Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X07

2011. szeptember 19. 19:35 - Hódos Hajnalka

Itt a várva várt első öfi, de Lilu, aki láthatóan Fecó kedvére akart tenni a ma esti ruhával, ha értitek, hogy mondom, rögvest el is keserít minket, rövid öfi lesz, hiszen ez az első éjszaka. Sebaj, Veronika és Sehere tett róla, hogy emlékezetes maradjon. És Fecó is. És egyébként sem eszik olyan forrón a kását, nézzük, ki a három Fura. Az Elválaszthatatlan Edi és Rudi, azon olvasók kedvéért, akik a műsort nem nézik, csak a hv-t olvassák: Rudi egy kutya. Itt van még a Hanyagul Flegma Adrienn és a Bénító Tekintetű Annamária, a továbbiakban Béni, és most lássuk, hogy foglalták el a Lakók a Villát. Mindenki hihetetlen extázisban volt. Hát tényleg. De durva, nagggyon durva, a medence kék, a fű nagyon zöld, Fecó kisebbnek hitte, de nagyobb, kicsit később megtalálja a fürdőszobában a rezet, hát ezért adnának vagy ezerötöt kilójáért!

A Lakók rendkívül megerőltető szellemi kihívás elé néznek, egy rejtvényt kell megfejteni, a VV4 döntőseit ábrázoló képek alatti ládika rejti a távkapcsolót, amivel a redőnyöket fel lehet nyitni, ki kell találni, melyikükről szól a találós kérdés. Mivel a rejtvényben szerepel a mindenkin átgázolni és a fő, hogy a központban legyek, még a hülye is rájön, hogy VV Kazalról van szó, Gergőnek meg bevéstem egy hármas alát olvasásból. Jaj majd’ elfelejtem, Sehi alig tudja feldolgozni a traumát, hogy nincs szolárium. Miután ledöglenek a kanapéra és felbontják az első(?) üveg pezsgőt, Veronikát ekézik, hú, de buták vagyunk, ítélkezik Gergő, a szellemóriás, aztán legyint, ez a csaj a szerethető hülye kategóriába tartozik. Attila is Veronikát várja, mert Pónival meggyűlne a bajuk, ő már megjárta a hadak útját és rengeteg keserűség halmozódott fel benne. Kemény szavak ezek egy olyan ember szájából, aki bevallottan a négy fal között, álneveken tengeti az életét, de hát.

Nem sokkal később persze mindenki őszinte örömmel fogadja Veronikát, visítás alap, és nahát, tényleg öt ágy van! Sehere szerint Veronika agyilag tíz éves szinten van, és egy idő után már nagyon túl sok, mindezt a háta mögött, a riportszobában, fésztufész meg nagyon örül, hogy ő jött, mert a Pajkost nem bírta volna. Attilának tetszik Veronika, meg nem dugná, de azért tetszik neki. Sehivel több gond lesz, mert Sehi csak azzal bratyizik, aki esztétikailag megfelel a célnak, vagy olasz. Neki egyébként nem tetszenek az olasz lányok, inkább a norvégok, ezért tetszik neki Kinga is, mert ő olyan tenyeres-talpas, meg szőke is. Mielőtt Kinga szemei felakadnak, Fecó csodálkozik, lehet Olaszba’ fogni az ertéelt, necsináldmábazmeg. Hogy Kinga elküldte-e a vérbe Attilát, sosem tudjuk meg, mert Lilu kommentálja a következő blokk eseményeit. Veronika nagyon aranyosan elkezdte kipakolni a kis motyóját, többek között azokat a leveleket is, amiket anyutól kapott. Ha anyu a Busifa leveleire írta az üzeneteit, kiakadok. Szóval, van sok kis levélke, Veronika minden nap ki fog bontani egyet és figyeljünk csak, mert rettenetesen szimpatikusak egymásnak Gergővel.

A rettenetes szimpátia megnyilvánulásaként Gergő lehülyepicsázza Veronikát, aztán odaveti neki, na akkor oszlassuk el a te hülyeségedet és mutassuk meg, hogy te normális vagy. Veronika bámul, mint borjú az új kapura, aztán a riportban kifejti, hogy Gergő összességében nagyon szimpatikus neki, de beképzelt gyökér. Attila máris elméleteket gyárt, ebben szellemi partnere a tenyeres-talpas norvég, figyeldmá’ ezek ketten kattannak egymásra. Kinga bólogat, de őt csak azért említem meg, mert smink nélkül egészen humanoidnak néz ki.

