkább gergő felé.

nathalie 2011.09.29. 00:09:28

ja, ő ül benne. milyen buta vagyok.

nathalie 2011.09.29. 00:10:01

rajta. bocs. mert szőnyeg.

nathalie 2011.09.29. 00:11:33

na fasza. pont a negyediket nem hallottam. gondolom melindát mondja.
mentem aludni.jó éjszakát.

vancrow 2011.09.29. 00:12:29

Dia, a szűz, és Csaba az új a leggyengébb láncszem Gergő szerint, hát valamit kapisgál

Petitefamme 2011.09.29. 00:12:50

@nathalie: persze hisz most itta el az utolso 2 agysejtjet. pont nem tudom kit mondott gergo negyediknek.megoldatna a retek mar ezt az online dolgot.

vancrow 2011.09.29. 00:17:00

Inkább tűnik Kínpadnak ez a móka de Gergő jól bírja :)

Alkaline 2011.09.29. 00:18:25

Gergő egyre szimpatikusabb.

2011.09.29. 00:20:56

Sziasztok! Betyár a blog. Hódolatom a Hódosnak.

vancrow 2011.09.29. 00:23:02

Sehere ha fikázni kell, levegővétel nélkül is nyomja 5 percig

Petitefamme 2011.09.29. 00:24:13

@vancrow: eccer a tukorbe nezve monhatna mar ilyeneket.

nathalie 2011.09.29. 00:25:29

@vancrow:
na még indulás előtt megjegyezném, hogy ő sztem mást is tudna levegő vétel nélkül nyomni öt percig... És ezt nem bántásból írom, mert hiszem, hogy neki ez dícséret :D

vancrow 2011.09.29. 00:26:37

@Petitefamme: szerintem nem lesz bent elég ideig hogy ilyen tünetekbe lovalja magát, de ki tudja :)

vancrow 2011.09.29. 00:28:02

@nathalie:
Csak a fuvolára gondolhatsz :)

Petitefamme 2011.09.29. 00:29:34

@nathalie: akkor vmiben mar jobb mint en:DDD

Petitefamme 2011.09.29. 00:30:33

@vancrow: a profeta szoljon beloled:)

nathalie 2011.09.29. 00:31:14

@vancrow:
nem is a gyöngyhalászatra a tenger mélyén :D

nathalie 2011.09.29. 00:32:23

@Petitefamme:
megvallom őszintén, hogy ebben engem is lepipált :D

vancrow 2011.09.29. 00:32:36

@nathalie:
Ezzel a szilikonnal megy az gond nélkül? :)

nathalie 2011.09.29. 00:34:47

@vancrow:
valóban.elméletileg fel kellene jönnie a víz felszínre. tulajdonképpen a Borg elsüllyeszthetetlen? miért nem adnak nekik olyan feladatot hogy minden fiú kap egy lányt, akin szörföznie kell a medencbében??? :D:D

nathalie 2011.09.29. 00:35:27

@nathalie:
ja tudom, mert nőiességükben alázná meg őket :P

Petitefamme 2011.09.29. 00:35:31

mekkora egy kammer ez a segghere....jajjjj.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.29. 00:37:56

@Ari11: Ezt a három embert hagynám bent, a többi töltelék, vagy beépített ember.

nathalie 2011.09.29. 00:38:06

sajnálom hogy lemaradok a szépségesszép krisztofelről :( biztos nagyon fog alakítani, ahogy megpróbál hazudva igazat mondani a hintában taktikából logikai alapokra helyezve a válaszait :D

Petitefamme 2011.09.29. 00:38:11

Dia gondolkodik. Ez paradoxon.

vancrow 2011.09.29. 00:38:21

@nathalie: Az és ha dia beindítja az üresfejú üzemmódot, szállni is tudnak

@Petitefamme:
Azért az első háromba várja magát.

2011.09.29. 00:41:41

@Petitefamme: ez márt csak azért is érdekes, mert a playboy interjúban normális, kerek mondatokat tudott alkotni, nyögés meg grimaszolás nélkül. Olyan, mintha azóta kapott volna egy szélütést. Egyébként kommunikáció szakos :)

vancrow 2011.09.29. 00:51:51

Fecó magának vallotta az első kieső szerepét, gondolom nem utoljára :)

kékdelfin 2011.09.29. 00:52:40

@vancrow: Pedig Fecó aranyos gyerek. Csak ne ORDIBÁLJN!!!

vancrow 2011.09.29. 00:54:07

@Kékdelfin:
Majdnem elbőgte azért magát a kínpadon, tényleg beleéli magát a témába:)

kékdelfin 2011.09.29. 00:55:32

@vancrow: Hát, ő már csak ilyen. Meg ő roma, na!

vancrow 2011.09.29. 00:57:01

@Kékdelfin: Kisebbség, ő így szokta

kékdelfin 2011.09.29. 00:58:29

@vancrow: ma mondta, hogy roma, hogy kint ezért nehéz neki.

vancrow 2011.09.29. 00:59:55

@Kékdelfin:
Azt lecsúsztam, Kubázni szokott még :)

vancrow 2011.09.29. 01:02:10

Kérdések: "ki a 4 legutálatosabb", "ki a legerősebb", "ki a legjobb barátod? ÉS miért nem én?", "kérdezek univerzálist".

kékdelfin 2011.09.29. 01:04:09

hopp most volt kisebbség

vancrow 2011.09.29. 01:05:11

Kit lökjek le a tutajról? :))

kékdelfin 2011.09.29. 01:05:52

én is kingát lökném le;)

vancrow 2011.09.29. 01:06:17

Attila minden kérdést arra használ fel hogy visszamagyarázzon :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:06:26

hisz ő is kisebbség.

vancrow 2011.09.29. 01:06:54

@Kékdelfin:
Baromság a legnehezebbet kell lelökni meg amelyik a legtöbbet eszi :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:07:01

@vancrow: taktikázik. válaszoljon is, meg ne is.

kékdelfin 2011.09.29. 01:07:30

@vancrow: én akkor is kingát lökném le:)

vancrow 2011.09.29. 01:08:19

@Kékdelfin:
Én sms szavazást tartanék :)

vancrow 2011.09.29. 01:09:08

A 14 emberből én hanyadik vagyok nálad :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:10:39

krisz próbálja a kérdéseivel pozicionálni magát.

vancrow 2011.09.29. 01:12:07

@Kékdelfin:
attila megkérdezte magától a fecón keresztül hogy álmodott e kingával:)

vancrow 2011.09.29. 01:22:29

@Kékdelfin:
Veronika azért udvarias mert miután bandyra öntött fél vödör szart, megkérdezte kér e még :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:25:05

@vancrow: Leginkább bandit, meg kriszt osztják, de rendesen.

vancrow 2011.09.29. 01:27:17

@Kékdelfin: Nemcsak kínpad tiszta vesszőfutás színezete kezd lenni :) Megadod a lehetőséget a társaknak hogy kérdezhetnek bármit és a legszarabb legfájdalmasabb félelmetesebb dolgaidban turkálnak azonnal :)

vancrow 2011.09.29. 01:29:47

@Kékdelfin:
Jah gondolom :) Én azért bevezetném az igazmondó kendőt mert ez jó poén :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:31:10

@vancrow: csajoknak igazmondó dildó

vancrow 2011.09.29. 01:33:15

@Kékdelfin:
a lényeg hogy személyes legyen, ha odaadod kettőnek, 24 órán belül végeznek egymással :) Csak egy igazság lehet jeligével.

kékdelfin 2011.09.29. 01:34:02

@vancrow: van olyan kétvégű is, tudod, azon csak nem vesznek össze.

