Hogy volt?

VV5 - 1X02

2011. szeptember 14. 12:25 - Hódos Hajnalka

Nem is tudom, mit mondhatnék. Mindenekelőtt a női nem nevében bocsánatot szeretnék kérni a T. olvasóktól a tegnap este látottak és hallottak miatt. Mert persze, van, amikor azon kapjuk magunkat és lemegyünk kutyába – gondolok itt elsősorban a hajnalban, takonyrészegen, az izzadtságtól homlokunkra tapadt hajjal, sírástól feldagadt szemekkel megírt „mércinálode ztvelem szrtlek hgy thetted e zt” majd fél óra múlva a „bocsásmeg krlek” e-mailekre, rosszabb esetben a dögöjj meg te szemét tárgyúakra, hogy másnap reggel egy hatalmas óbazmeggel és hasogató fejfájással ébredjünk – de hogy a beszavazón csini(?) lányok önmagukból kifordulva ekkora kofalármát adjanak elő, nos, a Gigi-Éva párbaj ehhez képest a Kossuth utcai óvoda Maci csoportjának évzáró bankettje volt. Tán a pink bőröndök tehetnek róla. Meg a folyamatos hajvasalás, amiről brit tudósok ki fogják deríteni, hogy hat az agyműködésre is. Úgy értem, gátolja. Nézzük hát a Szenvedélyes Nőket.

Lilu érkezik a stúdióba, kicsit soknak találom az ovációt, és meglepetten veszem tudomásul, a tavalyi sztájliszttal szerződést hosszabbítottak, holott tavaly már a Velvet is megírta, hogy három hétig rohasztottak a lábán egyetlen pár csizmát (sziasztok, csajok!) és ahogy azokat a combokat nézem abban a borzalmas szabású farmerban, felhorgad bennem a kérdés, a faszér kínozom magam ezzel a kurva bécsi diétával már második hete?! Szerencsére nincs időm sokáig gondolkodni ezen, különben eljutnék a hűtőig, de az, hogy Lilu kedves kollégámnak szólítja Balázst, önmagában az ágyhoz szegez, és ha ez nem lenne elég, megmutatják mit láthattunk előző este, a meglepően macsó Beló és a hátborzongatóan férfias Gergő szófordulatoktól habot vet a szám és nyöszörgök.

Félelmetes iramban pörögnek az események, a megszállottan maximalista Szilvi már jön is lefelé a lépcsőn (tényleg abbahagyom a diétát), na mit mondtam tegnap? Sehere már a lépcső tetején pucsít, mondjuk a ruhája kéne, a harcosan öntudatos Bea meg olyan kis veréb, aki kurvára pávának akarja magát eladni. A Szenvedélyes Nők cukipuni pózban elhelyezkednek és máris kapnak egy kérdést, kinek mit jelentene, ha?

Seherének mindent. MINDENT! Már három hónapja erre készül! Lelkiekben meg ruhatárilag. Igazi buli lesz! Igazi buli lesz! Ez minden álma, hogy a nagymama fentről büszke legyen rá. Hánemtom, az enyém leverné a vesémet a moslékkeverővel, ha, de hát. Szilvinek ez egy ugródeszka, mert senkije nincs, csak magára számíthat és szeretne bekerülni a médiába. Hofi jut eszembe, dógozni ki fog? Bea most nem fog taktikázni, azt majd a Villában lesz, most a személyiségével akarja megfogni a nézőket. A fogaival meg kiharapja a pókot a sarokból. Juj, itt vannak a nyeremények a lányok lelkendeznek, megint elhangzik a más ezért egész életében küszködik szófordulat és az is, hogy ez egy fantasztikus nyeremény. Azhá. A lányokra tegnap este óta lehet szavazni, úgyhogy megmutatják az állást, Szilvi 5, Sehere 54, Bea 41%-os, nem, ez nem az agyműködést méri, hanem a szavazatok arányát. És most, ismerkedjünk meg közelebbről a lányokkal.

Sigismundus kommentárja a fenti fényképhez: ölég félreérthető a mozdulat...

Szilvivel kezdünk, éppen leugat valaki a telefonba, mert ő őszinte és durván nyilvánít véleményt. Ehhez jár még egy félmosoly és egy vállrándítás a kamerába, ilyen vagyok. A nagynénje fodrászolja, de ez jól is van így, mert ő elviselhetetlen. Ezt demonstrálandó, beleugat a hajvasalásba is. Egyébként neki nagy az önbizalomhiánya, ezért ellenséges. Hetente három-négy alkalommal látogatja meg az edzőtermet, mert szereti, ha minden topon van. Anyukáját elvesztette tizenöt éves korában, de mindig vele van. Azért jelentkezett, mert szeretne változtatni az életén, ha bekerül a Villába, ott kő kövön nem marad. Lilu kíváncsian érdeklődik, ez mit jelent? Hát ő erős jellem, kimondja amit kell, nem futamodik, meg. Szilvi boldog párkapcsolatban él. Három hónapja. Annyira szeretik egymást és olyan stabil ez a kapcsolat, hogymég. Visszafojtva röhögök, tudom, görény vagyok.

Sehere bemutatkozása zsinórtangával kezdődik, akkor viszem a második szett hangszórót is, köszi, neki nagyon fontos a külső, hogy szép legyen a sminkje és a haja, de ez nem jelenti azt, hogy egész nap a tükör előtt billeg meg hogy ő okos. Claudióval él Rómában, aki egy olasz pasi. Hát nem tudom, esküdni mertem volna, hogy svéd. Fontosak a barátnők, ezért visítva shoppingolós jelenet következik, igen, Sehere imád pózolni és ruhákat próbálgatni. Rögtön ezután odabasz a dráma, a mama nevelte fel, az űr, amit hagyott maga után, pótolhatatlan. Szomi zene, fehér virágcsokor a sírra, jobb profil előnyösebb, ezért arra fordítjuk a tekintetünket a lemenő nap sugárában és megigazítjuk a napszit. A stúdióban sírunk picit a kamerába, mondom, hogy a jobb profil az előnyösebb. A kisfilm olyan megható egyébként, hogy még a beszavazón is meghatódik rajta, és ő nem is akarta, hogy ez a jelenet szerepeljen, mert most egy egész ország látja. Ezért jelentkezett egy valóságsóba, ahol, ha minden jól megy, a nőgyógyászati rákszűrését is látni fogjuk premier plán, ugye, de a cicitpuncit biztos. Az nem olyan nagy baj és a mama se fog fentről a fejére koppintani. Dehogy falta Claudio előtt a pasikat! Igen, a mai világban ez a normális, de neki Claudio az első és utolsó pasi az életében. Ezek szerint kényszerbetegsége lehet és csak Claudio nevű pasikkal jön össze. Sehere által új kifejezéssel ismerkedhetünk meg: hosszabb távú periódus, remélem, mindenki felírta.

És akkor itt van Bea, aki tanul és modellkedik. Hát így első blikkre valamelyik felnőttkori fogszabályozással is foglalkozó fogászati klinikára gondolok, na jó, befogom, nekem is kócos, de éppen nincs másfélmillióm, ja és Bea azért jelentkezett, mert ez egy show és ő egy showgirl. Megmerevedek. Imádja magát nézegetni. Igen, felhorgad bennem a kérdés, oszt ugyan mér, lányom? Mivel imádja magát nézegetni és utolsó nap is éppen az egyik albumot nézegette magáról, kitalálta, hogy az utolsó napját a pasija fényképezze végig. Jön is Norbi, mivel vonyít neki, hogy Norbi, Norbiiiiii, Norbi kattogtat, ne úgy, így, most ez a póz jó, ne úgy csináld, ne oda állj, gyere, menj vissza, figyelj Norbi, most csináljunk egy olyat is, hogy veszem ki az uborkát! Végül Bea a kamerába fordul és határozottan azt mondja: mellém egy ilyen ember kell, és nem egy papucs! Őrjöngve felvisítok, kutatok az emlékeimben, engem minden egyes esetben a második Norbiiiii után basztak volna ki úgy, mint a macskát szarni, de hát. Beának egy kávéházban rendeztek a barátai búcsúbulit, Norbi természetesen azt is végigfotózta, Bea biztosítja a barátait arról, hogy pofán vágja őket, ha nem viselkednek jól, amíg ő távol lesz, nincs ezzel semmi baj, én is fordultam már szembe a harminc fős társasággal és mondtam, hogy na akkor ismertetném a szabályokat, senki nem ugat bele, hogy főzök, más szabály nincs. Bea kászánök mindent felkiáltással balra el, majd pózol egy motron, mert az tökjó és kitalálta, hogy egy motron elszáguld a Villába. (Kösz, Let's, hogy felhívtad a figyelmem rá, az Istenért nem hagytam volna ki, oszt mégis... ) Lilu szerint nagyon cuki volt a kisfilm, de Sehere miért kapott röhögőgörcsöt a közepén? Hát mert ez olyan jó volt, végig az járt a fejében, miért nem neki jutott ez eszébe.

Nahh, elszabadul a pokol, Bea rikácsolni kezd, majd jövőre Sehikém, de most nekem van itt a helyem. A Szenvedélyes Nőkből, akik eddig is az Affekta Picsa karaktert tolták előbújik az ördög, vagy magukat adják, a fene se tudja, egyik pillanatról a másikra Közönségesen Ordenáré Luvnyák lesznek, egymás szavába vágva, fejhangon visítanak, Szilvi feláll, na majd ő igazságot tesz a két szőke ribanc között és ő megy be, Lilu lefagyva áll, én röhögök, édes istenem, de jó, hogy nem vagyok leszbikus! Lilu úgy érzi, hazaérkezett és szíve szerint mindhárom csajt beköltöztetné a Villába. És issza a szavaikat. Én azon gondolkodom, mi lesz, ha fiam lesz és egy ilyennel állít haza. A kocsmahangulat tovább fokozódik a kortesbeszédekkel, Szilvi károg a kamerának, ide nem szőke cicababák kellenek, hanem egy bonyolult, szexi vadmacska, azaz ő. Meg ő bonyolult. Sehere a következő, visít és gesztikulál, nem kell ide sorozatsztár, nem kell ide nyuszinő, szavazzatok rám! Bea kortesbeszédéből egy szóra nem emlékszem és nem is vagyok hajlandó újra megnézni, gyakorlatilag azóta poszttraumatikus sokkal küzdök, ugrál, visít, hörög (mindezt üveghangon) és ahogy drága és igen rosszmájú kommentelőink már a műsor első perceiben szóvá tették, megfejthetetlen kézjeleket mutogat, amiről nem lehet eldönteni, ördögvilla, viktória, vagy azt jelenti, telefonáljatok, hogy rohadjatok meg egytől egyig, ha nem! Lilu elképesztőzik, aztán észbe kap és azt hajtogatja, lenyűgözőek és fantasztikusak a lányok, szerintem közönségesek és taszítóak, kérjük a táblát, lássuk az arcokat.

Sehere 50%-kal áll az élen, visítás, odarohanás a többi cicamacához, Lilu nagy nehezen elvonszolja, ízlelgessük, VVSehere, jaj, fogalma sincs, mibe lesz szombaton a beköltözéskor, majd a sztájliszt segít, óbazmeg, olaszul rikoltozik, gondolom, Claudiónak, jaj és Öcsi, aki Paszkál (aztakurva) nem tud itt lenni, úgyhogy neki is. Bea eltorzult arcára többször ráközelít a kamera, jobban megijedek, mint mikor a Kék fény riporterének azt nyilatkozta a balástyai rém, ha kijövök, olyat teszek, amit még nem látott ez az ország, pedig az se volt kutyafasza, ma jönnek a Dumagépek és attól tartok, az jóistenke sem ment meg minket Máriótól.

Címkék: vv5
489 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MissX 2011.09.14. 12:29:56

hát igen, Lilu outfitjén én is elcsodálkoztam, bár nem értem, hogy miért is csodálkozom, már megszokhattam volna

Let's 2011.09.14. 12:38:51

Beának egyébként én személy szerint "A korábban sose látott serpenyő" c. portfólió helyett egy panoráma fotósorozatot ajánlanék. Méghozzá a fogászaton, ahogy erre te is kitértél.
Az ember azt gondolná, hogy ezeknek mindenre van lóvé a tökéletes megjelenés érdekében.