Amíg a többiek zuhanyoznak és lefekvéshez készülődnek, Fecó álmodozik, mit nem adna, ha lenne otthon szaunája, vagy dzsakuja, de hát még kád sincs. Nem baj Fecó, lavórban is lehet. Bundizás előtt Veronanyu leveleiből óriási cirkusz lesz, pedig az üzenetek szín szerint vannak csoportosítva és van közöttük vicc és közmondás is. Várjunk, mert Veronikának nem esik le a vicc. Én ezen cseppet sem csodálkozom, ő maga is jót röhög azon, milyen kretén, hát tényleg kajakra nem esik le. Sehere szerint akinek négy kereke van, annak leesik, na, ezzel a félmondattal fasza is törött az öribariságnak, Veronika felháborodik, ezek szerint neki nincs négy kereke? Nincs, Veron, mert nem vagy kiaszíd. Sehere bekaphatja a faszt. Sehere nem úgy gondolta, Veronika hajthatatlan, Sehere még egyszer bekaphatja, jó éjszakát mindenkinek.

Nekünk nem, jönnek a Furák, kezdődik a beszavazó. Bénit már akkor megtámadnám egy papírvágó ollóval, mikor jön lefelé a lépcsőn, ez a dinnyés csaj egyébként a karddal, nem, nem kárt tenni szeretnék benne, csak megnyírni. Ediékről megtudhatjuk, hogy ők karmikus szerelmi kapcsolatban élnek, Adrienn meg nem tudta magáról, hogy fura, őt az RTL világosította fel erről. Béni szerint a Vízöntő alapjában egy fura személyiség, kikérem magamnak. Lilu szerint Béni olyan, mint a Kill Bill egyik szereplője, a francokat, olyan, mint az Észvesztő c. film egyik szereplője és itt nem Angelinára gondolok. Winonára sem. Hogy a karmikus szerelmi kapcsolatot a kutyával fel tudjuk dolgozni, megmutatják az állást, Béni 52%-kal vezet, rezzenéstelen arccal ülök tovább. Első hahóVillaLakók, hogy telt az első éjszaka? Gergőnek szarul, mert a klíma pont a fejére fújja, Sehinek jól, csak másik felsőt húzott és nincs rajta mikroport. Látod, Veronika, te milyen okos vagy? Te megjegyezted, hogy a mikroportot hordani kell. Veronikán látom, hogy ezt ő sem hiszi el, azt pláne nem tudja eldönteni, Lilu gúnyolódik-e vagy komolyan gondolja. Jöjjenek a kisfilmek.

A döbbenettől, hogy Edi 34 éves lefordulok az ágyról. Rudi, a kutya az élete értelme és nagy szerelme. Edi számára Rudi a tökéletes férfi. Végül is, mi nők számtalanszor hangsúlyozzuk, hogy nem a méret a lényeg. Azért jelentkezett, mert ilyen még nem volt, hogy valaki állatkával érkezzen a Villába. Rudikának van fogkeféje is, reggel együtt kefélik. Sok kutyabarátja is van, ezért utolsó nap Edi kutyabúcsúbulit rendezett, igen, ez komoly, nem én találtam ki, még a lakást is feldíszítette. A buli egyébként kutyául sikerült. Rudi igazi barátját Rotyinak hívják, bele sem gondolok, honnan kaphatta a nevét. Nyerniük kell, mert megígérte Rudinak, hogy kutyanagykövet lesz, és „álmom a világbéke” énekli Edi, miközben rudi bal mellső lábával integet, nem megyek a picsába, tényleg így történt. Mi lesz, ha Rudinak hiányozni fognak a barátai? Nincs több állat a Villában, aggódik Lilu, dehogynem, válaszolom félhangosan. A kisfilm után a Furák közt vita tör ki, hova fog szarni a kutya? A műfűre? Igen, oda, az állatorvos is megaszonta, hogy Rudinak semmi baja nem lesz, ha fél évig műfűre kakikál, na lássuk Adriennt.

