Naszóval, Rodrigo addig mutyizott, míg pápa nem lett és fel nem vette a sokkal kevésbé menő Sándor nevet, majd ésszel félve az egyik fiát (Borgia János) a pápai testőrség fejévé tette, a másikat (Borgia Cézár) meg kinevezte bíborossá, bár az inkább dugna, sokat. Miért van a pápának gyereke, menten négy (Borgia Lukrécia és egy kisfiú is a képben van), kérdezhetnénk joggal, de nem tesszük, hiszen az élettárs mellett szeretője is van, éljen a lazán értelmezett egyházi kánon.
A főcím továbbra is zseniális, csak mondom. Nápoly, írja a felirat, Rovere érkezik bíborosi díszben, a süket és láthatóan félhülye király helyett a trónörökös Alfonz fogadja, nem mintha vele jobban járna az ember, mert a röhögését hallva simán kinyittatnám Lipótmezőt csak miatta. A királlyal Rovere nem fog semmire menni, ez tisztán látszik, az idegbeteg Alfonz meg egyelőre egy senki (bocs, nem, bírtam ki), aki a fülébe üvölti, mit mondanak a trón elé járulók. Most éppen azt, hogy a bíboros valahogy el szeretné távolítani Sándort a pápai trónról.
Közben Rómában Sándor és Cézár röhögve nyugtázzák, hogy Rovere elmenekült, Cézár szerint Firenzéig vagy Milánóig szaladt, Sándornak meg lottóznia kellene, mert menten Nápolyt mondja, és megemlíti a király ebédlőjét, mint legendás helyszínt. A pápa szerint Rovere legnagyobb baja, hogy nem hallja, amit Isten mond, vagyunk ezzel még páran, hadd tegyem hozzá menten, de ő hallja, ezért lett pápa belőle. Szerintem meg azért, mert jobban bundázott, mint Kenesei Zoltán, legalábbis abban a tekintetben mindenképpen, hogy (egyelőre) nem bukott le. Fiam, mondja mintegy mellékesen, van neked valami embered, aki jól bánik a garotte-tal? Hát, ha nagyon muszáj, van. Miért? Mert Roverének új gallér kéne. Cézár próbál egyértelmű utasítást kicsikarni a faterból, de nem megy.
Rovere közben előadja, amit akar, Nápoly segítségével felülni Szent Péter trónjára, ezért cserébe Nápoly függetlenségét megerősíti, nem mintha nem lenne az már most is, de a spanyolok mintha ezt másképp gondolnák - a katolikus egyházfő támogatása meg ilyenkor jól jön. Alfonz mulat egy kicsit a kérésen, aztán megkérdezi az apját, mutassa-e meg Roverének, mi lesz azokkal, akik ellentmondanak neki. Otthon Borgia János is csatlakozik az apjához és Cézárhoz, festményekről és zsidókról beszélnek, akiket a spanyolok elűztek. Milyen dolog már ez, ráadásul régen minket is lezsidóztak, mondja Sándor. A két fiú szeme összevillan, izé, apu, ezek most is zsidóznak minket, csak a hátunk mögött. Pedig egy csepp zsidó vér nincs benned, János, mondja Sándor, Cézár közben kényelmetlenül feszeng. (Kicsit fura Jeremy Irons reszelős hangja helyett Mágenheim / House doktort hallgatni, de mindegy.) Sándor szimpatizál a zsidókkal, különösen azért, mert fizetnének a menedékért - be kellene őket telepíteni a Vatikánba, mondja. Hát, kibírná a nép röhögés nélkül, mondja Cézár, de Sándor pragmatikus, és saját magát József technikolor kabátjához hasonlítja, elfér abban mindenki, és eleve, fiam, Jézus is zsidó volt.
Rovere megtudja, milyen Nápolyban ellenségnek lenni, szar, olyan, a legendás ebédlőben a király kitömött ellenségei ülnek rohadva, helyes kis élő(halott)képbe rendezve. Az elrendezés az Utolsó vacsorára emlékeztet, Alfonz meg is jegyzi, hogy Júdás még hiányzik az asztal mellől, és jelentőségteljesen néz Roverére, az akár Sándor is lehetne, ugye. (Közben a háttérben látható városkép-festmény előtt elrepül három madár.) Hát, ilyen messze nem mennék el, de mindegy, mondja a hányingerrel küszködő bíboros, mire Alfonz értetlenkedik egy sort, hiszen zsidó, mit aggodalmaskodsz? Hát, kurvára nem az, csak egy gátlástalan pöcs, mondja erre Rovere, és egyelőre ennyiben maradnak. Holnap folytatjuk, mondja Alfonz, a kénes fürdőben. (A háttérben a három madár visszatért, most jobbról balra repülnek.)
Micheletto lesz az a szerencsés, aki Rovere nyaka köré tekerheti a garotte-ot, ami nem más, mint egy sajtvágó, mostanában zongorahúrként is ismerjük, és ketté lehet vágni vele egy dinnyét. Cézár elégedetten nyugtázza, hogy az új gallér kérdése ezzel megnyugtatóan rendeződhet, eridj fiam, és csapd le a fejét, mondja Michelettónak. De hát engem ismer, ha meglát, Milánóig szalad. Akkor ügyesnek kell lenned, tesz pontot az ügy végére Cézár. Borgia Jánost éppen megfestik, harcias pózban, lovon ülve. A művész nem Leonardo, mert Sándor drágának tartja, János szerint meg soha nem fejez be semmit, ezen azért lehet mosolyogni egy sort. János továbbra is úgy néz ki, mit egy albán teremfutballista, páncél ide vagy oda, az a frizura büntet, de nagyon.
A pápai bérgyilkos megérkezik Nápolyba, és valahogy bejut a palotába is, ahol megnézi magának az ebédlői kiállítást, pedig a tárlat vélhetően zárva van éjszaka. Hiába no, a közbiztonsággal már a középkorban is voltak bajok. Ezt követően a palotában kódorog szabadon, de Rovere hálókamrájába nem jut be, mert két katona őrzi. Cézár közben beöltözik bíborosnak, szép a jelmez, meg kell hagyni. Holnap avatják, de nem nagyon szeretné, inkább kardozna János helyett. Sándorunknak viszont kell egy szövetséges a közvetlen közelében, így nincs apelláta. Alfonz és Rovere másnap legyúratja magát a medence partján, majd vesznek egy forró fürdőt, amire Micheletto is készül éppen. Bekeneti magát iszappal vagy sárral, mittudomén, de nemcsak a fejét, hanem ez egész testét, főképp a hátát, ami alapján Rovere tuti megismeri. Lehet, én vagyok a hülye, de a meleg víz legyőz az iszappakolást, nem?
A nápolyi fürdő képeit a római bíborosavatás eseményei szakítják meg a vágóknak köszönhetően, utóbbi nem annyira érdekes, mint amilyen látványos. A fürdőben Micheletto mint valami középkori Hany Istók emelkedik ki a kénes vízből, és közelít Rovere felé megfontolt léptekkel, kezében a zongorahúrral, de az iszappakolás szépen lassan leolvad a hátáról, és a sebhelyek elárulják. Rovere elkezd kiabálni, katonák rohannak be a fürdőbe, az egyiket Micheletto vízbe fojtja, a másiknak simán eltöri a nyakát (kézzel, bazdmeg) a harmadikat meg mellbe szúrja, tudom már honnan merítették Jack Bauer legendáját a 24-ben. A gyilok nem jött össze, Rovere egy szál ágyékkötőben menekül.
Cézár otthon idegesen fogadja a rezignált arcú bérgyilkost, nem érdekelnek a kifogások, elkúrtad, ez van. Egyelőre kövessétek, majd kitalálunk valamit. Sándor és a csaja, Júlia képeket nézegetnek, a nő szerint nagyszerű döntés volt, hogy nem Leonardo festette meg a családot, így utólag ezzel azért vitatkoznék. Cézár jön a faterrel beszélni, aki viszont nem az ő tanácsát kéri ki államügyekben, hanem a nőét, aki ezek szerint államigazgatás és diplomácia szakon végzett, vagy csak nagyon jól dug. A török császár a nem akarja maga mellett tudni féltestvérét, mert attól fél, letaszítja a trónról, így inkább rábízná a pápára - és fizetne évi 40 000 dukátot az ellátása fejében. Ez jó üzlet lehetett akkoriban, Sándor ürül is a lóvénak, amire nagy szüksége van. De hát hitetlen, mondja a szeretője, mit keresne az itt? Hát, a zsidók között pár muszlim már fel sem tűnne, ráadásul nem hitetlen, mert Allahban hisz, mondja Sándor. Ezzel nehéz vitatkozni.
Az üzlet megköttetik, Djem, a török herceg átcuccol Rómába, ahol vadászattal és táncikálással tölti napjait, és kezdi megszédíteni Borgia Lukréciát, aki lassan nővé ér a fater szerint, és ideje lenne valami férjet találni neki, míg be nem savanyodik. Djem nagyon menő, puszta kézzel gyűrt le egy tigrist, és egyszarvúakkal társalog kíváncsi vagyok, ez a duma a Dokkban milyen eredményt hozna, a középkorban a pápa lányát simán meg lehetett vele hülyíteni. Sándor mindenképpen kiházasítaná a lányt, mielőtt a herceg megpocsíkolja. Djem jó nagy kujon, négy felesége van, és rengeteg szeretője, Lukrécia kérdésére elmondja, hogy a kettő közti különbség csak annyi, hogy a feleségedet ugyan verheted, de megölni csak kivételes esetben szabad. Lukrécia, akivel a muter már közölte, hogy kiházasítják, erre totál kiakad, engem nem fog verni a férjem, most mondom.
