Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1x02

2011. május 12. 15:17 - Hódos Hajnalka

Tudtam, éreztem, hogy a Szerelem a legfölsőbb szinteken jutalomjáték lesz, de azt én sem gondoltam volna, sírvaröhögős, farkasvonyításos, taknyam-nyálam egybefolyós órákat töltök a tévé és a monitor előtt, hát kincseim, a kommentek sem kutyafaszák, ha értitek, hogy mondom. Tizenhat szerelmes szívből négy tiplizett tegnap, a többiek magányos amazonként küzdenek a szerelemerért, nem, én nem bolondultam meg, ezek Lilu szavai. Balhéval indul az öfi, a testvérpár nem marad békibe, a tőgyesebb teker valamit piszkosul, csak úgy recseg a menet, pofáznak is, nem lehetne kicsit halkabban? Ezeken a csajokon könnyebb beindítani a gyújtást, mint Szandikán, leugatják a pihenni vágyókat, aludni otthon kell, nézdmá, az alattvaló nem tud aludni, asse tudom, mi a neved, számomra jelentéktelen személy vagy! Kis káposzták ők, mi meg a kecskék vagyunk. Nem is, ők a bárányok, mi meg a farkasok.

Reggel kiderül, Barbara szólt nekik, de hogy mit mondott, fogalmam sincs, mert röhögök a picsapiros szemhéjfestéken, a piros masnis blúz alól kibukkanó fekete melltartópánt a legalja, mondom ezt én nyuszis szobapapucsban és nyúlott kétikszelles Def Leppard pólóban. A balhé reggel folytatódik, de ez most nem érdekel, nyúzott fejeket, karikás szemeket, műszempillák nélküli brutális valóságot akarok, a hatalmas tarhonyás picsára premier plánban azért én se számítottam, hát megvagyunk ezzel is. A tesók unottan moziznak, nézik a felhozatalt, aztán pattanj Barbie, vár rád egy parti felkiáltással főszáradnak az ágyból. Beatrix a mocskosabb pofájú, eddig úgy tűnik, bár ez egy nehéz kérdés, a konyhapultnál ecsetelgeti pár csajnak, hogy a kis cseléd beugatott neki éjszaka, ő ide nem aludni jött. Barbi és Orsi a kertben bunkózzák a testvérpárt, Andi a hálószobában hőzöng affektálva, milyen rosszindulatúak ezek, pedig hát ő egy birkatürelmű nő.

A különleges negyvenes smink nélkül odabasz, ahogy számítani lehetett rá, próbálja védelmezni Kecske ill. Farkas egyet és kettőt, nemisúgyvanaz. Azért lássuk be, hogy akarják a feszkót, szól közbe Éva, de már alig hallom, mert hisztérikus aztakurvában török ki, bazmeg, nem hiszem el, jön a fekete csaj, a nappali közepén rogyaszt egyet meztelenül és komótosan elhelyezi az egészségügyi betétet a bugyijában. (Sigismundussal azért összehangolódtunk az elmúlt öt hónapban, mi? Lásd alul.)

A luvnyák mindegyike bikinire öltözött, érkezik Olivér egy hokedlivel a hóna alatt, na csajok, az van, hogy mindjárt jön Flores, beültök a dzsakuba és lüktettek egy kicsit. Mindenkinek öt perc jut a Hellén Hőssel, Olivér méri az időt. Na, a hüvelygomba holnaputánra garantált mindenkinél. Flores érkezik flipflopban és egy csíkos frottítköntösben, utoljára ilyet akkor láttam, mikor a papám a belgyógyászaton feküdt, mert beállították a cukrát, és mentem látogatni, nyüszítek. A luvnyák az ablakhoz sereglenek, jajdeédeseznek, Andrea kedves, csapasd a fankit! Andrea indul a dzsaku felé, kissé megtörve a kronológiát itt jegyezném meg, ha egy férfi mellé mászunk be a dzsakuba, akit meg akarunk hódítani, feltétlenül úgy tegyük, ahogy ezek tizenhatan, azaz vagy neki háttal próbálkozzunk és toljuk közvetlenül a szájába a tangás seggünket, vagy ami még prolibb, tárogassunk jó nagyokat, szemből, úgy is van. Andrea bőre sima és selymes mert bekente testápolóval meg olajjal. Alekosz szagolgatja, Andrea hiénaként vihog. Beatrixnak mindig nagyon jó illata van, Alekosz őt is szagolgatja, már éppen kezdenék unatkozni, mikor bevágják a hokedlin ücsörgő Olivért, ahogy megfújja a kürtöt, azt a fajtát, amivel a focimeccseken a B-közép tülköl, közvetlenül a „Bedeteállatbazmegazanyádat” rigmus elhangzása után. Üvöltve röhögök.

Anita szívébe nehéz bejutni, akaratlanul felhorgad bennem a kérdés, vajon máshova is ilyen nehéz-e, aztán elszégyellem magam, rendes lány ez, lehet hogy most lesz másodszor szerelmes életében. A Bölcsességfogas megnézheti Alekosz kezét? Hát kicsit kiázott, de igen. Ő mindig a férfiak kezét nézi meg először, aztán a szemét. Én nem, de ezt most nem fejteném ki. Olga az első, aki igazán támaszkodott Alekosz kezére. Igen, ő akkor érzi magát nőnek, ha egy erős és megbízható férfi van mellette. Alekosz magához vonja és megöleli, a többi csaj irigykedve bámul, utána nézett! Az első nő, aki után utána nézett! Brigi borzongott és hagyta magát csöcsörészni, vagyis ez új néven fut tegnap óta, fogd meg a szívem. Alekosz már a lépésekről hallotta, hogy Magdi jön, mert van egy jellegzetes járása. Igen, a vízilóba oltott orrszarvú mozgása. Magdi sokkot kap és rámerevedik egy szörnyű mosoly az arcára, egészen félelmetesen néz ki, neki is meg kell fogni a szívét, azért Alekosz közvetlen közelében én nem tennék ilyen felelőtlen kijelentéseket. Utolsóként Barbi érkezik, aki egyből rápusztul a Hellén Hősre, puszilgatja, Alekosz kéri, folytassa, benn a luvnyák hoppáhoppáznak, Andi fején a jellegzetes női arckifejezés, na csak kapjalak a kezem közé, büdös kis ringyó, a hajadnál fogva húzlak be a szaunába és rád zárom az ajtót, de előbb maxra állítom, te riherongy, nem fogsz te beleköpni a levesembe! Flores elvonul, a busz előtt megbeszélik Olivérrel a történteket. Tetszik neki a testvérpár, meg sem lepődöm, és az utolsó lány nem volt semmi. Látszott rajta, hogy ki akarja élvezni, amiért jött, mert lehet, hogy ez az utolsó lehetősége, és meg is tette.

Lilutól megtudhatjuk, hogy este nagyszabású bálat bált rendeznek, ahol Alekosz megválasztja a Bálkirálynőt, aki védettséget is élvez. Alekosz elkápráztatta a Menyasszonyokat, de ezt olvassuk inkább Bombadil Toma kommentelőnk tolmácsolásában. „Odakapcsoltam, hogy mi a pálya, erre éppen lilu asszongya, hogy "alekosz csodálatos zongorajátéka...." na mondok ezt meghallgatom....asszem soha nem fogok már a zenére úgy gondolni mint azelőtt. mint mikor az ember véletlenül látja a nagyszüleit szexelni, utána már semmi sem lesz ugyanaz..” Alekosz kibaszott hamisan vonyítja, hogy volt idő, mikor még nem voltál, Balázs Fecó szerintem azóta is ütemesen veri a fejét a sitkei templom falaihoz, a Menyasszonyok epekedve néznek, én megint ordítva röhögök, mert Barbit mutatják, szerencsétlen arccal beleesett az ezüst csillámporba, ezt megfejelte a piros szemhéjfestékkel, nyüszítve ismételgetem az asztalra borulva, hogy Vámpírok bálja. Meg azt, hogy jajnekem. Alekosz kihívja Barbit a kertbe beszélgetni, de hogy mi hangzik el kettejük között, fogalmam sincs, mert még mindig nyüszítve röhögök.

Andi a nyugiban bújik össze Alekosszal. Andi Alekosz combját simogatja a farkától három centire, de ezt úriasszonyosan adja elő, közben vihog, a Hellén Hős rázendít, boldogság, gyere haza, sírok. Amíg ezek ketten bújnak egymásba, Olivér a Bölcsességfogast teszi helyre. Szegény kislány úgy meg van szeppenve, zavarban van piszkosul, bólogat, mikor Olivér azt mondja neki, oda kéne mennie Alekoszhoz és nyomni magából egy kis dózist. A Hellén Hős barátja biztosítja szegény párát, hogy látja benne, hogy van egy vadmacska oldala, a kiscsaj bólogat, igen, van neki, olyan ez az egész jelenet, mint amikor egy gyerekprostituáltat akarnak rávenni az első análra rögtön két pasival egyszerre, szinte megsajnálom a kiscsajt. Miután megtáncoltatja Alekoszt, akinek van egy kis érzéke a zenéhez, én kérek elnézést ezért, az Atlétatrikós Anitával bájolog a fürdőben. Anita a szemekben véli fölfedezni az összhangot. Lejátszák a megkellhogycsókoljalak-jézusmárianemkoraiez-deigenlehet cuccost, én erre tökéletesen alkalmatlan vagyok, na nem mintha bánnám. Anita azért úgy gondolja, ha kiesik, egy csókkal távozni jó lenne, Alekosz lehunyja a szemét, Anita meg ad a szájára egy olyan puszit, amit én a Pötyi orrára szoktam adni a te kis szarházi, megzabállak, te után és mi nem nevezzük kitörölhetetlen pillanatnak.

A randevúknak hálistennek vége szakad, Alekosz megválasztja a Bálkirálynőt, VámpírBarbit, aki természetesen bőg. A testvérpár persze rögtön megesküszik, hogy kicsinálják az irritáló gádzsit. Van fotószoba, ide vonul Alekosz Liluval a szívceremónia előtt. Alekosz minden lányról elmondja a véleményét, Andrea a szexi szemüvegében fantasztikus, Magdinak a tekintete az igazi, nézzen ki akárhogyan is, Olga eccibionista és valószínűleg arisztokrata, Ágnes extravagáns, Anita szeret ölelni, intimitás szükségeltetik hozzá. Untam. Kezdetét veszi a szívceremónia, amit Olivér végigkínlódik és unott pofával ül végig, én visítok a röhögéstől, mert a kalitkába zárt madárról, ami a boldogság narancssárga madara egyébként eszembe jut a Dumb és Dumberből a visszaragasztott fejű Pityu Peti papagáj. A szívceremónia roppant romantikus és pláne, ahogy Alekosz megpróbálja túlüvölteni a Villa mellett elrobogó vonatot, Éva majdnem leesik a lépcsőről, Alekosz látta a Gyűrűk Ura trilógiát is, mert Andreát pajkos póninak nevezi. A Különleges Negyvenes, Orsolya a hastáncosnő, a Bölcsességfogas és Renáta, akiről fogalmam sincs kicsoda húznak haza, mert Alekosz az igazit keresi.

Az öfi végén Alekosz elvonul Olgával a hálóba, Olga már nem is tudja, mit akart Alekosznak mondani. Beszélgetnek egy kicsit arról, megcsókolják-e egymást, de Olga aszongya, menjen ez az egész úgy ahogy megy, ő élvezi ezeket a pillanatokat. Most nagyon fontosat kérdezek, mondja Alekosz. Felkapom a fejem a jegyzetből, aztán ordító röhögésben török ki, mert a kérdés így szól: tudsz sakkozni? Olga nem tud. Hát pedig az orosz sakkozók a legfölsőbb szintűek, Kaszparov, Kramnyik…. Bobby Fischerrel játszott. Kramnyik mögött meg ott áll az egész vezérkar. Sikoltozok. A kegyelemdöfést az utolsó kérdés adja meg. Olga! Hasonlítok én I. Péter cárra? Készbazmeg. Nincs miről beszélni.

Címkék: alek
895 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mruniverzum 2011.05.12. 15:24:55

Megvan A KÉP! Én is ezt akartam nektek beküldeni! Csajszikám premier plán rakja be a tisztasági betétet! PRICELESS! XD

rianna 2011.05.12. 15:30:09

az első képen a szerző vajon mit akart ábrázolni? értem én, hogy torreádornak indult, de hogy került oda a sapka?:)

Drogon 2011.05.12. 15:31:32

5, ez a kemény, nem a *szom

huncut 2011.05.12. 15:33:00

Hajni, kösz, azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy végigröhögtem a tegnapi műsort. :-)))
És én is esküdni mertem volna, hogy valahonnan kiguberálták drága apám valahavolt frottírköntösét. :-)

Norcsesz 2011.05.12. 15:33:54

Hát Hajni, az az igazság, hogy tegnap azért néztem meg ezt a szutykot, mert olvastam a blogodat. Így a kettő együtt fergeteges :)))) Gratulálok, és köszönöm, mert most sírva röhögök :))))

Tordas 2011.05.12. 15:35:51

11. kulcs Alek szívének lakaTJához!

Norcsesz 2011.05.12. 15:36:40

@rianna: Hogyan csináljunk majmot valakiből,aki eközben még örül is neki :))) Ha ezek a ruhák neki tetszenek, és hagyja magára aggatni, akkor ezeken a válogatott nőstényeken sem csodálkozom már annyira... A stílus maga az ember :)

Tordas 2011.05.12. 15:37:09

Hallottátok,h tegnap az egyik nimfa azt mondta: ÚristN ?

Norcsesz 2011.05.12. 15:37:20

@Tordas: Ez tényleg mekkkkkora volt!!!!! :))))))))))))))))))

navégremost 2011.05.12. 15:38:42

Így már "másnaposan" (mint új kommentelő:-)))hát isteni a poszt, tán-tán még majdnem übereli egy-egy VV-s posztot, merthogy rendre-módra szemezgettem azt is.
Gratu, erről a szellemi mélységről ilyen legfölsőbb szinten írni?! :-)))

genevieve 2011.05.12. 15:39:39

@rianna: nemnem:-)

ő egy golfosjátékosbaoltottautókesztyűs úriember:-)

Tordas 2011.05.12. 15:40:11

Ez az "Angol beteg" remake képek honnan vannak? Bár a beteg itt mást jelent, nem azt,h leégett a pofádról a bőr mert lezuhant a gépmadár.

mruniverzum 2011.05.12. 15:40:13

Pont azon gondolkodtam tegnap este, ahogy kezdenek kibontakozni ezek a "virágszálak", hogy egy az egyben egy hétnyi Mónika show vendéganyagát láthatjuk három hétig szerepelni. :DD

Mindegyik lábán ott virít a magassarkú és körülbelül úgy mozognak benne, mint tank a japánkertben.

Ha ezek a nőnemű humanoidok voltak a legjobbak az összes jelentkezőből, akkor milyen lehetett a többi? Pedig azt hittem a Benkő castingját nem lehet alulmúlni. Pedig de.

Ez az Olivér direkt ki akart szúrni az ő cimborájával vagy vajon neki is bejönnek az ilyen.. "nők"? :DD

Drogon 2011.05.12. 15:40:34

Na, ezt nem fogom nézni.

Ayesha (törölt) 2011.05.12. 15:41:00

Hajni basszad meg a legfölsőbb szinteken:D:D:D
pont azokon a részeken sírtál te is, amiken én.:)))) Önálló műsort intézek neked, meg mozgalmat is.

genevieve 2011.05.12. 15:41:00

@genevieve: bár mondjuk a nyakkendő sehogyan sem illik a képbe...a selyemizé a hason meg pláne...

Norcsesz 2011.05.12. 15:42:13

@genevieve: spanyol golfozó torreádor :))) vagy valami ilyesmi...

genevieve 2011.05.12. 15:42:27

@perpetum: én sem:-)

tegnap 7 körül olyan halálos nyugalom szállt meg, hogy most már nem kell görcsösen a tévé előtt ülnöm...elég ha itt elolvasom Hajnit:)

fran7 2011.05.12. 15:42:54

Hajni, tudtam én hogy egy AS Roma mellett legalábbis Vasas szimpatizáns vagy. (bede a mi örök kedvencünk) De az a kép annyira durva volt, hogy az öfi alatt nem is mertem szóba hozni, mert kultúrember nem beszél ilyesmiről
Kérdésem a testvérpár mit tekergetett az éjszaka. Ha valami olyasmi akkor nem szeretnék róla tudni semmit.

genevieve 2011.05.12. 15:44:38

@Norcsesz: mondtam már régebben, hogy alek szerelmes önmagába:-)

a vv alatt is folyton magát nézegette a tükrökben...még évát is felülmúlja...
imád beöltözni ...egyébként szerintem akkor volt a legjobb, mikor a szőke nőci figuráját magára vette....khmm, roppant mód hiteles volt:-D

rianna 2011.05.12. 15:46:05

@genevieve: a kesztyűt nem is láttam :))))A tegnapi nejloninges öregúr pecázni indul 1972-ben még vicces volt, de ez a sok összezsúfolt motívum :D

genevieve 2011.05.12. 15:46:09

egyébként ahogy elnézem sikerült 2 nap alatt totális kupit csinálniuk a hálóban....

mruniverzum 2011.05.12. 15:46:21

@genevieve: Igen, a végén Olivért fogja választani. Azok a pillantások ahogy a meghitt szeszezés közben egymásra néztek.. :DD

Ayesha (törölt) 2011.05.12. 15:46:23

@genevieve: én is folyton nézegetem magam! azt várom, mikor jelenik meg a saját fejem helyett valaki másé. Lehet, hogy Flores is ezt várja.

genevieve 2011.05.12. 15:46:48

@rianna: nem láttttaaad a kesztyűt?:-)

pedig az az igazán menő dolog:-)

genevieve 2011.05.12. 15:47:37

@Ayesha: nem, ő tényleg magát szereti:-)

úúúúúgy, ahogy van:-)

Norcsesz 2011.05.12. 15:48:20

@genevieve: A valóvilágot nem néztem, ezt a szart is csak a Hajni blogja miatt kezdtem el, szóval nekem tulajdonképpen teljesen új ez a fajankó, de a kommentekből nagyjából kirajzolódott róla egy kép... :)

rianna 2011.05.12. 15:48:24

@genevieve: a sapkát láttam, a nyakkendőt és a derékmelegítőt:)

aardwark 2011.05.12. 15:48:49

Hajni ez merénylet volt... :) az sk milánóim majdnem a laptopon landolt a nevetéstől. :) kis kötözködés : a fekete csaj nem a hálóban rogyaszt? vagy csak én nem ismerem a villát közel fél év után?:) (tudom, takarodok hátra bokába, lehet verebet fogatni a nyakamhoz), vérző nő mit is keres ott? vagy amikorra sorra kerül elmúlik? kiszámolta? vagyezhogyisvan? :)"aki után utána nézett" meg "mert van egy jellegzetes járása. Igen, a vízilóba oltott orrszarvú mozgása" és a fradi bközép odabasz (bocs, nem szoktam csúnyán kommentelni de ezek azért kihozták belőlem az állatot.
Hajni add ki könyvben nyugodtan szvsz pár tuti vevőd van már...

Kéztsókom (és köszönöm)

kitikati 2011.05.12. 15:49:08

Nekem Alekosz sakkos dumájáról Ross jutott eszembe a Jóbarátokból, aki flörtölni akart a pizzafutár csajjal és mesélt neki arról, hogy a különböző ipari gázokat direkt szagosítják.

genevieve 2011.05.12. 15:51:15

@aardwark: a tisztasági betétet nem vérzéskor használják:-) (normális esetben legalábbis:)

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.05.12. 15:52:14

bazmeg, van olyan sapkám, mint az első képem, hazamegyek, elégetem.

readonly 2011.05.12. 15:52:19

teniszező > f@szművész > kosz, ez így túl rapid süllyedés, még ha trash is az egész von Anfang an :S: :)

részvétem, aki megnézni és blogot ír belőle, de egyúttal köszönet

rianna 2011.05.12. 15:52:31

@genevieve: a kesztyű valóban olyan úrvezetős. Egy korai Ford modellben tudnám elképzelni aleket, ahogy végirobog 25-el a macskaköves utcákon és stíröli a cselédeket:)

@aardwark: a tisztasági betét nem "azokra a napokra" való:)

lupacchiotta 2011.05.12. 15:52:48

farkasok??! kikérem magamnak!!! :)

genevieve 2011.05.12. 15:52:59

@Norcsesz: megérne azért egy kis utótanulmányozás az előéletéről:-)
csak a viszonyitás végett:-)

genevieve 2011.05.12. 15:54:27

@rianna: tulajdonképpen most is azt csinálja...mert ilyen műsorba urinő nem jelentkezik:-)

haruka 2011.05.12. 15:55:01

Hajni, bammeg, nem vagy semmi! :D nem mertem nézni a műsort, féltem, hogy a kis lelkemnek már sok lenne (a VV utolsó 2 hónapját se bírtam már), de ezek után teszek egy próbát! :D

Tordas 2011.05.12. 15:55:11

@borzash: Ne tedd! Tedd fel a vaterára,h "Alekosz sapka kapható" mint a Szíj Melinda táska, meg a Szandika köntös.

aardwark 2011.05.12. 15:55:55

@genevieve: @rianna:
én kérek elnézést hölgyeim ... (most tényleg letérdelek a sarokba, kukoricára vagy rózsaágakra)
akkor beteg vagy folyása van? mert az még jobb :)

Norcsesz 2011.05.12. 15:57:17

@genevieve: Jajjj, muszáj??? :))) Jól érzem én magam ebben a tudatlanságban :)))

genevieve 2011.05.12. 15:58:37

@aardwark: neeeem:-)

azért tisztasági betét, hogy a szép fehérneműt (nem a pamutnagyibugyit) megvédje az elhasználódástól:-)

dr. gernika 2011.05.12. 15:58:45

Hajni, hogy csinálod? Ezen a műsoron én tegnap egyet nem nevettem, de sejtettem, hogy a posztodon fogok, szerintem még az utcán is hallották. :D

aardwark 2011.05.12. 15:58:50

más, a negyedik képen a kékség tuti pasi volt/van/lesz vagy a köztes állapotban van, nekem ne mondja senki hogy az egy nő...

genevieve 2011.05.12. 16:00:09

@Norcsesz: nem muszáj, csak érdekes lenne az összehasonlítás:-)
a vv-ben alek volt a szerencsétlen balfasz, aki egy csajnak sem kellett, mind elküldte...de ő csak nyomult rendületlenül, taperolt, kukkolt, szaglászott....

itt meg ő a császár, ő érte nyomulnak a csajok

genevieve 2011.05.12. 16:01:28

@aardwark: szandál2, csak visszafogottabb lelkülettel:-)

gizdacsavo 2011.05.12. 16:02:23

Hát nemtom, szerintem a második adás már kibebaxott unalmas volt. És ez nem az "én csak a spektrumon nézem ahogy basznak az orrszarvúak" fitymálás, mert megnézek én minden szart, de a tegnapi részben hihetetlenül nem történt semmi.

A Benkő féle feleségkeresés jobb volt, mert ott is lepukkant nőstények voltak, de különbözőek, és az viccesen volt szánalmas. A tegnapi adás meg csak simán szánalmas volt.

Egyébként szerintem a műsor készítői ott követték el a hibát, hogy Alekosz csajozása addig volt igazán vicces, amíg a bulák sikítva menekültek előle, ez a balfasz meg tepert utánuk. Addig a sok proli még tudott azonosulni vele, hogy "jaj szegényke, pedig még milyen intellligencs is a választékos szókincsével". Ez a királykodás a műsorban, a sok párezerért bármikor megtömhető ribanc között, inkább csak unalmas.

aardwark 2011.05.12. 16:02:23

@genevieve: elhasználódás? ez új...., vizelettartási gondokkal küzd és anyag is jön a pukival? vagyezmiez? :D

ja ez meg van:

Telefonáló hívja az inkontinencia segélyszámát...
5 csörgés után a rögzítő válaszol:
Kérem, tartsa egy kicsit...

