Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X118

2011. április 14. 15:00 - Hódos Hajnalka

Leszámítva az időskori nyavalyákat, a mamám 78 évesen kiváló egészségnek örvend, életerős és sokszor energikusabb, mint én. Igen aktív társasági életet él, ha nem a Juci nénivel bandázik, akkor kirándulásokra jár, ő így nevezi a termékbemutatóval egybekötött, a halál fasza után öt kilométeren túli településre szervezett buszos utazásokat, havonta egyszer pedíkűröztet (=mék a lábamma’), heti húsz tojást visz a barátnőmnek és órákat ücsörög a szömészeten. Temetőbe nem szeret járni (leszek ott eleget), ezt nem is bánom, a szülőfalujában legalább félszáz, számomra ismeretlen ember sírját rakatta velem rendbe, muszáj Lány, a mútkó is szivességbül visszakapá’ták anyit. Vizuális vagyok, ezért a mellettem elhaladó felületes szemlélőknek ilyenkor csak az tűnik fel, gereblyézés közben rázkódik a vállam, azt szerencsére nem sejtik, hogy a röhögéstől. Az ilyen kiruccanásokról mama általában új sütemény recepttel érkezik haza, amit hétvégén rajtunk tesztel. Volt már ehető is köztük, a legnagyobb traumát eddig az a csokoládés(?) borzalom okozta, amit egy horvát főzőműsorból sütött úgy, hogy a tévéképernyőn látottak alapján megpróbálta kitalálni a hozzávalókat. Legyen elég annyi, az után simán bevállaltam volna Éva fatörzsét. Igen, elindult a Vacsoracsata a Villában, Éva kezdte a hetet. A gyengébb idegzetű olvasók kedvéért bemutatom a desszertet, ennek ismeretében döntse el mindenki, tovább olvas-e.

A Lakók a kertben tervezgetnek, a gyámügyi előadónak öltözött Alekosz terve az, amikor ő lesz a soros, virsli lesz a fogás. Mustárral, kenyérrel. Vagy bundás kenyér teával. Béci disznótorban gondolkodik, Anikó füzettel a kezében azért imádkozik, ne Alekoszt kapja kuktának. További kétségei is vannak, mert elolvasta a szakácskönyvet és idegen szavakkal találkozott. Flambírozás. Az mit jelent? Alekosz elmagyarázza. A flampírozás azt jelenti, mikor van egy hús, mondjuk bélszín. Bepácolod, beleteszed egy speciális zacskóba, és a flampírozó gépbe rakod. Rákapcsolod, kiszívja belőle a levegőt és vákumolod az egészet és akkor be kell rakni a hűtőbe. Ott akkor saját magától pácolódik. Elindulok az első magnéziumért. Anikó hitetlenlekedik, megkérdi Jerzsit. A flambírozás az, mikor egy serpenyőbe beteszel gyümölcsököt, beleteszel egy kis szeszt, begyújtod és lángol. Anikó vihog, beletrafáltál, Alekosz! Alekosz a mindentudók pillantásával néz vissza. Amiről én beszéltem, az a szuvidolás. Tényleg. Séf voltam valamikor, nem mondtam? Egy kifőzdében. Egy kifőzdének voltam a vezetője, séf beosztásban. Ott szuvidoltam sokat. Csak összekevertem hirtelen a flampírozással. Anikó kerek szemekkel néz. Szuvidolás, olyan létezik, Jerzsi? Hogyne létezne és mond egy kicsit kisebb baromságot róla, mint a másik hülye. Ennyi, na bravó, emeli fel az ájsztejás üveget Alekosz. Akit érdekel a téma, sous vide címszó alatt keresgéljen, érdemes.

Éva kis naiv. Úgy áll hozzá ehhez a héthez, hogy szeretné megnyerni. Beleadja a szívét-lelkét. Pár perces filozófiai fejtegetésbe kezd arról, az elsőnek a legnehezebb a dolga, mert fel kell rakni a mércét egy magasabb fokra. Szerintem annak a legnehezebb a dolga, aki nem tud főzni. Számomra érthetetlen módon Éva takarítással kezdi a főzést, legalábbis a hat darab klínpöttyből, amit a komód tetejére fújt, majd szétkent egy papírtörlővel, erre következtetek. A takarítás további részeként glédába állítja a kazalfixáló- és ápoló készítményeket, majd bemutatja az ágyát és az idióta katicás párnát amit Áditól kapott. A pipere következik. Ne aggódjunk, mert akármennyire is szétszórtnak látszik, mindennek tudja a helyét. A trehányságban is feltalálja magát, örülök. Annak, hogy a kukászacskó is megvan, pláne. A zsákban is vannak hajcsatok (remélem, mindenkinek megvan a hülye vicc arról, hogy szurkolnak a siketek), rúzsok és egyéb kiegészítő alkalmatosságok. Nem aggódom. Életemben egyszer aggódtam pipere miatt, mikor két perces csend után a nálunk vendégeskedő szomszédék három éves kisgyereke úgy jött elő a fürdőszobából, hogy az összes foga lazacszínű volt. Sírtam. Sem előtte, sem utána nem tellett olyan Estée Lauder rúzsra. Amit megevett, azt is úgy kaptam ajándékba. A piperék után hirtelen mozdulattal kirántja az alsó fiókot, egy zöld bőröndnyi fehérneművel jött be a Villába, a felét nem is használta. Mutat egy ilyen kis csecse, nagyon-nagyon szexi izét meg egy fekete ruhát, amibe tán már bele se tudja préselni magát, mert két-három kilót hízott.

A bugyibemutató után elindulnak a kuktával, Anikóval vásárolni. Jaaaaj, ábécéééé! Évának egyébként egyből beugrott az olasz est ötlete. Nagyon szereti az olasz ételeket. (Hajni fordítása: evett már pizzát a békéscsabai pizzériában és a donpepében is. A maradékot természetesen elcsomagoltatta.) És mindenki kivétel nélkül rajong az itáliai konyháért! (fordítás: mindenki ismeri az üveges bolónyai szószt.) Először a leveshez való alapanyagokat „vásárolják” meg, vöröshagymából vegyünk egy jó kilónyit. Öt szem bőven elég. Fokhagymából kettő darab kell. Fél kiló burgonya, szemmértékkel. Nagy fej zeller. Rezignáltan hallgatok, mit tudhatom én. A főételhez kell egy kiló darhamarha, belebaszva a kosárba. Vigyük csak be az összes csokit. Lehet, hogy a sütemény recept két adagra van megadva. Köszönjük, megvagyunk, csókolom, Terike néni. Elindulok a konyhába, ide most valami erősebb kell, de csak calcium-sandoz pezsgőtablettát találok meg ligetszépét.

Éva megint elmondja a kamerának, hogy olaszos estét tervez mert nagyon közel áll hozzá az olasz konyha. Az első étel, amivel elkezdi a főzést, a leves lesz. Minesztrón lá Bellá Évá. Anikó hozzákezd a zöldségek felszeleteléséhez, a hatalmas darabok láttán várom az óriást, ahogy belép és elordítja magát, emberszagot érzek, mert hogy azt a hagymát átlagember a szájába nem tudja berakni, az hétszentség. Jerzsinek is kétségei vannak a riportszobában, két antiszakács, hát, hogy mi fog kisülni-főni a konyhában, azt csak Isten tudja. Éva nagyvonalú, beleönt a serpenyőbe úgy két deci olívaolajat, a két centis karikákra vágott vöröshagymán rajta hagyták a farkát, nem baj, jóvanazúgy, úgy ni, rögtön bele a fokhagymát, hogy biztos megégjen és megkeseredjen. Baj van, nagy a serpenyő, sok az olaj. Teáskanállal kimeret belőle, miután rájön, önteni nem tudja. Anikó meg feszt okoskodik itt bele a dolgokba, a zeller héja rajta kell, hogy legyen! Jó, akkor ezt az egészet most belerakjuk. Bele hát, a cukkini és a répa köztudottan ugyanannyi idő alatt párolódik meg. Csak a cukkini szarrá, a répa meg alig. Tébolyultan felsikoltok, ne, ne adjanak a barbároknak parmezánt! Bécinek is vannak félelmei a vacsorával kapcsolatban, mivel Éva szétszórt és feledékeny, félő, hogy valamit kihagy az alapanyagok közül. Milyen gonosz ez a Béla, ha tudná, hogy pluszban is raknak bele! Héjat.

Egyelőre nem túl bizalomgerjesztő a leves. De majd az lesz. Minden van benne, még halott német katona is. Konzervbab levestül biztos. A főétel, Itália üzenete, vagy ahogy Spéter46 kommentelőnk megjegyezte, a hadüzenet. Mángárá. Mángorel. Mánóre. Mivan? Mángárá. Nemtom. Mi sem, Jerzsi, hagyd a francba. Namost azt tényleg nem hiszem el, hogy ilyen síkhülye mindkét csaj, Anikó, az isten szerelmére, ne nyersen hámozd azt a paradicsomot, hanem dobd be egy percre lobogó forró vízbe és húzd le a héját, meg fogsz lepődni, ledobja magáról! Ilyen szépen összelottyadt a hagymánk. Biztos, nem mertem felnézni. Most beletehetjük a húst. Az egészet egyszerre, hogyne. Kezdő háziasszonyoknak kimondottan szokták ajánlani, hogy egy kiló darált hússal egyszerre birkózzanak meg. Főleg ilyen esetekben, tálcás teszkógazdaságos húsnál, mert így csak másfél liter vizet fog ereszteni és párolódni fog, még véletlenül sem pirulni. Öntsünk hozzá egy kevés bort. Közben, a főzés közben a szakács is megkóstol egy pohár bort. Anikó visítva röhög, perszeeee! Most miért, nem láttál még Vacsoracsatát? Akkor töltsél már nekem is! Ezt így is kell, bár nem hiszem, hogy Éva ismeri a klasszikus mondást: szívesen főzöm borral. Néha teszek az ételbe is. A következő fontos dolog, amire felhívom a konyhában tevékenykedőket, hogy a marhahúsnak fehérebbnek kell lennie. Jaj, fut ki a….! A gyalázatot Jerzsi riportszobás mondata szakítja meg, szívemből szól: sáskát már ettem, csótányt, bogarat, kukacot, úgyhogy igazából mi jöhetne rosszabb?

Elkészült a főétel, ezt onnan tudjuk, hogy a paradicsomkockák szemmel láthatóan még nyersek. Milyen íze van? Jó. Mint a bolónyainak? Nem olyan. Hümmögés. Nincs egy ilyen izé, porunk hozzá? De van, tegyünk bele egy kicsit! Éva szépen beleönti az egész tasak bolónyai alapot Itália üzenetébe. Itália ekkor már térden állva üzeni, elég. Kapitulálni majd csak a desszert közben fog. Határozottan jobb! Hát igen. A natrium-glutamát csodákra képes. Jáj, ez a sütemény! Csokoládés mászkápóne rolád, dolcse Itáliá. A tojások szétválasztása szinte zökkenőmentes, csak egyet kell kidobni a kukába. Gőzölög a csokoládé, úgy százhúsz fokos lehet, jót tesz az neki, most pedig a turmixgéppel felverjük a sárgáját. Illetve a fehérjét. És nem. Nem jönnek rá, hogy azért van két lik a kézimixer alján, mert két habverő tartozik hozzá. Az az egy is kiesik, amit Anikó szuszakol bele, jézus ereje. Fontos mozzanat következik. Vajjal és fakanállal kikenjük ezt a mély lábast vagy mi ez. Tepsi. Azt! Miután ujjnyi vastagon kimargarinozza, Éva beleterít a tepsibe két réteg sütőpapírt. Katatón állapotban ülök.

Mámeg a krémmel van baj, ez nagyon sok ez a brandy, néz má’, úszik benne. Négy evőkanál brandy, nem egy deci, visít Anikó. Két evőkanál nem egy deci? Isten merőkanalával mérve végül is az óceán is egy csepp. Kész a tészta. Kenik a nutellával, rá a krémet is, a forró tésztára hogyne. A tészta meg hülye, törik, nem tekeredik. Úristen, ez hogy néz ki? Ez egy farönk. Gyere, megnézzük a hasonlatot! Nehogy megmutasd a kamerának, mert agyonverlek. Anikó vihogva mutatja a képet és a kész izét. Csokoládés mascarpone rolád Éva módra! A vacsora kész, Éva lila mesefigurának öltözött, ha a szemüveget látná, Okoska törp földhöz baszná a sajátját, jöhetnek a vendégek. Jöhetnének, de a vendéglátó beáll az ajtóba csurig töltött poharakkal, Béci próbálkozik egy elég hideg van itt kint sóhajjal, jaj gyertek, gyertek. Alekosznak szimpatikus volt az első benyomás, mert arra gondolt, hogy Éva tűsarkűban, csiliviliben, kirittyentve díszeleg egész este. Ehelyett otthonkásan, konszolidáltan, vendégfogadó állapotban fogadta őket. Látszott rajta, hogy értük van.

Alekosz azt is egyből kitalálja, hogy Itália, mert piros-fehér-zöld, miről beszélünk? És figyel Évára, csak Anikó dekoltázsába pillantott. Ó, voálá, voálá, mi ez, babgulyás? Az illatj-ja tökéletes! A levest egyedül Jerzsi ismeri fel, Éva tényleg nem tudja, milyen lesz, pirítóssal ajánlja. Hát jó étvágyat! Mire a levessel végez, Alekosz saturészeg. Akadozó nyelvvel kérdezgeti Évát, ellátod a zuradat? Rendelkezésére bocsátod a vacsorát, ha hazaérkezik? Éva lesújtóan néz, Alekosz folytatja. Első osztályú volt. Át lettek főve benne a fűszerek meg át lettek főve benne a gyümölcsök, zöldségek. Hát a lé az fantasztikus volt! A fűszereket nagyon ki lehetett érezni, ez a fűszeresség engem fűszer észlelésére ösztönöz. Az italról viszont nem tudja eldönteni, édes, fűszeres vagy száraz. Éva nem akar Alekosznak többet inni, a riportszobában nem érti, mitől rúgott be ennyire Alekosz, találgatja, nem evett egész nap, fáradtabb, vagy beteg lesz. A magyarázat egyszerű, a limoncellótól. Ha jó minőségűt kaptak, 40-42 fokos. Egyszer én is megjártam vele, jaj de kis könnyű, mmm… de finom, jaj de ízlik, mmmm….mitől szédülök? Évának elege lesz Alekoszból, na ő elszív egy szál cigit. Anikó is vele tart, Alekosz benn dohog, nem olajozott itt a rendszer, valami nem stimmel. Anikó ebből már tanult, az ő buliján nem lesz pia. Lehet, hogy Alekoszt meg sem hívja.

A csajok végeztek, jöhet a második, pásztá, pásztá! Éva a gnoccsit így körberakta. Ott meg a penne. Alekosz meg sem kóstolja, csak az italokkal volt elfoglalva. Elment az étvágyam. Miért? Hosszú. Jerzsi is kérleli, kóstolja már meg. Alekosz az ilyenkor szokásos résnyire szűkült szemmel, mozdulatlan testtel, gépiesen válaszol. Most nem. Később igen. Béci felröhög, rohadt kiborg! Tudod, hogy miért szerelek téged? Ajaj, ez ugyanaz a hangsúly, mint a mindent érted teszek monológnál. Még ha néha utállak is? Lehet, hogy néha utálatos vagy, lehet, hogy néha hülyeségeket beszélsz, lehet, hogy néha azt sem tudod, miket beszélsz, de egyvalamiért szeretlek. Te képes vagy úgy látni engem, ahogyan senki más ebben a házban. És íme, a desszert! Mászkárpónés fatörzs! Ez ugyanaz a kesztyű, amit a grillezésnél használtunk? Béci véleménye a desszertről igen tömör. A desszert biztos berúgás volt. Ha keveset evett belőle az ember, nem volt rossz. A kedélyes társalgást Alekosz mondata vágja ketté. Amikor az Olivér kiment… Síri csend támad, erre szokták azt mondani, Hermész belépett a terembe. Szerintem is szívjunk el egy cigit, mert ezt már én sem bírom, áll fel Anikó az asztaltól. Nem siratóbuliba jöttem én!

A lányok újra távoznak, Alekosz merevrészegen Jerzsi felé fordul. Hol a hatodik ember? Alekosz, nincs hatodik ember, öten vagyunk. Balázs nagyon frappánsan skizoid pillanatnak minősíti ezt a jelenetet. Éva mérges Alekoszra. Őszintén, mit vártál tőle? Hát nem ezt! A vendégek búcsúzkodnak, Béci megörvendezteti Évát, mert azt mondja neki, ilyen őszinte és meleg fogadtatásban, amitóta a Villában van, nem volt része. Jerzsi hét pontra értékeli Éva teljesítményét, nem mosott kezet dohányzás után, ez alapvető higiéniai dolog. Anikó az ételeket csak tökéletesre tudja értékelni, mert ő volt a kukta, 9 pontot ad. Bécinek nagyon ízlettek az ételek és jól érezte magát, 10 pont. A még mindig részeg Alekosz a riportszobában nagyszínpadot ad elő. Az Évának minden mozzanatára csak a maximumot tudom adni és ez nem elfogultság. Kritikus szemmel vizslattam az Évát. És megállapítottam, hogy tényleg kitett magáért. Ezért a fantasztikus estéért 9 pontot adok. És csak azért nem adok 10 pontot, mert ha az étellel nem is, az italból fukar módon járt el. Több vendég, beleértve magamat is, szomjaztunk! Felröhögök, pedig sírnom kéne.

Kapcsoljuk a Villát. A Lakók az asztalnál kvaterkáznak, Balázs vicceskedik. Alekosz kedvenc fogása az áperitív. A desszertig úgyis megalakul. Aztán komolyra fordítja a szót, Éván kívül senki nem érezheti magát biztonságban. Anikó, milyen jó kedved van! Pedig nem is ittam, hihihi. Béci gondolatai össze-vissza kuszálnak, de már tudja, hogy mit szeretne. Más, hogy öten vagytok? Alekosz kevesli az öt főt, jól érezte magát, mikor tizenhatan voltak. Van olyan, aki úgy érzi, nincs esélye megnyerni? Éva jelentkezik, Balázs meglepődik. Éva indokol, ha be is kerülne a fináléba Alekosszal és Bécivel, biztos ő esne ki, mert mindenki kíváncsi egy Béci-Alekosz döntőre. Béci, gyere ki a riportszobába. Igen, Béci izgul. Fáj a torka, zsong a feje, feszíti, jó kiadni már magából. Mi lehet az oka, hogy te vagy a kiválasztott? Kiment két fontos ember, megborult a rendszer, egyedül maradtam. Nehéz döntés volt? Nagyon. Nem fél attól, milyen lesz a megítélése? Ennyi erővel Balázs azt is kérdezhette volna, hogy te, Béci, és mit fognak szólni a nézők, hogy a sógit viszed párbajra, na mindegy. Ja, nem fél. Már nincsenek csapatok. Ahogy rákerült a zöld kendő, mindenki megváltozott a szemében. Nem akar konkrétumot mondani, mert lelőné a poént.

Újra a nappaliban, Anikó, elégedetlen voltál Éva döntésével. Az volt a problémája, Éva azért tette Bécire a jelét, hogy Béci kivigye és Éva legyen az első. Pedig ti kötöttetek egy egyezséget, nézzük meg. Mögnízzük. Éva? Az a magyarázatom, hogy az Anikótól elhangzott egy mondat, neki mindegy, ki jön vissza, én vagy a Gigi. A másik, hogy magamért vagyok itt, a fő célom az volt, hogy a Bécivel való párbajt elkerüljem. Anikó annyit fűz hozzá, hogy az egyezségről a dzsungelhéten is beszéltek, nemcsak a párbaj előtt. Túlreagálta a dolgot, mindenki arra teszi a jelet, akire akarja. Megbánta, nem volt szép tőle. Jerzsi, mit szólsz ehhez? Nincs ezzel gond. Tartasz a ma estétől? Nem, nem tartok. Béci, mit szólsz ahhoz, amit láttál? Gondoltam, hogy lesz megbeszélés, de erre nem számított. Van ez így, most már semmin nem lepődök meg. Na nézzünk meg egy-két kisfilmet, hogy alakult a viszonyod Anikóval? A kisfilm után Anikó szóhoz sem jut, mert a fürdőszobás szerelmi vallomást is beválogatták a jelenetek közé. Már le se tagadhatja! Béci azért tartja a két lépés távolságot. Az elején volt az, és megbeszéltük, de egyedül vagyok és egyedül kell végigjátszanom. Vagy valami ilyesmi, Béci mondatait elég nehéz kihámoznom és akkor jófej voltam. Anikó, mi az oka a közeledésnek? Rossz volt egymásra fújolni, megbízom benne. Megemlíti a bátorságpróbát is. Éva szerint ez egy színjáték, ez egy nagyszínpad. Ez a kijelentés, hogy felajánlom a barátságom, neki erős volt. Talán azért közeledik Anikó, hogy egy erősebb támogatót tudjon maga mellett.

Kisfilm, viszony Jerzsivel. Jerzsi, hogy látod? A Villában nem alakulhatnak ki barátságok, csak haverságok. Ha ti ketten párbajoznátok, kinek drukkolna Gigi? A testvérének. Jerzsi szerint ez természetes. Ez csak egy játék, nem az élet játéka. Béci? Nem hiszem, hogy Jerzsi haragudna, ha úgy döntenék, hogy őt választom. Alekosz, milyen érzések vannak benned? Anikóval és Bécivel kapcsolatban az, hogy a királykisasszonyok rendre beleszeretnek a megmentőjükbe. Mennyit ivott Alek? Pont hogy most nem ivott, hahaha. Alekosz kapcsolata Bécivel, megint van az Isten farkán a forgós stanecli. Meg az a pici plusz. Meg hogy menjenek azok párbajozni, akik még nem voltak. Béci vigyorog, elég illuminált állapotban voltunk ahhoz, hogy ez elhangozzék a szánkból! Alekosz úgy érzi, vannak nála esélyesebbek a mai kihívásra. Mi az az egy-két százalék, ami hiányzik Béciből? Nincs meg az a pici plusz. Átlagos, sztenderd, jól prezentálja ezt, de a legnagyobb probléma vele az, hogy átlagos. Béci hanyatt dőlve röhög. Balázs állva. Eljött az idő. Béci, három perc, nem kell kapkodnod. Állj ki, gegv. Úgy érzem, az elejétől mondom, hogy nyerni szeretnék. A végjátékban már nem mindegy, kit viszünk ki. Ez egy muszáj lépés. Éva, nagy szerencséd van, hogy rajtad van a kendő. Nagyon elgondolkodtattál. Jerzsi, már tudják a nézők, hogy ez egyéni játék, már nincsenek klikkek. Ha több barát van benn, a szavazatok megoszlanak. Alekosz, nagyon nyeregben érzed magad, de ha visszajövök, nagyon meg leszel gyengülve, hogy a lelki társad kimegy. Anikó, rajtad filóztam a legtöbbet. Megadom neked azt, hogy kividd, aki neked a legnagyobb szívfájdalmat okozta. Jerzsi, tesó, sok szerencsét.! Jerzsi, mi jár a fejedben? Nem lepett meg. Bízom abban, hogy sok néző megszeretett és vissza fogok jönni. Ha Jerzsi jön vissza, tőle nem sajnálom a főnyereményt. Na. Én megmondtam.

 

Köszönöm S-nek a képeket, a szemüvegest imádom! :)

Címkék: vv4
580 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flanker 2011.04.14. 15:02:10

A tegnapi egyheti adag után itt van a tegnap esti, meglehetősen bőséges böszmeségadag! Jóétvágyat! :-)

Egy kiló darha marált... darált marhát (Éva)
A flampírozás és a szuvidolás... szimpatikusabban hangozik (Alek)
A rendezett, rendszerezett kupleráj át fog alakulni egy kicsit toleránsabb kuplerájjá (Alek - azt hittem, hogy
rendszerezetlen renddé)
Ezek azt is elhozzák, amit nem is
akarnak elhozni (Béci)
Ezt ismerni fogom: Csokoládés maszkapóne (sic!) (Béci)
Vajjal és fakanállal kikenjük ezt a ... mi ez, lábast? Tepsit! (Éva)
Gyere, most megnézzük (a könyvben) a hasonlatot (Anikó)
Vendégszerető, vendégfogadó állapotban fogadott minket (Alek)
Át lettek benne főve a fűszerek, a gyümölcsök, zöldségek (Alek)
Ez a fűszerezés engem... fűszer... ízlelésére ösztönöz (Alek - mikor már 2x mondták neki, hogy NINCS benne fűszer, de persze miért most hallotta volna meg a másikat, miért pont most figyelt volna oda a többiekre? Csak mondja a magáét - tényleg egy kiborg. Amíg a progi le nem jár a lyukkártyán, addig csak megy és megy.)
Hol a hatodik ember? (Alek - itt persze a mondattal semmi gond nincs, a mögötte álló emberrel annál több)
Az italból (az Éva) fukar módon járt el (Alek)
A legalapabb, ... tökéletesen oltja az étvágyat (Alek)

flanker 2011.04.14. 15:03:16

Te didis, ez ma mellbedobással sikerült! :-)
De még ezzel is csak kelted itt a feszületet...

Talpig Jimmy 2011.04.14. 15:05:57

ehhez kellett a két nagy

velorexapáca 2011.04.14. 15:12:30

a látottak alapján egy hétre kitiltom magam a konyhából!

annyira a hatása alá kerültem, még flampírozni kezdenék a zacskóimmal.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.14. 15:22:28

Konkrétan az egész a TV Paprika Gasztropuccs c. műsorára emlékeztetett. Éva egész jó menüt rakott össze ahhoz képest, hogy gyakorlatlan a konyhában, legalább ő mindent beleadott!

velorexapáca 2011.04.14. 15:24:36

@Peter_Cs:
Éva egész jó menüt rakott össze ahhoz képest, hogy gyakorlatlan a konyhában, legalább ő mindent beleadott!

tudod, mi a borzasztó?
ha ezt még 3x leírod, el fogod hinni :-)

flanker 2011.04.14. 15:25:26

@velorexapáca:
Micsinálni a milyeivel???????
Egy ilyen csalódásba beleszaladnom ilyen gyorsan...

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 15:25:55

@flanker: @feszület:

ha látnátok, az asztalon kell pihentetnem, mer néha már oly nehéz... ;)

flanker 2011.04.14. 15:28:16

@Peter_Cs:
Természetesen - hogy is lehetne másként!
Mindent beleadott, az biztos!
Soroljam: hajszálakat, a hagyma csücskös héját, a zellerhéjat, a bacikat a mosatlan kezéről, a cigiszagot, a sütőpapírt a megvajazott lábos (tepsi tetejére), s amit még nem is láttunk...
Tényleg mindent beleadott - annyira önzetlen és őszinte, neki már nem is maradt semmi! :-)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 15:29:02

Hajni!

Ez marha jó volt újfent. :)))

És köszönöm a lehetőséget, köszönöm mindenkinek, más célom már nincs is, majd legyezőt libbentve a nő balra el...

flanker 2011.04.14. 15:29:04

@bukott madonna két nagy didivel: @feszület:
Ja, de ha megnézzük a célfotót, lehet, hogy így is szinte csak a döfködő mellbimbók döntöttek! ;-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 15:36:49

Hajni, ismét csak hálálkodni tudok. Nagyival temetőbe, kurvanagy bádoglocsolót cipelve át a fél falun; 100 éve megözvegyült vallásos barátnék (velük visszakapálás bartelba).... te hétről hétre _nosztalgikus állapotba_ kerítesz engem. :D

mama ottmarad 2011.04.14. 15:38:11

Csupa új információ ... tegnap elfelejtettem megnézni az öfit? Tényleg sokkal jobb így. Visszakapálásostúl köszi Hajni :DDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 15:38:13

ja, vessetek meg, de nem tudom: mi az a gegv?

Trevlovics 2011.04.14. 15:40:39

a tegnapiról pont lemaradtam, a francba. Azt gondolom, hogy ez a hét a posztírónak, mint nézőnek valódi kínszenvedés, de a posztírónak, mint szerzőnek igazi jutalomjáték lesz :)

Bandecuccoli 2011.04.14. 15:42:09

Hajni, ma ismét rájöttem, hogy Téged sokkal szórakoztatóbb olvasni, mint ezt a sok barmot nézni!

Tegnap szétuntam magam az öfin, ma szétröhögtem magam a visszapillantódon.

Gratula ismét!

mama ottmarad 2011.04.14. 15:42:13

@Peter_Cs: vááá, tényleg, azt a lyányt se szabadott vóna beereszteni a konyhába! (A teljes nevét-címét csak te tudod.)

Talpig Jimmy 2011.04.14. 15:43:30

pedig a tegnapi 4. helyezésem után elsőző specialistának éreztem magam

Soror Formoza 2011.04.14. 15:47:48

Vegre valami jo is tortenik velem ma. Azt hiszem nem egy musort neztunk az este. Koszonom Hajnalkanak, hogy megnevettetett.

A derek mamanak kezcsok, es hosszu , boldog eletet kivanok.

velorexapáca 2011.04.14. 15:49:11

@flanker:

nyugi, nájlon mint zacskó nem (khmm..) egyéb mint zacskó:-)

velorexapáca 2011.04.14. 15:50:33

@Trevlovics:

hála hajninak így sokkal élvezhetőbb,- hidd el :-)

flanker 2011.04.14. 15:54:00

@velorexapáca:
Pfúúúúúúúúúú!
(Homlok megtöröl.)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 16:00:27

@flanker:

tuti, aszem a kellő időben hullottak a klaviatúrára! :DDD

flanker 2011.04.14. 16:03:37

@bukott madonna két nagy didivel:
Alig várom, hogy egy nap tényleg szorosabb legyen a verseny és csakugyan szükség legyen a mindent eldöntő (és megmutató) célfotóra!

flanker 2011.04.14. 16:05:42

@velorexapáca:
Mitagadás.
Néhány másodpercig komoly önvizsgálatot tartottam.
Ha lett volna itthon alkohol (évek óta nincs), akkor most lehörpöltem volna 3-4 gyors gúdbájdrinket. :-)

velorexapáca 2011.04.14. 16:07:52

@flanker:

Természetesen - hogy is lehetne másként!
Mindent beleadott, az biztos!
Soroljam: hajszálakat, a hagyma csücskös héját, a zellerhéjat, a bacikat a mosatlan kezéről, a cigiszagot, a sütőpapírt a megvajazott lábos (tepsi tetejére), s amit még nem is láttunk...
Tényleg mindent beleadott - annyira önzetlen és őszinte, neki már nem is maradt semmi! :-)

Tényleg, Éva evett tegnap a saját főztjéből, vagy azt már nem merte bevállalni?:)

csicserierika 2011.04.14. 16:08:52

én akartam lenni ma a 6. ember.
Klimpíroz-flampíroz-szuvidol, én értem a logikai összefüggést. Ti olyanok furcsák vagytok :)

Trevlovics 2011.04.14. 16:10:05

@csicserierika: én megszavazok neked egy PeterCS-díjat :)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:10:24

Pótoltam a lemaradást, R.B.-né születt G.A. szerint is taktikusan választott Béci, Jerzy legjobb barátja szerint is baró, hogy kiesik a haver, már megmutatott mindent. Ez utóbbit azért bejátszhatnák Aleknak, hátha ő is akar egyet röhögni. És mondhatna valami bíztatót Jerzynek, mondjuk egy szép dolog a barátság mi apukámot.

Már csak egy nem világos. Mi volt a poén, amit Béla nem árult el nekünk a titokban?

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 16:11:44

@flanker:

eldöntő? megmutató? célfotó?
aham! :DDDDDD

velorexapáca 2011.04.14. 16:12:51

@flanker:

se tévé, se alkohol?:) csak nem aszketikus életet élsz?

nem merem idecitálni tgm-nek az ÉS-ben megjelent szociáldarwinista-aszkétikus korszellemről szóló cikkét.

Nyugi! nem olvastam, csak szokok guglizni:) oszt ezt is kidobta.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:15:59

@csicserierika: Egy olyan ember, aki tud szuvidolni, az egyszerűen nem eshet ki. Jerzynek köszönhetően most már én is tudok. Eddig csak cirkumbeniálni tudtam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 16:16:56

@mama ottmarad: hát köszönöm, a büdös életbe' nem jöttem volna rá! :O

flanker 2011.04.14. 16:17:40

@csicserierika:
Vagy csak érteni véled.
A mi másságunk itt az etalon!

flanker 2011.04.14. 16:18:23

@velorexapáca:
Sztem nem túl okos a csaj, de ennyi esze még neki is van! (Márminthogy ne tegye. Nem is láttam.)

flanker 2011.04.14. 16:19:36

@Trevlovics:
Támogatom.
1. díj - Alekosz által eltulajdonított Éva bugyogó

flanker 2011.04.14. 16:20:30

@bukott madonna két nagy didivel:
Most mér?
DSztem igenis vannak idők, amikor a radikális problémák radikális megoldásokért kiáltanak.
Vagy te nem így látod? :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 16:21:19

jéjzus, már megint a meg nem értett zsenik...

velorexapáca 2011.04.14. 16:21:27

@flanker:
Támogatom.
1. díj - Alekosz által eltulajdonított Éva bugyogó

DE, CSAK mert megérdemli:-)

flanker 2011.04.14. 16:24:28

@velorexapáca:
se tévé, se alkohol?:) csak nem aszketikus életet élsz?
Így van. Aszittem, hogy a zárdalakók között ez nem lesz világfelforgató megdöbbenés tárgya. Újabb csalódás? :-)

>nem merem idecitálni
De merjed csak!

>Nyugi! nem olvastam, csak szokok guglizni:)
Pedig hidd el, nőttél volna a szememben.

>oszt ezt is kidobta.
Na persze, de mi volt a keresőkérdés????? Hm? Mer sztem még a gugli sem dobál ilyeket csak úgy. Legalábbis ezt mondatja empiriokriticizmusom.

flanker 2011.04.14. 16:27:39

@velorexapáca:
Már erre nem is írok semmit - így is feltünően ignorál a nőszemélyzet.
Valamelyikünk nem nyallinthatott eleget tegnap este (vagy ma reggel.) (Természetesen a humorgömbre gondoltam.)

velorexapáca 2011.04.14. 16:33:39

@flanker:

> Így van. Aszittem, hogy a zárdalakók között ez nem lesz világfelforgató megdöbbenés tárgya. Újabb csalódás? :-)
~~áá, majd átküldöm, szépemlékű izolda nővér feljegyzéseit a zárdalétről anno 1756-ból..

>nem merem idecitálni
De merjed csak!
~~ és olyan legyek mint a kulipinytólakóalekinnyó? nee..

>Nyugi! nem olvastam, csak szokok guglizni:)
Pedig hidd el, nőttél volna a szememben.
~~ beleolvastam megvallom, de csak beleolvastam :-) idővel úgy is készül belőle egy öfi és akkor ..

>oszt ezt is kidobta.
Na persze, de mi volt a keresőkérdés????? Hm? Mer sztem még a gugli sem dobál ilyeket csak úgy.
~~ na jó azt beismerem, keresni tudok :)

Legalábbis ezt mondatja empiriokriticizmusom.
~~ Tessék mondani az lázzal jár? :)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:33:46

@flanker: Veniál? Mondhatnám, hogy egymás mellett van a vé meg a bé és elütöttem, de neked nem tudnék hazudni. Rosszul tudtam. Sötét vagyok mint állat. Vagy ahogy Béci mondaná, mint a picsa. Marad az a másik amit még tudok, de annak már elfelejtettem a nevét.

flanker 2011.04.14. 16:38:21

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
:-)

Nem is szóltam volna, ha a te hozzászólásaid üde módon nem lennének oly elütésmentesek a többiekéhez képest!

Drogon 2011.04.14. 16:39:22

@Peter_Cs: Többieket még nem is láttuk, de
aki nem tud beüzemelni egy működő habverőt, az totál életképtelen az élet többi területén is.

csicserierika 2011.04.14. 16:40:56

@Trevlovics: na végre, hogy érdemeimnek megfelelően kezeltek :)
Az, hogy lelkesedni tudunk még dolgokért, az csak az ifjúi szívünket mutatja :)

2011.04.14. 16:41:29

@bukott madonna két nagy didivel: háhá, hát összejött, gratula! :))

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:42:25

@flanker: Ez szép tőled. Cserébe kapsz tőlem aktmodell leszeket, de csak egy visszafogottat, a szaftosakat megtartom.topclub.hu/pic.php?post_id=8328&sum=32&num=32
Szopnékos és feketeözvegyes még nincs, de már vesznek fel rá rendelést.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 16:43:54

@flanker:

de,de így! :DDD van amikor szükség van arra!

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 16:44:48

@hullámpapír:

ne is mond, kész rémálom volt az életem enélkül! :DDDDDDD

mizu? alakul az idő nálatok is? :))

csicserierika 2011.04.14. 16:45:11

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: azok lesznek a döntőben, akik szuvidoltak már életükben (belső infó a retektől pszt..)
Évát a nyugi szobában most tanítja be Alek. :)

velorexapáca 2011.04.14. 16:46:14

@perpetum:
> aki nem tud beüzemelni egy működő habverőt, az totál életképtelen az élet többi területén is.

~~ ezt, ne mondd kérlek,

például kiválóan tud visítva a földön hemperegni.

Trevlovics 2011.04.14. 16:46:54

@csicserierika: ezzel nincs is semmi baj. :) csak az embernek, akik az ifjú szívűek felé fordulnak, tisztában kell lenniük a "szurkolói lét" lélektanával.
egy igazi szurkoló szerint az ellenfél csapatában csupa korrupt sorozatgyilkos játszik és a csapat akkor is 2-1-re nyert, ha az eredményjelzőn 0-3 van :)

csicserierika 2011.04.14. 16:47:24

@flanker: hát akkor most látványosan szakítok veled, jössz itt a mássággal pff.
:) Tolerancia ?

Nyanyóka 2011.04.14. 16:48:22

"a halál fasza után öt kilométeren túli..."

Imádom a dumádat Hajni, ha nem lenne ez a blog, a vv4 sem érne semmit!

