Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Caprica 1x02 - Rebirth

2011. július 29. 09:00 - Freevo

Villódzó, digitális zajos képek, köztük egy-egy bevillanó emlék -- Zoe Graystone éppen bootol? Újra átéli az első virtuálisvalóság-beli találkozását a hús-vér önmagával és Ben Starkkal. Ő egy ajándék, akinek köszönhetően minden megváltozik majd, állítják misztikus hangon a tiniterroristák. A cylon egy laborban fekszik, az egyik szakember egy iPadről távirányítja a mesterséges életfunkcióit. Daniel Graystone ki van akadva, mert az M.I., ami nyomokban a lányát is tartalmazhatja, nem hajlandó működésbe lépni más robottestekben, csak a prototípusban. 

Az Athéné Akadémián Lacy Rand meghívást kap egy ebédre az igazgató nénitől, Clarice nővértől. Később kissé zavartan telefonál robot-Zoével, akinek föl se tűnt, hogy két nap telt el a pilot óta. Persze érthető, az első mobiltelefonok se bírták sokáig akksival, azokat is kikapcsolva tartottuk. Lacy lelkére köti, hogy ne árulja el senkinek, hogy ő van a cylon testben, mert eddig úgy tűnik, sikerült ezt titokban tartania.

A Caprica Buccaneers újabb mérkőzésén már többet látunk a stadionból, csupa kétdimenziós ember énekli a lelátókon a capricai himnuszt. A páholyban Daniel és Amanda ácsorognak, de a nő hazamegy a megnyitó után, mert még fel van dúlva a lánya elvesztése miatt. Joseph Adamának sem könnyebb, ő meg véletlenül a lánya iskolájához megy, hogy hazavigye tanítás után a fiát. 

Zoe-R-t egy jó fej meg egy köcsögfej szakember vizsgálgatja. El kell vinniük Daniel lakására, úgyhogy a köcsögfej szakember durván megbéklyózza a végtagjait, aztán furgonba pakolják, és uzsgyi. Mire megérkeznek, a pubertáskora teljében lévő Zoe szétcincálja az istrángjait, csak a jó fej szaki tudja kicibálni belőle a memóriakártyát, hogy lekapcsoljon.

Így viszik be Daniel házába a robotot, ahol a köcsögebbik srác észreveszi, hogy az kárt tett magában. Amikor megpróbálja megszerelni, Zoe lepattintja a srác ujjhegyét az állcsúcsával, így aztán gyorsan el kell húzniuk a kórházba.

Amanda odahaza Zoe régi felvételeit nézegeti, amikor megjelenik Duram ügynök, hogy kérdezősködjön Ben Starkról, akiről a naiv anyuka életében nem hallott. Elzavarja a nymozót, akinek nincs hatóköre belépni a házba, mert Daniel a védelmi minisztériumnak dolgozik, tehát a vállalati titkai egyben államtitkok is. Az egyik zoés videóanyagon a lánya Lacyvel beszélget arról, hogy nemsokára minden meg fog változni, juhéj. Szegény anyuka nem érti, miről van szó.

Meg kell szoknunk, hogy az egyházi iskolába járó diákok elképesztően neveletlenek: Lacy a házuk utcafrontján holopántozik, amikor Amanda Graystone megszólítja, ő meg tőmondatokban válaszol, köszönni meg nem is képes. Csak annyit mond el a nőnek, hogy a halála előtt azt hallotta utoljára Zoétól, hogy a Gemenonon várja őket egy új család, de ez is elég, hogy Amanda kikészüljön.

Lacy elfogadta a tanárnő meghívását, és megjelenik Clarice-éknél ebédre. Csak arra nem számított, hogy a nővér egy házastársi kommunában él egy halom férfival meg még egy halom nővel, a gyerekekről már nem is beszélve. Ennyi ember nem is volt még egyszerre féltékeny Lacyre, amikor a Nestor nevű fiatal, jóképű férj megkörnyékezi őt.

Később, hármasban hamar rátérnek Zoéra és az ő programozótehetségére, de Lacy a fogadalma miatt nem árulja el, hogy a barátnője most is egyszerre két komputerben bitorolja a biteket. Lacy távozása után a családtagok kérdőre vonják Clarice-t és Nestort, hogy mi volt ez a nyomulás a kiscsajra, de a nővér eltereli a témát egy kis mártíromsággal, hogy ebben a családban csak ő dolgozik.

