Eljött hát az őszi műsorrend a Viasat3-ra, ennek köszönhetően már csak kedden és csütörtökön nyílik lehetőségünk betekinteni a siófoki elmegyógyintézet kihelyezett tagozatának életébe, hogyvolt meg ma (szerda) és pénteken lesz, duplarésszel, egy posztban, nem kettőben. A múlt heti Korvettádám-Csonti románc ott szakadt félbe, hogy hivatalosan nem foglalkoznak egymással hálistennek, de ez bármelyik percben megváltozhat, szóval óvatosan hullámozzunk.
Az előző rész végén látott fehér limuzin tovább gördül a kamera felé és kiontja magából tartalmát is, fehér atlétás, szánné varrt hátú-karú, fukszos wannabe gengszterfazonok ugrálnak i belőle üvöltve, a hátsó ülésen tuti van vagy hat kurva, mint egy Dopeman-videóklipben, (még a végén Pókmajom tényleg visszatér a partra) de ezeket nem mutatják. Ez az apám, üvölt fel Korvettádám, te jószagú atya úristen, mondom én a tévé előtt, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy 95D némi reménykedéssel a hangjában azt kérdi, hogy az atlétások beköltöznek-e. Niki is örül a kigyúrt faternek, ezekkel szoktam én menni bulizni, sikoltja rekedt hangon, kicsi a világ, a direkt casting meg jól működik. A fater és a haverja pont úgy néz ki, mint a Jersey Shore-hasonmásverseny kiskunhalasi területi selejtezőjének két versenyzője.
Korvettádám sír az örömtől, a fater jó érzékkel Pornósbulát csókolgatja első körben, vagy ismeri, vagy ránézésre tudja, hol van keresnivalója a lehető legkisebb energiaráfordítással. Bemutatkozás, smúzolás, Csonti menten rápusztul egy kicsit a másik kigyúrt palira, aki Korvettádám keresztapja, pont erről beszélek, mondja a kamerába felháborodott hangon, kis híján rámászott. Annyira azért nem volt tragikus a helyzet, na. Buliba mennek, de csak a fiúk, amitől Csonti természetesen kiakad, ez meg milyen már, mondja, engem meg csak úgy itt hagynak? Ott, bazdmeg, nem megmondta Korvettádám, hogy nem akar tőled semmit? Legénybúcsúra mennek, közli Korvettfater magabiztos mosollyal, Levi ott áll mellette és konkrétan feleakkora, a fater ki van gyúrva kegyetlenül.
Nincs is vita, bár Pittába még lelket kell verni, mert alszik - hogy az istenben nem kelt fel az üvöltözésre, nem tudhatom - gyeremár, itt az apám, meg a keresztapám, ugyanúgy hívják, mint téged. Ő is Mr. Nyíregyháza második helyezett??? Guy Ritchie óriási filmet rendezne ezekkel a fazonokkal és Pittával. Mr. Nyírgyháza (második helyezett) a kamerába azt mondja, hogy nem gondolta volna, hogy a cseppember Korvettádámnak ekkora batár állat apja van, és kicsit megfájdult a szíve, mert ő meg apa nélkül nőtt fel, és az elég szar. Ez volt a műsor eddigi legemberibb pillanata, és tudom, hogy ennek nem erről kell szólnia, de kellett bele, és igen, megsajnáltam Pittát, na. Elmennek, Csonti kiakad, bazdmeg, ezek engem itthagytak - ezzel a mondattal köszönt el Paksi Endre is a legendás Live in Debrecen Ossián buli végén, reparaturgyán!!!!
Egy kocsmában kötünk ki, itt van a legénybúcsú, Leviék csak néznek, mint Hajdú Péter az ÖsszeEsküvők-kritikák láttán, és nem értik mi történik, most emberére talált az ifjúság, negyvenes fazonok vedelnek két pofára, kicsit meg is szeppennek hőseink. Odahaza a nők meg punnyadnak, és csajos programot találnak ki, ami annyit jelent, hogy lemennek egy kocsmába, mármint Csonti meg 95D, és isznak. A legénybúcsúban a vőlegénynek próbatételeket kell teljesíteni, ismeretlen nőktől autogramot szerezni, meg csókot és hasonló faszságok, a faszi saturészegen igyekszik, de kevés sikerrel, így Levi, Korvettádám és Pitta megy segíteni neki, így már sokkal jobban megy a dolog. Útközben spontán összefutnak egy lánybúcsús hordával, Pitta máris átállna hozzájuk. A szájrapuszi kérésnél Pitta elfelejti egy kicsit, hogy a csókot nem neki, hanem a vőlegénynek kell kérni, és egy arra ténfergő turistától kap egyet, nahát, ez a Pitta gyerek tényleg ennyire jóképű lenne?
