Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagközi szökevények 1x14 - Jeremiah Crichton

2011. június 22. 12:00 - Tipca

Már egy sör bennem van, épp egy másikon gondolkozom, de lássunk hozzá ahhoz az epizódhoz, melyet még maguk a készítők is a sorozat legrosszabbikának tartanak. Johnnak 14 részre volt szüksége, hogy konkrétan tele legyen a töke a többiekkel. Meg kell hagyni, jól bírta. Egy újabb galiba folytán, mely a Pilóta szerint a Moya vemhessége, D’Argo szerint viszont Crichton űrsiklója miatt jelentkezett, John egyszer csak besokall, mindenkivel összeveszik, aztán siklóba vágja magát, és elmegy kiszellőztetni a fejét. Sajnos a Moya ezt a pillanatot választja, hogy önkényesen csillagkitörésbe fogjon, így a hajó a többiekkel eltűz, Crichton pedig ott marad egyedül, a semmi közepén.

Kínos álszakállnyival később vesszük fel a történet fonalát. John egy csinos panorámájú kis planétán tengeti napjait, gigantikus rákfalatkákra vadászik. és máris sikerült meghódítani a helyi törzs főnökének a lányát, amit a jövendőbelije nem lát szívesen. Pláne, hogy Lishala még a féltett csillagtérképét is a jövevénynek ajándékozza, hátha segíthet vele neki hazajutni. Ezalatt a Moya legénysége már a sokadik zöld bolygót vizsgálja át, hogy megtalálja azt a helyet, ahol John leszállhatott. Furcsamód Zhaan az, aki legszívesebben már feladná a kutatást, hiszen John megérdemelte, amit kapott, nem szabadott volna kiszállnia a leviatánból. D’Argo azonban ragaszkodik hozzá, hogy folytassák, elvégre valamilyen szinten mégiscsak az ő hibájuk, mindannyiuké, hogy ez lett a dologból. A szavazást Aeryn dönti el: még keressék egy darabig, azonban négyszemközt beismeri D’Argónak, hogy lehet, bele kell nyugodniuk, hogy Crichton más sorsot választott magának, amiben nekik nincs helyük.

Vissza Acquarába, ahol John úgy összehaverkodott a törzsfőnökkel, Kato-Rével, hogy az akár azt is megengedné neki, hogy elvegye a lányát, noha ez ellenkezik a szabályokkal. Nem tetszik ez Rokonnak, a vőjelöltnek, de még jobban böki a csőrét a férfi anyjának, Neerának, aki bármit megtenne, hogy a fia legyen a következő grandír, azaz a főmufti. A legénység veszi John siklójának a gyenge jelét, úgyhogy D’Argo és Rygel landolnak a bolygón. Azaz inkább lezuhannak, mert valami elszívja a transzporter energiáját, úgyhogy az utolsó méterekben már csak esnek. Hasonlóképpen működéstelenné válik Rygel lebegő trónusa és a luxán puskardja is, az adóvevőkről már nem is beszélve.

A Moyán maradt csajok nem igazán értenek egyet a továbbiakról. Zhaan szerint Aerynnak le kéne mennie, hogy megnézze, miért szakadt meg a kapcsolat D’Argóékkal, Aeryn viszont óvatos duhaj. Előbb várjanak, hiszen mielőtt megszakadt a jel, D’Argo jelentette, hogy észlelik a siklót. Talán csak elmentek megkeresni. Zhaannak nem tetszik, hogy Aeryn ennyire elpuhult, Aerynnak meg, hogy Zhaanból egy picsa lett. Ez egál. Rokon anyuci szavainak hatására összeszedi a spanokat, és elkapja egy fordulóra Johnt. Mielőtt eldurvulna a játék, megjelenik D’Argo, aki szamurájokat megszégyenítő mozdulatokkal (heh) elpüföli az elit vadászokat a kardjával, aztán még jól utánuk is vicsorog. Crichton nem örül annyira a felbukkanásának, meg is mondja neki, hogy az lenne a legjobb, ha azonnal visszahúzna oda, ahonnan jött.

Rokon szalad árulkodni, s miközben a csápos, tetovált huligán ámokfutását ecseteli, Lishala izzó fémet nyomkod a férfi mellkasán lévő vágásba, melyet D’Argo kardja ejtett. Látszólag csak úgy. Mert élvezi. Még mosolyog is hozzá, de tényleg. Rygel a nagy kutakodásban úgy veszi ki a részét, hogy John sátrában szunyál. Közben D’Argo és Crichton is visszaérnek az utóbbi táborában, és a luxánnak végre sikerül meggyőznie a humánt, hogy nem ők hagyták ott, hanem a Moya magától csinálta a csillagkitörést, mivel csak így tudta csökkenteni a nyomást, amit egyébként Johnnak kellett volna, mielőtt bekattant. Már csak azt kéne kitalálni, hogyan szabaduljanak ki az energiamentes zónából. Ugyanezen töpreng Zhaan és Aeryn is. Mivel más érzékelő nem működik, a Pilóta topográfiai térképet készít, amiből talán kiszűrhetik a három legfejlettebb élőlényt, és ha minden jól megy, egy védőpajzsos energiaforrást tudnak a helyükre lőni rakétával.

