Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranypart - 1x02

2011. augusztus 24. 07:22 - sixx

Na, megvolt az első adag a prosztórealityből, ami arra pont elég volt, hogy kiderüljön, a casting néhol ugyan bicegni látszik, de van lehetőség a kilenc szereplőben. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Leviék isznak a nappaliban/teraszon, mint a gödény, Pókmajom a pattanásait nyomkodja a fürdőszobában, Beki és Ada meg valami zsékategóriás akciófilmből ellesett mozdulatokkal vonaglik egy képzeletbeli rúdon. Nikinek is sikerült becsápolnia, még a póthaját is elfelejti átdobni a vállán egy percre, és óvatlanul a saturészeg Korvettádám bűvkörébe kerül. A hátán tetovált angyalokat és ördögöket hordó kisfiú rá is pusztul azonnal, de aztán inkább táncol egy kicsit, illetve rángatózik egy sort. Egy laza smár azért belefér.

Korvettádám feltett szándéka, hogy ma este megdugjon valamit, megy is Niki után kissé bizonytalan léptekkel, de első körben Pókmajom ágyában köt ki, amiből rekedt viháncolás lesz. Közben Levi osztja az észt a konyhában Melli tekintetében, ezt a csajt megdugja mindenki, mondja, Pitta szeme felcsillan, Beki és Ada elszörnyülködik, hát ilyet, ne már, de akkor te is megdugtad? Tudod, a mindenkiben te is benne vagy. Ez bonyolult Levinek, pedig így van, Melli a kamerába felolvas egy szöveget, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy felolvassa, azóta van baj Levivel, mióta az új nőjével van, de őt NEM JÁRATHATJA LE SENKI BASSZAMEG.

Az egyik hálóban Pókmajom már szeretne behúzódni a fészkébe, a pattanásokat kinyomta (biztos az Éden hotelben a sminkkészletébe rakott bogarak miatt ilyen a feje), felvette a neglizsét, húzzál innen Korvettádám, de hirtelen. Ez nem így megy, hiába rángatják le az ágyról, nem megy sehová, ő dugni akar és kész. Mivel Pókmajom nem tekinti férfinak, csak kisfiúnak, inkább átmászik Niki mellé, aki egy fokkal befogadóbb, gyere, befekszel, aztán elmész, amit lehet így is, úgy is értelmezni, ugye. Tiszteletre méltó Korvettádám ügybuzgósága, a takaró alatt egy kicsit megfingerlizi Nikit, mire az menten lehányja magáról a zsinórtangát, jól van akkor, dugjál meg, de gyorsan.

A kamerába Niki el is mondja, hogy józanul még csak-csak össze tudja szorítani a combjait, de ha iszik, elgyengül. A dugás elég rövidke, Korvettádám klasszikus misszionáriusban tolja egy darabon, aztán kiszáll, majd holnap folytatjuk, mondja. A kamerába már sokkal nagyobb a szája, második napra terveztem, jelenti ki, de hát ilyen vagyok. Milyen? Levi Beki mellé fekszik be estére, a fekete-fehér kamera képén az ujját pajkosan szopogató nő feje leginkább egy leharcolt peep-show-táncosnőére hajaz, Levi egyelőre tartja magát, de az alkohol nagy úr, ugye. Beki szerint az ő kapcsolatuk elég bonyolult, mindez az első nap után, mármint a kapcsolat.

Na végre, reggel van, fél nyolc, menni kell a kocsmába eligazításra. Marci várja is a népet odalent, és telefonál, hol a faszban vagytok? Mindenki elkezd öltözködni, tíz perc van rá, erre kíváncsi vagyok. A kameraman készségesen megmutatja Pitta reggeli merevedését, köszönjük. Pókmajom természetesen nem kel fel, menjenek dolgozni a szegények, ugye. Pitta szerint Pókmajomnak fogalma sincs, mit jelent az, hogy munka. Gábor a fürdőszobában tollászkodó Ada-Melli kettőst sürgeti, szarakodtok itten, jövő héten meg nem lesz mit enni. Már ezen a héten sem lesz, mert Nikiék elköltötték a lóvét csarahára, csak mondom. Levi, aki valamiért azt hiszi, hogy a félrefordított baseballsapka jól áll neki (pedig nem) csak keltegeti Pókmajmot, HAGGYÁMÁN A GECIBE ALUDNI BAZDMEG EGÉSZ NAPOMAT ELBASZOD, üvöltené Pókmajom, de csak rekedtes suttogásra futja, nagyon vicces az erőlködés. Nem kel fel.

