Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1x05

2011. május 15. 16:53 - Hódos Hajnalka

Na, gyorsan, mindenki, brutális öfin vagyunk túl, hogy ne kommentben kelljen kérdezgetni, leírom, hogy az öfi összefoglalót jelent, és itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy az aztakurvahétszentségit tegnapelőtt(?) éjjel levédettük, más blogon kérem, ne használják. Az ötödik öfin derül ki számomra, hogy az egyes részeknek címük is van, ennek az, a tenger titkai. Lilu szivárványnak öltözött, akárhányszor meglátom a képernyőn, attól félek, belép a stúdióba egy zsiráf és legelni kezdi, utána meg jön a feka csávó a háromlábú fejőszékkel. Fejd meg a szivárványt, aztakurva, pedig azt hittem, Dörmiországnál nincs lejjebb, na, a lényegre. Brigi ábrándozik a nyugiszobában henteregve az ő Alekoszáról. Briginek akkor rögtön javasolnék egy szálas szemöldök tetoválást, mert a régi igencsak kopottka. Brigi ábrándozása közben az alvó Hellén Hőst mutatják, a lány ábrándosan csak annyit kér, hogy az érzelmeivel ne játsszon. A jelenet kínosságára a szerkesztők is felfigyelhettek, mert a révedezés végén odabasznak a romantikának, csukódik a fürdőajtó Alekosz mögött, majd hangos csobogás, felröhögök, bár hiányoltam előtte a tele pofával ásítás közben hereadjusztálás meghitt pillanatait. És Brigi meg csak várja, várja, várja, mindÉg.

A verbális képzelgés után Olivér, a hű barát bekíséri bekötött szemű ici-pici Alekínnyóját a nyugiszobába, mert búgni köll neki. A legszebben búgó lány jutalma egy randevú. Jönnek a csajok sorban, mindenki ugyanazt a sztenderd csajszöveget nyomja, hihi zavarban vagyok, még soha nem éreztem ilyet, nehéz az érzéseimről beszélni. Andi úgy kipakolta a melleit, hogy én sem tudok máshova nézni, hát még ha pasi lennék. Beatrix lelkének egy része megnyugszik és hazatalál, ha Alekosszal van, én ebbe belegondoltam és őszintén, jószándékkal mondom, ti ne tegyétek, fájdalmas. KisVoksán is zavarban van, jaj. Nem készült különösebb beszéddel, egyre szimpatikusabb neki Alekosz és jól néz ki bekötött szemmel, hihihi, aztán elszontyolodik. Énbeszédem szerintem a legszarabb volt, pedig izgult, megcsinálta magát szépre, más kérdés, hogy ebből Alekosz semmit nem látott, improvizált, aztán a beszéd mégis egy darab kaki lett és neki még azt sem mondta, hogy jó az illata, na, fantasztikus. Alekosz vacillál az ötös és a hetes között, az ötösnél érezte a vibrálást, a hetes meg szórakoztató volt. Olivér nyomására a hetes mellett dönt, most vidámságra és jókedvre van szüksége. A Hellén Hős eredményt hirdet, Veronika nagyon-nagyon örül és nagyon-nagyon boldog, valamit csak jól csinált, amiről most még fogalma sincsen.

Az eredményhirdetés után Alekosz megkezdi a szokásos délutáni csajtúrát, Olgának rosszul esett, hogy a szívceremónián megcsókolta Barbit, mindegyikükkel egyformán kéne bánni, persze csak ha még nem döntött. Barbi nem egy unalmas lány, mellette sose hűl ki a víz, és nem bánja, hogy Alekosz nem őt viszi randira. Anita szokott Alekoszra gondolni. A napnak az esti szakaszában. Mert este tök jól esne odabújni. Este tök jól esne, ezen még Alekosz is röhög. Én nem, de én olyanokon szoktam röhögni, mikor Gergő barátom azt mondja nekem, tudod, mi a világ legfeleslegesebb mondata? Olyan jó ez a csend. A Hellén Hős Évát határozatlannak érzi. Éva nyafogva panaszkodik neki, furcsa a helyzet és úgy érzi, Alekosz nem érdeklődik felőle. Mindig mindenkit elhív beszélgetni, ő meg mindig utoljára. A tudod, hogy tapasztalatlan vagyok mondaton Alekosz fejére kiül az anyukám, ekkorát ne vetítsél már baszki, mert mindjárt elröhögöm magam a kamerák előtt kifejezés, de megnyugtatja a lányt, nagyon sokszor az érdekli a legjobban, akivel kapcsolatban úgy tűnik, hogy nem. Ja és Éva önbizalomhiányos és elveszve érzi magát. De tényleg. Cinikusan vigyorgok, ez az esendőségre hivatkozással felébresztem a férfiben a hős megmentőt szöveg tényleg bejön, kérdem férfi olvasóimat.

Alekosz a távozás hímes mezejére lép, előtte fogdossa egy kicsit Magdi kezét, hú milyen meleg. Látod, milyen szép nőies ujjaim vannak, bődül el Magdi. Puszi, Lányok! Puszi, szia, várunk! Milyen cukker, sóhajt bele Éva a narancslébe, ahaaa. Alekosz Olga mellé lép, jelentőségteljesen ránéz. Az egyik kedvenc megnyitásomat a sakkban úgy hívják, hogy orosz védelem. E4, E5, huszár F3, huszár F6. Ez az állás az orosz védelem. Ezen gondolkozz! Most mennem kell! Eldobom a tollat, leborulok az asztalra és rázkódó vállakkal röhögök. Folynak a könnyeim is, többször csuklok. Igen, megnéztem újra. Háromszor. És még csak most jön a randevú.

Alekosz Veronikát tengermélyi varázsra viszi. És ott egy fantasztikus vacsorát fogunk elkölteni! De jó, de az ilyenkor még nyitva van? Kinyittattam a kedvedért. A tengermélyi varázs a tropicarium egyébként, ott a rája. Csalogasd ide, fütyülj neki, akkor idejön! Juj, sikos, rövid ivel. Kis sikoska, jaj de aranyos! Veronika is olyan, mint egy rája. A bőre. Olyan sima. Veronika értetlenkedik, szerinte a rája nyálkás volt. Dehogy volt az! Igen, Alekosz szakértője a halaknak, az egy bohóchal. Tudod miért hívják őket így? Mert bohóckodnak? Pon-to-san! Úgy élnek, mint hal a vízben. Veronika anyukájának volt guppija és a guppi a legjobb fej hal. Miért? Mert anya folyton azt mondta. Alekosz remélte, hogy KisVoksán megijed a cápáktól és hozzá bújik, de Veronika nem ijedős fajta. Alekosz a szokásos pszichopata tekintetével közelít, de Veronika nem smárolós fajta, legalábbis most nem. Hogy kipihenjük az álomrandi kínjait, Olivér becipel egy táblát a Villába és nagyon komoly játékot játszanak.

Minden Menyasszony nevezze meg azt, aki a legkevésbé érdemli meg Alekinnyót és ki az, aki nem őszinte? Magdi kezd, azért Andi, mert álarcot visel, undorító a stílusa, fals, játssza az agyát csak nem tudja, mire. Andi Magdit mondja, Bea azt a lányt választja, aki ma durván kinyilvánította a foga fehérjét és nem jó ember, Andi. Brigi azért Barbit választja, mert elég egyszerűnek tartja, úgy vette észre, Alekosz is csak szánalomból foglalkozik vele. Barbi Brigit mondja, mert nem is Alekosz miatt jött be a Villába és vetít. Most látom, hogy Évát kifelejtettem, Andi olyan lányt nevez meg, aki Alekoszban csak a kiutat látja, ez Brigi. Olga úgy gondolja, Anita nem őszinte, mert nem is lehet az. Olivér ráförmed a luvnyákra, vonják le a konzekvenciát, kivételesen nem bukfencezik a szájában egy fél zsömle, örülök.

Vissza a randevúhoz, jaj, hát Veronika nem is vette észre a kétszer kettes asztalt, székekkel közvetlenül mellettük, úristen és ez mind kaja? Halat eszünk a tenger alatt. Pálcikával. Alekosz imádja nézni, ahogy Veronika eszik, mert szexi. Mi a szexi benne? Ahogy dolgozik a szád. Na nem, a szemgolyót Veronika nem fogja megenni, azt ma Alekosz kapja be. Milyen? Alekosz zöld, ha jól látom, aztán szürke, aztán fehér. A szemgolyónak megnevezhetetlen íze van. Fú, de rossz, röhög Alekosz, jézusmária, de most már megeszem! Marha gyorsan öblítsünk! A Hellén Hős kiheveri a szemgolyót, aztán ordítva röhögök, aszongyahogy. Mi a véleményed rólam, mint férfiról? Veronika hosszasan elgondolkodik. Hogy egy igazi férfi odafigyel arra, hogy amit a nő szeretne, te eltaláltad, hogy minek örülnék igazán, és …………mi volt a kérdés? Milyen férfinak tartasz engem? Veronika bekapja a pálcikákat. Dolgozom a válaszon. Én sem hiszem el, hogy ezt lehet überelni, de most meg ott úszik mellettük a nagy fehér cápa. Vagy éppen az orka. Az Olga? Sírok és azt ismételgetem, hogy nem hiszem el. És jön a végső csapás.