Közben már a második sörnek is csak a fele van meg. Ez a rész tényleg szar. John azt ecseteli a csáposnak, hogy mióta a galaxisnak ezen a táján van, megverték, elrabolták, megpróbálták megölni, de itt végre békére lelt, úgyhogy lehet, hogy itt marad. Ekkor állít be Lishala, aki először megijed D’Argótól, de aztán gyorsan tisztázzák a félreértéseket, a csaj belemászik John szájába, aztán felkerekednek, hogy beszéljenek a faterral. Rokon megint összeszedte a brancsot, és hálót vetnek ki D’Argóra és Johnra. Ezután elmennek a humán táborába, felkapják a cuccait (hogy miért, azt nem egészen értem), köztük azt a zsákot, ahova Rygel bújt, miután észrevette a nem túl békés bennszülötteket. Mivel a grandír testőreire támadtak, John és D’Argo büntetése halál, ám Kato-Re ezt 10 év kényszermunkára módosítja. Ezt hallva Rokon anyja azonnal sipítozni kezd, míg Kato-Re egy roppant hatásos „a törvény én vagyok” felkiáltással el nem hallgattatja. Én még egy-két taslit is lekevertem volna neki, csak hogy tudja, hol a helye. Hülye banya. Rygel mocorogni kezd a zsákjában, kieresztik, aztán mindenki térdre borul és imádkozni kezd hozzá, mert hasonlít egy kőre. Vagy a kő rá. Mindegy.

Rygelt valami istenségnek hiszik, ezért még lenge öltözetű lányok is kényeztetik lefürdetés címszó alatt. Na, ez gusztustalan. Zhaan megtalálta Crichtonékat, Aeryn is jól halad a rakétával, ám a védett pajzs már keményebb dió, ő ehhez kevés. Viszont Zhaan térképén fel van tüntetve az energiamentes zóna is, annak fókuszpontjával, mely a szélek felé egyre gyengül. Szóval csak jó irányba kell terelni D’Argóékat. Acquarában nagy ünnepség készül, melynek tetőpontján Rygelnek részt kell vennie valami jövendölésben. Hogy kiderítsék, mi is ez a szertartás, Rygel elkéri Neerától a szent iratokat, melyek szerencsére ősi hyneri nyelven íródtak, amit elvileg Rygel régen tanult. Cricthon gyorsabban kideríti a dolgot, beszél Lishalával, aki teljesen ki van akadva, mert azt hitte, együtt élik le az életüket, most meg kiderült, hogy nem. És ettől olyan depi lett, hogy majdnem öngyi, júj. A szent irat szerint Rygel felemelkedik, és elvezeti Acquara népét a fénybe, el a bolygóról, vagy ha nem, keserves kínhalált hal ő és a barátai is. Jaj, szegény hőseink, ebből vajon hogyan fognak megmenekülni?

Rygelnek sikerült elolvasni a szent iratot, amiből kiderül, hogy az acquaraiak őseit X. Rygel uralkodó küldte a bolygóra telepesként, hogy kiterjessze birodalmát, és ő oldotta meg azt is valamiféle szerkezettel, hogy az emberek ne tudjanak elmenni a planétáról, ne ismerhessenek meg más kultúrát. Befut John is, és a trió összedugja a fejét, Rygelnek valahogy fel kéne emelkednie, hogy elrepüljön a csillagos égbe. És pont most nincs kéznél egy kis fű… Rygel kifakad, hogy ő erre nem képes, csak hát sajnos pont a büdös némber… akarom mondani a főpapnő, Neera füle hallatára. Na, ez ciki. Nem is jön be Rygel ütős kis szentbeszéde, Neera hamis istent kiált, és már jön is a lincselő tömeg. D’Argo és Crichton elmenekülnek, aztán megtalálják a csajok üzenetét, az energiafaló szerkezet koordinátájával.

Már készülődnek Rygel kivégzéséhez, mikor beállít D’Argo és Crichton a hírekkel és az igazsággal, hogy előbb azok hazudtak nekik, akik ide telepítették őket, aztán a papok, akik végig tudtak az energiamentesítő szerkezetről, épp csak nem osztották meg a többiekkel. Rokon személyes sértésnek veszi, hogy az anyját hazugozzák le, ami érthető is, úgyhogy bunyó kezdődik. Közben John észrevesz a Rygel alakú kő talapzatán két hyneri kézlenyomatot, ami rögtön más kontextusban helyezi a jövendölést, miszerint az istenség felemelkedik a keze által, és elvezeti a népet a fénybe. Felkapja a varangyot, és akár egy rögbijátékos, átnyargal vele a pályán. Sajnos nem csinál touchdownt, pedig mekkora poén lett volna. Mindegy, Rygel letappizza a követ, ami ettől megreped és kék fény árad ki belőle. Beindul Rygel lebegő trónusa, és a levegőbe emeli gazdáját, mire az acquaraiak megint imádkozni kezdenek. Jön a búcsú, Kato-Re valami gyökeret ajándékoz Rygelnek, aki ettől totál beindul, Crichton pedig Rokonra bízza Lishalát. Aztán vége, hála az égnek.

Crichton: Ó, John, torkig vagy. Ez azt jelenti, hogy túl sok ételkockát ettél? Aranyos volt. Végtelenül mulatságos volt az első egymillió alkalommal.”

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása