Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X117

2011. április 13. 15:00 - Hódos Hajnalka

András után szabadon az öfiket ezentúl visszapillantónak híjjuk, mese nincs. Engem nyugodtan lehet széllelbéleltnek hívni, a fejem majd levitte reggel, bolondos április, ez nem bolondos, hanem egy fékeveszett, tomboló őrült! Ha meg nem fúj, akkor esik, legalább van mire fogni, miért nem mozdítottam még meg a héten a seggem. Hátulütő, hogy húsvét után harminc fok lesz, akkor meg megy a rinya, hogy úgy nézek ki mint egy tehén és mindenhol lehet rajtam puncit hajtogatni, nehéz az élet, na, pedig hozzám nem is bújt oda éjjel Alekosz. Anikóhoz igen. Össze akar vele bújni, Ani nem, akkor sem, ha olyan vonzó az ágya. Nem lehet, de aranyos vagy. Egymást szagolgatják, ez ismerős, csak ők nem ott kezdik, ahol Pötyi a másik kutyával. Éva felül az ágyon, jézusmáriázik, hasra vágja magát, közszemlére téve a tangabugyiját, kibírtam volna nélküle. Anikó nem illatos, Alekosz ott akar aludni. De lehet. Ki tiltja meg? Éva, aki átszól neki, aludjál, feküdjél le! Majd pont te fogod eldönteni, nem? Alekosz egyébként is el van gyengülve, nem bír felállni, ezért rádöglik Anikóra és simogatja a karját. Éva kínjában ráront Jerzsire. Nézd meg, mit csinálnak, olyan mintha csókolóznának! Én a helyükben szégyellném magam! Csak azért nem jegyzem meg, hogy ezt sikerült egy l-el feliratozni, mert nekem is van annyi helyesírási hibám, mint égen a csillag. Anikóék rövid viháncolás után elbúcsúznak és bubukálnak.

Reggel Anikó úristenezik, de szép nyakkendőt kapott Alekosz! Hát ez gyönyörű! Szerelmes lettem az új nyakkendődbe. A nyakkendő egyébként babarózsaszínű, átlós csíkokkal, hogy szépnek számít-e fogalmam sincs. Anikó viháncolva meséli Bélának, mi történt még az éjjel, míg ő úgy horkolt, mint az állat, felhívnám a figyelmet a tisztázatlan körülmények között, indokolatlanul odaült hozzám szóbokrétára, azt hittem, nem jól hallok, meghallgattam még egyszer. Jerzsi is megerősíti a hallottakat, hihetetlen ez a nő komolyan! Miért nem szexel vele, ha ennyire féltékeny? Alek is olyan boldog lenne, értetlenkedik Béla. Éva eszeget, Alekosz cseszeget. Innentől már csak dagadsz. Ahogy korosodsz, harminc fölött már elhízol. Neked már annyi. A szoborszépségű Alekosz még megjegyzi, Évának nem a testére kéne hangsúlyt fordítani, hanem más dolgokra, aztán kiakad azon, hogy nyomja Éva a majonézt. Ezért nem tudnék veled együtt élni, mert ilyeneket csinálsz! De nem itt, a házasságba’! Hogy lehet középen megnyomni a majonézt? Van, aki ezért szeret, mert ilyen szeleburdi vagyok. Éltesse az Isten! Olyan kis dolgokon tudtok, ti fiúk problémázni…nincs megágyazva, kupleráj van, úristen! A szeleburdi kis bongyor lánynak izenném, hogy ennek belülről kéne fakadni, Alekosznak meg kívánok egy olyan feleséget, aki rászoktatja az ülve hugyozásra, azt rikácsolva, hogy állva körbepisálja az egész vécét. Kívánom azt is, a szoktatási időszakban többször nyisson is rá, ellenőrzésképpen.

Aztán a lelki társak pöfékelnek a kertben. Szerinted kit visz ki? A Jerzsit. Te is ezt érzed? Persze, nyilvánvaló. Akkor én megyek az Anikóval. És akkor majd ott eldől szépen, hogy ki érdemli meg az első helyet a nők közül. Amit eddig felépítettél, ott fog koncentrálódni. Az lesz a te igazi párbajod. Éva rinyál, számít, hogy Anikó szebb? Mondtam már, hogy nem szépségverseny. Most ami a legfontosabb, stabilnak kell lenni, a ki kell tartani a gondolatmenet mellett. A következő tíz percben Béci körbehaknizza a Villát a kis elméleteivel. Jerzsivel kezd. Alekosz is benne van a pakliban, de értsd meg, ha te maradsz bent akkor megnyerheted úgy, hogy a két embert benn hagyod, mert megoszlik a rajongótábor. De ketten nem tudunk bejutni a fináléba! Ha ezt a mostani párbajt valamelyikünk megnyeri, biztos vagyok benne, hogy a játékot is megnyerheti. Lehet, hogy hülyén jönne ki, hogy Gigi és Jerzsi és Béci, de baszki, ha muszáj? Jerzsi megértő. Azt is érti, Béci hogy gondolkodik, csak azt nem tudja, hogy a nézők mit gondolnak. Miután Jerzsivel végzett, Béci bogarat ültet Éva fejébe. Mikor kimondja, lehet, hogy bátor lesz és kiviszi Alekoszt, Éva úgy pattan fel, mintha pók csípte volna meg. Béci még beszél pár percet arról, hogy ő végig egyéniben tolja és az, hogy beszélget a többiekkel, csak azért van, hogy meglegyen az egyéni kis boldogsága. Éva az utolsó szavakat már nem is hallja, csak úgy lobog a kazla, ahogy fut a friss információkkal Alekoszhoz. Alekosz bölcselkedik. Tényleg okozhat meglepetést a Jerzsi. Most már bármi lehet. El tudom képzelni, hogy úgy megszorongatja, hogy akármi is lehet. De ez ne mondd a Bécinek, mert akkor nem viszi ki a Jerzsit! Anikó a rózsaszín köntösében rájött, hogy inkább nem akar az Évával párbajozni. Inkább tőled kapok ki, mint tőle. Most már mindenki nyerni akar, Béci az elejétől fogva ezt mondja, és szétoltották érte. Kicsit utánozza Jerzsit, aztán kígyózik a kezével, ha így tudom megnyerni, megpróbálom úgy. Ha úgy, akkor úgy. Eszembe jut Boncz, felröhögök, juj, délután Hofit fogok hallgatni!

VillaCsillagok fognak születni. Akkor is. Jobbnál jobb ötletekkel állnak elő, Anikó nevetve elmondja a magánhangzókat. Bele is kezd. Hahahaháháháhehehe, anyám. Béci kér egy üveg pálinkát, és húzóra megissza. Alekosz gyufás trükkje tényleg szar lehet, mert egy emberként lehurrogják, mikor felveti, hogy azt mutatja be, és persze mond Alekoszosat is. Hogyan kell öt perc alatt ledumálni a bugyit a nőről? Anikó lesz az alany. Nem először tűnt fel, Alekosz milyen jókat heherészik a saját poénjain. Az sem, hogy villaléte alatt egy fél bugyit sem sikerült ledumálnia senkiről. Végül, ahogy számíthattunk rá, mindenki úgy döntött, hogy énekelni fog. Jerzsiből már a próba is sok volt. Anikó pettyes ruhácskában, hajában virággal kedveskedik a zsűrinek. Csacsacsa, topogj a ritmusára. A te vagy a végzetem a végén fájdalmasabb, mint az akaromhogytudd volt. A zsűri elégedett. Ezt a számot magára szabták. Vagy magát szabták a számra. Kimondottan jó volt ez a négyszögű tánc. A fogai maximálisan csillognak, megvan mind a 32. Bécinek is nagyon tetszett, hogy Anikó nagyon csaj volt a produkció alatt. Alekosz torka be van szűkülve, vidéki, Érdről érkezett és énekes akar lenni. Magna Cum Laude, mindenki teljes átéléssel óbégatja, hogy ne felejtsd el hogy honnan jöttél nánánánánánánáná. Nekem ez a dal igazán egyszer tetszett, mikor Ulmann Mónika énekelte Csányi Sándornak az SOS Szerelem! c. filmben, igen, vannak ilyen szirupos-giccses elhajlásaim, nyugi, nem tart sokáig. Az előadásban Anikó lakodalmas vonalat vélt felfedezni. Én egy csomó oda nem illő hajlítgatást és hamis hangot is.

Éva kicsit izgul, lámpaláza is van. Jött egy felhő, leszállt közénk. Az égő vágy meg vad táncot jár. Vitust, gondolom, mert egy hangot sem sikerült eltalálni szerencsétlennek, ráadásul abban az idétlen farmerszoknyában táncikál, amiben reggel még az ágyban hentergett. A zsűri sincs elragadtatva a produkciótól, az elején a csárdásozás nem tudom, kellett-e volna. A közepénél meg átment naiv rúdtáncosnőbe. Jerzsi szerint ma este nem csillag született, hanem meteor, ami szétbombázta a földet és mindenki meghalt. Rácz Béla csontig benyal a zsűrinek, aztán saját szerezeményt szeretne előadni. Hogy jó volt-e, majd azok eldöntik, akik szeretik ezt a stílust, én nem. Nélkületek, magányosan hajtok, egyedül is, de megnyerem a harcot! Jerzsi egy egész videoklipet koreografált magának, letépi magáról a kötényt, tojást sütöget, közben kétszer is azt károgja kopasz fej helyett, hogy csupasz fej. Izmos kockahas. A szűrt narancslé tényleg benne van a számban? Jerzsi nem jut tovább egyedül, magának a teste tíz pont, a hang értékelhetetlen. Minősíthetetlen. De gratulálunk.

Feladattal zárunk, ezt a pólót fogja valaki megkapni, mutatja Éva akinek valamiért fontos lett minden második mondatában megemlíteni, hogy ő a Villamester. A póló felirata: Hazudós vagyok. Ne higgy nekem. Az indoklásba mindenki belezavarodik, de nézzük sorban, Anikó kezd. Jerzsinek adja az egyest (egytől négyig lehet egymást pontozni, a négyes az Éva leghazudósabb). Béci kettest kap, Alekosz a hármas. Nem érzem, hogy őszinte lennél velem. Az más, mint a hazugság. Ne szólj bele, valakinek hármast kell adnom. Egyik nap át mondasz, másik nap bét, egyik nap szeretsz, másik nap nem. Meg a hátam mögött. Csakhogy itt most hazugságokról van szó. Jó, akkor kinek adjam a hármast? Akinek akarod. Kis vita keletkezik, mert Éva közbeszól, menjenek tovább. Alekosz leoltja, nem ő a műsorvezető, majd Anikó tudja, mikor megy tovább. Anikó kedvesen érdeklődik, mi van, nem tudtál ma normálisan szarni? Éva leidegbetegezi Alekoszt. Na ezt az Alekoszt nem szeretjük. Na ezt Éva se. Ő lesz Anikónál a négyes, az utolsó kiválasztás miatt.

Évánál Alekosz az egyes, Jerzsi a kettes, Anikó a hármas mert a cselekedeteiben sokszor nem volt őszinte a játék folyamán, Béci a négyes mert Évának szarul esett, mikor a Gigi párbaj után azt mondta, hogy gyűlöli. Jerzsi Bécinek ad egyest, Éván kívül senki nem hazudott neki. Alekosz az ünneprontó, ebben a játékban nem hangozhat el a hazugság szó, úgyhogy a számaimat döntse el, hogy a fényképek milyen sorrendben vannak. Éva, a Villamester kijelenti, hogy ő kapta meg a pólót. Hozzászokott, hogy egy csomó negatív dolgot kap, ez megedzette. Éva, a Villamester levelet kap, megbüntetik, mert többször nem volt rajta a lila kendő. De hát mindig rajtam volt, láttátok! Azt az ártatlan szemeket, hihetetlen! A többiek egymás szavába vágva felhozzák példának az a hatszázhuszonhét alkalmat, mikor nem volt rajta a kendő. Kedves Éva, a Villamester a párbajig kizárólag lila ruhát viselhet. A Villamester szavaival zárunk, a riportszobában örömködik. Fú, szerencse, hogy a kiválasztás előttem nem volt rajtam egyszer-kétszer, mert ha utána, akkor most nagyon nagy bajban lennék! Hát majd elfelejtettem egy fontos dolgot! Ezen a héten Éva a Villamester, egyébként.

Köszi S.!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flanker 2011.04.13. 15:05:44

@bukott madonna két nagy didivel:
Sztem ez már így marad.
Te vagy/leszel az örökös, aranyról folyamatosan, MMKK lebukott (de legalább didis) ezüstmadonna.

osgood 2011.04.13. 15:05:56

@bukott madonna két nagy didivel: majdnem, csakígytovább :)

@Hódos Hajnalka: tegnap szálkával, ma széllelbélelt, nem unod, mondd?

flanker 2011.04.13. 15:10:17

@Hajni:

Az április igenis mindössze bolondos, Éva pedig csakcsupán szeleburdi.
Ezt tessék jól megjegyezni.

Ennél durvább/igazabb jelzők túlságosan fellibbentenék az emberek előtt az objektív valóságot takaró függönyt és azt ugye nem mindenki tudja elviselni.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:13:24

@flanker:

és rossz hatással lenne a bioritmusokra :)

penelope garcia 2011.04.13. 15:13:28

Figyi, Hajni, azt elfelejtetted elárulni, hogy ki a villamester. Léccike.

penelope garcia 2011.04.13. 15:14:05

@bukott madonna két nagy didivel:

Ó, nem. Ez kérem tervezett támadás volt. Taktika! :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:14:18

én annyira képben vagyok, mikor lesz már a kihívás? nem tegnap kellett volna, hogy legyen?

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.13. 15:15:00

A tubusból tényleg nem középen kell kinyomni a fogkérmet/majoznézt/ketchupot/stb-t! A végén, és ha fém, akkor felcsavarni az üres részét. :))

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:15:07

@penelope garcia:

én csak ösztönből, ;) és így nem is fagyott most le ez a vacak gép :)

flanker 2011.04.13. 15:15:45

@bukott madonna két nagy didivel:
Úgy nagy általánosságban talán nem is, de van pár kommentelő kollega/ina, akit most udvariasságból nem nevezek meg, akiknél minden bizonnyal.

Na majd este, ha előjönnek... :-)

flanker 2011.04.13. 15:17:26

@penelope garcia:
Pffffff.......!!
Degusztustalan! :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:18:59

@flanker:

csakis az éj leple alatt, úgy az érdekes! :D

penelope garcia 2011.04.13. 15:20:26

@BGy:

Hüm. Az exem lennél? :O

penelope garcia 2011.04.13. 15:21:05

@flanker:

Neszójjábeeeeee, mert rádfésülöm a hajam!

penelope garcia 2011.04.13. 15:23:37

@bukott madonna két nagy didivel:

Tudod, nem akartam úgy meghalni, hogy sosem elsőztem le a VV HV-t. Mindenkinek kell, hogy legyen valami komoly célja az életben.

osgood 2011.04.13. 15:23:57

@bukott madonna két nagy didivel: körbenéztem, ez nem az ... nagy park, szószátyár madarakkal ... a gettó az később lesz.

@penelope garcia: ilyen alapon szerintem én is lehetnék az :)

Townsend 2011.04.13. 15:27:10

@BGy: Nálunk a férjem a középen nyomó, ilyenkor mi van? A műanyag kupakokat pedig úgy csavarja vissza, hogy leválik a tetejük. Hindu erőművész?

csicserierika 2011.04.13. 15:27:41

én kis szeleburdi,sohasem a végén nyomom a tubust :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.13. 15:27:56

@penelope garcia: én még nem találkoztam olyan csajjal, aki ne a közepén nyomná meg a tubusokat. Ezért jó a műanyag tubus, mert az kirúgja magát, nem b@ssza fel az agyam, hogy megint középen lett megnyomva. :))

Townsend 2011.04.13. 15:29:18

@osgood: Télleg István. Jééééééééééé!

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:29:49

@osgood:

szal nem dolgozol most, és otthon ülsz és kommentelés közben nézed a tájat? :)
vagy netán éjszakás vagy? :D

én m.helyről..... sajnos, de lassan má megyek haza, ölég vót a mai nap. :)

Townsend 2011.04.13. 15:31:27

@BGy: Na, kó jelentkezem. Sőt, még fejre is állítom. osgood-nak is: Erős Pista álnevű férjem a műanyag tubusokat oldal megrepeszti. El sem merem képzelni, hogy csinálnja.

flanker 2011.04.13. 15:31:31

@bukott madonna két nagy didivel:
Ja, natürlich!

@penelope garcia:
Te meg ne fenyegessé' párbaj előtt, mert majd jól kiteregetek rólad mindent (taktikábul), hogy attól fog hangzani a studijó!

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:33:37

@Townsend:

biztos valahogy feszkót kelt a tubusban :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.04.13. 15:34:06

@flanker: Asszem ezzel egyszer már fenyegetőzött valaki nem is olyan régen és a mentő vitte el... Úgyhogy csak óvatosan! :D

osgood 2011.04.13. 15:34:40

@Townsend: Hát nyilván egy pillanatra nem figyel oda, oszt már össze is morzsolta az erejivel.

osgood 2011.04.13. 15:35:14

@bukott madonna két nagy didivel: bármelyik! :)) najó, az első három.

flanker 2011.04.13. 15:37:35

@csicserierika:
Le mertem volna fogadni... :D

Amúgy egyszer Svájcban vettem olyan szelídgeszti tubust, amihez adtak ilyen felcsavaró szerkezetet. Nem is rossz, mert én szeretem az utsó cseppig kinyerni a tartalmat (a javakat!) a cuccból, de tapasztalatom szerint az erőteljes mozdulattal a tubuson végigcsúsztatott befőttesüveg igen-igen nagy hatékonysággal megoldja eme problémát.
Úgyhogy nálam szabadság van ezügyben, a végén így is, úgy is én nyerek.

dr. gernika 2011.04.13. 15:39:59

Valami narancslészerű tényleg van abban a számban.

osgood 2011.04.13. 15:40:26

@bukott madonna két nagy didivel: a mázlistához még azért hiányzik egy képzett masszőr és egy kocsmáros sógor/após :D

penelope garcia 2011.04.13. 15:41:20

@osgood:

Végülis. Több exem is van... :D

az én rózsám vasutas 2011.04.13. 15:41:20

Alek valóban szeret jókat heherészni a saját poénjain, az egész olyan, mintha csak a saját szórakoztatására villásdizna. Unnaturális manus.

flanker 2011.04.13. 15:43:33

@Lopott Torta (Möff CAT):
Csak nem????
Ki lehetett az vajon?
És a két esemény között milyen összefüggés lehetett?
Semmi gond, nem vagyok babonás. A vuduvarázslat és a(z átkozódással kísért) forgó női szemek sem hatnak rám. :-)

A repülő csészealj - na, az már valami, az hat rám is! De olyan meg nincs se a fórumon, se a stúdióban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.13. 15:46:07

@Townsend: a műanyag kupakot tényleg könnyű túlcsavarni. :))

Mennem kell...

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.13. 15:47:32

@gernika: ha hamarabb tudom, hogy itt ennyien nyomják a végén a tubust, akkor itt csajoztam volna, de már késő. :)))

flanker 2011.04.13. 15:47:52

@bukott madonna két nagy didivel:
Az átlagosnál jobban semmiképp.

Demosmé' bogaras? Épp most fejtettem ki, hogy nálam a középen-elején-végén nyomott tubus nem okoz vérnyomásemelkedést. A fent-lenthagyott vécéülőke (meg egy csomó más) sem.

penelope garcia 2011.04.13. 15:49:59

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:

Manus nagyon is naturális. Minden manus jókat rötyög a saját poénjain. :)
(De tán minden nő is. Én biztos. De állítólag én férfias vagyok. :))

csicserierika 2011.04.13. 15:50:59

@flanker: lehet, Alek nem ismer ilyen szerkentyűt, ha kijön, szép lenne tőled, ha felkeresnéd. Biztos örülne, hogy rokonlelkek vagytok :)

penelope garcia 2011.04.13. 15:51:18

@flanker:

Igeeen? Ha ülve pisilsz, és beletalálsz a szennyestartóba, akkor elvehetsz feleségül.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 15:52:22

@flanker:

"a tubuson végigcsúsztatott befőttesüveg igen-igen nagy hatékonysággal megoldja eme problémát."

ebből gondoltam, jah és még el is képzeltem :DDD

osgood 2011.04.13. 15:53:13

@penelope garcia: nem beledumálni akarok egy privát beszélgetésbe, de nem hagy nyugodni: MIVEL kell ülve pisilés közben betalálni a szennyestartóba?

csicserierika 2011.04.13. 15:53:42

ja, és hanyagul csavarom vissza (nagy dé betűk )
Apróságokkal uis nem foglalkozom, az élet nagy dolgaival vagyok elfoglalva (mint.pl vv)
:):)

penelope garcia 2011.04.13. 15:55:38

@bukott madonna két nagy didivel:

A tubust ily módon akkurátusra aggyusztálni én is szoktam, bármivel, ami a kezem ügyébe kerül. Kanál nyele, konzervdoboz, arckrémes tubus, stb.
Sztem mindenki így csinálja.

penelope garcia 2011.04.13. 15:56:47

@osgood:

hihihi
Vizuális típus-e vagy? :P
Nem eccerre kell ezt a két teendőt foganatosítani, hanem sorjába.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 16:01:03

@penelope garcia:

én nem.......

akkor már nem vagyok szerencsés ember, ugye? :DD

osgood 2011.04.13. 16:01:09

@penelope garcia: oké, de mivel? (igen, az vagyok)

csikarcsi 2011.04.13. 16:04:02

Hajni! Mindig nagyon jól szórakozom az írásaidon, de ma nagyon sokat röhögtem a jelzőiden. Köszi-köszi!!!!

penelope garcia 2011.04.13. 16:07:33

@osgood:

Teljesen fantáziátlan dolgokkal :)
Zokni. Gatyó. Póló. stb

velorexapáca 2011.04.13. 16:07:33

@flanker:

igem, :-) ahogy az asztalszélen végig futtatott tubus is kiadja utolsó leheletét, meg az addig aljasul itt-ott megbúvó fogkrémet a hó végén :-)

penelope garcia 2011.04.13. 16:09:04

@bukott madonna két nagy didivel:

Dehonnem! Épp ez a bizonyítéka. Nyilván gazdag vagy, ha nem akarod az utolsó cseppecskét is kicsikarni a mustáros tubusból. :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 16:15:32

@penelope garcia:

bárcsak az lennék, én flakonos mustárt veszek, abból a végén nehéz kinyerni bármit is. hacsak nem ugrálok rajta, és akkor az egész konyha olyan lesz és nyalhatom körbe :))) a fogkrém meg valahogy mindig kijön a legvégén, úgy hogy ne maradjon benne. :)

csicserierika 2011.04.13. 16:19:49

mi van, ha Olivér műsorvezető lesz a vv-ban, hogy András elbúcsúzott?
Másik fórumon olvastam ezt a felvetést.
Szegény Béci fanokra megint rossz idő jön:
lesz Alekinyózás , meg kulipintyózás :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.04.13. 16:22:28

@flanker: Hát azért a Nekedvalóban volt már egy-két maghívott, aki erősen földönkívüli-gyanús volt...:D:D:D

locsolóember 2011.04.13. 16:23:33

Fos '70-es.
Hajni, ma alig hibáztál. :DD

flanker 2011.04.13. 16:33:27

@csicserierika:
>lehet, Alek nem ismer ilyen szerkentyűt
Micsodaaaaa? Hogy a Nagy-Nagy Alekosz ilyet ne ösmerne? Eláll a lélegzetem még a gondolatra is...

>ha kijön, szép lenne tőled, ha felkeresnéd. Biztos örülne, hogy rokonlelkek vagytok :)
No, a mosollyal együtt szépen sikerült idehelyezned egy vérigsértést is, de nem baj. Nem vagyunk rokonlelkek semmiképp, de egyszer már mondtam neked, hogy egy éjszakát rászánnék a csávóra. Eliddogálnánk, megtanítanám dámázni és beszélgetnénk is. Még tán (jó)tanácsot is tudnék neki adni.
Annak ellenére, hogy böszmének tartom és Magyarország szégyenének azt, ha belőle bármilyen cölöp lesz...

flanker 2011.04.13. 16:35:22

@penelope garcia:
Hölgyem, az ajánlata elgondolkodtatott.
Sajnos nem ülve pisilek, bár oda (is) betalálok.

És emellett még sorolhatnám rendkívüli kvalitásaimat. :-)

flanker 2011.04.13. 16:36:50

@bukott madonna két nagy didivel:
Elképzelni el lehet, de ne gondolj bele többet, mint ami. :-)

Nem várom a tubus végét csorgó nyállal, nem vetem rá magam senkire - egyszerűen, ha eljön az idő, hát megteszem, amit meg kő tennem.

flanker 2011.04.13. 16:37:50

@csicserierika:
Az élet igazán Nagy dolgaival, mint pl. Nagyalekosz? :D

locsolóember 2011.04.13. 16:38:05

@Hódos Hajnalka:
! :)

"...Csak azért nem jegyzem meg, hogy ezt sikerült egy l-el feliratozni, mert nekem is van annyi helyesírási hibám, mint égen a csillag."
Most nem volt.

flanker 2011.04.13. 16:39:36

@velorexapáca:
Na végre egy lélektárs! :-)

A hó vége különösen sokat számít, ha még két-három napra való adag rejtőzik a gaz bestében...

csicserierika 2011.04.13. 16:41:14

@flanker: távol áll tőlem a sértegetés.
Tudtam, hogy ugrasz rá :) Tetszett a tigrisbukfenc :)

csicserierika 2011.04.13. 16:43:10

@flanker: legfölsőbb szinteken, igen :)

rianna 2011.04.13. 16:43:35

a tubust és is a közepén nyomom, de néha átcsoportosítom a maradékot a megfelelő helyre. Fogkrémből az olyat szeretem, ami nem csavaros, mert nem kell állandón tekergetni :)

@bukott madonna két nagy didivel: a flakonos mustárt más mozdulatokkal kell kinyerni, nem nyomás útján:)

flanker 2011.04.13. 16:44:04

@Lopott Torta (Möff CAT):
Húúú, ez csakugyan fájdalmas gondolat.

Lexomorkásabb része csakugyan az, hogy nem tudom cáfolni igazságtartalmát.

Mert az oké, hogy külföldön sose árulom el, hogy magyar vagyok, de bizonyos életformákat látva (ebben a műsorban) azt is szégyelleném egy galaxisközti csehóban, hogy ember vagyok.