A mai adás pedig tiszta gyász lesz, akármelyik is kerül be.

rianna 2011.09.14. 12:40:21

a barnahajú ülve nem tűnt ilyen kis tömzsinek :D

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.14. 12:40:57

az egés akkora fos, a sok wannabeceleb, szánalmas, és az a baj, hogy hiába nézi az ember szociológia szemmel az egészet, agysejtjei még így is heves elhalálozásba kezdenek - cegín Hajni

Let's 2011.09.14. 12:41:52

Ja, és a legjobb: MOTRON! :D
agyhalál.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 12:44:46

@Let's: basszus és kifelejtettem áááááá! :D

2011.09.14. 12:46:42

Basszus Hajni, őszinte részvét a kötelező kínszenvedésért, amit a műműsor végignézésével tűrsz el.
A vv4-et sem néztem, ezt sem fogom, viszont örülök, h. rátaláltam a hv-ra, munka közben igazi felüdülés az olvasása.
Gratula!

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 12:48:37

@Cédé: köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik és jól szórakozol. azért csináljuk! :)

Let's 2011.09.14. 12:49:04

@Hódos Hajnalka: fognak még ezek sziporkázni! Bár neki már nem lesz rá módja... :D

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 12:49:11

@MissX: a haja jó, valljuk be fogcsikorgatva :))

kemény keleti kommentelő 2011.09.14. 12:49:32

Azokat a nőgyógyászati jeleneteket betehették volna a beszavcsi elött is. Csak hogy ki tudjam választani a legszimpibb jelöltet.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 12:52:55

@Let's: áhh, nem bírtam ki, beleírtam :D

Let's 2011.09.14. 12:54:23

@Burhan Evliyaoglu: hátha valamelyiknek szimpibb a bal petefészke? :D

fran7 2011.09.14. 12:55:58

Valahogy nem lehetne elintézni, hogy se a Márió, se a Fecó ne kerüljön be. Nem tették még eléggé tönkre a nemes Ferenc nevet?

mocskosmacska 2011.09.14. 12:59:43

Csodálkozok, mert biztos voltam benne, hogy bea fog bekerülni a rokonság miatt.
Akkor ma Ricsi lesz a befutó, mert ma róla írt a borsonline.

Egyébként nektek nem volt olyan érzésetek, hogy kinyitották a libaól ajtaját és a sok kis liba hangos gágogással kifutott?

avanivi 2011.09.14. 13:11:47

Hajni, köszönöm. :) A műsort nézve sejtettem,hogy nagyon jó lesz a mai poszt. Jelenleg hárman néznek mitől kaphattam röhögőgörcsöt , pedig a "motrot" nem is említetted meg.

GGG77 2011.09.14. 13:14:07

Persze, erre Lilu teljesen alkalmatlan, de nem lehetne ezeket az emberbőrbe bújtatott selejteket némi távolságtartással, netán ízléses cinizmussal kezelni? Ugyanúgy röhögnének tovább (az ilyen szeméttelepre sem való ribancokat nem lehet megsérteni, fel se fogja), mi meg jól szórakoznánk.

prof. Perselus Piton 2011.09.14. 13:22:36

annak, aki becimkézte ezeket a libákat szenvedélyes nőnek, annak nagyon gyorsan küldjön valaki egy fogalomzavarodási tablettát...

Hajninak pedig egy csokor virágot helyett egy liter jóféle házit, mert az tovább tart :-))) szép volt már megint :-))

ui.: diétázzon, akinek epeköve van

nosce 2011.09.14. 13:25:51

@rianna:
"a barnahajú ülve nem tűnt ilyen kis tömzsinek :D"

ülve minden nő szebb, főleg ha villant közben :)

MissX 2011.09.14. 13:26:39

@prof. Perselus Piton: nem indulhatott mind az ostoba tyúk kategóriában. :)

BarBwire 2011.09.14. 13:29:36

Lilu helyében én is fülem-farkam behúztam volna. Ezek nem szenvedélyesek voltak, hanem idegesítőek. A rendezőnek lehetett volna annyi humorérzéke, hogy Balázsnak adná a nőket. Tuti, hogy beszólt volna nekik.
Hajni! Együtt érzünk veled, és kitartunk veled a végéig.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 13:29:47

@MissX: Csizma helyett valamilyen könnyű félcipő kellett volna a lábára, a többi cucc nem volt gáz rajta.

Ez a beszavazó erősen Mónika-show volt!

prof. Perselus Piton 2011.09.14. 13:30:50

@MissX: nem is kell...lehetne még buta liba, ostiprosti, agyatlan guminő, baukóéva és hasonlók :-))) na de szenvedélyes? tényleg erős fogalomzavar...vagy nekem van az :-P

MissX 2011.09.14. 13:32:38

@Peter_Cs: neten néztem, és sokáig nem is jöttem rá, hogy csizma van a lábán, csak hogy valami fura.. amúgy meg kicsit "leszaladtamaközértbeodajóezis" utánérzetem van a ruházatával kapcsolatban.

Zabkása 2011.09.14. 13:33:05

Jaj Hajni de jó h újra van VV mert újra minden délután aprófát hugyozva vinnyogok a gép előtt. VV4 hogyvoltjai miatt néhány vizsgát buktam, amikor csináltuk itt a rekordkommenteket, de most kijöttem Írországba egy évre tanulni, itt remélem nem lesz ilyen gáz, csak komment! :D

Mind a 3 borzalom volt, Seherének meg szerintem még az árcélulája is látszott.... na nem a ruhájának (ami mondjuk jó volt szerintem), hanem az övé :D Ami most a celebfaktor miatt nőni fog!
Klasszikus volt a MOTROT, de a legjobb az adásban az általad is említett "nekem nem egy papucs kell" mondat volt, miután csak utasításokat adott.....
Ma este félek ezektől az ótvar norvégoktól, akik versenyezni fognak, de annál fankibb lesz a HV :)
Ja és ha már mindenki bekerült és meglesznek a törzskommentelők, megint lehet csinálni egy listát, hogy ki micsoda a villában :D
stipi-stopi a piros cső! :D

MissX 2011.09.14. 13:33:59

@prof. Perselus Piton: hát de próbáltak ők szenvedélyesnek tűnni a kortesbeszédük alatt. a gond, hogy inkább tűntek idiótának, mind szenvedélyesnek :)

amúgy a szüzek kategóriánál honnan tudják, hogy valóban szüzek-e a jelentkezők? ok, tudom, elég rájuk nézni...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 13:35:15

Beával izgalmasabb lett volna a show.

Márió kipróbált wannabe celeb, ő lesz a harmadik odúlakó.

kitikati 2011.09.14. 13:37:10

Na, Peticsének itt egy nagy merítés a jóból

bknn 2011.09.14. 13:37:55

Ezt a három luvnyát a Fűrész egyik részében nézném meg, ahogy egymást túllicitálva próbálják menteni az életüket az aktuális főhőssel szemben.

prof. Perselus Piton 2011.09.14. 13:38:08

@MissX: garantálom, hogy tőlem mind szüzek :-)))

de ezek a tegnapi libák akkor is teljesen megbántották a női énemet :-P szerencse, hogy Hajni ilyen jól adta elő, meg az is, hogy nem láttam, különben elkezdenék farokra gyűjteni...

nosce 2011.09.14. 13:38:38

@MissX:
"amúgy a szüzek kategóriánál honnan tudják, hogy valóban szüzek-e a jelentkezők?"

azt mondták :)

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 13:39:03

@Zabkása: nekem három államvizsgám bánta, de senkinek egy szót se! :))
üdv újra itt!

Holabög Rém 2011.09.14. 13:39:19

Olaszul rikoltozik??? Hajni! Ezt te se gondoltad komolyan! A pontos definíció: olaszul akar rikoltozni, de nem érteni a sülysápi dialektus miatt.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 13:39:37

@prof. Perselus Piton: akkor ilyen nőket kéne dugnod, belegondoltál? :D

Ayesha (törölt) 2011.09.14. 13:40:11

na majd ha már beköltöztek, választok magamnak tárgyat.
Ugye hogy visszasírjátok Szandált meg Alekoszt:D:D:D

Holabög Rém 2011.09.14. 13:40:49

Azért Szilvi kétkezes-kétfaszos deepthroat imitációja nagyon ott van :)

Spéter46 2011.09.14. 13:42:01

Az ilyen Beákból lesz később a Beja asszony.

MissX 2011.09.14. 13:42:03

@prof. Perselus Piton: én inkább csak elcsodálkoztam, hogy jéééééééé ilyen is van? mindig azt hiszem, hogy van egy szint, ami alatt már lehetetlenség létezni. pl. baukóévaszint. és mindig jön valaki, aki rácáfol. most éppen hárman is. de szerintem a többi kategóriánál is hasonló meglepetés fog érni.

prof. Perselus Piton 2011.09.14. 13:43:41

@Hódos Hajnalka: meggyőztél, Hajni...nem kell farok :-)))

Mazlee 2011.09.14. 13:43:57

Próbáltam nézni a műsort de minduntalan el kellett kapcsolnom vagy le kellett némítanom mert érezhetően simult az agyam elfele. de annyira trash hogy nem lehetett nem visszakapcsolni.

Fogadjunk hogy Szilvi még valahogy fel fog tűnni a műsorban? sőt lehet, hogy lesz pótbeszavcsi és ott ő lesz a nyelő... izéé nyerő.

a kétkezes szopás EPIC!

köszönjük Hajni!

ritus_ 2011.09.14. 13:44:41

Sziasztok!

Hajni, welkámbekk!!! Már hiányoztál:)))

Nah, a tegnapi "nők"-höz csak egy adalék. Konkrétan Bejjjához:

kepfeltoltes.hu/110914/bejjja_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Wizes 2011.09.14. 13:46:41

Hódos hajnalka, szerintem te beteg vagy, de ez ne zavarjon semmiben... csak nyomjad a szarságaidat. Talpnyalóid pedig nyalják majd a talpad.

Nekem nem kéne egy ilyen rosszindulatú nő. Gonosz ostoba vagy. Persze, ezután jön az, hogy biztos rokonom stb. valamelyik szereplő.

Ne áltasd magad, erről szó sincs, és a szereplők sem hibátlanok, de amit te itt művelsz... az bőven túltesz rajtuk.

Holabög Rém 2011.09.14. 13:46:57

@Spéter46:
Az ilyen Beákból lesz később a Dubajt megjárt vizihulla :)

Spéter46 2011.09.14. 13:47:14

Hoppá!!!!
Az egyik azt is mondta, hogy "ha Kiszely Tündének sikerült, akkor nekem is sikerülhet!"
Nekem ez volt a csúcs duma!

prof. Perselus Piton 2011.09.14. 13:47:47

@Mazlee: a kétkezes szopás tényleg "durvus", de a bejás kép is félreérthető...hogy ördögvilla vagy győzelem vagy hármas, azt nem tudom, de mivel az alsó ajka és a nyelve egyszínű, nekem a nyalás egyezményes jele ugrott be a kép láttán...de én egy disznó vagyok, mint tudjuk :-PPP

Zabkása 2011.09.14. 13:49:04

@ritus_: :'D :'D

@Hódos Hajnalka: akkor egy csónakban majdnem :D de majd itt az ír koboldok segítenek nekem h tudjak bukás nélkül kommentelni :D

MissX 2011.09.14. 13:49:11

@ritus_: szerintem csak azért írta azt, mert nem szereti a konkurenciát

Reeku4 2011.09.14. 13:50:02

Hát ez kemény volt, ez a tegnap este...
És arra emlékeztek, már rég vége volt a szavazásnak, Sehike meg a nagy ugrándozásban még imitálta a telefonkagylót, hogy szavazzatok, hívjatok még! Wáááááááá!

Zabkása 2011.09.14. 13:50:46

@Spéter46: lehet Kiszel fizetett neki, mert lefogadom lesz minimum egy cikk még ebből, amivel megjelenhet :D

Holabög Rém 2011.09.14. 13:51:57

@MissX:
Szerintem csak elnézte a rubrikát. A "Magamról"-hoz akarta írni :)

Let's 2011.09.14. 13:52:05

@Spéter46: kérdés, hogy mi is sikerült neki? :D

Amúgy tényleg vicc, hogy 20 éves jányokra ráragasztják a "szenvedélyes nők" címkét, csak azért mert dekoratívnak ítélik meg őket a kásztingon.
Gyakorlatilag a plázacicás blokk két körös ezzel.
Ugyanez elmondható a többi kategóriára más és más vonatkozásban.

puskinos 2011.09.14. 13:55:15

Én közben húst sütöttem 2 szobával arrébb, de a visítozás több falon is átjött, én Szilvinek drukkoltam valami érthetetlen oknál fogva. Bea szegény rettenetesen egyszerű lány, nem tudom eldönteni, hogy a hangja vagy a látványa terrorizált jobban...

És igen, Lilu elképesztőzése és nyalása visszataszító és megalázó volt, ehelyett Balázs sokkal szimpatikusabban, távolságtartóbban és cinikusan kezelte az első körös fiúkat, kiváltképpen Belót:D

fran7 2011.09.14. 13:56:54

@ritus_: Mindenkinek - így nekem is - önmagával együtt élni a legnehezebb. De valaki szólhatna neki, hogy ő bár nem azt gondolja magáról, de szőke nyafka nő, akit amúgy utálni szándékozik.

puskinos 2011.09.14. 13:57:11

ááááá, és az rémlik, hogy Bea azt mondta a bem.filmjében, hogy ha Kiszel Tündének sikerült celebnek lenni, akkor neki is fog??? Most, hogy nem sikerült neki, szerintetek is öngyi lett vajon, ergo egy motron eltépett a pokolba?:D

ritus_ 2011.09.14. 13:58:25

@MissX: lehet, erre nem is gondoltam:)

@fran7: az biztos...:)))

Egyébként meg kéretik a legnagyobb félelmet is elolvasni, az is nagyon odab@sz... :))))

foxglove (törölt) 2011.09.14. 13:58:26

@MissX: "amúgy a szüzek kategóriánál honnan tudják, hogy valóban szüzek-e a jelentkezők?"

az egyik csávó az adatlapja szerint Wow-fan és kb 24x olvasta a HarryPottert (3 nyelven), engem ez meggyőzött

Spéter46 2011.09.14. 14:00:15

Szegény Hajnalka, mint buta és ostoba nő nem kell már a "Vizesnek" sem!
Hajni ne keseredj el, én még itt vagyok "talpnyalónak".:)

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 14:01:37

@Wizes: te, engem lehet itt kúrogatni, pont leszarom, de a kommentelőket nem, és nem is illetjük őket jelzőkkel, úgyhogy most érzékeny búcsút veszünk egymástól, csillagom.

Ayesha (törölt) 2011.09.14. 14:01:58

Soharezádé nekem Szandál és Baukó Éva mixelésének tűnik...

ancsipessa 2011.09.14. 14:02:44

@Wizes: kedves Wizes. Hajni remekül csinálja,amit csinál. Ezért is vannak visszatérő olvasói, sőt olyanok is, akik magát a műsort nem is nézik, csak ezt olvassák (ugyanez volt pl az Éden Hotelnél sixx esetében is, aki szintén fenomenális). Most, h tudod, nem tetszik ez a stílus, remélhetőleg nem fogsz több negatív kommentet írni ide. :)

puskinos 2011.09.14. 14:03:49

@Spéter46: ja, bocs az ismétlésért, Spéter már felemlegette a műsor csúcspontját, lelki szemeim előtt Bea eredményhirdetés utáni arca ugrik be, amely egy komplett pszichológiai esettanulmányt érne meg...

@foxglove: wow-ot nem csak szüzek játszanak, én is több évig toltam, pedig akkor már évek óta elvesztettem:P Igaz, én képregényeket is gyűjtök, ami sokak szemében a geekség másik nonpluszultrája:D

Spéter46 2011.09.14. 14:04:11

@Hódos Hajnalka: Kár volt....
Elszórakoztunk volna vele!

Holabög Rém 2011.09.14. 14:06:00

@puskinos: minek játszol évekig wow-ot, ha már évekkel korábban elvesztetted? :D

Holabög Rém 2011.09.14. 14:06:35

@silayn: azt jelenti, hogy motoron (parasztul)

puskinos 2011.09.14. 14:07:30

@silayn: a motor szó sajátos ragozása Bea által, aki elképzelte és a kamerába mondta, hogy "egy motron eltép a való villába" (és nem nyelvbotlás volt, mert előtte is ezt az alakot használta, amikor Norbiiii fényképezte a motron

Let's 2011.09.14. 14:07:56

@silayn: a kis hölgy azt akarta mondani, hogy motoron, csak összekeverte a patron szóval vagy egyszerűen csak lóg a kapanyél... :D

blue angel 2011.09.14. 14:08:31

Sziasztok, vegre ujra vv hv, a reggeli aranypart utan hab a tortan :) Az elozot is vegigolvastam itt, most is, csak kommentelni a kicsik miatt nincs nagyon idom. Hajra Hajni :)

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 14:09:25

@Spéter46: jaja, ez is kimaradt... hiába, elszokott a paraszt a szántástól, na. :D

@Holabög Rém: szia! :)

avanivi 2011.09.14. 14:09:26

@silayn: A motron a hülye liba fokmérője !

Ayesha (törölt) 2011.09.14. 14:15:27

Bassza meg, hát nem felválik a körömmatricám...:((((

Az Aranypartba csak belenéztem, még ennyi ilyen agyhalott, szerencsétlen, idióta tulkot...

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 14:15:45

@blue angel: :) köszi, neked is kitartás a kicsikkel!

ancsipessa 2011.09.14. 14:16:06

@Hódos Hajnalka:
:D
amúgy én duplán hálás vagyok a hogyvoltodért, mert nem kis hazánkban tengetem a napjaimat és imádom, h a hasonlatokat és szófordulatokat, amiket használsz!! olyan jókat nevetek, miközben körülöttem franciául beszél mindenki. mondjuk az ő országukban élek, szal ezen annyira nem kéne fennakadnom!
a lényeg, h nagyon jó vagy és csak így tovább!!!!!!!

Holabög Rém 2011.09.14. 14:16:09

@Hódos Hajnalka: Ja tényleg! Egyébként meg szia. Majdnem lófasz lett itt, nem köszönés :)

blue angel 2011.09.14. 14:19:17

@ancsipessa: en is kulhonban, es en is igy vagyok vele, vegre nem sviccerdu:ccso:t hallok :)

sangria 2011.09.14. 14:19:55

Miért? Miért? Miért?
Az egy dolog, hogy ugye értelmes ember ilyen műsorba nem jelentkezik, de b+ hogy 18000 ember közül mért a legprimitívebb, legordenárébb ribancokat kell kiválasztani..
Mert abba bele sem merek gondolni, hogy az összes többi jelentkező is hasonló „kvalitásokkal” rendelkezett, max kisebb csöcsökkel, amiért kívül estek a rostán..
Csak gratulálni tudok az RTL Klubnak, igazán nagyszerű példaképeket állítanak a mai tizenegynéhány évesek elé, börtönéveire büszke Gergő included.
Bocs, demagóg voltam, de ez kikívánkozott..

Zabkása 2011.09.14. 14:20:39

Majd VV Kinga nomrális lesz :P őt szeressem :)

foxglove (törölt) 2011.09.14. 14:22:47

@puskinos: én sem gondolom komolyan, de azért valljuk be, nagy klisé, magas labda:)

Holabög Rém 2011.09.14. 14:23:29

@sangria: én megértem őket. műsort akarnak csinálni. Szemüveges, zsíros hajú, tarisznyás filozófia és joghallgatók nem produkálnák a tyúkketrec atmoszférát.

silayn 2011.09.14. 14:23:31

jajaja már látom köszi, 12:26-kor nyitottam meg a hv-t és most lett időm olvasni, frissítenem kellett hozzá :)

viszont ha már itt vagyok, valaki beavatna az MMKK (MNKK?) jelentésébe is? jóideje képtelen vagyok megfejteni

E-leonora 2011.09.14. 14:24:53

Hajnalka.
Pont ilyennek szeretünk a Te egyéni stílusoddal együtt. Akinek nem tetszik olvasson mást. Ezek az öfi-jeid jelentik sokunknak az önfeledt röhögést.
Remélem az csak téveszme, hogy a nevetés hízlal, mert tegnaptól hízókúrára vettél

foxglove (törölt) 2011.09.14. 14:25:34

@Holabög Rém: van egy jogász csaj a jelentkezők között, más kérdés, hogy tutira nem fog bekerülni.

puskinos 2011.09.14. 14:26:55

@sangria: nekem D.Gergő szimpatkus volt, főleg a másik két faék mellett (Beló az úszómester, aki az élet és halál ura, az anyjával él egyszobás lakásban és 1000+ nője volt, wtf?), és én úgy értelmeztem, hogy nem a börtönéveire büszke, hanem, hogy rosszat tett, elkapták, lecsukták, leülte és új életet kezd.

Zabkása 2011.09.14. 14:27:18

@silayn: az még alekosz időkből maradt itt... Mindig Minden Körülmények Között :D

fran7 2011.09.14. 14:27:35

@sangria: Hadd védjem meg e hölgyeket egy kicsit. Nekem nagyon feltűnő volt, hogy a kortesbeszédben üvöltöző hölgyek az eredményhirdetés közben hirtelen elhallgattak. Szerintem megkapták parancsba, hogy ordítsatok nyugodtan: ez lesz az utolsó egy percetek a médiában. Utána meg hallani se akarunk rólatok. S amikor ez eljutott az agyukig, akkor lefagytak, s talán rájöttek, mit is csináltak. Mennyire feleslegesen. Ez szerintem még Bea agyáig is eljutott. Mit csináltam? A semmiért, két perc képernyőn lételért? Mi lesz így a Norbival? Az az egy perc szerintem nagyon drámai volt.

puskinos 2011.09.14. 14:30:45

@foxglove: én azért drukkolok a kolleginának:D

@Holabög Rém: és a szűz kategória nem pont az, amit körülírtál, Rém? szvsz a szélsőségekre van igény és egy 35 éves szűz kb. olyasmi szélsőség mint egy kurvás ügyvédnő egy realityben

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.09.14. 14:31:45

Neveztessek bár gonosznak, de nomen est omen, és Sehere simán kenterbe veri a legjobb nőimitátorokat is!
:DD

E-leonora 2011.09.14. 14:33:58

@LadyCarambole: Smink nélkül (vagy kevés sminkkel) a temetőben egész jól nézett ki.

Let's 2011.09.14. 14:34:04

Norbit szerintem - kvalitásait látva - már rég felkérte az NGC egy kamcsatkai fotósorozatra

tintamin 2011.09.14. 14:37:31

OMG!

Ostobáknak áll a világ. Ebből lehet tanulni. Mondjuk, aki nézi, meg is érdemli, ennél nem hiszem, hogy lesz lejjebb.

foxglove (törölt) 2011.09.14. 14:38:32

@puskinos: én is drukkolok neki, normálisnak tűnik (éppen ezért esélytelen sajnos)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 14:39:30

Én igazából azt várom, hogy Peter_Cs mikor fogja megtalálni az ő Éváját a VV5-ben! :)
Ez a Sehere ugyan 5 kategóriával jobb mint Éva volt, de még nem láttuk a többit! :)

Holabög Rém 2011.09.14. 14:40:56

@puskinos: De igen. Viszont a Szüzek egyetlen kategória a tizenvalahány közül. És szerintem oda is az idiótákat válogatták ki.

fran7 2011.09.14. 14:41:57

@tintamin: Szerintem már a mai beszavazó show is lejjebb lesz. A férfinem őszinte sajnálatára.

indapass90210 2011.09.14. 14:43:32

Csalás volt az egész!!! Nehogy már egy olyan csaj nyerje a beszavazást, akinek a nevét az RTL törzsközönsége le sem tudja írni!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 14:46:02

@Dövan:

Lehet ez smitpál nyelvjavító módszere, hogy nehéznevű sunákat küldenek be realitykbe! :)

Zabkása 2011.09.14. 14:48:08

@Dövan: erre én is gondoltam, hogy pont azok akik smst küldenek, nem létezik h le tudják írni a nevét :D

MissX 2011.09.14. 14:49:20

@Dövan: szerintem meg pont ezt tudják leírni :D ráadásul megnyerik maguknak a hasonló című műsor közönségét is. amennyi azoknak az iq-juk, még azt hiszik, hogy ugyanaz a személy van abban is. :)

Tüzitündér 2011.09.14. 14:51:54

Hajni zseniális vagy! Fetrengtem a röhögéstől! Köszi

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 14:53:03

@Zabkása:

Így lehet sok, a szavazás szempontjából értéktelen, de anyagilag jól jövedelmező szavazatot begyűjteni! :)

Hurri Kán 2011.09.14. 14:53:11

Hinnye... ennek a Seherének olyan feje van, mint egy támadó rókamangusztának...

indapass90210 2011.09.14. 14:59:29

@gyvy: az csak azért van, mert amikor a falusi belterj megpróbál szép lenni, akkor ez lesz belőle.

Én nemhogy a falun belüli dugást tiltanám be, hanem még a szomszéd faluból valót is :)

dr. gernika 2011.09.14. 15:00:01

"Szilvi boldog párkapcsolatban él. Három hónapja. Annyira szeretik egymást és olyan stabil ez a kapcsolat, hogymég. Visszafojtva röhögök, tudom, görény vagyok."
Lilu kevésbé visszafojtva röhögött.

