A haditerv ellopása utáni reggelen a tábornok az eszéki labanc főhadiszállásra készült utazni. Indulás előtt dörgedelmes hangon még a keresztvizet is leszedte az ezredesről és katonáiról, beléjük vágva az ideget azzal, hogy haditörvényszék elé kerülnek, ha a haditervet három napon belül nem szerzik vissza. Közben dühösen pörgette parancsnoki pálcáját, amivel végül sikerült is orrba vágnia Ebersteint. Majd a jól végzett manőver után hintójába szállt: „Nincs kegyelem!” búcsúzott a tisztektől. „Jawohl, Herr Hauptbahnhof!” tisztelgett feszesen az ezredes. Amint a hintó kigördült a várból, Eberstein azonmód tovább is adta a szolgálati úton kapott lebaltázást alárendeltjeinek. Nincs kegyelem!, hangzott végig a várudvaron a fenyegetés. (Na most aztán szűkölhettek, labanc fattyak!)

Eközben Máté, Jakab és a diák gyors vágtában megérkezett Béri Balogh Ádám táborába. A brigadéros nagy örömmel fogadta a csellel megszerzett labanc haditervet, és katonáival nekilátott, hogy alaposan áttanulmányozza. A megbeszélés után Mátééknak átadott egyet a nagyságos fejedelem zászlaiból, és visszaküldte őket Siklósra, hogy az önkénteseket seregeltessék a zászló alá, és álljanak készenlétben a vár ostromára. (Szorul a hurok, labanc kutyák!)

Eberstein ezredest a haditörvényszék fenyegetése rendkívül találékonnyá tette: elrendelte, hogy a környékbeli falvakból szedjenek túszokat és vigyék őket a várba. Igen ám, de a férfiak már mind a titkos barlangi rejtekhelyre vonultak, így aztán a labancok csak az otthon maradt asszonyokat és gyermekeket tudták elfogni és terelték rabláncon a vár udvarába. Ezt nevezitek ti hadi sikernek, mocskos káposztazabálók?! Ich gratuliere, mondhatnám, ha tudnék dájcsul.

Az ezredes körül ott sündörgött a rókalelkű Dudva György is, aki elárulta, hogy Juliska, a szakácsné volt az, aki összeszűrte a levet a kurucokkal, és ő értesítette az előző éjjel a Tenkes kapitányát. „Micsoda, a kurucok már a spájzban vannak?! – rémüldözött Eberstein. – Még szerencse, hogy nem mérgeztek meg!” Majd Dudvával új tervet eszeltek ki Máté kézrekerítésére, amiben szerepet szántak Amália szolgálólányának is. A lányt magához rendelte az ezredes, és feltette neki a kérdést: „Szeretnél-e gazdag lenni, lányom? Akkor jól figyelj!” – majd röviden elmondta neki a tervet. A lány örömmel vállalta a megbízást, és miközben ment vissza szobájába, boldogan dúdolgatta magában: Ha én gazdag lennék, jaha diga-diga haj...

Az utasításnak megfelelően aztán a vacsoraosztásnál titokban megkérte Juliskát, a szakácsnét, hogy vigyen el Máténak egy üzenetet, miszerint az asszonyokat másnap reggel titkos helyre szállítják. A gyanútlan Juliska az éj leple alatt máris indult azon az úton kifelé, amin a múlt éjjel Máté jutott befelé: a kamra ablakán átpréselte termetes hátsóját, majd a kötélen leereszkedett, és lábai máris gyors ütemben vitték rubensi termetét a titkos barlangba.

A rejtekhelyen éppen ekkor eskette fel Máté a „Pro patria et libertate” hímzésű zászlóra a szegénylegényeket. Felemelő pillanat volt, minden igaz hazafinak könnybe lábadott a szeme. Ekkor érkezett kifulladva a jó Juliska: hajnalban elviszik az asszonyokat ismeretlen helyre, Dudva György és az ezredes együtt főztek ki valamit! Jakab tüzeskedett, hogy majd ő kiveri a korcsmárosból, mit beszéltek meg Ebersteinnel, de Veronika és Rózsa lebeszélte. Erőszakkal nem mennek semmire, majd Veronika csellel kifaggatja Dudvát, mondták a hős leányok és azonmód indultak is.

A csárda ablakán belesve megfigyelhették, amint a spion Dudva mécses lángja mellett üzleti papírjait rendezgette és aznapi pénzbevételét számlálta. Amíg Rózsa elbújt az ablak alatt, Veronika bekopogott az ajtón. Mentsen meg Dudva úr, kérte a korcsmárost, félek, hogy engem is elvisznek a többi asszonnyal együtt. A kéjsóvár Dudva ugyancsak megörült a váratlan látogatásnak, és reményleni kezdte, hogy végre magához tudja édesgetni a csinos leányzót. Örülök, hogy megjött az eszed, negédeskedett, így talán nem visznek el téged is Eszékre, a labanc tömlöcbe! A kintről hallgatózó Rózsa csak erre várt, és már futott is értesíteni Mátét. A korcsmáros azonban az ablakból észrevette a cigánylányt, és világosság gyúlt elméjében. Rájött, hogy rútul rászedték; mérgében bezárta az ajtót és a kulcsot kidobta a rácsos ablakon. Veronika erre pisztolyt rántott a kötője zsebjéből, és így követelte, hogy engedje őt szabadon, de a korcsmárosnak esze ágában sem volt. Ó, hogy az a durva Dudva! Elborult arccal megmarkolta Veronika csuklóját, a pisztoly elsült, telibe találván az asztali mécsest. A kifolyt olaj azonnal meggyulladt, és a tűz pillanatok alatt elharapózott.

Dudva kétségbeesetten rohant a pincébe kimenteni az aranyait, eközben Veronika hasztalan próbálta kinyitni a tömör faajtót. Szerencsére időközben visszaérkezett a barlangból Rózsa (pedig csak alig néhány minuta telt el; ez ám a szellőléptű leány!), és az ablak alatt megtalálta a kidobott kulcsot. Karjába kapta a sűrű füsttől eszméletlen Veronikát, és még épp időben sikerült kimenekülniük az égő házból. A pincéből visszaérkező Dudva már nem jutott el az ajtóig, égő gerendák torlaszolták el az útját. Hiába ordított kifelé az ablakon segítségért, mint a fába szorult féreg, senki nem járt arra, és hamarosan már csak a tűz ropogása hallatszott...

Jakabot és Mátét a hajnal már az eszéki országút mellett találta, ahol lesből figyelték a rab asszonyokkal lassan döcögő szekeret. Mikor a katonák lőtávolba értek, Mátéék rájuk sütötték pisztolyaikat, majd lóháton a szekérhez rúgtattak. Mentették volna a rabokat, ám ekkor az „asszonyok” egy hálót kaptak elő a szekérről, és rádobták a kuruc kapitányra. Asszonyruhába öltözött labancok voltak, hát ezt eszelted ki, nyomorult Eberstein! Ó, hogy a varnyú mondja a szemednek, hogy csecsebogyó!

A túlerő hamar legyűrte Mátét, de szerencsére Jakabnak sikerült elmenekülnie. A kapitányt szorosan megkötözve vitték a várba, Amália és Helén az ablakból figyelte, ahogy Eberstein diadalmas arccal fogadja gyűlölt ellenségét: „Remélem, tudja, milyen sors vár Önre?” kérdezte a főlabanc. „A végén csattan az ostor, ezredes úr!” felelte bátran Máté.

Csak a jó ég tudja, innen hogy szabadul ki a kapitány. A nagy aggódástól éppen úgy érzem magam, mint aki egy magas szikláról lóg alá, a megmenekülés egyre halaványuló reményével. A nagy sós vízen túl van is erre egy jó kifejezés: cliff hanger.

És most a kérdések:

1. Melyik filmben hangzik el többször is a "Jawohl, Herr Hauptbahnhof!"

2. Melyik filmből való a "már a spájzban vannak" idézet?

3. Melyik film unásig idézett részlete a "Ha én gazdag lennék...", és mi volt a film alapjául szolgáló könyv?

4. A múlt héten nem válaszolta meg senki, ezért újra felteszem: milyen, a TK-hoz köthető kerek évforduló volt pár nappal ezelőtt, ápr.30-án?

Kein Google, bitte!