Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X135

2011. május 01. 15:40 - Hódos Hajnalka

Vannak kemény napok, vannak kemény esték. Tegnap nekem kijutott. Tökéletesen értem a mondatot, „a pillanatok öregítenek, nem az évek”. Mikor megláttam Lacibetyárt a Villa kertjében, úgy éreztem, végem van és akkor még nem sejtettem, hogy körülbelül egy óra múlva sóbálvánnyá dermedve nézem Kossuth Gergőt a Csillag születik színpadán. A produkciót a bekategorizálhatlan kategóriába sorolnám, na mije van neki, szöszi haja van a fején. A táncról magáról még ha akarnék, sem tudnék írni, a részleteket a holnapi CSISZ posztban olvashatjátok. A pipipipipiros rúzsnál kaptam az első hiperventillációs rohamot. Vannak megválaszolatlan kérdések. Az enyém így hangzik, miért? Miért?

Lacibetyár betyárt nevel a lakókból. A lakók számomra érthetetlen módon örülnek neki. Én könnyek nélkül sírok. Először a betyárnak enni kellett. Olyan trágyás szekér nincs, amire ne lehetne dobni! Éva szalonnával kezdene, Lacibetyár pálinkával. A pálinka kóstolásához négy érzékszerv kell, hogy tudjátok. És melyik a negyedik? A hang a fülnek, a koccintás! Ó, hát ezt Alekosz beépíti a szövegkörnyezetébe! Hejj, a lányok szépek, Anikó is, párbaj előtt mosolyog, így, pozitívan kell gondókodni! Kis tréfálkozás arról, Alekosznak az a lényeg, hogy minél több lány legyen. De miért jó az? Egy legyen, de az főzzön, mosson, takarítson meg ágyas legyen. 

Lacibetyár agyilag rá van készülve az utolsó falatra, ezért a boros balhéban Alekosznak ad igazat, de azért nem volt szép. Jó, hát igazad van. Bocsánatot kérek. Hát megértük, visong Éva. Játékos feladatok, a betyárok valószínűleg ilyenekkel ütötték el az időt, mikor nem útonálltak éppen. Na, ki ül lóra? Ugye műfű, műló. A ló egy hordó, rá kell ülni, a feladat, hogy egy kötéllel minél gyorsabban áthúzzák magukat. Éva bénázik, Alekosz biztatja, kedvesen, ahogy szokta, dobd be magad, anyukám! Képzeld azt, hogy egy férfin lovagolsz! Fél évig nem szexeltél, látszik! A következő feladat nekem is tetszik, Lacibetyár egy csőbe diót dob, fakalapáccsal össze kell törni. Évánál kicsit vár, mert bevallottam a dekoltázsába csorgatja a nyálát. Anikó a technikát a cséphadaró működési elvére alapozza. Pihi, cigi.

Jerzsi sokat hallgat. Ne hallgass, lesz még időd a sírban! Hát ez is nagyon tetszik, ja hát ilyeneket én is tudok, ülj le fiam, ne álldogálj ott, mer gyün egy sváb, azt hozzád köti a lovát! Alekosz idéz a Villadalból, felszólalok én is, nem vagyok néma, nem érdekel, ha leköp az Éva! Trüsszentettem, kurjant Éva, Jerzsi odaszól neki, majd a Villán kívül elszámolhat a lelkiismeretével. Vita kerekedik, Alekosz odébb sunnyog, ő már megtette a dolgát ebben az ügyben. Nagyon elkezdtél játszani a finálére és ezért nem vagy mostanában szimpatikus! Nem amiatt fogsz te nyerni, hogy engem degradálsz, hidd el, kisfiam! Egy igazi betyár pattogtatja az ostort, Alekosznak nem szól. Hát attól a bágyadt lóbálástól nem is fog. Éva úgy hadonászik az ostorral, mint egy kivénhedt domina, Alekosz biztatja, úgy, úgy, mintha engem ütnél! Felröhögök, pont erre gondoltam én is. A versenyt Éva nyeri, aki most is törtetett, 11 ponttal. Hú, nyertem valamit! Navégre.

Igen-nem feladat. Már most látom, hogy ez Alekosznak nem fog menni, képtelenség, hogy ő pusztán igennel vagy nemmel tudjon válaszolni egy kérdésre. Éva kérdez, Jerzsi, erősebbnek érzed magad a játékban Gigi nélkül? Igen. Amíg itt volt, tudat alatt magam ellen játszottam. Alekosz, van különbség, hogy kinn vagy benn vagy? Nincs, itt is ugyanazt a levegőt szívom, ugyanaz a nap süt be az ablakon, ugyanaz a víz folyik. Éva nem erre volt kíváncsi, jó akkor van különbség. Itt benn plasztik fűszerkezet nő ki, kinn viszont eredeti gyom nő ki a földből. Éva kiakad, jó, akkor eleged van már ebből a helyből? A helyből nem, a társaságból néha igen. Igen, Anikó esélyesebbnek tartja magát Évánál, másképp nem is állhatna hozzá. Nem, Alekosz! Éva nem fordulna Alekosz ellen, ha úgy alakulna, hogy ketten maradnának a döntőben. A barátom vagy, miért fordulnék ellened? Ha Éva még egyszer kiejti a száján azt, hogy ismersz, akkor felgyújtom a tévét Alekosz Évától és Anikótól is megkérdezi, megbánják-e, hogy nem létesítettek vele intÍm kapcsolatot. Éva nem, mert párkapcsolata van és Alekosz nem az ideálja, nem gerjeszti be. Dehogynem, csak máshogy. Anikó sem. Tűkön ülve várom, hogy Alekosz feltegye ugyanezt a kérdést Jerzsinek, de csalódnom kell.

Jerzsi, újra kezded Gigivel? Ez egy olyan dolog, ami csak rám tartozik. Ennek a kapcsolatnak vége, mind a ketten megváltoztunk. Alekosz, te mmkk őszintén válaszolsz a kérdésekre, amiket feltesznek neked? Ha energiám engedi, akkor igen, mmkk. Bárkinek, bárhol, bármire, bármikor. A következő kérdéssel Jerzsi megint kihúzza a gyufát Alekosznál. Túl vagyok egy szakításon, több mint egy hete. Megtisztelsz azzal, hogy a jövőben előttem nem beszélsz a Gigiről? Ühüm, jó. Alekosz a szokásosnál is jobban remegteti a fejét, ez semmi jót nem jelent. Igen. Te a Gigivel a kapcsolatot befejezted, ennek a kapcsolatnak te vetettél véget. Innentől kezdve azt gondolom, nem vagy kompetens azokban a dolgokban, amik a Gigi körül történnek. Jerzsi visszakérdez, akkor az igen valójában nem? Alekosz ideges. Ezzel azt akarod mondani, hogy a szakítás után is rendelkezel a Gigivel? Anikó felháborodik. Ne mondj már ilyen faszságokat, tiszteld már meg annyira, hogy nem nyúkálsz ebbe bele! Pont te beszélsz? Igen, pont én. Te is jól megtisztelted az Olivért, meg a Bécit!

Jerzsi ekkor már azt a levelet olvassa, amit Alekosz írt neki a győztes párbaj után. Sokszor láttam rajtad, hogy szükséged volt valakire. Sajnos nem voltam ott. De most már veled vagyok. Alekosz, ha te velem lennél, akkor megtisztelnél azzal, hogy nem hozol fel olyan dolgokat, amik nekem fájnak. Akkor minek szakítottál azzal a lánnyal? Évának és Anikónak most lesz elege, felállnak a kanapéről. Jerzsi még mondana valamit, de Alekosz is feláll, végeztünk a feladattal! Nem tisztelsz, Alekosz, nem tudsz tisztelni. Csak annyit mondok erre a reakciódra, hogy sakk-matt! Alekosz Évát kérdezi, mit jelent ez a sakk-matt? Éva elmagyarázza, fölösleges, úgysem érti meg. Ha okos lettél volna, azt mondod, igen, megtisztellek. Nem kell mindent megmagyarázni.

Este van, a Rózsa Sándorok és a Veszelka Julisok beöltöztek piszkos módra, vihogva dúdolni kezdem, hogy a csikósok, a gulyások bő gatyában járnak, azok élik világukat, akik ketten hálnak. Jön Anikó, ő mást énekelget, ugyanolyan lepkefing hanggal, mint Zséda, Alekosz kommentálja a dalt, fekete rúzs, fekete rúzs, égjen a számon (majd fog), a csók tüze fájjon (az is). Itt a fekete bajusz, gyere, csókolj meg! Anikó nekiesik Alekosznak, hosszú mmmm-el kísért puszit nyom az arcára. Alekosz felvillanyozódik, fú, hát az Anikó végre kinyílt, fél év után! Hát most sokkolva vagyok! Felállt? Lényeges kérdés, Éva, köszönjük. De közönséges vagy, a romantikába így belerondítasz? Hej, hát még a bajszom is félre állt, úgy megcsókolt! A betyárok verset írtak egyébként, miután tisztázták a kotlik szó jelentését. Jerzsi nem tudta, há.

Alekosz kezd, Anikó a lelkecskéd ennivaló, Éva te meg ne hagyd magad, a nyíltságod majd sikert arat. Jerzsi készül a versmondásra, úgy öt-hat percig, na! A felkészülési időben Alekosz újabb csókot kér Anikótól, mert rákapott, mint gyöngytyúk a takonyra. Jerzsi versén annyit röhögtem, hogy újranéztem, ehun van, majdnem szó szerint: Budán élni jó, a VV Kulipintyója van ott. A házban egy tyúk, egy liba van ott. Egész nap csak csipegetnek, alszanak, de nem kotlanak. Kihívta a mezőre az egyik csirke a másikat párbajra. Jaj, mi lesz ott? Jaj, mi lesz ott? Mi más, ha nem csirkeboksz Két liba egy ólban nem fér el, ezért kinek helye van itt, a párbajon bokszolják le. Csirkeboksz, ááá, még mindig röhögök! Éva verse is aranyos, fekete haj, szikár lábak, szénaboglya, széles vállak! Anikó nagy beleéléssel szaval, a párbajba szívem-lelkem adom, búcsúzni kár vóna, nem vagyok én barom! Egy hét múlva együtt iszunk a garatra, lesz dínom-dánom, én mondom, csuhajja! Első helyen horzsolják egymást, de együtt betyárkonak Éva és Anikó!

Mámeg sms-ből lesz a kiborulás. Alekosz adjon tanácsot szegény elsőpárbajozó Anikónak, amúgy is azt mondta, leveszi Éváról a kezét és nem is készíted. Éva kiakad, tényleg ezt mondta Alekosz? A következő képen már bőg, Jerzsinek panaszkodik, tudja, érzi, hogy semmi esélye nincs Anikó ellen, semmi! Kimegy a kertbe bőgni, Alekosz utána. Hallom, ahogy halkan elpattan az utolsó idegszálam is. Szobamamusz, fekete zokni, trotyigatyi, trikó. Láthatom a világ összes szépségét, ezt a látványt semmi nem tudja feledtetni velem. Meg a bilincses fényképet sem. Alekosztól először látok emberi megnyilvánulást, sőt, kedves mozdulatot. Félresimítja Éva szeméből a kazlat. Esküszöm, így történt! Éva szövegel, ahogy szokott, a hangulatai által befolyásoltan. Először kesereg, hogy semmi esélye Anikó ellen, aztán átmegy kígyóba és sziszeg, nem érti, miért lenne több Anikó nála. Azért mert szép? Hideg. Meg nem nyilvánul meg úgy, ahogy én, és? Langyos. Végül, ahogy megszokhattuk, behergeli magát a saját hülyeségeibe, klasszisokkal másabb ember vagyok, sokkal jobb ember vagyok! Miért jobb, mint én? Nem lesz semmi gond, mondja Alekosz, kár, hogy Éva nem olvas a tekintetéből. Végül az ismét egymásra találó barátok átölelkezve bemennek, Alekosz zuhanyozni, Éva aludni.

S., varand, nehogy abbahagyjátok! :))

Sok szeretettel köszöntök minden hogyvoltos édesanyát! :)

Címkék: vv4
1015 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoxó 2011.05.01. 15:49:38

Első?? és el is olvastam!!

varand 2011.05.01. 15:58:23

Második? Mindenki vurslizik?:)

Hajrá Anikó!:)

Trevlovics 2011.05.01. 16:07:42

Pötyikutya bárányfelhők közt az Ismeretlen Állat sírjánál, ilyen képpel se köszöntöttek még anyukákat :)
illetve gyilkos és áldozata békésen szendereg egymás mellett, valahogy passzol a koncepció a vv-hez :)
ez a kerti alekoszos kép nagyon kemény, háta mögé képzeltem egy zimmerfrei táblát :)

az én rózsám vasutas 2011.05.01. 16:09:30

Laci betyárban nem vagyok jó, de a másik kettő tetszett. A lányok is helyesek voltak. Végtére is nem rossz ez a műsor, ha nincs benne az a két előember.

varand 2011.05.01. 16:10:18

Nagyon jó a mai poszt is!:)

KittyKotty 2011.05.01. 16:10:47

Hajnalka,
engedd meg, hogy személyesen Téged szólítsalak meg, de nagyon reméltem, hogy egy bizonyos mondatot beleírsz a mai hogyvoltba. Engedd meg, hogy idézzem: "Tűkön ülve várom, hogy Alekosz feltegye ugyanezt a kérdést Jerzsinek, de csalódnom kell." Ha hiszed, ha nem, nekem is ez volt az első gondolatom, és írásaid alapján én már kikövetkeztettem, hogy általában Neked is ugyanolyan hátsó gondolataid szoktak lenni egy-egy VV-s szituációban, mint nekem. Nagyon hálás vagyok Neked ezért a másfél sorért!!! Most már örömmel írom a beadandóm!! Puszillak

mézescsók 2011.05.01. 16:12:54

Hát ez fatális véletlen! Én? Negyedik? Napok óta ide se kattintottam! Bezzeg, amikor még kommenteltem, sose jött össze!!!

mézescsók 2011.05.01. 16:14:28

Illetve most sem, de nem gáz.

Trevlovics 2011.05.01. 16:16:16

@mézescsók: én lettem, de cserélhetünk.

locsolóember 2011.05.01. 16:19:08

Laci betyár meg hüjje - elnézve a képet, Anikó dekoltázsa klasszisokkal nyálcsorgatósabb.

Spéter46 2011.05.01. 16:19:14

Én nem is akartam nyerni, mert nekem a kedvesem többet ér..:-))))))

Spéter46 2011.05.01. 16:21:03

Dobjatok rám még egy vasvillával:-)

Trevlovics 2011.05.01. 16:26:51

@locsolóember: éva a haja miatt jobban megmozgatja egy betyár fantáziáját :)

mézescsók 2011.05.01. 16:36:28

@Trevlovics: Majd a következő Vv-ben egyszer. Jó?
Elmentem, érezzétek jól magatokat!!!

Spéter46 2011.05.01. 16:48:15

Anikó! Kártyát vetettem, ma Te vagy a győztes!!!!

locsolóember 2011.05.01. 16:54:07

@Trevlovics:
Elég mocskos fantáziám van nekem is, de ennek ellenére átmegyegyek Péhly Barnába: Ez most nem jött át..

dr. gernika 2011.05.01. 16:55:21

Hát ez nagyon jó volt megint, mostanában ritkán nevetek, de ezeken mindig. :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 17:12:37

Hajni, nem lehetne a ma estére már most, jóelőre bejelenteni valami szigorítást a moderálásban? ;P

pocokpocok 2011.05.01. 17:16:18

"Alekosz Évát kérdezi, mit jelent ez a sakk-matt? "
nem az van alkesz adatlapján, hogy nagy sakkos?
ejnye noooo...

pocokpocok 2011.05.01. 17:17:28

valovilag.hu/cikk/365163
fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj

pocokpocok 2011.05.01. 17:18:44

anyám, hányok alekosztól, szerintem éva is!

pocokpocok 2011.05.01. 17:19:34

nézzétek, smárgolás van!!!!!!!!!!

2011.05.01. 17:20:54

@pocokpocok: igen, alekosz első csókja :D
amúgy tényleg rettenetes :S

foxglove (törölt) 2011.05.01. 17:22:23

@hullámpapír: tényleg olyan, mintha életében ez lenne az első:)

Spéter46 2011.05.01. 17:22:47

@pocokpocok: sokkos (elírás történt)

pocokpocok 2011.05.01. 17:23:52

ha vki így csókol, ne lepődjön meg, ha menekülnek előle a nők, az első csókom jobb volt ennél,+ az ujja ott kellett volna, hogy legyen, utálom évát, de most sajnálom: hogy menekült szegény...

2011.05.01. 17:25:33

de milyen nyomi csók már, mint kiskamaszok első próbálkozása iskolabulin a sarokban valami Roxette számra :DDD

Trevlovics 2011.05.01. 17:26:23

@locsolóember: nembaj. arra gondoltam, hogy a betyárok,mint a puszták vándorai, gyakran találkoznak, s jó kapcsolatot ápolhatnak bizonyos haszonállatokkal, pl juhokkal.

2011.05.01. 17:27:54

@foxglove: ez iszonyatos, borzalmas, tejóég, elszállt a libidóm :(

:)

Spéter46 2011.05.01. 17:28:37

Ezt hívják csőrözésnek.

Trevlovics 2011.05.01. 17:29:31

@pocokpocok: húúú, ez nem az, hanem alekosz épp "átülteti" évába a fejingatást :)

Trevlovics 2011.05.01. 17:32:33

@pocokpocok: vagy még misztikusabb, ilyenkor szoktak filmekben helyet cserélni a személyiségek, és alekosz így tudja évát megvédeni a párbajtól, ma este ő lesz éva testében, és éva az övében :)

2011.05.01. 17:32:55

@Spéter46: majd visszajön :)
csak felül kell írni ezt az élményt.

locsolóember 2011.05.01. 17:36:51

@pocokpocok:
Nem azt kérdezte, mi az a sakk-matt.
A Jerzsi féle sarokbaszorításra vonatkozott a kérdés. (Miféle sakk-matt?)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 17:38:18

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Nagy Feró Évának drukkol és Évát tartja az igazi rocker lánynak a Belevaló 150. adásában!

www.valovilag.hu/video/127067

na, ehhöz mit szólnak, akik szeretik mondjuk Nagy Ferót, de nem szeretik Évát..

locsolóember 2011.05.01. 17:40:02

@Trevlovics:
Akkor mégiscsak átjött. :D
Az első szó, ami beugrott a postodat olvasva: rackajuh.
De gondoltam; az a pásztorokkal hozható inkább kapcsolatba, ezért vetettem el.
Mocskos. :))

varand 2011.05.01. 17:45:13

@MÁRIA TERÉZIA: Szeretem Nagy Ferót és elnézem neki!:) Éva rockerebb típus a nagy hajjal!
Egy darabig lehet h szimpatikus az Éva...!

dr. gernika 2011.05.01. 17:45:42

@MÁRIA TERÉZIA: Szerencsére nekem nincs ilyen dilemmám.

Ancilla 2011.05.01. 17:46:10

@MÁRIA TERÉZIA: "na, ehhöz mit szólnak, akik szeretik mondjuk Nagy Ferót, de nem szeretik Évát.. "

Semmit. Én kedvelem Ferót, nem szeretem Évát. És még sok mindent nem szeretek, amit Nagy Feró szeret.Mi ebben a probléma?

tizenot 2011.05.01. 17:48:58

@hullámpapír: jézus, alek télleg egy balfasz...

Éva azért ráfog a tarkóra :D

2011.05.01. 17:51:44

@tizenot: te, kisült a szemem az avatarodtól :D
amúgy tényleg van még bárki, akinek van efelől bármi kétsége? (hogy alek egy balfasz) :)

Albino Vernyul 2011.05.01. 17:53:38

@MÁRIA TERÉZIA: Azert belezavarodik egyszer-egyszer melyik is a jobb, de neki Eva a rockerebb, mert bolond.. Mondjuk, ha latta volna az esti partyt, szerintem gyorsan valtozott volna a velemenye..;)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 17:57:57

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

bement, egy pár órát eltöltött, és neki Éva jött jobban be, szemben az összes többi zenésszel, aki bement és azonnal belezúgott Anikóba.. mondjuk ki, a vendégek többsége, Anikóra bukott,

Nagy Feró az első, akinek Éva jön be jobban..

_most_ 2011.05.01. 17:59:12

@MÁRIA TERÉZIA: mindenki Évának drukkol, aki ismeri személyesen.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:00:22

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

nem zavarodik bele, az éneklésnél mondta,hogy abban Anikó kicsit jobb, de egyértelműen Éva mellett tette le a voksát, Éva a szimpatikusabb neki, és Éva az igazi rocker lány..

tizenot 2011.05.01. 18:01:07

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Szerintem éva az a lány volt, akit este a tábortűznél két feles után félájultan mindenki levarrt, szerintem erre gondolt nagyferó :D

Albino Vernyul 2011.05.01. 18:01:37

@lami83: Hihihihihihihihihihihi... Te Peti_Cs reinkarnacioja vagy..

Albino Vernyul 2011.05.01. 18:03:02

@MÁRIA TERÉZIA: Na lejebb megkaptad a valaszt 15-tol...

mr sistereg 2011.05.01. 18:03:22

Nagy Ferót bírom, bár a 8 óra munka, 8 óra ..kb olyan szám, mint a rágógumi zsófikától, szóval parasztul szar, kiver tőle a hideg, ráadásul fülbemászó...még felidéznem se szabad.

De aki látta Nagy Ferót összeomlani a vacsoracsatéban csak azért, mert Demcsák nem jól reagált az amolyan alekoszos nyomulásásra, annak fogalma lehet arról, mit ért az alatt, hogy ez az Éva igazi rocker

www.youtube.com/watch?v=zn9_h4YxM7g&feature=player_embedded

szóval naná, hogy Événak drukkol.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:03:47

@Ancilla:

probléma egy szál se, csak kíváncsi voltam.. Az rtl oldalon 3%-kal vezet Anikó, ugyanennyivel vezetett Éva a múltkori Éva-Gigi párbaj előtt, szóval az Éva fanoknak nagyon össze kell szedni magukat pénztárciailag, ha vissza akarják juttatni Évát...

persze az is lehet, hogy ez a 3%-nyi vezetés pont arra kell, hogy ingereljék az Éva fanokat a telefonálásra...

nagyon gromek 2011.05.01. 18:04:10

@lami83: még Anikó is! meg is mondta, hogy őt várja vissza a párbajról.:D

tizenot 2011.05.01. 18:04:54

@lami83: Én így képzelem el a személyes ismertséget évával:

É: - Hellóleóó, nem hívsz meg egy vodkára?
15: - Nem.

Kábé eddig tartana :D

_most_ 2011.05.01. 18:07:42

@mr sistereg: Hát Demcsák Zsuzsától én is kiborulnék.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:08:09

@mr sistereg:

megnéztem, pont nem lehet tudni, hogy min akadt ki Fero, de az biztos, hogy be volt rúgva...

bigél 2011.05.01. 18:10:30

@MÁRIA TERÉZIA:

most ez tényleg kérdés? engem a magam részéről abszolút nem érdekel, hogy egy általam kedvelt művésznek ugyanazok az emberek jönnek-be, mint nekem. ráadásul őket általában csak a munkájukon keresztül ismerem, így meg főleg érdektelen.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:11:50

@bigél:

Ez azoknak kérdés, akiket esetleg érdekel. Téged pont nem. Pont.

bigél 2011.05.01. 18:13:23

@MÁRIA TERÉZIA: akkor visszakérdek? szereted Nagy Ferót? ha igen, csalódtál volna benne, ha Anikó jön be neki jobban? így hogy Éva, esetleg jobban kedveled?

bigél 2011.05.01. 18:14:52

@nagyon gromek: ez a legjobb hozzáállás Anikó részéről, hisz bármelyikőjük jut vissza, ő csak örülhet, nem? :D :D

mr sistereg 2011.05.01. 18:15:23

rock and roll, végül is a kő kövön nem marad stílus, bumm a fejbe, geci.

meg van ez a well, I think you missed the point, darling stílus, lehet választani.

Az ember is állat, de pont azért ember, mert már nem állat...ilyesmi gondolatmenetek lehetségesek.

Nos, én nem foglalnék állást bazmegeci.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:15:48

@bigél:

Nekem nem jön be Feró, én csak egy infót tettem ki, egy linket, hogy megnézhessék azok, akiket esetleg érdekel.

Én örültem, hogy végre akadt egy látogató zenész, aki nem esett rögtön hanyatt Anikótól, aki egyébként egy nagyon szép és vonzó lány.

tizenot 2011.05.01. 18:17:42

"aki nem esett rögtön hanyatt Anikótól, aki egyébként egy nagyon szép és vonzó lány. "

Mongol fej, nagy ronda orr, túl kicsi és távolálló szemek. Nem szép.

dr. gernika 2011.05.01. 18:18:08

@mr sistereg: Én is pont erre gondoltam. Összeillenének.

Ancilla 2011.05.01. 18:18:35

Évát már láttuk, hogyan örül. Most olyan jó lenne látni, mit csinál, amikor veszít. Remélem, a nézők is erre kíváncsiak, nem pedig még egy hempergésre.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:19:51

@tizenot:

Pontosabb lenne úgy fogalmaznod, hogy neked nem tetszik.

Spéter46 2011.05.01. 18:22:02

@Ancilla: Ma sírva fog hemperegni. Ez sem lesz rossz!

tizenot 2011.05.01. 18:23:26

@Spéter46: Csak de jó lenne már látni...

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:24:16

@Ancilla:

ez a ma esti szavazás egy igazi teszt lesz, hogy hogyan működik Olivér 114 ezres csapata, mennyire hatékony:

www.facebook.com/VVOliver?sk=wall&filter=1

Jerzynél bejött, de Jerzy még szűz volt, és az ő eredeti szavazói nem voltak még kivéreztetve anyagilag, és az extra Olivér-fan szavazók meg pont jól jöttek a győzelemhez..

Kérdés, hogy a mainál elég lesz e a szükséges extra szavazatokhoz, mert sok Alek szavazó fél, hogy Éva nem erősíti, hanem gyengíti Alekot... én azt gondolom, Éva erősíti, de én csak egy ember vagyok, ráadásul nagyon nem bírom Alekot.

mr sistereg 2011.05.01. 18:27:38

@gernika:
nos kedvesem, meglehetősen temperamentumos pár lennének, a kis cukik.(már VV4 Éva, meg Nagy Feró)Előfizetnék arra a csatornára, ami mutatná ahogy nyomják a rockyt, az egyszer szent.

tizenot 2011.05.01. 18:27:49

@MÁRIA TERÉZIA: Szerintem nem fog működni, évára normális ember soha semmilyen körülmények között nem áldoz zsetont, még akkor sem, ha maga az úristen kérné meg rá.

Zuzimama 2011.05.01. 18:29:47

Pötyi rulez!

És Jerzsy for president!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.05.01. 18:34:02

@MÁRIA TERÉZIA: le akartalak oltani h hagyd már ezt az anyagilag kivéreztetve dumát, de ránézve a linkelt oldalra, itt tényleg azok alkotják a derékhadat akiknek anyu tölti fel a telóját hó elején :)
amúgy különösen vicces az összefogás éváért felhívása, szandika rajongók szavazzanak évára - és persze hagyják figyelmen kívül h most hazugozta le :)

mr sistereg 2011.05.01. 18:37:50

Végül is több pofára esés van hátra, mint győzelem, mert hogy győztes csak egy lehet a végén. 4-ből 3 csalódni fog, de szerintem jobb ma csalódni, mint a fináléban. Akár hogy is alakul, a többség csalódott lesz a végeredményt látva, hacsaknem a majdani győztesnek egymagában nagyobb a szurkolótábora, mint a maradék 3-nak. Úgyhogy lesz itt RTL club retekezés még rendesen...

Spéter46 2011.05.01. 18:39:14

Éva szerintem vasalt hajjal fog megjelenni.
A meccs végére fog begömbölyödni a haja.

Spéter46 2011.05.01. 18:39:58

Éva szerintem vasalt hajjal fog megjelenni.
A meccs végére fog begömbölyödni a haja.

nagyon gromek 2011.05.01. 18:41:48

@bigél: arról nem is beszélve, hogy akit eddig visszavárt, mind kiesett. :)
ezért is mondta, hogy Évát várja vissza. :)

Albino Vernyul 2011.05.01. 18:41:57

Keszuljunk fel szerintem, az osszefoglaloban lesz sok Eva/Alek nyalcsorgatas...

inmemancsi 2011.05.01. 18:43:52

@tizenot: @mr sistereg: főleg ha megint tesznek is érte retekékénél, mint a korábbi éva párbajnál...- most remélhetőleg visszafogják magukat

nagyon gromek 2011.05.01. 18:46:37

@MÁRIA TERÉZIA: ha valóban létezik ez az Oli fan klub, olyan értelemben, hogy nem csak neten lájkolgatnak, hanem pénzt is áldoznak rá, akkor is erősen kétséges, hogy Évára most nagyobb összeget tennének. Olivér Alekot akarja győztesnek, úgyhogy fináléban kell kézbe venni a telefonokat, nem most.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.01. 18:47:30

@MÁRIA TERÉZIA: A rocker szívnek Éva a kedvesebb! Feró viselkedett bent a legemberibben a sztárvendégek közül!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:49:00

@nagyon gromek:

Látom nem olvastad el napok óta mit ír ki Oli az oldalára. Napok óta (mindennap újabb és újabb fölhívásban) arra kéri a 114 ezres fantáborát, hogy szavazzanak Évikére...

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 18:50:27

@tizenot:

Szóval szerinted én nem vagyok normális. Oké, nem sértődöm meg, mert én se tartalak téged normálisnak. Kvittek vagyunk. Csókolom. Boldog anyák napját!

pocokpocok 2011.05.01. 18:50:38

@nagyon gromek:
oli -fan club: persze: oli hitelezői:-D
ha nem nyer alek, véresre verik: és ez nem is teljesen alaptalan vicc!

Talpig Jimmy 2011.05.01. 18:51:38

féltem Éva egészségét

pocokpocok 2011.05.01. 18:53:13

@feszület:
azt már rég nem kell.
narkózott, megviselte a bár elvesztése, a családját kilakoltatják-ez mindg állítólag, most meg vedel, és hashajtózik az alakjáért, és ő maga mondta, hogy anorexiás-volt-

bigél 2011.05.01. 18:58:39

@nagyon gromek: tényleg! itt mutatkozik meg a fekete özvegy remek stratégiai érzéke! :D :D

nagyon gromek 2011.05.01. 18:58:43

@MÁRIA TERÉZIA: nem olvastam, nem vagyok fenn a fészbúkon.

nagyon gromek 2011.05.01. 19:01:41

@bigél: hidegvérű számító ez a nő. :D

Spéter46 2011.05.01. 19:03:06

Apa kezdődik!
Apa kezdődik!
Apa kezdődik!

Spéter46 2011.05.01. 19:05:41

50-50 % Pénzre megy a dolog. Nyertes: RTL

B.Andita 2011.05.01. 19:06:29

Mondja meg nekem végre valaki, hogy mi a bánatos f.szomért nem adnak Lilura olyan cipőt, amiben járni és állni is tud. Elképesztő béna.

velorexapáca 2011.05.01. 19:07:36

innen köszönöm S-nek a fotókat :-), különösen ezt :-)

m.blog.hu/ho/hogyvolt/image/vv4/trotyigatyi.jpg

inmemancsi 2011.05.01. 19:09:29

ezt az évát én már az első nap úgy pofán csaptam volna, hogy kiesnek a fogai és nem tud állandóan belepofázni mindenbe

velorexapáca 2011.05.01. 19:10:56

@inmemancsi:

hogy te mennyire nem vagy ezzel egyedül :-)

sokan mondtak nekem hasonlókat :-))

Ancilla 2011.05.01. 19:11:15

@MÁRIA TERÉZIA: Oli nem normális. Ha Évát visszaszavaztatja, Alekoszt gyengíti a fináléban, mert sok a közös rajongójuk.

@pocokpocok: Az Éva családja egy 240 négyzetméteres házat épített svájci frank alapú hitelből.

Nem nagyon tudom sajnálni az olyan embereket, akik ekkora házakat építenek hitelből, aztán meg sajnáltatják magukat, mert képtelenek a törlesztőrészletet fizetni.

Trevlovics 2011.05.01. 19:11:22

@locsolóember: ha nincs pásztor, jó a betyár is :)

Albino Vernyul 2011.05.01. 19:12:09

Akkor ezert aludtak egyutt..;)

Kivétel 2011.05.01. 19:12:16

Ennek az Évának lesz-e valaha férje?? Most komolyan, fiúk, van aki vágyna egy ilyen feleségre?

inmemancsi 2011.05.01. 19:12:31

na ha már a kattant alekosz is kikattan tőle:))

foxglove (törölt) 2011.05.01. 19:12:44

@Ancilla: Oli szerint Anikó nagyobb veszélyt jelent Alekra, ezért követ el mindent, hogy most megszabaduljon tőle

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:12:47

27 másodperce "házasok", de már vitával kezdik.

Ó, jeee.

B.Andita 2011.05.01. 19:13:17

Nahiszen...Alek, mint férj!

inmemancsi 2011.05.01. 19:14:16

ezt a picsát már rég ki kellett volna ba.ni a játékból

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 19:15:02

@Kivétel: vagy mint kolléga? Utasítást kap, feladatot, erre közli a főnökkel, hogy leszarom bazmeg, én most megyek cigizni.

Elindor 2011.05.01. 19:15:35

@Gee Halen: De vajon melyik 50 alatt ki van?? :DDDDDDDDD

Kivétel 2011.05.01. 19:15:39

Alek Évának: nem akarok másik nőt... téged se akarlak, de ez van..:))

velorexapáca 2011.05.01. 19:16:17

@B.Andita:

mit papucs? :-) az mr félig mamusz:-)

nem, nem is mamusz..

alekinnyó lenyúlta a TV maci papucsát:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:16:35

RTL Klub, HATTALMASS öngól.

Alekosznak már nem kell feleség. Már kb. 15 éve sem kellett.

B.Andita 2011.05.01. 19:17:07

Gigi most fog infarktust kapni. Szar lehet látni a vót urát másik nővel, "még ha csak játékból is". Jerzy nekem úgy tűnik élvezi ezt a játékot.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 19:17:15

na, kinek van kedve tippelni, ki megy vissza ma?

foxglove (törölt) 2011.05.01. 19:17:45

Jaj, Alek most tényleg olyan, mintha a Gyilkos Elmékből lépett volna elő

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:18:16

"Én vagyok a domináns!"

...

"...hát én is az vagyok."

Jerzynek meg cénkommanull!

B.Andita 2011.05.01. 19:18:42

@foxglove: Alek jó készen van....

Kivétel 2011.05.01. 19:18:57

@pushpang: hát igen, reménytelen ez a cigifüggősége... pedig nagy baj lesz előbb utóbb belőle..

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:19:40

Kivel házasodnék?

Ha pl. Éva menne vissza a villába, és belőlük kellene választani...

Jerzy :D

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 19:20:04

@pushpang: nekem van, Aninak drukkolok, úgyhogy szugerálom, hogy ő

foxglove (törölt) 2011.05.01. 19:20:51

Lol Ani-Jerzy csókot a másik kamerabeállításból mutatják

Kivétel 2011.05.01. 19:21:02

@B.Andita: én úgy látom, Anikó is:)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:21:05

Má' hogy menne a Csonka Picinek a csókolózás egy NŐVEL?

Anikónak meszeltek, ebből már soha nem mossa ki magát :D

velorexapáca 2011.05.01. 19:21:10

Elf_macskatulajdonos:

az egyik alatt én ülök :-))

Ancilla 2011.05.01. 19:21:23

Nyilvánvaló, hogy Balázs Évának drukkol. Veleegy napot kibírna, Anikóval viszont csak egy órát. (Bár lehet, hogy az ő felesége is Anikóra féltékeny, és nem merte megmondani az igazat.)

Elindor 2011.05.01. 19:23:08

@velorexapáca: Akkor lehet hogy te nyersz... :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:23:17

"Vagy gratulálok neked, vagy fejbe váglak a cipőmmel"

- válaszolta Éva Alekosznak, arra a kérdésére, hogy mit tenne Éva, ha reggel arra ébredne, hogy Alekosz Anikóval összegabalyodva feküdne az ágyon...

nah, azért Éva vicces!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.01. 19:23:19

XXI. század van, egyenjogúság és egyenrangúság! A házaspáros játék elvei meg ósdiak, hímsoviniszták! Ultragáz RTL Klub!!! Már érthető, hogy Alekosz miért zaklathatja pocskondiázva büntetlenül hónapok óta a villalányokat, miközben Zsuzsit az első jogos reakcióra kizárták! Hímsoviniszta disznó szerkesztőség!!!

Albino Vernyul 2011.05.01. 19:23:48

@Gee Halen: Egyetertek, full hetero vagyok, de ha Eva lenne a kinalat, meg Alekra is rafanyalodnek..;)

Spéter46 2011.05.01. 19:24:38

@Ancilla: Nem tudtam, hogy mi, de éreztem, hogy Balázsnál valami nincs rendben!

_most_ 2011.05.01. 19:24:48

Na Balázs is jobban bírja Évát, mint Anikót, nem hiába jó arc.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:24:53

@Gee Halen:

tudtam, hogy Te a Jerzyre buksz, kérdés, hogy kölcsönös lenne e a vonzalom...

én egyikkel se...

inmemancsi 2011.05.01. 19:25:13

legyen évának igaza már egyszer, anikó menjen vissza

B.Andita 2011.05.01. 19:25:14

@Kivétel: Ani végre kap egy kis törődést, bár játékból. Szerintem már szerelmes is Jerzybe. Lesz ebből sírás-rívás... Bár, most, hogy Jerzynek nincs nősténye...lehet reménykedik.

inmemancsi 2011.05.01. 19:25:54

@Albino "karazsnyikov" vernyul: na lehet megvan a megoldás alek problémájára?:))

Albino Vernyul 2011.05.01. 19:27:07

Bazz meg... Oli reklam parbaj kozben.. Hanyas...

inmemancsi 2011.05.01. 19:27:50

na ennek a nőnek sincs hangja és énekelni sem tud.

Talpig Jimmy 2011.05.01. 19:27:55

most sajnálhatjuk csak igazán, hogy kiesett a Béla!
Milyen szép pár lenne az Anikóval

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:27:59

Nem hiszem ezt az 50-50%-ot, az RTL egy unfair pénzfacsarógép...

aztán majd kihozzák Anikót győztesnek..

bigél 2011.05.01. 19:28:04

@Albino "karazsnyikov" vernyul: nekem is pont ez ugrott be, hogy lőttek az újabb "kapcsolatromboló" elméleteknek. :)

Spéter46 2011.05.01. 19:28:38

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Ez már az aljasság kategóriába tartozik!

penelope garcia 2011.05.01. 19:29:21

@MÁRIA TERÉZIA:

Jé, tényleg ennyire hülye lenne prOlika?
Ha Éva menne vissza, az éppen a hőn imádott géj-baráttyától venne el szavazatokat a fináléban. Ha prOli azt akarja, hogy a trottyos nyerjen, akkor nem kellene gyengíteni.

bigél 2011.05.01. 19:31:36

@Albino "karazsnyikov" vernyul: még szerencse, hogy nem láttam. az előbb ettem, biztos kijött volna belőlem.

penelope garcia 2011.05.01. 19:32:17

Tényleg 50-50 az állás??? :O
Elképesztő, mennyire hülyének nézi a népeket az rtl. Képtelenség, hogy ez igaz legyen. És nem azért, mert bármelyiknek drukkolok, hanem mert statisztikailag nem valószínű a teljes kiegyensúlyozottság.

Egyébként meg persze drukkolok, de juszt se árulom el, hogy kinek. :)

inmemancsi 2011.05.01. 19:33:01

@MÁRIA TERÉZIA: várjuk ki a végét, a retek baromira tud manipulálni a bejátszásokkal, kép mutogatásokkal, szavazatokkal

inmemancsi 2011.05.01. 19:33:57

ez az éva iszonyú ronda rendes fényben meg pláne:))

penelope garcia 2011.05.01. 19:34:29

@Gee Halen:

Ez elég feltűnő. Csak a vak nem lássssa, hogy eddig csak a saját keze ért hozzá a farkához. Esetleg egy-egy szerencsétlen tyúk.
Vagy kecske.

velorexapáca 2011.05.01. 19:34:44

ez most komoly.. miért jó alekosz..mint ffi..