Gábor a lányok szemében azt látja, hogy alfahímként, illetve "vezető domináns pozícióként" néznek rá, szerintem meg kellene jobban nézni ezt, Gábor, még mielőtt itt fülkeforradalmat kiáltasz, nincs kétharmadod. A végén csak lerongyolnak a lépcsőn, mínusz Pókmajom, és elég szétcsúszott fejjel átbokorkálnak a szegényesen berendezett kocsmába. Marci nem ad nekik se vizet, se kávét, késtetek, faszom, hol a Pókmajom? Fent, rosszul van, hányt egész éjjel, mondja mindegyik, falaznak a nyomorultnak, ez aranyos. Marci elmagyarázza, milyen meló lesz itten, pultban nincs se cigi, se pia, se kaja, másfélóránként öt perc cigiszünet viszont igen.

Dolgozzon a faszom, igaza van Pókmajomnak, olvasható le Niki arcáról, akinek még soha nem volt főnöke. Ez azért érdekes, mert az Éden hotelbe még mint "divatárubolti eladó" érkezett, de nem feszegetjük. A kamerára nyilatkozó Niki állandóan a póthaját dobálja a jobb vállára, láthatóan zavarja a cucc. A fizetés nem naponta, hanem hetente jön majd, mondja Marci, Ada erre közli, hogy ő műcsöcsre gyűjt, hiszen milyen jól sikerült már Nikiéknek is, ő is azt szeretné, ha a két melle között át lehetne hajtani egy traktorral. Marci sörcsapolást mutat, Melli az első, aki kipróbálja, ő már rutinos, mert diszkóban pultozott. Levi üres tekintettel bámulja a pénztárgépet, sok a gomb rajta, mi? Az első műszakot Gábor és Pókmajom viszi 11:45-től, na erre kíváncsi leszek. Marci szerint Póknak nincs több dobása.

Odafent Levi és Korvettádám a dugást tárgyalják ki, milyen volt? Hát, elővettem, kicsit betettem, olyan sima volt, de jó. Ezek szerint Korvettádám a göcsörtös pinát szereti. Niki jól smárol az új szájai miatt, teszi hozzá, hát baszod, az Éden hotelben láttuk, mit művel, úgy esik neki az embernek, mint egy nőstény imádkozó sáska a hímnek, kész csoda, hogy az arcod még egyben van. Levinek Beka jön be, de hát nője van, nem fog történni semmi. Beka Adának magyarázza közben, hogy le fogja magát pörgetni a témáról, mert egymást generálják. Ezt is pólóra kellene nyomtatni. Beki szerint ha már az első nap úgy ébrednek, hogy egymást ölelgetik, akkor ebből még nagy gáz lesz, mert ez nem testi vonzalom, hanem érzelmi alap. Kiváló idézetgyűjteményünk lesz szeptemberre, már látom.

Gábor a konyhában alfahímeskedik, bevásárlunk! Nagyot! Ádi, hol a húszezer? Hozom én is, az már negyven, Pókmajom, ti vettetek valamit tegnap? Nem, mondja a friss csöcsműtét miatt fura melltartót viselő egykori(?) szexipari szakmunkás, nem a lófaszt, az a szörnyű, hipóval vagy mi a hátammal koptatott farmerrövidgatya van rajtad most is, amit vettél. Niki terelni próbál, nem kell minden pénz, Gábor, legyen elég húsz, abból is sok abárolt szalonnát lehet venni. Ez közös pénz, mondja a vezető domináns pozíció, virítsd a lóvét. Lófaszt, közli Pókmajom, leszarom, hogy ez közös pénz. Nem hozom. Ez addig megy, míg a körmeit lakkozó, és a világ dolgai iránt nagyrészt süket Lófejű Ada is rádöbben, hogy húszezer mínuszban vannak. Fel is háborodik, közös pénz, basszátok meg!

Úgy látszik, Marci szavait nem fogta fel egyik nő sem, most tudatosul bennük, hogy egy hónapig közös kasszán lesznek, és ettől kiborulnak. Pitta szerint lesz még ebből konfliktus, mert a nőknek kell műköröm meg fodrász, és az is ebből a pénzből finanszírozódik. Na jó, ezt a szót nem mondta. Pókmajom Gábornak jelzi, hogy csak egyre megy le a melóba, mert főz. Most veszem észre, hogy Pók fején, a füle alatt egy nagy hatvanas szám figyel tetováltan, ez vajon mi? Ribancredszám 2.0? Ez a tarifa? 666 lett volna, csak elbaszta a művész? Niki lemegy Gáborral, és egy órára beugrik Pókmajom helyett, illetve ugrana, mert Marcinak ez nem felel meg, és elindul felfelé.

Összehívja a lakosságot, na, beszéljük ezt meg. Pókmajomnak tíz perce van, hogy lerángassa a seggét a pultba, vagy mehet a picsába, azaz haza. Jó, mondja Pók, akkor viszlát. Niki megy utána, és próbál a lelkére beszélni, ne már, higgadj le. Pókmajom egy hosszú sípolással válaszol, megyek haza a gecibe, hát bazdmeg ki a faszomnak képzeli magát ez a buzi? Pókmajomnak küldeném a White Trash Millionaire című számot a Blackstone Cherry-től. Levi szerint ez csak hiszti, de nem az, mert Pók összepakolja a műcsöcsét, cipőit és a bugyikat, megyek a picsába, le vagytok szarva. Melli rámutat, hogy ezzel is ők szívnak, mert több lesz a meló, Korvettádám ebbe eddig bele sem gondolt. Pitta is próbál a begőzölt Pókmajom lelkére beszélni, Melli közben Pörkölttel játszik, a nyúl kibaszott aranyosan ugrál, ez sokkal érdekesebb, mint Pókmajom hisztije, amit kibaszottul unok már.