vancrow 2011.09.29. 01:34:21

Akasztják a hóhért a halál a kínpadon

vancrow 2011.09.29. 01:35:24

@Kékdelfin: Vkinek több kell belőle biztos, mélyebb értelmű :)

kékdelfin 2011.09.29. 01:35:37

@vancrow: és egész nagyot tudott hazudni. az összefoglalóban nem magát spanolta, hogy megtudodcsinálnimegtudodcsinálni?

kékdelfin 2011.09.29. 01:37:18

@vancrow: vagy az azért volt, mert kurvára jól érzi magát?

vancrow 2011.09.29. 01:38:27

Elég jól érzi már magát mindenki, gergő csak egy whiskeyt ivott

kékdelfin 2011.09.29. 01:39:11

hopp, vera fülében megintolyan kurva nagy fülbevaló van.
és hopp, vera igen fogós kérdést tett fel.
ezt dokumentáljuk:
vera annamarinak: "neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?"

kékdelfin 2011.09.29. 01:41:07

megállapíthatjuk, hogy verához legtávolabb áll annamari.

vancrow 2011.09.29. 01:41:18

@Kékdelfin: :) Hát kemény a Borg kérdezésben is, nem csak válaszokban :)

vancrow 2011.09.29. 01:42:37

@vancrow: Sehere nem igazán tudta kimondani az Intelligencia szót, fogós, beismerem

kékdelfin 2011.09.29. 01:43:58

Vera=Borg? erről én lemaradtam.

vancrow 2011.09.29. 01:45:20

@Kékdelfin: :)) Nem kell bedőlni a látszatnak, ő a borg királynő

kékdelfin 2011.09.29. 01:48:26

Na, azt hiszem én nem várom meg a hamarosant.
Jó éjt!

vancrow 2011.09.29. 01:49:24

@Kékdelfin:
Jóéjt, én még a végét megnézem

2011.09.29. 01:51:46

Veronika csak szerintem hasonlít Marilyn Mansonra? :)

JOKKA21 2011.09.29. 01:51:50

Vera egy bunkó bula.

vancrow 2011.09.29. 01:53:34

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska:
Vmi spéci kontakt azért feldobná a hasonlatot

vancrow 2011.09.29. 01:55:33

Diától azért félnék elmésebbet kérdezni nehogy éhen haljon szegény

vancrow 2011.09.29. 02:16:15

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska:
Mondasz vmit a szemüveg külön cool nem kell a kontaktlencse sem

foxglove (törölt) 2011.09.29. 03:15:00

hú de kemény volt, nem tudok aludni, végignéztem az igazmondót.
2 megállapítás:
1. Mindenki nézze vissza Kubát, ha tudja, beszarás a gyerek. Most komolyan, nem szabad kiszavazni.
2. Vera Érzékeny Lelkű? faszt. Megvan mindenkinek a tegnapi meghunyászkodós-behódolós Péteres jelenet? Na, hát az egy nagy kamu volt, a csaj egy hidegvérű, gonosz, gyilkos picsa, ki fog nyírni mindenkit, egyesével. Nagyon durva. Annamarival kezdi, Péter vagy Virsli lesz a következő, aztán Dia és így tovább. Ezt én mondom persze, nem ő, de biztos vagyok benne.

bknn 2011.09.29. 08:26:42

Hatásosabb lett volna, ha előbb azt jelentik be, hogy két új játékos érkezik, majd pedig azt, hogy ezért két régi távozik a jövő héten.

beacska 2011.09.29. 08:44:45

@foxglove: én megnéztem a tegnapi Péter-Vera No.1 és Péter-Vera No.2 jelenetet. Amit bevágtak az ÖF.-ba úgy volt szar, ahogy volt, de "élőben" érdekes volt.
-Vera tényleg be volt szarva, hogy csúnyán elbaszta
-Kimondta, amit Peti hallani akart: "Segíts, kérlek"
-és elhangzott: "el tudod intézni, hogy ne kerüljön adásba?"."Nem" párbeszéd