Adrienn Csontos, nem a testalkatára célzok, ez a vezetékneve. Huszonhárom éves tanuló, későn fekszik, későn kel, utána a faszkönyvön lóg aztán anyut baszogatja, van-e otthon kaja. Fontosak a barátok, minden este együtt buliznak, de ezt nem úgy kell érteni, hogy takonyrészegen óbégatnak valami kricsmiben, csak úgy lájtosan. A hip-hop táncot imádja, pedig sosem tanulta, be is mutat egy igen látványos elemet, hanyatt bassza magán a padlón szétvetett kezekkel. Annyira laza, mint a Riga lánc, annyira, hogy a ruhákra dobja a koszos bakancsot, jóvanazúgyanyu, anyu frizurájára az uborkaszezonban szánok egy önálló hogyvolt posztot, azért nem most, mert nemsokára zár a velnessz és még szeretnék szaunázni, meg azért, mert még élénken él bennem, mikor hagytam magam rábeszélni egy melírozásra és hónapokig úgy néztem ki, mint akit lefosott egy griffmadár. Adri nem mutat érzelmeket, ezért a búcsú is csak picsi-pacsi volt, és ez neki KELL, ő AKAR a Villába menni. Szerintem inkább el kéne dönteni, miért akar Adrián lenni, és nem Adrienn, de űdóga. Igen, az egész család ilyen idióta és elmebeteg, Edi erre sipítozni kezd, az idióta az nem fura, ő bezzeg az! Adrienn idegesen rángatózik, de nemcsak most, az egész beszavazó alatt. Lássuk Bénit.

Ha csak halljuk, akkor se jobb, az egész bemutatkozó kisfilm alatt úgy beszél, mint akit éppen most szedáltak le valamelyik pszichiátrián. Az emberek szeretik a szélsőséges, különleges személyiségű embereket, és ő ilyen. Béni szingli, ezért egy rapidrandin láthatjuk, amit a barátnője szervezett neki. Egy szerencsétlen fiút baszogat, bizonyítandó, ő szeret kötözködni és az első randin általában hülyének tetteti magát. A többin ugye nem kell. Tőle fél óra alatt kiborulnak a férfiak. Annamária, ha ez vigasz, megsúgom, a nők is. Mikor bepakolt és elindult otthonról, érezte, hogy egy új élet felé lépked. A jövő felé. Hát furcsa is lett volna, ha a múltba, de ilyeneken ne akadjunk fenn. Már az oviban észrevette, hogy más, mint a többiek és semmi nyugalmat ne várjanak tőle a VillaLakók. Nem, neki nincs szüksége taktikára, elég ha önmagát adja. Hát végre hallhattuk, na, örvendek. Úgy érzem, ez a beszavazó már nekem is sok, alig várom a kortesbeszédeket. Edi vagy ki szeretné megköszönni a szavazatokat, és további szavazásra buzdít, mert az ő szerelmük a furcsábbnál is furcsább. Adri ugrál, kapálózik és óbégat, Béni szerintem otthon gyakorolta a tükör előtt a bénító nézést meg ezt a két frappánsnak tűnő mondatot is: akinek szimpatikus voltam, szavazott és küldött sms-t, küldjön még egyet. Akinek nem, az is küldjön, legalább nem futunk össze az utcán. Az lehet bazmeg, de ha meg bekerülsz, ami valószínű, nézhetünk nap mint nap a tévében.

A VillaLakók közül csak Fecó várja a Halál Angyalát (Béni), Kinga Rudiékat, a többiek Adriennt, mert a másik kettő túl sok. Nekem Adrienn is, de engem sose kérdez senki. Béni végül 41%-kal veri a másik két hülyét, ígéri, hogy nem lesz unalmas, és igen, a jeges tekintetével mindenkit végig fog pásztázni, ha bemegy. Ehelyett idétlenül viháncolva pusziszkodik, Fecó ragaszkodik hozzá, hogy Béni mellette aludjon, a Bénító Tekintetű erre csak annyit mond: drágáim, először lesz egy meglepetés, aztán majd meglátjuk. Én is ettől tartok.

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.Andita 2011.09.19. 22:27:53

Nálatok is ordit a reklám? Mindig felijedek,ha "véletlenül" bealszom valamin.:-)

Akármi Áron 2011.09.19. 22:28:54

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: DDD semmi bocs, fegyvert kezünkből ki nem adunk:))))))))

csak magamat képviselem 2011.09.19. 22:32:21

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem járhatna körbe az a multifunkciós (él, fej, nyél) holmi Hajni?
Pénzt is adnék érte, v bármit!
Biznisz!
Minden második öfire kizárólag te kapnád, és a finálé előtt végleg visszajuttatnánk hozzád. Na mindegy, persze nem erőszak a disznótor, csak gondoltam én is megjáratom az agyam, és fair alkut köthetnél. Szerintem sokunk tudná kamatoztatni képességeit a villában való túlélésre.

csak magamat képviselem 2011.09.19. 22:34:25

@Akármi Áron: bah, csinálok egy saját automata baltát.

Norka.Borka 2011.09.19. 22:58:20

@foxglove:

Hát, ha feladatul kapta, akkor jól kicsesztek vele. Ebből a gödörből, amibe betolták a rendezők, nehéz lesz kikecmeregni.

Ayesha (törölt) 2011.09.19. 23:03:18

Miért emlékeztet engem ez a nő Olgára...?

