Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X10 és 1X11

2011. szeptember 23. 16:35 - Hódos Hajnalka

Ha Balázs televíziós pályafutása során a Skalpvadászok beszavazója újabb mérföldkő volt, mit szóljak én? Már a műsor ötödik percében repülősóért kiáltoztam, kicsit később meg kegyelemért, pedig túl voltunk egy rém unalmas öfin, meg az alfafarkason is. Okulván az előző széria első napjaiból, az RTL kezdetektől igyekszik lefoglalni a Lakókat, nekem mondjuk azzal sem volt problémám, hogy Alekoszék minden este bebasztak, mint az albán szamár, inkább nézném most is azt, mint a pajkos kis játékokat, de ez nem az Önök kérték, hanem a vévéöt. Ugyan nekem nem szökik fel a pulzusom attól, hogy különböző érzékszervekkel kell egymást felismerni, másoknak talán igen. Sehere a többiek seggét markolássza, Attila szájról próbál felismerni másokat, lekrumpliorrúzza Kingát, Fecó comboz. Veronika egy testrész mögött Lacit sejti, Lacit?! Nincs is Laci. Ez még hagyján, de hogy az ő bokája plöttyedt? Mától nem is eszik semmit.

Veronika bánatában elbújik a paplan alá, érkezik a vigasz, nehogymá, Kinga valagára konkrétan azt hitték, hogy Annamáriáé, na az milyen már! Kingának a második fordulóban kezd elborulni az agya – ekkor szagúgatni kell egymást – hogy lehet azt a lapos tepsi segget összekeverni az övével? Kingát az sem vigasztalja, hogy Gergővel kettecskén megnyerték ezt a fájdalmasan szar játékot és amíg ők a dzsakuban döglenek, a többieknek kettesével összebilincselve kell feldíszíteni a Villát, az új lakó érkezése ürügyén. Fecónak nincs párja, ezért bekötött szemmel szerencsétlenkedik. Fecó kedvenc sorozata egyébként az Esmeralda, abban is megvakul a csaj egy időre, igen, tudom, mert a mama hogyvoltozza ezeket, ha kő, ha nem, úgyhogy ő most azonosul. Sehere elmélkedik, vajon van-e a szaláminak héja és meg lehet-e enni, Veronikának is baja van, Attila fogdossa a pöcsét. A sajátját. De igen, ne mondja, hogy nem. Fecó másik kedvenc sorozata nem tudom, mi lehet, biztos abban is letüdőzik az ablaktisztítót, Veronikának meg Attila nyomkodja, és nem szereti, ha ütik szex közben, miket kérdez már Attila? Csillog-villog minden, mint Salamon töke, a fiúk megbabonázva nézik Dyát, a lányok háborognak, ez mi volt ez a cucc? Ez hülye? Mit képzel magából ez a ribanc?

Attila, aki még mindig entellektüelnek próbálja eladni magát figyelhetne arra, hogy kvaszarul hangzik a szájából a sok fasz, faszomat meg kurva, összeegyeztethetetlen a szereppel, úgymond, most mondjuk az esik ki a száján, hogy aki bejön, azt megbasszuk, majd jön a malac, Attila, már lehet szavazni. Hát a fiúk teljesen odavoltak Dyáért. A testéért. A lányok sárgulnak az irigységtől, Dya egyébként egybe’ van, top tíz, csak hát a stílus, ugye. Dya házias. Nem, főzni nem tud, de csomó mást igen. Fecó lelkendezik, Andzselínának is hosszú fekete haja van és sukár, Attila fájdalmas búcsút vesz Kingától Dya miatt. A szimpiszavazáson Dya kap egy erős hetest, Isten hozott! Az est igazmondó üvegezéssel zárul, ilyenek derülnek ki, hogy BTA a legkevésbé vonzó és Sehi a legvonzóbb, Dya Gergőbe lenne szerelmes, Gergő a riportszobában feszít, lehet, hogy bejön a csajnak. Sírás lesz a vége, Fecó nagy ellenfelet tekint Gergőbe’, Attila meg értetlenkedik, ezeknek a mai lányoknak elferdült értékítéletük van és a jóképű pasikra buknak. A fészekrakási ösztön miatt. Amiatt, há. Fecó le van írva. Nem tudja miért, de le van írva. Gergő az alfafarkas, ő meg az omegapondró, igazságtalan az élet rohadtul. És sír. Mondom, sír. Én az alfafarkason röhögök. Hangtalanul, zokogva. Másnap reggel is.

 

A halálosan unalmas öfi után a Skalpvadászok beszavazója következik, hát mit mondjak. Nem mondok inkább semmit, érkezik az Elképesztően Menő Márkó, táncitánci, tépett farmer, strasszos póló. Alig ocsúdok fel a nyálasszájú kis majom láttán, máris itt az Egzotikusan Szexis Cristofel, fehér farmer, strasszos póló. Az Ellenállhatatlan Szili szintén farmerben és strasszos pólóban, hogy Crisizé lábán mi van cipő helyett, a mai napig nem tudtam megfejteni. A fiúk a csajozás nagymesterei és nem ismernek lehetetlent. Balázs úgy látja, mindenki jóban van önmagával és a konditeremmel, a fiúk nyugodtan dobáljanak puszit és iszonyatos mosolyokat a kamerába, mert azt is látja, hogy az megy. Én három csimpánzkölyköt látok, akik Tarzannak képzelik magukat, de egyelőre csak az üvöltés megy. Balázs röhög, duzzad a levegő a tesztoszterontól, amíg megmutatják az állást, ki lehet fújni a levegőt. Lemaradok arról, ki vezet, mindegy is. Márkó, nézzük a filmedet.

Márkó főiskolás és strandfiú. Strandfiú, igen. Hogy ez a buzigyerek szinonimája-e, még nem derítettem ki. Márkó a lányokat öt kategóriába sorolja, a bulizós lányokkal, a prűdekkel és az okostojásokkal nem foglalkozik. A flegma lányokat nehéz megkapni, azok a kedvencei, de ha érzelmekről van szó, akkor az ötödik kategória jöhet csak szóba, a Nők. A strandfiú és a barátai a Szent István téren szoktak lógni, mert ott sok a turista és lehet halászni-vadászni. Márkó a barátai helyett is csajozik, és amikor mozog, árad belőle a szexualitás, én ennek írmagját nem fedeztem fel, de ha jobban belegondolok, ez a nyomorult a fiam lehetne, ha az első randin nem dől rám a szénakazal. Persze ha az lenne, már elástam volna kukoricaföld melletti ganédombra, tíz méter mélyen. A tíz körmömmel. Az utolsó este két bombázóval sakkozott hajnalig, a legcsajozósabb ruháit pakolta össze és bakker, ő egyébként nem tud pakolni, Márkó csak a zenéhez, a tánchoz meg a csajozáshoz ért. Hány skalp volt meg eddig? Úgy hetven-nyolcvan, gondolom, ebben benne van az ovis mutasd meg a punid, én is megmutatom a kukimat, ha a Böbe néni nem figyel ide is.

A következő nyikhaj Cristolefelé, a Joker, a meggyőző srác. Azért különleges, mert benne nem lehet hibát találni, én máris találtam egyet, amit legegyszerűbben úgy fejeznék ki, a puszta létezés. Nemcsak a szempillája kunkorodik iszonyatosan fölfelé, de a testmagassága miatt is különleges, hiszen egynyolcvanöt és egykilencven között van. Aham, úgy képzelem, hogy szerdáig nő egy kicsit, aztán zsugorodik és vasárnap déli tizenkettőkor pontosan egynyolcvanhét. Ez egyébként a lányoknak ideális méret. Nem, az a 22 centi. Az Ideális Méretű Fiú szolizik, mert minden nőnek a tetszését el kell nyerni. Öreganyánkét is. Szegény körülmények között élnek, amit tud hazaad, most éppen a szokásos hatezer forintot, de hagyott dugipénzt is. Balázs nyíltan kiröhögi a Skalpvadászokat, szamba és fülledt erotika bazmeg, vagyunk úgy ezzel páran, hogy nem tudjuk hova tenni a látottakat.

Szili kisfilmje. Szili is strandfiú, csak ő nem nevezi magát így. Villanyszerelőnek és focistának nevezi magát. A focira tette fel az életét. Huszonhárom éves, csak mondom, hát hiába, hosszú az út az enbéháromból a ReálMargitba, ugye. Mondjuk Totti velem egyidős, de hát az elkápítánót hogy is tudom egy posztban említeni a Skalpvadásszal, jézusom, hát meg vagyok zavarodva, tényleg. Naszóval, az új Óven tisztában van vele, hogy a focistákat a lányok bunkónak tartják, de őt szeretik a lányok, kedvelik a lányok, minden lány. A nők elégítik ki a vágyait. Hm. Van barátnője. Két hete, segítek, kerek tizennégy napja. Ennek ellenére bármi megtörténhet a Villában. Szili azért szeretne VV-t nyerni, hogy ő legyen a leghíresebb focista. Látom lelki szemeim előtt, ahogy Céronaldó a haját tépkedi kínjában és tajtékozva tárcsázza az ügynökét: ki a fasz ez a Szili?! Szili gyorsan javít, ja a nő már nincs meg, és mivan? Hát Fecó főleg nem konkurencia, meg ez a másik két gyökér se itt mellettem.

A kortesbeszédek hasonló minőséget képviselnek, Márkó őszinte és vagány energiabomba, aki hajtani fogja a csajokat. Cristofelfelé anélkül mondja el lehetőleg a kortest, hogy tapogatni kezdené magát, menni fog? Lefogadom, nem. Az országnak egy kubai hőmérsékletű srácra van szüksége. Egy csődörre. Egy szalszakirályra van szükségünk! Nekem valami töményre. Szili pörgős fiatalember, és ha bekerül, egy csaj sem marad szárazon. A Lakók Márkót várják be, a nézők a Kubai Csődört küldik helyette, némá, ott van Gombi, vajon milyen tanácsokkal látja el? Hogy ne dobálja a plüssmacit? Netán felmondatja vele a jólvagyok szövegét még utoljára? Égető kérdések ezek. KubaiKrisz elég hűvös fogadtatásban részesül, de sorjában, juj, megtörténtek az első komoly beszélgetések a Villában. Attila nem lát Dyában semmi fantáziát. Kurvajó teste van, de ennyi idő alatt Kingában már látott valamit. Benn a csajok pletykálnak, Gergő nagyon aranyos. Hát ez a jelző jutna róla utoljára eszembe. Fecó? Hát Fecó a gyerekei anyját akarja visszaszerezni, az van. Ma is van játék, a Villa Legjobb Nője díjért folyik a versengés, a csajok elemükben vannak, mert fehérneműre kell vetkőzni, és billegni a fiúk előtt.

Dya, ha festeni tudnék, lefestenélek, áradozik Fecó. Dya, ha feküdni tudnék, lefektetnélek, próbál poénkodni Attila, újfent kevés sikerrel. BTA-tól szóhoz sem jutnak, hát Veron olyan ebben a fehér cuccban, mint Hókefélke. Kinga kibaszott szexi, Seherének ezzel foglalkozni kéne. Sehi nyeri a versenyt 29 ponttal, de korai az öröm, mert van második forduló is. Érzéki csókott kell adni gyengéd simogatással. Attila egyest ad Seherének, mert olyan volt a csókja, mintha egy döglött békával vágta volna pofán. Kingának egy azanyádúristenit jár, Dya szimplán feladatot oldott meg, BTA-tól Fecót kirázta a hideg. De jó értelemben. A fiúk el vannak ájulva A Halál csókjától (hátulról nyakba) Attilának ötlete támad, majd a végén jól megcsináljuk. Mivan? BTA hogy kapott már 29 pontot? Veronnak majd kiugranak a szemei, Kinga bemutat egy ócska paródiát Annamariról, aki le is oltja, ha baszogatsz bazmeg, legalább csináld úgy, hogy én is élvezzem, de ez szánalmas. Kinga nem érti, Annamari mire veri a nyálát. Te nem csinos vagy, hanem egy nagyszájú, idegesítő tyúk. Kinga kiakad, befejezhetem? Nem. Akkor húzzál ki innen bazmeg. Húzzál ki te. Te egy évakettő vagy. Kinga bőg, az erotikus-érzékiségi verseny első helyezettje BTA, a fiúk érzik a feszkót, de nem értik, miért vannak a csajok megfeszülve. Attila megint okosakat mond, érdekes, hogy a cselszövő éles helyzetben elveszíti minden erejét, aztán röhög kicsit Kingán, a Halál leverte a Mosolygós Gyilkost éles helyzetben. BTA nagy ívben szarik rá, hogy Kinga bőg, Lilu komoly arccal közli velünk, Kinga felfedte a gyenge pontját: az önértékelése az.

A harmadik forduló odabasz a Villanőknek, csirkét kell kopasztani, ezt valamiért mindenki pucolásnak hívja, pedig a krumplit pucoljuk ugye, mi itt vidéken. Máshol hámozzák, gondolom. Sehere mindjárt sír. A csirkének ott a feje is. Én nem értem az egész hisztit, már előre röhögök, bazmeg, majd ha megérzed a tollnak a szagát, akkor mekkora lesz a hirig! Én ehhez nem nyúlok hozzá, pesti lány vagyok. Sehi se vidéki lány, és ha ilyen helyen nőtt volna fel, hogy vidék, és ilyeneket látott volna, akkor nem is enne húst. Hánemtom, én mosom a belet disznóvágáskor és jóízűen megeszem a hurkát meg a disznósajtot, meg a szerencsétlen tyúkot se két ujjal mártogatom a vízbe. Nem is vagyok pesti lány. Nyavalygós póthajú picsa se, meg nekem elveim sincsenek, mint Veronikának. Sehiből kitör a Nő, menjenek ezek a faszomba, ilyen inkorrekt pontozást! Mivel BTA zokszó nélkül nekiállt pucolni a csirkét ő kapja a legtöbb pontot, ezzel a verseny abszolút győztese.

A Szalszakirály meg egy műmájer gyík. Seherét megsebezte a beszavazó alatt. Gondolkodtam, mivel, ja, tényleg, valami olyasmit mondott, hogy megcsinálja, és az nem olasz meló lesz, hanem kubai. Krisztofel bocsánatot kérhet? Hát talán. De tegyük hozzá, hogy nem vagy szimpi. Attila kiakad, egészen új sztori kezdődik a műmájer gyíkkal, hát neki ez sok, sőt, még annál is több, a szó legnegatívabb értelmében. Krisztofel is érzi ezt, te, Attila, miért nem vagyok neked szimpi? Mert nyolcvan százalékkal több vagy, mint amit hétköznapokon el tudok viselni, meg felvett manírok tárháza vagy, azé. Majomparádé vagyok? Azbazmeg. Jóvan, majd kinn megiszunk valamit. Szoktál bebaszni? Ritkán. Hát csak nincs közös vonal, szomorkodik Attila. Az esti beöltözős buliból hálistennek csak pár tánclépést látunk, pedig Veronikának nagyon tetszett. Táncos mulatságnak nevezi. Úgy látszik, nem szabadulunk a jelmezkölcsönző szponzortól, most éppen mindenkit parasztnak akartak beöltöztetni, nos, ha ez volt a cél, csomó mindenki maradhatott volna a saját ruhájában. A szimpiszavazáson Kubai Hőmérsékletű ötöst kap, de csak azért, mert ketten túl sok pontot adtak. Attila mínusz egyet adott, és jó lenne, ha tudná, hány kiló, mert ők normális társasági életet akarnak itt élni.

Lilu a tegnapi vehemens show után ma is kemény küzdelemre számít, Amazonok érkeznek hozzánk. Név szerint a Kitartóan Küzdő Valéria, Kati, a Veszekedés Nagymestere és Melinda, a Megtörhetetlen. Na akkor mondom én: Vali, a husimusi, a közönséges Kati és a számító ribanc. Hihetetlenül elbaszott göncökben. Drága Lilukámnak Kata elmondja, hogy nagyon elszánt, közben állandóan szőlőzsírozza magát, ha nem akkor nyalogatja a száját, itt láttam ilyet tegnap Szilvásváradon, közvetlenül azután, hogy a ló elfogadta a kockacukrot. Kata enyhén túlmozgásos, gilisztára tippelek, Valinak a mosolya ijesztő, Melindának meg a hangja. Melinda 55%-kal vezet, kapcsoljuk a Villát, ahol Krisztofel szobamamuszban büntet.

Doktor Vali 27 éves, jogász, maximalista és minden reggel fél hatkor kel fekete csipkekollekcióban, hogy beérjen a munkahelyére. Mindennek tökéletesnek kell lenni, a keresetlevélnek is meg a sminknek is. Már sehol nem tolja, mert kirúgták a munkahelyéről, így ma a természetbe indult el. Pinapicsacsöcski ruhában, tűsarkúban olvasgatja a természetbe’, hogy kirúgták. És a családja is elfordult tőle, mert úgy gondolják, szégyent hoz rájuk ezzel a műsorral. Három kölyköt akar, akár a spermabankból is, érzelmeket tudna már most nekik adni, de az anyagi hátteret nem tudná biztosítani, ezért akarja megnyerni a játékot. Érdemes, kérdez együttérző fejjel Lilu. Óháhogyne. A jogászok tanulnak a legtöbbet az orvosok után, mégis milyen keveset keresnek szerencsétlenek. A személyes tapasztalataimat erről azért nem osztom meg, mert három hét múlva államvizsgázom pógárjogból, ki tudja, ki olvassa a hogyvoltot, ugye.

Kata igazi határozott, erőszakos, veszekedős, erőszakos, temperamentumos dög, aki szemüvegben alszik és ismeretlen számára a fésű fogalma. Anyut isteníti, ezért leugatja, faszér sücc má kóbászt bazmeg, nem elugattam, hogy nem kő? A kedves hangulatú beszélgetés a pakolásnál folytatódik tovább, ménemsegíteszmánekipakónihe? Meg is unta a tesókat meg anyut is, bebaszott mindent a bőröndbe, fogta magát és eljött búcsú nélkül. Hányszor baszná fel magát a Villában? Napi ezerszer. Mellesleg mindenki jobb nála, nagyon erős a mezőny, de imádja magát és be akar kerülni. A harmadik luvnya harminc éves és életművészettel foglalkozik. Délben szárad föl az ágyból, egy vakarék kutyával. Van egy telke, ahova kóbor állatokat fogad be, van sok macska meg egy kaukázusi. Sok szingli barátnője van, mert a hülyék hagyták magukat kihasználni, bezzeg ő. Ő használja ki a pasikat, ő játszik a pasikkal és mindezt úgy, hogy közben élvez.

A pasik egyébként a rosszlányokat szeretik, minél inkább kihasználják őket, annál jobban kaparnak. Több vasat tart a tűzbe, ezért naplót vezet a pasikról. Ödön például 34 éves és bankár. Hát ha ez életművészet, legyen, én ezt számító ribancoskodásnak nevezem. Nővére a legjobb barinő, ő az egyetlen, akiben megbízik. A pasiktól szívhez szóló levélben búcsúzott és reméli, hogy mindegyik megvárja. Attilára fog ráugrani, már kinézte magának. De nem mondja ki a nevét. Mert Lilu mondta neki. Azután, hogy kimondta Attila nevét. Valika nem sok vizet zavart, kéne egy ilyen védőügyvéd, tényleg, bár a csaj pógárjoggal foglalkozhat, ahogy elnézem, életünk legjobb befektetése lesz ez az sms, ha rá szavazunk, egy igazi doktorszöszi költözik a Villába. Kata egy rajzfilmfigura. Szöllőzsírral, nyelvcsapkodással. Akkor se smárolnék vele, ha az életem múlna rajta. Melinda felpattan, olyan mozdulatokat tesz, mintha lasszóval egy elkóborolt marhát akarna elfogni, ő az igazi amazon, nemcsak a Villában, de a képernyők előtt is el fogja minden férfi fejét csavarni, Fecó készítse a vasalót, mert sok a gyűrött ruhája! Mindezt ordítva, meg vagyok győződve, hogy ezt a szétbagózottnak tűnő hangot ő búgónak és erotikusnak tartja. Melinda költözhet, egyből beleugrik Attila nyakába, aki olyan értetlen fejet vág, amilyet csak magára tud erőltetni, ma jönnek a Veteránok, én meg holnap, nemsokára kiköp a Bükk és megint normálisan lesznek posztok, addig is hálásan köszönöm a várakozást és a türelmet.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
708 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MissX 2011.09.23. 16:51:00

második. és el is olvastam :)

Dragonair 2011.09.23. 16:54:19

és ezt mikor láthattuk/juk? Bár nem mintha kíváncsi lennék rá, de még egy ilyen szűzkurvát mint ez a Veronika...
newsee.hu/tartalom/h%C3%ADmtagj%C3%A1val-terroriz%C3%A1l-vvcristofel

Dragonair 2011.09.23. 16:55:07

egyébként meg 4. és már 5. :P :]

liberaliskonzervativ 2011.09.23. 16:55:46

végre, pooszt! ez a vv5 konkrétan olyan, mintha kivennék az agyamat a fejemből, majd lapáttal csapkodnák. krisztofeLLLL, anyám!

MissX 2011.09.23. 16:55:53

@Dragonair: a velveten fent van, ha nagyon kiváncsi vagy rá. én megnéztem. nem kellett volna :(

Dragonair 2011.09.23. 16:57:50

nagyon mű bemutató kisfilmeket gyártanak, én nem is értem ezeket a kamu, megjátszott dolgokat beveszi vmi?! :O Ezeknek is akik tegnap voltak, kosarazás közben az anyázós ki, szőke luvnya hihető volt a hónajcirkáló méretével, hogy keményen kosarazik és beszólogat annak a gyerkőcnek

Dragonair 2011.09.23. 16:59:35

@MissX: ááá csak kérdeztem, nem szeretnék látni egy visítozó picsát egy kukac láttán szívrohamot kapni ;)

Müszélia 2011.09.23. 17:01:30

kétségbe estem a skalpvadász taknyos miatt. a 16-os karika a szereplőkre nem vonatkozik?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 17:09:45

Krisztofelre tényleg ráférne egy baltacsapás, Hajni. Attól 150-155 centi lenne, mikor mennyi. Az egójának is jót tenne.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.09.23. 17:16:20

Fura úgy olvasni egy olyan jogosan fikázós posztot, amiben ismerős is megfordult. Pont most. Ez van.

andrewblood 2011.09.23. 17:22:48

Fú, öcsém nem rég kapcsolódtam bele ebbe hogyvolt cuccba, de jó vagy nagyon! :D Ahogy magamat ismerem, még nézni is fogom ezt a szart, hogy értsem a poénokat. :D

mézescsók 2011.09.23. 17:32:28

A szériából az első összefoglaló, amit sikerült megnéznem. Hajni minden egyes alkalommal felülmúlja saját magát és mindenki mást, aki hv-t ír. Heroikus küzdelem ez azért, na.
Egyelőre a pasasokat tartom elviselhetőbbnek. Gergőt a legjobban, mert a leglazább. Fecó szerencsétlenkedik. Attila nem okozott csalódást: gyanakszik, analogizál és kinyilvánítja a véleményét, mint pápa a brévéjét.
A nők közül Dya - de hülye név! - egyelőre semmilyen. Veronikát már az Alekosz showban sem bírtam, talán ha néha érteném, hogy mit mond. Vagy nem is fontos? A két szőke nő hozza a két szőke formát: durcisak, kicsit hisztisek, önhittek. BTA a legértelmesebb köztük, de rettenetesen antipatikus számomra a robotszerű stílusával, viselkedésével.Merev mozgás, tartás, arc, szem. Nem lenne baj, ha eszébe juttatná valaki, hogy az őszinteség nem feltétlenül egyenlő a durvasággal.(Azt már nem is említem, hogy a mosolyogva beadott méreg előbb és jobban hat!) Christofel a villába bejutván megpróbálta a renoméját javítani, még talán sikerül is.
Ami a csajon külcsínéről való szavazást illeti, egyetértek a pasasokkal. A puszit illetően egyik nő sem kaphatott volna egyesnél jobb szavazatot, mert egytől egyig érzéketlen, kedvetlen, halványgyönge puszik voltak. Az arcsimogatások meg... Anomália csak abban tünt ki, hogy hátulról adta, de pont olyan semmilyen volt, mint a többi.
Ami kiverte nálam a biztosítékot, az a csirkekopasztás volt. Nem a feladat maga, hanem a csajok sikítozása, hogy Ők nem vidékiek? Mi van? A fővárosban és agglomerációjában egy árva csirkét sem vágtak le még soha? Ott a környéken nincs családi házas övezet, netán állattartás? Székesfővárosunkban baromfi csak a bolti fagyasztóban ismert? Amúgy miből gondolják, hogy a vidéken élő nők a csirkekopasztáson kívül mást se csinálnak? Megnyugtathatnám őket, ha érintkeznék velük, hogy hülye p...a nemcsak Budapesten akad, de azért a csibevágás nem a vidéki monokultúra sajátossága.

MegLepke 2011.09.23. 17:37:43

váháháhá! hát ez hatalmas volt!:D Eddig amúgy Fecó a kedvencem.

Gondolkodtam valamin: szerintetek a VV4 szereplői olvassák a hv-kat? mér nem jön kommentelni mondjuk Éva? Hogy örülne Peticsé pl., vagy Gombi - akivel rendezhetnénk jólvagyok estet. Alekosz mondjuk hába jön bármilyen nicken, felismerjük.:)

MegLepke 2011.09.23. 17:41:39

@mézescsók: a lila tehenek esete ugye...

zoxó 2011.09.23. 17:52:06

Nálunk is pucoJJák. Itt, vidéken.

Dragonair 2011.09.23. 17:54:20

aki bejutott életművész=kurva aki eltartatja magát a pasikkal, akiket csak használ és bolondít? Segítsetek értelmezni, hogy alszok így éjszaka :D

Valerijov 2011.09.23. 18:02:49

kérem szépen, nem lehetne mégis kiszopfel névvel illetni ezt a túlmozgásos suttyót, olyan kifejező a gondolatpárhuzam

Magóg 2011.09.23. 18:21:14

@mézescsók: Ilyenek ezek a mai csajok. Sunázn, izé, anyáznám őket én is szívesen, de a helyzet az, hogy nálunk is én kopasztom a csirkét (meg nyúzom a nyulat), nem az asszony...
Azért a szerkesztők helyében otthagytam volna a jószágokat, hogy csináljanak belőle valami finomat! :)

huncut 2011.09.23. 18:32:31

@Magóg: Én azt mondtam volna, íme a mai ebédnek és vacsorának való. Ha elkészítik, esznek, ha nem, hát így jártak. :-)

Hurri Kán 2011.09.23. 18:34:53

Nem.Nem nem és nem. :DDD

Esperes úr 2011.09.23. 18:40:15

ez az írás igazi gyöngyszem :)

Müszélia 2011.09.23. 18:40:34

@Dragonair: ne már, az állatokat szeretem.

julcsi29 2011.09.23. 18:42:11

@Valerijov: Nekem is tetszik,egyetértek!:-)

nathalie 2011.09.23. 18:46:06

Ismét jót nevettem :)
Bár most először valamivel nem értek egyet: valami bajom lehet, de én általában röhögök Attila beszólásain. Szerintem elég sok irónia van a mondanivalójában és nem veszi annyira komolyan magát, mint ahogy ez látszik. De lehet, hogy csak reménykedek, hogy valakit talán végre kedvelni fogok :)

avanivi 2011.09.23. 18:46:59

@huncut: a fiuk simán megcsinálták volna vacsorára.:)

avanivi 2011.09.23. 18:49:37

@huncut: A fiuk simán megcsinálták volna vacsorára.:)

Hurri Kán 2011.09.23. 19:05:50

Hát a csirkekopasztásnál mintha kicsit megakatt volna a rendszer... :DDD

huncut 2011.09.23. 19:06:06

@avanivi: Ebben azért nem fogadnék, de biztos, hogy nem affektáltak volna annyit, mint a libuskák.. :-)

Valerijov 2011.09.23. 19:09:01

@huncut: bezony, az lett volna korrekt, hogy aki elkészíti feldolgozza és elkészíti a saját pipijét, eszik, aki nem, az éhkoppon marad

Valerijov 2011.09.23. 19:10:35

szóismétlek, jó ez a fröccs

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.23. 19:17:02

Mé Miért nem nyúzták meg azokat a szaros madarakat? Ezek a kákabélű huncut úrinépek úgysem eszik meg a csirke bőrét.

Senkinek nem tűnt fel, hogy a három hihetetlen kvalitású hölgyből kettő beszédhibás volt?

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 19:17:36

@Valerijov: hol van az még!most hűl a frigóban!

nathalie 2011.09.23. 19:20:28

én ruhát sem engednék nekik bevinni. Mindenki amibe megy, azt viheti, bent meg várná őket az anyag meg a varrógép.
Legalább elfoglalnák magukat.
Bár tartok tőle ez nem tartana a lányok esetében sokáig, mivel három db háromszöget vágnának ki meg keresztül fűznék rajta a cérnát...

pobsz 2011.09.23. 19:20:32

Nagyon ismerős volt "pógárjog" kifejezés(bár ki nem állhatom akitől származik,egy éve az államvizsgák alatt a te hogyvoltjaid dobtak fel!!! szóval utólag is köszi, és sok sikert

Akármi Áron 2011.09.23. 19:26:30

@nathalie: DDD Lehet, hogy én is fogyatékkal élek, mert ahogy látom Attila nagyon is tudatosan ironizál, csak jobban rá kell figyelni:))

@zoxó: vidékek dél-vidékén is pucojják, esetleg koppasztják, így két p-vel, mint kappan:))

Valerijov 2011.09.23. 19:35:30

@utcai_arcos: szervezettnek kell lenni, mikor máskor, mint a hétvége nyitányán? előzőleg gondoskodni behűtött fröccsnek valóról.

Valerijov 2011.09.23. 19:36:25

@gyvy: pardon, mármint hogy jó-e a fröccs, vagy hogy aki nem dolgozik meg vele, az ne is egyék?

nathalie 2011.09.23. 19:37:47

@Akármi Áron:
köszönöm :) Megnyugodtam. Én most amikor elolvastam az öfit, akkor is felröhögtem, ahogy megjelent előttem a kép, amikor szomorúan lehajta a fejét és azt mondja: hát csak nincs közös vonal. És ezt röhögés nélkül, halál komolyan, mintha valami óriásit veszített volna :)
Tényleg remélem, hogy jól gondoljuk, és nem egy totál hülyében látunk különleges humort megcsillanni :):)

Hurri Kán 2011.09.23. 19:37:56

@Valerijov:
Ajándék csónak ne nézd a lapát.

Valerijov 2011.09.23. 19:45:51

@gyvy: hát ööö...azt hiszem, neked jobb fröccsöd van

Hurri Kán 2011.09.23. 19:47:54

@Valerijov:
Még fröccs nélkül vagyok. Alapjáraton. Ez lehet a baj. :D

nathalie 2011.09.23. 19:47:56

na, AM-ről meg kiderült, hogy van egy gyereke.

Giedi 2011.09.23. 19:50:27

Kösz, Hajni, bocs, Halynycycamyca! (majd elfelejtettem:)
Az maga a tragédia lenne, ha úgy lennék kénytelen egy rész megnézni, hogy nincs utána HV.
De van! :D Sixx-et még hajlandó vagyok követni (goldenbícs), de az az Összeesküvőzők már sok nekem ...

Hurri Kán 2011.09.23. 19:55:40

@Valerijov:
Ma már nem akarnék. Innák végre valamit. :)))

MegLepke 2011.09.23. 19:57:45

nálunk kopasztják. egy pével.

Magóg 2011.09.23. 20:02:25

@Valerijov: vagy legalább az lett volna a bünti, hogy aki nem kopasztja meg, ez egy hónapig nem kap húsfélét (legalábbis enni...).
Mit gondolnak, a boltban lévő hús, eleve bezacskózva születik?

Valerijov 2011.09.23. 20:08:25

@gyvy: őszintén felröhögtem

Valerijov 2011.09.23. 20:13:29

@Magóg: egyetértek, ugyanakkor reméljük, hogy azért a finomhangolás, mert nem akarják az összes puskaport ellőni az első két hétben, de később várható hasonló keményvonalas bánásmód

nathalie 2011.09.23. 20:15:53

Lehet majd most a malacokkal megmutatja az rtl! Két nap után észreveszik, hogy tök üres a hűtő és a felső polcon csak egy böllér kés van...

csak magamat képviselem 2011.09.23. 20:18:21

Nem hiszem, hogy Attila beengedné Melindát a gatyájába. Max. egyszer, hadd örüljön a némber. Remélem inkább Gergőt akarja fölnyergelni, akit viszont szintén nehezen fog.
Gergőt nyergelné mindenik, Sehe kicsit hezitál ő és Nyulánfiú között. Feri a bohóc, ő Annamarinak is örülne, sőt. Ez nincs is kizárva. Annamarit el lehet kapni szerintem a srác erényeivel. Márha. Mert lehet, Fecó komolyan gondolta és nem cheatel(ne szívesen).
Dia=Sehe, Kinga=Melinda.
Kit dugna Gergő? Ez itt a nagy kérdés.
Veronika bájosabb, mint az alapkurvák (Sehe, Kinga, Dia, Melinda). Nya, én szóltam.

sogeking 2011.09.23. 20:22:47

@csak magamat képviselem:
szerintem Attila engedné, de Melinda csak játszik vele :)
viszont egy Veronika Cristofel páros nagyon érik

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:23:41

@gyvy: rászöktem a Szigetfröccsre -bor, szörp, szóda.Na, vessetek meg, de szólok, hogy 100 kilo vagyok, szín izom, hibáim nulla, és valahol 170 és 175 centi között, ..szom se olasz, hanem nagy magyar paraszt!

Hurri Kán 2011.09.23. 20:25:49

@utcai_arcos:
Az ötlet jó, bár... én szörppel nem rongálnám. Szörp az tele van mindenféle színezékkel, meg aromákkal. Káros, na.:D

MissX 2011.09.23. 20:26:44

@csak magamat képviselem: gergő szerintem sehét dugná.. de végül azon sem csodálkoznék, ha anamáriával szűrné össze a levet. amennyire utálják egymást, még bármi lehet belőle :)

nathalie 2011.09.23. 20:28:32

@MissX:
a csúnya lány végül elnyeri a főhős szerelmét :) Nos ezzel lehet egy újabb nézőtábort szerezne az rtl: a szappanoperásokat :D

Valerijov 2011.09.23. 20:28:40

@csak magamat képviselem: veronika bája valahogy előttem eddig rejtve maradt, de ha te látsz is benne effélét, a belőle áradó butaság, és az irritálóan műveletlen beszédmódja nem homályosítja el?
Fecó szerintem nagyon sokáig fogja húzni, a pénzcsináló gépezet meglátta benne azt a potenciált, hogy a vélhetően kiterjedt zenész família nem fogja tőle sajnálni a 95 forintokat sms-enként, plusz általánosságban megszólítva a cigány szavazóképes réteget, aki azért biztos hajlandó áldozni, hogy az ő kutyájuk kölyke legyen befutó, szóval ott zsizsegni fog a zsíros zsebbélelő zseton. s fecó kerüli is a konkrét állásfoglalást, konfrontációt, önálló véleményt. biztonsági játékos, simulékony, mindenkivel jóba van.

Valerijov 2011.09.23. 20:30:35

@sogeking: az fix, hogy kiszopfel ripsz-ropsz elmozdul a legkisebb ellenállás irányába, az pedig veronika testnyílásaival azonos halmazati metszet

nathalie 2011.09.23. 20:31:08

@Valerijov:
és érzékenylelkű és folyamatosan sír, hogy senki ne mondja a szokásosakat származása miatt.

fran7 2011.09.23. 20:31:36

@utcai_arcos: Milyen szörp? Épp most készítem a fröccsöm.

Akármi Áron 2011.09.23. 20:32:10

@nathalie: :) szerintem nagy játékos, rezzenéstelen és hatásos nálunk. Ha már ketten így látjuk, csak lehet benne valami, és ne hagyja abba, inkább tetézze:)

Irkutszk 2011.09.23. 20:32:42

@utcai_arcos: Erre volna egy jó replikám, de inkább maradok úrinő. :)

Valerijov 2011.09.23. 20:34:29

@nathalie: igen, bennem is felmerült, hogy beleszövöm a mondanivalómba, hogy az eszeveszett sms-ezés majd legalább javít fecó tágabb pátriarkájának adózási szokásain, ha már a származásához tartozó szokásosakat emlegetjük, de aztán a PC énem felülkerekedett. eddig.

nathalie 2011.09.23. 20:35:54

@Valerijov:
ne fogd vissza magad, kérlek :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:37:58

@fran7: málna.3,5 deci Varga Rosé, 1 deci mszörp, literig szóda.

MissX 2011.09.23. 20:41:18

@utcai_arcos: de minek bele a málnaszörp? kérdezem úgy, hogy én még az édespezsgőbe is teszek málnaszörpöt.

Valerijov 2011.09.23. 20:43:34

@nathalie: inkább maradnék a szolid eufemizmus talaján, nem venném a lelkemre, ha a médiahatóság miattam vágná be ide a repeszgránátot, meg igazából nem is vagyok olyan

Hurri Kán 2011.09.23. 20:44:32

@MissX:
Jajj... És nem ragad tőle össze a ...? :)

Valerijov 2011.09.23. 20:45:33

@utcai_arcos: szörp a fröccsbe=blaszfémia

fran7 2011.09.23. 20:47:00

@Valerijov: 30 alatt te se ittál fröccsöt. Utána meg már mindegy nem. Lényeg a bor szőlőből legyen.

dr. gernika 2011.09.23. 20:47:00

Bubu? BUBU??? Úgy az anyósom kutyáját hívják.

Jó volt az öfi, köszi Hayny!

Sztem ma Rambo jut be.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:47:10

@MissX: ki kell próbálni.hát senki nem volt a Szigeten a Borfaluban??el vagyok keseredve. Úgy lehet tőle beállni, hogy észre se veszed, de már mindenkire vigyorogsz :DDD!

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:47:50

@Valerijov: whatever :)!ez valami focista kifejezés?

Hurri Kán 2011.09.23. 20:48:41

@Valerijov:
Így van...

@MissX:
Szerencsés teremtés vagy... ;)

MissX 2011.09.23. 20:51:49

@utcai_arcos: akkor majd kipróbálom valamikor :)

Hurri Kán 2011.09.23. 20:52:34

@MissX:
Málnaszőr... Málnaszőrrel annak idején a durbints Sógort ápgrédeltük vizitúrán, amikor nem lehetett más bort kapni...:D

Valerijov 2011.09.23. 20:53:17

@fran7: az elsőben igazad van, valóban nem fröccsöztem 30 alatt, a másodikkal nem értek egyet, pont azért, ahogy megtanultam értékelni a száraz borokat, nem fogom E365-tös ízfokozóval megnyomorítani

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:54:26

@MissX: szívesen állom az összetevőket!

MissX 2011.09.23. 20:55:46

@gyvy: pedig minden mást is lehet ápgrédelni vele, sőt, a málnaszörpi a legjobb erre. próbáltam mással is, de nem volt az igazi :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 20:55:53

@MissX: szívesen állom az összetevőket!

Valerijov 2011.09.23. 20:57:24

@utcai_arcos: hát, ha pokolra nem is jutsz miatta, de azért barbár dolog

fran7 2011.09.23. 20:58:06

@Valerijov: Szerintem 30 alatt senki nem tesz olyat, de a málnaszörp nem feltétlenül készül E-s vackokkal. De azt meg tényleg nem szabad fröccsbe önteni.

Hurri Kán 2011.09.23. 20:59:43

@MissX:
Maximum a szódát, ha másnapos vagyok. :D

Hurri Kán 2011.09.23. 21:08:08

Nem nézek Tv-t. Ma kiket savaznak be?

Hurri Kán 2011.09.23. 21:11:01

@MissX:
Akkor ma nyugodt este várható?

MissX 2011.09.23. 21:11:34

@gyvy: háááááát nem biztos. de reménykedjünk, hogy igen :)

fran7 2011.09.23. 21:11:45

Kartofel mit ugrál, Attilának nagyobb a bicepsze, mint neki.

csiri bá 2011.09.23. 21:12:01

@gyvy: Egy újabb disznót. :D
(Zizi vagy Gonzó vagy Dömper) :D

nathalie 2011.09.23. 21:12:10

jézus isten, ez a kartofel gyerek nem semmi :D

fran7 2011.09.23. 21:12:57

BTÁ-nak mióta vörös a haja?

nathalie 2011.09.23. 21:13:31

"Ebben a nagy szemben, ami úgy gondolom nagyon jól áll nekem..."
:D:D

W Joe 2011.09.23. 21:14:07

Veronika feje olyan, mint a gumibabáké volt anno az Uborka című műsorban. Bár a Muppet show-ba is beférne.

nathalie 2011.09.23. 21:14:07

Mennyit röhöghet az aki a nyugiszobában kérdéseket tesz fel nekik :D

dr. gernika 2011.09.23. 21:14:09

Jól értettem, a Csődört a fiúk érdeklik?

nathalie 2011.09.23. 21:14:45

Oké, ezt az egész monológot pólóra kellene nyomni :D

sogeking 2011.09.23. 21:14:52

Cristofelnek minden szava arany

dr. gernika 2011.09.23. 21:15:15

LOL, Lulu: Cristofelen mindenki átlátott, MÉG Veronika is.
:DDDD

Hurri Kán 2011.09.23. 21:15:35

@MissX:
Elvégre nem tehetik idegeinket minden este a végsőkig próbára...

@csiri bá:
Napóleon?

MissX 2011.09.23. 21:15:57

ez melyik idióta volt? :o

dr. gernika 2011.09.23. 21:16:04

Attila meg kitömte a speedot, vagy heresérve van??

kékdelfin 2011.09.23. 21:16:36

Hayny kriszfasz monológját az öfiben szóról-szóra kérjük!

Hurri Kán 2011.09.23. 21:19:30

@csiri bá:
Ez a kemény... Lesz majd disznóvágás is?

csiri bá 2011.09.23. 21:20:40

@gyvy: lehet csak kérdés a 11 közül melyiket vágják le? :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 21:21:16

@fran7: igen,ahhoz képest,hogy izmos gyereknek tartja magát, elég kis lófasz.

Hurri Kán 2011.09.23. 21:22:42

@csiri bá:
Nem e lehetne e , hogy mindet?
Zizit életben hagynám. Már ha ő jut be. Ő szimpi. :)

sogeking 2011.09.23. 21:22:46

mindenki készítse a könnyeket :D

nathalie 2011.09.23. 21:22:49

:D:D:D
elsírja magát :D:D: hát ez a nő eddig verve volt????

BarBwire 2011.09.23. 21:24:44

Pecó igazi szappanopera pasi, de valahogy jól áll neki!

dr. gernika 2011.09.23. 21:24:49

@nathalie: Ennyire? :D

"elsírja magát :D:D: hát ez a nő eddig verve volt????" Nem, csak Alek udvarolt neki utoljára.

Azt viszont nem értem, miért csodálkoznak így a lányok, hogy hazudik mint a vízfolyás. Vérében van.

Hódos Hajnalka 2011.09.23. 21:25:18

kikérem magamnak a baltát Attilánál! az AC/DC-t pláne!

BarBwire 2011.09.23. 21:25:43

@utcai_arcos: Döntő után ezt is megmutizhatod.

MissX 2011.09.23. 21:26:20

@BarBwire: igen, meg olyan szerethető karakter.

csiri bá 2011.09.23. 21:26:31

@gyvy: tőlem. :D
bár mikor szó volt róla hogy egy állatot engednek majd be én egy kétmázsás éhes barna medvére szavaztam volna. :D

nathalie 2011.09.23. 21:27:09

Ha ennek az Attila gyereknek sikerül a végére kialakítani valami vérre menő kűzdelmet a kezéért, és kingát a végén még meg is dugja, akkor én neki adnám a fődíjat :D
A gyerek onnan indult, hogy a számítógép előtt ülve állneveket talál ki magának, most meg miss szilikoncsöcs miatta féltékenykedik :D

lucc.gizi 2011.09.23. 21:27:12

aztakurvahétszentségit, ez a krisztofasz de gáááááz.

MissX 2011.09.23. 21:27:17

úgy látom, hogy annamária elkezdett asszimilálódni. már a haja sem olyan idétlen. lesz még itt hattyú a kiskacsából.

pp's wifey 2011.09.23. 21:28:31

sziasztok!
valaki nyomja meg a mute gombot ezen a krisztobiszbaszon, plíííííííííííííííííz még aleknál is idegesítőbb :D

liluka ma charlestonozáshoz öltözött?

nathalie 2011.09.23. 21:29:05

@MissX:
AM egész jó nő volt régebben. modellkedett is, vagy mi. Jó fotók vannak róla fent a neten, vagyis jobbak mint ahogy most kinéz.

Hurri Kán 2011.09.23. 21:29:24

@csiri bá:
Én egy rozsomákra. Az rendkívül genyó, és szétrág mindent. Emellett agresszív és kezelhetetlen. :D

MissX 2011.09.23. 21:30:14

@nathalie: igen igen, láttam azokat én is

BarBwire 2011.09.23. 21:31:32

@nathalie: tényleg, kivácsi lennék rá.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 21:31:43

@BarBwire: nagy buli lesz, MissX is jön!

csiri bá 2011.09.23. 21:34:04

Lilura vajon honnan aggatták rá ezt a kanapészövetet?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 21:34:56

@sogeking: @nathalie: :)
ez a hajjáték a vonzalom jele, Kanga is Attilát akarja, egy dolog a szöveg, egy másik a metakommunikáció.

fran7 2011.09.23. 21:35:28

@gyvy: Asszociáltam. Mi lenne, ha beküldenék nekik Hugh Jackmant. Tudnának kezdeni vele valamit? Beszélgetésre gondolok.

nathalie 2011.09.23. 21:36:23

ez a nő aztán tud nyalni, te kurva élet.

genevieve 2011.09.23. 21:36:35

na megint beindult a kertész kutyája effektus:-)

kingának nem kell attila, de másnak meg nem adja:-)

Hurri Kán 2011.09.23. 21:37:13

@fran7:
Tudnának. Legfeljebb nem vele...:D

MissX 2011.09.23. 21:37:58

@genevieve: és ami a vicc, hogy a való életben kinga még a cipőjét sem törölné egy ilyen srácba, mint az attila.

Hurri Kán 2011.09.23. 21:37:59

@nathalie:
Elsőre nyelni-t olvastam...

sogeking 2011.09.23. 21:38:17

@csak magamat képviselem: á, mindenki mindig macerálja a haját, már az a furcsa, ha éppen nem

dr. gernika 2011.09.23. 21:39:18

Ez a nyanya 30????
Ilyen jól tartom magam, vagy így öregít a tv? :O

csak magamat képviselem 2011.09.23. 21:39:50

@genevieve: ez igaz lehet.

attila nem akkora lúzer, mint aminek lejött nálam az első pár nap.

ez a mellénybazmeg! 8-)))

nathalie 2011.09.23. 21:40:05

Ezeknek a nőknek kell, hogy valaki csak ővelük foglalkozzon. egy ilyen helyzetben még lehetne a fecó is.

