Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4x125

2011. április 21. 17:25 - Hódos Hajnalka

Na hát kitört a húsvét, tudjátok, mit utálok a legjobban? Mikor az első tavaszi napsugár végighasal a lakáson és meglátok olyan pókhálókat, két centi vastagságú port, retket, szutykot, szottyot, ami addig fel sem tűnt, pedig ugyanúgy nyaltam mindent egész télen, ahogy szoktam. És akkor hol van még a fonyott kalács. Meg a sonka. Meg a manikűr. Nemcsak Évára, rám is rám férne, annyival rutinosabb vagyok, mint ő, hogy én már rég a sötét színekben hiszek – az a vízihulla lila színű a múltkor, a tojáspucolós jelenetnél azért odabaszott – a fekete alatt például nem látszik a kapáláskor óhatatlanul a köröm alá kerülő főd, meggymagozásnál egyértelmű a bordó. A spenóthoz még nem találtam meg A Színt, de a legyünk trendik a tanyán elv jegyében tavaly ősszel vettem egy piros alapon fehér pettyes gumicsít. A ne csak a tanyán legyünk trendik jegyében meg egy másikat is, aminek az árát akkor sem árultam volna el a férjemnek, ha kínzásnak vet alá, még mindig azt hiszi, hogy egy fantasztikus akció keretében 5.990 Ft-ért vásálltam, azt meg tegnap a csajokkal megbeszéltük a kommentekben, hogy a háromezerötszáz forintos márkás lakk ugyanúgy kopik, mint a néccázé vett nóném, jut eszembe, kéne egy kék lakk, ne nem ilyen interes színű, ha valakinek van ötlete, köszönöm.

Szóval, Évára ráférne egy manikűr. Az pedikűr, amire Alekosz gondolt, de mindegy. Éva a jól van már Évike, nemsokára szép leszel Olivigasz ellenére megsértődik és kivonul dünnyögni a kertbe. Olivér utána megy, Éva nagyszínpadot ad elő, amit megpróbálok zanzásítani. Most Olivér gondoljon bele, hogy mit érez, ha ezek a fiatal lányok bemennek, mikor ő zuhanyozik. És ha ő belenéz a tükörbe, akkor egy ocsmány embert lát. Meg hogy Anikót azért nem fogja tudni legyőzni, mert sokkal szebb nála. Érted? Érted? Alekosz meg felemelte Anikót. Évát nem érdekli, az érdekli, hogy ezt a nőt ne emelje fel, mert nem tartja semmire. Tudod mennyire fáj? Hát Alekosz ezt nem is tudta eddig. Nem tudtad? Anikónak mindig azt mondod, hogy te egy gyönyörű nő vagy. Alekosz cáfol, ő hívta fel a figyelmét a narancsbőrös seggére. De ez meg milyen, azt meg nem érdemelte meg. Szerintem sem, nekem is narancsbőrös a seggem, kenhetem bölcsőzsírral is, szart se ér. Alekosz nem szereti, mikor Éva ezekben az állapottyaiban (sic!) őt szapulja. Amikkel én bántalak, az nem bántás. Viszont amiket te csinálsz ilyenkor, az valódi bántás, csak te nem érzékeled. De én igen.

Éva kurvára nem hatódott meg, a csajoknak panaszkodik, akik csoportosan döglenek az ágyon, Zsófiból eddig a feje búbján kívül semmit nem láttunk, tán nem is baj. Milyen bunkón beszólt az Alekosz, azt mondta, hogy fúj de ocsmány gombásak a lábaid! Anikó elhűl. Na ha valaki azt hitte, hogy Éva nem áll elő az adu ásszal, a te segged meg narancsbőrös, nagyon téved. Na erre mondom Éva, hogy ne azt nézd, hogy mit mond, hanem hogy ki mondja. Nagy Alekosz úgy néz ki, mint egy hat hónapos terhes. Mr. Bean, hat hónapos terhesen. Aki a barátom, az engem épít, és nem lehúz. Tökéletesen egyetértek, én is halálosan megsértődtem, leszavazták a kacsás pizsimet és egy emberként tüntettek a nappaliban, hogy öltözzek át, mert elment az étvágyuk. Éva harcias és részeg, igazgatja egy kicsit a kazlat a tükörben, ha Alekosz ezt fogja csinálni, itt tényleg Csikágó lesz! Velem ezt nem csinálja! Alekosz lefekvés előtt még puszilgatja egy kicsit, itt az alkalom a kibékülésre. Éva inkább lefekszik, ott a spanod felkiáltással, ezt megértem. Alekosz bámul a sötétben, mikor Olivér kérdezi, min gondolkodik, Éva felé int. Van épp elég gondolkodnivalóm, nincs szükségem még erre is. Ha ma Terminátorral zárunk, akkor azt kell mondjam, a Baljós árnyakkal nyitunk. Éva, ki leszel tyúzva, ha nem vigyázol magadra!

A szerelmespár kerüli egymást. Jerzsi elvolt a saját gondolataival, de már úgy érzi, tudja, hogy mi van. Gigi tiszta hülyén érzi magát, áll, mint egy letett Simson. Az nem derül, ki hogy ugyanarra a Simsonra gondolt-e, amin Anikó paráználkodott, na most derül ki, kinek milyen a memóriája, a heti találós kérdés, milyen színű volt az a motor? Olivért érdekli néhány dolog, mert a hülye is észreveszi, hogy Jerzsi sokkal kiegyensúlyozottabb, céltudatosabb, erősebb. Jerzsi röviden megerősödött, már nem akar más szoknyája alá bújni. Ha kiejti a lojális szót, kiugrom az erkélyről. Jerzsi azóta erősödött meg, mióta Gigi kiment, megérezte annak az ízét, hogy egyedül van. Nem akar senkinek megfelelni. Ő most önmaga. A csajok döglenek az ágyban és ugyanezt a témát elemzik. Zsófi meg is szólal, ez valószínűleg annyi energiát kivesz belőle, hogy a nap hátralevő részében már csak feküdni fog. Jerzsi nagyon sokat változott. Ő az egyetlen, aki változott, egyébként nem biztos, hogy negatív irányban. Van önbizalma. Eddig mindig ment valaki után, most az van, hogy megtalálta magát. Lehet, hogy nincs rám szüksége, révedezik Gigi. Azt nem mondja ki, hogy neki sincs szüksége Jerzsire, de azért ő kint elvan. Várja, mert várta eddig is. Pénelopé a fasorba sincs. Hát várna a faszom egy ilyenre, már ne haragudj, aki közli, hogy tisztel. Gigi nem engedheti meg magának. Ha bent volt köztünk valami, akkor ezt így…ennyire meg tisztelem magam, meg őt is. Ez így fair.

