Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1 x 15

2011. május 25. 15:00 - Hódos Hajnalka

Nem véletlenül nem nézek híradót a tévében, tegnap megint bebizonyosodott, jól is teszem. Ha elmagyarázná valaki, egyáltalán bír-e hírértékkel az, hogy egy szerencsétlen hülyét görénnyel együtt kellett kimenteni a Tiszából, ráadásul tutajjal nyomult a barom, már hálás lennék. De hogy miért kell ebből még riportot is készíteni, örök titok marad számomra, igaz, nem röhögtem volna magam könnyesre, mikor az intézkedő rendőr azt válaszolta a milyen intézkedéseket tettek kérdésre, a görényt biztonságba helyeztük. Szóval, remek hangulatban vártam az öfit. Megérte. Barbinak szarul indult a napja. Mivel a RTL-nek nagggyon fontos Alekosz boldogsága, felhívást intéztek, ha valamelyik Menyasszonyról van olyan információ, amit eddig nem vallottak be, osszuk meg velük. Megtörtént. Gyere, Barbara.

Barbinak volt egy nagyon rövid életszakasza, egy másfél hónapos dolog. Eszkortozott. Nagyon bánja és megérti, ha emiatt Alekosz hazaküldi. Alekosz bármit megért, mindent el tud fogadni, az égvilágon mindent, csak tudjon róla. Barbi összeomlik, bőg, nem tudtam, hogy nem tudod! Mi vitt rá? Fiatal voltam, kellett a pénz. Az összes pasi megalázta és kihasználta, nem becsülték meg a munkáját, ahol 16 órákat dolgozott, volt, hogy két hétig. Akkor legalább érje meg, de ezt most rosszul fogalmazta meg és nem is bír Alekosz szemébe nézni. Eddig bírt, mert azt hitte, Alekosz tudja. De, nézzen a szemébe. Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Alekosz átöteli, hátsimi. Barbi bevallja a lányoknak is, Veronika kiakad.

Barbi lett volna az utolsó, akiről ezt gondolta volna! Vercsi, ezzel én is így voltam. Veronika kivan és bevonul bőgni a szobába. Legalább szégyellné, vörösödne el, ha szóba kerül, de nem szégyelli! És ő kiállt mellette! Pedig az Andi…..lehet, hogy egy takarítómániás szörnyszülött, de akkor is, ő kiállt mellette! A lányok együtt bőgnek, Veronika ne higgye, hogy erre ő büszke, legszívesebben kitörölné az egészet az életéből! A Görög Hős azonban kegyes és megbocsátó, randevúzni viszi Barbit. Nem mondja meg, hova mennek, de különleges élményekben és örömökben lesz része, én ettől a mondattól Barbi helyében már síkideg lennék. Ajj, Alekosz de régen volt már itt! Kíváncsi lennék, Alekosz hol nem volt még. Jaj, ne. Hát most Barbiban egy egészen érdekes adrenalin kezd úrrá lenni. Na, drágám. Ez egy katapult. Itt a lehetőség, megszabadulhat a démonaitól és a félelmeitől. Kilőjük az űrbe. Barbi abban biztos, hogy fönn nem marad, három-négy gét fog érezni.

Barbarát kilövik az űrbe, a következő négy percben konstans sikoltozás, úristenezés, jézusomozás, nemcsak Barbi részéről, Alekosz a puszta látványtól rosszul van. Hát még ha tudná, hogy kedves kommentelőink közül volt, aki megjegyezte, őt lőtte volna ki, gumikötél nélkül. Barbarának ez az élmény a rettegés foka volt a legfölsőbb szinteken, de bugyit se kell cserélni, mindene megvan. Alekosz nagyon büszke rá, nem, ő nem ült volna föl rá. És a szerelmünk kedvéért? Még azért se! Na, ezért most elviszi Barbit egy nem mindennapi helyre. Egy nagyon bensőséges, bizalmas szférába. Tudod, hol vagyunk? El tudod képzelni? Egy kurva nagy, bevakolatlan ház előtt. Húúú, Barbi most jött rá. Alekosz otthona előtt állnak, na erre én is kíváncsi vagyok. Vája talpig aranyban, ordítva fogadja őket, na, puszi? Milyen érzés itthon lenni? A rezidenciád, édes fiam! Puszi, puszi, Barbi ájuldozik, itt az egész család, apu, öcsi. A kutya is ott volt, de őt nem mutatták. Alekosz körbevezeti Barbit, kevés könyve van, de azoknak mind jelentősége van. Ezek itt például 2004-es kiadásúak, még nem is lapozott bele, csak megvette. És a legnagyobb. A Ben Hur dvd. Barbi kipróbálja a kanapét, nagyon jól érzi magát, olyan boldogság van benne! Szereti az ilyen helyeket. Én nem, sötét van és nem látok ablakot, már a látványtól előtört a klausztrofóbiám, a lambériától meg egyenesen viszketni kezdtem. Pezsgős koccintás, Alekosz mondana valamit, de Vája asszony közelében ez lehetetlen, ráordít, hát hogy érzed magad itthon? Mondj valamit, csesszél le minket, hogy bejöttünk cipővel! Tényleg! Hol az ominózus szőnyeg?? Érintetlenek a vonatok, Alekosz! Igen, a vonatok, Alekosz legféltettebb kincse. Rákészülök egy több milliós makett látványára, nem, játékvonat, sírok. Barbi megnézheti, de nem nyúlhat hozzá. Vája kihívja Barbit a konyhába, hogy megmelegítsék a vacsorát. Apa és fia a vonat előtt beszélget, a tízes skálán tízesen zajlik az élet. Apu szerint sok minden vár Alekoszra, ha kijön a Villából, nem hiszi, hogy biztonsági őrként vissza kell menni dolgozni, nem lesz rá idő. És nézzen körbe, csak egyvalami hiányzik. Az óvszer. Szükség volt rá.

Na, hát Barbi meg meséljen a konyhában! Mesélne szegény, de nem tud, mert az anyósjelölt közbevág, közbekérdez, nem hagyja végigmondani, hagymongyamáááel!! A vacsora Alekosz kedvence, marhalábszár pörkölt, ez meg a nagymama nokedlija. Magukra hagyják őket, nem is bánom, bár innentől kezdve kíváncsi lennék egy Magdi Vája veszekedésre. Barbi itt van és úristen. Hihihi. Úristen. Hihihi. Tiszta zavarban van, meg van illetődve és nagyon értékeli, hogy itt van, mert ez hatalmas dolog. És úristen. Aztán be nem áll a szája, Alekosz öccse mondta neki, hogy szép és csinos, az ő szobája is tele van emlékekkel, mert azok fontosak és ezért őt mindig kinevették meg hülyének nézik, blablablabla, ja és hihihi és úristen. Alekosz kíváncsi még valamire. Hátradőlve fixírozza Barbit és megszólal: hogy mi vagyunk-e már azon a szinten, hogy telepatikusan kommunikáljunk? Felordítok. Nem úgy tűnik, hogy Barbira megnyugtató hatással van ez a hely. Tényleg nem, én is szoktam zavaromban viháncolni, de ez már nekem is sok. Most miért nevet folyamatosan? Fú, én nagyon, fú, de ez, hogy itt, itt, itt, én, fú! Kemény egy nap volt ez neked, megjártad a mennyet és a poklot! Alekosznak meg kemény éjszakája lesz. Most először tölti a Villában a lányokkal az éjszakát. Magdi és Veronika feladatot kapnak, ágyazzanak Alekosznak. Magdi nyugodjon meg, Veronika kreatív. Magdi fehér lepedőben és vörös rózsaszirmokban gondolkodik, Veronikának egészen más ötletei vannak. Mindjárt megszületnek.

Bizti, hogy több párnát raknak az ágyra, hihihi, kicsit veszekednek, ki aludjon Alekosz mellett aztán lázasan ötletelnek. Az éjjeliszekrényen legyen konyak és szivar. Gyertya! Gyertya! Gyertya! Meg valami szerelmes lámpa! Lufi, lufi! Pezső, csoki, eper! Kaviár! Velkám felirat, hogy újra a kulipintyóban! Húbazmeg, mi lesz ebből. Sietni kell, negyven percük van. Magdi ne dirigáljon, na most Veronika elmaszatolta a feliratot, ne nyavalyogjon, csinálja! Érkezik Barbi, hát, Alekosz hazament. Csalódottság, élménybeszámoló, Magdi feje, mikor Barbi elmeséli, hogy a családdal voltak, leírhatatlan, sőt, meg merem kockáztatni, kihagyhatatlan. Olivér a buszban várja Alekoszt és betermelt valami fekete dobozos italból, amiket prosztó módon ledobált a szőnyegre. Kilőtted csúzlival? Valami nem stimmel Barbarával, de a többi lánynál sem. Nem kérdeznek, nem tesznek fel kérdéseket. Amúgy elég jó hangulatú este volt, Barbi még a kutyát is megsimogatta. Hát szép lett az ágy, na. Van ott minden. Rózsaszirmok, lufik, még tangabugyival is teleszórták a lányok, ízléses és kimondottan hívogató.

Alekosz jön, csak lerakja a pizsamáját. Melyik az én helyem, ez? Jézusmária! Veronika kicsit csalódott, mert nagyon igyekeztek. Alekosz bort hoz a lányoknak, Magdi halk, csilingelő nevetésétől csoda, hogy nem robbantak fel a poharak és ezentúl a bebaszásra én is a nagyon jól éreztük magunkat, boldogok voltunk, szerettük egymást mindannyian mondatot fogom alkalmazni. Barbi sipítozik és választaná szét a lassúzó párt, mert nagyon beindultak a dolgok, Veronika nyafog, már két napja nem kapott puszit. Nem is fog, megvan az oka. A háttérben ordít az Utolsó érinté, Barbi üvöltve énekel, aztán Alekosz fekszik a kanapén, mozdulatlanul. Veronika rátekeredik, Barbi odalopózik és egy puszit ad Alekosz szájára, a BNM csivitel a kalitkában.

Köszipuszi, S.

Címkék: alek
409 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akármi Áron 2011.05.25. 15:11:52

hipp-hipp-hurrá, talán 1?

Vamp-ír 2011.05.25. 15:15:46

Mindenki escortozik már rajtam kivül? :))

mézescsók 2011.05.25. 15:20:47

Na, ne má... negyedik?

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.25. 15:21:55

Ez a műsor annyira nem érdekes, mint a VV volt. Tulajdonképpen szar. :) Ennek nem lesz folytatása? Alekosz nászútja? Gyereke nemzése, születése, nevelése, érettségije?

ruzs54 2011.05.25. 15:22:09

na én meg az előzőbe firkálok.

Akármi Áron 2011.05.25. 15:22:57

Mindenki degenerált és ütődött, aki kitervelte ezt a katapultot Barbara számára, és farkukat verve örüljenek, hogy nem történt baj.
Ha valakinek vannak démonjai az Alek és mélyen nézzen magába.
A teremburáját, hogy felizgatott, na!D

Hajni a tömény lambériától, (zártságérzésem van) zsúfoltságtól én is non-stop tüsszögök, mondhatnám orrba-szájba:-)))

ruzs54 2011.05.25. 15:23:35

a fülsexről jutott szembe a következő vicc:a fiú élete első eksönje előtt hallgatja az apja oktatását.-Fiam mindig oda dugd ahová nem engedi!találkozik a csajjal,megtörténik a dolog.másnap kérdezi az apja.-Na fiam ,milyen volt?-hát édesapám,dugtam a markába engedte,dugtam a szájába engedte,dugtam a nunijába engedte.Dugtam volna a szemébe,nem engedte.Ki is basztam mind a kettőt.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.25. 15:23:39

A képeket elnézegetve, a görög gének lenyomták a magyarokat kétszer is. :)))

mézescsók 2011.05.25. 15:28:36

A vonatok miatt meg fogom nézni az öf-t. Idén már látni sem birok több pörit.

Vamp-ír 2011.05.25. 15:35:19

@Akármi Áron: aha... az mi?:) Olyan mint a kupleráj csak nagyobb? :)

Vamp-ír 2011.05.25. 15:37:04

@lami83: Mondom... Alekoszról az első pillanatban már tudtam, annyira tudja mitől döglik a légy! :D Höhö.

Akármi Áron 2011.05.25. 15:55:41

@Vamp-ír: Pont olyan:-)
S nap, mint nap dolog van, na most mondd meg:DDDDDDDDDDDDDDDD

Akármi Áron 2011.05.25. 16:02:14

Hát S. képe félcsöcsi Magduskáról remekre sikeredett, igazi kuriózum:DDDD

Illúzióromboló kockacukor 2011.05.25. 16:04:14

@ruzs54:
Két igazgató beszélget :
- Nagyon perverz nő az új titkárnőm.Azt akarja,hogy a fülébe dugjam a f*mat.
- Mondta ?
- Nem mondta de amikor a szájába akartam adni elfordította a fejét

Vamp-ír 2011.05.25. 16:05:16

@Akármi Áron: :D Izgi.:D Biztos megéri, ha ennyien escortoznak ott. :) Bezzeg én, hullik az ölembe a gyed, havonta! Na?:)
Most olvastam erről a... emberről, hogy saturészegen riasztotta a rendőröket, akik ki is szálltak!:) Hihi:) Elképzelem a jelenetet..

Akármi Áron 2011.05.25. 16:15:31

@Vamp-ír: DDD csak tudod én a rosszabbik a térfélen vagyok, akit basztatnak (s nem mindig szeretem, ha diktálják:-))))
Ha jól megfizetnék, az egészen más lenne, akkor bánná fene:-))
És tán-tán igaz is volt, persze utólag mondhatja, hogy viccnek szánta, a barom!

ruzs54 2011.05.25. 16:17:40

@Illúzióromboló kockacukor: DDD.. na ugye hogy létezik fülsex,alek csak tudja

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 16:21:51

@lami83: Azon sem lepődnék meg, ha nem ebben a műsorban látták volna egymást először Alekosz és a jelöltek zöme.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 16:27:53

@Akármi Áron: A régi mondást aktualizálva: Magdi, kend csöcse kint csüng!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 16:29:07

Szegény Barbi:(, ezek után Alekosznak őt kellene választani, én biztos nem tettem volna meg! Főleg érte...

Akármi Áron 2011.05.25. 16:41:26

@Peter_Cs: DDD hát igen, a régi mondásra emlékszem, de így aktualizálva is remek:-)

szőkerozsdás 2011.05.25. 16:44:21

Én azt várom, hogy Alekosz mikor veszi elő... nem, nem azt, hanem Olivért, hogy ilyen csajokat válogatott össze neki...

csicserierika 2011.05.25. 16:44:32

ajaj, a mai adásban Alek rigolyáit kell teljesíteni. Aki marad, az igazán szerelmes, semmi kétség :)

Akármi Áron 2011.05.25. 16:46:06

@szőkerozsdás: ennyi idő után már AZT is elővehetné, a kutya se róná meg:DDD

Norcsesz 2011.05.25. 16:47:35

@Akármi Áron: :)))Teljesen igazad van
Szerintem lassan a nézők 90%-a azt várja, hogy mikor veszi elő :))

szőkerozsdás 2011.05.25. 16:49:13

Max Szalai Annamária ;)

Akármi Áron 2011.05.25. 16:51:57

@Norcsesz: nagyon-nagyon becses lehet, ha nem dobja be a közösbe:-))))
Vája mama mintha azt mondta volna, hogy jószívű a fiacskája,nem?DDD

Akármi Áron 2011.05.25. 16:53:57

@szőkerozsdás: mert Annuskának sem ÁLL jól a szeme:-))

Norcsesz 2011.05.25. 16:56:29

@Akármi Áron: Olyannyira becses, hogy teljes nyugalomban tartja, nehogy elhasználódjon :D

locsolóember 2011.05.25. 16:58:45

Közel 3 gével repeszteni a legfelsőbb szintig orgazmusközeli élmény.
Aki nem próbálta, nem tudja, mit hagy ki.
Csajoknak bugyicserés.

Holabög Rém 2011.05.25. 16:58:51

Nemtom feltűnt-e valakinek ezen (alekosz.rtlklub.hu/video/129967) a videón, hogy a hazavisszükbarbit műsor egy olyan helyiségben kezdődik, ahol a falon rózsaszín szivecskékben Alekosz és ÉVA!!! képe látható. (1:12-nél kb.
Azért ez bájos, nem? :)

Akármi Áron 2011.05.25. 16:59:21

@Norcsesz: Na akkor a rozsda egye meg:DDDDDDD

Akármi Áron 2011.05.25. 17:00:28

@Norcsesz: jaj,de nem a szőkerozsdás:-)))))))

Norcsesz 2011.05.25. 17:02:12

@Akármi Áron: Természetesen, nem a blogpajtásunk :)))
Ha így megy (illetve nem megy) neki az életben is, akkor komoly rozsda lehet már a műszeren :)))

Akármi Áron 2011.05.25. 17:03:49

@locsolóember: DDD de akkor is csak közeli élmény. Mingyá és mégsem, ments Isten:-))

Akármi Áron 2011.05.25. 17:06:17

@Norcsesz: rozsdamaró van-e még evilágon?:-)

Norcsesz 2011.05.25. 17:13:55

@Akármi Áron: Hogyne lenne :))
Aki megnyeri az első éjszaka jogát, annak pár hektolitert magához kell venni a pipere cuccok mellé :)

bknn 2011.05.25. 17:14:07

@szőkerozsdás:
Megbeszélték ők ezt már, vicc ez az egész, nem feleségkeresés :D

Sólámpa 2011.05.25. 17:15:45

@Holabög Rém: feltünt, de nem értettem, hogy ki tehette oda? Egyáltalán ki csinálta?

Holabög Rém 2011.05.25. 17:18:02

@Sólámpa: gondolom Vája anyuka :)
nyilván, őszintén várja haza a három szakadék valamelyikét mint menyjelöltet :) Az alekosz klán Éva párti

Sólámpa 2011.05.25. 17:24:46

@Holabög Rém: Akkor ez kb. olyan, mint amit anyósom kapott az Ő anyósától: "Szép lány, de egy szőke kék szemű jobb lett volna!"

locsolóember 2011.05.25. 17:26:01

@Akármi Áron:
@Akármi Áron:
Hmm, elgondolkodtató...
De rájöttem a megoldásra - bár meglehet, Hajni agyoncsap -, szóval zsebre kell vágni egy Lepényhalat (kiéhezettebeknek szopós csuka erősen javallt), azzal a delikvens garantáltan eljuthat a leg-fölső-szintekig orgazmusilag.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 17:36:12

@Akármi Áron: A régi mondás illik pl. Benkő Dánielre is többek között.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 17:39:41

@Holabög Rém: Szerintem a VV4 közepétől azon a helyen vannak az Alekosz + Éva szívecskék, csak néha vitték el azokat a NekedValóba és a BVV-ba.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 17:40:22

@Holabög Rém: Lehet, hogy titkos reménységük! :):):):):):)

Akármi Áron 2011.05.25. 17:40:27

@Norcsesz: Ok, és köszi, vette a néni:-)))

Akármi Áron 2011.05.25. 17:43:45

@locsolóember: ja, így könnyebb:-))))))))))))) Sokkal:D

Albino Vernyul 2011.05.25. 17:44:31

Na, ha szepet akartok latni a luvnyak utan, akkor ime, itt vala 4 kep.. De hegeszto szemuveg ajanlott, mert retina karosodas veszelye all fent..:)

http://www.facebook.com/RetroKlub?v=wall&filter=2#!/photo.php?fbid=156314097769123&set=a.156314081102458.37218.132751323458734&type=1&theater

avanivi 2011.05.25. 17:45:19

@Holabög Rém: Szia. Nekem feltünt,lehet a villából valók , Alekosz örizgetett ilyen képeket a szekrényén,Vája mama pedig kirakta.
Most,hogy milliomos talán az Éva sem fanyalog annyira tőle,álompár lesznek még a végén.

ruzs54 2011.05.25. 17:46:22

@Holabög Rém: és azt megfigyelted-e hogy az öccse is ugyanugy hátra teszi a kezét mint a bátyó? 6:41-nél

Akármi Áron 2011.05.25. 17:47:13

@Peter_Cs: Benkő suhancra is illett persze. És Alekosz kend pöcse kinn csüng, még nem nagyon illett:DDD

MegLepke 2011.05.25. 17:56:51

Olivér nyilván a "kurvából lesz a legjobb feleség" elvet követte.

Akármi Áron 2011.05.25. 17:58:02

@MegLepke: és ezt nyilatkozta valahol Vája asszonyka is tegnap:D

Talpig Jimmy 2011.05.25. 18:03:03

Ez a két Nagy-gyerek úgy néz ki, mintha Vája szűznemzéssel szaporodott volna.

Back Jauer 2011.05.25. 18:10:28

Én is escortoztam...egy Forddal.
Ez a Vája meg olyan, mint a madár... ijesztő. :D

.lll. 2011.05.25. 18:25:03

@Back Jauer:

nekem is volt Escortom,még jó,hogy eladtam,
Vája mama pedig felér egy kiadós jégesővel

MegLepke 2011.05.25. 18:34:56

Lehet, hogy én meg azon tanultam vezetni - mintha így emlékeznék -, tehát én is escortoztam? Faszom.

Akármi Áron 2011.05.25. 18:35:09

@MegLepke: igen, utána néztem,nem is tegnap, hanem ma a kapu.hu hírei között volt, hogy Vája azt mondta,a kurvákból lehet a legjobb feleség.
Lehet, hogy hallgatózott nálad Vája asszonka?:DDD

Akármi Áron 2011.05.25. 18:36:50

@feszület: de mindenképpen jól sikerültek:DDD

Vamp-ír 2011.05.25. 18:42:49

@Akármi Áron: Hát tessék visszabasztatni!:))
A szóvivő elismerte, hogy kint volt a rendőrség, de mindent rendben talált. :)

Vamp-ír 2011.05.25. 18:45:06

Ezt különben ki bizonyítja, mármint hogy kurvából jó feleség lesz?

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.05.25. 18:52:31

"Miért nem szeretnek engem a nők?"

szomjasoazis.nolblog.hu/archives/2011/05/05/Nyelvespuszit_akart_adni_-_Petri_Gyorgy/

"Belelógatta azt a ronda nagy
piros nyelvét a számba.
A meztelen számba. És nem hord nyelvtartót sem."

Hurri Kán 2011.05.25. 18:55:35

Sziasztok :)))

Az ott a Kisalekosz a 3. képen? Nem értem a szüleit... abban bíztak, a 2. majd jobban sikerül?

Hurri Kán 2011.05.25. 18:56:22

@oázis:
"azért nem volt eddig túl sok nőm
mert a hátamon túl sok a szőrtüszőm"

by Dolák-Saly...

MegLepke 2011.05.25. 18:58:35

@Akármi Áron: megnéztem azóta én is. Hát, nem hiszem, hogy Vája mama olvas a gondolatomban, mert akkor inkább eldugná a fiacskáját a média elől...:)

Vamp-ír 2011.05.25. 19:00:50

@gyvy: szerinted észrevették egyáltalán, hogy valami nem stimmel?:)

Akármi Áron 2011.05.25. 19:07:39

@MegLepke: görög asszonka létére, jól megtanulta a fontos mondásokat:DDD

@Vamp-ír: na azért van itt ész temérdek a visszabasztatásra, háromévtizednyi elkötelezettség után pláne:DDD

Ja, a rendőrség mindent rendben talált, látták, hogy a hibás Alekosz bébaszott:DDD

forexfelix 2011.05.25. 19:10:41

Alek kefélni tanitja a felfújt szájú veronkát :)

Hurri Kán 2011.05.25. 19:11:53

@forexfelix:
Vak vezet világtalant?

@Vamp-ír:
Nem tudom... lehet nekik EZ a természetes, a normális állapot :D

forexfelix 2011.05.25. 19:12:13

Alegjobb szerződést Oli kötötte, folyamatos zabálást kötött ki magának :)

Vamp-ír 2011.05.25. 19:14:05

@Akármi Áron: értem , profi "escortosz" vagy. :O)
Engedjenek a közelébe egy cipőkefével, könyörgöm! :D

Vamp-ír 2011.05.25. 19:15:36

@gyvy: hát milyen büszke szülők! :)

Townsend 2011.05.25. 19:18:42

Magdi le van szedálva? Vagy csak alek halálnemén gondolkodik.

Hurri Kán 2011.05.25. 19:19:39

@Vamp-ír:
Azt én megértem, hogy minden cigány a maga lovát dicséri, de most, hogy nézik a műsort, nem gondolják végig, hogy hol rontották el?

rianna 2011.05.25. 19:19:44

tudósítsatok, én clooney-t nézek:)

guruló nokedli 2011.05.25. 19:19:59

Sziasztok lányok-fijjúk, rég nem szóltam be, nem volt időm, de azért olvasgattalak hébe-hóba bennetetek... most sorvasztom az agyam a műsorral, de azt hiszem hogy nemsokára leöntöm magam benzinnel, egy égő fáklyával az Árpád hídra futok, átvetem magam a korláton, zuhanás közben felgyújtom magam, és becsapódás előtt elroppantom a számba bekészített a két ciánkapszulát a fogaimmal....
anyááááám meddig mehet ez még lefelé????

Hurri Kán 2011.05.25. 19:22:25

@rianna:
Futó üti a parasztot, aki éppen rosál...

avanivi 2011.05.25. 19:26:58

Ezt a f@szt valaki miért nem rúgja már tökön?
Most hivja Olgát !! Sokat goldol rá!

Akármi Áron 2011.05.25. 19:27:23

@gyvy: vak vezet világtalant, itt a pont!DDD

rianna 2011.05.25. 19:27:33

@guruló nokedli: nem kell ennyire komolyan venni. Épp tegnap beszéltük, hogy van még mód folytatni, szóval ne gyújtsd fel magad időnap előtte:D

@gyvy: nem értem, de köszi a választ:)

Akármi Áron 2011.05.25. 19:29:21

@Vamp-ír: hát igen, szerénytelen leszek: profi, de csoda ennyiév gyakorlat után:DDDDDD

Hurri Kán 2011.05.25. 19:29:36

@rianna:
Én sem nézem a műsort, gondoltam, hátha sakkoznak :)))
Tegnap belenéztem, 24 másodpercig bírtam, tovább nem.
Szóval megemelem Hajni előtt a szalmakalapomat :)

guruló nokedli 2011.05.25. 19:33:32

@rianna: Köszi, mégis az életet választom... :-) ezek most mit sápítoznak, hogy jéézusom, ma van a ceremónia??? Mit gondoltak, örökre ott szógálhattyák az urat???

rianna 2011.05.25. 19:33:52

@gyvy: hüje:DD
az tényleg megtörténhet, hogy sakkoznak. Vagy, hogy magdi alatt leszakad a katapultszék...

guruló nokedli 2011.05.25. 19:35:12

Virslinél beakadt a tűűűű :-)

Hurri Kán 2011.05.25. 19:35:28

@guruló nokedli:
Márhogy Zeusz korcs leszármazottját? Vagy milyen urat? :D

@rianna:
Addig ájjá fél lábon míg megin segítek majd :PPP

Hurri Kán 2011.05.25. 19:36:09

@guruló nokedli:
Hová? Billegetik a barázdáját? A hellén a mikro-barázdabillagatőjével?

rianna 2011.05.25. 19:39:03

@gyvy: jaj te, ez nem igazi lehülyézés volt, hanem olyan kedves, baráti:D

Townsend 2011.05.25. 19:39:27

Természetes élőhelye. Aleknak.

guruló nokedli 2011.05.25. 19:39:42

"Látta a természetes élőhelyemet" by Alek...

fran7 2011.05.25. 19:40:48

Woody Allen mondta: A feleségem olyan gyerekes, elsüllyesztette a papírhajókat, amivel a kádban játszottam fürdés közben.

noel778 2011.05.25. 19:40:52

Vája vs Magdi, csúcsszuper:-D Én mondjuk azt nézném meg, amikor Magdi egy fagyasztott bordával tarkonbassza Alekoszt egy vitájuk alkalmával (just for fun, ha már annyira lökte, hogy ő megszelídül mellette ám). Hajni gratula a posztokhoz, a stílusodrol mindig Lorelai Gilmore jut eszembe:-D

Hurri Kán 2011.05.25. 19:41:18

@rianna:
Tudom ám én, hogy a nők utólag mindent megmagyaráznak :DDD

Townsend 2011.05.25. 19:41:56

@Townsend: A Nat Geo-t is nézi ezek szerint.

dr. gernika 2011.05.25. 19:43:12

Jujjdeizgiiii vajon kit hívot? Évát vagy Tündit?

guruló nokedli 2011.05.25. 19:43:42

@gyvy: szerintem mikronnyi sincs neki. A heréi sem szálltak le, és katéterrel pisil... :-)

Spéter46 2011.05.25. 19:44:42

A kurvaéletbe, lehet nyerni egy csomag kutyaeledelt!
Ezt eddig senki nem mondta nekem. Most a végén kell megtudjam?

guruló nokedli 2011.05.25. 19:44:51

@gernika: Szerintem a Tordast hívta. Rájött, hogy csak vele lehet bódog...

Hurri Kán 2011.05.25. 19:44:55

@guruló nokedli:
Akkor megállapíthatjuk, hogy ez még csak a szexkiborg béta-verziója?

Hurri Kán 2011.05.25. 19:45:25

@Spéter46:
Újszülött, vicc, stb. :D

csicserierika 2011.05.25. 19:45:26

holnapra kérünk egy fotót Oliról és Alekról a baldachinos ágyban :)

ruzs54 2011.05.25. 19:46:09

nagy becsben tartja a vasut modelleket?? a mosogatótetején??

rianna 2011.05.25. 19:46:31

@gyvy: hogy te mennyire értesz a nőkhöz:D És a lepényhalakhoz...

Ayesha, van egy ötletem. Alapítsunk egy céget és legyünk elbocsátási szakemberek, mint Clooney a filmben.

Hurri Kán 2011.05.25. 19:48:18

@rianna:
Egyik előző barátnőm lepényhaltenyésztő volt :DDD

Jajj, ez egy jó filmje a Klúninak, láttam :)

guruló nokedli 2011.05.25. 19:48:28

@gyvy: ááh még az sem... max delta-verzió... a bétában már van neki, de nem működik, és a legutolsóban már van, hataalmaaas, és műűűűxik!!!! :-))))

fran7 2011.05.25. 19:48:45

@guruló nokedli: :) Ha ő jönne akkor tényleg meglepődnék.

Akármi Áron 2011.05.25. 19:49:33

Alekinnnnyó és ha te nem tudsz dugni, akkor mi lesz a násszal? Bár ez lófaszpicsa ahhoz, hogy nem tudnak cipőt boxolni, teríteni stb. Mégis csak őrület ilyen arákkal hosszú távon élni. Tök igazad van, nagyon-nagyon megértem!DDDDDDDDDD

Spéter46 2011.05.25. 19:50:14

Most jön Olga Putyinnal és hozza a MOL részvényeket!

Hurri Kán 2011.05.25. 19:51:20

@guruló nokedli:
No de ha eddig nem boldogult, akkor már a piócás ember sem tud rajt' segíteni :)))

@Akármi Áron:
A Pinainas lészen a megoldás, ezt Stevie Wonder is lássa :DDD

fran7 2011.05.25. 19:53:05

A legfontosabb dolog, mit akarok én. Azért így nehéz, komoly, tartós működőképes kapcsolatot építeni, működtetni.

dr. gernika 2011.05.25. 19:53:20

Yesss! Ezt ti tudtátok?

Spéter46 2011.05.25. 19:54:09

"Doszvidányia Olga" = A viszontlátásra Olga

fran7 2011.05.25. 19:54:16

@Spéter46: Nem hozza hanem viszi cserébe a fehér lóért.

ruzs54 2011.05.25. 19:54:57

megjött olga és azt mondta alokosz,hogy daszvidanya olga, DD

Spéter46 2011.05.25. 19:55:24

Ide nekem a koronát!!!!!!!

guruló nokedli 2011.05.25. 19:55:37

Olga for president!!!!!!!!

rianna 2011.05.25. 19:56:41

@gyvy: ühüm, és Vera Farmiga is jó nő.

na belenéztem, olga hogy került ide?

fran7 2011.05.25. 19:56:57

Lány unokatesóm mondta és igaza van Olga agresszor lesz ebben a kapcsolatban. Szerintem Alek ezt nem mérte fel. Bár ha Váját nézzük, akkor Alek biztosan vonzódik az agresszorokhoz. Azért spanja Oli is.

Townsend 2011.05.25. 19:56:58

Remélem, Olga jól elgyepálja.

Hurri Kán 2011.05.25. 19:57:07

@fran7:
Olgát lóra cseréli, vagy mi történik itt??? :D

Spéter46 2011.05.25. 19:57:38

Hol van ilyenkor Penelope????

guruló nokedli 2011.05.25. 19:58:32

Lyányok arca prájszlesssz!!

B.Andita 2011.05.25. 19:58:33

Olga helyében, mutattam volna akkora lópikulát, hogy be sem fért volna a képernyőbe. Tudom...szerződés...de akkor is!!!

Spéter46 2011.05.25. 19:58:39

Ez bebaszott Verának, és a földre vitte!

fran7 2011.05.25. 19:59:43

Azért alaptípusok maradtak benn. A mindenre rácsodálkozó, a lány aki a legrosszabbra számít, a lány, aki nem lepődik meg semmi. Vera, Barbi, Magdi.

Hurri Kán 2011.05.25. 20:01:20

A Pinainas 3 másodpercig nem zabált!!!

.lll. 2011.05.25. 20:01:59

ennek a bárisnyának akkora keze van mint egy teniszütő,szerintem diszkoszvető lehet

Townsend 2011.05.25. 20:02:09

Nem botoxos ez a Magdi?

Hurri Kán 2011.05.25. 20:03:04

Valami azt súgja (belső hang) lesznek még itten meglepetések :D

fran7 2011.05.25. 20:03:47

@gyvy: Szerintem ez már Olinak is sok. Ezért evett eddig, hogy a dramaturgia megfelelő pillanatában abbahagyja. A tragikus végkifejlet csúcsán. Bár lehet a Szurgut ezt kérte cserébe. Olgát vissza Alekosz sójába. Viktor meg elintézte.

Hurri Kán 2011.05.25. 20:04:06

@lófő:
Az. Fogadni mernék, egyedül vág disznót.

Spéter46 2011.05.25. 20:04:09

Olyan ez mint egy ló-árverés.

Talpig Jimmy 2011.05.25. 20:04:30

Olivér elrontotta a gyomrát... 10 perce nem eszik

Townsend 2011.05.25. 20:04:50

Magdi nehéz eset. Szó szerint.

Hurri Kán 2011.05.25. 20:05:08

@fran7:
Látod, mekkora úr a nézettség? :DDD
Mir nekünk hamufelhő, állami Mol-részvényvásárlás, ha a népnek Olga kell :D

Hurri Kán 2011.05.25. 20:05:42

@Townsend:
Ha beteg, mindig súlyos beteg?

fran7 2011.05.25. 20:06:32

@feszület: Azért ez fontosabb kérdés, mint hogy Alek, mit vernyog a maga magányában.

.lll. 2011.05.25. 20:07:21

@gyvy:

méghozzá vaddisznót!

guruló nokedli 2011.05.25. 20:08:24

@gyvy: Persze, hogy lesznek, Alek végül a narancsárga madarat választja!!!!

Hurri Kán 2011.05.25. 20:08:26

@lófő:
Természetesen. Ha ránéz egy disznóra, az rögtön megvadul.

fran7 2011.05.25. 20:08:27

Az ornitológusok mit szólnak ehhez a röptetéshez?

Hurri Kán 2011.05.25. 20:09:37

@guruló nokedli:
Az is lehet. Jujj, tegnap láttam egy képen azt a szív alakú kalitkát. Nem tudtam, hogy Győzike lakberendezője is besegített :DDD

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.25. 20:09:55

Olga miatt újra elkezdem nézni a műsort! Tyuhéj!!

nosce 2011.05.25. 20:11:38

@gyvy:
a szív alakú kalitka az csakis Gombi lakbarendezőjétől származhat :)

Akármi Áron 2011.05.25. 20:12:46

Juhé, Olgát csak visszatapsolták.
Csak hát nem Alekoszhoz való, nagyon nem, jóval fölsőbb szinteken van Olga. Remélem magában ezt tudja.

Hurri Kán 2011.05.25. 20:13:17

@nosce:
Az is lehet :D

Olgáról nekem mindig a Picasso kalandjai balett-jelenete ugrik be :D :D :D

csicserierika 2011.05.25. 20:13:22

@gyvy: mond vissza a tüzifát :)

nosce 2011.05.25. 20:13:36

@gyvy:
amikor Balázs mondta h Alek felhívott valakit, tudtam h Olgát hívta le is írtam valahova :)

Akármi Áron 2011.05.25. 20:14:53

@gyvy: jaj egy pöttyet morbid, de nem rossz:DDD

nosce 2011.05.25. 20:16:20

@gyvy:
sztem nem láttam, de pótolom :) viszont a cipő belsejébe nem kenek cipő krémet :)

nosce 2011.05.25. 20:16:54

@gyvy:
mert kapunk olajat mostmárr télire :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:17:14

Valaki összefoglalná egy pár mondatban, h mi történt? Pont vendégek jöttek:(

nosce 2011.05.25. 20:18:31

@nosce:
de azérr várjál ne add el a tüzifát, mert ha Alek nem Olgát válassza vasárnap, mégse kapunk gázt :)

csicserierika 2011.05.25. 20:19:25

@gyvy: mert mégis kapunk gázt :)

Talpig Jimmy 2011.05.25. 20:19:38

és egyébként visszajött az Olga

nosce 2011.05.25. 20:20:15

@ladyandhenk:
röviden: Alek Olgának meg Veronnak adott kulcsot, a többi meg elsomfordált, Olivér örült és nem falt közben kb. ez :)

fran7 2011.05.25. 20:20:18

@ladyandhenk: Alek rájött, hogy az a legfontosabb, amit ő akar, Így felhívta Putyint, aki Olgát ajánlotta fel. Vagy Olgát hívta fel, aki Putyin közbejárására visszament.

Hurri Kán 2011.05.25. 20:21:02

@nosce:
Linkeljem neked a balett-jelenetet? :)

@csicserierika:
várok még egy kicsit ezzel a tüzelő-kérdéssel :)

nosce 2011.05.25. 20:21:08

@csicserierika:
ezt még ne kiabáld el :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:22:29

@nosce: @fran7: oh, nincs Barbi???????????? Még jó, h nem láttam.

Basszus, Olga bezzeg van! Különleges meg minden, de épp eszű férfinek kell egy ilyen domina?

@feszület: ez is vmi, na:)

csicserierika 2011.05.25. 20:22:29

@gyvy: @nosce: no igen, várjuk meg a vasárnapot, mert Alek nemzetgazdasági kérdésben fog dönteni :)

sanya64 2011.05.25. 20:23:03

hát gyerekek, én ma csak a végit láttam, de arról van szó, hogy a kettő azér repült, mert kurvinszkaja-gyanúsak, Olga meg azér került vissza, mert ő bezzeg a jókislány, és a közönség is őt preferálta?...

fran7 2011.05.25. 20:25:48

@gyvy: Remélem már csak a jövő évit tervezed, mert ki is kell száradni annak a fának.;)

nosce 2011.05.25. 20:26:58

@ladyandhenk:
"h, nincs Barbi???????????? Még jó, h nem láttam."

Mondjuk Aleknál lehet az is h végül a 2 benti csaj helyett Barbi kapja a kulcsot :), de azérr az h qrva volt levon pár hímvesszőt az értékéból :)

Talpig Jimmy 2011.05.25. 20:28:29

már megint hülyék a politikusok.
Ők nem tudták megfejteni, hogy miért pont most lehetett visszavásárolni a MOL részvényeket.

nosce 2011.05.25. 20:28:54

@csicserierika:
"várjuk meg a vasárnapot, mert Alek nemzetgazdasági kérdésben fog dönteni :)"

most akkor Alek vasárnapi döntésére várva longoljuk a buxot vagy shortoljuk ? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:29:11

@nosce: hát, na; attól még aranyos volt és amúgy is csak másfél hónapig; legalább nem karót nyelt! Jó, tudom, inkább mást:P:P:P

Hurri Kán 2011.05.25. 20:30:53

@ladyandhenk:
Halad a korral... Az egri nők anno a kardjukkal harcoltak, a maiak a hüvelyükkel :D

rianna 2011.05.25. 20:31:42

@gyvy: hát ez a csalfa nőszemély, erre nem számítottam:) (még mindig a film)

Azt egyébként mivel indokolták, hogy olgát visszavették?

nosce 2011.05.25. 20:33:11

@gyvy:
hüvelygombával :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:33:23

@gyvy: ez a 21. század:), te is ilyen nőre vágysz, mi? :)

Amúgy én bírtam Barbit, ő illik kizárólag Alekhoz, meg még a festőnő volt az, aki esetleg!

ez üres? 2011.05.25. 20:34:18

csak addig kell Olgának,amig megkapja az állampolgárságot, addigra elfolyik a lé is!Most ki fog kapálni Vájának?Mert Olga nem, az biztos!

Akármi Áron 2011.05.25. 20:34:20

@sanya64: szerintem is a nép akarata miatt hívták Olgát vissza, biztos olvasták a blogot, mennyien hiányoltuk:DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 20:35:25

@rianna:
Fogalmam sincs :D

Ez már a vége a filmnek, amikor összejönnek? :)

@nosce:
Az egész film az, érdemes megnézni :)

nosce 2011.05.25. 20:37:19

@ladyandhenk:
na de h Barbi qrva volt, tudná Vája asszony tyukjait hitelesen etetni ? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:39:33

@gyvy: aki pl Barbi mesterségét űzi:D, pl sok mindent tudhat itt-ott:P:P

@nosce: igen, tudná, ellenben arisztoGráciával! Bizony! Megjegyzem, én is tudnám, sőt kapálni is tudok!:)

Hurri Kán 2011.05.25. 20:40:59

@ladyandhenk:
Ó, nem.... Amióta itten megismertelek, én csak arra vágyom, hogy bekerülhessek abba a bizonyos könyvbe ;-)

Akármi Áron 2011.05.25. 20:42:08

@rianna: csak Balázs hülyült, hogy Alekosz nagy taktikus, hiszen sakkozni is kiválóan tud, várható volt a meglepke:DDD

_most_ 2011.05.25. 20:42:47

Olga tényleg vulkáni, vagy Balázs csak viccelt a végén?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.25. 20:43:18

@BGy:

Mi van? visszahozták Olgát?

Pedig én már azt hittem megmenekült.
Na mindegy, elmennek együtt a görög szigetre, aztán majd jól otthagyja, mármint Olga ezt az Alekosz nevű kis pcst. Nem hiszem, hogy Alekosz fel tudna nőni Olgához. Olga egy sztár. Nem tudom már eleve hol találtak rá. Hát ő garantáltan minimum egy modell, vagy színésznő. Intellektuálisan meg sehol sincs hozzá képes Alekosz. És nem tűröm, hogy Olga tisztogassa Alekosz cipőjét.

Egy dolog tuti, hogy Olga nem fog beköltözni a lambériás kocsmába. Iszonyú nyomasztónak nézett ki a képernyőn... Egészen biztosan rábírja majd Alekoszt, hogy birtokba vegyék a nyeremény lakást.

Aztán rövid intermezzó után, good bye Alekosz!

Most viszont megyek bepótolni a mai adást!

rianna 2011.05.25. 20:44:00

@gyvy:
Amikor elmegy a nőhöz, és látja, hogy családja van. Mondjuk, szoktam elégtételt érezni, mikor egy nő mondja egy férfinek, hogy de hát mindketten tudtuk miről van szó, de most megsajnáltam Georgie-t:D
Meg akartál téveszteni, senki nem jött össze senkivel:)

ez üres? 2011.05.25. 20:44:52

@nosce: Ő falusi lány, neki mindegy, hogy szórja a magot, vagy szóratja!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:44:53

@gyvy: oh, engem, rögtön meghatódom. Aztán ha én is fent vagyok ilyen oldalakon?:P Ki kell érdemelni, h bekerülhess a könyvbe!:D

Hurri Kán 2011.05.25. 20:45:47

@rianna:
Az a helyzet, hogy a filmet csak úgy szakaszosan láttam... mer' nem egyedül néztem, na ;-)

Hurri Kán 2011.05.25. 20:48:04

@ladyandhenk:
Kiérdemelni??? Én kérem csak exkluzív kiadványokba kerülök be, szóval vegyék a szerzők megtiszteltetésnek, hogy szerepelek benne :P

Ha meg Te is fenn vagy ilyen oldalakon, hát jó vastag lesz a könyv, na és? :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:51:43

@gyvy: oh, esetleg aranyozott, díszkötetetekben? Valahogy meg kell tölteni a könyvet, benned meg nem bízom annyira, h A TE KORODBAN képes vagy megtölteni egy 500 oldalas regényt:D:D:D

Hurri Kán 2011.05.25. 20:54:21

@ladyandhenk:
Miért nem? Ez a baj a mai fiatalsággal, türelmetlen. Hát hol van az előírva, hogy 2 nap alatt kell a teljes anyagot összeállítani? :DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 20:54:59

Ja, és Olga természetesen sztár, szerepelt a Picasso kalandjai c. filmben :D

MegLepke 2011.05.25. 20:57:04

Jól lemaradtam, bazz, ez aztán médiatörténelem, meg a csűrcsavar! A nyilatkozatok alapján sejteni lehetett, hogy Olginak még szerepe lesz. Mondjuk én aszittem, hogy a zifjú párt kalasnyikovval várja a villa előtt.

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 20:57:30

Na, most vontattak haza, úgy néz ki, a motor mehet a méh-telepre.
Most mi van? Olga visszament? Hogy? Miért? És miért pont Olga?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 20:57:32

@gyvy: no igen, de mindennap öregebb leszel, kifogynak a betűk, elfogy a tinta...:P

Hurri Kán 2011.05.25. 20:58:48

@ladyandhenk:
Ó, azt újra lehet tölteni :PPP

Akármi Áron 2011.05.25. 20:59:08

@MÁRIA TERÉZIA: egyetértek, remélem Olga az álomutazás után agyőt mond, még a nyereménylakásba se óhajt vele menni. Ha esze van, már pedig temérdek és elég rafinált is, nem beszélve, hogy a két hét elegendő volt neki ahhoz, hogy felmérje ki ez a görög negyedisten:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 21:01:45

@Hódos Hajnalka: tegnap már benne volt a blikkben..., de örülök, h most nem csak én maradtam le:P, ja, de neked látni kell:(:):):)

Részvétem a motornak!

Hurri Kán 2011.05.25. 21:02:34

@Hódos Hajnalka:
Nem tudjuk :)

Mi történt a járgánnyal???

csicserierika 2011.05.25. 21:02:40

@Hódos Hajnalka: mert Aleknak hiányzott és most jönnek az álomrandik és belegondolt, hogy a Barbi le sem fog esni a nyakáról miközben állandóan vihogni fog, Magdi anyus pedig megenné reggelire.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 21:05:46

@csicserierika: hát, de basszus, Olga nem enné meg?

@gyvy: lemerül, kiürül a patron előbb-utóbb:D:D:D

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 21:06:35

Fogalmam sinc, mi baja a kocsinak, de ölég csúf hangja volt, azt meg az életművész apámtól tudom, hogy ilyenkor a legrosszabb dolog, amit tehetünk, hogy újra meg újra megpróbáljuk beindítani. Úgyhogy ma elmorzsolok egy rózsafüzért, holnap meg megtudom, hány számjegyű betegsége van. :S

csicserierika 2011.05.25. 21:08:23

@ladyandhenk: akkor már inkább Olga egye meg, úgy van vele :)

Akármi Áron 2011.05.25. 21:09:24

@fran7: ebben nem is kevés logika van, elgondolkodtató:DDD

@csicserierika: és jó lenne, ha sürgősen postázná is az arra érdemeseknek a magánnyugdíj befizetések általi hozamokat forintra pontosan. Még szép,intézkednünk kell írtó gyorsan:DDD

MegLepke 2011.05.25. 21:10:40

@Hódos Hajnalka: hívd fel Alekoszt. Biztos ehhez is ért, megjavítja a legfölsőbb szinteken.:D

Hurri Kán 2011.05.25. 21:11:03

@ladyandhenk:
Te mostan kifogásokat keresel? No mindegy is, akad még könyv, amibe örömmel veszik, ha írok :PPP

@Hódos Hajnalka:
Jájj, ez nem hangzik túl jól...olaj meg ilyesmi volt benne rendesen, nem?

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 21:12:29

@MegLepke: inkább iszom egy sört :)

@gyvy: izé. én nem a tipikus női sofőr vagyok, már megbocsássá.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 21:14:18

@Hódos Hajnalka: te?????????

A HOGYVOLT ÍRÓDEÁKJA és igen sokan sztárolnak téged, szeretnek! És neked muszáj végig szenvednek ezt a két szart:D:D:D

Hurri Kán 2011.05.25. 21:14:29

@Hódos Hajnalka:
Azt én értem, de hogy esetleg menet közbe kifosta valamerre, vagy lett valami randa hangja a motornak, vagy mi a manó???

csicserierika 2011.05.25. 21:17:13

@Akármi Áron: :) , most nem ér rá , majd jövő héten. Akkor tárgyal az illetékessel a legfölsőbb szinteken :)

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 21:19:08

@ladyandhenk: jahh. kösz a definíciót. csak úgy mondom, hogy egyébként itt nem íródeáknak, hanem királynőnek ill. baltás démonnak szoktak szólítani :D

@gyvy: nemtom. víz nem forrt fel, megnéztem az olajat, nem volt fekete, nem volt habos, vezérműszíj nem szakadt, nem füstölt semmi, hallottam valami hussanásra emlékeztető hangot, meg ... mint amikor víztócsára futsz és megszalad előre az autó, olyasmi történt, sztem valami szakadt, csak nemtom mi. az én idegeimen kívül. majhónap kiderül, igyunk :D

az én rózsám vasutas 2011.05.25. 21:21:05

Előzetes a holnapi műsorból:

9.30 A maradék két lányról is kiderül, van takargatnivalójuk a múlttal kapcsolatban. Az egyik zugivó, a másik két évig volt fidesz aktivista.
9.31 A két lány szégyenében távozik
9.34 Alek telefonál
9.42 Gigi beköltözik
9.44 Béci épp ráér, így ő is.
9.45-vasárnap 18.59 Fehérnemű-, lemez- és borbemutató, hármas álomrandi
19.00 Alek nehéz helyzetben. Meg kell hoznia élete döntését. Gigi és Béci csillogó szemmel nézi.

Tipp a győztesre:

Gigi 54:46-ra lenyomja Bélát.

fran7 2011.05.25. 21:24:51

@Hódos Hajnalka: Csak nem Pécsen jártál? Az én kocsim tegnap ott adta meg magát. Vezérmű-szíjszakadás, s én nem tudtam, hogy nem szabad indítani. Ha szerencséd van csak 5 számjegy és nem túl közel a hathoz. Szombeton csak 200 km-en át vontathatjuk haza a kocsit. Hátha segít, hogy mással is történt hasonló, s neked kicsit jobb a helyzeted.

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 21:28:07

@fran7: az már tavalyelőtt megvolt, kösz :) igaz, nem pécsen, hanem itthon. lassan felcsaphatok autószerelőnek.
bár, ha újra kezdhetném, karosszérialakatos lennék. vagy szobafestő.

Hurri Kán 2011.05.25. 21:38:49

Hajni autójának emlékére ötperces néma csend van? :)))

Akármi Áron 2011.05.25. 21:39:54

@csicserierika: hát el is várom a legfölsőbb szinteket, különben "felmegyek a miniszterhez"DDD

@Hódos Hajnalka: egy Istenhozzád mindenképpen! És én mindent megteszek az egészségedért, csak nyúlok a behűtött sörért:DDD Amúgy pedig jaj, hogy cserbenhagyott az a kis jószág:-((
De hát ez nem munkahelyi baleset volt, útban a hogyvolt dologházhoz? Hát csak csinálják meg ingyért a kocsit, mennyi polgárnak javítod nap,mint nap a közérzetét?!Csak muszáj lesz nekem felmenni a miniszterhez, már látom:DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 21:42:36

@Hódos Hajnalka:
És akkor most emiatt elkéstél a szülői értekezletről is?

Akármi Áron 2011.05.25. 21:44:33

@gyvy: és a vígasztaló szavakat mély csendben írtam/ittam.

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 21:48:23

@Akármi Áron: a munkaügyihez is kopogtassál már be, üzenem neki, hogy bekaphatja :D

@ladyandhenk: értettem és köszönöm a szándékot. khm.

@gyvy: :D hüje

Hurri Kán 2011.05.25. 21:51:57

@Hódos Hajnalka:
Ma mindenki csak gorombáskodik itten velem :D

neduddki21 2011.05.25. 21:53:43

Te jó ég, hosszú idő óta most sikerült megnéznem a műsorból három videót, azokat, amikor feladatokat végeznek a lányok (terítés és szobainas és mobiltelefon-pucolás). Ez az Alekosz egy igazi beképzelt pöcs. "Ne csoszogjunk már, kérem", hát ez kész. Meg az a kimért fontoskodó hanghordozás! Van, aki ezt el tudja viselni? Ezt a kicsinyes, tudálékos barmot? Ez teljesen kifordult magából. Hát,részemről ennyi volt a műsor.

Akármi Áron 2011.05.25. 21:54:10

@Hódos Hajnalka: Jó!:DDD K vonalba vagyok velük, majd eljátszom előzetesen, hogy tudják ki vagyok én:DDD
De kivagyok én???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 21:54:47

@gyvy: biztosan otthon is ezt szoktad meg, lehet, h mégis könyvet töltögetnél?

Hurri Kán 2011.05.25. 21:56:05

@ladyandhenk:
ESZt nem lehet megszokni :P
No mindegy, majd csak akad valaki aki olvasni akar :DDD

Akármi Áron 2011.05.25. 21:56:20

@Hódos Hajnalka: és bátorkodom megkérdezni, hogy a mélytorkost forrón ajánlhatom-é, mert szeretek biztosra menni?!DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 21:57:45

@Akármi Áron:
Valami sellőt akarsz molesztálni? :D

csicserierika 2011.05.25. 22:00:51

@neduddki21: nyugi, megmondta, hogy most keménykedett, de holnaptól puha lesz :)
Értsd ahogy akarod :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 22:01:30

@gyvy: Akarsz róla beszélni? :) Mármint, h milyen borzasztó az életed...

Akármi Áron 2011.05.25. 22:02:43

@neduddki21: neked muttattak mobil telcsi pucolást is?:DDD
Azért ne izgasd fel magad ezen a Balfaszjankón, különben nem tudnánk itt szórakozni rajta. Kapjál be te is valamit, most ez a végrehajtandó team-feladatunk. Szerintem jó lesz, egy sört küldjek?:DDDD

Hurri Kán 2011.05.25. 22:02:44

@ladyandhenk:
Nem, mer azt mondták, hogy csak úgy hatásos a terápia, hogy mindenféle fura pózokat kell csinálni közbe :D
És én félek ettől :D

Akármi Áron 2011.05.25. 22:06:54

@gyvy: DDDDDDDDDDD A sellőnek csak a kellő útirányt szabnám meg, de tudná hányadán állunk bizti:-)))

MegLepke 2011.05.25. 22:07:57

@gyvy: a sellőm olyan népszerű lett, hogy le fogom védetni, csak mondom:DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 22:09:14

@Akármi Áron:
Ezek is OLYAN sellők???? :DDD

@ladyandhenk:
Márhogy milyenek???
Nem tudom, mer Garcia mondta tegnap, hogy feküggyek hanyatt, de mondtam én nem szeretem az Alekosz-pózt mer szédülök (tudod, a vérnyomásom:D), és akkor mondta hogy más pózban is lehet, de nem részletezte, szóval itt állok tanácstalanul :DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 22:11:10

most ez megy nálam:
www.youtube.com/watch?v=HrMm0byS1ZE

@MegLepke:
csakszólsz??? :D
Igazad van, én sem engedném, hogy minden jöttment molesztálja a sellőmet :DDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.25. 22:12:20

@ladyandhenk: @Akármi Áron: @MÁRIA TERÉZIA: Olga visszahívása a biztos teljes agyhalálba fulladástól mentette meg a műsort. Olga nagyságrendekkel jobb nő, mint amilyen pasi Alekosz. Olga igazi társnak való, de Alekosz nem ebben a műsorban fogja megtalálni a párját.

Hurri Kán 2011.05.25. 22:13:55

@Peter_Cs:
Olga azt mondta, műsoron kívül is harcolni fog a görögér' !!! :)

Hurri Kán 2011.05.25. 22:16:08

@ladyandhenk:
Problémák megbeszéléséről volt szó, még mielőtt... Most miért kell mindent egyből félreérteni???? :D
Visszakeressem? :D

Hurri Kán 2011.05.25. 22:19:20

@ladyandhenk:
Igen :D
Ja, és azt is, hogy vörösbort nem ihatok előtte :D
Na most mi lesz azzal a könyvvel? :P

Akármi Áron 2011.05.25. 22:26:48

@MegLepke: igazad van, már késésben vagy!Eszemben sincs molesztálni a sellőket, de a jó k...rva anyjukba elirányítanám őket, főleg a munkaügyiseket Hajniért pláne:DDD

@gyvy: :DDD csupa-csupa sellő a világ, a teremburáját!
@Peter_Cs: egy ilyen buznyák pasas sehol és sohasem fogja megtalálni, csak amig a lóvé lesz. 33 éves, nem nagyon támadták a nők!
Olga egy különleges tartású nő, amíg számára hoz a konyhára, addig eteti.

haamilkar 2011.05.25. 22:27:38

youtube-on több Olga videót találtok ennél a feltöltőnél: grandPAAify
www.youtube.com/watch?v=b9h-oFL2GOA

Hurri Kán 2011.05.25. 22:29:12

@ladyandhenk:
Szólok, és befogják a tengerimalac-fogatomat, azzal repülök :D

@Akármi Áron:
munkaügyis sellő elirányítása :DDD milyen szép szinonima a DT-re :DDD

haamilkar 2011.05.25. 22:30:58

Már épp gondolkodtam Olga-fan oldalon.
Nyerjen, utána küldje vissza Érdre Alekoszt Vája mamához.

Hurri Kán 2011.05.25. 22:32:52

@ladyandhenk:
Így van, mer a semmi az már valami, tehát nem nincs, hanem van! :D
Lisztjavítóóóóóó???? Há eeeromlott? Nooooormális? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 22:38:18

Megyek csucsulni, mindenkinek jó éjt! Hajni! Kitartást!

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 22:43:31

@Akármi Áron: az én nevemben ilyet??? vagy miiiii??? :DDD

Akármi Áron 2011.05.25. 22:44:46

@gyvy: még most is röhögve sirok, szuper volt a tengerimalac-fogat, piszok jó:DDDDD

kitikati 2011.05.25. 22:45:53

alekosz.rtlklub.hu/video/130057

Alekosz és az ő párja Olivér együtt egy franciaágyban

Akármi Áron 2011.05.25. 22:50:53

@Hódos Hajnalka: kérésed parancs! Ha már felmegyek a miniszterhez, az ingyért kocsi javításért:DDD Én olyan meghitten megmondani, hogy kapja be nem tudnám, de az útirányt "meghitten" teljes felindulásból tudnám prezentálni. Amúgy száz okom is vóna rá:DDDDD

Hurri Kán 2011.05.25. 22:52:12

@Akármi Áron:
Szó nélkül csatlakoztatod a sellőt? :DDD

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.25. 22:57:18

@buppi:

igen, nekem is ez jutott eszembe... tök jól elvannak, a csajok csak a színházhoz kellenek...

avanivi 2011.05.25. 22:58:48

@ladyandhenk: @gyvy: Na végre hogy összehoztatok valamit,csak vigyázzatok ,merész figura ,fülszex kerülendő!

Akármi Áron 2011.05.25. 22:58:51

@gyvy: a francba, minden egyes kommentnél baszakszik a gép, ez persze elromlik:DDDD
Szó nélkül, naná!!!DDD

Hurri Kán 2011.05.25. 23:00:38

@avanivi:
Nyugágyból dícsérd a napot ;-)

@Akármi Áron:
Majd beszámolsz róla hogy milyen volt az irányítás? :D

Hαjdu Péter 2011.05.25. 23:05:14

aztanemjóját mikröl maradok le.

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 23:07:59

@Akármi Áron: hát le vagyok kötöz... izé... kötelezve :DDD

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 23:09:11

@avanivi: :D hát én is izgultam már, na :D

Hurri Kán 2011.05.25. 23:14:20

@Hódos Hajnalka:
Hát így nem jutunk dűlőre...tegnap nem állsz szóba velem, ma gorombáskodol, há hogyan lesz ebből értelmes beszélgetés? :DDD

Hódos Hajnalka 2011.05.25. 23:25:19

@gyvy: mikor beszélgettünk mi egymással értelmesen? legalábbis... itt? :D
najóccaka. álmoggyáangyalkákkal.

Hurri Kán 2011.05.25. 23:27:40

@Hódos Hajnalka:
Velem máshol se igen lehet :)))
'éjt! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.25. 23:37:08

@gyvy: 20:04:06
"Fogadni mernék, egyedül vág disznót."

Hát, te tényleg nem vagy normális. :D

kitikati 2011.05.25. 23:37:19

Bocsika, kedvencünket már szóra sem méltatjuk?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.25. 23:42:32

Azt azért vettétek, hogy micsoda kispolgári leleményről tett Alekosz családja tanúbizonyságot, ahogy az eredeti kocsmaberendezést meghagyva, könyvespolccá avanzsált a bárpult és a hátsó italospult?
Pedig fel is apríthatták volna tüzelőnek.

kitikati 2011.05.25. 23:44:30

@pushpang: Azt hittem működik a kocsma. Miből él akkor a család?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.25. 23:49:20

@Peter_Cs: "Olga igazi társnak való"
Csendes társnak? :)

Semmi bajom Olgával, sőt, a kezdeti döbbenet után meg is kedveltem, de mégis milyen megnyilvánulása vagy tulajdonsága alapján tudtad ezt leszűrni? Nem sok mindent osztott meg velünk magáról.

penelope garcia 2011.05.25. 23:51:42

@gyvy:

Nem KELL, hanem SZABAD. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.25. 23:52:50

@buppi: én úgy tudom/-tam, hogy már egy ideje nem működik, de a családlátogatás során ez egyértelműen ki is derült. A kocsmapultból könyvespolc, meg vmi tálaló-féle lett, előtte meg ott volt a nagy ebédlőasztal, ahol ettek.
Fogalmam sincs miből élnek, de ha jól rémlik, volt szó róla még a vv alatt, hogy nem megy vmi fényesen a soruk mostanság, viszont fontolgatják, hogy esetleg megint megnyitják a kocsmát, ha Alekosz nyerne..

Hurri Kán 2011.05.25. 23:54:25

@pushpang:
Mongyák :)))

@buppi:
hamarosan zarándokhely lesz. fülszexre vágyó, felajzott nőstények Mekkája válik belőle :DDD

penelope garcia 2011.05.25. 23:55:33

@pushpang:

Társnak való = tud kussolni :)

Hurri Kán 2011.05.25. 23:57:53

@penelope garcia:
Én kérem a terápia eredményességéért mindent megteszek :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.26. 00:01:13

@penelope garcia: Csakis! :D
Csak hát Olga a titokzatos fekete ló, aki hallgat, hallgat, mosolyog sejtelmesen, majd egyszer csak egy langy nyárestén feláll a hintaszékből és szép csendesen kibelezi Alekoszt.

kitikati 2011.05.26. 00:10:46

"Olga egy különleges tartású nő" mondá Peti.
-akkor mit keres itt?

"Társnak való" mondá Peti.

-akkor mit keres itt?

Semmmiben nem különbözik a többiektől, csak kihasználja az anyanyelvéből és a nemzetiségéből bennünk élő sztereotípiákat. A külső megjelenésével (haj) még rá is tesz egy lapáttal.
Mi meg benyaljuk a figurát.

Zelefánt 2011.05.26. 07:13:19

Két nappal ezelőtt olvastam valahol -- a szerző egy félig-meddig bennfentes ismerősére hivatkozott -- hogy Olga visszamegy, és ő lesz a favorit.
Akkor azt hittem, valami halluciogén gombát evett, de ma már inkább magamban kételkedem: állat-e vagyok, hogy ezt az ocsmány szarkavarást még nézem?...

avanivi 2011.05.26. 07:36:27

@Zelefánt: Jó reggelt!
Tegnap merre jártál ? Nézd meg az öfit ha bírod idegileg.A megalázás magas iskolája amit ez a félnótás pöcs művel,akármilyenek is a nők.Kivánom neki az Olgát, jó is pincsit csinál végre ebből a majomból ,remélem apénzét is elszedi.
Az nagyon elszomorít ,hogy vége a hétnek és nincs hvöfi.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:14:10

@pushpang: @buppi: Olga feladatokat tagadott meg, ellenszegült egy-kétszer Alekosznak, a többiek meg birka módra kapaszkodtak. Tehát GONDOLKOZIK!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.26. 08:23:40

@Peter_Cs: ahha. És ettől ismerszik meg az igazi társ?
Fasza lehet egy olyannal együtt élni, aki megtagadja a vacsorafőzést vagy ellenszegül a hétvégi családi programnak. :)

Mellesleg a feladatmegtagadás és ellenszegülés már Évádnak se jött be, jó úton is van a süllyesztőbe.

2011.05.26. 08:32:12

@Zelefánt: én már kiszálltam!!! Minimális élvezhetősége nincs ennek a szarnak, szerintem ez már a mélypont kell hogy legyen. Nem hiszem, hogy ennél rosszabbat valaha össze tud dobni az RTL.

Inkább azt mondja meg valaki, hogyan tudnék konvertálni pdf fájlt doc-ba úgy, hogy a pdf-ben elrejtett feltételes kötőjelek ne szóközként jelenjenek meg. Ezzel szívok egész éjjel..... :((((((

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:35:27

@pushpang: Olga nem ugrik bele a kútba, ha azt érzi, hogy van értelme és őszinteségből ered valami, akkor nem tagad meg feladatot, dolgokat. Kellően öntörvényű szerencsére.

avanivi 2011.05.26. 08:38:23

Vája mama és Olga szépen fog mutatni egymás mellett, remélem hazaviszi és láthatunk róla képeket . S biztos megmutatja nekünk.Lehet nem fognak csak kettő képre férni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:39:13

@beebeer: Olga újra bent van, érdemes nézni!

PDF to DOC: próbáltad OpenOffice-szal, vagy LibreOffice-szal?

2011.05.26. 08:52:05

@Peter_Cs: Adobe Acrobat 9 ProExtended programom van, elvileg simán tudja konvertálni a pdf-et doc-ba, csak ezek a kurva feltételes kötőjelek space-ként jelennek meg, bármit is csinálok. :(((
Nagy szívás lesz a vége, ha a word-ben végig kell vizslatnom a szöveget, többszáz oldal. :(((((

De hol van az én bánatom Barbara boldogtalanságához képest! Kicsit még sajnálom is ezt a lányt, számomra érthetetlen okokból tényleg érzelmeket mutatott Alekosz felé.

Az egész műsorral az a legnagyobb baj szerintem, hogy az ilyen trash cuccoknál az egyetlen élvezhető, hogy kívülállóként jót röhögsz a szereplők primkóságán, de ez a "nemtudomminekhívjam" förmedvény egyszerűen igénytelen, gondolom pont annyira, mint a készítői. Ja és mellesleg halálosan unalmas. Olga ide vagy oda.
Nem szeretem a szánalmas szót, de ez a forgatókönyv, amit tegnap odabasztak, ez tényleg szánalmas.

Vamp-ír 2011.05.26. 09:01:35

@avanivi: hát ezen kiköptem a tejeskávémat! :DD

csicserierika 2011.05.26. 09:11:28

szerinetm azért vitték vissza Olgát, mert a másik kettő kiesővel nem akart Alek álomrandizni, a sónak pedig mennie kell.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.26. 09:21:03

@avanivi: @Hódos Hajnalka: igyekeztünk, na; de ezúton is köszönöm a sok izgulást, érzelmi kiborulást, h sikerül-e összehozni vmit! Megtiszteltetés, h ilyen sokan aggódnak a boldogságomért (zokog a szeretet túltengéstől)

Norcsesz 2011.05.26. 09:39:35

Hát, micsoda "meglepő" fordulat volt Olga visszahívása... Virslin hangosan nevettünk otthon, ahogy a maga bugyuta módján ismételgette hogyaszongya: "hát én ezt nem értem,te érted?"

mézescsók 2011.05.26. 09:46:25

Hajni hv-ja nyomán megnéztem a tegnapelőtti műsort, először, amióta megy. Főleg a vonatok miatt. Hát mondjuk nem a Keleti pu. makettjére számítottam, de arra sem, hogy látok 3 db sínt, 1 mozdonyt, 4 vasúti kocsit, mint legfőbb kincset. Ez viszont csak dobogós volt a 2004-ben megvett, azóta ki sem nyitott, tehát nem is olvasott könyvekhez képest, mert nekem ez vitte el a pálmát.Bár utána gondolva nem is olyan meglepő. Ja, és a Ben Hur, ami persze jó, de hogy a legjobb lenne?

A házról nem tudtam eldönteni, hogy lakás-e vagy kocsma, az a pult teljesen megzavart, de most már látom, hogy ez lakberendezői lelemény. Az ebédlő/nappali (?) zsúfoltságához képest a konyha úgy nézett ki, mint ahol sohasem főznek.
Az ablakok hiánya nekem is feltünt.
Hát, ha ők ott érzik jól magukat, akkor legyen, de nekem nem tünt otthonosnak az egész.

A tegnapi kivételével nem láttam az öfiket. Amennyiben Olga az a magas, fekete, nem kicsit dominaszerű, mosolytalan nő, akkor inkább sajnálom Alekoszt.(Sigismundus képeiből és a belinkelt dolgokból következtetem. Ja, és bárhol bármit nyilatkozott is arról, hogy tovább fog küzdeni, azon a képen, ahol a pasast masszírozzák a csajok, kifejezetten undor látszik a fején.) Bár ez a vérkeveredés még érdekes eredményt is produkálhat.

Beebeer utolsó bekezdésével csak egyet tudok érteni.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.05.26. 09:53:04

@Peter_Cs:

"S A VASTAG FARKÚ HOVA LETT?"

- Kiss Judit Ágnes, Ballada a tűnt szeretőkről...

további részletek:

mindenamino.blog.hu/2011/05/26/s_a_vastag_farku_hova_lett_kiss_judit_agnes

Albino Vernyul 2011.05.26. 10:02:41

@mézescsók: Ooo, ebben mi volt a meglepetes..?! Miota anno vegeghallgattam azt a vegtelen beszelgetest, amit Anikoval lenyomott, es meselt a szefben tartott, es bamult penzrol, a sterilizalt lakasrol, a szonyegeirol, a szamlas bohockodasokrol, es a tobbi, en mar semmin nem lepodok meg..:)

nancsi 2011.05.26. 10:45:58

Jól láttam, hogy Alekoszéknál műanyagflakonból öntötték a bort?

mézescsók 2011.05.26. 11:05:14

@nancsi: Jól láttad!

@Albino Vernyul: A következő mondatban korrigáltam is, csak lusta voltam törölni. Ismerve A. előéletét, megszólalásait, stb. inkább az lett volna a meglepő, ha ez a 34 éves férfi komoly makettet félt, ha elolvassa a könyveket, amelyek annak ellenére rettenetesen fontosak, hogy ki sem voltak nyitva. Tökéletes jellemzői az istenadtának. Miről is beszélek?

nancsi 2011.05.26. 11:08:10

@avanivi: azért ez nagyon mély, egy álomrandin. Szépen bemutatkoztak a szülők is. Ha már olcsó bort isznak, legalább egy üvegbe beletölthették volna.
Bár utána a villában is Coop Colát ittak :)

A 2004-es "mégkisemnyitottam" könyvek pedig nem Nat Geo újságok voltak?

fairytale 2011.05.26. 11:12:20

Véletlenül tegnap nem az a csaj esett ki a sóból, aki legalább tényleg érzett valamit is Alekosz iránt? Csak hébe-hóba kapcsoltam a műsorra, de nekem ez jött le.

avanivi 2011.05.26. 11:33:02

@nancsi: A férjem is vásárol termelőtől NAGY mennyiségű jó bort, kizárólag egészségmegőrző célzattal, de nem műanyag flakonban tárolja ,és kancsóból kinálja, de mi messze vagyunk a fölső tizezertől.

nancsi 2011.05.26. 11:34:37

@Albino Vernyul: amióta olvastam az elemzést az Alekosz feltételezett Asperger-szindrómájáról (jópár helyen volt már, de ha valaki még nem olvasta, érdemes: livewithit.blog.hu/2011/05/16/egy_asperger_szindromas_ember_furcsasagain_rohog_az_egesz_orszag), egyre inkább sajnálom a srácot. Kíváncsi leszek hogy fog reagálni, ha szembesítik majd a betegségével.

Norcsesz 2011.05.26. 11:46:50

@nancsi: Elolvastam, és tényleg sok minden stimmel...

csicserierika 2011.05.26. 11:52:43

@nancsi: erre a blogra maga Alekosz válaszolt emilben, az origon volt pár napja.

nancsi 2011.05.26. 11:55:54

@avanivi: én azt furcsálom, hogy valaki, aki számára ennyire sokat jelent "fölső tízezer", akkor az ötmislencsillagos kaviár helyett hogyhogy lábszárpörköltet eszik és flakonból issza a bort. Ez nekem igencsak ellentmondásos.

csicserierika 2011.05.26. 11:56:41

@fairytale: na, akkor én válaszolok.
Igen, az esett ki a Barbi, aki rekedt hangon vihorászott állandóan és rátelepedett Alekra. Semmi nőiességet nem véltem felfedezni mozgásán, gondolom, hogy ez volt a legfőbb érv.

nancsi 2011.05.26. 11:58:03

@csicserierika: tudnál linket küldeni lécci? az origo keresője nem dobja ki, pedig szívesen elolvasnám.

fairytale 2011.05.26. 11:58:22

@csicserierika: miért, a többi szerinted nőiesebb mozgású és normálisabban viselkedik?

csicserierika 2011.05.26. 11:59:57

@nancsi: keresem, de csak egy óra után érek rá.

