A Black Sabbath „N.I.B.” című opuszával nyitunk, Ozzy sátáni hangja szól a Porsche hangszóróiból, Hank ennek megfelelő jó hangulatban száll ki a házuk előtt. Becca és Karen éppen távozni készül, Marcyval találkoznak, hogy vigasztalják a Rick Springfield-féle lepattintás után. Csajos buli, úgyhogy Hank nem mehet velük, akármennyire is szeretne. És mikor bújunk újra össze?, tapogatózik más irányba írónk, de Karen szerint az nem mostanában lesz. Behányok, ha csak rágondolok, hogy megtudtad azt az affektáló spinkót, dühösködik Karen. Ne csináld már, csak szolgáltatást nyújtottam, mint pl. a vízvezetékszerelő, védekezik Hank, azt se érdekli, milyen állapotban vannak a csövek, csak rendbeteszi őket. (A magam részéről azért hadd kételkedjek abban, hogy olyannyira sajnálnivaló nehéz munka volt Felicia lefektetése. Hogy is mondja az ismert népi bölcsesség: Mocskos dolog-e a szex? – Ha jól csinálják, akkor igen.) Mindenesetre Karent nem hatják meg Hank érvei, beszáll Beccával a Toyota Priusba, és elhajt. Én majd elleszek itthon egy szendviccsel, kiabál utánuk Hank. Na persze. Főcím.
Moody barátunk természetesen nem tud megülni otthon, inkább felkeresi Charlie barátját az ügynökségen. A kopasz a cuccait pakolja össze éppen, kirúgtak a szemét hímsovén Springfield miatt, közli Hankkel. Belép Sue: na tessék, itt az író, aki nem ír, szól be Moodynak. Aztán búcsúzóul átadja Runkle-nak a kettejükről készült közös polaroid pornóképeket, bízva annak diszkréciójában. De azért még bármikor beugorhatsz hozzám egy alkalmi 69-re, vigasztalja a maga módján Runkle-t. Charlie azonban nem kér az ilyen kegyből, Collini távozása után ezt egyértelmű gesztussal nyilvánvalóvá is teszi.
Na, hát akkor ez remek alkalom egy erőteljes kocsmázásra, adja ki Hank az ukázt. A krimóban persze a nőkről dumálnak, Charlie bevallja, hogy még mindig szereti Marcyt, odavan a puncijáért, de akármit is mondanak, a nők nem szeretik, ha más nőkkel dugunk, panaszkodik. Hank egyetért: én sem csaltam meg Karent, csak hát akkor éppen 2500 mérföldre voltunk egymástól. Majd felidézi egy három évvel azelőtti emlékét, amikor Karen még Bill-lel kavart, és ő egyik éjjel a házuk előtt aludt a Porschéban. Mikor Karen reggel meglátta, behívta és rántottát készített neki reggelire, pedig akkor nem is voltak együtt. Akkor határoztam el, hogy harcolni fogok érte, jelenti ki határozottan. A meghitt beszélgetést egy borostás erőspista szakítja félbe, aki „véletlenül” leönti Charlie-t sörrel. Hankben elindul felfelé a pumpa, kérj bocsánatot, faszikám, tanácsolja a nagydarab borostásnak. Az csak röhög: inkább fizetek még egy kört a barátnődnek, haver. Hallod, Charlie, minket itten lebuziztak, szól Moody, majd erőteljesen lesmárolja barátját és behúz egyet a borostásnak. Gyors és heves verekedés tör ki, aminek végén hőseinket kihajítják a sörözőből. És most hová, kérdi Charlie, bízd csak ide, így Hank.
Nézzük, eközben hogyan telik a csajbuli. Karen, Marcy és Becca a Piccolo Ristorantéban dumál, pontosabban leginkább csak a két felnőtt, még pontosabban csak Marcy, akiből ömlik a négybetűs szavakból álló panasz. Csalódott a férfiakban, kiégettnek érzi magát, és már azt fontolgatja, hogy bevarratja a bukszáját (nem a táskájában, hanem a lába között levőt). Ne csináld már, így Karen, nézd a jó oldalát, hány nő mondhatja el, hogy lefeküdt kamaszkori bálványával? Az összes ribanc LA megyében, vágja ki dühösen Marcy, de most végre rájöttem, hogy egy nőnek nem szabad csak úgy odadobnia magát. (Gratulálok, Marcy, hány éves is vagy, hogy erre csak most döbbensz rá?!) Azért fékezhetnéd kicsit a nyelvedet Becca előtt, próbálkozik Karen. Ugyan már, ma estére nagykorúsítjuk, közli Marcy, jól figyelj Becca, és jegyzetelj; kérsz egy kis vörösbort is?
Charlie és Hank következő helyszíne egy könyvesbolt, ahol írónk kellemesen meglepődve veszi észre, hogy kiadták egyik korai művét (South of Heaven – A mennyországtól délre). Az ajánlást együtt olvassák Charlie-val: „Kellynek, életem legjobb oráljának.” Nagyon röhögnek azon, hogy Hank nem is emlékszik, ki lehetett ez a Kelly, mindenesetre Hank úgy dönt, egy ingyenes szerzői példány megilleti őt, és zakója alá rejti a könyvet. Kifelé menet még észreveszik, hogy Julien Self (a szakállas életművész és ezoterikus pöcsfej a második évadból) szintén jelen van a kínálatban A belső művész c. munkájával, így tehát abból is csórnak egy példányt.
