Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagközi szökevények 1x13 - A flax

2011. június 16. 13:00 - Tipca

John és Aeryn kibiggyesztik az egyik transzporter ablakába a T betűt, és az utóbbi megpróbálja beavatni az előbbit a leviatán technológiával való repülés minden csínjába-bínjába. Eközben, miért is ne, a Moyán borsos a hangulat, Rygel majd meghal az unalomtól, ezért úgy érzi, jogában van megőrjíteni a többieket is, hátha játszanak vele egy fura, dámaszerű játékot üvegnégyszögekkel és plüntyögő pálcikával. Nem is tudom, hogy képzelte. No nem mintha a többieknek indok kellene a dühöngésre, ugyanis a Moya vemhessége teljesen a feje tetejére állította az életet a leviatánon. D’Argo szobájának falából valami trutyi szivárog, az irányítóteremben meg büdös van, bár ebben szerintem Rygel is ludas lehet. A sofőrlecke is rendben folyik, a lassan tanuló John ügyetlenkedik, és kiröhögi a túl aggodalmaskodó Aerynt, már amíg az meg nem említi, hogy ha egy békefenntartó szimulátorban mutatna hasonló eredményeket, már régen halott lenne. A csipkelődő vitának az vet véget, hogy a transzporter egyszer csak neki megy valaminek – a nagy büdös semmiben.

A Moyán eközben tettlegességig fokozódott a hangulat, Zhaan a játékhoz használt üvegrudat próbálja éppen letuszkolni Rygel torkán, mikor a Pilóta "véletlenül" rossz gombot nyom meg, ezzel kis híján megsüketítve a legénységet. Egyre jobban bírom ezt a palit. Hírei is vannak, nem csak poénból szemétkedett: egy azonosítatlan űrhajó közelít, és leszállási engedélyt kér. Zhaanék bele mennek, de szerintem csak azért, hogy legyen kin kiélni az utóbbi idők frusztrációját, mivel amint kilép az új jövevény, D'Argo máris a hátába nyomja puskardját. A jövevény, Staanz, zenetai illetőségű űrhajléktalan, aki abból él, hogy mások szemetéből menti ki a menthetőt, nem mellesleg pedig azért jött, hogy egy bizonyos Flaxre figyelmeztesse a Moya utasait. Zhaan kérdésére Staanz elmondja, hogy a Flax egy láthatatlan erőtér, amit a zenetai kalózok raktak ki a környéken, hogy foglyul ejtsék, s így kifoszthassák az erre járó űrhajókat. Azonban Staanz gyorsan elveszti érdeklődését a téma iránt, mikor meglátja Rygel előtt a tadek táblát. A varangy megkéri, hogy mutasson neki néhány trükköt.

A modul egyre mélyebbre süllyed a szarba, melyet most a Flax jelképez. Nem elég, hogy a kommunikációs jelek nem képesek kitörni az erőtérből, de a háló még az aksikat is leszívja, és Aerynékra meghitt sötétség borul. Míg Zhaan sikertelenül próbál kapcsolatba lépni a transzporterrel, addig a hackerré avanzsált D'Argo feltörte a békefenntartók nyilvántartási adatbázisát, amiben nem túl szépeket írnak Staanzről. Zhaan hiába próbálja meggyőzni róla, hogy zenetai figyelmeztetni jött, D'Argo attól tart, esetleg éppen a Flax kellős közepébe akarja vezetni őket. Eközben Staanz és Rygel egyre inkább belemelegednek a játékba, a zenetai még egy új lépést is mutat az uralkodónak, mikor is D’Argo felkapja, és vérben forgó szemekkel követel válaszokat mostazonnal. Staanz elmondja, hogy valaha ő is benne volt a csapatban, akik a Flaxet üzemeltették, de a társai átverték, úgyhogy azóta ő óvja az embereket a hálótól, egy kis hála reményében. Ezt bizonyítandó letolja a gatyáját, és megmutatja a börtöntetkóját, ám Zhaant – és érdekes módon Rygelt is – jobban érdekli, hogy Staanz anatómiailag mintha hiányos lenne. A töketlen zenetai csak vállat von: az ő fajuk kicsit különbözik a többitől.

