Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X08

2011. szeptember 20. 12:30 - Hódos Hajnalka

A tegnap esti hosszú öfit már egyedül néztem, Gyöngyi „szó se lehet róla” felkiáltással vonult ki a szobából, Idó a bármit csinálok, csak ezt ne kelljen nézni ürügyén felkapott egy könyvet, percekig röhögtem vinnyogva, mikor megnéztem, mit. Alex Haley: Gyökerek. Hát, legalább ez stimmel. Uramistn, hát Balázs kardigánnyát, ha már a kilós turkálóban akadt rá a sztájliszt, miért nem vasalták ki legalább? Az öfi unalmasan kezdődik – és úgy is folytatódik – Kinga csinálna lecsót, de egyedül nem megy. Kinga azért csinál lecsót, mert csak lecsót tud csinálni, úgyhogy most elsüti az elsőt meg az utolsót. Gergő értetlenkedik, miért báli ruhában kell lecsót csinálni, Fecó segítőkész, de a hajmát nem tudja megkülönböztetni a paradicsomtól, ja, hogy fel is kell vágni? Gergő beleugat a mutatványba, mér nem ebbe csinálod, he? Gergő ne szólogasson be, mert kezd idegesítő lenni, hogy mindenkinél jobban tud mindent, jóvanbazmeg, teszi fel az a kezét, ha itt zizegés van, akkor ő meg sem szólal.

Ez itt egy frappáns képaláírás

A nem mén a tűzhely a Villában úgy látszik Örök Probléma, Fecó mossa kezeit, ő nem ért az LCD kijelzőkhöz, Gergő elmondaná, hogy indukciós a főzőlap és az sem mindegy, hogy milyen edényt tesznek rá. A kínkeserves előkészületek közben azért arra is marad idő, hogy Attila lekacsacsőrűzze Veronikát, Gergő ebből sem marad ki, szerinte Veron szája inkább egy kettéhajtott matracra hasonlít. De jó értelemben. A jelenet végén Fecó és Kinga kezet fognak a nyers lecsó fölött, ez jó mulatság, férfimunka volt! Taktikázást, ármányt és szerelmet egyelőre nem sokat látunk, a vizes játékoknak köszönhetően cicitpopót annál többet, halálosan untam, röplabdázás vízzel töltött lufikkal, aztán a másik csapat vízzel töltött lufijainak kilyukasztása, végül az úszó szigetnek nevezett kör alakú, pálmafával díszített matracra való felmászás és visítás, illetve ki pucsít nagyobbat verseny, a játék lényegére nem jöttem rá, Sehi meg arra nem, hogy három ember az trió, nem páros. Sehere az a fajta csaj lehet, akinek, ha kinyalják a seggét, az a baja, hogy nem fénylik eléggé, eddig még csak nyavalygott és nyárászkodott, és ma még fog is.

Rövid reklám és a Plázacicák megtekintése után mindenki lehetőséget kapott, hogy elővegye. A személyes tárgyait, amit Attila persze nem hozott magával, mert neki az érzelmek meg az emlékek számítanak. Ha valaki rajtam kívül már rájött arra, hogy mi a fasz van Attila kezén és miért nájlonozza be éjszakára, köszönettel venném, ha felvilágosítana, varrásra tippelek egyébként. Sehere egy szívet hozott, a mamától kapta, aki a kórházban jutott hozzá, hálistennek azt nem fejtette ki, milyen körülmények között, nem is Seherének szánta, hanem Barbikának, de mivel a mama pár nap múlva meghalt, kiszedte Barbika szájából, gondosan letörölgette róla a kutyanyálat, két ujjal belemártotta a domestosba, nehogy a műkörmöt oldja a vegyi anyag és azóta ez fontos, mert ezt kapta utoljára. Kinga nem akar sírni, mert akkor azt mindenki látja, de mégis picsog, a legfontosabb embertől kapta és nem gondolta, hogy ennyire fog hiányozni senki. Neki mindenért meg kellett küzdeni és az ő életében semmit nem adtak ingyen. Elképzelem, ahogy Kinga bezárkózva hisztizik a szobában és éhségsztrájkkal fenyegetőzik a háromszáz köbcentis bóti cicikért meg egy újabb helókittis telefontartóért, anyuék meg könnyezve tárcsázzák a háziorvost, Kinguska ma még nem evett és dél.

Kinga a legfontosabb embertől kapta a macit, aki lány, úgyhogy ezt jól továbbgondoltuk ám

Fecó Andzselínát meg a gyerekeket mutogatja és meghatódik attól, hogy meghatódik. Jaj, de most Veronika azért sír mert a Fecó is sír, úgyhogy most fel is vesz egy bugyit. A szobában Sehere irigykedik, mert azok, akik sírtak, viszontláthatják azt, aki miatt sírtak, bezzeg ő nem és nem ugyanaz, hogy a mama fentről nézi és drukkol neki, ezért most ő is sír egy kicsikét, ha ez az előző szériában a VV Anikónak bejött, nehogymá neki ne. Bénító Tekintetű Annamária érkezése felkavarja a Villa életét, mit képzel ez a luvnya, ők már kerek 24 órája Villalakók és akkor ez az idióta picsa bevágódik ide, mint féltégla egészbe’. Sehere egyenesen sokkot kap, hát ő nem mert volna ide így bejönni és egyébként is, ez a ValóVilla, vagy a diliház? Lényegi különbség nincs, aranyom. Annamária előzőleg beharangozott meglepetése egy tálca palacsinta és az, hogy mindenkivel négyszemközti elbeszélget a nyugiban. Hálásan veszem észre a nyugágyszerű pamlagokat, úgy látszik, a Gigi-Jerzsi elvonulásokból az RTL-nek is elege volt, nemcsak nekem, bár a dugást ők sem az ágyon erőltették, gondolom, a kísértet-póz még mindenkiben élénken él.

Fecó rí, Veronika meg elmegy és húz egy bugyit, a kettő között nincs összefüggés

Gergő Annamária első páciense, hát nem sok köszönet van a beszélgetésben, Gergő szerint BTA egy gigászi idióta személyiségű csaj, hülye fejtartással és nézéssel. Attilának sem túl hízelgő a véleménye, kigondoltál magadnak egy szerepet és azt hozod, de ezt kurva nehéz lesz huzamosabb ideig csinálni. Nem is sejted, mennyire, leheli a Halál Angyala válaszul. Fecó ellentment Gergőnek, hogy ez mit jelent, még nem sikerült megfejtenem. Sehere nem ül le, Annamária bassza meg a palacsintáját is, kurvára flegma vagy, kisanyám, mi a faszt képzelsz magadról, he? Én nem vagyok a csillagod, bébi. Te óvónéninek készültél, kérdez vissza BTA, és te bazmeg, pszichiátriai esetnek? Béni az aztalnál összegzi a dolgokat, ha megengedik. Gergőtől azért nem számított ilyen érdekes reakcióra, hé, nem tanítottak meg rá, hogy kussoljál, ha más beszél? Seherével azért csak megtalálták a beszélgetés végére a hangsúlyt, Attila, rólad meg semmit nem tudtam levenni, te furcsább vagy még nálam is. Gergő szerint a Furának buta tehén nézése van, a Fura szerint Gergő egy szemtelen piaci légy, ebből vagy verekedés, vagy hatalmas dugás lesz, majd meglátjuk. BTA inkább igyon valamit, vagy lazuljon már valahogy. Akkor kér egy cigit. Hogy milyet kapott, nem derült ki.

Meghalok, hogyha rám nézel

Ha a Lakóknak nem lenne még eléggé tele a töke BTA-val, most még szimpátiaszavazást is kell róla tartani. Attilától kettest kap, mert belátott a szoknyája alá és ez neki rossz élmény volt, Fecótól nyolcast, mert van valami a körrel, de kétlem, hogy a filmre gondolt és ő szereti a kört, az egyenest meg a vonalakat is. Gergő elégedett, felőrölték a hülye picsát, Attila óvatosságra int, ne adjanak sok pontot, mert a következő lakók látják a műsort és jópofák lesznek. Az eredményhirdetést mindenképpen Gergő szerette volna levezényelni, állítása szerint azért, mert neki van fájtya a csajjal, szerintem azért, mert egy fontoskodó köcsög. Ötöst kaptál a tízes skálán baszki, viseld becsülettel és tisztességgel, szevasz Banya, Isten hozott! BTA sejtette, hogy öt pontot fog kapni és nagyon igyekszik egy nagy ívben szarok rátok nézést kicsikarni magából, én adok neki egy kilencest, ha végre leveszi azt a kurva combfixet meg a pinaszőrvillantásra alkalmas hosszúságú szoknyácskát. Ma érkezik egy Plázacica, fürdőruhában, mert megszavazta az istenadta nép, hát örülök, na.

 

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
449 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.09.20. 12:38:02

Nahát, ezt sem gondoltam volna, hogy első leszek:), éljen, éljen...

Ámbár, be kell, h valljam, hogy még nem olvastam el! Megelőlegezek egy gratut Hajninak!:)

Giedi 2011.09.20. 12:43:35

Szia Hajni. Csak azért nézem ezt az ... izét, mert így élvezetesebbek a HV-k. Egyébként a seregben nálunk is volt hasonló: "Maguk ott négyen, egyemisták! Szép kis trió!"

Frucsasz 2011.09.20. 12:46:07

Pedig tuti, hogy A kör c. filmre gondolt. Ott volt a kiscsajnak ilyen lesunyt állú, alulról felfelé néző tekintetete. Csak az övé jobb volt :)

backtoblack 2011.09.20. 12:46:35

Igen, attól egy kicsit én is meglepődtem, hogy kerek egy nap után micsoda összetartó csapat kovácsolódott ott bent! :D

Frucsasz 2011.09.20. 12:48:01

Amúgy vicces volt. Gergő kontra Fura esetében Fura beugat "anyukád nem tanította meg, hogy nem dumálunk közbe, ha más beszél?" Majd rá öt percre, mikor épp valamelyik srác (azt hiszem, szintén Gergő) mnodott volna 3 mondatot, Fura már a másodikba beleugatott... Akkor az ő anyukája mit tanított?

haruka 2011.09.20. 12:49:08

Tegnap néztem vagy öt percet az élőből, és BTA teljesen normálisan viselkedett, tán még poénkodoni is sikerült neki. Szóval sikerült kb 5 percig hoznia a neki írt szerepet.

@ladyandhenk: na, bagoly mondja verébnek, hogy kommentel! :P :D

mocskosmacska 2011.09.20. 12:52:56

@Frucsasz: Ha tényleg állami gondozott volt, akkor semmit.

Attila kezén friss tetoválás van. Pár napig óvni kell, ezért szoktak celofánt tenni rá.

mocskosmacska 2011.09.20. 12:53:38

Gergő még mindig a sitten hiszi magát és próbál a rangsor legelején lenni, nehogy valaki análisan sexuálja.

BarBwire 2011.09.20. 13:03:07

@mocskosmacska: Rögtön rátetováltatta magára, hogy VV? ÉS kinek fogja mutogatni?

foxglove (törölt) 2011.09.20. 13:07:38

ez jó volt, lelkesen bólogattam végig:)

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 13:18:26

@ladyandhenk: még a végén elbízom magam :))

@Giedi: kösz. jók a cickóid :D

@Frucsasz: a haja is. :D

@foxglove: :)

aardwark 2011.09.20. 13:25:24

@mocskosmacska: vazelin+celofán az a friss tetkó miatt, dehogy mit ábrázol aztatat nem tom :) a vazelin meg még akármire jó lehet ... :)

BTA amúgy borotválkozhatna, és nem a lábára gondoltam..., az a villantás/pucsítás nálam -2 pontot ért azonnal

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.09.20. 13:31:43

"Fecó és Kinga kezet fognak a nyers lecsó fölött, ez jó mulatság, férfimunka volt!" Tudtam!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 13:39:50

Ez megint komoly lett, mosmá télleg megnézek egy részt... :D
Amúgy BTA kábé úgy viselkedik, mint a Beetlejuice c. filmben Winona Ryder :)

Let's 2011.09.20. 13:40:24

@aardwark: jajaja, épp írni akartam, hogy azt a villantást sajnos nem csak Attila látta! :D

Blöe

Matrix_ 2011.09.20. 13:42:03

Én teljesen azt hittem, hogy az lesz a meglepetése Bénító Arankának, hogy előveszi a lompost és bemutatkozik Kis Aladár néven. Legalábbis ahogy előadta a dolgot az együttalvásra való felhívás után ... :)

MissX 2011.09.20. 13:46:16

@Let's: aszem azt en is elkaptam, de en nem lattam semmit. nincs ferfi szemem :(

Let's 2011.09.20. 13:57:04

@MissX: te jártál jobban, hogy nem láttad :D

Asszem amúgy nem sok tusolós jelenetet fognak bevágni Kör-Samara hölgyeményről, leesne a nézettség a Conan a barbár alá

van-e szándék 2011.09.20. 14:00:45

az "Ez itt egy frappáns képaláírás" nagyon odabasz :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.09.20. 14:04:43

sziasztok!

ne dobáljatok meg kővel, de én nem nézem ezt, viszont a hv-t imádom olvasni.

Hajni légy üdvözölve innen is! :))

Azt szeretném kérdezni, hogy ez a Vera az alkesz Verája? bejutott? vagy egy másik akinek szintén szét szilikonozták a száját? gondolok itt arra ahogy becézgetik

Let's 2011.09.20. 14:07:59

@bukott madonna két nagy didivel: ő az. Nemrég egyébként megcsípte a gondnokunk felső ajkát egy darázs.

Pöccre így nézett ki, ezeknek se kéne lóvé töltsére :D

MissX 2011.09.20. 14:11:18

tutira perverz vagyok, mert megkerestem beni villantasat. kinagyitottam, visszatekertem, neztem neztem, de nem tudom mit kellett volna latnom. aztan lehet, hogy nem is ott villantott mikor felallt az asztalnal?

bukott madonna két nagy didivel 2011.09.20. 14:11:32

@Let's:

áááá akkor hurrá! nagy egy ikufájter az a nő! :)))

Kicsit még nem vagyok képben ki kicsoda, de el fogom olvasni az előző hv-ket is, hogy képben legyek.

Tüzitündér 2011.09.20. 14:16:11

Azt imádom ebben az egészben, hogy Hajni soha nem okoz csalodást! Eddig egyet tudtam nézni a fekete (vagy barna) hajú picskának a bes(z)avazását !Nekem tökre adams family jutott eszembe róla.
Szeretlek Hajni! :):)

Let's 2011.09.20. 14:16:35

@MissX: kósza szőrszálakat én sem láttam, ahogy aardwark, csak magát a tomport! Az is ölég volt :D

Akármi Áron 2011.09.20. 14:19:18

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Megfejtődött a malőr,(nem lesz gyilkolás) nem volt szándékos a kollega részéről sem, csak nálam olvasta az ő posztját, s míg én kávécskáért mentem, visszatette oda, a kurzort a hozzászóláshoz, ahol volt, csak posztot nem váltott. Én viszont autamikusan írtam... tanmese részemről:)))
Veled minden rendben változatlanul:)))

aardwark 2011.09.20. 14:27:30

@Let's: @MissX: idézet volt a Ford Fairlane-ből :) de sok hiányzott hozzá :)

ja és aki egy normális lecsót nem tud össze ütni, hááát... az akármire is képes lehet (mondjuk bemegy a villába)...

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 14:31:56

Szabadnapos gályarabként hadd jegyezzem meg, hogy BTA-t el tudnám képzelni a Battle Royale valamelyik szereplőjeként.

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 14:32:58

Szabadnapos gályarabként hadd jegyezzem meg, hogy BTA-t el tudnám képzelni a Battle Royale egyik szereplőjeként.

pocokpocok 2011.09.20. 14:33:24

sziasztok!
ez a psziho-p.csa biztos beépített ember...nem lehet ennyire súlyos vki szabadlábon!

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 14:33:31

fasza. egyszer akartam leírni.

Let's 2011.09.20. 14:34:00

@aardwark: régóta nyüstölnek, hogy nézzem meg! Lehet itt az ideje :D
Akkor azután majd hitvita drámákat folytathatunk Béni valagáról ;)

Akarjuk mi ezt? :D

pocokpocok 2011.09.20. 14:34:46

éjszakai hol van/hol nincs élőadás nem lesz?
nem tetszik ez az este 9-es összefoglaló: melósként hót hulla vagyok már ilyenkorra...:(

mjordan 2011.09.20. 14:44:36

A vásári árus kölöknél az a kamusírás,omg...:DDD

Zelefánt 2011.09.20. 14:50:20

@Peter_Cs:
Csak a balta hiányzik a kezéből...nem?...

Zelefánt 2011.09.20. 14:51:08

@Peter_Cs:
Meglátni és megszeretni...egy pillanat műve volt. Olga a múlt...Annamari a jövő.

tojas99 2011.09.20. 14:52:08

Csak azért ugrottam be, hogy beírjam:

BUZI aki nézi ezt a szart!

nyanyanya 2011.09.20. 14:56:00

"meghalok, hogyha ram nezel":DDDDDDDDDD

van-e szándék 2011.09.20. 14:59:29

@tojas99: látom, ismered a logikás viccet :D

Matrix_ 2011.09.20. 15:05:35

@MissX: Linkeljed mán be légyszives. Más is perverz ám! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 15:19:11

Annamari viszont lebukott, VV Sittes, Dubai Regyna bátyója leleplezte, hogy csak szerepet játszik. Akkora nagy felfedezés volt, hogy majdnem kikiáltottam Sergeant Obviousnak.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.09.20. 15:21:56

Hajni, imádlak. (ennél tömörebben nem tudom kifejezni)

friss tetoválás van a náci tömeggyilkos-szerű fickón, azt takargatja éjszaka fóliával. én egy felcsúszott csuklószorító motívumra tippelek.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 15:30:44

Most nézem csak, hogy a plázacicák közül tényleg olyan putri az egyik, hogy egy árva "y" sincs a nevében???
Niki, szégyelld magad!
Vagy csak elírás lenne? Hiszen tálcán kínálja magát kétszer is a lehetőség! Mondjuk így: Láwoljatok, külgyetek SMS-csit, Puszy Nykky
(most megyek és hányok egyet...)

vegato · http://smileandrun.blog.hu/ 2011.09.20. 15:32:51

mindig az jut eszembe hv-okat olvasva, hogy ilyen stílusban kellene közvetíteni a parlamenti ülésekről is. vagy egy napról az irodában bár azok nem túl viccesek igaz ez a műsor sem az, inkább tragikomikus

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 15:35:16

@nyanyanya: :DDDD bevallom őszintén, én is röhögtem a saját poénomon....

@Nelson M: juj, köszönöm. :)

@tüzitündérNo1: én is téged :)

Hurri Kán 2011.09.20. 15:35:40

Nem csoda, hogy Fecó nem ért a főzőlaphoz. Nem indukciós tűzön sütötték a fekete csibét.

