Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1x16

2011. május 26. 16:15 - Hódos Hajnalka

Hát kérem, a Görög Hős csavart egyet az eseményeken, és visszahívta Olgát a Villába. Egyelőre csak ennyit árulok el, hogy ki maradt, ki ment, majd csak a végén derül ki, és tisztában vagyok vele, hogy kora délután nem szokás vodkázni, de teszek rá, emelem poharam magamra! Vagy mondhatnám azt is, Isten a mennybe’, te meg ide menj be! Nem könnyű az élet a Villában, a lányokat rigolyatesztnek vetik alá. Veronika kezd, a borítékban lapuló feladat a cipőpucolás. Na, suvickolok. Persze hogy pucolt már cipőt, csak habbal. Értetlenül nézek, az enyémeket a férjem pucolja, cserébe eltűröm, hogy a rágóját a hűtő szélére ragassza. Veronika viháncolva úristenezik és kenyegeti a cipőt, Alekosz tekintetében a teljes lemondás, minden pillanatban öregszik tíz évet. Veronika kész van.

Alekosz ezt a cipőt akkor vásárolta, mikor beköltözött a Villába. Fél évig hordta. Veronika gyakorlatilag használhatatlanná tette a csukáját. Elmondja, miért. Nem véletlenül volt ott két kefe. A kicsi a felvivő kefe, a nagy a fényesítő. Elég lett volna a fényesítőt használni, az már csak hab a tortán, hogy a cipőfűző – tudtátok, hogy egyesek szerint ez az egyik legszebb hangzású magyar szó? – teljes felülete be van cipőkrémezve. És a belsejébe is jutott. Na, lássuk Barbarát. Az ő feladata ruha elrendezése szobainason, világos? Nem, Veronika nem tud nyakkendőt kötni, az nem baj, mert Alekosz a nyakkendőjét soha nem bízná nőre. Én se tudok, a szomszéd bácsi viszont profi.

Barbi pakolgatja az inget ide-oda, ő is megkapja a magáét, Alekosz nagy becsben tartja a szobainast, ha a fém fogast ráteszi a fa szobainasra, összekarcolódik! Ha összekarcolódik, kénytelen lecserélni, úgyhogy bölcsebb, ha az inget rátesszük. Én is elárulok egy titkot, nem ilyen baracskai drótos hajlította fém fogasra kell az inget lógatni, és akkor nincs gond. Na most Barbi megint elbaszta a mutatványt, az inget nem kell begombolni. Elárulom, miért: ha reggel 4.25-kor kelek és e szeretném érni az 5.15-ös buszt, akkor el fog menni legalább három perc azzal, mire a félhomályban kigombolja, úgyhogy ez veszélyes üzem. És a cipő, ugyebár. Nagy dilemma, hogy a cipőt orral befelé, vagy orral kifelé tároljuk. Újszerű cipő esetén orral kifelé, hogy tudjon benne gyönyörködni, akárhányszor elhalad mellette. Cipőfűző párhuzamosan, elvágólag a cipő mellett, természetesen. Sajnos, a cipőt most nem lehet megfogni, mert valaki – jelentőségteljese pillantás Veronikára – bekente valamivel és ragad mint az állat.

Magdinak is hálás feladat jut, asztalterítés. Magdi nem tud, Alekosz szeme elkerekedik. Hát hogy tálalsz az uradnak, mikor hazajön a munkából? Valaki magyarázza már el Alekosznak, hogy a huszonegyedik században élünk, könyörgöm. Hát semmi nem jó. A szalvéta nem ott van, a kés éle kifelé áll, a fehérboros pohár mindÉg a kés hegyétől öt centire balra van. Nem gáz, csak mindent rosszul csináltál, röhög Olivér, aki a műsorban kézből zabált és tele szájjal járt-kelt, mint láthattuk, úgyhogy jobban tennék, ha hallgatna. Alekosz kifejti, ezek nem rigolyák, ő bizonyok rendszer szerint él, és ezek neki örömöt adnak. Ha valaki ezeket nem tudja, nem gond, de azt nem bírja elviselni, ha hajlandóság sincs arra, hogy ezeket így tegye. Elgondolkodom, nekem van-e rigolyám. Van. Senkinek nem adok a tányéromon levő ételből és külön rádjóújságom van, amiben pirossal van megjelölve, amit feltétlenül megnézek, kékkel, amit valószínűleg és zölddel, amit nem feltétlenül, az evőeszközök sorrendje a fiókban pedig mmkk kanál, villa, kés, és senki nem mosogathat rajtam kívül az ÉN konyhámban. Még anyám se.