John és Aeryn a modult bütykölgetik, próbálnak életet csiholni a tartalék áramkörökbe, közben Aeryn újabb anekdotákkal szórakoztatja Crichtont a békefenntartók mindennapjaiból. Végül sikerül útjára bocsátaniuk egy hírvivőt. D’Argóra újabb roham jön rá, most épp azért vágja be Staanzet az egyik cellába, mert luxán csizma van benne. Hamar kiderül azonban, hogy nem a haláluk után kirabolt fajtársai miatt dühöng, mindössze jobb alkupozícióba akarja helyezni magát. Felajánlja ugyanis Staanznek, hogy ha az elviszi a luxán hajóhoz, akkor a csillagtérképek kivételével mindent megtarthat belőle. Mondjuk nem értem, Staanz eddig is simán elvihette róla, ami neki kellett, szóval ebben neki nem nagy üzlet van, de ők tudják. Crichtonék megpróbálnak kitörni a Flaxből, de csak annyit érnek el vele, hogy valami kigyullad, Aeryn lába meg beszorul. Staanz és D’Argo a zenetai hajójának fedélzetére mennek, és útnak indulnak egy hatalmas fújtató, egy zöld, brokkolira hasonlító műanyagbabákkal fűtött kazán és a furcsa, fejő mozdulatokkal működtetett műszerfal közreműködésével. Komolyan mondom, már vártam az orálisan, nyelvvel működtethető sebváltót…

A transzporteren nem túl rózsás a helyzet, John és Aeryn már-már feladnák, azonban rájönnek, hogy akkor csak D’Argo és a többiek segítségére számíthatnának, szóval inkább tovább erőltetik az agytekervényeiket. Hiába, ez a bajtársiasság… Staanz hajója rosszabb állapotban van, mint az Ezeréves Sólyom, de az orosz módszer (csak hogy a hajó monitorán lévő cirill betűkhöz igazodjunk) itt is beválik. Néhány rúgás és már mehetnek is tovább. Már feltéve, ha a zenetai kalózok főfeje, a baromi durva nevű Kcrackic észre nem veszi őket, mert az egy dolog, hogy Staanz feketelistán van egykori társai elárulása miatt, de akkor lezárják a Flaxet is, és akkor lőttek nem csak a luxán hajónak, de még a modulnak is. A hülyenevű hajója elszáguld Staanzé mellett – csakhogy egyenesen a Moya irányába. Megy a drót, úgyhogy a legénység felkészül. Jobban mondva csak Zhaan, mert mostanra Rygel piszkosul beszívott valami pipafűtől. Kcrackicet szerencsére nem érdekli a Moya, mivel vemhes, és egy gyors mustra után azt is megállapítja, hogy semmi értékes nincs rajta, úgyhogy már indulnának is. Zhaan azonban van olyan ostoba, és bemutatja neki Rygelt, aki nem elég, hogy sértegeti a rettegett kalózvezért, de még ki is hívja tadek játszmára.

Aerynéknak a bekrepált atmoszférikus rendszer miatti életveszély közepette még romantikázni is van idejük, aztán gyorsan visszatérnek a szerelgetéshez. Hegeszteni kéne, de túl sok a tiszta oxigén a modulban, szóval, hogy ne gyulladjon ki minden, ki kell ereszteni a levegőből, és aztán szkafanderben dolgozni tovább. Ezzel csak az a gond, hogy a két sisak közül a nagy rázkódásban és szikrázásban az egyik eltört. Eközben Staanz gépe egyre inkább kezdi bemondani az unalmast, ráadásul az újabb adag brokkolibaba tűzre vetése közben a jármű szépen felakad a Flaxen. Aeryn előkapja a Rómeó és Júliából ismert szert, és már mondja is a teendőket: gyógyszer bead, oxigén kienged, bibi meghegeszt, ellenszer bead, Aeryn visszatér a tetszhalálból, mindenki boldog. John lehűti a lelkesedését, a törött sisak ugyanis az övé, rá pedig nem jó Aeryné. A hülyenevű majdnem szarrá veri Rygelt tadekben, úgyhogy Rygel beveti a Staanztől tanult trükköt. Ezzel csak az a baj, hogy Kcrackicnek ismerős a lépés. John nem igazán bízik a békefenntartók ellenszerében, úgyhogy megtanítja Aerynt a humán újraélesztésre.