JOKKA21 2011.09.20. 15:38:22

Kingát és Seherét küldjék kapálni, mert nagyon idegesítőek.Hajrá Annamari!:D

JOKKA21 2011.09.20. 15:41:29

Remélem mutatják majd Kinga részeg grimaszait.:D

dr. gernika 2011.09.20. 15:41:38

"A jelenet végén Fecó és Kinga kezet fognak a nyers lecsó fölött, ez jó mulatság, férfimunka volt!"
Őszintén Hajni, én tegnap este azt hittem, az a látvány téged jobban fel fog kavarni. :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 15:43:18

@Ayesha/Scotch neat, please!: Igen, ők valódi pécék, de Niki??? Egy szem y, x, vagy -csi nélkül??? Háhogy??? Háhova??? :)
@JOKKA21: Annamari egy héten belül szöges léccel fogja kergetni őket a medence körül, abban biztos lehetsz :D

dr. gernika 2011.09.20. 15:46:40

"Sehere egy szívet hozott, a mamától kapta, aki a kórházban jutott hozzá, hálistennek azt nem fejtette ki, milyen körülmények között, nem is Seherének szánta, hanem Barbikának, de mivel a mama pár nap múlva meghalt, kiszedte Barbika szájából, gondosan letörölgette róla a kutyanyálat, két ujjal belemártotta a domestosba, nehogy a műkörmöt oldja a vegyi anyag és azóta ez fontos, mert ezt kapta utoljára."
Köszönöm, tökéletesen visszaadtad, amit a műsor alatt éreztem. :DDDD

biohazard 2011.09.20. 15:47:24

Tetováláshoz: a folpackot éjjel-nappal kell(ene) hordani (alá bepanthen) három napig, azért, hogy berohadjon alatta a cucc, és fürdéskor nyálkás fekete takonyként távozzon.

johanna-ne 2011.09.20. 15:51:05

Csak egy szösszenet: A vv5 győztese Dukai Regina bátyja a Gergő. Tegnap valaki hiányolta, hogy miért nem raknak be transzvesztitát is a villába, összeesküvés elméletem szerint már bent van tippeljetek.

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 15:51:21

@gernika: már nem ráz meg semmi. :D

@biohazard: heló, valami ilyesmire számítottam első kommentnek :))))

JOKKA21 2011.09.20. 15:52:06

Attila helyében én non-stop nézném Annamáriát.:D Gergő tényleg egy fontoskodó, de a Tesókáját elvinném vacsorázni mekibe.Kinga és Sehere olyan csajok lehetnek, akikhez, ha egy átlag ember(olyan, mint én) oda megy, hogy szia szeretnélek megismerni, akkor az az első kérdésük, hogy bmw-d vagy audid van?Ha kijön a két szőke "szépség" biztos a 100 leggazdagabb magyar listáról választanak "szerelmet".Claudio repülni fog, mint Juventus az első osztályból pár éve.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 15:53:37

@biohazard: Mondjuk én 2 hétig pólyáltam éjjel-nappal, 2 tubus ment el... :D

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 15:54:03

@JOKKA21: hinnye, de szép volt ez az utolsó mondat.... :D

JOKKA21 2011.09.20. 15:55:16

@Möff CAT: Úgy legyen.:D Ma vajon melyik plázaszépség jut be?CKM Dya pucsított nagyon, ezért rá tippelnék.Szőke stewardess és Sysi "hercegnő" nem mutatott husit.

JOKKA21 2011.09.20. 15:56:26

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Köszönöm, de Ti jobbakat írtok a postokban.:D

dr. gernika 2011.09.20. 15:59:37

És köszi, Gergő tényleg egy fontoskodó köcsög, hatalmas arc a semmire. Ha az én arcomat pofizgatta volna úgy, mint Seheréét, már nem lenne kézfeje.

MissX 2011.09.20. 16:01:16

@Matrix_: valovilag.hu/video/141217
a vége felé lesz valahol, mikor feláll valamiért

dr. gernika 2011.09.20. 16:09:09

@aardwark:
"BTA amúgy borotválkozhatna, és nem a lábára gondoltam..., az a villantás/pucsítás nálam -2 pontot ért azonnal "
Screen shot-ot. Most.

lbmatrix 2011.09.20. 16:10:20

Nagyon jó ez az eresztés is nálam. screenshot engem is érdekelne a pucsításról.
mindenesetre tetszett, hogy ez miatt valaki csak 2-est tudott adni neki :)

www.jatekpont.com

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 16:10:58

@sogeking: Bénító Tekintetű Annamária. Ma még nem volt Saxobeat, beteg vagy, vagy félted a farkad? :D

penelope garcia 2011.09.20. 16:10:59

Ahogy elnézem, mesmeg retttttentő nagy odabent a sötétség.

sogeking 2011.09.20. 16:13:17

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: most olvasom a velveten, hogy bugyi nélkül énekelt (azért egy short volt rajta:)

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 16:14:48

@sogeking: ha ez számít valamit, én se hordok.

MissX 2011.09.20. 16:16:05

@gernika: én csináltam egy screen shot-ot, de csak mailben tudom elküldeni.

dr. gernika 2011.09.20. 16:16:57

@MissX: Dettó. Szerintem az enyhén bolyhos szélű szoknya árnyéka tévesztette meg a fiúkat.

dr. gernika 2011.09.20. 16:17:44

@MissX: Nem kell köszi, megnéztem a linkeden.

Talpig Jimmy 2011.09.20. 16:19:27

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: JOKKA21 gondolom félreértett. Te a Juvének örültél :)

biohazard 2011.09.20. 16:21:13

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Szia! Köszi! Viszlát! :)

@Möff CAT: Nem jó, nem tud jól varrasodni. Persze egy kisebb varrásnál nem igazán számít, de pl. egy teljes hátnál már van jelentősége.

JOKKA21 2011.09.20. 16:24:26

Nekedvalóban egy forma énekelte a titanic dalát, könnyesre röhögtem magam rajta a sokk után.:D

genevieve 2011.09.20. 16:25:53

egyáltalán miért ül egy nő úgy, hogy szét van tárva a lába, és az is feltéve az asztalra? pláne szoknyában?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 16:26:55

@biohazard: OFF: nekem azt mondta a tetováló srác, hogy pont az a lényege, hogy ne varasodjon, met oda dolgozza ki a bőr a tintát és foltos lehet meg halvány :) ON

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 16:29:23

az gáz, hogy ha megátkoztam valakit és úgy tűnik, hogy bejött?

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 16:32:24

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ó hajnalkám, nem te vótál, hacsak nem te vagy a főnököm.:D:D:D:D

dr. gernika 2011.09.20. 16:36:03

@Möff CAT: Akkor már inkább Nycky vagy Nyckie.
@biohazard: Eddig sem terveztem tetováltatni, de köszönöm a végső megerősítést.

sogeking 2011.09.20. 16:36:31

@Ayesha/Scotch neat, please!: Gergőt megátkozhatnád, nem kell valami nagy dolog, elég ha nem tud kijönni a mosdóból:)

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 16:39:23

@sogeking: ez se volt nagy dolog, csak most kicsit beszartam saját magamtól.
Érdekes, ha mást kértem/kívántam, sose kaptam meg.

dr. gernika 2011.09.20. 16:40:41

@sogeking: Én Seherére kérnék egy hangszalaggyulladást. :)

sogeking 2011.09.20. 16:41:19

melyik embertípust utálja legjobban Annamária? - plázacica

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 16:44:30

@gernika: asszem foglalkozást kell váltanom, megyek a Gecótévére. Bocs, Ezotévére.
Rendelésre átkokat szórok.:D:D:D

sogeking 2011.09.20. 16:46:41

@Ayesha/Scotch neat, please!: akkor én meg gyártok átok ellen védő medálokat

Felfelé sikítok a hullámvasúton 2011.09.20. 17:01:41

Hali Mindenkinek!

Hajni először is grat az öf-höz, ismét nagyot ütött a cucc, mint mindig!

Ezek után én már azon se csodálkoznék, ha BTA (mondjuk Attila segítségével :) holnap reggel(i)re "belekockázná" Kinga-Fecó párost a lecsóba, vagy akár az egész társaságot...

Let's 2011.09.20. 17:07:43

@Felfelé sikítok a hullámvasúton: a szuper kis szamurájkardját nem vihette be, de lehet majd utána küldik! :D

Felfelé sikítok a hullámvasúton 2011.09.20. 17:09:55

No, oszt hiszem ma is +lesz ám a színvonal:

PLÁZACYCÁK :)

Aki bekerül az is csak egy újabb "nyersanyag" lesz BTA-nak :) Sok(k) sikert "csillagom"... :-)

Adeptus Astartes 2011.09.20. 17:10:30

kockázás előtt az egész csapatnak, kivéve a DukaYt egy továbbképzőbe kéne mennie, led, főzőlap miegymás témakörben

MegLepke 2011.09.20. 17:10:48

Alakul a csapat, Hajni, lesz itt alapanyag bűvön!:D Sose gondoltam volna, de eddig leginkább a Rezes Fecót szimpatizálom.

Adeptus Astartes 2011.09.20. 17:12:48

Háát Lepi, én inkább az eddigiek közül senkit!

Lasombra 2011.09.20. 17:12:49

jóestét,

ígéretesnek tűnik ez az 5. széria.
már az első héten hét embert őszintén gyűlölök és/vagy megvetek a műsorban.

Attila - a legnyugodtabb arcnak tűnik, és pont ő kapta az Összeférhetetlen taget? az adatlapján meg: tetoválás/piercing - nincs. szép volt.

Gergő - alfakutyafasza. már most átérzi, mekkora sztár is ő, hisz egy aljadék műsorban van már vagy 48 órája.

Kinga - akkora cselszövő, mint az aranyhalam. még ha legalább jó nő lenne!

Veronika - ha Alekosznak volt két show-ja, akkor neki is lehet. vagy bárkinek.

Fecó - ha nem látom a beszavazót, akár még tűrhető fejnek is vélhetném. amit ott csinált, amiatt viszont helyben headshot. (megj. a másik kettővel együtt, de gondolom Lilu mégse költözhet be.)

Vivien - aki felveszi a Seherezádé nevet, jó ember nem lehet. ha az anyja tolt ki vele, akkor együttérzésem. olaszba biztos menő. amúgy őt szúrnám.

Annamária - ő nem fura, hanem tré. vannak ilyen típusú nők, akikkel még az utcára se menne ki az ember szívesen, de valamiért ők úgy gondolják, hogy válogathatnak a faszik közt, tesztelgethetik meg próbák elé állíthatják őket, hogy többhetes alázás után elnyerhessék... mit is? na ez az. mondjuk a "győztesek" meg is érdemlik.

alig várom a plázacycákat!
xoxo,
Lasyyy

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 17:12:59

@genevieve: Lazaságból és/vagy kényelmességből.

Felfelé sikítok a hullámvasúton 2011.09.20. 17:14:00

@Let's: Cirkuszt vár a nagyérdemű, vagy mi a szöszt (???) Egy "Blikk, Bors, Napi Ász, Story, HOT, stb. címlapért cserébe előbb bent az a kard, mint gondolnánk :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 17:15:37

@Felfelé sikítok a hullámvasúton: Akkor lesz röhejre ok, hogyan oltja le az újabb cicababát!

Adeptus Astartes 2011.09.20. 17:19:02

@Peter_Cs: ezzel nem az Urat akartam sztárolni:-)

Let's 2011.09.20. 17:22:37

@Felfelé sikítok a hullámvasúton: hehe, majd mikor már mindenkiről lehozták, hogy dugott már a szomszéd kutyájával, jöhet a tömegmészárlás!

Felfelé sikítok a hullámvasúton 2011.09.20. 17:24:14

@Peter_Cs: Le oltja(?), szerintem inkább felgyújtja :D A kellékek bent is adottak: Bármilyen magasabb alkoholtartalmú itóka + a már jól begyaxizott bamba tehénes "lézervágó" nézés...a többi meg már csak fizika & kémia :D :D :D

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 17:26:20

@Lasombra: Maximális!!! Lassan összeverődik újra a kommentelő társaság is, nem csak a XXII. ker. Szutyox csapata odabent :)
Annamari... Na tőle épeszű ember nem szeretne elnyerni semmit :D Hideg szeméből a halál süt rám, sötétbe vesző folyosó nyirkos kövén koppanó magas sarkú csizmák hangját vélem hallani, kaszasuhogást, fekete lepel mögött óvott gyertyák vészjósló lobbanással hunynak ki, amint közelg...
Szóval para, szerintem egy-két hét múlva simán előássa a kertből a boncolófelszerelést, amit munkásnak álcázva rejtett oda a felújítás alatt, kényelmesen magukra zárja a Hahóvillát és...
KEZDŐŐDJÉÉK A JÁÁTÉÉK!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 17:29:47

@Lasombra: Teljes nevén Nagy Vivien Seherezádé Bernadett a cicababa ( www.vvilag.info/static/vv-seherezade/ ),elég agyhalott szegénykém.

Annamária nekem rokonszenves, a teszteléseihez humorral kell hozzáállni és akkor minden jól megy.

Fecó meg tipikusan az az ember, aki lyukat bezél másnak a hasába, alpvetően jóindulatú.

A plázacicák röhejnek jók lesznek, a többivel egyetértek.

Adeptus Astartes 2011.09.20. 17:31:21

@MegLepke: Lepi!!!! Seherét???? Inkább Amonáliával andalogni, vagy Veronikával scrable-t játszani:-)

2011.09.20. 17:35:21

@Ayesha/Scotch neat, please!: Jesszus, mi volt az átok, ami bejött? Folyjon szét a teste mint a víz???? :)

Herlock Sholmes 2011.09.20. 17:39:44

Te Hajni, a VV5 helyett miért nem választottad inkább a lobotómiát?
Az sokkal gyorsabb, az eredmény meg ugyanaz.

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 17:41:14

@Herlock Sholmes: mert akkor csak bámulnék rád és folyatnám a nyálam, de nem érteném mindazt a szépet, amit össze nem itt udvarolsz nekem, azér.

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 17:42:33

@beebeer: nem...indulatból mormolásztam valamit és ma, a szabadnapomon felhívott a kolléganőm és elmondta, hogy mi történt.
Nem hiszem, hogy nagyon vészes lenne a helyzet, csak kicsit megijedtem.

mocskosmacska 2011.09.20. 17:44:20

Lehet, hogy hülye vagyok, de FEcó lecsókészítés közben mit akart a tejjel?
Egyelten tippem, hogy a tojáshoz akarta keverni.

Let's 2011.09.20. 17:47:10

@mocskosmacska: viccbő' mondta sztem, de ha nem, akkor nem te vagy a hülye... :D

Herlock Sholmes 2011.09.20. 17:54:45

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: most képzeld el, ülnél a szánkón csorgó nyállal, én meg húználak.
Idilli....

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 17:59:24

@Herlock Sholmes: hullahopp karikával a derekamon.... szinte látom magam előtt.

prof. Perselus Piton 2011.09.20. 18:12:07

a csapat nagyja egyszerűen csak ostoba, Veronka meg akár tömegpusztító fegyvernek is beválhatna...Anomália viszont fojtogatási kényszert ébreszt bennem...hátha akkor begyorsulna egy kicsit, meg tán a szemét is kinyitná a szemét :-D

Adeptus Astartes 2011.09.20. 18:13:54

@prof. Perselus Piton: nyugi lesznek náluk sokkal rosszabbak, ahogy a retket ismerem!

Adeptus Astartes 2011.09.20. 18:18:20

@prof. Perselus Piton: lesznek rosszabak is, ahogy a retket ismerem!

Felfelé sikítok a hullámvasúton 2011.09.20. 18:19:39

Ha az RTL-nek lenne 1 kis fantáziája (bár kétlem), akkor a mai bes(z)avazó-show után bekerült plázacycának első (és egyben utolsó) villabeli feladatként a "NÉZZÜNK FARKASSZEMET BTA-val" című játékot dobnám fel :D

Akka a bölcs vadlúd 2011.09.20. 18:19:54

Kedves Hajnalka, a "Sehere egy szívet hozott"-kezdetű mondat egyetlen szóval megfogalmazva: zseniális. Gratulálok! :-)

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 18:26:03

@Akka a bölcs vadlúd: na lassan a testtel, majd jön az ügyeletes grammarnáci és ha nem küld el kapálni vagy strichelni, akkor majd elhiszem! :D

Akka a bölcs vadlúd 2011.09.20. 18:27:33

@Peter_Cs: Őőő valaki vagy agyhalott vagy nem agyhalott, nem? Az elég agyhalott az milyen? :-D

prof. Perselus Piton 2011.09.20. 18:29:40

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: kapálni nem lehet diéta után, mert gyenge vagy hozzá :-))) szóval marad a másik alternatíva :-D

Akka a bölcs vadlúd 2011.09.20. 18:30:32

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Nem küld el. Ha meg ilyen terve lenne, inkább küldd el te őt az említett tevékenységek valamelyikére. A tartalmat különben se bírálja, az nem grammar :-)

Talpig Jimmy 2011.09.20. 18:33:35

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: hullahopp karikával, bugyi nélkül...
mintha látnám :)

prof. Perselus Piton 2011.09.20. 18:36:15

@Talpig Jimmy: a bugyi nélkül az nyáron alapállapot, de hullahopp karikával? perverz vagy :-DDD

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 18:40:56

@prof. Perselus Piton: :DD

@Akka a bölcs vadlúd: :)

@Talpig Jimmy: á, Herlock mindig hintába tesz, nem a szánkóra. azt csak ígérgeti. ;)

Akka a bölcs vadlúd 2011.09.20. 18:43:29

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Hullahopp karikával, hintában... Alakul ez... :-D

Lasombra 2011.09.20. 18:45:55

@Peter_Cs: kösz az infót. elolvastam a cv-jét a szentemnek. biztos én vagyok öreg már, de milyen zenei stílus az a retro??? 80-as évek szintipop? vagy régebbi? 70-es évek vége diszkó? vagy 70-es évek hard rock? progresszív, pszichedelikus? vagy mindegy, hogy Boney M, King Crimson vagy Ten Years After? még visszább? Beatles? Buddy Holly?.... áá, én vagyok a hülye, h ilyeneken töröm a fejem.

meg a másik "szenvedélyem a pörgés"
MIAF*****AZAPÖRGÉS?!?!?!? mit kell akkor csinálni?!?! hogy kapná be az eszterga az ilyet!

ceterum censeo: azért szúrnám. :D

Fecó tényleg jóindulatú, ebben igazat adok (még akkor is, ha te nem vagy jó referencia, mert ha jól rémlik, mintha te Baukó kisasszonyt is emberszámba vetted volna az előző szezonban :D)

Fecónk nyócast tolt még Anomáliára is. pedig aki ilyet tesz, az a móri vérengzés videofelvételére is azt mondaná, hogy "Udvariasnak tűntek a fiatalemberek, ui köszöntek, amikor bementek."

Müszélia 2011.09.20. 18:54:15

@JOKKA21: nem tudjuk, milyen tragacsa van a klaudijónak.