A lányok a hűségtesztet sem ússzák meg, Gombi, Jerzsi és Béci rontanak rájuk ordítva. Olivér és Alekosz közös ágyban fekve követik az eseményeket, de a lányok hamar átlátnak a szitán, rövid kvaterkázás a medencénél, Alekosz aggodalmaskodik, Veronikának érzése szerint a Béci típusú pasik jönnek be, Olivér megnyugtatja, szerinte Alekosz tényleg bejön neki. Béciék bemennek italért, Veronika és Barbi összesúgnak, ez teszt. Persze, hogy az! Magdinak Jerzsi udvarol, Alekosz és Olivér elégedettek, mert tartja magát és nőies. Az angyali Magdi jelző után semmin nem akadok ki, ha Magdiról van szó, de most nyeltem egyet. Gombi Barbira nyomulna, Barbi kifarol, ne nézzen így, ő nem egy buta lány! Olivér röhög, a fiúk vadul nekiálltak csajozni, de most már a lányok játsszanak velük! Megfordultak a szerepek a macska-egér harc alatt. Halálosan unalmas jelenet volt egyébként, több piával sokkal többet ki lehetett volna hozni a szituból.

A lányok találgatnak, Barbinak fogsincs, ki fog kiesni, Magdi szerint Veronika, mert Alekosz nem foglalkozik vele az utóbbi időben. Veronika nyafog, Alekosz három napja meg se csókolta, Barbi vigasztalja, Alekosz mindent okkal csinál, nyugi. Eközben Alekosz telefonál. Hogy ki van a vonal másik végén, nem tudni, de elmondja neki, hogy föltűnően sokat gondol rá az utóbbi napokban és szeretne vele találkozni. A csajokhoz levél érkezik, cihelődjenek, mert ma van a szívceremónia. Veronika kétségbeesik, Barbi ki van akadva, bőg, pakol, ki tudja, Floresnek mi jár a fejében? Alekosz puccparádéban ül a fotószobában, az a csizma lassan lerohad a lábáról, jelzem, Lilu szerint elgyötörtnek néz ki, szerintem bazári majomnak. Igen, Alekosz fáradt, mert kuszálódnak a szálak, tisztulnak a képek, jobban el kell mélyednie a lányokban és ez fárasztja. Jó kimondani a gondolatokat, úgyhogy nézzük, Veronika. Elnevette a cipőpucolós feladatot, cseppet sem vette komolyan, poént csinált belőle. Jó kedélyű, lüktető nő, de hogy hosszú távon ez jó-e, azt Alekosz nem tudja. Magdi egy dologra fókuszál, rá. Ezzel nincs is baj, de mégsem tudja eldönteni, rá, vagy a kihívásra. És hát a terítés. Vannak miminumok. Alekosz őszintén sajnálja, hogy Barbi ilyen ügyekbe keveredett, sokkal többre hivatott, mint amit tett. Hogy kompatibilis volt-e az ő természetes élőhelyével? Igen, bár az zavarta, hogy mindenen nevetett. Még akkor is, mikor megmutatta neki a modell vasutat. Óbazmeg. Igen, jól látja Lilu, visszahúzódott egy kicsit a csigaházába, éppen ezért a mai szívceremónia rendhagyó lesz, mert tartogat egy meglepetést.

A szívceremónia kezdetét veszi, Alekosz elmondja a DrágaLányoknak, hogy az utóbbi napokban nem érzi jól magát, valami hiányzik neki, valami nem kerek. Nem boldog. Csakis olyan lányt választ, akiben megbízik és aki figyel rá. Ez a lány nem más, mint Olga. Megszakad a kronológia, néhány órával ezelőtt…. Olga érkezik a rezidenciára, piros-feketében, tűsarkúban, ettől pont egy fejjel magasabb, mint Alekosz és nem véletlen, hogy ő ül a fekete széken. Alekosz meg a fehéren. Alekosz örül, hogy Olga eljött, mindketten hiányoztak a másiknak, de Olga haragszik, hát mert mindenkivel. Az éjszakákért is. Alekosznak Olga mindig felkelti az érdeklődését, egy kicsit magát látja benne. Olga nem érti, akkor miért kiestem és miért most itt vagyok? Mert benne jobban megbízik, mint azokban a lányokban, akik most benn vannak. Bizalmat, nyugodtságot sugároz felé. Míg benn volt, szerette volna, ha kitárulkozik, de megértette, azért nem teszi, mert olyan, mint Alekosz. Gyere vissza és maradj. Olga visszajön és marad és kulcsot kap, Barbi odasúgja Veronikának, mondtam, hogy visszajön, a rémálom bevált. Még egy kulcs van, aki kapja, Olga ellenfele lesz. Mielőtt Alekosz átadná, négyszemközt szeretne mindenkivel beszélgetni, kibaszottul unom. Barbara, milyen lenne az álomrandi? Milyen lenne? Szerelmes vagyok beléd. Kevés, anyukám, tudnék mesélni. És milyen lenne az életünk? Felesleges bármit mondani, Barbikám, Alekosz már lejátszotta, erről is tudnék mesélni. Tudja azt is, hogy az odaadásod határtalan lenne. De már döntött. Azt is tudja, mit érzel, de ez nem számít semmit. Pákisaranyom.

Magdi nem tudja, hogy mit mondjon. Láttál, ismersz, nem tudok mit mondani. Veronika nem kicsit van meglepődve. Nem érti. Nagyon-nagyon nem érti. Hideg az Olga. Nem akarod elfogadni a döntésem? Elfogadom, de csodálkozom rajta. Igen, Olga azért jött vissza, mert hiányzott Alekosznak. Mit érzel most? Megszerettelek. Veronika, ld. fenn Barbihoz címzett szavaimat, de ki tudja, kéz- és lábtörést. Üdv a döntőben. A kulcs átadása előtt Alekosz pátoszos, Barbi, miért nincs benned kétely? Veronika, te sokkal többet tudsz a világról, mint gondoltam volna, melyik az igazi Veronika? Magdi, néha az az érzésem, hogy a küzdelem jobban izgat, mint én! A lány, aki a kulcsot kapja, más, mint a többi, akárhogy teszem próbára, nem törik meg. Talán ilyen a szerelem. Ő Veronika. Veronikának olyan izzadt a tenyere, hogy kicsúszik, Magdival és Barbival szemben meg elpárolgott a bizalom, tipli. Olga és Veronika meg nyugodjanak meg, a következő két álomrandin Alekosz a kemény este után a legpuhább lesz, de nem félreérteni! A két maradék Menyasszony a szívceremónia után rágcsát eszeget, megbeszélik, mennyire gyökeresen ellentétei egymásnak, valamelyik mit keres itt? Olga szerint ő jobb helyzetben van, mert ő volt kinn, tisztában van az érzéseivel, Veronika szerint Olga méltó ellenfél, és mindketten úgy gondolják, ők illenek Alekoszhoz. Én úgy gondolom, töltök még egy pohár vodkát.

Köszi, S.

Címkék: alek
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2011.05.26. 23:37:11

@Zelefánt:
Hinnye...

@Vamp-ír:
Értem már! Kiviteted magad, és leijesztegeted az Olümposzról! Ravasz, nagyon ravasz :D

Zelefánt 2011.05.26. 23:37:39

@Vamp-ír:
Így van. Nem vagyok szesz...izé...xmániás, de azért valamelyik iránt mégiscsak, fél év után különösen...Különösképpen -- ha nem is mind --, de azért erre szerződtek a ribik, és ez a vége felé már egyre inkább látszott...

Hurri Kán 2011.05.26. 23:40:45

@Zelefánt:
No de ha nincs lábad, akkor nem érdeklődsz a maratonfutás iránt, már ha érted hogy gondolom :D

Vamp-ír 2011.05.26. 23:42:10

@gyvy: jaj dehogy, mondom, a másik útra a Zegzótikusra! :)) ott homokos fürdőruhával feküdnék az ágyba pl!Na?? kemény?:D Talán még le is fröcskölném a sós vizzel a nyakkendőjét.. ha nagyon bepöccennék! :))

Vamp-ír 2011.05.26. 23:44:47

@Zelefánt: Ez nem kiinos a csatornának különben? Egy rakás ribancot sikerült beválogatni annak a majomnak, senki nem fogja ilyenkor a fejét?

Hurri Kán 2011.05.26. 23:48:19

@Vamp-ír:
Hú...ez..ez a a nyakkendőfröcskölés ez télleg durva... Sejtettem én eddig is, hogy a nők bizonyos helyzetekben mindenre képesek :DDDD

Vamp-ír 2011.05.26. 23:53:52

@gyvy: :DD Ugye? :)) Nem hiába mondtam én, hogy hazavágnám a palit, pedig nem is szexésnújorkon szocializálódtam! :))
Na csókolom, én meglátogatom a hálót!:) Kellemes éjszakát!