Ayesha (törölt) 2011.09.19. 23:13:30

@Norka.Borka: jaj tényleg. lehet. az se bírt egyszer sem elmosolyodni. meg az előnytelen haja miatt.

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 23:30:20

"Elszállt veled a szekér!"

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 23:31:56

"Ha kimegyek innen,biztos,hogy megvernek a cigányok!Fecó,majd védj meg!"

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 23:34:36

"Ti melyik kollégiumból jöttetek?Hát, én csak beszöktem!":).Kemény!

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 23:37:58

Holnap ebből csúnya fejfájások lesznek!

Hurri Kán 2011.09.19. 23:39:27

@utcai_arcos:
Tényleg. Rendezhetnének kocsiversenyt az udvaron. Mekkora ötlet. :)))

Hurri Kán 2011.09.19. 23:51:58

@utcai_arcos:
Nem. Bevinni kis kordét, az egyikbe befogni Fecót, a másikba a szemüveges pszihobojt, és hajrá...Amelyik nyer, az kap enni utána 3 napig... Például. :)

Petitefamme 2011.09.19. 23:58:02

Hat nem tom...ez a Seherezadecska egy igen idegesito, nagykepu, bunko egy rib²²c.

FiKaNiCk 2011.09.19. 23:59:22

Annamáriát ismerem személyesen. Pár napja találkoztunk, mondta, hogy beszavazáson lesz, mesélt pár érdekes dolgot.

Elsőként elmondom nektek, hogy ő egyáltalán nem ilyen. De annyira nem, hogy el sem hiszitek. Mivel állami gondozásból került ki, valóban hajlamos furcsán viselkedni, de igazából kedves és vidám. Nem viccelek.

Amikor kiválasztották, az rtl megmondta neki, hogy ilyen karakter lesz belőle. Hosszú szőke haját levágták, befestették. Ő persze vállalta.

Azt is mondta, hogy előre megvan, ki jut be, a csatorna rég eldöntötte. Ha valakire nagyon-nagyon szavaznak, lehet esélye, hiszen aki mozgósítani tudja az embereket, az hozhat pénzt, de amúgy ki van találva előre. Amikor beszéltünk, akkor ő már tudta, hogy be fog jutni, de persze nekem nem mondhatta el.

Erről ennyit.

Petitefamme 2011.09.20. 00:03:13

Nekem Annamari tok szimpi, nincs vele semmi baj.

mézescsók 2011.09.20. 00:20:37

@haruka: Alekosz általában nem volt agresszív és ha az éppen aktuális szerepjáték nem kívánta meg, nem ugráltatta a többieket és nem dirigált nekik. Többnyire sima szövegeléssel, végeérhetetlen és értelmezhetetlen dumával kergette őrületbe a társait.

@nathalie: Szerintem a többiek nem tudták mire vélni a dolgot és annyi ideje még nincsenek bent, hogy tisztában legyenek a szabályokkal és azzal, hogy egyszerűen be is inthettek volna neki.

@foxglove: Kivéve, ha beijednek a stílusától és csuda erősnek gondolják. Az erőt és határozottságot sugalló emberek elől sokan meghátrálnak meg még akkor is, ha nincs semmi mögötte.

@Norka.Borka: Én is így gondolom a bemutatkozó filmje alapján. Azt mondta, szereti tesztelni az embereket, amit rettentően agresszívitással tette. Szerintem velőből ilyen.

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Elnézést, hogy jelzem, de vasárnap du. óta én is tartok egy baltát itt a kezem ügyében. Azóta jött rendbe a gép. Ha tilos, akkor persze kiviszem, de nekem önbizalmat ad, a gépnek meg eszébe juttatja a hierarchiában elfoglalt helyét.

mézescsók 2011.09.20. 00:25:11

@FiKaNiCk: Nehezen hiszem el, de ha mégis egy angyali bűbáj, kenyérre kenhető, barátságos, könnyen beilleszkedő, stb., akkor Oscart neki!
Azt mondjuk elhiszem, hogy a csatorna kiosztott bizonyos szerepeket.
Azt mondjuk nem, hogy ezt el is mondta bárkinek, mert akkor szerződést szegett.

Doktor Kotász 2011.09.20. 00:37:03

Nem láttam teljesen a mai összefoglalót, de nekem nem világos, hogy az új leányzóval mi a bajuk. Hogy a plázapicsák, szilikoncsajok kiakadnának rajta, mert tarisznyarák kinézete van, az rendben.

Na de a Szíjjártópetike, akire ránézésből kényszerzubbonyt húznék, meg a VV Sittes Öcsi mit problémázott? Mintha arról ugatott volna, hogy azért megy be, hogy lerombolja az előítéleteket. Oké, a Szíjjártópetike az elmeroggyant, és manipulálni akar majd mindenkit és talán attól fél, hogy a Tarisznyarák átlát majd rajta?

FiKaNiCk 2011.09.20. 00:46:21

@mézescsók:
Nem kell semmit elhinned. Attól még ez az igazság.

Én megosztom veled (általános alany) az információt, te meg, bár információd nulla, nem hiszed el. Mert csak.

Igazából pont leszarom, én elmondtam, aki akarja, küldje az smseket.

JOKKA21 2011.09.20. 01:43:57

Isznak a villalakók, Kinga bebaszcsizott, nagyon csúnya, ha grimaszol.:D

JOKKA21 2011.09.20. 01:47:57

Kinga énekli a barbi görlt.Seherét és Kingát elküldeném kapálni.

JOKKA21 2011.09.20. 01:55:16

Kinga megkérdezte Annamáriától, hogy szereti-e a lányokat is..Ezt a szőke plázacirkálót erős ingerem lenne kiosztani.

JOKKA21 2011.09.20. 01:57:45

Kinga kifeküdt, de egy szánalmas dög, jó én is voltam már bebaszva, de ez a nő ááá.:D

Petitefamme 2011.09.20. 02:34:32

@JOKKA21: csatlakozom.marha bunko a seghhel egyutt.

grabb1 2011.09.20. 04:00:53

kivalo, bar az erteelt befogni lehet olaszba. kirantott hus szint.ja, es a combfix-villantas kombo is megert volna egy sort.

esprit 2011.09.20. 05:23:38

"Értelmes" műsorok "értelmes" embereknek.
Nézzétek csak...

Adeptus Astartes 2011.09.20. 06:09:35

Jó reggelt! Persze jó értelemben véve!

Zuzimama 2011.09.20. 06:57:34

Éljen az első VV5 hogyvolt!!!

Béni emós sztem, vagy legalábbis nem tudja eldönteni, hogy legyen-e.

Müszélia 2011.09.20. 07:04:22

"jó értelemben véve," priceless. ezután állandóan használni fogom.
van olyan jó, mint a mmkk.

MissX 2011.09.20. 07:15:40

@esprit: nezzuk esprit nezzuk. neked meghagyjuk a nat geographit. :)

MissX 2011.09.20. 07:16:23

@Zuzimama: szerintem nem emos, hanem inkabb manga lany vagy mi a fene

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 07:32:53

Holá mindenkinek! Becsatlakoznék én is, ha nem zsenánt a kedves egybegyűlteknek :D
Hajni Királynő, ismét medvére táraztál ebben az öfiben (is), köszönet érte!
Izgatottan várom a többi versenyzőt, kíváncsi vagyok milyen hulladékokat tud még előkotorni a retek az ország szennyesládájának mélyéről...

MissX 2011.09.20. 07:37:40

gergo es beni tul feltunoen utalja egymast. ebbol meg szerelem lesz, akarki meglassa :)

Adeptus Astartes 2011.09.20. 07:41:14

Amonália (Annamária), csak szerepet játszik! Az igazi pszicho az nem más, mint az Attila gyerek! (szerintem)

dr. gernika 2011.09.20. 08:16:36

@FiKaNiCk: Igazából nem leptél meg, de akkor is szar ezeket tudni. Az nyilvánaló, hogy a csaj nem ilyen. De nem értem, az rtl miért gondolja, hogy feltétlenül mindent irányítani kell a programokon kívül, és miért nem bízza az emberekre, hogy odabent saját magukat adva mit kezdenek egymással. A BB1 is jó volt úgy.

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 08:26:40

@mézescsók: fene se gondolta volna, hogy ilyen népszerű lesz a VV5 alatt a balta. Divatot teremtettem, juj! :DD

@Adeptus Astartes: :D

@Möff CAT: szia! :) hogy lenne zsenánt az Első Lovagtól?! :))

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 08:34:13

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ó, köszönöm, Királynőm! :D
A VV5 első kultikus tárgya tehát megállapíttatott:
nem más az, mint A Szent Balta ( melynek őrzője Balta-zár lovag... ez de rossz volt így reggel :D )

juliusbond 2011.09.20. 08:45:18

kéne már a villába egy transzvesztita...azt hogy venné ki a nép ? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 08:52:25

@Doktor Kotász:

A tarisznyarákok elől minden jóérzésű ember, sittes és plazapicsa menekül. :)

mocskosmacska 2011.09.20. 08:54:29

Attila ahhoz képest, hogy az összeférhetetlen kategóriában indult, egész jól beilleszkedett. Én nem látok benne semmi összeférhetetlent, szerintem próbál idomulni a többiekhez.

mocskosmacska 2011.09.20. 08:57:59

@FiKaNiCk: Elhiszem, hogy nem ilyen, szerintem ez ki is fog jönni, nem lehet szerepet játszani hetekig-hónapokig.
Az már régen elég erősen sejtettem, hogy le van vajazva, hogy ki jut be. Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy Annamária miért jutott be? Legalábbis én úgy tudom elképzelni, hogy ismerősöket/celebrokonokat/rtl klub bulin a legjobban teljesítő prostikat juttatnak be, mint sittes gergőt. Annamáriának is van ismeretséeg? A másik kérdésem, hogy azt nem értem, hogy az rtl miért nem egy olyan embere osztja a halál karaktert, akik valamennyire magától is olyan.

mocskosmacska 2011.09.20. 08:59:14

Emlékszetek, hogy Kinga a beszavazóján kijelentette, hogy sehit álszentnek tartja. Le merném fogadni, hogy szakmailag ismerik egymást.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 09:13:15

@mocskosmacska: Attilának most, hogy bekerült, már a kilenc is páros, pont szarik arra, milyen kategóriában kellene teljesítenie, egyszerűen meg fogja próbálni minél tovább kihúzni bent :)
Kissé fura amúgy, hogy valaki, aki tulképp a Buboréksrác szintjén érintkezett emberekkel, hogy lehet összeférhetetlen? Esetleg úgy, ha ő is ilyen tipikus anyázós nethuszár, aki a monitor előtt szájkaratézik, akkor viszont lehet, hogy valaki véletlenül megpofozza majd odabent, ha elfeledkezik magáról :)
Szerintem simán meghúzza majd magát, beböfög valami ótvar marhaságot időnként (a legfelsőbb szinteken persze, mindig, minden körülmények között), egyszercsak döntős lesz, volt már ilyen :D

MissX 2011.09.20. 09:22:37

@mocskosmacska: úgy néz ki igen, csak szőkén és nem életunt fejjel

dr. gernika 2011.09.20. 09:26:44

@juliusbond: Kinga sminkben pont úgy nézett ki. Anélkül viszont egész fogyasztható.
Akit eddig a legkevésbé tudok elviselni, az Sehere, VVÁgicára emlékeztet, nagyon.

juliusbond 2011.09.20. 09:28:08

Nekem egyetlen pozitívum van az egész sorozatban...Stohl Buci a konkurrens valóságsóban játszik :)

BarBwire 2011.09.20. 09:33:48

Jó reggelt,

Attila tényleg szépen beilleszkedett, vagyis nagyon élvezi a lányok társaságát. Tök normálisnak tűnik.
Se-herét minden pasi meg akarja kapni. (+ Veronika)
Kinga kutyájának tényleg Barbika a neve?????
Pecónak irtó jó humora van.

na csak ennyi

Müller őrmester 2011.09.20. 09:52:27

Ennek az Annamáriának olyan a tekintete, mint valami kígyónak. Ha tényleg ilyen, nem lett volna szabad közéjük ereszteni. Pszihésen agresszív. Ha valóban ilyen a stílusa, fogadni mernék, hogy előbb vagy utóbb valaki pofán csapja, bármilyen birkatürelmes is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 09:55:12

@mocskosmacska:

Szerintem ennek a nőnek mindegy mibe öltözik, vagy hogy milyen színű a haja. Olyan fejet vág mintha ő lenne a terminátor, amúgy meg egy alsókategóriás szutyok. Manapság mindenkiből lehet modell, neki a patológia lenne a területe.

FiKaNiCk 2011.09.20. 10:19:41

@mocskosmacska:
Nincs hátszél, ezt tudom.
Volt egy kaszting, elment, valakinek megtetszett.
De sajnos nincs több infóm, és most egy darabig nem is lesz. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 10:29:05

@Möff CAT:

Kolonoszkópiamodell! :) Csak neki az az előnye, hogy eleve úgy néz ki mintha belülről fotóznák a beleket :) Így megspórolható a költséges kifordítása a beleknek! :)

Müszélia 2011.09.20. 10:29:53

Béni = retardált zombi. nagyon tetszett. még kukker se lett volna ekkora idióta.

MissX 2011.09.20. 10:47:04

@Müszélia: nem is értem miért nem az összeférhetetlenek kategóriába indult béni. inkább ott lett volna a helye

MissX 2011.09.20. 10:56:50

ezek saját ruhában vannak, vagy ők is kaptak szponzorrucit?