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:50:29

@csicserierika: Szerintem Anikó is tud szuvidolni. Ráhúzza a húsra a fóliát aztán szippant egy vákumosat. Ha szerencsénk van mutatni fogják onlájnban, amikor bemutatja Aleknak.

flanker 2011.04.14. 16:52:58

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Figyelemre méltó a hölgy és szépek a képek. Ha az IQ-ja nagyobb a mellbőségénél, akkor szívesen meg is jutalmaznám a társaságommal.

De őszintén szólva ismerősre számítottam...

caillard 2011.04.14. 16:55:04

Hát régen röhögtem ennyit!
Amúgy az Éva elég helyes volt tegnap, bár én inkább Béci-párti vagyok. (Na azért sms-küldésre nem adom a fejem!)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 16:56:15

@flanker: Jáksó féle műsor volt az aktmodell. Erre a lányra emlékszem, mert olyan őszíntécske volt mint Évánk.

flanker 2011.04.14. 16:58:03

@hullámpapír:
Figyi már, te osztozkodsz az avatarodon Townsendel, vagy csupán hasonlít?
Már nem is emléxem.

Drogon 2011.04.14. 17:00:22

@velorexapáca: Végülis nem törte össze magát. Egyenesen nőises volt. Szinte.

csicserierika 2011.04.14. 17:00:36

@Trevlovics: hát ezaz, mi peticsével , szinte csak a védekezéssel vagyunk elfoglalva,míg sokan csak savazni szeretnek. Nem a mi készülékünkben van a hiba, nem mi látunk a pályán korrupt sorozatgyilkosokat :)

Drogon 2011.04.14. 17:01:40

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Én azt várom, hogy ezt Bélával mitassa be a fináléban.

flanker 2011.04.14. 17:01:51

@csicserierika:
hát akkor most látványosan szakítok veled
Hát én meg látványosan nem értek egyet.

>jössz itt a mássággal pff.
Ne pfujjogjál itt nekem, nem mondtam, hogy ki veletek az országból, csak aztat, hogy tudjátok, hogy mások vagytok. Ha már tudjátok, akkor mink meg tolerálunk.
Mi ezzel a gond???

flanker 2011.04.14. 17:03:11

@csicserierika:
Hátad mögött beszélnek? Melyikek azok?
Szétüssek közöttük?

flanker 2011.04.14. 17:04:15

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Ja, ennyire nem vagyok tájékozott.
De akkor már nem is érdekel...

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 17:04:27

@perpetum: Jó, de aznap Adri legyen a meglepetésvendég. Olyan szépen megérti Béci minden döntését, jó lenne ezt látni élőben is.

Trevlovics 2011.04.14. 17:06:09

@csicserierika: én nem mondtam, hogy ti vagytok az egyedüli szurkolók, és persze nem mindenki a ti csapataitoknak szurkol. :)

Drogon 2011.04.14. 17:06:48

@caillard: Szerintem is az volt, kapott fülest, hogy mégsem kéne viperázni, hanem jó lesz az ari cuki is. Mer' így is önmagát adja - ugye.

flanker 2011.04.14. 17:07:52

@csicserierika:
hát ezaz, mi peticsével, szinte csak a védekezéssel vagyunk elfoglalva,
Na, ez meg a focipályán ölég rossz taktika. Mert jó esetben kihúzod kapott gól nélkül (nem velem!), de gólt sose rúgsz. Így meg max döntetlen.

>míg sokan csak savazni szeretnek.
Hát ha valaki ennyire böszmén felkínálja magát, mint egyesek, miért is ne?
Lenne egyébként elismerni való is néha, de a sok savazás mellett sose kerül rájuk a sor.

>Nem a mi készülékünkben van a hiba, nem mi látunk a pályán korrupt sorozatgyilkosokat :)
Hát ha nem veszitek észre a pályán settenkedő láncfűrészes, macsétés, fojtóhurkos alakokat, akkor valamitekben mégiscsak van egy kis zűr!

Spéter46 2011.04.14. 17:10:43

Hajnalka!
Ez megint jó post! ( Persze nagy emberek idézetével könnyen megy. :DDDD)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 17:10:46

@flanker: Nem is érdemes, nem nyert a csaj semmit. Egyébként örülök, hogy nem érdekel, féltem rákérdezel a műsorral kapcsolatos kulisszatitkokra. Ennek a lánynak a boci tekintete valamiért bennem maradt. Még azt se tudom ki volt ott a beépített ember.

Drogon 2011.04.14. 17:12:00

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Adri már rég nem játszik. Érted :)

Ani és Béla
Alekosz és Kóser Szilvapálesz
Éva és Irsai

Na, ebből ki tudna valamit hozni az Rtl

Spéter46 2011.04.14. 17:14:04

Hiányolom az eddigi rendszeres kommentelőket! Abban bízom, hogy munka után éppen most fogyasztják vacsorájukat
asszonyuk által eléjük tálalva!

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 17:18:58

@perpetum: Nem szép Bécitől, hogy lecseréli az öregecskét és későbbi évjáratúra. Bár Adri egyre jobban hasonlít Éva nadrágjára. Sajnos elfelejtettem hogy mondta Alek.

2011.04.14. 17:22:01

@Peter_Cs: ja, bizonyára jónéhány hajszálát is :)

csicserierika 2011.04.14. 17:32:52

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: akkor Anikó a finalista, nincs miről beszélni,ha ezt megteszi :)

2011.04.14. 17:36:46

@bukott madonna két nagy didivel: én már nagyon szurkoltam neked! :)

hát alakul, de nem eléggé. még bolondabb, mint otthon, folyton esik a esssső. :(

2011.04.14. 17:38:36

@flanker: ó, nem, csak rokonlelkek vagyunk. mellesleg az ő cicája is cuki, de szerintem az enyém kicsit még cukibb, de ezt el ne mondd neki! :)

csicserierika 2011.04.14. 17:38:40

@flanker: mi csak a szépet látjuk :)
nem bocsátkozok, riposztokba, mert már rongyos a billentyűm, és szerintem már ku...ra unhatnak már minket :)
(azért ez a utolsó válaszod jó volt, először mióta egymásba gabalyodtunk :) )

flanker 2011.04.14. 17:40:15

@csicserierika:
Hé, ez a te nagy toleranciád?
Akkor ezennel én szakítok látványosan.

csicserierika 2011.04.14. 17:45:15

@flanker: nem teheted, én már léptem ez ügyben :)
Vagy megint olvasni akarod, hogy jó volt az utolsó riposztod, így jelenleg nincs miről beszélni ? :)
(kifogyott a csicser a csőrömből )

dpalmer 2011.04.14. 17:46:58

Na, ezen a képen látszik, mekkora irdatlan, ordas parasztvalog pofája van ennek a falusi parasztmárinak. (Anikó, aki szépnek van beállítva.)

flanker 2011.04.14. 17:54:47

@csicserierika:
mi csak a szépet látjuk :)
Igen, azt is torzítva, rózsaszínben és becsukott szemmel! :-)

>nem bocsátkozok, riposztokba
Aha, kifogytál az érvekből!

>szerintem már ku...ra unhatnak már minket :)
Micsodaaaaa? A játék potenciális győzteséről, a döntő biztos résztvevőjéről beszélünk, terjesztünk információt áldásos önzetlenséggel némi személyes felhang kíséretében! Ki unhatná ugyan?

>(azért ez a utolsó válaszod jó volt, először mióta egymásba gabalyodtunk :)
ELŐŐŐŐŐSZÖR???? Someone call 911!
A szívinfarktus kerülget, te meg az Alekizmus utolsó stádiumába kerültél...

Vagy megint olvasni akarod, hogy jó volt az utolsó riposztod, így jelenleg nincs miről beszélni ? :)
Ha neked is jó volt, akkor jó... Akkor most visszaszakítottunk? :-)

Most már 2/10? ;-)

_most_ 2011.04.14. 18:00:17

@hullámpapír: Évának nem hullik a haja, mondta.

flanker 2011.04.14. 18:06:56

@lami83:
Jajnemár.
Azt is mondta, hogy ő mindig őszinte.

Látod, mi van a pólójára írva?

Lehet, hogy neked is kéne egy lila szemüveg. :-)

(A többiek meg többször is mondták, hogy dugul a fürdő a csimbókos hajától. Szerinted kinek fogok hinni?)

dr. gernika 2011.04.14. 18:08:07

A kihívást viszont nagyjából átaludtam, csak a lényegre tértem magamhoz, szóval köszi. :)
Az eleje meg örökbecsű.

csicserierika 2011.04.14. 18:09:26

@flanker: válaszom fentebb :)
állás 3-2 oda, de majd gyúrok.
Alekizmus végső stádiumát per pillanat nem tudom überelni, csak ezért ennyi az állás :)
Fel kell tölteni a celláimat, mégiscsak egy gyenge nő vagyok :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:15:57

@hullámpapír:

előbb utóbb kitör a tavasz, vagy a nyár, mert már évek óta tél után rögvest nyár lesz :DDDD

Köszönöm a szurkolást! :DDDDD

2011.04.14. 18:16:34

@lami83: ja, tényleg, bocs, így már más. hát ha megmondta, akkor megmondta. akkor teljesen jogos, hogy félpercenként túr bele a hajába a fazék fölött.

Soror Formoza 2011.04.14. 18:18:26

@flanker: alekizmus vegso stadiuma - jo volt :)

2011.04.14. 18:20:51

@bukott madonna két nagy didivel: hát végül csak beérett, úgy látszik, jól szurkoltam :)

az a baj, hogy itt a nyár kb. olyan, mint otthon a tavasz, jó, ha 20-22 fok van, esetleg egy hónapban egyszer 25.
cserébe a tél is enyhe, sokkal enyhébb, mint otthon, úgyhogy azt hiszem, télen kéne itt laknom, tavasztól őszig meg otthon. majd még kitalálom, hogy lehet ezt megvalósítani :)

(H)angolka 2011.04.14. 18:20:52

Köszönöm, Hajni:))) Majdnem halálra röhögtem magam. Már jó ideje nem nézem a műsort, de ráakadtam a beszámolóidra. Na ezek legalább szórakoztatóak.

Szerénke. 2011.04.14. 18:27:00

@hullámpapír: :D
Olyankor nem csak haj esik ám lefelé...:)

2011.04.14. 18:28:43

@Szerénke.: á, ne, fúúúj, mire gondolsz? korpa, tetű? :DD

Szerénke. 2011.04.14. 18:30:18

@hullámpapír: Éppenséggel az elsőre gondoltam, de még a második is megeshet.:D Amúgy tényleg nem értem, hogy legalább akkor miért nem fogja össze a haját, amikor 'főz'. A lábasvajazáson és zsírpapírozáson totál padlót fogtam.:D Fingja nincs, hogy azt miért kell csinálni.:D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:34:58

@Szerénke.:

azért mert még főzés közben is mutatni kell valahogy, mármint kinézni :DDD az ilyen tipusú lányoknak ez a fixa ideájuk! :))

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:35:33

@hullámpapír:

mi a kérdés? :) tessék márciusban hazajönni, és októberben visszamenni :DDDD

Szerénke. 2011.04.14. 18:36:54

@bukott madonna két nagy didivel: Ilyenkor mindig azon gondolkodom el, hogy mi lett volna, ha bemegyek... Lett volna ott mackó nadrág és összegumizott haj minden mennyiségben, de legalább ehetőt tudtam volna kreálni.:D
Amúgy fogadd gratulációmat az aranyéremhez!:D

2011.04.14. 18:38:24

@Szerénke.: debutus vagy, hát hogy ne ragadjon le a sütőpapír :)))
még esetleg lisztet (vagy egy kis korpát) is kellett volna szórnia, mondjuk a rend kedvéért legalulra, a vaj/margarin alá, úgy a tuti :DD
amúgy szerintem meg van róla győződve, hogy gyönyörű hajkoronával rendelkezik, amit SSKK nem szabad korlátok közé szorítani. pedig ha sejtené, hogy tényleg jól áll neki az összefogott haj... arról nem is beszélve, hogy megfelelően ápolva tényleg lehetne szép is a haja. nem tudom eldönteni, hogy a villában hagyta így el, mert nincs lehetősége úgy foglalkozni vele, meg ugye fodrász sem járt náluk már jó ideje, vagy ez a maximum, amit ki tud/akar hozni belőle.

2011.04.14. 18:39:17

@bukott madonna két nagy didivel: hát jó, de ki termeli addig a dzsídípít? és ki eteti a halakat? :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:42:08

@Szerénke.:

áááá köszönöm szépen! :DDDDD

hát amit az Éva tegnap művelt az Anival, borzalmas volt...fújjjjj én nem hogy pontot, de egy falatot nem ettem volna...

Szerénke. 2011.04.14. 18:42:33

@hullámpapír: Vááá, fúúúúúúj.:D El is ment a kedvem a sütiktől (mára már kihevertem a tegnapiakat).:D
Nem tudom, én mindig szerettem volna göndör hajat, mert lelapulós, vékony szálú, semmi a sajátom, de azért biztos kezdenek vele valamit néha...:D
Amúgy én is azt vettem észre, hogy nem áll neki rosszul. A sapis kombó is egész tűrhető.:)
Egy ilyen hajat amúgy hogyan lehet ápolni? A lenövést már én is néztem, az elég tetemes. Legalább küldenének be házi festéket, megoldanák maguknak.:D
Szerintem sem volt bent fodrász már jó ideje (bár a fiúk haja nyírva van), műkörmös meg pláne nem. Hála az égnek, Anikó kifejezetten ijesztő volt azokkal a nagy piros karmokkal.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:43:18

@hullámpapír:

gdp-t azt hagyd másra, a halakat meg a szomszédra! :DDDD

Van még megoldandó kérdés? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Szerénke. 2011.04.14. 18:44:28

@bukott madonna két nagy didivel: Szerintem a többiek is csak azért ették meg (az Anikón kívül), mert nem látták, hogy hogyan készült.:D
Amúgy mi itthon már lassan egy éve teljesen házilag készítjük a bolognait. Anyu régebben mindig vett hozzá port, én meg mindig húztam a számat, hogy van egy fura mellékíze. Aztán egyszer megcsináltuk egy netes recept alapján és nagyon jó lett.:) Azóta nem is kell a por, én ki is tiltottam itthonról.:D

2011.04.14. 18:46:33

@bukott madonna két nagy didivel: mondjuk én Ani hófehér felsője láttán is sziszegtem egy sort, mikor a csokit olvasztották, meg a sütitésztát öntötték a tálból a tepsibe. én 1000%, hogy összecsokiztam volna :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:51:54

@Szerénke.:

hát tuti, hogy csak azért, iszonyat volt nézni is az egészet.
én csakis házilag, amit csak lehet,ezért nyáron nagy eltevések vannak, szal nekem egy olaszos kaja házi paradicsom(lé)mal(vel) már csak egy laza csuklómozdulat! :D arra még nem bírtam rávenni magam, hogy tésztát gyúrjak, de ami késik nem múlik. sokszor láttam, ahogy nagymamám csinálja. Hajni írásain egyébként sokat nosztalgiázok :DDDDD

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 18:52:27

@bukott madonna két nagy didivel: nahhálaamagasságosistennek. hát mi történt? :DDD

2011.04.14. 18:53:19

@Szerénke.: nem tudom, hogy lehet, mert nekem is Ani-hajam van, de az biztos, hogy én még ilyen állapotban lévő göndör hajat nem láttam. csak ránézésre is ápolt, határozottan nem boglya-hajat :)
egyszer laktam együtt egy göndör csajjal, neki ráadásul rettentő hosszú is volt, úgyhogy nála heti 1-2x félnapos program volt a hajápolás. nem tudom, pontosan miket csinált, de mindig jó illat volt közben :)
amúgy én is mindig göndör hajat akartam, de nyilvánvaló, hogy csak azért, mert szép göndör hajakat láttam magam körül. ha éváé lenne az egyetlen göndör haj, amit életemben láttam, akkor meg sem fordult volna a fejemben.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:54:56

@hullámpapír:

rémdráma volt, már az is, ahogy hozzányúltak bármihez.....brrrrrr
és a flampírozás, hát majdnem órákig röhögtem......

csikarcsi 2011.04.14. 18:55:54

Hajnikám!!
Te tényleg egy Istennő vagy. Halálra röhögtem magam a blogon, kezdve a mamád leírásával, egészen a végéig.
Nagyon köszi, megédesíted a napomat.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 18:57:51

@pushpang: :)

@mama ottmarad: szívesen :))

@Trevlovics: igen, így ahogy mondod.

@Bandecuccoli: @Nyanyóka: @(H)angolka: köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.

@Spéter46: :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 18:57:58

@Hódos Hajnalka:

áááá üdvözletem naccsád! :DDD

akkor nem olvastad az elejét, szal didi ráhullott klaviatúra, oszt hippp hoppppp már stipiztem az első helyet. :DDDDDD

(amúgy rájöttem, a benti gép nem bírja a frissítgetést, ezért csak felpattantam az oldalra és magam is alig hittem el :)))).)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 18:59:25

@csikarcsi: köszönöm szépen, nekem az édesíti a napom, ha ilyeneket írtok :)

2011.04.14. 19:00:08

@bukott madonna két nagy didivel: hát tudod, én honnan tudom, mi a flambírozás? volt valami sorozat a fiatal will smith-el (nyilván nem így kell írni, de most ez van), kaliforniába jöttem, vagy ilyesmi. egyszer meg akarta lepni vacsival a családot, és flambírozás közben véletlenül leégette az egész konyhát :)
na én akkor egy életre megjegyeztem, hogy mit jelent flambírozni :))
(bár még sosem csináltam)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:01:20

@bukott madonna két nagy didivel: :DDDD de, már olvastam.
errő jut eszembe, baráti vacsora, barátnőm takargatja a mejjit egy hatszemélyes sátor nagyságú kendővel, mondván, mindig leeszem a dekoltázsom. jóindulatú férjem megszólal: érdekes, a Hajninak mindig az ölébe hullik a falat.
ha ha ha ha ha ha.
:DD

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 19:05:06

@Hódos Hajnalka:

bakker azt nekem is kell :DDDD sőt van, hogy kézmosáskor összefröcskölöm magam és nem veszem észre, a múltkor a kolleganőm azt mondta, hogy mert az a holttér....:DDDDD

már itthon is így kérdezem, a holttérbe van valami :DDDD

_most_ 2011.04.14. 19:05:52

@bukott madonna két nagy didivel: A flampírozás olyan lehet mint a borotfa. Eredetileg p-vel írták, mert a pirítani szóból ered :)

Spéter46 2011.04.14. 19:10:05

Soha nem fogom megérteni, hogy a játékvezetők miért igyekeznek Bécit lejáratni.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 19:11:21

@hullámpapír:

a lényeg, hogy nem kell sok alkohollal megküldeni, mert ha sokat teszel bele, akkor van az, hogy leég még a hajad is, nem csak a lakás :DDDD

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 19:12:47

@lami83:

:DDDDDDDDD tényleg, azt már el is felejtettem. akopaliktikus az egész! :DDDDD

2011.04.14. 19:15:15

@bukott madonna két nagy didivel: hát pedig az már tényleg tragédia lenne. a lakás még biztosítva van, de a hajam az nincs :))

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.04.14. 19:17:10

Izgalmas lesz ez a Bécy-Jerzy találkozás. Eszembe jutott T.P. elemzővel készített decemberi interjú utolsó kérdése, íme:

Mixo: A Való Világ 4-ben melyik játékos nyeri Ön szerint a versenyt?

T.P: Ezt még nagyon korai előrejelezni, tudniillik a valóságshow elemzés kicsit olyan, mint az időjárás-előrejelzés: körülbelül két hétig „látunk előre”. De nem szeretném kikerülni a kérdését! Szerintem Jerzey-nek komoly esélye van arra, hogy megnyerje a versenyt.

forrás: tolgyessypeterelemez.blog.hu/2010/12/27/a_mixo_interjuja_velem

Nem állítom, hogy lengyel versenyzőnk nyerni fog, de hogy idáig eljutott, az mindenképp az elemzőt igazolja. És talán kicsit több az esélye a párbajon is, mint azt előzetesen itt többen várjátok. Vélemény?

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 19:19:43

Éván mé van szemüveg? flexezni fog?

flanker 2011.04.14. 19:20:28

@Hódos Hajnalka:
>Éva nem akar Alekosznak többet inni,
De Hajni, ha ilyeneket írsz, te is rákerülsz majd a listára! :-)

2011.04.14. 19:22:08

Egyébként klausztrofóbiások próbálják elkerülni az MRI-t, elég nyomasztó.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:23:42

@flanker: megtiszteltetés lenne!! :))

te viszont javítsd ki az Éva-féle kikenjük a lábast, mert a MÉLY kimaradt :))

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.14. 19:25:24

látom, mindenki elment vacsorázni :DDD

Trevlovics 2011.04.14. 19:26:51

ez de komoly volt, alekosz bemutatta a helyét, és azt találta mondani, hogy az ő ágya meg átellenben éva ágya olyan energiamezőn/forráson helyezkedik el, ami jó hatással van az idegrendszerre. szóval éva olyan helyen alszik ami jó hatással van az idegrendszerre. ez a kemény :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 19:31:40

ha nekem kéne egy légtérben, háztartásban, főleg a konyhában léteznem Alekosszal, azt hiszem nagyjából 12 perc után kifilézném. 5-7 milliméter vastagságú akkurátus irdalásokkal, elválólag.

Ja és szétdobálnám az összes cipőmet, meg az övéit is. Néhányat a fejéhez is vágnék, a súlyosabbik fajtákból.

Dr Betty Boop 2011.04.14. 19:33:42

elvágólag! eeelvágólag!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:33:47

Alekosz szendvicseitől behalok. Baltával kifinomultabb katonákat gyártok, mint ő.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:35:17

Mijafaxt csinálsz, Alekosz??? Hova a p----ba töltöd azt a temérdek Tokajit?

genevieve 2011.04.14. 19:35:46

megint meg kell állapítanom, hogy ez a jerzy egy ritka jóindulatú, rendes,, türelmes gyerek:-)

alek mindent precizen elvégeztetett jerzyvel:-)

Dr Betty Boop 2011.04.14. 19:35:55

Emberek! Tönkreteszi a sterilitásunkat!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 19:36:16

@Gee Halen: hová, hová ... a konzervgyümölcsökre, már csak a leve miatt is. :D

Trevlovics 2011.04.14. 19:37:12

eléggé össze-vissza úsztak azok a gyümölcsök, az ananász meg a meggy messze nem volt egymáshoz képest elvágólag!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:37:33

@pushpang: Meg is fojtogatnám benne. Kétszer. Ekkora ritka nagy prosztóságot!

Dr Betty Boop 2011.04.14. 19:38:08

Egy a kóser, a tartósítószer!

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:40:13

elég fujtóssak lehetnek azok a falatkák. és igen, hogy felettem már megemlítették, a tartósítószer kifejezetten jót tesz.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:41:07

@Csehszlovák Kém: az általános vélekedés szerint Jerzsinek nincs szavazótábora.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 19:42:21

@Trevlovics: várjuk ki a végét. Majd fogpiszkálóval rögzíti őket. Tornasorba, esetleg sakktábla-szerűen. Elöl a parasztmeggy...

Trevlovics 2011.04.14. 19:42:28

@Hódos Hajnalka: az általános vélekedés nem igazán up-to-date, már csak jelen blogot illetően sem :)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:42:33

@genevieve: de gonosz vagy. az az előétel a gasztronómia csimborasszója, ő csinálta és elvágólag van.
a kóbász meg héjastul. :D

genevieve 2011.04.14. 19:43:00

@Hódos Hajnalka: de, 3-an legalábbis vagyunk:-)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 19:43:36

@Trevlovics: jóvanmá, annyit szövegeltek, hogy nem győzök naprakész lenni.
meg se szólalok :))

genevieve 2011.04.14. 19:43:45

@Hódos Hajnalka: ja, a paprika meg filézve:-DD

genevieve 2011.04.14. 19:44:59

meg kell állapítanom a konyhai tevékenységük alapján, alekot és évát az isten is egymásnak teremtette:-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 19:45:44

@Hódos Hajnalka: jó kis összetaperolt bóti kolbász. A héján van a vitamin.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:46:42

@genevieve: Ne is mond!. Szerintem azt a viccet sem értené, amikor úsznak a halak sorban egymás után: elől a ponty, utána a harcsa, a remény hal meg utoljára.

genevieve 2011.04.14. 19:47:41

milyen az az alekoszos módi vajh?:-)

mert olyan univerzális jelző:-)))

Trevlovics 2011.04.14. 19:47:57

jerzsi ne keseríts el! nem gondoltad volna, hogy a sajt a kolbász meg a kenyér együtt finom?

Spéter46 2011.04.14. 19:48:30

Ez a szegény Jerzy tényleg erősen infantilis.

Büszke_troll 2011.04.14. 19:50:12

Jerzy, ha még zöldségeket is ennél a kenyér, kolbász, sajt kombóhoz, teljesen meglepődnél.

genevieve 2011.04.14. 19:50:26

egy előnye van ennek a lila cuccnak, éva felfogja a haját....és még jól is áll neki:-)

zsok 2011.04.14. 19:50:46

komolyan milyen szegényes (és itt nem pénzben értem) élete volt annak, akinek az étel a szendvicskenyér, a bótikolbász és trappista. csak az, mert az A sajt...

30 évig egy dobozban nevelték?

Kivlov 2011.04.14. 19:52:40

behalnék, ha a Légpisztoly legyűrné puhap*cs bélut...
Dzsörzé!!!

genevieve 2011.04.14. 19:53:25

érdekes most már a felállás:-)

Spéter46 2011.04.14. 19:53:41

Anikó mikor megtudta, hogy Jerzy a kihívott, akkorát szusszant, mint akiről éppen leszedik a sírkövet.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:54:19

"Tökkkkéletesen oltja az étvágyat."

Valaki lője már le, vagy engem!

velorexapáca 2011.04.14. 19:54:24

tökéletesen oltja az étvágyat..

flanker 2011.04.14. 19:54:55

@Hódos Hajnalka:
Mélységes tisztelettel és rendkívüli sajnálattal kell közöljem: Nem úgy van az!
Ha valami egyértelmű, azt írom rögtön, ha valami kétséges, 2-3x is visszahallgatom, ezúttal is így történt.
Egészen konkrétan ez hangzott el :
"Vajjal és fakanállal kikenjük ezt a ... Mi ez, lábas, vagy mi ez? (Anikó:)Tepsit! (Éva:) Tepsit! Azt!"
És ezt eképp rövidítettem:
Vajjal és fakanállal kikenjük ezt a ... mi ez, lábast? Tepsit! (Éva)

Aki nem hiszi, járjon utána! :-)

aardwark 2011.04.14. 19:55:06

Hajni, grat
nem tok most mást hozzáfűzni :)
ugyanis elállt a szavam vagy hogy írják-mondják...

genevieve 2011.04.14. 19:55:11

@zsok:sok embernek volt ilyen élete, de a legtöbben azért tudják, hogy ez nem a legfölsőbb minőség:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 19:57:30

Küldenék Jerzyre egy sms-t, ha tudnék.

"Kamu" - bruhahaha!!!

dr. gernika 2011.04.14. 19:57:31

-Anikó védj meg!
- Ééééén nem!

:DD

genevieve 2011.04.14. 19:58:31

@Gee Halen: bassz, hogy alek minden baromságot bele tud paszirozni a mondandójába:-)

a lét a gyümölcs testesíti:-)

Dr Betty Boop 2011.04.14. 19:58:53

Éván munkavédelmi szemüveg

aardwark 2011.04.14. 19:59:44

ebbe kérlekszépen benne van 9 puttuny....

nem mondok semmit

lac64 2011.04.14. 19:59:44

@Spéter46: Ha figyelted a műsort, Ő akart kimenni. Tehát nem megkönnyebbült, hanem letört.

Büszke_troll 2011.04.14. 20:00:35

Minőségi ellenőrzés.

(Akkor ő egy minőségi ellenőr.)

Kivlov 2011.04.14. 20:00:42

@Dr Betty Boop:
volt délután 5 körül! :D
most a Légpisztolyt kell tolni, hátha bélu becummant...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 20:03:27

Azért, Béci, AZÉRT!!!! Fogjád má' fő! Jejzusmárija!!!

Kivlov 2011.04.14. 20:04:27

fakkk, miért nem eshet ki egyszerre ani, éva + bélu is???
marajon Alek + a Légpisztolyt, süssenek nekik csótányt, toljanak e pár liter szeszkót, aztán tipli haza...

zsok 2011.04.14. 20:04:51

@genevieve: csak azon vagyok kiakadva, hogy ez NEM pénzkérdés. Nem kaviár kell rákfalatokkal, de az istenáldjameg. azt csodálom, hogy vegetával nem szórta meg.
sokputtonyos tokaji aszú konzervananásszal.
HAJNI élesítsd a klaviatúrát, mert ezt holnapra elvágólag apró darabokra kell szedned!

genevieve 2011.04.14. 20:05:20

éva és ani miért akarja belemagyarázni jerzybe azt amit ők éreznek?

genevieve 2011.04.14. 20:06:36

ani hányszor modta már azt, hogy most mondom először és utoljára?:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 20:07:45

Anikó, reppelj!

A gesztikuláció meg a szúrós tekintet már megvan.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 20:09:06

Alekosz a fülbesugdolózásból csak azt fogta fel, hogy "hárman".

sogeking 2011.04.14. 20:11:30

Éva jó domina lenne

Spéter46 2011.04.14. 20:12:49

@lac64: :-) ha ki akar menni, tudja, hogy hol a kijárat ( Laci megmutatta )és minden további nélkül mehet haza!

velorexapáca 2011.04.14. 20:12:50

10 pont hmm..

mondjuk legalább nem kente ki a lábost..

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:15:00

Édes Istenem, most komolyan. Azt mondja Jerzsi, ő még nem evett kenyeret, kóbászt és sajtot együtt és ez milyen fenséges. Alekosz tud élni, megmutatta.
Hát összeszorult a torkom, komolyan.

dr. gernika 2011.04.14. 20:15:27

"Megmutatjuk, miből él Bódysylvy"- fotó, háttérben Dubai

:DDD

_most_ 2011.04.14. 20:16:31

Jerzy miért nyalizott ma ennyire Alekosznak?

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:16:51

A két hülye picsa meg..... DE MONDD MÁ HOGY ROSSZUL ESIK, MONDD MÁ HOGY FÁJ, NEM ÉRTED, HOGY MONDD MÁÁÁÁÁÁ.
Szánalom.

Spéter46 2011.04.14. 20:18:56

@Hódos Hajnalka: Tényleg nem érzed kamunak
ezt a dumát?

velorexapáca 2011.04.14. 20:19:03

@gernika:

dubai..istenem...
kell neked mindent észrevenni? :-)))

Kivlov 2011.04.14. 20:19:11

@lami83:
ha az alekosok rá X-elnek, bélunak tipli van...

Dr Betty Boop 2011.04.14. 20:19:29

@lami83: kóbászért, mer az jó. Kenyérrel

Lone Starr (törölt) 2011.04.14. 20:19:59

No, itt is mea culpa:
Elismerem, "holnap" kicsit nagy a pofája Aninak, hogy aszonygya Dzsezi azért van bent, mert megúszta a párbajokat. Szeretlek Ani, de nem ezért!

Spéter46 2011.04.14. 20:20:49

Bocs! Mármint hogy a kenyér kolbásszal és sajttal micsoda kulminális csoda! (Jerzy)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:21:43

@Spéter46: nem. Jerzsi annyira naiv, hogy az már fájdalmas.

Lone Starr (törölt) 2011.04.14. 20:21:55

Laci és rajongótábora az utcán. 15 perc hírnév.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:22:54

@gernika: @velorexapáca: gonoszok vagytok. most mondták, hogy az amerika.

sogeking 2011.04.14. 20:25:20

@Hódos Hajnalka: de ő más sorrendben szokta felszúrni:)

Spéter46 2011.04.14. 20:27:49

Laci bejelentette, hogy szeretne visszaköltözni a Villába. Nem hülye egy a srác "több, mint testőr."

foxglove (törölt) 2011.04.14. 20:28:31

@Hódos Hajnalka: én annyira megsajnáltam mostanában. Néha olyan, mintha egy 6 éves gyerek lenne egy felnőtt testében.:(

csicserierika 2011.04.14. 20:31:28

@Trevlovics: azért a séf suliban sem tanítottak meg mindent :)

Trevlovics 2011.04.14. 20:32:52

@csicserierika: ez nem is ottani tananyag, hé. ne akassz bajszot a táborral :)

velorexapáca 2011.04.14. 20:33:17

@Hódos Hajnalka:
hajni, csak picinkét, azt is csak súrlófényben látni :-))

genevieve 2011.04.14. 20:34:25

@foxglove: egy borzasztóan szeretetéhes gyerek, aki mindenkiről a jóindulatot tételezi fel....évával is mindazok után mindig rendesen viselkedik...ezért mondják, hogy együgyü, pedig csak egy rendes gyerek

ahogy a csajok most is bele akarták beszélni a saját faszságukat....

Lijiang 2011.04.14. 20:34:46

ez az éva-alek évődés ma nagyon ott volt, tényleg jó ritmusérzékkel csinálta alek, és éva jól reagált, röhöghető:)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.04.14. 20:36:06

@Hódos Hajnalka: "az általános vélekedés szerint Jerzsinek nincs szavazótábora"

Az általános vélekedéssel számolni kell. T.P. elemző úr tippje, miszerint Dzsezi nyeri a játékot, korábbi feltevésén alapul, hogy Dzsezi egy szürke játékos, ami könnyen előnyére válhat. Ha megfigyeled, pl. a ki a hazug játékban is ő kapta a legalacsonyabb pontszámot a többiektől.

genevieve 2011.04.14. 20:36:54

@Trevlovics: pedig valahol biztosan tanítják, hogy a trapista sajt egy testes sajt:-D

csicserierika 2011.04.14. 20:39:16

@Trevlovics: ja, elloptátok a játszóház kulcsát? Na, jól van, de aztán hamar lefeküdni.:)

lac64 2011.04.14. 20:39:54

@Spéter46: Ha nézted a műsort, akkor láthattad, hogy nem ki akart menni (akkor éppen), hanem azt, ha ki kell kapnia, akkor olyantól akar, akitől nem érzi cikinek, illetve nem akar mocskolódós párbajt.
Egyébként igen, vannak olyan pillanatai, amikor ki akar menni, de szerintem ez a gondolat a legtöbbjüket elkapja odabent, csak ezen ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt lendül át.

csicserierika 2011.04.14. 20:40:32

@Gee Halen: akkor én most nem válaszolok :)

Trevlovics 2011.04.14. 20:41:30

@genevieve: hát az egész guriga az az is :)

genevieve 2011.04.14. 20:42:33

bódy szilvy smink nélkül tök szép csaj:-)

genevieve 2011.04.14. 20:43:25

@Trevlovics: jah, ha megdobják vele:-)

velorexapáca 2011.04.14. 20:43:39

@genevieve:
> egy borzasztóan szeretetéhes gyerek, aki mindenkiről a jóindulatot tételezi fel....

~~igen, olyan múlttal mint az övé, miért csodálkozunk a viselkedésén? tiszta lelkű srác, és ha vmiért ezért megérdemelné, hogy megnyerje a játékot..

kár, hogy a pénzéhes hiénák már köröznek a leendő nyertes felett..és ha ő nyeri, az tuti hogy pár hónap alatt lehúzzák róla az összes zsét.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:43:59

@lac64: azért csillant fel a szeme úgy, mintha egy csiklóvibrátort tartottak volna előtte, mikor Béci a kiválasztáskor azt mondta, kimondom, Anikó. höhö.

Talpig Jimmy 2011.04.14. 20:44:08

még Éva is "igazmondta" egyszer, hogy ki akar menni

Trevlovics 2011.04.14. 20:45:57

a jerzsi-tábor tagjaként azt szeretném kérni a mélyen tisztelt nyilvánosságtól, hogy azok ne jöjjenek ilyen szöveggel, hogy béci mekkora genyó, hogy a sógort vitte ki, akik gigi-jerzsit kamukapcsolatnak minősítették, mer ugye vagy az egyik, vagy a másik :)
illetve szeretném felhívni a figyelmet, mennyi haverja lesz most jerzsinek. akár a volt villalakók körében is :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.14. 20:46:31

@feszület: Ja, akkor amikor Szandika tolmácsolta neki az Alekosz-videót: "Eeeeekkora karikáid voltak!" :D

genevieve 2011.04.14. 20:47:07

@velorexapáca: béci okos, nem fogják tudni lehúzni a megnyert nyereményt:-)

genevieve 2011.04.14. 20:48:35

@Trevlovics: annak a tábornak teljesen mindegy, az a lényeg, hogy lehessen szapulni bécit:-)

velorexapáca 2011.04.14. 20:50:50

@genevieve:

igen ebben igazad van, csakhogy én jerzyről írtam :-)

lac64 2011.04.14. 20:51:17

@Hódos Hajnalka: Ne haragudj, milyen kiválasztáskor? És mikor mondta Béci, hogy Anikó?

genevieve 2011.04.14. 20:51:44

@velorexapáca:
tudom:-)

de nem ő fogja megnyerni, viszont részesülni fog belöle:-)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.04.14. 20:53:06

@Trevlovics: Dzsezi-Alek finálé? Teljesen villakompatibilis!

dr. gernika 2011.04.14. 20:53:29

@Csehszlovák Kém: Szerintem Béci fog visszamenni, de nem 90:10-el, ahogy Anikó mondta. Az a baj, hogy erősen fedi egymást a szavazótáboruk.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 20:55:24

@lac64: bocs, ezeket mindig keverem. a mostani kihíváskor, Béci, a három perce alatt. nem figyeltél?
Béci Anikóhoz beszélt, az végig vigyorgott. Béci kb. Anikó, rajtad nagyon sokat filóztam, blabla. Anikó ragyogó szemekkel: mondd már ki! (vigyorgás) Béci: Anikó, kimondom. Megadom neked a lehetőséget (gonnnnnggggg) hogy kividd azt, aki neked a legnagyobb szívfájdalmat okozta.... Anikó szeme elsötétedik , közben Jerzsi, nesze a libafos kendő tesó. Anikó a kihívás után felpattan, ideges, aztán közli Évával, hogy nem akar vele párbajozni, két okból, mert ciki tőle kikapni és Éva szurkolótábora őt ne fikázza-fújolja.
kb.

velorexapáca 2011.04.14. 20:56:57

@genevieve:
> de nem ő fogja megnyerni, viszont részesülni fog belöle:-)
~~ legyen így :-)

bár nekem a legszerethetőbb karakter jerzy a maga egyszerűségével, esendőségével..

lac64 2011.04.14. 20:58:26

@Hódos Hajnalka: Ok. Akkor ugyanazt láttuk, Ani örült volna annak, ha Béci őt viszi ki, mert nem akart Évával párbajozni.

genevieve 2011.04.14. 21:00:23

@velorexapáca:
sajnos ketten nem nyerhetik meg....

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:02:58

@lac64: megnyugodtam. viszont fogalmam nincs, ki halt nem él már a gyilkoselmékben, aki szemnek hínak. látod, mit meg nem teszek érted? :D

velorexapáca 2011.04.14. 21:04:23

@lac64:
akkor kijelenthetjük, hogy Anikónak nincs bátorsága egy Éva elleni párbajhoz?

@genevieve:
igen :/

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:04:39

:DDD ki halt nem él már = ki halt meg ill. ki nem él már, csak a tévét néztem :DDD

genevieve 2011.04.14. 21:05:53

@velorexapáca:
inkább gyomra nincs hozzá.....

velorexapáca 2011.04.14. 21:08:30

@Hódos Hajnalka:
jelentem, mindenkiél -1 külsős zsrenyáknénit,

a terrorista1 (a robbantós) pirítóst csinált magából a metrósíneken, míg a terrorista2 (a mentős) toporzékol a parkolóba mert morgen ellopta a sok-sok-sok robbantószerrel kiprepa/prape/ki-pre-pa-rált a mentőautóját.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:10:09

@velorexapáca: eddig én is eljutottam, de most reklám van és ki a f.szom az a szem????

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:11:16

@velorexapáca: szem a szőke zsernyáknéni aki a fődön feküdt?

velorexapáca 2011.04.14. 21:12:29

*
jelentem, mindenki él -1 külsős zsernyáknéni,

bocse, összeakadt a klavim;)

aardwark 2011.04.14. 21:13:34

@Hódos Hajnalka: DDDDD
ezen akkorát röhögtem, hogy kimentem a kamrába kolbászért, sajtért és kenyérért ja meg vajért... akkor most gourmannn vagyok? :D

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:14:53

@velorexapáca: jó. sose fog kiderülni, ki volt szem, de a szőke csaj meghalt a műtőben. majmáskor nem kommentelgetek itt lac64-nek, na. :)))

lac64 2011.04.14. 21:15:02

@velorexapáca: Miért ne lenne? Amit mondott, abból nem ez jön le. Csak gondol arra, hogy kikaphat Éva ellen, és a többiekhez hasonlóan ő is úgy gondolja, hogyha kikap, akkor egy olyantól kapjon ki, aki nagyon erős.

dr. gernika 2011.04.14. 21:15:17

@aardwark: 3 üveg 3puttonyost töltött bele? :DDDD

lac64 2011.04.14. 21:17:30

@Hódos Hajnalka: Nem akartam Neked ekkora gondot okozni.:)

velorexapáca 2011.04.14. 21:17:57

@Hódos Hajnalka:

igen,
bár soraim írása közben még a műtőben van, de ahogy 'tanútt orvoskollegám mondaná, élettel nem összeegyeztethető sérülésekkel szállították kórházba..( de csak azé, h a rossz fiúk ott 'tuggyanak terrorizálni)

aardwark 2011.04.14. 21:18:41

@gernika: MMKK ofkorsz, hát hogyan másképp :D

genevieve 2011.04.14. 21:18:45

@velorexapáca: meg ugya a földről mintha egy szivet söprögettek volna össze.....

genevieve 2011.04.14. 21:20:41

@aardwark: huhh, m ost jut eszembe, nekem is van itthon egy kis kalbász:-)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:20:45

@aardwark: azhá. de csak akkor, ha teszkós trapistát eszel :DDD

@lac64: figyelj, ezt most nekem fel kell dolgozni. :DDD

velorexapáca 2011.04.14. 21:21:23

@genevieve:

jóvan na..

DE!! a szivit is bevitték vele együtt a műtőbe.. darab-darab, leltárban megvan nem? :-)

genevieve 2011.04.14. 21:22:53

@velorexapáca: jah és közben a takarítósrác nyalókázott:-)

genevieve 2011.04.14. 21:23:23

nah, de most dr. csont a cool-on:-D

Szerénke. 2011.04.14. 21:23:35

@hullámpapír: Elnézést, eltűntem. Telefonáltam, tornáztam, kutyát etettem, fürödtem. Ebben a sorrendben.:D
Azért ilyenkor végiggondolom és lehet jól jártunk. Festék szempontjából sem lehet semmi, két doboz a minimum.:D
Mondjuk Éváénál már én is láttam szebb göndör hajat. Ma reggel is a buszon van egy csaj, neki nagyon szép a haja és természetesen göndör. A töve még egyenes a vége meg csavarodik, mintha minden reggel besütné, pedig tuti nem. Nem néz ki olyannak.:D
@bukott madonna két nagy didivel: Az nagyon finom! A Nagyim rak el paradicsomot, na Ő aztán iszonyat finomat főz. Most is csinált, szólt is (tudja, hogy az a kedvencem), csak nem volt időm kimenni.:(((((((((((((
A másik Nagyim gyúrt tésztát, de az nekem nem ízlett annyira. Lehet amúgy régen volt és nem is emlékszem rá jól.
A bolognaira visszatérve én úgy csinálom, hogy fél kiló darált húshoz két nagy répát lereszelek és zellerlevelet vágok össze. Serpenyőn hagymát pirítok, aztán rá a hús, elfőzöm a levét. Utána mehetnek a zöldségek, azt is lepirítom kicsit. Utána fűszerek (só, bors, rozmaring, majoranna, bazsalikom, oregánó), belepaszírozni két fokhagymát és négy kicsi paradicsomkonzervet. Aztán ezt szépen összefőzni és kész.:D

genevieve 2011.04.14. 21:25:57

@Szerénke.: na, most fogok elmenni egy kis kajájért:-D

aardwark 2011.04.14. 21:26:15

@genevieve: az nálam mindig van, mármint kis kalbász :D :D

@Hódos Hajnalka: ejjj, akkor hibáztam, nekem cba-s takony trapistám van :D :D :D

de viszont a kalbász az házi csabai vastag ...
ez így ér? :)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:27:10

@Szerénke.: nem rossz, de az enyém jobb :DDDD (ragú)

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:30:38

@aardwark: nem, nálam van itthon SAJÁT hazai kalbász meg HAZAI háziszalámi meg HAZAI saját sonka húsvétra. SAJÁT tanyasi tojással. Bibibibibibííííííííííííí. :DD
na. mert ÉN tudok élni. Alekosz, pffff.... a kecskeméti bóti szívájával.... ugyan, ugyan :DDD

Szerénke. 2011.04.14. 21:32:03

@genevieve: Nekem is rögtön ez jutott eszembe. Hogy tud ez mást is? És mindig akkor mondja ezt, ha nincs igaza.:D Most is össze-vissza beszélt.:D

velorexapáca 2011.04.14. 21:32:28

@genevieve:
ahányszor odakapcsolok, nekem azon az adón csak reklám megy..D

Szerénke. 2011.04.14. 21:35:14

@genevieve: :D Miután leírtam, rájöttem, hogy magam alatt (is) vágom a fát.:D Rohadt éhes lettem...:D
@Hódos Hajnalka: Én ha lehet így fogalmazni, nagyon szeretek enni. A Nevelőapám szerint is jó velem enni.:D Szóval, hol az a ragu?:D

genevieve 2011.04.14. 21:36:43

@Szerénke.: ejj, de kis naiv vagyok, bedöltem ani nagyszinpadjának:-D

genevieve 2011.04.14. 21:37:38

@Szerénke.: na, betoltam egy pici kolbászt, most meg már ég a gyomrom:-)

de egy ökör vagyok:-)

2011.04.14. 21:41:47

@Szerénke.: nah, hát az én hajam.. ne is mondd :)
mennyiségileg még rendben van, eddig legalábbis az össze fodrász, akinek a kezei közé kerültem, állította, hogy nagyon sok, csak hát gyengécske, vékonyszálú és szögegyenes. ez még nem is lenne baj, amit tudok, megteszek érte, nagy harc ez minden nap :)), de a göndörítésre tett kísérleteim is rendre kudarcba fulladnak: besütés, csavarás kb. addig tart, amíg csinálom, egyébként 5 perc alatt kirúgja magát, anyum kiskoromban sokáig dauerolta a hajam, csak hát az meg macerás a lenövés miatt, meg nem gyengén károsítja a hajat. meg én azt sem szeretem, hogy a tövénél egyenes, aztán hirtelen begöndörül :) egyszer dauerolta fodrász, az rendben is volt, de mivel festem is, ezt inkább hanyagoltam.
és ha ez még nem lenne elég, 17(!!!!!!!!!) éves koromban elkezdett őszülni, mindezeket egybevetve megállapítom, hogy az én erőm nem a hajamban rejlik :))

Szerénke. 2011.04.14. 21:42:57

@genevieve: Be, b*szki.:D
És jó volt?:D Mert mi találtunk egy viszonylag olcsó, nagyon finom kolbászt is a bótban és azt kezdtük fogyasztani. Ez volt 4 hónapja, azóta úgy lerontották a minőségét, hogy már csak öklömnyi mócsingokat talál benne az ember... :S

genevieve 2011.04.14. 21:44:46

@Szerénke.: jó volt:-)

egyébként lidl minőség:-)

2011.04.14. 21:46:34

Anikó miért kurkássza évát?

genevieve 2011.04.14. 21:49:08

@hullámpapír: mert unatkoznak:-)

ő éva haját fonta, alek meg az ő derákát fonta át:-)

Szerénke. 2011.04.14. 21:49:09

@hullámpapír: Hát akkor mondhatom, hogy hajtestvérek vagyunk.:D Nekem a fodrász ugyanezt mondta. Van elég, de olyan vékony, gyenge kis szar, hogy ettől tűnik kevésnek. És természetesen mindent kirúg. Göndörítés a legerősebb habbal max 1 óra.:D
Na dauer. Életemben egyszer csináltattam meg. Mondtam a nőcinek, hogy loknis göndör hajat szeretnék. Már akkor gyanút fogtam, hogy valami nem lesz jó, mikor azokat a fa nyanyacsavarókat pakolta a hajamba, utána meg töménytelenül locsolta rám a dauer vizet. De gondoltam, én naiv, hogy mégis ő a fodrász. Egy röpke óra után úgy leégette, hogy le kellett rövidre vágni, mert katasztrófa volt az egész.:D Tehát itt befejeztem a dauerolást.:D
Hát már elnézést, hogy ezt írom, de beszarok. Mintha az én hajamról beszélnél. Az enyém detto őszül. Ugyan kivárta a 20-at, de totál kezd ősz lenni. És festeni meg nem akarom, mert alapjáraton aranyszőke hajam van (és most, hogy nincs rajta semmilyen dzsuva végre egészségesen fénylik is), de ezek az ősz tincsek a sírba tesznek. Ideig tépkettem, de lassan már nem maradna hajam.:D
Szóval örömmel (meg sajnálattal) olvasom, hogy van még olyan ember, mint én, ugyanazokkal a problémákkal.:D

Szerénke. 2011.04.14. 21:50:28

@genevieve: Akkor majd szétnézek ott, hátha van finom. Még régen Nagyiék csinálta, na az volt a nem semmi. Majdhogynem szín húsból. Azért is hagyták abba, mert már lógtába lezabálta mindenki.:D

genevieve 2011.04.14. 21:55:22

@Szerénke.: én nagyon szeretem, nagyon jó minőségü termékeik vannak és jó áron:-)

akkor most jó éjt mindenkinek:-)

Szerénke. 2011.04.14. 21:55:26

@Hódos Hajnalka: Nem, de közel vagyok... Nagyon közel.:D:D:D

2011.04.14. 21:56:01

@genevieve: ja, láttam, hányinger :P
de annál szánalmasabbat, mint ahogy győzködi évát (ma éppen évát, máskor mást), hogy naaaa, szexeljünk, hozzunk össze valamit, naaaaaaa, csak egy picit (úristn, hogy lehet egy picit szexelni?!)... szóval ennél szánalmasabbat még életemben nem láttam. elképzelni sem tudtam azelőtt ilyen szánalmasat, pfff.

Szerénke. 2011.04.14. 21:56:02

@genevieve: Ezt meglessük és megkóstoljuk!:D
Neked is jó éjszakát!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.14. 21:56:42

Hajni! Ez az írás fergetegesre sikeredett! Nagyon jó! Minden sorát élveztem. :))

Szerénke. 2011.04.14. 21:57:05

@hullámpapír: Szerintem arra gondolt, hogy neki megfelel, ha Éva csak őt kényezteti.:D Fordítva nem kötelező...:D

genevieve 2011.04.14. 21:57:33

@hullámpapír: de közben előtte vagy utána? anikót taperolta.....

nah tényleg húzok aludni:-)

2011.04.14. 21:57:58

@Szerénke.: jah, én sem találkoztam még egyetlen hajtesóval sem, pedig eléggé körülnéztem már magam körül :)))

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.14. 21:59:20

Hajni, én még egy VV-t nem néztem meg, de minden írásod olvasom. Ez a mai csillagos 10es, szénné röhögtem magam ahogy leírtad a két csaj "főzését" :D

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 21:59:34

@Szerénke.: oks, akkor majd írok privátba husossat :D

@BGy: szia, köszönöm :)) juj, belekezdtem. ne kérdezd....... :D a héten csak fekszem, még teregetni se fogok. :DD

Trev, elhúztak a nők, vetkőzz és rúdra :DDD

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:01:17

@Hooshee: köszi :)) örülök, hogy tetszett! mivel a hülyeség mellett a főzés is a hobbim, a héten lubickolok, na :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:04:55

nézitek a gálvölgyi vv paródiáját? :D

Szerénke. 2011.04.14. 22:06:43

@hullámpapír: Ha gondolod, majd cserélhetünk képet.:D
@Hódos Hajnalka: Olvasom, bár nem biztos, hogy el kéne, mert megint rám jön az éhség.:D
Késő...:D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:07:27

@Hódos Hajnalka: na, hát mi nagyjából pont ezekért megyünk haza hétvégén a szülőkhöz. Már most csorog a nyálam. :D

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:08:10

@pushpang: psv-benfica van, szted? :DDD

@Szerénke.: ld. előző kommentem pushpangnak. holnap :)

sogeking 2011.04.14. 22:08:27

Kata kiesett, Levi kiesett..
végeztem ezzel a műsorral :)

Szerénke. 2011.04.14. 22:12:05

@Hódos Hajnalka: Ja, hirtelen nem tudtam mi van.:D Teljesen jó holnap is. Lehet majd megcsinálom hétvégén, úgyis megyünk olyan 3 fele teszkózni.:D

dr. gernika 2011.04.14. 22:15:47

Hehe, a Gálvölgyisóban meg akarták késelni Évát. :))

Szerénke. 2011.04.14. 22:18:12

@hullámpapír: Nem, nem akarok, tehát jó az irány.:D De vizuális típus vagyok, és mikor már leírtam a kommentet behánytam.:D Erről az Ördög Pradát visel c. film jutott eszembe:
'Már csak egy gyomorfertőzés távolságra vagyok az optimális testsúlyomtól.':D

Trevlovics 2011.04.14. 22:18:23

hát ha így, akkor így! kéretik előkészíteni a fecskébe tömhető papírpénzeket! :)
(német márkát és spanyol pezetát nem akarok megint meglátni, nem tudom ki volt az a múltkor de szégyellje magát! :) )

Szerénke. 2011.04.14. 22:19:08

@gernika: Szerintem nem csak ott.:D
Már akartam írni, hogy pár napja megnéztem közelebbről az avatarodat és nagyon bejövős volt.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:19:43

@Hódos Hajnalka: tippeljek? 4:1 után mégis mit lehet mondani? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:26:57

@hullámpapír: éva győzködése, stb..
az a vicces, hogy közben amint alkalma adódik, pl. mellette ül, áll, stb., folyamatosan Anikót fogdossa. A kihíváskor is ott matatott a nyirkos kezével Anikó hátsójánál, ahogy a kanapén ültek. Szerintem An.-nak már fel se tűnik. :)

dr. gernika 2011.04.14. 22:27:06

@Hódos Hajnalka: Az, és te értetted a "miből élsz most tulajdonképpen" kérdésre adott válaszát? :)

@Szerénke.: Naja, de ilyen finomságokban, hogy konkrétan késsel kergetik, még nem volt részünk az öfikben. :)
:D Köszi, pedig már pont gondolkodom a váltáson. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:28:32

Délutánonként, úgy fél 5 tájban, amikor már jó ideje magamban beszélgetek, ilyenkor szoktam észbe kapni, hogy nyílván van új poszt. :D

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:29:42

@Trevlovics: de izé most akkor legyél vízvezeték szerelő. na. fontos, hogy a zsebedben legyen villáskulcs, a kezedben meg ilyen szerszámosláda.
na, csöngessé.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 22:29:59

@gernika: a felvezetőben is volt olyasmi, hogy a nyilvánosság előtt él, de néha eltűnik néhány hónapra... ez persze akármi is lehet, én meg merő jóindulat vagyok :)

Szerénke. 2011.04.14. 22:30:26

@gernika: Biztos kivágják őket.:D Jaj, nem azért írtam, cseréld csak le. De a poén nagyon nagy.:)
Asszem én is megyek aludni. Mindenkinek szép álmokat!

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:31:41

@gernika: ööö.... ja, azt már nem láttam :D csak mikor a BarabásÉvi aszonta, hogy az ott Amerika.
na figyu, jön Trev, vízvezetékszerelőnek öltözve.

Trevlovics 2011.04.14. 22:33:47

@Hódos Hajnalka: Jó napot kívánok, jöttem megnézni a csövet!
Fú de meleg van itt! Ez az olaj? Vízkő ellen! Ja hogy magamra mér? Én se legyek már vízköves. Bemelegítek kicsit meló előtt. Az ütemes rezgés segít lerázódni a csőből a vízkövet. Mindenki! Taps!

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 22:34:56

Hajni, még meg sem dicsértem a mai posztot, ütött:)))) Mamikádnak jó egészséget, leírásod alapján tisztára olyan, mint Ayeshamami volt:(

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:36:49

@Trevlovics: jajmá, ez így nem jó. te legyél szakmunkás, majd én támadok.
örülj, hogy nem kellett csőgörényezni. na. csöngessél megint. ja, és szürke overall, az kell. fehér pólóban. na. csöngessél, ne félj, a kutya nem harap.

Trevlovics 2011.04.14. 22:37:54

@Hódos Hajnalka: jó napot kívánok, itt van valami ami nem működik? erről a címről hívtak ugye?

flanker 2011.04.14. 22:38:32

@sogeking:
HÉÉÉÉÉ, NE SPOILEREZZÉL!

Ez nem volt szép.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.14. 22:41:55

@genevieve: Igyál rá valamilyen gyümölcspálinkát, segíthet!

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:42:00

@Ayesha/A 6. ember: :) ő áll hozzám a legközelebb.

@Trevlovics: jó napot kívánok, eldugult a mosogató. jöjjön be. hozza a villáskulcsot is.

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:45:47

@flanker: Jó napot kívánok, igen, a villannyal is gondom van. :DDD

dr. gernika 2011.04.14. 22:46:04

Megnéztem a Házon kívül-t... hát nekem aranyéletem van. :S

rianna 2011.04.14. 22:47:29

@sogeking: amíg Dani benn van, nincs baj:D

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:48:06

@gernika: igen, Brigi, akinek 22 évesen van egy hat éves gyereke. ja, meg még egy. biztos az is véletlenül. és elmenekült. és elment a balatonra nyári munkát vállalni. zokogok, tényleg.

dr. gernika 2011.04.14. 22:48:35

@pushpang: Jajmár hát csak feltöltődik, meditál, böjtöl ilyesmi. :PPP

@Szerénke.: Jóccak. :)
@Hódos Hajnalka: Ki is szokta úgy idézni Alekot, hogy "blablablablablablabla"? Na, most is valami ilyesmi hangzott el. :)

Trevlovics 2011.04.14. 22:49:33

@Hódos Hajnalka: Hát kérem, ez tele van sajttal meg kolbásszal. Mr. Properje van itthon kérem?

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:50:06

hát nincs egy kurva intim pillanta ebben a kurva Villában, ebből van elegem, vigyen ki a Béci! :DD

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 22:51:23

@Hódos Hajnalka: meg is értem:)

@gernika: én azt a műsort már jó ideje nem vagyok hajlandó nézni, mert teljesen felbasz idegileg.

dr. gernika 2011.04.14. 22:52:29

@Hódos Hajnalka: Hülyének hülye, mint a seggem, az oké, de bazzeg skizo anyával egyedül, mert apu már a végén otthagyta? És most örül, hogy mégis összeköltözött vele, és boldog abban a putriban, ááá. :S

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:52:51

@Trevlovics: maga hülyének néz? ha nem öntöttem volna bele három miszterpropert, nem hívtam volna magát.

dr. gernika 2011.04.14. 22:54:05

@Ayesha/A 6. ember: Én se szoktam, de most az őssejt-téma miatt leültem elé, és élek a gyanúperrel, hogy a hátrányos helyzetű családban azért nem akarták a második gyereket, mert nem apu az apja...

Trevlovics 2011.04.14. 22:54:10

@Hódos Hajnalka: Akkor széjjel fogom szedni! :)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 22:54:15

@Hódos Hajnalka: anyumnak is 22 évesen volt már egy hatéves lánya:P:D
csak őt nem mutogatták a tévében.

sogeking 2011.04.14. 22:54:18

Alek menetet vág a fülébe:)

rianna 2011.04.14. 22:56:47

@sogeking: csak néhány részt láttam, ebből nem tudtam leszűrni, de a szomszéd hogyvoltot olvasom, ott meg szeretik a csajok:)

flanker 2011.04.14. 22:58:57

@sogeking:
Pont most akartam megnézni...

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 22:59:27

@Trevlovics: engem?

@Ayesha/A 6. ember: jahhát anyám meg húsz volt. :D

Doktor Kotász 2011.04.14. 23:00:37

Na, ma az Anikó megjegyezte, hogy ú Jerzy helyében igen csalódott lenne, hogy kihasználják, és Béci erre rögtön támadásba lendült...

De a Bécifunok biztos megmagyarázzák, hogy mennyire igaza volt Mr. Teknősbékafejnek...

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 23:01:17

@Hódos Hajnalka: amikor hat éves voltál?:)))
*hülyenő, nem hiába a hatodik ember

sogeking 2011.04.14. 23:02:40

@rianna: rájöttem, Csaba, Dani.. a nők falkában rajonganak :)

flanker 2011.04.14. 23:03:21

@sogeking:
Meg is fogom.

Mondjuk Leviért nem olyan nagy kár - csak nyaralni akart, azt meg is kapta.

flanker 2011.04.14. 23:05:14

@Hódos Hajnalka:
Az a baj, hogy nem vagyok a villanyhoz öltözve. Visszajöjjek máskor?

_most_ 2011.04.14. 23:06:16

Na, Anikó póker estet tart, Alekoszt most tanítja Béci pókerezni, kizárt, hogy megértse.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 23:06:31

@sogeking: jól gondolom, hogy neked igazi alekoszi avatarod van? :)
És mi lett a kukucsolóssal?

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 23:06:53

na megyek dögölni, mert álmos vagyok:)
jóééééjt gyerekek, búcsúzik a Hatos máááááára!

rianna 2011.04.14. 23:09:40

@sogeking: csaba nem tetszik, Dani jól néz ki, de kellene lássam azért beszélni is. Ti Aniért rajongtok falkában, ugyanaz a mechanizmus :)
Érted is rajongunk majd , ha küldesz képet:P

dr. gernika 2011.04.14. 23:09:56

@Hódos Hajnalka: Pedig már kezdtem fejben visszaszámolni, hogy ha minimum 10 éves házas vagy...

Hódos Hajnalka 2011.04.14. 23:13:03

@gernika: ne csinálj ilyet, kurva sok jön ki :D

sogeking 2011.04.14. 23:13:53

@pushpang: alekoszi, de csak a neten vadásztam, kicsit hasonlít ahhoz, amibe Ani beleszerelmesedett.

viszonylag gyakran cserélgetem, melyikre gondolsz?

flanker 2011.04.14. 23:19:04

@Hódos Hajnalka:
Nacsókolom, nem érek ám rá egész nap - akkor most lesz villany, vagy nem lesz villany???

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.14. 23:25:14

@Hódos Hajnalka: Na igen, a hazai pálya :) A rétestésztád számomra örök klasszikus :D

Albino Vernyul 2011.04.14. 23:36:09

@Hódos Hajnalka: Itt van a dolog ferfimodon feldolgozva..:

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/7/IqjYFcYemYM

Testbeszed, mimika, mit is gondolt magaban Aniko (pici idocsuszasok lehetnek)..:

11.50 Bela atter Anikora..
-Na, na, en kapom, en kapom...?!
12.00 "Muszaj ezt a dontest kiadnom magambol.."
-Jol dontottel, add mar..!
12.32 "Kimondom Aniko, en megadom neked azt a lehetoseget.."
-Kosziii, az enyem...
12.40 "..azzaz, hogy kividd azt, aki neked a legnagyobb szivfajdalmat okozta.."
-Nem.. Anyad, Te szemet... Jaj Eva..
12.44 Ugras Evara egy bevagasra...
-Hogy fordulnal fel..
13.04 Vissza Anikora..
-Maradtam a szarban..
14.38
-Hat ez van..

Doktor Kotász 2011.04.14. 23:44:09

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
Szerintem Béci mimikája beszédesebb. Amikor nagyon őszinte, akkor nem néz az ember szemébe, meg a riportszoba kamerájába sem.

Doktor Kotász 2011.04.14. 23:45:00

@Doktor Kotász: Remélem lejött az irónia. :-)

Albino Vernyul 2011.04.14. 23:53:11

@Doktor Kotász: Persze, Becivel nehez mit kezdeni, nagyon rejt mindent.. De azert kilog a lolab..:) Eva viszont nem semmi, siman a szembe hazudik barkinek, szem rebbenes nelkul..

sogeking 2011.04.14. 23:59:09

Alek tiszta Gus Hansen

Doktor Kotász 2011.04.15. 00:02:07

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Hát akkor nem jött le neked. Béci nem ejt mindent, hanem folyamatosan hazudik. A rejt, az csak nem mitat semmit. Béci viszont hamis képet mutat magáról.

Egyébként pont Évára nem lehet azt mondani, hogy nem őszinte. Nem is nagyon tudna hazudni, mert nincs önuralma hozzá. Az pedig, hogy kibeszéli a másikat a háta mögött, az nevetslges, ugyanis mindegyikük beszélget a másikról akkor, amikor az nincs ott. Csak ugye, ha a kimondottak nem tetszenek a nézőnek, akkor az kibeszélés, ha meg tetszik, akkor hogy megmondta a frankót. Nekem ez disszonáns...

Béci viszont egyértelmű, hogy hazudik. Félrefordított tekintet, a szemkontaktus kerülése, a kezek elrejtése beszéd közben, stb.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 00:11:27

@Doktor Kotász: szóval valahol te is érzed a különbséget ezek szerint, csak nem akarod belátni: Éva gátlás nélkül, tágra nyílt tekintettel hazudik bárki szemébe, még csak önkéntelen testkontrollja sincs (félrenézés, matatás, stb.). Viszont rögtön támadásba lendül, így tompít és terel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 00:12:47

@Albino "karazsnyikov" vernyul: na, ezt meg csak most olvastam, miután elküldtem az én évás verziómat Dr.Kotásznak, ami gyak. ua. mint a tiéd. :)

Albino Vernyul 2011.04.15. 00:17:59

Streamben ma van/volt Ancsa vacsora napja.. Poker dizajn volt teritesben, csirkeleves, kacsasult, rakott palacsinta.. Most meg pokereznek.. 140 nap alatt nem volt ilyen hatarozott, mint most osztokent... Durvusul atszellemult...

Doktor Kotász 2011.04.15. 00:20:10

@pushpang: Te kevered a hazugságot azzal, amivel csak nem értesz egyet. Ez olyan tulajdonság, hogyha te lennél bent, jobban lennél köpködve, mint bárki.

Szóval vigyázni az ítélkezéssel. :-)

De mentségedre legyen mondva, hogy ezzel nem vagy egyedül, sokan vélekednek erről tévesen, nem csak te.

Albino Vernyul 2011.04.15. 00:20:30

Motor kerem elnyelte...? Vagy nem..?

sogeking 2011.04.15. 00:21:23

@pushpang: olyanom nincs, viszont akinek volt, őt már jó ideje nem láttam

Albino Vernyul 2011.04.15. 00:21:49

@Doktor Kotász: Ezen az alapon Beci se hazudik soha, csak nem ertesz vele egyet...;)

lac64 2011.04.15. 00:24:37

@Albino "karazsnyikov" vernyul: A kacsasültjét láttam, jó nézett ki, be is indult a nyálképződésem.
A pókernál meg lejön, hogy dolgozott osztóként

Albino Vernyul 2011.04.15. 00:25:41

@lac64: Mivel poker kubban volt oszto, eltalaltad...;)

Albino Vernyul 2011.04.15. 00:26:39

Viszont elloptak a streamet...:(

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 00:30:57

@Doktor Kotász: Most idézlek, de csak aért, hogy neked is ez legyen leírva válaszul: Te kevered a hazugságot azzal, amivel csak nem értesz egyet. Ez olyan tulajdonság, hogyha te lennél bent, jobban lennél köpködve, mint bárki.
Szóval vigyázz te is. :)

Miről vélekedem tévesen? Hogy Éva nem hazudik bárki szemébe?

lac64 2011.04.15. 00:32:49

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Csak azt olvastam, hogy szeret pókerezni.

Jó éjt!

Doktor Kotász 2011.04.15. 00:49:59

@Albino "karazsnyikov" vernyul: "Ezen az alapon Beci se hazudik soha, csak nem ertesz vele egyet...;)"

Akkor mondok egy konkrét példát.
Amikor Béci bement Alekoszhoz és Évához, majd beszólogatott Alekosznak, miközben vádlira gyúrt (vagy nem tudom mit csinált, de lihegett közben), akkor Alekosz minden beszólására gyors és frappáns választ adott. (ez volt a legjobb szópárbaj az egész vv4 alatt). Béci kilett röhögve, mert tényleg visszájára sült el a cinkelés. Kiment a hűlóból, odament a többiekhez, és Giginek, Lacinak, Jerzynek elújságolta, hogy belekötöttek, de jól megszívatta őket. Egyrészt ő emberkedett (első hazugság), másrészt őlett megszívatva (második hazugság), harmadrészt meg azért hazudott a többieknek arról, hogy mi történt, mert a többieket akarta ráuszítani Alekoszra.

sogeking 2011.04.15. 00:54:18

don't call my name..

sogeking 2011.04.15. 00:56:10

Alek bele akar menni Éva aurájába:)

pojaca 2011.04.15. 01:03:30

Mai összeesküvés elméletem tárgya:
www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/2/utyRS1HksjA
1:20 környékén koccintottak a körtepálinkával a megérkezés riadalmaira, 1:52-nél isznak belőle, majd 3:43-nál Anikót kihívják a riportba, szerintem fejmosás-letolás végett. Ugyanis felsorolt néhány dolgot, amit eltervezett az estével kapcsolatban, de nem valósulhatott meg valamiért, ellenben biztos elaludt az ügyeletes szeretetkesztő és nem csapott rá időben a kimenő adás tiltógombjára. 4:38-nál tér vissza, az első szavait nem értem, de újra kell venni a koccintós-leülős jelenetet (Alekosz visszaveszi a - miaz, szvetter? - felsőjét, beállnak koccintáshoz, Jerzy mutatja a csapó-jelet 5:14-nél).

pojaca 2011.04.15. 01:08:58

[onlájn] Levél jő, holnap Jerzy fog vendéglátni.

dr. gernika 2011.04.15. 01:17:00

@pojaca: Hehe, tényleg jó sokat nyafogott, amiért nem olyan asztalt kapott, amilyet kért. :)

pojaca 2011.04.15. 01:24:55

Anika erőteljesen passziánszozik... helyett sorbarendezgeti a kártyákat a paklikban és a zsetonokat összeszedi, közben helyenként aláfestőképként a desszert romjait mutatják.

pojaca 2011.04.15. 01:40:07

Alekosz kapott egy dönöjű nyakkendőt, azzal barátkozik.

pojaca 2011.04.15. 01:45:09

Béci (Alekosznak): ...veled meg tudok oldani dolgokat, de másokkal nem.
Alekosz: Mire gondolsz?
B: - Hát amikor kint voltunk a kertben... - Kép el.

Albino Vernyul 2011.04.15. 01:46:50

@pojaca: Ja, precizen osszepakolta a paklikat.. +1 pont, eszebe se jutott, hogy osszedobalja kupacba, majd a stab kikeresgeli felkialtassal...:)

pojaca 2011.04.15. 01:54:03

Megérkezett a blikk.

pojaca 2011.04.15. 02:03:41

Jerzy dszakuzik, közben fütyöl :)

pojaca 2011.04.15. 02:09:40

- Anikó, vedd le a köntöst mosogatás közben, hisz' csak melltartó van alatta - szól a mikroport és riportszobára hívó (villa)Úr hangja. Illetve mégsem szól, csak én fantáziálok :D

Albino Vernyul 2011.04.15. 04:00:38

A csata faradt hosnoje (Beci volt a kukta, szerintem neki nehezebb napja volt;)..
kephost.hu/image-0A74_4DA7A079.jpg

Dr Betty Boop 2011.04.15. 04:07:29

@pojaca: ...az meg ugye minek. A melltartó

zsolyo 2011.04.15. 07:44:01

@Doktor Kotász: És ez így van, bárki bármit mond! Egyébként nekem is nagyon tetszett az a csörte. Hihetetlen mennyire elfogultak a béci rajongók. Mi legalább tudjuk Éváról, hogy milyen és nem akarjuk szentté avatni.
Megyek dolgozni.

syfyboy 2011.04.15. 08:28:00

@pojaca: Haaat...ha megrendezett valo vilag akkor fel kell venni bizonyos jeleneteket ujbol. Miert nem lehet hagyni a szerencsetleneket elni s ne utasitasra szineszkedni? Ja mert akkor tul unalmas lenne...

Hódos Hajnalka 2011.04.15. 08:38:29

@Ayesha/A 6. ember: @gernika: na ezért utáltam a szöveges matekfeladatokat is azokat sem olvastam el normálisan, aztán csodálkoztam, hogy nem az az eredmény jött ki :)) szóval úgy olvastam, hogy Ayesha anyukája 22 volt, amikor gyereke lett. :D az enyém 20, na.
és akkor már kénytelen vagyok azt is bevallani, hogy nem 27 vagyok.

@Hooshee: oh, köszönöm. remélem, nem az én receptem alapján csinálod :)))

@flanker: :)))

Albino Vernyul 2011.04.15. 09:00:24

Szep F1 masodik edzeses jo reggelt mindenkinek..

Albino Vernyul 2011.04.15. 09:59:03

Hahaha, a Blikk megint felmelegitette az Aniko-Beci vonalat.. Az online verzioban meg csak finoman (a kuktat nem valasztjak, a csatorna jeloli ki),
www.blikk.hu/blikk_cikkhozzaszolas/?cid=2049465
az ujsag verzioban mar durvabban, van Adri "El a kezekkel Becitol.." nyilatkozat is..;)

velorexapáca 2011.04.15. 09:59:17

málnaszörpös hajnalhasadást mindenkinek
:-)

Albino Vernyul 2011.04.15. 10:01:18

@velorexapáca: Eperszorp nem lehetne..?! Vagy meggy...?!;)

velorexapáca 2011.04.15. 10:02:57

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

NEM :-), ne válogass:-):-PP
málna van oszt kész..

majd holnap lesz eper, addig oszd be a málnát:-))

_most_ 2011.04.15. 10:21:08

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Már várom Anikó előadását, hogy neki még soha senki nem segített így főzni, mint Béci, soha nem bízott még meg ennyire senkiben, nélküle biztos nem sikerült volna, a szűk konyhában alig fértek el, de Béci mégse lökte arrébb...

Albino Vernyul 2011.04.15. 10:25:00

@lami83: Hihihi, mivel nem tud fozni, valoszinuleg Beci volt az esz.. Van link, online mondta, hogy parszor oszeomlott a fozes alatt..;)

lac64 2011.04.15. 10:41:08

@lami83: Most arra célzol, hogy Anikó érdekből barátkozik Bélával? Gondolom ezt az érdekbarátságot akarta erősíteni akkor is, amikor vagy tíz percig kiabáltak egymással az igazmondó hintás feladatban.
Azt meg nyugodtan mondhatja, és valószínűleg igaz is, hogy Béci nélkül nem sikerült volna a vacsorája, hiszen tudjuk, hogy Ani viszonylag kevés időt tölt a konyhában.

Albino Vernyul 2011.04.15. 10:49:58

@lac64: Persze, arra utalgat.. Szerintem dugjuk be egy ladaba saskak, liszt kukacok, kilgyok, meg angolnak koze.. Nemi nehezitesket padig, ha megeszi mind, kijohet..;))

Albino Vernyul 2011.04.15. 10:52:01

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Igerem, egyszer megtanlok rendesen gepelni, addig fejtsetek meg, mit irhattam.. Egy kis elme elesites..;)

pojaca 2011.04.15. 10:58:59

Apropó, 10 perces vita a hintázásnál. Megfigyelhető érdekesség, hogy amikor Béci ül a hintában, Anikó fonogatja Éva haját, ám amikor később Anikó hintázik, Éva haja mintha kirúgta volna magát a fonatból, olyan, mint szokott lenni.

dr. gernika 2011.04.15. 11:00:25

@pojaca: Igen, azt én is néztem, pedig Ani szinte az egészet befonta neki, és nem is nézett ki rosszul.

_most_ 2011.04.15. 11:04:16

@lac64: Isten ments, hogy bármi hátsó szándékot sugalljak a tökéletes Anikó viselkedésével kapcsolatban. Inkább arra tettem enyhén szarkasztikus célzást, hogy Anikó mennyire szereti túlreagálni a dolgokat, mint negatív, mint pozitív irányba.

pojaca 2011.04.15. 11:11:56

@gernika: Biztos rugók vannak a hajában :) Jobban belegondolva tényleg, még a szálak formája is olyan :)
Máshogy nem lehetett. Úgy meg végképp nem, hogy a vágók összekeverték volna a sorrendet direkt, hogy kijöjjön a vita íve. Ugye? ;)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.15. 11:15:50

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Anikó hivatalos bemutatkozója úgy szól, hogy ő műkörömépítő, ez nyilván jó poén, hiszen látszik, hogy dolgozott kaszinóban is, mint hivatásos laposztó, a többi képesítéséről nem is beszélve... azt hiszem kettejük (Éva és Anikó) közül ő az igazi törtető, vagyis ő a sikeres törtető.. egyébként gyönyörű, jól áll neki ez az ing, (piros és narancs között, minek hívnátok) és a koszt is jól néz ki... szóval hát ez a lány mindenben nagyon tehetséges, kitartó, sikeres, még se tudnék rá szavazni, jobban tudok azonosulni Éva problémáival..

Anikót még sokszor fogjuk látni, képernyőn, filmvásznon, színpadon, Évában viszont nem vagyok biztos, ahhoz először is le kellene tennie az italt, félreértés elkerülése végett én nem dohányzom nem iszok, nem beszélek csúnyán, csak hát mindig a gyengébbel szolidarizálok...

Albino Vernyul 2011.04.15. 11:15:56

@pojaca: Hopp.. Megcsereltek az idorendet.. Akkor ezert kekeckedett Ani Belaval, mikor az ult a hintaba..:)

lac64 2011.04.15. 11:25:05

@lami83: Azzal egyetértek, hogy túl szokott reagálni dolgokat.

flanker 2011.04.15. 11:26:48

@lami83:
minD negatív, minD pozitív irányba!

Albino Vernyul 2011.04.15. 11:33:59

@lac64: Enyhen..;)) Bar mar egy ideje csokken a 2 szelsoertek, csak tanul valamit... Es az Evas veszekedes ota az italrol is tanult valamit, most minden este kapnak alkoholt a vacsora csata miatt, de azota nem itta magat csacsira..

velorexapáca 2011.04.15. 11:35:52

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
nyúlat ennyire gonosznak még nem láttam :-)

_most_ 2011.04.15. 11:36:03

@flanker: upsz, jogos, elbasztam, minD Alekosz szokta.

Albino Vernyul 2011.04.15. 11:39:05

@velorexapáca: Bruhuhu, en nem is vagyok gonosz, hogy mondhatsz ilyet, majd beszeljuk meg ezt...:(

velorexapáca 2011.04.15. 11:48:04

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

elnézést kérek:)))

elrontottam, *nyulat. :-) :-PPP

csicserierika 2011.04.15. 11:54:39

Alekosz vacsoráján volt élő zene ének, tánc. Egy mukkot nem adtak le belőle, ha most a pókert beteszik az öf-ba, akkor felutazok Bp-re és becsöngetek az rtl-hez.
Na, azt nem teszik zsebre, amit kapnak :)
Más. Valaki hozzáértő elárulná, hogy Anikó desszertje mellett a cakkosra vágott fél narancs milyen funkciót töltött be? Tudom, lesz aki az esztétikára fog hivatkozni.
azt előre leszögezem, hogy nem fogadom el válaszként :)

_most_ 2011.04.15. 12:00:07

@csicserierika: Szerintem a pókert beteszik Korda Gyuri közvetítésével :)

velorexapáca 2011.04.15. 12:02:26

@csicserierika:

táncoltak?

a francba és lemaradtunk róla..

lac64 2011.04.15. 12:04:18

@csicserierika: Alek vacsorája rossz időben volt. A kihívás, és az utána kötelező igazmondó hintás veszekedés felzabálta a műsoridőt. Hozzáteszem, én is inkább a vacsorából néztem volna többet, mint az 1000x vitát, de az rtl erre van rákattanva.

velorexapáca 2011.04.15. 12:06:21

@lac64:
mi ebből a tanulság?

követeljük, h bőviCCSék a műsoridőt!:)

dr. gernika 2011.04.15. 12:07:46

@MÁRIA TERÉZIA: "piros és narancs között, minek hívnátok" Korall.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 12:14:21

Remélem ezt a főzőversenyt is Mindenek Felett Tökéletes Tehetséges Csodálatos Nádai Anikó nyeri.

inmemancsi 2011.04.15. 12:31:37

@csicserierika: díszítés:)) és deszerteknél a hozzáillő gyümölcs (vagy a gyümölcs kifacsarható leve) a desszert ízét egészíti (egészítheti) ki.:))

Albino Vernyul 2011.04.15. 12:39:13

@Ayesha/A 6. ember: Egyertelmu (a hangulat jo volt, a dizanj jo volt, a kajak jok voltak..)..;)) De szerintem Jerzy fogja, O ha jol tudom ezen a vonalon tanult, vagy dolgozott, ezert akarta mindegyik Ot kuktanak, es futkaroztak hozza kerdesekkel...

lac64 2011.04.15. 12:44:23

@Ayesha/A 6. ember: Melyik részére gondolsz?
A nézői szavazást MMKK Alekosz fogja.
A bentit maguk döntik el, így nem hiszem, hogy abban csalás lenne. Egyébként jól sikerült a vacsorája, az ételei a túlfűszerezett káposztát kivéve jók voltak (valszeg Bécinek is hála), nagyon figyelt a vendégeire, szépen terített, a póker pedig tetszett a többieknek (bár annak csak az elejét mutatták)

csicserierika 2011.04.15. 12:47:09

@inmemancsi: @Albino "karazsnyikov" vernyul: köszi a kimerítő választ, de nekem ez a halálom, csak kötekedni akartam :)

csicserierika 2011.04.15. 12:49:30

@lami83: ezzel kiegyeznék :)
Alekét meg a muzsika tv-be.
Úgy gondolom, ha mtv-t mondanék, az kicsit erős lenne :)

csicserierika 2011.04.15. 12:51:14

@velorexapáca: a lányok vonaglottak csupán, viszont Béci rajongók figyelem:
egy egész strófa Bikinit énekelt rajongásotok tárgy egyedül :)

csicserierika 2011.04.15. 12:52:20

@lac64: igazad van, de attól én még felutazok , ha berágatnak :)

Albino Vernyul 2011.04.15. 12:52:37

@lac64: Ja, az online szavazas tulajdonkepen ertelmetlen, semmi koze a vacsorahoz, gyak. ki-kit kedvel/elutasit szavazas.. Eva volt a legjobb, valami 2% volt az 1-es, es a 10 pont kozott a kulonbseg... A tobbit mar nem is neztem..

velorexapáca 2011.04.15. 12:52:41

@csicserierika:

"Úgy gondolom, ha mtv-t mondanék, az kicsit erős lenne :)"

biztos vagy te ebben? :))

velorexapáca 2011.04.15. 12:53:45

@csicserierika:
csak nem itt volt, az az ominózus tapadós-csajosvonaglós?:))

csicserierika 2011.04.15. 12:56:26

@velorexapáca: csak teszteltelek, hogy figyelsz-e :)
Jól vanna, némi kis elfogultság tapasztalható nálam :)

csicserierika 2011.04.15. 12:57:43

@velorexapáca: nem hiszem, nagyon lájtos volt.
Vérnyúl nem tud többet róla ?

Albino Vernyul 2011.04.15. 12:57:45

@csicserierika: En ott azon rohogtem, hogy Alek Aniko ala tolta be a szamokat, hogy melyiket ismeri, mit tud enekelni.. Oszt nem lattunk belole semmit..;))

Albino Vernyul 2011.04.15. 13:00:40

@velorexapáca: Nem, az a jel rakas esteje.. Ancsa amazonra itta magat, es akkor veszekedett Evaval..

lac64 2011.04.15. 13:03:11

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Alekosznál is talán 2% kivételével csak egyes és tizes volt.

velorexapáca 2011.04.15. 13:04:33

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
"Oszt nem lattunk belole semmit..;))"

sok minden kimarad az öfikből, de ezzel sztem nem mondok újat. :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:07:37

Nem tudom ki hogy van vele, de én már annyira unom a pókert. Játszani is.
Agyonhájpolt, modoros szerintem...

Mé nem csinálnak zsír vagy snapszer bajnokságokat?:D

csicserierika 2011.04.15. 13:09:53

@Albino "karazsnyikov" vernyul: a Bikinit meg Eddát azt együtt énekelték, a mulatósban nem volt otthon Anikó, csak a "klasszikus" Aranyesőnél csatlakozott.

dr. gernika 2011.04.15. 13:11:42

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Igen, összesen kb. 3% volt, aki tényleg a vacsorát értékelte...

csicserierika 2011.04.15. 13:12:20

@Ayesha/A 6. ember: én meg nem is tudok, most hova bújjak?
Sakkozni viszont tudok :)

kitikati 2011.04.15. 13:13:33

Miért tud Béci főzni? Netán ő is ezt tanulta a középiskolában? Egyátalán neki milyen végzettsége van? Ugye ő elvégezte a középiskolát, érettségizett. De milyen szakközépben?

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:16:01

@buppi: a Petzeltbe járt Szentendrén, ha jól tudom...de erre nem veszek mérget. Az általános iskoláját tudom 1000%ra:)))

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:16:55

@csicserierika: én se vagyok egy nagy lumen, nem azt mondom, csak már kurvára unom, mind a játékot, mind a nyomoronc felhajtást ilyen gászhánzenek körül.

velorexapáca 2011.04.15. 13:17:02

hmm..

most csúnyán nézek és mélyen kussolok!

velorexapáca 2011.04.15. 13:20:24

@buppi:
érdekes alek úr középiskoláit senki nem firtatja..

pedig ott is vannak érdekes információk, pl a végzés éve:-)

@Ayesha/A 6. ember:
köszi:)az infót:)

kitikati 2011.04.15. 13:20:53

@Ayesha/A 6. ember:
Drágám, köszi az infót bár ha egy kicsit bővebben kifejtenéd...?

Mi az a Petzelt?

flanker 2011.04.15. 13:24:21

@csicserierika:
Hoppá!
Mit is olvastam valahol, valamikor, valakitől a kettős mércék csúnya életéről és áldatlan munkásságáról? :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:26:02

@buppi: Petzelt József Szakközép, de én asszem az inkább ilyen műszaki dolgokat tanít. Nem tom biztosan. Mint ahogy nem biztos az sem, hogy Bélátok ide járt.
Az általános iskola ahova tutira járt, az is Szentendrén van, asszem Barcsay Jenő Ált. Isk.

Albino Vernyul 2011.04.15. 13:30:32

@buppi: Nem tudommilyen vegzettsege van, otthon megtanulta a fozes alapjait..

_most_ 2011.04.15. 13:31:00

@lac64: Mondjuk, hogy csak 1-esre meg 10-esre szavaznak az emberek az várható volt. Mivel azok szoktak szavazni, akiknek vagy nagyon tetszik vagy nagyon nem. Nem tudom elképzelni, hogy valaki végignézi az összefoglalót, akkurátusan értékeli magában az ételek minőségét, a felszolgálást, a hangulatot, majd rányom mondjuk a 7-esre.

flanker 2011.04.15. 13:31:15

@Ayesha/A 6. ember:
Én meg mondjuk nem szívesen tanítanék Aleknek semmit.
Ha valamivel először találkozik és azt próbálja meg emésztgetni (mint pl. egy egyzserű utasítást egy egyszerű feladathoz), hát minden egyes alkalommal keményen teszteli a türelmemet.
A póker sem volt kivétel és persze koncentrálni sem tud - állandóan jött a böszme megjegyzéseivel a kártyák, osztás, stb. mikéntjével kapcsolatban.
Én ancsa helyében már nyakon öntöttem volna valamivel...

mézescsók 2011.04.15. 13:39:56

@Doktor Kotász: Én úgy olvastam valahol, hogy aki hazudik tudatosan (előre felkészülten), az inkább a partnere szemébe néz, mert el akar hitetni valamit. Spontán szituban, ha őszinte akkor általában balra, ha nem, akkor jobbra tekintget. Béci szerintem mindenfelé néz, de nem kancsalság mián.
@pushpang: Erre gondoltam én is. Éva pedig simán hazudik, gördülékenyen, egy idő után maga is hiszi, hogy igaz, amit mond. Nem az a baj, hogy beszél mások háta mögött, persze, hogy mindenki megteszi. A hazugsága ott kezdődik, hogy amikor ezt a fejére olvassák, akkor máris hevesen tagadja, hogy nem igaz, nem úgy volt, nem azt mondta, nem akkor, nem annak és nem úgy.
És ha mégegyszer azt mondja, hogy Ő szeleburdi, akkor megtébolyodok, bár mostanában nem nézem az öf.-t. Szeleburdi lehet egy 6 éves pancsoló kislány, nem egy törtető szerepet magára húzott 28 éves!
Kotásszal pedig sohasem fordulhat elő, hogy valamit rosszul értelmez ezek szerint, csak mindenki mással.
@lac64: Mindenkivel érdekből barátkozik és nagyon tervszerűen váltogatja a barátait.
@MÁRIA TERÉZIA: 22 éves korára akkor elég sok mindent kipróbált. Vajon, miért nem maradt meg sehol? Féligkész nő ez csak. A gyönyörűségről nem vitatkozom, mert ízlés kérdése.
Kettőjük közül Éva a gyöngébb, mert sokszor csípőből, meggondolatlanul beszél, vádaskodik és támad, továbbá mert nem véletlenül párbajozott eddig háromszor. Anikó elbújik általában mások háta mögött, időnként előadja hol a művésznőt, hol a gyenge és szeretethiányos kislányt, hol a frigid nőt, hol a csábító vampot, tehát tudatosabban játszik. És szerintem ezért erősebb. Ettől függetlenül majdnem mindenki kiejthette volna, ha párbajra kényszerül, de azt is sikeresen elkerülte. És dehogy haragudott azért, mert nem hívta ki Béci.

Béci kihívását nem értem kristálytisztán, mert Anikót is simán kint hagyhatta volna. Haa személyes vonzereje (pasiként van neki!)nem is lett volna elég, Gigi és Jerzy támogatóival összejöhetett volna a többség. Így viszont a barom jól megosztotta hármójuk szavazóit és vesztett egy esélyt a "családnak". Ha Anikót hívja ki, és visszajön, akkor a végjáték előtt védett lett volna. Egyikőjük tehát a fináléban van. Így bármelyikőjük is jön vissza, az esélyek a véggyőzelemre a felére csökkentek, azt már meg sem említve, hogy a másik rajongótábora ezek után hülye lenne sms-t küldeni arra, aki a kedvencét kiejtette.Alekoszt nem hívhatta volna ki, mert a kinti szavazógépezetet Oli jól szervezi, bár azért eddig Alekosz egyszer sem nagy kaliberek ellen jött vissza.Gombi sem volt az!!! A következő fordulóra maradt volna kiválasztott Jerzy, Éva és Anikó. Jerzynek - bár nekem nagyon szimpatikus figura és ezt többször megírtam még a gyagyázós időszakban is - nem biztos, hogy egyedül, de a testvérek támogatásával meg lehetett volna a visszajutási esélye. Éva háromszor párbajozott eddig sikeresen, többször nem fog. A harmadikon is paraszthajszállal és (talán) némi RTL segítséggel jutott vissza. Ha nem mutatják meg előtte képekkel a szavazás állását, akkor már kint szeleburdiskodna.Anikó eléggé megosztja az embereket és mivel eddig még nem párbajozott, nem tudjuk, mennyire erős. Hogy tetszik-e nekünk és mit gondolunk erről, az más dolog, nem a mi esetleges voksaink döntenek. Nem szokott a közönségszavazatokkor nagy számokat kapni.
Szóval Béci elbaltázta. Ha véletlenül nem Ő jön vissza, hanem Jerzy, akkor azért kiváncsi leszek a fejére.Gigi és Jerzy nagy szerelméből odakint sztem nem lesz semmi, nem szokott az lenni a realitys játékok alkalmával szövődő románcokból, de ki tudja. Egyelőre úgy látszik, hogy ezt is robbantotta. Egyéni játék ide vagy oda, nem lennék feltétlenül boldog, ha a "sógor" pöcköl ki a játékból.
Ja, ez persze ugyanolyan spekuláció, mint bármelyikőtöké.

Soror Formoza 2011.04.15. 13:44:14

Próbálom elképzelni Alek villautáni életét.
Előtte, saját bevallása szerint nem volt egy sikeres ember, valószínű butasága, furcsasága miatt. A villában ugyanezekért már érdekessé vált, okoskodásai /böszmeségei/ miatt vált ki a csoportból, és lett agyonpromózva az rtl által.
Ha kikerül, már mindig ezt a fajta viselkedést fogják elvárni tőle, mint a Ország , sőt a Nemzet Böszméjétől.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:46:47

Nem akarok senki meggyőződésébe belegázolni, de szerintem, ha Anikó "ereje" a szépsége. Ti sem lennétek elhalva tőle, ha 160/80 lenne, csálé fogakkal meg rücskös bőrrel. Akkor már rég kirakták volna a játékból, mert nemhogy sírós,még ronda is.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 13:49:42

@Ayesha/A 6. ember: "ha Anikó "ereje" a szépsége."

na ide a "ha" felesleges:)

Albino Vernyul 2011.04.15. 13:51:48

@mézescsók: Az a baj, hogy tudatossagot feltetelezel ott, ahol nem igazan az van.. Ezzel meg teljesen felresiklasz..:)

tigrisliliom 2011.04.15. 13:57:30

Hát, iszonyú jól írsz basszus, szétröhögtem az agyamat, és folytak a könnyeim :))). Pedig alapvetően nagyon sz** a kedvem már pár napja... Ezentúl nem is fogom nézni a VV4-et, inkább itt olvasom, legalább így nem vág szét az ideg, hanem jókat nevetek rajtuk :). Az Édent amúgy sem nézem, de még így ismeretlenül is nagyon viccesek az írásaid a bandáról. Csak így tovább, szerezz nekünk még jó sok ilyen mulatságos pillanatot!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:00:16

@Ayesha/A 6. ember: Az a poén, hogy pár év alatt megjelentek a magyar pókersztárok, amerikai "kollégáik" minden manírjával és modorosságával.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:05:27

@Gee Halen: igen!!! ez is tetű módon idegesít. Meg hogy már minden tizenéves kis tetű őstehetségnek gondolja magát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 14:05:32

azon morfondíroztam az Olivér esetleges visszamenetele kapcsán, hogy micsoda balhé lenne abból, ha valakik az éj leple alatt (már ha ki lehetne sasolni, hogy mikor vannak az udvaron) hangosbeszélővel jól bekiabálnának a villalakóknak, hogy Olivér visszamegy a kulipintyóba Alekoszékat trenírozni. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 14:06:33

@jahuu: Alekoszból még pornósztár is lehet, ha kijön.