Hurri Kán 2011.05.26. 12:00:22

@nancsi:
Gondolod, ez lenne nála is?
Ettől függetlenül, mivel szerintem nem beszámíthatatlan, én nagyon továbbra se tudom sajnálni.
Igazából ez a műsor is sajnos egy elég pontos leképzése jelenlegi torz társadalmunknak...

csicserierika 2011.05.26. 12:01:26

@fairytale: női szemmel így látom, meg azt, hogy Verára eléggé gerjedt, vmint Olga finom mozgású, titokzatos. Lehet, hogy vulkán ?

nancsi 2011.05.26. 12:46:40

@gyvy: én ugyan nem néztem a vv-t, csak ezt a műsort, de ami abban az elemzésben van, tényleg nagyon gyanús. Főleg a kifejezéstelen arca, semmilyen érzelem nem látszik rajta. Ahhoz képest, hogy a műsorban lévő nők közül tulajdonképpen bármelyikkel bármit csinálhatott volna (ok, persze, tudom, ezek a nők olyanok amilyenek, de nem hiszem, hogy a való életben jobb női lettek volna), semmit nem tett. Egyetlen mozdulatában, mimikájában sincs semmi érzelem. Sem öröm, sem bánat, sem düh, sem élvezet, hogy csak a legegyszerűbbeket említsem.

nancsi 2011.05.26. 12:51:18

@gyvy: a számfétis meg tipikusan autisztikus tünet

Zelefánt 2011.05.26. 13:07:19

Olgát bírtam, amíg benn volt, bár azon érdemes elgondolkodni, mi a francot keresett ennyi lestrapált, félhivatásos HP között, és hogy mi a faszt láthatott ebben az idiótában, amiért jelentkezett, az is rejtély. (Még hüppögött is egy Volgányit, mikor elhajtották.)
De most, hogy visszament, ezzel lerombolta azt a (nem túl nagy) illúziómat, hogy különb lehet, mint a többiek.
(Tajgetosz tényleg balhézott, hogy hülyének nézték -- no hiszen... -- és csupa bérribit szerződtettek mellé, vagy ez valami pletyka csupán?...)

nancsi 2011.05.26. 13:14:48

@csicserierika: köszi, végigolvastam. kicsit azért szkeptikus vagyok, nekem nagyon úgy tűnik, hogy az rtl mindent megtesz, hogy kirekessze a külvilágot. Furcsállnám, ha pont ezt a blogbejegyzést adták volna neki oda. Szerintem az ő állítólagos válasza is valójában az rtl válasza, a stílus nem mindenhol egyezik az Alekosz stílusával.
És persze ne felejtsük el, hogy az első lépés mindig a legnehezebb: szembenézni a betegséggel. (bár továbbra sem vagyok biztos benne, hogy tényleg beteg, de nagyon gyanúsan egyezőek a tünetek)

csicserierika 2011.05.26. 13:26:31

@nancsi: nem látunk bele, szerintem közel nincs már úgy elzárva, mint a vv alatt.
Lehet, hogy minket is olvas ?
Bár eléggé feszes lehet a tempó a felvételek között.
Nekem hihető, hogy ő írta az emilt eléggé jellemző rá a szóhasználat.
Igaz, már mi is tudunk hasonlóan írni, halljuk eleget :)

nancsi 2011.05.26. 13:28:12

@csicserierika: :))))
Viszont ha olvasgat a neten, akkor már régen tudnia kellett, hogy melyik nő ribanc...

nancsi 2011.05.26. 13:30:25

@Zelefánt: nekem Olga végig olyan volt, mintha valaki pisztolyt szorított volna a halántékához, hogy "akkor is be kell menned ebbe a műsorba" és nem csak tegnap, hanem az egész bentléte alatt...

Hurri Kán 2011.05.26. 13:56:05

@nancsi:
Értem....most egy kicsit elgondolkoztam, mert ha elmegyek mulatni, általában páratlan számú becherovkát szoktam inni...lehet nálam is kezdődik? :DDD

nancsi 2011.05.26. 13:59:47

@gyvy: jéééézusom... miért pont páratlant? :DDD

Hurri Kán 2011.05.26. 14:03:00

@nancsi:
Hát mert úgy tudom, virágból is ugye páratlan számút illik ajándékba adni, ebből kombináltam ki, ha páratlan számú italt iszom, olyan nagyon nem tűnhetek neveletlennek :DDD

@ladyandhenk:
Ahh, máris csekkolom :)

nancsi 2011.05.26. 14:08:21

@gyvy: szóval pontosan meg is tudod magyarázni, hogy miért... hm... felettébb gyanús ;)

Hurri Kán 2011.05.26. 14:10:03

@nancsi:
Azt mondod, ebből már nem jövök ki jól sehogy sem? Ezér tart itt ez a világ... A jól neveltség, az illemtudás már nem érték... :DDD

Hurri Kán 2011.05.26. 14:12:28

@ladyandhenk:
Én is mingyár ismétlek :)

Rájöttem sziesztázni kellene...

csicserierika 2011.05.26. 14:21:48

@nancsi: fel kellett építeni a sztorit, ahhoz idő kell, különben is volt pár napig vita a médiában is, hogy akkor Barbara az, v, nem az. Magdit pedig azért hagyhatta a hármasban bent,mert arra gondolt még akkor, hogy őt lehet a legkevesebb szívfájdalommal elbocsátani, csak jött ez az escort téma és Alek szerintem megkötötte magát, hogy jobban nem égeti magát, így jöhetett képbe Olga.

nancsi 2011.05.26. 14:23:11

@gyvy: azért a próbálkozást mindenképpen értékelem ;)

ne most 2011.05.26. 14:23:13

Alekosz takarékos és szeret csak gyönyörködni a sép dolgokban. Az oszloplábúak megmászása energiaigényes Alekosz pedig nem az a sportos alkat.

nancsi 2011.05.26. 14:25:38

@csicserierika: mondasz valamit :)
Jut eszembe én arról lemaradtam, a másik két lánynak is megvolt a privi szobás kényelmetlen beszélgetése, ami Barbarának?

Hurri Kán 2011.05.26. 14:25:40

@nancsi:
Jól esik ezt hallani, hogy van még, akiknek fontosak bizonyos értékek :)))

Ez vigasztalni fog majd, miközben a intézetben bezárnak a kis rácsos ágyamba miközben vigyorgok és csorog a nyálam :D

nancsi 2011.05.26. 14:31:22

@gyvy: :)))

a kis sárga tablettákkal vigyázz majd, azok a leggonoszabbak ;)

Hurri Kán 2011.05.26. 14:32:46

@nancsi:
Olyanokat már nem adnak, amióta múltkor kotkodácsolva felültem az éjjeliszekrényre és ott akartam aludni! :D

nancsi 2011.05.26. 14:35:27

@gyvy: akkor kilátásban van a kényszerzubbony... :D

Hurri Kán 2011.05.26. 14:39:04

@nancsi:
Nem, erre azt mondták, a madárinfluenza utóhatása :DDD

hastáncos · http://www.hastanctanitas.hu 2011.05.26. 14:39:49

"BNM csivitel a kalitkában" :D

meg amúgy az egész! annyit röhögtem! anyám meg leszúrt, hogy miért fikázom Alkeszosz kecóját, sokan ilyen szegények, nem igaz! DE látom TE is így gondolod. eléggé ízlésficamos az egész család (a festett fali okádékokkal egyetemben)

HAJNI, TE VAGY AZ ISTEN!!!

csicserierika 2011.05.26. 14:51:51

@nancsi: megvolt nekik is, ha a tegnapi napra gondolsz.

nancsi 2011.05.26. 14:59:41

@csicserierika: a tegnapi öfinek nem láttam az elejét, azért kérdeztem. egyébként az escortozással/erotikus masszázsozással/aktfotózással/kurválkodással való szembesítésre gondolok.

csicserierika 2011.05.26. 15:13:39

@nancsi: ja, az csak Beatrixnél és Barbinál volt. A Magdi pedig szerepelt a beatrixos cikkben, de nem tértek ki rá, de azért képben voltak.

amit még megtehetsz 2011.05.26. 15:15:39

Sziasztok!
Ez a műsor egy rettenet nézhetetlen uncsi valami.
Tegnap belenéztem.
olgával vagy anélkül is annyira uncsi, hogy véleményezhetetlen.
Minden elismerésem Hajni!Ezt szórtakoztatóan megírni nagyon nehéz lehet..

csicserierika 2011.05.26. 15:21:33

most néztem az rtl oldalát. Tordas beszabadult a villába már megint, meg Anikó is. Hol van vérnyúl? Most is bojkottálni fogja a műsort remélem :) :)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:35:45

Anikó mit csinál a villában? ő lesz a menyecske?

Hurri Kán 2011.05.26. 15:37:32

@Ayesha:
Koszorúslány? Siratóasszony? Tésasszony? Csámpás Rozi?

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:40:28

@gyvy: sirató. az kurva jól ment neki.

csicserierika 2011.05.26. 15:46:23

@Ayesha: lánybúcsút tartanak, míg Alek Olgával odavan.

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:49:09

@csicserierika: na ahhoz kurvára kell Anikó:):):)

kitikati 2011.05.26. 15:50:29

Anikó olyan, mint az Összeomlás c. filmben a hamburger a képen. A menyasszonyok pedig azok, amit Michael Douglas valójában kapott.

Hurri Kán 2011.05.26. 15:51:32

@buppi:
Ááááá, ez mekkora :DDDDD 10 PONT!!!

neduddki21 2011.05.26. 16:44:57

@csicserierika: Kösz szépen a linket. Szerintem sem Alekosz írta a választ, vagy segítettek neki. Olvastam korábban egy társkereső oldalra írt bejegyzéseit (valahol belinkelték), más volt a stílusa, nagyon terjengős volt és helyesírási hibák voltak benne. Az Asperger gyanúja egyébként a VV alatt is felmerült, ezen a blogon is, szerintem tökéletesen ráillenek az wikipedián olvasott tünetek.

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:26:00

na asszem nekiállok a lepényhal make upnak.

reklám off

Hurri Kán 2011.05.26. 17:28:06

@Ayesha:
:))))) :))))) :)))))
Eredményt megosztod velünk? :)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:35:40

@gyvy: viszont nem úgy kell ám elképzelni hogy halnak sminkelem magam. csupán a LH ihleti a dolgot. És csak a szememet.

Hurri Kán 2011.05.26. 17:36:33

@Ayesha:
Ó, hát hová gondolsz? Miből gondoltad, hogy én képzelek bármit is? :)))

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:38:39

*dógozik, alapozza a szemét

Am majd tessék megtekinteni, mert végettetek csinálom ám.:)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 18:34:05

kész
meg lehet nézni ha érdekel valakit:)

Albino Vernyul 2011.05.26. 18:43:37

@csicserierika: Jaaaaaaaaaaaaaa nekem.... Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaj nekem.. Jaaaaaaaaaaaaaaaaj nekem...

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 19:08:20

Olgus visszagyött:D:D:D:D
Virslee maradt.
Rendben van a világ.

Zelefánt 2011.05.26. 21:27:45

@Ayesha:
Olga elqrta, Kacsacsőr lesz a befutó.
Vagy a Kengyelfutó Gyalogbip-bip, ám az is megtörténhet, hogy jönnek a pomogácsok és mindenkit magukkal visznek a festett kék égbe, és már tudom, hogy miért narancssárga az a kurva hepimadár --> hogy látni lehessen, amint elszáll a kék háttér előtt...
Mindenre van magyarázat, csak arra nincs, mivel töltöttünk itt el fél évet?...
süti beállítások módosítása