Később Gigi Zsófival napozik, ennél meddőbb tevékenységet én el sem tudok képzelni, azt a kevés színt összeszedem a zöldborsó leszedése közben. Lehet, hogy ki vagyok dobva, csak még nem tudok róla? Nem akarlak megbántani, de én ennek a kapcsolatnak nem sok jövőt jósolok. Nekem is mások az érzéseim. Végül Gigi kimondja azt a mondatot, amit harmincéves koráig minden nő kimond legalább egyszer az életben. Nekem nem kell soha többé pasi. Harminc felett ez a soha többé nem mennék férjhezre változik, hetven felett azért jól elvoltunk a vén disznóval a módi. Nyolcvan felett jön a vigyetek krizántimot öregapátokra, itt van egy ötszázas a trend.

Mámeg kérdezős-szövegelős feladat van, Gigivel kezdünk, hogy érintette Évát, hogy visszajött a pábajukról? Az a győzelem fontosabb volt, mint a beszavazóshow, vagy az előző két párbajom. Megerősítés volt. Attól függetlenül, hogy egy dühkitöréses, káromkodós némber vagyok, nem rossz, amit csinálok benn. Hiába egy százalékkal nyertem, azt éreztem, hogy erősebb vagyok. Oli azt kérdezi Évától, ki volt az a Villalakók közül, akitől a legjobban rázta a hideg. Akit a legjobban utáltam? Béci. Giginek felszalad a szemöldök, hogyhogynemaJerzsi? Jerzsi már nem idegesítő. Két hete nem az. Anikó kérdése az, mennyire frusztrálja Évát, hogy minden versenyt ő nyer? Kurvára. Éva azért tart Anikótól, mert tudja, milyen a stílusa, lehet, hogy lesz olyan szituáció, amire nem tud reagálni, és Anikó eléggé oda szúr, ahol fáj. Éva Alekoszhoz: milyen érzés, hogy a pimasz fráter már nincs itt. Sajnos Alekosz nem azt válaszolja, hogy kurvajó, hanem nagymonológba kezd, simogatja a kezét közben, tisztára, mintha interjút adna. Egy gócpont volt. Egy kellemetlenség. A párbaj után felébredtünk reggel és úgy éreztem, már meg is oldódott a probléma. Jó érzés volt felkelni úgy, hogy nincs az emberben gyomorideg, hogy lehet közlekedni a lakásban úgy, hogy ne legyenek odamondogatások, kóstolgatások. Ha a Béci itt marad, ez a három-négy hét nagyon csúnya lett volna. Agresszív, csúnya dolgok lettek volna. Minden lett volna ez a három hét, csak szép nem.

Gigi hüledezik, forgatja a szemét, dobálja a haját, nem is ezt akarta kérdezni, de miért gondolja Alekosz, hogy a Béci itt nem tolerált semmit illetve terrorista hangulatot képviselt? Alekosz sokszor kihátrált, ha látta, hogy Béci támad. Próbálta elbagatellizálni, mert tudta, ha belemegy, annak nem lesz jó vége. A Bécit nem érdekelte semmi és senki, csakis a pénz. Nem az autó, nem a lakás, hanem a pénz. Hogy ezt elérje, képes volt átmenni mindenen és mindenkin. Csalódtál, vagy haragudtál a Bélára, amiért téged vitt ki? Jerzsinek nagyon rosszul esett. Inkább csalódás, mint harag van benne. Olivér bólogat. Gigi kérdez szerelmétől, hogy érinti, hogy Bécit kint hagyta, ő meg bejött. Nehéz erről beszélni, mert a tesódról van szó, látom, hogy ez megviselt. Gigi arra kíváncsi, Jerzsi hogy érzi magát. Megerősödött. Azt mondtad, amíg bent voltam, nem tudtad önmagam adni. Ez miért van? Mert elfogult voltam. De Jerzsi azt mondta Giginek, amíg benn volt, hogy az teljesen ő volt. Az is Jerzsi volt, csak meg akart neki felelni. Akkor érzett rá igazán önmagára, mikor Gigi kiment. Még a mozgása is más volt. Érti ezt valaki? Éva igen, Gigi nem. Hajni kezdi. Úgy érzed, együtt maradtok a Gigivel? Meglátjuk. És amit most érzel, az szerelem? Ezt inkább a Gigivel szeretném megosztani. Alekosz kérdez Gigitől, miért a Bécihez ment oda először és miért nem nézett rá Jerzsire? A Béci a bátyám. Meg van belső oka is, amit Jerzsivel fog megbeszélni.

Sajnos erre még ma sor kerül, rádöbbentem, hogy a világon az idegesít legjobban, ha valaki suttog, pedig eddig azt hittem, az, ha harsogva esznek mellettem. Például almát cimkéstül. Jerzsi tisztázni akarja a dolgokat. Oké, csak röviden, holnap sok dolgom van. A párbaj meghatározó pont konkrétan az egész életében. Eddig az,hogy véleményt nyilvánítson, hogy érzelmeket nyilvánítson ki, nem játszott szerepet, mindent elfogadott úgy, ahogy van. Belé rúgtak, kihasználták, mindig azt mondta, van ennél rosszabb. Semmire vette magát és hagyta, hogy mások semmire vegyék. Mikor Gigi kiment, elkezdett mindentől és mindenkitől függetlenedni, a végsőkig kibontakozni. Giginek furcsa ezzel a Jerzsivel azonosulni. Jerzsinek is azzal a Gigivel, akit a párbajon látott és akit bejönni látott. Konkrétan tényleg újból meg kellene ismerkedniük. Gigi észrevette, hogy más a felállás, mint amikor kiment. A nyugodt a légkör, családiasabb a hangulat mondaton teátrálisan kiakad, kínjában nevet, ez üt. Látod, ez a baj veled, hogy így reagálsz ezekre a dolgokra! Túlreagálod. Azért mert úgy gondolom, hogy aki leköp meg elküldi az anyádat a, meg megdugom előbb a csajodat, arra nem tudok úgy tekinteni, mint egy családias hangulatra? Maradjunk annyiban, hogy ez az én dolgom.