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:36:59

@penelope garcia:

Alekosz szavazó tábora ötszöröse Éváénak, ezzel Oli tisztában van, viszont Alek jobban érezné magát, ha Éva a négyes tagja ott lenne neki az utolsó héten...

nincsenek keresztbeszavazók, vagy Évára szavaznak, vagy Alekra, a szavazatmegosztási elmélet Bécié, de kutyafülét nem ér...

Spéter46 2011.05.01. 19:37:53

Éva állandóan belepofázik mások beszédébe. Remélem ez lesz a veszte!!!!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 19:38:13

@MÁRIA TERÉZIA: LEhet, összetörné a szívem nyelvtani és stilisztiai hibákkal tarkított mondataival :(

rianna 2011.05.01. 19:40:47

Lilunak egészen nőformája lenne ma, ha nem erőltetnék a szűk gatyákat a félméteres lábára:)

velorexapáca 2011.05.01. 19:40:55

oppás megint a fürdés..

Kivétel 2011.05.01. 19:41:26

@Spéter46: undorító, ha kérdezik, ha nem, ha feladata van másnak, akkor csak ő beszél... egyre jobban idegesít

inmemancsi 2011.05.01. 19:44:20

és ez a szerencsétlen a disznó csülkeire soha nem képes harisnyát (vagy combfixet - ami ebből a ruhából nem látszana ki) felhúzni..

Kivétel 2011.05.01. 19:44:24

Vajon Éva mitől fáradt???? A nagy semmittevéstől????

Ancilla 2011.05.01. 19:44:48

@MÁRIA TERÉZIA: Komolyan nem értem, kikből tevődik össze Alekosz szavazótábora. Nők nem szavazhatnak erre a feudális kényúrra.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:45:14

@Kivétel:

előző éjjel alig aludt, izgul a párbaj miatt..

Spéter46 2011.05.01. 19:46:22

Írtam korábban Éva tisztálkodási gyengéiről - de egy okos akkor elküldött a p.-be! Most már a férjének is kicsit büdös!!!!!

inmemancsi 2011.05.01. 19:46:22

@MÁRIA TERÉZIA: igaz, hogy nappal bepótolja, mert egy kanalat nem tesz arrébb:))

foxglove (törölt) 2011.05.01. 19:46:47

@MÁRIA TERÉZIA: én úgy értettem, amit Oli mondott, hogy azért nem tart attól, hogy Éva is bekerül a fináléba, mert az ő tapasztalatai alapján az Éva-rajongók "főállásban" Alek-rajongók, azaz Alekre fognak szavazni, ha eljön az idő.

velorexapáca 2011.05.01. 19:48:58

@inmemancsi:

igen, erre az illatos legyél szösszenetre én is felszisszentem..D
még jó hogy nem szagos a tv-nk.-)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:49:10

@Ancilla:

majd hetvenezres szavazótábora van Alekosznak a facebookon:

http://www.facebook.com/home.php?ref=home#!/VVAlekosz

Kivétel 2011.05.01. 19:50:01

@Spéter46: ez a legundorítóbb... kívül a festékmáz, belül meg a mosdatlan büdösség, az ápolatlan láb stb. Tényleg ez is tetszik PetiCs-nek??? vagy bárki is elviselné???

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.01. 19:53:24

Szabó Mariann Yeah!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ancilla 2011.05.01. 19:54:18

@MÁRIA TERÉZIA: A majd hetvenezer lájkolás nem jelent ugyanennyi sms-t is.

Spéter46 2011.05.01. 19:54:46

Az ízlések és pofonok különbözőek! Az orosz katonák a Bakonyban az őzekkel kefélték a legjobbat. Két hátsó lábat be a csizmaszárba és add érte.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:55:43

@Ancilla:

igaz, meg a nem facebookos szavazók sokkal többen vannak..

_most_ 2011.05.01. 19:56:53

Hajrá Éva, ezt a párbajt csak csalással nyerheti Anikó.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 19:57:14

@Kivétel:

Te belül is illatos vagy és tiszta? Hogy csinálod? Mosogatod a beleidet? Hányszor naponta? Legalább kétszer? Illatosat izzadsz és tojsz? Gratulálok!

inmemancsi 2011.05.01. 19:57:42

@MÁRIA TERÉZIA: a nem szavazók meg még többen:))

varand 2011.05.01. 19:58:28

HAJRÁ ANIKÓ!
Ne Ms Alkohol menjen vissza!:)

inmemancsi 2011.05.01. 19:59:45

@MÁRIA TERÉZIA: ez gusztustalan hozzászólás volt, évike nem az ápoltság netovábbja ez a képernyőről is lejön ennyi (és a bentlévők még nagy barátja is megnevezte)

nem tudom, ha neked szólna valaki (mondjuk akit a barátodnak tartasz) szólna, hogy büdös vagy lezuhanyoznál-e. a normális ember nem várná meg, hogy szóljanak.

Spéter46 2011.05.01. 20:00:02

@Kivétel: Ezt majd 'pocokpocok"-nak magyarázd el. Szerinte az a jó, ha nem nagyon mosakszunk!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:00:16

Ááááh....

Én is indítok egy szavazást.

Éva büdös?
a. Hö?
b. aztabüdösku...!
c. leszarom
d. 0 egész 75 század

Kivétel 2011.05.01. 20:00:20

@MÁRIA TERÉZIA: lehet direkt nem érteni, amit írtam, persze, de a dolgon nem változtat: Éva mocskos, a szó normál és átvitt értelmében is... én ilyennek látom, úgyhogy ez a véleményem. Ezzel nem tudsz vitatkozni, mert az enyém, max neked, lehet, hogy más

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:01:28

jáj, nézett Éva tükörbe, mikor felvette ezt a ruhát?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:01:59

@MÁRIA TERÉZIA: Szoktál agyvérzést kapni tévéműsoroktól?

(híradó és politikai műsorok nem választhatók)

inmemancsi 2011.05.01. 20:03:01

na ha ezzel a sárga ruhával (már ahogy kinéz rajta) visszamegy tuti bunda:))

Emanuelle 2011.05.01. 20:03:21

Hűdeszarul néz ki Éva. Most még sminkkel is 40 éves. Anikó viszont csinos.

Emanuelle 2011.05.01. 20:04:23

@nyuszómuszó: Biztos Alek választotta. Remek izléssel.

inmemancsi 2011.05.01. 20:05:00

@Emanuelle: hagyjátok már a 40 éveseket (én még nem vagyok 40, de ha annyi lennék is sokkal jobban néznék ki) egyszerűen ronda és kész:))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:05:08

Egyszer bírná ki, hogy nem pofázik bele más beszédébe

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:05:10

@inmemancsi: :D

És Ani miért nem kapta meg azt pávatollas ruhát, irgumburgum?!

Emanuelle 2011.05.01. 20:05:27

Jól láttam, hogy nem láttam Prolivért a stúdióban? Legalábbis eddig. Sem Szandát.
Bécit viszont láttam.

frea 2011.05.01. 20:05:36

@penelope garcia: Szia!Szétáztam, lerogytam, de látom, nem maradtam le semmiről. Látom, itt már beindult a nagyüzem!

varand 2011.05.01. 20:05:53

Éva: úrinők leszünk!
Balázs: Ez nagy kihívás lesz!

inmemancsi 2011.05.01. 20:06:06

@foxglove: pávatollas ruháról lemaradtam, lehet, hogy szerencsére?:))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:06:48

hát ez a bejátszás egyértelműen csak Anikót veszi rossz oldalról, Éva meg kis cukimuki benne

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:07:20

@inmemancsi: olyat szeretett volna, én már előre készültem:) Most csak a fülében van pávatollas fülbevaló (nekem is van olyan, csak kisebb)

Emanuelle 2011.05.01. 20:07:25

@inmemancsi: Semmi bajom a 40 évesekkel, én is voltam annyi:-)

Emanuelle 2011.05.01. 20:08:48

@nyuszómuszó: Csodálkozol? Elvégre az RTLKlub nem szokott befolyásolni..

Emanuelle 2011.05.01. 20:09:55

Ani indulhatna egy Pocahontas versenyen:-)

inmemancsi 2011.05.01. 20:10:33

@Emanuelle: na jó akkor ne bánts őket, éva ronda, és ízléstelen kortól függetlenül

Townsend 2011.05.01. 20:10:50

@velorexapáca: a pszichopata sorozatgyilkosoknak a halálsoron is vannak rajongói, még olyan is, aki hajlandó össze is házasodni egy szexuális ragadozóval.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:11:09

Éva mindig kimondja, ami a szívén van - mihelyt kettesben marad valaki mással

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:11:53

Évából mit plattyanni, fröcsögni szokott az "őszinteség".

inmemancsi 2011.05.01. 20:12:07

@foxglove: most látom a pávatollas fülbevalót:)) azért anikónak is elkéne egy kis stílustanácsadás, de szerencsére feltupizta a haját így nem látszik annyira

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:12:46

@Emanuelle:

azért remélem útban a párbaj felé rendesek lesznek Évával és kijavítják a sminkjét, mert most tényleg roncsinak néz ki.. szerencse, hogy sárga ruhában van, mint az angol királynő volt az unokája esküvőjén.. mert ez vidámabb, mint a fekete..

Spéter46 2011.05.01. 20:13:24

"Csalni, vagy nem csalni
Ez itt a kérdés"

Első esetben Éva, második esetben Anikó a győztes!

Emanuelle 2011.05.01. 20:13:35

@inmemancsi: Tudod mi a baj? Évának nincsenek rossz adottságai, de az életmódja, a sok cigi és pia valamint a pukkancs természete lenyomatot hagyott a testén. Nyilván majd a hivatásos stylistok kezelésbe veszik és nemsoká egy sokkal dögösebb Évát fogunk látni, de helyrehozni, azt amit saját maga ellen elkövetett már nem lehet.

Spéter46 2011.05.01. 20:14:54

Gigi üvöltve buzdította Anikót.

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:15:11

@inmemancsi: ehhez a ruhához abszolút nem illik, az biztos
Mindenesetre ezerszer jobban néz ki, mint Éva, neki a haja, a sminkje, a ruhája is borzalmas, és mindhárom egyszerre.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:16:29

ez az kivonulás előtti kisfilm nagyon lehúzta Anikót.

Éva meg a negyvenezres, éééértitek, negyvenezres ruháját felhúzta az izzadt, büdös testére. Gratulálok

velorexapáca 2011.05.01. 20:17:45

@pushpang:

nemakarta ő felvenni, - hiszen, kihízta..
ő meg a szag..

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:18:14

Az a durva, hogy még a negyedik párbajra is tudnak majd még mit összevágni Éváról.

varand 2011.05.01. 20:18:27

HAJRÁ ANIKÓ!
Éva nem nyerhet!

inmemancsi 2011.05.01. 20:19:02

@Emanuelle: én értek hozzá:)) már elmondtam többször, éva nem szép (feneke, melle kifejezetten csúnya, lábai sem igazán, dereka nincs, arca sminkelhető, de nem nagy szám, haja kifejezetten ápolatlan, száraz) viszont valamennyire arányos odafigyeléssel, ápoltsággal, stílussal - és belső változással - csinos esetleg lehetne, de sose lesz az, olyan aki ordítva ront a stylistra, ha az esetleg jót akar neki

Emanuelle 2011.05.01. 20:19:18

@nyuszómuszó: Egyetértek. És bárki láthatta, hogy Ani nem aludta át a hónapokat, ahogy Éva állította, hanem végig jelen volt és mindenből kivette a részét, a versenyekben is nagyon jó volt.

inmemancsi 2011.05.01. 20:20:09

@foxglove: persze, erről nincs is vita:) akinek van szeme látja, pld. őszintén mosolyogni is tud, ami évának akkor sem menne, ha fizetnének érte - éva nem nőnemű semmilyen értelemben

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:20:13

@Emanuelle: na jó, de te 40 évesen voltál 40 éves, nem 28 évesen. :D

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:20:32

@Emanuelle: igen, egy szép, aranyos, életvidám, nyüzsgő lányt láthattunk, nem egy fetrengő, üvöltöző lepusztult nőt

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:20:34

Ugyanaz az ember ordítja teli tüdőből, hogy "ÉÉÉÉÉÉVAAAAA", mint aki azt, hogy "OLIVVVVÉÉÉRÖÖÖ". Megjegyeztem a hangját, nem volt nehéz.

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:20:58

Ez a fodros ruha végül is pont jó lesz a forgáshoz

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:21:19

@Emanuelle: csakhát a kettejük kapcsolatát bemutató kisfilm meg hipredurván Anikóellenes és Évaajnározó volt

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:21:31

ja a tippelés:
én is ANikót várom vissza, de nagyon esélyes, hogy Éva fog sajnos.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:21:43

Hú, mekkora nyalás megy itt. Pár napja még magasról leszarta, hogy mit fejlődött a gyerök.

Emanuelle 2011.05.01. 20:21:51

Remélem rendesen felmosták a padlót, mert ez a sárga ruha csúnyán koszos lesz ha és amikor Éva fetrengeni kezd.

Bakker hányok Évától, miket nem mond már Jerzsynek, akit végig sértegetett, bántott, becsmérelt.. UNDORÍTÓ!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:22:16

Na, aLek mindjárt lesmárolja, ha van esze, Éva meg hagyni fogja

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:22:19

Hát ilyen "barát" mint Alekosz, tényleg nem terem mindenütt.

Emanuelle 2011.05.01. 20:22:29

Jaj, készenlétbe a defibrillátort Évának.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:22:58

évának ez a műsírása bakker. Egy kicsorbult dugóhúzóval tudnék benne kárt tenni ilyenkor.

innovation 2011.05.01. 20:23:07

Éva úgy is kap vmi műsort meg mittomén. Anikónak kell az a nyeremény. :)
Sajnos úgy is az RTL dönt. :(

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:23:07

@Emanuelle: azhát, de eddig is pont ezt láttuk tőle, ilyen ami a szívén, az a száján ítpus ;P

Emanuelle 2011.05.01. 20:23:33

@pushpang: Neeem, én 40 évesen nem voltam több 35-nél:-)

Spéter46 2011.05.01. 20:24:05

Olivér mocskos bandája üvölt Évának.

inmemancsi 2011.05.01. 20:24:38

és a mozgása, undorító az egész

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:25:07

nemár basszus, miért ő kapja a jó számokat:(

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:25:16

az vajon jelent valamit, hogy Évánál vannak szöveges részek, Aninál meg egyáltalán nem volt?

inmemancsi 2011.05.01. 20:25:26

alekoszkának már túl sokan akarnak kampányolni..., megtépik egymást majd a koncért:))

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:25:53

@Emanuelle:

miért undorító? az ember nem fekete fehér, sokfélét érezhet a másikról, ha nem lenne megbocsájtás, meg nem érzékelnénk a másik ezer színét, akkor az emberiség nem tudna túlélni..

Emanuelle 2011.05.01. 20:26:02

@innovation: Valami nyugdíjasműsort tudok elképzelni, máskülönben fennáll a veszély, hogy ha egy jobb csaj a vendég akkor Éva rohamot kap.

innovation 2011.05.01. 20:26:12

Best of Anikó - Best of Éva 1:0

Spéter46 2011.05.01. 20:26:26

Majdnem bejött az esés!

innovation 2011.05.01. 20:27:24

@Emanuelle: Igazából leszarom, mert ezeket a műsorokat úgy sem nézem, és Éva nyugodtan kaphat rohamot is. :)
Én egyébként kormányszóvivőként tudnám elképzelni! :D

inmemancsi 2011.05.01. 20:27:56

mert az az igazság, két semmi ember ellen jutott vissza, aztán meg visszarugdosták.

Emanuelle 2011.05.01. 20:28:09

@MÁRIA TERÉZIA: Te nézted a VV-t úgy folyamatában? Éva ezt kb 10-szer eljátszotta már Jerzsivel, a dicséret után persze mindig jött a másvalakivel négyszemközti pocskondiázás. Mert ő őszinte ugyebár.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:28:10

vajon, ha Alek kiesett volna két hete, akkor minet volna utána, hogy teljes legyen a kör?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:29:09

@Townsend: Ezerszer jobb videót vágtak Évának, meg a műsorvezetők sem rejtegették eddig preferenciájukat.

inmemancsi 2011.05.01. 20:29:59

@Gee Halen: ezt csinálták a múltkori párbaján is

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:30:17

@Emanuelle:

szerintem Éva alapjáraton vonzódik Jerzyhez, bár biztos vagyok benne, hogy semmiképpen nem szexelt volna a házban, mert tudja, hogy az a maradék életében ráolvasták volna..

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:30:19

@Gee Halen: hát, csak talán lassan az embereknek elegük lesz a túlzott hipeolástól

innovation 2011.05.01. 20:31:44

@inmemancsi: Azért remélem, hogy most nem lesz pofájuk megjátszani újra. Anit akarjuk vissza és kész. Évából már elég volt. :/

inmemancsi 2011.05.01. 20:31:52

@Gee Halen: reméljük most nem lesz meg, ez a sárgafonyadtszörnyetegálvigyorralkedvesnézők nem mehet már vissza:)))

Ancilla 2011.05.01. 20:32:07

Olivért nem látom.

répakörte 2011.05.01. 20:32:50

Van olyan, akinek szimpatikus az Éva-drukkerek folyamatos ordítása?
Engem már irtózatosan idegesített már a Gigis párbajon is. Miért nem állítja le őket a retekklub?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:33:58

@Spéter46:

Szívesen, legyél áldott te is fiam!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:34:54

@Spéter46:

érdekes, én hallom az Anikó pártiakat is üvölteni, ez a dolguk, még vezénylő is van a teremben, csak mi őt nem látjuk..

nagyon gromek 2011.05.01. 20:35:25

Szandika van? Én nem láttam őt sem.

penelope garcia 2011.05.01. 20:35:28

Ez az, nyomassátok a beszámolót, nekünk, tévétleneknek, gyerekek.
Még mindig 50-50-nek hazudják az állást?
Éva most is fröcsögve üvöltözik?
Anikó mit csinál? hogyan viselkedik?

Ancilla 2011.05.01. 20:35:34

@répakörte: Erre Peti_Cs azt mondaná, hogy a nyugati kultúrában ez az ordítozás normális, csak mi vagyunk lemaradva.

Egyébként undorító és bunkó!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:35:54

@varand:

Olivér előre kiírta a facebook oldalára, hogy valószínűleg nem lesz ott ma este, mert későig dolgozik, de lehet, hogy a végére talán odaér...

syfyboy 2011.05.01. 20:36:03

Na legyen Évának is egy kis szurkolás: HAJRÁ ÉVA!!! :D

penelope garcia 2011.05.01. 20:36:19

@varand:

Na, legalább ennyivel is könnyebb a légkör.

Spéter46 2011.05.01. 20:36:23

@répakörte: Mert ez kell ahhoz, hogy Évát kihozhassák győztesnek!

Emanuelle 2011.05.01. 20:36:27

@varand: De az üvöltözős spanja ott van sajnos.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:36:41

@Ancilla: remélem kitiltották a stúdióból a szimpatikus baráti körével együtt.

Vagy most teszteli Alekosz leendőbeli aráit.
Láttátok a promót? Hogy a rákba' van az, hogy 10-én kezdődik a műsor, nagyjából a szereplők is meg vannak és Alekosz állítólag nem is tud az egészről, nem hogy rábólintott volna.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:37:28

@nagyon gromek:

Szandika azt mondta, nem akar ott lenni a párbajon, de ha mégis ott lesz, akkor meghúzza magát egy sarokban és nem mond se át, se bét...

_most_ 2011.05.01. 20:37:29

Eddig Éva sokkal jobban szerepel, mint Anikó, de ez várható volt. Hajrá Éva!

Ancilla 2011.05.01. 20:37:33

@penelope garcia: Most éppen szünet van.
Anikó aranyosan viselkedik. Nagyon örült, amikor meglátta a szurkolóit: Ginát, Zsófit, Gigit, Bécit.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:37:44

@nagyon gromek: szandika azt mondta, nem fog elmenni. Nem akar senkinek se drukkolni ott.

penelope garcia 2011.05.01. 20:37:47

@MÁRIA TERÉZIA:

Tehát ő már TUDJA, hogy Éva fog kiesni, és nem akar ott lenni a blamánál.

Tompó 2011.05.01. 20:37:56

Hajrá Évaaaaaaaaa:))

Emanuelle 2011.05.01. 20:38:08

@penelope garcia: 49-51 volt. Egyelőre még nem estek egymásnak. Anikó még meg van illetődve Éva meg szerintem sokkot kapott, hogy nem látja Olivért. És a pasiját sem láttam.

Spéter46 2011.05.01. 20:38:19

@MÁRIA TERÉZIA: Köszönöm, és remélem nincs harag!
Viccnek szántam. Nem jött be?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:38:27

@penelope garcia:

mind a ketten úrinőként viselkednek, és egymást dicsérik és mentegetik..

Kivétel 2011.05.01. 20:38:53

nem is bírom nézni, inkább a Vasember:) úgyhogy közvetítsetek!

_most_ 2011.05.01. 20:38:55

@Ancilla: Haha ilyen szurkolókkal azt hiszem meg is pecsételődött a sorsa.

Ancilla 2011.05.01. 20:38:58

@MÁRIA TERÉZIA: Na, ezt nehezen tudom elképzelni Szandikáról. Mármint, hogy nem mond sem át, sem bét.

répakörte 2011.05.01. 20:39:01

@Ancilla: Szerintem is. Idegesített már a múltkor is, hogy annyival nem tisztelik meg az ellenfelet, hogy hagyják végigmondani a mondókáját...

@Spéter46: Na, hát ha ez kell... Monjuk, aki Éva-fan, annak valószínűleg ez az üvöltözés is bejön.

inmemancsi 2011.05.01. 20:39:04

@penelope garcia: 51-49 volt legutóbb, ha jól láttam, éva próbál kedvesnek látszani,de már kezdi a lebeszélek mindenkit, anikó túl visszafogott, csendes

lac64 2011.05.01. 20:39:05

@penelope garcia: 51-49 arckép nélkül. Anikó megszeppent, viszonylag normálisak, bár Éva minden mondatában van egy mérgezett tüske.

penelope garcia 2011.05.01. 20:39:20

@pushpang:

Remek. Akkor ő is tudja, hogy Évának meszeltek.

Emanuelle 2011.05.01. 20:39:33

@pushpang: Na vajon hogy lehet?
Amilyen luvnyákat láttam a reklámban, pláne az utolsó csajt, Alek most tényleg bebizonyíthatja, hogy nem csak hangember, hanem tényleg szexkiborg.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:39:38

@penelope garcia:

Szerintem inkább Anikó miatt nincs ott Olivér, egyébként többször is azt nyilatkozta, hogy kétesélyes a párbaj..

innovation 2011.05.01. 20:40:02

@Emanuelle: az a gyökér ott ül az első sorban. Fehér ingben van és megint azt az unott pofát vágja. :S

Emanuelle 2011.05.01. 20:40:36

@MÁRIA TERÉZIA: Biztos megint megműtötték a száját és most félti.

mr sistereg 2011.05.01. 20:40:41

cuki mind a kettő. sajnálom a vesztest, bármelyik lesz az.

innovation 2011.05.01. 20:40:43

@foxglove: A Viasaton a Vészhelyzet van. Az is jó. :)

Spéter46 2011.05.01. 20:40:45

Én sem láttam Ádámkát.

B.Andita 2011.05.01. 20:41:03

Nem baj, ha én Anikót nem szeretem?

Ancilla 2011.05.01. 20:41:06

@Emanuelle: Én láttam Éva pasiját. Közvetlenül az Alekosztól való búcsúzás után. Rezzenéstelen arccal ült. Nem ovációzott, nem tapsolt, pedig a háttérből üvöltötték Anikó nevét. Vagy rosszul láttam??

Tompó 2011.05.01. 20:41:28

@Emanuelle: Ott van a fickója! Hajrá Évaaaaaaaaaa! Bár szerintem Anikó megy vissza:((

penelope garcia 2011.05.01. 20:41:40

@Emanuelle:

Hoppppppáááá! Nincs ott Ádám, a mazochista? Pedig valakinek haza kell majd kísérni a szegény vesztest. Vagy úgyis idegszaniba viszik onnan először?

penelope garcia 2011.05.01. 20:42:32

@B.Andita:

Nem baj. Mi sem szeretjük Anikót.
Évát viszont rühelljük.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:42:50

anikó tökre meg van szeppenve. Remélem bírja erővel majd Éva mocskos szájával és stílusával szemben.

Emanuelle 2011.05.01. 20:43:04

A stúdióban senki...na persze..elvégre a sötét középkorban vagyunk, a mobilt még fel sem találták.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:43:05

"Megfékezhetetlen a tömeg!"

Abban a szent pillanatban el is hallgattak.

Csak én hallottam úgy, hogy Lilu azt mondta "Anikó, beszoptad...?" :D

Persze Pityu, Béci sem tudta múltkor.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.01. 20:43:29

@Ancilla: Az ausztrál X-Factorban is hasonlóképp nyulvánultak meg a szurkolótáborok!

innovation 2011.05.01. 20:43:39

@pushpang: Nincs megszeppenve. Kb. ezt hozta az egész játék alatt.

Na, a boglyas vezet most. Akkor most tényleg húzzon bele Ani...

inmemancsi 2011.05.01. 20:44:00

ez az ocsadék éva már nem mehet vissza mégegyszer, csak az a baj, hogy a retkesek döntenek, mikor mutatnak mit és mikor zárják le a szavazást

Tompó 2011.05.01. 20:44:06

Na most akkor megmutatták azért, hogy Anikó megfordíthassa az állást:((

Ancilla 2011.05.01. 20:44:18

Éva úgy néz ki, mintha az Anikó anyja lenne.

penelope garcia 2011.05.01. 20:44:47

@Spéter46:

Remek!
Akkor megfordítják majd, mire vége. Mindig így szokták. :)

Ancilla 2011.05.01. 20:44:59

@Peter_Cs: És ez miért jó? Sem nézni, sem hallgatni nem kellemes.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:45:00

@Ancilla: zavart fapofával ült ott, lagymatagon ütögette össze a kezét. Szerintem kruvára kínosan érezte magát, pláne, hogy ezt az Éva-Alekosz szerelmi vallomások után mutatták.

Basszus, éva vezet.