KvakCaptain 2011.09.29. 08:47:42

Ma éjszakai onlineról valami, valamerre?

mocskosmacska 2011.09.29. 08:49:32

Ez az újvera nem filozófia-pszichológia szakos egyetemista pécsen? Azok jellemző, hogy modorosak, fölényeskedőek és nem tudnak öltözni.

mocskosmacska 2011.09.29. 08:50:49

Vera miért piszkálja annamarit? Ismerték már egymást kintről? VAgy egyszerűen csak úgy gondolja, hogy annamarit, mint kiközösíttetett lehet piszkálni, ha már a borgot nem meri?

beacska 2011.09.29. 08:53:24

@mocskosmacska: Annamari nem arról faggatta, kinél van a kulcs (a Borg ennél nem jut tovább), hanem hogy létezik-e egyáltalán, és vallja be, hogy kamu. Ezért keményített be. Látszólag.
Verából azért kinézem, hogy egyrészt nem nézi AM-t, másrészt, nem áll be a sorba.

beacska 2011.09.29. 08:56:05

@beacska: +1 LE az utolsó mondatban

beacska 2011.09.29. 08:57:54

@mocskosmacska: :) AnnaMari. Jó név, csak iszonyat hosszú ;D

nathalie 2011.09.29. 09:01:57

@mocskosmacska:
de, és mellette másodszakon meg lesz a tanár diploma is. :)
Verából én ezt néztem ki egyébként. Betámadta AM-t, mert őt senki nem fogja megvédeni (a borgot még megvédenék a fiúk), a leginkább kívülállóra úszik rá, hogy bizonyítsa a csorda előtt, hogy ő mennyire faszacsaj. Semmi rosszat nem tett neki ez a lány, mégis úgy támadja mintha kötelező lenne. VAgy lehet csak viselkedésmintát másol Péterről. Mindenesetre gondolom már senkinek nincs kétsége, hogy az érzékeny kategória túlzás volt.

AM: annamari.

rianna 2011.09.29. 09:06:20

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: az újságban megszerkesztik amit mondasz, így bárki tűnhet összeszedettnek és okosnak egy interjúban :)

jó reggelt

Lasombra 2011.09.29. 09:07:04

jó reggelést.

amíg alszik az ember milyen fejlemények vannak!

mazo-emo-Vera mégis egy Kaiser Soze? höhöhö.

ezért a párbeszédért meg (@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: ) még egy pirospont a lieblingemnek. így kell ezt csinálni. buzi-e vagy? ott a pont.

@mocskosmacska: a leggyengébb(nek vélt) ember rugdosása ősi román szokás. ennyi.
de ha AM tényleg beférkőzik Péter bizalmába, Vera meg AM-et fogja kostolgatni, akkor ott gyönyörűséges körbeverés lesz. kő-papír-olló.

mocskosmacska 2011.09.29. 09:12:59

@Lasombra: Péter tuti kedves lesz annamáriához, mivel péter az első ember, aki annamari bizalmába tud férkőzni. Meg péternek szüksége van hívekre. Amikor a kényeztetésnél annamarit választotta, akkor is milyen népszerű lett, mert:
1. annamarinak jól esett
2. a borg ünnepelte, hogy mégsem olyan geci, ahogy beharangozák, mert vigasztalja a rút kiskacsát, ahelyett, hogy a bombázó dyát masszírozná, hát ez apéter egy araany ember.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:17:27

@beacska: igen, meggyőző volt valóban, bár akkor is volt egy nagyon halvány sejtésem, hogy rájátszik. pl. az én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármit is mondhassak, vagy ilyesmi... Szerintem, így utólag,@mocskosmacska: akkor rájátszott, hogy kihozza Petiből az állatot (megtörtént), amit a kellő pillanatban majd ellene fordít (megtörtént).

mocskosmacska 2011.09.29. 09:18:27

@nathalie: De tanítani nem fog, hanem újságíró lesz a femina.hu-n.

