Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos számok 1x01 - Az első gyilkosság

2011. június 20. 15:00 - Hoppancs

Don Eppes FBI ügynök egy meggyilkolt nő esete kapcsán megismerkedik új beosztottjával, David Sinclaire-rel. A szerencsétlen nőt meg is égették, valami speciális módszerrel, ahogy a korábbi áldozatokat is. Az ügynökök azon tanakodnak, vajon miért érezte szükségét az elkövető, hogy ezúttal öljön is jól bevált erőszakolás mellett. Eközben bevillan pár kép a cselekmény feltételezett alakulásáról, nem túl biztatóak. Egyik legfontosabb feladat a pórul járt Rachel Abbot kocsijának felkutatása, amiért David lesz a felelős. Don és partnere Terry úgy véli, ideje ismételten meghallgatni Karen Silbert, akit tizenkettedikként mászott meg a rosszfiú. A törvény őreinek társalgásából kiderül, hogy Don áldott jó ember, aki még soha nem kavart be senkinek. Óh.

Karen megértően tűri, hogy ismét felhánytorgassák a kellemetlen múltat, és még pár új információval is megajándékozza Terryéket. Amikor kissé elbizonytalanodik abban, hogy mire emlékszik pontosan, Don mélyen a szemébe nézve igyekszik megbűvölni, de hiába, a belé égetett szimbólum jelentéséről nem jut eszébe semmi. Kérdezői biztosak benne, hogy volna még itt mit elárulni, de egyelőre kénytelenek beérni azzal, hogy az erőszaktevő keze dohányszagú volt. Merrick, a zord főnök szívesebben hallana ennél többet, de még türelmesen vár. A nyomozás kissé elakadni látszik, Don bánatosan pislog, Terry aggódik, amiért kollégája napok óta nem aludt. Valami ütős új nyom kellene, mondja a férfi, és ekkor be is vágják az érdekes járművön száguldozó Charlie-t, aki Don öccse, és majd jól megold mindent.

Azonnal megismerkedhetünk két okos mellékszereplővel, Amitával és Larryvel, akiket igencsak feldobott Charlie mutatványa. Váltanak pár szót fizikáról és matekról, ebből tudjuk, hogy hatalmas agyuk van. Ezután megcsodálhatjuk az Eppes-lakot, ahol Alan papa már várja kér rosszcsont fiát. Don továbbra is gondterhelt, nincs ideje csevegni. Amíg lemossa a nehéz nap porát, Charlie elmélyed hazahozott munkájában, egészen pontosan egy a tetthelyeket mutató térképben. Don kiakad, hogy ezt meg hogy képzeli, de tudjuk, hogy mindez egy csodás közös utazás kezdete. Minden a számokról szól, mondja az öcsi, majd különféle képek villognak az agyában. Elkezd magyarázni a locsolóról, aminek végén kijelenti, hogy ha kell, kimatekozza, hol lakik a gyilkos. Don elképedten néz. Beindul a brainstorming, egyenletek gyártása, és még egy kis baseball nézésre is jut energia.

Rachel Abbot tüdejében gombamaradványt találtak, ami a fejére húzott zacskóból származhat, de a kocsi még nincs meg. Utóbbi aggasztja Dont, kérdőre is vonja Davidet, hogy miért nem bír haladni. Charlie eszelősen firkál egy táblára, ilyet még sokszor fogunk látni. Amita – aki mellesleg emlékezteti az elszállt fiút Larryvel tervezett találkájára – csodálattal mered a rengeteg szexi számításra, majd üzenetet hagy Charlie-nak, hogy nehogy letörölje. Valamit észrevehetett. Larry finoman figyelmezteti ifjú pártfogoltját, hogy nincs már sok ideje megváltani a világot, ezért jobb lenne, ha átgondolná, mire vesztegeti el. Agyaska nem fél, hogy az FBI-os móka a karrierje rovására megy, sőt. Amitával az oldalán berontanak az irodába, majd döbbent ügynökök – köztük Merrick – tekintetével kísérve megkezdik az előadást.

Charlie elmagyarázza, hogy nehéz tudatosan véletlenszerű helyszíneket választani, ezért a bűnöző is viszonylag szabályosan lőtte be cselekményeinek elkövetési pontjait. Ez alapján ki tudta következtetni, hogy hol lakhat a keresett személy a legnagyobb valószínűséggel. Merrick kötekedni próbál, de Charlie ettől csak jobban belendül. Közben Rachel autója is meglesz, lám, mégis haladunk valamerre. A jármű vizsgálgatása közben Donnak feltűnik, hogy azt Karen lakásához feltűnően közel lelték meg. Emberük tehát őt figyelte, mikor mellesleg kiszúrta a lerobbant Rachelt. Pont mikor hőseink rájönnek, hogy a gyilkos még mindig Karenre hajt, be is fut a hír, hogy a lány nem jelent meg a munkahelyén. Sajnálatos módon ennek az az oka, hogy otthon fekszik holtan, fején zacsival.

Az FBI-nál lemondóan bámulják a hírműsorokat, közben tanakodnak, most mi legyen. Charlie számításai alapján kb. ötven, egy adott környéken lakó férfit kellene leellenőrizni, amire Merrick is áldását adja. Kezdődik a DNS minták felkutatása, és a tesztelés gőzerővel. Alan gyanakszik, hogy van valami Amita és Charlie közt, de a fiatalok tagadnak. Don nem repes az örömtől, mikor az öcsi beugrik hozzá az irodába és rámutat, hogy valami gond volt az általa megadott adatokkal, méghozzá a tizenkettedik áldozat megtámadásának helyszínével. Charlie arra gyanakszik, hogy Karen talán hazudott. A lány kollégái elárulják, hogy talán azért titkolta, hol járt, mert ott lakott az ex-barátja, és nem akarta, hogy a vőlegénye megtudja.

A volt pasi lakhelyének figyelembevételével Charlie újraszámol mindent. Az új zóna a korábbi egy kisebb része, de az a gond, hogy ott már ellenőrizték a népet és elvileg tiszták. Charlie ragaszkodik hozzá, hogy a bűnös ott lakik, valamit FBI-ék cseszhettek el. Don csalódott, Charlie csapkod, Amita búsan néz, majd elvonul, miután a felpörgött srác leordítja. Terry szerint Don túlhajtja magát, ő majd vállalja terhei egy részét. Charlie végső elkeseredésében Larryhez rohan, aki azt javasolja, tegye kevésbé elegánssá, kicsit bonyolultabbá az egyenletét, mert az emberi viselkedés is bonyolult. Amíg hőseink gondolkodnak, a tettes már új húsra les.

Dont közben leállították az ügyről, teljesnek tűnik a vereség. Alan ekkor felveti, hogy talán nem a matekban volt a hiba, ami Dont is megihleti, és közösen rájönnek, hogy nem csak a lakóhely zónája a lényeges, hanem a munkahelyé is. A kettőt összevetve eljutnak egy Roland Haldane nevű fickóhoz, szaladnak is utána. Haldane szívélyesen fogadja az ügynököket, akik azt mondják, kalózkodás ügyében vizsgálódnak. Miután Don felfedezi nála az eszközt, amivel az áldozatokat megjelölték, az események felgyorsulnak. Haldane túszul ejti Davidet, Terry odakint talál egy fuldokló nőt, akinek még időben le lehet kapni a fejéről a zacskót, Don lepuffantja Haldane-t. Mindenki jól van, Don büszke az öccsére, ezek a számok tényleg nem hazudnak.

Címkék: gyilkos számok
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása