Karl Pilkington ezen a héten Indiába látogat el, ami azért lehet még viccesebb, mint előző, kínai útja, mert ha lehet, a szubkontinensen még több olyan dolog van, ami az utazást, idegen kultúrákat és szokásokat rühellő manchesteri hangmérnököt kiakaszthatja. Már az eligazítás sem zökkenőmentes Gervais és Marchant közli vele a jó hírt, a Taj Mahalt, a világ egyik modern csodáját fogja többek között meglátogatni, ennek általában örülni szoktak az emberek. Karl nem, sőt, nem is érti igazán, mi az istenért kell egy halott feleségnek ekkora épületet emelni, tán lelkiismeret-furdalása volt? Ő ölte meg az asszonyt? És mi építettek ezen 22 éven át? Gervais majd' szétszakad a röhögéstől, én meg azon röhögök, ahogy ő mulat, csak Karl ül faarccal és ingatja a fejét egyre.

A reptérről befelé menet jön az első kultursokk, elefánt az úton, az állandóan dudáló taxik között, ez meg mire jó? Nem túl stabil közlekedési eszköz, és még büdös is, mondja Karl, nem értem én ezt, annyira nem lehet jó a hátán ülni. Közben kiderül, hogy Delhi Óvárosában járunk, látnivaló lenne bőven, de Karl nem nagyon ér rá figyelni, mert folyamatosan aggódik, hogy megbetegszik már csak a lakosság puszta látványától is. A taxis egy nyomortelep közepén teszi ki, Gervais megint jól kibabrált vele. Karl mondja is, hogy ilyen szegénységet még életében nem látott, pedig ugye a proli Manchesterben nőtt fel. Azt mellesleg eddig is sejtettem, hogy a Gervais-Merchant duó nem normális, szegény Karl fejét elnézve viszont rendesen megsajnáltam a munkatársaikat.

A nyomornegyed túlsó végén Karl egy riksára vár, mert ezt szervezték le neki, hiszen nem nyaralni jött ide, hanem útifilmet készíteni. A cél a mélyszegénység megismerése testközelből, de egyelőre a riksás még sehol, Karl meg kezd ideges lenni, mert állandóan forgatnia kell a fejét a sok látványoság (tehén, kisgyerek, riksa) miatt, és ez fáj neki. Azt sem érti teljes mértékben, hogy az utcán közlekedő biciklikre mi az istenért pakolnak fel két méter magas halmokban szemetet, kicsike sziklát meg minden féle csarahát, amikor ez balesetveszélyes, és eleve, a megoldást kisteherautónak hívják. Karl agyában még mindig nem állt össze a teljes kép a szegénységről, sebaj, van még 40 perc az epizódból. Megjön a riksás, az angolját Karl nem nagyon érti, de ez a legkisebb baja, mert a város utcáin ezerrel száguldoznak az autók és motorok, ők meg komótosan haladnak egy riksával közöttük, Karlt az infarktus kerülgeti.

Megérkeznek az úticélhoz, a riksasöfőr második munkahelyéhez, mert errefelé ez a normális, Aashiq például kebabot süt éjjel, és riksázik nappal, ha van ideje aludni, azt a kebabsütőben teszi, nyolcadmagával, hat négyzetméteren. Karlt olyan sokk éri a piacon, hogy még méltatlankodni is elfelejt, te itt alszol, kérdi hitetlenkedve, miközben kínosan ügyel arra, nehogy hozzáérjen valamihez. Itt hát, mondja a másik, foglalj helyet. Karl a kamerába elmeséli, hogy azt hitte egy házba viszik, aminek elöl van a konyhája, hátul meg egy szoba, ahol lehet aludni, és van budi is. Karl a repülőgépen attól tartott, nem lesz rendes angolvécé sehol, de mivel itt egy földbe vájt lyuk sincs, így felesleges az aggodalom, legfeljebb nem szarok, mondja.

Aludni nem a kebabkonyhában kell hálistennek, hanem egy kicsi, de legalább tisza szobában Aashiq egyik haverjánál, ahol viszont a kardinális kérdésnek tűnő budi a Kínában is komoly feltörést okozó guggantós. Ez nem lesz így jó, mondja Karl, dehogynem, válaszolja a házigazda, ez az igazán jó, mármint az, hogy kétrét görnyedve igyekezzük nem lefosni a bokánkat. Karl vesz egy nagy levegőt, és elmagyarázza, hogy ő ülve szereti végezni a dolgát, közben olvas, és erre állt be a szervezete, ez így, ebben a pózban lehetetlen, nem fogok szarni, mondja, és ingatja a fejét. Másnap reggel Karl fehér ruhában jelenik meg a kapuban, amit úgy kapott, "mert szüksége lesz rá." Kap egy sms-t, amiben tájékoztatják, hogy irány észak, ahol egy vallási ünnepen vehet részt húszmillió helyi lakos társaságában, ez, mivel tömegundora van, különösen jól hangzik.

Irány a buszpályaudvar, ami csak első hallásra tűnik egyszerűnek, Karl eltéved, útközben belefut az ünnepre készülő és saját magukat, valamint minden arra tévedő angol turistát színes festékkel beterítő helyiekbe - kisvártatva úgy néz ki, mint egy különösen lelkes festőszakkörben rendet tartani igyekvő napközis tanár, először csak pirossal, utána sárgával és kékkel is bekenik - a kezdeti tiltakozás után Karl beletörődik a megváltoztathatatlanba, és rezignált arccal veszi tudomásul, hogy ő itten be lett kenve. A buszpályaudvarra érve már teljesen ki van bukva, olyan fáradt, hogy a rendes vécé hiánya sem érdekli, csak lemossa a festék java részét, és megy buszjegyet venni. Egy kassza van nyitva, a sor hosszú, viszont egy lelkes helyi int neki, hogy menjen előre - ez a sorban várakozókat eléggé felkúrja idegileg, így a hullafáradt angol inkább beáll mögéjük. A jegy megvan, irány a busz és a nyolcórás zötykölődés - közben a szadista Gervais hagy neki egy hangüzenetet a telefonján, hogy milyen fasza is első osztályon repülni és végigaludni az utat.

A vallási ünnepet egészen pontosan Kumbh Melának hívják, és Hardiwarban kerül rá sor, ez a legnagyobb hindi zarándoklat, 2010-ben hetven millió résztvevője volt, hoppácsak. Karl elszántan bandukol a szállás felé, lemondó arckifejezése láttán komolyan aggódok, hogy fog-e egyáltalán még szarni Indiában. És láss csodát, a szállás nagyon szép, kényelmes és még rendes vécé is van, Karlnak ennél több nem is kell - ki is jelenti, hogy ha rajta múlik az út hátralevő részét itt tölti el. (Nem rajta múlik.) Reggel kap egy újságot, amiből megtudja, hogy ebben a városban van az a faszi is, aki 12 éve a levegőben tartja a jobb kezét, ismétlem, 12 éve a levegőben tartja a kezét, és találkozhat egy elefántemberrel is, szóval a helyi freakshow minden elemét felvonultatják neki.

Reggel Karl a vallási forgatagba merítkezik el, és megkezdődik az epizód legszürreálisabb tíz perce, amiben találkozik pár szent emberrel, akik közül egy annyira laza, hogy lótuszülésben is nagyon tudná szeretni magát szájjal, de hálistennek ezt nem mutatják a derék szerkesztők, viszont annyi pöcsöt lengetnek be az arcunkba, mint egy középkategóriás pornóban. Eze közül a legriasztóbb, és Karl számára a totális arcleszakadást eredményező az, amikor egy úriember egy sétabotra tekeri fel a farkát (zacskóstúl!) és még reccsen is valami közben - mindezt azért, mert képes rá, és miért ne. Karl mér semmit nem ért, és az elefántemberrel még nem is találkozott. Ami késik, nem múlik, a férfi arcát egy iszonyú tumor torzíthatta el így, mindenestre Karl szerint kihozta a helyzetből azt, amit ki lehetett, amiért nagyon tiszteli. A képgaléria szigorúan 18+-os.

A karját az égben tartó bácsinál arról érdeklődik, hogy miből gondolja, hogy ez jó ötlet, mármint a jobb karját 12 éven át az ég felé tartani, azt a választ kapja, hogy így kommunikál az istenekkel, amit Karl azonnal nevetséges faszságnak nevez, és elmagyarázza, miért nem jó ötlet a két kar közül egyet kizárni a mindennapokból. Délután újabb kaland jön, egy amerikai csávó lesz az útikalauza, aki elárulja neki, hogy hatalmas megtiszteltetésben lesz része, mert fogadja egy igazi szent ember is, akinek már csak a közelében tartózkodni is hatalmas szerencse és jótétemény. Karlt mindez egy cseppet sem érdekli, és eleinte nem hajlandó megmerítkezni a hót kosz Gangeszben, de utána csak belemegy, mert a szent ember szerint meggyógyítja. Még a fejét is belemeríti, háromszor, ami a tűrőképessége határára sodorja, mert a víz iszonyú hideg.

Nem maradhat ki a kalandból egy marhaszentély meglátogatása sem, ami krisnások működtetnek és mindent tehénből készítenek, illetve ürülékből és húgyból, no meg egy kis hamuból, ha pl. fogkrémről van szó. Ez már Karlnak sok, a tehénszarból kézzel készített fűtőanyag meg pláne, bár becsületére legyen mondva, meggyúrja a tehénlepényt alaposan. Szeretne már hazamenni, de a Taj Mahalt meg kell még néznie. Gervais a nászutas lakosztályt foglalta le neki egy agrai hotelben, persze sejthető, hogy a szoba szűk, koszos és lelakott lesz -. és az is. Karl egy ideig téblábol benne, aztén besokall, faszom marad itt, mondja, és elindul, utána a stáb, aminek tagjai még annál is trógerebb szobákat kaptak, mint Karl, szarszag van bennük és koszos minden. Persze visszamennek, mert nincs más megoldás, de nem csodálkoznék, ha Karl otthon agyonverné Gervaist.

Reggel jön a Taj Mahal, az éjszaka elég kemény volt, mondja Karl, mert egész éjjel hányt és fosott. A Taj annyira nem hatja meg, azért építették ezt húsz évig, mert a csávó nem tudta magát mással elfoglalni. nem egészen, de hagyjuk. Az épület bejárásakor kap maga mellé egy idegenvezetőt is, aki mindent megmutat neki, még azt a padot is, amin Lady Diana üldögélt 1992-ben. Karl persze nem érti, mi ebben az érdekes, de leül ő is rá, és elkészül a méregdrága kép is róla. Láttam, tapasztaltam, szartam, mondja Karl az epizód végén, és elindul hazafelé. Jövö héten folytatjuk.