Tompó 2011.05.01. 20:46:02

@innovation: Én nem:)) Tkp mindegy, mert a végső nyertes az az undorító, csúszómászó Erzsébet lesz!!!!

inmemancsi 2011.05.01. 20:46:15

na éva hozzáállását a feladatokhoz is megmutathatnák

Kivétel 2011.05.01. 20:47:04

@Tompó: remélem, most is megfordul

innovation 2011.05.01. 20:47:31

@Tompó: Matekoztunk mi is, de reméljük, hogy nem. :)

Ez nem volt fair. MErt azt nem mutatták, hogy a feladatokat, szabályokat Éva hányszor szegte meg. :/

penelope garcia 2011.05.01. 20:48:06

@Tompó:

Úgy érted, hogy Jerzsi, az a jóképű, szimpatikus fiatalember? :P

nagyon gromek 2011.05.01. 20:48:14

most majd belehúznak az Anikó szavazók.
eddig mindig megfordult...

innovation 2011.05.01. 20:48:20

És mindig magyarázkodik, a jó k**** grrrrr.... Megütöm, megütöm, megütöm! :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:48:27

Na, ki volt az, aki itt az egyetemmel és az intelligenciával példálózott? Most is mondhatna valamit!

Tompó 2011.05.01. 20:48:35

@innovation: Jól tette, hogy megszegte:))

Spéter46 2011.05.01. 20:48:59

Én ezt már nem bírom nézni! Felgyújtom a Boglyát!

innovation 2011.05.01. 20:49:24

@Tompó: A'sszem párbajozzanak csak a lányok.... :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:49:27

@penelope garcia: fenét, Enikő azt mondta neki, hogy levágja a pöcsét, ha elmegy XD

Tompó 2011.05.01. 20:49:34

@penelope garcia: Nem-nem!! Erzsi az a kis undorító, csúszómászó:)))

B.B/alias B.B · http://libero.blog.hu/ 2011.05.01. 20:49:36

Anikó azért fog kiesni, mert az ő szavazótábora -Gigihez és Bécihez hasonlóan- azokból a romákból áll, akiknek csak holnaptól kezdik el osztogatni a segílykét. És ma még nincs egység a feltöltős kártyájukon.

répakörte 2011.05.01. 20:49:46

Milyen egyetemre járt az a szerencsétlen? A közelébe sem megyek annak... :)

Kivétel 2011.05.01. 20:49:49

@innovation: jó hogy nem nézem, már azon is felidegelem magam, hogy itt olvasom a történteket:)

penelope garcia 2011.05.01. 20:50:12

@Gee Halen:

Miért? Van abban a stúdióban bárki, mondjuk a hangmérnökön kívül, akinek van egyetemi végzettsége?

innovation 2011.05.01. 20:50:27

Éva hazudik. NA! Most befejezte az egyetemet vagy félbehagyta, mint Ani. Hát most... Komolyan mondom.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:50:28

Az mekkorát ütne, ha feltenné Balázs Évnak a tuti kérdést?

"Mondd, te miért vagy ilyen dagadt?"

Vagy nem jól idéztem?

Tompó 2011.05.01. 20:50:54

Savazzuk Évát rész következik:((

inmemancsi 2011.05.01. 20:50:56

minden finoman szólva nem tökéletes lábúnak tanács (márha nőnemű, vagy ha annak tartja magát, mint éva), hogy húzzon fel egy harisnyát a lábára (az sem árt, ha alakformáló), főleg ha műsorban szerepel és bevilágítják

innovation 2011.05.01. 20:51:23

@Kivétel: Ne is mondd, megértem. :)) Minden vitánál Éva fordulata: "Komolyan mondom, elegem van". Akkor mi mit mondjunk????? :D

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:52:44

@innovation:

egyértelmű, félbehagyta az egyetemet, ezt nem először mondta,oda kellene figyelni, hogy mit mond, és akkor nem volna zűr...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:53:07

Ez az Olivéres pirospontos vita a legjellemzőb.

1. "Mindenki azt mondta..."
2. "Mindenki úgy gondolja..."
3. "Senki nem mondta, de én úgy gondolom..."

Tompó 2011.05.01. 20:53:09

Következő Állásnál 60-40 lesz Anikónak

penelope garcia 2011.05.01. 20:53:18

@Tompó:

Á, Éva nagylány. Nem szorul ránk. Önsavazó.

lac64 2011.05.01. 20:53:53

@Tompó: Ez nem volt savazás. Amit Anival csináltak, miközben még bent volt, na az savazás volt.

inmemancsi 2011.05.01. 20:53:57

a nekedvalóban vagy mi a címe szereplő hülyék ülnek a közönség sorában

innovation 2011.05.01. 20:53:58

@MÁRIA TERÉZIA: én már nem tudom követni, hogy mikor mit mond. De ha most is figyelted, akkor azt mondta, hogy ő egyetemet végzett, Anikó meg csak elkezdte a főiskolát.

penelope garcia 2011.05.01. 20:54:23

@MÁRIA TERÉZIA:

Milyen egyetemmel próbálkozott?

Spéter46 2011.05.01. 20:54:42

Mocsok a játékvezetés is!!!

répakörte 2011.05.01. 20:54:58

@MÁRIA TERÉZIA: Milyen egyetem? Milyen szak?

Bár igaz, manapság már bárkit bárhova felvesznek, sajnos.

Ancilla 2011.05.01. 20:55:07

Miért csak Éváról van szó már egy fél órája?

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:55:16

@Tompó: hát, sajnossajnos mernék rá fogadni, hogy nem

inmemancsi 2011.05.01. 20:55:21

@Tompó: úgy legyen:)
@MÁRIA TERÉZIA: fogalmazni sem tud szerencsétlen, úgyhogy ...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:55:22

@Gee Halen: á, Balázs egy egész napig bírná Évával, sose tenne ilyet. :D

Tompó 2011.05.01. 20:55:44

Egyébként mikor lesz vége, mert holnap korán kell kelnem

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:55:50

@Spéter46:

érdekes, ki hogy reagál, én bírom Évát, jobban együtt tudnék lakni vele, mert átlátható, Anikó nekem homály, ha viszont odaszúr, az szerintem fájdalmas, amikor az Éva szúr oda, azt le lehet rázni..

foxglove (törölt) 2011.05.01. 20:55:53

Szegény Ani, csak ül ott, mint egy nyuszi, a vénasszony ki fogja fúrni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:56:31

na, éva megint jól teleordítja a műsoridőt.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 20:56:33

Mé' nem óbégatta be a Zéva a tömegnek, hogy HAMMONGYAMMÁEEEE!!?

Ancilla 2011.05.01. 20:56:45

@innovation: Nem azt mondta, hogy elvégezte: félbeszakította az egyetemet.

Nagyon bunkó az Éva szurkolótábora. Beleordítanak az Anikó válaszába.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:57:14

@B.B/alias B.B:

Szerintem szemétség ez a rasszizmus itt az oldalon, remélem Hajni törölni fogja!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 20:57:56

@MÁRIA TERÉZIA: ja, két nagy kiszámítható pofonnal, minden egyes ordítozása vagy kirohanása után. Előbb-utóbb átalakulna. Minden értelemben.

répakörte 2011.05.01. 20:58:13

Évának muszáj mindig mindenre mindenkor reagálnia?
IDEGESÍTŐ!!!!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 20:58:57

BAAAAAZ+, milyen elegáns vágással kihagyták az Olivéres sztorit

innovation 2011.05.01. 20:59:01

@MÁRIA TERÉZIA: Ez tényleg emberfüggő. Ani reakcióit szerintem jobban lehet kezelni, mint Éváét. Éva többször úgy viselkedik, ahogy a helyzet megkívánja és attól teszi függővé, hogy kivel beszél. Aztán magyarázkodásnál mindig azt mondja, hogy ő nem úgy gondolja, stb... Ettől kiborulok. Inkább szúrjon, és legyen igaza, aztán egy szeretkezés után megbeszéljük, de ez az állandó stressz, amit Éva generál nem hiányzik.

inmemancsi 2011.05.01. 21:00:03

@MÁRIA TERÉZIA: neked tényleg kellene egy ilyen típusú ember, sok szerencsét hozzá..

innovation 2011.05.01. 21:00:07

@MÁRIA TERÉZIA: Ez tényleg emberfüggő. Ani reakcióit szerintem jobban lehet kezelni, mint Éváét. Éva többször úgy viselkedik, ahogy a helyzet megkívánja és attól teszi függővé, hogy kivel beszél. Aztán magyarázkodásnál mindig azt mondja, hogy ő nem úgy gondolja, stb... Ettől kiborulok. Inkább szúrjon, és legyen igaza, aztán egy szeretkezés után megbeszéljük, de ez az állandó stressz, amit Éva generál nem hiányzik.

répakörte 2011.05.01. 21:00:50

@innovation: Egyetértek! Ráadásul mindig az övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Egyszerűen nem tudja befogni.
Anikóról van szó, de "Éva szólni akar" (by Balázska)

innovation 2011.05.01. 21:01:58

@Ancilla: szerintem nem ezt mondta, de majd holnap max letöltöm és újra megnézem. :)
Megjegyzem nem lényeg, mert diplomások között is van sík hülye és van parasztok között is jó szakember és csupaszív ember.

Kivétel 2011.05.01. 21:01:58

@Ancilla: a műsorvezetőknek nem az volna a dolguk, hogy "vezessék" a műsort, és ilyenkor a tisztesség jegyében szóljanak a nézőkre!?

penelope garcia 2011.05.01. 21:02:24

@lac64:

A szakot is tudod? És hány szemesztert bírt?

Csak azért érdekel, mert a kutatások szerint egy átlagos egyetemi végzettséghez kell legalább 110 IQ pont. Aki ez alatt van, annak nem jósolnak diplomát. (Nem lehetetlen persze, csak nagyságrendekkel többet kell izzadnia egy gyengébb képességűnek.)
Azt pedig tudjuk, hogy a bentiek egyike sem ütötte meg ezt a minimumot.

inmemancsi 2011.05.01. 21:02:34

@pushpang: és micsoda karja van, mint egy disznónak, mindig mondom, hogy pofánvágnám, dehát lehet testi fölényben van, úgyhogy kell a láncos táska:))

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:02:35

Giginél azt mondták, az volt a baj, hogy undorítóan viselkedett a párbajon. Anikónál szelídebb senki nem lehet, és mégis Éva vezet...

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:02:40

@innovation:

Nézd, Anikó sokkal többre fogja vinni az életben, mert okosabb, tehetségesebb minden vonatkozásban Évánál, Évának meg csak ez a villa van még, amibe még belekapaszkodhat, szóval menjen vissza Éva még erre a hétre, megnyerni úgyis az Alekosz fogja..

lac64 2011.05.01. 21:03:06

Ez az Éva mekkora patkány. Minden mondatával odaszúr.

inmemancsi 2011.05.01. 21:03:27

kell azért a nézettség a reklámokhoz úgy látom

innovation 2011.05.01. 21:04:14

@MÁRIA TERÉZIA: Nem Alek fogja nyerni, mert kap műsort. Évának ott volt a Bár nevű reality a Viasaton és nem vitte semmire. De ahogyan tolja magát, az szörnyű. Ha viszont a boglyas megnyeri, akkor esetleg lehet azt mondani, hogy lám, ez a menő és ezzel lehet előbbre menni. Hát inkább Anikó.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:04:22

már megint az a tánc. Én kérek elnézést.

Tompó 2011.05.01. 21:04:45

Hú és végül elképesztő izgalmak után teljesen váratlanul Anikó nyer...az ilyen szavazás manipulálást már eljátszották, valami újat kellene kitalálni olyan kiszámítható

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:04:50

Á, vissza fogja küldeni a retek ezt az ordenáré libát

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:05:12

@pushpang:

nem, állítólag ott van, mert mondta Éva, hogy a családja és a szerelme is ott van..

répakörte 2011.05.01. 21:06:14

A retek most arra játszik, hogy megsajnáljuk Évát? Pffff.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:06:27

Egy reményem van, hogy a retek arra gondol, hogy ha most kieik a Bozont, abból durvábban profitálnak a dráma miatt, egyrészt Évát elviszik a diliházba, másrészt érdekes lehet Alek reakciója, ha ő kintmarad, amit most van utoljára lehetőség megnézni

Ancilla 2011.05.01. 21:06:42

@innovation: Egészen pontosan emlékszem, hogy ezt mondta, továbbá több helyen olvastam, hogy anyagi okok miatt hagyta abba.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:07:00

@MÁRIA TERÉZIA: Évának csak ez a villa van, mint kapaszkodó?! Nanemár.
Éva menjen el egy rehabra, tegye rendbe testileg, lelkileg magát, fejezze be az egyetemet és legyen tisztes szakmája, de ha büdös a tanulás, hát végezzen el egy kellemes OKJ-s manikűrös tanfolyamot, nyisson szalont Tótkomlóson és éljen boldogan. Miért akarja minden áron ránk szabadítani magát??

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 21:07:00

"Fordítottan működik, mint az emberek többsége?"

Hát ezt értelmezze valaki!

innovation 2011.05.01. 21:07:12

@Tompó: ha eddig eljátszották, akkor ragaszkodjanak a hagyományokhoz... :P

inmemancsi 2011.05.01. 21:07:28

@Tompó: éva visszarugdosására gondolsz:))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:07:49

hát, akkor most a világ megtanulta, hogy ÉVa nem hálálja meg, ha kiállnak érte

répakörte 2011.05.01. 21:08:15

Miért, miért, miért akar ez az Éva mindenre reagálni? Miért kell mindig az övé legyen az utolsó szóóóóóóó?????????? wááááááááá, lapát neki!

inmemancsi 2011.05.01. 21:08:30

@pushpang: hát mert ez a küldetése, hogy mindenkit kiidegeljen. soha életében nem lesz boldog szerencsétlen

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:08:54

@MÁRIA TERÉZIA: az elején láttam a faszit, de később már nem ült ott.

innovation 2011.05.01. 21:09:23

Jó lenne egy statisztikát nézni, mint a fociban a labdabirtoklás: hány perc szólt eddig Éváról és hány Aniról. :/

Kárörvendő????? Ez hülye! Hát Évánál rosszindulatúbb embert ritkán láttam!!!

