Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Nikita 1x02 - A diktátor

2011. szeptember 14. 16:00 - foldespeti

Amikor szóba került, hogy kéne Nikitáról hogyvoltozni, a főnökasszony a munkahelyen csak annyit mondott: "Jó nő testhezálló ruciban akciózik, ez minden férfi álma. Mi a szart gondolkodsz rajta?" Akkor még nem éreztem a szavai súlyát, de így a második rész után kezdem kapizsgálni. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy kiderült, Alex Nikita beépített embere a Részlegben, illetve Michael nem is annyira rossz fiú, mint az elsőre sejthető volt. Mivel a főzés sem a dinszteléssel indul, hanem a hozzávalók beszerzésével, Nikita is bevásárló körútra indul, persze flintát ritkán kapni a C&A-ban, így egy igen exclusive helyen találjuk magunkat, ahol lágy zene szól, pezsgővel kínálják az embert, az asztalra meg ki van teregetve a Stark Industries fél arzenálja. Rövid alkudozás után Trevor, az eladó úgy dönt, most az egyszer nem dobja fel Nikitát a gonoszoknak, meggyőzésében nagy szerepet játszik az arcába tolt mesterlövészpuska is, amit végül Nikita ingyen hazavihet, gondolom valami kipróbálási garancia keretén belül.

Michael közben új megbízáson dolgozik, egy Dadich nevű ukrán exdiktátor és háborús bűnös faszit menekítenek ki éppen a bíróságról az odagyűlt, kivégzéséért könyörgő tömegen keresztül. Megjelenik valami szőke bula is, aki szemmel veri Dadichot, illetve valakit, akit Dadichnak öltöztetve kiküldtek elterelés végett. A csaj eléggé pipának tűnik, valszeg nem autogrammért jött, de kiszúrja a turpisságot, és lefújja az akciót. Egy kicsit sem feltűnő fekete autókból álló konvojban maga Percy várja személyesen a VIP vendéget, akit biztosít róla, hogy fél éven belül megint ő lesz a menő csávó, csak győzze kivárni. Elindul a konvoj, mi meg betekintést nyerhetünk a Részleg bázisán a hacker oktatásba, amit az előző részből megismert kocka barátunk irányít. Nem kell csalódnom, a hackerkedés itt is úgy néz ki, mintha doomoznának, Thom besegít Alexnek, amit Jaden nem néz valami jó szemmel. Sajnos senkinek nem sikerül leverni a boss-t a pálya végén, úgyhogy jön a lecseszés, főleg Alex kapja, aki meg adja a buta libát, biztos ez is az álca része. Kocka barátunk olyan félelmetes arckifejezéssel, mint egy szundizó pandamacié megfenyegeti, hogyha nem mennek neki az alapok, akkor megnézheti magát.

Dadich közben megérkezik a menedékébe, ami egy puccos hotelszoba, és kezdésnek a sötétítőket szétrántva megcsodálja a kilátást, amit Michael annyira nem értékel, tekintve, hogy a fél világ ki akarja nyírni. Közben  Percy jó saleseshez méltón fényesre nyalja a vendégük seggét, majd Michael ismét felhozza Nikita nevét, amire kicsit elkomorul a hangulat. Túljutva a kötelező körökön, beindul a bizniszelés, Dadich elmeséli, hogy nem nagyon tud most fizetni, mert befagyasztották a számláit, de majd később megadja, becsszó. Percy erre elő áll a farbával, miszerint nagykeráron beszámítják azt a 25 kiló urániumot, amit Dadich azelőtt rejtett el, hogy kényszer vakációra indult volna, mondván, egy kis uránium mindig jól jön. Hát igen, muter is mindig tartott otthon egy kicsit, azt dobtuk ki az asztalra áramszünetnél gyertya helyett, hogy lássuk a lapokat resztázás közben. Dadichnak gondolkodnia kell, ehhez egy kis időt, nyugalmat, és egy kurvát kér. Biztonsági okokból Percy a saját készlethez nyúl, és szól Michaelnek, hogy a 13-as számú újoncot lesszíves idehozni, de sürgősen. Na kitaláljuk ki a 13-as? Hát persze hogy Alex!