És eljutunk az ajtóig, ez tényleg elmegy hálistennek, lecipeli a bőröndöt a lépcsőn, és szépen lelép. De hát ki fog akkor itt konfliktust generálni és beszólni, kérdezi Ada, de még ez sem segít. Az előzetesben mutatottak alapján holnap Melli felrúgja a szaros bilit, szóval megvan a válasz Ada kérdésére.

Címkék: aranypart
128 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kitiltott kennimekkormikk 2011.08.24. 08:48:49

Nyulat kimenekíteni, a többieket ivartalanítani!

teddypicker 2011.08.24. 08:49:40

Pitta felháborítóan visszafogott. Azt hittem már a 2. adásra szétsziporkázza magát:( remélem beindul a fiú...

Minden a matekon múlik 2011.08.24. 08:49:58

Gábor az nem a Kasza Tibi öccse?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.24. 08:55:13

Ezt a "dolgozzanak a szegények" szöveget nem értem. Nem onnan lesz az embernek pénze hogy dolgozik?
[álnaív off]

Dave Brubeck 2011.08.24. 08:55:49

Melitta becenevének javasolnám (a bemutatkozó film miatt) a "Husidarab"-ot! Az szerintem instant klasszikus szöveg, hogy a mellei közé mindig minden beesik (fagyi, üdítő, husidarab)

Sokorai_Atala 2011.08.24. 08:57:30

ha magától mondogatja ezt a "dolgozzanak a szegények" szöveget, az is szomorú, bár ettől a szinttől nem is várható más,de ha a szájába adták, az egyenesen vérlázító.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.08.24. 08:57:42

@Yooha: szerintem ezt úgy értette, hogy dolgozzanak azok akiknek szükségük van rá mert szegények.
Csak a szoftver nem ismer ennyi szót :D

csudri82 2011.08.24. 09:00:18

Kövezzetek meg, de Pitta normálisabb lett. Lehet a kox ment anno az agyára, de most, hogy nem egy kigyúrt állat valahogy össze tud rakni két értelmes mondatot is egymás után és még a kapanyél sem lóg a szájából.

Vagy foglalkozott vele valaki vagy ő volt a legjobb színész az Édenben!

Már csak azt kellene tudni, hogy mire megy kis ez a reality, lesz itt valaki győztes? Ha igen, akkor hajrá Pitta!!! :)

Cro166 2011.08.24. 09:03:29

"Pók fején, a füle alatt egy nagy hatvanas szám figyel tetováltan, ez vajon mi?"

Egyértelmű.. csak az IQ-ja lehet :DD

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.08.24. 09:05:05

Én nem is hallottam erről a műsorról, nem tudom, hogy kik ezek, de ez a poszt kurva jó volt:)

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2011.08.24. 09:06:49

Sztem mar az edenben nyilvanvalo volt,hogy nem a nyiregyhazi srac a legnagyobb gyoker, csak rossz idopontban erkezett.
Cinkeltek ot a fosszuros dumaja miatt,majd este ugyanezek az emberek nemre,fajra valo tekintet nelkul smaroltak ossze-vissza.
Mar akkor sem ertettem, hogy miert gazabb mondani, mint csinalni valamit ?

Tegnap is volt egy nagy dumaja :
All a tukor elott masnaposan es bedob egy olyasmit, hogy "uristen,ebbol fejet varazsolni" :D

Kistehennek a Levis dumajabol mar csak hianyzott, hogy a vesszot is felolvassa :D

jo.e 2011.08.24. 09:07:14

Ez 1 igazi bátor nyuszi! 1ébként nagyon tiszta állatka, nem lesz gond vele.
Mindenesetre értelmesebb feje van, mint némely szereplőnek, pedig lássuk be a nyúl nem egy szellemi géniusz. Sztem Pitta alapvetően 1xű, de normális ember. Beki meg 27 évesen itt tart. Hááát...
Pók meg tuti visszatér még. 2 adásért nem hiszem, hogy megcsináltatta a csatorna a mellét.

haruka 2011.08.24. 09:10:28

PM-et légyszi ne vigyék vissza! az ÉH is onnantól lett élvezhetetlen, hogy bekerült.

Pörkölt 4 prez! :)

fraulein praxa 2011.08.24. 09:11:21

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/08/24/eden_szandra_melleit_mutogatva_enekelt_mizut/

muhaha, ez a szerencsétlen még ritmusra mozogni is képtelen..:-)) istenem mekkora trampli.:-DD

cazsolti 2011.08.24. 09:15:50

@jamesz: Én úgy értettem, hogy ha dolgozni akarok, megyek leszopok valakit, vagy elmegyek egy sztriptízbárba. De lehet hogy csak úgy akartam érteni? Pittával mi történt? Csak miatta kezdtem el nézni, de teljesen megváltozott! Hol van már az a faluvégi tájszólása, bunkó, elviselhetetlen megnyilvánulásai? Emlékszem még az ÉH-ben arról beszélgettek a lányok, (khm) hogy nem akarnak hozzászólni, mert elviselhetetlen a stílusa. (Talán Aliz volt). Mosmeg? Érthetetlen. Adjátok vissza a régi Pittát!

Bubba Rogowski 2011.08.24. 09:21:32

Még mindig nem sikerült időben a tv elé kerülnöm, de nem csüggedek!
Asszem azt a takaró alatti fergeteges szexet meg a reggeli gyárkéményt megnéztem volna, de ennyi :)
Ja, a zenei szerkesztő nem ugyanaz?

@fraulein praxa: ez büntetett.

jo.e 2011.08.24. 09:21:40

Sztem Pitta valamit félreérthetett anno az ÉH-ben. Lehet, h. ez neki a kárpótlás, mert a stáb belátta, h. kib...tak vele.

szgy 2011.08.24. 09:22:19

most látszik mit tud pókmajom: pénzt lenyúlni, munka elől menekülni - szánalmas. a rekedt hangon ordibálása elég nevetséges volt.

még a nyáron volt egy cikk valahol hogy pókmajmot beperelte a viasat szerződésszegésért mert nem akart dolgozni.

szgy 2011.08.24. 09:23:04

Bekinek jobb lenne a Breki név :-)

popocatepetl 2011.08.24. 09:23:15

Ajtót rájuk zárni, oszt egyék meg egymást.

Billy a kölyök 2011.08.24. 09:27:27

Elég beszédes tény, hogy Pókkal 5 lány 4 fiú volt a felállás, a távozásával egyenlítődött ki.
Ráadásul valaki tegnap írta, hogy pont ugyanezt a "hazamegyek mert nem vagyok hajlandó dolgozni" történetet eljátszották az eredeti Jersey Shore-ban is. Én még azt is el tudom képzelni hogy nem koppintották, a licence-szerződés kötelezte erre a csatornát.

Ezzel együtt valószínűnek tartom hogy Szandrát még visszahozzák valahogy, pont ilyen balhés, megosztó személyekre van szükség az ilyen műsorokban.

Moan 2011.08.24. 09:28:01

Én ugyan nem nézem ezt a sorozatot (sem), de kész vagyok a poszttól. :) Rekeszizomlázam van. :)

éseztígyhogy? 2011.08.24. 09:31:07

Pókmajom távozása már az első rész eleje után nyilvánvaló volt, a kérdés csak az, hogy a Viasat eleve csak (húzónév + feszültségkeltés, hogy itt komolyság van aztán, mert kivághatnak + feszültségkeltés, hogy elköltse a zsét) miatt akarta egy fél rész erejéig, hogy mínuszból kezdjenek egy olyan miatt, aki utána ott sincs, vagy a hangszálgyulladás miatti használhatatlanság miatt módosítottak a forgatókönyvön..

Az első mellett szól, hogy 5v4 volt a nemek aránya, ami gyanús, utóbbi mellett, hogy Marci ragaszkodik egy olyan emberhez pultosként, aki a betegsége miatt erre nyilvánvalóan épp amúgy is tökéletesen alkalmatlan..

Nevem Earl 2011.08.24. 09:31:14

Pókmajmot nem perlik szerződésszegésért, ha elhúz a forgatás elején? Mondjuk hamar ki tudna fizetni bármennyi büntit, biztos vagyok benne, hogy jogos a kérdőjel az "egykori(?) szexmunkás"-nál. :)

Az ilyen arrogáns kurvák fejét ütném a falba, amíg le nem esnek a műcsöcsei. :D

Nem mellesleg viszont személyében születőben van egy olyan feketeöves celebhulladék, aki nagyobb nézettséget fog generálni bármilyen műsorban, mint Tüncike és Zsófika együtt.

will 2011.08.24. 09:31:59

Szerintem Pókmajom hangszálait valami hengeres test sértette meg, attól begyulladtak. Rohadt idegesítő, agyon kéne csapni.
A műsor élvezhetőségén sokat segítenie, ha kiderülne, hogy a kecót frankhitel terheli, amit hetente kell fizetni, és most ment fel 40-ről 60-ra a törleszkedő.