Tüzitündér 2011.09.20. 19:01:31

Off..... most tudtam meg, hogy nagymama leszek! On

MissX 2011.09.20. 19:04:58

@tüzitündérNo1: wow gratula gratula gratula! :)

julcsi29 2011.09.20. 19:19:18

Sziasztok!Örülök,hogy újra van vv,mert így vagytok Ti is!Hajni Szuper Vagy!
Hűségesen olvaslak Titeket.:-)))

MegLepke 2011.09.20. 19:41:12

@tüzitündérNo1: váóóóó! hát gratulázok!

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem kéne válogatni, a hinta se rossz:D

Szentpeter 2011.09.20. 19:43:01

Annamária... végre egy dögös csaj....

beiratkoznék nála egy nyelvoktatásra, meg is karmolhat ha akar, imádom ahogy néz, ahogy kérdez...

végre egy izgalmas punci..

sogeking 2011.09.20. 19:49:12

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: öltözz fel rendesen, ősszel már nem lehet donaldkacsázni :D

www.youtube.com/watch?v=lAhHNCfA7NI

prof. Perselus Piton 2011.09.20. 19:50:27

@Szentpeter: akkor legyen a tiéd, Szentem :-))) biztosan csináltál már annyi rosszat életedben, hogy megérdemelj egy ilyen sorscsapást :-DDD

Szentpeter 2011.09.20. 19:51:58

@prof. Perselus Piton:

sorscsapás... jöhet... persze, nem biztos hogy hűséges leszek.,..

basaja 2011.09.20. 20:02:51

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: azért ha ez lenne,egy fotót dobjatok,légyszi...Róma mezben ám!

Doktor Kotász 2011.09.20. 20:05:12

Arra leszek kíváncsi, hogy a PeterCs most kibe lesz szerelmes. :-)

arkangyal44 2011.09.20. 20:05:46

@MegLepke: Lepikém nagyon sok pusza neked:)Hiányoztatok !!!!!!

arkangyal44 2011.09.20. 20:07:35

@Doktor Kotász: Nem hiszed el de ezen én is gondolkodtam :))Lehet tippelni:)

MegLepke 2011.09.20. 20:19:59

@arkangyal44: puszii! remélem, egy Hajnihoz szóló szonettel megörvendeztetsz majd minket:)

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 20:30:26

@Akka a bölcs vadlúd: igen, Herlockkal egy húron pendülünk. szerencsére két külön hangszeren :D

@tüzitündérNo1: gratulálok!

@MegLepke: ragaszkodom a szánkóhoz. nem azért prüntyizek két éve Herlockkal :D

@sogeking: ótesátánfattya! :D

@basaja: föttétlenül. csak neked :D

Ja hogy ma kilenctől tizenegyig Villát köll nézni. Nehéz az élet. Sőt, ez maga a Siralomvölgy.

arkangyal44 2011.09.20. 20:36:56

@MegLepke: Drága Lepike Hajni az etalon,max alulról tudnám súrolni,(ne értsd félre):))DD

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 20:38:49

@arkangyal44: :DDD fürdök én rendesen, nekünk van kádunk is!

MissX 2011.09.20. 20:40:10

készülök az estére, redbull meg kóla. így hátha ébren maradok a besavazó végéig :)

Szentpeter 2011.09.20. 20:48:24

Ma este még lesznek plázacicák.... az alfahím, vérszemet fog kapni, ilyen nem volt még a sitten sem...

MissX 2011.09.20. 20:50:17

@Szentpeter: lehet, hogy ott ő volt a plázacica :D

MegLepke 2011.09.20. 20:54:16

@arkangyal44: osztán hozzá szoktak szonettet írni, nemde? A sekszpírinek a lényege pl. pont az ambivalencia:) Azért írom ezeket, mert tudom, hogy neked menne.:)

Szentpeter 2011.09.20. 21:01:26

@MissX:

( mosolygok ) ...ez durva volt

arkangyal44 2011.09.20. 21:05:07

Elkezdődött megint.
együtt a nagy csapat,
találgatja mindenki
roszfiú-e vagy cafat?
Fecó gyerek mire vége
lebontja a villát,
a sok rézcsőböl,emel
saját magán villát
lesz itt minden izgalom,
orgazmus a köbön,
Gergő mondja mindjárt
a cicákat én lövöm.

arkangyal44 2011.09.20. 21:09:32

@MegLepke: Lepike ha nem mondtam volna eddig imádlak,és tetszik amit gondolsz rólam,de olyat, hogy ambivalencia még nem ettem:))lehet hogy iszák ?:))DDD

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:12:29

jó isten, jól láttam dobálás volt a 2.!!!napon?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:13:14

@MissX: az a kombináció tuti bealvás, inkább ecet a szembe :D!

MissX 2011.09.20. 21:14:02

@utcai_arcos: csak nem, sőőőőőőőt készülök az éjszakai online-ra is :)

MissX 2011.09.20. 21:14:32

nekem gyanús ez a látványos egymás utálás

nathalie 2011.09.20. 21:15:16

Attila: A WÉCÉ!

hangosan felröhögtem.

csak magamat képviselem 2011.09.20. 21:21:30

az vice versa Sehe, nem vica-verse.

BarBwire 2011.09.20. 21:22:22

Szép jó estét, miről maradtam le?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:22:29

@MissX: szar annak aki fizetésből él :( .Nekem éjfél (max fél egy ) a korlát, utána alvás!

BarBwire 2011.09.20. 21:23:38

Mi ez a párválasztásos izé?

fran7 2011.09.20. 21:24:36

Olvassa Fecó a hv-t, már favágásra menne.

MissX 2011.09.20. 21:24:45

@utcai_arcos: én is abból élek :( de szerencsére október 10-ig én osztom be az időmet :) így nézhetem, az egyetlen korlát az álmosság, amit egyelőre nem sikerült legyőznöm

csak magamat képviselem 2011.09.20. 21:25:08

Gergő jól mondta.
A szerelemnek múlnia kell, akkor is ha égig emel, ho gyérezd mennyi tér, míg tart, míg él.
Ő ezt mondta, csak átfogalmazta.

BarBwire 2011.09.20. 21:26:03

Jaj Attila randizik.... hova viszi a csajt? A medencéhez? Vagy a szaunáig?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:27:01

jajj,kolbásszagú Picsu...

nathalie 2011.09.20. 21:27:31

kicsit fura attilán ez a ruha...

nathalie 2011.09.20. 21:28:47

most meg még furábban

MissX 2011.09.20. 21:29:03

@utcai_arcos: az nem tubitubi vagy csimpi? már nem is emlékszem

BarBwire 2011.09.20. 21:29:23

@nathalie: tényleg csillog az a ruha?

nathalie 2011.09.20. 21:30:35

két kis törölköző...
Ez a gyerek hülye. én röhögök rajta.

nathalie 2011.09.20. 21:32:04

@BarBwire:
csillog. Először egy kukás zsákra emlékeztetett, de most mintha kígyóbőr szerű lenne. vagy fekete flitterek. bajban vagyok...

BarBwire 2011.09.20. 21:33:00

@nathalie: lényeg, hogy ronda, szerintem.

"gyere, én hazaviszlek" :-DDDDD

dr. gernika 2011.09.20. 21:33:56

Kingácska korántsem akkora cselszövő, mint amilyennek hiszi magát, a pszichotroll viszont jól játszik.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:34:38

@MissX: dunno :S, a SZLF (vagy mit) csak oldalvást néztem.

nathalie 2011.09.20. 21:35:49

remélem Lilu leöl egy antilopot a műsor végén.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:36:50

jajajj,na akkor :a nyertes a KÖKI terminál jóvoltából, egy éves törzsvásárlói kártyát kap a földszinten található Zsibi butikba -kici olcó garancsiális!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 21:40:05

Szerintem az első hegesztés bent Gergő-Kinga lesz és egy hónapon belül.

Szentpeter 2011.09.20. 21:41:16

Uborkafejjel randizni...

JOKKA21 2011.09.20. 21:45:23

Kinga "nekeeem neeem teetszik".
Sehere "Ez a madár rám repült volna, ha szingliként jövök be"
Ilyen felszínes buta nyafka dögöket.
Veronika nyávogásától is idegbajt kapok.

nathalie 2011.09.20. 21:46:19

Kurva régen voltam diák, mert nálunk nem volt a plüss picsagatya divat a klubdélutánon...

BarBwire 2011.09.20. 21:46:59

Veronika úgy tartotta a száját mint egy guminő!!!!!!!

BarBwire 2011.09.20. 21:47:34

@nathalie: sosem volt divat, de ugy látszik a VV-ben a picsagatya az alap.

MissX 2011.09.20. 21:47:47

@nathalie: nálunk klubdélután sem volt :(

nathalie 2011.09.20. 21:47:58

Létezhet, hogy ez a gergő hízott az elmúlt egy napban?

JOKKA21 2011.09.20. 21:49:14

Seherének nem tudom mi baja Attila külsejéve.Nem lehet mindenki hejjespasee, mint a Claudiokája.

nathalie 2011.09.20. 21:50:52

@MissX:
pedig meg volt a maga bája. Ha télen volt, akkor azt szerettük, mert besötétedett már négykor... :D
hűha:)

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:51:15

uristn,Lulit Tatyánának öltöztették???

BarBwire 2011.09.20. 21:51:57

@nathalie: ÁÁÁÁ, csak a tv. Nálam például széles képátmérőre van állítva a tv, de nem tudom normálisra visszaállítani. Igy mindenki kövér! Én meg nyugodt.