Ő egyébként közben Nikitával chatel, mintha nem lenne holnap, szorgalmasan adja az infókat mesterének, majd kapunk egy flashbacket, amiben megnézhetjük az egy évvel ezelőtti Alexet, aki egy drogos lotyó, és éppen a díleréhez csörtet befelé, hogy beszerezze a napi adagot. A csákó éppen a spanjaival ücsörög a nappaliban, akikkel így fizimiska alapján feltehetőleg nem Kundera zseniális írói eszközeiről fojt a diskurzus. Alex betoppan, ezek meg úgy érzik, hogy ha már így itt egy csaj, akkor kezdeni is kéne vele valamit, és Alex szerencsétlenségére nem a twister, hanem a nemi erőszak ötlik fel bennük elsődleges alternatívaként. Ekkor jön Nikita, lever mindenkit, Alex meg ijedtében lelövi a plafont, a falat, a következő meg Nikita lenne, de az meg előrelátóan kiüti a francba, amiért illedelmesen bocsánatot is kér. Visszatérünk a jelenbe, Michael hozza a rossz hírt Alexnek, aktiváltak kislány, irány az első bevetés. Jaden most még féltékenyebb, de ez senkit nem érdekel. Amanda kicsinosítja Alexet, és elmagyarázza neki, hogy bármi is jön, legyen nagyon hálás, amiért két lábon járó elsődleges nemi jellegként kezelik.

Megint a múltból láthatunk egy jelenetet, Nikita hazavitte az eszméletlen Alexet, aki egy csináld magad szaunában ébred, Nikita szerint ez segít megtisztulni a drogoktól, én meg rádöbbenek, hogy ezek a skandinávok nagy francok lehetnek. Ismét a jelenben vagyunk, Alex megérkezik a szállodába, Dadich meg olyan fejet vág rá, mint éhes napközis a szilvás gombócra. Michael látványosan összeszégyelli magát, mert ilyesmire kell kényszeríteni egy ilyen ártatlan kislányt, Dadich meg gyorsan betereli Alexet a hálóba, hogy jobban megismerhessék egymást. Alex kikéretszkedik slozila, ahonnan telefonon leadja a drótot Nikitának, hogy mi a helyzet. Nikita ezen eléggé felpörög, nyomban ott is terem a rész elejéről már ismerős mesterlövész puskával, és elhelyezkedik a szomszédos tetőn. Alex közben húzza az időt, kéreti magát mint egyszeri lány a Pierre Woodman castingon, amit Dadich pár atyai pofonnal jutalmaz. Nikita addig botozik, amíg úgy dönt, inkább kispisztollyal fut neki a dolognak, el is indul átfelé, amikor is kiszúrja, hogy új játékosok tűntek fel a színen, akiket senki nem hívott meg a buliba. Szöszi csaj és barátai azok, ők nem nagyon szaroznak, bemennek, lelőnek mindenkit, aztán elindulnak libasorban a hálóba, hogy Michael egyesével lezúzhassa őket. Szöszi közben rányúl Dadichre, Michaelt meg éppen készülnek megbökni késsel, így Nikitának döntenie kell, hogy kit lő le. Természetesen Michaelt menti, random terrorista arc felkenődik a falra a golyótól, szöszi meg lelép a zsákmánnyal.