Hurri Kán 2011.09.14. 15:02:50

@Dövan:
No de ha én nem a faluba lakok, akkor falin belül több csajt is megdughatok, nem? :D

málnalekvár 2011.09.14. 15:06:11

Végre, újra Hajni hv:-)
Már a múltkor is fetrengtem a röhögéstől, most pedig már nem is nézem az új szériát, elég, ha itt olvasok:-)
Csak így tovább!:)

puffin 2011.09.14. 15:13:02

Én csak a neten követem ezeket a showkat, velvet, hogyvolt stb. Ennyi pont elég belőlük.
Elhangzott az is egy videóban, hogy mindegyik csaj kijelentette, hogy nem fog dugni a villában. Akkor mégis mit nézzünk rajtuk? Máshoz nem értenek, kurvára nem szórakoztatóak.

Sehere-riherongy összeszedett egy olasz paaaassssee-t, és úgy véli, ettől ő rögtön megszűnt ordenáré magyar ribancnak lenni, beleköltözött az olasz temperamentum, az olasz prosztóság. Gondolom sokat tesz hozzá a közös életvitelhez, költségekhez Rómában. Mit csinálhat egy ilyen minden szellemi kihívástól mentesen felnőtt magyar picsa olaszba'? Azt amit minden magyar nő, aki olaszbe' ment "dolgozni". Táncol? Kurválkodik? Mindkettő? Vagy csak simán kitartatja magát?
Az is elképesztő, hogy egy külföldi férfi azért, mert nem beszélik egymás nyelvét, nem látja át a helyzetet és azt, hogy ez a nő bárhol a világon megvetett, buta ribancnak számítana. Persze olcsóbb importálni egy ilyen kelet-európai némbert, mint egy még nagyobb igényű olasz lányt eltartani.

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:13:27

Nemtom, miért lenne jobb a Vali a többinél csak abból az okból kifolyólag, hogy jogász. Elképesztő hülye picsák szaladgálnak a jogi karokon is, nem predesztinál az semmire sem.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 15:13:50

@E-leonora: jajjjdegonosz! :DD

@tüzitündérNo1: köszi :)

@gernika: :)

@gyvy: :DDD fogadni mertem volna, hogy ez noscénak fog előbb eszébe jutni :D

@málnalekvár: köszi, üdv! :)

puffin 2011.09.14. 15:14:22

Hajni szerencsére elég plasztikusan írja le a történteket, megment attól, hogy ezt élőben néznem kelljen.

Parajpuding 2011.09.14. 15:15:28

Nem meglepő, hogy ilyen műsorba csak ilyen értéktelen ribadékok jelentkeznek és kerülnek be. Az azonban szomorú, hogy ez a mai magyar nőneműtömeg sötét valósága általában is. Közönségesek, ostobák, útszéliek, retkesek, lusták, igénytelenek, nagyokosok. Nagyon-nagyon ritka a nőneműek között a NŐ.

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:15:40

Valéria adatlapjáról:

3 tetoválás: Rózsa-violinkulcs kombó bal lapockán, V betű angyal-ördög motívummal derekamon, Life-death ambigram bal csuklón

Kedvenc ital(ok):

A spicy highball mindig megcsiklandozza a torkomat.

Sport:

Hastánc

Sima trendipicsa, haDDJuk mán!:))

Hurri Kán 2011.09.14. 15:18:34

@Hódos Hajnalka:
Ez most nem kerek 1000. komment lett volna, hogy elkapkodja. :)))

Akármi Áron 2011.09.14. 15:20:05

@gyvy: Szija:) Mindenkinek megvannak a gondjai látom....
Momentán az enyém az, hogy hogyan tudnám hosszabb távú periódus nélkül a cuki-puni pózt könnyedén elsajátítani, mert nekem ilyen tantárgy sosenem szerepelt az órarendemben, pedig ez a legkifizetődőbb munka mostanság:))

Parajpuding 2011.09.14. 15:20:32

@puffin: Úgy igaz. Megjegyzem a digó herék az anyjukat is megb*sznák, csak hogy valamit olcsóbban/ingyen megkapjanak.

Hurri Kán 2011.09.14. 15:28:09

@Akármi Áron:
Életünk során számtalan kihívással szembesülünk... :)))
Szerintem kérd meg valamelyik főtáblára nem került vérmes amazont, hogy aggyon órákat a tárgyban. :DDD

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:30:39

@Hódos Hajnalka: :)))

Nem kell túlértékelni senkit csak azért, mert jogász vagy bármi más az átlagnál jobban hangzó szakma művelője, csak erre akartam utalni.

Spéter46 2011.09.14. 15:32:35

@fran7: Valóban a döbbenet ült ki a két vesztes arcára, és ez szinte drámai volt. Azonban ez nem azért történt, mert akkor jöttek rá, hogy hülyét csináltak magukból a semmiért, hanem egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy ne ők legyenek a befutók!
A pillanat mikor megtudták, hogy érthetetlenül nem mindenki reájuk szavazott, és a már eltervezett további szereplésnek és karriernek annyi valóban egy pillanatra sajnálatra méltó volt.
Azonban az a véleményem, hogy ha valakik
ilyen hülyék, és ennyire meg lehet vezetni őket, és a pénzért mindre képesek csak dolgozni nem, azok meg is érdemlik azt amit kaptak! Magyarul lófaust!

janeausten 2011.09.14. 15:33:13

Köszi, Hajni!
A barátom megígértette velem, hogy nem nézem a VV5-t, ha megszegem, válóok...)))) de szerencsére a Hv-ról nem tud, úgyhogy hajrá! Szórakoztatóbb olvasni, mint nézni, ez a VV4-nél is így volt, nagy-nagy gratula!

foxglove (törölt) 2011.09.14. 15:33:22

@Mesüge Ügynök: én azért örülnék, ha legalább egy diplomás ember is bekerülne. Lehet, hogy trendipicsa (sőt biztos), és jogi diploma (vagy általában véve a diploma) nem tesz senkit "jobb emberré", és azt sem mondhatom, hogy a joghoz intelligencia kell, mert nem, de ettől függetlenül a jogot elvégezni szerintem igenis rohadt kemény meló és rengeteg energiát, időt kell belefektetni (most azokról beszélek, akik tisztességes úton, tanulással szereztek diplomát), amit én teljes mértékben elismerek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 15:33:24

Az olaszpaseeról az jutott eszembe, hogy a kurválkodást úgy is mondják, hogy "Kiment olaszba' táncolni" :D

Mondjuk itthon is bővelkedünk a vaffankúlózó Claudiokban, elég csak elmenni bármelyik szórakozóhelyre.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 15:34:40

@Mesüge Ügynök: értettem :) csak ez meg így pont jól jött ki :D
mondhatni, előbb-utóbb minden köcsög jogász kényszert érez, hogy kinyilvánítsa és a többi aljanép tudtára hozza, hogy az. :DDD
bár én még csak egy abszolutóriumot seggeltem ki magamnak, mert az is köztudott, hogy a jogászoknak esze nincs, csak segge, ugye :)
(ennek ellenére sose lesz a nickem előtt dr és nem gondolkodom a jogászhajnikában sem) :D

foxglove (törölt) 2011.09.14. 15:36:31

@Hódos Hajnalka: jaj Hajni, nagyon röhögök, nem láttam a hozzászólásod, amikor írtam, ne haragudj:)))

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 15:37:01

@janeausten: köszi, a férjeknek/pasiknak/barátoknak nem kell mindenről tudni ;)

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:40:43

@foxglove: számomra ez nem annyira fontos. Mármint hogy legyen bent diplomás is, nem ez alapján differenciálok, az egyes szakok nehézsége vagy könnyűsége pedig elképesztő jellemtorzulásokat képes okozni, olyannyira, hogy nem is nagyon érdekel, ki mennyit küzdött a papírjáért.

Az előző szériából Éva pofázott a legnagyobb arccal arról, hogy elvégzett x félévet a Corvinuson (jó, az még nem diploma), aztán alapvetően egy ostoba, önuralomra képtelen, agresszív picsa volt ő is, még némelyik jóval kevésbé művelt társához viszonyítva is.

csárli hárper 2011.09.14. 15:41:52

seherezádé bazdmeg! a szülei ennyire utálták a kis pondrót hogy ilyen névvel büntettek?
vv5, ezt is megértük, megnézed elköltözöl....

Akármi Áron 2011.09.14. 15:42:04

@gyvy: D Hát ez az, egy perc nyugta sem lehet máma már az embernek, előttünk a temérdek sok új kihívás és tömegek viaskodnak érte:))
Nehéz döntés előtt állok az biSztos,mert ragaszkodnék a profizmushoz:))

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:43:47

@Hódos Hajnalka: nem csak a jogászok érzik egyébként szükségét ennek, elképesztő nagy pofája tud lenni egy orvosnak, mérnöknek, akárkinek, még jóval azelőtt, hogy emberileg rászolgálna, rászolgálhatna a másik tiszteletére. Persze stigmatisehererizibizizálni nem köll.:))

puskinos 2011.09.14. 15:45:24

@Mesüge Ügynök: @Mesüge Ügynök: egyetértek, de annyit megelőlegezek a jogász hp-knak (nem, nem a hiánypótlás rövidítése) is, hogy ragzani legalább megtanulnak akaratlanul is. Az is igaz, hogy egy általános műveltség-értelmi szint nem zárja ki az ordenáré hülyepicsaságot...

Zabkása 2011.09.14. 15:46:17

@csárli hárper: ő is utálta a szüleit, csak a nagyit bírta

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 15:47:55

@Spéter46: szerintem inkább az látszott rajtuk, hogy ha tehetnék, megfojtanák egy pohár vízben az italo-magyar szöszit.:)

Spéter46 2011.09.14. 15:50:38

Igen ez is benne volt!
Gondolkodtak, hogy a picsába lehetne észrevétlenül agyonverni ezt a "hazaárulót".

bulifúró 2011.09.14. 15:52:07

A ma esti beszavazó katergóriája lehetne Brazilgépsor is a képek alapján!!

BTW-Hajni király a blog, iszom a szavaidat!!

Hurri Kán 2011.09.14. 15:52:35

@Akármi Áron:
Vannak szabadon kószáló alfahímek is, szerintem segítenek a döntésben. :)))

Spéter46 2011.09.14. 15:58:40

@Dövan: Én bizony engedném a falusiakat dugni ha akarnak. Meg kell művelni a magyar földet!!!:)
A brazilokkal már más a helyzet. Ott zárlatot rendelnék el én is. Minek annyi focista.D

backtoblack 2011.09.14. 15:59:47

@Nard: Ááá és tényleg így mondják. CSAK TÁNCOL!! :D

bévé 2011.09.14. 15:59:54

háh! vki itt emlegetett 1000. kommentet. ápropopó!! hol az ajándékom, Hódos Hajni????

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 16:01:38

@Spéter46: Bea arca volt igazán árulkodó, a legszívesebben motron ülve száguldott volna át azon a beste Seherén. A nővére gondolom azért jól keresett a fotózásokkal, nem csak a hugi felsőfokú plázacicászati tanulmányait kellett volna finanszíroznia, hanem elvinni őt egy fogorvoshoz is, mert brutális a látvány.:)

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 16:02:03

@Mesüge Ügynök: ez nem szakmafüggő. elképesztően irritáló az akármilyen végzettségű és beosztású kbsztttapasztalt anyuka lesajnáló "ugyan mit szólsz te ebbe bele, nincs is gyereked" mondata, pedig csak annyit jegyeztél meg, hogy a kölyök fejjel lefelé lóg ki a kocsiablakból, mert szarul rögzítette a biztonsági övet a gyerekülésben, illetve az önjelölt közgazdász a "te, lehet, hogy én 17 évig fizetem még ezt a kurva lakáshitelt, de én legalább a teraszomON kávézom minden reggel és nézegetem a virágágyásOMAT a szintén hitelre vett kerti garnitúrÁMból", nyehhehhe.

