Hogy volt?

VV4 - 4X141

2011. május 07. 08:05 - Hódos Hajnalka

Azt hittem, a finálé előtt közvetlenül már semmivel nem lehet engem meglepni, de az engem is váratlanul ért, hogy Ágica dühös lesz. Az volt, már reggel, így az összefoglaló egy elementáris erejű, pusztító érzelmi viharral indul, mintegy feltéve a koronát az ex-villalakók villalétére. A két szőke lány brutális összecsapása igazi jutalomjáték, két ego harcos és öldöklő egymásnak feszülése. Ágica dühös és ideges, a Jerzsi-féle szituáció, ami a részéről szimpátia, figyelem és segítség volt, a többit nem tudtam kihámozni, a gonosz többiek elbaszták, na. Meg rá is tukmálták. Miután fekve kiidegeskedte magát, Milónak panaszkodik, nem kellett volna, hogy ennyire figyelmes és kedves legyen. Hibáztam? Milo tudja, hogy Ágica ilyen, ilyen közvetlen, de azért adta Jerzsi alá a lovat, mindennek van következménye. Ágica nemcsak dühös, hanem csalódott is, mert Anett kezdte ezt az egészet. Miért nem állítottad le? Próbálta, többször is. És utána mégis csipkelődtél tovább. Érkezik Alekosz, aki a Villadalból énekelget Ágicának, ajándék kameramentes óra, hehehe.

Úgy látszik, Ágica a dühét fekvéssel vezeti le, a kanapén fekszik Milo és Alekosz társaságában, jön Anett, lehuppan Milo mellé, ha zavarosak lennének a következő mondatok, nem az én hibám. Ágica itt benn már semmit nem akar Anettel megbeszélni. És akkor, nem szólsz hozzám? De, itt vagyok. Ágicának rosszul esett. Anettnek is. Anett szerint ezt meg lehet beszélni normálisan is. Áginak rosszul esett. Anett csak felolvasott egy levelet és úgy néztek rá, hogy. Ez a baj, hogy Anett azt sem tudja, hol kezdődött ez az egész, amiről beszél. Majd megbeszélik kinn. Ágit bántja valami, sajnos nem a szelek. De mondja el Anettnek. Ági még egyszer és utoljára elmondja, hogy itt nem fogja elmondani. Anett nem érti, miért kell őt szarul kihozni ebből az egészből. És akkor ma már nem fogsz hozzám szólni? De. Majd Ági megoldja magában, csak itt nem akar belekezdeni. Anett szerint pár szóban meg lehetne beszélni. Ááááááá. Ági még mindig nagyon dühös, csak úgy fortyog, a szemcerkáit pakolgatja a hálóban, Jerzsinek panaszkodik, át kell értékelnie kapcsolatokat. Ha Anett egy kicsit meggondoltabb, és nem kezdi hajtogatni ezt, akkor nem kerülnek ilyen szituációba. Azért ne verd meg, vigyorog Jerzsi. Jaj, Jerzsi annyira szemét, úgy beszél, mintha Ágica ilyen agresszív lenne. Hihihi, de egyébként az. El tudom képzelni.

Anett Milóval üldögél a kanapén és eltartott kisujjal csokit eszeget, Milo nem szól bele, rendezzék le a csajok egymás között, aztán egyetért Anettel, hogy most jön majd a hiszti Ágica részéről és amit csinál, az álszent dolog. Sajnos a két liba összetalálkozik a háló ajtaja előtt és folytatják a semmiről való beszélgetést. Nincsen semmi baj, nyafog Ágica. Anett részéről sincs semmi baj, de most Ági úgy csinál, mintha ő csinált volna valamit. Most már mindegy, Ági mindig mindent túlél. Anett kiakad, úgy csinál, mintha valami tragédia történt volna, kicsit eltúlozza. Ágit bántják dolgok. De mi bánt? De ezt mondtam, hogy majd kinn. Óbazmeg. Anett védekezik, Ági úgy csinál, mintha miatta alakult volna ki ez az egész kialakult. Jó, ha nem tudod befejezni, akkor nem tudok mit mondani. Próbálok kedves lenni, hogy tedd meg, hogy befejezed, és majd kinn megbeszéljük, de te folytatod. Jó, mondja Anett, és sarkon fordul. Remélem, megsértődött és ma már nem szólnak egymáshoz, mert inkább hallgatnám a fináléig a Gigi-Jerzsi féle párbeszédeket, mint ezt.

Feladatot kapnak, az ex-villalakók valljanak színt, kinek van a legkevésbé helye a fináléban. Ejtsenek ki valakit. Anettnak nagyon tetszik ez a feladat. Ági sipítozik, neki fogalma sincs. Milo kezd, mindenkit nagyon jó embernek tart. Intő jelként rakja a jelét Jerzsire, próbáljon kicsit magabiztosabb lenni. Anett cicázik Alekosszal, ez annyit tesz, hogy kigúvasztott szemmel kétszer is úgy tesz, mintha rátenné a jelét, aztán a jön a hülye azért teszem rá a jelet, mert ez alatt a három nap alatt nem tudtam közel kerülni hozzá szöveggel. Néha olyan dolgokat tesz, amiket nem értek, befolyásolható, határozatlan, kedves, aranyos, nem annyira céltudatos, de szerethető. Jerzsi. Ági igazságtalanul kapott itt bántást. Alekosz olyan szinten negatívan jellemezte, és olyan haraggal nézett rá, és nem értette, miért. Néha jobb az egyenes beszéd, nem pedig így körbejárni. Csak úgy mondom, a feladat az volt, kinek nincs helye a fináléban.

Készül a utolsó ebéd, Jerzsi és Ágica sürögnek a konyhában, először Alekosz kezd téblábolni körülöttük, azt végképp nem értettem, miért kell erőltetett kacagásban kitörni, mikor megkérdi Ágit, ha ő szeletelte fel a nemtommit, akkor mit csinált Jerzsi, aztán nem tudok azon sem nevetni, hogy az ételt szexuálisan vonzónak nevezi. Pár perc múlva mindenki a konyhában lábatlankodik, aztán az asztalnál ülnek közösen, abszolút jó étvágyat! Anett valamiért úgy érzi, nem elég liba, rá is kell játszani, szed Alekosznak, aztán tündéri mosollyal megszórja sajttal is a tésztáját. Alekosz szerint már nincs is olyan szint, amivel Anett ne bizonyította volna be, hogy neki való. Ebéd közben megbeszélik, jaj milyen jó volt ez a három nap, mennyit röhögtek és hogy Éva tényleg nem százas. A Jóisten a hülyéket szereti. Ebéd után Jerzsi húzza Alekoszt, dobja be magát, még van egy-két órája. Nincs időd, Alekosz, kapura kell lőnöd, különben nem lesz gól. Jelenleg te a lövés előtt elestél és beverted a fejed a labdába, nem jó ez, nem jó ez. Ezt már elfújta a szél, ha nem dobod be magad, és akkor milyen példát fogsz nekem mutatni, Tanár Úr! Alekoszt elnyomta a kaja. Annyira azért nem, hogy ne ismételné meg az Évával már látott sétálós jelenetet, igen, Anett volt már a Margit-szigeten, ott szokott futni és Alekosz ne mondjon neki ilyet, hogy megsétáltatja, mert ő nem egy kutya. Akkor szeretnélek elvinni sétálni. Na így már jobban hangzik. Szerencsére megszólal a gong, eljött a búcsú ideje.

Anett kezdi a búcsúzást, sztenderd nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Akit eddig szerettem, azt most nagyon-nagyon szeretem, aki eddig közömbös volt, azt nagyon-nagyon megkedveltem. Ez utóbbi Jerzsi, legalábbis rá vigyorog. Milonak is nagy megtiszteltetés volt. Ti már finalisták vagytok, mind a hárman nyertetek. Mindig gondoljatok vissza erre az időszakra. Bízik benne, hogy kinn találkozni fognak. Ági patetikus és nyafog, hogy hét év után újra Villalakó lehetett elképesztő élmény és nagy dolog. Ez a négy nap tökéletes volt. Megragadja Jerzsi kezét, mert még nem ért hozzá. Hihetetlenül ritka példány van ebben a rohanó világban, akkora szívvel és lélekkel…Ígérd meg, hogy amikor csak tudsz, mosolyogni fogsz. Jerzsi nagyon köszöni, amit Ági átadott neki, jaj, adj egy puszti. Mind a hatan összeölelkeznek, ez az abszolút világbéke hangulat, két széria összefonódása. Jaj, még egy puszi, kitartás, sziasztooook, úristen, elmentek! El, hálistennek, nem volt könnyű.

Hamarosan ők is elmennek, levél érkezik, készüljetek, hamarosan indultok. A lakás csak rátok vár. Visítás, úristenezés, a következő fél órában Éva sminkel, Jerzsi vasal és készülődik. Kis vita alakul ki az ajtóban, ki menjen előre, Éva és Alekosz már most ragaszkodnak ahhoz, hogy kézen fogva, együtt sétáljanak ki. Alekosz agyban próbálta kivetíteni az utat. Bekötött szemmel utaznak, csak a lakásban vehetik le a kendőt, akarom mondani szemfedőt. Csillogó tekintetek, úristen, Éva reméli, az övé lesz, kell neki ez a lakás, ide akar beköltözni Ádámmal. Jerzsi befekszik az ágyba, kicsit később Éva is, Alekosz egy bőrfotelben ücsörög, a radiátor melegíti a derekát. Őt már akkor elragadta a hangulat, mikor beültek a kocsiba és elindultak Pest felé. Alekosznak szívügye Budapest, mindig is mondta. Ha itt lakna, az lenne a legfontosabb, hogy ki tudjon állni az erkélyre, és minden reggel úgy ébredne fel, hogy látná Budapest ezen részét. Jerzsi jerzsis legénylakásnak nevezi a kecót. Mikor beült a kanapéba, úgy érezte, hogy otthon van. Fényképezkedés, mozizás, popcorn, néztél már ekkora tévét, apukám?

A meglepetéseknek nem akar vége szakadni, a Villa udvarában áll az autó, ujjongás, értetlenkedés, hogy hozták ezt ide be? Az autó női színű. Ez Évául fehéret jelent. Jerzsi és Éva beülnek, Éva nem is szokott elöl ülni, nincs is jogsija. Jerzsinek sem. Alekosz, miért nem nézted meg a kocsit? Amíg nem az enyém, lehet hogy nem is lesz az, mit ücsörögjek benne? Én jól akarom érezni magam a fináléban, nem versenyezni akarok, mondja lehajtott fejjel a zuhany alatt, csorgatja a nyakára a vizet, biztos begörcsölt neki az S-tartástól.

Köszi, S. :)

Címkék: vv4
389 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Soror Formoza 2011.05.08. 11:25:20

@pocokpocok: ahogy egy uriemberhez illik :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 11:32:16

@pocokpocok: Csinos, de fázik, egy kosztüm jobb választás lett volna ingblúzzal ilyen időben.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 11:34:46

@lami83:

átmásolom az előző öfiből, mert először ott válaszoltam neked:

Alekosz folyamatosan ott szól be Évának ahol fáj.

Mekkora bunkónak kell lennie ahhoz, hogy az utolsó vacsora első falatjánál emlékezteti Évát arra, hogy le akar fogyni, és ne panaszkodjon, hogy kövér, ha ezt megeszi!

A vacsora Éva utolsó kívánsága volt a villában, mindegyiküknek lehetett utolsó kívánsága. Valószínűleg a titokszobában titkos feladatba adták Évának, hogy kérje azt Jerzytől, hogy egy szál tangában főzzön. Hogy az rtl-es Jerzy-munkatársak (és barátok) még egy kicsit élvezkedhessenek Jerzy fenekében. Átlátszó..

De a lényeg az, hogy leülnek enni (egyébként az elmondás alapján egy nagyon alacsony kalóriájú főleg zöldségből és halból álló kaját), és az a fkalap Alekosz nevű rémálom nem engedte meg Évának, hogy nyugodtan egyen, hanem elkezdett az elhízásáról beszélni. Ezen akadt ki Éva, joggal. Ez sokadszorra fordul elő, mindennap ezzel kínozza Évát.

Kiderült, hogy Alek nem tudta a retardált szó jelentését mikor használta! Most bevallotta. És hogy a jelentést, csak később tudta meg Évától.

Nagy szerencséje ennek az Alek gyereknek, hogy soha nem fogok vele találkozni az életben, mert leütném, mint a... hagyjuk is. Egy ostoba rémalak. Az, hogy Éva kibírta ezt a szörnyeteget, nagy önfegyelemre vall, igaz meghunyászkodásra is.

Nyerjen Éva.

Jerzy szimpatikus, de az önmagában nem elég, hogy elvigye a fődíjat. Nagyon bírnám, ha Éva nyerné meg! És persze utána iratkozzon be pszichoterápiára vagy 10 évre. Sok megoldanivalója van.
Büntiből szegénynek végig kellene néznie az összes öfit, meg az éjszakai adásokat, és elemeznie egy szakemberrel. Ha megnyeri a fődíjat, lesz rá pénze.

Utálom Alekoszt, és mindent, amit képvisel, a frusztrációiból fakadó gonoszságait. A pitiségét. A tudatlanságát. És a mérhetetlenül primitív macsóságát.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 11:57:28

@MÁRIA TERÉZIA: Nagyjából egyetértek, Éva nyerjen, Alekosz jellemzése telitalálat, Jerzyhez még hozzátehetnéd sunyiságát, Évának szembesülnie kell azzal, miben kell lelkileg megerősödnie, remélem sikerül neki és boldog lesz végre!

az én rózsám vasutas 2011.05.08. 12:02:43

Jó reggelt kívánok, május 8.-a van vasárnap Alekosz napja. Ezen a napon az alábbi események történtek:
ie. 1243. 05.08. Akhilleus 5:2-re veri Hektort idegenben.
ie. 490. 05.08. Hailosz Gebrselaszosz 4óra 6perc 48mp-cel alap világcsúcsot állít fel maratonfutásban.
1987. 05.08. Nikosz Gallis-Arvidasz Szabonisz 103:101 (hu.)
2004. 05.08. Harisztéasz lenyomja a portugálokat, mint a levelet.
2011. 05.08. I. Nagy Alekosz 34-33-33 állásnál belép a stúdióba. Egy lengyel és egy büdös ellenfél áll az útjában.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 12:13:11

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:

Neked szagos a tévéd? Vagy csak mérhetetlenül rosszindulatú vagy?

frea 2011.05.08. 12:15:39

@jahuu: Meg kéne tanulni a késsel villával való evést is.Rossz volt nézni.

pocokpocok 2011.05.08. 12:24:14

éva sminkes retikülje:D

ruzs54 2011.05.08. 12:24:30

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: helló,szia!egyszer belinkeltél egy sexi bűvésznőt aki meztelenre vetkőzik a végén.azóta is keresgélem,de nem találom,belinkelnéd újra ha szépen megkérlek?léciléciléci:-)köszike:-)

pocokpocok 2011.05.08. 12:25:04

amúgy mondta már a többi csaj is anno, hogy elspájzolja a márkás kozmetikumokat kintre.

pocokpocok 2011.05.08. 12:26:34

a 2-őt látta vki?
miért töröltette a youtube?

Albino Vernyul 2011.05.08. 12:27:57

@pocokpocok: Azthiszem az elso parbajan Eva kipakolta a furdot, elrakott minden draga kozmetikumot.. Hatha kiesik, legyen tartalek..;)

pocokpocok 2011.05.08. 12:30:20

hamarosan kezdődik a forma1-addig el--->

frea 2011.05.08. 12:32:58

@pocokpocok: Hogy a fenébe tud egy nő ilyen igénytelenül trehány lenni?Az ágya is, mint a szemétdomb.A kialakított környezet elárulja, milyenek vagyunk.A púder ebben az esetben vajmi kevés.

frea 2011.05.08. 12:34:51

@pocokpocok: A kaját is elvitte az étteremből, majd pont ezt fogja kihagyni.

pocokpocok 2011.05.08. 13:00:41

nem értem, miért vették le, nem találtam benne semmit:másvalaki esetleg?

az én rózsám vasutas 2011.05.08. 13:06:29

Na. Most végre kiderült, hogy nem vagyok mérhetetlenül rosszindulatú. Az igenis mérhető. Szagos tévém lehet valahol a házban, de nagy a kupiban nem találom sehol. Szar ügy, mert a Gigi bt telefonszámát a tetejére tettem.

frea 2011.05.08. 13:08:47

Hallottátok?Hajni a Velveten!

_most_ 2011.05.08. 13:16:39

@MÁRIA TERÉZIA: 76%-ban egyetértek a hozzászólással, hajrá Éva!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 13:20:35

@lami83:

köszi a magas százalékot!

frea 2011.05.08. 13:21:43

@lami83: Csatlakozom!Eddig mindenki nyert, akinek drukkoltam!

droid_ 2011.05.08. 13:25:15

@Peter_Cs: tudtam én mindig is hogy nő vagy. ingblúz vazze, milyen férfi használ ilyen szavakat? passzív szókincsben talán benne van, de leírni?

nosce 2011.05.08. 13:29:23

A kommentelői szentiment nem mutat szignifikáns végeredményt, sajnos túl kicsi a minta. Ami leszűrhető mégis, de nem döntő, h valszeg nem Jerzy nyeri a döntőt, és h Alek erősebb Évánál. Ha az első két helyre Éva és Alakosz kerülne akkor Alek stabilan lenyomná, ha Jerzy és Éva kerülne be akkor kicsivel valszeg Éva cuccolhatna a lakásba, a legkiélezettebb csata Jerzy és Alek között zajlana, inkább Alek várható győzelmével...

nosce 2011.05.08. 13:32:29

Ami még érdekes hogy a magyar való világokat örökre megváltoztatta a vv4. Ahogy az arab országokban előretörtek a twitteres forradalmak, úgy a vv-nél is áttevődött a harc a facebookra. A szavazásokat a szervezett hívek döntik el a fecebbokon mozgósitva és élesítve a párbajokra. A népszerúségeket pedig politikából ellesett országjárásokkal fűtik fel és kampányolják meg (Olivér szerepe). Tehát a dolgok már nem a villában dőlnek el hanem odakint, a szereplők mögött álló csapatok közti számbeli, anyagi elkötelezettségbeli és persze kreatív különbségek döntenek. Persze kellenek markáns érdekes szereplők, de ha megvan, lejátszott az út. Ha valaki elopná a gondolatot akkor legalább a hivatkozást hagyja meg :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 13:38:21

@droid_: A modern férfiírók is használják. Tudtommal nincs még törvényesített újbeszél, szeretek szakszerű lenni!

rianna 2011.05.08. 13:38:58

@droid_: nekem is feltűnt, de gondoltam, nem szólok bele:))) Roppant modoros szó, én sosem használtam, és sosem találtam olyan szövegkörnyezetet,amiben használhattam volna:D

Amúgy itt 10 perce kisütött a nap, kicsit melegebb is van, a megfázásom is múlik, ráadásul ma vége a VV-nek. Kell ennél több?:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 13:56:15

@rianna: Lehet, hogy te nem Esterházy Péter és társain nőttél fel irodalmilag.

rianna 2011.05.08. 14:02:47

@Peter_Cs: :DD jujj, most megfogtál. Én csak Romanát és Sandra Brownt szoktam olvasni, ezért nem szeretem az ingblúz szót:))

inmemancsi 2011.05.08. 14:03:06

@rianna: peter_cs nem férfi és éva rokon

rianna 2011.05.08. 14:14:01

@inmemancsi: ez sokmindent megmagyaráz, sőt, tkp, mindent megmagyaráz:)

genevieve 2011.05.08. 14:20:26

ezek szerint a tegnapi napról (utolsó éjszakáról) nem is lesz öfi?

Soror Formoza 2011.05.08. 14:29:33

@genevieve: Szia!
Vajon mit jelent ez a kolcsonadas?
A Velveten lesz kommenteles? Remelem Hajnalka eligazit.

genevieve 2011.05.08. 14:32:24

@jahuu: a velveten úgy szokták ahogy én láttam, hogy a felkért "szakértő" percről percre követi az eseményeket és leirja az olvasók elolvassák és kommentelhetik
(lásd legutóbb az évszázad eseményét, bár azt sarka kata közvetítette:-D

frea 2011.05.08. 14:32:34

@jahuu: Én is várom, mondjon valamit!

frea 2011.05.08. 14:33:47

@genevieve: Az nagyon izgi lehetett!D

genevieve 2011.05.08. 14:35:03

@frea: nem követtem azokat eseményeket, csak belenéztem:-)

annyira nem hozott lázba:-)

rianna 2011.05.08. 14:36:17

@genevieve: nem is tudtam, hogy sarka esküvőlógiai szakértő:D

genevieve 2011.05.08. 14:36:26

de ahogy olvasom a hireket az rtl nagyon nem akarja elengedni a többség kezét...

ani és gigi lenne a belevalóban mint alek csajozási szakértői:-)

genevieve 2011.05.08. 14:37:15

@rianna: hát hogyne, neki is volt eddig már egy:-)

le is fikázta kéti menyasszonyi ruháját:-)

rianna 2011.05.08. 14:42:41

@genevieve: szégyellheti magát, hp, az ő ruhája derékig dekoltált volt az esküvőn, meg ahogy meg szokott általában jelenni...:)

genevieve 2011.05.08. 14:47:17

@rianna: nos, sarka nem a visszafogott eleganciájáról hires:-)

rianna 2011.05.08. 14:50:55

@genevieve: érdekes egy cikk, egy mondat szerepel éva állítólag állásáról a lead-ben, után semmi. Semmi sokáig...

genevieve 2011.05.08. 14:51:12

bólogató kutya az ablakban:-)))

na most már én is azt mondom, kizárt, hogy ennyit pénzt öltek volna bele egy olyan projektbe amiben bizonytalan az elinditása....

nagyon gromek 2011.05.08. 14:55:46

@genevieve: a korábbi VV-s lányok is kaptak állást a médiában. műsorvezetők lehettek "most telefonáljon, garantált 100 ezer forintot nyer, ha megmondja melyik női név az, amelyik zs-vel kezdődik és uzsi-ra végződik" jellegű délutáni Emeltdíj & pénznyelés címen futó showműsorokban. ez a karrier azért, valljuk be, Éva tenyéréből is kiolvasható.:)

rianna 2011.05.08. 14:57:04

@genevieve: a randibusz azért jópofa, kellemes kis szivatás alek számlájára:)

genevieve 2011.05.08. 14:59:23

@nagyon gromek: ja,ha nincs elég betelefonáló még földhöz is csapja magát:-)

genevieve 2011.05.08. 15:00:13

@rianna: 43 millió forint:-)

a vv4 nyereménye kutya fasza ennek a költségéhez képest:-)

rianna 2011.05.08. 15:04:11

@genevieve: én a kis subarura gondoltam, azzal viszi majd randira a csajokat:D

genevieve 2011.05.08. 15:09:47

@rianna: ja, az egy cseppet sem feltünő jelenség:-D

Soror Formoza 2011.05.08. 15:13:06

@genevieve: Az a hipoval atitatott ;)torlorongy a busz ajtojaban igazolja a legfolsobb szinteket. :DDDD

rianna 2011.05.08. 15:16:52

@genevieve:

www.youtube.com/watch?v=LKR0miUt9gI&feature=related

elég népszerű videó volt pár éve, még a naplóban is mutatták, vajon évike tudná-e überelni?:D

genevieve 2011.05.08. 15:20:50

@rianna: valami ilyesmire gondoltam én is:-)

éva még ugrálhatna is picit a telefonon:-)

@jahuu: csakis:-D

genevieve 2011.05.08. 15:27:49

látom a tv2 feladta a nézettségi versenyt...a doktor szöszit adja a vv-vel egyidőben:-)

nagyon gromek 2011.05.08. 15:33:45

@rianna: @genevieve: aki nem telefonál, le is köpi. ő ilyen, ennyi. :)

frea 2011.05.08. 15:34:47

@genevieve: Majd most a buszból nem akar kiköltözni.Olivér törheti a fejét, mi legyen a következő műsor?

genevieve 2011.05.08. 15:39:54

@nagyon gromek: vagy lehányja...ha már ......

@frea: elküldhetnék világkörüli útra:-)

szerelem a világ minden táján:)

javaslom elsőorban ázsiát és afrikát:-)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 15:50:50

@genevieve:

Anikónak örülnék, hogy lehetne látni, de mit keresne ott Gigi? semmit se látott előre, csupa rossz megérzései voltak, nem lát a szemétől, nem ért semmit, uncsi, én elhiszem, hogy ő tökéletes egy fehérnemű reklámban, de annyira érdektelen, amiket mond és csinál, hogy csak lehúzná Alekosz nőzaklató-molesztáló showját, ami végül is nem baj...

de én jobb szerettem volna csak Anikót, Szandikát, és Évát látni a nővexáló showban... így viszont az ördög se fog tudni rábírni, hogy nézzem..

frea 2011.05.08. 15:52:51

@genevieve: Jó ötlet.Életünk végéig Alkoholosz. A legvégén pedig űrutazás.

genevieve 2011.05.08. 15:53:27

@MÁRIA TERÉZIA: akkor úgy tűnik az rtl elveszitett egy nézőt:-)

genevieve 2011.05.08. 15:54:00

@frea: kiváncsi vagyok eni mikor lesz féltékeny alekra?:-D

pocokpocok 2011.05.08. 15:55:39

bepisilek a röhögéstől:D

frea 2011.05.08. 15:55:48

Persze a legjobb cimbivel, Olivérrel együtt.

rianna 2011.05.08. 15:58:42

@nagyon gromek: :DD

@frea: megunják majd őt is, lesznek újak, hülyébbek, stb., de legkésőbb a VV10 előtt kitaszigálják a villából:)

@pocokpocok: ez nagyon jó:D

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 16:00:33

@pocokpocok:

ezen még én is röhögtem...

(bár, aki nem nézte a vv4-et, annak valszeg nem mond semmit)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 16:01:55

@MÁRIA TERÉZIA: @genevieve: A felsorolt villalányok közül csak Anikó és Éva képernyőképes és tud műsort csinálni, szakérteni. Szandika is vicces jelenség a képernyőn, de Gigiből pont a szórakoztatási képesség hiányzik és csak böszmeségeket beszélne végig. Ha nézni fogom, akkor csak Éva, esetleg Anikó miatt. Gigitől agylobot lehet kapni!

pocokpocok 2011.05.08. 16:04:03

jó lenne egy kis south parkos sorozatot csinálni ebből, ez a gyerek tehetséges, a figurák sarkosak, imádná a nép!

Tordas 2011.05.08. 16:05:05

szerintetek hány pontos lesz ma Éva hempergése mikor rájön,h nem ő nyeri meg? sajnálom szegényt, mehet az idegosztályra limóval.

frea 2011.05.08. 16:05:13

@genevieve:Teljesen mindegy.Olivér az a fajta, aki mindent kimagyaráz.Ha túl ciki lesz az egyik tyúk, Olivér ismét bömböl egy sort, ananászozik, és kiszáll. Rühellem a fajtáját.

pocokpocok 2011.05.08. 16:05:23

egy szösszenet oli alekoszért oldalról:

"Katalin Simon Szerintem Oliék készülnek a fináléra már! Tuti nagy balhét csinál Ő egyedül is!:))) Túl kiabál Mindenkit! Jajj csak sikerüljön!!!!!!!!!!
kb. egy órája · Tetszik · 6 e"

Tordas 2011.05.08. 16:06:17

@MÁRIA TERÉZIA:

Valakinek takarítani is kell, arra jó Dzsidzsi.

Tordas 2011.05.08. 16:07:32

@frea:

Mi volt az az ananászos dolog? Lemaradtam róla, vagyis ahogy a villalakók mondják "rolla".

pocokpocok 2011.05.08. 16:07:35

@Tordas:
remélem pont egy kényszerzubbonnyit fog szerepelni:D
örömmel nézem majd, hogyan alázza porba magát ország-világ előtt, és nőiességének utolsó szikráját is eldobva hogy veti rá magát a győztesre, aki a ráugró évát lábbal épp az elmegondozók kezei közé taszítja:D

frea 2011.05.08. 16:08:01

@pocokpocok: Ilyen, ha beindulnak a prolik.

frea 2011.05.08. 16:09:31

@Peter_Cs: Más a Boglyától kap. Tudod, ízlések és pofonok..

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 16:09:55

@pocokpocok: LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL! LOL!

pocokpocok 2011.05.08. 16:11:31

körömpörit tolok, este úgyis leugrálom a döntő közbe:P

genevieve 2011.05.08. 16:12:25

@Peter_Cs: éva ssskk nem képernyő képes....

sőt éva a normális társadalmi érintkezésre is képtelen

pocokpocok 2011.05.08. 16:12:38

@Peter_Cs:
örülök,hogy tetszik a videó, a régiek is ott vannak:)

genevieve 2011.05.08. 16:13:10

@pocokpocok: én popcorn-t tartogatok estére:-)

frea 2011.05.08. 16:13:44

@rianna: Ennél is hülyébb?Voltak nagyon buták, de ennyit nem akart szerepelni egyik se.Valahogy eloszlott a sok hülyeség.Ennyi sületlenséget, mint ez a primitív macskajancsi nehéz lesz túlszárnyalni!

pocokpocok 2011.05.08. 16:14:05

@genevieve:
évának pont takarítőnő stílusa van: de ezzel nem a takarítónőket akartam degradálni:)

pocokpocok 2011.05.08. 16:15:36

@genevieve:
mi tökmagozni szoktunk a másféléves picúrral, jó fogyókúrás: én pucolom, ő eszi:D

frea 2011.05.08. 16:18:01

@genevieve: És képzeld el 10 év múlva!Már most hervadt, és festék nélkül bányarém.Akkor lesz csak az elemében!

frea 2011.05.08. 16:18:52

@pocokpocok: Jól csinálod!Nem is fogsz elhízni!

ruzs54 2011.05.08. 16:19:58

van utolsóposzt.DD

frea 2011.05.08. 16:20:17

@pocokpocok: Érdekes variáció:olyan takarítónő, aki sosem takarít.

rianna 2011.05.08. 16:36:21

@frea: hát reménykedjünk...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.08. 16:45:41

@frea: Szerintem most még nagyon jól néz ki, kevesebb dohányzás és több mozgás segítene megőrizni a szépségét.

penelope garcia 2011.05.08. 20:35:13

@inmemancsi:

Szerintem pasi, csak amolyan lepkegyűjtő-féle.
Ettől persze még lehet rokona Évának.

Zelefánt 2011.05.08. 22:30:19

Fos RTL.
Gút báj.
Sohatöbbet.
Rák.