Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Nikita 1x03 - Kill Jill

2011. szeptember 21. 09:00 - foldespeti

Emlékszik még itt valaki az Aliasra? Valamiért engem ez a sorozat arra emlékeztet, csak a Jenifer Garnernek jobb volt a segge, meg abban talán nem voltak olyan észveszejtően idegesítő mellékszereplők, mint itt Jill. Jill amúgy egy újságíró, és így a rész elején csak annyit tudunk, hogy valami olyasmibe üthette az orrát, amibe nem kellett volna, mert bizony ő a Részleg következő célpontja. Alex a szemünk és a fülünk, és persze Nikitáé is, de mivel nem sétálhat be csak úgy lazán a vezérlőbe, kénytelen trükközni. Beszól Jadennek, aki elsőre nem megy mindjárt neki, mert a múltkori bunyó miatt még büntiben vannak, de Alex megtámogatja az érveit egy öklössel, aztán indulhat a cicafight. Vicces, mert ha becsuktam a szemem, hangok alapján Hulk Hogan bunyózott Mr T-vel, de amikor kinyitottam, nem nagyon passzolt hozzá a két 40 kilós csaj a képernyőn.

Ugrunk egy mélygarázsba, valami főszerkesztő ballag éppen a kocsija felé, Jill, a riporter pedig előugrik egy oszlop mögül, és iszonyatosan affektálva előadja a sztorit, hogy lezuhant az American Airlines egyik gépe, és neki van egy informátora, aki fekete helikoptereket látott a helyszínen, sőt, még le is videózta őket, csak kéne 50 rongy, mert annyit kér a felvételért. A főszerkesztőnk beül a kocsijába, majd elküldi Jillt konyakért, ezzel a végszóval zárva rövid de velős szerepét a sorozatban, ugyanis kap egy golyót a fejébe, majd hirtelen mindenhonnan rossz arcú bérgyilkosok bukkannak elő, és beleerőszakolják Jill kezébe a pisztolyt, hogy olyan legyen, mintha ő lőtt volna. Lehet én láttam túl sok CSI-t, de azért valaki nehezen lő fejbe hátulról, aki veled szemben áll, nem? Jill kap egy injekciót a nyakba, amitől kicsit elhagyja magát, és már pakolják is befelé a furgon hátuljába. Utoljára ilyet a Livingroom előtt láttam, csak ott a csaj nem injekciót kapott, és taxi volt furgon helyett. Már azt hihetnénk, győztek a rossz fiúk, de nem, jön Nikita Trinitynek öltözve, és visszarabolja az elraboltat az elrablóktól, miközben shotgunnal osztja az igazságot, amúgy csak feltűnés mentesen.

Érkezik Percy, csak nem a garázsba, mert ő már megteheti, hogy nem megy ki terepre, hanem egyenesen az American Airlines igazgatójához, aki eléggé ideges, mert valami csomagokat is lekameráztak, amiket Percy emberei szedtek ki a lezuhant gép roncsaiból, és hát még ez a riporter nő is, szaporodnak a problémák, és Percy szerint még tégla is van a cégénél. A főigazgató úr ezen utóbbi feltételezésen még látványosabban felháborodik, és visszadobja a lasztit, hogy de mi van akkor, ha a Részlegnél van a tégla, hmm? Szinte látni, ahogy Percy feje mellett felkapcsol az izzó, azért egy titkos kormányszervezet és zsoldoshadsereg vezetőjeként illett volna, hogy erre segítség nélkül is rájöjjön. Közben Jill sajnos magához tér Nikita lakásán, és eléggé szomorú már így alapból is, hát még amikor kiderül, hogy őt gyanúsítják a főszerkesztője megölésével. Nikita játssza a titokzatos orákulumot, aki mindenről tud, de semmiről nem beszélhet, szerintem direkt cseszi Jill agyát. Közben azért kiderül az is, hogy az informátor, akinél a videó van, hamarosan telefonálni fog, úgyhogy lépni kell, annak ellenére is, hogy amint bekapcsolják Jill telóját, a Részleg rögtön lenyomozza, hol vannak. De Nikita is nézte a Szupercsapatot, úgyhogy mindig van egy terv...

A részlegnél mindeközben Percy és Michael próbálják kitalálni, hogy ki lehet a tégla, Birkhoff meg, a technikus zsenink van akkora losszer, hogy saját magára tereli a gyanút, úgyhogy el is küldik Amandához. Aztán Michaelnek más dolga akad, Nikitáék telefonpartyznak az informátorral, aki egyébként egy vékonydongájú feka srác, és tipikusan olyan feje van, mint aki nem fog sokáig élni. Plusz infóként elmondja, hogy a csomagokban, amiket a felvételen pakolásznak a kommandósok, kokain van, és ezzel össze is áll a kép, hogy miért ekkora para, hogy felvették az egész bulit. Persze mire a nehézlovasság kiér Nikitáékhoz, ők már sehol nincsenek, pedig én itt már számítottam némi akcióra, de ezek szerint nem fért bele a költségvetésbe. Amanda a Részlegnél Birkhoffot vallatja, először szép szóval, már ha a pszichológia terrort lehet annak nevezni. Komolyan, ha ez a nő parancsolna rám, levágnám a saját kezem. Sőt, talán még el is mosogatnék.