éseztígyhogy? 2011.08.24. 09:31:59

Most látom Billy megelőzött. :)

jamesz 2011.08.24. 09:43:45

Sixx: fölsőbb szinteken is figyelnek:

Blast from the past:
torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/18/363_a_fold_hol_elsz
"Az Éden hotelről van szó, amelybe először egy blog egészen zseniális írásai miatt néztem bele, de aztán szinte függő lettem. "

Lasombra 2011.08.24. 09:59:05

@fraulein praxa: nem követtem sem az ÉH-t, sem ezt. erről az Éden Szandráról (aljas Pókmajom) is csak annyit tudok, h ez a második (v másfeledik) realityje, h szexipari munkás és h akkora tuskó, hogy lefulladna a stihlfűrész a fejében, de a videót nézegetve őszintén megrémisztett a gondolat, hogy valójában alaposan helyretenném f*sszal.
este megyek is gyónni.

amúgy remélem, a nyúl megbokrosodik, és egy éjjel elharapja az összes kretén torkát.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.08.24. 10:02:00

@fraulein praxa: nagy szerencsémre nem indul el a videó :D

lerchenfelder 2011.08.24. 10:09:16

LOL

eden--hotel.blogspot.com/2011/08/eden-hotel-szandra-alakul-romanc.html

Pókmajom Ádámka apjával töcskölteti magát! lesz ebből még apafiaszex :D

jamesz 2011.08.24. 10:11:13

Amúgy a Pókot a Fókusz valamelyik júliusi adásában láttam. Bógyi Schylviánának volt valami 40.szülinapja (vagy mennyi). Medence bulit rendezett volna a celebriáns, ahová sok hasonszőrű hírességet hívott meg, de csak Herczeg Zoltán divatguru (mfha!) jelent meg. + egy rakás fotós.Ráadásul fürdőruhában kellett volna jönni, de bizony kutya hideg volt akkor.De volt ott egy vendég aki fürdőruhában volt.A spidermonkey.Az RTL csak megemlítette, hogy "csak ez az egy hölgy jött fürdőruhában".És a modell végigvonult a kamerák kereszttüzében...

lady boo boo 2011.08.24. 10:13:40

ezeket a naplopó szarokat le kéne hajtani bányába dolgozni. semmirekellő fostalicska banda. 2 fillért nem ér bőrük.

jamesz 2011.08.24. 10:14:44

@blah: mink itten a faluba nagyon szeressük hatt úr írássait az úlyságba, amiket a tévés jányokrúl ír, mindég nevessünk rajta. Mer nincsen itten más szórakozásunk nagyon, csak a napraforgó presszó meg a hatt úr, meg mónika.

jog-ász 2011.08.24. 10:15:26

sztem póknak sietős dolga volt, csak ennyit vállalt:) irták összejött korvettádám apjával, szoval most ott kell fognia a brét meg a lét..én sem dolgoznék a helyében:)
ada beszolása nagyon gáz volt: jajj istenem ki fogja most generálni a feszkót, uristen mi is van a forgatókönyvben??

Baromméter 2011.08.24. 10:15:43

sixx, király volt, még mindig. Egy pillanatra még a Dalriada-kritika felett is szemet hunytam.

dhp 2011.08.24. 10:16:58

főjj, ez a pókmajom... alapból egy gusztustalan féreg, de így, hogy még hangja sincs... kikészülök tőle. nézném amúgy ezt a faszságot, mert lehet rajta röhögni, meg minden, de pókmajom miatt kibírhatatlan. fasznak kell ez ide?! undorító a feje, a viselkedése, az egész lénye. a hangja meg hab a tortán. biztos a viasatnál is megdugta valaki, azért erőltetik.

pitta viszont kellemes csalódás. eddig végig teljesen normális volt. nem tudom mi történhetett vele. ez jó pont. :)

az ex királynőt legelső napon megsunázzák... gratulálok neki! úgy látszik, rá van pusztulva az összes ádám nevű faszira.

adának meg innen üzenném, hogy ha nem viccből modta, hogy mellműtétre kell a pénz: ne műttesse meg a melleit, nem kell (igen, nekem teccik). nézzen rá pókmajomra, rájön, milyen hülyeség csöcsöt műttetni. inkább legyen kicsi, de szép, mint böszme nagy, szanaszét álló.

Harcospónilóó 2011.08.24. 10:21:34

Sajnálom hogy Póki távozik, még ha nem is végleg :) Szerettem volna megnézni, ahogy végre nem seggbe, hanem szájba basszák... :D

GRX 2011.08.24. 10:29:07

Azt mondja meg valaki, hogy Csálécsöcs most, hogy már első éjszaka hozzájutott a hőn áhított Csudálatos Péniszhez, vajon nem fog az egész sorozat alatt hasoncsúszva kurrogni és nyervákolni, mint az ÉH során? Mi leszen a dramaturgiai nyomvonal ezek után?

Peetee 2011.08.24. 10:29:24

Ez a Szandra - pókmjom egy ősbunkó-tirpák-mocskosszájú nőszemély. Orbitális méretű beképzeltséggel áldotta meg a sors.