Az öfi végén egyesek mexikói bulit tartanak, kettesek idióta köntösben nyugiszobáznak. A kettesek Anikó, Zsófi és Gigi. Mámeg Jerzsi és Gigi szerelme a téma, Gigi szerint Jerzsi kételyes az érzéseiben. Nem biztos, hogy ez volt az a hely, ahol ki lehet bontakoztatni egy kapcsolatot. És Olivér? Nem Anikó az, aki kerüli, aki nem szól hozzá. Ő bármikor a szemébe tud nézni. Nemcsak Olivér szemébe, Enikőébe is. A mexikói buli nem mexikói felállással kezdődik, hanem Jerzsi kérdésével, volt-e már Alekosz szexuális kapcsolatban olya nővel, akire azt mondta, te egy állat vagy, én ezt nem bírom. Nem a válaszra vagyok kíváncsi, hanem Éva jelmezét bámulom meredtem. Az a csipke hátul a szoknyáján… megvan a vicc? A szolgáló az úrnőhöz: Asszonyom, fordítva vette fel a hálóinget. Miért, hátul van a csipke? Nem, elöl szaros. Voltak erős ellenfelek, de leküzdöttem az akadályokat, apukám! Általában ezek egy mázsa tíz, egy mázsa húsz körüliek voltak. Néha nem tudtam, hogy éppen hol járok, röhög Alekosz. Mi a hízókról szoktunk így beszélgetni, a disznóólnak támaszkodva, ganézás után, de hát ki milyen miliőből érkezett, ugye.

Alekosz és Olivér (utóbbit hála a magasságosnak elég ritkán mutatják és valahogy az az érzésem, nem tud ellazulni) a Volt egyszer egy Vadnyugat zenéjére macsóskodnak, hát Charles Bronson-nak jobban ment, maradjunk annyiban. A következő jelenet se jobb, Jerzsi felpattan és táncolni kezd a Shy Guy c. számra, amit én például kifejezetten szeretek, ha ilyen lötyögésről van szó, Gigi kiakad a szaunában. Inkább lenne kinn, inkább mondaná, hogy hagyják a picsába az egészet, csak ne lássa ezt, mert ez tök megalázó. Na mi ez a csoportosulás, huppan a lányok közé Alekosz cipőstül, Anikó sikoltozik és kihámozza belőle, Alekosznak ez egyébként vágyálma volt. Valamit akkor most már beszéljünk meg. Kapcsoltassuk le a villanyokat, zárassuk be az ajtót, aztán hozzunk össze valamit, tudom, hogy szeretitek egymást! Én meg titeket. Na, mit ajánlotok? A csajok összevihognak, Alekosz kimegy két percre, hogy a lányok kitalálják, mi minden fog történni. De ne legyetek szűkmarkúak. Megszületik a terv. Látom, izgatottak vagytok! Készen állunk rád. Hosszú még az éjszaka, Alekosz!

Kinn Éva Olivérnek vinnyog, hogy nem szeretné, ha Alekosz eldobná, mint lelki társát. A következő kép megrázó, Alekosz fehér alsógatyában ül az ágyon, ettől a látványtól a libidóm az elkövetkező hetekre mintegy megszűnt. Gigi sállal beköti a szemét, Alekosz tiltakozik, látni akarlak benneteket. Snitt, Anikó és Zsófi vihogva kiront a kertbe, gyertek gyorsan! Mindenki az ágy körül tömörül és teli pofával röhög, Alekosz hason fekve, megkötözve fekszik. Hagyjatok magunkra! Mire felnézek, elszabadul a pokol, Éva visítva rohan, Zsófi a fürdőszobába menekült, ahol Alekosz zárt ajtókat kopogtat. Gigi és Anikó a hálóban nyomják az ajtót, mint süket az ólajtót, Éva visítva futkározik az asztal körül. Kizártak, most nézd meg! Mi legyen? Elkapjuk azt, int Alekosz Éva felé. Itt van a nőd! Sarah Connor? Itt röhögök fel először. Hahotázni akkor kezdek, mikor Éva dörömböl a háló ajtaján, jáááj, engedjetek be! Lihegve, visítva róják a köröket az asztal körül, Sarah Connor? Én is visítok, most volt a Cool-on a terminátorkettő, imádom benne Linda Hamiltont, élénkek az emlékek. Sarah Connor? Ez terminátorozik, visít Éva, kifut a kertbe, újabb kör kezdődik, most a medence körül, közben ordít a You Could Be Mine, hangosan röhögök, aztán hangosan feljajdulok, pedig nekem nincsenek is tökeim, na azt az egyet irigylem a pasiktól, a reggeli tökvakargatást, amíg fő a kávé, mit nem adnék érte. Alekosz visszapattan heréről és szemrebbenés nélkül tovább üldözi Évát, akit csak a megnyugtató, engedjetek be, elment üvöltés után engednek be a hálóba. Összeesküdött ellenem a négy nő! Hú, apukám, ilyen élményekben nem volt részem öt hónapja! Nekem sem a latin est óta, köszönjük, Alekosz, még ilyet!

Köszönöm a képeket S-nek.

És köszönet Trevlovicsnak is. Ű tuggya, mér. :)

Címkék: vv4
499 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doktor Kotász 2011.04.22. 01:29:31

@Albino "karazsnyikov" vernyul: A Béci sehol nem lesz pár hónap múlva. Akik a rappet szeretik, azoknak egy lófasz az amit csinál, a többi ember szemében meg ő lesz a nagy geci, aki elárulta azt, akit a barátjának hazudott.

TapOut 2011.04.22. 01:31:05

@Doktor Kotász: he?

megismétlem:
Lehetőséget sokan kaptak, az más kérdés, ki hogy tudta kamatoztatni.
Az maradt fent, aki a kapott esélyek mellett némi tehetséget is mutatott. De a lehetőség megvolt, ezt kár vitatnod.

vitek 2011.04.22. 01:32:13

@TapOut: az a baj veled hogy a szemednek hiszel nem a Blikknek! Ott már rég megírták hogy mit is érez Gigi valójában, ők tudják az igazságot, nekik kell hinni nem Giginek mert ő csak megjátssza magát. Ez definíció szerint így van, úgyhogy nem kéne itt összevissza empatikusnak lenni meg gondolkodni meg ilyenek.

Albino Vernyul 2011.04.22. 01:38:11

@vitek: Amugy is Alek megmondja mi van, Eva fokent, oszt kesz, ki van nyilatkoztatva az igazsag..;)
[stream] Gigi betanitott egy kis hastanc koreografiat, most beengedik a sotet 3-ast.. persze khf....

TapOut 2011.04.22. 01:59:27

@vitek: nem nagyon vagyok tisztában azzal, hogy mit ír a blikk, meg az ahhoz hasonlók.
Így kellőképp tájékozatlan vagyok, de majd kicsit ostorozom magam emiatt.

Albino Vernyul 2011.04.22. 02:13:40

[stream]Leadtak a luzer macsok bejovetelt, a tancot, stb.. Oli elkezdte promozni az Alekoszos musort, hogy Aleknek tetszene-e, ha lenne egy hareme.. Ja, tetszene neki, a nok targykent kezelese foleg..

Balfars 2011.04.22. 02:46:24

Lehet, hogy Gigi részéről nem volt annyira mély a szerelem mint Jerziéről, de attól még a lengyel nyert többet az ügyön. Mert:
1.a Rácz pár csatolmányaként jutott el idáig.
2. Mert Gigi még ha nem is élete párját találta meg benne simán mutathatott egy olyan párkapcsolati hozzáállást amiben még nem volt része. 3 hónapig volt egy támasza is stabilan.
3. Meg Jerzy vicces jelenetei is főleg Bécivel voltak közösen.

Szóval szerintem igenis, ennél egy jóval korrektebb szakítás járt volna Giginek. Még akkor is ha tényleg bevette azt, hogy ő igazán esélyes.

(És szerintem a 3 nappal ezelőtt kijelentését miszerint "embernek kell maradni a játékban" egy ügyes mozdulattal pofán köpte...)

Albino Vernyul 2011.04.22. 03:43:04

Visszaneztem az Oli Aniko ne legyen a dontoben eloadasat.. Gyakorlatilag Olinak sikerult azt sugallnia, hogy Aniko Alek legnagyobb rivalisa.. Ezzel befolyasolta a kintieket, es a bentieket.. Nezve a bentiek reakcioit, Alek egy pillanatra megdobbent, Jerzy kis gondolkodas utan, egy oldalpillantast eresztett meg, hogy mi a mano, Eva meg egy kicsit megrogyott.. Aniko megdobbent, aztan majdnem atment sirosba, vegul jott a duh.. Mire kiallt, ez atvaltozott hideg duhbe.. Ide illik a mondas, ha tekintettel olni lehetett volna, akkor....... Az, hogy nem tort ki, meglepte Olit, szerintem egy jo kis hisztire vart, nem ez jott, ettol ahogy aztan pislogott ra, olyba tunt, hogy most meri csak fel, hogy a kijovetele ota mennyit valtozott a csaj, es ez nem is lesz olyan egyszeru menet...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.04.22. 04:56:21

Budapesten járok, itt 650 egy kori Dreher, Zöld Párdon nyitó buli volt ma, a szar kifagyott a seggemből, gyros az Istanbulban az Octogonnál, elvitelre, oszt véletlenül bekapcs a videó, You could be mine, fecske, kyborg támad, Éva menekül, gyros felfröcskölve a klaviatúrára, én még most is röhögök, ilyen nincs :D

Hajni: mai post eleje nálam betalált, csillagos ötös :)

Sok hasznos info egy helyen! · http://www.zseni.info 2011.04.22. 06:32:16

Mikor lesz már vége ennek a fosnak? nem hiszem el hogy a sok söpredék fél agyú elmebeteg ilyeneket néz....

dr. gernika 2011.04.22. 06:52:55

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Még mindig nem vágja, hogy mennyit változott, hiszen a nyugiszobás egy órától is azt várta, hogy utána 3 napig sír majd Ani. Holott szerintem ezúttal egy könnycseppet nem ejtett volna.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 08:38:06

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Igen, mert Alek kijelentette ugye, Éva párbaja után, hogy most már elengedi Éva kezét, és szerintem Oli ezzel a szöveggel vissza akarta terelni Aleket, meg akarja erősíteni az Éva-Alek barátságot, értésére akarta adni Aleknek, hogy úgy jár jól, ha változatlanul Évát támogatja, aki nem ellenfele.

Anikó, aki ugye láttuk nagy kártyás, egyből felfogta az üzenetet, hogy Oli őt második helyre rakja, és éppen ezért nem volt min dühöngenie, hiszen Oli egy fontos infót adott át, azt, hogy ő Alek legnagyobb riválisa, erre nem volt mit hisztizni, megsértődni, hiszen ez dicséret, és fontos info, erre csak annyit mondhatott, hogy ez egy nagy hülyeség.. mert ugye a kártyában is van blöff...

de ezzel arra is utalt Oli Anikónak közvetve, hogy Jerzy sincs olyan jó helyen, mint hirtelen látszik, tehát ha Anikó el akarna kerülni egy Éva-Anikó párbajt kihívhatja nyugodtan Jerzyt, akit a térképre se írt. Most hogy Gigivel szakított Jerzy Anikó végül is sértődés nélkül megtehetné, ráadásul, neki "történeti" indoka is lenne.

Egyrészt olyan delphoi volt Oli üzenete, de azért tényleg az a legerősebb üzenet benne, hogy Anikó jelenleg 2. helyen áll, Oli szerint.

Ha mindenki végiggondolja, amit Oli mondott, és meg is érti, akkor elvileg nem Anikóra kell rakni a jelet Évának és Aleknek, hanem Jerzyre, és Anikónak is Jerzyre, hogy Jerzy legyen, aki biztosan kimegy párbajozni, mert most akárkit hív ki kinn marad... Érdekes lenne, ha Anikó meg merné lépni, hogy Jerzyre rak, Ha Jerzy is Anikóra, akkor van esélye, hogy Anikó Jerzyt viszi ki, én örülnék neki, mert Éva akkor benn lehetne a fináléban és legalább a 3. helyet megszerezhetné, bár ki tudja, lehet ezüstérmes is...

Nagyon tetszett az a mód ahogy Oli kitalálta hogyan üzenjen Aleknek, hogy legyen rendesebb Évával, mert Éva jelenti a biztos utat a győzelemhez nem engedheti el a kezét...

Viszont Alek nem fog Jerzyre rakni, hisz épp most haverkodtak össze, hanem Anikóra, Anikót fogja terelni egy Anikó Jerzy párbajba, hisz Jerzy csak egy párbajon volt, Anikó meg egyen se... Éva meg már hármon és visszajött... tehát Anikónak Jerzyvel kell párbajoznia..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 08:39:26

@gernika:

Oli a barátnőjére való tekintettel nem ment a nyugiszobába Anikóval.

lüke 2011.04.22. 08:47:26

hüha
ezek Antonioni Nagyítását is megnézték?
meg a Zabriskie-t is?

Albino Vernyul 2011.04.22. 09:56:15

@genevieve: A mai nyomtatott verzioban nincs benne.. Ott szo van fogadasrol, Eva-Alek, es Gigi-Jerzy viszonyrol, mas semmi..

_most_ 2011.04.22. 10:12:34

@genevieve: Ez most egész korrekt cikk. Ha Olivér vállalja a nyugiszobás beszélgetést, lehet rosszabbul jött volna ki belőle.

Albino Vernyul 2011.04.22. 10:15:35

@MÁRIA TERÉZIA: Lehet, hogy a tobbiek felfogtak belole valamit, de Aniko aligha.. Szokas szerint elso korben az erzelmei vittek.. Kb. az jarhatott a fejeben, hogy hogy jon ez a tetu ahhoz, hogy anno kibabralt velem, es meg most is engem bant.. A masodik korben meg az, hogy most kuldje el a picsaba, vagy inkabb fogja vissza magat.. Ahogy ranezett, ha ketten vannak, Olit mento viszi el..;)
Amugy Oli valoszinuleg valami olyasmin agyal, mint amit irtal.. Evanak konkretan beadta a bogarat, hogy ugrassza ossze Anikot, meg Jerzyt, hogy Ok menjenek parbajra... De a mogottes cel kerdeses, mert ha Alek/Eva is dontoben van, az nem biztos hogy jo Alkeknek..

Albino Vernyul 2011.04.22. 10:20:38

@lami83: Ha eltekintunk a taktikai jatszmaktol.. A nyugi szobas resz elkerulese nem problema.. Csak mikor bement, elso korben tisztazhatta volna, hogy mi mennyi merre, hany meter.. Ehelyett kerulte a kontaktust.. Ez a legrosszabb verzio.. Persze, ha taktika van mogotte, akkor az O szempontjabol jo, mert idegesiti vele Anikot..

Trevlovics 2011.04.22. 10:22:12

@lami83: szinte biztos, hogy rosszabbul jön ki belőle, de pont ezért sunyi alak, a felelősséget vállalni, illetve kiállni akkor is kell(ene), amikor az nekünk valamiért kényelmetlen. sőt.

az én rózsám vasutas 2011.04.22. 10:26:00

Ne menjetek a Corvin köz felé, baromi nagy a tömeg, vannak vagy kétmillióan. Most veszik fel Évával a legyen a szomszédom reklámot.

vitek 2011.04.22. 10:40:46

@TapOut: na azért! Ilyenkor hamut kell szórni a fejedre ;)

Albino Vernyul 2011.04.22. 10:52:36

Az a helyzet, tobbsiku jatszmak folynak.. Jatszik Oli, es jatszik az RTL is.. Olinal 2 eset lehetseges.. Vagy meg akarja nyeretni Alekkel, vagy nem.. Mindket verzio mellett vannak ervek.. Ha Alek megnyeri, vonzo party a tervezett musorhoz, de akar mondhatja azt is, hogy ennyi eleg volt.. Ha nem nyeri, akkor viszont biztositott lenne a helyzet, hogy reszt vesz benne.. Oli puhatolozik is nala kemenyen, a jovobeni megelhetese fugghet ettol.. Az ejjeli streamben jol latszik a dolog..
Az RTL-nel egyszeru a helyzet.. Kell egy ellenfel a dontoben Aleknak, hogy legyen csata, es doljenek az sms-ek.. Eva ugytunik nem az.. Jerzyt most igen epitik le.. Anikot meg mintha fel.. Szoval ki tudja mi lesz itt meg...

vitek 2011.04.22. 10:55:21

Egyébként a szakításra visszatérve, nekem tényleg nem az a bajom hogy szétmentek (többször leírtam már hogy nem illenek össze hosszú távra). A szakítás MÓDJÁVAL van itt a probléma, azzal hogy Jerzsi üzenete kvázi az, "megerősödtem, most már nincs rád szükségem". Na ez gáz, pedig szépen is le lehetett volna ezt rendezni. "Figyelj, mindketten tudtuk hogy a villabeli kapcsolatunkban csak egy bizonyos arcát látjuk a másiknak, és hogy kint ezt újra kell kezdeni és megnézni hogy ott működőképes-e. Nem tudjuk ezt a folyamatot idebent lejátszani, te már kint vagy, ide már nem a régi benti lány jött vissza, ezért nem tudjuk ott folytatni mint régen, viszont én még bent vagyok, ezért nem tudjuk a kinti életünket sem elkezdeni. Nagyon zavaros ez a helyzet így, és nem tudjuk ilyen rövid idő alatt meg ilyen körülmények közt letisztázni, ezért most ezt ne folytassuk idebent kérlek." Vagy valami ilyesmi. Vagy más. Csak azt ne magyarázza hogy azért mert ő megerősödött, könyörgöm.

_most_ 2011.04.22. 10:55:46

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Hát azért Anikó is nagy taktikus, Zsófi nem véletlenül mondta Jerzyre, amit mondott. Jól jött nekik a szakítás, előkészítik a terepet egy Anikó-Jerzy párbajra.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 10:55:52

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Lebecsülöd Anikót, pont azért reagált olyan nyugodtan Olinak, mert pontosan felfogta, hogy Oli a 2. helyre rakta őt, tehát, hogy jelen állásban Oli szerint Ő a 2. helyen van. Anikó nagy kártyás, mint bemutatta a vacsoracsatán. Jól tud olvasni ilyen kis csúsztott üzenetekből, igaz blöffnek is gondolhatja... Azt sajnálom, hogy Oli nem tudta rendesen megüzenni azt, hogy Jerzyt kellene kivinnie. Na mindegy.

Én Aleket és a két csajt szeretném a döntőben. Persze, ha ilyen jó támogatói vannak Jerzynek az RTL-nél, hogy utólag oldalról versenyen kívül benyomták Jerzyt a villába, akkor a finálét is simán el tudják neki intézni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.22. 10:55:59

Van egy olyan érzésem, hogy ez a VV a sztárgyár modellje, amelyben a felépített médiasztár Alekosz, a sztárcsinálók Olivér és Éva. Anikó, Jerzy és Béla epizodisták, akiknek adott pillanatban ki kell esniük, a többi csak massza.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.22. 10:56:48

@Albino "karazsnyikov" vernyul: igen, Anikót kint erősíti, ha Olviér szemét vele - mentálisa nem, de azt meg a retek nyilván leszraja!