Kyos 2011.05.01. 21:09:25

Évának is lehetne egy műsort adni, bemutathatná a kezeléseit az elmeosztályon.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:10:39

Ezt a borzasztó Anettet lője már le valakiiiiiii, kivel kefél ez, hogy mindig ott mutogatják

innovation 2011.05.01. 21:10:46

Na, nehogy már Milo ráziccenjen Anira! o.O

inmemancsi 2011.05.01. 21:11:02

ez a szerencsétlen szandika is egyre rondább

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:11:31

ki adta évára ezt a förtelmes, sárga ruhát. Mintha 3 tekercs kreppapír lenne köré tekerve.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:11:53

@Tompó:

én is attól tartok, Anikót küldik vissza..

innovation 2011.05.01. 21:12:37

Na, ne máááááár! Miért Éva? Miért?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:13:33

francot, Éva megy vissza. Alekoszt még szórakoztatni kell egy darabig.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:13:34

@pushpang: nevezzük nevén a gyereket, legyen wcpapír! ;)

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:14:48

@inmemancsi: Anikó egyszer sem vezetett, Éva fog visszamenni:(

Ooodri 2011.05.01. 21:14:52

Pedig aaaaannyira megnézném azt a széna fejét, amikor elveszíti a párbajt....

ne most 2011.05.01. 21:14:52

Mi lesz itt? Ki nyert?

Spéter46 2011.05.01. 21:14:58

Most tegyünk Anikóra!

inmemancsi 2011.05.01. 21:15:06

@pushpang: van ízlésficama a csajnak az már kiderült, azon csodálkozom, hogy nem a troggyos rövid kertésznadrágot vette fel husáng lábaihoz csíkos pólóval

inmemancsi 2011.05.01. 21:15:56

@foxglove: anikó menjen vissza, azért mert az éva állásnál mutatják meg, meg őt akarják visszanyomni továbbra is maradok a véleményemnél

Atok 2011.05.01. 21:16:40

Alekosznak jobb lenne ha az Aniko menne vissza.

Ancilla 2011.05.01. 21:16:42

Most nem lesz kortesbeszéd? És az, hogy ki kit vár vissza?

Trevlovics 2011.05.01. 21:16:58

éva legyőzhetetlennek tűnik egyelőre.
nem teljesen fair, hogy anikónál megpiszkálják a "kapcsolatrombolást", ami az ő negatív "eposzi" jelzője, éváét viszont (az alkoholt) nem. :)

B.B/alias B.B · http://libero.blog.hu/ 2011.05.01. 21:17:34

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 20:57:14

Rasszizmus? Ne viccelj már. Ha az én kommentem rasszista, akkor a tiéd mélységesen diszkriminatív és homofób. Nézd csak, mit írtál nemrégiben:

"Jerzynek ráadásul ott vannak tartalékban a "láthatatlan" melegek, ők csak szavazni fognak, de nem lehet felmérni mennyien vannak, mert nem azonosítják be amúgy magukat, többségük rejtőzködik. Viszont szerintem ők a legnagyobb potenciális szavazótábor. A társadalom 10-a meleg, de ennek csak egy töredéke vallja be és vállalja fel. "

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:17:46

Az én esti imám az, hogy kerüljön meg a cicám, aki ma elveszett, és akkor felőlem Éva is nyerhet.

Ooodri 2011.05.01. 21:18:16

@Trevlovics: én is így látom....pedig lenne jópár mámoros snitt, amit be lehetne vágni róla.... :)

ne most 2011.05.01. 21:18:29

Éva vagy Anikó nyerte meg a VV4-et?

Ancilla 2011.05.01. 21:18:29

@Trevlovics: Miért érdeke az RTL-nek, hogy Éva menjen vissza? Ez az egy hét már nem sokat számít.

Atok 2011.05.01. 21:18:31

@Trevlovics: Lehet rosszul gondolom, de szerintem aki szavaz annak tokmind1, h milyen kisfilmet mutatnak a kedvencerol, vagy aki ellen szavaz.

répakörte 2011.05.01. 21:19:16

@foxglove: :( Drukkolok, hogy megkerüljön!

bigél 2011.05.01. 21:19:30

na vazze, ilyen nincs, sms-t küldtem. totál bolond vagyok, megfogadtam, hogy nem nézem, de mégis ottragadtam, aztán jól felidegeltem magam.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:19:33

@inmemancsi: Bécinél is a Jerzsi vezetéseket mutatták és úgy maradt; azrt volt az nekem nagyon bundaszagú, mert az oké, hogy az alekfanok küldtek smseket, de Bécinek saját fanjai is voltak, jobban be kellett volna gőzöljenek, semhogy tartani lehessen a szintet

de úgy legyen, menjen vissza az Ani

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:20:45

@Kivétel: @répakörte: köszönöm...sajnos nagyon rossz dologtól tartok, azon parázok, hogy mérget evett valamelyik szomszédunknál

frea 2011.05.01. 21:20:52

@Ancilla: Olivér mondta egyszer, hogy Alekkínyó azt akarja. Ezekkel a szavakkal. Már pedig ez ellen apelláta nincs!

Hódos Hajnalka 2011.05.01. 21:20:55

Még egy Corvinusos meg egyetemistás komment, és felkötöm magam a gázcsőre, de előtte lezárom a kommentelést.

Böbe:) 2011.05.01. 21:21:02

szerencsétlen nyomi Balázs,úgy néz ki,mint a Frédi és Béniből a Frédi:D

Tompó 2011.05.01. 21:21:04

Na most mindenki tippeljen: Anikó

bigél 2011.05.01. 21:22:05

@Hódos Hajnalka:
"de előtte lezárom a kommentelést"

aszittem a gázcsapot

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:22:09

@Tompó: Évára tippelek és Anikót szeretném, remélem, vesztek!

inmemancsi 2011.05.01. 21:22:09

@Hódos Hajnalka: bocsi, de előtte írd meg a spárgás receptet légyszí:))

Townsend 2011.05.01. 21:23:13

@foxglove: Este érdemes megpróbálni keresni, hívni, amikor már viszonylag csend van. Jobban meghallani, ha válaszol. Ő is bátrabban jelez. A macskáknak nagyon jó hallása van, jobb, mint a kutyáknak. Ivartalanítva van?

inmemancsi 2011.05.01. 21:23:19

eddig nem volt elég véres a párbaj úgy látszik

Emanuelle 2011.05.01. 21:23:44

Basszus, visszamegy a kazalfejű:-(

inmemancsi 2011.05.01. 21:24:06

érdekes pont ötven ötven százalék...

Ancilla 2011.05.01. 21:24:15

Mekkora csalás! Így húzzák ki az utolsó sms-eket.

genevieve 2011.05.01. 21:24:15

ez az rtl mégis csak nagyon tudja mit csinál......

aztakurvaéletbe

Tompó 2011.05.01. 21:24:38

Ez már Anikóért megy!!!:(((((

penelope garcia 2011.05.01. 21:24:38

Én nem merek tippelni, mert nem vagyok jó ómen. :)
De azért
HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!

répakörte 2011.05.01. 21:24:48

@foxglove: Jajj :( Remélem, hogy csak elment pasizni/csajozni! Ne keseredj el, bízz a legjobb lehetőségben, hátha!
Sajnálom, hogy eltűnt! De meg kell kerülnie! Biztos megkerül szegény cicc! Tuti! Tuttttti!

ne most 2011.05.01. 21:24:48

Mindkettő kiesett?

Disys 2011.05.01. 21:25:19

nem lehet szavazni anikóra, deja vu

Böbe:) 2011.05.01. 21:25:19

még egy kis zsét próbálnak kihúzni a nézőkből:D
50-50 %???:D

bigél 2011.05.01. 21:25:30

@genevieve: azt bizony! k*rva retek, engem is kifordítottak magamból.

Tompó 2011.05.01. 21:25:51

@ne most: Hála az égnek már nem kell sokat várni, hogy az összes KIESSEN!!!!

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:25:55

@B.B/alias B.B:

éppen hogy a melegek mellett vagyok, mikor szeretném, ha a társadalom szembenézne a ténnyel, hogy 10%-ban vannak köztünk melegek, az egy nagyon nagy szám, az azt jelenti, hogy Magyarországon 1 millió meleg van. persze csak egy töredéke meri felvállalni, de a tény, tény marad, ez egy ilyen emberiség.

Nekem nem a melegekkel van a gondom, hanem a pornóval, akár meleg, akár heteró pornó. Jerzy ebbe valahogy belekeveredett. Sajnos lányokkal is előfordul. Nem a résztvevőket ítélem el, hanem azokat, akik megszervezik a pornót, akik hasznot húznak belőle, és akik használják a pornó alanyait.

frea 2011.05.01. 21:27:04

@foxglove: Biztos csak elcsavargott. Az enyém 2 éve 3 napig nem jött haza.Már feladtam, de szerencsére csak tekergett valahol. Biztos megjön idővel!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.01. 21:27:36

@Ancilla:

Sok retard meg nyomni fogja :) Nem mintha nem lenne előre lezsírozva hogy ki marad :) Éva nagyon kétségbeesett, érzi hogy kiesik :)

répakörte 2011.05.01. 21:28:16

Éva fel sem fogja, mit mond Anikó. Szövegértés: egy alá.

genevieve 2011.05.01. 21:28:31

na, éva csak nem hazudtolta meg magát:-)))

innovation 2011.05.01. 21:29:06

Remélem a pápa megkezdte az aggódást! :)

Ooodri 2011.05.01. 21:29:18

Éva vesztét érzi, lassan kellene neki egy feles

Atok 2011.05.01. 21:29:19

Szavazzanak, szavazaanaaakkk!!! :)

innovation 2011.05.01. 21:29:41

ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ ANIKÓ menjen vissza! :D

lac64 2011.05.01. 21:30:05

Éva mekkora féreg. Ráadásul nem is értette, hogy Anikó mit mondott.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:30:07

Á, csak sikerült, azt hiszem, beizzítani Balek szavazóit, hogy meglegyen Éva százaléka, akkor gyorsan lezárták, azt visszaküldik azt a retket

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 21:30:28

"most már lehet teljesen őszintén."

Balázs azt sugallja, hogy Éva esetleg nem volt az eddig? Felháborító!

Tompó 2011.05.01. 21:30:31

Remélem a rohammentősök ott vannak mert Évát újra kell éleszteni mert kikap

Atok 2011.05.01. 21:30:35

Evanak drukkoltam, de Aniko menjen vissza :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:30:37

@Nard:

nem lehet szavazni már 15 perce, azt mondja be a telefon, hogy átmeneti túlterheltség miatt nem tudják fogadni a hívásokat...

ez szerintem nagyon nagy gáz!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:31:01

egy pozitívuma lesz, ha É. megy vissza ,legalább tovább tudom fikázni. :)

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:31:12

@Townsend: @répakörte: @frea: Azért tartok ettől, mert volt egy társa, aki szintén eltűnt 3 napja. Két cica nem tűnik csak úgy egyszerre. De nagyon szeretném, hogy megkerüljön, csak 1 éves.

tizenot 2011.05.01. 21:31:57

@inmemancsi: Nos, az is lehet hogy az egyikre mar reg haromszor tobb sms jott, azt nem mondta senki hogy amit mutatnak az mindig az aktualis allapotot tukrozi.

Esetleg a aktualis feldolgozottsagi szintet jelezhet, de semmi nem akadalyozza meg oket, hogy a musor vege elott minusz tiz percig egyenlo szavu szavazatot dolgozzanak fel, aztan meg hirtelen feldolgozzak az osszeset...

Mindenesetre nekem mar az is fura hogy evara akar 1 db sms is jott, es ha visszamegy akkor nagyon csalodott leszek...

Tompó 2011.05.01. 21:32:15

And The Winner is: Anikó

Böbe:) 2011.05.01. 21:33:13

aztamindenit...megfordították a képet...

Emanuelle 2011.05.01. 21:33:14

Rohadjon meg az egész RTLKlub.
Ennyi hülye ember ugyanis nem lehet az országban.

Ancilla 2011.05.01. 21:33:23

Kicserélték a képeket! Azon az oldalon Anikó volt!

inmemancsi 2011.05.01. 21:33:25

ezt az ocsmányt tényleg..

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 21:33:33

Az utolsó pillanatban még a képeket is megcserélték, vagy mi?

Kivétel 2011.05.01. 21:33:33

Úristeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen
Hát ez borzasztó, na nézzétek még, nekem elég volt

Atok 2011.05.01. 21:33:40

... Jo volt ez az avatar csere :)

tizenot 2011.05.01. 21:33:42

@nyuszómuszó: Az lehetetlen.

Ha ez megtörténik akkor a föld is kocka alakú és lehet a fénysebességnél is gyorsabban haladni.

répakörte 2011.05.01. 21:34:04

@foxglove: Nem értek a cicákhoz, de nagyon remélem, hogy csak elkószáltak, és hazamegy mindkettő! Nagyon drukkolok! Ne keseredj el!

sogeking 2011.05.01. 21:34:07

mikor lesz a párbaj?