Az ilyen szarrágó emberektől undorodom a legjobban.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.08.24. 10:32:08

"ő is azt szeretné, ha a két melle között át lehetne hajtani egy traktorral."

Ezt máris meg lehetne csinálni, csak adjanak egy traktort...

@Harcospónilóó: Azt én is megnézném, de csak akkor, ha lópatkóval kibélelt bokszkesztyűvel...

sélli_ 2011.08.24. 10:33:21

Klassz a hogyvót, köszi sixx!
Valahol sajnálom szerencsétlen Pókot, hogy 21/22 évesen itt tart...
Gyanítom Pittát elvitték az ufók a kolumb őserdőből, vagy nem tudom mi történt vele, de némi értelem csillog a beszédében. Én kérek elnézést, hogy ezt leírom :))

kumm 2011.08.24. 10:35:08

@blah: Mindenkinek van élete, de valamivel fel kell dobni az unalmas reggeli kávézást a melóhelyen:)

Harcospónilóó 2011.08.24. 10:37:07

@no-night: nekem az egyszerű, hajtépős, jakuzziba belefojtogatós verzió is tökéletesen megfelelne :)

Zabkása 2011.08.24. 10:39:53

Sixx nem nyalizom megtették már sokan, elég legyen annyi h a HV miatt szoktam rá erre most :D

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 11:02:27

Pittából kijött a koksz, vagy mi? Nem volt ez nagyobb? Vagy csak torzít a tévém? :D

jamesz 2011.08.24. 11:02:50

Niki brutálisan megcombosodott. Szinte dong a lába.Az ÉH elején még csak csak....a végére kezdett bumfordivá válni, most meg rendesen összeér a combja,X alakú a járása receg rajta a háj. Nem is nagyon mutatták...:-|

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 11:03:58

@blah: Mi például reggel munkába érkezés után röhögünk ezeken a gyökereken, meg sixx szövegein. Nagyon fasza! :D

Málnalekvár 2011.08.24. 11:23:01

Azért az a pasas sem lehet semmi, akinek ez a pókmajom bejön :D Tényleg vállalhatatlan kategória, ezzel megjelenni max egy bordélyházas buliban lehet nyugodt szívvel, ott úgyis otthon érezné magát :D Niki hozza a szokásost, lassan májműtétet kell végeztetni rajta.. bár most kapcsolok, lehet azért ilyen széles mert annak a nagy fehér májnak kell a hely :D
A nyulat viszont rendesen féltem, jó lenne kiszabadítani onnan szegényt :(

fraulein praxa 2011.08.24. 11:32:31

@Lasombra:

neeee..:-DD ekkora otromba trampli p*csát? minden mozdulatából süt a taplóság, semmi nincs benne ami vonzó komolyan. nem szép, nem okos, nem is különösebben csinos, harsány és mérhetetlenül közönséges. ha faszi lennék, szóba sem jöhetne. még egy fordulóra sem, mert taszító jelenség..
jó persze tudom, van az a mennyiségű alkohol meg minden, de akkor is..:-D

mocskosmacska 2011.08.24. 11:32:31

Elolvastam a bemutatkozásaikat a szereplőknek. Ezeket a valóságshow hősöket mindig a butaság idegesíti a legjobban. Gondolom, ezért lehet bent olyan ideges mindenki.

mocskosmacska 2011.08.24. 11:36:01

Elolvastam a szereplők bemutatkozásait. Ezeket a valóságshow hősöket mindig a butaság idegesíti a legjobban. Gondolom, olyan ideges mindenki bent.

l.x. 2011.08.24. 11:53:33

@szgy: "most látszik mit tud pókmajom: pénzt lenyúlni, munka elől menekülni "

... a többieket hagyni éhen dögleni.

Még hogy buta... vállalatok se csinálják jobban. Egyszemélyes korlátolt felfogású társaság.

Lasombra 2011.08.24. 11:57:39

@fraulein praxa: tényleg ég a pofám. :'-(
mentségemre szóljon, hogy az általad felsorolt, jogos negatívumok zöme kevéssé szembetűnő vagy hendikepp, ha szigorúan csak az általam vizionált tevékenységre szorítkozunk.

nyilván nem udvarolnék neki, meg emberek között sem mutatkoznék vele. sőt, ha közvetlenül előtte megszólalna (=rikácsolna), akkor is erősen sanszos, h bukta az egész mutatvány.

vagy csak mentem a menthetetlent, mi? :)

btw az új lovagja, Apa, a kép alapján a klasszik ungraische Vállalkozó alfaj mintapéldánya. az isten is egymásnak teremtette őket (arra a 3-4 hétre, amíg dúlni fog a love... izé lóvé.)