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.22. 11:02:06

@Peter_Cs: hát, én továbbra is azt gondolom, hogy szubjektíven nézve, a média számára, hosszútávon és készségszinten Anikó az egyetlen használható alany ebben a szériában..

frea 2011.04.22. 11:05:55

@Peter_Cs: Az Éva arra se képes, hogy magát megcsinálja. Alkoholoszról nem beszélnék, nézze, akinek ez az igénye. Anikó befuthat, minden képessége adott hozzá.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 11:07:37

@nyuszómuszó:

Anikó meg fogja csinálni a karrierjét, de neki már nem lesz szüksége ehhez az RTL-re, már minden oldalról bemutatta sokoldalú tehetségét.

foxglove (törölt) 2011.04.22. 11:07:46

@Albino "karazsnyikov" vernyul: ezt már írtam egyszer, amikor arról beszélgettek a játék korai időszakában online-ban, hogy kinek mik a tervei a műsor után, ki hogyan hasznosítaná az ismertséget, Alek kereken kijelentette, hogy szeretne egy Alekosz feleséget keres műsort, azzal a kikötéssel, hogy nem feleséget keresne, hanem alkalmibb kapcsolatot.
Nem hiszem, hogy annyira elfáradt volna, hogy erről lemondjon.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.22. 11:09:45

@nyuszómuszó: @frea: Szerintem ebből a brigádból három ember futhat be, ha kitartó: Éva, Anikó, Olivér. A többi el fog tűnni a süllyesztőben.

_most_ 2011.04.22. 11:09:46

@frea: Éva és Alekosz elvittek a hátukon egy kétmilliós nézettségű műsort, szóval Éva is biztos kap lehetőséget még a képernyőn, rajta múlik mit kezd vele.

Albino Vernyul 2011.04.22. 11:11:13

@MÁRIA TERÉZIA: Nem reagalt nyugodtan..;) Csak mar tudja magat fogni, ami az elejen nem volt ra jellemzo.. Egy kockazati tenyezo van, ha iszik, es akkor piszkaljak meg.. Ez az Evas, es a parbaj utani veszekedesnel is latszott.. A poker annyibol egyszerubb, hogy ott nincs erzelmi tenyezo.. Itt van..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 11:15:30

@vitek:

hát ez bőbeszédű volt.

Anikó tehetne magának és a shownak egy szivességet, ha a Jerzyt viszi ki, és hagyja kinn..

Jerzy kegyvesztett lett most, hogy kirúgta Gigit..

se az Olivér tábor, se a Béci tábor nem fog szavazni rá, önmagában meg ő kevés..

Trevlovics 2011.04.22. 11:15:43

@MÁRIA TERÉZIA: jerzsi csak a szerelmi szál miatt kellett bele, ő volt az egyetlen, aki egyedülállóként ment be, és kinézték belőle, hogy össze tud jönni valakivel. valószínűleg amiatt maradt bent sokáig, ennek örülhet, viszont cserébe mint önálló személy, gyakorlatilag nem is létezett, arra nincs idő mikor sok ember benn van, napi negyven percben mindenkiről mutatni valamit, plusz még párként is valakikről. gigi is ugyanez, mindenkiről eszedbe jut valami, ami rá jellemző, ha visszatekintesz, gigiről jerzsi, jerzsiről meg gigi, ilyen szempontból ezt megszívták, pedig ők is vannak egyedül olyan érdekes karakterek mint a többiek, más lett volna, ha nincs ez a szál.
én úgy látom, hogy egyértelműen alekosznak pucolják az utat a csatornánál, jerzsit feltornázták szépen a béla párbaj előtt, mondjuk nem is kellett nagyon rásegíteni, mert gigi kiment és utána jerzsi mint önálló karakter kezdhetett élni, már ez egy lökést adott, mert alapvetően egy nagyon jóindulatú ember, aztán mikor jerzsi visszatért és kiörömködték magukat benn, gyakorlatilag 2 nap alatt visszanyomták azzal, hogy megint visszatolták ezt a szálat, ujjal kotorásznak a nyitott sebben, stb...
alekosznak meg beküldték a katalizátorát, plusz a három vagy négy csaj kitalálja hogy felizgatják kikötözik alekoszt egy gatyában, ennél tökéletesebb promó nem kell a leendő műsorának, pont most jutott a lányoknak eszükbe ugye? hagyjuk már :)

Thulea 2011.04.22. 11:16:15

@lami83: Tévedésben vagy! Én az Aleket és az Évát nem nézném!!! És most sem őket nézem, valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül.

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Milyen érzelmi tényező van itt? Ez is játék és az is. Ezt is pénzben játszák azt is. Itt is vannak játékosok, ott is....

_most_ 2011.04.22. 11:19:15

@Albino "karazsnyikov" vernyul: hát pókerbe azért nem mondanám, hogy nincs érzelmi tényező, főleg a tét nagyságától függ, például ha felrakod egyik vesédet tétnek, nem lehet könnyű érzelemmentesen megszakítani a kapcsolatot a veséddel.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.22. 11:47:37

@Trevlovics:

A megkötözősdi biztos, hogy külső sugalmazás volt, lehet, hogy előre megmondták Giginek, hogy majd, ha benn lesz egyszer javasolja ezt a csajoknak, gogy így bánjanak el Alekosszal, szerintem a vendégek nem ingyen mentek be erre a menetre, valamiből fenn kell tartaniuk magukat, örökre nem állhatnak INGYEN az RTL rendelkezésére..

frea 2011.04.22. 11:48:44

@lami83: Igen, Boglyát fogják még használni Győzike, Kiszel és Benkő mellett gagyi celebes műsorban. Kár lenne kihagyni a karakterét, ott kedvére jézusomozhat, földhöz is csapkodhatja magát. Másra alkalmatlan.

Ancilla 2011.04.22. 11:54:04

@lami83: Tévedsz, hogy ők vitték el a hátukon a műsort. Én például a többieket szívesen néztem. Éva viszont kimondottan idegesített és taszított, Alekoszt pedig untam (és unom).