Albino Vernyul 2011.04.15. 14:06:38

@Ayesha/A 6. ember: Ezt mar kiveseztuk, kezdjuk ujra..?! A kinalatbol Zsuzsi, Eva, Gigi is szep.. De Aniko kisugarzasa O lab ide meg oda, stb., kb. olyan aranyokban erosebb a tobbinel, mint egy atombomba, a villanykortekhez.. Es tegyuk hozza, sokoldalusagban is koroket ver a tobbire, kiveve Gigi, ezert is Ot akarta megverni minden feladatban..

csicserierika 2011.04.15. 14:07:43

@flanker: mester, én öntől tanultam :)

lac64 2011.04.15. 14:09:43

@mézescsók: Anikó "Mindenkivel érdekből barátkozik és nagyon tervszerűen váltogatja a barátait". Te így látod, én nem, szerintem általában az érzelmei vezérlik.
"Anikó elbújik általában mások háta mögött" Mikor bújt el mások háta mögé? Talán Anikó volt az egyetlen, aki minden kiválasztáson arra rakta a jelét akit kint akart látni, akivel konfliktusa volt. Többször betámadhatták volna (pl. Olivér kieste után, amikor nekiestek Béciék, csodálkozott is, hogy egyetlen jelet sem kapott), csak éppen mindig volt olyan, aki éppen ki akart menni, vagy olyan, akivel nagyon le akartak számolni, emiatt Ő kimaradt a szórásból.
Egyébként az általad leírtakban érzek egy kis ellentmondást. Egyszer azt írod, hogy még csak félig kész nő, utána pedig azt, hogy teljesen tudatosan hol kislányt, hol csábítót játszik. Az nem merült fel benned, hogy eezek a "szerepek" nem tudatosak, hanem pontosan abból adódnak, hogy még csak "félig kész"?

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:09:54

@Albino "karazsnyikov" vernyul: én most nem összehasonlítgatni szerettem volna. Csak arra gondoltam, hogyha okádékul nézne ki, akkor persze mindenkit irritálna szegény. Így meg sokakat nem zavar, hanem kedvelik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 14:10:04

@mézescsók: igen, Alekosz ráadásul baromi régen volt párbajozni, akkor is mazsolák ellen. Nem volt nehéz nagy különbségekkel nyernie.

csicserierika 2011.04.15. 14:11:12

@velorexapáca: oszt látod, így is a séfsékig vitte. Ha többet tanult volna, most az mta levelező tagja lenne és nem jelentkezhetett volna ebbe a műsorba :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:12:33

@Ayesha/A 6. ember: Volt erről egy jó modoros-blog bejegyzés, azon jókat röhögtem.

Azt az alázást amit a pláza italozójában letolnak ezek az emberek. Magyarkártyától biztos valami ocsmány fertőzést kapnának.

"Meritta zemberimseret mega rejakcijók számítanak, öreg!!! Itt derül ki milyenemberismerővagy havver,, aki vesztes pókerben, a zéletbenissaz..."

_most_ 2011.04.15. 14:13:57

@Ayesha/A 6. ember: Dehogy, hát nem érted Anikónak van kisugárzása, de olyan erős, hogy még tévén keresztül is csak hegesztőszemüvegben lehet nézni.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:16:06

@Gee Halen: ezek szerint akkor legalább 2 haveromnak nem kellene pl dolgoznia sem, hiszen pókerben nagyon jók, s azzal a TUDÁSANYAGGAL csakis sokra vihetik az életben.:D
Modorosposztok rulez:)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:16:06

@lami83: Mondjuk a kisugárzásának jót tenne, ha időnként nem festékszóró pisztollyal festené ki magát.

Esküszöm, jobban nézett ki a dzsungel hét alatt, mint amikor időnként magára nyalta a hupi színeket.

csicserierika 2011.04.15. 14:18:11

@pushpang: olvass blikket, most éppen szinkronszínészi karriernek néz elébe :)
Be egy belevalóban a Nádas Gy. mondta, hogy szívesen látná a Mikroszkópon és még folytathatnám sokoldalúságát :)

flanker 2011.04.15. 14:19:08

@csicserierika:
Hölgyem, hízelgése lefegyverző és megható. Mi több: rend-kí-vül hízelgő!
Ámde én szeretek mindig a realitás jótékonyan szilárd talaján állani, ezért megkérem, hogy pakoljon eme csodálatos szubsztanciából ön is többet megjegyzéseibe.

Sajnálattal tapasztalom pl, hogy 14.11.12-kor keletkezett feljegyzése is teljesen híjával találtatik a fentebb emlegetett és méltán dicsért anyagnak.

(séfséGig! - bocsi)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:19:27

@csicserierika: mekkora karrier...Mikroszkóp:D mehetne kötelező pucérnőnek, mint a Sas-kabarék idején.

kitikati 2011.04.15. 14:20:23

Anikó egyszerűen halál szerelmes. Kiül az arcára, amikor ránéz az "illetőre"

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:22:38

@Ayesha/A 6. ember: Elképzelem azt a szilveszteri tévéműsort, melyben Alekosz vendégszerepel a Sas-kabaréban, ezt követően Schmitt Páll álamfő tartana beszédet.

Be is jelenthetné beszéde végén a televízió hivatalos halálát.

csicserierika 2011.04.15. 14:22:56

@Ayesha/A 6. ember: azért a sas említése az engem nagyon szíven ütött. Nem volt szép :) (inkább gyomron vágott, érthetőbb legyek ) :)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:23:09

@buppi: kiült az az arckifejezés már sokszor sok illető tekintetében:)

flanker 2011.04.15. 14:23:29

@csicserierika:

Te jó ég, ennek már sosem lesz vége????

Szerintem zárjuk rá a villát!

Az ország sokkal jobban járna, ha bebetonoznánk és életfogytig biztosítanánk neki az ingyenes napi pálesz-kolbász-sajt-szivar-film-ellátást, mintha szabadon ráeresztenénk az országra!

Könyörgöm, nincs Magyarországnak így is ölég baja?????????

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:24:16

@csicserierika: miért? Ő közel áll hozzád?:)

lac64 2011.04.15. 14:24:25

@Ayesha/A 6. ember: Anikót eddig csak a bentiek rakhatták volna ki, közöttük pedig van olyan, akinél Anikó szépsége inkább irritálóként hat (pl. Éva), illetve többjüket nem érdekelte.
Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a nézők egy részénél nem pont negatív az, hogy ennyire szép.

csicserierika 2011.04.15. 14:27:56

@flanker: hoppá, visszakerestem.
Van ez így. Lehet, hogy a mesterben a hiba, akitől tanultam , :)

flanker 2011.04.15. 14:28:28

MEGVAN!

KITALÁLTAM!

Minthogy annyi celeb van már nálunk így is, amivel bőven kihúzhatjuk a 2100-as évekig, ezért azonnal szüntessünk be minden tehetség-akármilyen-kutató és reality műsort!
Helyette minden egyes állampolgár kapjon egy számot, s egy Vitrais ülő-mesélő műsorban naponta tizen beszélgethetnének amiről csak akarnak. Így mindenki garantáltan sorra kerülne, s aztán garantáltan vissza is tűnhetne a süllyesztőbe...

csicserierika 2011.04.15. 14:28:55

@Gee Halen: kéretik a Sas nevét a humorral egy napon nem említeni :)

Albino Vernyul 2011.04.15. 14:29:31

@Ayesha/A 6. ember: Ez trukkos.. Egy szep nonek is lehet olyan kisugarzasa, hogy menekul aki tud a kozlebol.. Egy kevesbe szepnek is olyan, hogy az elviszi a hibait.. Semmi se fekete feher..

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:31:36

@Albino "karazsnyikov" vernyul: van valami abban, amit mondasz.
Én csak abból indultam ki, hogy egy jobb külsejű nőnek / férfinak több mindent "néznek" el, több jó tulajdonságot feltételeznek róla, mint egy átlagos, vagy csúnya emberről.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:32:11

Asszem kezdek kijózanodni Alekosz tegnapi "két üveg Tokaji + konzervgyümölcs" italából.

csicserierika 2011.04.15. 14:32:13

@flanker: bepánikoltál? Lehet, hogy még politikus válik belőle, az lesz csak a legfölsőbb szint :)
Felsőezer kaviárzabáló, hogy klasszikust is bevonjak, pedig tudjuk, hogy a nép egyszerű gyermeke ő, aki tisztában vele, hogy az étvágyat oltani leginkább pörkölt-nokedli kombóval lehet :)
Ideges-e vagy már ? :)

Albino Vernyul 2011.04.15. 14:32:27

@lac64: Noi szavazok egy resze..;)

csicserierika 2011.04.15. 14:33:30

@Ayesha/A 6. ember: felállítottam egy rangsort a magyar emberek közt és ő az utolsó helyek egyikén van :)

inmemancsi 2011.04.15. 14:33:46

@Albino "karazsnyikov" vernyul: hát éva és a szép...:)) anikóban van nőiesség a többiek közül egyikben sem igazán

Albino Vernyul 2011.04.15. 14:38:43

@Ayesha/A 6. ember: Persze, ez azert megvan.. De, ha figyelted, Anikonal ul ennek az arnyoldala is.. Ha csak azt latjak rajta, hogy szep, attol bekattog.. Folyamatos bizonyitasi kenyszerben van, hogy ne csak azt lassak belole, hogy szep a pofija..

_most_ 2011.04.15. 14:41:15

@csicserierika: Haha, ha Alekosz bekerülne a parlamentben, azt hiszem a parlamenti közvetítések nézettsége ugrásszerűen megugrana, nagyobb harc lenne a közvetítési jogokért, mint a bl-ért :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:41:44

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Soha! Ne merd! Nekem! Még! Egyszer! Azt! Mondani! Hogy szép! Vagyok! Engem! Még! Így! Nem! Sértett! Meg! Senki! És ezt! Vedd! Tudomásul!

(elviharzik)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 14:43:25

@lami83: Az MSzP két kézzel kapna utána. Visszatérnének a semmit nem mondó, ám azt jó hosszú és értelmetlen körmondatokba foglaló szövegek, mint Kádár idejében.

csicserierika 2011.04.15. 14:48:28

@lami83: van valami torgyános benne.
Én egyszer elmenetem egy Torgyán beszédre, hát könnyesre röhögtem magam, mintha Hofit hallgattam volna. Tényleg vicces volt :)

Albino Vernyul 2011.04.15. 14:53:35

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Hozzafuznem, mar tenyleg sertodott be miatta...;)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 14:56:47

Vajon Anikó profi sminkes is?
nagyon tetszik, ahogy festi magát...

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:02:20

@Gee Halen: tudom:))) de nekem hobbim ez a sminkelősdi:)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 15:05:32

@Ayesha/A 6. ember: Azt már megtanultam, hogy a procedúra közben nem szabad nézni, mert akkor készül a "varázslat".

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:07:08

@Gee Halen: igen,én se szeretem, ha nézik:)))
viszont a barátom meg szereti nézni ahogy festem magam:)

mézescsók 2011.04.15. 15:09:21

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Gondolod Te. Ez legyen a legnagyobb hibám. Mással nyilván nem fordul elő. Egyébként nem hiszem tévedhetetlennek magam - más kommentelőkkel ellentétben.
@lac64: Azért írtam, hogy érdekből barátkozik és mindig elbújik valaki mögé, mert - én, egyes szám első személyben - így láttam. Amikor bement a villába, akkor a többihez hasonlóan ismerkedett, megpróbálta felmérni a viszonyokat, ez természetes. Utána volt egy időszak, amikor a csajokra koncentrált. Utána Olivért vélte a villa alfahímjének és gyorsan liezont kezdett vele és a kiesésébe majd belepusztult. Aztán az ugyancsak erősnek tartott Szandi mögé bújt és esett ugyancsak nagy khmmm hát talán nem szerelembe, de édi-bédi szeretgetős, simogatós kapcsolatba. Utána bőgés. Aztán jött Éva és az örök barátság. A kiválasztás után egy kamubotrány, ami persze a kihívásra puszta félreértéssé szelidült. Hát, ezért írtam, amit írtam.
Ellentmondás a félkész és a tudatos szerepvállalások mögött meg azért nincs, mert a típusok már meg vannak, csak még nem tudja, hogy melyiket vállalja fel. Szerintem.
@pushpang: Én is erre gondoltam. Bár mi kint vagyunk és több az információnk arról, hogy melyik lakóhoz hogyan viszonyulnak a szavazók, azt ők elvileg nem tudhatnák. Ha csak az lenne az infójuk, hogy eddig kiket vitt ki - egytől egyig halvány karakterek voltak -, akkor nem gondolhatnák erősnek. Annyira nem tartják ott bent szerethetőnek. Gondolj arra, amikor arról szavaztak, hogy ki irritálja őket bent legjobban. Tehát kintről súghatják, hogy el a szavazatokkal Alekosztól, esetleg még a műsorvezetők tömjénezéséből sejthetnék.

Drogon 2011.04.15. 15:14:25

@Ayesha/A 6. ember: szerintem kikenik őket melőtt a riport mennek.

nekedvaló van - passzív zsírégetés

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:18:41

@perpetum: sminkvideót nézek, hangosan, fülessel, nehogy halljam:D:D
anyukám nézi, de én nem vagyok hajlandó:)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 15:20:35

@perpetum: Azmilyenaz a passzív zsírégetést? Sörözés közben nézni, ahogy Anikó leszédül a szobabicikliről öt letekert méter után?

mézescsók 2011.04.15. 15:24:16

@lami83: Nekem főleg azért kéne a hegesztőszemüveg inkább, hogy ne lássam. Kérd meg gyorsan a kezét, ha kijön!
@buppi: Kár, hogy olyan gyakran szerelmes. Igaz, nekem is volt néhány első szerelmem.
@lac64: Évát sem érdekelné, ha nem Alekosz figyelmét akarná osztatlanul magának. A többit vajon nem azért nem irritálta, mert nem tartották baromi szépnek? Különben nekem semmi bajom azzal, ha Te gyönyörűnek látod, de szerintem a szép nem ilyen. De még ezzel sem lenne bajom. Ami zavar az az, hogy meg akarsz győzni olyasmiről, ami nem ténykérdés, hanem merőben szubjektív megközelítése egy embernek. Tartsd világszépének, de ne akard belémdumálni, mert nem fog menni.
@Albino "karazsnyikov" vernyul: Hát még azon mennyire beparázott volna, ha rondának tartják! Egyébként ez az Anikó szöveg mostanában jött elő, az elején még nem volt.Hiába, elfogytak ott bent a csajok. Viszont tényleg jól sminkel.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:24:25

@perpetum: de igen, kétszer. Csak az más:)

locsolóember 2011.04.15. 15:25:58

@flanker:
Közben pókerezhetnének is.
:P

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.15. 15:26:34

@perpetum: Nálunk igen. Jöttek a srácok, az egyik kiköpött úgy nézett ki mint Steve McQueen, megragadták az árnyalatot amit szerettem volna, aztán letolták a nappalit.

Persze előtte én előtte napokig hordtam le a negyedikről a törmeléket, be a kocsiba, ki a feldolgozóba, meg vittem fel az Ytong tégákat, a csempéket meg a 30 kilós kézihabarcs zsákokat (szintén gyalog kézben, gaylog a negyedikre), két körben elszállítva az Obiból, mindez a tégláig, üresre levert fürdőszobához.

Szóval nekem ilyen emlékeim vannak arról, milyen ha a profi fest ki :D

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:27:56

@mézescsók: összefoglaltál szinte mindent, amit Ancsáról gondolok.

Drogon 2011.04.15. 15:30:30

Azért érdekes, hogy megoszlanak a Jerzsi Béci rajongók.

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:31:23

@perpetum: koszorúslány voltam. Az se? Előtte meg egy céges megjelenős partyra voltam kisminkelve sminkes által.

dr. gernika 2011.04.15. 15:32:44

@Ayesha/A 6. ember: Okádékul kinézőket eleve be sem szavaztak a villába.

lac64 2011.04.15. 15:32:51

@mézescsók: Úgy látom, hogy nagyon másképp látjuk a játékot. Pl. azt írod, hogy elbújt Szandi mögé. Ugye ez akkor volt, amikor Olivér kiesett. Ha emlékszel, akkor támadta be Jerzsi, de Gombi és Béci is folyamatosan be-beszólt neki. Szandika hogyan tudta volna megvédeni attól, hogy ezek az emberek ne rakják rá a jelüket, hiszen taktikailag is jó döntés lett volna a négyektől, mert ott Ani meg volt zuhanva. Szerintem sehogy, éppen szerencséje volt, hogy Gombi ki akart menni.
Anikó szerintem nem azért barátkozik egy-egy emberrel, mert a háta mögé akar bújni, hanem azért, mert érzelmileg kell valakihez kötődnie.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 15:36:30

csicserierika 2011.04.15. 14:18:11
@pushpang: olvass blikket, most éppen szinkronszínészi karriernek néz elébe :)
Be egy belevalóban a Nádas Gy. mondta, hogy szívesen látná a Mikroszkópon és még folytathatnám sokoldalúságát :) "

Uramisten. Ez már az akopalipszis, a vég; szóval erre gondoltak a maják.

Szinkronszinésznek nem lenne jó, mert kurva hamar önállósodna és egy rövid 2 szavas mondatot simán áttenne újalekoszi nyelvre, mert nem ért egyet annak kifejező erejével. :D

/Mellesleg a Mikroszkópon a sok ripacs között fel se tűnne... /

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.15. 15:40:12

@pushpang: juteszembe, ez a fontos adalék alekosszal kapcsolatban a stop.hu-n is megjelent, vagy csak a blikkben? :D

Albino Vernyul 2011.04.15. 15:42:41

@Ayesha/A 6. ember: @mézescsók: Ebbe az a szep, hogy minden egyes esemeny ki lett elemezve, reszletesen, ok-okozat, ezt tobben is megtettuk, es meg mindig a total feluletes nezopontbol iteltek meg valamit.. Ez olyan, hogy egy masik forumon levezettem a mostani kihivasnal testbeszed/mimikabol, hogy varta Aniko a kendot Belatol, mert szabadulni akart.. Kotottek az ebet a karohoz, ugyan mar, azert volt beszarva, hogy kiviszi.. Este ott volt az osszefoglakloban amit mondtam.. Neha elgondolkodom, hogy a racionalitas milyen ritka kincs..;)

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 15:45:15

@Albino "karazsnyikov" vernyul: hát na. Mi többiek biztos valóságtól elrugaszkodott hülyék vagyunk:)))

Én lehet hogy nélkülözök minden realitást, hiszen csak Alekosz részeges képzelődéseiben létezem, mint 6.ember.

lac64 2011.04.15. 15:46:32

@mézescsók: Nem értem a nekem címzett válaszodat, ugyanis én csak @Ayesha azon felvetésére reagáltam, hogy Anikó ereje a szépsége, azaz ha Anikó nem lenne szép, akkor már régen nem lenne a játékban. Erre válaszoltam, hogy a szépség irritáló is lehet. Egyébként pedig nem emlékszem arra, hogy Anikó szépségéről meg akartalak volna győzni.

Albino Vernyul 2011.04.15. 15:51:36

@Ayesha/A 6. ember: Nem, csak faraszto osszerakni aprokent a tenyeket, ezert egyszerubb latszatokbol itelni..

Ayesha (törölt) 2011.04.15. 16:05:43

@perpetum: bár az annyira nem volt látványos mint pl egy Ani-makeup, nyilván nem is lehetett, hiszen nem ildomos a menyasszonyt lekörözni:) olyan kis szolid, mégis ünnepi smink volt.
süti beállítások módosítása