Valerijov 2011.09.20. 11:02:53

@FiKaNiCk: úgy fest, ezt általános valóságsós jelenség, egy volt osztálytársnőm jelentkezett a 4 esküvő című viasatos műsorba, elmondása szerint minden előre le volt nekik írva, saját karakter ide vagy oda, a szájukba adták a szavakat, minden beszólás előre ki van centizve, saját kútfő nulla.

Toszkana 2011.09.20. 11:03:15

Rudi és ROTYI :))))

Valerijov 2011.09.20. 11:06:57

annamáriáról messziről ordít, hogy művi a viselkedése. olyan emberre emlékeztet, aki tudja, milyen szeretne lenni, ismer is olyat, aki olyan, és természetesen hozza azt a figurát, még jól is áll neki, s ő a saját eszközeivel próbál olyan lenni, amilyen szeretne, de a vágyott meg a valós közt lévő távolság lebőgeti a mesterkéltséget.

MissX 2011.09.20. 11:07:54

a videok alapján peco belopta a szívembe magát :)

locsolóember 2011.09.20. 11:10:35

Nem akarom rontani Hajni üzletét, de nálam a VV5 alatt akciósan bérelhetők különféle fejszék. (akár busifa kivágására alkalmatos szekercék is)
Ha valaki indíttatást érezne, leveleket a "Business as usual" jeligére a kiadóba.

foxglove (törölt) 2011.09.20. 11:22:34

@gernika: de ha már egyszer ennyire belepiszkálnak, legalább jól csinálnák. (pozitív példa az Éden Hotel, ahol volt forgatókönyv, és jó forgatókönyv volt).
Legyen történet, legyenek frappáns párbeszédek, de az részemről nem minősül történetnek, hogy az izmos fiú megdugja a szőke lányt (beszélni egyiküknek sem kell).

Zelefánt 2011.09.20. 11:24:19

@locsolóember:
Szakócát szeretnék...klasszikust...
Létezhet, hogy szerepel a kínálatban?...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 11:24:41

@MissX:

Először mindenki a sajátjában volt, aztán beviszik a szponzorcuccot, mert kell a reklám :)

MissX 2011.09.20. 11:29:30

@locsolóember: nekem egy kisbalta is elég. úgyis kicsi vagyok, egy nagy csak elrántana. :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 11:37:12

@locsolóember: Már azt azért érzed, ugye, hogy egy bármilyen balta és A Szent Balta között ordenáré különbség van a legfelsőbb szintekig? :D
Amúgy az ötlet nagyszerű, néhány machetével beszállok társnak, ha majd szélesíteni akarod az üzlet jellegét :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 11:42:12

@Möff CAT: "És a Szent Balta légyen három uncia súlyú, ne pediglen kettő, vagy négy, mert így lészen az a Szent Balta, amely a Nagy Könyvben megíratott" (?)

kemény keleti kommentelő 2011.09.20. 12:00:19

Nehéz lesz bekapcsolódni a szakmai munkába, ezek a lányok-fiúk nekem még túl nagy egyéniségek. Kell pár nap, míg velünk együtt ők is leépülnek szellemileg.
Az esti műsorban újra láthattuk Anikót, Gigit és Olit. Örömmel leírnám miről beszéltek, de Gigi csöcsmutogatós felsője elvonta a figyelmem. 24x pakolta ki a cuccot és 24x tette vissza. Egyébként hízott vagy 10 kilót, ötöt seggre, ötöt lábra. Oli nem is bírta felborítani.
Pótolnivaló vidcsiket ma nem kaptunk.

forrás: szaraztenyek.hu

locsolóember 2011.09.20. 12:12:41

@Zelefánt:
Minden van.
Ez egy óll ekszklúzív üzlet, ami nincs, az nem is létezik.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.09.20. 12:12:46

@Peter_Cs: "S majd ha megunod te az vévéötnek folyását, megforgatod a NÉGY unciás Antiópiai Szent Baltát és lemészárolod vele az hahóvillalakókat bizony, akik, mivel nem kedvesek neked, megdöglendenek" :D

locsolóember 2011.09.20. 12:23:27

@Möff CAT:
Ezek nem bármilyen balták.
Vannak zsidó üzletfeleim is, szal' érted... :)
Kisollóvak valaki? Ha egy üzlet belendül... :DD

locsolóember 2011.09.20. 12:40:57

@locsolóember:
"kisollóvak"
Freud Zsiga üdvözletét küldi.

dr. gernika 2011.09.20. 12:48:33

@foxglove: Éden Hotelt nem néztem, de faszom, az nem valóságsó, amiben forgatókönyv szerint finganak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.20. 12:56:14

