Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranypart - 1x04

2011. augusztus 26. 06:16 - sixx

Tegnap Melli a forgatókönyvnek megfelelően bemártotta Levi és Beki románcát Szaránál, aki Levi otthonfelejtett csaja, és csak a 76-os méretű fekete női cipőre hajazó műanyag telefonkészülék segítségével lehet vele kommunikálni, Lófej meg kiakadt, mert ezek a faszok nem tudnak háromezerből egy hétre nyolc embernek bevásárolni. Valahol tényleg határt kell szabni az esztelen költekezésnek. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, azaz Lófej már magra rángatta a a szponzorgatyát, ami a nyolcvanas évek pinametáldivatjának megfelelően van szaggatva (Pitta is kapott egyet) és már a szemét rajzolja fel az üres arcára, Melli meg az ágyban önsajnál, engemet itten bántottak. Lófejet kibaszottul idegesíti a nyivákolás, bazdmeg, még kínai leszek a végén és cüccög. Pitta néha kicsit sajnálja Mellit.

A teraszon fagyos a hangulat, szíjjelbasz az ideg, mondja Levi, nyomorult ez a Melli, nem néz a szemembe se. Korvettádám azt javasolja, menjenek bulizni, na végre, az első normális mondat a szájából, eriggyetek. Kikupálják magukat, Levi fehérben, Póthaj csöcskiemelősben, Beki meg kültelki kurvában, fekete sztreccsnadrág, piros cipő, zebrás felső, bravó. Melli nem megy sehová, csak az ablakból ácsingózik, de ő még jól is járt, Lófej és Pitta viszont a pultban tolja. Fenti képünkön a buliba induló kvartett spontán jókedve és elköszönésre beállított ábrázata látható.

A szórakozóhelyre megérkezve kiderül, hogy pénz az már nincs, Korvettádám igazi vállalkozódinasztia legifjabb sarjaként menten betölti a striciprogramot, és a két luvnyát elküldi mit sem sejtő férfiakhoz, hogy kedveskedjenek nekik, italért. Kapnak is két kis műanyagvödörnyi valamit az egyik statisztától, remélem ezt a kínos motívumot többé nem látjuk, inkább sticheljenek, ha már, azt hitelesen hoznák legalább. A negyvenhat éves, sokat látott örömlánynak sminkelt Beki erotikusnak szánt ajakcsücsörítéssel szopogat két szívószálat, Leviben ez biztos elindít valamit, mert vonaglani kezdenek, közben a vágóképen húszezres tömeg csápol, hol vannak ezek?

Na, megjött a Szara, mondja az otthonhagyott Melli a konyhában, és tényleg. Hol a faszim, nyit az kedvesen, ajka durcás, haja kiegyenesített, szája tele valami darabosabb kajával. Paul Van Dyk-koncerten, válaszol a kínjában mosogató és konyhapultot törölgető Melli. Oszt te meg miért nem mentél el? Mert szar zenét játszik az ember, mondja Melli, aki ezzel az egy mondattal sokat jóvá tett az előző három napból. Előveszi a viszkit, toljál egyet, Szara. Tol. Minek jöttél ide, te Szara? Mert 120 százalékig megbízom Leviben, de kíváncsi vagyok, mi igaz a vádakból. Köszönjük, Emese. A diszkóban Beki animgifért kiáltó mozdulattal megy rá a szívószálra, a háttérben a statiszta, akitől a piát kapták, biztos az volt a jutalom a gesztusért, hogy a Nagy Emberek társaságában bulizhat, amivel meg majd lehet menőzni Csepelen. Levi be van baszva, oda is szól Korvettádámnak, hogy Bekit ma este megbaszom, halló. Muhaha.

Melli a teraszon beszélget Szarával, te, azt még azért elmondom, hogy közös tetkót csináltatott a faszid meg az a ribanc, mit szólsz? Na, jönnek már vissza a bulis fiatalok, de közben Szara, akinek az arcán eddig se érzelmet, se értelmet nem sikerült felfedezni, meglátja a ketrecében békésen héderező Pörköltöt, és elindul felé. És kinyitja a ketrecet! Honnan tudja, hogy Beki nyula? Vagy csak alapból nem szereti a nyulakat? Éhes? Pinatakarót eszkábálna a bundájából? És itt egy kicsit megzavarodunk, legalábbis a vágók, akik az időrendet alaposan megkavarják (vagy én vagyok hülye), mert Alfahím még csak most ér vissza a házba, pedig a műszak Lófej és Pitta beállásával vélhetően véget ért. Jókor jön, mert Szara a KIBASZOTT MIKRÓBA TESZI BE A NYULAT, ez Glenn Close-nak sokkal jobban állt a Végzetes vonzerőben. Melli és Alfahím is azon az állásponton van, hogy Szara megőrült. Szerintem csak szarul instruálják.

Pörkölt nem hagyja magát, és beleharap Leviné kezébe, azt a kurva nyúl mindenit, bazdmeg, mondja a ribanc, de a történetnek egyelőre nincs folytatása, mert visszaérnek a bulizók, de hiányoztál Melli, üvölti Levi már az ajtóban, lesz itt pofáraesés. Szara a konyhapultnál várja üveges tekintettel, a kamerába bele-bele pillant utasításért, de csak azt kapja, hogy "vágj buta fejet", s lőn. Beki egyből egy üveg valamit vesz magához, az arca egy tanulmány, ma sem leszek megbaszva, üvöltik a rajzolt szemöldökök. Levi a csaja nyakába borul, kínos smár és gügyögés jön, és Beki, aki három vodkával felvértezve bemutatkozik a riválisnak. Mi a kezeden az, kérdezi a magyarból felmentett Szara, hát egy tetkó. Levi a kamerába rosszallóan jegyzi meg, hogy Mellinek meg a kurvaannyát, minek pofázta el a tetoválást, Levi, Levi, ha el akarsz titkolni egy varrást, akkor nem a csuklódra kéred. Jászkarafaszajenőn csak a hosszú ujjú pólót ismerik?

A Pörkölt sorsa miatt aggódók fellélegezhetnek, ismét a ketrecben van, ami nem tudom, hogy jött össze, de ne firtassuk. Levi magyarázkodik a teraszon, meglehetősen kínos még hallgatni is, Melli egy fasz, mondja, ez a lényeg. De mi az a tetkó? És miért van a csajon is? Az egy tetkó, és? Nagyon szeretlek, na. De én ezt nem értem, mondja a csaj, Beki meg a kamerába elárulja, hogy szerelmes. Az epizód pólóért kiáltó tételmondata Alfahím szájából hangzik el: "a szerelem olyan, mint egy drog, de mint minden drog, ez is kiürül a szervezetből." Beki tovább iszik, Niki is, neki kurvára nem kéne, mert galuskásabban beszél, mint Marlon Brando a Keresztapában. Szara tetemre hívja Bekit, amitől Alfahímnek ökölbe szorul a gyomra, Levi meg ruhástul veti magát a dzsakuba. Na, hogy volt ez az ölelgetés, te ribanc, nyit határozottan Szara, mire Beki a zseniális Csubakka-védelemmel vág vissza, én biszex vagyok, együtt csajoztunk Levivel. Kész bazdmeg, ezt nem lehet űberelni.

Beki belejön a dologba, nem is vagyok nő, mondja (TUDTAM!), böfögök, köpködök, csak faszikkal lógok és állva hugyozok, csajozok, téged is megcsinálnálak, kajakra. Levi egy random Melli, utállak!-üvöltéssel töri meg a lendületet, pedig milyen jól haladt a sztori. Beviszi a Szarát a hálóba, negyedóra, és hozom, mondja a pináért könyörgő Bekinek. Alfahím random segget villant a dzsaku mellett, Beki meg inkább vodkázik tovább, legalábbis azt mondja, de inkább fekete bugyit ad Szarának, ez nekem soha nem volt tiszta, ez a nők közötti alsónemű-cserélgetés. A két nő máris kebelbarátnő, Szara kap egy fürdőruhát Bekitől, és elmegy a mosiba, ami a mosdó lehet, vagy mosókonyha, esetleg elmegyógyintézet (mosolygó), ebben műsorban mindháromnak van értelme. Te dög, lenyúlod a nőmet, mondja Levi, miközben Beki a melltartót bikinifelsőre cseréli, és kipakolja az árut egy pillanatra. Jól elleszünk, mondja Beki, Levinek nem tetszik a helyzet.

Pitta és Lófej is megtér a melóból, Melli már az ajtóban elmeséli nekik a dolgot, mármint a Szarást. Egy pillanatra még visszatérnék a Szarának adott bikinifelsőre, ami passzentosnak tűnik, pedig Beki legalább kétszer nagyobb méret, ezek szerint ha valaki egy balatoni villában játszódó valóságshow-ba megy szereplőnek, akkor minden eshetőségre felkészülve úgy visz magával fürdőruhát, hogy az esetlegesen betoppanó vendégre is pont jó legyen pár. Na mindegy, mindenki a dzsakuban héderezik, Beki kádba beszállását kénytelen voltam megörökíteni. Nikire mindig lehet számítani, ha részeg, most éppen Beki száját készül leszívni az arcáról, ez elméletileg izgató, legalábbis Niki ezt gondolja, de nem az, csak ijesztő. Levi elég fancsali képet vág, pedig ott ül mellette Szara, és mosolyogva nézi a fasziját elméletileg elcsábítani igyekvő álbiszexuális menyecskét. Korvettádám beszállna harmadiknak, de elzavarják.

