Hogy volt?

VV5 - 1X04

2011. szeptember 16. 12:45 - Hódos Hajnalka

Az előző beszavazókhoz képest a tegnap esti ölég lájtos volt, és legnagyobb sajnálatomra, akárhogy próbáltam, nem tudtam ide beszuszakolni az „annyi légy volt, hogy a tanyán a disznóól augusztusban gyenge bemutatóterem” kiváló hasonlat analóg változatát. Még a vonyításos ingerküszöböt sem érte el a három Cselszövő leányzó, akarom mondani nő nagy ennel összecsapása, vagy én vagyok máris immunis a szerencsétlen nyomorultakra, azért remélem, azt mindenki felvéste, hogy aki azt mondja, nem fontos az anyagi jólét, az vagy csóró, vagy hazudik. Balázs outfitjét ma békibe hagyom, de viszont (ezt azért írtam így, mert ez a negyedik poszt és kén-e egy nick még nem jelent meg, hogy elmondja, milyen szarul írok és a helyesírási hibákat sem javította még ki egyszer sem, ez úgymond hívószó, illetve felhívás keringőre) amellett nem megyek el szó nélkül, hogy azt mondta, az eddig felhalmozódott VillaLakók szombaton költöznek be a Villába. Meg azt is, a lányok tudják, hogy kell cselszőni. Ha még nem tudtuk volna, a VV5 a taktikáról, az ármányról és a szerelemről fog szólni, és ezeket a Cselszövő lányok felső szinten művelik.

Nézzük is őket szép sorban, jöjjön a Mosolygós Gyilkos, Kinga. Kinga pink ribancruhában érkezik, bóti cicikkel, tizenkét centis tűsarkokon, hát szerencséje, hogy Solskjaer sokkal korábban kopirájtolta magának a Babaarcú Gyilkos becenevet, mert igencsak nagy röhögés lett volna a stúdióban, fent említett focistát szeretjük, akármennyira a MU-ban játszott, igen, a bajoroknak rúgott góljáért, innen is üdvözöljük, J. barátomnak meg üzenem, felesleges a poszt elolvasása után hőzöngve felhívni, örüljön, hogy bajordrukkerként még mindig beengedem a lakásba. Szóval itt van Kinga, hát én se vagyok egy matyóbaba, de én, ha összerakom magam, legalább nőnek nézek ki, nem nőimitátornak.

Jön a Bosszúálló Reni, fekete haj, fekete miniribancruha, és a Száguldva Törtető Viki, az a fekete keretes hemüge sok, aranyom, hiába dob ötöt az íkún. Kapnak egy kérdést, Kinga, mit nyer az, aki rád szavaz? Ő a cselszövők cselszövője lesz. Renitől a pasiknak félni kell, mert nekiindul ám, Vikit Balázs ne baszogassa, ő nem titkárnő külsejű és nem is szolid, a másik két csaj esélytelen, nem kell gogós és szőke cica se a Villába, ő kell oda. Kis rikácsolás után Balázs véget vet a kezdődő összeugatásnak, nézzük meg, mit nyerhetnek, akik szavaznak, aztán nézzük meg, hogy állnak a leányzók. Kinga 50%-kal az élen, legyintek, ha ez kell, legyen, nekem oly mindegy. Jön a kedvenc részem, a bemutatkozó kisfilmek, Kingával kezdünk. Kinga egy Barbie, Paris Hilton és Királylány egy személyben, aztakurva, eeeeez igen, akarom mondani eeeegggen. Nem hiszek a fülemnek, 22 éves, bazmeg, negyvennek saccoltam.

Kinga, a barbipáriszhiltonéskirálylány

Gyerekkorában nagyon el volt kényeztetve és ezt nem is adja alább. A titkokat sajnos nem tudja megőrizni, ezt illusztrálják is egy körtelefonnal, valami hekker barátnőről van szó, aki feltörte a pasija e-mail címét és kiderült, hogy vagy húsz csajjal félrekúrt. Kinga véleménye minden egyes telcsizéskor más, hol megérti a félrekúró pasit, mert mindegyik csaj szebb, mint a barátnője, hol egy utolsó senkiházi trógernek tartja, ésigen, kimondja, hogy a férfiakban nem lehet megbízni örök igazságot is, (ez a minden nő kurva női változata) azt nem, hogy minden férfi disznó. Jelenleg nincs párkapcsolata, volt, de az ő pasija is félrekúrt, ezért szörnyű bosszút állt. A szörnyű bosszú nem más, mint ánégyes lapokra nyomtatott „X. Petivel vigyázzatok, fűvel-fával félrelép” plakátok kiragasztása 10 méteres körzetben Peti lakóhelyétől. A bosszú olyan kegyetlen, hogy Peti, miután lekecmereg a nyolcadikról, ott helyben térdre esik, majd miért tetted ezt velem kiáltással odarohan az első bokorhoz, letör egy ágat és harakirit követ el, aztán, utolsó erejével, saját vérével a kutyapisás járdára írja, Kinga mindörökké és belehal a szégyenbe. Kinga nemcsak barbipáriszhiltonéskirálylány, hanem nyertes típus, kedves, bájos, cuki és nagyon szép. A Villában az emberek úgy fognak viselkedni, ahogy ő szeretné, az idegesíteni fogja, ha olyan típusú lány jön, mint ő, Sehere meg álszent. Miért, te nem vagy az? Nem Renikém, én cselszövő vagyok, hülye ribanc drágám. Viki elbődül, bezzeg ő nem a melleivel fog bekerülni a műsorba. Nem, te sehogybazmeg.

Reni, a szegedi boszorkány

Reni bemutatkozó kisfilmje is ott van, pultozok és go-go táncos vagyok. Tánc közben szexisnek, elérhetetlennek és jó nőnek érzi magát, fasza, hogy a pasik csorgatják a nyálukat érte, de nem kaphatják meg. Szeret játszani a férfiakkal, de nem adja magát könnyen, gondolom, ez hatszámjegyű összeget is jelenthet. Szereti azt is, ha a pasik szenvednek. Neki sincs párkapcsolata, volt, egy szerelmi háromszögbe csöppent, mint szerető, de megunta, hogy ő a második, ezért felhívta a pasija csaját és lebuktatta. Jóhogy, nem szereti, ha hülyének nézik, Balázs arca meg sem rezdül, mikor a stúdióban Reni kimondja az átbasznak szót. Az enyém se. Reni egyébként kitűnően hozza a felvartthajsimogatás mozdulatot és valahányszor megszólal, rángani kezd valamelyik testrésze, nekem egy idő után a fejem a látványtól. A véleménye a kihívókról az, hogy Viki és Kinga visszahúzódó, ő sokkal erőteljesebb karakter, és bezzeg neki igazi cicije van. Hát igen, ez a XXI. században kuriózum, bólogat Balázs, le merem fogadni, hogy senki nem érti, mit jelent a szó, haladjunk, a harmadik Cselszövő következik, Viki.

Viki, akinek kell a zsé

Viki 19 éves, egy benzinkúton dolgozik és szenvedélye az autó. Hiszi, hogy az autónak lelke van. Hát akkor az az a Volvo nagymértékű lelki sérülésektől szenvedhet, mert rohad is, meg ráférne egy fényezés is. Vezetés közben agresszív és türelmetlen, szeret uralkodni az utakon. Ezt be is mutatják, nyitott ablaknál átugat egy másik úrvezetőnek, majd padlógáz, na te jól ott maradtál bazmeg, hülye liba, neked meg elment erre a gázfröccsre másfél liter üzemanyagod. A következő kép a kisfilmben sajnos nem az, hogy négy sarokkal arrébb, a pirosnál a leugatott úrvezető kiszáll a kocsiból és kinek pofázol, ribanc szavak kíséretében kétszer belevágja a fejét a kormányba, kitépi a slusszkulcsot és eldobja, hanem Alex. Hogy nincs egy kurva Józsi ebben a vévéötben, hihetetlen, de ez legalább nem Paszkál. Alexszal négy éve vannak együtt, rettenetesen féltékeny rá, volt már rá példa, hogy követte. A féltékenység nem alaptalan, mert már kölcsönösen félrekúrtak, úgyhogy a bizalom elveszett. Nem baj az, végül is, egy kapcsolatnak az egyik alapja szok az lenni, de én vén hülye vagyok, nem kell rám hallgatni, meg Volvóm sincs, amitől menő lennék. Kell a zsé, úgyhogy be kell kerülni, nagypofájú vagyok és gerjesztő. Nem én, Viki. Én bülbülszavú vagyok, mint az köztudott.

Nyughass, ribanc, mert megcsupállak!

Viki kisfilmje után újabb látványos összetűzésre kerül sor a luvnyák között, igen, sor kerül az én hajam hosszabb érvelésre is, Kinga menjen a barbiházba, megint előkerülnek a mellek, ezt felírom, viták során jó lesz valamire, csak az a baj, hogy nincs bóti mellű ismerősöm. Mire költenéd a pénzt, Viki? Család megsegítése, és állatmenhelyen szeretne segíteni. Hát nemtom, mi összefüggés van a nyeremény és a ganézás meg a szerencsétlen kóbor kutyák ápolása között, de én egyszerű lélek vagyok, még platinaszőke póthajam sincs. Végre elérkezünk a kortesbeszédekhez, Kinga bögyöket igazgat előtte, Balázs szóvá is teszi, őt nagyon lehet majd szeretni és nagyon lehet majd utálni, akárhogy is, rá csak figyelni lehet. Ő egy atombomba lesz, akit nem lehet csak úgy eltaposni. Az a taposóakna, te szerencsétlen kretén. Reni gyerekkorától kezdve mindenért megküzdött és ő egy igazi szegedi boszorkány, a többire el nem ítélhető módon nem figyeltem. Viki ugyanazt az egy mondatot ismétli, amit már legalább háromszor elmondott, szőke cica van, táncos nem kell, én kellek ide.

Barbiintegetés

A nők nagy ennel mindegyike úgy gondolja, ő vitte a műsort és ő volt a legjobb. A nézők úgy gondolják, Kinga kell a Villába, 48%-kal végez az első helyen, a lépcsőről visszafordulva az a barbiintegetés jobban odabasz, mint Éva hempergése, én meg csak ismételni tudom, amit Prof. P. Piton kommentelőnknek mondtam: csak azért nem növesztek farkat, mert akkor ilyeneket kéne dugnom, mint ezek. Ma Összeférhetetlenek, Kukker fog bejutni, fogadjunk.

Címkék: vv5
534 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meridian74 2011.09.17. 21:40:32

Felvisítottam a röhögéstől mikor Andrea depreszió-oldó meditációs adását tolták...

sihaya 2011.09.17. 21:41:28

úááá öcsém ezek a nők :D szénné röhögöm magam :D

foxglove (törölt) 2011.09.17. 21:41:30

amikor lilu olyanokat mond, hogy "Gergő átkarolta Kingát!", meg "de Veronika, GERGŐ nem tetszik neked, érted, GERGŐ!", akkor egyszerűen felrúgnám a tévét. vagy lilut.

Meridian74 2011.09.17. 21:41:49

Úgy látom a műsorban is vísítanak... mindjárt hajra mennek...

B.Andita 2011.09.17. 21:43:02

Mért kell mutogatni, hogy Alek ajkán csüng mind...annyira ordenálé. :-))

FGSuperman 2011.09.17. 21:43:31

@sogeking: elég szarul tartja magàt
pòni és a virslis is kéne bentre, ezek nyírnàk az elejétôl egymàst

nathalie 2011.09.17. 21:43:33

Imádom ezt, hogy az rtl klub lemodellezi a korábban történteket :)

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 21:43:36

És mééég hányan szerették :P!

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 21:44:07

TEDD A KEZED A KÉÉPERNYŐŐŐRE!!!

2011.09.17. 21:44:17

Többnek gondoltam, agyilag meg kevesebbnek. :)
Le van már vajazva, szerintem az RTL kapásból 60%-al indítja a kiválasztottat, virsliszájú gügyögő megy be, külön feladattal, rá kell másznia Gergőre. Szegény Gergő!

Meridian74 2011.09.17. 21:45:25

Barbara: szakadt környezet, de hitelből vett projektor az van.
Meg pránaenergia, batyuszámra... ROFLMAO!

MagasMacska 2011.09.17. 21:45:45

Ajjaj, tévedtem, erre még nem vagyok felkészülve.
Ez rosszabb, mint amit vártam, pedig...

nathalie 2011.09.17. 21:45:57

Gergőt nyugodtan indíthatták volna a tenyészkan kategóriában. Mindenki rá fog mászni.
(Lassan lilu lesz a legidegesítőbb nő a műsorban)

foxglove (törölt) 2011.09.17. 21:47:56

Barbara és Gergő mint egy pár, na ez annyi szinten borzasztó, hogy megszámolni sem lehet.

mézescsók 2011.09.17. 21:47:58

@Szaffimacska: Lehet. Talán nem. Nem először tévednék.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.17. 21:50:17

@nathalie: Ezek után ha valami gyíkom van, csak tegyek be egy Alexandra Paul filmet Andrea megoldása után szabadon?

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 21:56:18

A nyertes a KÖKI terminál jóvoltából, egy éven keresztül, minden nap, verést kap a töröktől* :))!(*Rejtő)

Meridian74 2011.09.17. 21:57:24

egy kedves és értelmes lány, aki viszont "osztja" a többieket...
ööö... izé, ebben van némi bicsakos ellentmondás.

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 21:57:36

Na EZT nem értem.Azzal hogy valaki bekerül lesz valaki VALAKI??

Meridian74 2011.09.17. 21:58:43

úúúúristen... Andrea hangja... energiahiányos.

2011.09.17. 21:58:58

Kevés idegesítőbb dolog van Póni sivalkodásánál, lője le már valaki!

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2011.09.17. 21:59:21

Mássz ki a fejemből, én is fejlövésen gondolkodom. :)

FGSuperman 2011.09.17. 21:59:28

Ezt az Andreàt addig kéne ütni amíg mozog

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 21:59:41

@nathalie: ciki lesz,ha bent kiderül,hogy "bent" esetleg párszor kikormolták a púzóját :D!

MagasMacska 2011.09.17. 21:59:54

Ez már egy denevértől is magas...

sogeking 2011.09.17. 22:00:12

egy Veronika Seher zuhanypárost azért megnéznék

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 22:00:37

UGYE MONDTAM HOGY ÁTOPERÁLTÁK!!!

MissX 2011.09.17. 22:01:08

kinga és pp tényleg mint két tojás :o

Meridian74 2011.09.17. 22:02:46

Az észlény megállapítások így a végére, nem is vártam mást.

MissX 2011.09.17. 22:04:33

vajon miért nem lepődtem meg?

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2011.09.17. 22:05:30

Balázs formában van as usual :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 22:06:28

na ezt a kutyás is egy állatkertből szalajtott lesz :(

foxglove (törölt) 2011.09.17. 22:07:14

hát azt hiszem, hogy számomra ez itt a vég, mert virslit és fecót tényleg nem fogom tudni együtt elviselni. Ide azért majd még bekukkantok.

B.Andita 2011.09.17. 22:07:18

A holnapi három nagggyon kemény.

Hurri Kán 2011.09.17. 22:07:51

BNM-et is beviszik az odúba?

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2011.09.17. 22:08:24

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: a mai show-ból igen kemény HV fog születni, le lehet ezt írni egyáltalán?

nathalie 2011.09.17. 22:10:06

@utcai_arcos:
ja, lehet. Bár sztem az rtl klubban pezsgőt bontatnának, ha a csajok a gergőt zaklatnák, miközben a gyerek a titokszobában a fecó után sír, mert hogy szerelmes lett belé (megszokta a hasonlókat a böriben) :)

nathalie 2011.09.17. 22:10:52

bejutottak már a szobákba? a veronikának lesz annyi esze, hogy elmondja hogy van valami, amit meg kell fejteni?

Hódos Hajnalka 2011.09.17. 22:10:57

@berger90: ha olvastad volna az Alekosz posztokat, tudnád, hogy már ott haza akartam hozni Veronikát, sőt, örökbefogadáson is gondolkodtam. :))

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2011.09.17. 22:12:18

A kutyád visítva menekülne. :D

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 22:12:19

csak hogy lássátok az eredetit, New Radicals on the air! www.youtube.com/watch?v=DL7-CKirWZE&ob=av2n

Meridian74 2011.09.17. 22:13:20

Ez a sherezádé amúgy össze tudja zárni a combjait? Szemre szét van kurva ez a luvnya...

Meridian74 2011.09.17. 22:14:03

@berger90: hé hé, az állatkínzást büntetik... :)

Talpig Jimmy 2011.09.17. 22:15:10

Veronikának tolmács kell majd az Attilához

sihaya 2011.09.17. 22:15:47

Dukai Reginának milyen szar reklám lesz már a tesója, pláne hogy a 4 év börivel indít... VV6-ban már lehet gyilkosság miatt 15 évet ült csávókát tolnak be, csak mert helyes?

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 22:16:24

@nathalie: hívtak már perverznek te perverz :DD?

MissX 2011.09.17. 22:17:41

mivel nem segített rajtam a bomba-redbull kombó, így én most eltolom a biciklit.

további jó kommentelést mindenkinek :) jó éjt

Dr_utcai_arcos 2011.09.17. 22:21:02

@MissX: jó lét szép kommentina ;)!

B.Andita 2011.09.17. 22:30:19

Jó pihit. A most indulóknak meg jó mulatást.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.17. 23:13:51

Ha ütős lánycsapatot akart volna a csatorna, akkor a 3 fura, 3 amazon + Viki + Szilvi női szakasz ment volna be. Ez lett volna a legjobb.

csak magamat képviselem 2011.09.18. 00:21:58

@mézescsók: nem beteges vagyok (remélem).
Nekem az fura, ahogy te írsz a szerepekről.
Gyakorlatilag felsoroltad az összes helyes értelmezését a szerepelméletnek. nem én találtam ki, Goffman, érdemes olvasni tőle. Pontosan ugyanezt írta, vett kb. 10 példát, kínai tekintélyes városvezetőtől a viháncolva lovagló úrilányokig.
Az jött ki, amit leírtál.
A lányok otthon magabiztosak, a megszokott kényelem és kiszolgálás várja őket, az ottani szerepük a gazdag család bájos kislánya.
Lovagolva estek-keltek, na ezt hívják szereptávolításnak. Nem ment jól nekik a helyzet irányítása, így zavarba jöttek és egymást cukkolták a bénázásaik miatt.
Te pontosan ezt írtad le. Én pontosan ugyanezt gondolom. Rám hatott ennek a szociológusnak a szerepelmélete, légyszi ne vádolj itt mindenféle félremagyarázással (biztos úgy látod, egy sumák beteges vagyok, ám legyen), nem igazán értem, miért engem pécéztél ki ezzel a kritikával. Így ismeretlenül se. Az utolsó bekezdésedben a szerepjátszás olyan, mint Raszkolnyikov beteges vágya, hogy vannak felsőbbrendű emberek, akik gyilkolhatnak is (ő is Napóleont ajnározza). Vannak alsóbbrendűek, akik szaporodnak, ennyi a dolguk. Így van, ahogy mondod, a saját kis dimenziójában mindez racionális. Amíg a regény harmada felé rá nem jön, mekkora baromság volt így viselkednie.
Miben is van köztünk véleménykülönbség? Ezt fejtsd már ki, hogy miért is vagyok beteges?
"Mindenesetre tény: a férjemnek felesége, a gyerekemnek anyja, a kollégáimnak társa, beosztottja és főnöke, a bankban a kisasszonynak az ügyfele, a haragosomnak az ellensége, a barátomnak a barátja, a szeretőmnek a kedvese, a kommenttársaimnak esetleg egy nem túl érdekes társa vagyok és még folytathatnám. Ezek nem szerepek, hanem a különböző élethelyzetekhez való viszonyulások. Szerintem.
A szerepjátszás akkor kezdődik, ha..."
Már bocs, de csont ugyanarról beszélünk, ugyanazt gondoljuk.
Kérlek ne bántódj meg, esküszöm nincs ilyen szándékom, azért hívom szerepelméletnek, mert ez a neve. Ha beteg vagyok, akkor te is. Sajnálom, lehet, hogy totál tévedek. Tényleg csak azt nem látom, hogy miután a véleményünk 100%-ban egyezik, miért kellett félreértened, amit írtam? Én egy nyavalyás általánosan elfogadott szociológiai elméletben hiszek, te pedig teljesen magadtól, logikusan levezetve tömören kifejtetted. Most miért kell egymásra fújni?

csak magamat képviselem 2011.09.18. 00:22:59

írás közben nem tűnt ennyinek. Csak minden 3. mondatot kellett volna leírnom.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.09.18. 00:31:14

Még értelmes mondat, vagy igazi humor nem hangzott el. Csak röhögnek minden semmiségen. Hát ez így nagyon gagyi. Már ami a képernyőn látható a folyamatos adáson.Veronika nagyon gáz, az a nyávogás amit beszéd helyett használ!!!! Szörnyű

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 00:43:36

@csak magamat képviselem: @mézescsók: Bedobom magam közétek!ÉN is szerepet játszok és teljesen tiszta érdeki megfontolásokból. Akkor én is beteg vagyok, meg még vagy 5 milliárdan a Földön.EZT hívják együttélésnek. Durván néznénk ki, ha mindenki azt adná, amit valóban szeretne, amilyennek valóban tűnni szeretne. Én pl. tudom miért húzok magam köré falakat, és azt miért tapétázom tele kifelé különféle képekkel. De gondolom mindenkinek megvan a saját meséje. Értelmes embereknek tűntök, nehogy már ezen összekapjatok.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 00:44:38

@Ari11: Nyugi, 6-tól 10-ig hónap alatt majd csak összehoznak valamit :)!Vagy nem.

csak magamat képviselem 2011.09.18. 00:44:44

én csak belenéztem. ez a Veronika -nem meglepően- borzalmas. én nem gondoltam, hogy ezt leírom, de nem kicsit sajnálom Veronika legutóbbi "férjét".

csak magamat képviselem 2011.09.18. 00:49:38

@utcai_arcos: igaz. ez nekem egy jó és tömör konszenzus.
még e4gy mondat, lécciléccilécci.
Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő.
Részemről nincs több kisregény. Amúgy mézescsókhoz képest- ha jól látom, én bocs, mert a tied még emberes hosszú volt, az enyém már Istenes. télleg nem 1 mondat lett, tudtam is. bocs.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.09.18. 01:03:07

@utcai_arcos: Jaaaaaaaaaaj te mér a barátom vagy, mert szerinten is legalább 6 hónao kell, mire egy igazi beszélgetés, vagy azon röhögök ami humoros, de nem mindenen. Volt egy ilyen ismerősöm, borzalmas volt.Talám te is láttad Benkő Dániel egyik párkereső műsorában válogatott a férfiak közül, és ott volt egy srác az röhögőt mindig, mindenen, sosem volt normális, mi jobban ismertük, és tényleg ilyen volt.Ez a roma gyerek ezt hozza, most már 2-órája röhög a semmin, vagy jobb esetben saját szövegén. Én nem látok ezek közt egyéniséget, vessetek meg, de nagyon gyenge széria ígérkezik.

györfi andrás (törölt) · http://www.gawebmediagroup.blog.hu 2011.09.18. 01:20:30

Mindkettő vállalható.

Spéter46 2011.09.18. 04:31:56

@Meridian74: Miért zárná össze? Így praktikus és így is szokta meg!

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 08:11:11

"VV Kinga elmondta, legalább 120.000 Ft-ot költ magára havonta, kozmetikusra, manikűrösre, szoláriumra és fodrászra.". De kérdem én,ha most ő is szingli mi a kócos f-ból???Életében egy percet nem dolgozott :S.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 08:13:06

Kinga + Attila?Huhú, na az lesz a nagy páros!

Zelefánt 2011.09.18. 08:16:51

@utcai_arcos:
Honnan indulhat reggelente...ha ennyi lóvé kell ahhoz, hogy kiálljon az emberek elé...

Zelefánt 2011.09.18. 08:18:29

Most...én is elszörnyedtem a tükör előtt...de négy rugó azért nem szükségeltetik...a változtatáshoz...
(már lebontva)...

jog-ász 2011.09.18. 08:45:24

@Peter_Cs: ok, de akkor ki fog nyávogni?:)meg visitani??főleg akkor ha egay honap után lenő a haja, elfogy a sminkkészlete stb..remélem elveszik tőlük.

Birsalmamag (törölt) 2011.09.18. 09:19:35

Eddig:
DubajGergő
SzocioAttila
BaltaarcúKinga
VirsliVeronika
GyőziFecó
és Sehereribizli

BarBwire 2011.09.18. 09:25:43

Pálinkás jó reggelt a vasárnapra ébredőknek. A tegnapi napot kihagyta (bár ne tettem volna) Látom izgi volt.

BarBwire 2011.09.18. 09:27:30

@jog-ász: Az előző szériában is volt saját sminkesük, fodrászuk. Azért nem néztek ki olyan rémesen. Kapnak ők minden szépet jót odabent. Azért én is kiváncsi lennék rájuk, milyenek a póthaj-smink-stb nélkül. Talán rájönnék, hogy ők se szebbek nálam.

Anselmo 2011.09.18. 09:36:01

Az viszont érdekel, Reni hol gogótáncol, mert raknék pénzt a bugyijába.

MissX 2011.09.18. 09:53:24

@BarBwire: amúgy nem is értem miért kapnak sminket, frizurát, műkörmöt. úgy lenne az igazi, ha mindenki a maga szépségében tündökölne. :)

és jóóóóóóóóóóóóóóóreggelt! :)

PanDaNaci 2011.09.18. 10:36:58

@Zelefánt: a kevesebb néha több.

Mi a búsnak akarnak a nők mind egyformák lenni?

Birsalmamag (törölt) 2011.09.18. 10:56:05

@csak magamat képviselem: "Kedvenc" tantrágyám, a kommunikációelmélet is ugyanezeket a szerepeket írja le szép sorban. Fasza is lenne ha feleségként reggel felkelnék, felvenném a kosztümömet és tanárnénisen beszélnék, vagy szakadt tréningruhában bemennék a munkahelyre, és letegeznék meg megpuszilgatnék mindenkit, stb. Ezek is szerepek, nincs ebben semmi beteges.

saturnalia 2011.09.18. 11:15:58

Sziasztok!

Bár Balázsék nem nagyon reklámozták, de elindult az online közvetítés is, továbbra is este 10 és hajnali 5 között lehet "kukkolni". Én kb éjfél és 4 között néztem/hallgattam - nem, nem lesz belőle rendszer, de most kellett először egyedül aludnom az új albérletben:D -, és gyanítom, hogy az élő adás érdekesebb lesz, mint a műsor.

A szerkesztők nagyon erőltették, hogy legyen a mai összefoglalóba használható anyag, ezért két játékot is kellett játszaniuk a lakóknak, biztos benne lesz a mai adásban, nem részletezem, a lényeg, hogy mindkettőnek az volt a célja, hogy a szereplők minél többet áruljanak el magukról. Leírok pár dolgot, mert tuti, hogy egyes részek nem kerülnek adásba.

Gergő: Elég semmilyen figura volt, a fiúkkal haverkodik, Fecót egyenesen a testvérének nevezi, a lányokkal az óvodás kommunikációt választja, inkább beszólogat nekik. Az RTL klub által nyomatható szerelmi szálak közül az egyik a Gergő-Veronika lesz.

Seherezádé: A legnagyobb poén, hogy még ő maga sem szokta meg a nevét, amikor a nagymamájáról mesélt, hogy miket mondott neki, mindig bakizott ("Drága Vivikém... ööö, Seherezádém"). Veronikával ők ketten cigiznek, egész éjjel cigiért rinyáltak, mert csak egy dobozt kaptak az éjszakára, a többit reggelre ígérték nekik. Néha egy fokkal értelmesebbnek tűnt, mint a beszavazón, de az érvelésében nagy szerepet kapnak a káromkodások...

Fecó: Állítása szerint még nem érte hátrányos megkülönböztetés a roma származása miatt, őt mindenhol tisztelik, az éjszakában is. Van egy 5 éves és egy 3 éves gyereke, az élettársát azért csalta meg, mert rátört a kapuzárási pánik, de amikor a szexre került a sor, nem nagyon tudott teljesíteni, mert a párja járt a fejében... Amúgy nem tévedtünk, ő az Alekosz klón. Amíg a többiek a nappaliban voltak, ő bevonult a hálóba, fel-alá mászkált, mindent megnézegetett, közben magában beszélt - persze értelmetlen, felesleges dolgokat.

Kinga: Teljesen máshogy viselkedik, mindenkivel kedves, visszahúzódó, de Veronika beszámolt a többieknek (Seherezádénak és Fecónak) a bemutatkozó filmjéről, mindhárman megállapították, hogy egyelőre pozitívan csalódtak benne, de tartanak tőle, hogy csak megjátssza magát.

Attila: róla nem derült ki sok minden, az látszik, hogy bejön neki a Kinga, és van egy kis esze. Az első, kérdezős játékban Seherezádé megkérdezte, hogy ki tetszik neki a lányok közül a legjobban, ő pedig Veronikát mondta, ezután Kinga persze rögtön megtett mindent, hogy felhívja magára a figyelmét.

Veronika: Én mondjuk elfogult vagyok, az előző műsorban is úgy gondoltam, hogy ő a maga módján egy szerethető karakter, aki messze nem olyan buta, mint amilyennek mutatja magát. Nem azt mondom, hogy kiemelkedően okos, de pl a kérdezős játéknál Attila mellett ő volt az, aki a játék, a taktikázás szempontjából releváns kérdéseket tudott feltenni a többieknek.

Nah, kb ennyi, nem véletlen, hogy a V-S-F trióról tudtam többet írni, a második játékban két csapatra osztották őket, ők voltak az egyik csapat, és az élő adásban csak az ő beszélgetésüket mutatták.

Jah, még egy-két érdekesség. Veronika és Seherezádé már korábban találkozott, van egy közös barátnőjük is. A lakók közül többen még állandóan a kamerákat figyelik (asszem Kinga tette fel a kedvenc kérdésem Attilának: Szerinted a kamerák maguktól mozognak?), ha bármi, kicsit is érdekes dolog történik, akkor rögtön azt emlegetik, hogy holnap ez megy a címlapokra.

PanDaNaci 2011.09.18. 11:17:17

@Szaffimacska: igaz is, ne általánosítsak, ezekre a barbisparishiltonoscelebtyúkokra gondoltam. :)
Tucatárú, giccs milliókért. Áh...

Hurri Kán 2011.09.18. 11:21:44

@saturnalia:
Na ja... Mivel Veronika híres lett, neki minimum egy celeb jár... :DDD

PanDaNaci 2011.09.18. 11:23:52

@saturnalia: Érdekes...Találkoztál valamelyikükkel a castingon?

saturnalia 2011.09.18. 12:04:42

@gyvy: passz, én azt vártam, hogy határozottabb/nagyképűbb lesz, kihasználja, hogy ő már lakott a villában, de egyelőre úgy tűnik, inkább zavarja, ha a többiek ezt felhozzák.

@PanDam Aci: hát, a nagy többséggel nem, de olyan sok ember volt, hogy simán ott lehettek még páran. Aki rémlik, az az érzékenylelkűek közül a Juditka, a skalpvadászok közül pedig a Márkó nevű. Az Attila is ismerős amúgy, de annyira "hétköznapi" feje van, hogy simán lehet, hogy csak hasonlított rá valaki.

Ailaoshi · http://miraculousmandarin.weebly.com/ 2011.09.18. 12:13:29

Nem olvastam végig minden kommentet, de az volt már, hogy aszongya a szépésokos a videóban a párkapcsolatról, hogy most ugyan nincs, de ha úgy alakul, akkor ő nem lesz "semmi rossznak elrontója"?????
Vagy csak félrehallottam? Nincs az az isten, hogy még egyszer megnézzem....valaki feláldozza magát? :)

Zelefánt 2011.09.18. 12:32:03

@kuanyin:
Matematikus elme lehet...a lelkem...
Mínusszor mínusz ott plusz...

csak magamat képviselem 2011.09.18. 14:20:28

@Szaffimacska: :)
a fantáziának semmi sem szab gátat. felkeltenéd a környezet figyelmét, az biztos. csak egy kis reggeli önmegvalósítás. express yourself!

MissX 2011.09.18. 19:50:36

nincs új poszt? :(

Norka.Borka 2011.09.19. 17:48:53

Mikkkor jön már az új post???? Dél óta tűkön ülök!

Úviusz 2011.11.25. 04:17:48

rikácsolás volt bőven
süti beállítások módosítása