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 16:45:29

@locsolóember: jaj, köszönöm. aszittem, megint elírtam valami fontosat.

penelope garcia 2011.04.13. 16:45:40

@flanker:

Sorold csak, bátran. Tökéletes férfiakat mindig epedve hallgatok. :D

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 16:46:55

@flanker: mondd azt neki, hogy vasutas vagy, és nyert ügyed van. :DDD

flanker 2011.04.13. 16:47:11

@csicserierika:
Hölgyem, ez a gondolat mindig elszomorít...

flanker, a bukfencező (papír)tigris

flanker 2011.04.13. 16:48:06

@Hódos Hajnalka:
Méris?
Bukik a zegyenruhára? :-)

penelope garcia 2011.04.13. 16:48:11

@rianna:

Bizony. Azt rázni kell. Esetleg ütögetni. A legvégén meg nyalni.

penelope garcia 2011.04.13. 16:50:00

@Hódos Hajnalka:

NEMVASUTAS!!!
Csúnyáskodsz velem.
Rendőrbácsi. Katonabácsi. Kommandósbácsi. Tűzoltóbácsi.

kizárt, hogy kizárt 2011.04.13. 16:50:36

Ez a tubus kérdés lassan lenyomja az esti kihívást. Szegény Bécire ma nem is lesz senki kíváncsi este.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 16:51:31

mi a jófrancot válaszoljak, ha megint az 5 éven belüli jövőmről faggatóznak...
utálom ezt a kérdést, és bár szerintem korrekt választ adok, valahogy úgy néz ki, mégse jön be.
Mit csináljon egy olyan, aki eddig általában asszisztens volt és azt se tudja, vannak-e vezetői kvalitásai...

Ötlet?

kizárt, hogy kizárt 2011.04.13. 16:52:30

Laci harcosunk a mai napon is tökéletesen hülyét tudott csinálni magából. velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/04/13/vv_laci_aniko_nyeri_a_jatekot/

flanker 2011.04.13. 16:52:53

@Ayesha:
Mondd nekik, hogy öt éven belül szeretnél magadnak Gigiére hajazó feneket.
Ha ez nem hatja meg őket, hát... akkor nem is kell neked ott dolgoznod.

penelope garcia 2011.04.13. 16:53:52

@flanker:

Fúúúúúúú.
Erre még nem is gondoltam. De izgalmasan hangzik, ha jobban belegondolok. ;)

Albino Vernyul 2011.04.13. 16:53:55

@Hódos Hajnalka: Megjott a kotozkodo, azaz en..:) Anikotol lemaradt egy fontos gondolat a Becis beszelgetesnel..:

-Én nem akarok az Évával párbajozni rájöttem. Inkább tőled kapok ki érted, mint tőle. (ez megvolt, de a kov. lemaradt:)
-Már mindenki érted rá van a nyereményre, és minden áron, és nekem meg nem minden áron, érted..?!

Nem a fogalmazas csucsa, de ertehto szerintem, nem akar minden aron nyerni, a bent folyo taposas, mar sok neki, ikabb Becive kiesne nyugisan.. Ez pedig lenyeges dolog, a szemelyisegenek megitelesevel kapcsolatban..;))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 16:55:12

Sose értettem meg, hogy miért idegesít valakit, hogy a fogkrémes tubust ki hol nyomja meg? Én mindig máshol. :)

Lizalány 2011.04.13. 16:56:04

Nekem volt olyan pasim aki ülve pisilt.És az a furi,hogy szerinte ez tök természetes.Még ilyet..! Szerintem meg gáz.Mikor kiderült valahogy más szemmel néztem rá...:)

locsolóember 2011.04.13. 16:57:15

@Hódos Hajnalka:
A bogarat valakinek a fülébe szokták elültetni, nem a fejébe - de ez szerintem Béla mondta így.
Mehet az "aranyköpések" közé.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 16:57:26

@flanker: :D
király, ilyet még tuti nem mondott sose senki.

De ez egy annyira hülye kérdés, mégis honnan tudjam, mi lesz 5 év múlva...az is váratlanul ért ősz végén, hogy elvesztettem a melómat 3 év után.

mama ottmarad 2011.04.13. 16:57:51

"Alekosznak meg kívánok egy olyan feleséget, aki rászoktatja az ülve hugyozásra, azt rikácsolva, hogy állva körbepisálja az egész vécét. Kívánom azt is, a szoktatási időszakban többször nyisson is rá, ellenőrzésképpen." :DDD
Hajni, ez mindent vitt! Sokat látott bölcs asszony vagy.

penelope garcia 2011.04.13. 16:59:25

@Ayesha:

A potenciális vezető kvalitásaidat nem csak munkából lehet levezetni.
Például elmesélheted, hogyan vetted kezedbe a dolgokat, mikor tanúja voltál egy balesetnek. Mondjuk talpraesetten megszervezted a mentést, elsősegélyt nyújtottál, mentőt hívtál.
Vagy mondhatsz olyan példát is, hogy hogyan koordináltál valami nagy össznépi banzájt: esküvőt, temetést, karácsonyt.
Hogyan oldottad meg,hogy apád a megfelelő kórházba, megfelelő orvos kezébe kerüljön, majd utána szanatóriumba, mikor szívrohama volt.
Ezek apróságoknak tűnhetnek, de megmutatják, hogy nyámnyila, és vezető egyéniség.
(Nem kell a sztoriknak igaznak lenniük. :))

flanker 2011.04.13. 17:00:04

@penelope garcia:
Ugye-ugye? :-)
Hát csak kóstolgasd a gondolatot, ízlelgessed...

Sorolni nem fogok, de majd időnként csepegtetek. :-)

locsolóember 2011.04.13. 17:04:03

@Lizalány:
Reggelente (félkómásan az álmosságtól) velem is megesik.
A szennyestartóba meg bármivel beletalálok. :P

flanker 2011.04.13. 17:04:39

@Lizalány:
Nekem is van egy haverom, akiről kiderült ez. Hát bizony én is már más megvilágításban látom.

A probléma ott van amúgy, hogy igazából mindenki bele tud találni (elég nagy az a cél), de nem oldja a "rázás" problematikáját. Márpedig akár ül, akár áll valaki, ez elengedhetetlen művelet, enélkül nincs "mission accomplished" lámpa és az elkeveredett cseppek többsége szerintem a rázás alatt szalad a világ peremére.

Úgyhogy az ülők bizony teljesen feleslegesen, okafogyottan "kasztrálják" magukat nőiknek. És még ajakbiggyesztésem is sújtja őket.

2011.04.13. 17:06:23

@Lizalány: én meg ismerek olyan párt, ahol a csaj megköveteli a pasitól :)
igazság szerint néha én is kitérek a hitemből, mert még nem láttam olyan pasit, aki tökéletesen betalált volna a wc-be (főleg, ha mondjuk túl alacsonyan van), de nem visz rá a lélek, hogy ülvepisiltessem :))

rianna 2011.04.13. 17:06:36

@Ayesha: ez hülyeség, én is utálom. Írd azt, hogy náluk szeretnél dolgozni, és a cégen belül előrehaladni:)
EU-s állásokról tud valaki többet? Mindjárt Évává válok az idegtől.

flanker 2011.04.13. 17:06:40

@locsolóember:
Béla fülét mondott.

Az összegyújtütt böszmeségek eheti adagja mindjárt következik.

Lizalány 2011.04.13. 17:07:54

@flanker: ez olyan szinten tudományos,hogy behalok :D

penelope garcia 2011.04.13. 17:08:28

@flanker:

Gyanús vagy te nekem.
Csak HV-t kommentelsz.
Minden lánynak szépeket mondasz.
Nem vagy te inkább biztonsági őr, véletlenül?

Lizalány 2011.04.13. 17:10:27

@hullámpapír: meg ez úgy férfias.Kisterpesz,megmarkol,megráz :D:D:D

locsolóember 2011.04.13. 17:11:09

@flanker:
Meg is lehet törölni a végét... ;)

2011.04.13. 17:12:26

@Lizalány: előny azoknál, akik még rálátnak, és nem csak tükörből :)))

Lizalány 2011.04.13. 17:14:25

@hullámpapír: hát igen,van akkora pocak...:D

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 17:16:40

@penelope garcia: mosmér? és akkor el tudnád énekelni, hogy az én rózsám vasutas :DDDD

@Ayesha: ötletem nincs, de az én kedvenc állásinterjú párbeszédem így hangzott.
leendő munkaadó: - Maga lassan tíz éve férjnél van és még nincs gyereke? Mer? Meddő?
Hajnika, a bülbülszavú: - Nem, de anyád az lehetett volna.

@mama ottmarad: hajajj :)))

@locsolóember: sztem ezt sokan keverik, úgy, mint a vaj van a fején/vaj van a füle mögöttötet is hallottam már úgy, hogy vaj van a feje mögött :DD

locsolóember 2011.04.13. 17:19:36

@flanker:
Félfüllel :)) hallgattam az öf-t, még az is megeshet.

locsolóember 2011.04.13. 17:23:13

@Hódos Hajnalka:
Igen.
Vaj'h mi lehet ennek az oka? Ez szöget is ütött a fülembe. ;)

Albino Vernyul 2011.04.13. 17:25:34

Tegnapi Eva (kukta Aniko) vacsora elso videoja (megaszar5 csatorna)..:
www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/7/d7cSceiapP8

Activity (A ketcsaj villog, Bela nem erti.:)..:
www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/3/cce2MCBXzok
www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/2/9199VhPbqyE

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.04.13. 17:26:43

Wazz, a Hitésbecsületlacis interjú best of kommentárja:

"aranyos ez a Lacika. nyilván nem testőr, pláne nem katona vagy ilyesmi. de az anyukája biztos szereti mert Mind Megeszi a főzeléket! és ez is valami kérem!"

by highlife

Remélem nem baj, hogy ide másoltam, de ezen sírtam!!!

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:27:33

@penelope garcia: akkor szerinted előadhatom, hogy milyen jó kis lánybúcsút szerveztem az egyik barátnőmnek, aki esküvő előtt állt?
(igaz sztori)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:30:59

@rianna: mi a baj? kurvaország meg minden?

@Hódos Hajnalka: :D:D:D:D:D trú sztori?:)))

flanker 2011.04.13. 17:31:02

@Lizalány:
Kérlexépen, ha már csinálok valamit, akkor: alaposan, lelkesen! :-)

Szívesen. :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 17:33:07

@rianna:

helló, helló! Bocsi, ha időnként nem válaszolgatok, de most értem haza.
oszt kezdődik a 2. műszak, megkezdem a konyha és a szoba közötti rohangászást. :DD

velorexapáca 2011.04.13. 17:33:48

@flanker:

ugye? :-)

..és ha hozzáveszed a majonéz, mustár és azt a fél csomag tészta kombót:-) amit hó elején kiborítottál a konyhaszekrénybe

kész aranybánya:-)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 17:34:55

@flanker:

nyugi nem fogok, csak miért ne piszkáljalak! :D

csicserierika 2011.04.13. 17:35:08

@penelope garcia: hú, ezért mit fogsz kapni, én is megkaptam a magamét hasonló párhuzamért:)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 17:35:38

@flanker: nekem van ismerősöm, aki - hogy a Hajni által vázolt módszerrel élve, vagy sem, nem tudom, - de letiltotta az állvavizelésről a férjét..

Gyakorlatias nő révén a rázás problémáját megoldadó, előírta neki a wc-papír használatot, minden esteben, voilá!

Jót röhögtem, mikor mondta, én onnantól a barátnőmre néztem másképp.. XD

flanker 2011.04.13. 17:37:15

@penelope garcia:
>Gyanús vagy te nekem.
Tépj sorszámot, állj be a sorba!

>Csak HV-t kommentelsz.
Hát persze, csak ezért csináltam ezt a nicket. Az nem jelenti, hogy máshol nem vagyok máshogy, de itt kezdtem, itt is maradok.

>Minden lánynak szépeket mondasz.
Nem mondok mindenkinek szépeket, legfeljebb mindenkivel flörtölök. A szépmondásnak is megvan a maga (tudományos alapossággal mexabott!) ideje, de előbb én húzni és nevettetni szeretem a lányokat.

>Nem vagy te inkább biztonsági őr, véletlenül?
Nem, nem Alekosz vagyok, sem a tesója. :-)

>Nem vagy te inkább biztonsági őr, véletlenül?
Nem, de van egy nagyon szexis biztonsági őrös egyenruhám... ;-)

mama ottmarad 2011.04.13. 17:38:09

@locsolóember: talált, süllyedt!
Igen, jobb házaknál megtanítják a kisfiúknak, hogy kézmosás után is csak az idióták rázzák a vizes kezüket a tükörre ... nem folytatom, mindenki kérdezze meg otthon a zanyukáját.

dr. gernika 2011.04.13. 17:38:41

@Hódos Hajnalka: Eskü ezt így mondtad? Reakció? :))

penelope garcia 2011.04.13. 17:38:47

@Ayesha:

Bizony ám! Nyugodtan színezd is ki, tedd tele nehézségekkel és akadályokkal, amiket lám, milyen hatékonyan problémamegoldottál. :)

rianna 2011.04.13. 17:40:22

@Ayesha: nyelvi kérdések. Egyik az anyanyelvem, a másikat jól beszélem, és ezen valszeg többet gyakorolhatnám a feladatokat. Mindig tönkremegyek ilyenkor, mikor nincs LEGJOBB megoldás, és minden lehetőség mellett majdnem egyformán van pro és kontra :D
Amúgy rengeteget kell tanulni az EU-ról, nem tudom, hogy lesz-e türelmem hozzá:( A fizu nagyon jó, de a jelentkező is rengeteg.

Lizalány 2011.04.13. 17:42:26

@Ayesha: ja az jó,de a chippendale fiúkat ne említsd :D

dr. gernika 2011.04.13. 17:42:51

Én ugyan még senkit nem presszionáltam ülvepisilésre, de mindkét eddigi élettársam csinálja magától, ha otthon van. Anyukájuk megtanította őket anno, én pedig nem ellenkezem. :)

velorexapáca 2011.04.13. 17:42:56

@flanker:

bocs, h bele khmm izélek a liezonotokba, de azt a biztiőregyenruha, úgy megpörgette a vizuális csatolmányaimat..

van erről valamerre egy jpgs dokumentáció?
;)

flanker 2011.04.13. 17:43:40

@locsolóember:
Nos, akkor kiegészítés az előző hsz-hoz:

Minthogy a rázásra nem a "slag" végén maradt cseppek miatt van szükség, hanem a cső belsejében rekedt, de onnan a szabadságra vágyakozó, és eme tervükben a gravitációs erőben bajtársra találó cseppek miatt van szükség, ezért a törlés SEM megoldás.
Ha már törlőanyag kerül szóba, akkor az ALAPOS, HATÉKONY ÉS LELKES rázás helyett egy betétként használt törlőanyag lehet még szolgálatára az ember egyszerű gyermekének, hisz az a spéttel érkező cseppek sorsát is elintézné, de ez meg már olyan mértékű feminizációs együtthatóval jár, ami minden normális és önérzettel rendelkező hím agyközpontjában kicsapná a biztosítékok tömkelegét.

Bocs az illúziórontásért - de ami tény az tény.

Oleg Gontar 2011.04.13. 17:43:42

Mar nem merek kedvesen, jobbito szandekkal ide beszolni, pedig eddig csak egyszer volt nem pozitiv eszrevetelem a bloggal kapcsolatban. Ez a mostani is tetszett pl. A beke kedveert beirhatom a masikra, hogy az "erkely levi altal nem osszehanyt resze" eposzi jelzo az elso par alkalommal vicces utan unalmas lett, azota mar a boszanto kategoriat kepviseli.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:44:03

@penelope garcia:volt is probléma, mert a kurva jerzsi (most találtam ki ezt a gyűjtőnevet a csippendélfiúkra) nem volt ott a megbeszélt időben:)

flanker 2011.04.13. 17:45:28

@locsolóember:
Megesett.
Bizonyos, mert visszahallgattam.

rianna 2011.04.13. 17:45:42

@nyuszómuszó: ekkora balfaszságot:D
Érdekes, hogy az ilyen nőknek mindig akar alany az egrecíroztatásra...

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:45:45

@rianna: nem baj, majd te jól betörsz a nagy büdös EU-ba:)))

flanker 2011.04.13. 17:46:31

@velorexapáca:
Mondtam én, hogy lélektárs! :-)

flanker 2011.04.13. 17:47:25

@bukott madonna két nagy didivel:
Piszkálj csak nyugodtan.
Sőt - ki is használhatsz! :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:48:33

@gernika: ilyenről már én is hallottam, hogy Anyu neveli erre a kisfiait.Egy apuka sose tenne ilyet:D

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.04.13. 17:48:39

Sztem am a Béci oan cuki. Monyik az alekosz se roszarc meg tök okos meg minden de oan kis béna szentem meg oan csunyacska is nincs rendesen kiygurva. Béci viszont oan cukheeee remélem ö nyeree XD puszee :D

flanker 2011.04.13. 17:48:41

@csicserierika:
Te csak ne nagyon dörzsöld a kezed - ez a VV hotel, ahol MINDEN megtörténhet!

velorexapáca 2011.04.13. 17:49:50

@flanker:

köszönöm a minden részletre kiterjedő HSZ-t :-)

flanker 2011.04.13. 17:52:19

@nyuszómuszó: @flanker:
Na, csak hogy rosszat is mondjak magamról, az én lovaglópálcám (vérremenésig méghozzá!!!) az a vécé utáni kézmosás.
Volt már, hogy jó ismerősöm kijött a vécéből, ahova én befelé tartottam, csak megálltam kjézmosásra (mert előtte is szoktam - de nem, nem vagyok fóbiás), ő meg a leghalálosabb nyugalommal és legártatlanabb mosollyal nyújtötta felém a kezét.
No, hát ritkán nézek gyilkos módon, de akkor nagyon hatékonyan...!

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 17:52:20

@Hódos Hajnalka:

az enyém meg az, hogy magának nincs még gyereke? voltam kb. 26 majd megfogta a faszi a kezemet, mélyen a szemembe nézett és azt mondta, kedveském menjen és szüljön gyereket, jót fog tenni magának.....
de előtte fél óráig buzerált, hogy neki a "régi" (szocialista típusú)öngyire van szüksége, nem az ámerikásra. kizavart az előtérbe is, hogy kézzel írjak egy olyat. hogy mé nem jöttem el időbe nemtom, jah! fiatalság bolondság! :DDDD

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 17:56:33

@flanker: pfujjj ő meg a mikrobiológiás kezével akart üdvözölni...:S

dr. gernika 2011.04.13. 18:00:35

@Ayesha: Az biztos. :) A mostani anyukája nem hisztizett, csak kiadta az ultimátumot a férjnek és a fiúnak is: vagy leülnek, vagy ők pucolják. Választottak. :)

flanker 2011.04.13. 18:01:15

@velorexapáca:
Csak nyugodtan izélj bele - liezon nincs, csak teljes szabadság!

Hm, ajánlatod/érdeklődésed igazán megtisztel, de csak egyenruháról beszéltem, nem egyenruhás képről. (Persze ez a probléma viszonylag könnyen megoldható.)
Az én vizuális csatolmányaimat meg a te avatarod birizgálja. Ha valódi lenne (ÉS a belsőd is majd' ennyire színpatikus lenne) felvenném érte nemcsak a biztiőrruhát, de még a reverendát is! ;-)

flanker 2011.04.13. 18:03:05

@velorexapáca:
>bocs, h bele khmm izélek a...
Semmi gond, legfeljebb soha nem készülök el a feliratommal és soha nem posztolom az eheti villaböszmeségeket. :-)

velorexapáca 2011.04.13. 18:03:24

@flanker:

hmm maga flörtöl itt velem..

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 18:03:31

@Ayesha: trú. :) szeretek ki a nagyobb parasztot játszani, ha van megfelelő partner hozzá. általában nyerek :D

@gernika: nem vártam meg, felálltam és eljöttem :))

@Oleg Gontar: :) hát van, mikor a jóhiszemű kommentelő beleszalad a séfkésbe. bocsánat :)

@flanker: hogy klasszikust idézzek, ezért nem eszünk mogyorót a kocsmában. :))

@bukott madonna két nagy didivel: ez a mániájuk. a gyerek.
ha meg lenne egy másfél éves, az lenne a baj. ehh. maradok munkanélküli :DDD

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:03:54

@gernika: legalább nincs szétspricc:)

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 18:04:22

@velorexapáca: majd kapsz penelopétól, én szóltam :D

flanker 2011.04.13. 18:06:47

@velorexapáca:
Szívesen!
Nem venném lelkemre, ha ily fontos kérdésben sötétség övezné a (fehér)népek szürkeállományát.

dr. gernika 2011.04.13. 18:07:31

@bukott madonna két nagy didivel: Fuh, általános iskolai állásnál én is láttam, hogy kézzel írott önéletrajzot kértek. Höhö, tudod, mennyire küldtem. :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:10:15

@gernika: elviszik grafológushoz vagy mi?

flanker 2011.04.13. 18:10:39

@Ayesha:
Mikrobiális és bakteriális.

Egyébként egy csajommal egyszer voltunk léböjttáborban, ahol felháborodottan meséltem neki a nagyszámú vécézés utáni kézmosásellenes férfiakról és hogy semmit ne fogjun k meg eztán a táborban, mire megnyugosztott azzal, hogy ne csüggedjen szűm, mert a nők között sem kisebb az eme nézeteket vallók százalékaránya.

Hát akkor jöhet a gombvarrás.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:11:00

@bukott madonna két nagy didivel:
megírtad a kedvéért a szoci cv-t?:)

(írtam)

penelope garcia 2011.04.13. 18:11:40

@velorexapáca:

Te milyen egy napraforgó vagy! Elvennéd az alekoszomat, ha nem figyelnék, mi?!

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.04.13. 18:12:00

@Ayesha: Vagy kívácsiak, tud-e írni a jelentkező :)

dr. gernika 2011.04.13. 18:12:01

@Hódos Hajnalka: Respect. :) Nővérem is tizenévig élt házasságban, mire jött a gyerek, ő is kapott addig hideget-meleget.
@Ayesha: Igazából én ezektől a srácoktól értesültem magáról a jelenségről is, addig nem nagyon találkoztam vele. De szerintem jófejség, ha megteszik, ha nem érzik magukat kiherélve ettől. A mostani azt mondja, tényleg nehezebb a csészébe célozni, mint a piszoárba.

flanker 2011.04.13. 18:12:06

@Ayesha:
És minden kedves érdeklődő hölgyszemélyzetnek okulásként:

www.youtube.com/watch?v=pWEtItPmcOo

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.04.13. 18:13:27

@gernika: Meg állítólag van valami egészségügyi oka is, amiért jobb ülve pisilni a nyeleseknek is, pontosan már nem emlékszem, mert rég hallottam, de valami olyan volt, hogy jobb a prosztatának

flanker 2011.04.13. 18:15:02

@velorexapáca:
No de kisasszony, miket gondol!

Az ily világi hívságokat tiltja nekem a vallásom!
Én mindösszesen ártatlan érdeklődésemnek és felhőtlen örömömnek merészeltem hangot adni.

Persze a kölcsönösség (ha úgy hozza a sors) az MMKK nemes dolog.

flanker 2011.04.13. 18:17:23

@penelope garcia:
No de hölgyek, hölgyek!
Miért sírnátok, mikor nevetni, önfeledten kacagni is lehet??????? :-)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 18:17:32

@gernika:

nah az meg a legröhejesebb, ebben a gépi világban, azt figyelemre sem kell méltatni, jól tetted!!! :))))

meg a küldje el a bizonyítványait... hát ez is egy fa@ság, persze meg a pedigrémet is miiiii???? :DDDD

dr. gernika 2011.04.13. 18:18:13

@Ayesha: Az enyém nem jutna el grafológusig, olyan rondán írok. :D Mondjuk lehet, emiatt, mert táblára kell írni - nekem anno még a tanítványaim is beszóltak rá, pedig a táblára egész más betűtípussal írtam.
De volt egyszer egy grafológus csoporttársam, aki belelátott a jegyzeteimbe, és elég jelentőségteljesen nem mondott rám semmit. :)

csicserierika 2011.04.13. 18:19:21

@flanker: kettős mérce, már megint kérem a kettős mérce :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 18:20:03

@Ayesha:

nem :) kézzel leírtam ua. formában az egészet, majd fogok ott lözungolni, apámról, anyámról, dédszülőkről, meg a pubertáskori zavarokról :DDDDD.

hüjjje volt az a faszi rendesen, a műegyetemen volt valami rektor az a segg.

flanker 2011.04.13. 18:20:17

@Hódos Hajnalka:
Hát, égettem én már meg magam privátban és nyilvánosan is, úgyhogy ezek után - vessetek meg, de - ilyen, jelentős beszélgetéseket fel szoktam venni.

penelope garcia 2011.04.13. 18:20:23

@Ayesha:

De bizony, hogy elviszik!
Az ilyen cégektől óvakodni kell, mert a grafológus-foglalkoztatók statisztikailag szignifikáns arányban egyben szcientológusok is.

dr. gernika 2011.04.13. 18:21:08

@Lopott Torta (Möff CAT): Nehéz ebbe a szituba nőként beleképzelnem magam, de gondolom úgy könnyebb ellazulni vagy mi...
@bukott madonna két nagy didivel: Bizonyítvány fénymásolatát oké, de az eredetit? Noooormális?

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:22:43

@penelope garcia: pfuj, azoknak napalm.
:D
anyukám mesélte, hogy még évekkel ezelőtt volt olyan helyen, ahol megkérdezték a horoszkópját:D:D (mert csak a születési éve volt benne a cv-ben)

@bukott madonna két nagy didivel: és bele kellett volna írnod, hogy a szüleid munkás paraszt értelmiségiek?:)))

flanker 2011.04.13. 18:23:07

@csicserierika:
Erika: meglehet, hogy önnek megkérdőjelezhető (a férfiakat illetően) az ízlése, de legalább tanulékony! Ez máris sokkal több, mint amennyit Éváról el lehetne mondani.

Az meg külön tetszik, ha a saját fegyveremmel lőnek vissza. Szóval - en garde! :-)

Albino Vernyul 2011.04.13. 18:25:48

Megneztem a tegnapi Belevalot... Humm, ez az Aniko fele Vivien baratosno nem nez ki rosszul, es ez is a jokislany/naiva vonalnak nez ki...

penelope garcia 2011.04.13. 18:26:12

@gernika:

Én még a fénymásolat küldését sem értem, mert elég kicsi a valószínűsége, hogy végzettséget kamuzok az életrajzban. Azt már értem, ha személyes interjún meg akarják nézni, hogy tényleg vannak-e megfelelő papírjaim.
De mondjuk én azt sem értem, hogy egyáltalán létezik még cég, aki postán kér jelentkezést. Ezeket komolytalannak, pókhálósnak tartom.

flanker 2011.04.13. 18:26:40

@Lopott Torta (Möff CAT):
Nem jobb, mert a "nyelesek" húgycsatornája nem olyan rövid, sem nem olyan egyenes, mint a "nyeletleneké". Ezen az ülőpozíció sem segít. Ülve vagy állva - mindenképp rázni kell! - :-)

penelope garcia 2011.04.13. 18:29:06

@Ayesha:

A horoszkópos kérdésre mindig érdemes azt válaszolni, hogy "szűz vagyok". :)

flanker 2011.04.13. 18:29:14

@Hódos Hajnalka:
Hé, ne rontsd az üzletmenetemet! :-)

Ez az apáca kellemesen csiklandja a bioritmusomat.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:29:15

@penelope garcia: tőlem még sose kértek előre bizimásolatot. Csak amikor már felvettek és szerződést írtunk alá.

amúgy a postás jelentkezésekről azt mondta valami nagy egyéniség hogy ha ez egy spontán jelentkezés (amikor nem tudsz meghirdetett üresedésről), akkor sokkal hatékonyabb lehet az email, hiszen a postai leveleket valaki iktatja és nagyobb a valószínűsége, hogy célba ér. Az emilt meg simán kitörölhetik.
Akinek van tapasztalata, megerősítheti vagy megcáfolhatja:)

csicserierika 2011.04.13. 18:29:24

@flanker: nem kellett mást tennem, csak önt figyelnem :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:30:12

@Ayesha: bocs. az emailNÉL hatékonyabb!

dr. gernika 2011.04.13. 18:30:39

@Ayesha: Ez velem itt is megtörtént. :) Tök nevetséges, hogy felnőtt férfiak kérdezgetik tőlem (meg az ügyfeleiktől) a horoszkópokat, mi meg a lányokkal fogjuk a fejünket.