Adamáéknál kisebb családi konfliktust követően (Willy nem szereti a mama főztjét) Joe hallucinálni kezdi a halott lányát. Később meglátogatja Danielt, de a férfi nem engedi be a házba, mert sok a melója a robottal, meg az asszony is nyűgös. A tudós megpróbálja megfejteni, hogy miért nem lehet lemásolni a lánya programját a többi robotba, illetve hogy hova tűnt Zoe személyisége, ami ugye nem tűnt sehova, csak jó nagy csendben van.

Sam Adama körbesétáltatja Willyt a város tauroni negyedében, ahol fölnéznek rá, mert maffiás tetkói vannak, bennük egy csomó jelentéstartalommal, mint a ruszkiknál. Utána egy telefonhívás hatására meglátogatnak egy vendéglátóipari egységet, majd Sam némi erőkifejtéssel behelyezi a kirakatba az első szembejövő kukát. Messzire nem jutnak, két járőr megállítja őket, és beviszik mindkettejüket az őrsre. Ott Sam kifizeti a bírságot, és már távozhatnak is szabadon. Közben a kis Willy egyre tanulja a gengsztermódszereket a nagybácsitól.

Odahaza Joe lehordja Williamet, mert Sam bácsi buzdítására lógott a suliból, hát hogy lesz belőled így flottaparancsnok, édes fiam. A kissrác sziporkázva visszavág, hogy ők jóformán nem is egy család, úgyhogy nehezen tudna aszerint viselkedni. 

Zoe-R egy kicsit elfelejti, hogy ő "-R", és rendetlenkedik a Graystone-házban, amíg a szülők nincsenek otthon. Rácsücsül az ágyára, de az beszakad alatta, muhaha. Aztán felbukkan Lacy, akitől a múlt héten vonták meg az engedélyt, hogy belépjen a házba, nem baj. Elbeszélgetnek, és a lány megállapítja a barátnőjéről, hogy ő a szentháromság: az ember, a robot és az avatár, ami tényleg tökre megegyezik a keresztény verzióval, csak egy szinttel lentebb kell értelmezni. Szegény Zoe egójának ez se segít, mert leginkább egy hímnemű szörnyhöz hasonlít jelenlegi formájában.

A Graystone házaspár egy megemlékezésen vesznek részt, amelyet a vonatszerencsétlenség áldozatainak tartanak. Jelen van Joseph Adama is, valamint Ben Stark anyukája. Utóbbi felbukkanása miatt Amanda úgy érzi, ő volt az egyetlen az egész kolónián, aki nem tudott a lánya kapcsolatáról, mert Stark mama ad neki egy szatyornyi holmit, ami Zoéé volt. Joe végre tud beszélni Daniellel, és megkéri, hogy újra láthassa a lánya, Tamara avatárját, de a tudós szerint ez már nem fog megtörténni, mert a program törlődött.

A Stark mamától kapott holmik közt kutatva Amanda sokkos állapotba kerül egy ruhadísztől, ami a végtelen jelét formázza. Előzőleg nem akart, de most felmegy a pódiumra, ahol a gyászoló hozzátartozók mondják el a saját történetüket. Amanda elmeséli, hogy alig ismerte a lányát, de rájött, hogy ő okozhatta a robbanást. Zoe tagja volt az STO-nak, azaz egy terrorista. A tömeg egy emberként felhördülve kívánják Graystone-ékat a pokolra, akiknek csak a testőrök gyűrűjében sikerül távozniuk.

Címkék: caprica
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jester 2010.02.08. 20:37:34

Tetszik, noha egy kukkot se értek belőle..

littleprincess 2010.02.10. 23:34:52

nehéz volt egyszerre nevetni és olvasni, köszönet érte :)

Prophet 2010.02.12. 10:42:39

Le van vágva a képek sarka!!

Clarice nővérre meg egy csomó ideig azt hittem, valami pornós, amíg meg nem néztem imdb-n, hogy ő Atia a Rómából.

A sorozattal kapcsolatban meg vannak még kétségeim, nem gondolom, hogy az olyan apróságok, mint a capricai himnusz szövege sokáig elegendőnek bizonyulnak.

szinkrobi · http://iszdb.hu 2011.08.02. 15:16:09

Ez csak nekem tűnt egy rossz résznek, vagy csak a hangulatom nem volt a részhez passzoló, de én hangosan káromkodtam, hogy ez milyen egy szar rész... Jó, lehet hogy hozzátett a nagyon rosszul sikerült szinkron is, és így a kettő egyszerre kicsit sok volt,
de komolyan gondolkodom, hogy megnézzem-e a következő részt...

szinkrobi · http://iszdb.hu 2011.08.06. 21:11:55

Na megnéztem a következőt,
hát egy fokkal jobb volt,
de nem lettem rajongó :-)
süti beállítások módosítása