A villalányokhoz: Kinga és Seherezádé eléggé katasztrofálisak, műmacák. Veronika legalább egy szintig vicces. Annamária eddig a legértelmesebb és a leginkább emberi. Jöhetne már az Amazonok beszavazási show-ja Melinda győzelmével!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.20. 13:01:49

@Peter_Cs:

Ezek szerint már Béni pártján állsz, mint VV4-ben a Koszpókén? :)

foxglove (törölt) 2011.09.20. 13:04:36

@gernika: de olyan már nincs, hogy "valóság"só. több milliós cuccot nem fognak a véletlenre bízni.
A jó forgatókönyvet úgy képzelem el, hogy bizonyos helyzetekbe hozzák a karaktereket, ahol kiszámított módon fognak reagálni. Ezt simán lehet úgy csinálni, hogy a néző számára élvezhető legyen.
Viszont nem kéne azt hazudni, hogy a nézők így meg úgy döntöttek, ezt mindig is utáltam az rtl-ben.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.09.20. 13:08:18

Már majdnem felmetéltem az ereimet, amikor rájöttem, hogy elindult az újabb agyelszívás, aztán rájöttem, hogy ez azt is jelenti, hogy lesz "Hogyvolt" :)) félretettem a zsilettpengét..:DDD

Hódos Hajnalka 2011.09.20. 13:15:41

@Möff CAT: úgy ám. ordenáré különbség :D

@fkangi: :D

dr. gernika 2011.09.20. 13:40:13

@foxglove: Egyetértünk, a valóságsó elbírja az irányított programokat, de a személyidegen karaktereket, előre megírt dialógusokat, pláne műbalhékat nem. Akkor átverés az egész.

csak magamat képviselem 2011.09.20. 13:58:33

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ;-) nekem a bármi a kedvenc hobbim + a legnagyobb öröm, ha nemcsak magamat képviselem, hanem konszenzusra jutunk. Mert az ember egyedül nem tud együttmúkodni. :)

csak magamat képviselem 2011.09.20. 14:18:19

Pecó, Gergő, de még Attila is (ebben a sorrendben) nekem, mint hímsovén, kezdenek korrektül viselkedni. Van bennük logika, és némi lazaság is. Attila ugyan passzív-agresszív pletykagépnek tűnik nekem.
A Csajokat csak tárgyként kezelve (újabb nemi kirekesztés) Sehe az első, Vercsi a második, a többit holtversenyben csak bottal piszkálnám.
A Csajokat emberként kezelve Veronika az első, utána megint holtverseny, az agyacskáikat piszkálnám helyre, ha ez lehető volna.
Remélem a kis kék szemű(?) barna jön be plázacicként.

csak magamat képviselem 2011.09.20. 14:24:42

igen, a kisebb mellű barna hajú, talán Sysi

csak magamat képviselem 2011.09.20. 14:27:26

most már nem tudom, összezavarodtam. a szöszi nem jön be nekem, that is for sure.

dr. gernika 2011.09.20. 14:31:56

@csak magamat képviselem: Sehe a legrondább szerintem, és botrány a self-made sminkje.

Doktor Kotász 2011.09.20. 16:23:25

@Peter_Cs: "A villalányokhoz: Kinga és Seherezádé eléggé katasztrofálisak, műmacák. Veronika legalább egy szintig vicces."

Hát a Veronika a legidegestőbb. Tipikus árok szélén megbaszni, torkát átvágni és elásni kategória.

Ha mondjuk egy 15 évés lány szintjét hozná agyilag, akkor csak 5 évvel lenne elmaradva, ami ugye még a retardált szintje felett van egy kicsivel.

Na de ez egy 10 éves kislány fejben. Annyi különbséggel, hogy a faszra húzása legális.

csak magamat képviselem 2011.09.20. 17:18:30

@gernika: ez simán lehet, tkp. ez ízlés kérdése. Őt látom csak pszichomarin kívül, aki eredeti cickókkal ment be. Ez nálam plusz pont, mert egészségesen magabiztos. pszichomariról meg süt a kisebbségi komplexus. de lehet, hogy tévedek, + még jönnek az újak és Sehe ízlése is változhat.

dr. gernika 2011.09.20. 17:30:37

@csak magamat képviselem: Azért ne az legyen már az egyetlen mérce, hogy eredeti-e a cickó. Ez a nő lélekben tiszta VV Ágica, majd figyeld meg. Bár ha ő is bejött, akkor nincs több kérdésem. :)

Ayesha (törölt) 2011.09.20. 21:32:56

Jéjzusom, Attila olyan, mint Herr Flick.
süti beállítások módosítása