@penelope garcia: Ne is mondd, egy ilyenre jelentkeztem én is, és azzal dobták vissza, hogy asszem motivációs levélből csak 1 példányt küldtem, nem kettőt, ahogy KÉRTÉK. Baze, fénymásolójuk sincs??? Azt már meg sem említem, hogy ha emilben kérik, annyit nyomtatnak belőle, amennyit jólesik...

flanker 2011.04.13. 18:31:23

@csicserierika:
Ezt most vehetném dicséretnek, hízelgésnek, vagy inszinuációnak akár.
Jókedvemben vagyok, szántszándékkal átnézek az utolsó felett...

rianna 2011.04.13. 18:32:00

@bukott madonna két nagy didivel: a pszihológiai teszteket sem szeretem. Lehet, hogy hasznos a munkáltatónak, de engem idesít, ahogy a lelkembe akarnak látni, és hülyeségeket kérdeznek.

@gernika: az egyetem idején egy idő után már nem kérte senki a jegyzeteimet. Mindent leírtam, de olyan rondán, hogy csak én tudtam kiolvasni:) De ha muszáj, 5-6 sort le tudok írni gyöngybetűkkel.

penelope garcia 2011.04.13. 18:32:35

@Ayesha:

Miért, a leveleket tán nem lehet egyenesen a kukába iktatni? :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:33:44

húú na most baszódtam fel idegileg...
3 hónapra csökkentik a munkanélküli járadékot...és BASSZÁTOK MEG, ATTÓL LESZ ELŐBB MUNKÁM?
amúgy én már túlléptem az időszakon, hehe. Most fél év.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:34:23

@penelope garcia: dehogynem. Nem az én teóriám, valahol olvastam.

flanker 2011.04.13. 18:34:39

@penelope garcia:
Ez egy nagyon galád húzás.

Ne lepődjetek meg, ha mi meg ilyenkor elkérjük a személyit és alapos föl-lenézegetés közepette vizslatunk és hümmögünk és jelentőségteljesen vakargatjuk az állunkat.

penelope garcia 2011.04.13. 18:36:56

@rianna:

A pszichós teszteket ne bántsd, azok jók.
(Pontosabban sajnos rosszak, mert 100-as IQ felett már tuti kisakkozod, hogy milyen választ szeretnének hallani tőled, tehát olyan tudsz lenni, amit megálmodtak.)
De persze ha a teszteket használó cégek tudnák, hogy a seggüket törölhetik a többségükkel, mert a legjobb is max 40%-osan tudja bejósolni a viselkedést...

csicserierika 2011.04.13. 18:36:56

@flanker: ezt kizárólag dicséretnek szántam.
Én a nagy emberektől csak tanulok, szinte iszom a tudást tőlük, úgymint
Nagy Flankertől és Nagy Alekosztól :)
(jól van, befejeztem :) )

dr. gernika 2011.04.13. 18:37:34

@Ayesha: Nos, a kettővel ezelőtti helyemen az utódom az én kezembe adta az önéletrajzát. Aznap két lány hozta be, és mivel már nyilvános volt, hogy készülök elmenni, oda is adtam a főnökömnek, rámutatva az egyik -fénykép nélküli- CV-re, hogy "ő szép". Fel is hívta, a lány visszajött még aznap, és felvették. :) Azóta csak jót hallok róla.

flanker 2011.04.13. 18:39:07

@csicserierika:
Hát ha tényleg dicséret volt, akkor be ne fejezd!
Pont most fejeznéd be ilyen hamar, mikor végre valami érdemesbe és tiszteletre méltóba kezdtél? ;-)

penelope garcia 2011.04.13. 18:39:31

@flanker:

Mé' lenne galád? :O
Neked má' megin' huncutságon jár az eszed.
Pedig én csupán arra utaltam, hogy a szüzek nagyon precíz munkaerők. :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:39:37

@gernika: szempont volt a szépsége?:)

dr. gernika 2011.04.13. 18:40:00

@rianna: Tőlem se kért soha senki jegyzetet. :)

csicserierika 2011.04.13. 18:43:41

@flanker: némi iróniát vélek felfedezni a második mondatban, és mivel tanulékony vagyok, ezért fejezném be, amíg meg van köztünk a kellemes ellentábor cívódás :)

rianna 2011.04.13. 18:43:54

@penelope garcia: akkor sem tartom jónak őket. Az egyetlen, amit vizsgálnak, a túláradó önbizalom, és ezt többféleképpen kérdezik meg. És igen, mindig tudom, mi a "helyes" válasz :)

dr. gernika 2011.04.13. 18:44:24

@Ayesha: Recepción van jelentősége, ha a többi feltételnek megfelel. Részben meg engem is azért sajnáltak, amiért elmegyek, mert hogy veszít a hely az esztétikai értékeiből, így valahol küldetésnek éreztem, hogy dekoratív utódom legyen. :D

flanker 2011.04.13. 18:46:00

@penelope garcia:
>Mé' lenne galád? :O
>Neked má' megin' huncutságon jár az eszed.
Igen, de vigasztal, hogy nem én voltam az első.
Hé, mi az hogy már megint??? :-O
(Merhogy nekem sose.)

>Pedig én csupán arra utaltam, hogy a szüzek nagyon precíz munkaerők.
Hú, ez szép védés volt, meg kő hagyni.
Akkor ezt most megúsztad.:-)

csicserierika 2011.04.13. 18:46:54

@gernika: az hogy én is voltam recepciós, mond az nektek valamit :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:47:08

@gernika: jó, hát én nem vagyok egy Anikó, mégis behívtak interjúra:)

szerintem az ápoltság, igényesség és a mosoly már fél siker.:)

az előző helyemen volt egy recis lányka, gyönyörű volt, modellkedett másodállásban. Viszont annyira sötét volt, hogy amikor az egyik kollégát keresték a Chinointól, ő azt az üzenetet adta át, hogy "valami Kínai ertétől kerestek, téged Jakab."
A saját fülemmel hallottam. Szerintem ez kurva gáz:)))

flanker 2011.04.13. 18:47:36

@csicserierika:
Csak nem tartasz tőle, hogy elvérmesedünk??

Viselkedj jól és akkor senkinek nem esik bántódása. :-)

csicserierika 2011.04.13. 18:49:13

@flanker: félek, hogy nem nyaltad meg elégszer a humorgömböt :)
Disztingválni, na azt nem mindig tudok, ha poénról van szó :)

flanker 2011.04.13. 18:49:57

@csicserierika:
Pfff.
Én is voltam.
Akkor most...?

csicserierika 2011.04.13. 18:51:12

@flanker: akkor te is szép vagy ? :)

flanker 2011.04.13. 18:53:44

@csicserierika:
No de Erika: ha poénról szólva nem mindig tud disztingválni, akkor az a gyanúm, hogy önnek kell megnyalnia még többször a humorgömböt - nemdebár?
Most tisztázzuk az ilyen logikai bakugrásokat, mert este még szüksége lehet a friss, éles, pallérozott elmére!
(Nem, ez nem fenyegetés volt, sem nem ígéret. Mindössze jószándékú figyelmeztetés.)
[Én a magam részéről igyexem a lovam elszaladását megakadályozni - ez viszont ígéret!]

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 18:53:47

@gernika: amikor a főnök fülébe jutott az eset, jól lebaszta, kisebb is lett az arca egyből.

na mindegy, holnapra szépre sminkelem magam. Mint Kazal.

flanker 2011.04.13. 18:55:03

@csicserierika:
Ez lenne logikailag a helyes következtetés. (Már persze ha a te premisszád megállja a helyét)

rianna 2011.04.13. 18:57:41

@Ayesha: te alapesetben is szép vagy, Ayi drága :)
A sminkről természetesen nem mondj le, egy kevés kell.

csicserierika 2011.04.13. 18:58:47

@flanker: ne féljen, sűrűn nyalom, csak félek a fogadó fél ezt nem értékeli kellőképpen , ha elragad a hév (nem a HÉV)
:)
Nézzük az öf-t.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:01:30

@rianna: köszönöm Lábak:)
hajat azért mindenképpen vasalok, mert ha vizes hajjal fekszem le, boglya lesz.

csicserierika 2011.04.13. 19:02:50

@flanker: az előbb volt szó róla, hogy azért nem árt egy ilyen munkakörnél némi kis esztétika. Akkor , szerinted?
Most esett le, akkor mind a ketten szépek vagyunk :)
(az egonk miatt pedig hagy fogják a többiek a fejüket :) )

flanker 2011.04.13. 19:07:41

@csicserierika:
Hát akkor igyekezzék, hogy a humor heve ragadja el, ne a BKV-é...

>Nézzük az öf-t.
Nézze, akinek van tévéje.
Az enyém majd 9 után onlájn jön...

avanivi 2011.04.13. 19:08:48

@flanker: Nagydoktori értekezés . Cim: Alapos és hatékony rázás .
:)))))

Spéter46 2011.04.13. 19:11:11

Apa kezdődik!!!! :-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:13:11

Alekosz nyakkendőbe, vasalt ingbe, boxolt cipőbe vágja magát kora reggel.

Reggeli kívánalma: virsli, mustár, kenyér, vagy zsíroskenyér lilahagymával.

Adok idő megemészteni

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:13:42

Alek új cuccokat kapott, vagy ez még az övé?

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:15:54

flampírozás és aláhúzza a szuvidolást. vagy hosszú í?

rianna 2011.04.13. 19:16:07

@Ayesha: bizti szponzor cucc, túl jól néz ki, hogy saját legyen:)

új gasztronómiai eljárás: flamPírozás by alekszej

flanker 2011.04.13. 19:16:48

@Kivlov:
Na, ez is megvolt, még sincs este.
Akkor most már csak petics hibádzik...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:16:52

@Gee Halen: bizisten, 2x is úgy olvastam, hogy botox cipőben! Nagyon nem csodálkoztam, mert Alekoszból bármit kinézek. :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:17:19

@rianna: de jól áll neki, bassza meg.
flamPírozás meg a séf beosztás:))))

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:17:56

Nem tudtuk róla, hogy szeretne sminkelni. Soha senki, nem is célzott rá.

Kivlov 2011.04.13. 19:18:29

@flanker:
???
mit szokott dobni az a tag?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:19:24

Olyan visszás, ahogy Éva vékony, kicsit gyerekes, _szeleburdi_ hangon próbál kedvesebbnek tűnni, mint amilyen valójában.
/Tudjátok, nekem éva a lovaglópálcám :D/

olasz est. na erre befizetek.

flanker 2011.04.13. 19:19:35

@avanivi:
Kedves Ani - ez a flanker egy ilyen csávó, hogy ahol tud, ott segít.
De sajnos ki kell igazítsam, mert a valódi cím:
A hatékony (és lelkes) rázás élete és munkássága

rianna 2011.04.13. 19:19:47

@pushpang: én is azt olvastam először:D

@Ayesha: ja ja, hol van már a téesz-elnök 1969-ből look:P

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:21:04

@rianna: komolyan mondom h jobban néz ki.
téesz-elnök:D:D vagy pedofil házibácsi:D

flanker 2011.04.13. 19:21:25

@Kivlov:
Hát, ő is ilyen kis lelkes (csak a kazalfejű Antinővel kapcsolatban), és soxor (haj, de milyen soxor!!!!!) azt kívánom, bár ő is ily szűxavú lenne, mint te! :-)
Általában utánad valamikor be is fut.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:23:05

@Gee Halen: megemésztettem.
gumicsizma, ez jutott eszembe.

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:23:36

Ha egy nő elmegy vásárolni... Köszi Alekosz az eredeti gondolatot. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:24:09

nahát, van pont ilyen szakácskönyvem

rianna 2011.04.13. 19:24:44

@Ayesha: nem vicceltem én sem. Elvonatkoztatni a személyétől nem tudok, de azt elismerem, hogy most egész jól néz ki :)

dr. gernika 2011.04.13. 19:24:59

@pushpang: Gondolom majd csinál valami tésztát.
Mondjuk arra a levesre kivi leszek, amihez két egész fej fokhagyma kell. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:26:30

@Ayesha: A csókolomterikenéni után neked is az lenne :D

csicserierika 2011.04.13. 19:26:35

@Ayesha: vajon a kifőzde működik még, vagy becsődölt-e ? :)

Albino Vernyul 2011.04.13. 19:27:52

@gernika: Minestrone levest csinalt..

Spéter46 2011.04.13. 19:28:49

A leveshez 1 kg hagyma, és 0,5 kg burgonya kell. Nem lehet egy komoly leves.
Ja és még egy fej fokhagyma:DDD

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:29:08

Én el nem hiszem, hogy az embereknek nincs tehetségkutató túladagolásuk.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:31:02

Én egy pontot fogok adni Éva főztjére látatlanban.

Olyan nincs, hogy nincs benne HAJ.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:32:03

@rianna: ne báncsad a kedvencem személyiségét:)))))

@pushpang: ez csak ténymegállapítás volt:)

@csicserierika:szerintem álmodta az egészet a drága, miután megnézett egy kajálásról meg éttermekről szóló filmet. (pl L'ecsó)

Spéter46 2011.04.13. 19:32:08

Itália üzenete = hadüzenet

Albino Vernyul 2011.04.13. 19:32:15

Jeeeeeeeeeeeezus Mariiiiiiiaaaaa.....

2011.04.13. 19:32:27

Há' most jut eszembe, nekem még van tejberizsÁm :)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:32:49

Lefedi a "Hazudok" pólót? Kis hamis!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:33:46

@Gee Halen: ott úszik a másfél centi olajréteg a levesen :D

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:35:49

Jerzsy rulZ. :) Sáska, csótány, Évi főztje.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:35:57

@Gee Halen: most mé. Csomó ilyen tévés ünnepelt szakácsisten iszik főzés közben.

Emanuelle 2011.04.13. 19:36:22

A szent gasztronómia nevében kikérem magamnak, azt ami a képernyőn folyik!

Kivlov 2011.04.13. 19:36:45

na, erre az évára (is) igaz az örökérvényű mondás: "szopni tud, főzni meg majd megtanul."
bár szerintem ez nem tanul meg...

Emanuelle 2011.04.13. 19:37:45

Jól láttam, hogy egy nagy darab parmezánt is kabtak ezek a barbárok?

fran7 2011.04.13. 19:37:55

10 perce hazajöttem a futásból és még nem láttam Alekoszt. Mi van ma, Armageddon?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:37:56

képes volt beleszórni a jó kis paradicsomos marhahúsba azt az ocsmányságot?!

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:38:04

@Gee Halen: mi is iszunk mindig a haverokkal, ha főzünk. Istenkirályok vagyunk.

velorexapáca 2011.04.13. 19:38:08

@Emanuelle:

..és kiadom, néked "Jányom" :-)

kanál kell?

Spéter46 2011.04.13. 19:38:31

Hol van a "hazudós" trikó?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:39:28

Éva habverő kezeléséből arra következtetek, hogy ő még felmosónyelet sem sem csavart nyélre.

velorexapáca 2011.04.13. 19:39:50

nagyon komoly kivajazza majd kipapírozza a tepsit..

én kérek elnézést

Emanuelle 2011.04.13. 19:40:43

Lehet, hogy végigfosták a mai napot:-)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:40:46

@Spéter46: Mondom, szerintem alá vette fel a kis cukorborsó a Ne higgy nekem rucit.

Spéter46 2011.04.13. 19:40:53

Ez valóban kurva unalmas:-(

Talpig Jimmy 2011.04.13. 19:40:56

nem tudok szavazni :(
nincs nullás gomb!

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:41:19

Mondjuk én legalább nem adom elő, hogy tudok főzni...a hétvégi marhulás az nem igazi főzés nálam.

velorexapáca 2011.04.13. 19:41:26

na a krémet legalább nem b...sza el

és tekernéééééééééé..

hát tekerd, anyám...

Emanuelle 2011.04.13. 19:41:26

Lehet, hogy végigfosták a mai napot:-)@Gee Halen: A botmixer biztos jobban áll a kezében:-)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:41:47

Vagy megint csal. Hazudik, miért pont ezt tartaná be? Hisz megígérte!

joszif 2011.04.13. 19:42:01

Bénák de legalább aranyosak :D

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:42:04

de milyen jót röhögnek rajta:D:D:D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:42:12

Én lecsóban verhetetlen vagyok. Legalábbis ezt mondogatom magamnak közben.

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:44:06

Nem A lányok nem értették drága Balázs a habverőt, hogy egyem a szíved, hanem Éva nem értette.

Albino Vernyul 2011.04.13. 19:44:33

@hullámpapír: Tejberizs... Ideee veleeeeeeee....;)

velorexapáca 2011.04.13. 19:44:35

Alek, lakonikusan csak ennyit mondott, - elment az étvágyam.. :-)

vajh, mi történhetett..

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:44:36

Jajmermost a Zalkeosz bunykó vót és örühari van, mosta Zéva mega Zanikó öribarik megin?

velorexapáca 2011.04.13. 19:45:18

@Lone Starr:

picit csúsztatott, na..

pont most zavar? :-))

Spéter46 2011.04.13. 19:46:26

Alek most vette észre, hogy hiányzik Laci a hatodik ember. Ez marha jó!!!

Soror Formoza 2011.04.13. 19:46:47

En utalom a gafittit. Utalok minden olasz etelt.

csicserierika 2011.04.13. 19:47:26

Éva mondta anno, hogy a főzés neki szent dolog :) Jézusmária

joszif 2011.04.13. 19:47:50

@velorexapáca: a tányér nem 45 fokos szöget zárt be a pohár és villa harmadolásában lévő késsel.

Tuti hogy valami hasonló szarsággal fog majd magyarázkodni.

Meg neki a látvány annyira fontos hogy amúgy nem is eszik meg semmit ha nem úgy néz ki mint a Costesben...

dr. gernika 2011.04.13. 19:48:04

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Már én is láttam. :)
@pushpang: Az lett volna a kézenfekvő. :D
@Gee Halen: Na ott én is letettem a lantot.

Alek nagyon súlyosra itta magát...

velorexapáca 2011.04.13. 19:48:07

@Gee Halen:

5 percre? bármikor:-) ameddig a pillanatnyi érdeke megkívánja ;-)

Spéter46 2011.04.13. 19:48:13

@Lone Starr: Kizárt! Melltartó és két trikó? NEM!

velorexapáca 2011.04.13. 19:49:52

@joszif:
;-)
akkor a héten éhen marad

dr. gernika 2011.04.13. 19:50:06

@csicserierika: Szent borzalommal tekint rá. :)
Én se nagyon tudok, de ezeket látva megnőtt az önbizalmam.

velorexapáca 2011.04.13. 19:51:16

@csicserierika:

hát imádkozhat is mindenki aki a főztje közelébe kerül..

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 19:51:21

Lehet, hogy holnap nem lesz poszt. Megállt bennem az ütő. :D

foxglove (törölt) 2011.04.13. 19:51:39

Szavazáson első helyen áll a 10 pont. Ööö...

Albino Vernyul 2011.04.13. 19:53:11

En jol szorakoztam... Viszont megint kiderult, hogy Aniko ugyan semmit nem tud fozni, de legalabb gyakorlatias, es mukaman, pont jo elegy, egy konyhai verfurdohoz.. Mikor vagta a hagymat, mar ujj visszavarro mutetet vizionaltam..;)
Az durva volt tenyleg, kikent tepsie (labas a'la Eva..:) sutopapir...:)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 19:53:24

Először tetszik Éva, mióta láttam. Ez a titkárnő-könyvtáros-gogo táncos mix bejön. Bizarr, de bejön.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 19:53:32

Mivan? éva szolíd, konszolidált ebben a cuccban???? Mintha a Diótörőből lépett volna ki.

flanker 2011.04.13. 19:53:57

@Spéter46:
Már ne haraguggyá meg, de én ennél különb galádságokat is kinézek Évából.
Te nem?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:54:02

"Véleményem szerint én megállapíthatom..."

Fuss neki még egyszer, Alekosz!

flanker 2011.04.13. 19:54:46

@Hódos Hajnalka:
Tudom, hogy a kaja és a főzés szent, de ezzel sem lehet büntetlenül viccelődni ám!

velorexapáca 2011.04.13. 19:55:32

@Hódos Hajnalka:

újraélesztünk,

vagy takard el a szemed, elég ha halod ezt a B/orzalmat :-)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 19:55:34

Éva, aki imád főzni, é imádja az olasz konyhát, életében először csinált minestrone levest (két kiló hagymából fél kiló krumpliból, két fej fokhagymából és egy liter olajból ;) ), amit mindjárt el is nevezett BellaÉvának, ehh XD

Emanuelle 2011.04.13. 19:55:53

Át lettek benne főve a gyümölcsök és a zöldségek:-)

fran7 2011.04.13. 19:56:00

Béci nem bízik a második sikerében, inkább szed még egy kis levest.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 19:56:49

Bélátok kedves volt, amikor dicsérte a levest és szedett még.

De komolyan mondom.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:57:25

"Nem olajozott a rendszer" by Alekosz.

Nem evett elég levest.

velorexapáca 2011.04.13. 19:57:44

alek szerint, nem olajozott?

hogy lenne olajozott, amikor a levesbe tették az összes olajat

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 19:58:35

aszondja gnoccsi, ááááá, ide szúrjatok, baszki, ezt nem lehet már fokozni

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 19:59:37

megízesítettem a receptet egy kis - hohóóóó, végre, valami főzéééés! - bolognai alappal

Muhaha

flanker 2011.04.13. 19:59:38

@velorexapáca:
Á, szóval itt vagy.
Már megijedtem, hogy elijesztettelek.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 19:59:46

Húsdarálón fogom átküldeni azt a kicseszett lila szemüveget, annyira irritál.

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 20:00:07

Te csak iszol? Hagynál nekem is?
Bagoly mondja verébnek...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 20:00:36

Béci az előbb egy fehér magasnyakú pólóban volt, most egy fekete mellszőrvillantós pulcsiban

Vajon alek sugárban áthányt az asztalon?

foxglove (törölt) 2011.04.13. 20:01:06

Na ezt a jelenetet már teszik is félre a Béci/Alek fináléra.

velorexapáca 2011.04.13. 20:01:15

annyira szép a lilaruhás hölgy amikor a bepucsítja az asztal közepére a dolgokat..

sztem ez a fatörzs olyan, mint amit egyszer már előemésztettek...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 20:01:24

@Gee Halen: Javítom magam: "Húsdarálón fogom átküldeni azt a kicseszett Alekoszt, annyira irritál."

joszif 2011.04.13. 20:01:31

Istenem milyen finnyásak ezek, jaj megfogta a kesztyűvel a tálcát jaaajajajajaj

velorexapáca 2011.04.13. 20:02:00

@flanker:

dehogy, merek én ijedezni? :-)

flanker 2011.04.13. 20:02:26

@nyuszómuszó:
Bár ez lett volna a legnagyobb böszmeség a villában!
Végtére is nem kell mindenkinek ismerni sem a tésztát, sem az olasz nyelv szabályait.

velorexapáca 2011.04.13. 20:02:44

@Gee Halen:

nekem teccik, az a szemcsi:-)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 20:02:48

Oli a hatodik? Vagy most mivan, mivan, mivan?

2011.04.13. 20:02:50

Vajon milyen az az toleráns kupleráj?

Talpig Jimmy 2011.04.13. 20:04:19

hol a hatodik?
miért nem tíz, ha már duplán lát?

flanker 2011.04.13. 20:04:27

@Gee Halen:
Na végre valami eksön!
Jgyet kérek az első sorba!

Nem is, kettőt - kell egy csicserinek is, állom a részét! :-)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 20:04:35

@flanker: persze, hogy nem, de ha valaki azt állítja, hogy valamennyire beszél olaszul, annak nem árt XD

Amúgy a gnoccsi-nyokki hibán nem éva miatt borulok ki, ez alap magyar böszmeség

Nagyon jó, nagyon drága olasz étteremben is mondta már rosszul a pincér, neki azért illene tudnia

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 20:05:12

Naaa, mi van Bélátokkal???
ma egészen mézi.

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 20:05:20

Ez még mindig be van baszcsizva, de keményen.

flanker 2011.04.13. 20:05:42

@velorexapáca:
Tudom én, hogy milyen képesítésed van?
Meg hogy mit rejt a munkaköri leírásod?

Azért majd még közelebbről megvizsgálom az ügyet. :-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 20:05:42

"kritikus szemmel vizslattam a ZZzzzzévvvááát"

Hát... be vagy bavva, de nagyon.

az én rózsám vasutas 2011.04.13. 20:05:47

Anikónak megint igaza van. Alek részegen egy kötekedő hisztis picsa.

velorexapáca 2011.04.13. 20:06:42

@Lone Starr:

viszont, még nem hányt..

ez is vmi:-)

Soror Formoza 2011.04.13. 20:06:46

Alekosz skizoid pillanata -by Balazs

rianna 2011.04.13. 20:07:48

@Ayesha/A 6. ember: látom ám, hogy nicket váltottál:D

velorexapáca 2011.04.13. 20:08:18

@flanker:

öööö milyen közelről? :-)

joszif 2011.04.13. 20:08:24

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Vannak hasonló ismerőseim akik kb. így szoktak viselkedni ittasan, rohadtúl utálom és általában el sem megyek velük sehova....

sogeking 2011.04.13. 20:09:45

@Ayesha/A 6. ember: miért, mi volt az éjszaka Alekkal? :D

2011.04.13. 20:10:28

@Gee Halen: meghajlok a nagyságod előtt. leszel ezután a saját, külön bejáratú alek-szótáram? :)

joszif 2011.04.13. 20:11:00

Kolbászos kis katonákkal készül mint vacsora???
keményen nyomja

dr. gernika 2011.04.13. 20:12:10

@Hódos Hajnalka: Az nem kifogás, rád most különösen számítok! Aprólékos elemzést várok!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 20:12:11

@Ayesha/A 6. ember: amúgy gnyokki - nagyon lágy, jelzésértékű g-vel az elején.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 20:12:31

Hát, ölég lapos ez a főzőcskélés, de legalább nem a feliratos, takaró alatti sutyorgós árulkodás megy.