Csonti továbbra is meg van áldva Korvettádámmal, az illatától megmozdul a piercing a pinájban, ó jaj. Korvettfater a családi címerre felvésett mottót emlegeti a fiának galuskás hangon, az összes nőt nem lehet megdugni, de törekedni lehet rá - neki ugye ez olyannyira sikerült, hogy innen hazafelé menet Pókmajomba botlott, és azóta van már pótmamája Korvettádámnak. Pittáék úgy isszák a szavait, mintha egyenesen a csajozás istene beszélne hozzájuk. Eljött a búcsú pillanata, irány vissza a házba, Korvettdám iszonyú részeg, Pitta új mottót talált magának a legendás "sunáznám a fosszóróját" helyett, "bele a fingóba", ez sem rossz. Alfa a pulthoz érkező Korvettádámnak megjegyzi, hogy Niki a faterra hajt, anyád helyett anyád lenne, igaz, megdugtad kicsit, de ez a klasszikus tragédiákban is el előfordul. Nikinek a nagydarab, kigyúrt fazonok a gyengéi.
MarciGold érkezik a pulthoz, hoztam a lóvét, mondja, bár továbbra is vannak gondok, akad, aki elissza a bevételt és az árukészletet (Levi + Korvettádám), mások cigiznek a pultban, szóval annyira nem kóser az egész, és nem, nem kell tiltakozni, van ott egy tükör, abban láttam mindent. Levonások után 120 000 forintot kapnak, eszem megáll. Felmennek a lakásba, átöltöznek, és irány inni tovább. Levi, Alfa, Korvettádám, Csonti és Pornósbula viszi a stábot valami leszakadt diszkóba. Pornósbula egy fekete cicanadrágra vett piros tornadresszel és műanyag szandállal sokkolja a népet. A buli megy ezerrel, úgy tűnik, a ma este lemegy dráma nélkül, amikor történik valami, Levi köpköd egy sort, mintha belement volna valami a szájba. Idegbeteg lesz, és kiront a helyiségből.
Az van, hogy Pornósbula, ki tudja miért, egy spray-vel szájba fújta Levit, és ez valahol érthetően nem jött be a fotballkapusnak, mert nem szereti, ha elkúrják a buliját. Korvettádám nem érti a problémát, mit csinált ez a bödüs ribanc, kérdi, miközben az meg ott tipeg mellette a rettentő tornadresszben, hagyjál a faszomba' azzal a kurvával, mondja Levi. Ezt nekem mondtad, köcsög, kérdez vissza Pornósbula némi fáziskéséssel, neked hát, eredj vissza, és szopd le az összes faszt, veti oda Levi már a ház lépcsőjéről, és megy felfelé dühödt léptekkel. DRÁMA. Miért vagy faszszopó, kérdezi kedvesen Pornósbula, és rohan Levi után, az kóser, hogy ti egész nap a vizet locsolgatjátok, mi? Levi leszarja a dolgot, levetkőzik, és belefekszik a világ legkoszosabb vízű dzsakujába, hátha ott megnyugszik. Pornósbula visszamegy Csontinak panaszkodni, aztám megmutatja, hogy bulizik egy úrinő, feles feles után a pultnál és bosszúsmárol valami kopasszal amiatt, hogy Levi leszarja. Gratula.
Pornósbula megunja bulit és felmegy a házba, a parfümgate tovább gyűrűzik, két idegen adta Pornósbulának a parfümöt amivel szájba fújta Levit, ezt a teljesen szétcsúszott Korvettádám nem bírja elviselni, hogy tehetsz ilyet, mondja, közben az ajtófélfa támasztja meg úgy ahogy. Pornósbula bezavarja a házba, eriggyinnen, beszédem van Levivel. Nem jutnak túl sokra, mert Levi leszarja, mit mond Pornósbula. A dzsakuban már szürke a víz, így ki is száll belőle, és megy felvenni az alsógatyát, amibe délelőtt a molylepkét applikálta Pornósbula. Ez annyira megtetszik neki, hogy felszabadultan röhögni kezd és megkergeti Pornósbulát, meg ráfekszik és minden a legnagyobb rendben ismét, nincs harag, mi jóbarátok vagyunk. Be is fekszenek a szobába, és Pornósbula egy laza mozdulattal megint lefújja, amiből párnacsata lesz, de baszás nem.
Nem úgy, mint a másik szobában, mert Korvettádám bemegy Csonti mellé, és rákucorodik, először csak egy kis pettingre, aztán beindul a henger, Korvettádám részegsége ellenére meglehetős vehemenciával döngöli a farkát a piercingelt pinába, de elmenni az istennek nem sikerül neki, úgy meg pláne nem, hogy Pornósbula benyit rájuk. Korvettádám szopást kér, hátha úgy elmegy, csak öt percig, mondja Csontinak, ha nem megyek el abbahagyhatod. De bazdmeg, már fáj a szám, kiált fel kisvártatva a takaró alól előbújó Csonti, mekkora farka van ennek a Korvettádámnak? Ezzel vége is az első epizódnak. Reggel végre felvirrad a nagy nap, Alfa születésnapja mármint, meglepetésbuli haverok, és hasonlók jönnek. Az ébredés nem megy könnyen, Levinek kell vagy öt perc, mire le tudja nyomni a csörgőórát, pedig egy gomb van rajta, na sebaj.
Korvettádám eldicsekszik a tegnap estével, fröcsögött minden, volt szaxi is. Nagyon megdugtad, kérdi Levi, nagyon hát, de nem tudtam elmenni. Ezen jót röhögnek. Van pénz, lehet menni vásárolni, az ebédlőben megy az összeírás. Kell virsli, sajt, ugyan már, nem kaja kell, hanem pia. Korvettádámnak jut eszébe Alfa, beszéljük meg mi legyen most, hogy még alszik a csávó. Tényleg, vegyünk a buliba is cuccokat, mondja Levi. Korvettádám szerint Niki vigye el Alfát vitorlázni, így szépen össze lehet készíteni mindent. Nem yachtra, valami kisebb hajóra, teszi hozzá sietve, elég baj az, mondja Niki, aki szeretne igazi celebpicsa lenni. Bemennek a hálóba, testületileg ráugranak Alfára és énekelnek neki, boldog szülinapot innen is. Alfa azt kibírta röhögés nélkül, hogy mindenki a gyomorszájába ugrott.
A nagy örömködés után indul a gecizés a pénzen, 95D és Csonti szépségnapot akar tartani, nem tudom ez mit takar, de ha jónőnek akarnak kinézni, az nem jön ki százhúszból, most szólok. Niki is szeretne jól kinézni, de neki most a hajókázás jutott. Niki, valamilyen általam ismeretlen oknál fogva a bolondokháza pénzügyminisztere lett, és úgy osztogatja a lóvét, mintha sajátja lenne, gondosan kiszámolja, mennyi egy masszázs és a fodrász, és egy fillérrel nem ad többet Csontiéknak. A megmaradó lóvét elrejtik a matrac alá, mert félnek, hogy Korvettádám elviszi és elissza Levivel. 95D-nek nem tetszik a dolog, de nem szól semmit. Csonti és 95D félórés masszázzsal nyit, megkíngyolják őket, érdektelen az egész jelenet.
Korvettádám elmeséli a baszást a konyhában, simogattam, aztán dugtunk. Csonti 95D-nek azt meséli, hogy kiakadt az állkapcsa a szopástól, de az istennek nem ment el Korvettádám, a vérgeci 95D meg erre komoly arccal azt nyögi be, hogy mert impotens, bizony. Ettől Csonti megretten, jézusom, akkor most egy impotens fiúval dugtam? 95D szerint ez csak taktika, mármint Csonti részéről, és a pinájával fogja meg Korvettádámot, aki meg közben a házban azt taglalja Nikinek meg Alfának, hogy mindketten bulizhatnak, mármint ő meg Csonti, de ha úgy alakul, akkor dugnak egymással. Na, erre kíváncsi leszek. Csontiék mennek fodrászhoz, ezzel sem foglalkozunk, mert kit érdekel, Niki viszont viszi Alfát hajókázni, amire eddig még Alfa praxisában nem volt példa, és nagyon örül neki, és igen, ő is eljátssza Leo Di Capriót a Titanicból, mint a film megjelenése óta oly sok ember.
Levi és Pornósbula melózik a pultban, Levi rappel unalmában, a legjobb sor a következő: beköltöztél mellém / mint egy pulikutya / két nap múlva jöttem rá / büdös ez a bula. PÓLÓRA! A két liba közben megérkezik a fodrásztól, 95D haját megmosták, Csontiét megfésülték, nagyjából ennyi látszik a dologból, Pitta láthatóan leszarja az egészet, és morcos, mert neki megint nem jutott pénz, és kezd elege lenni abból, hogy más költi a lóvét, ő meg eddig egy vasat sem látott, adjatok egy tízest. De a tortát is ki kell fizetni, tiltakozik 95D, leszarom a kibaszott tortát, AGGYÁPÉNZT! Csontiék keresik a lóvét, a matrac alatt nincs, nincs hát, mert Niki egy bödüs paraszt, és elvitte magával az összeset, és mint azt a kamerába elmondja, esze ágában sincs hazavinni belőle, lófaszt, majd ő most magára költi a 75 000 forintot, mert jár neki.