Zelefánt 2011.05.26. 23:55:15

@Vamp-ír:
A bevétel, a cash sohasem lehet eléggé kínos ezeknek.
Ugyanakkor pedig szerintem ők pontosan ismerték -- kiismerhették öt hónap alatt -- ezt a faszt, és ehhez a profilhoz válogatták a ribieszkortot...
És -- valljuk be -- mi néztük is, igaz, sokszor megrendülve, de azért rendületlenül...
Hát így.

Hurri Kán 2011.05.26. 23:55:40

@Vamp-ír:
Neked is, álmodj a nagy A-val :DDD

Hurri Kán 2011.05.26. 23:56:17

@Hαjdu Péter:
A második szabadedzésen Alonso.

Hαjdu Péter 2011.05.27. 00:10:34

@gyvy: és a luvnyáknál? nem ma volt a finálé?

Hurri Kán 2011.05.27. 00:20:20

@Hαjdu Péter:
HA jól tudom, vasárnap lesz :)

Akvyr 2011.05.27. 01:18:44

@Vamp-ír: Szerintem Alekosz egy nagyon durván szociopata ember, szinte teljesen érzelemmentes. Nekem a villában is lejött, hogy csak eljátszik egy szerepet. Most viszont olyan helyzetbe került, ami neki új, hogy tök jól mennek a dolgok, és nem tudja hogyan kezelje ezt, a filmekben látta milyen egy álomrandi, de mégis képtelen megteremteni egy meghitt légkört, vagy őszinte örömöt színlelni, vagy zavarja ha valami eltér a rutintól, mert rögtönözni nehezére esik. Ettől függetlenül én sem értem min sértődött be Olga, settopboxon visszatekertem, elnevez róla egy csillagot, felmennek a buszba, Alek azt mondja érezze otthon magát, nézzen bátran körbe. Olga erre leoltja, hogy nem ő lakik itt, mutassa csak meg. Alekosz azt mondja ez lesz itt a fekhelyük, Olga megkérdezi kötelező e, aztán lefekszik és leszarja Alekoszt aki megpróbál megszabadulni a rózsáktól, erre Olga kiakad, és mondja, hogy el akar menni, meg rakja csak ki reggel, meg Alek igazi oldala meg blabla... én nem értem, eddig is pont ilyen volt, mi volt a töréspont?

Tolve 2011.05.27. 01:49:07

Tulajdonképpen nem pont, hogy KIVÁLÓAN illik egymáshoz két olyan antiszociális egyed, mint Nane-kosz!!! és Olga? Gondoljunk vissza, a "nagy szerelemmel", Évával is állandó húzd meg-ereszd meg, meg egymás valamilyen szintű oltogatása zajlott. Alekosznak talán ilyen kapcsolatra van szüksége (háááát, vagy nem ez a jó szó, inkább ez való neki :)) - helyre, tétre, befutóra, a kulcs az volt, mikor sok adással korábban Olgát rejtvényhez hasonlította. NEM zökkenőmentes kapcsolatot keres /mindezen eszmefuttatás persze azon jótékony feltevésben fogant, hogy az események nem megrendezve vannak, dá?/...

Tordas 2011.05.27. 02:02:43

Milyen szépen mutat a két farok a hitvesi ágyban a képen, itt kérem nincs is miről beszélni.

Azért meglepő,h A. nem indult rá a droidra, pedig toplessben hentergett mellette.Fura ízlése van, mert Szandálra meg rámászott...
Vajon Ildi magától ilyen gyökér vagy ez is küldetés mint a talpmasszázs?

Tordas 2011.05.27. 02:05:15

@Monsanto: Azért mindenkit zavarna ha egy operatőr folyton elvágólag tolná a pofájába a kamerát. Így nem tudja önmagát adni.

Akvyr 2011.05.27. 02:17:22

@Tordas: Igen ezt mindig elfelejtem. Én egy pohár vizet nem tudnék jóízűen meginni ha egy stáb zoomolna az arcomba, nem hogy randizni, valójában nem is értem hogy gondolják. A villa még ok mert ott elfelejtik, hogy kamerázzák őket, de minden más helyzet rettenetes lehet, és az is, hogy direkt nem szabad odafigyelni a kamerára, mert az "nincs ott". Na ja...

Zuzimama 2011.05.27. 07:18:37

Jerzsi már állandó szereplő ebben a műsorban?
"egy hullámhosszon pednülnek" mondta éppen tegnap.

sünikee 2011.05.27. 07:42:34

@gyvy: megfejtettem Olivér zokniféliglehúzós képét: Alekosznak ajánlotta fel a zoknit az eltűnt koton helyett, hogy kezdjen már vmit a lányokkal, húzza azt fel, de Alekosz útközben megggondolta magát (higiéniai okokra hivatkozva) és Olivér félig lehúzva hagyta azt.

avanivi 2011.05.27. 07:46:14

@Zuzimama: Jó reggelt!
Jerzsi egy nagy csalódás nekem,vagy nagyon gyerek még.
Tegnap az "álomrani" a köveken körömcipőben.!!Ma megtudja Olga hogy Verát felhívta ,hazamegy,és marad a Tordas és Vera. Nem értem ,ezek a nők nem nézték a vv-t?

Zelefánt 2011.05.27. 07:46:43

Ezek az egyedek beszélgetni nem tudnak -- nemcsak ők, egyikük sem.
Tajgetosz, mintha felhúzták volna, egymás után végigmegy ugyanazokon a paneleken, amit innen-onnan összeszedett, de ez sem több huszonöt -- sajátosan hangzó -- mondatnál...és ennyi. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy az atomfizikáról, vagy Kantról kellene eszmét cserélniük, de ha egész nap együtt vagy valakivel, akivel...hmmm...mondjuk még terveid is vannak, nem tudom elképzelni, hogy ne találnátok néhány kapcsolódási pontot, ahonnan már el lehet kezdeni...
A ribikből pedig légköri zajon kívül semmi más nem jött az elmúlt három(?) hét alatt, ez rettenetes...

avanivi 2011.05.27. 08:01:52

@Zelefánt: A vv idején mondtam, hogy A nem tud beszélgetni.Mindig kellett egy valaki aki nem kérdez és ő modta a hülyeségeit.Az is pr.volt hogy senki nem volt képes cáfolni a baromságait.Éva és Olivér jóváhagyta amikor A szerint "Siófok Zala megyében van",Béci pedig,hogy a "nagymama, mama papa,ő és az öccse az négy generáció".
Olga most mindent érteni akar amit mond ez a lökött,azt meg ügye hát nem lehet.
Szabad szemmel látni egy csillagot,amit Olgáról nevezett el ??

sünikee 2011.05.27. 08:06:42

@avanivi: nekem is tetszett a körömcipős álomrandi. Nem igaz, hogy Alekosz (mivel tudta, hova mennek), nem szólt, hogy drága Olgika, vegyél már fel az alkalomhoz illő cipőcskét:)

avanivi 2011.05.27. 08:15:52

Elvisz Olgát álomrandira és Veráról beszélget vele,Vera szép, csinos fiatal és i d o m í t h a t ó,ilyen nőről álmodott.
Még szerencse nem öltözött Lenin jelmezbe, szerintem akart, de valaki lebeszélte.

csicserierika 2011.05.27. 08:26:54

Évának nem jósolok nagy média karriert.
Ma a reggeli műsorban volt Olival.
Oli hozta a tőle megszokottat de Éva állandóan közbeugatott és nem mondott semmit, csak mint egy csacska kislány csacsogott a semmiről, ami ugye már nem igazán illik hozzá. Ez a nő el van ájulva magától. Nem tud viselkedni, ezt a Fábrynál is bebizonyította.

lac64 2011.05.27. 08:34:59

@csicserierika: Évával kapcsolatban teljesen egyetértek Veled. A történetei unalmasak, sokszor - nem tudok jobb szót - bunkó és hihetetlenül egoista.

Hurri Kán 2011.05.27. 08:50:22

Jó reggelt :)
Hú, de baromi korán van...

avanivi 2011.05.27. 09:05:18

@gyvy: hány órát alszol naponta kb.?

Hurri Kán 2011.05.27. 09:07:49

@avanivi:
2és 14 között véletlenszerűen :D

Soror Formoza 2011.05.27. 09:08:51

Napok óta próbálok elképzelni egy szerelmes lámpát. (Amilyent A. villabeli ágya mellé akartak tenni a lányok.) Ez az egyetlen hely ahol rákérdezhetek: hogy néz ki, mitől szerelmes?
Csak azért, mert a villában nekem eddig is a lámpa tűnt a legszerelmesebbnek.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.27. 09:11:42

@Soror Formoza: juj, tök jó, h ezen nem csak én agyaltam:D

@gyvy: Várom a kérdéseket, akár:D:D

Hurri Kán 2011.05.27. 09:14:03

@Soror Formoza:
Ne feledkezzünk el a BNM lakhelyéül szolgáló, szív alakú kalickáról sem :)

@ladyandhenk:
szép jó reggelt :)
korán van még, az, hogy a szemem nyitva van és írok, még nem jelenti azt, hogy az agyam is működik :D
De rögvest intézkedek :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.27. 09:14:06

@lac64: Tordas és a felszabadult buli két külön fogalom!

avanivi 2011.05.27. 09:30:15

@gyvy: Hangosan röhögök:)))))))
Nekem is alvásproblémáim vannak.
Ha teheted menj el Sopronba.Mondjuk én nem lakom tőle messze, de abban a városban napi 14 órát alszom.Nem éreztem, hogy fáradt vagyok.A férjen ott vásárolja a bort ,kizárólag "egészségmegőrzési "céllal,ha tehetem megyek vele egy napot aludni barátokhoz.

avanivi 2011.05.27. 09:34:24

@Soror Formoza: Annak biztos nagyon örült Olga,mikor A mondta" olyan vagy mint ez a lámpa".Tök romantikus nem ?

Hurri Kán 2011.05.27. 09:37:44

@avanivi:
Nekem alapvetően nincsenek, csak küzdök némi lábfájással, ami hidegfront előtt egyszerűen elviselhetetlen, ezért nem ment ma az alvás :)
Egészségmegelőző vörösbort mi Szexárdról szállítjuk. :)

@Soror Formoza:
Mint az ágyú :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.27. 09:38:16

@avanivi: igen, kb mint olyan vagy, mint az kés:), kanál:P, villa:P, szalvéta:P, cipőtisztító kefe:P

Soror Formoza 2011.05.27. 09:39:12

@avanivi:
Tényleg, "olyan a burád, mint a lámpáé".
Nagyot nem tévedett, de nem illett a környezetbe. :)

Soror Formoza 2011.05.27. 09:39:57

@gyvy:
Vasárnap kilövi a madárkát :)

avanivi 2011.05.27. 09:57:21

@ladyandhenk: @Soror Formoza: @gyvy: Nagyon sajnálom hogy vége, olyan jól éreztem magam itt a Hajni kuckóban.

avanivi 2011.05.27. 10:00:15

@gyvy: @Soror Formoza: @ladyandhenk: Csak azért sajnálom, hogy vége,mert olyan jól éreztem magam a Hajni kuckóban.

avanivi 2011.05.27. 10:07:13

@avanivi:Az Alekosz szar műsornak,mert nem lesz több hv:((((

Hurri Kán 2011.05.27. 10:08:07

@ladyandhenk:
Úgyszólván tizedmásodpercek kérdése :D

Közben gondolkozom a fejezet címén! :D

avanivi 2011.05.27. 10:11:51

@ladyandhenk: Lefagyott a gépem és önjáró lett.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.27. 10:22:10

Tegnap belenéztem. Ezt az Olgát miért hozták vissza? Láthatóan annyira unja vagy undorodik Alekosztól, mint a ház. Vagy, konteósok riadó(!), megfejtettem, mitől ájulnak be a némberek annyira a Hellén Hősért: valami drog, hipnózis vagy alvás közbeni szuggerálás lehet. És Olgánál, míg kint volt, elmúlt a hatása, ezért csacsogott olyanokat, h "már látom az igazi valódat" "eddig nem ilyen voltál" stb.

Amúgy, ha ez a Veronika tényleg a testéből él(t), jelentkezzen már az a hímnemű, aki rámászna! Most komolyan. 100as mellett dekoratívabb kisebbségiek szobroznak.

csicserierika 2011.05.27. 10:26:35

origon most olvastam, hogy a kacsahajó csak kacsa. Bedőlt neki a blikk és a bors is.

Hurri Kán 2011.05.27. 10:31:52

Alekoszon nem segíthet már csak a piócás ember...

avanivi 2011.05.27. 10:45:49

@gyvy: Van egy fájdalom csillapító gél ami nekem nagyon jó,lehet neked is jó lesz/ha még nem próbáltad/Traumeel

Albino Vernyul 2011.05.27. 10:46:44

@lac64: Ancsa se elvezte.. Szerintem azt a nyakkendot meg Oli nyakara akarta racsomozni, azt probalgatta, hogy lehet legjobban elszoritani vele..:)

Hurri Kán 2011.05.27. 10:48:30

@avanivi:
Az nekem kevés már, sajnos... Fűrész, pótalkatrész jön majd...

mézescsók 2011.05.27. 10:49:21

@Vamp-ír: Szandival bizony így történt. Ha jól emlékszem, akkor valami olyasmit mondott, hogy na, gyere, csináld. Közben feküdt felemelt karokkal, mint valami áldozat, nem pedig úgy, mint aki tényleg belement az aktusba. Szóval eszembe sincs Alekoszt védeni, de ez elég hervasztó lett volna még egy normális pasasnak is. Utána meg még ki is röhögte, mondjuk volt miért. Hogy utána hogyan lettek mégis országos barátosok, arra már nem emlékszem.