Tompó 2011.05.01. 21:34:32

UUUUUUUristen!! Brééééééééék Táncosnak Évááát!!!

tizenot 2011.05.01. 21:34:36

Írjátok már be mi történik, nincs tv-m :D

Emanuelle 2011.05.01. 21:34:37

@Gee Halen: Naná. Ennyit a pártatlan, független és tisztességes televíziózásról.

inmemancsi 2011.05.01. 21:34:38

@Gee Halen: ja, mi az nekik, a szavazatokról nem is szólva, meg a befolyásolásról

Ooodri 2011.05.01. 21:34:45

retkes alkoholista riherongy

foxglove (törölt) 2011.05.01. 21:34:56

Kedves kommentelők, további jó szórakozást, sajnos én se nem nézem, se nem olvasom tovább a VV-t, ez volt az utolsó csepp, köszönöm a társaságotokat, jók voltatok.

Atok 2011.05.01. 21:35:00

Az lenne a csucs, ha Eva nyerne az egeszet :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 21:35:01

Anikó utolsó pillanata, adjuk meg neki a tiszteletet.

Jászai Mari koszorúzta a saját sírját, nem?

inmemancsi 2011.05.01. 21:35:22

ez megint az, hogy 21 50-ig írták ki a műsort...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.01. 21:35:45

Pedig nem olyan ördöngősség csak az értéket cserélni :)

Townsend 2011.05.01. 21:35:51

@frea: Az én macskám 5 napra tűnt el kb egyéves korában. Csontsoványan, kiszáradva, sántán jött haza. 1 hét alatt rendbejött. Pedig 7 hónaposan ivartalaníttattuk, hogy ne csavarogjon el.

Disys 2011.05.01. 21:36:18

neeeeee megint ezt az uránbányász ruhadványt tolák vissza....

bigél 2011.05.01. 21:36:50

@foxglove: én is pont erre gondoltam, marad az éden hotel. mert ott bármi megtörténhet, még az is, hogy nem Éva kerül vissza.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.05.01. 21:37:03

@tizenot: na akkor hogy is volt az a kocka alakú föld?

Spéter46 2011.05.01. 21:37:07

Kedves Kommentelők!
Kedves Hajnalka!

Búcsúzom, további jó szórakozást mindenkinek!

frea 2011.05.01. 21:37:08

@Kivétel: Erre azért nem számítottam.

Kivétel 2011.05.01. 21:37:11

@Gee Halen: Ismét kiderült, hogy nincs igazság!! Bárki is pénzt adott Évára????? Borzasztóan idegesítő a tény, hogy ő és a hozzá hasonlók megint igazolva látják majd, hogy igen, ezt így kell... nem írom le, amit Éva képvisel, mert már ezerszer elhangzott, de szomorú, nagyon szomorúúúú .. és ezért idegesítő

Ooodri 2011.05.01. 21:37:21

Vicc. Ha jól emlékszem, ebben a szériában nem csináltak még ilyet, hogy kicserélik a képeket. Érdekes...

penelope garcia 2011.05.01. 21:37:30

Nem lehet, hogy a következő "most először a történelemben" húzása az lesz az RTL-nek, hogy megismételteti a párbajt, mert a telefonvonalak túlterheltsége miatt nem tudták fogadni az utolsó fél óra szavazatait?
És ezzel duplájára lehet növelni az sms-bevételt is, meg a nézettséget is.
Csak úgy mondom.

répakörte 2011.05.01. 21:37:55

Az a legdurvább, hogy a retek ezzel is megerősítette Évában azt, hogy ő jó így, és hogy jó ember.
Nem vagyok/voltam Anikó szurkoló, de Anikó ezerszer jobb ember. De ha ez kell a népnek, ez a boglyasizé, akkor nézzék, szeressék, éljenek vele, keressék a társaságát. Szerintem hányadék ember Éva, úgy ahogy van. Irigy mihaszna.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:38:05

ez akkor se stimmel. Még Éva is azt mondta, hogy te mész vissza, amikor látták a megfordult százalékokat az arcok nélkül, hiszen eddig ő volt a baloldalon.
Rohadjanak meg.

tizenot 2011.05.01. 21:38:07

@nyuszómuszó: miért mi történt, éva visszament?

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.01. 21:38:13

@inmemancsi:

Anikónak gratulálok, nagyon tehetséges csaj, sokat fogunk vele találkozni színpadon, filmvásznon, tévéképernyőn.

Éva meg megkapta még ezt az egy hetet. Ez így fair.

Én meg megspóroltam egy csomó pénzt, mert a telefonközpont nem tudta fogadni a hívásom, pedig az úr a tanúm, hogy sokat próbáltam. Azért ez nevetséges, hogy nem tudják megszervezni, hogy a központjuk tudja fogadni a hívásokat.

De köszönöm az RTL-nek, hogy nem kellett kidobjak egy csomó pénzt. Ezt az amatőrizmust!

penelope garcia 2011.05.01. 21:38:28

@penelope garcia:

Ja, és mellesleg, véletlenül akkor már megfordul az állás...

frea 2011.05.01. 21:38:46

@Townsend: Az enyém is borzas volt, és sovány, és persze nagyon éhes. Főúton lakom, már a legrosszabbtól tartottam!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.01. 21:39:15

Éva, ha nem fekszel össze Alekosznak, bebizonyítod, hogy hiába a teperés, bizony nem attól lesz celeb valaki (ami annyira akarsz lenni), hogy magát adja.

répakörte 2011.05.01. 21:39:15

@Kivétel: Egyetértünk. Szörnyű érzés, hogy ez kell a népnek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.01. 21:39:55

Mondjuk most már tényleg nem érdemes nézni a műsort, mert van egy pszichopata, egy melegoldalakon fasztverő rendőrpribék, meg egy alkesz prostituált. Ki a fasz kíváncsi ezekre már? (Nem mintha eddig nagyon néztem volna :Đ)

répakörte 2011.05.01. 21:41:09

@MÁRIA TERÉZIA: Fair??? Nem érdemli meg ez a nő(???), ő sem volt soha senkivel sem fair.

Emanuelle 2011.05.01. 21:41:31

Jaj, Évi már öribarija Anikónak. Hányok.

Böbe:) 2011.05.01. 21:42:07

szerintem a reteknél már megvan,hogy ki nyeri a fődíjat:D

sogeking 2011.05.01. 21:42:10

egy téliszalámis szendvics nekem is jöhet

Atok 2011.05.01. 21:43:23

@Ooodri: Lehet nem cserelik meg a kepeket, ha a csajok nem latjak az allast a fotokkal...

gazda63 2011.05.01. 21:43:24

Bejött,hogy az asok barom szavaz akiknek egy kivénhedt curvi is jó.

Kivétel 2011.05.01. 21:43:29

Bent maradt a két nézhetetlen meg Jerzy... már nézni nem fogom, de akkor már nyerje meg ő, már csak azért is

Soror Formoza 2011.05.01. 21:43:56

Ha ezek utan nem Jerzy nyeri meg a vv-t felmondom az UPC Pannonia csomagjat.

svanu 2011.05.01. 21:43:58

Na ezzel számomra is véget ért a való világ. Bár igazándiból sokat tanultam belőle megmondom őszintén. Az emberek az undorító buta szemétládákat szeretik. A fináléban lévő 3 ember közül 2-t maximum leköpném, de úgy látszik ezzel egyedül vagyok a világon. Igazándiból soha nem drukkoltam egy embernek csak annak, hogy se Éva, se Alekosz ne lehessen a fináléban.
Elborzaszt hogy ilyenek a kilátások, hogy ezek az emberek az ideálok. Szinte hihetetlennek érzem hogy ennyire ostobák az emberek, hogy ezt a 2 gusztustalan alakot segítik. Nagyon remélem hogy soha nem hoz össze a sors olyanokkal akik rájuk szavaztak vagy velük szimpatizáltak. Ezzel most a nézők egy elég durva bizonyítványt állítottak ki magukról. Dehát ez van. Mire is számítottam?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.01. 21:44:05

@Emanuelle: jót is röhögött mindenki ezen a kirobbanóan őszinte vallomáson.

inmemancsi 2011.05.01. 21:44:14

@MÁRIA TERÉZIA: fair? mi hogy egy ocsmány ronda, viselkedni egy percig képtelen irigy ontja a baromságait még a képernyőn, nem nevezném fairnek, dehát a retekklub nem is az

Ancilla 2011.05.01. 21:44:24

Szerintem a nézők ezeket az online-szavazásokat poénra veszik.

Trevlovics 2011.05.01. 21:44:48

anikó példamutatóan viselte a "vereséget"
éva viszont furán viselte (megint) a győzelmet, az jutott eszembe, mikor láttam, hogy a csatorna lökött még egyet lefele a lejtőn egy súlyos állapotban levő emberen.

Böbe:) 2011.05.01. 21:45:31

na...újra lehet szavazni:D...
de minek is???
úgyis meg van már,hogy ki nyeri meg...
ez is le volt már zongorázva a reteknél...

répakörte 2011.05.01. 21:45:32

@MÁRIA TERÉZIA: Igaz, bocs, jav:
"Ha ez kell a szavazók 51%-ának..."

Atyám, az online szavazók sem normálisak... Nyugodt, őszinte, meghitt, bensőséges házasságra sem vágyik a klikkelők hatvanakárhány százaléka?

Egyre jobban megerősít ez a műsor abban, hogy az emberek nem normálisak, felborult, abnormális értékrenddel rendelkeznek.

Ancilla 2011.05.01. 21:45:39

@svanu: Megnyugtatlak. Nem vagy egyedül. Én is folyton azon csodálkozom, amin te.

genevieve 2011.05.01. 21:45:54

tök furcsa, hgoy pl. itt is a 80 % utálja évát...mégis visszamegy:-D

Böbe:) 2011.05.01. 21:46:02

na...újra lehet szavazni:D...
de minek is???
úgyis meg van már,hogy ki nyeri meg...
ez is le volt már zongorázva a reteknél...

frea 2011.05.01. 21:46:07

@pushpang: Ha ez a nő a nyerő, akkor itt nagyon nagy gáz van!

inmemancsi 2011.05.01. 21:46:51

@Ancilla: egyre többen vannak az életben ilyenek sajnos és ez a szerencsétlen azt hiszi, hogy jó ember..

tizenot 2011.05.01. 21:47:05

Nemtom, de ez rettentő undorító. Évának egy galandféreg ellen is ki kéne esnie egy normális világban.

Ezért most unlikeoltam az alkesz clubot a facebookon, mert ez csak a sok idióra hibája lehet aki rájuk hallgatott és mostantól kezdve hivatalosan is Jerzynek drukkolok.

(de még mindig nem értem... hogyafaszba lehet évára szavazni????)

56.hope.road 2011.05.01. 21:47:11

Nagyon remélem, hogy az RTL tényleg manipulálja a szavazatokat, mert ha nem, az azt jelenti, hogy ma Mo.-on ez az Éva-féle karakter a nyerő.
Mennyire irigylem azt a palit, akit Anikó 5 hónap szexmegvonás után először betámad. Így ránézésre Anikó azért tudhat valamit. :)

Böbe:) 2011.05.01. 21:47:19

na...újra lehet szavazni:D...
de minek is???
úgyis meg van már,hogy ki nyeri meg...
ez is le volt már zongorázva a reteknél...

sogeking 2011.05.01. 21:47:33

@genevieve: akik szeretik, ők csak halkan hümmögnek, nem karnak vitázni:)

répakörte 2011.05.01. 21:47:50

@svanu: Egyetértek, kivéve a köpéssel (nem köpném le őket, egyszerűen keresztülnéznék rajtuk)
Engem is elszomorít, nagyon.

gazda63 2011.05.01. 21:49:14

@svanu: Egyetértek Veled ,ez az ország rohamosan közeledik a gödör felé. A legnagyobb gond az ,hogy az okos politikusainknak pont igy kellünk ,ennyi idióta a világon nincs.

0511 2011.05.01. 21:49:37

@répakörte: Éva valamelyik rinyálása alkalmával kifejtette Aleknak, hogy ö (Éva) sokkal jobb ember, mint Anikó és egyszerűen nem érti, hogy mi a baja vele az embereknek. Ha javasolhatom írjunk egy felsorolást mely tulajdonságai teszik taszítóvá és küldjük el neki
pl:
közönséges
trágár
részeges
irigy
másokat becsmérlő
hisztériás

Townsend 2011.05.01. 21:49:38

@pushpang: Nem vagy egyedül. És, sajnos ezek az emberek igazából röhögni (szórakozni) szeretnek az ilyeneken. Mert akkor érzik jól magukat, ha maguknál szánalmasabb, satöbbibb véglényt láthatnak.

Talpig Jimmy 2011.05.01. 21:49:48

legalább láthattuk Bélátokat

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2011.05.01. 21:49:53

oké, tegyük fel, hogy az egész vv nem humbug, és tényleg a szavazatokon múlik, hogy ki jut be. akkor viszont éva alekosznak (illetve a szavazóinak) köszönheti, hogy eljutott idáig. egy undormány ez a nő.

svanu 2011.05.01. 21:49:56

Az a baj hogy nincs lezongorázva. Nem csal az RTL, bárcsak csalna. De nem csal, nincs értelme csalnia, meg nagyon megbasznák ha kiderülne hogy csalna. Annyiban csal, hogy egyes karaktereket, mint pl Alekosz reklámoz, és jóval többet szerepelteti őket, mint a többit. Nem, az RTL nem manipulálja a szavazatokat, a SZAVAZÓKAT viszont igen. De akit tud manipulálni annak édes mindegy szerintem.
Nem, ebben ez a legszörnyűbb, hogy a nézők nagyobb arányban kedvelik ezt az undorító kétszínű ribancot, mint más, viszonylag normális játékosokat. Ez szerintem szörnyű, tényleg azt kivánom bárcsak manipuláció lenne.