:D

.lll. 2011.05.12. 16:03:59

a vén görény Benkő összetépheti a diplomáját

Szerénke. 2011.05.12. 16:04:44

Jaj, Hajni, ez mocsok jó lett!:DDD A rinocéroszos csaj a lépteivel... A betéteset észre sem vettem... Úgy látszik az agyam megvédi az ilyenektől önmagát, még időben beállt a kék halál.
De a legjobban nekem Pötyi tetszik. Ilyenkor kimennék csókolgatni a mieinket, de azok a sárban/porban/szarban fetrengenek állandóan, szóval majd inkább máskor. Mondjuk ha bemennem van vagy 5 feles.

gastro, missing in action 2011.05.12. 16:05:29

azt hittem a testvérpárnak felhúzhatós vibrátora van és éppen töltötték az aksit a tekeréssel, de ezek szerint nem :)
Vagy gyerekzáras gyógyszer, de hát szőkék ugye, így kifogott rajtuk :)

mruniverzum 2011.05.12. 16:05:30

Kövezzetek meg, de szerintem Barbika hangja tisztára olyan, mint Hegyi Barbaráé+napi két doboz cigi. :DD

Nervus 2011.05.12. 16:05:55

Komolyan, szerintem eloszor szolok hozza a bloghoz, a VV csodalatos esemenyeibol is csak innen ertesultem, de zsenialis vagy :D
Hogy ritka szepen fogalmazzam meg, ehetove tudod varazsolni a szart :D

genevieve 2011.05.12. 16:06:23

@aardwark: szerintem hagyjuk ezt a témát:-)))

Szerénke. 2011.05.12. 16:06:32

@aardwark: Az a virslis! A férfit Olivér nem válogatta be, érthetetlen okok miatt... Pedig szerintem akkor is annak lett volna a legnagyobb esélye.

aardwark 2011.05.12. 16:11:13

@genevieve: rendben, kérek új témát :)))
@Szerénke.: khmmm, talán magának tartogatja, nemdenem? :)vagy beteszik közösbe...

vagy mittomén hogy megy az ilyesmi... :)

dr. gernika 2011.05.12. 16:12:28

@buppi: Igen, és Olga részéről is az lett volna az elvárható reakció, ami a pizzafutár csajtól.

Szerénke. 2011.05.12. 16:13:03

@aardwark: Én már feszegettem ezt a témát is, de nem találtam sok követőt. Pedig biztos van benne valami.
Az IHM-Bazi nagy ő része jut eszembe, mikor a végén a pasinak adta a Sándor a rózsát.:D

rianna 2011.05.12. 16:13:09

@aardwark: www.intima.hu/betet-vagy-tampon
első bekezdés:)
én itt sem voltam, nem én linkeltem be

genevieve 2011.05.12. 16:13:24

na, belenéztem egy jelenetben, alek testtartásán a főúri jelmez sem segít:-)
ja és ilyen baszottnagy művirágdiszt az angol dizájner páros forróbbik tagján szoktam látni:-)
de neki legalább jól áll:-)

alek, ha így halad tényleg olit fogja választani:-)

Murderface 2011.05.12. 16:13:46

Hadd idézzem Török László sportriporter örök érvényű szavait:
Hát ilyen nincs! Hát ilyen nincs! Hát ilyen nincs, és mégis van! :D

Ezbazmeg, ez a legeslegeslegalja :D A Mónikasó ehhez képest atomfizikusok világkongresszusa :D

Norcsesz 2011.05.12. 16:15:00

Szerintem Alek látens buzi. Ennyi.

Szerénke. 2011.05.12. 16:15:11

@genevieve: Mondtam én bakker! Elhiszitek végre?:D

aardwark 2011.05.12. 16:16:03

@Szerénke.: jajaja, lehet benne valami, az nagyon ott volt a szeren :D

@rianna: de itt voltál/vagy és belinkelted, tanuljunk férfitársaim ! :D

de hogy lehet összeszarni egy tangát? :D
ez egy national geo sorozat alapja lehetne....

rianna 2011.05.12. 16:16:21

@genevieve: @Szerénke.: gonoszak vagytok, ez a legtisztább férfibarátság:D

avanivi 2011.05.12. 16:16:53

@gizdacsavo: Nyugi, majd a kecskelányok felfalják a káposztácskákat, lesz itt olyan világ amit még senki nem látott,mindez kiér? A Hellén Csődörért.
Vagy a pénzéért.
Az nyer aki megtanul sakkozni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 16:17:47

Hajni, a tegnapi se volt kutyafasza, de a main beszartam. Mi lesz még itt? :D

És tanultam tőled egy új kifejezést, ami lehet, hogy másnak ismert, nekem nem: "tarhonyás picsa". Köszönöm!
A narancsbőr csak afféle csipkekesztyűs finomkodás, ezentúl ezt használom. :D

Szerénke. 2011.05.12. 16:17:49

@aardwark: :)
@rianna: Igen, a legfölsőbb szinteken. Csak úgy csillog mind a kettőnek a szeme, ha a másikra ránéz...:D

Meridian74 2011.05.12. 16:18:13

Sírva röhögök... de hogy a fenébe tudtok ilyen képeket és jeleneteket kiszúrni, minta eü. betétes? Nekem folyamatosan potyognak a könnyek a szemeimből és az ágyon (és időnként a padlón is) hengergőzök fel és le (a'lá Éva módra) a röhőgörcs okozta kínok miatt...?

Amúgy arról viszont nem írtál semmit sem, amikor a szívceremónia közben az egyik trampli csaj a magassarkúban majdnem taknyolt egyet miközben elfele ment Alekosztól... :DD

Arról is ez jutott eszembe: "Alekosz már a lépésekről hallotta, hogy Magdi jön, mert van egy jellegzetes járása. Igen, a vízilóba oltott orrszarvú mozgása."

Ez üt. :DDD

aardwark 2011.05.12. 16:18:25

@genevieve: az a "baszottnagy művirágdísz" nekem is szúrta a szemem tegnap, az mi a pitcha? mér köll? ez a dizájn? vagy ez a menő? :)

megannyi kérdés...

Norcsesz 2011.05.12. 16:20:07

@Meridian74: De, írva vagyon: "A szívceremónia roppant romantikus és pláne, ahogy Alekosz megpróbálja túlüvölteni a Villa mellett elrobogó vonatot, Éva majdnem leesik a lépcsőről, Alekosz látta a Gyűrűk Ura trilógiát is, mert Andreát pajkos póninak nevezi". stb stb :)))) Hajni ki nem hagyta volna :)))

Norcsesz 2011.05.12. 16:20:49

@aardwark: És még a mikroportot is állandóan basztatta a művirág... :)))

Szerénke. 2011.05.12. 16:22:01

@Norcsesz: Az hagyján, de az ominózus pillanat alatt a Gyűrűk ura zenéje ment. Azt már meg nem mondom melyik téma, de gyaníthatóan az orkok éneke...

genevieve 2011.05.12. 16:23:22

@aardwark: biztosan a stilyst is forróvérű:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 16:23:40

@rianna: Alekosz részéről lehetnek valódi érzelmek Olivér iránt, ez a pillantásaiból kiderül, ellenben Olivér esetében folyamatosan az a kényszerképzetem van, amikor Alekoszt símogatja a tekintetével gyengéden, hogy látom a szemében a Dagobert bácsis dollárjeleket pörögni.
Meg azt is látom, ahogy esténként, lefekvés előtt, odamegy az ágyához, megvakarja a tökét, majd egy olyan csak rá jellemző torzvigyorú arckifejezéssel surrogósan összedörgöli a tenyereit és azt mondja: eeeeggen.

Szerénke. 2011.05.12. 16:23:50

@genevieve: A végére csak kiderül. Majd arra leszek kíváncsi, hogy mikor Olivér olvassa ezeket a sorokat (nem a miénket, szerintem innen sikítva menekülne), akkor majd jön rögtön a Fókuszba, meg hasonló műsorokba magyarázni, hogy mennyire szeretik egymást Encikével és már jön az esküvő, kiskutya, kismacska, kisbaba, stb.:D

rianna 2011.05.12. 16:25:33

@Szerénke.: mondanám, hogy brokeback mountain 2, de nem lenne elegáns az összehasonlítás:)

genevieve 2011.05.12. 16:26:11

@Szerénke.: jajj, a lelki szememeim előtt felderenget oli lovaglópózban van alekon:-DDDD

hát, már semmi nem lesz ezután olyan mint volt:-))) (hogy egy klasszikust idézzek:-)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 16:26:19

@fran7: eredetileg pedig azt akartam idézni, hogy lipcseipetilófejűgeci. :DDDD

@gernika: nem vagyok százas, asszem :D

Szerénke. 2011.05.12. 16:26:47

@pushpang: Nem tudom, már írtam, hogy nekem az is eléggé fura, ahogy Olivér becézgeti a fiú barátait. Egy olyan férfi ismerőst sem tudok mondani, aki így kedveskedik a haveroknak. Mert itt nem arról van szó, hogy van egy vicces fantázianeve, aztán azt használja. Azt is ahogy mondta: az én ici-pici Alekinnyóm... Hát mi ez, ha nem látens?:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 16:27:12

Köszi mindenkinek, az jóóó, ha teccik, azér írom :)

Trevlovics 2011.05.12. 16:27:53

@Szerénke.: nincs ebben semmi különös csak a villában együtt fürödtek

Szerénke. 2011.05.12. 16:28:31

@rianna: Sajna nem láttam a filmet, de sejtem miért írod.:D Azért van más meleges film, amihez hasonlítani lehet...:D
@genevieve: Húú, de perverz vagy!:DDD Fúúúj. Amúgy akkor inkább fordítva, szerintem Alekosz lenne a kö..., illetve a nő...:)

apolka11 2011.05.12. 16:29:20

A köntös, az a köntös! nekem csak az maradt meg. Hirtelen azt hittem, a filmmúzeumon megy valami:))

Vagy ezt Vája mama küldte utána, a felhalmozódott, hódító feromonok miatt?
Más ésszerű magyarázatot elképzelni sem tudok.

genevieve 2011.05.12. 16:29:27

@Szerénke.: főleg egy macsó szájából:-)

kulipintyó, alekinnyó...brrrr

Szerénke. 2011.05.12. 16:29:36

@Trevlovics: Hát akkor is... Most őszintén, ismersz olyan pasit, aki így becézgeti a haverjait? És ezzel ellentétben a lányokkal meg hogy beszélt?:D Milyen stílusban. Azért ez szerintem eléggé érdekes...

kapiksz 2011.05.12. 16:30:11

Hajni ! Rég olvastam ilyen jó és szórakoztató posztot. Gratulálok ! a lényegnél kaptad el az egész balhét ! Szenzációs kommentek, és mennyi röhögést !, hát ezért van a Trash Reality ! És ebben a kategóriában az Alekosz műsor zseniális. No, ja az RTL nem ma kezdte a szakmát ?! Aki nem szereti ne nézze, nézze hogy basznak a kecskék a spektrumon, vagy az ATV-t

rianna 2011.05.12. 16:30:27

@pushpang: komolyra fordítva a szót:) Az olivéres rész tökéletesen helytálló, alek meg.... nem tudom, szerintem szüksége van egy mankóra, aki az ő nagyszerűségét tanúsítja, és ez neki Olivér jelen pillanatban. De az tény, hogy nőre még nem nézett úgy, mint o-ra.

genevieve 2011.05.12. 16:30:29

@Szerénke.: ööö rosszul fogalmaztam, alek állna négykézláb mint egy ló, na:-D

inkább nem ragozom:-)

Szerénke. 2011.05.12. 16:31:19

@genevieve: No igen, ez meg a másik. Nem vagyok pszichológus, de nem az olyanok lesznek ennyire állat férfiak, akik leplezni akarnak valamit? Aki férfi, annak miért is kell ezt mindenhol bizonygatnia (napi hányszor vonulok el a barátnőm képére rá...)...

traff 2011.05.12. 16:31:43

Hajnalka,híred van!!!!!!!!!!!

Kommentlinkben is, de legfőképp a posztban:))

Komolyan mondom jobban fekszik neked az alekara, mint a vv4, talán azért mert tömény????:DDDD

Szerénke. 2011.05.12. 16:32:09

@genevieve: Azt a mocskosat...:DDDDD Asszem megálltam a fejlődésben.:D

Szerénke. 2011.05.12. 16:33:09

@Szerénke.: Oli, elfogadod tőlem ezt a kulcsot?:D

dr. gernika 2011.05.12. 16:33:33

@aardwark: Alek most menyasszonyt keres, márpedig egy vőlegénynek virág dukál a gomblyukába. :D

traff 2011.05.12. 16:34:00

traff 2011.05.12. 16:31:43
Hajnalka,híred van!!!!!!!!!!!

Kommentlinkben is, de legfőképp a posztban:))

Komolyan mondom jobban fekszik neked az alekara, mint a vv4, talán azért mert tömény????:DDDD

Hülye vagyok, link lemaradt.
Íme:
alekfigyelo.blog.hu/2011/05/11/alekosz_elso_adas_parade

genevieve 2011.05.12. 16:34:52

@Szerénke.: majd mme elmagyarázza, ha itt lesz:-)

de tény, hogy akinek rendben vannak a dolgai az nem azzal foglalkozik szóban minden percben, az tud más dolgokra is figyelni:-)

Norcsesz 2011.05.12. 16:35:59

@gernika: A virág oké, de ez a komplett művirágcsokor, és még rusnya ízléstelen is volt :))

rianna 2011.05.12. 16:36:09

@Szerénke.: érdemes megnézni, nagyon jó. Én " a melegek is emberek"-féle propagandafilmre számítottam, de annál sokkal komplexebb.

genevieve 2011.05.12. 16:36:28

@Szerénke.: ööööö.....izé....:-D

Nyanyóka 2011.05.12. 16:41:31

Hajniiiiiiii!
Imádlak!!!!!!!!!!!!
"...röhögök a picsapiros szemhéjfestéken, a piros masnis blúz alól kibukkanó fekete melltartópánt a legalja, mondom ezt én nyuszis szobapapucsban és nyúlott kétikszelles Def Leppard pólóban."
"...hatalmas tarhonyás picsára premier plánban azért én se számítottam,..."
"A különleges negyvenes smink nélkül odabasz..."
"Magdi jön, mert van egy jellegzetes járása. Igen, a vízilóba oltott orrszarvú mozgása."
Ez a duma többet ér mint az egész RTL Alekoszostól, Prolivérestől, Kolositól
meg MINDENTŐL!!!!!!!!!!!!!
KÖNYÖRGÖK, ABBA NE HAGYD!!!!!!!!!!!!!

Trevlovics 2011.05.12. 16:42:31

@Szerénke.: ha itt lenne a madame, akkor megmondaná neked szerintem, hogy a fürdéssel meg az icipicialekinnyóval kapcsolatban a pars pro toto elvre gondoltam :)

Szerénke. 2011.05.12. 16:43:30

@genevieve: :DD
Kíváncsi leszek rá, de nekem ez akkor is ebben a formában így jön le.:D
@rianna: Már sokszor gondoltam rá, hogy letöltöm, de legtöbbször győz a 'most kapcsolódjunk ki és ne gondolkozzunk oldal'.:D

Townsend 2011.05.12. 16:43:42

Teddyt Spanyolországba küldi Lord Meldrum.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.05.12. 16:43:57

az első kép megint odavág. alekosz most Toni Curtisnek öltözött a mindenlébenkétkanálból (autóskesztyű vazzzeg!), de a biztonság kedvéért fent hagyta a téeszelnök-sapkát is, nehogymár összetévesszék a nevezettel amilyen jóképű...

Townsend 2011.05.12. 16:44:34

@Nyanyóka: Szandika is ezt mondta Anikónak.

Szerénke. 2011.05.12. 16:45:12

@Trevlovics: Sajnos ennyire nem mozgok a legfölsőbb körökben, hogy ezt így értsem.:D

genevieve 2011.05.12. 16:45:34

@Trevlovics: na most megint guglizhatunk:-D

Szerénke. 2011.05.12. 16:46:12

@Townsend: Nem Afrikába? A gumiföldekre?

Szerénke. 2011.05.12. 16:47:15

@genevieve: Én azzal sem értettem meg.:DDD

mruniverzum 2011.05.12. 16:48:06

@Meridian74: Itt nálam sok, ezerszer élesebb szemű ember tanyázik, de azt a tisztasági betétes jelenetet nem lehetett nem észrevenni. El is hagyta a számat egy "ezmegmitcsinálottbazdmeg" kifejezés. :))

Kopasz Szuzukis 2011.05.12. 16:51:37

Kartácskáim: hát nem veszi észre egyikőkök sem, hogy Telivér turbóban szopatja Taplokoszt. Ez a keskeny nyomtávú úttörő modellvasutas pont kapóra jött neki. Finom kis mozdulatok, és fetreng az ország. A röhögéstől. A rippantóművész meg észre sem veszi, hogy épp most toltak le egy vezérkari nagy szerszámot a torkán. Inkább üdvözült arccal teli szájjal szopja.

genevieve 2011.05.12. 16:51:38

@Szerénke.: én sem, de pszt..:-)
úgy csinálok, mintha:-D

Trevlovics 2011.05.12. 16:51:43

@Szerénke.: jaj, de elmagyarázni nem jó. a pars pro toto amikor egy teljes, egész entitást egy részével azonosítasz be. egy meztelen alekoszos fürdéssel megfejelve ezt, tessék érteni, hogy miért lett olivérnél icipici alekinnyó belőle.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.12. 16:52:28

Ez FÉ-HÉ-HÉ-HÉLELMETES!!!!
Köszi Hajni a HVt! :D
Pityu papagájon én is órákig tudok visongva derülni.
Férjed meg ne öljön Def Lep póló gyalázás ürügyén. ,)

Szerénke. 2011.05.12. 16:53:12

@genevieve: Ok, akkor én is úgy csinálok.
@Trevlovics: Áhá! Hát most már mindent értek! Aham. Hmmmmmm. Igen, nagyon helytálló, hmmmmm.:D

MegLepke 2011.05.12. 16:55:12

Én nem láttam az adást, csak néhány videot tekintettem meg ma. A boldogság narancssárga madara óta nem térek magamhoz. Fasza lett a poszt megint, egyet korrigálnék, mert nem bírom ki: a papagájt Petinek hívták a filmben.:)

Norcsesz 2011.05.12. 16:55:45

@Trevlovics: kurrrrrvajóóóó :)))))

Norcsesz 2011.05.12. 16:56:33

@Trevlovics: Ez nagyon jóóóóóó :)))))))) és már értem is :)))

BigTwix 2011.05.12. 16:58:14

Hajni!Köszönöm, ez a bejegyzésed kompatibilis volt velem!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.05.12. 16:59:55

Most kell eldontenem, hogy a hogyvolt-ot olvasom vagy az Alekosz-t fogom nezni.
Lehet inkabb a hogyvolt-nal maradok, mert az szorakoztatobb.

Townsend 2011.05.12. 17:00:52

@Szerénke.: A derék izéjéből, selyemövéből következtettem az útirányra. Ja, és automobillal megy. Azt meg a kesztyűből vettem le. Mosószappanszagú cselédlányok biztosan ott is vannak.

Tordas 2011.05.12. 17:01:34

@Szerénke.: Olivér nem meleg, ő azért becézgeti azt a szerencsétlent mert ez kellett a promóba. A szájába adták.

perszepolisz 2011.05.12. 17:01:37

Ez tipikusan az a műsor, ami alatt két sört fogyasztok el és ettől rohadt kisimult leszek.
Az érdemi hozzászólásom az, hogy Alekosz hiába is állítja, hogy Vilmos herceg ihlette az első napi ruháját, én azért tudom, hogy a Kis Herceg.

Fényharcos. 2011.05.12. 17:02:31

@Hódos Hajnalka: Szokásos fantasztikus színvonal, halkan jegyzem meg, hogy bált és nem bálat szoktak rendezni. x

genevieve 2011.05.12. 17:02:37

@Trevlovics: remek:-)
most már még annnyira se értem, mint ahogy a gugli alapján kilogikáztam:-)))

aardwark 2011.05.12. 17:02:42

@genevieve: ezt ne ragozd plíz, már nekem is fáj... :D de ugye ez nem lesz főműsoridőben..., mint pl Alekínja és Olívia kalandjai a szaunában és a dzsakuzziban/jakuzziban/jakuziban vagy hogy kell le írni... :D

traff 2011.05.12. 17:03:47

Jaj ez a boldogság sárga madarát kiereszteni szíven ütött. Ez bazmeg metafora alekinnyo dohánytól sárgult érlelt ondójára.

Olivér meg tényleg szopatja, keresek mingyá videót az arcáról, ahogy belül röhög.

Tordas 2011.05.12. 17:04:32

@Trevlovics: " a pars pro toto amikor egy teljes, egész entitást egy részével azonosítasz be."
Ezt úgy kell érteni, h Alekosz egy fasz mert az egész entitást a hímvesszejével azonosítom be? Nimfácska legyek ha értem!

foxglove (törölt) 2011.05.12. 17:04:43

@genevieve: gondolja arra, mivel sértette meg Szandika Aleket, mikor összevesztek, csak ő nem írta ilyen szépen körül, mint T.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.12. 17:05:03

@Kopasz szuzukis: Olivér a legnagyobb ász ebben a műsorban!

2011.05.12. 17:05:06

Hű, gyerekek, csodálom a kitartásotokat :)
Hajnin én is jól szórakozom, de a kép nyilván akkor lenne csak teljes, ha látnám is a saját szememmel, ami a sorok mögött van, márpedig azt nem vagyok hajlandó, mert nem, de így meg nem tudok érdemben hozzászólni. Kár, mert nem akarnék kikopni innen, meg túl sokat offolni sem :)
Annyit azért elmondanék, hogy amennyit láttam belőle (első adásban csajok bevonulása Balázs kommentálásában + alek első belépése, ajándékozás), az valami kritikán aluli, de az agyam szeret engem, ezért kényszerít rá, hogy ignoráljam ezt az.... izét :)

Szerénke. 2011.05.12. 17:05:10

@Townsend: :DDDD
@Tordas: Ez ok lenne, ha csak idekint csinálná. De odabent is ez ment.
@genevieve: Detto.:D
@aardwark: De, és már előre letétbe is helyezte az RTL a 8 milliárdot, amivel bünteti fogják érte.

genevieve 2011.05.12. 17:05:46

@foxglove: hát akkor miért nem ezt mondja bameg?:-)
azt megértettem amit te irtál:-D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.12. 17:06:33

@MegLepke: A testvérek kifejezetten szórakoztatnak engem!

janeausten 2011.05.12. 17:06:39

@traff:

jaj.....))))) ott a pont!

Szerénke. 2011.05.12. 17:07:22

@foxglove: Nem emlékszem...:D
@hullámpapír: Pedig ne hagyd ki. Mondjuk úgy biztos nem annyira szórakoztató, hogy a gép előtt kell megnézned, de legalább a legfontosabb részeket ne hagyd ki. Pl.: a narancssárga lényre a kalitkában.

genevieve 2011.05.12. 17:08:02

@Peter_Cs: és én ezen miért nem lepődöm meg?:-DDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.12. 17:08:33

@hullámpapír: Megéri nézned is! Sok röhejes jelenet van benne!

Szerénke. 2011.05.12. 17:09:42

@genevieve: Jaj, valaki szánjon mán meg és küldje el, ha máshol nem priviben, hogy akkor most mi a lócsöcs van, mert nem emlékszem, hogy Dundika mit mondott Alekosznak.

genevieve 2011.05.12. 17:09:47

@traff: fujjjjjjjjjjjjjjj..........

MegLepke 2011.05.12. 17:09:56

Ja igen, és Alek ezt a beöltözősdit nagyon is élvezi. Egyszer a VV-ben elmondta, hogy ő azt szereti a legjobban, amikor beöltözős játék van és szerepet játszhat, más bőrébe bújhat teljesen, és nem kell önmagát adnia.

Tordas 2011.05.12. 17:10:21

@foxglove: Akkor mégiscsak jó fele tapogatóztam, az igazság a trottyos alsógatJájában van.

genevieve 2011.05.12. 17:10:25

@Szerénke.: magyarán kicsi a pöcse:-)

Townsend 2011.05.12. 17:10:54

@Peter_Cs: Most egyet kell értsek veled. És aggódom is az egészsége miatt. Előbb-utóbb sérve vagy aranyere lesz a sok elfojtott (aleken) röhögéstől.

Szerénke. 2011.05.12. 17:12:21

@genevieve: Ennyi? Hmmmm. Akkor meg azért homo Olivér. :DDDD
Nézegeti a haver dolgait...:D
@MegLepke: Láttuk, a női elég jól ment neki...:D

2011.05.12. 17:12:44

@Szerénke.: á, a vv4 végefelé találtam rtl streamet, szóval elvileg veletek egyi dőben tudnám nézni, már ha gép előtt vagyok, és eszembe jut, és rászánom magam :) De.... de... Néha az Uramnak vannak ilyen hímsoviniszta kijelentései, és ilyenkor nem győzöm megrendszabályozni, hogy nadehát, de igazából már kezdem megérteni, és ehhez elég volt a csajok bevonulását megnézni :D A végén belőlem is igazi hímsovinisztát varázsol az rtl :)
@Peter_Cs: jaja, meg legalább jókat vitatkozhatunk a tesókon. Igazi gyökerek :D

MegLepke 2011.05.12. 17:13:38

@Peter_Cs: én egyelőre végig aztakurvázom a műsort - már amit látok belőle -, odáig még nem jutottam, hogy szórakozzak rajta. Bár ha ebben a szerelemkondérban Alek a hús, akkor kétségtelenül a két nő a só meg a bors.

Szerénke. 2011.05.12. 17:15:08

@hullámpapír: Nyugodtan mondd meg Neki, hogy ezek nem mérvadóak, mert ezek nem nők. Valami mások, valami sokkal sötétebb lények, mintsem azt el tudjátok valaha képzelni.:D
Az én Uram még nem látott egy részt sem, de már edzi magát, mert holnap jön és akkor nem kímélem...:D

aardwark 2011.05.12. 17:15:23

@Szerénke.: ok, akkor a letét kamatait kérem és szétdobjuk, benne vagy? :) de nézni nem fogom az tuti, sajna maradi vagyok, nem haladok a korral, még mindig az igazi nőket szeressem :)

Szerénke. 2011.05.12. 17:17:37

@aardwark: Jó is lenne, de náluk már csak így megy. Most attól kell rettegni, hogy a két testvérből is celebmaca lesz...:S

aardwark 2011.05.12. 17:17:59

@MegLepke: ez teljesen érthető, mivel olyan mint Alekosz nincs, mindig más "képét"-"ruháját" veszi fel, azért nem tudja önmagát adni mert olyan nem létezik, de ezt egy pszhiomókus biztos jobban elmondja... :)

janeausten 2011.05.12. 17:18:46

@genevieve: ez a probléma eddig még nem foglalkoztatott, de valószínű, hogy így van, mert egy igazi férfi, megfelelő szerszámmal pl. nem tudott volna annak idején a medence szélén mosolyogva felállni, tovább hancúrozni, amikor ráesett...
Azt megértem, hogy ha valaki tízmillát kereshet három hét alatt, hát nem hagyja ki, de amúgy Alekosznak nőt keresni eleve reménytelen, nem hiszem, hogy tudna vele mit kezdeni. Nem meleg, szerintem, mert ahhoz is érzelmek kellenének, érzékiség, fogékonyság... amikről az ő esetében nem beszélhetünk...

Townsend 2011.05.12. 17:19:07

@hullámpapír: A gyökér az finomkodó kifejezés ebben az esetben. A hiányosságaikat agresszivitással pótolják. Veszélyesek.

aardwark 2011.05.12. 17:19:41

@Szerénke.: meg még pár emberkéből..., és ezek ezért pénzt kapnak..., battya meg, megyek celebnek

Britte 2011.05.12. 17:21:50

Nem merem nézni ezt a műsort, nekem a HV is elég sokkoló! :)

Trevlovics 2011.05.12. 17:22:25

@genevieve: mert ezt nem én mondom, csak megmagyaráztam miért hívja olivér icipicialekinnyónak!
lehet, hogy még a vv előtt tényleg kicsi volt neki, de mióta nyert, pont jó :)

Szerénke. 2011.05.12. 17:22:32

@hullámpapír: :D Akkor megkímélted egy sokktól.:D Amúgy csodálkozol, ezektől szerintem minden épp eszű ember hímsoviniszta lesz. Megtestesítenek mindent, aminek egy nőnek nem szabad lenni. Már az, hogy így 'tepernek' a hírnév... ő izé pasiért...:D
@aardwark: Pont ma matek zh alatt mondtam én is ezt...:D

dr. gernika 2011.05.12. 17:26:23

@hullámpapír: Egyébként tényleg szar, ma én sem fogom nézni, csak az öfit olvasom el holnap. :)

MegLepke 2011.05.12. 17:27:43

@Hódos Hajnalka: szívesen.:)

@aardwark: pontosan. És amilyen tagoltan beszél, abból látszik, hogy a színészkedés nem megy. Jobban járnánk, ha magától beszélne baromságokat, nem betanult izét.

rianna 2011.05.12. 17:30:22

aki trev példabeszédét nem érti, az hátha emlékszik nyelvtanóráról a rész-egész viszonyon alapuló szinekdochéra. pl.: lélek az ajtón se be, se ki:D

aardwark 2011.05.12. 17:30:25

@Szerénke.: matek zh..., hát te sem tudod jobb dolgokkal eltölteni az időd? :) pfejj de nem szerettem... :)

@traff: Thx, most még okosabb lettem

jelntkezek az rtl-nél a villába vagy a buszba, nekem mind1 csak legyen műsor ahol hülyét csinálnak belőlem de kapok érte sok pízt... :D

Giedi 2011.05.12. 17:33:20

Hát, Hajni, ezen (+12) beszartam. Külön respect a Def Leppard pólóért :))

Townsend 2011.05.12. 17:35:57

Békeidőben - amikor nincs épp vv - is lehet találkozni ilyenekkel. Ismertem 40-es nőt, aki a tinilányaival együtt járt Kozsóra, mint törzsközönség, mert olyan rendes fiú(sic). A felnőni nem tudó, vagy méltósággal megöregedni nem képes egyedek @Szerénke.: megnyilvánulhatnak most pl. egy ilyen feleségkereső valóságshowban.

Giedi 2011.05.12. 17:36:31

Jaj, és még másfél óra a mai öfiig. Hogy fogom kibírni?

mézescsók 2011.05.12. 17:37:44

Nem kekeckedni akarok, de a boldogságnak nem kék madara van?
Hajni hv-ja után néztem vissza pár percet a tegnapi összefoglalóból. (A már előbb említett aranyköpéseid mellett nekem frenetikus volt a zongorázásos szösszenet is!)
Egyébként miért érzem - nem kicsi kárörömmel, ami piszokul jólesik -, hogy Alekosz rettenetesen feszeng? Alapból modoros fazon, hogy csúnyábbat ne írjak, de itt még pokolian merev is.
A jelmeztervezőnek piros pont, kizárt, hogy nem poénból válogatja össze a "hellén hős" ruháit. Ilyet cuccokat normális ember nem talál ki és meg. Szeretem az őrülteket.

Townsend 2011.05.12. 17:38:39

@Szerénke.: Bocs Szerénke, okoskodás közben jöttem rá, hogy neked akarok írni és akkor nyomtalak és így sikerült, persze, hogy előre akartalak, hogy kerüljél.

mézescsók 2011.05.12. 17:41:29

Ja, kicsit későn értem utol magam. Már tudom, hogy miért sárga.
A zongorás dolognál nem tévedtem, emlékszem, hogy Bombadil írta, én Balázs Fecón vinnyogtam.

elizon pucsnik 2011.05.12. 17:45:19

Emberek!! elsikkad a lényeg,hogy akkor most hasonlít I.Péterre?
Egyben biztos: ő is vedeli a kvászt..

Szerénke. 2011.05.12. 17:48:44

@aardwark: Ne aggódjál, olyan is lett...:DDD
@Townsend: Csak remélni tudom, hogy ez az elrettentő példa lesz, nem pedig a követendő. Bár egyre fogy a remény...

Azt hittem csak a vége ment nekem.:D Kotrok most fejben, hogy nekünk van-e ilyen ismerősünk, de nem jut eszembe egy sem. Ellenben van egy fiatalabb (húszas évei közepén járó), aki úgy gondolja, hogy még mindig gimis és úgy is viselkedik. És ez nem vicc.:S

morzsakutya 2011.05.12. 17:54:10

na most akkor ha "nagyszabású bálAt rendeznek" akkor akit ott megválasztanak, az lesz a BálAkirályn??

Zelefánt 2011.05.12. 17:57:07

@Szerénke.:
Julius Caesar-t jellemezték úgy, -- valószínűleg nem alaptalanul -- hogy "ura volt a nőknek és asszonya a férfiaknak."

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 17:58:13

Eddig viszonylag szalonképes a műsor, de mivel a nyilvánvaló hivatásosokat még nem rúgták ki, ezért szerintem a harmadik hétre tartalékolnak egy kis szexet élőben, egyenesben.

Rettenetesen ellenszenves az testvérpár, de gondolom ezért vannak fizetve.

Azért remélem, hogy egy páran, akik messziről jöttek, ha hazamennek a kis falujukba, megtalálják a számításaikat valamilyen helyi fiatalemberrel a műsor hatására..

Townsend 2011.05.12. 17:59:23

@Szerénke.: Lehet, hogy a bizonytalanokat elrettenti, de akkor csak a testvérekhez hasonlók fogják egymást gyilkolni.

Townsend 2011.05.12. 18:02:58

@MÁRIA TERÉZIA: Pénzt is kapnak? Azt hittem, ők fizetnek, hogy benne lehessenek a tévében.

Jamesboci 2011.05.12. 18:03:05

látens? ez egy szerencsétlen buzi éjjeliőr, vazze.

Szerénke. 2011.05.12. 18:05:05

@Zelefánt: Ezt nem is hallottam, bár nem is én vagyok a történelmes itthon. Majd az Uramnak elmondom, de tetszik!:D
@hullámpapír: :DDD Hát kb. De ugye Alekosz megmondta, hogy neki nem kellenek okos nők. Gondolom, hogy mellettük hihetetlenül okosnak tűnjön. Látszik mennyire le kell menni a mélybe, hogy olyan nőket szerezzenek, akik mellett Alekosz is egy Einstein.:D
@Townsend: Reméljük így lesz. Én azt is döbbenten figyeltem, hogy Olivér mekkora népszerűségre tett szert, holott szerintem még a vak is látja, hogy mekkora ordas nagy tapló. De hát ez kell a mai világba...:S

Albino Vernyul 2011.05.12. 18:06:21

Kezdhetjuk ertekelni a VV4-et felfele, ezt olvasva..;)

dr.pupak30 2011.05.12. 18:08:56

"hüvelygomba holnaputánra garantált mindenkinél" :))
hogy erre nem gondolt senki. mondjuk prolivér védőfelszerelésben elvégezhetné a fertőtlenítést

az én rózsám vasutas 2011.05.12. 18:14:34

@Kopasz szuzukis: Apádnak nincs mercije véletlenül? Egyszer mesélt a nagy kópé fiáról.
@Townsend: A testvérpár undorító. Már ötödik hónapja mondom, de senki se akarta elhinni.

Zelefánt 2011.05.12. 18:19:02

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
Hát, már sohasem jelenthetjük ki nyugodt szívvel, hogy nincs lejjebb, az már biztos.
Ha ezen az íven haladunk (lefelé), el sem merem képzelni, hogy vajon ősszel miféle (vélt) közönség(esség)igényt fog az RTL kielégíteni?

dr.pupak30 2011.05.12. 18:19:19

ja, azt is akartam mondani, hogy vagy 20 éve nem röhögtem írásművön. de ezen igen. jó vót

Townsend 2011.05.12. 18:37:21

@buppi: Alekosz feleségjelöltjei között a "modell" testvérpárra.

kajcsika 2011.05.12. 18:37:59

Sziasztok!Figyelte már valaki hogy Olga arcilag mennyire hasonlít Gáspárné Bejja asszonyra?

Tordas 2011.05.12. 18:40:09

A csajokat nem akartam bántani, de ez a Barbara, h ment át a pszichés vizsgálaton? Tipikus szociopata.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.12. 18:41:44

Na, gyerekek, üdv újra, lassan sikerül feldolgoznom a Kazalt, úgyhogy majd becsatlakozom megint, bár eddig még egy részbe sem tudtam belenézni..

De a legfontosabb kérdés, hogy képben legyek, @Peter_Cs: , bocs, ha már írtad, de KINEK SZURKOLSZ??? ;D

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.12. 18:42:58

@Tordas: nemtom, melyik a BArbara, de szeritem Alek mellé direkt izgi kurvákba oltott szociopatákat berakni; szerintem alig várják, hogy az egyik egy északa végiglocsolja a többi haját pillanatragasztóval..

Albino Vernyul 2011.05.12. 18:43:59

@nyuszómuszó: Peter_Cs mindig kiszurja maganak a dominakat, meg a pszichopatakat..;)

avanivi 2011.05.12. 18:46:08

@nyuszómuszó: Gyere,gyere jelenleg Olivér a nyerő.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.12. 18:49:49

@nyuszómuszó: Nekem Beatrix a kedvencem, ő csinálja a vicces helyzeteket, sokkal vagányabb, mint a húga. Olga is jó.

Tordas 2011.05.12. 18:50:53

@nyuszómuszó: A nyaknélküli bálkirálynő aka Cseléd (by Kecske sisters), aki rámászott a dzsakuba a félnótásra.

Zelefánt 2011.05.12. 18:57:09

@nyuszómuszó:
Lehet hogy a cél egy valódi Addams-family kitenyésztése két pszicho/szociopata összepárosításával?...
(Évekig, évtizedekig is futhatna a show, mint afféle groteszk családi sitcom, kínzókamrával a pincében, aberrált gyerekekkel, amint áramot vezetnek (speciális kisegítő) osztálytársaik fogszabályzójába, hétvégi tússzedéssel és vidám közös kirándulással Dracula várába...meg ilyesmik.
Az öfik végén pszichológusok segítenének megérteni és feldolgozni, mit is láthattunk a tévében -- persze mindezt természetesen a délutáni/kora esti adássávban, hogy az ovisoknak is legyen másnapra megbeszélnivalójuk.)

Townsend 2011.05.12. 18:58:23

@Szerénke.: Remélem, van állatmintás cuccuk. Hadd hányjak.

velorexapáca 2011.05.12. 18:58:40

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

ezzel sokan így vannak..

a HV valóban sokkal szórakoztatóbb :-)

Szerénke. 2011.05.12. 19:00:14

@Townsend: Abban biztos lehetsz. A tegnapi csillámporos bál után semmi sem lehetetlen...:D

Szerénke. 2011.05.12. 19:02:05

@Gee Halen: Helyes! Minnyá' kezdődik, megyek is gyúrni, vazze.:D

Zelefánt 2011.05.12. 19:04:15

Egy életem, egy halálom, ezt a harmadikat megpróbálom végignézni.
(Az egyik kezemben a rumosüveget, a másikban a távkapcsolót szorongatom,
ujjam a piros gomb fölött, homlokomon veríték gyöngyözik, de képben akarok lenni, ha beledöglök is, mert másképp nem érteném HogyvoltHajni posztjait.)

Townsend 2011.05.12. 19:04:15

@Gee Halen: Vegyél be valami fájdalomcsillapítót.

velorexapáca 2011.05.12. 19:05:01

@nyuszómuszó:

ez a pillanatragasztós ötlet durva jó :-) reméljük a legjobbakat :-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.12. 19:06:31

Te jó ég! Az előzetes alapján visszasírom a Kazalt!

Townsend 2011.05.12. 19:06:46

Megyek én is figyelni, a férjem megtiltotta, hogy nézzem, át kell mennem a másik szobába, a másik tévéhez.

Townsend 2011.05.12. 19:08:02

@Gee Halen: Nyugi, Kazal is beszivárod majd a műsorba.

velorexapáca 2011.05.12. 19:08:08

itt kollektíven beleestek a csajok
csillámporba?

vagy most egy csillámporárus lett a főszponzor?

foxglove (törölt) 2011.05.12. 19:08:37

na itt is vagyok, csak gyorsan beglittereztem az orrom.

velorexapáca 2011.05.12. 19:11:12

.. ezért kell sminkben aludni :-)

Dr Betty Boop 2011.05.12. 19:11:58

kiürültek a sminkboltok, a glitterboltok polcai a közelben

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.12. 19:15:52

"csapni egy erotikus zuhanyzást"

Lendülnének bele inkább egy kacér lábkörömvágásba...

Dr Betty Boop 2011.05.12. 19:17:12

@Gee Halen: a véleményem szerint nagyon illik hozzád egy vasaló

fran7 2011.05.12. 19:17:18

A nyelv bizonyos dolgok megfogalmazására alkalmatlan. Lehet mégsincs Chomskynak igaza. Nem a nyelv formálja világot. De akkor mi?

haruka 2011.05.12. 19:17:42

istenem, akárhányszor Alekosz kimondja, hogy "Ez igen!", elkap a hányinger. borzasztó!

velorexapáca 2011.05.12. 19:18:57

fagyasztott hal rulez...

velorexapáca 2011.05.12. 19:19:54

@haruka:
lóvásár, csak itt nem a fogakat nézik..

traff 2011.05.12. 19:19:54

Barbara:próbáltam a szemkontaktust tartani a mosolyommal.

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

aardwark 2011.05.12. 19:20:16

a jó édesanyukáját a szerkesztőnek meg aki kitalálja ezt a sz@rt

ponttyal tusolni....
hát az milyen már...
ponttyal csókolódzni na az már valami...

hát bassza már meg
ehhhh

én kérek elnézést

fran7 2011.05.12. 19:21:35

Adták volna azt a kenyeret egy hajléktalannak. Guantanamoban ezzel a zuhanyzójelenettel vallatni fognak.

traff 2011.05.12. 19:22:45

Értem én hogy Oli műsorvezető féle, de miért van ott mindig? Alekoszt nem merik egyedül kiengedni?

lac64 2011.05.12. 19:23:10

Ennek a műsornak az a lényege, hogy nőket hogy lehet minél jobban megalázni? Ha igen, akkor eddig 100%-osan hozza az elvárásokat.

velorexapáca 2011.05.12. 19:24:00

a fekete-fehér leopárd mintás fürdőköpeny egyenértékű, egy leopárd mintás felsővel?

Zelefánt 2011.05.12. 19:24:59

Bálnák ki a partra.

Dr Betty Boop 2011.05.12. 19:25:04

Asszonyok! Egy kommunikációban ki akar meghalni velem?

OCONOR 2011.05.12. 19:26:26

Bocsánat mindenkitől.
Véletlenül kerültem erre az oldalra, és csak kíváncsiságból olvastam el a hozzászólásokat. Én nem tudom ki Alekosz !
Azt azonban szinte minden hozzászólásban érzékelem, hogy mindenki csak bántja szapulja. Hát senki sincs e hazában, hogy Őt megvédje, egy jó szót szóljon érte, hát hol itt a felebaráti szeretet. Az nem lehet, hogy csak sértő módon szóljon mindenki, vagy csak mint bohócot emlegessék, tessék a jó tulajdonságait is felhozni nem csak bántani. Száz hozzászólásból egy sem méltatja! Micsoda dolog ez kérem ! Ha pedig mégis a hozzászólóknak van igaza, akkor ÉN KÉREK ELNÉZÉST MINDENKITŐL, HOGY KÉTSÉGBE VONTAM A MEGLÁTÁSAIKAT AMIKET ITT LEÍRTAK. Tényleg felvilágosíthatna valaki ki is Alekosz, nem szeretnék bután meghalni, vagy szerintetek inkább bután haljak meg ???

lac64 2011.05.12. 19:27:08

@traff: FSzerintem folyamatosan kontroll alatt van, a fülében még az Olivérrel történő beszélgetéskor is bent volt a fülhallgató

haruka 2011.05.12. 19:27:21

úristen, hát ez tényleg rosszabb, mint a maúnika só. vajon mikor lesz az első hajtépés? :D

Zelefánt 2011.05.12. 19:27:26

Egy csomó falu mostanában változtatja meg sürgős jelleggel évszázadok óta tisztességgel viselt nevét, hogy ezek a luvnyák vissza ne találjanak SSKK.

zsok 2011.05.12. 19:29:33

kíváncsi lennék, hogy 9 hónap múlva ki tudnak mutatni-e szignifikáns csökkenést a születésszámokban.

Ha ezeket a libákat nézi valaki este, tuti elmegy a kedve még az asszonytól és az élettől is.

Zelefánt 2011.05.12. 19:29:33

Hová vitték ezeket kirándulni?
Az a púp ott a háttérben egy szemétdomb volt, vagy egy meddőhányó?...

Trevlovics 2011.05.12. 19:29:40

a megafonos alázós jelenet ellenére elkezdtem sajnálni ezt a szerencsétlen marhát. olyan, mintha dróton rángatott bábut csinálnának belőle.
küldeném Alekosznak (és Hajninak :) ) a következő számot:
www.youtube.com/watch?v=GuFq3ynnBo8

viola narvilly 2011.05.12. 19:30:06

Nem vagyok itt, csak átmenetileg. És még átmenetileg is csak optikai csalódásként.
Ha Alekosz nem viszi el ezt az orosz óriást, én elviszem. Pedig nem is vagyok buzi. Sem leszbikus. De ez a csaj - és most kiutalok magamnak egy vascsövet a szóért - nekem cuki.

Trevlovics 2011.05.12. 19:30:35

némelyik csajról a legelső gálvölgyi sók nőalakjai jutnak eszembe valami huszonévvel ezelőttről :)

mréveiller 2011.05.12. 19:32:36

ez még durvább mint a vv volt. igazi trash reality :) Olivér beválogatta a fehér cigány testvérpárt és benn is lesznek a végéig. ők csinálják a fesztivált

dr.pupak30 2011.05.12. 19:32:51

hahaha ez tényleg szórakoztató. kiválló betekintést nyújt az aljanép gondolkodásába, konfliktus kezelő képességeibe. amikor bekapcsoltam éppen a szőke romák ordították le a negyven éves fejét. vér is fog itt folyni hamarosan. nézem még kicsit. :)

Dr Betty Boop 2011.05.12. 19:33:03

@zsok: azt nem, de az iq ugyanannyi a Földön - csk egyre többen vagyunk rá...Egyébként jappán tudósok hirtelen intelligencia-hányados csökkenést detektáltak...

Szentpeter 2011.05.12. 19:33:18

Nekem tetszik a műsor.... csupa olyan nő mint az életben...

Csoda hogy Alek nő nélkül van ?

velorexapáca 2011.05.12. 19:33:55

@lac64:
ezen csodálkozol? :-(
nem ismerem a nézettségi adatokat, de minél alpáribb elemekkel machinál a műsor, - annál nagyobb a nézettsége..
azt a pár milla bírságot pedig, amit a nézők feljelentése után kap a retek klub, simán kifizetik.

fran7 2011.05.12. 19:34:10

@OCONOR: Nagya Alekosz érdi lakos 32 éves 8 osztált végzett biztonsági őr, reality-hő a VV4 nyertese, saját párkereső műsor főszereplője. Pozitívumai: sakkozni tud, látott sok filmet, klimpírozik szintetizátoron, mint lakodalmas zenész.
Negatívumai: nincsenek. Kb. ennyit kell tudni róla.

Meridian74 2011.05.12. 19:34:11

uramisten, itt tüdőből meg sonkából nincs hiány... :)))

a holnapi poszton meg már előre röhögök. (pavlovi reflex)

dr.pupak30 2011.05.12. 19:34:15

nem gondoltam volna, hogy sikerül összehozni egy olyan csapatot, ahol prolivér lesz a fény az éjszakában.

Zelefánt 2011.05.12. 19:35:26

A fürdőjelenet sokkal pengébb lehetett volna, pl. a jacuzziban, mondjuk egy nem lefagyasztott, ütőképes cápával...
Egy aspiránssal kevesebb, és még magyarázkodni sem kellene.

Szentpeter 2011.05.12. 19:36:19

Hajrá Alek, szédítsd őket...

Albino Vernyul 2011.05.12. 19:36:51

En teniszt nezek.. Peer-Sharapova... Szerintem en nyertem... Kis libbeno szoknyacskak, nyulank, sportos idomok, neha egy kis huszti, ahogy kell..;)

Zelefánt 2011.05.12. 19:37:24

És luxuslimóval nyomulnak, Tajgetosz szintjén, persze...
Szerencsétlen kisautó...

fran7 2011.05.12. 19:37:57

Melyik borvidék ez. Nem Somló, nem is Tokaj, de akkor melyik.

OCONOR 2011.05.12. 19:38:09

@fran7: Köszönöm most már nyugodtan és békességben szenderülök örök nyugalomra, köszönöm testvérem. Most már csak azt áruld el, Te honnan vagy ilyen tájékozott.

Dr Betty Boop 2011.05.12. 19:38:56

@fran7: Provance...a zenéből ítélve, legalábbis

dr.pupak30 2011.05.12. 19:39:09

haha csak Alekinnyo a nyóc általánosával tudja hol kell megfogni egy nyomorult borospoharat.

fran7 2011.05.12. 19:41:00

@OCONOR: Próbálok a valóság mögé nézni. Néha csak a sötétséget látom, s remélem nem az én fejemből sugárzik ez a sötétség, kozmikus mélység.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 19:44:33

@fran7: az érdi borvidék. :D
Vagy a beloianniszi!

fran7 2011.05.12. 19:45:18

Az a baj, s ez néha elgondolkoztat, hogy ez lesz a legszebb emlékünk felkiáltás a hölgyek részéről, ez itt komolyan hangzott el. Kundera írogatott ilyesmiről.

Zelefánt 2011.05.12. 19:45:44

Fasznak etetik ezeket folyton, nem látják, hogy már eleve mind tartály?!...

aardwark 2011.05.12. 19:45:45

ki a tetves qrwa anyja ez a senkiházi biztonságiőr ork utánzat

hát most ment el a kedvem az egésztől
holnap kezitcsókolommal fogok köszönni a bkv orkoknak mert a körmük alatt a piszok többet ér mint ez az alekosz (igen KISBETŰVEL)
jesszus...

Éder mester 2011.05.12. 19:45:50

A különleges ajándék a tósztért Alek alig használt kozmodiszkje lesz?

dr.pupak30 2011.05.12. 19:46:11

különleges ajándékot ad a lányoknak. orálisan kielégíthetik

OCONOR 2011.05.12. 19:46:32

@fran7: Értelek!
Most már csak azt nem értem, hogy ha nincs semmilyen negatív vonása, tulajdonsága, akkor miért ír róla mindenki pejoratív jelzők sokaságával. Mit vétett e szegény pára ?

Zelefánt 2011.05.12. 19:47:59

@pupak30:
De csak azért, mert látta Hopkinst a Hannibal-ban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 19:49:28

amúgy meg mi a francnak van most beöltözve Alekosz?! Arisztotelész Onasszissznak, vagy Don Corleonénak? Kiégeti a szemem ez a szerkó, meg az önelégült mosolya. A sapka meg a cipő, külön ütnek.
A posztbeli képére esküszöm azt hittem, hogy valami montázs.

fran7 2011.05.12. 19:49:35

@OCONOR: Mert csak felvett szerepei vannak. S afelett lehet ítélkezni.

Albino Vernyul 2011.05.12. 19:50:36

@OCONOR: Él... Ennyire egyszerű.. Jééé, vannak ékezetek a billentyűzetemen.. Aztakurva...

dr.pupak30 2011.05.12. 19:51:23

olyan ez az elakosz mint vakok között a félszemű

aardwark 2011.05.12. 19:51:33

@pupak30: ez azért egy kicsit erős, ő az aki kevésbé ragyogja be "fekete" fényével az éjszakát...

@OCONOR: inkább ne akard tudni, addig nyugodtak a napjaid

@Zelefánt: az összes kommented respect :D

Szentpeter 2011.05.12. 19:52:03

A lányok egész életükben nem kaptak egy ilyen élményt... mint Alekosz...

Akkor milyen is a való élet ? unalmas...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 19:52:32

@Trevlovics: ja, Nyertes Zsuzsával meg szegény Schütz Ilával.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 19:54:31

@OCONOR: mert irigyek vagyunk erre a példaértékűen remek emberre.

Trevlovics 2011.05.12. 19:55:22

@pushpang: nem, akkor még ők szerintem nem voltak, a bemaszkírozott gálvölgyivel

isucu 2011.05.12. 19:55:49

Elképesztő, hogy milyen lányok akik bentvannak, ha férfi lennék, egyik sem kéne akár mit tenne. többsége kövér, narancsbőrös, utálatos természetűek, főlek a testvérpár, hogy Alekosz az egyiket bírja, hát szédületes. Szerintem neki sem tettszenek igazán, de hát végig kell játszania a b evállalt műsórt, remélem senki nem lessz a felesége, inkább egyedűl, mint bármelyikkel

Zelefánt 2011.05.12. 19:58:26

Andrea intellektuális személyiség lehet, hiszen nem fordítva tette fel a szemüveget, ugye.

Albino Vernyul 2011.05.12. 19:58:38

Egy pillanat.. Egy pillanat nyugalom, az Alekosztol terhelt, Oli pillantasatol melegedo kornyezetben.. A normalitas piciny szigete, a lila kavargasban, egy szep noi hang, enyhito dallamok... Sallala...

www.youtube.com/watch?v=ZHAGSDKrxLo

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.12. 19:59:24

@fran7: Szerintem Nészmély, de nem biztos.

Zelefánt 2011.05.12. 19:59:52

@isucu:
Pedig én a végén hozzáadnám a legutolsót, és csak azt sajnálom, hogy nem mohamedán, mert akkor vihetne haza négyet is.

OCONOR 2011.05.12. 20:00:07

@pushpang:

Na hát erre nem is gondoltam !!!

CSAK ERRE:

Panem et circenses (Kenyeret és cirkuszt)

Szentpeter 2011.05.12. 20:01:11

Ez romantikusabb csajozás, mint alsógatyában futkorászik a nők után...

foxglove (törölt) 2011.05.12. 20:01:38

az a szar, hogy mindig azt képzelem, hogy Alek minden mondatát, lépését a fülesben súgják meg (valószínűleg azért, mert valóban így van)

loverain 2011.05.12. 20:01:38

aztakurvaaztakurvaaztakurva

semmi mást nem tudok mondani.....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 20:01:59

@Trevlovics: ó dehogynem, Nyertes Zsuzsa már jócskán túl van az 50-en és jó sokáig játszotta a szőke, buta naivát az ilyen műsorokban.
Persze az igazi, az tényleg a bepirosítózott képű, ívelt szemöldökű Gálvölgyi volt. :)

Dr Betty Boop 2011.05.12. 20:02:00

@OCONOR: ha kevesebb a kenyér - több a cirkusz

Albino Vernyul 2011.05.12. 20:02:02

@Zelefánt: A fejemben megakadt a szoftver, es veletlenul beugrott az ekezetes karakter kiosztas..;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 20:02:57

Jól látom, hogy Alekosz be van baszva?

Most akkor a Margitszigeten sétálnak vagy mivaaaan??

fran7 2011.05.12. 20:03:15

@Zelefánt: De csak akkor vehetne annyit el, ha el tud tartani annyit.

lac64 2011.05.12. 20:03:30

Jól értettem, hogy a napi nyertes ajándéka haltáp?

avanivi 2011.05.12. 20:03:42

Uram bejött és közölte, nem vagyok normális,egyszer azért mert ezt a szart nézem,másodszor azért,mert magamban ülök és csunyán beszélek,ha idegesít miért nézem.Hát nem tudom.
A Lulu szerintetek futja a százat? Ha egy pasi nekem így udvarolt volna,pofánröhögöm és ott hagyom.

Zelefánt 2011.05.12. 20:03:55

Egy férfi(?) és egy nő(?), aki lehet, hogy a nemdobbantó, de ez csak később, a kritikus pillanatban fog kiderülni, ám lehet, hogy Megalekosz nem is bánja majd.

aardwark 2011.05.12. 20:04:56

"folytassuk utunk"

elnézést most elmegyek hányni...

@isucu: ott a pont..., futnék előlük mint a nyúl, de már csak kibaszásból hozzáadatnám valamelyiket :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 20:05:17

@foxglove: az biztos, a súgó ritmusában beszél és jár is. Iszonyatosan idegesít az (is), hogy olyan, mintha lassított felvételt néznék.

Szentpeter 2011.05.12. 20:05:39

Na végre.... jöhet az ágy...

janeausten 2011.05.12. 20:05:46

@sigggggma:
csatlakozom....
Hajninak jutalomjáték lesz!!!

Egyetlen pozitív hozadéka lehet ennek a paródiának: minden normális emberben felértékelődik a saját, normális párja és hálát ad érte a jósorsának...
Ha még egyszer kimondja, hogy a "csókom íze"... visítok.

Zelefánt 2011.05.12. 20:06:26

@fran7:
Néhány hónapig fut a szekér, aztán elpasszolják a kérót, meg a gépet -- főként, ha a Fantasztikus Négyben benne lennének a rettenetes ikrek (tesók).

fran7 2011.05.12. 20:06:36

Legalább nem erőltette a rímeket. De hogy fogok ezután szerelmes verset írni.

lac64 2011.05.12. 20:06:42

@foxglove: Akkor marhára mehet a műsor ... :)

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.12. 20:06:58

@lac64: jól. Meg pár guriga wc papír! És ezen jót röhögtem. :)

Dr Betty Boop 2011.05.12. 20:07:06

@janeausten: csak nehogy valakiben Alekosz értékelődjék fel...

aardwark 2011.05.12. 20:07:08

" a csókom íze "
ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

nebasszamármeg....
ki mondott ilyet valamikor a csajának/nőjének/párjának/feleségének férfitársaim?

Albino Vernyul 2011.05.12. 20:08:26

Az altalam olvasgatott Alek tobbsegu forumon, 40 perc alatt 160 feletti hozzaszolas generalodott... Most nem olvasok bele..;)

lac64 2011.05.12. 20:09:10

@janeausten: Meg a nem normálisak is. Én most szeretnék elnézést kérni VV Évával kapcsolatos eddigi kritikáim miatt.

fran7 2011.05.12. 20:10:35

@aardwark: Nem, de csak mert nem mertünk. Bár nekem nem ilyen gondolatok jártak a fejemben, hogy ilyesmit kellene kérdezni.

aardwark 2011.05.12. 20:12:06

már bocsánat, nem úgy van hogy dohányzást nem mutatunk a képernyőn?
csak kérdem...

janeausten 2011.05.12. 20:12:35

Anyám..... "uraltam a pályát" irányítottam az eseményeket"....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.12. 20:12:44

Gyomorforgató, ahogy kidumálják a csajt röhögve, sörözve.

Albino Vernyul 2011.05.12. 20:13:27

@lac64: Nana, azert csak vigyazzunk, egy papucsallatkanal a fereg magasabb rendu eloleny, de megse eri el az emberi szintet..;)

Zelefánt 2011.05.12. 20:14:01

@aardwark:
Ezen én is öklendezésre fakadtam.
Remek borízű, szesszagú smár lehetett, és a csaj hárította is egy idő után.

Albino Vernyul 2011.05.12. 20:15:12

Na, megyek szimulatorozni.. Jo mokat a visszatertemig..

Trevlovics 2011.05.12. 20:15:17

az rtl-nek egy pluszpont, hogy fogyatékkal élőkkel dolgoztat, vakokkal és siketekkel, máskülönben el nem tudom képzelni hogy a töcsbe nem rázkódik a kamera és nem hallatszik a röhögés :)

Tordas 2011.05.12. 20:17:30

fantasztikus, fantasztkus, fantasztikusX10.000.0000000000000000000

MegLepke 2011.05.12. 20:18:00

Be kell vallanom: nem bírtam. A zuhanyzós jelentet követően le kellett mennem a boltba. A végét még elkaptam a kuncogós ribivel. Hát ez kész!

aardwark 2011.05.12. 20:18:08

yeah, vége
hosszú lesz ez a műszar/műsor már látom

még szerencse hogy holnap lemegyek Balatonra 3 napos partira így megmenekülök

Jó hétvégét mindenkinek, majd pótolom hétfőn a lemaradást

Szentpeter 2011.05.12. 20:18:27

Mennyi női szív tört ma össze....

Trevlovics 2011.05.12. 20:19:00

majdnem bepisáltam a röhögéstől a csók jelenetnél. ráadásul mikor alekosz lekapta a satyiját, utána a nő is odanyúlt és levette ,mint később kiderült, a szemüvegét, de én azt hittem a haját veszi le, olyan volt a mozdulat :) már láttam is hogy felpattan, hogy te hülye, én vagyok az, gombi

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:19:08

Na jó, azonnal írjon mindenki rólam verset, aki úgy érzi, megihletem, a címe legyen:

A Hód

a nyertes jutalma a csóóóókomííííze :DD

Határidő: ma éjfél
Stílus: kötetlen

janeausten 2011.05.12. 20:19:38

Lilu remekül alkalmazkodik a színvonalhoz. Komolyan gondolja azokat a nyálas baromságokat, amiket harmatos szemmel mond?

Zuzimama 2011.05.12. 20:19:46

Két tévénk van.
Az egyiket a gyerekeim fogják este, a másikat - az éppen itt tartózkodó - anyám. Hétfőn megy el, de addig megőőőőrülök, ha nem láthatok a műsorból legalább 10 percet!!!! Kiesik az összes csaj, mire hozzájutok egy tévéhez!

Zelefánt 2011.05.12. 20:19:52

@aardwark:
Akkor az egész VV-ből csak a főcím maradhatott volna meg.

Trevlovics 2011.05.12. 20:20:10

alekosz olyan volt ebben a cuccban, mint amikor a szultán egy fontos üzleti tárgyalásra utazik és az eunuch beöltözik, eljátsza "őfelségét" és instruálja a háremcsajokat.

Zelefánt 2011.05.12. 20:22:05

@Zuzimama:
Fogják?...Talán azért, hogy ki ne hajítsd, ha láttad ezt az izét.

Trevlovics 2011.05.12. 20:22:29

ja és ez:
-szemembe süt a nap
- várj, mindjárt megszabadítalak a szenvedéseidtől
:D

Tordas 2011.05.12. 20:22:50

A véleményem szerint még nem késő beterelni ezt az ökröt a tehenek közé. Nem kell Noszály Sanya 2.0! Költözzön be a sarokba az ágyikóba, aztán csapassa a luvnyákat.

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:22:56

@Zuzimama: rtlklub/most vagy valami ilyesmi :)

Szentpeter 2011.05.12. 20:24:07

Mennyi szentimentális ember van itt... ( mosolygok )

white lilly 2011.05.12. 20:27:05

"én voltam a domináns" "ezt igényelte a csaj".... bammeg, elkapta a nyakát, szól neki a csaj, hogy megfojtja, erre alekosz: "ne törődj vele!" ugye, ha lesz fojtogatós szex is, akkor azért lilu szól előre! nem szeretnék véletlenül belefutni.

Tordas 2011.05.12. 20:28:24

A Hód

Vót eccer egy hód, ki két lábon járt
Sokat írta hogyvótot, míg igény vót rá

Csókja ízét kutyája tudja,bár kihagyta vóna
Inkább jelentkezett vóna az Alekkosz sóba

Zelefánt 2011.05.12. 20:31:26

@Szentpeter:
És hány vidéki rokont kergetnek éppen most a helyiek vasvillákkal, mert ezek a luvnyák bekerültek a tévébe...

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:32:59

@Tordas: ó, köszönöm :))

A pályázati felhívásban elfelejtettem, hogy természetesen nők is indulhatnak :DDD

Szentpeter 2011.05.12. 20:33:26

@Zelefánt:

jó kérdés...

De inkább egy szentimentális este, mint irigykedő irások a net előtt...

csicserierika 2011.05.12. 20:33:30

kénytelen vagyok hozzá szólni, mint egyetlen, hivatalosan is bejegyzett Alek fan.
Anno mondtam, hogy az rtl mézes bödönbe nyúlt Alek felfedezésével, de akkor Hajni pedig aranybányára lelt, uis. az utóbbi két HV olyan parádésra sikeredett, hogy megfogadtam, sskk nem eszek és nem iszok semmit olvasás közben, mert halálos lehet.
Sírva röhögtem, csakhogy nekem már az öf alatt is összejön a takony-nyál kombó, az, hogy másnap még Hajni által prezentált írást is élvezhetem, hát a legfölsőbb szintekre jutottam.
Ma is az öf. alatt már előre vinnyogtam, hogy mit fog erről összehozni holnap, csak nem tudom megjegyezni, mert, ahogy jön az újabb impulzus, kioltja az előző, mert ennyi
marhaságot csak jegyzetelve lehet visszadni.
Úgyhogy, mára kiürült az agyam és vigyorogva nézem a gépet.
Alekot azért ne bántsátok csak úgy lárpurlár, mert nélküle nem jöhetett volna létre :)
Na és Oli permanenes széles vigyora is mindent visz :)

MegLepke 2011.05.12. 20:34:15

@Hódos Hajnalka: a jutalom végett meghagyom a lehetőséget a hímnemű egyedeknek.:D

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 20:35:25

@viola narvilly:

Egyetértek, hogy Olga a legérdekesebb csaj, remélem nem Alekoszé lesz, nem érdemli meg, a kisujját se! Viszont Olga ezzel a műsorral ismertségre tesz szert, és kifogja magának a legjobb pasit a Kárpátok völgyében és még azon is túl...

Szorítok neki!

Meg a könnycseppes Magdolnának, hogy a műsor révén találják meg a pasijaikat, Alekoszon túl. Na jó, talán még Anitának is drukkolok.

A többiek legyenek mind Alekoszé, különösen a rémes testvérpár. Megérdemlik.

Townsend 2011.05.12. 20:36:34

@lac64: is. meg különböző papíráruk. Érted? WC-papír pl.

rianna 2011.05.12. 20:37:00

Remélem, egyszer rászakad az ég az összes elektronikai boltra. Nézegethetem akár a legdrágább cucokkat is, az eladó tuti az akciós cd-ket nézegető férfihoz meg oda segíteni.
áááááááááááááááááá...

Lizalány 2011.05.12. 20:38:14

Édes Istenem, a csókom ízénél már sikítani se volt erőm.A tegnapi adásnál arra gondoltam,hogy Alek unalomig ismétli önmagát....de nem.Tévedtem.Újat vitt a showba :) Valszeg egy filmben látta.:)
Hajni,nagyon jó írás,szakadtam a röhögéstől.Grat !

Éder mester 2011.05.12. 20:39:14

A Hód

A magány, mint torreádoröv szorítja szívemet
Nem volt kit sétáltatni a Margitszigeten.
Zsákvászon sapkám kész töviskoszorú,
Legalább értem Jézus miért volt szomorú.

Böfögtem, s jött fel az éjszaka íze,
mikor szőrös hasad megláttam a vízben.
Fogad aranyló sárgája fáklyaként égett,
Míg állkapcsod szívemről hántotta a kérget.

Csupasz tuskóként omlottam le, recsegve-ropogva
De te felkaroltál, igaz, a farodra.
Testem víztől nedves, arcom tiszta sár,
De már nem is fázom, hiszen miénk a vár.

csicserierika 2011.05.12. 20:40:07

@Szentpeter: köszi, szokatlan íze van, hogy valaki egyetért velem a kommentelők közül :)

readonly 2011.05.12. 20:41:16

"Az öfi végén Alekosz elvonul Olgával a hálóba,"

Mi az az "öfi"??

Zelefánt 2011.05.12. 20:41:26

@rianna:
Te is azok közé tartozol, akik összetörték a tévét?...

Zuzimama 2011.05.12. 20:41:41

@Zelefánt: fogják, vagyis stoppolják, nézik... :D
Amikor pihentetni szeretném már a hallójárataimat, akkor önző módon benyomom a tévét és hagyom hogy a füleim élvezzék a tátott szájak "hangját". És a VV öfik is ekkorra estek, meg most ez is.

@Hódos Hajnalka: áh, a Hubák mennek a JimJamon, és ha meg akarom írni pl. a blogomat, akkor hagynom kell, hogy a 4 éves és a 7 éves bitorolják a tévét. De legalább az öfijeidet el tudom olvasni ilyenkor :)
Azt sem tudom ki kicsoda ebben a műsorban, mire anyám elmegy, addigra a fele arajelölt odalesz.

Csak nekem tűnik úgy, hogy elég trampli a felhozatal?

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:42:50

@readonly: összefoglaló. MegLepke találta ki, őt kell szidni :DDD

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:43:34

@Zuzimama: nem, mindenkinek. Akkor kitartás, szorgalmasan írom az öfiket, hogy ne maradj le semmiről :)

Szentpeter 2011.05.12. 20:44:18

@csicserierika:

...még egy elborult elme... ( röhögök )

Zelefánt 2011.05.12. 20:44:29

@Zuzimama:
Nem, de ez a jövő; a nők folyamatosan...fejlődnek.

MegLepke 2011.05.12. 20:45:42

@Hódos Hajnalka: köszönöm:D Én erre büszke is vagyok!:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:45:46

@MegLepke: vártam, mikor veszed észre :DDDDDD

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 20:46:14

@Lizalány:

Az milyen volt, hogy "ha kifogod a halfarkam akkor a farkam nem lesz többé farok?"

Lehet, hogy nem idéztem pontosan, de valami ilyen értelmességet írt bele Alekosz a "versbe".

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.12. 20:46:33

A hármas randi Alekosszal részben a kiválasztottak úgy ajnározták ezt a csókát, mint Editke a Dánielt!

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:46:44

@MegLepke: én meg köszönöm. még egyszer :)))

readonly 2011.05.12. 20:50:05

@Hódos Hajnalka: uhhh, ez ilyen szőkenős fiatalos, mint a ruci, szenya, hari stb. :S

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:50:14

@MÁRIA TERÉZIA: sztem az úgy volt, hogy ő a görög halászfiú és ha kifogja andit, a sellőt akkor andinak nem lesz többé halfarka.
viszont férfivá teheti őt, ő pedig igazi nővé.
na.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.12. 20:50:50

na, a mairól is lemaradtam; ha egyik nap egy órával később fektetem le a kétévest, az gáz, ugye? XDDDDDD

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:50:56

@readonly: jajháperszehogyaz. direkt. :))

rianna 2011.05.12. 20:51:20

@Zelefánt: nem, de ami késik, nem múlik:D Csak nagyon idegesít, hogy ilyen helyeken mindig keresztülnéznek rajtam. Mikor tv-t vettem, végig én tettem fel kérdéseket, de a kollégámnak válaszoltak (ő szállította haza), s amikor én adtam át a pénzt, akkor pláné nagyot néztek. Mert egy nő egy hülye tv-t sem tud megvenni:(.
Ma csak kábelt vettem, az eladó 10 percig ignorált, aztán sikerült megkérdeznem, amit akartam.

Zuzimama 2011.05.12. 20:51:59

@Hódos Hajnalka: köszönöm, nekem is jutalom a nap végén beleolvasni az öfikbe! :)

@Zelefánt: ezek a jelöltek vajon tényleg Olivér ízlését tükrözik, vagy ugyanúgy (he-he-he) szellemileg lettek összeválogatva, mint bármelyik előző valóságturnus?

penelope garcia 2011.05.12. 20:52:22

@Hódos Hajnalka:

A hód (haiku)

Legalsóbb szinten
farka. Mamutlábakon
löttyedten motoz.

MegLepke 2011.05.12. 20:56:05

@Hódos Hajnalka: na erről pont van egy versem, de megkíméllek benneteket. Igen, vannak benne OLYAN tartalmak is.:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:56:09

@penelope garcia: végre egy bevállalós csaj. :)))

Italo Balbo 2011.05.12. 20:56:34

@MÁRIA TERÉZIA: Olgának gondolom a tandíjához pont jól jön, amit az RTL-től kap. (Más okot el nem tudok képzelni, amiért vállalta volna.) Szóval ha ennek az egész műsornak annyi értelme van, hogy Olga sikeresen befejezi, amit tanul, akkor már megérte. :)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 20:57:13

@MegLepke: sellőkefélős verset akarunk! :DDD

csicserierika 2011.05.12. 20:58:29

@Hódos Hajnalka: remélem, hogy a megsétáltatlak a Margitszigeten benne lesz a holnapiban ? :)

Lizalány 2011.05.12. 20:58:36

@MÁRIA TERÉZIA: Ja,hát ez nekem is talány,de úgy látom Hajni a kisujjából kirázza :D Belelát a görögbe :D

rianna 2011.05.12. 20:58:55

@Zuzimama: olivér ízlését nem tükrözi semmi:) A jóbarát csajokat válogat aleknek csak a cukiság-faktort emeli az alek-hívőknek:)

readonly 2011.05.12. 20:59:39

@Hódos Hajnalka: bocs(ika), de ezt a nyelvet mi faék pasasok nem beszélni :D

Hurri Kán 2011.05.12. 21:00:23

Itt a játék végén Alekosz lesz a fődíj? Vagy mik a szabályok? Valaki pls. help :D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:02:34

@csicserierika: MINDEN benne lesz. A határ a csillagos ég.... :))

@readonly: pedig néha fonti lenne, de oksi, szupcsi így is :DDD

@gyvy: szivi, ne fárasszámá.

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:03:23

@gyvy: inkább írjál emilt, hogy mi van veled.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:03:24

@Hódos Hajnalka:

Úristen a Freud is ezt próbálta lenyomni a nők torkán: hogy mondjanak le a csikló örömeiről és helyezzék át az örömüket egy az egyben a hüvelybe, ahol az érkező farok majd nővé avatja és egyben boldoggá teszi őket...

pocokpocok 2011.05.12. 21:03:35

anyám nálunk, vasárnapig csak olvasok.-írjatoook!

Zwekedly 2011.05.12. 21:04:42

A Hód

Hód nézegeti ordas luvnyákat,
kik szerelmesek Alekinnyóba,
aztán meséli a jó sztorikat
amiket látott szegény – kínjába’.

Nekünk tehát már nem is kell nézni,
így nem kell látnunk Tahó Olivért,
de mégis jobban tudunk röhögni.
Köszönet Hódnak, minden-mindenért!

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:05:42

@MÁRIA TERÉZIA: ööö.... hát ezt így konkrétan nem tanulmányoztam, de én mindig is jung fan voltam.

Hurri Kán 2011.05.12. 21:07:16

@Hódos Hajnalka:
Nem fárasztalak, tanácstalan vagyok, mint a nagyközség :D

rianna 2011.05.12. 21:07:39

@gyvy: a nyertes egy évre be kell költözzönm alekhez az új lakásba. ha nem akar, kiköltözhet hozzá érdre

nosce 2011.05.12. 21:07:52

@gyvy:

perszehogy ö lesz a főnyeremény :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:08:26

@MÁRIA TERÉZIA:
Szerintem megpróbált anno mást is lenyomni ott :DDD

nosce 2011.05.12. 21:09:55

@gyvy:
de azt lehet h nem a torkán :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:10:55

@Italo Balbo:

Így egyenesbe nem fizetnek a résztvevőknek a műsorért.

A műsor inkább "helyzetbe hoz", ismertté tesz, ami esetleg elvezet a pénzkeresethez.

Nem tudhatjuk, mi van Olga jelentkezésének a hátterében. Nem hiszem, hogy Alekosz. Őket tényleg nem lehet semmilyen szempontból egy dimenzióban említeni.

nosce 2011.05.12. 21:11:16

@rianna:
de előtte 1 hónap próbaidő, az alatt ö mossa Alek új verdáját :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:13:18

@rianna:
Ez... komoly?
Nem tudom, ezek után mennyire akarják majd megnyerni a versenyt! :)))

@nosce:
Szóhoz se jutok...
Mi van veled, rég láttunk? :)

rianna 2011.05.12. 21:13:50

@nosce: mossa és a legfölsőbb szintekig fényesre suvickolja:)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:14:09

@nosce:
Dehogynem... Ott is meg kell próbálni :D

nosce 2011.05.12. 21:14:30

@MÁRIA TERÉZIA:
"Nem tudhatjuk, mi van Olga jelentkezésének a hátterében. Nem hiszem, hogy Alekosz. Őket tényleg nem lehet semmilyen szempontból egy dimenzióban említeni."

persze h nincsenek, mert Olga nem tud sakkozni, és Kaszparovtól azt hallotta h Alek majd jól megtanítja rá, csakis ez lehet a háttérben :)

Kamanduk 2011.05.12. 21:14:52

csak en latok/hallok valami pajkos hasonlosagot az alomrandi es a szomszedok kozott?

guruló nokedli 2011.05.12. 21:15:20

Édesjóistenemaztakurvahétszentségit, Jóuram, add hogy ez egy csak egy rossz álom legyen, és felébredjek, és konstatáljam, hogy mindent csak álmodtam, nincs Alekosz, nincs a baromfiudvar, tejóég, segítsetek ezt feldolgozni.... aszongya az egyik csaj, hogy ez élete legszebb és legemlékezetesebb élménye.... bazzzzzeg, hol volt ez eddig, egy sámlin ült a Szaharában, és számolta a homokot?????

nosce 2011.05.12. 21:16:44

@gyvy:
nyakonöntött a meló :)

nosce 2011.05.12. 21:17:40

@gyvy:
igaz meg kell probálni a torokecsetelést is, végül is Freud általános orvos is volt :)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:18:05

Arra gondoltam, levédetem az aztakurvahétszentségit, mert igazi szállóige lett belőle :DDD
pólót nyomassunk?

rianna 2011.05.12. 21:18:21

@gyvy: sőt, szerződésben vállalták, hogy a cipőjüket mindig az előszobában hagyják, és szex után fertőtlenítik a lakást és elégetik a lepedőt.

Most látom, Alek ma ebben a golfjátékos-úrvezető-torreádor outfitben volt?:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:18:57

@nosce: mindig meg akartam kérdezni, hogy ez a pont mit jelent, ha nem vagyok vindisgréc.

nosce 2011.05.12. 21:18:59

@rianna:
na persze csilli villi legyen az a tufa dewoo :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:20:01

@guruló nokedli:
Sajnálatos módon a valóság néha minden képzeletet felülmúl :D

@nosce:
:) A lényeg, h akkor minden rendben.

@Hódos Hajnalka:
Mindenképpen. Második lépésben pedig kéne aztakurvahétszentségit-menü a Mekiben promóció gyanánt :D

Kamanduk 2011.05.12. 21:20:11

@Kamanduk: ertem ezalatt a hiteltelen szinjatekot es a verszegeny parbeszedeket. mammamia. ...asszem ti mar elorebb jarok huledezesben mint en, eppen most zarkozom fel az esemenyekhez a rtl oldalan...

Zuzimama 2011.05.12. 21:20:20

@rianna: :) de kár, hogy nem láthatom. Na majd hétfőn! Popcornt is készítek, csak bele ne fulladjak a röhögéstől!

guruló nokedli 2011.05.12. 21:20:59

@Hódos Hajnalka: szerintem ez ku...va jó ötlet... :-)))) erre egy egész iparág épülhetne, bézbólsapka, póló, füzetborító, tolltartók, én bevezetném az Alekosz nevű óvszert is.... :-)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.12. 21:21:53

amúgy annyira vicces ezekben a magyar nőkeresősókban, hogy a nyereméy - csak így egyszerűen - maga Alekosz, semmi lé, semmi konkrét, ezeknek a fajankáknak tényleg elég a 15 perc hírnév, és boldogan mennek vissza utána strichelni a hármas mellé..

HA lenne nyeremény, mint a külföldi licenszekben, akkor talán találtak volna olyan nőt is, aki tud két értelmes mondatot mondani, meg vállalható minimum fejileg..

nosce 2011.05.12. 21:22:23

@Hódos Hajnalka:
amikor a qrva blogmotorba beszorult az üzenetem, ez kicsalja vagy kiderül h lenyelte :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:24:12

@nosce:

Freud egy rakás nőnek szétműtötte az orrát kokainos emelkedettségben egy sebész haverjával.

(magyarul visszafordíthatatlanul megnyomorította az orrukat, mert az volt a fixa ideája, hogy az orrgyökérben van a neurózisok fészke, ráadásul úgy gondolta, hogy bekokainozva jobban tudnak műteni, ami érthető, hisz a kokain egyik mellékhatása az tud lenni, hogy istennek és a világ urának érzed magad. Utána persze jön a belezuttyanás a mélybe.)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:24:16

@guruló nokedli: :))) szerezz szponzort, felezünk.

@nosce: ahh, ügyes :)

nosce 2011.05.12. 21:24:37

@gyvy:
Mekiben ?????? Sztem Hajnalkát ezzel megölted most :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:26:29

@nosce:
Hát ott adnak időnként ilyen tematikus menüket. Esetleg adhatnának mellé egy mini Alekosz-figurát, és a személyzet ezt a menüt atlétatrikóban szolgálná fel! :D

johanna-ne 2011.05.12. 21:27:06

Drága Hajni! én már egy órája azon kuncogok, hogy holnap miként prezentálod Alekosz fojtogatós csókját.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:27:49

@nyuszómuszó:

de van Alekoszon túl is nyeremény: a nyertesek (Alekosz arája) kap egy elég randa nyári kerti bútort, plusz elköthetnek együtt 300.000 ft-t valmelyik nagy áruházban, és egy hétre elmehetnek kettesben nyaralni valami görög szigetre... aminek egyedüli szépséghibája, hogy valszeg muszáj Alekosszal menni, útközben a pali nem lecserélhető, és még filmeznek is...

nosce 2011.05.12. 21:28:11

@gyvy:
persze meg fecske alsogatyába,n zokniban, mikroporttal az oldalukon :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:29:42

@nosce:
Asse nem lenne rossz :DDD

MissSárkány 2011.05.12. 21:30:04

Köszi Hajni, a mai estémet ismét sikerült feldobnod, én is ordítva röhögtem...
Meg se kell néznem a műsort (úgysem érek haza addig a melóból), amit tudni érdemes róla, azt tőled megtudom.

nosce 2011.05.12. 21:30:29

@MÁRIA TERÉZIA:
sokkal jobb lett volna ha inkább a nők szippantják fel a kokót, legalább az orruk megmarad :)

fran7 2011.05.12. 21:31:05

@MÁRIA TERÉZIA: A masszázsfürdő kinek jut?
Legalább a bölcsességfog kihúzást kifizethetné a retek.

MegLepke 2011.05.12. 21:31:54

Na jóvan, csak a Hajni kedvéért. Őt kell szidni, ha nem tetszik, mert ez még kezdeti botladozás volt a krónikás verseim felé. (a rímek is olyanok)

A nagy fogás (18+)

Ült a férfi a parton, horgász botját fogta,
unottan álmodozott, majd újra bedobta.
Csobbant a víz, felhördült hangosan morogva,
el se tudta képzelni, mi akadt horogra.

Dörzsölgette a szemét, szemből fújt a szellő.
Ez miféle káprázat? Horog végén sellő.
Tátva maradt szája is, kerekedett szeme,
kimaradt légzésének utolsó üteme.

Sellőlány a tóparton ledobta uszonyát,
csak így tudta legyőzni levegő iszonyát.
Hősünk nem bánta már, hogy ma nem lesz vacsora,
arcára rögtön kiült férfias vicsora.

Minden érzékszervével a sellőt akarta.
Hogy adja ezt tudtára? Állát megvakarta.
Cinkos mosoly megcsillant sellőlányunk száján,
éhes tekintet pihent az ő összes báján.

Odament a férfihoz, csókkal köszöntötte,
s a bort hívogatóan testére öntötte.
Nyakát odakínálta szemérmetlen beste,
s huncutul hozzásimult mezítelen teste.

Férfi kezében a két csodálatos halom,
fejében a gondolat: azonnal felfalom!
Nem volt rest a sellő sem, száját bevetette,
áradó örömfolyó ágyát megvetette.

Pillangó szárny érintés, fürgén járt a nyelve,
szájában csak lüktetett vérrel teli szerve.
Piócaként tapadt rá, két keze segített,
hősünk a kéjforrásból nagyokat merített.

Zakatoló sóhajok szakadtak felőle,
érezte, hogy kiszívják a szuszt is belőle.
Végül vulkánként kitört, remegett a teste,
eközben a tóparton leszállott az este.

Ekkor széles mosollyal mély álomba merült,
ébredéskor az arca, nem volt már ily derült.
Eltűnt minden értéke, s horgászbot és ruha,
teste hiába kemény, ha az agya puha!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:33:03

@nosce:

Hát nem is tudom, ha sokat kokózol az is szét tudja cseszni az orrod...

legkevesebb, hogy azt hiszem elveszted a szaglásod, de vannak súlyosabb következmények is... vannak akik már egy kokózástól is meghalnak, mert az agyhullámaidat, amelyek a szívverésedet szabályozzák összezavarja..

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:34:58

@fran7:

a masszázsfürdő Alekoszé, de azért remélem ilyen olcsón nem adta magát...

nosce 2011.05.12. 21:37:53

@gyvy:
a nagy dobás az lehetne h nyitnának egy Alekinnyó Kulipintyója nevű franchise étterem láncot. Ahol Jerzy lenne a mester látványszakács egy szál tangában főzőcskézne :)

Zuzimama 2011.05.12. 21:38:40

@guruló nokedli: elsősorban az atlétatrikót kellene bevezetni szerintem. Akinek kockahasa van, annak pedig domború implantátummal ellátott atlétát, hogy jobban hasonlítson Alekoszra.

Hurri Kán 2011.05.12. 21:38:55

@nosce:
Szandika meg rúdtáncol? :DDD

nosce 2011.05.12. 21:39:54

@MÁRIA TERÉZIA:
tudom h szétbassza, legalább is végig taknyos lesz a nyálkahártya megsérül...

2011.05.12. 21:41:18

Hajni, zsír ez a blog! Az első képről azt gondolnám ránézésre, hogy fotosopp. De nem. Uszonyat.
Respect a kommentekért mindenkinek. miattatok néztem bele neten a műsorba:))

nosce 2011.05.12. 21:41:58

@gyvy:
Hát persze de az már az éjszakai show lesz a 18++ rész :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:45:04

@nosce:
Napközben pedig gyermekdalokat énekel, hogy fijatalkorúak is látogathassák az üzletet :D

guruló nokedli 2011.05.12. 21:45:06

@Zuzimama: űűű bakker, ez nagyon jó ötlet!!!! atlétatrikó beépített hasprotézissel....

genevieve 2011.05.12. 21:46:09

azon röhögök, hogy a műsor miatt alek még 2 hétig nem dughatja meg egyik csajt sem, mert akkor oda lenne a drámai hatás:-DDD

Zuzimama 2011.05.12. 21:47:17

@guruló nokedli: naja. Nehogy már szegény kockahasú faszik hátrányba kerüljenek a testi adottságaik miatt!!!

Hurri Kán 2011.05.12. 21:47:27

@genevieve:
Meglesz az akkor is, attól nem félek :D

Zuzimama 2011.05.12. 21:48:02

@genevieve: csak két hetes a műsor? Bakker...... :(

guruló nokedli 2011.05.12. 21:48:17

azon gondolkodom, hogy ezek a nők felfogták-e, hogy minden be van kamerázva, és minden, amit csak csinálnak, mondanak, kikerül az éterbe... de nem hiszem, hogy ezzel foglalkoznának, annyira leköti őket a folyamatos drill: kilégzés... belégzés...

aardwark 2011.05.12. 21:48:32

@csicserierika: szívemből szóltál, akarod ajakaim érintését és csókom izét? :D

:))))))))))

2011.05.12. 21:48:38

lehet tippelni a holnapi képekre?
1. fujtogatós csókolózzós
2. hallal fürdős
..
?

genevieve 2011.05.12. 21:49:35

@Zuzimama: 3 hét, de az utolsó héten lesz a beteljesülés...gondolom:-)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:50:24

@guruló nokedli:
:DDDDD

@MegLepke:
Én is elolvastam, szóhoz se jutok :)))

rianna 2011.05.12. 21:50:50

@genevieve: a kérdés inkább az, meg tudja-e dugni őket:D Gondolok itt a hozzálértés nagyfokú hiányára meg némi technikai előfeltételekre.

nosce 2011.05.12. 21:50:56

@gyvy:
jah a testvérpár mindjárt lázadást szítana a kulipintyóban :), már ha nem őket varrná le Alekosz :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:52:20

@nosce:
VAn benn testvérpár is? Odáig még nem jutottam a műélvezetben, csak cseppenként, mint a nektárt :DDD

genevieve 2011.05.12. 21:53:07

@rianna: a dugás még csak hagyján....

le sem merem irni mi jelent meg megint a lelki szemeim előtt:-)))))

aardwark 2011.05.12. 21:53:07

@genevieve: alekínjó dugása már magában drámai szvsz ...

de ha én nem szeretkeznék ennyi ideig akkor megőrülnék, lehet vele is ez történt? :D :)))))

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:53:15

@Pink szabadságon: nem lehet, nekem is meglepetés, S-nek, aki küldi a képeket, szabad keze van, de általában beletalál :))

@MegLepke: mondjuk, nem kritikaként, inkább tapasztalatból írom, hogy minden elismerésem a sellőnek, mert amikor kiemelkedett a habokból, gyenge szellő fújdogált (=késő délután) mikor a horgász végre elélvezett, lement a nap és feltételezem, nyár volt, ergo a sellő szerencsétlen csoda, hogy nem kapott szájzárat ez után a legalább három órán át tartó intenzív mélytorkozás után, hát belegondoltam, na. :DDDD

Zuzimama 2011.05.12. 21:54:15

@genevieve: és Alekosznak TILOS megfektetni a csajokat?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 21:54:55

@Pink szabadságon:

igen, biztos azt gondolta Andrea, hogy kamerák jelenlétében csak nem fojtja meg Alekosz... de az meg már milyen perverz, hogy a csaj szól neki, hogy fuldoklik, ne szorítsa olyan erősen a nyakát, erre Alekosz válasza: nem baj (márminthogy fuldokolsz)...

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 21:55:26

szájzár lófasz, szóval csoda, hogy nem akadt ki az állkapcsa, na.

2011.05.12. 21:56:14

@Zuzimama: ha úgy hancúrozik, ahogy csókol, akkor nem akarom látni

rianna 2011.05.12. 21:56:21

@genevieve: mondd, kiváncsi vagyok:D

genevieve 2011.05.12. 21:56:34

@Zuzimama: szeritem igen:-)

akkor miről menne a huza-vona még 3 hétig?:-)

nosce 2011.05.12. 21:56:34

@gyvy:
ne is, nagy dózisban dőghalál :)

Hurri Kán 2011.05.12. 21:57:31

@Hódos Hajnalka:
Pedig vinni a sellőt szájzárral az ambulanciára, hogy válasszák le róla... :D

@nosce:
Nem merem megkockáztatni :)

2011.05.12. 21:57:35

@MÁRIA TERÉZIA: izé.. halfarkakon gyakorol biztos

genevieve 2011.05.12. 21:59:01

@rianna: te akartad:-)

képzeld el alekosz fejét a testvérpár egyikének (vagy mindkettőnek)lábaközött:-)))

Zuzimama 2011.05.12. 21:59:29

@genevieve: nem tudom, de ha volna esze... na de biztos, hogy nagyszabású pornót nem adhatnak elő, most kapott a rötölö 144 millás bírságot Annamáriától.

@Pink szabadságon: na most mondd meg, odabent meg erre áhítoznak, pfej!

Éder mester 2011.05.12. 21:59:38

Az adás végén ugye pinainas faggatta a napi élményekről Alekoszt az ikeás bögrecsárdában. Azt valaki meg tudná mondani, hogy a főnyeremény miért szagolgatta az ujjait dévaj vigyorral?

Inszeminátor tanfolyam lyukas kesztyűben, vagy mentolos wc-papír? Vagy csak az Andrea nyakáról begyűjtött bőrdarabkákat dolgozta fel a processzor?

Hajni, tűkön ülve várom a mai adás beszámolóját. Főleg a zuhanyzós próbatétel szöveges konverzióját. :D

nosce 2011.05.12. 22:01:27

@Hódos Hajnalka:
de legfőképpen azt nem értem miért nem ült legalább kis ideig a horgász ölébe ? vagy mazochista volt ? :)

Hurri Kán 2011.05.12. 22:02:02

@Éder mester:
..pinainas...
Nagyon hülye :DDDD

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:02:20

Jól van gyerekek, ezt szeretem a kommentekben. Elkezdjük Freud-tól, aztán a végén úgyis a kúrásnál meg a szopásnál lyukadunk ki, és ez valahol így is van jól :DDDD

Hurri Kán 2011.05.12. 22:03:34

@Hódos Hajnalka:
És ez miért van így szinte minden blogon? :DDD (Az indulás mindegy :D)

Doktor Kotász 2011.05.12. 22:04:25

Hát szinte az összes nő egy tehén.
Alekosznak viszont pont megfelelnek.
Mire vége lesz a műsornak, ott ülnek majd egymás mellett, hogy mit keres mellettem ez az idióta/tehén. :-D

nosce 2011.05.12. 22:05:24

@gyvy:
szal nézdmeg a testvérpárt. merr hármasan is bevállalják Alekot, úgy mondták, figyelemre méltók nah :) Remélem addig nem esnek ki amíg meg nem csinálták öket :)

rianna 2011.05.12. 22:05:36

@genevieve: az nem lesz egy épületes látvány :)))Főleg, ha alek közben még beszédet is tart, nem tudom eldönteni melyikőtök méze édesebb... Igen, a két íz kiegészíti egymást:D

Zelefánt 2011.05.12. 22:06:04

@MegLepke:
Már az első sor előrevetítette számomra, mi fog következni:
"...horgász botját fogta."
Amíg nem akad sellő, addig a horgász botja is megteszi, ugye.

MegLepke 2011.05.12. 22:06:29

@nosce: nem érted a furfangos picsát. Ehh!

rianna 2011.05.12. 22:07:17

@gyvy: a pinainas bejáratott és szakmai körökben (hv vv blog) elfogadott kifejezés.

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:07:40

@nosce: basszus, hát sellő!
Á, MegLepke verse csak ilyen vitaindítónak volt jó :DDD

@Éder mester: igazság szerint én is kíváncsi vagyok rá, a ponty miatt. bajai vagyok, különleges kapcsolatom van a ponttyal, mondjuk hallal még nem csináltam, de elindította a fantáziámat, na :DDD

Hurri Kán 2011.05.12. 22:07:46

@nosce:
Mingyár ráguglizok...

genevieve 2011.05.12. 22:08:10

@rianna: jujjjjjj, ez ütős volt:-)

Hurri Kán 2011.05.12. 22:08:48

@rianna:
Értem :))) Mivel erősen hiányos a félműveltségem, ezért nem találkoztam eddig ezzel a szakterminológiával :D

2011.05.12. 22:09:07

@Zuzimama: pedig sztem nincs mitől tartaniuk. Ez a csávó előbb szexel halakkal a jakuzziban, mint nővel

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.12. 22:09:10

@nosce:

a testvérpárt azért küldték a villába, hogy műbalhézzanak, ha nem elég érdekes a perverz vőlegény to be, akkor mégis legyen mit leadni...

guruló nokedli 2011.05.12. 22:10:15

A Hód (vers)

Kegyelmi pillanat, várva várt esemény,
A hosszú alagút végén a fény...
...amikor megjelenik Hajni posztja.
A nézetet, gondolom, mindenki osztja,

Mindent megír, eszközökben nem válogat,
A kommentelők meg csak adják alá a lovat,
Itt még a minőség miatt senki nem hisztizett,
A Hód mindenkiről leszedi a szentelt vizet.

Ízes csókok, a birkanyáj és Alek,
fojtogatós szex, s Olivér, a balek,
és hogy mi minden lesz még itt,
aztakurvahétszentségit!!!!!!!!!!!!!!!!

fran7 2011.05.12. 22:11:18

A Hód
Hold dala a hóhoz
Szabolcsi tájszólásban elmondva

150 éve nem láttalak,
de elhoz már egy pillanat
műve alatt,
a polgármesteri hivatal.

Te vagy, ki írod dalod, te Hód
Csak te tudod,
milyen az igazi hogyvót
Bár ki tudja milyen volt a hód,
hiszen én se láttalak rég, én a Hold

Versem sapkában írom,
Hajni szövegeit nagyon bírom
Nekem eddig csak a Hold dalolt
De már Kozsó is műfajt váltott.

Így itt maradtam árván mint a Hold.
Dalom eddig tartott.
Holnap jön a hogyvolt,

Hurri Kán 2011.05.12. 22:11:33

Jájjj....ennyi áramütöttet...

MegLepke 2011.05.12. 22:13:00

Áhh, így adjon nektek az ember valamit, meg se érdemeltek! (orrát felhúzza, haját hátradobja)
:DDDDDDDD Mingyá elmegyek vasalóval zuhanyozni!

csicserierika 2011.05.12. 22:13:02

@aardwark: még szaladok pár kört a tyúkudvaron , nehogy ledérnek nézz :)

Hurri Kán 2011.05.12. 22:14:33

@MegLepke:
Látod... disznók elé igazgyöngyöt :DDD

2011.05.12. 22:15:20

@MÁRIA TERÉZIA: de előbb elvihették volna fogorvoshoz őket. Az egyik legszebbnek hiányzik egy foga. Láttam ahogy vicsorog. Szóval ők sem tökéletesek:)

nosce 2011.05.12. 22:15:49

@MÁRIA TERÉZIA:
"a testvérpárt azért küldték a villába, hogy műbalhézzanak, ha nem elég érdekes a perverz vőlegény "

teszik is a dolgukat rendesen, de remélem action is lesz és nem úgy esnek ki mint Laca h átértékelik az életüket :)

nosce 2011.05.12. 22:16:52

@MegLepke:
"Mingyá elmegyek vasalóval zuhanyozni!"

én megnézmém, biztos nagyon szexi lennél :)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:17:01

@MegLepke: hádemost.... tényleg nem értelek. a zigazi verselemzés arról szól, hogy mit jelent nekünk a vers, nem arról, hogy mit gondolhatott a költő. mi csak megosztottuk értékes gondolatainkat :DD

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:17:40

@nosce: ja, de ha Olivér ott lenne baszki, be is dugná a vasalót a kettőhúszba :DDDD

avanivi 2011.05.12. 22:17:42

@rianna: A fülébe majd mondják neki, hogy kell dugni.!

MegLepke 2011.05.12. 22:17:47

@avanivi: kösziii! akkor is, ha csak úgy mondtad.:D

@gyvy: na ja, bosszúból mingyá írok egy hódosat:)

Q-rious 2011.05.12. 22:18:46

A Hód

Egyszer egy Hód nézett egy sót,
a Hellén Hős Alekinnyót,
látott bölcsességfogat,
tarhonyás picsát, sokat.
Nem hányt, de lett sóból Hogyvót.

genevieve 2011.05.12. 22:19:47

@Hódos Hajnalka: huuu, azt hittem mást fogsz irni, hova dugná oli a vasalót:-DDD

Hurri Kán 2011.05.12. 22:20:14

@MegLepke:
Aztán majd jól kimoderál :DDD

csicserierika 2011.05.12. 22:21:31

@Hódos Hajnalka: köszi, megint újat tanultam :)

fran7 2011.05.12. 22:22:52

@avanivi: Nem azt mondják: Tízmillió, már csak 2 és fél hét. Tízmillió. Ha nem csinálod Kolosival mész fiúbuliba, ott nem lesznek kövér lányok se. Húszmillió a kötpénz. Anyád nálunk van. Ne ugrálj. Szerintem ilyen mondatok hangzanak el a fülesen.

2011.05.12. 22:23:03

@avanivi: "A fülébe majd mondják neki, hogy kell dugni.! " - sztem az kevés lesz:D Lesz neki dublőre, biztos

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:24:58

@Q-rious: ó, köszönöm. ez ilyen sékszpíri. látom a gomolygó ködöt is. igen, határozottan tetszik.
:)köszi

@genevieve: nekem is volt más ötletem, dehhát. :DDDD

@csicserierika: csak kérdezzé' :DDD

csicserierika 2011.05.12. 22:25:08

@Pink szabadságon: Olivér dublőr, ha jól informálódtunk :)

rianna 2011.05.12. 22:25:32

@avanivi: akkor megosztanék egy népi bölcseletet ennek kapcsán::D

Ez a legény olyan mulya
Asse tudja, hova dugja
Megkérdezi az anyjátúl
Elől dugja be vagy hátul.

Mérges vagyok. Nem találnak a kábelek, nem tudom a dekóderem felszerelni:((((

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:25:46

Asszem, ma este kissé túltengek a saját posztomban.
Küldjetek el a picsába, tényleg :DDD

guruló nokedli 2011.05.12. 22:26:18

egyébként még zuhanyozhattak volna betonkeverővel, permetezőgéppel, vashengerművel is, ezeket a nagyon elmés dolgokat a kreatívok találják ki??? Annyira megalázó volt ezt még nézni is... a tizenhat éves lányom felugrott a kanapéról, és közölte, hogy "ilyenkor mindig rájövök, hogy az élet túl rövid.."
:-)))

Éder mester 2011.05.12. 22:27:01

@Hódos Hajnalka: akkor meg pláne :D

Most így végiggondolva a jelenetet, volt egy istenbarma, tizenkét követő keresztelkedett a zuhany alatt, illetve előkerült a hal és a kenyér is. Véletlen lenne?

Istenem, az a násztánc a rozslánggal. Remélem hamarosan viszontlátjuk egy malomipari promóciós anyagban.

2011.05.12. 22:27:47

bazzeg, megnéztem magamnak ezta alekoszt az RTL-en. Ilyet találtam:
Profi sport karrier: ökölvívás KSI
...ezek engem hujének néznek:)))

MegLepke 2011.05.12. 22:28:11

@nosce: szerintem is:D

@Hódos Hajnalka: dede, ilyen mélyen még senki nem ízlelgette még, mint egy jó bort Alekosz, ez igaz:D

@gyvy: nem hiszem én aztat. Nem írtam én még olyat, hogy ez megtörténjen - sehol:)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:28:14

@rianna: hát erre csak ez lehet a válaszom:

egyszer voltam nálatok
leszakadt az ágyatok
recsegett-ropogott
még a szar is potyogott
hujujujujujjujúúúú

én a "ha nem csinál semmit arra, ha megnyomom a gombot, kihúzom a konnektorból" típus vagyok, úgyhogy együttérzésem :DDDD

guruló nokedli 2011.05.12. 22:28:31

@Hódos Hajnalka: ne mennyé má', oly jó, hogy itt vagy....

nosce 2011.05.12. 22:28:40

@rianna:
biztos ami biztos dugja be elől is és hátul is, nem fogják kezdőnek nézni :)

genevieve 2011.05.12. 22:29:46

@guruló nokedli: én ezt már nem nézem, csak itt olvasom, viszont a lányom azt mondta, hogy büszke rám mert nem nézem:-))

Virágék 2011.05.12. 22:30:09

Mi van? Megint verset kell írni???

2011.05.12. 22:32:00

@Hódos Hajnalka: Murphy:
1. "Minden működik, ha elég sokáig piszkálod.
2. Jobban működik, ha bedugod a konnektorba"

fran7 2011.05.12. 22:32:11

@Pink szabadságon: Azért ez sok mindent megmagyarázna. Van a falunkban egy illető, aki bokszolt még Gedóval is ütögetett. De olyan jószívű volt, hogy nem szerette megütni az ellenfeleit, mert sajnálta őket.

genevieve 2011.05.12. 22:32:13

nahát, lassan minden régi kommentelő tiszteletét teszi:-)))

guruló nokedli 2011.05.12. 22:33:17

@genevieve: én a vévét sem nagyon néztem, csak Hajnit olvastam, de most ez az első pár poszt felcsigázott... ma leültettem a lányom, hogy ezt meg kell nézned, mert ez egy szociológiai tanulmány... így történt... nem szokunk rá, az biztos, de LÁTNOM KELLETT a saját szememmel... :-)))

Q-rious 2011.05.12. 22:33:47

@Hódos Hajnalka: nagyon szívesen *levettkalappalnagyotkanyarítvameghajol*

genevieve 2011.05.12. 22:34:59

@guruló nokedli: a konyhában voltam, igy hallottam kb. 3 percet, de felmenekültem a szobámba...ezt nem lehet ép ésszel elviselni:-)))

rianna 2011.05.12. 22:36:23

@Hódos Hajnalka: a kedvencem:

Ez a legény olyan forma,
Mintha bivalybornyú volna,
Ha kihajtják a mezõre,
Messze hallik a bõgése

Van 1 kábel, aminek különböző a két vége,a dekóderen és a tévén pedig olyanolyan a lyuk:D A látszat ellenére ennél bonyolultabb dolgokat is megoldottam már, de a szakszavakat nem tudom:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:36:29

@Éder mester: most csak azért nem röhögök visítva a kommented első két bekezdésén, mert csak. zárójelben megjegyzem, de igen, visítva röhögök, de én itt admin is vagyok, ezért nem árulhatom ezt el, de ez a meglátás.... hát sajnálom, hogy ezt a holnapi posztban nem használhatom fel, akar itt ilyen vallási hiriget a zapjafasza, de én nem, na érted :))))

@guruló nokedli: nahhát, örülök. :))

@MegLepke: én csapassam? írjál gyorsan olyan verset, ahol meg is rakják a sellőt baszki, erre várunk mindannyian :DDD

2011.05.12. 22:36:49

@fran7: várjálmár, ilyet is megtudtam:
"Horoszkóp: Nem Publikus"
Sztem övé a 13-ik jegy. ufó, és kész

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:37:57

Izé, remélem, apu sosem olvassa el a kommentjeimet, jó, most ez így eszembe jutott, de csapassuk tovább. anyu már így is úgy csinál, mintha nem ismerne, de ezt majd a Szerelem a legfölsőbb szinteken után ráérek feldolgozni sztem :DDDD

2011.05.12. 22:40:00

@gyvy: Halak, mimás? :D

nosce 2011.05.12. 22:40:16

@Hódos Hajnalka:
"írjál gyorsan olyan verset, ahol meg is rakják a sellőt baszki, erre várunk mindannyian :DDD"

legalább egy második részt h a sellő a cuccot azé vitte el h kivasalva visszahozza :) aztán meg dugnak egy nagyot :)

Hurri Kán 2011.05.12. 22:40:55

@Pink szabadságon:
Ezt hogy sikerült kimatekozni? Bocs, de ma tompa vagyok, két napja vagyok másnapos :DDD

csicserierika 2011.05.12. 22:40:57

@Pink szabadságon: jna. 1- tehát bak, de lehet, hogy szilveszterkor született, mint Petőfi? A neve meg ugye Nagy Sándor. Érzitek az áthallást ?
jav. jan. 1.

Albino Vernyul 2011.05.12. 22:41:48

Na, ha egyszer a para mertekegysegenek nevet fognak adni, az 1 Aniko lesz.. Van egy olyan erzesem, hogy az Alekosznakvalo stabja most kepzi at magat pszichologusnak, vagy adja be a felmondasat..;)

genevieve 2011.05.12. 22:44:23

@csicserierika: egy percre sem gondolkoztál el azon, hogy jelentkezz?:)

MegLepke 2011.05.12. 22:45:13

@Hódos Hajnalka: most elkezdtem a hódosat, faszom, mingyá kész.:)

@nosce: lehet, hogy meglesz, de nem most. Már alkoholizáltam, és ezt nem szeretném összecsapni, no.:)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:46:16

@Q-rious: én köszönöm.

@rianna: nemrég szavaztuk meg a szakszót: aztakurvahétszentségit! :DDD
ismételgesd, hat! :DDD

@nosce: te pasi vagy, ugye? :D

Pink szabadságon (törölt) 2011.05.12. 22:46:36

@gyvy: énmeg dáthás és torokfájós. Szóval ne tegyél fel +kérdéseket légyszi. Intuíció :)
@csicserierika: a január1, az nem volt fent, te miket tucc :O

Spéter46 2011.05.12. 22:49:07

Én megnéztem a mait, ezért nem tudok írni!
Talán holnapra oldódik a görcs!

csicserierika 2011.05.12. 22:50:55

@genevieve: nem közösködök más nőkkel :)
Most meg ugye szétszedik szegényt, de a férjemet Alek fanná tettem úgy, hogy nem is nézte a VV-t, de beparázott, mert finálé előtt bejelentettem, ha ne Alek győz, egy hétig durci leszek, így átkapcsolt ő is, és együtt néztük, most meg rajta kapom, hogy néha belenéz az új showba :)
Mások előtt titkolja :)

guruló nokedli 2011.05.12. 22:51:02

@Spéter46: írj csak, muszáj feldolgoznod, mert különben bekövül az agyadba, és zombi leszel holnapra
!!!!!!

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:52:07

@MegLepke: jóvan, de ha te leszel a nyertes akkor smárolunk baszki és fojtogatni foglak kesztyűben, úgy írjál :DDDD

@nosce: a sellők dugás után vasalnak, csak szólok :D

ne most 2011.05.12. 22:52:08

Alekoszt olyan jelmezbe öltöztetik, hogy később szerepelhessen egy rajzfilmben.

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 22:54:12

@Spéter46: majd masszírozunk. ha kell, kifeszítek egy lepedőt, mint Jerzy. :DD

@Virágék: miért, eddig nem? :)

genevieve 2011.05.12. 22:54:22

@csicserierika: most már neki is bejön alek?:D

csicserierika 2011.05.12. 22:54:45

@gyvy: nem hiába bújunk mi is nick mögé :)

Hurri Kán 2011.05.12. 22:55:16

@Hódos Hajnalka:
Amelyik utána se vasalt, az tuti nem sellő volt? :D

penelope garcia 2011.05.12. 22:55:26

@Townsend:

Ó, egy rajongó! :)

Természetesen, máris. Mindent a nagyérdeműért.

Nyák

Véreres nézés
simul idült arcokhoz:
Alek udvarol.

csicserierika 2011.05.12. 22:55:53

@genevieve: tudom, ez téged most megráz, de tényleg így van. :)

Pink szabadságon (törölt) 2011.05.12. 22:55:55

@gyvy: maradjunk annyiban, hogy inkább lennék másnapos:) Lehet pálinkáznom kéne. deviszont az nincsitthon

Zelefánt 2011.05.12. 22:55:55

@ne most:
Talán még hódként is feltűnik.

dickname [bérkommentelést vállalok] 2011.05.12. 22:56:31

szerintem ez a nagyszájú alekosz gyerek egyikkel se fog semmit kezdeni. Pedig már fél éve a villában rohad, most meg kap egy tucat riherongyot és mégse fog lépni. Egy rendes férfi sorba megcidáztatná mindet

Virágék 2011.05.12. 22:56:45

Ez a legény olyan hülye,
azt hiszi, hogy szája, füle,
lyuk-lyuk bedugjuk,
utána meg kihúzzuk.
Hipp-hipp hurrá!

Spéter46 2011.05.12. 22:56:48

Emberek!
Melyik börtönben van még hely????

nosce 2011.05.12. 22:56:48

@csicserierika:
"ha ne Alek győz, egy hétig durci leszek, így átkapcsolt ő is, és együtt néztük,"

lehet h a fél fizuját ellőtte sms-re is is, csak h biztosan Alek nyerjen :)

MegLepke 2011.05.12. 22:57:10

@Hódos Hajnalka: felelősségem teljes tudatában bocsátom elétek pályaművemet. (Kissé ittas vagyok, mert lebetegedtem, és most úgy gondoltam innom kell: vagy meghalok, vagy meggyógyulok, de ebből így elég volt!)

Hogyvót állaTTYa a hód
hajléka a kék komód
szívet rág a fiókba
hosszú farka kilógva

Alekosznak integet:
„Gyere, ments meg engemet!
Ittam páleszt, üveggel,
rád lehelek majd reggel!

Zuhanyozom szexisen,
nem véd meg a plexi sem
csókom íze holt lazac,
ígérd meg, hogy itt maraCC!

Dzsakuban rádfonódok,
merev lesz a vonód ott,
én leszek a hegedű,
szádnak mennyei nedű.”

genevieve 2011.05.12. 22:58:06

@csicserierika: ha téged nem ráz meg, nekem semmi gondom nincs ezzel:-)

nosce 2011.05.12. 22:58:29

@gyvy:
"Amelyik utána se vasalt, az tuti nem sellő volt? :D"

nem, az ponty volt :)

csicserierika 2011.05.12. 22:59:19

@nosce: azt nem láttam, de lehet, hogy a miatyánkat elmormolta párszor :)

Hurri Kán 2011.05.12. 23:01:00

@MegLepke:
Te szimulálsz, nincsen neked semmi bajod :DDD

@nosce:
Akkor azér' volt büdös a pofája :DDD

csicserierika 2011.05.12. 23:03:29

@genevieve: kár, hogy nem nézed, kiváló a vv utáni elvonási tünetek kezelésére és én ennyit még nem nevettem az utóbbi időben, mikor látok egy-egy szitut és már az jár az eszemben, hogy Hajni hogy fogja ezt leadni nekünk :)
Néha nekem is fáj amit látok, és sírhatnékom van, de annyira abszurd, hogy már jó :)

MegLepke 2011.05.12. 23:03:32

@nosce: faszt! az angolna volt!

lac64 2011.05.12. 23:03:39

Már megint Gigi vezeti az Alekosznak valót? Ani hol van?

MegLepke 2011.05.12. 23:06:09

@Spéter46: ó, te sosenem szóltál még hozzám, mély megtiszteltetésnek érzem. Köszönöm.:)

@gyvy: sajnos nem:( most mondjam, hogy tingli-tangli verset BBB (bárhol, bármikor, bármiben) tudok írni?:)

Pink szabadságon (törölt) 2011.05.12. 23:06:18

és olyan képet is akarok, hogy éjjeli sétarandevúra nyakbaakasztott fényképezővel mennek a naplementébe

Spéter46 2011.05.12. 23:06:41

@Hajnalka: Még mindig él az oszt.fői figyelmezttésem, hogy "ez nem az a blog"?

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:07:10

@penelope garcia: nekem meg nincs válasz, szép :)

@MegLepke: gyereide, gyereidebaszki, azanyádat, nevisítozzál, tudom, hogy ezt azért írtad hogy érezzed a csókom ízét, ne kapálózzál, magadnak kerested, na végre, lefogtam, ne nézzél ilyen riadtan, szemüveges vagy anyukám, akkor kúrjad ki a gyöpre, szeretem ezt a halványlila rúzst, mi? hogy nem kapsz levegőt, nem baj, na gyere........ gyere, te......... te nőstényállat, te........... hogy tetszik a csókomíze, teeeee....

Spéter46 2011.05.12. 23:07:32

Helyesen: figyelmeztetésem

guruló nokedli 2011.05.12. 23:07:43

Megtelt a karám,
Vártatok ma rám.
Légy ma az arám,
Édes Barbarám!!!!

ez vót a tegnapi esemény, zanzásítva... :-))))

lac64 2011.05.12. 23:08:16

A cikk majdnem off, viszont van egy kép Éváról, érdemes a kezét figyelni.

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/balhe-es-bunyo-a-sztargalan-2052094/

Spéter46 2011.05.12. 23:08:21

@MegLepke: Nem szóltam, de kezdettől csodáltalak!!!!

MegLepke 2011.05.12. 23:09:28

@Hódos Hajnalka: és tényleg szemüveges vagyok bazmeg:DDDDDDDDDDDDD Olyan van, hogy folyik a nyálam a röhögéstől? Vagy csak kutyáknál?:D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:10:31

@MegLepke: ezt a romantikát is imádom ezen a blogon, sírok.

@Pink szabadságon: meg még mi az apám fasza nem kéne, most tényleg. :DDDD

@Spéter46: ha azóta jóvótá' akkor nem. :)

Spéter46 2011.05.12. 23:11:25

@MegLepke: Lehet, hogy csak a fogad jön.

MegLepke 2011.05.12. 23:11:59

@Spéter46: Aztakurva! Ezt a hirtelen jött népszerűséget nem tudom, hogy fogom feldolgozni. Hol a Mme?!:DDD

penelope garcia 2011.05.12. 23:12:08

@Hódos Hajnalka:

Ha mán csujogatunk, akkor legyen egy témával igencsak adekvát:

A menyasszony lába között
összekuszálódott a szösz.
A vőlegény megígéri,
még az éjjel kikeféli.
hujujujujujjúúúúúúú

nosce 2011.05.12. 23:12:13

@Hódos Hajnalka:
közben szorongassad kicsit a nyakát is mint Alekosz :)

Hurri Kán 2011.05.12. 23:12:22

@MegLepke:
Akkor meg tessék tisztességesen inni tovább :D

rianna 2011.05.12. 23:12:32

@MegLepke: művészi, gratula:)

@guruló nokedli: ez is tetszett, megfelelőképpen tömör:)

nosce 2011.05.12. 23:12:57

@MegLepke:
mér pont Angolna ? :)

MegLepke 2011.05.12. 23:14:19

@Hódos Hajnalka: na most mondd meg, és sehol a blogpszichológus.:)

@Spéter46: már kijött az összes. Még a bölcsesség is, mind. Kihúzassam, odaadjam szerelmem jeléül?:D

Hurri Kán 2011.05.12. 23:14:40

@MegLepke:
Majd szervezünk neked is egy műsort. Összezárunk 10-12 nővel, és ott kell majd élőben verseket írnod :D

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:15:38

@MegLepke: jajjj, nagyonröhögök, remélem, én meg többször leszek szalma az elkövetkező három hétben, na gyere, ne sikoltozzábazmeg, ez egy romantikus pillanat a padon, ég a bal vállam mert beletaszítottál a teszkósfáklyába, úgyhogy akkor most csókojjábabám, mer kiakadok.
:DDD

rianna 2011.05.12. 23:16:18

@penelope garcia:
fogadjunk egy liter borba
A menyasszony ki van fúrva
Fogadjunk... kettőbe
Ki volt fúrva előre
(a pontok helyén nem tom mi van:)

nosce 2011.05.12. 23:16:56

@gyvy:
12 sellő, és pálinka is lesz :)

MegLepke 2011.05.12. 23:19:07

@penelope garcia:
Alekosznak S alakja
konyak és pálinka lakja
nevetése: hümm-hümm, kacc-kacc,
akkor is csak egy nagy mamlasz!
hujujujujujujujjj

@gyvy: természetesen:)

@rianna: tesó, benned bíztam. <3

@nosce: mert én vagyok a szerző és csak!:D

penelope garcia 2011.05.12. 23:19:55

@rianna:

Ha fúrásról van szó, akkor vagy Blekkendekker, vagy fasz. Más nem lehet. :)

Spéter46 2011.05.12. 23:21:00

"Azt mondta ez az állat, hogy lenyomta a nyelvét a a szemüveges torkába, és ezzel lezárt a saját szájában minden támadási felületet."
Az meg csak kapkodta a szemüvegét, nem értette miért nem tud levegőt venni. :D

penelope garcia 2011.05.12. 23:21:25

@Hódos Hajnalka:

Há' má' hogyne lenne! Csujogattam neked egy decenset.

MegLepke 2011.05.12. 23:22:12

@gyvy: ööööööö, ezt ég át kell gondolnom és megbeszélnem a menedzseremmel, hogy mennyiért vállaljuk:D

@Hódos Hajnalka: nem úgy van az! előbb énekeld el nekem, hogy "boldogság, gyere haza":DDDD

@penelope garcia: Igaz, téged eddig csak távolról figyeltelek, hozzád se mertem szólni. Túl sokat tudsz:)

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:22:29

@penelope garcia: te belenézel néha az íméljeidbe? sztem érdemes lenne :DDD

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.05.12. 23:22:30

fa*om, hányszor megfogadtam már, hogy nem olvasok hogyvoltot, ha eszem...

Hajni, wazzee, mivel lehet nyom letörölni a könnyes-taknyos-kajamaradékot a laptopképernyőről?! Visítva röhögök még most is, pedig már 5 perce végeztem a poszttal (hiába no, aki sokáig dolgozik...) - tv-m nincs, így hála az égnek, csak ez marad, ami biztos jobb, mint az adás.

Köszi (meg majd a képernyőtisztításhoz a tippet is :) )

MegLepke 2011.05.12. 23:23:38

@rianna: a pontok helyén a "sej haj" mindenre alkalmazható kifejezés van:D Bármikor bárhova beilleszthető csujogatók esetén:)

guruló nokedli 2011.05.12. 23:24:19

Alekosznak zselés haja,
törje ki a jó nyavalya,
edzette már jól a markát,
s nem találta meg a farkát,
hujuhujujjjuuuuj

Hurri Kán 2011.05.12. 23:25:13

@guruló nokedli:
Lőwy tíz ujját megnyalná, ha olvasná ezeket :DDD

rianna 2011.05.12. 23:27:11

@MegLepke: én is erre tippelek, sej haj, hát, már. Szeretem úgy idézni, ahogy hallottam, pedig ki tudja, hány változata van:)

@penelope garcia: :D:D

egyúttal búcsúzom, jó éjt

Spéter46 2011.05.12. 23:29:20

Alekosznak lapát, kasza
Hülyébb, mint az apám fasza
Dugni nem tud, recska sincsen,
Bazhatjuk ezt drága kincsem.
Hujujujujuj

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:29:53

@penelope garcia: én is, de én privátban, és aki ezt félreérti, vessen magára :DDDD

@MegLepke: gyerekek, ebből én kibaszott szarul fogok kijönni, de én azt is eléneklem, hogy kicsi gyere velem rózsát szedni... :DDD

guruló nokedli 2011.05.12. 23:35:04

@Spéter46: asziszem, sztrókom van... :-))))

penelope garcia 2011.05.12. 23:36:12

@Hódos Hajnalka:

És eladom magam egy tál lencséért. :)

Éder mester 2011.05.12. 23:36:25

Pályamunka-kiegészítés, cipőkanál mellékelve.

zenei alap:

www.youtube.com/watch?v=gQAPp-7SBPY

és a misheard lyric:

A rész, melyben Andi nyaka reccs.

Ez villával szúrt,
Más egy tortát betolt.
A rozslángot edd meg,
ne horzsoljad le a pucér tested.

Most jön a hekk, de a fólia megy, és a zuhanytálcában feszül a begy.
Most jön a hekk, de a fólia megy, nyálkás, de így csúszik a segg.
Most jön a hekk, de a fólia megy, és a zuhanytálcában feszül a begy.
Most jön a hekk, egy ablakot nyiss,
Vája né': Alek csókíze friss?
Alek csókíze friss?
Éljen Hód, éljen Hód, éljen Hód igen!
Jeee

Sellős vége lett!

mama ottmarad 2011.05.12. 23:37:19

Spéter48 kicsit a kedvem szegte, grat. neki, de ha már megírtam, kirukkolok:

A Hód

Ki mondta, hogy olvassalak? Emlékezz szavamra! Hogy volt, talán nem is tudod, őrült ötlet atyja?
Hód vót avagy nem hód? Erdei troll fattya? Megrendelted, itt van, nesze - Hajnal hódolatja!
Hódomiglan, hódodiglan blogot blogba öltesz, ilyen barom olvasmányot már sohase költesz.
Csókod ízét nyeld le magad, nem kell mások nyála, adjon neked ízes csókot Alekosz és Vája!

Jadru 2011.05.12. 23:37:25

Felhívom a figyelmet a következőre:
alekosz.rtlklub.hu/video/128603

penelope garcia 2011.05.12. 23:38:07

@Spéter46:

Egyre jobb.
Szerintem, ha az itteni úri közönség egyszerre és alaposan leinná magát, új éra következne a lírában.

Hurri Kán 2011.05.12. 23:39:20

@penelope garcia:
Szerény véleményem szerint ez nem egy megoldhatatlan feladat :)))

Spéter46 2011.05.12. 23:39:21

@gyvy: Már bevallottam, hogy a mai adástól begörcsöltem, de talán holnapra....

pojaca 2011.05.12. 23:39:49

A Hód
írta: pojaca verse

Imádott percek
Narancs madár csivitel
Bűzlik a hónom.

Ó, Hajnalka, Te!
Egy van, mi engem izgat:
A te titkos Hód.

penelope garcia 2011.05.12. 23:39:59

@MegLepke:

Ó, beh bájos ez tőled, de tudod, ahhoz már túl öreg vagyok, hogy túl sokat tudjak.

penelope garcia 2011.05.12. 23:41:15

@gyvy:

Ugye.
Nyomni kéne, mint Alek a nyelvét torokra.

guruló nokedli 2011.05.12. 23:41:29

Hogyha egyszer Alekosznak
feltámad a libidója,
meglátjátok, gyermekeim,
nemsokára jön a gólya!!!!
hujuhujuhjjjhuuujjjjuuuu

Tordas 2011.05.12. 23:43:03

@Spéter46: Ezért védeccság jár, meg a Hód szájíze a véleméyem szerint.

Hurri Kán 2011.05.12. 23:44:04

@penelope garcia:
Érzésem szerint kultúr-történelmet írnánk :DDD

MegLepke 2011.05.12. 23:44:48

@gyvy: mi, ha? eztet nem értem.

@Hódos Hajnalka: hát jó! ledobom a szemüvegem!:DDDDDDD

@Spéter46: kész:DDDDDDDDDDDD

Tordas 2011.05.12. 23:45:18

Gyorsan a versekkel mert 15 perc múlva összeér a műsorvezető asszony keziben a mappa!

penelope garcia 2011.05.12. 23:45:20

@Tordas:

A háta kérdőjeles.
Ez pontos.

Spéter46 2011.05.12. 23:45:43

"Én kezdettől fogva önmagam adom... Egyszerűen megnyíltam, és nem vagyok Vígszínház"

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:46:27

@MegLepke: a határ a csillagos ég....... :DDD

guruló nokedli 2011.05.12. 23:46:48

@Tordas: Szerintem fel lehetne állítani róla az impotencia szobrát... szerintem nincs is neki bögyörője, sőt pisilni sem szokott... egy droid, amit az idegenek dobtak le közénk, hogy teszteljék a humanoidokat...

Tordas 2011.05.12. 23:48:29

@guruló nokedli: Mikor Gigiék megkötözték, meg birizgálták az sem hatott a bioritmusára. Sosem szökött virágba...

YessicaHard 2011.05.12. 23:48:36

Help!HElp!Help! azonnali info kellene. Most láttam az "Alekosznak való" című fergeteges éjszakai műsort és ebben Magdi (az egyik nagypofájú a két testvérből) pucéran feredőzött, majd ezután az udvaron ipari mennyiségű hintőport szóratott magára. Na de miért vajon? Segítsetek, mert nem tudok addig elaludni, míg erre választ nem kapok. Amúgy a hintőporral vastagon befedett bálnatest látványa beégett a retinámba.

Tordas 2011.05.12. 23:50:49

@YessicaHard: Alek szárazon szereti úgy nagyobb a súrlódás, más tippem nincs.

guruló nokedli 2011.05.12. 23:51:10

@YessicaHard: szerintem hóemberes szerepjátszós szex lesz Alekinnyóval...

Hurri Kán 2011.05.12. 23:51:36

@YessicaHard:
Hogy asztrál testecskéjének bevonattya selymes legyék és üde, mint egy harmatos tavaszi rét :D

Spéter46 2011.05.12. 23:51:53

@YessicaHard: hogy ne pálljék be, mert akkor az egészet ki lehet dobni!

Hódos Hajnalka 2011.05.12. 23:52:17

@MegLepke: kilec perced van, hogy megízleld a valóságot a legfölsőbb szinteken. :DDDD

YessicaHard 2011.05.12. 23:52:18

@Tordas: Kösz. Rajtam kívül látta ezt még valaki? Igyekszem holnap keresni erről valami videót, mert ezt mindenkinek látnia kell! Van ennek a felülmúlhatatlan műsornak honlapja?

penelope garcia 2011.05.12. 23:52:46

@gyvy:

A látomás megihletett. :)

Krimó

Rekedten harsan
kultúrtörténet-író:
elfogyott a sör.

Spéter46 2011.05.12. 23:53:12

Mindenkinek szép álmokat!!!!!

YessicaHard 2011.05.12. 23:53:44

@Fatökű Lepkevadász: @Spéter46: @gyvy: Muszáj lenne ezt látnotok. Én megzakkantam tőle. Utánajárok a videónak esküszöm!

Hurri Kán 2011.05.12. 23:53:50

@penelope garcia:
Vagy kultúr-történetet innánk? :DDD

Ez brilliáns... :)

Hurri Kán 2011.05.12. 23:54:23

@YessicaHard:
ööö... a vizes testére szórta, vagy a szárazra?

mama ottmarad 2011.05.12. 23:56:44

@YessicaHard: erre a sérülésre jó a gyors pálinka, de ne a szemedbe öntsed :D

Tordas 2011.05.12. 23:56:48

Hogy visszatérjek a testi mocsok után a lelki síkokra, engem nagyon meglepett,h a zuhany alatt kürttel szerencsétlenkedő Magdolnát megvédte Alek. Teljesen emberi volt, empátiája meglepett. Kiesett a szerepéből?

penelope garcia 2011.05.12. 23:57:39

@guruló nokedli:

Na, pont az állítást emlegeted. :P

YessicaHard 2011.05.12. 23:57:46

@gyvy: Egyik sem, ez a durva. Előtte vagy testápolót, vagy olajat kent magára, nem figyeltem annyira. És valami eszméletlen mennyiségű hintőport szóratott magára, egybefüggő fehér volt. Jáj.

Zelefánt 2011.05.12. 23:58:19

Kinn a parton járt a hód
És talált egy távkapcsolót
Tévé is volt, nem is messze
Kidobhatták -- hazavitte.

Tákolt hozzá antennát
És elhívta a pereputtyát.
Ott szorongtak mind előtte
A kapcsolót ha elővette.

Fura műsor indult éppen:
Dagadt lények nem túl szépen
Hajat téptek, fület húztak,
Hemperegtek, sikoltoztak.

A hódcsalád csak nézte, nézte
Nem értették hogy mi végre
Zúdul rájuk e szörnyű lárma;
Nyugtalan volt a család álma.

Talán nem is volt jó ötlet
-- Hódunk éjjel így töprengett.
Ez nem kell nekünk, semmi módon
-- hát leúsztatta a folyón.

MegLepke 2011.05.12. 23:58:47

@Hódos Hajnalka: bazmeg, már csak kettő. Ez mind a pasim miatt van. Áhhh!:D

YessicaHard 2011.05.12. 23:59:13

Ezt láttátok már? Ez a tegnapi villantásösszefoglaló, csak erős idegzetűeknek!
alekosz.rtlklub.hu/video/128553

penelope garcia 2011.05.12. 23:59:51

@YessicaHard:

Mert gombás.
És/vagy mert nem akar izzadni, de a teste ellenkezik vele (és/vagy nem ismer hatékony izzadásgátlót - viszont ezzel együtt is lehet gombás. :P)

Hurri Kán 2011.05.13. 00:00:01

@YessicaHard:
Farsangra gyakorol, és hóember, vagy Hófehérke akar lenni?

guruló nokedli 2011.05.13. 00:00:18

Alek haikuja:

Itt vagyok, lányok!
bármilyenek lehettek,
csak szeressetek.

YessicaHard 2011.05.13. 00:00:50

@penelope garcia: @gyvy: Vagy valami hintőporgyártó cég szponzorálja a műsort.

penelope garcia 2011.05.13. 00:01:47

@Tordas:

Jujjjj.
Erről eszembe jutott az az eszement néptörzs (valahol Afrikában), ahol valóban szárazon szeretik, erős súrlódással, mert a csajoknak kis gallyakat tolnak be először, csak utána a pélót.
És nem, a csajt nem kérdezik meg, hogy tetszik-e neki így.

YessicaHard 2011.05.13. 00:02:21

Áááá, ötletem van! Alek mindig szagolgatja,meg azt mondja neki, hogy jó az illata, lehet hogy babahintőpor a trükk. Ez esetben az Alek tényleg egy Teddy Meldrum, az a mosószappanra gerjedt, Alek meg lehet hogy a hintőporra.

mama ottmarad 2011.05.13. 00:03:32

@MegLepke: Bazz, ha előbb olvasom, bele se fogok! :DDD

penelope garcia 2011.05.13. 00:03:39

@YessicaHard:

Remélem, erről lesz kép. Nem akarok semmi jóról lemaradni tévétlenségem okán.

YessicaHard 2011.05.13. 00:04:48

@penelope garcia: Minden erőmmel azon leszek, hogy erről kép vagy video anyagot szerezzek.

MegLepke 2011.05.13. 00:06:52

@mama ottmarad: pedig kár lett vón érte.:) Most olvasok vissza - többeket.:)

Trevlovics 2011.05.13. 00:10:07

időből kicsúszott fáradt félpályázat:

hódfog rágta kedves poszt
illusztrálja alekoszt
bonaparte bevonul
bölcsességfog mind kihull
görögisten igét oszt
asztakúrva mi lesz most
kommentszám majd pörög és
három hetes röhögés

penelope garcia 2011.05.13. 00:12:25

@YessicaHard:

Ó, tuti, hogy sokakat megihletett a látvány. Biztos, hogy lesz anyag.

Zelefánt 2011.05.13. 00:24:48

Nyelvem torkodban
Már lilulsz, felettünk a
szférák zenélnek

Trevlovics 2011.05.13. 00:30:29

@Zelefánt: köszi Zele. bár a hivatkozást lefelejtetted, de pontosan értelek :)
(nem csak a lányoknak szabad, ugye :) )

penelope garcia 2011.05.13. 00:32:40

@Zelefánt:

Már mint elismerés, NEM mint beleegyezés! :)

Albino Vernyul 2011.05.13. 00:35:55

Alekosz:
– Hat hónapig egyetlen papucsot hordott, amit állítólag sosem tisztított.
– Legalább háromszor annyi kenyeret vágott le magának, mint amennyit megevett.
– Utálja a boxernadrágokat, csak hagyományos alsógatyát hord.
– Néha hangosan és idegesítően horkolt.
– Gyakran használt idegen szavakat, amelyeknek nem is tudta pontosan a jelentését.

Éva:
– Minden reggel egy órát töltött a fürdőszobában, és csak a hajával foglalatoskodott.
– Több mint három hónapon keresztül nem cserélte az ágyneműjét.
– Néha sminkben feküdt le este, másnap pedig „rásminkelt” a régire.
– Megesett, hogy három napon keresztül nem tusolt.
– A sminkcuccait egy nejlonszemeteszsákban tartotta.
– A ruháit a szekrényen kívül szétdobálva hagyta, az ágyán szinte leülni sem lehetett.

Jerzy:
– Kétszer többet evett meg, mint a többiek.
– Töménytelen mennyiségű hajzselét elhasznált.
– Képes volt perceken át némán maga elé bambulni.

Trevlovics 2011.05.13. 00:40:35

@Albino "karazsnyikov" vernyul: ezek honnan vannak? különösen a háromszor annyi kenyeres forrása érdekel :)

Nyugee 2011.05.13. 00:59:48

@Hódos Hajnalka: " inkább tapasztalatból írom, hogy minden elismerésem a sellőnek..."
Ebben a kontextusban "horgász" oldali tapasztalataid nem nagyon lehetnek... :)
Marad a "sellő" oldal... :)

Albino Vernyul 2011.05.13. 02:45:01

Tegnapi mini riport a CKM partyn Anival.. Figyeljetek a kezet.. Az elejen csak lazan valaszolgat, minimalis gesztikulacio.. Abban a pillanatban, hogy olyan kerdest kap be, ahol nem akar beleszaladni hulyesegbe, es mindenkeppen egzakt valaszt akar adni, atkapcsol, es beindul a jelbeszeddel megerositjuk mondandonkat mod..

www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20110513/kinos_kerdesek_keresztuzeben_vv_aniko_-_video/

lamb79 2011.05.13. 03:09:56

Tudom hogy így hajnali 3 korul nem tartozik ide... meg OFF is elég rendesen... de ezt most képtelen vagyok kihagyni!

Ma este az O2 arénában, Londonban egyutt játszott a Pink Floyd 3 még élo tagja, Waters, Gimour és Mason! A 6 itteni koncertbol sikerult pont azt az egyet kiválasztanom amin ok is felléptek, hihetelen malac! Arról nem is beszélve hogy a koncert onmagában is az igényesség abszolút megtestesítoje volt.

www.youtube.com/watch?v=VNRSChj6w4c nem túl jó felvétel de legalább HD.
Mégegyszer bocsi az Off-ért de ezt most ki kellett valahol engednem:) A jegyem meg holnap vonul a keretezobe az hót ziher!

rianna 2011.05.13. 07:49:38

köszönet az éjszakai lírai kommandónak, szuperek voltatok.külön léKszív pojácának:)

rianna 2011.05.13. 07:54:45

Alekosznak asztrálteste
Kasztrált reggel, kasztrált este
Használt-e púdert a beste
Oli tudja, mert megleste.
hujujujujujujúj

Zelefánt 2011.05.13. 08:02:05

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
Hogy a süketek se maradjanak le, azért hadonászik.

csicserierika 2011.05.13. 08:06:23

Gyere Andi adj egy csókot,
Megcsiklandom én a torkod.
Szerelem ez mi lenne más?
Na meg egy kis fojtogatás.

Zelefánt 2011.05.13. 08:09:29

@lamb79:
Köszi, ez némileg segít rákészülni a Péntek 13 elleni küzdelemre.

zoranje 2011.05.13. 08:16:12

Szegény rtles riszörcsök hetekig járták a falusi bisztrókat, hogy ezt a brigádot összeszedjék.

avanivi 2011.05.13. 08:23:54

Aztakurvahétszentségit
Verset kell irnom, ha nem tudok akkor is.

Hol vót,hol nem vót egy Hód-os
mit csinált velem a beste?
Hajnalok hajnalán a képes vót a zinternethez szögezni le.

Bocsánat:((

ruzs54 2011.05.13. 08:35:34

@lac64: miért?fiatal,független nő.féléve nem volt ilyenben része.az meg aki órákat vár egy szaftos sztoriét éjjel,na persze mindent az olvasóért.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 08:37:30

@lac64: Egészségére! A két fiatal senkinek sem ártott, ez teljesen természetes dolog!

ruzs54 2011.05.13. 08:41:44

@Peter_Cs: akár le is vehetnék a műsorról..DD

Albino Vernyul 2011.05.13. 08:48:18

@lac64: Hehehe, ifjusag bolondsag..;)

lac64 2011.05.13. 08:48:54

@ruzs54: @Peter_Cs:
Igazatok van, két fiatal, független ember, tényleg nem ártanak senkinek, csak éppen Anikó kapcsolatai még nem felejtődtek el, a bulvár ezt is ki fogja forgatni, ezért én jobban figyelnék a helyében.

lac64 2011.05.13. 08:50:38

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Szia, nem tudod miért Gigi vezette tegnap is (és talán ma is ő fogja) a műsort, pedig előtte nap még Anikót mondták?

Zelefánt 2011.05.13. 08:56:10

@lac64:
Rosszmájú olvasatban:
Anikó mindenáron címlapon szeretne maradni, ezért kirángatta áldozatát az utcára, és ott nyomta le a nyelvét a szerencsétlen torkán.

Nagyvonalúan értelmezve:
Ugyan, mi ez...Ha legalább ott le is szopta volna...De talán manapság már az sem lenne szenzáció.

Megértő jóindulattal:
@Peter_Cs e változatot már bedobta, felesleges ismételnem.

Öregesen:
Bezzeg az én időmben kissé zavartan, lesütött szemmel kerülgettük az utcán egymást nyaló-faló párokat.

Érdekelten:
Mekkora ribanc!...Vajon én mikor kerülök sorra?...

Hódos Hajnalka 2011.05.13. 08:56:57

Visszaolvastam a kommenteket - különös tekintettel a versekre és csujjogatókra - és megint megállapítottam, hogy itt senki nem normális :DDD
ui: én se.

Soror Formoza 2011.05.13. 09:09:55

Micsoda pajzán éjszakátok volt!
Csak nekem van melegem?

pojaca 2011.05.13. 09:10:24

@rianna: Ó, hát ez most így megmelengette az izémet... a szívemet, na :)

Zelefánt 2011.05.13. 09:13:47

@jahuu:
Megvan végre a magyarázat arra, hogy az egyik bálna miért is púderezte be teljesen magát.

Soror Formoza 2011.05.13. 09:17:48

@Zelefánt:
Na miért, miért?
Bár szerintem tetűpor volt az!

Zelefánt 2011.05.13. 09:25:14

@jahuu:
Érezte a fülledtséget a levegőben...
(Ám ami igaz, az igaz, a tetűpor sem kispályás feltevés.)
Egyébként nem értem, miért holmi ártalmatlan hódokról kellett (kín)rímeket faragni, mikor egy rakás, teljes bizonyossággal még azonosítatlan fajú életforma kínál költőink számára
kimeríthetetlen lehetőséget?...

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.13. 09:29:13

@lamb79: Dehogyisnem, a Comfortably Numb fogalma tökéletesen illik mind a műsorhó, mind ehhez a szerencsetlen fatökű kamunapóleonhoz :)

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.13. 09:36:22

@buppi: de ross legalabb schwimmer volt elotte, alekosz meg "utbavagygecihuzzinnen" or az erdi tescoban. Nincs mogotte ott a teljes vezerkar.

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.13. 09:41:50

@lac64: Anikot en is szivesen kiforgatnam mondjuk...

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.13. 09:44:13

@Hódos Hajnalka: De azert miutan nyugtaztad a kozosseg elmealllapotat, elontott nemi allamferfiui melegseg, nem?

varand 2011.05.13. 09:44:58

@genevieve: Én se lepődök meg h az Éva fanok egy részének tetszenek a testvérek viselkedése...!:)

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 09:45:27

Jó reggelt gyerekek!

Csodás volt olvasni a kis irodalmi kávéházat:)
Csicserierikának üzenem, hogy jó lenne, ha Alek tekintetében nem feledkezne meg RÓLAM, mint köztudottan kedvelőről. :))
*durcás, mádámosan felhúzza az orrát
tegnapit nem láttam, de várom a posztot róla.:P

Albino Vernyul 2011.05.13. 09:52:42

@lac64: Mint a futotuz, ugy rohan vegig a hir az online bulvaron.. Azert durva, bent is kamerak, kint is kamerak..;)

traff 2011.05.13. 10:10:13

Má én is írtam verset, mit lehet nyerni?

Hódosnak a holdudvara
tele van hódokkal
Meg sok hódolóval
levágták a sárga madarat hód ollóval

Hajnalok hajnalán Hajnalka olvas
Alekosz ara bölcsességfoga odvas
Lett vóna a csaj is olyan mint a hód
koptatná a fogát oszt nem lenne rajt fót.

lac64 2011.05.13. 10:13:42

@Albino "karazsnyikov" vernyul: És mindenki színez rajta. A legdurvább, hogy az előbb az adohirek.hu-n is ez jött szembe.
Remélem, emiatt az rtl nem dobta.

genevieve 2011.05.13. 10:17:36

ahogy olvasom a kommenteket máshol is, alek most nem éppen népszerű ebben a formájában:-DD

Albino Vernyul 2011.05.13. 10:22:32

@lac64: Hihihi.. Kizart.. Ez jo a csatornanak, forog a nevuk, es a musorvezetoik.. A bulvar hirek java hasonlo "szerelmi" tortenetekbol all..

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 10:23:24

@genevieve: az a gond, hogy megszoktuk őt akopaliptikusan lúzernek és furcsa ez az unatkozó napóleon.:)))

dr. gernika 2011.05.13. 10:28:07

@YessicaHard: Bécsi panír?
Ma én is nézni fogom. :)

Soror Formoza 2011.05.13. 10:29:34

@genevieve: elveszítették az emberek "imádatuk" tárgyát? ezzel az alekosszal már nem tudnak azonosulni?

Zelefánt 2011.05.13. 10:30:19

Miféle idők
késztetnek verset írni
tizenöt percről

lac64 2011.05.13. 10:31:26

@genevieve: Az egyszerű, furcsa, kicsit beteg, de összességében szerethető kisember figurát hozta a VV-ben, itt meg belekényszerítik egy olyan szerepbe, ami neki nem áll jól.
Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy ez a műsor nem róla szól, hanem arról, hogy hogyan lehet a nőket minél jobban megalázni (a reggeli "lóvásár, zuhanyozás, a szakadt kisbusz normális autó helyett, stb). Kivácsi vagyok, mikor lázad már fel valamelyik nő, hogy ezt azért már nem.

dr. gernika 2011.05.13. 10:34:00

@Albino "karazsnyikov" vernyul: "– Több mint három hónapon keresztül nem cserélte az ágyneműjét."
OMG

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 10:35:39

@lac64: javíts ki, ha tévedek, de te ismered őt régebbről, nem?

genevieve 2011.05.13. 10:36:27

@Ayesha: nem unatkozó, utálkozó:-)))

@jahuu: az én imádatom tárgya sose volt, de most furcsa, hogy itt is 98 %-ban fikázva van...még azok az emberektől is akik elhagyták a hogyvoltot és most visszajöttek, azok sem pozitivan nyilatkoznak:-)

@lac64: aki lázadna, az eleve be sem ment...jahuuu linkelt be egy videót ahol alek bökdöste a csaj mellét...nos normális nő úgy vágta volna nyakon, hogy a busz fala adta volna a másikat....

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 10:38:31

@genevieve: vagy esetleg fanyalgó.:)
én nem pártoltam el tőle, csak azt látom, hogy rá van húzva egy olyan ruha, ami nem az ő stílusa.

Zelefánt 2011.05.13. 10:38:57

@Zelefánt:
Az egyik legszebb haiku -- számomra legalábbis :

"Lehulló levél
csigalépcsején egyszer
felkapaszkodom."

(Babics Imre / A kék ütem lovagrend /1989

lac64 2011.05.13. 10:41:39

@Ayesha: Szerintem lamb79-re gondolsz.

Soror Formoza 2011.05.13. 10:42:50

Ez az egész műsor egy paródia. Alekoszból és a lányokból(!?) hülyét csinálnak, mindenkit meghökkentenek, minket most, a szereplőket miután kijönnek. Olivér az egyetlen aki tudhat az átverésről.Elképzelem, hogy egy részét tényleg ő találta ki, ismerve a villabeli "csínytevéseit". Összességében ízléstelen.

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 10:48:44

@lac64: tudtam én, hogy valami számos ember:D:D

Soror Formoza 2011.05.13. 10:52:03

@Zelefánt: Mit na végre?

Miért, hogy mindig
japán verssorok jutnak
rólad eszembe.
/Kányádi/

Más. Volt üzenet kb. három hete?

Zelefánt 2011.05.13. 10:57:46

@jahuu:
De ha belegondolsz, már fél év alatt többet kerestek (O & A) ezzekkel a borzalmakkal, mint én az elmúlt húsz évben...
2 X 15 perc hírnév, (le)köpködéssel, de = mintegy 70 + (?) millió...
A(z AB)normálisak meg kommentelnek?...
Tükörvilágban élünk-e?...

Zelefánt 2011.05.13. 11:05:28

@jahuu:
Hm.
Kányádit ismerem /papíron/.
Az üzeneteket pedig mindig sokkal később fogom fel -- már ha egyáltalán --, és azok addigra már jórészt érvényüket vesztik.
(Mi a franc lehetett három hete -- dörgölik az egysejtűim a burkaikat?...
Serkenteném őket, de hiába;
amit ösztönzőként kérnek, attól el is lustulnak, sajnos.)

Zelefánt 2011.05.13. 11:06:21

@jahuu:
Egy szép japán verssorral.

csicserierika 2011.05.13. 11:09:01

@Ayesha: bocsi, de mi az hogy kedvelő?
Minimum rajongónak kell lenni :)
Amúgy a fanyalgók biztos, hogy azt hitték, hogy kisfecskében fogja hajkurászni a csajokat. De az most nem lenne jó, hiszen mind megállna neki , és hol a poén?
Kicsit merev, de azért minden napra jutott egy-két szösszenet, amin lehet borulni.
A villa lányokkal egy poziciója volt, ezért megtehette, hogy állandóan nyomult, legfeljebb kosarat kapott.
Most kissé ki vannak szolgáltatva a lányok és úgy látom, hogy nem akarja őket megalázó helyzetbe kényszeríteni.
A zuhanyzós alázóst fix, hogy nem ő találta ki. Le is állította a zavarban lévő duci festő hölgyet.
Várjunk még, hiszen csak két napot láttunk.

Soror Formoza 2011.05.13. 11:11:44

@Zelefánt: Talán a postaládában van a válasz. Kányádit személyesen és szeretem.

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 11:12:46

@csicserierika: inkább a csajok gázok, főleg ahogy előadják a vadhalált, hogy "jaaaaj ÉN ÉRZEM IRÁNTA A LEGTÖBBET! Nemis, mert én akarok tőle gyereket!!!" csupa csapnivaló színész:) mondhatni víg-színház.
Rajongó, kedvelő, nekem egyremegy, önmagamat adom.:D:D:D

kitikati 2011.05.13. 11:16:29

@YessicaHard: Lehet, hogy nem hintőpor, hanem liszt volt. Utána jön a tojás és a prézli.

Zelefánt 2011.05.13. 11:20:32

@jahuu:
A valódi postaládámat mostanában csak a szél fújja át, az elektronikusba pedig csak spam-ok érkeznek, de ők meg is találják maguknak az őket megillető utat.
Robinsonként élek, számkivetetten, a lüktető sokaság közepén.

Soror Formoza 2011.05.13. 11:21:30

@Zelefánt: Előző természetesen neked ment volna.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 11:21:55

@genevieve: Mert most rögtönöznie kellene, az túl gyors szerepváltásokat kívánna meg tőle, amire képtelen. Meg a műveltsége is elég gyatra, hogy minden nővel személyiségenként külön módon tudna bánni. Végletekig önző, párkapcsolatra teljesen alkalmatlan.

genevieve 2011.05.13. 11:24:47

@Peter_Cs: tényleg furcsa, hogy mindenki mást tökéletesen látsz:)

Zelefánt 2011.05.13. 11:28:19

@csicserierika:
Igaz, ilyet még tőle nem hallottunk, de tényleg azt mondta annak a gyökérnek, hogy már ő is megsajnálta a csajt, és közben furán vöröslött a feje.
(Persze, gondolom, a fülhallgatón keresztül azonnal korrigálták, különben nem jöhetett volna létre az a fannnntasztikus délután a meddőhányó tövében, svájcisapkával, autóskesztyűvel és -- szó szerint -- fullasztó erotikával...)
(Ajánlott irodalom: Kurt Vonnegut "Harrison Bergeron" -- késő ötvenes évek.)

Soror Formoza 2011.05.13. 11:31:40

@Zelefánt: Vihar közelít.
Már a csigaházon is
átfütyül a szél.
/Basó/

A postaláda hiányossága pótolható.

csicserierika 2011.05.13. 11:34:55

@Peter_Cs: nem itt fogja megtalálni az igazit, és főleg nem a testvérpár személyében.
Furcsa neki a szitu, és nem olyan hülye, hogy ne lássa át, hogy ez a rajongás nem kizárólag a személyének szól.
Amit látunk, az csupán színház.
Úgyhogy szórakozz.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 11:37:12

@Zelefánt: Be van drótozva, szerintem rászóltak a vezérlőben.

genevieve 2011.05.13. 11:37:43

@csicserierika: de, annyira hülye, hogy elhiszi:-D

csicserierika 2011.05.13. 11:38:22

@Zelefánt: fullasztó erotikát értsem úgy, hogy fojtogatás? :)
Több elemezgetés kellene Olivérrel, mert azok is nagyon szórakoztatóak.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 11:39:37

@csicserierika: Tudom, ugyanúgy, mint a Benkő feleséget keresben. Hol van már Kovács Andrea? Visszament dolgozni, Dániel már rég más nőkkel kavar.

foxglove (törölt) 2011.05.13. 11:43:32

@genevieve: akkor én renitens vagyok, mert elkezdtem sajnálni, és ezért nem azt mondom, hogy szimpatizálok vele, de a sajnálat pozitív töltetű.

csicserierika 2011.05.13. 11:45:12

@genevieve: jaj már, hiszen nyilatkozta is, hogy fenntartási lesznek mostmár a nőkkel kapcsolatban. Ez most vígszínház :)
Azt is mondta, hogy lehet, hogy Maldívra Tündit fogja elvinni, mert sokat ábrándoztak róla régen együtt. Na, ugye, hogy milyen kis romantikus ? :)

Norcsesz 2011.05.13. 11:46:08

Volna kedvetek eltölteni velem egy romantikus sétát? Akkor folytassuk utunk...

genevieve 2011.05.13. 11:49:39

@foxglove: elindultál a lejtőn:-)

@csicserierika: nem romantikus, hanem hazudós:-) maldívra olival fog menni:-D

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 11:50:21

@csicserierika: a Tündi már így kinézetre is veri az összes szárcsát, aki a villában tesped:))))

csicserierika 2011.05.13. 11:51:16

@Norcsesz: csak ha a csókod ízét is felkínálod :)

Zelefánt 2011.05.13. 11:52:13

@jahuu:
Holló lehetsz ha
üzenetim ennyire
felvillanyoznak.

Norcsesz 2011.05.13. 11:52:37

@csicserierika: :)))))) Ha ez az ára egy ilyen nagybetűs RANDEVÚNAK, akkor legyen :)))))

csicserierika 2011.05.13. 11:53:09

@genevieve: majd meglátjuk, hogy kivel fogja szabadjára engedni a boldogság narancssárga madarát :)
Addig izguljunk :)

csicserierika 2011.05.13. 11:54:19

@Norcsesz: még ha lesz egy ki fojtogatás is, hát a legfölsőbb szintekre kerülök, csak nehogy a mennyország legyen :)

foxglove (törölt) 2011.05.13. 11:54:33

@genevieve: nekem alekkel addig nincs bajom, amíg nem másvalaki rovására, lejáratására teszi azt, amit tesz (mint a VV-ben). Ha nem bánt meg senkit, akkor nem utálom.

Norcsesz 2011.05.13. 11:57:15

@csicserierika: Ha ennyi pálinkát iszik úgy általában, mint tegnap este, akkor nem a madár lesz narancssárga, amit szabadon enged... :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 12:07:36

@foxglove: Éva korrekt, remélem, sikerül az álma és riporter lesz belőle!

zsütyi 2011.05.13. 12:13:54

Kamaszkorom óta nem volt síró-röhögő görcsöm, de ti kihozzátok belőlem az állatot. :D
Csak az a gáz hogy épp a melóhelyen vagyok. Mostnejöjjönbesenkiazirodába!!
FANTASZTIKUS ez az egész: az öfi, a kommentek, a versek!!
Abba ne hagyjátok!

genevieve 2011.05.13. 12:14:25

@csicserierika: igzulj te:-)

engem ez hidegen hagy:-)

@foxglove: van még kb. két hét:-))

Zelefánt 2011.05.13. 12:16:48

@Peter_Cs:
De a riportalany vajon szóhoz jut-e majd?

locsolóember 2011.05.13. 12:26:59

Eddig csak olvastam a nőkeresős hogyvoltokat, de tegnap belenéztem, miről is ír Hajni.
Kár volt. :)

Peticsé (meg a többiek): mit reklámozhat majd Boglyas?

Ayesha (törölt) 2011.05.13. 12:27:19

@Zelefánt: ha Fábrik úr lesz Vica mestere, akkor biztos, hogy nem.

Zelefánt 2011.05.13. 12:34:43

@Peter_Cs:
De nem fogja leköpni, vagy megrugdosni, ha esetleg...ellentmond?...

_most_ 2011.05.13. 12:46:24

@foxglove: a hűtőszekrény alatt nem Anikót értették? :)

genevieve 2011.05.13. 12:55:19

na megnéztem a videót amikor a csajt sétáltatja....szegény majd kitörte a nyakát már a csók előtt is, alig birt lépkedni azokon a köveken:-)

Norcsesz 2011.05.13. 12:56:21

@locsolóember: érzem, hogy ez egy nagyon fontos kérdés...

genevieve 2011.05.13. 12:57:18

az a csók, nem birtam végignézni:-)

Norcsesz 2011.05.13. 13:03:29

@genevieve: majd elesett, de szüntelenül vihogott... idegesítő picsa..

Zelefánt 2011.05.13. 13:11:13

@genevieve:
Unnaturális is az, amikor az emlősök tulajdon nyúlványaikat gyömködik egymás testüregeibe.... Pffff...

csicserierika 2011.05.13. 13:11:33

elnézést, de így ebéd után ki kell adjam magamból.
Gyere ide Hellén Isten,
Had gombolom ki az inged.
Frottír köpeny, flipflop papucs,
Ettől gerjed be az Erus.
Ne habozzál adjál csókot,
Irigykedjen sok Hogyvoltos.

Még egyszer bocsi, most mennem kell :)

genevieve 2011.05.13. 13:18:51

@csicserierika: valamivel jobb, mintha az ebédedet adtad volna ki:-)

☺ágica (törölt) 2011.05.13. 13:24:40

helló:)

pár hete találtam rá a vv-s hogyvoltokra és rá is szoktam rendesen, persze csak olvasóként, és nagyon nem vártam a végét, mert Hajni jó sok vidám percet szerzett. Aztán kiderült, hogy ő fog írni erről is és már előre gurultam a röhögéstől, pláne mikor megnéztem az első részt:))) Szóval, csak gratula és köszönet Hajninak, még a vártnál is jobb lett:) A kommentek pedig csak hab a tortán:D És most visszakapcsolok olvasó-üzemmódba:)

Soror Formoza 2011.05.13. 13:35:56

@Zelefánt:
"mint remények, mint barátok, holnap ez is messziszáll.
S szólt a Holló: "Soha már!"
/Poe/

_most_ 2011.05.13. 13:39:37

Az hogy van, hogy Alekosz többször negatív megjegyzéseket tett a vv-s lányok külsejére, itt meg mindenki fantasztikus, semmi kritika.

Norcsesz 2011.05.13. 13:42:20

@lami83: Mert azok szemét riherongyok voltak, merthogy egyiknek sem kellett. :) Itt meg mind érte rajong. Ezek szépek. És fantasztikusak is.

kitikati 2011.05.13. 13:52:57

@locsolóember: Éva reklámozhatna sziszegő szappant.

genevieve 2011.05.13. 13:53:41

@Norcsesz: nem azért de egyik sem veri a villalányok külsejét....na, talán szandiét...

Zelefánt 2011.05.13. 13:53:43

Különös álom.
Manók fonták körém, de
nem lehet mákony.

(Volt nejemnek sok szeretettel, félrészegen.)

Na, csáp

Norcsesz 2011.05.13. 13:57:36

@genevieve: Az mindegy, hogy néznek ki... Egyik rondább itt, mint a másik. Ha megállok bármelyik téren, az országban bárhol, különbeket válogatok össze az utcán, kb 10 perc alatt. Csak azoknak több eszük lenne annál, hogy ebben részt vegyenek :))) És hát gondolom, ez a lényeg.

Hurri Kán 2011.05.13. 13:58:51

Mikor jön a mai öfi? Már tűkön ülök, az izgalomtól majdnem gorombáskodni kezdtem a hörcsögömmel :D

locsolóember 2011.05.13. 14:05:07

@Norcsesz:
Ha nem ismered az F6-ra lépést, esélytelen vagy randira.

genevieve 2011.05.13. 14:06:20

@Peter_Cs: ja és véletlenül pont ott volt valaki,hogy felvegye a tévé kidobást:-)))

locsolóember 2011.05.13. 14:07:30

@buppi:
Folyékonyat.
Annak a tubusa tud köpni is.

Norcsesz 2011.05.13. 14:07:56

@locsolóember: :)))) Na ez az... ezért nem mentem a castingra :))))

Thulea 2011.05.13. 14:09:31

Hajni! Remélem ezért kapsz pénzt, mert meggyőződésem, magamból kiindulva, hogy a posztjaid miatt nézik sokan a műsort.

Q-rious 2011.05.13. 14:18:35

Azt hiszem, már összejött egy kisebb kötetre való vers, lassan ki lehetne adni.

Zelefánt 2011.05.13. 14:27:44

@Q-rious:
El is laposodott a blog.
Hol vannak már a jó kis unnaturális behányások?!...
A kultúra felemészti a zemberi (küzdő) szellemet, s nem marad más vissza, csak az idült mosoly.

Zelefánt 2011.05.13. 14:35:24

@jahuu:
Szívem, ha szükséged lenne analízisre, ajánlhatnék valakit...Bár mostanság ritkán találkozunk, de szakértő, az fix.

Soror Formoza 2011.05.13. 14:42:55

@Zelefánt: Talán, ha elvonulok apácának, az többet segít. Felveszem a Formoza nevet.

Zelefánt 2011.05.13. 14:47:01

Nem kell elkapkodni, hiszen még nem voltál analízisen.
Meg van olyan nevezetű sziget is, vagy nem?...
(Lehet hogy ott gyűlnek össze a megtiport lelkek?...)

Zelefánt 2011.05.13. 15:04:11

@jahuu:
Jól hangzik, de előtte még lóvá...izé, jóvá tehetnéd azt, akit.

Soror Formoza 2011.05.13. 15:08:28

@Zelefánt:
Verseghynél még jobban hangzik. :)
Nem értem mit rontottam el.

Zelefánt 2011.05.13. 15:13:39

@jahuu:
Minden vágás a helyén volt, a szívműtét is sikerült, de a végső varratok valahogy mégis kifelejtődtek...
El kell varrni a szálakat, ezt minden tizenéves krimiolvasó tudja már...
Nahát.

kitikati 2011.05.13. 15:15:05

@locsolóember: A sziszegő szappan a dezodor.

Zelefánt 2011.05.13. 15:23:03

@jahuu:
Hát földdel van tele a holtak szája, de azt már csak én tenném hozzá, hogy iszákjuk pedig csupa sajnálattal és közönnyel van csurig rakva a túlélők által; hát persze...hogyan is másképp.

Soror Formoza 2011.05.13. 15:24:46

@Zelefánt:
Akarsz beszélni róla, szívem?

Zelefánt 2011.05.13. 15:30:14

@jahuu:
Nem, beszélni semmiképpen sem.
Ha kimondod, az már nem ugyanaz, mint ami a fejedben van; az csak afféle egyszerűsített változat.

lobster thermidor 2011.05.13. 15:35:34

Hát igen...!
Alekosz egy igazi stílusos úriember. Ő aztán tudja mi kell a nőknek.
Egyik kézben pálinkáspohár, a másik kézben kólásüveg, s két üvegből lehúzott slukk közt elmorzsolt csendes böffentés közt fennkölt gondolatok.
Valóban ez lehet minden nő legromantikusabb álma.

Zelefánt 2011.05.13. 15:37:01

@lobster thermidor:
De hát mégis beválik, mint láthatod!...
Ki érti ezt?!...

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.13. 15:38:07

Szerintem, mire kijön Alek a lakókocsiból egy zaklatási perre kellene beinvitálni a főszerkesztővel együtt, biztos, ami biztos. Az nem érdekes, hogy a nők előre aláírták, hogy őket lehet zaklatni, ugyanis ilyet nem lenne szabad aláiratni senkivel, ez eleve bűncselekmény az én megítélésemben: az emberi jogokról való lemondás.

arra külön kellene vigyázni szerintem, hogy gyereke ne legyen, mert ugye amikor papa-gyerekest játszottak a villában, éjszakai tapogatni kezdte Anikót, akinek külön kellett figyelmeztetnie, hogy "figyelj, én a gyereked vagyok" - ez nem szimpla szereptévesztés volt, hanem alapvetően a játék keretein belül pedofilia és perverzió megnyilvánulása...

Soror Formoza 2011.05.13. 15:39:14

@Zelefánt:
Igazad van, mégis használ.
Telepátia, esetleg?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.13. 15:39:40

@Thulea:

épp ellenkezőleg, nem kell nézni a műsort, mert az öfik tökéletesen kielégítőek.

lobster thermidor 2011.05.13. 15:42:01

@Zelefánt:

Még néhány nap, és le is hányja őket, -mondjuk meg is érdemlik-, persze csak a kifinomult modor, és a stílus kedvéért.

Zelefánt 2011.05.13. 15:44:12

@jahuu:
A telepata az olyan, aki besokallt a tv-műsortól, és már ott tart, hogy nem létező szereplőkkel vív életre-halálra szóló filozófiai vitákat?...
Akkor inkább nem, más médiumot keresnék.

mama ottmarad 2011.05.13. 15:54:42

Nincs új... elolvastam a régit :D
A tudsz sakkozninál bevillant a régi vicc a udvarló fiúról: Szereted a zenét ... csináltad már zongorán? Ez full Alekoszról szól :DDD

avanivi 2011.05.13. 15:57:05

@Zelefánt: Nem válik be. Te ismeretlenül is sokkal szerethetőbb, normális, humoros,értelmes , igazi pasi vagy,mint ez a hülye a milliós nyereményével .
Kiváncsi voltam ,kik lehetnek akik szavaztak a Hellén f@szra, hát most nézhetem három hétig.Neked kellenének? Ugye,hogy nem.Nem mi fogunk csalódni, mi tudtuk ,hogy ez egy semmitérő f..sz.

Zelefánt 2011.05.13. 15:57:15

@mama ottmarad:
De sakktáblán ugye...Nem nehéz?...

mama ottmarad 2011.05.13. 15:57:36

@mama ottmarad: na, túl finom voltam,és elveszett a poén. Szóval,
szereted a zenét? basztál már zongorán?

Soror Formoza 2011.05.13. 16:03:49

@Zelefánt:
Ne menj át, kérlek, negatívba. Imádom a humorod. Mindjárt lesz új poszt, új lehetőségek. Nekem lejárt a munkaidőm (már vagy 2 órája), lehúzom a rolót. Viszlát a Bűvös szigeten :)

Zelefánt 2011.05.13. 16:06:17

Halódik a blog, új
születik nemsoká, Geneviéve, fegyelem!,
figyelem!, és mosssstttt...
----click-----

foxglove (törölt) 2011.05.13. 16:08:34

@Zelefánt: segítsek? 16.11 lesz a bűvös időpont, pssssszt;)

penelope garcia 2011.05.13. 16:11:28

@Hódos Hajnalka:

Hajnifijjam, én itt ülök, és várok, te meg nem vagy sehol.
De még új poszt se nem nicsen.
Most mi a tököm van????

lobster thermidor 2011.05.13. 16:13:11

A negyedik képen az a fekete hajú izé, az tutira transzvesztita.

kitikati 2011.05.13. 16:15:05

Egyébként az mitől függ, hogy ki vezeti a műsort? Hol van Balázs? Lilu néha nem lóg ki a hölgyek közül.

Soror Formoza 2011.05.13. 16:16:24

@lobster thermidor: én is arra tippeltem, lesznek itt még meglepetések :)

kitikati 2011.05.13. 16:22:58

@Hódos Hajnalka: Hajni édes! Mennem kéne a gyerekért!

Zsötem 2011.05.13. 16:23:21

A következő rész hogyvoltjával mi a helyzet?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 16:23:43

@MÁRIA TERÉZIA: Ezzel teljesen egyetértek! Emberi szabadságjogról nem mondhat le senki, nem kényszeríthet senki senki mást, hogy lemondjon alapvető emberi jogairól! Alekosz lassan már 6 hónapja zaklatja a nőket nagy nyilvánosság előtt.

Hódos Hajnalka 2011.05.13. 16:25:33

poszt hatkor, bocs, ma szét vagyok esve.

Dr Betty Boop 2011.05.13. 16:25:54

Míg csendben várakozunk, végrehajthatunk talán egy terápiát is... Valaki?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.13. 16:29:11

@buppi: Remélem, Liluék csak heccből mondják Alekoszra, hogy görög csődör, hellén hős és egyéb jelzők!

Mme Chauchat 2011.05.13. 16:43:14

Formosus, formosa - széptestű...Apolló állandó jelzője. Itt kerestek analitikust?

lobster thermidor 2011.05.13. 16:49:48

@jahuu:

Lesznek bizony, mert még a leszbikus vonalat sem látom igazán kialakulni. Nyilván van olyan forgatókönyv, amiben két Alekoszban csalódott arajelölt megbuzul bánatában.

Soror Formoza 2011.05.13. 17:02:57

@Mme Chauchat:
Nem tudom, Zelefánt vajon mire gondolt mikor analízist javasolt nekem, Mme ?

Zelefánt 2011.05.13. 17:14:03

@jahuu:
Amennyiben ezt mulatságosnak tartod, akkor lehet, hogy igazad van.

Soror Formoza 2011.05.13. 17:18:38

@Zelefánt:
Csavaros gondolataid vannak. (olyan öreg vagyok ehhez.) És nem azt tartom mulatságosnak.

Zelefánt 2011.05.13. 17:24:04

@jahuu:
"Gondolataid négykézláb másznak, és nyelvüket lógatják."
Ki, és hol is írta ezt?
(Nincs benne semmi csavar, csak afféle teszt a Tajgetosz-show előtt, van-e mit veszítened?...)

Soror Formoza 2011.05.13. 17:29:58

@Zelefánt: Máris veszítettem. Nem tudom ki és hol. Te?

Tordas 2011.05.13. 17:33:34

Megvan már Margó hintőporos fetrengéséről a videó? Vki ígérte.

rianna 2011.05.13. 17:40:32

Zöld az erdő, nő a tuja,
Alekosznak van egy búja
Tele van a villa buja
némberekkel, és ő unja,
Kurja-
ntok a kupolába:
Hazamegyek, várjál, Vája.

(tudok szótagolni, nyelvtannácik kíméljenek:))

@Tordas: szerintem benne lesz a ma esti műsorban.

Zelefánt 2011.05.13. 17:41:13

@jahuu:
Bevallhatom hogy én sem, de azt is, hogy én vagyok Tajgetosz, és a lakókocsiból nyomatom Isteni lényemet szerteszét a neten! Épp ezért semmit sem kell tudnom, csak úgy kell tennem mintha, és máris áradnak a nagytestű nők felém, és még lóvét is nyomatnak mindezért!
Igen! Igen, az életnek mégiscsak van értelme, még ha svábbogárból alakul is vissza emberré valaki!
Kirááááááááááj-e vagyok?!
Csókom izéjét mindannyian megízlelitek majd, senki sem úszhatja meg az elmúlt harminc évet büntetlenül, úgy éljek!
Gyertek Jabbához, lelkeim, nyámmmm!...

-----

(Irodalmi idézet forrása:
Thomas Mann / József és testvérei)

-----
(szégyenkezve el)

Soror Formoza 2011.05.13. 17:43:13

@rianna:
nagyon jó. gratulálok :)

rianna 2011.05.13. 17:48:07

@jahuu: köszi, drága. Még sose írtam verset, ma már kettőt, meglehetős haladás:D

Soror Formoza 2011.05.13. 17:49:24

@rianna: ez egy ilyen nap, ki kell használni :)

tornapipő 2011.05.13. 17:57:06

hááááááááát...

Soror Formoza 2011.05.13. 17:58:53

@Zelefánt:
Hosszú :)
Na jó, úgy tűnt van valami rejtett agresszivitás a monológban. Pedig nem ...Úgy-e?

Zelefánt 2011.05.13. 17:58:57

@tornapipő:
De rég tipegtél errefelé!
És pont a végére!
Perfekt.

Zelefánt 2011.05.13. 18:05:07

@jahuu:
Nem én írtam, velem íratták holmi (görög) istenek.
Oly sok ezer évre visszamenőleg pedig nem vállalhatok felelősséget még holmi istenekért sem, ez azért alighanem érthető...

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.13. 18:07:20

infantilis, perverz bökdösős:

alekosz.rtlklub.hu/video/128603

Mit gondol ez a nőkről? hogy bökdösni való gumibabák?

Rémes, rémes, rémes.

Értem, hogy Olivér is részt akart a tortából, de nem gondolt bele, hogy amit Alek művelt a villában, az az infatilizmus és a perverzió sajátos kotyvasza... és ez a show elég nyomoroncul fog alakulni... nem tud másként, nincs ennek az embernek se gerince, se tartása.

Olgát azért szeretném kimenteni a villából, mielőtt őt is elkezdi bökdösni ez a rettenet.

Mentsük ki Olgát! Csatlakozzatok!

És a könnycseppes Magdolnát, bár lehet, hogy őt hamar szélnek eresztik, mert még Alekosz számára is világos, hogy nem való ebbe a nőalázó showba.
süti beállítások módosítása