Albino Vernyul 2011.04.13. 20:14:26

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: A csajok kitargyaltak, Alek vagy kedvesre, vagy bunkora issza magat... Most az utobbit lathattuk... Az activityt nem mutattak, szegeny Belat elsoporte a 2 lany..;)) Valahova feljebb belinkeltem..

flanker 2011.04.13. 20:14:36

@nyuszómuszó:
Ja, azt nem hallottam - nincs tévém, majd később neten nézem.

rianna 2011.04.13. 20:15:53

@velorexapáca: bizony, majd beírhatja az önéletrajzába:)

@Ayesha/A 6. ember: a nagyszínpadon volt az előadás?

flanker 2011.04.13. 20:16:17

@velorexapáca:
Ne félj, nem Alekoszos közelről.
Majd úgy szabjuk meg a távolságot, hogy mindenkinek jó legyen. :-)

Soror Formoza 2011.04.13. 20:16:18

Alekoszkam nem az ing es nyakkendo teszi az uriembert.

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 20:17:41

@gernika: a két evőkanál nem egy decinél felsírtam, mint egy ártatlan kisgyermek...

velorexapáca 2011.04.13. 20:19:41

@flanker:

pedig azt a bólogatós kutya feelinget nagyon díjaznám:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 20:19:46

Szandika egy Calibra hátuljában. Aki nem érti a poént, kérdezze meg bármely autótudort.

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 20:19:54

@Ayesha/A 6. ember: most nézem a nicked, de hüjjevaaaagy :DDD

Soror Formoza 2011.04.13. 20:20:27

@pushpang: Nem, ez a kedvenc falfirkam :)

flanker 2011.04.13. 20:23:00

@velorexapáca:
Affene a gusztusodat - hát pont Alek-modorosságot produkáljak??? Pont én?
Hm, már vesztettél is a vonzerődből. :-)

Neked akkor az indiaiak nagyon bejönnének - mindnek jár a feje, de sok pakinak is.

MegLepke 2011.04.13. 20:23:06

Szevasztok! Csalódtam, hogy Éva nem rántott húst sütött.:)

velorexapáca 2011.04.13. 20:24:30

@Hódos Hajnalka:
@gernika: a két evőkanál nem egy decinél felsírtam, mint egy ártatlan kisgyermek...

ugyanígy voltam azzal a szerencsétlen süteménnyel.. mikor kikente a sütőpapír alatt a tepsit a gyerek kéretlenül hozta a hideg vizes borogatást. ;)

joszif 2011.04.13. 20:25:07

@Hódos Hajnalka: Nézed az Inter meccset vagy már nem is érdemes???

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 20:25:18

@Hódos Hajnalka: :D

faszt érdeklik a sajtos kávék meg a macskaürülékes.
Szandál orra érdekel!!!!!!!!!!!!!!

flanker 2011.04.13. 20:25:46

@MegLepke:
Lepi, Lepi, te szerelmes vagy - neked nem csalódni kell, hanem repkedni!
Mit neked most aaz Éva főztje...
(Különben is, az már profin megy neki, most új oldalát akarta bemutatni.)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.13. 20:26:34

@velorexapáca: @joszif: @Albino "karazsnyikov" vernyul: @Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: @jahuu: Alekosz konkrétan katasztrófa volt, igazi örömgyilkos! A kinti világban ilyenekért már kapott volna pársörösüveget a fejébe! A többiek korrekten álltak mindenhez.

flanker 2011.04.13. 20:27:32

Azért lehet számomra megtalálni az Évában a vonzót (Alek)
Hát ettől megjön az emésztőrendszered! (Béci)
Alekosz... teljes skizofrén, nagyon szerethető volt (Balázs)
A Regina név az különösen a pixisbe' van, a szexepilem! (Alek)
Hogy vigyázzak a házra, ha ön nem köz... vetkezetes? (Laci)
Te broonklyni (sic!) srác! (Laci)
De mire voltál zavarba'? (Laci)
Elfogadtok úgy, amilyennek vagyok (Béci)
A médiától a sajtóig (Gigi)
Ennek a párbajnak tulajdonítok a legnagyobb presztízst, s ha meg tudnám nyerni, ...az lenne a legnagyobb presztízzsel járó párbaj. (Éva)
Állandóan is vannak olyan bent pillanataim (Gigi)
Így döntöttek, így jött ki a sors (Laci)
Most már azért belehíztál az alakodba (Alek)
Próbáltam is vele (Évával) felvenni a cipőt (Gigi)
Mind a két lelkemet készítettem, úgymond (Gigi)
Ha megsült, megsült, ha nem sült, akkor is meg lesz eve. (Alek)
A villában meglehetősen jó a hangulat, mégpedig meglepően jó (Buci)
Itt az embereknek minden énje ki fog jönni (Éva)
Azért ő nagyon férfiasan végigcsinázta ezt a feladatot (Buci)
Most azonban jöjjön az, amire még soha nem volt példa ennek a játéknak az életében (Buci)
Az egészségügyi állapotom nincs jelenleg abba' az állapotba' (Laci)
Szavazzuk meg, hogy meg legyen... evve. (Éva - Alek-böszmeség felÉvásítva)
Így külső szemmel nézve (én sem vettem észre) (Jerzy)
Téged elfogadnának mint bátyjukként (Jerzy)
Ideig-darabig tartanak dolgok (Béci)
Megtörtént az omonózus eset az Éva szájából (Jerzy - dupla gyöngyszem)
Én nem tudom mit csinálok, de inkább magam alá csinálok, csak ne kelljen ilyet csinálni (Jerzy)
Én nem szúrtam hátba, mert nem annyira barátom mint az Alekosz (Éva)
Ott van Anikó, ...őt elég jól kedveli (Buci)
Ahogy a tegnapi visszapillantóban látták (Buci - bár most vele kapcsolatban is bánt, hogy leírkálom ezeket - ha nekem kéne börtönbe vonulnom, mondanék én ennél különbeket is...)
Neked már nem a testedre kéne a hangsúlyt fordítani (Alek)
Hogy lehet középen megnyomni ezt a malomézt (sic!)? (Alek)
------------
Ezekért ugyan még az elején kellett volna szólni és nem is ide, hanem a Reteknek (ja, el se olvasták volna, mint a többit...), de egyre jobban és jobban baszkurálja a fülhallásomat és igencsak fölképelném a csávót, aki így mondja be a következőket az öfik végén:
hotpoint (hatpojnt)
gász (gesz)
vrenglör (renglö:)
deniz párizs (perisz v. parí)
dzsipressz (dzséjpressz)

csicserierika 2011.04.13. 20:27:42

@flanker: igazi gavallér, de én Las Vegasba szeretnék menni. Lécci, lécci, lécci :)

velorexapáca 2011.04.13. 20:27:46

@flanker:

jajj nekem, mea cupa bűnös fejemnek akkor mégis csak azt a távolságos dolgot kellett volna felemlegetnem:-)

csicserierika 2011.04.13. 20:30:20

@Ayesha/A 6. ember: a múltkor begorombult párbaj előtt, és rájött, hogy nem lesz így jó, mert szavazatot veszít.
Taktikázik :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 20:31:59

@nyuszómuszó: a nyuszómuszóról MMKK Magyar Attila jut eszembe.

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 20:32:36

@velorexapáca: én azt katatón állapotban néztem.

@joszif: a mi tévénken még nem kezdődött el. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.13. 20:32:50

@Ayesha/A 6. ember: Ezzel most egyet is tudok érteni, Alekoszt igencsak leiskolázta!

@velorexapáca: Az a fatörzsnek álcázott rolád finom lehetett!

@MegLepke: Egész jó menüt rakott össze ahhoz képest, hogy gyakorlatlan a konyhában, legalább ő mindent beleadott!

csicserierika 2011.04.13. 20:33:03

@Hódos Hajnalka: Éva csak pár kanál pálinkát szokott bevenni megfázásra. Most mi a baj ? :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 20:33:04

@csicserierika: anyukám is majdnem bedőlt neki, pedig ő aztán nem ráczpárti:)))))

dr. gernika 2011.04.13. 20:36:25

@Hódos Hajnalka: Ne félj megtanulná a különbséget, ha egy buliban csak 4 evőkanál bort kapna. :)

flanker 2011.04.13. 20:37:40

@csicserierika:
Hm, annyira nyugaton még nem voltam, vonz a Hoover dam és a Grand Canyon is, de ha megyek, akkor én már inkább Hawaii vagy Alaszka felé veszem az irányt.
Ami téged illet - nos, először is beszélnünk kéne erről az egész Alek-ügyről, meg aztán szeretnék legendás jóképűségedről valami konkrétabb bizonyítékot is a sejtetésnél...
Azért Las Vegasba csak nem vihetek akárkit... Minőségi helyre minőségi embereket - ahogy egy bizonyos illető mondaná...

csicserierika 2011.04.13. 20:37:57

@csicserierika: igen, mindent:
zeller héja,hagyma vége, bolognai műpor és deci brandy :)

joszif 2011.04.13. 20:39:42

@Hódos Hajnalka: akkor fogod :D de ezek szerint igen. Ezek szerint te szerencsés vagy, én a stream-ekkel szenvedek. De legalább nem kell Kemény Dénseket hallagtnom mint szakértők :D

csicserierika 2011.04.13. 20:39:56

@flanker: ha eddig nem bizonyítottam neked, akkor nincs miről beszélni apukám.
Erről van szó, eeegen :)

flanker 2011.04.13. 20:41:24

@velorexapáca:
Nem baj, nagylelkű is vagyok és könnyen meg tudok bocsátani. Fátylat reá.
Kapsz egy tabula rasát. :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 20:42:51

Anyám kurva jófej,meglátta Szandál orrát:

"Mit műtöttek ezen??? Ugyanolyan."

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.13. 20:42:57

na, kész a csülkös bablevesem, nem egy BellaÉva, de valahogy erre voksolok XD

Hódos Hajnalka 2011.04.13. 20:43:41

@joszif: majd félidőben benézek és megbeszéljük, mivót. jó? :)

@gernika: :D

na ma nem viháncolok, hív a kötelesség. csak el ne felejtsem a kihívást :)

flanker 2011.04.13. 20:45:21

@csicserierika:
Bizonyítottááál?
Hát, a verbális harckészségedről igen.
Hogy könnyen meg lehet vezetni, arról is.
Hogy nem mindig vagy objektív, arról is.

De hogy kiérdemelted-e velem a Nagy útat, háááát, hmmmmmmmm...
Amíg ezen elmélkedem, elmegyek humorgömböt (vagy zsülikegombot) nyalogatni... :-)

velorexapáca 2011.04.13. 20:46:13

@flanker:

és azt egyedül, én rázhatom? :-)

MegLepke 2011.04.13. 20:47:29

@flanker: igaz.:)

@Peter_Cs: meg tudna tanulni főzni szerintem.:)

@Ayesha/A 6. ember: hát neked meg mi lett a neveddel? Mi, ha?:)

velorexapáca 2011.04.13. 20:47:42

@flanker:
nocsak zsülikegomb?

az ugye a 3-s gomb, jól emléxem?

csicserierika 2011.04.13. 20:48:34

@flanker: zsülikegomb ? Ha lennél szíves közölni miben létét, örömmel beépíteném a szövegkörnyezetembe :)

az én rózsám vasutas 2011.04.13. 20:49:24

Múltkor Évánál bejött, megpróbáljuk most is. Bal kéz a sámánok könyvén, jobb mutatóujj belőve déli irányba Béci homloka felé és kezdődik a szuggerálás. Alek, Alek, Alek, Alek, Alek.

flanker 2011.04.13. 20:52:27

@velorexapáca:
Iiiiigen.
Személyreszabottan csak most, csak neked!

flanker 2011.04.13. 20:54:20

@velorexapáca:
Igen, az az enyhén kopottas!
Nahát, kiskegyed mily művelt!
Még két ilyen megnyilvánulás és teljesen kitörlődik belőlem az Alekoszos kérelme sérelme. :-)

flanker 2011.04.13. 20:56:59

@csicserierika:
Hát látod, én most félreteszek minden egyetnemértést és összeröffenést, az elidegeníthetetlen ellentéteket, az összeegyeztethetetlen világnézeti megközelítéseket és asózondom, rajtam ne múljék látásod szélesítése, ismereteid bővítése, világod gömbölydedsége.
Íme, olvasgassál!
elektronika.vatera.hu/televizio/kepcsoves_hagyomanyos/thomson_10

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 20:58:55

@Hódos Hajnalka:

ne mááá, mi lesz velem???? tessék felkelni a padlóról!

piha, még ilyet! huhhhhhh! :DDDDD

velorexapáca 2011.04.13. 20:59:19

@flanker:
ezt, a csak most kezdetű bejegyzést

pillarezegtetve olvastam..

flanker 2011.04.13. 21:02:47

@velorexapáca:
Nos, én rendkívül kedvelem a rezgő (rezegő, rezegtetve levő) női szempillák látványát!
Nem is írok most többet, mert nekem meg elpirult a... a... billentyűzetem!

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:03:12

@Hódos Hajnalka:

a vesszőparipám a karrierem, multigenyánál bejön, a többinél meg vagy vagy :))))
ahol ezzel puhatolóznak, ott már megette a fene az egészet, nézz más állás után! :)
(komolyan!)

flanker 2011.04.13. 21:04:24

@velorexapáca:
De, műxik, leellenőriztem! (A 2. persze, az első nem volt jó.)