Miután megetetik egymást, kivivel, mert az szuperszexi, mint te, ez a gyümölcs meg nem szuperszexi, hanem olyan jól néz ki, mint te, Alekosz feláll az asztaltól, odalép Veronikához, magához húzza és pillanatnyi hatásszünet után felteszi A kérdést: csókolóztál már cápa előtt? Percekig röhögök ordítva, ezért lemaradok arról, hogy Veronika nem engedte magát megcsókolni, mire megnyugszom, már a Villában bőg az ágyon. A többi csaj odasereglik, mi történt? Szerelmes lettél? Veronika sírva elmeséli, hogy ez nem is álom randi, hanem álomálomrandi volt és Alekosz gyönyörűen fel volt öltözve, hófehér minden tetőtől-talpig. Kivéve az inget és a nyakkendőt. Ilyen pöpecül nézett ki, brühühühüü. Meglepetésemre Beatrix kezdi vigasztalni és ölelgetni aki a mai öfiben még egyszer sem volt paraszt, Veronika bömböl, neki tetszik ez a faszkalap és most Alekosz csalódott benne. Csak nem hagyja abba a bőgést, ez nemcsak azért baj, mert önmagában is nehéz megérteni amit mond, most még a takony is tortyog az orrában, Barbinak önti ki a szívét a kertben, azért nem akarta megcsókolni, mert nem akart beállni a sorba. Ezt még vagy négyszer elmondja, meg sok mást is, de vagy nem értem, vagy a saját röhögésemtől nem hallok semmit, mert ilyeneket mond, az álomrandiból pokolrandi lett. A csajok véleményezik a történteket, Magdi szerint az a baj, hogy most megalázta Alekoszt mint férfit, Andi az ágyban bölcselkedik, ez a három hét azért van, hogy Alekosz megismerje az érzéseiket és közel kerüljenek hozzá, ja, hogy ez kemény? És? Az élet nem kemény? Alekosz, a megsértett és porig alázott férfi Olivérnek panaszkodik, elutasított! Nem is egyszer! Jól van, reméltem, hogy nem maradunk zabáló Olivér nélkül, jól van, adjon Alekosz még egy lehetőséget neki, ha azzal sem él, majd kivágják a következő szívceremónián, mint macskát szarni.

Sigis, köszi.

Címkék: alek
1002 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csicserierika 2011.05.17. 08:32:09

@lac64: szerepet játszik, mindig az öltözethez, ill helyzethez mérten.
Nem gondolom, hogy itt is kergetni kéne a lányokat, mert ez most más szitu, de azért humorforrás még maradt a műsorban, főleg amikor Olival elemezgetnek, csak sajnos ebből van kevesebb.
Hajaz a Noszály féle nagy ő-re, de szerintem Alek színesebb egyéniség tőle, mert látod, meg tudják fűszerezni egy kis szerenáddal, na meg Alek okostojásos megnyilvánulásai is színesitik.
Vannak jó elemek, mint a reggeli csipás mustra, kamu hazugságvizsgáló, reggeli szerencse süti.
Idáig elég jól felépítettnek tűnik ahhoz képest, hogy úgy csapták össze pár hónap alatt és a főszereplő csak beleesett, mint Pilátus a crédoba, na és a régi hasonló műsorok előre fel lettek véve, itt naponta kell haladni új öf-val.

Soror Formoza 2011.05.17. 08:43:49

@gernika:
Na, én nem lepődtem meg!
A csatorna is elismerte, hogy meghívásos casting alapján lettek kiválogatva a nők (?!), az ilyen és ilyenebb oldalakról, és gondolom, Olivér személyes ismeretségi köréből. :)

pocokpocok 2011.05.17. 08:47:15

@pushpang:
ne itt szépen üzentek Évának!
aki a CKM bulin középső újat mutatva pózol,nem médiaszemélyiségnek való,max celebnek.
Láttátok már vmelyik műsorvezetőt hasonló pózban?
Én ugyan nem!
Éva nem tudja levetkőzni önmagát, ez lesz a legnagyobb baja..

pocokpocok 2011.05.17. 08:49:05

@csicserierika:
szerintem ennek a műsornak olyan vége lesz, mint a Noszty fiú esete Tóth Marival:
csak épp Alekosz áll az oltár előtt, az ara meg felszívódott:D

pocokpocok 2011.05.17. 08:52:25

@pushpang: Anikó végre visszaszúrt Évának!
remélem ismét hozta Évike a mv-őt túlpof.zós karakterét.
pfúúúúj

Zelefánt 2011.05.17. 09:01:24

@pocokpocok:
A lóvéval...Az lenne ám az igazi szopóka-nyalóka...

pocokpocok 2011.05.17. 09:03:53

@ruzs54: ez lehet ellenkampány is Barbira, kérdés, mikor regisztrált, vagy cserélt itt fotót..
nem tudom, a fej, meg a test színe nekem elütős..

csicserierika 2011.05.17. 09:11:07

@pocokpocok: te sem gondolod komolyan, hogy amit látunk, az nem egy vígszínház?
A végén kiválaszt egy olyat, akivel végigélvezkedheti a görög nyaralást, oszt jó napot.
A régebbi hasonló műsorok is erről szóltak, egyikből sem lett komoly kapcsolat.
Alek nyert még plusz tíz millát, egy jakuzzit a vv nyereménye mellé.
Nem is olyan rossz.
A karakteréből és exibichionizmusából fakadóan ő így tudott érvényesülni.

pocokpocok 2011.05.17. 09:17:39

@csicserierika: nem tudom, miből szűrödik le, hogy szerintem ez egy love-story:hát nem így gondolom..
alek10millás fizetését cáfolja kolossy az origon.

Zelefánt 2011.05.17. 09:23:41

@Levendula.:
Baszki, az tényleg a víziló.
Itt már mindenki kurva?...

csicserierika 2011.05.17. 09:33:33

@pocokpocok: hát legyen akkor kevesebb.
Az oltár emlegetéséből szűrtem le csupán.

Albino Vernyul 2011.05.17. 09:34:27

@Zelefánt: Oli castingolt.. En Eniko helyeben erosen elgondolkodnek..;)

lac64 2011.05.17. 09:35:23

@pocokpocok: Nem éreztem, hogy Ani szándékosan szúrni akart volna. Egyébként szerintem Éva végig feszült volt a műsor alatt, viszont teljesen normális, az elején egyszer magához ragadta a szót, ott Ani leállította, utána semmi gond nem volt.
Mintha Ani is feszültebb lett volna a szokásosnál, többet hibázott, mint az előző adásokban.

Albino Vernyul 2011.05.17. 09:37:11

Vazze, ezeknek meg mindig van ereje szavazgatni..:

Ki a legjobban öltözött celeb a héten?

* 2116 Nádai 'VV' Anikó
* 1958 Horváth Éva

Zelefánt 2011.05.17. 09:42:04

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
A castingolás mostanság...hmmm...mintavételt is jelent?...
Mert akkor Enikőnek valóban nem lehet túl jó.

pocokpocok 2011.05.17. 09:43:23

@csicserierika: a fent említett könyvben a sok küzdelem után, akkor lép le a gazdag lány, mikor a dzsentri fiú végül sok küzdelem utána az oltárig ráncigálta, ezért írtam:D

pocokpocok 2011.05.17. 09:47:00

@lac64: miről ment a diskurzus?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.17. 09:50:52

@pushpang: Szerintem mindhárman jók voltak ebben az adásban.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.17. 09:53:07

@pocokpocok: Lilunak és Balázsnak is voltak hasonló dolgai. Dopeman is ott volt, már megvan a nyomós ok erre a bemutatásra, teljesen OK Éva reakciója.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.17. 09:54:14

@lac64: Kezdők még, egy kis gyakorlat után mindketten lazábbak, oldottabbak lesznek.

lac64 2011.05.17. 10:00:26

@pocokpocok: A lányokról ment a polémia, melyik lány öszinte, melyik jöhet be Aleknek, stb., illetve bejátszások kommentálása: Olga féle randi, a két testvér veszekedése, illetve a kacsaszájú féltékenykedése.