nathalie 2011.09.29. 09:20:58

@mocskosmacska:
:):):)
ahhoz képest, hogy úgy ment be ez a lány, hogy mindenki kedvelte, két nap alatt sikerült elérni ennek az ellenkezőjét. van még itt olyan, aki kedveli?

genevieve 2011.09.29. 09:22:10

na és mi van akkor, hogy mindezeket a dolgokat csak a lelkes nézők/kommentelők képzelik be a villalakókba?:-)

azok meg bent csak spontán reagálnak a dolgokra?:-D

Lasombra 2011.09.29. 09:23:25

@nathalie: Fecó? ő szerintem Magda Marinkót is kedvelné. ő mindenkit kedvel.
meg a másik langyos víz nekem MILFinda. neki úgy tűnik, egyfaszmindegy, ki mit csinál. bár én csak az öfikből tudok kiindulni.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:23:31

bocs mocskosmacska, az előbb félrement, külön válaszok, tehát:
@mocskosmacska: kérdeztek tőle olyat, hogy kit tart legeresőbbnek-leggyengébbnek, a válaszaiból kiderült, hogy teljesen felkészült FB-ból. FB alapján Annamari gyenge... támadható, kicsinálható anyagnak tűnik neki.

Lasombra 2011.09.29. 09:25:40

@genevieve: szerintem a villalakók zöme max annyit tervez előre, hogy sört vagy bort igyon este.

ami kicsit is konspirációgyanús, az:
- vagy reakció olyanra, amit nem láttunk,
- vagy feladat, utasítás,
- vagy a Retek remek vágása,
- vagy nem úgy gondolta, félreértjük,
- vagy véletlen.

Lasombra 2011.09.29. 09:26:48

@nathalie: sry, még csak a reggeli kv-m felénél járok. :)
fel is vettem önként a zöld kendőt.

foxglove (törölt) 2011.09.29. 09:27:24

@genevieve: lehet, hogy igazad, az a vicces, hogy mindenki úgy bekajálta Verát, hogy nagyon röhögtem. Fecó állva tapsolta a beszédét, nem viccelek, szó szerint. Majdhogynem oltárt kezdtek építeni neki, hogy ilyen frankó, őszinte egy csaj ő. Egyedül (Annamarin kívül, ő utálja) az egy szem Veronika mondta azt, hogy minden, ami kijött a szájából, színjáték volt, és a csaj úgy taktikázik, ahogy eddig még senki:))

genevieve 2011.09.29. 09:27:53

@Lasombra: ezért mondtam:-)

mi csak egy vágott verziót látunk, de ők ebben élnek 7/24....nem véletlen, hogy az a felvett szerep amivel bementek szinte mindnél lekopott pár nap alatt...lásd pl. annamarit....

genevieve 2011.09.29. 09:28:58

@foxglove: tudod ez olyan mint egy állásinterjú, vagy egy személyiség teszt...tudod előre milyen válaszokat akarnak hallani a kérdezők, ezért úgy válaszolsz:-)))

beacska 2011.09.29. 09:33:49

...nnna, mindezek miatt igyekszem én az "élőt" nézni, még ha 1/2 napot csúszok is vele. Az ÖF meg egy egészet...

Lasombra 2011.09.29. 09:34:31

bárhogy is osztunk-szorzunk, az ominózus Vera-Péter beszélgetésen valaki hülyére lett véve.
ott és akkor nem működhetett egyszerre Vera és Péter taktikája is.

nathalie 2011.09.29. 09:35:04

@genevieve:
sztem vera zsigerből ilyen. Ő eljátszotta, hogy kedves, rendes, az intelligencia mindenek felett. közben meg mégis csak egy törtető picsa lehet, legalábbis az összefoglalók alapján. szóval valóban nem sokáig tudta a szerepét játszani. Szerintem azért apróbb lépéseket meg tudnak tervezni, vagyis egy verából kinézem, hogy amikor oltja péter hirtelen elkezdi eljátszani, hogy igazad van péter, persze péter, bocsáss meg péter. AZért azt ne felejtsük el, hogy ő vizet ivott, míg péter vodkát. De én ezt nem is taktikának nevezném. szerintem az a nő elég jó emberismerő, tudja kinek kell nyalni, ki előtt kell meghunyászkodni, kit lehet lealázni.

genevieve 2011.09.29. 09:37:33

@Lasombra: mindkettő csak magát adta:-D

genevieve 2011.09.29. 09:39:58

@nathalie: a bejátszásból nekem az jött le, hogy péter rá akar mászni a csajra és előadta az alfahímet:-)

nagyon röhögtem tegnap mikor a csajokkal táncolt:-) úgy mozgott mint egy csimpánz:-)
azok meg oltogatták, hogy milyen jól nyomja:-)
akkor látszott milyen kis törpe...és akár taktikus, akár nem ő is csak pasiból van és kellene neki a pipihús:-) akkor is ha szilikonnal van körítve:-)

BarBwire 2011.09.29. 09:43:42

@nathalie: szia drága, egy éjszakai kommentedre válaszolva Bandi szűntelenítése eddig egy jó lépés ahhoz, hogy benn maradjon valaki, de ki lesz az aki ezt felvállalja. Én tuti hogy hánynék, ha nekem kellene hagynom.

BarBwire 2011.09.29. 09:44:54

@genevieve: Hiába úgy mozgott, mint egy csimpánz, legalább látni, hogy mozgékony az ágyban, nem úgy mint Krisztofel, aki egyet balra-egyet jobbra táncstílussal próbálkozott.

nathalie 2011.09.29. 09:46:41

@genevieve:
én is azon röhögtem, hogy hogyan táncol :D:D:D
És egyébként azt is beszéltük itt este, hogy biztos szar lehet neki, hogy ráizgul a borgra. foxglove-t idézve, ez nagyon unproffessional :D:D

nathalie 2011.09.29. 09:48:40

@BarBwire:
fúúúúj :) nekem az a mozgás ágybna nem kellene :) egyébként én kb ugyanannyira undorodok pétertől mint banditól :)

Lasombra 2011.09.29. 09:56:21

nofene. úgy látom, ez a "muti hogy táncolsz, meglátom, hogyan dugsz" elmélet férfiakra és nőkre is érvényes. :)

pedig ez néha épp fordítottan arányos. mert van az úgy - magamból kiindulva - hogy pölö minél többet iszok, annál virtuózabb vagyok a denszflóron (legalább is úgy érzem :D), viszont annál esélytelenebb, hogy valami maradandót alkotok hupákoláskor.

BarBwire 2011.09.29. 09:59:08

@nathalie: egyszer élünk! Gondolom még nem volt töltött galambbal.

BarBwire 2011.09.29. 09:59:54

@Lasombra: az alkohol és a teljesítés fordítottan arányos párost alkot (remélem jól írtam)

BarBwire 2011.09.29. 10:00:40

@nathalie: Na jó, de Krisztofel sokkal merevebb mint Péter, akkor így jó?

nathalie 2011.09.29. 10:05:42

@BarBwire:
de peter olyan perverzen nyomta. abból a táncból azt tudom elképzelni, hogy úgy tolja a csajokat,hogy közben kilóg a nyelve és azt lihegi, ugye milyen jó vagyok? tényleg annyira hasonlítottak egy csimpánzra a mozdulatai, hogy inkább állatias volt, mint szexuális.
de krisztofel tényleg merevebb :D az alapján ahogy táncolt, mozgáskultúrája nem nagyon van.

BarBwire 2011.09.29. 10:09:14

@nathalie: ha annyit jár kondiba, nem csoda, ha nem fogja majd a lábait összezárni, meg a kezeit se.

Igen, Péter valoszinüleg olyan :-DDD

foxglove (törölt) 2011.09.29. 10:11:55

@nathalie: hátezkész:D ez után a komment után Péter minden maradék tekintélyét elvesztette nálam:D

Lasombra 2011.09.29. 10:16:09

@nathalie: ez alapján viszont akkor Verát kell elkapnia, mert az még mondaná is neki, hogy "hogyne. persze. igen. gazdám." :)

nathalie 2011.09.29. 10:16:27

@foxglove:
akkor a foglalkozás elérte célját :D:D

nathalie 2011.09.29. 10:20:52

@Lasombra:
egy probléma van: verából nem tudom kinézni, hogy eljátsza az orgazmust, ahhoz ő túlságosan unott. Viszont Péter meg nem annak a típusnak tűnik, akinek fontos a másik öröme, úgyhogy akár valóban lehet ebből a nászból egy csodálatos kapcsolat :D

genevieve 2011.09.29. 10:27:10

@BarBwire: mozgékony az ágyban?:-)

kétlem,hogy bármi köze lenne a szexualitásnak ahhoz, hogyan rángatja magát tánc közben:-)

ha igy nézzük a legnagyobb szexakrobata seherezádé, mert ő remekül tekeri a csipőjét tánc közben:-)

genevieve 2011.09.29. 10:28:45

@nathalie: péternek fontos a más öröme?:-D

nathalie 2011.09.29. 10:30:27

@BarBwire:
láttam. Legközelebbi csaj remélem felvesz egy plexi szemüveget, hogy nehogy kibökje a szemét valami a lábmosás közben...

nathalie 2011.09.29. 10:31:22

@genevieve:
nem annak típusnak tűnik, akinek fontos a másik öröme. ezt írtam :D

reKorrekt 2011.09.29. 10:59:29

@reKorrekt: Melyik nyomott Veronikacycámra?!?44NÉGY :D

nathalie 2011.09.29. 11:00:44

Na nehogy már Veronika és Cristofel!!! a két kedvencem :( miért így állnak az emberek hozzá? Tartok tőle, hogy amíg én azért nézem, hogy röhögjek, tehát nyugodtan maradjanak az idióták, a kurvák, és az ellenszenvesek, addig mások valami mást látnak benne. :( remélem az rtl nem engedi, hogy a két kis szefos kiessen.

BarBwire 2011.09.29. 11:01:29

@reKorrekt: De látom Bandi mindent visz

Tüzitündér 2011.09.29. 11:03:18

Sziasztok! Segítsetek, mert egyszerűen nem tudok rájönni, hogy ki az a Borg?

nathalie 2011.09.29. 11:04:08

@nathalie:
ja, megnyugodtam. nekem először valami totál más eredmény jött fel és látom azért nem ezren szavaztak :D levert a víz.

KvakCaptain 2011.09.29. 11:07:29

@Tüzitündér: A Borg (melynek egyedei így nevezik magukat, egyesszámban és nem pedig „borgoknak”) agresszív és technicista társadalom, mely állandó hódítással és a leigázott kultúrák népességének, tudásának és technológiájának magába olvasztásával (asszimilációjával) tartja fenn magát. Egyedei – félig (és eredetileg) szerves, humanoid lények, félig pedig gépek – a testükbe ültetett szervetlen, biokibernetikus implantátumok és az ezeket a szerves részekkel összehangoló nanotechnológiai gépek (nanoszondák) által emberfeletti képességekre tesznek szert, és egyéniségüktől megfosztott bábokként mindannyian egy informatikai eszközökkel megvalósított, kollektív központi tudattal rendelkeznek, melyet egy vezér, a Borg királynő hangol össze.

na így ki(k) lehetnek? :)

nathalie 2011.09.29. 11:10:13

@KvakCaptain:
egyet viszont én nem tudok. Ki a királynő? Gergő? az rtl? a szilikon? ki a királynő?
köszönöm :)