Hurri Kán 2011.09.23. 21:41:00

@nathalie:
Valódi multifunkcionárius. :D

csiri bá 2011.09.23. 21:42:07

@gyvy: Ki tudja, lehet Jackman a póthajazás, szilikonbeültetés, börtönélet, plázázás témában is tudna csevegni velük, elvégre világlátott ember. :D

nathalie 2011.09.23. 21:42:10

Lilut ma meghempergették az összegyűjtött újságpapírba?

dr. gernika 2011.09.23. 21:42:14

Miss Ricárdóazelsőésazutolsó nem sokáig bírta. 1 hét?

csiri bá 2011.09.23. 21:44:12

@gyvy: úgy nyal mint Lassie úgy nyel mint kacsa a nokedlit. :D

Hurri Kán 2011.09.23. 21:44:26

@csiri bá:
Javasolnám még Csárlisínt beküldeni egy kevésbé tiszta pillanatában. Rossz válasz, üt, kész. :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 21:45:59

@csiri bá: vagy csak kicsattintaná a karmokat,oszt hirig nekik :D!

BarBwire 2011.09.23. 21:47:43

@fran7: hozzám küld, és tudnék vele mit kezdeni.

nathalie 2011.09.23. 21:48:59

Lilu: végre Seher is kimutatta érzelmeit.
Végre??? öt napja van bent??!!

genevieve 2011.09.23. 21:49:08

@MissX: ahogy mondod...és ezt mindketten tudják is

genevieve 2011.09.23. 21:49:58

@sogeking: igen, de ez most más volt, ez tényleg egyértelműen a vonzalom jele volt:-)

nathalie 2011.09.23. 21:50:44

Kinga be akar szállni?

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 21:50:50

ha valaki tervezi holnap Etyeket szóljon :)!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.23. 21:51:21

@gernika:

Azt mondta ő az első és az utolsó. Az utolsó olasz. Be kell kerülni a celebcsaládba he! :D

sogeking 2011.09.23. 21:52:19

bemennék Dyát felpörgetni egy kicsit

nathalie 2011.09.23. 21:52:22

ez a dija megszólalt már?

genevieve 2011.09.23. 21:52:49

most Dya játszik olyat mintha ott se lenne?

nathalie 2011.09.23. 21:52:59

igen,pont most. jóvan:D

MissX 2011.09.23. 21:53:10

én most el, jó éjt mindenkinek :)

genevieve 2011.09.23. 21:53:38

látom egyre gondoltunk:-)

BarBwire 2011.09.23. 21:53:41

Dya megszólalt: nem hozott Melinda ajit.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.23. 21:54:14

Ez a beköltözött amazon letagadott úgy 7-8 évet. A szétdohányzott hangja meg csak szerinte szexi.

nathalie 2011.09.23. 21:54:23

@Peter_Cs:
hát én nőben sem nagyon látok jobb arcot...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.23. 21:55:54

@Peter_Cs:

Ebben egyetértek. Ő képviseli benn a trollokat mint mi. :)

BarBwire 2011.09.23. 21:55:59

Lilu ruhája olyan, mitha a gyereknek adták volna oda játszani, és jól összefirkálta.

genevieve 2011.09.23. 21:56:10

@Peter_Cs: momentán nem tudnék egyik lakóval sem szimpatizálni:-)

most a szüzekre gyúrok:-D

BarBwire 2011.09.23. 21:56:46

@Nard: Mostantól én is tagadom a koromat.

nathalie 2011.09.23. 21:58:00

@utcai_arcos:
igen. lehet hogy nem poén volt az a disznóvágás korábban...

sogeking 2011.09.23. 21:58:23

sok szeretetet fog kapni :D

foxglove (törölt) 2011.09.23. 21:58:25

sziasztok.
a psota fényképe mikor készült? és kiről?

nathalie 2011.09.23. 21:58:57

most lemaradtam melyik megy be.melyik megy be? melyik a zizi?

Hurri Kán 2011.09.23. 21:59:11

@utcai_arcos:
Lehet. Én nyomtam egyet Gonzóra, nem tudom, hogy áll. Pedig Gonzo okosnak tűnik.

dr. gernika 2011.09.23. 21:59:15

A disznócskák hogy mondanak kortesbeszédet?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 21:59:32

@BarBwire: igen, ezt sehe is szóvá tette már az belépéskor.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:00:42

@gernika: subtitle-lel mondtak kortesbeszédet.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.23. 22:01:31

@Nard: Sokkal kellemesebb fülemnek, mint a cicababák affektálása!

csiri bá 2011.09.23. 22:02:22

@gyvy: én kettőt is nyomtam rá. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.23. 22:02:46

@nathalie: A nőknél az abszolút első Annamária, utána következik Melinda. A többiek katasztrofálisak.

nathalie 2011.09.23. 22:03:04

azt hiszem lackóra mondják, hogy szekrény típus.

Hurri Kán 2011.09.23. 22:03:35

@csiri bá:
Megint akartam, de most nem engedte az oldal...:D

dr. gernika 2011.09.23. 22:04:10

@csak magamat képviselem: Ja ez már az volt? Remélem odabent is kapnak subtitle-t.

Ha Lackó jut be, akkor Veronika nem látnok, hanem előre tudta, kik lesznek a lezsírozott lakótársak.

BarBwire 2011.09.23. 22:04:34

@csak magamat képviselem: A szőkék már csak ilyenek, egyszer viszel nekik valamit, és aztán mindig követelik az újabb meglepiket.

genevieve 2011.09.23. 22:04:43

na kiváncsi leszek, most hogyan áll a szavazás

nathalie 2011.09.23. 22:04:57

@Peter_Cs:
Annamari után nekem nincs sorrendem. Talán dya, mert nem beszél :D
Ez a melinda sztem egy gonosz kis szarkeverő lesz, erőszakos, férfias jellemmel. Szóval ott nem egyezünk. De AM és Attila pipa :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:05:09

@nathalie: @gyvy: éppen most olvasom,hogy találtak fénysebességnél gyorsabb részecskéket, erre felnézek és jobbra tőlem disznók röfögnek az lcd-n...(Jézus,Laci úgy néz ki mint egy kobold...)

nathalie 2011.09.23. 22:05:36

hogy áll a szavazás??? lemaradam.

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:06:01

a Péter már be is jutott, ami nem baj

BarBwire 2011.09.23. 22:06:03

Péter csinált valamit vagy valakit?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.23. 22:06:23

@BarBwire:

Hát én elmúltam 30 de ennél a nőnél azok az anyámkorú nénik is fiatalosabbak bakker. :)

Szerintem annyira 30 éves mint amennyire a társkeresőkben szokták írni, 30-as azt jelenti hogy 39 éves. :)

foxglove (törölt) 2011.09.23. 22:06:27

Kiváncsi vagyok, kit vár Annamari, azt mondta mikor bement, hogy a valóságsó veteránok közül tetszik neki valaki

Hurri Kán 2011.09.23. 22:06:30

@utcai_arcos:
Engem nem érdekelnek a fénysebességnél gyorsabb részecskék. Azokból lehetetlen tisztességes májas hurkát csinálni.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:08:19

@Talpig Jimmy: igen, szerintem se fordul, csak változik az arány. ez az eljátszott "barátnős" snitt kurva gyenge volt.

BarBwire 2011.09.23. 22:08:34

Azt nézem, hogy Lackónak igazán kell az a 50 2m-es lakás. talán a medencébe kell neki játszóháznak?

genevieve 2011.09.23. 22:08:56

baszki, ennek is a legnehezebb becsomagolni....

nathalie 2011.09.23. 22:09:05

@utcai_arcos:
a részecskéket én is olvastam :D
az lett volna a durva ha felnézel, disznók röfögnek a képernyőn, te meg csak legyintesz: ma is egy sima beszavazó :D

csiri bá 2011.09.23. 22:10:51

@nathalie: jujj ez ütött rendesen. :D

Spéter46 2011.09.23. 22:12:32

Lackó a sötétség királya!

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:12:39

@Talpig Jimmy: visszavonom. hajrá Lackó! juss be b+! nem szavazok, de ha lenne 95 forintom és nem lennék hetero, miattad kapná az ertéel.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:15:19

@nathalie: az első üveg bor-málna-szóda kombótól azért már nem annyira értem a neutrínók meg a müonok kapcsolatát, de megtörténhetett volna :D!Mint a Gyaloggaloppban amikor berohannak a várba és az őr unottan csak annyit mond :HE!

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:16:36

@Peter_Cs: nebasssz, ez komoly???röhögök :DD

huncut 2011.09.23. 22:16:46

@BarBwire: Na ja. Én is elgondolkodtam, hogy vajon mi a lehet foglalkozása. Na jó, ez túlzás. Munkáról szó sem volt.

BarBwire 2011.09.23. 22:17:30

@Peter_Cs: Biztos megmondják neki.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:18:03

találtam 95 forintot az íróasztal bal középső részén lackónak. tudom, itt én vagyok a leghülyébb. sajnálom, ez van.

nathalie 2011.09.23. 22:18:23

@utcai_arcos:
PONTOSAN A GYALOGGALOPP!!! :D:D Jaj, most nagyon örülök :D

Hurri Kán 2011.09.23. 22:18:47

@Peter_Cs:
A hozzászólások is magukért beszélnek.

@utcai_arcos:
NI! :D

Petitefamme 2011.09.23. 22:18:51

@Peter_Cs: stét! Ma csak kukkoltalak Titeket, de ez odab²xott :DDDDD

Petitefamme 2011.09.23. 22:20:21

@Peter_Cs: Estét! Ma csak kukkoltalak benneteket, de ez odab²xott:DDD

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:20:41

hosszú ó a lackó? mármint itt.

BarBwire 2011.09.23. 22:20:59

@Peter_Cs: És be tudott csomagolni magától!

nathalie 2011.09.23. 22:21:15

én is lackót raknám be. Ez a péter partalan vitákat fog csak ott folytatni és kényszerzubbonyban hozzák ki. Idióták kiszámíthatlan viselkedése közepette nem fog menni a taktika.

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:21:17

nagyon kell ide a Péter

Spéter46 2011.09.23. 22:21:31

Hohóóóó, Péter sakkozni is tud! Ráadásul beszélni is tud. Ez elég is a nyeréshez!

Petitefamme 2011.09.23. 22:21:44

Kétszer is. Entsuldigung.:)

Petitefamme 2011.09.23. 22:23:24

Megkovezhettek de kulsore nekem bejon a Rambo srac. Bocs, izlesficamom van biztos:)

nathalie 2011.09.23. 22:23:27

Valaki emlékszik Lorenzora az első vagy a második vv-ből? Na itt van tíz év múlva...

nathalie 2011.09.23. 22:24:11

@Petitefamme:
ajaj :D:D hát én most nem mondok semmit. Esetleg egy hajvágás után..

BarBwire 2011.09.23. 22:24:38

@nathalie: Én amikor először láttam a képét, akkor Lorenzo jutott az eszembe, hogy ő jön.

foxglove (törölt) 2011.09.23. 22:25:24

@Peter_Cs: én nem tudom megnyitni, ezmiez?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.23. 22:25:30

@Petitefamme: Mint egy Thomas Andersbe oltott Chuck Norris.

nathalie 2011.09.23. 22:26:02

én azért nem ugrálnék örömömben ha a férjem elindulna a vv-be ökörködni, én meg otthon az öthónapos csecsemővel...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.23. 22:26:29

@foxglove: FaceBook állapotfrissítés és kommentálása.

nathalie 2011.09.23. 22:26:41

Annyira örülök, hogy zita meg lett említve :D

genevieve 2011.09.23. 22:27:10

hehe, rambo nem szereti a műmájer embereket:-DD

foxglove (törölt) 2011.09.23. 22:27:43

@Peter_Cs: akkor nagyjából el tudom képzelni

nathalie 2011.09.23. 22:27:44

@Peter_Cs:
én se tudom. Szidják seherét?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:27:46

nem vagy agyTALAN srác? jó neked, Rambi
@nathalie: köszi. úgy is írtam, de jó lett volna röviden is, m a kézbes. jel. -ben lacko jött.

nathalie 2011.09.23. 22:28:29

Lehet hogy van nekik annyi eszük, hogy pétert mondják, hogyha bemegy, akkor jóban legyenek vele?

BarBwire 2011.09.23. 22:28:30

uuuurisssstenm diának tényleg nincs agya

foxglove (törölt) 2011.09.23. 22:29:01

@gernika: hehe, hogy adta a közömböst:)

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:29:04

azt mondják a villalakók, akiktől félnek. csak krisz és melinda primitív ÉS friss bejutó

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:29:08

majd megbánjátok a Pétert LOL

genevieve 2011.09.23. 22:29:20

@BarBwire: biztosan valami lassítót szed:-)

Petitefamme 2011.09.23. 22:29:33

@nathalie: @BarBwire: persze hogy nem vagyok tokeletes :) mondtam h gaz izlesem van :D mondjuk a viselkedese az no komment...Magamban rohogok h Seherezade meg semmit nem tud :DD Lesz itt Gorgo-Sehere hancur az fix.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:29:39

@nathalie: nem,inkább ápolgatják a szomi kis lelkét.

Petitefamme 2011.09.23. 22:30:49

@nathalie: nem lehetett kihagyni :DDD

csiri bá 2011.09.23. 22:31:17

@BarBwire: jah mire az egybites shift-regiszterből kitolódott a hajigazítás és válaszolni is tudott az egyszerű kérdésre, eltelt kis idő. :D

sogeking 2011.09.23. 22:31:30

eddig még senki sem jutott be, akinek szurkoltam :D

nathalie 2011.09.23. 22:31:55

@utcai_arcos:
szerencsétlen. hát még a világ kurvájától is elvártam volna egy két hét örlődést mielőtt ugye...

dr. gernika 2011.09.23. 22:32:04

@nathalie: Nem, csak sajnálgatják a fiút, aki így nyilatkozik:
Claudio Venanzetti of course...you think when I agreed to let her inside I didn t know that...that was a challenge for our relationship we didn t win ...better I see with my eyes that happens and I can t figure it out.

Na Péter, végre egy normális arc odabent.

Petitefamme 2011.09.23. 22:32:27

@nathalie: nem, ot nem, csak a sracot vigasztalgatjak.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.23. 22:32:49

A zolaszcsávó jól kirakta Seherét. Nem mondhatnám, hogy nagyon megrázta a dolog, eljön Budapestre, összeszed magának másik külföldigazdagpasira vadászó luvnyát. Akár jobbat is.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:33:07

Ja, és a rendszeres szavazók között, a KÖKI terminál jóvoltából, a "BICSKA" büfé támogatásával, kisorsolunk egy lobotómiát.

Petitefamme 2011.09.23. 22:33:13

ezek a szuzek kiba komolyak :DDDDDD wáááá ez csucs lesz:D

BarBwire 2011.09.23. 22:34:41

@csiri bá: hazaviszem! ilyen csajjal még nem találkoztam.

csiri bá 2011.09.23. 22:34:58

@utcai_arcos: "Ja, és a rendszeres szavazók között, a KÖKI terminál jóvoltából, a "BICSKA" büfé támogatásával, kisorsolunk egy lobotómiát. "... amivel esélyt kapnak a VV6-ban való részvételre. :D

nathalie 2011.09.23. 22:36:11

Csak attilának van annyi esze, hogy rájöjjön: BAJ VAN!

Petitefamme 2011.09.23. 22:36:49

ez a peter ment be eddig a legnormalisabban a villaba.