emem 2011.08.24. 12:04:10

A sok barom meredten és csurgó nyállal nézi ezt a rakás sz@rt, és közben riszálja magát, hogy "Ah, micsoda szinvonal". Talán nem kellene nézni, és nem kellene műfikázó cikket írni róla, és még azon is nyáladzani, a felsőbbrendűség hamis tudatában. Valószínűleg elég nagy baj lehet ezzel a felsőbbrendűséggel, ha ez a trágyakupac hozza a nézettséget. Amúgy ezek a műsorok a rendszerváltás legkézzelfoghatóbb eredménye. Meg a nyilasok a Parlamentben. A nép végre elérte, amire vágyott.

sipi119 2011.08.24. 12:05:53

a trónok harcát imádom, de az összefoglalóidon fetrengtem a röhögéstől

ezt a hulladékot rühellem, de most is fetrengtem a röhögéstől.

jól írsz sixx.

fraulein praxa 2011.08.24. 12:07:31

@emem:

te most pontosan ugyanazt csinálod, mint amiről írsz, cicám...felsőbbrendűsködsz egy általad alsóbbrendűnek hitt csoport felett, és károgsz. istenem, miért mennek a magadfajták házhoz a lóf****rt?...

Átvitel honvéd 2011.08.24. 12:08:38

Az a baj, hogy ez az új só annyira retek szar, az ÉH-t is annyival múlja alul, hogy ezen most már Sixx sem tud segíteni. Illetve tud, de nem annyit. Bocs...

Bánatos Exkavátor 2011.08.24. 12:22:40

"Levi üres tekintettel bámulja a pénztárgépet, sok a gomb rajta, mi?"

Ezen jót derültem :)

fraulein praxa 2011.08.24. 12:29:11

@Lasombra:

ebből már nem jössz ki..:-P
apa majd egy darabig kitartja, amíg nem talál "jobbat"..most szépen belecsöppen ebbe az egész celebvilágba, aztán lehet felfedezi őt magának valamelyik éppen facér glammodell, és lecsapja szandika kezéről.:-D

Hujrád István aka Pista 2011.08.24. 12:34:24

@sixx: rohadt jó írás, el nem tudtam képzelni, hogy ebből hogy lehet majd hv-t írni, de íme :D

Egy kis megjegyzés, a kocsma nem kocsma, hanem egy amerikai étterem vagy mi (bőrülések boxokkal, Elvis-zene, Marilyn Monroe a falon, meg gitárok), és olyan rohadt jó hamburgert ettem ott krumplival, hogy azóta se merek szarni :D Épp ezért nem is értem, hogy hogy engedhették be ezt a kilenc sutyerákot oda...

escargot 2011.08.24. 12:40:06

@Styxx: Tigert passzolom, Napsi jól van, a kreatíviparban ténykedik.

kumm 2011.08.24. 12:46:04

@emem: Akkor te miért is vagy itt? Lealacsonyodsz az általad alsóbbrendűnek tartott emberekhez? Mi azért vagyunk itt, mert bírjuk Sixxs írásait.

Eruka 2011.08.24. 13:07:08

@Hujrád István aka Pista:
"rohadt jó hamburgert ettem ott krumplival, hogy azóta se merek szarni" :DDDDDD LOL

szgy 2011.08.24. 13:21:30

@fraulein praxa: "ekkora otromba trampli p*csát? minden mozdulatából süt a taplóság, semmi nincs benne ami vonzó komolyan. nem szép, nem okos, nem is különösebben csinos, harsány és mérhetetlenül közönséges"

köszi, ezt nagyon jól összefoglaltad!

meszi 2011.08.24. 13:43:53

@silvern: dehogynem, egy bőrdíszműves biztos jó pénzt fizetne értük főleg, hogy némelyik már alapból ki van pingálva így nem kell törődni a további díszítéssel

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.08.24. 13:53:02

Annyira jó látni, h Pókmajom 1:1 hozza az ifjú Kelemen Annát! Már a csöcs a száj megvan, nemsoká jön a kokó is, aztán a szétcsúszás. Szerintem egyébként visszajön ő még.

mizrolist 2011.08.24. 14:10:48

Felmerült bennem egy kérdés... vajon szólította már valaki Pókot szemtől szembe Pókmajomnak? :D

andrisss 2011.08.24. 14:23:01

Kurvajó cikk volt! Köszi! :)

Lasombra 2011.08.24. 14:33:33

@szgy: igen, így már nekem is megvan. mivel nem vagyok teljesen elsőbálozó a trash realitykben, frajlájnnak feljebb elég lett volna annyit írnia, hogy "Baukó VV Éva" csak nagyobb ütközőkkel. nekem ő testesítette meg a Női Nem antitézisét.

vajon melyikük haladhat előrébb a lealjasodás rögös útján? :)

sixx · http://comment.blog.hu 2011.08.24. 14:54:07

olvassuk már el a kommenteket, mielőtt belinkeljük hatvanadjára pókmajom röhejes csöcseit, kösz.