Akármi Áron 2011.09.14. 16:02:32

@gyvy: DDDD az ötleteket is rangsorolom, muszáj ebben a nagy földi cirkulációban, jöhet a többi....:)))
Időnk van...D

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 16:03:41

@bévé: :DDD nahhát, végre, téged vártalak! :)ööö.... Hoshee Irsaija mellett közvetlenül :))

backtoblack 2011.09.14. 16:04:19

@Talpig Jimmy: ÓÓÓ és később fogadjunk, VV Éva bemegy a villába "tanácsadni", hogyan kell magunkat adni, és őszintének lenni... Ez lenne a legszebb, a múlt és jelen összefonódása!! :D

Hurri Kán 2011.09.14. 16:04:35

@Hódos Hajnalka:
Pontosabban a BANK terszáról nézegeted a BANK virágágyását... :D

backtoblack 2011.09.14. 16:06:27

Hajni, köszönet ismét, nagyon jól szórakoztam az "elemzéseden". :D Végignéztem, de nekem ez a beszavazó (is) az a kategória volt itt-ott, amikor már odanézni sem merek, mit művelnek.

nosce 2011.09.14. 16:08:11

@gyvy:
pontosabban a bank spanjának a teraszáról nézegeted a span virágágyását :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 16:08:29

Dzsízöszkrájszt! Erről lemaradni...! Valakinek ötlete, hol tudom utólag bepótolni?
Bár a Bea alias Fogtündér szájában kuszán sorakozó igazgyöngyök biztos beszedetnek velem előtte egy levél Xanaxot.
Amúgy is, a Szenvedélyes Nő kategória mióta egyenlő a Hisztis Picsával?

mkc · http://www.vvilag.info/ 2011.09.14. 16:09:19

milyen név ez? valami külföldi?

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 16:11:26

@bévé: a másik nyertes, akihez még szintén nem jutottam el :D

nosce 2011.09.14. 16:11:32

@Akármi Áron:
szerintem Belo szívesen mentorál mindenkit :)

Mesüge Ügynök (törölt) 2011.09.14. 16:12:57

@Hódos Hajnalka: persze, az emberek minden létező fronton próbálják demonstrálni a felsőbbrendűségüket, ha már az emberségükkel nem tudnak rászolgálni mások tiszteletére. Lehetne sorolni a példákat napestig.:)

nosce 2011.09.14. 16:13:55

@Mesüge Ügynök:
"hanem elvinni őt egy fogorvoshoz is, mert brutális a látvány.:)"

majd most biztos megszponzorálja valaki :)

fran7 2011.09.14. 16:14:34

@csárli hárper: Valahol azt olvastam, hogy Nagy Viviennek hívják. Legalábbis az öltözőjére ezt írták. A VV Vivi azért talán még durvább lett volna.

Tompó 2011.09.14. 16:19:59

Szóval Seherezádé... A következő meg Ezel lesz vagy mi? Ez az egyszerű személyiségszerkezetű leányka valószínű az első között fog távozni!!

Akármi Áron 2011.09.14. 16:23:19

@nosce: elhiszem...:) Itt azonban csak annyi bibe van, hogy ő perfekt a nyelvekben, s nincs annyi lóvém, hogy behozzam a lemaradásom:D Más zavaró tényező eszemben nem jutna róla...!

Ken Adams79 2011.09.14. 16:25:11

Sziasztok!
Miért nem VVV vagy VV V. a műsor címe? bár ehhez azért némileg ismerni kellene a római számokat... vagy túl sokat gondolok az RTL vezetőségéről?
Az ÖF megint jó volt, grat Hajni.

idén is lesz olyan, hogy megszemélyesítünk 1-1 "híres" VV-s mondást, tárgyat, személyt?

Kullancs1983 2011.09.14. 16:28:24

@Wizes: Norbíííííí? Vagy te a tegnapelőttiben voltál? :D

Spéter46 2011.09.14. 16:29:55

@Mesüge Ügynök: Nyitott szájjal alszik, és kurva nagy a huzat a lakásban.

nosce 2011.09.14. 16:30:53

@Akármi Áron:
pedig a nyelvet a legmodernebb eszköüzökkel tanítja, csak el kell heverni az ágyon és már indul is a lecke :)

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 16:34:43

@bulifúró: köszi! :)

@backtoblack: köszi! :)

@neccharisnyás útonálló: :D jahh...

@Ken Adams79: köszi, MINDENT csinálunk! :) sztem lesz, mikor kínunkban :D

Musti 2011.09.14. 16:36:00

hehe :) Jó volt nagyon, így már naponta kétszer kérdezgethetik a kollégák, hogy miért fetrengek a röhögéstől (másik az arany :) ) A VV4-es hogyvoltot nem követtem, de ezt biztosan olvasni fogom :)
köszi

Szerénke. 2011.09.14. 16:40:55

Sziasztok ismét!
Sajnos a tegnapi műsorról lemaradtam, csak a végét láttam, onnan, hogy: 'Na, ki lesz a villa 2. lakója stb...'. Én Shereherére gondoltam, be is jött. Lehet lottóznom kéne? Ma úgy tippelem Fecó lesz az, szerintetek?
Hajni, mellesleg baromi jó lett hv, megyek meg is nézem a beszavazót. Látni kell...:D

Chiacig (törölt) 2011.09.14. 16:41:22

@neccharisnyás útonálló:

Ha ertesz a csomagolt file-okhoz es stabil a neted, akkor errol a ket linkrol leszedheted ket reszletben a tegnapit:

www.filesonic.com/file/1985263621
www.wupload.com/file/171330147

Akármi Áron 2011.09.14. 16:47:50

@nosce: hát ezaz, én nem hereverehészem, vagy mi:) nem vállalna olyant, aki parasztosan gömbölyödik, ebben is biSztos vagyok.Hol jövök én 1000 (+-100) Júliához:DDDD

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 16:54:55

@Musti: köszi, üdv a fedélzeten! :)

@Szerénke.: jól meggondoltad?! :D

@Akármi Áron: ne szívasd az újakat, mindenki tudja, hogy lány vagy! :DDD

Szerénke. 2011.09.14. 16:56:18

Hajni!

Késő... Hát, azt hiszem megyek, és beveszek egy kis Valerianát...xD

Szerénke. 2011.09.14. 16:58:10

Most vettem észre, hogy a kis Sehevere lebontotta a stúdiót, mikor odament ölelgetni a barinőit.:DD

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.14. 17:03:05

Klassz kis csapat alakul a VV5-ben, úgy látom. Kimeríthetetlennek tűnik a VV adatbázisa (állatkertje)!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 17:03:31

A mai jelöltek már elég garanciát nyújtanak arra, hogy a Dumagépek beszavazója Balázs-show legyen.

Akármi Áron 2011.09.14. 17:08:50

@Hódos Hajnalka: sosenem fordult meg a fejemben, régen is csak rám verték:))) Csak a cuki-puni póz:D folyamatát szerettem volna elsajátítani, aztán gyvy és nosce a kutyának sem kell, kimaradt alfahímeket ajánlotta ezen folyik a dilemma pinNalatnyilag:))
Írtó klasszul indult megint, nemtom mér majréztál.)) Az 'stennők nem szoktak hosszabb távú periódusban sem hibádzani:D

Müszélia 2011.09.14. 17:09:45

csak nekem tűnik úgy, hogy herezádé a vv zsófika reinkarnációja?

Hurri Kán 2011.09.14. 17:14:55

@Akármi Áron:
Természetesen, mivel szerény döntögetési tudományom a nyomukba, ill. Beló esetében a medencéjébe se érhet...:)))

nosce 2011.09.14. 17:16:31

@Akármi Áron:
"nem vállalna olyant, aki parasztosan gömbölyödi"

ha nagy a természete akkor gömbölyödőst is vállal, ami Belo esetében is biztató, h Hajni szerint minden pasinak 21.5 cm :)

MegLepke 2011.09.14. 17:22:08

Helló! Hát na miről maradtam le megint! Elaludtam, mielőtt elkezdődött volna. Hajni, kitűnően érzékeltetted a rokonság érzéseit a villába való bekerülésünk lehetőségének okán. Ez nálam is így lenne.:)

Jah, most tudatosult, hogy sosenem tudok elsőzni a korai posztok miatt. Vagy megpróbálom majd a hétvégén (bár ugye kisebb eséllyel indulok másoknál), vagy lesz egy bérelsőzőm. Még meglátom.

nosce 2011.09.14. 17:23:22

@Akármi Áron:
"régen is csak rám verték:))) "

na erre nem is írok semmit, fontos a barátság :)

nosce 2011.09.14. 17:24:35

@MegLepke:
"vagy lesz egy bérelsőzőm. Még meglátom."

sztem ez tuti jó út, aztán versekkel fizesd ki :)

nosce 2011.09.14. 17:26:15

Mi lenne ha Hajni előre megírná most a VV5 - 1X03-t ? :)

Irkutszk 2011.09.14. 17:28:14

Legalább a balástyai rémnek tényleg sikerült.

Akármi Áron 2011.09.14. 17:28:27

@gyvy: de inkább egy decens úriember, mint egy feslettséggel áSztatott:DDDD

@nosce: A jógazdaszerintem csak nemzetközi kitekintésből merített ízelítőt az optimalizációt figyelembe véve, nem figyeltél?:))))) 1000-ből (+-10 cm) alapállásból kifolyólag.......

Hát mindenre nekem kell figyelnem, egyedül?:DDD

MegLepke 2011.09.14. 17:30:43

@nosce: akkor nem lesz sok jelentkező:D

nosce 2011.09.14. 17:31:31

@Akármi Áron:
tényleg lehet h Belonak 21.5 +- 100 cm :)

nosce 2011.09.14. 17:33:18

@Akármi Áron:
sztem úgy hangzott el h mindenki (pasi) azt mondja :), de majd jön a baltás és igazságot tesz :)

nosce 2011.09.14. 17:34:00

@MegLepke:
de azt a keveset, a tenyereden kell hordoznod :)

Akármi Áron 2011.09.14. 17:35:47

@nosce: DDDD Mélyreható szakmaiságod előttem már nem titok. A hallgatásod most nagyobbat szólt:)))
A barátság ennél erősebb kötelék...:)))

Hurri Kán 2011.09.14. 17:36:02

@nosce:
Akkor nem csak én érzem a finom áthallást... :)))

Akármi Áron 2011.09.14. 17:40:45

@nosce: Az igazságtevésre itt leszek majd, még szép!:))))

Hurri Kán 2011.09.14. 17:45:55

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Mér nem szóltál, hogy keresztelő lesz? :DD

christaylor 2011.09.14. 17:51:06

@MegLepke: én ismerem számodra az ideális bérelsőzőt.de szerintem te is tudod,hogy kire gondolok. :)

MegLepke 2011.09.14. 17:51:39

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Baltás Démon:DDDDDD. Ó, hát igazán köszi, majd írok hozzád ódát, ahogy nosce ajánlotta.:D

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 17:51:54

@gyvy: mert minden alkalmat megragadtok az ivásra :D

Hurri Kán 2011.09.14. 17:53:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Kizárt. Most emiatt bánatomban fogok. :DDD

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 17:53:54

@MegLepke: ó. még sosem írtak hozzám ódát. nem is értem, miért. :D

christaylor 2011.09.14. 17:54:03

@MegLepke: hát Hanni ideális lenne.nem-e?

MegLepke 2011.09.14. 17:55:47

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem akarok nagyképű lenni (DE), az ok az lehetett, hogy nem értek még MegLepkei magasságokba verselés terén és ezt széngyenlették.:D

@christaylor: dedebizony!:)

Mme Chauchat 2011.09.14. 17:59:02

nos, nem csupán vasalt, hanem ragasztott hajakat láthattunk

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.09.14. 18:01:32

Sóderklubot vártam hétfő este, ehelyett ez a trágya ment.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 18:04:04

@MegLepke: erre nem is gondoltam... :))

@HalivudEstevez: ne finnyogjál, rengeteget tanulhattál az érzékeny női lélekről tegnap.

mézescsók 2011.09.14. 18:04:38

Most értem rá elolvasni a hv-t és két dolgot állapítottam meg:
1./ Hajninál időben jelentkezhetett Norbiiiii, aki nem papucs, különben lehetetlen lett volna megírni ezt a posztot a tegnapi történések után. Még mindig poszttraumás állapotban vagyok.
2./ Hosszabb távú periódusban egyedül Hajni fogja nézni a tv-t, mi jól el leszünk a hv-kon is.

Más:
Valamelyik kommentelő - hadd ne keressem vissza -, érdeklődött a MMKK jelentéséről, meg is kapta a választ. Azért jelzem, hogy SSKK is szokott lenni, ami az ellenkezője.
Diplomás a Vv-ben? Már volt. Leo. Hát nem tünt ki a többiek közül. Pedig eleget promottálták az eszét, de főleg a kreativítását.
És ami a legjobban érdekel: a 2l.5 cm az biztos?

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 18:08:31

@mézescsók: persze, hogy biztos. kérdezz csak meg egy pasit. de nem 21,5 nosce rosszul emlékezett, hanem 22 cm. :D

Drogon 2011.09.14. 18:35:44

Ja, amúgy egyse kurva, mind királylány.

Ez most szarabb lesz, mint a vévé4?

Albino Vernyul 2011.09.14. 18:36:47

A VV oldalan vissza lehet nezni a korabbi adasokat (akinek ingerenciaja van ra), mint a VV4-nel...:

www.valovilag.hu/fooldal/

Albino Vernyul 2011.09.14. 18:38:55

@HalivudEstevez: Ami azt illeti, ez is kabare volt.. Rosszul fogod fel..

Kaviárevő felsőezer 2011.09.14. 18:41:26

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
"a Baltás Démon" :) nagyon röhögök :))))
(bocsi, egyelőre eddig jutottam az olvasásban, és itt meg is akadt a röhögésszűrő)

Caprica99 2011.09.14. 18:50:30

Szia Hajni!
De jó téged újra olvasni! :DD

Nekem erről a Seherezádé nevű lényről valamiért a szerencsétlen VV Zsófika karaktere ugrott be.
Persze nem látványra, hanem valahogy éppoly jellegtelen, szürke kis p@csa.
A Szilvi nevű nőstény legalább kavarta volna a bilit.

Hogy fogunk így dugást látni, ha mindegyik bige párkapcsolatban él és hóttszerelmes a párjába és örök hűséget esküdött?

Hurri Kán 2011.09.14. 18:51:39

@Caprica99:
Szerintem röhögéstől könnyes szemekkel. :D

nosce 2011.09.14. 18:55:27

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
igen, lehet h az enyémmel kevertem össze :)

biró lóránt 2011.09.14. 18:55:38

sziasztok hogyvoltlakók

az imént olvastam a Való Világ hivatalos oldalán a Dumagép kategóriában induló Márióról:

Legnagyobb félelme: hogy a beköltözés miatt lemarad arról, hogy kijutunk a VB-re.

Aranyos, ugye?

Caprica99 2011.09.14. 18:57:37

@gyvy: :D
Arra gondoltam, hogy így kiket fognak egymásra erőltetni a szerkesztők?

nosce 2011.09.14. 19:00:26

@Caprica99:
"Hogy fogunk így dugást látni, ha mindegyik bige párkapcsolatban él és hóttszerelmes a párjába és örök hűséget esküdött?"

Hát lehet h le kellett a válogató bizottság vagy mi előtt térdelni, és aki megtette ott látták h a nagy szerelem mellett, igéretes a hozzáállás, s tovább jutott :)

Caprica99 2011.09.14. 19:03:13

Más nem is hiányzik, mint esetleg fél éven át hallgatni a zokogást és rinyát, hogy így hiányzik a Kláudijó, meg úgy hiányzik a Robertó.
Ebből a Prolivér meg a Gombi után már nem hiányzik több.

Hurri Kán 2011.09.14. 19:03:46

@Caprica99:
Legrosszabb esetben valamelyik alfahímet Balázsra eresztik például...

mézescsók 2011.09.14. 19:06:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Hmmm...ennyire rosszul látok? Most tétovászkodok: szemészt keressek vagy collstokot?

MissX 2011.09.14. 19:06:22

@Caprica99: nem lehet, hogy náluk az örökhűség két hétre szól?

nosce 2011.09.14. 19:06:34

@biró lóránt:
gondolom ő akarja a VB győztes gólt lőni :)

nosce 2011.09.14. 19:08:30

@gyvy:
most h kiesett Belo ráér :)

MissX 2011.09.14. 19:08:46

amúgy rájöttem, túl későre tették ezt a beszavazót. az aranypart család után még fél órát kell várni, hogy kezdődjön. na az a 30perc nálam a vízválasztó. de ma már készültem, teázom. remélem segít, hogy végre élőben nézzem ahogy márió bevonul a magyar celebek közé.

Caprica99 2011.09.14. 19:10:29

@MissX: ez eléggé valószínű.
Csak ott a bibi, hogy a nézők egy részének szimpátiája egy párbajnál némiképp nullára zuhanna, ha az illető leányzó 2 hét után már másba lenne "szerelmes". :)

MissX 2011.09.14. 19:13:35

@Caprica99: á, majd megideologizálják, hogy miért is... ha meg majd kiesnek, legalább két héten át hozhatja a blikk címlapon, hogy megbocsátott-kibékültek-mégsem békültek-kibékültek-szakítottak

Caprica99 2011.09.14. 19:14:52

@MissX: Márió a Béjával lett volna jó pár.
Egyformán ocsmány a fogsoruk.

MissX 2011.09.14. 19:17:45

@Caprica99: de csak akkor, ha béja nem egy cserfes leányzó, mert amúgy összevesztek volna, hogy ki beszéljen :D :D :D

golyo1974 2011.09.14. 19:19:28

Hát már régen kommenteltem, a kedvenc kis Tardám megszűnt már ezer éve -kösz nathanp :( ) de ez most érdekes, nemrégen, habár mindig láttam a főoldalon, valahogy most tévedtem ide. Hajni ezt hogy bírod agyilag nem tudom, nekem elég, ha leírod, így is sorvadok rendesen. De melóhelyen jó kis reggeli kávé-tea mittudomén mi közben jó lesz leköpni a monitort a röhögéstől :) Előre is köszike.

Caprica99 2011.09.14. 19:21:42

Most, hogy az egyik lakó a VV alfahím Gergő lett, akár a Stohl Buci is vezethetné a műsort a sittről, nem?

Caprica99 2011.09.14. 19:22:57

@MissX: de legalább nem mélabús punnyadás lenne az egész műsor. :DD

MissX 2011.09.14. 19:24:37

@Caprica99: jaja, én beszélek, most én, nem én, hehe a többiek meg énekelnék fight for your right :))))))

Spéter46 2011.09.14. 19:40:17

Megakadt a blogmotor????

Lük 2011.09.14. 19:47:43

Sehere a műsor végén annyira "Levire" pörögte magát, hogy a táskát is otthagyta a retekbe...
A műsor után ismét rájöttem, hogy nem kell nekem cicalány, elég a normál :D

MagasMacska 2011.09.14. 19:50:58

Basszus, most megint tehetem a könyvjelzők közé! Hajni, ezen úgy röhögtem, hogy már fájt!

Spéter46 2011.09.14. 19:59:47

A mai Kókuszban nyomják az esti fiúket és a tegnapi Seherét!

dr. gernika 2011.09.14. 20:34:42

Mindhárom ma esti versenyzőtől meghallgattam pár mondatot most a Fókuszban, és egyik sem tud beszélni. Az elsőnek kifejezetten nem szurkolok, rohadt kis megcsalós.

MissX 2011.09.14. 20:39:05

@gernika: mar voltak? a francba, lemaradtam, pedig meg a tv ele is ultem ugy vartam :(

Spéter46 2011.09.14. 21:08:26

@MissX: Neked az élet sikerült!!!

Spéter46 2011.09.14. 21:13:34

A három krapek szeptember 11.-t idézte bennem.

Hurri Kán 2011.09.14. 21:15:25

Tudnak repülőt vezetni?

Spéter46 2011.09.14. 21:18:56

@gyvy: Tehenet! Bár az utolsó nagy darab lehet, hogy tud hegedülni:)

dr. gernika 2011.09.14. 21:19:33

@Spéter46: Azért annyira nem tragikusak. :)
@inmemancsi: LOL

csicserierika 2011.09.14. 21:26:58

a Mestert is meginterjúvolták :
www.stop.hu/articles/article.php?id=934093
a FB-on még hozzá tette, hogy a tegnapi lányokról nem nyilatkozik, mert töltelékek :) Uff :)

Hurri Kán 2011.09.14. 21:39:53

@Spéter46:
Hegedülő tehén... Fejés közben Vivaldit hallgatni... Mily' szép az élet. :)))

nosce 2011.09.14. 21:46:03

@inmemancsi:

sztem a bojkott odabasz majd a csatornának :)

nosce 2011.09.14. 21:47:10

@csicserierika:
"FB-on még hozzá tette, hogy a tegnapi lányokról nem nyilatkozik, mert töltelékek "

azért biztos töltené őket :)

Elindor 2011.09.14. 21:48:37

"Hánemtom, az enyém leverné a vesémet a moslékkeverővel"...

Hajni, úgy hiányoztál!

Hurri Kán 2011.09.14. 21:49:44

@nosce:
A fülüket mindenképpen...

csicserierika 2011.09.14. 21:57:57

@nosce: @gyvy: aSzt nem mondta, hogy nem töltené :)

MissX 2011.09.14. 22:00:11

most nezem, van alekosszal kozos ismerosom omg...

Spéter46 2011.09.14. 22:12:51

@MissX: Csak ki ne derüljön, hogy rokonok vagytok!:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:14:22

Hajni, Hajni, Molly Hatchett babérjaira törsz ezzel a nickkel! :D

Jóéjt!
www.youtube.com/watch?v=ygUrJbmOfTY&feature=related

Albino Vernyul 2011.09.14. 22:17:03

Mindjart jonnek a nemak...

MissX 2011.09.14. 22:20:04

azon gondolkoztam, hogy mar van egy ex-sittes, egy "tancoslany". nem lehet, hogy most egy kisebbsegi kovetkezik? csak hogy szines legyen a paletta.

az en tippem amugy mario. neki ugye mar van vv-s multja, ha ugy vesszuk.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 22:20:56

Mindjárt jön a Balázs-show...

loverain 2011.09.14. 22:24:09

Hajni!
Te vagy szánalmas napjaim fénypontja!

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:31:48

Remélem Balázs ma oltós lesz!

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:34:03

Most esik le, Seherének tuti az agyában az jelent meg, hogy Csikágó...

Spéter46 2011.09.14. 22:34:20

Akurvahétszentségit

BarBwire 2011.09.14. 22:34:43

@utcai_arcos: hát most jön az, nem? Én Las Vegas-t várom.

Spéter46 2011.09.14. 22:35:09

Akurvahétszentségit!

BarBwire 2011.09.14. 22:36:11

Kontaktlencse nélkül ne nézzetek tv-t, most olvastam Fecó helyett Pecót.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:36:41

ha ez a két bütyök megy be, egy hét alatt megeszik bármelyiket.honnan szedték össze ezt a két serdülőt?és ezt a mutáló majmot??

MissX 2011.09.14. 22:37:01

en csak balazst tudom idezni: aztamindenit aztamindenit

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:37:33

@BarBwire: de úgy jött le neki, ahogy ejti :)!és tuti Lasz Vegasz...

MissX 2011.09.14. 22:37:46

ezek az ingek??? es ezt igy hogy?

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:38:09

@MissX: folytatnám, aztakurvamindenit...

BarBwire 2011.09.14. 22:38:24

@MissX: jaj nemáááá, meg van áldva!

Pacman 2011.09.14. 22:38:45

isten játéka ????? :DDDDD

BarBwire 2011.09.14. 22:39:05

Fecónak nem szóltak, hogy ki fog nyerni? Hát nem ő.

sogeking 2011.09.14. 22:39:07

@BarBwire: aztán majd rossz névre nyomod az sms-t :D

dr. gernika 2011.09.14. 22:39:28

Ha Fecó bekerül, nem fogom nézni.
Én szóltam.

BarBwire 2011.09.14. 22:39:45

@sogeking: Merthogy pénzt is költök erre mi?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:39:52

Most kapcsoltam oda. Az a nyalókafejű, kapafogú az üvöltöző mellett milyen néven fut?

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:40:21

A győztes a KÖKI terminál jóvoltából, 2 nm -es éves bérletet nyer a prima pékség melletti szellőzőhöz!

Spéter46 2011.09.14. 22:40:30

Hát lesz álmom megint rendesen!

BarBwire 2011.09.14. 22:40:39

@MissX: biztos kéjgázt nyomnak a stúdióba a székek fölé. Tegnap is extázis volt, ma is az van.

Pacman 2011.09.14. 22:40:47

ezek fognak leghamarabb sírni bent

Alkaline 2011.09.14. 22:40:49

mindhárom kisebbség ugye? :D

BarBwire 2011.09.14. 22:42:50

Ricsi nagyon szeret dolgozni :-DDD De van kocsija!

sogeking 2011.09.14. 22:42:54

ez milyen kategória?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 22:43:31

Tuti hogy román rajoscsávó fog bekerülni, mert határontúli és jajdeszegény.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:43:50

Ricsiből szíjjat hasít otthon az apja, ha bekerül ebbe a retekbe, az hétszentség.

Pacman 2011.09.14. 22:44:08

akkor ez a romacsapat átnevezve?

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:44:42

KIKÉREM MAGAMNAK HOGY A KEREKES BAND-BŐL ENNYI ZENÉT IS ERRE A SZARRA PAZAROLTAK!!

B.Andita 2011.09.14. 22:44:45

Ó Hajni.....Hát el nem tudod képzelni, mennyire várom a holnapi irásod....

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:44:56

@MissX: Egen. Nagyon úgy néz ki. Mariot a villába! :P :DDD

loverain 2011.09.14. 22:45:09

@neccharisnyás útonálló: vagy ha elindul megduplázni a nyereményt

MissX 2011.09.14. 22:45:19

@Nard: jo a pr-ja, mert en mar kezdem megsajnalni.

Alkaline 2011.09.14. 22:46:18

Fecó annyira megjátsza magát hogy mindjárt rosszul lesz

loverain 2011.09.14. 22:46:35

az előző szériánál még nem néztem a beszavazókat.
az is EKKORA fos volt?

B.Andita 2011.09.14. 22:46:36

Atyaég, szegény Balázs. Szerintem annyira kinos neki. Legalább is én ezt látom a fején.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:46:36

azt hiszem most határolódott el a cigányság is :S

sogeking 2011.09.14. 22:46:41

inkább mutassák, ahogy Seher zuhanyzik

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:46:58

Ezekbe mit toltak műsor előtt? Kokainos végbélkúpot?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 22:47:30

@MissX:

Alap, hogy ha kijátszák a "határontúlimadjarvadjok" kártyát akkor automatikusan nyer. Én is ezt fogom tolni ezentúl. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 22:48:08

Ez a Fecó egy elmekórtani eset! be ne kerüljön!

dr. gernika 2011.09.14. 22:49:00

@utcai_arcos: :D

Hajni, kösd fel a gatyád...

will 2011.09.14. 22:49:07

hát a mai adástól sem lesz kisebb a jobbikos szavazótábor...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:49:14

Nem is Balázs só. Ez már hardcore Mónika. Legalábbis Mario fejét meglátva, plusz a ricsajt hallva. Már csak valamelyik anyukája, nővére hiányzik az ajvékoló kórusba.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:49:16

@Peter_Cs: viszont ha bekerül, ott legalább szem előtt van, addig sem veszélyes a társadalomra!

foxglove (törölt) 2011.09.14. 22:49:21

ez az mélypont, asszem, ennél már csak jobb lehet minden.

Spéter46 2011.09.14. 22:50:15

@Peter_Cs: Csak kerüljön be! Ez kinyírja a többit!!!!

dr. gernika 2011.09.14. 22:50:28

@Nard: Na arra kíváncsi leszek.

Talpig Jimmy 2011.09.14. 22:51:31

Nem tudják ezek mi a nyerő válasz...
"Befizetem a mamát Zalakarosra, négy napra"

BarBwire 2011.09.14. 22:51:36

@foxglove: A szüzek még nem voltak... nekem az lesz a mélypont.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:51:45

@foxglove: már két napja ezt mondjuk és TADÁ! harmadszor is van lejjebb.

Hurri Kán 2011.09.14. 22:51:55

Hinnye... itt mi van. :)))

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:52:50

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: szerintem már a beszavazás végére masszív alkoholista leszel.és akkor onnan még 6tól 10ig hónap :)!

Hurri Kán 2011.09.14. 22:53:14

Jézus... kijeza három áramütött? :D

BarBwire 2011.09.14. 22:54:06

Ez a Márió engem a Bendegúzra emlékeztet. Beszólogatógép

sogeking 2011.09.14. 22:54:13

én is egész finom corn flakeset tudok csinálni

B.Andita 2011.09.14. 22:54:14

Jesszuskám, Márió vámpír?

Pacman 2011.09.14. 22:54:38

ez a Márió egy semmirekellő

will 2011.09.14. 22:55:01

Máriót kétszer látogatta meg a fogtündér. Fecó meg olyan, hogy már önmaga gálvölgyis paródiája.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:55:17

Most elképzeltem, hogy ezekkel az alakokkal hogy fog kinézni a fél év. Mindenki bent van, kirakják a kapura a Vigyorgó -MEGTELT táblát?

BTW Szűzek kategóriában azt hittem, lányok lesznek.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:55:51

@BarBwire: EZ??ez egy hülyegyerek, de nem vicces.szerintem ezen túl nem fogják többet beengedni a szoliba sem.7-8 órát?még a legjobb barátom is kibasznám,ha mindig ott csövezne naphosszat.

BarBwire 2011.09.14. 22:56:19

Én abban reménykedem, hogy az arénában az életükért fognak küzdeni, nem a védettségért.

will 2011.09.14. 22:56:43

A közönség első sorában a próbababa néger srác él?

sogeking 2011.09.14. 22:57:01

látom, hogy beszél, de nem értem mit mond.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:58:24

ÉLÉRE VASALT PAMUTZOKNI BSSZA MEG,ÁÁÁÁÁÁÁ!!

BarBwire 2011.09.14. 22:58:28

Pecó ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

MissX 2011.09.14. 22:58:29

elrevasalt zokni es szappanopera. jesszus

loverain 2011.09.14. 22:58:30

édesistenem
vasalt zokni

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 22:58:32

A TESTÉT mért kell MUTATNIIIII?????!!!!!

B.Andita 2011.09.14. 22:58:38

És pucéran vasal bazmeg....És ha megég a kukaca?Vagy valami?

Spéter46 2011.09.14. 22:58:48

Hát ez botrányos!
Hol vagy Szalay Annamária?

will 2011.09.14. 22:59:25

fecó úgy izgul mint minden roma a megasztáros válogatásokon.

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 22:59:59

holnap jöhet az Isten hozott vissza reggeli.

foxglove (törölt) 2011.09.14. 22:59:59

Nem lehetne, hogy most kivételesen egyik sem kerül be????

BarBwire 2011.09.14. 23:00:25

Számára a család fontos, és nem fog senkit se megcsalni. Szóval nem lesz szex. Pecó felejtős.

Pacman 2011.09.14. 23:00:50

csináltak egy romalagzit búcsúzóul

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:00:52

@B.Andita: francot,már írja a cehhet.

will 2011.09.14. 23:01:30

10 évet is kaphat, ha lefülelik.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 23:02:04

Ricsinek szerintem elrontotta a sminkes a make-up-ját. Bizisten, mintha lenne rajta némi festék.

B.Andita 2011.09.14. 23:02:15

Ez egy hűűűűűűlye.Hozéarmando....jó készen van.

basaja 2011.09.14. 23:02:30

na,ez szörnyű...van még lejjebb?fecó 76!

will 2011.09.14. 23:02:40

"láthatják a neveket, ez még nem végeredmény!" - miért, Fecóból Tibor lesz a végére???

MissX 2011.09.14. 23:03:32

akarki kerul be ebbol a brigadbol, meg is lesz az elso kieso

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:03:54

bent az első napon ezt úgy fogják elküldeni a retkesbe,hogy a szavát se fogjuk többet hallani.ööö, izé, fogjátok :D!

dr. gernika 2011.09.14. 23:03:59

Nem úgy tűnik hogy elhatárolódtak a tesók. :S

Atok 2011.09.14. 23:04:20

Te atttyauuristen...

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:04:35

@will: na...csak óvatosan a nevekkel!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 23:04:43

Bakker, savazzátok be máriót!!!! :DDDD

BarBwire 2011.09.14. 23:04:46

"Keresem a szavakat, de egyelóre nem találom" Én se

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 23:05:07

Ricsi kortesbeszéde meggyőző volt, mint egy darab kutyaszarar a pékség kirakatában. Márióé tulajdonképp nem is tudom mi volt. Fecó kokainmámorban össze is fosta magát szerintem. :)

Pacman 2011.09.14. 23:05:11

baaaaaaaazdmeg!!! ez hülye!

Szerénke. 2011.09.14. 23:05:16

Aztak........... Hajni! Őszinte részvétem. Ez az gázabbnál is gázabb.:D De megint igazam lett, nem győzőm hangoztatni, Fecó megy be. Eddig 3-ből 3-at eltaláltam. Kíváncsi vagyok, hogy menni fog megjósolni a többit is.:D

Spéter46 2011.09.14. 23:05:25

Fecó tuti, hogy megkésel valakit:(

sogeking 2011.09.14. 23:05:31

minden jó, ha a vége Márió

basaja 2011.09.14. 23:05:47

naponta úgy süllyed a szint, mint a Titanic...

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:06:00

A napi nyertes az épülő KÖKI terminál jóvoltából 2 mázsa cementet nyerhet!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 23:06:03

Megafitness KÖKI? SMS-küldővel építtetik majd a metróállomást?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 23:06:34

Na megy vissza maltert keverni a Ricsigyerek romániába! :D

Szerénke. 2011.09.14. 23:07:03

Úúúúgy izgulok...:)

Spéter46 2011.09.14. 23:07:13

Fecótól vegyék el a kést!!!!!

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:07:14

@basaja: nagyapám is megmondta, a szar mindig feljön a tetejére fiam!

Szerénke. 2011.09.14. 23:07:48

Jaj, hát nem a Ricsigyerek!:) Nagyszerű. Amúgy valaki tudja, hogy hogy hol vannak a párok, nem úgy volt, hogy párok is lesznek?

basaja 2011.09.14. 23:07:52

kész az agyhalál...

MissX 2011.09.14. 23:07:59

mario a teljes 9%aval...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 23:08:12

@Spéter46:

Már az első héten fura mód nem lesz meg a színesfém a villában! :)

will 2011.09.14. 23:08:12

Márió arcán őszinte a standby.

loverain 2011.09.14. 23:08:14

én ezt nem hiszem el

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:08:36

a két már bejutott most ugrott le a csomózott kötéllel a hokedliről.

will 2011.09.14. 23:09:21

Kinga az Seherezádé huga?

MissX 2011.09.14. 23:09:37

a torteto viki olyan tordas fele utanerzes, nem?

Szerénke. 2011.09.14. 23:09:45

Na, szerintem innen a Kingácska fog beköltözni, bár ebben nem vagyok biztos. Egy szőke már van, lehet, hogy emiatt a fekete lesz. Kell a 'változatosság', ha már másban nem tudnak villantani.:)

Talpig Jimmy 2011.09.14. 23:10:14

duplázhatják a fertőtlenítő készletet a villában

jog-ász 2011.09.14. 23:10:36

mi ez a cinikus stilus a hogyvolt-on?:) tessék komolyan venni a VV-t és igazi rajongóként irni az esti élményekről:))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 23:11:03

@utcai_arcos: Ugyanmár! Sehere mellé szerintem illik.
Mondjuk nem értem, hogy akarnak szellemi vetélkedőt rendezni az Arénában ebből az alapanyagból, dehát lelkük rajta.

B.Andita 2011.09.14. 23:11:40

Hát ez volt életem első beszavazója, amit néztem. Azt hiszem az utolsó is.
Legyen inkább meglepi,amikor beköltöznek.

Spéter46 2011.09.14. 23:12:35

Hát ez a Fecó majd ad Seherének!
Én még ilyen csapatot nem láttam.

mézescsók 2011.09.14. 23:14:06

@sogeking: A dumagépek. Saját meghatározásuk szerint vicces fijjug.
("Humor Heroldok vagyunk" - copyright by Ricsi éppen most!)
@gernika: Elég is, ha olvasod. Jobban jársz.
@nosce: Tudná tölteni bármelyiket is?

Vagy edződök vagy a tegnapi csajokhoz képest tényleg szinte kis csöndeskék és visszafogottak voltak. Lilut tegnap simán amortizálták, Balázsnak sima galopp jutott.

Spéter46 2011.09.14. 23:14:13

Nyugodt éjszakát mindenkinek!!!

basaja 2011.09.14. 23:14:18

máris visszasírom Alekinnyót...

B.Andita 2011.09.14. 23:15:03

@BarBwire: Na de majd szombaton!!! :-)
Most komolyan mondom, elpirultam, olyan kinos-kellemetlen volt.

MissX 2011.09.14. 23:15:46

a mai beszavazo utan mar csak remenykedhetem, hogy nem lesz remalmom. jo ejt mindenkinek :)

B.Andita 2011.09.14. 23:15:57

@basaja: Meg Éva hempergését.

foxglove (törölt) 2011.09.14. 23:16:23

Hát nem tudom.... Először is, gondolom tudták, hogy Fecó ilyen, a casting alatt biztosan kiderült. Nem értem az elképzelést, hogy engedhettek egy ilyen figurát be, az én véleményem az, hogy ez a faszi bármilyen távon nézhetetlen lesz. Szerintem most bukott meg a VV5.

Viszont ha azt feltételezem, hogy a szavazás manipulált volt, és az rtl szándékosan juttatta be, van egy tippem, hogy milyen céllal. Majd holnap kiderül, ha a fekete hajú csaj kerül be, akkor megtervezett lépés volt.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 23:16:49

@mézescsók: Balázsnak már spéci eszköztára van az ilyen figurák kezelésére.

basaja 2011.09.14. 23:17:11

jó éjszakát.
Hajni várjuk a posztot,már készítem a zsepit holnapra;-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.14. 23:18:52

Következők a Cselszövők - legalább az első izgalmas mezőny!

basaja 2011.09.14. 23:19:22

@B.Andita: jaja,az fényévekkel jobb volt...hogyvolt?xD

Dr_utcai_arcos 2011.09.14. 23:19:32

@basaja: már a 2. napért lebaszták mint a pengős malacot, mi lesz majd a maiért :DDD?!

B.Andita 2011.09.14. 23:19:56

Jó pihit mindenkinek.

basaja 2011.09.14. 23:22:02

@utcai_arcos: se rá fütty...mi lesz a végére?!

BarBwire 2011.09.14. 23:23:14

Mindenki aludjon erre egyet. Holnap HV.

Hódos Hajnalka 2011.09.14. 23:29:14

jó éjt mindenkinek. még nem tértem magamhoz...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.14. 23:40:03

Jóccakát, alig várom a holnapi hv-ot erről az epizódról! :)

vault_dweller 2011.09.14. 23:42:00

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: rájöttem, hiányoztak ezek a hogyvoltok, jó éjt :)

dr. gernika 2011.09.14. 23:43:26

@mézescsók: Épp békésen bealudni terveztem a tv előtt, mikor erre a kanvisításra ébredtem. Hát mivel érdemeltem én ezt?

chipshop (törölt) 2011.09.15. 00:01:59

Kesszzzz ezen a cikken hangosan rohogtem,foleg az utolso par mondata valtotta ki belolem a foldon fetrengve visitok kenyszert:-))Nem nezem,mert sosem neztem,itt ugye nincs rtl de ha lenne se birnam idegekkel viszont mindig olvasom es total kikapcsol-)Hajni,neked kell egy jo szerkeszto,egy jo tema amirol akar egy konyvet is lehet irni,es egy kiado aki kiad.That's it.

Albino Vernyul 2011.09.15. 00:05:48

@gernika: Tok jo ez a figura.. Teljesen elmebeteg..

dr.pupak30 2011.09.15. 01:10:43

ezek azok a tipikus nők akiknek jól meg kell markolni a haját, alaposan megdugni, majd kilökni az ajtón, rágyújtani egy cigire, majd másnap azonnal lecserélni a sim kártyát.

Kaviárevő felsőezer 2011.09.15. 01:16:33

dicső Hannibal üzenetét hoztam , aki sajnos nem tud kommentelni ide. szóval a következőt szeretné ideírni a mai a mai beszavazóshow kapcsán khhhmmkhhmmm (torokköszörülés)
"nem hiszem el még most sem,hogy ez a valami a villában lesz. A VILLÁBAN,ahol olyan karakterek voltak,mint Oivér vagy Éva,de sorolhatnám még:)"

Kaviárevő felsőezer 2011.09.15. 01:19:52

@Kaviárevő felsőezer: azt meg képzeljétek hozzá, hogy tudok írni, nem ismétlek, és a szóközök, vesszők is a helyükön vannak :)

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 01:21:16

@Kaviárevő felsőezer: köszönjük a hírhozó fáradtságos munkáját, egyúttal üzenném dicső H-nak, hogy a szájába lett rágva, mit köll tenni.
igaz, közvetve, de elég pépesre rágtam. ;)

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 01:21:47

mínusz té, az insomnia mellékhatása, ugye..

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 01:23:04

@Kaviárevő felsőezer: mondom én, hogy az insomnia az oka :D

Kaviárevő felsőezer 2011.09.15. 01:25:23

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nehéz is volt cipelni ezeket a sorokat ám :)
értettem, az üzenetet engedelmével nem adom át, szerintem olvasni fogja

johanna-ne 2011.09.15. 06:11:45

@csárli hárper: Szerintem a Seherezádé nevet a háromhónapos felkészülés alatt vette fel. Megy most az egyik ker.Tv-én a Seherezádé cimű sorozat, amit egy szép nő játszik, szerintem innen az ötlet.Mo.-on nem volt eddig használatos ez a név./ Sorozat filmek neveit az ujszűlötteknek adják /Dzsennifer, meg Rozalindák stb./

csicserierika 2011.09.15. 06:14:30

Jó reggelt ! :)
Végigolvastam reakciótokat, és minden egyes szavával egyetértek mindenkivel .
Lehet, hogy kitört a világbéke ?
Ezúttal felkérek mindenkit, hogy egy könnycseppet morzsoljon el a szépemlékű VV 4-re gondolva, mert ez katasztrófa :)

Müszélia 2011.09.15. 06:24:09

zoknit vasalni, ez priceless.
ezt még alekosz se...

MissX 2011.09.15. 07:07:49

jo reggelt! ma sajnos nem tudok itt lenni, raadasul este olyannal a leszek, akinek TENYLEG NINCSEN TV-je (csodalkozo, tatottszaju szmajli), ugyhogy penteken potolom az elmaradottakat.

a tippem azert megteszem a mai befutora: kinga, vagy reni, de semmi esetre sem a harmadik.

jo hv-zest mara! :)

elizon pucsnik 2011.09.15. 07:16:12

sehere....szakadok a röhögéstől.a sittes dugai-jógyerek..phö. hozéármándó...a f@szára is vasaltan húzza biztos.mi jön még?kéne egy rasszista Ádi,fehérmáj Fanni,doktor Csöcsi (hogy írástudó is legyen),valami homlesst is betenni,jó büdöset,áááááááááááá meddig van még lejjebb?

kitiltott kennimekkormikk 2011.09.15. 08:06:38

És ezeknek szavazati joguk van bazmeg, és szaporodhatnak is. EZ a katasztrófa, nem a vörösiszap...

backtoblack 2011.09.15. 08:34:53

@Nard: nekem is volt ilyen érzésem, hogy Fecó felrántott két három utcát a "show" előtt! :D

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.09.15. 08:46:56

Tudjátok van egy alternatív valóságsó. A HV a villa, ti vagytok a bentlakók és Hajni játssza Lilu szerepét.
A színvonal ugyanaz.
Édesanyám meg nézi és röhög, akit innen is csókoltatok. :)

Musti 2011.09.15. 09:27:12

hát én a "dumagépek" beszavazóját tegnap este egyszerűen képtelen voltam feldolgozni, sebaj ma reggel hajszárítás közben újra nekifutottam... Fecó még a hajszárítón át is borzasztó hangos volt, egyszerűen nem értem mit akartak ezzel a 3 "emberrel" a szerkesztők! Kár, hogy nincs olyan opció a szavazásnál, hogy senki :) HozéFecóArmandó maga a tragédia, az én nógrádi kisfalumban is van zseléshajú cigánygyerek bőven...

csicserierika 2011.09.15. 09:28:01

@Mao elvtárs: üdvözlünk új villalakó.
Kitalálom mindjárt a kategóriádat.
Édesanyáddal együtt mi is röhögünk, csak mi sírni is szoktunk .

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 09:37:20

@Mao elvtárs: Jó, akkor elmondom még egyszer. Nem olvasod, nem kommentelsz, nem kúrogatsz itt senkit. Ezen a színvonalon engem se.

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 09:59:42

@Caprica99: szia, köszi! :)

@tüzitündérNo1: puszi! :)

@málnalekvár: elég hát! :))

@golyo1974: igyekszem hozni a színvonalat! ;)

@jog-ász: hogyne! :))

@vault_dweller: helyes! :))

@chipshop: úgy legyen! :)

peti papagáj 2011.09.15. 10:20:13

Hajnalka, legyen kedves ezentúl képaláírásokat mellékelni, hogy melyik fej melyik szereplő. Köszönöm!

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 10:24:55

@diarrhoea: a "mindent az olvasóért/kommentelőkért" elv jegyében természetesen. :)

Albino Vernyul 2011.09.15. 10:24:55

Lelkes demonvadaszok eletuk kockaztatasaval levidejoztak a baltas demonok egyiket... Szoval csak vigyazni a gazdival, ha jot akarunk..:):

www.keptelenseg.hu/keptelenseg/egy-lelkes-amatornek-sikerult-videora-rogziteni-egy-verszomjas-baltas-demont-18920

Hódos Hajnalka 2011.09.15. 10:28:32

@Albino Vernyul: :D (utálom, ha gazdinak hívtok)

Hurri Kán 2011.09.15. 10:35:19

@Albino Vernyul:
Ez... ennek a fele se tréfa... :DDD

fran7 2011.09.15. 11:17:12

Kikapcsoltam a gépem, hogy véletlenül se tudjam kommentálni a beszavazót. Milyen jól tettem.
Az a kép van előttem, ahogy Fecó felkeresi a papot, hogy áldja meg az ingét. Milyen arcot vághatott szerencsétlen. Hiába nem könnyű a papok élete se.
Másrészt, ami döbbenetes volt, ahogy a nagy dumájú csávók is lefagytak Fecótól. Szegény Ricsi a végén már csak azt figyelte, hogy a haveroknak miképp tudja elmesélni a történetet, hogy ne tűnjön túl nagy lúzernek.

csak magamat képviselem 2011.09.15. 15:00:28

Vault Dweller: I am the Chosen One, the descendant of the original Vault Dweller. From now we are related like father and son.

csak magamat képviselem 2011.09.15. 15:14:53

de jó lenne, ha a diplomás kategória nem a 4es válogatót idézné, ahol erőszaki végzettség volt a nyerő. Mondjuk ő volt a leguncsibb.
esne is rögtön 75%-ot a nézettség, megszűnne a műsor, egyben sajnos a hogyvolt alapanyaga is. úgyhogy mégis jó lesz ez! nézettségre fel!

csak magamat képviselem 2011.09.15. 15:18:19

@fran7: eleve kéne lelkész kategória, halálos -szó szerint- lenne egy rabbi-imám-ortodox párbaj.

csak magamat képviselem 2011.09.15. 16:25:07

szameg ez már lejárt, szerintem a paposat bemásolom :)

Emanuelle 2011.09.17. 00:13:26

Hajnikám, az a százhalombattai gyilkos volt, nem a balástyai. Csak a pontosság kedvéért.

A beszavazóról csak annyit, hogy én még embert ennyit hazudni nem láttam, mint Seherezádét. (már ez is, röhej)
De ez olyan hülye, hogy még fingja sincs, hogy a kövi hetekben minden szennyet (nem lesz nehéz) össze fognak róla gyűjteni a bulvárlapok?

Zelefánt 2011.09.17. 15:11:52

@csak magamat képviselem:
A DIPLOMÁS KATEGÓRIA végre képviselje magát, mert hát KIVÁLASZTOTT.
Én mezei zombi vagyok, ám mégis kiállnék érted...
Ajánlott hallgatmány:
www.youtube.com/watch?v=6dywBa-rlqw

csak magamat képviselem 2011.09.17. 16:10:11

@Zelefánt: Képviselni valakit nem ugyanaz, mint kiállni érte. Én a mégse helyett az és tartanám megfelelőnek, de nem is sorollak a mantrázó mezei zombi kategóriába oda a fanatikus, személyiségüket feladó emberek tartoznak, legyen szó hatalom nélküliekről, vagy hatalmasakról. Sajnos fingom sincs, mire választottak ki, azt tudom, hogy Isten, az meg lehet, hogy a környezetem lenézésére. Ennek mondjuk nem örülnék.
Ha félreértettelek, akkor elnézést. Ha keverem a cinizmust az iróniával, az lehet. Viszont kétlem. A cinizmus lenézőnek tartom.
A témában ezt szeretem. De most megyek hogyvoltozni a zaktuálisba. A téma ettől még érdekes.
www.youtube.com/watch?v=s_Yayz5o-l0&feature=related

Zelefánt 2011.09.17. 17:00:49

@csak magamat képviselem:
A Floyd-ért minden félreértés félreérthetetlenné vált.
BÚÉK.

Zelefánt 2011.09.17. 17:19:38

Az előbb...télleg az ürességemet képviseltem...
Hm.

csak magamat képviselem 2011.09.18. 00:31:38

@Zelefánt: nem hinném, remélem irónia. :) Én főleg azokat kedvelem, akikkel lehet jót vitázni. bár amúgy konfliktuskerülő vagyok, csak név nélkül bátor. egyébként asszem bejelöllek fészen, ha jól sejtem, amit sejtek. :) mi már folytattunk itt kifejezetten pozitív eszmecserét, meg amúgy is a vita is jó, mert azért azt én nagyon vágom, hogy félreértek nem egy-két dolgot. :)

Nyanyóka 2011.09.18. 08:20:22

Hajni!
Szöveg továbbra is CSÚCS (cukipuni pózban) a HV többet ér, mint a VV5!!!!!

arkangyal44 2011.09.18. 23:25:18

szép estét mindenkinek,ujra együtt a régi csapat,pusz Hajnika,csók kicsi csicsergő Erikám.üdv az újaknak is
süti beállítások módosítása