Staanz gépe már-már olyan jónak bizonyul, mint a már említett Ezeréves Sólyom, ugyanis még néhány baba, pár erős odasózás és kissé vadabb fejés után sikerül kiszabadulnia a Flax fogságából. Miután átvették a szívmasszázst és a mesterséges lélegeztetést, Aeryn kinyírja Crichtont, és munkához lát. A Moyán Rygel most már végképp vesztésre áll, úgyhogy tétként felteszi a leviatánt. Zhaan kiakad, ám Kcrackic megnyugtatja: van tapasztalata a vemhes leviatánokkal, visszautasítja a tétet. Rygel újabb próbálkozása azonban már jobban elnyeri a tetszését. Ha veszít, az uralkodó hajlandó elárulni, merre találják Staanzet. A modulon lejár az előre kiszabott idő, úgyhogy Aeryn indulna, hogy beadja Johnnak az ellenszert, azonban leszakad valami izébigyó a plafonról, és kiüti az ex-békefenntartót. Rygel veszít, úgyhogy kénytelen beárulni Staanzet. A hülyenevűnek csak követnie kell a frekvenciát, amelyen D’Argo adóvevője üzemel. A frekvenciát kinézhetik a hajó adatbázisából.

Klasszikus filmes húzás: Aeryn bár magához tér, ám az ellenszeres fiola eltört (persze, és csak egy van). Megkezdődik az újraélesztés. Staanzék érzékelik a transzporterből szivárgó atmoszférát, és ebből, meg az energiajelek teljes hiányából arra következtetnek, hogy Aerynéknak végük. Már a luxán cirkálónál járnak, mikor D’Argónak eszébe jut a tartalékrendszer, de a kísértés túl nagy, hogy megtalálhassa a csillagtérképeken a hazavezető utat. Crichton feltámad, ám a reggeli hírek nem túlságosan biztatóak. Aerynnak nem sikerült befejeznie a javítást, alig fél arnra elég levegőjük maradt. Kcrackic sietve távozik, Zhaan pedig már az üvegpálcikát keresi, hogy folytassa a korábbiakat, ám a végbéltükrözés előtt Rygel közli vele, hogy a Pilóta még a kalózok fedélzetre lépése előtt megváltoztatta a frekvenciát, ő direkt veszített, Kcrackic pedig valahova a világvége és a semmi sarka felé tart ebben a pillanatban.

Aeryn és Crichton a halálra várnak, minden reményük oda, úgyhogy dugnak egyet. Azaz csak dugnának, de az utolsó pillanatban beállít D’Argo, aki rögtön átlátja a helyzetet, de egy kis vigyoron kívül nem jelzi máshogy. Úgy látszik, Staanz elég erősen próbálta rábeszélni D’Argót a közös kutakodásra, mert a luxánnak végül a botkormányhoz kellett kötöznie. Végül az is kiderül, miért szeretett volna Staanz kettesben maradni D’Argóval: fajában ő a nőstény, ráadásul nem is csúnya, és hát megint a dugás. Ez egy ilyen rész. John felajánlja, hogy ő és Aeryn esetleg magukra hagyják a gerlicepárt, de D’Argónak valamiért nem nyeri el a tetszését az ötlet. Odahaza a hajón mindenki lelkizik. D’Argo duplán is felsült: majdnem hagyta meghalni két bajtársát, és habár végül megmentette őket, így elveszett a reménye, hogy megszerezze a térképeket és újra láthassa a fiát. (Ismét csak nem értem: miért nem mehettek vissza utána érte?) Aeryn és John a pillanat hevére és a sok oxigénre fogják a történteket, és esküdöznek, hogy soha többé nem fog ilyesmi történni. Azért a biztonság kedvéért John rákérdez, hogy a fajában Aeryn biztosan nőnemű-e, hátha…

Aeryn: Ha a kiképzés végén hibázol a szimulátorban, meghalsz.
John: Értem. A szimulátor megöl… Már meg sem lepődöm ezen.”

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Llew 2011.06.16. 13:56:51

Végre folyatás. A legutóbbi hv óta legalább ledaráltam a sorozatot.

A nagy Trónok harca lázban a kezdő mondatban "John és Aeryn" helyett Jon Arrynt olvastam. :)

Tipca 2011.06.22. 15:57:35

Igen, végre folytatás. :) Kicsit hosszúra nyúlt a szünet, de se kedvem, se időm nem volt rá sajnos. Most azonban remélhetőleg végig tudom majd vinni.

A Trónok harcát meg egyáltalán nem ismerem, szóval Jon Arrynra csak hümmögök. :D
süti beállítások módosítása