Ló szerafin 2011.08.24. 15:02:22

Mellesleg annyit az egyik tegnapi "remek" beszolashoz:
Keresem az igazit, de nem talalom, pedig mindenkit megb@xtam... jo par honapja olvashato par vicc portalon a beszolasok kozott.
Ezenkivul ezt a Nikit szajba csapnam egy peklapattal, hogy igy lehuzza a szekszardiakrol alkotott kepet. Meg szerencse, hogy qrvak mindenhol vannak, de o meg szanalmas is. :S

B-rocker (törölt) 2011.08.24. 16:54:18

@mizrolist: Majd ha végzek rajta és kifizettem bepróbálom. Biztso dob egy mérges sárkányt.

gyilkos fűegér 2011.08.24. 18:08:59

@Ló szerafin: "lehuzza a szekszardiakrol alkotott kepet."

Szekszárd... Az Mordorban van? :)
Már felvetettem, hogy telepítsünk Alien-t a valóságsókba, most ezt megerősítem.

gyilkos fűegér 2011.08.24. 18:10:32

@sixx:

Neked frankón ez a munkád?

B-rocker (törölt) 2011.08.24. 18:29:24

SIXX: Csak HV miatt regisztráltam erre az elbaszott portálra.
Pókmajmot butára dugnám... nagy meló nem lenne.

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 19:32:58

@Kerestemazigazitdenemtaláltampedigm.kitmegbasztam: 9 órát vagyok benn az irodában, 30 perc lazulás a reggeli kávé közben csak belefér, nem?

Bigcat 2011.08.24. 19:41:49

Pókmajomnak a műtéti altatás utóhatásától nincs hangja, ha megfigyeltétek, Nikinek is elég rekedt...

fraulein praxa 2011.08.24. 19:50:58

@nemecsek ernő áruló:

tartozol te bármiféle magyarázattal ennek az embernek arról, mikor mit csinálsz? ;-)

fraulein praxa 2011.08.24. 20:10:42

@nemecsek ernő áruló:

akkor legközelebb jöhet a leszarom-gomb..;-) :-D

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 20:25:35

@Kerestemazigazitdenemtaláltampedigm.kitmegbasztam: Igazából nagyon jól szórakozok rajtad, de akire te gondolsz, az a hivatalnok, nem az irodai munkás. :D

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 20:27:46

@Kerestemazigazitdenemtaláltampedigm.kitmegbasztam: [helyesírásba belekötni ordenáré helyesírási hibákkal: EPIC FAIL] :DDDDD

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 20:32:20

@Kerestemazigazitdenemtaláltampedigm.kitmegbasztam: Szerintem a főnököm el tudja dönteni, hogy mennyit ér a munkám, ne aggódj. Azért, mert nem a bányában dolgozom, még lehetek hasznos munkaerő, és nem állami alkalmazott vagyok, én adót fizetek, nem adóból élek. Más esetleg, amibe beletrollkodhatsz, vagy megint jössz a karmával...? :DDDDD

nemecsek ernő áruló 2011.08.24. 20:46:09

@Kerestemazigazitdenemtaláltampedigm.kitmegbasztam: Kifejezetten szeretem a munkám, és elégedett vagyok az életemmel. Te viszont láthatóan gyűlölsz bemenni mindennap. A frusztráltságod ebből fakadhat szerintem! De inkább abbahagyom, mert a végén agyvérzést kapsz itt nekem a nagy erőlködésben.

Britte 2011.08.24. 21:06:24

Kiakadt az állkapcsom ettől a műsortól, pedig láttam már pár Jersey Shore-t.
Eddigiek alapján azt hiszem a nyúl IQ-ja van az elfogadható értékek határain belül. :)
Niki egyenesen döbbenetes a műhajával, ha azt egyáltalán lehet hajnak nevezni, és hatalmas debella testével. Mellműtét helyett inkább zsírleszívásra kellett volna mennie. Azt hiszi, hogy a csöcsei ellensúlyozzák egyéb testi adottságait?

sixx · http://comment.blog.hu 2011.08.24. 21:13:40

na, a trollt kibasztam, remélem nem jön vissza.

Britte 2011.08.24. 21:21:17

Amúgy azt hittem kevés ez a 25 perc, de bőven elég ebből a műsorból ennyi egy napra! :)))

candyperfumegirl 2011.08.24. 21:24:39

Komolyan zseniális húzás volt a nyúl, így van egy élőlény a házban, akire jó ránézni. Pitta meg meglepően szimpatikus itt nekem, ez is elárul valamit azért a tárasásgról. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.08.24. 21:35:56

Hajrá Pörkölt:)

@Britte: Teljesen egyetértek veled, talán sok is:)

Egyébként ezek ilyen meg/betanult szöveg, főleg Mell!i:):):)

Savafan 2011.08.24. 22:03:53

ez a meli egy igazi fíííreg:))

mocskosmacska 2011.08.24. 22:19:41

@Savafan: Elég féreg volt, de volt mit besúgnia. Levi is feszegeti a határokat. Bekiben meg nincsen női összetartás.
süti beállítások módosítása