BarBwire 2011.09.20. 21:52:48

@nathalie: és világítószöldben, vagy más hányadék színben.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 21:53:59

@MissX: nekünk klubunk se volt, örülhettünk ha néha kiengedtek minket a mezőre Szabó Lőrincet szavalni :(.

nathalie 2011.09.20. 21:54:12

@BarBwire:
hogy ne hordják egymásét. Azért. Jól elkülöníthető színeket használnak e célból. :)

aardwark 2011.09.20. 21:54:28

Jó estét :)
"csoportdinamikaaaaaaaaaa" NORMÁÁÁÁÁLIIIIIIS?????????? ezt a szót Lilu vajon honnan tudja? bemagolta vagy a súgógépről olvasta?
tessék, rejtvény...

MissX 2011.09.20. 21:55:11

@utcai_arcos: nem egy helyre jártunk? :D

nathalie 2011.09.20. 21:55:32

Ennek a seherének azért van homloka...

JOKKA21 2011.09.20. 21:56:11

Kinga és Seherét "lájkolja" itt valaki?

aardwark 2011.09.20. 21:56:15

orvosi partnerünk a Napidoktor...
hát ezeknek szüksége is van rá szvsz... és MMKK

MissX 2011.09.20. 21:58:06

@aardwark: webpartnerünk pedig a napiszar.hu :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 21:58:50

@JOKKA21: Egyetértek! Helyettük sokkal jobb lett volna a Viki-Szilvi/Bea-Barbara kombó!

Adeptus Astartes 2011.09.20. 21:59:18

a kreativok kihaltak a reteknél.....

csak magamat képviselem 2011.09.20. 21:59:29

ennyi reklám... Dislike, a rohadt világon nincs!!
Most ez a bankos izé megint az ál-utca emberével

JOKKA21 2011.09.20. 21:59:47

Már írni sem tudok, Kinga=Kingát.

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:00:38

na, mutatkozzanak be, ki lesz Seherezádé 2.0

fran7 2011.09.20. 22:01:03

@JOKKA21: Amikor Andy Whitfield halálhírét több mint 400-an lájkolták egy magyar oldalon, akkor ez a kérdés értelmét veszíti.

BarBwire 2011.09.20. 22:01:04

@csak magamat képviselem: jaj azt én is utálmo, annyira mű az egész.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:01:37

basszus!láttátok, a bemutatóban Pszicho UGROTT és MOSOLYGOTT!!hogy vehették rá??

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:01:59

ez a harmadéves katonanőnek öltöző lilu is bazmeg

BarBwire 2011.09.20. 22:02:10

Tudom, hogy reménytelen, de én a légikísérőt látnám szívesen, mert az ő nevében nincs Y!

MissX 2011.09.20. 22:02:35

@utcai_arcos: lehet nem sima cigit szívott :)

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:03:00

@utcai_arcos: láttuk. döbbenet. olyan természetes ez a trambulin póz nála

MissX 2011.09.20. 22:03:15

sysy lejövetele a lépcsőn minden volt, csak nőies nem

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:03:17

@MissX: nem hiszem,mert ha te nem is emlékeznél rám, én BIZTOS emlékeznék rád ;)!

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:04:24

ezt a három szőröstalpút.

fran7 2011.09.20. 22:04:38

Rózsaszín-szőrme-cowboy-kalap. Még csak leírni se tudom. De hordani, még elképzelhetetlenebb a számomra.

aardwark 2011.09.20. 22:05:10

szingli vagyok és mindenkivel bárhol bármikor. ehhh... jesszum, ezek tényleg élők? nem robotok vagy vmi ilyesmi? :)

BarBwire 2011.09.20. 22:05:11

@utcai_arcos: Tévedsz drága, csak a Nikinek szőrös, és az is a kalapja.

MissX 2011.09.20. 22:05:14

ez a cowboy vagy milyen kalap (nem értek hozzá) ez még trendY? azt hittem jó pár éve eltűnt a divat süllyesztőjében

JOKKA21 2011.09.20. 22:06:22

@fran7: Azért kérdeztem , ha van itt olyan, aki kedveli őket, elmondhatná, hogy miért kedveli őket.

MissX 2011.09.20. 22:06:28

a dyat folyamatosan gyia-nak olvasom :( dyagyia

fran7 2011.09.20. 22:06:37

A normális szó a bemutatkozó filmben - a jelek szerint - nem volt túl szerencsés.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:06:41

ez nem az IQ0 kategória?biztos?BIZTOS??

dr. gernika 2011.09.20. 22:06:53

Niki a cipőjével telefonál...

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:07:17

nemá, bazmeg. a savazók 75-95%-a 20 alatti az tuti

sogeking 2011.09.20. 22:07:22

hú, Giginek nagyon felróttam a telefonálásra buzdító mozdulatait, de visszamenőleg elnézést kérek :)

BarBwire 2011.09.20. 22:07:28

@MissX: te is levetted a szemüvegedet :-DDDD én elejétől fogva úgy nézem, úgy nem olyan rémesek a páciensek :-DD

fran7 2011.09.20. 22:08:10

@JOKKA21: Szerintem látva őket még a családjuk sem meri azt mondani, hogy őszintén kedvelik őket.

nathalie 2011.09.20. 22:08:48

@sogeking:
ő miatta van az egész! ő kezdte..

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:09:32

"szeretem a visszajelzéseket, ez a lánynak önbizalmat ad", annak híján nem is csodálom.

BarBwire 2011.09.20. 22:09:39

hozhatta volna a kutyát is.

aardwark 2011.09.20. 22:10:18

a kiskutyááááám ...
vidd magaddal bazd, vagy a fotóját legalább, ha már megsiratod :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:10:39

könyörgöm,jöjjön ide valaki és basszon fejen egy lapáttal,KÖNYÖRGÖM!!!

sogeking 2011.09.20. 22:11:02

bárki jut be, Seher kikészül :D
remélem most már tényleg lesz mézbirkózás

Vittore. 2011.09.20. 22:11:28

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Most mutatták be az első plázacica csaj klipjét. Anya mondja: melltartót tettél be? Mire a ribanc: de anya, tudod hogy nekem nem kell! Vazz, jóhogy nem vécépapírt kérdezett anya, mert arra lehetett volna a válasz, hogy anya, de tudod hogy én nem szarok!

MissX 2011.09.20. 22:11:34

a másik szélső mit tekereg mint egy kígyó? :o

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:12:03

Most kapcsoltam be. Sírok.

aardwark 2011.09.20. 22:12:39

ez nem olyan mint a baromfi udvar amikor kapják a tápot a csirkék? csak kérdem...

városi gyerek létemre én ilyeneket nem tudhatok...

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:12:40

cigiszünet. pedig unom a cigit

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:13:10

ritkán van ilyen,de kifogytam a szavakbó...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 22:13:26

Na ez a beszavazó is a Mónika show színvonalával vetekszik!

JOKKA21 2011.09.20. 22:15:06

@fran7: Az lehet.:D Ezt a három plázacicát sem az eszükért szeretik..

aardwark 2011.09.20. 22:15:15

Flour Tomit meg SP-t nekik 3 héten át napi 24 órában, ha túlélik mehetnek bányába dolgozni

BarBwire 2011.09.20. 22:15:43

@utcai_arcos: hogy vágjalak fejbe ha nem is tudom hol vagy? Lapát van.

aardwark 2011.09.20. 22:16:45

@MissX: agy próbálja magára irányítani a fegyelmed. Úgy látszik sikerült neki :D

genevieve 2011.09.20. 22:17:36

hehe, a végén visszasírjátok a VV4-es csajokat:-D

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:18:15

@genevieve: én már visszasírtam. kivéve tudjukkit.

sogeking 2011.09.20. 22:19:02

@genevieve: szerintem jó a mai felhozatal, egyfolytában röhögök :)

fran7 2011.09.20. 22:19:23

Mindig meg akarom kérdeni az itteni szociológusoktól, politológusoktól.Nem rossz ez a kettéválasztjuk a bemutatkozásokat? Mert most pl. a kutyatulaj bemutatkozott és 10 percig csak az van a szavazók fejében, amit ő mutatott. Míg a másik kettő ismeretlen maradt. Ezért jobb politikai kampányban Sousásat játszanak a háttéremberek.

aardwark 2011.09.20. 22:19:23

@genevieve: én egyetlen vv-s csajért sem ejtenék egyetlen könnycseppet sem. Ha ez baj, akkor én vagyok rosszul bekötve a rendszerbe :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 22:20:39

@genevieve: Ők sokkal jobbak voltak, mint a VV5-ös átlag eddig! Még a Tordas is!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:21:00

Olyan szépeket írtok, muszály volt odakapcsolnom. Az a pink cowboy hat totál PamAndersonos.

Hurri Kán 2011.09.20. 22:21:11

Niki ügyesen... bowlingozik...

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:21:30

ez a fej. ez a haj. ez a smink.

JOKKA21 2011.09.20. 22:21:43

Ez a Niki is belső értékekre mehet.:D

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:21:52

@BarBwire: akkor találkozunk a 20yd-osnál és lejátszuk!;)

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:22:54

Kaptál valami tanácsot a szüleidtől?Igen,főleg édesapámtól.Jányom, ne fogazz!!

aardwark 2011.09.20. 22:23:11

"hogy megmutassam bennem is van valami"
de kinek a mije?
csak kérdem...

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:23:45

magasság a villában?inkább mélység.

Hurri Kán 2011.09.20. 22:23:55

Szép kalapja van. Szép szőrös.

aardwark 2011.09.20. 22:24:40

@aardwark: válasz: tudod kisanyám, egész addig van benned valami jó, amíg ki nem veszem a f@arkam

én kérek elnézést

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:24:44

na jó, bevallom, most már én is röhögök:)

BarBwire 2011.09.20. 22:24:47

Ez csúúúúúcs, dobta a férjét a VV miatt!

MissX 2011.09.20. 22:24:51

ne aggódj sysy most sem jutsz be

fran7 2011.09.20. 22:25:06

Milyen élet az, aminek a legnagyobb kudarca, hogy nem jut be a VV-be?

JOKKA21 2011.09.20. 22:25:36

Nagy forma ez a Sissi.:D

sogeking 2011.09.20. 22:25:41

ez a csaj állandóan fixál, mint a Tüncike

nathalie 2011.09.20. 22:25:49

hangosan röhögök :D

aardwark 2011.09.20. 22:26:23

sysi-nek annyi esélye van mint sánta csigának átmenni az M1-M7 bevetőn budaörsnél...

JOKKA21 2011.09.20. 22:26:24

@fran7: Ahogy nézem jól él a férjével.

aardwark 2011.09.20. 22:27:03

@aardwark: hülye
bevető=bevezető

naaaaaaaa

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:27:06

Sysi - Süszi - Szűzi - Szuzi és Tekergő
Szóval ő az emberével Gőzike szoboszlói villájában lakik?

MissX 2011.09.20. 22:27:36

@aardwark: nem baj, értjük ám, mit akartál írni :)

fran7 2011.09.20. 22:27:58

Tanulmányozni a beszavazóshowkat? Milyen sémákat fedezhetett fel, amikor a retek dönt arról, hogy ki jut be?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:28:28

@BarBwire: szóval belenyúltam :),hát,amatőr vagyok -mivel nincs kábelem sajnos csak ritkán látok meccset, de Brady-t és P. Manning-ot mindig szívesen nézem

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:29:25

@fran7: Nemtom, de szó nélkül cserélnék vele.

Dyácska úgy mozgott, mint Kelly Bundy az Allante hostess-válogatáson.

genevieve 2011.09.20. 22:29:37

a 180 cm-es csak kire hasonlít a családban?
mert apu és anyu is elég alacsony....

a fekete csajnak azt hiszi, hogy amit csinál az dögös??

sogeking 2011.09.20. 22:29:41

ha Tüncike bejut, leiszom magam:)

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:30:28

szájszáj milyen kecsesen mozog:)

aardwark 2011.09.20. 22:30:47

@MissX: köszönöm, pussz a megértésért és az értésért :)

csak magamat képviselem 2011.09.20. 22:31:01

iiiggazii férjes asszony ez a Syssi

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:32:02

jajj,na ez nagyot szólna ha ő jutna be :O

BarBwire 2011.09.20. 22:32:08

Béni nagyon veszélyes ezzel a nevetésével.

genevieve 2011.09.20. 22:33:13

annamari rém ronda....

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:33:38

aggódom szájszáj miatt, most mi lesz vele? vv6?

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 22:33:54

egy év munkája veszett most kárba!! az a sok tanulmányozás, mindhiába!

aardwark 2011.09.20. 22:34:04

fajint, kaptunk egy palsztik bombát 50-es iq-val már megent...

JOKKA21 2011.09.20. 22:34:09

Mondtam tegnap, hogy Dya jut be.Kocsimosós jelenete hozhatta a szavazatokat.:D

genevieve 2011.09.20. 22:34:25

minek vesznek fel ilyen ruhákat ha aztán folyton alul-felül rángatják magukon?

MissX 2011.09.20. 22:35:20

na, holnap megérkezik gergőnek is a konkurencia

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:35:32

CristoFEL????

Skalpvadászok=New Kids on the Block

aardwark 2011.09.20. 22:36:04

na holnap a csajok napja lesz..., kik is lesznek ? jahh skalpvadászok..., azok nem az apachok meg a cheerokee-k voltak? vagy ez már más? :D

BarBwire 2011.09.20. 22:36:21

Basszus, egy normális nevű egyén sincsen itt? Nevet kell változtatnom gyorsan, ha be akarok kerülni a Villába.

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 22:36:30

ezt egyébként a lilu hogy bírja idegekkel? rosszabb, mint a mónikasó

BarBwire 2011.09.20. 22:37:13

Öltözni tud gyorsan a csaj, máris fürdőruhában van.

aardwark 2011.09.20. 22:37:19

csak mondom, hogy a ruci alatt fürdőruha van rajta

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 22:37:21

@BarBwire: BarbwYre legyél. szerintem. nem rosszabb, mint a seherezádé

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:37:38

kilincs bazdmeg,kilincs...

MissX 2011.09.20. 22:38:16

ez majdnem ajtóstol rohant a házba, akarom mondani a villába

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:39:09

@sogeking: nem,jövőre apa indul és nem jut be, és elmondhatják, az ország egyetlen családja, akik SEHOGY nem jutottak be a VV-be :P

aardwark 2011.09.20. 22:39:47

@utcai_arcos: :D :D :D :D

@MissX: szvsz befagyott a segge azért trappolt annyira :D

fran7 2011.09.20. 22:40:00

A Márkó valamelyik pesti kerület volt fideszes polgármesterének a fia. Mondjuk lehet örül neki, hogy csak így kell találkoznia börtönviselt emberrel a fiának.

JOKKA21 2011.09.20. 22:40:18

@genevieve: Nem ő a legjobb nő bent, de a legértelmesebb!

BarBwire 2011.09.20. 22:44:01

Arra gondoltam, hogy akár az összes jelentkező is bemehetne, aztán az Arénában küzdhetnek életre-halálra. Bár akkor Hajnit sajnálnám.

foxglove (törölt) 2011.09.20. 22:44:49

csak azt nem értem, hogy mit vár az rtl ezektől a nőktől (a csöcsöt nem fogadom el válasznak), tőlük tutira nem lesz érdekes a műsor, de mindegy.

sogeking 2011.09.20. 22:45:03

múltkor amikor futni voltam, volt egy csaj, kis rövid gatyában, és az első körnél észrevette, hogy egyre csúszik fel..

és a többi körben úgy futott, hogy a kezével folyamatosan húzta lefelé:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:45:03

Mellesleg végignézve a benti arcokon, a csajok valami irgalmatlanul rusnyák. Pedig istenesen kitömték őket szilikonnal.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:46:09

@neccharisnyás útonálló: bár nem teljesen, de inkább Darwin díjas :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:48:00

@sogeking: gondolom azóta fényképezővel jársz futni :)))?

MissX 2011.09.20. 22:48:09

hánytól van onlány közvetítés?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:49:01

@neccharisnyás útonálló: most megvetem magam, de Sehere nem olyan rossz,mint amilyennek először gondoltam.

mocskosmacska 2011.09.20. 22:50:09

Most ez lesz az a csaj, akit azért küldtek be, hogy sexualizáljon?

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:51:34

@foxglove: na ja,én is egyből odanyomtam,de semmi :(.

JOKKA21 2011.09.20. 22:51:54

@foxglove: Azt várják, hogy sokan nézik miattuk, mert "jó" "nők".:D

sogeking 2011.09.20. 22:51:56

@utcai_arcos: persze, és a pálya mellett ingyen rövidnadrágot osztok :)

fran7 2011.09.20. 22:52:01

@foxglove: Szerintem azt, hogy a legkisebb dologra is elkezdjék egymást tépni. Seherezádéban meg van erre a hajlam. Olyan szép örök haragot fognak játszani egymással, hogy azt még az észak-koreaiak is túlzásnak éreznék.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:53:50

@utcai_arcos: Én nemtom. Tényleg ez jött le, most amikor végigment rajtuk a kamera. Szikével vagy anélkül megcsúfíttatták az arcukat.
Hál isten, bejött a fekete is hajszínnek, így most már 2 egyendivat verzió van, de akkor is, a francnak kell ugyanolyanná formálniuk magukat.
Noindegy. Hogy egy klasszikust idézzek, "nem nekem kell dugnom őket".

genevieve 2011.09.20. 22:54:27

@Peter_Cs: ki gondolta volna, hogy neked ő fog tetszeni?:-D

fran7 2011.09.20. 22:54:36

@Peter_Cs: Értsd már meg az ilyen típusú nők nem dolgoznak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 22:55:03

@JOKKA21: Pedig ezektől a cicababáktól hideglelést, agyhalált, esetleg nemibajt lehet kapni!!!

JOKKA21 2011.09.20. 22:55:52

@Peter_Cs: Így van.
Ez a Dya nem rossz csaj, de ilyen tipikus riszagép.

BarBwire 2011.09.20. 22:56:52

@neccharisnyás útonálló: Ennyi műmellet meg műhajat egy helyen sehol nem látni!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:57:23

@Peter_Cs:
De ha eléraksz egy kétismeretlenes egyenletet (megoldó képlet nélkül) pár napig nyugtod van.

Fúúúúúúú, degonooooosz!!! :DDDDDDDDDD

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 22:59:07

@fran7: dehülye vagy :),elsőre le se esett :D!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 22:59:35

@BarBwire: Konstans jelenet lesz az öfikben az éppen kiből szivárog a zselé, azt mondod?
Szandikának egyszer ömlött az ajkából a kollagén.

foxglove (törölt) 2011.09.20. 23:00:07

@JOKKA21: @fran7: csak produkáljanak valamit, mert a jónőség önmagában rohadt kevés lesz

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 23:00:47

@BarBwire: Amúgy van egy műsor, ami felülmúlja: Hefner nyuszikái -de azokat legalább formásra töltötték!!!!

Petitefamme 2011.09.20. 23:01:17

Sziasztok!
Igen ketlem h Tekergo Dya ismerne az anomalia szo jelenteset....mellesleg amit ez itt osszepattog...gumilabda kutyafaxa...tenyleg egyre sotetebb van a villaban, nem mintha meg lennek lepve.

Petitefamme 2011.09.20. 23:02:16

P.S:remelem Annamaria ketteharapja ezt a luvnyat :) megneznem !! olyan killbillesen.

fran7 2011.09.20. 23:03:42

@neccharisnyás útonálló: Ha már ilyen szakértő vagy, akkor lesz kisebb Vera szája? S ilyenkor párolog a botox vagy mi történik?

sogeking 2011.09.20. 23:04:04

ez a nő szimpatikus

Petitefamme 2011.09.20. 23:04:33

Attila-Hazias vagy?
Dyyyya-Igen.
Attila:Fozni tucc?
Dyyyya:-Azt nem.

AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa
megharakirizem magam.

sogeking 2011.09.20. 23:05:46

@fran7: azt kollagénnel töltik fel nem? -
egy idő után felszívódik

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 23:07:15

@fran7: Szájba nyomott kollagén felszívódik a szervezetbe. Azért is vitték Szandikát időnként nagygenerálra.

@Petitefamme: Jóhát úgy értette, időnként kergeti a pókot a sarokból a partvissal.

fran7 2011.09.20. 23:07:36

@Petitefamme: Azt szeppukunak hívják, de megértem az elkeseredésedet. Milyen hét lenne az, hogy főzni tanítanák a lányokat. S mondjuk beengednék a Kovács Lázárt?

Petitefamme 2011.09.20. 23:08:55

komolyan szegeny BTA kezdem sajnalni XDD

fran7 2011.09.20. 23:09:15

@sogeking: @neccharisnyás útonálló: Köszi a válaszokat. S gonodolom az ilyen típusú lányok félnek a véradástól, ugye?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.20. 23:09:51

@sogeking:
Azért azt megnézném, idővel kilöki-e a szervezet kis gömböcökben, mint az egykori vegyipari munkásoknál azt a spéci gyantát.
-Drágám, mióta vagy ilyen rücskös. :)))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 23:10:00

@fran7: Ne légy már szexista! Az egész brigádot meg kellene tanítani főzni a szakácson kívül!

MissX 2011.09.20. 23:10:00

ezek nem fáznak? én már megfagytam volna egyszálbikiniben

BarBwire 2011.09.20. 23:10:25

@Petitefamme: Biztos úgy értette, hogy otthon lakik-e?

Főzni meg egy bizonyos IQ felett lehet megtanulni.

fran7 2011.09.20. 23:13:30

@Peter_Cs: Elnézést kérek ezen megjegyzésemért akkor. De szerintem a fiúk előbb fognak nekikezdeni főzni, mint azok a lányok, akik most bent vannak. De lehet tévedek és Seherezádé maga készíti el a hidegen sajtolt olivaolajat, mert az csak úgy finom.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 23:14:16

hm,a fürdőruha alatt volt még egy bugyi.

sogeking 2011.09.20. 23:14:32

szilikonsarok :D:D
tényleg iszom valamit

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 23:15:52

@MissX: tessék,mintha hallották volna:meleg van bent :).

Petitefamme 2011.09.20. 23:16:31

@neccharisnyás útonálló: jah...en naiv.
XD de sztem partvist sem fogott meg a kezeben...csak valami vastagabbat, de azt sokat.

MissX 2011.09.20. 23:17:17

@utcai_arcos: igen, választ kaptam, hogy 25 fok van bent. mondjuk nálam az még mindig nem meleg :D

sogeking 2011.09.20. 23:18:42

@MissX: nálam is annyi van, és fázok

Petitefamme 2011.09.20. 23:18:51

@sogeking: sajnos az enyem elfogyott a besavazo alatt :(( ovatlan voltam :D

MissX 2011.09.20. 23:19:47

@sogeking: végre valaki, aki átérzi a helyzetem. mármint fázás terén :)

sogeking 2011.09.20. 23:20:06

nem csodálom, hogy Attila nem akarta levenni a fürdőköpenyt..

MissX 2011.09.20. 23:20:34

abból a tortából én is kérnék

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 23:21:13

gergőnek azér a böris élmények miatt kurva nagy előnye van...

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 23:22:10

attila 2. alekosz? alekosz még pszichopatább verzióban? (már ha lehet ezt fokozni)

mocskosmacska 2011.09.20. 23:22:28

@Peter_Cs: Ezek a nőkkel az a nagy baj, hogy azt a nézetet erősítik, hogy a nők sexuális tárgyak és mást nem tudnak.

MissX 2011.09.20. 23:23:08

@liberaliskonzervativ: plusz itt azért nyugodtabban hajolhat le a szappanért :D

mocskosmacska 2011.09.20. 23:24:50

Az üvegezős játékot Annamária tette fel az egyetlen értelmes kérdést, ergo Gergőtől hallottuk az egyetlen értelmes választ.

liberaliskonzervativ 2011.09.20. 23:25:10

@MissX: na várjá, még bármi lehet!

MissX 2011.09.20. 23:25:24

ez a hajbaszkurázás... áááááááááááá

mocskosmacska 2011.09.20. 23:26:00

@MissX: Pedig minden csaj rá van ráizgulva, úgyhogy félhet, hogy hátulról valamelyik ráugrik. Ez a dya néz ki eddig a levérmesebbnek. Mondjuk Kingáról is ezt hittem a beszavazó alapján, de kiderült, hogy ahhoz képest még istenes.

MissX 2011.09.20. 23:27:14

@mocskosmacska: kinga meglepően normálisnak tűnik.

mocskosmacska 2011.09.20. 23:29:39

@foxglove: Hogy az a négy és fél évet, amit ő a kábítószerárulásért kapott reálisnak tartja-e?

JOKKA21 2011.09.20. 23:30:53

@foxglove: Az igen.
Kingától megkérdezném, hogy 2deci borért mit vállal.:D

MissX 2011.09.20. 23:32:12

megkell állapítanom, hogy én ezekhez képest, mármint a kajálásukhoz képest, zabálok. éhes vagyok és lassan fél órája azt nézem ahogy a tortát eszik :(

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 23:40:20

@MissX: "Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek - -". Jó az új profilkép!

MissX 2011.09.20. 23:42:27

@utcai_arcos: köszi :)

igen, ők egész fazékkal esznek :))))))

suzy q 2011.09.20. 23:44:12

ahogy megláttam a skalpvadász kategóriát, akkor döntöttem el, hogy idén szerintem marad a hogyvolt, a tévét kiiktatom. nem gondoltam volna, hogy a vv4-et sírom vissza. ezeknél még szegény gombi és dzsörzikém is fényévekkel volt jobb. de még zsófika is.

és az a picsa miért fürdőruhában megy be? ennyire nyilvánvalóan kurva? (igen). jó néha belenézek az adásba,már cska azért is, mert sorozatfelvételre állítottam félévre előre, és nem tudom hogy kell visszacsinálni. de van egy olyan érzésem, hogy iszonyat unalmas lesz, az egyetlen talán aki megmegntheti az annamari és fecó. de fecó meg súlytalan.

szóval annamari legyél a normális lányok szószólója, és alázd le az összes műnőt a villában. hajninak pedig nagyon sok kitartást kívánok!

(én amúgy mehetnék a villába, mert van y a nevemben)

JOKKA21 2011.09.20. 23:46:49

@suzy q: Nézők szavazták meg, hogy bikiniben menjen be, aki bejut.

Dr_utcai_arcos 2011.09.20. 23:47:08

@suzy q: nem,tegnap ezt szavazták meg az idióta nézők.

Lasombra 2011.09.21. 09:12:07

jó reggelt,
nagyon örülök, h Dya jutott be, egyrészt mert gyarló férfi vagyok, másrészt a szőke irritált, a másik feketétől meg szó szerint féltem. itt rohadjak meg, az RTL leklónozta Kiszel Tündét csak erre a műsorra! amiket mond, és ahogy mondja! akkora kerek szemekkel, mint egy IFA fényszóró. de legalább menő pasija van. (ja nem.)

az a kérdés meg, milyen imbecilis volt a Retektől, hogy mibe menjen be egy plázacica! kábé az a szint, mintha azt kérdeznénk:
Mit tegyünk a szilvás gombócra?
a. egy döglött leguánt
b. nitroglicerint
c. fahéjas cukrot.

ennyi erővel azt is kiírhatnák, hogy "Küggyé pézt, vaze!"

Zsuzsirezádé meg hivatalosan is Guiness-rekorder lett nálam az egységnyi időn belül legtöbbször ruhaigazításban.
most má vagy tegyenek rá egy hózentrógert, vagy hagyja kibukkanni azokat a dudákat! na.

bknn 2011.09.21. 10:35:06

Hayni Beaver ismét nagyot alkotott. Thankxu

Lasombra 2011.09.21. 11:03:35

@Nard: akkor te nyomtál a bohócorra is, mi? :)

kitikati 2011.09.21. 12:07:09

Nektek is feltűnt, hogy mennyire visszhangzik a villa? úgy kong, mint egy hodály. Lehet, hogy nem trendy manapság egy nyomorult szőnyeg? Mondjuk egy "indusztriál"

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.21. 12:12:51

Csodálkozom, hogy ennyi embert felzaklatott BTA villantása. Nekem tetszett! :))

Valerijov 2011.09.21. 12:18:02

javasolnék egy párhuzamos valóságsót, ahol attila és dya kutyája kerül összezárásra, esetleg a rudi vigaszágon. kerüljön be melléjük a mindenre elszánt és gátlástalan tanyasi házőrző, a kültelki viadalbajnok, a jólelkű mentőkutya, az alaposan kiképzett rendőrkopó, meg még várok ötleteket. jobban belegondolva, milyen pofonegyszerű ez a műfaj.

Valerijov 2011.09.21. 12:34:09

@Valerijov: kelleni fog egy rózsadombi kékvérű arisztokrata, meg egy hányattatott sorsú menhelyi korcs is
süti beállítások módosítása