Zelefánt 2011.05.17. 10:00:46

@pocokpocok:
A vízilóról tényleg el nem hittem volna, hogy bérribi...
Naív vén hülye vagyok ezek szerint, időm lejárt, már csak a kihalás maradt számomra...

lac64 2011.05.17. 10:01:48

@Peter_Cs: Nem volt gond, abszolút nézhető volt.

Akármi Áron 2011.05.17. 10:06:54

Az össz ribi közül Olga, aki visszafogottságával, higgadtságával, sőt bátorkodom megjegyezni fejedelmi tartásával érdemli meg a NŐ fogalmát.
Hatalmasat kacagtam egy mondáson nem régen: "ha a virsli ára annyiba kerülne, mint Verácska IQ-ja, nem lennének éhezők".DDD

_most_ 2011.05.17. 10:11:19

@pushpang: nem láttam a műsort, de Éva biztos jobb volt benne, mint Anikó, neki kéne vezetnie.

genevieve 2011.05.17. 10:13:21

@Akármi Áron: lehet, hogy a benti lányok közül jelenleg olga az akinek tartása van...de egy normális nő nem jelentkezik egy olyan műsorban ahol egy pasinak árucikként kell felajánlkoznia.... szerintem...

Ayesha (törölt) 2011.05.17. 10:14:47

@Albino "karazsnyikov" vernyul: megnéztem a képeket, és Anikó egyszerűen gyönyörű volt abban a púderszínű ruhában. (ha ez a CKM bulis szavazás volt)
Horváth Éva egyre lelakottabb.

Zelefánt 2011.05.17. 10:20:03

@genevieve:
Igaz, de Olga mégiscsak kimagaslik a mezőnyből, szerintem.

Akármi Áron 2011.05.17. 10:22:16

@genevieve: tökéletesen igaz, egyetértek. Viszont a bentlévő árucikkekből még mindig ő a kakukktojás, legalábbis az eddigi viselkedése alapján.

Akármi Áron 2011.05.17. 10:23:24

@Zelefánt: szó szerint is torony magasan:-)

Zelefánt 2011.05.17. 10:35:11

@Akármi Áron:
Igen, igen, de másképp is.

La Pantera 2011.05.17. 10:35:24

Az egész műsor borzasztó. Alekosz is, és a "hölgyek" is. A kivétel talán Olga, ő érdekes megjelenésű csaj, butának se tűnik, nem tudom, mit keres ebben a fosadékban.
Alekosz ruháin nagyokat röhögök, egyszer Napóleon, egyszer dzsentrifiú, egyszer unatkozó angol arisztokrata... ezt tényleg komolyan gondolja az öltöztető? És hozzá mindenki tudja, hogy Alekosz egy ostoba, okoskodó proli.

La Pantera 2011.05.17. 10:36:31

ja és gratula Hajninak az összefoglalókért! Nagyon jók!

genevieve 2011.05.17. 10:41:20

@Zelefánt: abból a mezőnyből nem nehéz:-)))

@Akármi Áron: ő a beépitett ember:-)

_most_ 2011.05.17. 10:43:47

@La Pantera: Szerintem az a legnagyobb baj ezzel a műsorral, hogy unalmas. Látszik, hogy próbálnak egy abszurd vonalat belevinni, de akkor már legyen teljesen abszurd. Mondjuk Alekosz jelenjen meg egy űrhajóval az éjszaka közepén, viseljen ufo jelmezt és rabolja el valamelyik lányt a villából, hogy ő most megtermékenyíti.

Akármi Áron 2011.05.17. 10:44:27

A műsor szerkesztők közül valakinek eszébe juthatna már, hogy egy teljes nap legyen köztük a "vőlegény", ne csak bekukkantson 2x10 percet. Szerintem egészen más és reálisabb is lenne a kép.

Albino Vernyul 2011.05.17. 10:45:18

@lac64: Ellentetes a velemenyem.. Szerintem Aniko most volt a legjobb.. Az elejen feszult volt, valoszinuleg Eva miatt, de aztan mikor Eva egyszer at akarta venni a kerdezoskodest, es megfogta, utana nagyon lelazult, felszabadult lett... Szerintem eddig a vasarnapi volt a legrosszabb napja.. Viszont Eva vegig sik ideg volt, meg a szokasos mu bajolgos stilusa se jott elo.. Erdekes..

La Pantera 2011.05.17. 10:54:44

Eg@lami83:
egyetértek, baromi unalmas. Az is rossz, hogy Alekosz csak néha jelenik meg a villában. Én simán beköltöztettem volna a lányok mellé, lakjon velük, úgy jobban meg is ismeri őket.

Albino Vernyul 2011.05.17. 10:55:28

@Ayesha: Az volt.. Ehhez Ti ertetek holgyek, mi ferfiak max, a osszkepet tudjuk ertekelni..;)

Ayesha (törölt) 2011.05.17. 10:57:14

@Albino "karazsnyikov" vernyul: összképileg is nagyon tetszett:) csak megmaradt az emlékezetemben a ruhája.

genevieve 2011.05.17. 11:33:21

@La Pantera: ha velük lakna akkor nem tudná eljátszani azokat a majomkodásokat amiket most:-)

érdekes lenne, ha nagyőalakosz most kergetőzne a trottyos alsónacijában, miután előzőleg arisztokratának lett beöltöztetve:-DDD

La Pantera 2011.05.17. 11:46:35

Alekosz még majomnak is hiteltelen, ami azért nagy szó.

Albino Vernyul 2011.05.17. 11:51:51

@genevieve: Kap uj gatya szettet, ezeken kis voros rozsak, narancssarga madarak, illetve arany koronak lesznek..;)

csicserierika 2011.05.17. 12:00:29

@pocokpocok: értem én, csak arra gondoltam, hogy szerintem Alek is tudja, hogy ez csak színjáték.

Soror Formoza 2011.05.17. 12:08:11

@genevieve:
Én is azt hittem, hogy együtt fognak lakni, és majd Alekosz fog menekülni a csajok elől, ők meg rajban utána. Esetleg,éjszaka őt zaklatnák, csöcsörésznék, vagy mit (egyáltalán van erre szó?), ahogy ő tette a villabeliekkel. :)

tizenot 2011.05.17. 13:02:30

@csicserierika: Naiv vagy, a barbara csajon nagyon látszik hogy valami nem ok, simán benne volt, hogy útszéli.

Olga csak azert tűnik titokzatosnak, mert alig beszél magyarul es igy inkább nem beszél csak "okosan" hallgat.

Én a kis vigyori szőket vinném az alkesz helyében, az a legnormálisabb. Ha véletlen kiderülne hogy kurva, akkor is :D

Ayesha (törölt) 2011.05.17. 13:13:04

@tizenot: az a Barbara nekem mindig a falusi diszkókat juttatja eszembe.

Akármi Áron 2011.05.17. 13:15:06

@tizenot: a kis vigyori szőke a Brigitta lehet? (mert az is űzi a mesterséget rendesen) A maradék szőke pedig a "túlkoros" szeműveges, okoskának mutatom magam, pedig Andrea. Még két szőke maradt a tesók, azok pedig, mint tudjuk kiváló és hibátlan alakkal modellkednek!DDDD

Ayesha (törölt) 2011.05.17. 13:16:00

@Akármi Áron: szerintem az Andrea a vigyori, MMKK le nem fagy az ostobenkó mosoly a fejéről.

gabber__ 2011.05.17. 13:17:18

NA DE MI TÖRTÉNT HÓDOS HAJNALKÁVAL???
Nincsenek új posztok!

Akármi Áron 2011.05.17. 13:19:23

@Ayesha: :-) ja, nem gondoltam a kis jelző alapján, mert korához képest is valamiért olyan vénség, modoros.Ellenben tényleg ott a vigyor,de az is olyan természet ellenes.

Akármi Áron 2011.05.17. 13:23:08

@tizenot: Na és most világosodtam meg Barbarát illetően, tényleg valami nem ok nála, de én inkább zavarosnak, morcsosnak és összefüggéstelennek látom.

Ayesha (törölt) 2011.05.17. 13:25:47

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/alekosz-mar-az-ovodaban-is-csajozott-2052390/

aranyos kisgyerek volt szerintem:) Apukája fiatalon tök olyan, mint most ő, de az anyjára is hasonlít:)

Akármi Áron 2011.05.17. 13:27:41

@gabber__: majd ma kettőt egybe ad le, nyugalom:-)

Hódos Hajnalka 2011.05.17. 13:28:47

@gabber__: nyugi, háromkor duplázunk. :)

Hódos Hajnalka 2011.05.17. 13:30:18

A lepényhalazásért meg külön számolunk. Akinek inge, nyugodtan vegye magára :))))

Akármi Áron 2011.05.17. 13:33:26

@Hódos Hajnalka: mert volt már példa, régi és hű olvasó vagyok kérem, hitted volna-e?:-)

Akármi Áron 2011.05.17. 13:36:43

@Hódos Hajnalka: Na és kalkulálok, agyalok, de ez nem baj ugye?:-))

genevieve 2011.05.17. 13:39:50

@Ayesha: hány éves lehet az anyja?

Akármi Áron 2011.05.17. 13:44:11

@genevieve: én valahol olvastam, hogy 53, de akár 60 is lehet, egyre rosszabb vagy elhasználódottak a kinézete. Amikor kezdődött a VV nem volt ennyire lenyűtt:-)

Akármi Áron 2011.05.17. 13:47:03

@genevieve: már mint Alekosz écsanyjára, Vája asszonyságra gondoltál ugye?:-)
Nem ártana egy kis feljavítás neki se!

tizenot 2011.05.17. 13:48:09

@Akármi Áron: Ja lehet, az rtles képről nemtom beazonosítani. Nekem akkor is szimpi, meg be is van neki írva hogy escortos, nem hazudozik itt összevissza.

Andrea fujj :S

gabber__ 2011.05.17. 13:48:36

@Hódos Hajnalka: a munka(?)helyem nevében is köszönöm. sajnos a reggel már nem indul sixx és hódos hajnalka nélkül. nyelvcsapások.

genevieve 2011.05.17. 13:55:01

@Akármi Áron: igen rá gondoltam...ha mondjuk 18 évesen szült akár lehetne 50 éves is....

Akármi Áron 2011.05.17. 13:56:31

@gabber__: bocs, jót nevettem a nyelvcsapásokon, én ilyenkor a kollegáknak még a jobb lábamat is mozgatom körkörösen, mert a lábpedállal az igazi:DDD

Akármi Áron 2011.05.17. 13:59:32

@tizenot: igen,ettől még én is érzek a többihez képest szimpátiát irányába.

@genevieve: és még akkor nem is hazudtolja meg a korát!

Akármi Áron 2011.05.17. 14:00:24

@tizenot: igen,ettől még én is érzek a többihez képest szimpátiát irányába.

@genevieve: és még akkor nem is hazudtolja meg a korát!

genevieve 2011.05.17. 14:01:01

@Akármi Áron: csak azért mert akkor majdnem annyi idős mint én:-)

Akármi Áron 2011.05.17. 14:06:38

@genevieve: meg én:-)
De mi jól tartjuk magunkat, így fejedelmi többesben:DDDD

genevieve 2011.05.17. 14:12:53

@Akármi Áron: ill. én vagyok majdnem 50:-)

de tegnap a lányom megnyugtatott, hogy 32nek nézek ki:-DDD miután panaszkodtam, hogy majdnem meghaltam a futástól, mert igy 50 környékén már nem megy annyira...

a tévében alekosz bambulás helyett elkezdtem ugyanis futkorászni:-)

csicserierika 2011.05.17. 14:17:19

@tizenot: melyik vigyorit?
Ne is haragudj még a felvétel , ahol átvette Olitól a bejutásról szóló értesítést, egy üzemi konyhának látszó v.mi volt.
Más. Ilyen külsőre még pénzt is adnak, hogy izé ...?
Én tényleg nem vagyok erre a világra való.

Ja, és Olgával igazad lehet, a férjemet is rázza tőle a hideg.

csicserierika 2011.05.17. 14:18:29

@Ayesha: hogy ült már az oviban is ? :)

csicserierika 2011.05.17. 14:20:59

@tizenot: most olvastam, hogy a Brigire gondolhatsz.
Én is ezt mondtam tegnap, mert a célnak legjobban megfelelő :)

Akármi Áron 2011.05.17. 14:21:13

@genevieve: akkor megnyugtatlak én is: 50 után kicsivel is pont nem annyira megy:-)Fuss a lánykáddal, én azzal szoktam, de csak azért, mert ő nem lusta, csak kényelmes - szerinte!DDD Ja majdnem egy súlyban vagyunk, csak ő derék, magas, Olgánál azért alacsonyabb:-)

genevieve 2011.05.17. 14:23:35

@Akármi Áron: a lányom 40 percet képes egyhuzamban futni:-D

én még csak az 5 x 2 perc futás, 5x2 perc sétánál tartok:-))))
na, de 6 hét mulva én is képes leszek már 25 percet is futni egyszerre:-)

(elvileg:-)

grabb1 2011.05.17. 14:27:42

@Hódos Hajnalka:
az vegye magara a lepenyhalat, akinek fizetnek erte ;)

Akármi Áron 2011.05.17. 14:28:17

@genevieve: majd meglátod gyakorlatilag is, ha edzésben vagy nem kell 6 hetet várni.
Na még szép, hogy a zsenge lányaink képesek hosszan egyhuzamban futni, mi is tudtunk anno, mint a nyúl. (Pláne, ha muszáj volt:DDD)

Zelefánt 2011.05.17. 14:29:02

@genevieve:
Fos 43-asként sehol sem vagyok, és még csak meg sem nyugtatnak.

