Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 5x14 - Az ördög a részletekben rejlik

2011. augusztus 31. 16:00 - villanella

Ja, hogy ez már a Bones, nem tűnt fel, mert egy klasszikus pedofília gyanús pap és annak ministránsa, tesznek-vesznek a templomban, mikor a kisfiú gyanús illatra, sőt, szagra lesz figyelmes, de a pap szerint csak az új gyertyákat érzi. A következő pillanatban azonban már látják, hogy lángol az oltár, melyen maga a Sátán fekszik és ég óriási lángokkal. Megy is az istennek szent angyala mihályozás, meg az atyafiúszentlélek, most legyünk megmentve, mert itt a vég. Jól van, ez a Dr. Csont, és itt ez a szarvas akárki a templomban, jó rész lesz ez, lesz majd itt ráció versus hit összecsapás, aminek örülünk is, meg nem is, és csak azért nem örülünk, mert bármily éhesek is vagyunk az intellektusra, Booth és Brennan izzadt és fülledten erotikus ágyjelenete azért sokkalta érdekesebb volna bárminél. De.

Vált a kép, a két főhős már a helyszín felé közelít a szolgálati járműben, adaptív vezetési technika, Booth vicceskedése, majd egy minimális szokásos, egészen más típusú emberek vagyunk parolázás - "én inkább a genetikai anomáliákban és az aberrációkban hiszek" - mondja Brennan. Meg vagyunk lepve. A lényt A Jefferson Intézetbe viszik, amit indokolatlanul sokszor hangsúlyoznak minden részben, sosem értettem, miért. Minden antropológus és részecskekutató izgatottan várja Sátánkát, a muszlim Vaziri pedig kideríti, hogy az áldozat ember volt, 19 és 24 év közötti férfi mégpedig. Egyébként az hogy derülne ki, hogy ő a Sátán? Mi a Sátán DNS-e?

Jön Hodgins, a Rumcájsz, aki nem tudni, miért szexi, mert egy időben ezt nagyon nyomták, okosnak okos, rendben, de eleve nem szexi a szakáll, főleg egy törpén! Szóval motorolaj volt a gyújtóanyag. Az is kiderül, hogy a szarv a fejébe volt ültetve. Hamar kiderül, ki volt az áldozat, Neilnek hívták, egy elmegyógyintézetben kezelték skizofréniával Ravenhurstben. Találnak még gangrinát is nála, ami üszkösödést jelent a lábujjban, ez pedig egyértelmű jele annak, hogy oda nyomta a drogcsimokcsikat. Egyre durvább. Sátán, meg templom, meg drog. Minden. Bent van anyu és tesó is a Jeffersonban, nagyon szerették őt, akármilyen is volt. Egy-két részlet még a maradványból, mert mégis csak a Jeffersonban vagyunk, szóval a jobb t5-ön is van egy törésnyom, virágföld és karácsonyi rózsa magvak (papkalap) találhatóak a testen, a papkalap ráadásul a legendák szerint kell a főzetbe, amivel megidézhető a Sátán. Nem mellesleg közben kiderül, hogy a 12 éves Sweets egy philodelphiai elmegyógyintézetben is dolgozott, szerintem akkor tájt lehetett úgy 6.

Valami autó szponzort szerezhetne a sorozat, bár már biztosan van nekik, mert olyan kurva sokat utaznak a kocsiban, szóval most épp hárman mennek az elmegyógyintézetbe, ahol az áldozat éldegélt. A kertben papkalap nő. Nahát. Dr. Copland beszélget velük, elmondja, hogy tegnap este tűnt el Neil. Azért volt a bolondok házában, mert azt hitte, hogy ő a gonosz megtestesülése. Dr. Copland nem engedi, hogy kikérdezzék a betegeket, majd beszól Sweetsnek, hogy a telefonban tapasztaltabbnak tűnt, amit Brennan azonnal lefordít kedvesen: "úgy érti, idősebbnek." Az alkotóteremben jön egy hölgy, aki Uriel angyal földi megtestesülése, Isten akaratát, meg üzeneteit közvetíti jól. Megmutatja a festményt, amit pár óra alatt összedobott. Ezen Neil, a Sátánka látható egy keresztre feszítve, mellette a kereszt alatt a furcsa arkangyallány egy lándzsával, ami korábban a Sátánka mellkasában volt - pont ugyan ott, ahol valóban sebet találtak a testen! Hát ezt a lányt ki kell hallgatni. De Brennan nem mehet, mert ő ilyen érzéketlen.