A Részlegnél Percy rohangál a szobák között, az egyikben Alexből próbálnak kicsikarni valami használható emléket, a másikban meg az egyik Michaelt túlélő támadót vallatják, elektrosokkal, fogóval, meg Lakatos Levente performansszal. Nem nagyon hatja meg a dolog, hívatják az Inkvizítort, aki nem más, mint Amanda. Ezek szerint nem csak MILF, de domina is. rrrrrrr! Nikitára váltunk, aki aggódik Alexért, megint jön egy jelent a múltból, itt Alex már tiszta, de még nem érti, mi van, Nikita meg próbál jó arcnak tűnni. A jelenben közben Michaelék lenyomozzák a golyót, amit Nikita az egyik hullában felejtett, és ennek nyomán eljutnak Trevorhoz. Michael illedelmesen Nikita holléte felől érdeklődik, de hogy szavának súlyt adjon, néhányszor az asztalra csap, Trevor fejével. Neki közben megcsörren a telefonja, Nikita az, Michaellel szeretne beszélni. Csajnak azért elég jó az időzítése, nem? Megbeszélik, hogy mi a helyzet ezzel a Dadich gyerekkel, meg kiderül az is, hogy azért tud Percy ilyen szabadon garázdálkodni, mert zsarolja a komplett USA-t, mindenféle múltbéli piszkos akciókkal, meg szennyes titkokkal.

Nikitának több infó kell, amit Alex meg is ad, elmeséli a szőke csajt a szállodából, ezen Nikita elindulhat. Nem tudják befejezni a beszélgetést, mert megjelenik Jaden, és rámegy Alexre. Lenyomnak egy gyors kocsmai verekedést, a legjobban az tetszett, ahogy Alex felemel egy bárszéket, és ledob vele egy monitort. Utoljára ilyet a Mini presszóban láttam tejfakasztó buliban. Azt meg, hogy hogy kerül egy bárszék egy titkos katonai létesítmény géptermébe, most inkább ne firtassuk. Közben Nikita és Michael Dadich után nyomoznak, a szöszi meg próbálja kiverni belőle, hogy hol van a GPS, amiben annak a helynek a koordinátái vannak, ahol Dadich elrejtette az urániumot. Nem igazán értettem, hogy miért nem lehet egyszerűen megjegyezni, hogy pölö "az urániumot a hétvégi ház kredencében hagytam", miért kell ehhez egy GPS, de üsse kő, fogadjuk el. Végülis egymástól függetlenül mindenki rájön, hogy egy metró megállóban van az, amit keresnek, ezért el is indulnak begyűjteni. Először szösziék érnek oda, és elveszik Dadichtól a GPS-t, de tőlük meg elveszi Nikita, aki szintén pont most érkezik, és kitör a lövöldözés. Minket már megint nem hívtak meg a buliba alapon Michael és brigádja eléggé zabosan kapcsolódik be a jelenetbe, és szépen lelövöldözik szösziéket, miközben Nikita lelép a táskával, amit végül egy Michaellel folytatott rövid eszmecsere után kivág a metró elé, majd eltűnik.

Meglepő módon Dadich túléli az egészet, de sokáig nem örülhet, mert Percynek fedeznie kell a saját seggét, és rákenik az egész balhét, persze ennek elengedhetetlen kelléke egy golyó a fejében, amit Michael rendkívül lelkesen ki is oszt neki. Nikita otthon elégedetten borozik, közben a tv-ben bemondják, hogy az Ukrán háborús bűnös sajnos életét veszítette, miközben egy bűncselekményt próbált végrehajtani. A részleg főhadiszállásán Michael közli Alexxel, hogy a székdobálós eksön miatt két hét büntit kap, ez alatt fejlődést kell felmutatnia, vagy off. A végére kapunk még egy flashbacket, Nikita hazaér a lakására, ahol Alexet a padlón találja, mert az begyógyszerezte magát. Nem hagyja meghalni, helyette kicsit megitatja valami mosogatószernek látszó lötyivel is, amitől Alex jobban lesz (???), és elküldi Nikitát a halálba, hogy mé nem hagyja má meghalni. Nikita pedig közli, hogy ez nem így működik kisanyám, és én majd új értelmet adok az életednek. Találkozunk jövő héten.

Címkék: nikita
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2011.09.18. 15:12:16

A főnökasszonyodnak igaza van.
Bár én inkább Alex miatt nézem, nekem ő jobban bejön :)
süti beállítások módosítása