Michael közben közli a rossz hírt Percyvel, hogy elakadtak, ezért úgy döntenek, bevonják az újoncokat is a buliba és kiosztják nekik a Jill lakásán talált holmikat, hogy bogozzanak ki belőlük valamit, mindezt egy vicces vetélkedőnek álcázva, nehogy rájöjjenek, hogy ez egy éles akció, és mindenféle nem kívánt morális kérdések merüljenek fel bennük, mint például hogy akit meg akarnak ölni, az tényleg rossz fiú-e, meg ilyesmik. Alex és Jaden Thom vezetésével egy csapatba kerülnek, mert úgy még viccesebb az egész! Nikitáék útközben a feka sráchoz megállnak egy étteremben vacsizni, meg ha már ott vannak, Nikita lever két helyi rendőrt is, hogy ha esetleg van még olyan hülye az országban, aki nem találja őket, akkor az is fel tudjon zárkózni. Amanda némi testüreg motozás és egy röntgen segítségével rájön a nagy titokra, megvan a tégla, tényleg Birkhoff volt az, csak szegény olyan hülye, hogy nem is tudott róla, ugyanis Nikita egy jeladót ültetett a fogába. Na most hogy egy fogba ültetett egyszerű jeladóval hogyan szerzett tudomást a tikos akciók részleteiről, az nem derül ki, de szemlátomást Percyéket sem nagyon izgatja a kérdés, most fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva.

Alex nagyon beleéli magát a nyomozós játékba, ki is találja pár fecniből, hogy hogyan lehetne megtalálni az informátort, akit keresnek. Michael olyan büszke rá, hogy be is terelgeti gyorsan a vezérlőbe, hogy személyesen újságolja el a feldagadt képű Birkhoffnak az örömhírt. Alex sajnos későn jön rá, hogy tudtán kívül sikerült az informátor és Nikita nyomára vezetnie a Részleget, de kap lehetőséget a szépítésre, mert megengedik neki, hogy a vezérlőből figyelje az akciót. Eközben Nikitáék végre nagy nehezen odatalálnak a feka gyerek házához, aki elsőre nem túl segítőkész, de aztán Nikita tárgyal vele a megszokott módon, tehát kirúgja a lábát, lefogja, és halálra rémíti mindenféle érte küldött bérgyilkosokról szóló mesével, bár jelen esetben a fent nevezett bérgyilkosok tényleg úton vannak, sőt, miközben Nikitáék próbálják felvarázsolni a dzsátubira a mindent leleplező videót, be is parkolnak a ház elé. A halálosztag nagyon előzékeny, látják hogy ez kertváros, úgyhogy gyorsan hangtompítót tesznek a kezükben szorongatott légvédelmi ágyúkra, és már sorjáznak is befelé a kertbe.

Érezhetően nyakig ér a szar, Nikita mentőötletként fel akarja hívni a zsarukat, hogy vigyék be Jillt, mert ott legalább biztonságban lesz, de Birkhoff zavar minden vonalat a ház környékén, ám Alex közbelép, véletlenül kiömlik némi Red Bull a vezérlőben, ami pont leköti annyira Birkhoffot, hogy Alex ki tudja küldeni a zsarukat. Az örs tutira a sarkon lehet, mert másodpercek alatt megérkezik a lovasság, és nagyon szakszerűen letartóztatják Jillt. Ja igen, a feka gyereket közben a kommandósok kilyuggatták és betették hátra a kempingszék meg a grillező mellé a csomagtartóba. Jill a rendőrökkel jobbra el, a halálosztag fele utána, a másik fele meg Michael vezetésével berongyol a házba, mert Nikita még bent van. Némi bújócska után Michael egyedül marad, majd gigászi küzdelmet folytat Nikitával, aki végül is csak úgy tudja leverni, hogy kificamítja a saját vállát, áu.

A rész végére ismét győzedelmeskedi a jó, kapunk romantikus, de egyben szomorú zenét, meg ilyen szomszédokos montázst, csak itt a szemek beszélnek, nem a szereplők. Alex is vált pár forró pillantást Thommal, aki egy CD-s magnót ajándékoz neki, mer ilyen ügyes volt. Michael szomorú, Percy ideges, a videó végül kikerült a netre, és botrány lett, ami úgy látszik rögtön tisztázta is Jillt a vádak alól, mert az utolsó jelentben már valami parkolóházban mászkál. Így én még nem szurkoltam soha senki haláláért, de sajnos nem a rossz fiúk jönnek, hanem Nikita, hogy elköszönjön, én meg követem a példáját, jövő héte n ugyanitt, sziasztok!

Címkék: nikita
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T. Norbert 2011.09.21. 09:46:58

Az Aliasra márcsak azért is hasonlít a sorozat, mert Syd meggyilkolt barátját is Danielnek hítvák.

f.fredericks 2011.09.21. 13:55:06

Azért a sorozat mentségére szólva, nagyon elbaszták a riporter csaj hangját a szinkronstúdióban. Tök nem illet hozzá, eredetiben sokkal jobb volt, és nem volt ennyire irritáló. Friss az emlék, mert most daráltam az évadot. Amúgy nem egy rossz sorozat.

kekhalal21 2011.10.04. 14:02:36

Nekem is nagyon tetszett alig várom ma a következő részt.
süti beállítások módosítása