A lánynak isten vezérli a kezeit (ebbe inkább bele sem merünk gondolni), ő csak az Úr akaratának végrehajtásáért él. A bosszúállás angyalaként az volt a dolga, hogy megölje a gonoszt (Sátánkát). E közben Brennan a büféssel ismerkedik, aki valójában egy beteg, de úgy csinál, mintha pszichomókus volna. Közben kiderül a halál oka: az áldozat homlokára egy 2 centis akármivel csaptak le. Ez az akármi volt a testébe szúrva is. Az muszlim srác meg hisz a Sátánban. Összenéz a mokkacukka nem antropológus, hanem kitudja milyen orvos nő, és Rumcájsz ijedten.

A hawaii lánynak ugye semmi konkrét dolga sincs sosem, de ő művész, és ő meg Booth egyenlítik ki a sok hülye szakember miatt a ráció felé billenő mérleget, szóval hangsúlyozni kell hasznosságát, ezért épp Jung idézeten elmélkedik Sweets-szel: "Jung szerint a művészet a tudattalanba nyíló ablakot jelent." Elemzik a bosszúállás angyalának festményeit. Ellentétek feszülnek bennük. Bosch verzus vibráló meleg színek. Őrület! Az is kiderül, hogy az egyenletes ecsetkezelés egy hideg, számító személyre utal, aki elszakítja magát a fájdalmas emócióktól. De nicsak! A festékréteg topográfiája felfed egy titkot: valami van a kép alatt, amire rárajzolták ezt az új festményt. Lekaparják és kiderül, az egyik ápoló viszi ölében a halott Neil-Sátánkát - vagyis ő lehet a gyilkos!

Az ápoló Loyd. Megállítja őt Booth és Brennan az elmegyógyintézet parkolójának kijáratában. Csomagtartót nyittatnak vele (emlékeztet ez a Loyd a Boys II Men egyik énekes figurájára), de azt mondja, azt csak bírói végzésre. Ám Booth kurva okos, vág az esze meg minden, mutatja, hogy itt a táblán az áll, hogy a kórház területén bárki, bármikor megnézhet bármit. Na, egy csomó fegyver a csomagtartóban. Kardok, nuncsakuk. Sőt, gyógyszerek és heroin is. Ráadásul a nuncsaku átmérője pont megegyezik a testen talált nyomokkal! Szánalmas tagadó kör: a cucc nem az enyém. De. Loyd azt mondja, hogy azért adott herkát Neilnek, mert attól megszűnt az izgatottsága. Neil cserébe gyógyszerekkel fizetett érte, amelyeket ez a kedves ápoló egy hajléktalannak adott. (Csak engem idegesít, hogy ebben a részben semmi szikra, feszültség nincsen Brennan és Booth között? Hogy képzelik ezt már, nem lehet a végtelenségig váratni a nézőt. Legalább egy valami, na. De nem.) Szóval Loyd csak segített az áldozaton. A társalgóban látta őt utójára, estére azonban, amikor az öccse kereste, már eltűnt. Booth azért bent tartja a drogok miatt.

A nuncsaku tiszta, semmi vér, semmi cafat. Rumcájsz kísérletezni akar vele, hogy megtudja, az volt-e a gyilkos fegyver. Vajon engedi majd neki Mokkacukka? Mert köztudottan idegesíti a kísérletezés, és annak következményei. Megint paráznak amúgy ők ketten, mármint Mokka és Rumcájsz. Arról beszélgetnek, hogy a muzulmánok Nagysátánnak hívják Amerikát. Félnek Vaziritől. De a lényeg, hogy a csontokon mikrorepedések vannak és bélszakadást is diagnosztizált a keletiember - nekicsapták valaminek. Mosolyog midnenki, majd Vaziri azt mondja, hogy az ördög veszített, ahogy az helyén való. Ajaj, és ha ezzel rájuk, amcsikra utal a muszlimember? Tényleg rápörögtek ezek ketten most, hogy egyedül maradtak a témára. Lenéz minket - gondolják. Rumcájsz felajánlja, hogy beszél vele, de a kellemetlen, imperszonális szivatás Mokka munkakörének része, ezért ő beszél majd.

A pszichiátrián a betegek kedvelik Loydot, az ápolót, aki visszaélt a gyógyszertári cuccokkal. Brennannel most négyszemközt beszél a kórházvezető, aki a pokolbajárókon segít minden nap. Kiosztja őt, mert nem veszi komolyan a pszichomókusságot, mint szakmát. Brennan: "A jószándék, még, ha téves irányultságú is, becsülendő." Hát ilyen bölcs ez a nő. Kezet ráznak, meg minden, de a pszichó mondja, hogy azért ez nem bocsánatkérés volt. Hah, deus ex machina, ja, nem, in medias res, ja az sem, csak simán kitör a balhé, a műpszichológus-beteg oda van. Neki a különleges gyógyszer kell. De mi lehet az? Herka? Brennan mégis bocsánatot kér, ami érthetetlen hirtelen, biztos kivágták az ezt érthetővé tevő részt.

A Jeffersonban az első kísérlet a nuncsakuval. Rumcájsz-Hodzsinsz ninjásat játszik, de fejen bassza magát. A nyugodt iszlám segít, hoppácska, ért hozzá. "Mi a franc vagy te, valami perzsa szupernindzsa?" - kérdi irigykedve, a fejét fogva Rumcájsz (maradnia kellett volna a makkos pisztolynál). No, nézzük a nyomot, amit a fejen hagy a nuncsaku. Az átmérője megfelel, de a tengely menti pörgés miatt nem lehet ez a gyilkos fegyver, mert nem egyenletes a becsapódás mélysége.

Közben Sweets a műpszichót interjúzza, de ez egyáltalán nem érdekes rész, főképp, mert közben megvan a halál IGAZI oka, de a muzulmán srác előbb tisztázna valamit. Mikro repedések vannak a kéz csontján - mondja, majd éles váltás és elmeséli, hogy azért látta nap mint nap az ördögöt, mert pokolgépes támadás érte a terepjárójukat, mikor tolmács volt Irakban. (Létezik olyan amerikai sorozat, ahol az egyik főszereplő vagy mellékszereplő ne lett volna valami jó karakter az iraki háborúban?) Szóval egy lázadó ment oda hozzájuk géppisztollyal. Lelőtte. A szívét. Mármint a muszlim Arastoo a lázadónak. Kénytelen volt. A sátáni gonoszság a szemében volt, és sajátjában is, mikor meghúzta a ravaszt. Kell, hogy legyen erős érzelem is ilyenkor, szóval talált nála egy fényképet, amin egy kisfiúval és egy kacagó (!) asszonnyal volt. A gonosz ült diadalt, az van. Nagyon megérintő rész, de már mikro repedés van az állkapocs csontokon is. Ergo: árammal vágták agyon. Mokka még kicsit colombózik: visszafordul és színt vall. Ő azt gondolta. A nagy sátánra. Hogy Amerika.

Megint a klinikán vagyunk. Neilt nem kezelték sokkterápiával. Egyébként is 225 voltos áramütés a sokkterápia, de Neilt minimum 480 volttal baszták meg. "A négyesben van egy Thomas Edison." - Vicces gyerek ez a Szvítsz. Most mindenki az áramforrást keresi. 1908-ból szkennel a háváji lófogkirálynő: endzsela. Nahát, a pincében volt egy transzformátor, de most le van zárva az a rész, viszont van pár szerelőnyílás. Neil minden zugot felfedezett, erről volt híres! Itt már érezte a rendező, hogy az iszlám-terrorizmus-sátán-amerika mondanivaló miatt csak 5 perc maradt eljutni a sztori végére. Szóval gyorsan lemennek a folyosón a szellőzőnyílásokat kutatni. Még mindig nincs semmi izzás Boothék között, a fenébe. Sejtelmes zene, hű a mindenit, itt heroinoztak. A transzformátoron égett húscafat, a vízvezetéken vérnyom. Neil a vízvezetéknek hátrált. Még a gyilkos fegyver is megvan. Azta, de durva, megjelenik egy vérrel festett "Welcome to hell" felirat a falon a piros lámpa felgyújtása után.

Jefferson Intézet. Angela szimulációt készített az áramütésre. Nem elég erős, nem ölhette meg, csak hátradobhatta őt. A görcs nem volt olyan erős, hogy eltörjön a csuklója. De vajon, ha nincs rajta a gumitalpú lábbeli? Szvítsz közben a herkások szokásairól beszél, nagyon ért hozzá, ez majd még biztos egy másik részben meg lesz magyarázva. Brennan rájön, hogy a cipőfűzővel van valami, szerinte később adták rá a bakancsot. Endzsela most újra lefuttatja a szimulációt. Na most megvan. Juhúúúú, a gyerekek cipőit szokták duplacsomóra kötni. Balkezes kötötte meg a csomót, és hátha van DNS nyom a fűzőn - mondják.

Valóban van nyom, így Gabe, az áldozat tesója a gyanúsított. Az anya kész van. Nem lehet, hisz Gabe szerette a testvérét. Miért tett volna ilyet. Szokásos. De ő tette. Meglátta, hogy herkázik, odavágott neki egy rúddal és a neki csapódott az áramnak. Very sad. Szvítsz nagyon érzékenyen beszél az anyukával: "időnként mindnyájan haragszunk istenre, miszisz laurie." - mondja. Pedig ők jók, bizonygatja az anyuka. Szvítsz megérti a fájdalmát. "Nem, fogalma sincs, hogy milyen." - mondja anyuka. A szokásos klisé, majd vágás, egyszerre anya és fia a képen. Kár, hogy a Diabló nem látszik, hogy ilyen komplett legyen a beállítás.

Brennan és Booth a kávézóban a pultnál. Ma sem lesz szex, ez már tuti. Brennan kérdez Boothtól. Valahogy érzem, hogy nem a kedvenc pózáról akar csacsogni. "Hogyan hihetsz még ezek után is a jóságos Istenben?" Nahát, megrendült Booth hite. Forgolódni és hánykódni fog este az ágyban, de visszanyeri a hitét reggelre. A holnap mindig tiszta, mondja. Kétszer kettő mindig négy, mondja Brennan. Kétszer ad, ki gyorsan ad, mondom én. A föld még forog, mondja Brennan. Ebben leli örömét. "Vannak rejtélyek, amiket sosem fejtek meg, de bármerre is tekintek, bizonyítva látom azt, hogy minden következménynek van megfelelő oka, még ha abban a pillanatban nem is látom." - Brennan szerintem beszívott. Mindegy, az élet megint szép. Capuccinó és semmi romantika.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.02. 20:18:26

"a mokkacukka nem antropológus, hanem kitudja milyen orvos nő"

Halottkém.

"imperszonális szivatás"

Interperszonális.

"Brennan mégis bocsánatot kér, ami érthetetlen hirtelen, biztos kivágták az ezt érthetővé tevő részt."

A balhé láttán leesett neki, hogy talán a pasi munkája se olyan könnyű, és kelhett hozzá szakértelem.
süti beállítások módosítása