Akármi Áron 2011.05.17. 14:37:36

@Zelefánt: a 43-as alatt mit kell érteni? Csak hogy nyugtassalak, ha megengeded tőlem:-)
(kor, lábméret egyebek:-)

genevieve 2011.05.17. 14:40:10

@Akármi Áron: jah, 18 évesen én is olyan voltam mint forrest gump:-)

mindenhova futva mentem:-)

egy edzésprogramot csinálok végig...igy nem terhelem túl magam , és csak egészen enyhe izomlázam van...mindenkinek csak ajánlani tudom

@Zelefánt: a lányod biztosan szépnek lát téged is:-D

Zelefánt 2011.05.17. 14:43:00

@genevieve:
Fiam van, és tényleg szeret, de nem a szépségemért -- szerencsére.

Hurri Kán 2011.05.17. 14:44:31

Már éppen érdeklődni akartam, hogy Hajni írói vénája végképp kiapadt, vagy egyéb dolgok jöttek közbe? Vis Lepényhal, etc.?

Hurri Kán 2011.05.17. 14:48:56

@velorexapáca:
Éváról semmit nem illik belinkelni :D

Akármi Áron 2011.05.17. 14:56:22

@genevieve: hú de jó film volt, Akármi Áron is megnézem századjára is, fuss Forest,fuss Genevieve......! Majd két hét múlva szólj, hogy elérted a 6 hetes tempódat, ha mindennap csinálod, tuti így lesz!

@Zelefánt: viccesen a lábméret után akartam irni az IQ-t, remélve, hogy humornak veszed, de nem mertem, hátha ízléstelennek tartod. Tehát egyre gondoltunk és megnyugtatlak, bölcsebb, érettebb kor, mint a fos tizen....! Én úgy fogom fel 50 felett, hogy az benne a szép (többek között) hogy mi már többre emlékszünk, s ez már érték!

johnnyjungle 2011.05.17. 15:04:59

@velorexapáca: ennél az adónál úgy néz ki, felvételi követelmény a zebra(győzi) -vagy párducminta...

rianna 2011.05.17. 15:08:14

@Ayesha: nagyon jó képek, főleg, amelyiken keresztbeteszi a lábát. Az már a cserebogár:)

@velorexapáca: remélem, peticsé végre, ezen autentikus forrásból táplálkozva, elhiszi, h nem illik ugyanabban a blúzban megjelenni 3 kül. eseményen. Mikor mi mondtuk neki, nagyon haragudott:D

genevieve 2011.05.17. 15:13:12

@Zelefánt: opardon:-)

van új poszt:-DDD

nowo 2011.05.17. 15:16:49

Szép kis prosti-felhozatal:

Szerintem escortos Brigi abszolút nem őszinte.
Egy szavát,egy könnyét sem hiszem.
Csak Alekosz pénzére hajt.

Barbara már azelőtt sem volt szimpatikus,hogy kiderült,mekkora egy ká.

A két testvérről is kiderült,hogy prosti.

Szerintem is Olga luxusprosti,ahogy az egyik kommentelő valahol leírta.

Veronikára csak rá kell nézni...

Maradt Andrea.Nem mintha szimpi lenne,de maradhatós.A fojtogatós csók óta szerintem kerüli Alekoszt.

Kritikán aluli a választék.

Bár,ha belegondolunk,lehet,hogy éppen a kiesők voltak tisztességesek?
Na de azokat már elpuskázta Alekosz.

Ha ezek közül választ,akkor egy éven belül földönfutó lesz...:DDD

velorexapáca 2011.05.17. 15:31:57

@rianna:
jó hát peticsé egy fan ( mármint fanatikus) :-)

@johnnyjungle:
a ribancrendszámot kifelejtetted :-(

@gyvy:
akkor ezt elcsesztem? :-)
süti beállítások módosítása