Az utcán összetalálkoznak a hazafelé tartó lányokkal, Charlie itt közli Marcyval, hogy kirúgták, és egyből javasolja is, hogy költözzenek el Hankékkel együtt New Yorkba: téged dobott egy perverz rocksztár, engem meg kirúgtak, már nem köt ide minket semmi. Eközben Hank átadja Beccának saját könyvét: itt az örökséged, kicsim. Becca persze egyből fennakad az ajánlásnál: ki az a Kelly? Tulajdonképpen nem tudom, válaszolja apja, valószínűleg valami bárpincér volt, de lehet, hogy tengerbiológus. Mindenesetre apád szerencsés, hogy ismerhette, teszi még hozzá Charlie, némi irigységgel a hangjában.
A lányok mennek tovább hazafelé, de a fiúk szerint még fiatal az éjszaka, be is térnek egy italboltba valami erősért. Hank lekap egy whiskyt a polcról és indul vele a pénztár felé, amikor megbotlik, és elejti az üveget. Nyugi, Kim, ki fogom fizetni így is, mondja az ismerős koreai boltosnak az üvegcserepeket sepregetve. Eközben viszont észreveszi, hogy az egyik vevő zsebre vág egy üveg piát. Na tedd csak szépen vissza a polcra, szólítja fel a csávót kedélyesen, adok cserébe egy kitűnő könyvet, A belső művész a címe. A fickó azonban nincs humoránál, pisztolyt szegez Hankre, társa pedig Charlie-ra: ide a pénzt és a tárcákat! Ez már komoly helyzet, barátaink arcán látszik, hogy be vannak ijedve, nem is ellenkeznek. Ám ekkor előrongyol Kim, a tulaj, és Dirty Harry módjára egy hatalmas mordállyal lövöldözve kikergeti a rablókat.
Barátaink remegő lábakkal ülnek be a Porschéba, bazmeg, frankón beszartam, vallja be Charlie, azt hittem, lelőnek. Mire gondoltál közben?, kérdezi. Hank beismeri, hogy végig Becca és Karen járt az eszében, és az, hogy milyen szar dolog, hogy helyettük Charlie-t csókolta meg utoljára ebben az életben. Nekem meg lepergett az egész életem, ahogy mondani szokták, folytatja Charlie, és be kell látnom: rohadt szánalmas volt eddig az egész. Na, akkor most gyerünk, lássunk neki a komolyabb alkoholbevitelnek, mondja Hank. Taposs bele!, ért egyet Charlie, és a Porsche eltűnik az éjszakában.
A Runkle-házban a lányok újabb vörösbort bontanak, aminek továbbra is Marcy a legnagyobb fogyasztója. A nők felváltva szidják a pasikat, Marcy megkeseredett, Karen kiábrándult. Becca egy darabig hallgat, aztán olyan monológot vág ki Karennek címezve, hogy mindenki csak néz. Te tényleg azt hitted, hogy ha elhúzol New Yorkba, akkor apu majd felnő? Mért vársz tőle olyat, ami sohasem fog megtörténni? Ilyen részeges bolond fog maradni világ életében, csak játssza az eszét, jópofizik. Ha neked nem ilyen férfi kell, akkor neked kell felállnod és elmenned, mert ő nem fog soha. (Hát, lehet, hogy ennek a kiscsajnak irritáló a személyisége, kellemetlen a hangja, de ez a pár mondata nagyon betalált.) Imádom ezt a kis bölcset!, rikkant fel Marcy is lelkesen.
A fiúk nagy ivászatáról végül lemaradunk, bár némi fogalmat alkothatunk az éjszaka további eseményeiről, amikor a felkelő nap sugarai végigsiklanak a tengerparti mólónál rokkanthelyen parkoló Porschén. Elöl a két jómadár alszik napszemüvegben, a hátsó ülésen A belső művész mellett egy állólámpa ernyője és egy számítógép-monitor hever. Lassan ébredeznek, totálisan másnaposak, a csajok biztos halálra aggódták magukat miattunk, mondogatják egymásnak. Vagy mégsem? Ugyanis egyikük telóján sincs nem fogadott hívás ikon. Mindenesetre megállapodnak, hogy ezt máskor is meg kell majd ismételniük. Ahogy lassanként jönnek vissza az emlékképek, Hank gyanakodva megkérdezi: Te Charlie, tetkóztattuk mi magunkat az éjjel? Ó, bazmeg, remélem nem, ugye nem?, kezd emlékezni a kopasz is. Hát haver, ez így ebben a formában nem igaz, dőlj csak előre és húzd fel az ingedet, mondja Moody. És igen, Charlie segge fölött ott díszlik egy széttárt szárnyú színes pillangó! Nagyon szép lett, győzködi Hank, de Charlie csak egyre gondol: leszedetni, de gyorsan!
Az utolsó jelenetben Hank ismét hazaérkezik (a Black Sabbath most nem szól, pedig az Iron Man milyen jó másnaposság ellen), a konyhában a szintén másnaposnak tűnő Karen tesz-vesz. Egyikőjük sem túl bőbeszédű, bár Hank próbálkozik: Hogy telt az este? – Jól. – Nem dugtam meg senkit a múlt éjjel, ha érdekel. – Nem érdekel. – És Marcy hogy van? – Megmarad. – És te? – Én is igyekszem. Miután ezt ilyen jól kitárgyalták, Hank úgy dönt, inkább tettekkel bizonyít: leveszi az ingét és megmutatja Karennek a bal vállára tetovált horgonyt, a legelcsépeltebb hűségmotívumot az átlőtt szív után, de Karen nem vált át rajongó üzemmódba. Most mi van, én sebet ejtettem magamon érted, te meg csak hümmögsz?, kezdene szónoklatba Hank. Karen erre már kis mosollyal és egy kérdéssel reagál: Kérsz egy rántottát reggelire?
Na, vajon szent a béke? Jelen pillanatban erre azért nem vennék mérget.
Facebook kommentek