Az "eladó a lányom, és még csak nem is annyira ronda" üzenet hallatán Európa minden facér nemese rohan Rómába, és szeretné összeboronálni magát vagy a fiát Lukréciával. Sándor szerint jó ha négy olyan kérő van köztük, akikkel érdemes lenne szövetségre lépni, mert ugye ez a házasság nem a szerelemről szól, csak érdekről, mármint Sándoréról, a szerető apáéról, Lukrécia meg le van szarva. Djem és János olyan jóban lesz, hogy a török legszívesebben már áttérne a keresztény hitre, és felvenné a Borgia Dzsem nevet, amivel akár haknizhatna a Tiberis Soundon. Azt vélhetően nem tudja, hogy kedves testvére otthonról megüzente Sándornak, hogy ha netán meghalna, és a testét hazaszállíttatná a pápa, akkor 400 000 dukátot fizet érte. Cézár elborzad az ajánlat hallatán, Sándor mondja is neki megnyugtatólag, hogy szó sincs semmi ilyesmiről, szeretem én ezt a fiút, nyugi, csak mondom.
Sándor terve az, hogy a Sforza családdal boronálja össze Lukréciát, de ehhez egy nagyon értékes hozomány kellene, mert Sforzáéknak sereget kell toborozni. Szinte látni, ahogy forognak a kerekek Sándor agyában, amikor meg felvonulnak a nyomorultabbnál nyomorultabb kérők, a kérdés eldőlni látszik, Sforza lesz ebből, de honnan szerzünk pénzt? Lukrécia kétségbeesik kicsit, és ha nem akarok férjhez menni, kérdezi Cézárt, akkor mi van? Hát, elmehetsz apácának, de akkor nem lesz farok az életedben. Ez nagyon szomorú, mondja a lány, de úgy sem fogok senkit úgy szeretni, mint téged. Ez a jelenet, gondolom, a testvérek közötti szexuális feszültségről kellene, hogy szóljon, de inkább kínos, mint erotikus, ráadásul a festett háttér előtt megint ugyanaz a három kibaszott madár repül el, mint már eddig vagy hatszor, nem volt pénz egy másik renderre, könyörgöm?
Rovere északnak ment Nápolyból, mondja Sándor vetkőzés közben Cézárnak, Lukréciát hozzáadjuk Sforzához, és menten jobb helyzetben leszünk, mint az a gyökér. És mi lesz Lukréciával? Kit érdekel, kérdez vissza Sándor, erről itten többet nem beszélünk. Mellesleg Djemnek el kellene távoznia innen, illetve az árnyékvilágról, mert sokat kérnek Sforzáék, egészen pontosan 400 000 dukátot. Borgia János megy is Cézárhoz, hogy adja kölcsön Michelettót, de Cézár nemet mond, oldd meg magad, kisfiam. Nagy város ez a Róma, csak van benne egy másik bérgyilkos. János talál is egyet, aki egyfajta arzénszármazékot javasol, a cantarellát, amit viszont nagyon nehéz lesz beadni neki, mert a kajáját szerecsen szolgálja készíti, és más nem nyúlhat hozzá. Bort nem iszik, csak mentateát, amiben viszont cukor van - ezt meg a cantarellával nem lehet csak úgy összekeverni. Djem gyón egyet Cézárnak, mert keresztény akar lenni, komolyan. Cézár ettől lelkileg megroggyan egy kicsit.
Másnap Djem szegény megkapja a mérget a mentateában, de a fájdalommentes halál helyett szörnyű kínok között fetreng és haldoklik, üvölt, mint a fába szorult féreg, amit sem János, sem Cézár nem tud elviselni, utóbbit a bűntudat marcangolja keményen. Cézár próbálja vigasztalni, a delíriumban fetrengő török utolsó leheletével még megvádolja a testvérét, illetve szolgáját (már a középkorban sem volt habostorta négernek lenni), akit el is visznek, gondolom, kivégezni. Cézár elviszi Jánost Michelettóhoz, mondjad csak mi van ezzel a méreggel? Hát, így cukorral keverve nagy szopás, hetekig fog kínlódni a török, és fájni fog neki, nagyon. Micheletto a biztonság kedvéért János amatőr méregkeverőjének kitekeri a nyakát, nehogy pofázzon, Cézár meg beküldi Jánost a törökhöz, hogy fejezze be, amit elkezdett. S lőn. 400 000 dukát az 400 000 dukát, bárhonnan is nézzük.
A comment:com cikkei a Borgiákról:
Facebook kommentek