@Monsanto: Mi a f...-nak ment akkor vissza Olga? A pasira nagyon ráfér, hogy valaki kiossza, de ha ez a véleménye, akkor nyugodtan maradhatott volna a da szvidanyijanál. (Bár érdekesebb így a műsor!)

@csicserierika: Sohasem lesz esélye ilyen stílussal, viselkedéssel,mentalitással, az önismeret teljes hiányával és még sorolhatnám. Amíg nem változik meg - amire az esély a 0-val egyenlő -, addig sztem ne reménykedjen műsorban. Nem jön rá, hogy nyugodtan akarhatja a dolgokat, de ha nem változtat magán és nem kezdi el építgetni a dolgait (ahogy Anikó, Gigi teszik), akkor ez kevés, a nyomulása pedig taszító? Én egyébként a lottó ötöst akarom, Denzel Washingtont és a világbékét. Ebben a sorrendben. Viszont nem lottózok - a többit már nem is említem -, szóval nehezen jön össze.

@Zuzimama: Van annyi pénzt, amiért minden szarságot bevállal Jerzy. Talán nem is olyan sok. Még a villában szúrta el az imázsát, pedig lehetett volna lehetősége.

Hurri Kán 2011.05.27. 10:53:53

@mézescsók:
A világbékét miért? :)))

csicserierika 2011.05.27. 11:04:48

@mézescsók: ha vennél lottót, az a legsanszosabb, hogy bejön, a többinek kalapáltak :)

Soror Formoza 2011.05.27. 11:05:13

@avanivi:
Igy van Alekosz nősül, mi válunk. :((((

Akármi Áron 2011.05.27. 11:19:29

Bágyadt, langy meleg napot kívánok!DDD

csicserierika 2011.05.27. 11:22:58

@Albino Vernyul: csak tudnám miért ment be Ani, ha annyira derogált neki.
Csak nem a kóchengerért ? :)

Hurri Kán 2011.05.27. 11:26:31

@Akármi Áron:
Köszönöm, viszont.

Vigadjunk, első péntek a héten :D

Albino Vernyul 2011.05.27. 11:29:12

@csicserierika: Szerinted mondhatta volna, hogy nem megyek..?!;)

Akármi Áron 2011.05.27. 11:32:25

@gyvy: A fizetett igaerőmet 14-ig kell még tartani:DDD
Pontosan addig, amíg neked sikerül eddig az intervallumig véletlenszerűen hunyni:-))))))

Nekem az utolsó is e héten!:-)

mézescsók 2011.05.27. 11:34:01

@gyvy: Mert pacifista vagyok. Az agresszió minden formáját utálom.
A felsőbb szinteken pont úgy, mint a magam kis világában.
@csicserierika: Gyanítom én is. Viszont a szerencsejáték sem érdekel, úgyhogy át kell értékelnem vágyálmaimat.

Hurri Kán 2011.05.27. 11:36:09

@Akármi Áron:
Jelen pillanatban úgy néz ki, ebédig kitartok :D

@mézescsók:
Értem :)

avanivi 2011.05.27. 11:36:55

@gyvy: De reméljük hogy sokkal jobb lesz műtét után,minden jót :)))

_most_ 2011.05.27. 11:38:41

@csicserierika: Dehogy Éva tök jó volt eddig minden műsorban, amiben szerepelt, a reggeli is elég kritikán aluli műsor, de amikor Éva van benne, akkor nézhető legalább.

Hurri Kán 2011.05.27. 11:38:52

@avanivi:
Utána jó lesz, igen, és még jobb lenne, ha tudnám már, hogy mikor faragnak belőlem embert :)))

Akármi Áron 2011.05.27. 11:41:09

@gyvy: helyes, utána jöhet egy szundi-bundi, hogy estére a legfölsőbb szinteken legyünk:-)
Most csak sort sor alá tapogatok, pedig már jó régen felvirradt, na de majd éjszaka indul útjára a gyönyör...!

_most_ 2011.05.27. 11:42:19

@lac64: Anikó hozta a formáját, bement, hogy ő nagy sztár, azt nem áll szóba ilyen senkikkel, mint Veronika meg a többi exvillalakó, kivéve Olivérrel, mert ő adja a munkát.