Melli odabent szarkavar Lófejnek és Pittának és nem hajlandó kimenni a szobából. A dzsakuban folyik a vodka és a Kozel sör, Levi nem érzi jól így magát, nem tud felszabadulni Szara mellett, és ezt Pittával is megosztja, aki nem érti a problémát, Beki cibálna a nőddel, te meg mindkettővel, mi itt a gáz? De én szeretem a barátnőmet, mondja Levi, Pitta a jedi mester meg hozzáteszi, de most már Beki is. Epic. Levi kimegy a Szaráért, és beviszi az ágyba, ahol, a mozdulatokból ítélve alaposan ki is nyalja, go Levi, go!

Beki meg egyre csak sír a dzsakuban, az én ágyamban basznak, geci. Pitta és Korvettádám vigasztalja, hátha lesz valami lepattanó, mi? Az utolsó jelenetben a bulinak már vége, Beki viszont rádöbben, hogy Szara baszlatta Pörköltet, szétbaszom a fejét a gecibe, mondja, és beviszi a ketrecet Niki szobájába, ahol Pörkölt kedvére randalírozhat az éjjellátó kamera előtt. Kedden reggel jövünk megint, addig is tessék mindekt lájkolni a fácsén, itt!

Címkék: aranypart
158 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ginny03 2011.08.26. 10:24:43

Meli azt mondta tegnap pityeregve, hogy ő nem akart szart kavarni. akkor kérdem én miért beszélt a Szarának a telefonba arról ami Levi és Beki között megy? biztos azért mert nem akart rosszat. XD és még ő sír és még őt sajnáljuk? hát én nem sajnálom, nem az ő dolga. de Levi nem is jó pasi ennyire, hogy a Meli miatta lejárassa magát. túlléphetne Levin igazán.1x megcsinálta őt Levi és ennyi. LAPOZZ MELI!!! Uncsi leszel/vagy!!

kumm 2011.08.26. 10:26:47

Nagyon megrendezett. Hirtelen egyszer csak előkerül a barátnő. ÁÁÁ.Kész. És még konfliktus se lett belőle, mert a csaj benyalt mindent, amit mondtak neki. Levi elvárja a barátnőjétől, hogy megértse a helyzetet, de fordított esetben ő szakítana.
Szegény nyuszi, én reggel tuti a csajjal csinálnám ugyanezt. Igazi állatbarát, szerencsétlen ő miről tehet. Vagy úgy gondolta ez jó bosszú lesz?

Vision 2011.08.26. 10:28:50

@gratulálok: 1. az nem te voltál. Ha nem tetszik neki, majd visszadumál, de te ne legyél itt az elesettek megmentője, mert nem áll jól.

2. Megindokoltam, hogy miért hülyegyerek. Te meg még mindig nem hoztál egy észérvet sem. Legalább próbálkozz, kérlek! :)

*jinx* 2011.08.26. 10:29:20

@neurolingvisztika: én Bekit is bírom, jó dumája van :)

mex18 2011.08.26. 10:31:21

@ginny03: erre csak az a magyarázat, hogy meg mondják nekik, hogy mit csináljanak, hogy hogy kavarják a szart.
Nem csak fix kamerák vannak, ott van egy egész stáb, így nem mondanám, hogy van benne 1 percnél hosszabb spontánabb rész.

Ács Ferenc 2011.08.26. 10:32:29

@méregzsák: Nyúlpörkölt recept
A nyúlhúst felkockázzuk és leforrázzuk. Utána hideg vízben lemossuk és jól lecsöpögtetjük. A megpucolt vöröshagymát lereszeljük, valamint a zöldpaprikát és a paradicsomot cikkekre vágjuk. A hagymát a zsíron megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, megsózzuk és fedővel lefedve, lassú tűzön pároljuk. Közben kevés vizet öntünk hozzá. Amikor a hús már félig megpuhult, hozzáadjuk a zöldpaprikát és a paradicsomot, ezután készre pároljuk.
Tálalása: a nyúlpörköltet előmelegített tálba rakjuk és sós burgonyát tálalunk hozzá köretként.

mocskosmacska 2011.08.26. 10:38:12

@jamesz: Igen, a nyulak szarnak a domesztikálásra. Ezért van az udvaron a helyük, nem a szobában. Meg nekik is úgy jobb.

mocskosmacska 2011.08.26. 10:40:42

Beki vajon kinek mondta az előzetesben, hogy álljanak bosszút levin. Szara vagy meli lenne kézenfekvő.

humans vs. aliens · http://who-is-the-alien.blog.hu 2011.08.26. 10:42:28

@háténimmár: dá-dá. nekem sincs fogalmam sem arról, ki kicsoda. a sztori és a kommentek királyak, műsorként nem érdekel kicsit sem, nem is néztem még egyszer sem. gondolom egy 10 percet meg lehetne belőle nézni, aztán a kollektív szégyenérzet lekapcsoltatja.

méregzsák 2011.08.26. 10:43:37

@Ács Ferenc: ez sem hangzik rosszul! Én így csináltam legutóbb: 10 dkg szalonnát apróra vágunk, 1 közepes fej vöröshagymát megtisztítunk és felszeletelünk, majd mindkettőt kis olajra téve megfonnyasztjuk. Ekkor hozzáadunk 1 kávéskanálnyi pirospaprikát, rátesszük a fiatal nyúl feldarabolt húsát. Kis vizet öntünk alá, 1 dl vörösbort adunk hozzá, és puhára pároljuk. 2 dl tejfölt elkeverünk 1 evőkanál liszttel, és ha a nyúl megpuhult, ezzel óvatosan behabarjuk. Galuskával tálaljuk.

haruka 2011.08.26. 10:45:25

Levit elküldhették volna a műsor előtt Gór Nagy Máriához, vagy valami, mert elég szarul hozza a szerepet.
azt viszont nem értem, hogy ha nem vittek magukkal pénzt, hogy fizették ki a beugrót a Paul van Dyk "koncertre"? ejj.

mocskosmacska 2011.08.26. 10:45:33

@méregzsák: A pirospaprikát meg a tejfölt én is hiányoltam.

mocskosmacska 2011.08.26. 10:47:00

Szara meg Beki is pont u.a. az elaggott, buta kurva kinézetű nő. Levinek úgy látszik ez jön be.

méregzsák 2011.08.26. 10:47:39

Sajnos a család nem értékelte kellően, úgyhogy kénytelen voltam egyedül elfogyasztani.

humans vs. aliens · http://who-is-the-alien.blog.hu 2011.08.26. 10:48:29

@Látnokzsálya: sztem sixx írjon forgatókönyvet. ki tudná vezetni a tévékből ezt a gusztustalan műsorfajtát úgy, hogy vicces is lenne. sőt. sixx for president.

méregzsák 2011.08.26. 10:53:44

Átmentünk gasztro-blogba. Bocs.

gratulálok (törölt) 2011.08.26. 10:54:47

@Vision: hozz fel egy ervet hogy miert kinozzuk az allatokat, vagy megis mi temaban akarsz ervet???
egy velemenyen vagyok azzal, akit lehulyeztel, nekem az eleg ok arra, hogy kialljak mellette egy ilyen ostoba ember ellen mint te.
???elesettek megmentoje>?, kivanom hogy legyel bajban, es jussak eszedbe, te lelkiszegeny.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.08.26. 10:55:54

kezdem unni a nyúl-nemnyúl témát, innentől moderálás jár érte.

K3rnel 2011.08.26. 10:58:19

Az egész megrendezett állatkodásban az azért szerintem szórakoztató amit a Levi művel részegség gyanánt, Éden Hotelben megtanult úgy inni, hogy lehetőség szerint ne hányjon le mindent pár nap alatt ami az útjába kerül így már be merték rakni egy apartman-féle helyre. Itt ugyanis azért fura lenne, ha lehányna az erkélyről az utcára...

A másik epic a tegnapi részből az az igazi férfi reakció volt. Két csak smárol a dzsákuban a bent lévő 3 pasiféle meg bámulja őket, ahogy az beléjük van kódolva. De hopp, mi zavarja meg a férfi embert? A sör beleborul a vízbe, kárba vész, pocsékba megy. A 3 férfi ember a nőkkel mit sem törődve egyszerre nyúl a sör után, hogy a kötelezőnél több csepp ne vesszen kárba. Így kell ezt uraim, le a kalappal :)

Amúgy tudja valaki, hogy ennek a műsornak mi az értelme ? Van fődíj, kiesik valaki valamikor ? Vagy csak azt fogják bemutatni, hogy hogyan lehet siófokról a leggyorsabban az elvonóra és az elmegyógyintézetbe bejutni ?

horee6 2011.08.26. 10:59:03

nálam tegnap Niki volt a nyerő. Aszongya a drága: Amikor a pasim féltékeny ELTERELŐ szexet szoktam alkalmazni. Vazze, micsoda terminus technicus! Hiába, még itt is tanul az ember...

Azért arra kíváncsi vagyok, milyen Nikinél az elterelő szex. Felvesz egy kukás mellényt, bakancsot letesz 3 terelő bóját, kiáll az M0-ás mellé egy útépítésre és egy lapátra támaszkodva előredől, felkínálva különböző testnyílásait élete szerelmének?

Csak John 2011.08.26. 11:09:26

Én még azt is megbüntetném, aki kitalálta és engedélyezte, hogy ilyen elcseszett bohóckodást a TV-ben egyáltalán leadjanak. A csajom minden francos este sehall-selát Dömötörré változik ettől a minősíthetetlen szennytől. Szétrobban az idegtől az agyam, amikor ezt bömbölteti, ahelyett (mert ugye ezek a MÉDIASENKIK!!! nem tudnak balhé nélkül, normális hangerővel és hangnemben kommunikálni egymással), hogy velem foglalkozna... Alig várom, hogy vége legyen a sorozatnak (közben meg attól rettegek, hogy ezek a semmirekellő bohócok ismét felbukkannak valahol a médiában). Lehet, inkább eladom a tv-t...
Nem kell, hogy feltétlenül egyet érts velem. Köszi, hogy leírhattam a véleményemet és hogy elolvastad.

gesztike 2011.08.26. 11:09:35

A lány aki pókkal táncol a cici - popsi - villantó-sóban, nekem kísértetiesen hasonlít a szárára. nem lehet hogy világméretű átverés áldozatai vagyunk? vagy már szakítottak és a csaj szandrával költözött össze. vagy eleve csak pókhoz akart közel kerülni :D

Billy a kölyök 2011.08.26. 11:11:27

Én igazán nem szoktam fikázni a csajokat az ilyen műsorokban (és valljuk meg őszintén, egyikünk sem rúgná ki az ágyából „Lófejet” vagy „Csálécsöcsöt” a nagyMelliről nem is beszélve), de ez a Beki mit keres itt?
Tényleg nem voltak ennél jobb csajok a castingon? Ezt még a saját anyja sem mondaná szépnek!

méregzsák 2011.08.26. 11:14:00

terminus technicus - azért ha a bent lakóknak ezt a fogalmat feldobnád... :-)
"-Aranyat, tömjént és mirrhát.
-Jó, de meg ne harapja!
-Micsoda?
-A mirrha. Az olyan nagy randa állat, baromi nagy fogakkal, nem?"
Nagyjából ez lenne a reakció.

kitiltott kennimekkormikk 2011.08.26. 11:18:25

@jamesz: "Nekünk voltak nyulaink.Akármilyen cuki a külsejük, meglehetősen ostoba, és vad jószágok, szarnak a domesztikálásra.
A végén már gyűlöltem őket."

Ha a "nyúl" szó helyett a "villalakó" (vagy mi a faszok ezek) szót helyettesítjük be, ugyanúgy értelmes momdatot kapunk.

mocskosmacska 2011.08.26. 11:19:55

@Billy a kölyök: Én is értem, hogy seggfejség volt az a alapkövetelmény és beki ennek megfelelt, de találhattak volna olyat, akinek elfogadható a kinézete.
Levifiú mindkét nője mellett úgy néz ki, mintha az anyjával lenne.

mocskosmacska 2011.08.26. 11:21:51

@kitiltott kennimekkormikk: Cuki külsejű villalakó? Talán Melli.

Liszi 2011.08.26. 11:24:15

Csak nekem tűnt fel a 4. rész elején a visszatekintésnél, hogy a nyúllal való beköltözésnél Beki kezén már ott a csillag? (Ja tudom, senki sem nézi, mindenki csak a HV-t olvassa :D)

noob.hu/2011/08/26/Bekitetko2.jpg

Viszont a tetkószalonban nem látszik, meg a vásárlós jeleneteknél sem látszik, sőt sehol máshol sem:

noob.hu/2011/08/26/Bekitetko1.jpg

méregzsák 2011.08.26. 11:31:38

A filmtörténet egyik nagy klasszikusában már főszerep jutott egy nyúlnak. Ha Pörköltben kellően nagy az ambíció, bundáján viheti a sorozatot, így az ugyancsak klasszikussá érhet majd idővel.

MissX 2011.08.26. 11:32:04

@Liszi: egy kis alapozóval simán el lehet tűntetni. bár nem értem, hogy akkor a beköltözéskor miért nem sminkelte le.

ginny03 2011.08.26. 11:34:15

@mex18: igen én is erre a következtetésre jutottam igazad van ! :D

Növény (törölt) 2011.08.26. 11:34:37

"biztos az volt a jutalom a gesztusért, hogy a Nagy Emberek társaságában bulizhat, amivel meg majd lehet menőzni Csepelen."

sixxxxx, ilyennel Csepelen se. Kéretik a továbbiakben nem megszégyeníteni a csepelieket, ha lehet. Köszönnyük!
grrrrrrrrrrrrrrrrrr

amúgy minden szavad kincs :-)

horee6 2011.08.26. 11:37:03

@méregzsák: hehe, valószínűleg soha az életben nem találkozom ezekkel az arcokkal, pont ezért érdekes, mintha egy párhuzamos létsíkon élő, a törzsfejlődésben fél millió évvel lemaradt alapvetően humanoid jellegű életformák táplálkozási, párzási és szocializációs tevékenységét nézném. hideg sörrel a kezemben.

Ez a mirha duma micsoda? Brian élete? Fasza!

mocskosmacska 2011.08.26. 11:38:45

@Wakka: Ez elég felháborító. Remélem, nem igaz.

kompakt 2011.08.26. 11:39:24

"és már a szemét rajzolja fel az üres arcára" :DDDDD ezen behaltam! és most olvasom tovább :D

jo.e 2011.08.26. 11:41:11

@K3rnel: Tényleg, most, hogy mondod (a boruló sörre gondolok) :)) Vannak fontos dolgok az életben és kevésbé fontosak!

jo.e 2011.08.26. 11:45:45

@Liszi: Ez hihetetlen. Ekkora éberséget!!! :) A komszomolban tanultad? Mindig csodáltam a filmes bakik észrevevőit is! Komolyan irigyellek!

hesztair 2011.08.26. 11:51:19

Nem kommentáltam az elmúlt 5 évben semmit, a nick is csak sixx nagysága előtt hódolva született, de muszáj közölnöm a blog plénumával, hogy annyira zseniálisak ezek az aranypartos hv-k, hogy beszarás. a műsor nézhetetlen, mindenki érdektelen, a kb. 18 perces részekben semmi nem történik, de a "striciprogram betöltés" és statisztáktól ingyen pia meglátások, és társaik, na az priceless.

méregzsák 2011.08.26. 11:51:42

@horee6: igen, Brian élete. És ha így nézem a műsort, ahogy Te leírtad, még akár szórakoztató is lehet. Csak az a baj, hogy annyira azért nem párhuzamos ez a létsík, hogy teljesen elkülönülne attól, amiben pl. én élek...

Baromméter 2011.08.26. 11:53:54

@MissX: A bekis/nyulas beköltözést, majd ezt követően az összes nyulas jelenetet ezek szerint tehát utólag vették fel, miután rájöttek, hogy nyúl nélkül nem nyúl a nyúl Siófokon.

mocskosmacska 2011.08.26. 11:55:28

Fogadni mernék, hogy szara és beki is sexipari munkások. Niki meg csak simán hülye, aki komolyan elhitte, hogy a végzet asszonya kihagyhatatlan jellemzője, hogy férfiak előtt más nőkkel smárol.

MissX 2011.08.26. 11:56:00

@Baromméter: ezt most nem ertem mire irod. en is irtam, hogy nem ertem miert nem alapoztak le neki akkor.

Liszi 2011.08.26. 11:56:36

@jo.e: Koromnál fogva kisdobos is csak 2-3 hónapig voltam, aztán jött a gengszterváltás, szóval nem mondanám :)

Amúgy én sem szoktam észrevenni az ilyet, ez most kiverte a szememet.

méregzsák 2011.08.26. 11:59:20

Elnézve a kommenteket, a só főszereplője egyértelműen a nyúl. Ha nem lenne, téma sem lenne.

Cpt. Flint 2011.08.26. 11:59:54

@méregzsák: "-A mirrha. Az olyan nagy randa állat, baromi nagy fogakkal, nem?"
nem egészen ez a magyar szinkron szövege. klasszikusokat csak pontosan! ;o)

www.youtube.com/watch?v=RVYc8IVNc4A
2:14-től

méregzsák 2011.08.26. 12:01:13

Na jó, második helyen holtversenyben Beki tetkója és a boruló sör.
Az lenne a JELENET, ha a nyúl lökné föl a sörösdobozt, amiből a sör Beki tetkójára folyna - ebben a 30 másodpercben benne lenne a lényeg.

Cpt. Flint 2011.08.26. 12:01:23

@Csak John: ha a csajodat ez ilyen szinten leköti, akkor javaslom, hogy válts csajt. nem sok jót ígér az érdeklődési köre.

Liszi 2011.08.26. 12:01:43

@MissX: Vagy nincs is szó alapozásról, sminkelésről, simán utólag került be a nyúllal való beköltözés.

De bármelyik variáció érvényes, hiba van a mátrixban.

méregzsák 2011.08.26. 12:02:47

@Cpt. Flint: bocs, én a youtube-on nem találtam, pontosan nem emlékeztem, így egy fórumról kerestem ki. Elnézést a rajongóktól és A Monty Pythontól.

Cpt. Flint 2011.08.26. 12:06:10

@méregzsák: nem akartalak kioktatni vagy megbántani. elsősorban azért linkeltem, hogy aki nem ismeri, hátha rákattan ettől a kis részlettől. (aki meg ismeri, megint röhöghessen egyet, amúgy nosztalgikusan.)

MissX 2011.08.26. 12:07:41

@Liszi: egyik variacion sem csodalkoznek :)

méregzsák 2011.08.26. 12:09:15

@Cpt. Flint: nem is kioktatásnak vettem, megbántásnak meg pláne nem. Igazad volt.
(Pár hete megnéztük egy este - pontosan úgyanúgy röhögtünk rajta, mint legelőször...)

dömper 2011.08.26. 12:11:49

"Levi kimegy a Szaráért, ...."

LOL

ezen szétcsúsztam... :)))

horee6 2011.08.26. 12:15:54

@Cpt. Flint: elérted célodat, most nézem újra, és szakadok... :)

Minden a matekon múlik 2011.08.26. 12:17:04

Bekiről napvilágot látott már valami videó? Az lehetetlen, hogy valaki ilyen fejjel nem pornós.

jamesz 2011.08.26. 12:47:23

@mocskosmacska: mint minden állatnak, kivéve a halakat, annak nem jó az udvaron.Főleg ilyen melegben.

méregzsák 2011.08.26. 12:50:14

@jamesz: ezzel azért vitatkoznék. Mármint hogy a halnak nem jó ilyen melegben az udvaron. Kellően megfűszerezve, rajta a grillrácson... egy kis fűszeres vajjal kenegetve... Elismerem, szubjektíve nem biztos, hogy annyira jó a halnak :-)

Eruka 2011.08.26. 12:52:34

@Liszi: hát bakker, ez mekkora ciki már! :))))
a megrendezett-spontán műsört még megrendezni sem tudják????

steelhand 2011.08.26. 12:59:03

@sixx: tutti, hogy nyúl vagy és nem fogsz moderálni...
Nagy mellényúlás lenne...

jamesz 2011.08.26. 12:59:05

jajmár itt is kamu az időrend, minta VV4-ben? beki tetkója...jóvan...

@méregzsák: akkor a pióca. annak tuti nem jó.

Berkela 2011.08.26. 12:59:24

nagyon fail az egész, ez a sok műveletlen barom, meg a szokásos leszbi klissék, áhh... boldogak a lelki szegények

méregzsák 2011.08.26. 13:07:21

@jamesz: szegényes gasztronómiai ismereteimet tükrözi, hogy semmilyen piócás étel nem jut eszembe, se grillen, se lábasban... Úgyhogy egyetértek.

fairytale 2011.08.26. 13:12:42

Szerintem jobban járt volna a csatorna, ha inkább szappanoperát csinál színészekkel. Ezek annyira "gázak", hogy képtelenek normálisan elmondani és eljátszani a megírt szituációkat. Amatőr színésznek sem jók.
Egyébként a videóban nem Szarával táncikál Szandrácska?
subba.blog.hu/2011/08/24/mizu_cicko

fairytale 2011.08.26. 13:18:02

Döbbenettel olvasom a kommenteket, ezek szerint vannak olyanok, akik ezt az egészet komolyan veszik, és tényleg azt gondolják, ez egy valóságsó, nem pedig írt, rendezett és eljátszott baromság?!

plephyl 2011.08.26. 13:20:57

"Előveszi a viszkit, toljál egyet, Szara. Tol. Minek jöttél ide, te Szara? Mert 120 százalékig megbízom Leviben, de kíváncsi vagyok, mi igaz a vádakból. Köszönjük, Emese."

na itt röhögtem el magam :))))

lerchenfelder 2011.08.26. 13:28:17

valaki meg azt is elhiszi hogy levi meg a luvnya egy pár? roflmao

gyilkos fűegér 2011.08.26. 14:37:40

Az Aranypart következő három lakója játékosan civakodik a castingon, jól meg is viccelve a gyártásvezetőt:
www.youtube.com/watch?v=gJU28roHiEU

Holabög Rém 2011.08.26. 14:40:21

Jó, jó, de mi a faszom az a Csubakka védelem? Ezt tényleg nem vágom. Magyarázza má meg valaki!

gyilkos fűegér 2011.08.26. 14:41:35

@fairytale:

Ne akard megérteni, fölösleges. Olvass inkább valamit.

gyilkos fűegér 2011.08.26. 14:46:35

@Holabög Rém:

Három hónapig nem borotválkozik?

mocskosmacska 2011.08.26. 15:15:55

@Holabög Rém: Valamelyik south parkban (a'szem amelyikben a séf bácsit plágiumért beperelték) ezt használta az ügyvéd védőmódszernek. A lényege az volt,, hogy elkezdett másról beszélni, minta téma.

mocskosmacska 2011.08.26. 15:17:46

@Minden a matekon múlik: Én szaráról is ezt gondolom. Arról is meg vagyok győződve, hogy a beceneve a művészneve is.

proton1701 2011.08.26. 15:33:17

Lelőni az összes büdös prolit. Hihetetlen undorítóak ezek az emberek. Emberek? Miket beszélek. Ezek az állatok szintjén sincsenek. Élősködö senkiházik és kurvák. Tapsoljatok nekik és butuljatok velük. Bravo

HúszTíz 2011.08.26. 16:04:54

Ezt a lotyót; mikróba a nyulat :-O

mocskosmacska 2011.08.26. 16:41:14

@fraulein praxa: Szandráról szól, de Nikitől ez tetszett: " Mint kiderült, mindenképpen egy tévénél szeretne dolgozni. "A célom az lenne, hogy képernyő előtt legyek. Az az ember vagyok, aki szívesen felépíti a dolgokat, nem várom azt, hogy azonnal mindent megkapjak."

Hát javasolnám neki kezdésének kommunikáció vagy valami hasonló szakot szakot, a nyelvtanulást és egy logopédust.

mocskosmacska 2011.08.26. 16:42:44

@fraulein praxa: Ez még valódi is lehetett, mert az indok nem derült ki. De Niki valóban egy helyezkedő.

fraulein praxa 2011.08.26. 16:52:46

@mocskosmacska:

jól elvannak, képzelem mi lehetett, amíg együtt laktak..:-D ez a szandika azért kicsit sokat képzel magáról..

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2011.08.26. 16:57:56

Tok nyilvanvalo,hogy a musorban vannak "balhek" es esemenyek, amiket tobbszor eljatszottak, illetve az egesz egy erosen iranyitott valami, de a szinhazba se hivok rendort, ha lelovik a foszereplot ...

Nekem tetszik, eddig ez volt a legjobb resz, de ahogy elnezem, jovoheten bekemenyednek a dolgok. :)

Szepen elkezdett ketteszakadni a csapat.
Akik elnek (vagyis kaptak vmi szerepet) es akik nem.
Alfahimunk az utobbiban sem bizonyul tulzottan dominansnak :)

Ha nagyon akarnam ragni a szart,belekothetnek olyanokba,hogy Paul van Dyk-ra volt vagy 2-3 rugo/fo a beugro,meg ha lemesz kokkluba bebaszva,akkor nem fogsz 20 perc utan lelepni (kiveve ha var otthon az also starring,special guest :D ), de ez a musor nem errol szol.
Bizni kell a szekresztok kreativitasaban es humorerzekeben.
Az biztos,hogy mindkettobol sokkal tobb van nekik,mint az Rtl klub dolgozoinak :)

mocskosmacska 2011.08.26. 17:04:17

@fraulein praxa: Igen, szandra tényleg sokat képzel magáról. De nekem ő mégis szimpibb, mert hiába egy hülye picsa, néha megvillan benne valami esendőség, meg szerencsétlenség, ami bennem sajnálatot kelt. Nikit meg simán egy nagyképű, buta, rosszindulatú, gerinctelen tyúknak látom.

Jossarian 2011.08.26. 17:39:50

@K3rnel: Hallode, a kommented jobb volt a posztnal is, nem is beszelve a tvs hanyingerrol, amit nagy lelkesedessel nezek is , legyen mihez kotni sixx orult posztjait... :D
"A sör beleborul a vízbe, kárba vész, pocsékba megy" URISTEN:D, erre en is ugranek!!! :D

Kommentelj tobbet :)

Jossarian 2011.08.26. 17:45:46

@horee6: "mintha egy párhuzamos létsíkon élő, a törzsfejlődésben fél millió évvel lemaradt alapvetően humanoid jellegű életformák táplálkozási, párzási és szocializációs tevékenységét nézném"

ezt a jelmondatomma teszem... az a vicc, hogy nem vicc...

Bigcat 2011.08.26. 21:01:57

Most akkor mi van??? Már nem akkora kebelbarátnő Pók meg Niki?
velvet.hu/celeb/2011/08/26/aranypartbuli/

mex18 2011.08.26. 21:11:15

@K3rnel: Illene belinkelni azt a részt :)

mocskosmacska 2011.08.27. 15:45:29

@möhönce: Először Cyrano orr-monológjával készült, de a szervezők nem engedték.

Müszélia 2011.08.27. 19:19:30

@Netszamuráj: az egész ország ebben a stílusban tolja, ébresztő.

mircibanán 2011.08.29. 14:54:51

@sixx: a te szent nagy fenekedbe beléomolni vágyás itt kötelező, vagy mi ez a picsogás? agyfaszt kapok már a kávés-monitoros seggnyalástól

manes 2011.08.29. 15:10:12

Azért remélem,hogy a fiatalság nagyobb része nem ilyen üresfejű,semmire se való népség...

manes 2011.08.29. 15:16:16

Ja,és nem nézem ezt a baromságot mert böven elég ha elolvasom,hogy mi történt.beszarok a röhögéstöl és ennyi elég is. Gratula a posztokhoz...

sixx · http://comment.blog.hu 2011.08.29. 15:49:47

@spenótos: kb, annyira, mint faszság miatt odatrollkodni valami másik faszságot, aztán elégedetten feszíteni a gép előtt.
süti beállítások módosítása