BarBwire 2011.09.23. 22:36:59

Nélkületek nem tudnám végignézni ezt a műsort.

nathalie 2011.09.23. 22:37:09

Anikó ma a belevalóban kibe lesz szerelmes? Lackóba vagy rambóba.Kb negyedórás a műsor. Sztem elég lesz neki :D

genevieve 2011.09.23. 22:37:18

@nathalie: gondolod meg van a nyertes?:)

nathalie 2011.09.23. 22:37:45

@BarBwire:
nélkületek neki sem állnék :D

Spéter46 2011.09.23. 22:39:08

@nathalie: Bizony, bement egy olyan személy aki kicsinálja majd a bentieket. Bár ahogy a magyar szavazókat ismerem még ez sem biztos....

csiri bá 2011.09.23. 22:39:23

Azt mondja Lilu, 'mindjárt kezdődik..." de közben John Cusack még csak a Lerner reptéren van...

Petitefamme 2011.09.23. 22:39:23

@nathalie: :)) am vicces hogy az osszes valosagsot a HV miatt kezdtem el nezni. :)na meg a kommentek..

BarBwire 2011.09.23. 22:39:48

A mésik csatornán meg Nick Cage dug.

nathalie 2011.09.23. 22:39:57

@genevieve:
nem tudom. Az az igazság, hogy egy surviverben,ahol alapvetően ennél azért értelmesebbek az emberek és egy taktikai játék, az nyer aki taktikus.általában. Na most a vv-ben az dumb és dumberek szintjén kitalálni hogy mi lesz a lépésük és mire mit reagálnak. hát nem tudom. Nem kiszámítható a viselkedésük.Péter hogy tud taktikázni akkor, amikor gergő lekúrja a lányokat a szavazatért cserébe?

foxglove (törölt) 2011.09.23. 22:40:12

ez most jó volt, már Alekosz 2.0 arckifejezéséért megérte a dolog. nagyon nem komálom.
Annamarira is kíváncsi leszek, kezd alakulni a műsor.

nathalie 2011.09.23. 22:41:28

@Spéter46:
a másik faktor a magyar szavazó. Ha mi szavaznánk, akkor valószínű egy taktikus nyerne,akinek esze van. Na de nem mi szavazunk...

BarBwire 2011.09.23. 22:41:35

@nathalie: Péter lekúrja a pasikat :-DDD

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:41:56

@Petitefamme: eddig csak neki volt annyi esze, hogy nézze a jelzőlámpát :)

nathalie 2011.09.23. 22:42:45

@Petitefamme:
Nick Cage?? Hát tényleg fura ízlésed van Te jány! :D:D:D Mi férfiért nem fogunk összeverekedni :D

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:43:42

csak Attila fogta fel, hogy Játékos érkezett

nathalie 2011.09.23. 22:43:45

@BarBwire:
Kristof egy szavazata akkor megvan! :D

genevieve 2011.09.23. 22:43:58

@Talpig Jimmy: nemnem, a tegnapi csak is nézte:-) nem is lökdöste az ajtót:-)

Petitefamme 2011.09.23. 22:44:10

@nathalie: am nekem jelenleg tokmindegy lenne:DDDDDD meg nickkéget is bevallanam:)))

BarBwire 2011.09.23. 22:44:32

@nathalie: Osztozunk mi rendesen, ki kit akar.

nathalie 2011.09.23. 22:46:46

@Petitefamme:
ok, akkor ha holnap bemondod valamelyik szüzet már meg sem fogok lepődni :D

Talpig Jimmy 2011.09.23. 22:49:20

tudnám mire célzott Hajni, mikor azt írta, hogy az ideális méret 22 centi?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 22:49:29

@nathalie: kivel van nick cage? csak, hogy tudjam.

Petitefamme 2011.09.23. 22:51:20

@nathalie: naaaaaaaaaaaaaaa azert odaig nem fajulunk :DDD

genevieve 2011.09.23. 22:51:39

@Talpig Jimmy: konyhakés hosszúságra:-)

nathalie 2011.09.23. 22:52:06

@csak magamat képviselem:
én azt nem tudom. nem én nézem. meg velem hála istennek nem. :D

csiri bá 2011.09.23. 22:52:18

@Talpig Jimmy: és kérdés hogy hosszra vagy átmérőre értette-e. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.23. 22:52:30

@Nard: Most már nevetséges lesz a nézők felé, ha Seherezádé Claudiora hivatkozik, hogy nem pasizik!

nathalie 2011.09.23. 22:53:45

@Peter_Cs:
a blikk lapzártába még ez belefér? :D

evangeline77 2011.09.23. 22:54:56

emberek, a beszavazó végére értem haza! Látom az olasz csődör kidobta Seherét. De miért? Mutattak valamit az összefoglalóban? Arról ugye lemaradtam.. Beindult a Gergő-Sehere románc?

nathalie, én is örülök, hogy meg lett említve Zitácska..:D

dr. gernika 2011.09.23. 22:55:01

Azért jellemző, hogy Claudio üzifalán csak a magyar lányok rosszmájúskodnak...

Hurri Kán 2011.09.23. 22:55:48

@Peter_Cs:
A migrénjére még mindig hivatkozhat.

Dr_utcai_arcos 2011.09.23. 22:56:28

@BarBwire: a Sziklában van dugás??Elő kell vennem az extrás dvd-met :S.

nathalie 2011.09.23. 22:57:14

@stella03:
Sehere a jakuzziban dörgölte a seggét és egy intimebb testrészét gergő szintén intim testrészéhez. Közben sztem elélvezett, mert olyan fejet vágot. Rtl pedig rendes volt, mert ezt az egész jelenetet lelasította, hogy mindenki ki tudja élvezni.

nathalie 2011.09.23. 22:58:17

Én is ezen gondolkoztam, hogy a fegyencjáraton a nick cage kit dug meg. meg is lepődtem. de most rájöttem hogy rossz nick cage-re kapcsolatam :D:D

evangeline77 2011.09.23. 22:59:10

@nathalie: Köszi, Natalie!!:):)

ááá, tudom, hogy perverz vagyok, de valaki linkelje be, ha van felvétel róla..:D:D Szegény olasz..:( Bár gondolhatta volna..

mocskosmacska 2011.09.23. 22:59:42

Remélem malacok közül a legnagyobb és legbüdösebb jut be.

Petitefamme 2011.09.23. 23:01:10

de jo vegre 1 ertelmes ember odabenn:) vegre van ertelme nezni az online-t ;))

mocskosmacska 2011.09.23. 23:02:39

Lackó azért lett volna jó befutó, mert öröm lett volna nézni, ahogy a két alfapöcs egymásnak feszül.
Péter meg remélem kicsinál egy-két embert.
De Rambo volt a legszimpatikusabb.

mocskosmacska 2011.09.23. 23:03:26

@Petitefamme: De most egy olyan malac kellene, amitől a ribikülönítmény visítozva vonul a halóba és pár napig nem mert kimozdulni.

Petitefamme 2011.09.23. 23:07:37

@mocskosmacska: sajna a legkisebb es legaranyoabb coca nyert :)

Petitefamme 2011.09.23. 23:08:54

Attila mar most ki van akadva:))))

evangeline77 2011.09.23. 23:10:01

Fiat Panda versus Ferrari.. :D:D Ez jóó!!

mocskosmacska 2011.09.23. 23:11:53

@Petitefamme: Szegény malacka. Nem lesznek rá tekintettel. Melinda most megmutathatja makkor állatbarát.

BarBwire 2011.09.23. 23:11:57

@Petitefamme: kiváncsi vagyok,hogy ki fogja ganajozni. Kinga?

evangeline77 2011.09.23. 23:13:24

Claudio Venanzetti: wait tomorrow ...i will post pics of her baggage packed and getting ready to go back to Budapest.;-)
3 perce

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:13:47

én is remélem, hogy nem ilyen bülbülkismalac lesz, hanem agresszív

Hurri Kán 2011.09.23. 23:14:38

Melyik malac jutott be?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:18:16

nem a tengeri, szerencsére. asszem a legnagyobb és legtermészetesebb coca. direkt olyan névvel jött a 2 pici, mintha kemények lennének, de rábasztak.

Doktor Kotász 2011.09.23. 23:18:31

Ez a Petigyerek nagyon okos kisköcsög.
Egy igazi behízelgős geciputtyony kavarógép. Örülök, hogy ő került be. Bár a Laca meg azért nem lett volna piskóta, mert mindenkit leoltogatott volna. A Gergőt biztosan, hogy max. bétahím, de nem alfa.

A Rambónak pár nap kellett volna, hogy nem woodstockban van, és akkor hogy érvényesüljön, elkezdett volna fekvátámaszozni, hogy milyen fasza kondiban van, és csak unatkoznánk rajta.

Szóval Peti vagy Laca. A Peti az jó lesz. Ez a gyerek egy betonkeverőre épített budi. Nem lesz unalmas.

nathalie 2011.09.23. 23:19:29

@Petitefamme:
miért van kiakadva attila?

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:20:54

már Veronika ribi is jött az ajándék reklamációval.

BarBwire 2011.09.23. 23:21:51

@nathalie: Mert egy hasonszőrű ment be. Attila is taktikai játékokat játszott. Igazi vetélytárs, és úgy érzi, hogy Péter jobb.

BarBwire 2011.09.23. 23:22:22

@csak magamat képviselem: meg a nagy ölelgetés... én is akarok ölelgetni!

evangeline77 2011.09.23. 23:25:37

@BarBwire: Jobb is. Attila eddig semmit nem mutatott, Péter viszont a Survivorben nagyot alakított.

nathalie 2011.09.23. 23:28:57

@BarBwire:
ja, jó. ezt vágom.azt hittem valami más is történt online.

BarBwire 2011.09.23. 23:30:35

@nathalie: Attila épp Gergővel boncolgatja a dolgot, egyébként meg semmise

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:31:21

@BarBwire: jaja. Remélem Attila jobb lesz nála, csak Peti úgy tűnik profi ebben és ha Attila hagyja kibontakozni, akkor kavargatni fogja a szart rendesen. sunyi, Attila ugyan mindenkivel máshogy beszél, tényleg taktikusan, de meg mer szólalni 10-11 ember előtt is, saját véleménnyel. Peti nem ilyen lesz. szóval így van, ahogy írtad.

nathalie 2011.09.23. 23:33:30

@BarBwire:
sztem attila szerethetőbb karakter lesz a maga keresetlen őszinteségével, meg ha a humorát is megértik,akkor meg főleg. ha netán még kingával is összejön, akkor meg inkább rá fognak szavazni a nézők.
Péter ha sunyi lesz, szerintem azt nem fogják szeretni a nézők. még akkor sem ha idiótákkal szemben lesz sunyi.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:33:54

@csak magamat képviselem: na, nem teljesen, mert Peti is lehet vélemény felvállaló, 1 nap még nem minden.

nathalie 2011.09.23. 23:37:02

Attila olyan lesz mint a legkisebb királyfi. Ha jól csinálja. Esélytelen a nagy taktikus péterrel szemben, áhitozik a királylány után és közben olyanokat mond a riport szobában, hogy legalább végre valaki féltékeny lesz rá (kedvesen szerencsétlen). Ezekkel nyert ügye lehet itthon. sztem.

kékdelfin 2011.09.23. 23:38:51

"Most hogy eszed ezt a pizzát, lett egy kis tokád...az előbb még nem volt. Megettél fél kiló pizzát, lett egy kis tokád"
:)

kékdelfin 2011.09.23. 23:40:28

Attila Dijának:)
Jó srác!

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:40:30

@nathalie: ez velős és jó összefoglaló. Attila most behódol, mert megdicsérte Petit.

dr. gernika 2011.09.23. 23:40:36

@nathalie: Én értem a humorát, épp ezért bírom is.

penelope garcia 2011.09.23. 23:40:51

Azt hittem, ha már az elejétől olvasom az öfiket, fogom tudni követni, hogy ki kicsoda. De egyelőre csak Veronikát ismerem fel, meg Annamarist, a többi egyetlen amorf halmazba olvad össze.
Azt már elhatároztam, hogy eddig Ani a legérdemesebb darab, tehát neki drukkolok.

nathalie 2011.09.23. 23:44:45

@csak magamat képviselem:
akkor jól csinálja. tartottam tőle, hogy attila olyan hirtelen haragú lehet és kicsi sztem sértődékeny vonal is erős lehet nála. Ha elkezdi basztatni péter, akkor azt fogják mondani rá a nézők,hogy irigy, fél stb. jobb ha most befogja a száját.remélem lesz ennyi esze. várja meg amíg péter betámadja.

nathalie 2011.09.23. 23:46:21

Akkor ahogy olvasom Attila lassan magához tér, hogy a holnapi öfiben inkább többször szerepeljen az, hogy jófejnek tartja pétert, mint a fej, amit vágott, amikor bement a gyerek:D

sogeking 2011.09.23. 23:48:02

Anikónak megcsinálhatnák rendesen a haját

nathalie 2011.09.23. 23:49:16

@Kékdelfin:
remélem ezt holnap bevágják :D:D:D bírom ezt a gyereket. sztem én neki fogok drukkolni. nem hiszem,hogy a szűz kategóriában lesz kedvencem :D

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:49:25

@nathalie: az lesz Péter. Attila személyisége önállóbb, kevesebb benne a séma, az ellesett sztereotipikus szerepjáték.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:51:12

@sogeking: szerencsére nem tud nem szép lenni. adj rá egy síkabátot (és mást semmit), akkor is 10/10-es marad, szóval tényleg elbaszták a haját, igaz, eredménytelenül.

nathalie 2011.09.23. 23:51:36

páratlanul undorító dolgonak tartom,hogy a cool zenés összefoglalót csinál arról ahogy zuhanyoznak. ma már nem csak csöcsök szerepeltek, hanem férfi seggek is.

csak magamat képviselem 2011.09.23. 23:52:21

nem hiszek az ilyesmiben, de eddig az összes valóságsóban bak csillagjegy dominált.

nathalie 2011.09.23. 23:53:08

most röhögök, ahogy leutánozzák alekosz-béci párbeszédet :D:D

nathalie 2011.09.23. 23:53:56

@csak magamat képviselem:
azért nem publikus a csillagjegy az adatlapjukon? :)

sogeking 2011.09.23. 23:54:28

hehe, a két élőből vajon melyik az igazi? :D

kékdelfin 2011.09.23. 23:54:34

@csak magamat képviselem: Az előbb skorpióról beszéltek bent.

foxglove (törölt) 2011.09.24. 00:03:36

ez a Peti vs. Attila érdekes lesz, komoly ellenfelei lehetnek egymásnak. én csendben merem megjegyezni, hogy már most Petinek drukkolok.

sogeking 2011.09.24. 00:03:40

Ferinek jó az adatlapja :)

legőrültebb dolog amit tettem - nincs
eddig bírom ki szex nélkül - amíg nincs rá partner

foxglove (törölt) 2011.09.24. 00:05:22

azzal, hogy attila nem akarja elkezdeni peti játékát, már el is kezdte peti játékát.

BarBwire 2011.09.24. 00:06:47

@foxglove: Peti tudja, hogy mit akar, Attila meg sejti.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 00:08:50

@nathalie: :) nekem is feltűnt. szül. dátum sincs, ugye?

beacska 2011.09.24. 00:09:32

szerintem ez nem is a Peti játéka, hanem RTL-s utasítás...szerintem a szokásos, Attila meg rögtön ugrik rá.

nathalie 2011.09.24. 00:10:27

@foxglove:
majd megváltozik a véleményed :D Vagy egy hónap múlva egymásnak feszülünk itt a blogon :D
Azért jó, hogy hirtelen úgy tűnik, hogy lesz kinek drukkolni és nem azért mert a két rossz közül kell valakit választani...

csak magamat képviselem 2011.09.24. 00:11:21

@Kékdelfin: azt nem láttam pont.
lehet, hogy nem szignifikáns, mert én a böböegy és vövöegynél figyeltem ezt meg.

nathalie 2011.09.24. 00:11:29

@csak magamat képviselem:
azt hiszem nincs. De ez tök mindegy, ha a coolon majd megint jön a jósnő, aki megjósolja, hogy ki fog nyerni.

foxglove (törölt) 2011.09.24. 00:12:10

@nathalie: még neked is megváltozhat a véleményed:) nekem is tetszik, hogy talán beindult valami, pedig nem sok reményt fűztem hozzá az elején.

kékdelfin 2011.09.24. 00:14:00

@foxglove: Az benne a gyanús, hogy nem gyanús. Lófasztmama! Nincs itt még semmi. Csak bejött egy új ember.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 00:14:10

na jó, nekem mennem kell sajnos, holnap ugyanitt. :)

BarBwire 2011.09.24. 00:14:19

@csak magamat képviselem: csak azért nincs, hogy tudjanak hazudni :-D

nathalie 2011.09.24. 00:22:03

@Kékdelfin:
nekem az már elég lenne,ha a vv-k történetében először látnék egy olyan embert, akire azt mondom, hogy ez korrekt. akár az én valamelyik ismerősöm is lehetne. eddig ez nem történt meg. talán majd most.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 00:23:48

@BarBwire: ez sok mindent megmagyaráz, számomra főleg Melindát.

nathalie 2011.09.24. 00:24:25

@foxglove:
még akár nekem is :) de én péterben nem látom azt a humort, amin én néha egy jót röhöghetek. Persze ha az örületbe kergetné a szilikoncsöcsöket, azért is kijár már a tisztelet :D
de még korai ez, ki tudja kiből hogyan jön ki az állat...

lucc.gizi 2011.09.24. 00:27:38

ez a péter gyerek nagy taktikus, jól nyomta a survivorban is, okos, kérdés, h. a népeknek ez kell(??) De jó, hogy bement, meg fogja keverni a lapokat, az tuti.

Lasombra 2011.09.24. 00:32:40

hi.
szomorú rész volt ez a mai.
A latinumi szende szűz, "Engem biztos nem hat meg, se fütykös se here" Zádé kiegyensúlyozott, holtomiglan-holtodiglan párkapcsolata 2 db Bacardi Breezer után kártyavárként omlott össze.
Élt 6 napot.
Már csak egy pincurka hiányzott az egy teljes hétnyi hűséghez! Kár. Olyan szépen lehozta az első 5 napot, olyan hihetően mondta, hogy Dzsínó iz dö vanenonli.
Várom a lófejet a párnája alá.

Hajrá Dya, de ha rámozdulol Kartofelre, már szállok is a 114-es buszra a nyitókapával, csak pár megálló a vv villa.

(Péter jó arcnak tűnik btw)

dr. gernika 2011.09.24. 00:33:59

@BarBwire: Majd megtudjuk, ha decemberben elkezdenek szülinapokat ünnepelni.

nathalie 2011.09.24. 00:37:17

@Lasombra:
a lófejen még így hajnali egykor is hangosan felröhögtem :D

lac64 2011.09.24. 00:39:32

@lucc.gizi: A survivor egy kicsit más jellegű játék volt, ott egymást szavazták ki, itt pedig a nézők szimpátiáját kell elnyerned. A keverés pedig nem mindenkinek szimpatikus, például a vv4-ben a taktikázás kb. szitokszó volt.
Péternek a múltja akár hátrány is lehet, hiszen lehet, hogy páran emlékeznek rá és a ténykedésére, azaz tudják, hogy veszélyes.

foxglove (törölt) 2011.09.24. 00:39:36

@nathalie: eleve elég szarul néz ki most a srác, valamiért nagyon szenved, vagy beteg, fogalmam sincs, de most úgy tűnik, mintha rühellne itt lenni, és már bánja az egészet. ha sikerülne ellazulnia, szerintem más lesz majd.

nathalie 2011.09.24. 00:48:00

na én mentem most. mindenkinek hello.

Spéter46 2011.09.24. 05:32:09

Eddigi legjobb jelenet:

A társaság részegen a jakuziban fetreng, majd kimászáskor az egyik csaj megcsúszott és seggel három komoly lépcsőt csúszott lefelé. Azt hittem beszarok, de sajnos az operatőrök nem hozták ki a jelenetből mindazt ami abban benne volt!:)

Szép reggelt kívánok mindenkinek!!!

avanivi 2011.09.24. 07:07:57

@nathalie: Megnéztem, hát nem semmi ami a Sehe, és Gergő között zajlott, ezek odavannak egymásért nagyon.

Sehe úgy gondolta biztos, hogy az első Claudió volt, aztán jön Gergő, X ,Y, stb. és úgy negyven év múlva megint egy Claudió.Az első és az utolsó, passz.

Müszélia 2011.09.24. 08:05:31

a malacos résznél kiderült, hogy az rtl-nek van humora, riszpekt.
amúgy annamari olyan csúf, hogy megnézném,ki az az állat, aki annak idején megcsinálta.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.24. 08:35:41

@Peter_Cs: A szokásos Blikkhazugság, a FaceBookon nem ez az ábra!

Albino Vernyul 2011.09.24. 08:39:13

@penelope garcia: A tobbi lany egy amorf halmaz.. Klonozott hulye picsak.. A szilikon mennyisegen kivul barmi csereszabatos rajtuk.. Brrrrrrrrr......

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 08:54:48

@Müszélia: ó tesócsaj, néha sétálj már az utcákon...olyan nőknél fogsz látni gyereket, akit szerintem még a mesterséges megtermékenyítés is visszautasított volna.Pszicho azokhoz képet 20/10-es.

avanivi 2011.09.24. 09:08:15

@Peter_Cs: Olvastam, majd kiderül.
A Gergő és a Sehe az első perctől egymást figyelte.Lehet van ilyen ..első látásra..

2011.09.24. 10:22:58

@Peter_Cs: megnéztem ennek a Claudiónak a profilját, annyira csináltnak tűnik ez az ügy, de tényleg ő lehet. Kicsit fura, hogy szinte azonnal reagált és így, olyan érzésem van, mintha profitálni szeretne ebből az esetből. Taláncsak nem egy villába készülne ő is? :DDDD

Hajni figyelmét felhívnám, hogy Lazio drukker a srác!!!!

Zelefánt 2011.09.24. 10:42:17

@beebeer:
Ezt ne feszegessük talán...

2011.09.24. 10:56:20

@Zelefánt: jó-jó, csak érdekesség volt. :)
Mindenesetre elgondolkodtató milyen nyíltsággal kezeli ezt az ügyet, ha velem történne ilyen, nem biztos, hogy az interneten vadidegenekkel beszélném meg. Igaz, mindannyian mások vagyunk.

Dragonair 2011.09.24. 11:19:40

@beebeer: nem is biztos, hogy minden úgy van ahogy azt mondják ;)

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 11:29:39

@Dragonair: és ha majd elmúlik a csilivili, a cicik elindulnak a föld felé, amikor a kisugárzás megfakul, akkor majd jön a szopóág mert akkor már egy tál bablevesért is engedni fogja megba..kefé...szeretkeztetni magát.

Dragonair 2011.09.24. 11:35:27

:D szánalmas és még büszke is rá...életművész tehát=kurva (nála legalábbis)bár az életművész fogalma számomra,értékelhetetlen :S

Kardhal.0 2011.09.24. 11:41:14

Szerintem minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az írásaid egész egyszerűen oltáriak.
Na de ez: "Nem, az a 22 centi."...........ezután a mondat után következett 10 perc masszív röhögés és oxigénhiány.
Zseniális. :)

Zelefánt 2011.09.24. 11:42:35

@Kardhal.0:
Mert az már baltával könnyen lecsapható...
Vigyázz...vigyázz...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.09.24. 12:03:35

A csirkekopasztós képen a nagydarab indiai nő az ki?

dr. gernika 2011.09.24. 12:13:54

@Yooha: Annamari, és nem akkora, csak hülyén áll rajta.

Kardhal.0 2011.09.24. 12:22:38

Igazából panaszra semmi ok, csak az étkezésre kell figyelni, na meg napi egyszer elolvasni ezt a blogot és a műsor végére lesz olyan hasizmom, hogy téglát lehet rajta törni. :)

@Zelefánt

Ezen aggódjon inkább az, aki ilyennel rendelkezik. :D

Lasombra 2011.09.24. 12:33:15

@Dragonair: ja. ezeknél a nőknél kódolva van a szopóroller, csak idő kérdése.
amúgy Sehe tökugyanaz a kategória, mint Melinda. csak utóbbit 10 faszi tartja el, Sehét meg egy. legalább is eddig.

Kingára lennék még kíváncsi, hogy az adatlapján szereplő hostess dolog az vajon virágnyelven van-e. hostesskedés + műmell + 10 év "táncolás" + love tetkó a vénuszdombon, gyanús. bár prostinak nem lenne jó ilyen idegekkel, de filmezni igen. (a kis rohadéknak nincs is rossz teste a fejét leszámítva.) Koviékat kérdezte már valaki?

Anomáliának szar lehet ennyi kopipészt nő között. De úgy kell neki, miért ment oda.

mocskosmacska 2011.09.24. 12:49:59

Hát Sehi öt nap után bedobta a törölközőt és máshogy dörgölte a fenekét, mint klaudió. Ez az öt nap elég rövid idő, gergőnek nem kellett sokat küzdenie.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.24. 13:09:06

@Lasombra: Ezek a műnők beltartalmilag nem többek, mint szórakoztatóipari termékek. Igazi férfiaknak sose fognak kelleni. A Zsuzsi-Éva-Anikó-Gigi mezőnytől meg emberileg és szépségileg is igencsak elmaradnak. Egy igazi nő van bent, Annamária, remélem, lesz bent olyan ember, akivel igazi emberi módon tud kommunikálni oda-vissza.

dr. gernika 2011.09.24. 14:16:37

@Peter_Cs: A belső adottságait nézve tényleg igazi nő, sőt nőiesebb mint bármelyik lány, de a jó smink és egy kis feszesítés azért ráférne. Van nekik is futópaduk?

Albino Vernyul 2011.09.24. 17:17:09

Itt lehet visszanezni az ejszakai online adasban tortenteket...:

www.youtube.com/user/wesker26#p/u

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.24. 18:02:23

Szép szombat estét mindenkinek!

Hajny Kyrálynő(-csy), ismét le kell, hogy boruljak nagyságod előtt, estem-keltem az összefoglalón, zseniális!!! És Láááwolom! (ennek a szónak ma direkt utánanéztem :D )

Möffcy CATcsy

arkangyal44 2011.09.24. 18:31:15

szép estét mindenkinek,@Möff CAT: a tegnapi posztra gondolsz ?
a mait nem találom:(

arkangyal44 2011.09.24. 18:55:54

hahóóóóóóóóóóó van itt valaki ?

sogeking 2011.09.24. 19:00:03

@arkangyal44: nincs még mai poszt, ha ez a kérdés:) ha most egészkor sem lesz, akkor szerintem holnap dupla

MissX 2011.09.24. 19:01:36

@arkangyal44: en igen. es ha nem alszom el, akkor leszek is :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.24. 19:06:29

Vagyok, csak közben melóznom is kell sajna :)
És hát a legnagyobb sajnosság(-csy), hogy ma nincs poszt, de holnap majd duflacsemegét kapunk Hajnycycától :D :D :D

arkangyal44 2011.09.24. 19:08:40

@MissX: mit tehetnék érted hogy ne bobiskolj el ?:))

2011.09.24. 19:10:38

@arkangyal44: én vagyok, csak közben a Balkán Fanaticot nézem az M2-ön, Jorgosz megöregedett. Valszeg én is, így befészkelt egy kis kényelmetlen érzés a szívembe. :)

arkangyal44 2011.09.24. 19:15:38

@beebeer: ó te szegény,vigasztaljon az a tudat,hogy te viszont fiatal vagy,és sokan szeretnek:)

arkangyal44 2011.09.24. 19:17:33

@MissX: ha te vagy fényképen akkor lenne ötletem:)de akkor egyikünk sem látná az öfit:)))DDDDDDD

2011.09.24. 19:18:34

@arkangyal44: te egy tündér vagy! :DDDDD

MissX 2011.09.24. 19:20:20

@arkangyal44: akkor nem arulom el, hogy en vagyok a fenykepen :)

arkangyal44 2011.09.24. 19:25:37

@beebeer: aranyos vagy,de nem vok tündér,csak egy sima hétköznapi angyal:)
@MissX: szerintem te vagy:)

2011.09.24. 19:29:41

@arkangyal44: óóóóóó, bocsibocsi, figyelhettem volna a nickre! :))
Egy igazi arkangyal, az főangyal ugye? Melyik is vagy te? Biztos nem Mihály vagy Gábriel...

MissX 2011.09.24. 19:39:00

nezi valaki rajtam kivul az x faktort?

arkangyal44 2011.09.24. 19:41:06

@MissX: én nézem.és mosolygok:)

MissX 2011.09.24. 19:42:48

@arkangyal44: ez a poker face nem volt semmi :)

arkangyal44 2011.09.24. 19:45:03

nagy az isten állatkertje,csak mint tudjuk az a nyomorult kerítés :))DD

arkangyal44 2011.09.24. 20:12:31

@MissX: nem tudod megfordítani a fényképed? már fáj a nyakam,:) ha gépet fordítom akkor meg nem tok írni :)DD

MissX 2011.09.24. 20:22:20

@arkangyal44: kell az a kis nyaktorna :p :)

MissX 2011.09.24. 20:25:09

boldogsag gyere haza... jo a csaj, tetszik :)

BarBwire 2011.09.24. 20:26:28

@MissX: szép vagy, okos vagy.

Szentpeter 2011.09.24. 20:32:34

Számomra nagyon meglepő hogy a bevállalós plázacicák ( idesorolok minden csajt kivéve Annamáriát ) nem nyomulnak egyetlen férfira sem, talán ez alól Gergő a kivétel...

Lehet hogy a szépséges cicák a szüzekre és a szép fiukra ácsingóznak...

MissX 2011.09.24. 20:33:30

@arkangyal44: szivemen viselem a nyakad sorsat :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 20:38:14

@MissX: szia Missy!én is,csak Etyek után nem túl biztosak az ujjaim.És szia többiek is, csak őt külön akartam üdvözölni ;)!

arkangyal44 2011.09.24. 20:39:03

@MissX: soha sem tudom meghálálni neked,hacsaknem..........:))

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 20:39:28

@BarBwire: és te ezt honnan tudod :)?mert egyébként tényleg az :)!!

fran7 2011.09.24. 20:41:13

@MissX: Mondta a hóhér Hunyadi Lászlónak.:)

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 20:47:35

@BarBwire: már lassan Brad Pittre :)hasonlítok!

BarBwire 2011.09.24. 20:48:26

@utcai_arcos: a bátorság már megvan, már csak a külső hiányzik.

evangeline77 2011.09.24. 20:53:12

@Szentpeter: Mert egy jó pasi sincs benn igazából. Az én szememben Gergő sem igazán az. Az olyan típusú csajok pedig, mint amilyenek benn vannak, a tehetős és viszonylag jóképű férfiakhoz vannak szokva.

Mellesleg még nem telt el elég idő ahhoz, hogy szeretethiányuk (vagy vmi más..:)) legyen illetve hogy taktikából közeledjenek egymáshoz.

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 20:54:00

@BarBwire: na,ezt jól megkaptam,vissza is bújok a csigaházamba!

BarBwire 2011.09.24. 20:56:36

@utcai_arcos: ugyan, és se vagyok Angelina :-D

fran7 2011.09.24. 21:12:56

A médiába akar elhelyezkedni. Önirónia a retektől?

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:14:29

az utolsó malac alatt ez ment, ez a szám olyan csodálatos, hogy ha minden zene megszűnne a világon és csak ez az egy maradna, akkor sem lennék szomorú.
www.youtube.com/watch?v=Aw8i28bNoYY&ob=av2e Top 5 MMKK!!

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:17:44

Atesz de jól tolja :DD!

Mme Chauchat 2011.09.24. 21:18:18

@utcai_arcos: csak végigfeküdni a díványon

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:18:54

@Nard: most ha elmondom,hogy az idei Szigeten a 2 legjobb koncert az Motörhead és a Judas Priest volt öri barik leszünk akkor ;)?

fran7 2011.09.24. 21:20:09

Elszállt alatta a ló. Elképzelem ezt Overdose-zal.

kékdelfin 2011.09.24. 21:21:31

@fran7: Biztos pegazusra gondolt, amilyen okos!;)

fran7 2011.09.24. 21:24:51

@Kékdelfin: Nem, neki is biztos a hatlábú táltoscsikó volt a kedvenc mesehőse, mint nekem. No meg Kilenc.

dr. gernika 2011.09.24. 21:26:17

Melinda akkor volt 30 mikor én 20

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:28:51

Veronika 10 kilométert sétál egy óra alatt. Az anyád picsáját...azt.

panoz (törölt) 2011.09.24. 21:29:47

Ebben a Kristófban annyi kubai vér van, amennyit a Havanna lakótelepi rokonságból hozott.

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:29:59

nem tudom,nekem sikerült 4 óra alatt,pedig én se vagyok egy Nurmi.

MissX 2011.09.24. 21:30:24

azert azt a fejenkent kb 4 km-t siman le kene futniuk

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:30:32

@Mme Chauchat: akkor majd csak csendben simizem a hajad!

kékdelfin 2011.09.24. 21:31:00

1 óra alatt 10 kilométert sétál? 6 perces ezrek sétálva? akkor kb. 4 óra 12 perc 40 másodperc alatt lesétálná a maratont? Ügyes!

BarBwire 2011.09.24. 21:33:47

@MissX: ugye? és most egy kiloméerenként cserélik egymást? De bénák.

evangeline77 2011.09.24. 21:33:50

pszichológiai mutatványa..:) Ez a Cristogyerek.

MissX 2011.09.24. 21:34:28

@Kékdelfin: szerintem veronika nincs tisztaban a km fogalmaval. marmint hogy mennyi is az annyi

BarBwire 2011.09.24. 21:34:43

jaj és kapnak sajtostallért.

dr. gernika 2011.09.24. 21:36:58

Sehike nagyon szánalmasan magyarázza a bizonyítványát.
Béninek jó a szövege.

MissX 2011.09.24. 21:37:02

nezma' sehi meg anomalia haverkodnak. mi lesz ebbol... :)

kékdelfin 2011.09.24. 21:37:15

@MissX: inkább azzal nincs tisztában, hogy 1 km-t mennyi idő alatt tud legyalogolni. Bár az is igaz, hogy a kettő összefügg. Fingja nincs mennyi 1km, de azt sem tudja, hogy egységnyi idő alatt mennyit sétál.
Na mindegy. Én gyorsabb vagyok egyedül náluk;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 21:37:21

Sehere nem tudja, hogy Vaffankúló Claudio már szingli.

fran7 2011.09.24. 21:37:51

@MissX: Ez is csak megerősít abban a gondolatomban, hogy Veronikától elsőnek azt kérdezném, mi a jeled az oviban.Vagy az már nem szokás?

MissX 2011.09.24. 21:42:51

@fran7: nem tom szokas-e, nekem amugy roller :)

amugy szerintem tul bonyolult es osszetett kerdes lenne ez veronika szamara.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 21:43:34

Tomi direkt szűz? mi ez, ferences?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 21:44:36

@csak magamat képviselem:

Van akinek az alkalom hiánya jelenti az erkölcsöt :)

csak magamat képviselem 2011.09.24. 21:44:39

a másik meg éppenhogy. :)
Egyedül a harmadik vállalja, hogy álmában már sokszor elképzelte. :)

csak magamat képviselem 2011.09.24. 21:47:46

@Nard: nem igaz, hogy a gimi után egyetlen bárkivel nőt nem talált. miért nem kurvázott? nincs azzal nagy baj egy szűznek.

BarBwire 2011.09.24. 21:48:39

@MissX: @fran7: Még szokás, de az oviskonál. Enyém esernyő volt, a gyereké most alma.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 21:50:05

amúgy miért nincs ilyen felirat, hogy "a műsorban termék- és ribancmegjelenítés található"?

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 21:50:16

Most vulgáris leszek, de egy közös szarás jobban összehoz embereket,mint ez az alibi futás.A múltkor Laci!Na, az teljesítmény volt!

dr. gernika 2011.09.24. 21:51:43

Hát ez a játék minden, csak nem csapatépítő. Gondolom valamelyik RTL-kreatív ötlete.

fran7 2011.09.24. 21:53:54

@BarBwire: Arra akartam utalni halványan, hogy vannak olyan nők, akik bár elmúltak 18, de a férfi még se közeledik feléjük, mert pedofilnak érzi magát ettől. Veronika egy ilyen típus, pedig láttuk már...

dr. gernika 2011.09.24. 21:55:06

Utálnátok, ha mostantól Béni lenne az avatarom? :)

csak magamat képviselem 2011.09.24. 21:56:09

Diának a reakciója ellenére tetszik Kartoffel, kéne elemezni fordított pszichológiával Mme.

BarBwire 2011.09.24. 21:56:14

@gernika: Fura akarsz lenni? Nekem tetszik a mostani avatarod

fran7 2011.09.24. 21:56:39

@gernika: Létező csapatnál ez működhet, hiszen ott már nem érzed, hogy mivel idegesíted halálra a másikat. S az ilyen játék lehetőség arra, hogy kimondhasd, ami zavar. De itt nincs csapat, nincs megszokás, így ez a játék csak a sértődésre alkalmas.

liberaliskonzervativ 2011.09.24. 21:57:59

imádom pétert. a sok hülyéből még nagyobb hülyét csinál :DD

dr. gernika 2011.09.24. 21:58:48

@BarBwire: Csak ki akarom fejezni tiszteletem iránta.
Köszi. :)
@fran7: Feszültségkeltés. Láttunk ilyet eleget a VV4-ben.

Jé, Verocs, összefüggően beszél!

liberaliskonzervativ 2011.09.24. 21:59:09

"de meg akarja tudni a titkainkat" - hülyefaszok, ez a vv, nincsenek titkaitok. péter felé meg pláne nem.
(A játék tényleg genya, de egy kis ésszel el lehetett vna viccelni)

Mme Chauchat 2011.09.24. 21:59:27

@liberaliskonzervativ: ebben nagyban segíti, h ő maga is hülye

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:00:06

@gernika: összefüggően - ám hülyeségeket

dr. gernika 2011.09.24. 22:00:29

Lenne egy naív kérdésem. Mennyire rafkós az az ember, akiről az egész csapat az első este már azt mondja, hogy rafkós?

liberaliskonzervativ 2011.09.24. 22:01:20

mibe, h nem értették az aura szót?

BarBwire 2011.09.24. 22:02:50

@gernika: Nekem is szimpatikus a csajszi.

dr. gernika 2011.09.24. 22:04:21

@Mme Chauchat: Ja, dehát neki Alek intellektusa is bejött. Mit vársz?

Az alliteráló eposzi jelzők kreatívjának meg úgy szét tudnám verni az ujjait egy kalapáccsal...

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 22:04:41

A napi szavazók között, a KÖKI terminál támogatásával, kisorsoljuk V.Alo Villa :Mindennapjaink szara c. kötetét!

fran7 2011.09.24. 22:05:26

Kérdés a hölgyekhez: mi a jó ebben a buggyos nadrágban, a trendiségen kívül?

csak magamat képviselem 2011.09.24. 22:05:50

@Mme Chauchat: :) tényleg, drága, látom az összefüggést.

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 22:05:57

Atesz már kolbászformában látja :DDD!

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:06:13

@liberaliskonzervativ: ellenséges érzelmeket táplál iránta miközben vonzódik

BarBwire 2011.09.24. 22:06:33

Dya meglátta a malacot és elsírta magát... régi élmények jutottak eszébe?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 22:07:48

@gernika:

te lennél a gátlástalan genyó gernika!

@fran7:

Bátran hordható alatta a Tenalady.

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:08:08

@gernika: lefelé nincs határ, igaz

BarBwire 2011.09.24. 22:08:33

@fran7: jól takarja a narancsbőrt. És szellőzik a ...

liberaliskonzervativ 2011.09.24. 22:09:11

@Mme Chauchat: elvesztettem a fonalat. ki iránt ki? péter? ki iránt? kihez? (nem, nem szedek semmit)

BarBwire 2011.09.24. 22:10:45

@Nard: ugye még sosem láttál tenaladyt? Akkor nem tudhatod, hogy mekkora. Bármilyen rövid szoknya alatt hordható, olyan vékony.

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:11:07

@liberaliskonzervativ: rossz helyre válaszoltam...Csak annyi, hogy <3

BarBwire 2011.09.24. 22:11:57

@utcai_arcos: Tegnap elfelejtettem írni, hogy egy ismerősöm szerint 100 kg felett férfi a férfi.

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:13:57

@Mme Chauchat: na ezzel vigyázzunk, a K.B. Tanár Úr szerint a "mai világban" nyugodtan legyünk paranojjásak. Én hallgattam rá, mégis kettes lett a szigorlatom. Ott, igen.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 22:14:20

@BarBwire:

Csak a dobozában láttam, mert egyik haverom nővérének vettünk a 30. szülinapjára tenaladyt a járókeret mellé. :)

"Tegnap elfelejtettem írni, hogy egy ismerősöm szerint 100 kg felett férfi a férfi."
100 alatt mindegyik díszpárna

FGSuperman 2011.09.24. 22:14:47

@gernika: engem nem zavarna, csak küldj magadròl egy képet, hogy el tudjam képzelni k vagy
eddig abban a hitben voltam, hogy lego vagy:-)

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:15:07

Egyébként őszinte megdöbbenéssel fogadom, hogy senkivel nem szállt el a ló.
Nem ehhez vagyok szokva.

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:16:09

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: régen lehetett. Ma a szociopataság a divat

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 22:17:15

@BarBwire: engem se zavarna ha 185-190 centi magas lennék!

FGSuperman 2011.09.24. 22:18:41

@BarBwire: fôleg ha a 100 kg mellé 145 cm magas:-)

Mme Chauchat 2011.09.24. 22:19:28

Mme axiómája: az ágyban elvesznek a méretek

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:21:25

@Mme Chauchat: ja, hát ANNYIRA régen azért nem, de hát...

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:25:15

@Mme Chauchat: én nem ebből élek, és még belefutok hülyékbe. mert nem vagyok bölcs. meg instabil vagyok. azért.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 22:25:16

@Mme Chauchat:

Már ha az ágy is méretes. Mert ha nem férnek el rajta, akkor nem veszik el benne semmi :)

liberaliskonzervativ 2011.09.24. 22:28:33

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: el vannak foglalva a taktikázással. már most elkezdik számolni, hogy kire kell rakni, kerül itt még elő a kockás papír, tollal, esetleg ajcsy számológéppel.

dr. gernika 2011.09.24. 22:29:30

@Nard: Te meg a Nagyon Nyomi Nard.
@BarBwire: Hát erre még nem is gondoltam.

BarBwire 2011.09.24. 22:31:37

@Nard: De a túl nagy ágyban meg elveszik.

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:35:24

ágyban meghalni kell egyébként. petőfi is ettől rettegett...

dr. gernika 2011.09.24. 22:37:01

@FGSuperman: Nem küldök, de becsszó nem hasonlítok Bénira. :)

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 22:43:14

@Mme Chauchat: legalább megmenekült az "elvtársak, zakatoljunk" buliktól. persze a garamvölgyinek erről egészen más a véleménye, de nekem úgyis a dobson tibor volt a liblingem.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 22:43:16

@BarBwire:

Én elvesznék egy nagy ágyban szívesen. :)

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:

Aztán nővé operálta magát és meghalt Burguzimban! :)

@utcai_arcos:

Inkább Kim Kardashianra hasonlít.

dr. gernika 2011.09.24. 22:43:20

@utcai_arcos: Nem, csak abban hogy én is el tudok bújni Nard mögött.

dr. gernika 2011.09.24. 22:48:32

@Nard: Így múlik el a dicsőségem... fénykoromban még Sandra Bullockhoz hasonlítottak. :(

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 22:49:32

@Nard: ő még nem látta K.K-t...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 22:54:36

@gernika:

Nem akarlak egy öregasszonyhoz hasonlítani téged! :) Amikor Sandra Bullock fiatal volt, rá hasonlítottál! Ő öregedett, te meg egyre szebb vagy!

dr. gernika 2011.09.24. 22:56:34

@utcai_arcos: De, és nagyon sokat dolgozok rajta, hogy ne legyen akkora seggem.
@Nard: Te meg mit akarsz? :))

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 23:03:17

@gernika: ennyi nap után a villában?? szerinted ;)?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.24. 23:04:35

@Nard: Gyíkarcú mindkettő!

@csak magamat képviselem: Ugyanolyan agyhalott mindkettő!

sogeking 2011.09.24. 23:05:47

kim kardashian is megy a villába?

Hódos Hajnalka 2011.09.24. 23:11:03

@gernika: b+ engem a selmeczi gabriellához hasonlítottak! szted? :DD
hát le is vágattam a hajam......

sogeking 2011.09.24. 23:13:24

kvízkérdés, ha a 11 villalakó közül mindenki mindenkivel koccint, hány koccintás hallható összesen? :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.24. 23:14:45

hűű,és ha kiderül,hogy a válogató óta már nem??akkor büntit kapnak?vagy azóta el vannak zárva,hogy nehogy kísértésbe essenek?

sogeking 2011.09.24. 23:15:23

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: inkább őhozzá, mint Lendvai Ildikóhoz

dr. gernika 2011.09.24. 23:18:37

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ühh, részvétem. És hasonlítasz rá? :D

@Nard: Akkor nyaljál még.

@utcai_arcos: Ááá. *legyint*

BarBwire 2011.09.24. 23:18:48

@Nard: Én Steffi Graf-ra hasonlítok :-(

sogeking 2011.09.24. 23:20:17

Dúró Dóra és Pelczné Gáll Ildikó után már egyből Selmeczi Gabriella jön :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.24. 23:21:24

@BarBwire: Ne bomolj, Steffi Graf egy sportos szépség!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:22:55

@BarBwire:

Sajnálom. Én Jabbara hasonlítok.

@sogeking:

Dúró Dóra még okés. Igaz lapátfülei vannak, és túl mélymagyar, de ha nem lenne ilyen retardált, és nem lennék foglalt, sunáznám.

BarBwire 2011.09.24. 23:23:27

@Peter_Cs: Kihez képest? Ku(r)nyikovához képest nem.

dr. gernika 2011.09.24. 23:27:50

@Nard: Minnyá nem leszel foglalt ha ilyeneket mondasz.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:29:40

@gernika:

:) Tudod hogy csak téged imádlak, és a csokit.

csak magamat képviselem 2011.09.24. 23:31:28

@BarBwire: én a the Verve Pipe énekesére, mínusz a frizkó.

mocskosmacska 2011.09.24. 23:31:56

@Nard: OFF pedig a tena lady nem feltétlenül az öregség jele. Nagyon sok nő használja a szülés utáni erős vérzésnél. ON
Milyen pártot emlegetett Attila és Gergő? Ők ketten és a szilikonkülönítmény? Hát ez kurva erős párt lehet. Ha az új beköltözőknek egy kis eszük van ellenzéket alakítanak és kilövik mellőlük a szilikonvölgyet először, aztán őket?

dr. gernika 2011.09.24. 23:33:52

@Nard: Akkor jó, mert lasagnet nem kapsz-

sogeking 2011.09.24. 23:36:44

még esetleg Alekot is visszaküldhetnék pár hétre

(+K.K. +D.D)

csak magamat képviselem 2011.09.24. 23:36:47

@Nard: Dóra nem mélymagyar. nagyon is pragmatikus ő, mint az egész csapata. Mondani én is mindent tudok. :)))
tenni csak azt teszem, amiről...izé, sejtem, hogy jó. A fauszti üzletkötést meghagyom néki.

vancrow 2011.09.24. 23:41:43

@mocskosmacska:
Melinda beszél arról hogy az első pártot bontani kéne, eddig nem sok támogatót szerzett...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:42:14

@gernika:

:(

@csak magamat képviselem:

Jó engem nem érdekel a csaj, már úgyis leharcolta az kis gyíkarc köcsög :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:43:15

@gernika:

Kénytelen leszek Dexter s06e01et nézni nagy szomorúságomban.