Hurri Kán 2011.05.27. 11:43:18

@Akármi Áron:
Valami belső hang azt súgja, meglesz :D

Aztán jön a kéjszaka :DDD

Akármi Áron 2011.05.27. 11:47:26

@gyvy: Én a gyógyító erejű alvás helyett, megnézem du. a mamánál hogy néz ki egy csibe jártába-menetbe:DDD aztán úgy is, hogy kerüljön a fagyasztóba. (Esetleg Magdi jöhetne barátkozni vele, ha mán kilöködőtt)
Majd a nagy földi cirkulációban megkeresem a borsó sorát,és ha mindez sikeredik kosárba könyörgöm őket.
Este pedig meggratuláljuk magunkat egy gyógyító sörrel! Na szép, gazdag program előtt állok:-))))

Hurri Kán 2011.05.27. 11:49:44

@Akármi Áron:
Már úgy, hogy Magdi kövesse a csibét a fagyasztóba is barátkozás céljából? :D

avanivi 2011.05.27. 11:51:30

@gyvy: Még nem kaptál ídőpontot?

Hurri Kán 2011.05.27. 11:52:15

@avanivi:
Nem. De hát hol van még karácsony? :)

Akármi Áron 2011.05.27. 11:54:11

@gyvy: hát legyen is, jó pihit!

Aztán igyekszünk erről a fertályról is csatlakozni a kéjszakára:-)))

csicserierika 2011.05.27. 11:56:20

@lami83: de lebutázta élő adásban Veront, akit most nem lehúznia kellene, hiszen a lelki társa készül vele eljegyződni.
Meg volt képe azt mondani, hogy elejétől fogva Veront gondolta, pedig úgy emlékszem, hogy rögtön kilőtte, hogy plasztik cica, ami nem jön be Aleknak, helyette Anitát és Évát preferálta, akikre már nem is emlékezünk. Össze-vissza beszél, csakhogy járjon a szája.

Akármi Áron 2011.05.27. 11:56:59

@gyvy: hát darabolva esetleg beférnek, brrr.... hátborzi:-)))

Hurri Kán 2011.05.27. 11:59:00

@Akármi Áron:
MMKK, szeretném már hallani a BNM szárnyának a suhogását, amint a legfölsőbb szintekre ér :D

@Soror Formoza:
És nem is tud :D

csicserierika 2011.05.27. 11:59:25

@avanivi: tegnap mindenki, mert több újság is lehozta, bár túl szépnek hangzott.
Nyugi, azért lesz még ő reklámarc, ha másnak nem akkor pálinkás cégnek.

Hurri Kán 2011.05.27. 12:00:45

@Akármi Áron:
Monnyuk a csibétől könnyű lenne megkülönböztetni... A csibe nem mos fogat a cipőkefével :D

Hurri Kán 2011.05.27. 12:02:00

@csicserierika:
Legfeljebb a Csévi szeszek reklámarcaként tudom elképzelni :DDD

Albino Vernyul 2011.05.27. 12:17:16

@lami83: Oli csak egy csicska, nem ad semmilyen munkat.. Ani az RTL fele van elkotelezve..
Sztarkodas.. Attol nem felek, annal nagyobb onkritikaja van, de ha megis megcsuszna, az anyja majd helyrerakja..:)

lac64 2011.05.27. 12:22:36

@lami83: Hülyeséget írsz. Honnan veszed, hogy nem állt szóba senkivel? Az alapján, hogy az x órás látogatásból bevágtak 5 percet és abban nem mutatták? Olit sem mutatták, valószínűleg azért, mert kettőjüknek komolyabb feladatuk van a műsorban, emiatt inkább a többieknek adtak lehetőséget.
Egyébként én a buliról magáról írtam. Nekem nem jön be az, hogy huszonkettedszerre is az a buli és a jópofaság, hogy férfiak melltartót, illetve női bugyit vesznek fel.

Norcsesz 2011.05.27. 17:00:12

Gyerekek a Ferencvárosi pályaudvar, ahol felszálltak a vonatra!!! Itt lakom mellette :))))

hastáncos · http://www.hastanctanitas.hu 2011.05.28. 11:54:59

"Lilu szerint elgyötörtnek néz ki, szerintem bazári majomnak"

:)))))))))))))))))))

hastáncos · http://www.hastanctanitas.hu 2011.05.28. 11:57:25

@lami83: ja, látszott,h kurvára unja, csak muszáj volt bemenni....
engem is idegesített.
süti beállítások módosítása