KvakCaptain 2011.09.29. 11:12:23

@nathalie: hát azt én sem találtam meg a wikipediaban. Szerintem rejtőzködik, mert igazából cylon. :)

nathalie 2011.09.29. 11:18:30

@KvakCaptain:
na remek, akkor ha kiszavazzuk visszajön belőle egy új egyed? :)

KvakCaptain 2011.09.29. 11:20:50

@nathalie: attól függ, hogy tudatában van-e cylonságának. :)

nathalie 2011.09.29. 11:23:07

@KvakCaptain:
egyesek esetében biztos vagyok benne, hogy semminek nincsenek tudatában :D

kemény keleti kommentelő 2011.09.29. 11:42:54

Érdemes volt megnézni a tegnapi öfit, kiderült Péter miért került transzba. Vera egy olyan lány, aki vizet iszik (azt is csak kupicából) és a fiúkat 5 percenként látja el vodkával. Magyarul álomnőci. Ma velőspacalt főzött volna nekik, miközben ő fogyózik napi egy almával. Simán nyerné a játékot és ezt a dugó nem hagyhatta.
Ha jók a megérzéseim, Attila ma véletlenül páros lábbal ráugrik Csaba gitárjára, amiből pozdorja lesz. Majd bazsevál otthon a tarcsival. Ha Attila netán elfelejt ugrani, megint Péterre vár a hálás feladat.

busifa 2011.09.29. 11:44:56

@BarBwire: a video vége a legmókásabb, amikor Vera nyilatkozik arról, hogy miket nem vállal a mosdatáson kívűl...

reKorrekt 2011.09.29. 11:55:47

@KvakCaptain: Ez olyan szép definíció hogy meghívlak egy sörre :)

mocskosmacska 2011.09.29. 12:14:44

@Tüzitündér: A szilikonosok olyan egyformák és mindig ugyanazt csinálják, ezért ők a Borg.

mocskosmacska 2011.09.29. 12:15:21

@nathalie: Ilyen részletesen szerintem még nem lett elgondolva.

Tüzitündér 2011.09.29. 12:38:33

@mocskosmacska: Tényleg mind tök egyforma...a két szőkét sem tudom megkülönböztetni a barnák is egyformák, kivéve mondjuk arepedtfazék hangút, azt is csak akkor ha megszólal! :) igaz még csak kettőt láttam, de a végére már tényleg kettőt láttam, mert megittam egy üveg bort közben.

BarBwire 2011.09.29. 12:40:05

Attila állandóan a tetkóját vakarja.

nathalie 2011.09.29. 12:48:21

@BarBwire:
mert új neki és viszket.

mocskosmacska 2011.09.29. 12:54:09

Észrevettétek, hgoy gergő felhagyott ezzel a "én ülök az egyes bilin, te csak utánam jöhetsz" stílussal? Az rtl szólt rá, vagy ő jött rá, hgoy ez az a hely, ahol ha rájönnek, hogy ő esetleg csak a kettes bilin ül, akkor sem kell féltenie a selymes hátsóját zuhanyzás közben?

BarBwire 2011.09.29. 12:57:31

@nathalie: Akkor kenegesse, mit eddig, általában a konyhában kenegette (lehet hogy zsírral?) nézem ezt a vérnyúl által küldött linket. Mire gondolhattak a játékosok, hogy bemennek, és kánaán?
Kaja, pia, nők? Teljesen taccsra vágódtak Lilu egyetlen mondatától.

Ahogy Sehere részegen énekli a Micimackót. :-DDDD

reKorrekt 2011.09.29. 12:57:58

Eredményt hirdetek (87 savazat alapján).
Akiket a legkevésbé akartok - már most - bent látni:
1. Bandi (16)
2. Dya (11)
3. Vera (10)
4. Péter (9)

(A három Veronykára szavazónak pedig nincs szíve!)

nathalie 2011.09.29. 12:58:43

@BarBwire:
vazelinnel kell kenni, az jó neki.
süti beállítások módosítása