Albino Vernyul 2011.04.22. 12:00:35

@Thulea: A poker egy majdnem steril kornyezet.. Leulsz egy asztalhoz, jobbara X masik vadidegennel egyutt par orara.. Itt ki tudsz lepni a hetkoznapi vilagodbol ennyi idore.. A VV-ben egy kozossegben vagy benne, hosszutavon, elzarva a kulso kornyezettol, ohatatlanul alakulnak ki pozitiv/negativ erzelmi kotesek, illetve a sajat erzelmeid is elojonnek, nincs hova kilepni... Ez teljesen mas..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.22. 12:05:05

Gusztustalan megalázó volt a tegnapi adás. Már nézni alig bírtam. Mi ez a gésás faszság. Jerzsi ahogy ott ült, és játszotta a nagymenőt. Azt hittem lehányom a tv-ét, Alekoszt úgy rúgtam volna fel, hogy le se essen Gigi helyében. Nagyon meg kellett dolgozni a pénzért amit a bemeneteléért kapott. Nem is biztos, hogy megérte.Olivér undorító, játssza a nagymenőt, ahogy Győzikét is elküldte telefonon a picsába. Na pont ilyen most bent, Meg van koreografálva az egész bent létük. Ez sajnos a képernyőn is nagyon át jön. Jerzsi nézhetetlen, nyál gép " Konkrétan " ahogy ő mondaná, percenként belefűzi a mondanivalójába.
Lehet, hogy ma már meg sem nézem, Alekoszt csak fejbe tudnám baszni, egy bottal, pedig ő volt a favoritom, de amit művel a lányokkal az okádék. Már kínos nézni az egészet.

Albino Vernyul 2011.04.22. 12:10:49

@lami83: Ha osszeszamolnank az osszefoglalokban ki mennyit szerepelt, es mennyire "szinesen", azthiszem Aniko erosen ott lenne.. Vele mindig tortent valami..;) Az online adast meg gyak. O viszi eleg durvan.. Ossze lehetne szamolni, mennyi idot toltott a streamen kepen, azert ennyire nem vagyok kocka, de nagyon durva szazalek jonne ki, a tobbiekkel valo osszevetesben..

_most_ 2011.04.22. 12:19:20

@Albino "karazsnyikov" vernyul: hát én néztem néha az online-t és Alek-Éva-Olivér-Szandika beszélgetése voltak benne túlnyomórészt, Anikó is csak az Olvivérrel való kapcsolatakor szerepelt többet.

_most_ 2011.04.22. 12:25:06

@Ancilla: Évát háromszor, Alekoszt kétszer visszaszavazták, nyilván azért mert senki nem kíváncsi rájuk.

locsolóember 2011.04.22. 12:26:59

(J)Erzsi fiam, ezt elbactad.
Fejedbe szállt a dicsőség; elhitted, hogy olyannyira megerősödtél: képes voltál (egyedül)kiejteni a sógort.
Ez az első hibád.
A második pedig az, ahogyan szakítottál.
Sikeresen kiütötted magad sok néző kegyéből - és a potenciális nyertesek közül.

Trevlovics 2011.04.22. 12:28:42

@Albino "karazsnyikov" vernyul: nagyon kemény jerzsi feje, első három percet néztem idáig, de valamit bissztoss szád az a gyárek! :)

locsolóember 2011.04.22. 12:31:14

@lami83:
Gus Hansen rezzenéstelen arccal feltenné. :)

locsolóember 2011.04.22. 12:34:37

@Ancilla:
Ancilla unja Alekot, Éva taszítja, viszont a többség nevében beszél.

genevieve 2011.04.22. 12:44:39

@locsolóember: én is unom és engem is taszit:-D

az már kettő:-)

dr. gernika 2011.04.22. 12:46:53

@nyuszómuszó: Osztom, alig várom már, hogy vele váltsák le Lilut.

_most_ 2011.04.22. 12:49:35

@locsolóember: jaja meg a Győzike showt se nézte senki, kivéve Béci, mint bevallotta a belevalóban.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.22. 12:50:16

Most már csak az töltene el, jó érzéssel ha Anikó nyerné meg : ))))
Primitív Jerzsi fejét megnézném.

foxglove (törölt) 2011.04.22. 12:52:41

a belinkelt tegnapi videóhoz: 07:17-nél megint vicces Oli testbeszéd, tisztára olyan, mintha Ani körül egy láthatatlan varázskör lenne, amit Olinak nem szabad átlépnie, így inkább visszamenekül Zsófika szoknyája mögé.

dr. gernika 2011.04.22. 12:52:46

@vitek: Nos, aki szerint Anikó hibát követett el azzal, hogy nem nyalt be Jerzynek, az pont azt várta el, hogy napraforgó legyen. Jerzynek meg igaza lett volna, mikor leoltotta a "ne bízz senkiben" figyelmeztetés után. De Ani nem volt kétszínű, szerintem jól tette, hogy továbbra is tartotta magát a véleményéhez. A három jelet nem most szerezte meg, a balhé nélkül is ugyanígy megkapta volna.

frea 2011.04.22. 12:53:41

@lami83: Látod, ebben teljesen biztos lehetsz. Egyetlen Győzikét sem láttam, sokkot kaptam már a felkonftól is.

ruzs54 2011.04.22. 12:54:32

@lami83: na de kikkel szemben szavazták őket vissza?évát leonidasz,és ildikóval szemben, mind a kettő olyan halovány volt, hogy szinte átlátszottak..a gigivel való visszamenetel nagyon bunda szagú.Alekosz zsófival meg gombival szemben.mind kettőnek könnyű dolga volt.most meg ők az erősek mert hány párbajról visszajöttek?

ruzs54 2011.04.22. 12:56:00

@genevieve: én is csatlakozom ancillához és hozzád:)

genevieve 2011.04.22. 13:00:28

Na akkor ismét:-)

Kedves Mindenki!

Megszületett a buli időpontja és helye!

Akit érdekel és szeretne találkozni a "hogyvoltozós társasággal" azt szeretettel várjuk 2011. április 23-án (szombaton) 19 órakor a Balettcipő kávéházban.

1065 Budapest, Hajós u. 14.

www.balettcipo.hu

Péntekig kérnék mindenkitől egy visszajelzést, hogy le tudjam foglalni az asztalt.

Köszi:

Genevieve

Békakukk (törölt) 2011.04.22. 13:27:53

OFF ON
Elfelejtettem, hogy tudok avatart kialakítani.
Ez a fos szeretnékes javaslat tetüre elakad az első teherbeb@szott lépésnél...
please help! a beállításoknál, profiladatoknál se találok semmi használhatót.
OFF OFF

_most_ 2011.04.22. 13:32:44

@ruzs54: Persze egyértelmű, hogy Jerzy a legerősebb, hisz legyőzte a hihetetlen népszerűségnek örvendő Bécit.

csillus85 2011.04.22. 13:56:49

Elnézést, hol mondja Olivér Anikónak, hogy a második helyre teszi beérkezőnek?. Sehol nem találok ilyet, kerestem.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.22. 14:00:25

@Peter_Cs:

"Szerintem ebből a brigádból három ember futhat be, ha kitartó: Éva, Anikó, Olivér. A többi el fog tűnni a süllyesztőben. "

Bocsi, Peti, de azok után, hogy szerinted Éva kedves, meg szép, meg kis vadmacska, azok után, hogy szerinted mi lesz, az tuti nem befolyásol engem semmiben!