95D és Pitta lemegy Leviékhez és bemószerolják Nikit, a fösvényt, elvitte a lóvét a geci, most mi legyen. Kérjünk MarciGoldtól, találják ki, de az meg nem ad, mert vagy nincs pénze, vagy csak szimplán a fasza kivan a gyengeelméjű társaságtól, én sem adnék, ha ilyen hülyék, hogy egy csalánszájú műanyag babába dugják a pénzüket, meg is érdemlik. Pornósbula szerint Csonti meg 95D feleslegesen ment fodrászhoz, a hajukat ennyi pénzért ő még be is fonja, inkább takarítottak volna, mert a ház szalad, minden hótt dzsuva. Pitta kiakad, nekem kellett volna mosogatni, hát a faszomat bazdmeg. Pornósbula védi Nikit, biztos véletlenül vitte el magával, na ja.
A pénzes asszony pont egy cipőboltban van, fehér tornacipőt próbál a csülkeire, jól áll, mondja Alfa inkább csak udvariasságból, nem meggyőződésből, tipp-topp topánban tipeghetsz tova te takaros takarítónőket tanyasi tahóvá tevő tékozló társ, tébolyult tajtékot tejel tökéletes tested. Ha már egyszer elköltöttük, akkor már mindegy, közli a kamerával, ez jár nekem oszt kész, leszarom. Otthon Pitta a 15 000 fontos szépítkezésből űz gúnyt, felugrik az asztalra nekifutásból és üvölt, Levi masszírozz meg tizenötér'! Egy órája mosogatok, baszki, mondja Levi, és kurvára unja már a dolgot. Éppen az esti bulira kezdenének készülődni, amikor a lakásba beront valami ember és pezsgőt locsol szanaszéjjel, ezzel sikoltozós menekülésre késztetve Pittát és Pornósbulát. Pitta egyik haverja az, aki kulát fröcsögtetni jött le vélhetően. Levi a tükrön hagy üzenetet a többieknek, mert Csontiék ugye a pultban, Nikiék meg valahol éppen a pénz kúrják el.
Elundulás előtt Levi a biztonság előtt még vedel egy félórán át, majdnem össze is hányja magát, Pornósbula meg Hófehérkének öltözik, amitől pont olyan lesz, mint egy kivénhedt pornós ribanc, aki Hófehérklnek öltözik. Nikiék is megjönnek, gyors átöltözésbe kezdenek, mert indulni kell, Alfa nem sejt semmit a meglepetésbuliból. A Tesók nevű kocsmában Pittáék mindenféle haverral találkoznak, Pornósbula öccse és egy leszbikus barátnője is tiszteletét teszi, akivel 13 éven át voltak együtt, hogy milyen értelemben, azt a fantáziánkra bízza. Csontiékat hamarabb elereszti MarciGold, így Nikiékkel együtt mehetnek a helyszínre, neked meg mi van a hajaddal, kérdezi Csontitól Niki, de nem olyan hangsúllyal, mint akinek tetszik a dolog.
A Tesókban hamarosan együtt a különítmény, a meglepetésvendégek meg az emeletre elbújtatva, mert jött egy rakás, 95D-nek is sikerült valami ráérő havernőt találni Pesten, Alfa haverjai meg elég szép számban lecsábultak, vélhetően az ingyen utazás + ingyen pia ajánlatra. A meglepetés alapos, mindenki énekel, jönnek a haverok, Alfa sír és meghatódik, a húga is ott van a vendégek között, még 95D sem hitt a szemének, hogy ilyen nagyszerű meglepetést rittyentettek neki. A képvetítés alatt Alfa de homó voltam, menj a faszomba felkiáltással fogad pár képet, és hiányos felső fogsorát villogtatja, amitől nem biztos, hogy nyugodtan tudok majd aludni. Volt érzelem a buliban, mondja Levi, de a pokol akkor szabadult el, amikor a fotballista megközelítette az asztalon álló tortát.
Nagyjából tíz másodperc alatt alakul át a Tesók tánctere, félmeztelen emberek hajigálják egymást az ünnepi tortával, dűl-borul mindenki, üvöltés, fetrengés, tortadarabok mindenütt, ezért érdemes volt Csonti haját megcsinálni. Az egyik budiban Pitta dug kegyetlen erővel, mint később kiderül, Pornósbula leszbikus csaját, aki ugyan mondta neki, hogy ő nem szereti az ilyet, de aztán a rettentő hímtag meggyőzte arról, hogy de, nagyon is szereti. Pitta, a leszbikusokkal suttogó ezzel úgy érzi, megtette kötelességét. Pénteken újabb két rész, ezúttal Pornósbula-95D csörtével, ami, ha van isten, iszappirkózásba torkollik.
Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!
Facebook kommentek