BarBwire 2011.09.24. 23:44:22

@csak magamat képviselem: nyami (megnéztem a képeket)

@gernika: éhes vagyok
@Nard: csokit is szeretem.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:45:57

@BarBwire:

gernika is szereti. Elveszi tőlem, és megeszi. :(

BarBwire 2011.09.24. 23:48:03

@Nard: cserélek csokit lasagne-ra, egyébként én csak Bocit eszek, de feláldozom a tartalékaimat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:48:53

@BarBwire:

Egyikkel sem rendelkezem jelen pillanatban. Van lightcolam. :)

mocskosmacska 2011.09.24. 23:51:53

@vancrow: Pedig szép lassan jönnek be az újak és akkor a kiközösítettek is elég szépszámúan lesznek. Gergő és Attila meg csak ketten vannak, mert Fecó igyekszik mindenki spanja lenni, a szilikonvölgy osztag meg egy embernek számít.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:54:18

@mocskosmacska:

Kollektív tudat. Ők a Borg.

@vancrow:

Te nem játszottál az Argent Dawnon a Vérhollókban? Ismerős a név. :)

mocskosmacska 2011.09.24. 23:56:44

@mocskosmacska: bocsi, rosszul számoltam. Hárman vannak: Attila, Gergő és a SzilikonBorg (köszönet Nardnak az ötletért)

vancrow 2011.09.24. 23:57:23

@mocskosmacska: nincs olyan sok kiközösitett mert Gergőék Christ, a Fantomot, Diát és Pétert is magukhoz számolják éles helyzetben, mondjuk bátor..

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.24. 23:59:17

@vancrow:

Én határozottan emlékszem, ezek szerint egy névbitorló volt.

vancrow 2011.09.25. 00:01:17

@Nard:
Miféle emlékek ezek pozitivak? :)

mocskosmacska 2011.09.25. 00:03:39

@vancrow: Péterről megállapították, hogy nem veszik be a pártba, ha nagyon puncsol, akkor szimpatizáns talán lehet. Dya meg a Borg része, nem egész. A fantom ő ki?

mocskosmacska 2011.09.25. 00:04:34

Ha én Gergő lennék, megdugnám a borgot, de részenként, aztán összeugrasztanám őket, és ölbetett kézzel nézném, ahogy az első körökben kiszavazzák egymást.

vancrow 2011.09.25. 00:06:28

@mocskosmacska:
Az előbb megbeszélték hogy mivel Péter rafkós, nem megy a hat ellen ha látja az egységet...a fantom az Annamari, Chrisnek Gergő két napot adott hogy behódol

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.25. 00:06:37

@vancrow:

Mondhatjuk :)

@mocskosmacska:

Én inkább nem dugnék ilyeneket, gergő sem lennék :)

sogeking 2011.09.25. 00:08:46

végre egy testhezálló feladatot kaptak

vancrow 2011.09.25. 00:11:20

@Nard:
Akkor elképzelhető, voltam az Argenten még a hőskorban

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.25. 00:12:04

@BarBwire:

Gondoltam, valahogy be kellett kerülniük a műsorba. :)

mocskosmacska 2011.09.25. 00:12:21

@Nard: NÉzd, így nőként nekem sem túl vonzóak (én annyit látok belőlük, hogy idegsítő, hülye picsák, akiknek annyi eszük sincs, hogy rájönnének mi lesz velük 15 év múlva), de gergőt nem nézem annak a fajtának, akinek az ösztönei túl bonyolult feltételekhez lennének kötve és ha hármat kiszavaznak belőle, akkor is marad még.

mocskosmacska 2011.09.25. 00:13:54

@vancrow: Pedig Chirs már Melindával háborog a nyugiszobában a Párton. Annamari meg szerintem szívesen betartana a Borgnak.

vancrow 2011.09.25. 00:14:26

Malacest...klasszikus összefoglaló anyag lesz

mocskosmacska 2011.09.25. 00:19:44

Attila nem ismeri a háborúzás fő elvét, amit valami nagy hadvezér mondott (akinek ciki, de nem tudom a nevét). Na a lényeg az, hogy akiről nem vagy biztos, hogy legyőződ, azzal szövetkezz.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.25. 00:19:46

@vancrow:

Igen, összefutottunk akkor Tarren Millben. Az Ordo Solamnus guildleadere voltam :)

@mocskosmacska:

Gergő celebrokon. Ezért került be. Csak a huga farvizén akar befutni. Ő nem tud elmenni dubajozni.

kékdelfin 2011.09.25. 00:20:57

Atyaúristen, az előbb belenéztem az annamarimelinda fürdésébe! Nem kellett volna!

vancrow 2011.09.25. 00:22:07

@mocskosmacska:
Sok múlhat azon az újak Melinda mellé állnak e, (ök ezt most nézik még) Chris látványosan nem höbörög szerintem teljesen becsicskul. A fantom kivár és csak néz ugylátom míg mind bent van addig nem tart be. Most Gergőék nagyon magabiztosak meg vannak győződve róla hogy bárkit ki tudnak rakni, mondjuk kíváncsi leszek az aréna szitu menyire borítja ezeket a "csoportdinamikákat" :)

csak magamat képviselem 2011.09.25. 00:24:32

@BarBwire: sajnos hazudtam. ha én ilyen magas lennék...
ha már valaki, akkor Bruce Willis, a tuti utolsó cserkész, a nehezen meghaló rendőr meg a könnyen meghaló pszichológus. + nekem a lucky number slevinben is tetszett az alakítása, függetlenül a gyakori pókerfésztől.

vancrow 2011.09.25. 00:24:34

@Nard:
Én csak egy katona :)

mocskosmacska 2011.09.25. 00:26:15

@Nard: Sun Tzu???????????????????? Bocsi, de ezt nem értem.

mocskosmacska 2011.09.25. 00:27:49

@vancrow: Remélem, az újak az erős csoportot alkotnak. Úgy izgalmas a játék. Attiláék óriási hibát követnek el, ha nem veszik be pétert a pártba, mert ő alkalmas egy új csoportot szervezni. Gergőnek meg attilának meg semmi biztos nincsen a Borgon kívül, de ők sok vizet nem zavarnak.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.25. 00:29:34

@mocskosmacska:

Sun Tzu írta a Háború Művészetét.

Látom a Borg kifejezés nagyon megtetszett, ha már így használod.

@vancrow:

Undead warlock....

BarBwire 2011.09.25. 00:30:38

@csak magamat képviselem: Imádom a pasit, minden filmjét láttam. Az utolsó cserkész meg is van.

vancrow 2011.09.25. 00:34:06

@mocskosmacska:
Jah reméljük is. :) Péternek viszont nem is kell szerveznie mert Melinda felvállalta a hangadást, csak besorol alá, de csak akkor teszi, ha van ott már tényező. Amúgy felevez gergőék farvizén (olyannak tűnik aki a könnyű utat választja) :)

vancrow 2011.09.25. 00:38:29

@Nard:
Jól tolod ezt a memória témát, a Voidwalkerem neve is megvan? :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.25. 00:45:17

@vancrow:

Nem, de a guilded tagjaira nagyjából emlékszem. :)

vancrow 2011.09.25. 00:48:46

@Nard:
Ez rólam nem mondható el úgyhogy respekt! :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 08:28:23

@vancrow: @Nard: OMG,csak én nem értem ezeket a mai 8 éveseket?Fogalmam sincs mikről beszélgethettek!

Albino Vernyul 2011.09.25. 08:30:04

@mocskosmacska: Egy kinai hadvezer volt, sokat idezik a gondolatait, ha haborurol, harcrol van szo..

Albino Vernyul 2011.09.25. 08:36:57

@utcai_arcos: Online szamitogepes jatekrol.. Valamelyik MMORPG lesz.. Hasonlo mint a WOW...

mocskosmacska 2011.09.25. 09:16:08

@Nard: Neked is köszi. Igen, ez a Borg nagyon üt.

mocskosmacska 2011.09.25. 09:16:57

@vancrow: Remélem, nem gergőék farvizén akar evezni. Az rohadt unalmas lenne.

MissX 2011.09.25. 09:25:48

@utcai_arcos: jó reggelt! én sem értem, nem vagy egyedül :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 09:56:47

Jó ég,én is megnéztem a zuhanyzós videót. Szegény Pszichónak, csak abban a harisnyában volt szép a lába, Melindának pedig már nincs 10 éve,hogy megalapozza elég sötét fényeket (képzavar) elővetítő jövőjét, max 2.

MissX 2011.09.25. 10:27:09

@utcai_arcos: de melinda sem popsiformálással tölti a napjait :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.25. 10:30:51

@utcai_arcos: Annamária még csinos is, szép testarányokkal, de Melinda erőteljesen kezd hasonlítani a bontott csirkére.

kékdelfin 2011.09.25. 10:43:51

@Peter_Cs: Megnézted azt a videót? Mert az ok, hogy vannak testarányai, de hogy az szép lenne, az erős túlzás. Inkább úgy mondanám, hogy rettenetes a teste.

vancrow 2011.09.25. 11:05:14

@utcai_arcos:
8 éves emlékekről beszélgettünk végülis eltaláltad...:)
@mocskosmacska:
lesz kavarás mert hajnal kettő felé ha jól láttam Kingácskának tette a szépet aki úgy látom legyőzte félelmeit Péterrel kapocsaltban...(vagy jól adja)

FGSuperman 2011.09.25. 11:23:35

@mocskosmacska: hülye picsàk szò se ròla, de te tudod mi lesz veled 15év múlva?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.25. 11:25:00

Na jó reggelt!

Várjuk az összefoglalót ám nagyon már, Hajnycycamycakirálynő! :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.25. 12:34:51

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ójeeeeeee! Hódolat- és hálatelt szív az ismertetőjele a szép hölgyeknek és a nemes uraknak Hajnykirálynő udvarában! :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 12:42:20

@Peter_Cs: testarányok??Apám,ha odafigyelek én nőiesebb vagyok.Tudom, szegény nem tehet róla, de akkor is, inkább fiú mint lány.@gernika: ne akarj linket!

Albino Vernyul 2011.09.25. 13:07:49

@gernika: Jo poszthoz ido kell.. Nem hajkurasszuk a baltas holgyet, mert aztan elkezd eletlen fegyverrel posztot faragni...:)

dr. gernika 2011.09.25. 13:45:23

@Albino Vernyul: Tegnap nem hajkurásztam, de mára előjöttek az elvonási tünetek, mostmár tesen semmi mást se csinálni,csak pötyögni. :)

Kérem a linket!

dr. gernika 2011.09.25. 14:05:02

@utcai_arcos: Köszönöm. Tökéletes önbizalomtuning volt.
Mondtam már, hogy Melinda akkor volt 30, amikor én 20?

2011.09.25. 14:53:28

@gernika: Melinda igenis volt harminc, igaz eléggé régen már. :)))

dr. gernika 2011.09.25. 14:55:18

@beebeer: Hát ezt mondom én is, olyan régen, amikor én 20 kb. :)

Haaaaaaynyyyyyyyy! Hogy állsz?

2011.09.25. 15:03:47

@gernika: csak vicceskedtem. Olyan tíz éve még Kiszel Tünde is 35 évesnek hazudta magát, csak néztem nagyokat, mert bár benne vagyok a korban én is, de azért mikor a TuttiFruttiban nyomult én még iskolás voltam. :)

Dragonair 2011.09.25. 15:13:12

Ki is valójában Nagy Vivien (VVSeherezádé?
ez egyre cikisebb gyerekek, nagyobb balhé van belőle, mint anno Szabi szörp és BBZsanett körül.. :D
newsee.hu/tartalom/ki-val%C3%B3j%C3%A1ban-nagy-vivien-vvseherez%C3%A1d%C3%A9

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 15:24:31

@beebeer: te miről beszélsz??Kiszel Tünde még MA is 35 évesnek mondj magát...

Dragonair 2011.09.25. 15:29:37

már vki létrehozta a Mi megvédjük VVSeherezádé nevezetű facebook ökörséget is...kész menünk tüntessünk miatta ,) :DD

genevieve 2011.09.25. 15:50:53

@Peter_Cs: annamarinak szépek a testarányai? attól függ mire hasonlít szerinted:-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.25. 15:54:45

@Dragonair: Agyhalál! Katasztrófa a csávó! Szánalmas az egész!!!

@genevieve: Olyan német-skandináv vonal testalkatilag.

genevieve 2011.09.25. 16:02:30

@Peter_Cs: hááát, ha neked az tetszik:-)

bár én még csak filmeken láttam skandinávokat bombázókat, de azoknak másmilyenek voltak a vonalaik:-)

Dragonair 2011.09.25. 16:06:51

szánalmas az egész... egyébként nem lennék meglepve, ha ez is egy jól kitalált marketing fogás lenne ;)

genevieve 2011.09.25. 16:16:22

@Dragonair: olasz, féltékenykednie kell:-)

viola narvilly 2011.09.25. 16:24:02

Teljesen ki vagyok maradva ebből a vv-ből, de tegnap láttam egy videót a neten, ahol a kubai (?) gyerek lóbálja a kukit.
Nem bííírom Veronyka (vagy ő még nem y-nal írja?) nyávogását, de ettől a látványtól én is sikoltoztam volna. Csak én őszintén.

Dragonair 2011.09.25. 16:30:30

jah hogy már ő is pénzt kap ezért :D értem már...

MissX 2011.09.25. 16:31:20

@genevieve: lehet, hogy nem is igazi olasz, csak valami statisztaolasz és az rtl fizeti

MissX 2011.09.25. 16:38:00

és ez a krisztofellll mitől kubai? a kubaiak nem úgy néznek ki mint gombócedina férje?

genevieve 2011.09.25. 16:39:35

@MissX: biztosan északkubai:-)

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 16:53:41

@MissX: nekem ugyan ez van a fejemben, csak nem akarok a facebookra kimenni vele, mert nincs kedvem idióták üzeneteit olvasgatni,amikor majd bizonygatják,hogy jajj dehogy.

MissX 2011.09.25. 16:54:26

nézem a tegnapi videókat: csináltunk szezonális indexet? micsodát? szimpátia indexet.

Dr_utcai_arcos 2011.09.25. 16:54:32

@genevieve: vagy a nagyszülők eltévedtek és BEvándoroltak Kubába.

MissX 2011.09.25. 16:55:17

kinga meg a poker face hihi

genevieve 2011.09.25. 17:05:22

nekem az tetszik, hogy mindegyiknek az a fene nagy vágya, élete értelme, hogy bekerüljön a villába...oszt majd ott kő-, kövön nem marad, meg ihaj mekkora balhékat fog csinálni...aztán, miután bekerült mindenki átmegy nyugdíjas klubba:-)

FGSuperman 2011.09.25. 20:13:56

@genevieve: kabaré
ezekkel gondolom komoly szerzôdést íratnak
elsô ponotok közé rakatnàm be, hogy fürcsyzny csak pucéran
vycc amikor a "valò vilàg"ra hivatkoznak, majd tundrabugyiban elcsattognak zuhyzny
süti beállítások módosítása