Ne haragudj, túl magas labda volt! ;))))*

ruzs54 2011.04.22. 14:03:45

@lami83: jerzsy ugyan olyan gyertyaláng mint volt,köztudott hogy mi által térhetett vissza,és éva meg alekosz most azért haverkodnak vele mert elvégezte helyettük a piszkos munkát,olika külsős aszisztálásával.szerintem a következő kieső jerzsy lesz.alekosz a két hülye picsával marad a végén.:-)

Albino Vernyul 2011.04.22. 14:07:04

@csillus85: Konkretan nem mondja, az egesz szoveg ertelme az, mivel Ot tartja Alekra legveszelyesebbnek..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.22. 14:15:04

Nekem még nem biztos, hogy tudok menni. Sajnálnám, de ha össze jön, csak kerítek egy széket.

az én rózsám vasutas 2011.04.22. 14:16:12

Az Alek-Oli-Jerzy hármas tényleg dögunalom, zárják be őket pár napra a nyugiba egy rekesz pálinkával. A lányoknak küldjék be Gigi kinti nyilatkozatait, főleg a büdöslábú anikósat és a szutykos évásat. Aztán beszéljék meg a dolgokat. Giginek és Évának biztos sok mondanivalója van egymásnak szutyok témában. Utána meghallgatjuk Anikót is. Egye fene, ha a srácok mgigérik a stábnak, hogy jók lesznek a jövő héten, nézhetik a műsort a nyugiban.

dr. gernika 2011.04.22. 14:29:04

@csillus85: Nem mondja ki, de arra utal, hogy 'Anikó' már volt egyszer második a V történetben, ezért most már valszeg nem lesz, első az a szemében Alek, (Évára már nem tudom mit mondott, talán hogy szeretné az első háromban tudni), de lényeg, hogy nem fog bekerülni a döntőbe. Ezzel a hülye kifogással mégis a második helyre emelte Anit.

_most_ 2011.04.22. 14:34:07

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Egyértelmű, hogy Olviér Anikó ellen szervezkedik, meghallgattam a monológját visszafele és ógörögül (hogy csak Alekosz értse) szó szerint azt mondta, hogy Anikót ki kell szavazni a következő párbajon.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.22. 14:37:41

@lami83: hát, én nagyon remélem, hogy flemerül az alek fanokban, hogy nem feltétlen jó az, ha Éva elveszi a szavazatok egy részét a döntőben - az is igaz, hogy ha nem Ani jut be, akkor ugyan kire jönne még annyi szavazat, hogy számítson az a pár százalék; mr légpisztoly nem egy Béci

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.22. 14:57:32

Oli jobb volna, ha nem ugatna. Nem volt ez jó ötlet bevinni őket. Talán, hogy kerestek a lányok egy kis plusz pénzt. De Oli megdöbbentően gusztustalan féreg. Anikó nagyon intelligensen reagálta eddig le a támadásokat. Ez az Oli, most megmutatja, hogy egy igazi féreg. A lányokat nem irigylem, a hülye feladatokért. Szégyellje magát az RTL, hogy ilyen megalázó feladatot ad mint ez a gésás dolog, meg Arab, Jerzsi féle hárem. Csak azért, hogy a jelmez kölcsönző igényeit kielégítse. Ez már a nők lejáratása. Nem csak arról szól, hogy a villa lányokat, teljesen lejáratják. Három ilyen gusztustalan, okádék pasival, mint Oli ,Jerzsi, meg Alekosz. Ez a primitív Olivér meg egyenesen egy gennyes alak.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.22. 14:59:50

Jaaaa és Lilu is szégyellje magát, a le néző kommentárokért. Nyomja a nagy kiadott szöveget, kit kell éppen ekézni.

locsolóember 2011.04.22. 15:04:38

@genevieve:
A'mmán többség, bárki bármit mond. :))

Albino Vernyul 2011.04.22. 15:08:32

@lami83: Igen.. De a hatas, ellenhatas szul.. Ahogy hergeli az Alek szavazokat, ugy az Alek ellen szavazokat is.. Es most mindket felnek adott egy biztos pontot Aniko szemelyeben.. Amit erosit, hogy jelenleg Ancsa 2 sikon is kezd atcsuszni "aldozat" szerepbe... Egyreszt a szerelmi szalon, Oli viselkedese nem tul szimpatikus, masreszt az RTL talalasa, es a cikkek hanvetele is mar Olit kezdi fikazni.. A masik terulet, a 3 az 1 ellen felallas, ami megint egy nem rossz pozicio.. Ezt meg elfedi, hogy bent vannak a regiek, de a parbaj elott nagyon elesen kijohet..

locsolóember 2011.04.22. 15:12:04

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Közben szólhatna a rágógumi-dal.
Csak, hogy Zsófi(ka)se maradjon ki az élvezetekből.

_most_ 2011.04.22. 15:17:00

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Csak vicceltem, Olivér egyszerűen csak azt üzente, hogy utálja Anikót.

vitek 2011.04.22. 15:17:02

@Ari11: így van, de hát mit is várunk tőlük? Lilu régen is nagyon engedelmesen ráállt arra amit mondtak neki, lásd a klasszikus "szopjam a faszát" jelenetet:
www.youtube.com/watch?v=q2QheHEbLmA&feature=related

Balázs szintén nagyon ocsmány, bár neki nem kell parancsba adni hogy leszóljon másokat, magától is igen magas fokú érzelmi intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, különösen 1:00tól:
www.youtube.com/watch?v=2Yfc1TazTqk&feature=related

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.22. 15:32:06

ez a hastáncos est ezmiez? Mert hogy Tarkan cuppogós zenéjére nyomták, aki török ugyebár. Viszont Jerzsi indiai fakírnak öltözött, a lányok meg arab démonnak.

dr. gernika 2011.04.22. 15:32:17

@vitek: Az elsőt még sosem láttam- ez lement adásba??

vitek 2011.04.22. 15:38:14

@gernika: van új poszt, oda írtam.

Julcsi37 2011.04.26. 23:23:52

Való világból megismert nagyon puha POPPY köntösök (Anikó-pink cicás) kapható a dots and stripes lingerie fehérnemű boltban. Keress rá facebook-on: dots and stripes lingerie vagy kontosok.com weboldalon. Ajánlom mindenkinek!!! Nekem már van, nagyon SZERETEM!!!
süti beállítások módosítása