MegLepke 2011.04.13. 21:07:32

@Ayesha/A 6. ember: ja igen, de ezt valami másnak olvastam.:D már vágom.:)

csicserierika 2011.04.13. 21:07:32

@flanker: hát ez sem volt szép. Semmi link,még én keresgéljem? Ráadásul még Fásy Zsülikéhez sincs köze , azt legalább érteném :)
Most sikerült rést találnod hatalmas tudásom halmazán.
Most már arra kérlek, hogy továbbiakban tartsuk a t á v o l s á g o t , érted?
Lemondom a las vegasi utat is :) :)

csicserierika 2011.04.13. 21:09:14

@flanker: basszus pont ennek a hiányára hivatkoztam az előbb, most mit találjak ki, hogy jól jöjjek ki belőle ? :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:09:21

@Hódos Hajnalka:

ezért, komolyan oszkár jár, hogy ezt nézed, én már fáradok :) de várom a holnapit, sztem ezt ma nem bírom végig nézni... így is már tegnap azt hittem akkor lesz a kiválasztás..bezzeg ma van. megvárom a csirkét a sütőből, oszt fekszek, majd kelek :DDDDD

pls. dobd fel a napom újra! :)

velorexapáca 2011.04.13. 21:10:59

@flanker:
igen, közben én is kattintgattam:)

előzőleg, még a céges mélfijókomat feltúrtam, mit túrtam, sarkaiból forgattam ki, h tudjak linket citálni csicserinek.:-)

erre megelőztél..:-/

de nem baj, ez a Thomson tv, rövidesen alapmű lesz, - sztem, - mert megérdemli..;))

flanker 2011.04.13. 21:12:01

@csicserierika:
dehát most miről beszélsz??????
Kűttem linket, 2x is, az első nem volt jó, de utána (20:59:11-kor) már igen!
És ki mondta, hogy nincs hozzá köze??
Rengeteg küze van hozzá!

Laszvegaszról meg annyit, hogy már én is le akartam mondani, mert eszembe jutott, hogy sztem már az atlanti-pocsolya felett szétszednénk egymást. (És nem feltétlenül a szó jó értelmében. :-) )
Úgyhogy nem mondhatod le, mert én már rég lemondtam! :-)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:14:27

@Ayesha/A 6. ember:

jajj lekéstem, az vagy-e az??? :), válasz ment. :)

flanker 2011.04.13. 21:14:31

@csicserierika:
Hát ebből már nem fox! (Jól kijönni.)

Látod, az előbb itt a bizonyítás okán dicsértem verbális képességedet, most azt is vissza kell szívnom és magadnak csináltad...

Én itt nagy önfeláldozó, meg segítőkész meg minden, és ez a hála...

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:15:20

@sogeking:

szijjja béjbi! :) szekondari lettem!!!nah ez má nagy szó!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.13. 21:15:59

@nyuszómuszó: Az egyik fogást La bella Evanak nevezte el, erről ez jutott eszembe: la bella Eva - é vero!

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:16:32

@bukott madonna két nagy didivel: hát én most legjobban egy nagy ölelést küldök a csirkefalatok mellé.
(*elódalog pálinkáért, nem szereti ha látják, hogy meghatódik. :D)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:17:56

@bukott madonna két nagy didivel: anyu szerint tök ugyanolyan, szerintem meg egy picit keskenyebb lett.

sogeking 2011.04.13. 21:18:10

@bukott madonna két nagy didivel: nahát :) és mi volt a mai technika? előbb fagyasztottad le a gépet, hogy 3-ra már jó legyen?

csicserierika 2011.04.13. 21:18:19

@flanker: jó indok, haha, látom amit látok,hogy közben egy velorexes nővel kacérkodsz, tudom, hogy már átírattad a jegyet is a nevére :)
Megyek is nézem a kihívást,oszt utána jövök, addig még gondolkodhatsz :)

flanker 2011.04.13. 21:18:32

@velorexapáca:
a céges mélfijókomat feltúrtam, sarkaiból forgattam ki, h tudjak linket citálni csicserinek.:-)
És látod, ő meg mily rútul bánt velem/velünk? Nem is ebbe a világba való vagyok, a lelkem kiteszem és hálátlan vádaskodás a jutalom.
No nem baj, most elmegyek és meghallgatom a 'The Impossible Dream' című kedvencemet a La Manchából.
Ja, és holnap kolostorba vonulok!

erre megelőztél..:-/

de nem baj, ez a Thomson tv, rövidesen alapmű lesz, - sztem, - mert megérdemli..;))

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:20:39

@csicserierika: erám, ne siess annyira, még a Berényiék szórakoznak a konyhában, kiskosztümben.

csicserierika 2011.04.13. 21:21:00

@flanker: jól van első félidő 1-0 neked,csak a férfi egod kedvéért :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:21:24

@Ayesha/A 6. ember:

édes vagy! :)

jesszus, ez most frankón félre értik! :)
nevermind! :DDDDDDDD
írj majd! :)

ha kikezdenek beszéljük meg, fejbológatva, kérdőjelben állva, ez ma a tuti :DDDDDDDDDDDDDDD

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:23:10

@bukott madonna két nagy didivel: mindenképpen fogok tudósítani:)))))

ha sikerül végre melót találnom, beöltözöm Alekosznak.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:24:16

@sogeking:

te, te, te!!!! :DDD én ecccer beszólok neked! :)))

nem, lazán csak az oldalra léptem és ment, máskor mindig frissítettem, meg izé... és akkor fagyás hegyek, most meg csak lazán... csuklóból...léptem.
:)

flanker 2011.04.13. 21:24:38

@csicserierika:
Na figyelj csak, te Nagyszínpados napraforgó, a Velorexes nő még egyszer sem szúrt hátba, még jó hogy átírattam! Csak nem fogok veszni hagyni egy ilyen alkalmat? Csak nem képzeled, hogy megvonom magamtól??? :-)

(Azér' ügyesen kavarod a sz... szörpöt, még diplomatikusan nyitva hagyod a kisajtót - gondolkodjam! Ha! Ahhoz előbb el ekll ismerned, hogy tévedtél, alaptalanul vádaskodtál és bocsánatot kell kérned!)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:25:49

@Ayesha/A 6. ember:

vazz... az lesz a tuti :DDDDDDDD jah és részegedj is le! az meg a másik tuti! :DDDD
ne aggódj, minden rendben lesz! :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:27:07

@bukott madonna két nagy didivel: majd keresem a valahanyadik embert.:)))
meg monológokat szavalok a pasimnak.

flanker 2011.04.13. 21:29:11

@csicserierika:
Első félidőőőőő?
Haha - ez a meccs már eldőlt!

Az az én nagy szívemnek köszönhető, hogy (ha) adok visszavágóra alkalmat.

És nekem soha nem az én férfiegóm miatt kell elismerned, hogy nyertem (ha nyertem), hanem az IGAZSÁG miatt.

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:33:17

@Ayesha/A 6. ember:

szavalni, ne viccelj! :) VETKŐZZZZ ANYAA!!!! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 21:34:01

@Peter_Cs: Eva la bella? Ti dico la verita': Eva e' una tremenda. :D

sogeking 2011.04.13. 21:34:33

na, a mai vacsoracsata kellemes hangulata is garantálva lesz:)

joszif 2011.04.13. 21:34:42

Második félidőnek már a Real meccset fogom nézni.
Ennek annyi...

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:34:54

francba. Alek inge ma szar.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 21:35:50

alaposabban visszaolvasva, az jutott az eszembe, hogy hogy' van az, hogy ha Flanker itt van, rögtön sűrű lesz a levegő a sok női sóhajtól? :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:36:16

figyelni a kiválasztást!!! :D
nem kommentelni! :))))

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 21:36:40

A hazudós pólót megint a fiókban hagyta Éva.
Anikó tökrészeg. :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:36:58

@Ayesha/A 6. ember:

írtam még, remélem nem leszek sok, sokkk! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 21:38:03

@jahuu: gratula, jól átvertél, komolyan gugliztam is, hogy milyen olasz étel lehet az, mert még sose hallottam róla!:)

sogeking 2011.04.13. 21:38:32

Béci jobb Potter volt, mint Éva

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:40:09

@bukott madonna két nagy didivel: na most vmi szar van a rencerben, mert nem gyön.

BTW, Bélátoknak jól áll, ha nem borotválkozik. Balázs nekem valamiért egyre tenyérbemászóbb.

velorexapáca 2011.04.13. 21:41:56

@flanker:

o nem baj, most elmegyek és meghallgatom a 'The Impossible Dream' című kedvencemet a La Manchából.
Ja, és holnap kolostorba vonulok!

javasolhatnék, egy helyre kis apácza zárdát?

flanker 2011.04.13. 21:43:02

@pushpang:
A szexuális kisugárzásom, apukám! :-)
Ezt kell tanulni, nem a flampírozást és a szuvidolást! :-)

flanker 2011.04.13. 21:47:26

@velorexapáca:
Hm, érdeklődéssel hallgatom!
(Csak ne ferences vagy domonkos legyen, őket nem szimpatizálom!)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 21:47:33

@flanker: ha tudná Alekosz micsoda vetélytársa akadt.. :D

genevieve 2011.04.13. 21:47:57

bécikem de édes:-DDDD

sogeking 2011.04.13. 21:48:50

@genevieve: ahogy vörösödik a feje? :D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:48:54

@Ayesha/A 6. ember:

nemtom, de remélem, szart béé a rencer. mert küdddem..

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 21:49:30

Hát, Jerzy ma kétszeresen is át lett/lesz ejtve... szegény.

Soror Formoza 2011.04.13. 21:50:28

@flanker: Virtualis "Flanker menyasszonyt keres" :)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 21:51:41

Csak én utálom az óránkénti 20 perc reklámot? Nem tudok hozzászokni. De kidobni sem akarom a lapos dobozt.

genevieve 2011.04.13. 21:51:56

@sogeking: mindenkinek vörösödik, igy az nem számit:-)

lac64 2011.04.13. 21:52:44

Aninak baromi jó kedve van, vajon tud valamit?

velorexapáca 2011.04.13. 21:53:38

@pushpang:

no igen csajozni tudni kell..:-)

és ha még azt elárulnám, hogy engem OliAlek meghívott A MŰ.sorba.. pistulnátok..

de nem merem, mert akkor csicseri végképp elesne a laszvegaszitortúrától:-)

Soror Formoza 2011.04.13. 21:54:09

Imadom Alekosz fejet mikor kiul ra a retteges.

Sumi91 2011.04.13. 21:54:13

Most akkor lesz védettség ugye?
Hajrá Madrid!

genevieve 2011.04.13. 21:54:23

@Lone Starr: óránként???

20 percenként:-)

genevieve 2011.04.13. 21:55:00

sziasztok egyébként:-)

csicserierika 2011.04.13. 21:55:03

@pushpang: legalább egy képet küldene magáról , Alek is mindig hiányolja :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.13. 21:55:42

nah megyek a konyhába a csirkéhez (töltve) oszt fekszik :) holnap dolgozóba menni,szal, hev a nájsz ívning to evrone

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:56:28

Az Újpest focistái azért vannak lilában, mert védettek?

csicserierika 2011.04.13. 21:56:28

@flanker: mondjuk a mi kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy beszóltál :)

flanker 2011.04.13. 21:57:14

@pushpang:
Na jó, jó, csak óvatosan ezzel az Alekoszozással, mert belekeveredek, mint a kabátlopásba oszt eláshatom magam utána egy életre! :-)

Trevlovics 2011.04.13. 21:58:04

utálom a korrupciót, de úgy érzem hamarosan kénytelen leszek mozgósítani a jerzsi-tábort ingyérvelkamdrinkkel!

csicserierika 2011.04.13. 21:58:07

@pushpang: az én szívem hatalmas (nem sport szív, csak képletesen ) , egy tized Flankeré, a többit kitöltötte Alek :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 21:59:12

@csicserierika: era, te jelentkeztél az Alekműsorba?

genevieve 2011.04.13. 22:00:09

@csicserierika: a mienk meg úgy, hogy te beszóltál:-DDDDD

sogeking 2011.04.13. 22:00:30

Béci mutatott valamit Aninak :):)

flanker 2011.04.13. 22:00:34

@csicserierika:
Ma este vagy úgy általában?

Egyébként meg látod, ha úgy is van - akkor beszóltam, mégis itt vagy.
Alek meg udvarol ezerrel oszt mégse jön össze neki semmi.
Akkor ki tanulhatna most kitől is? (Vitriolosan vigyorgó, szemtelen szmájli)

genevieve 2011.04.13. 22:01:06

@Trevlovics: mit csináljak főnök?:-)

velorexapáca 2011.04.13. 22:02:27

@csicserierika:
@pushpang: az én szívem hatalmas (nem sport szív, csak képletesen ) , egy tized Flankeré, a többit kitöltötte Alek :)

öö, akkor én nyugodtan írhatom, hogy az én szívem hatalmas (nem sport szív, csak képletesen ) , egy tized Aaleké, a többit kitöltötte Flanker:)

Soror Formoza 2011.04.13. 22:02:58

Aniko mar rancolja a szemoldoket - by Balazs

Trevlovics 2011.04.13. 22:05:00

@genevieve: vágjál narancsot, citromot karikára. köszi.

rianna 2011.04.13. 22:06:21

@Ayesha/A 6. ember: le van terhelve a hülye szerverük, még a fél applicationt sem töltöttem ki és nem tudok továbbmenni:(((

Trevlovics 2011.04.13. 22:07:15

@genevieve: csak ha van benned rejtett agresszió :)

genevieve 2011.04.13. 22:07:31

akárki akármit is mond, jerzy egy nagyon jó lelkü, nagyon egyenes ember

flanker 2011.04.13. 22:08:21

@velorexapáca:
Héééééé!
1, Mi az, hogy tortúra????
2, Neked nem kell törődnöd a csicseri boldogságával - majd saját kezébe veszi, ha akarja. Még itt sehol nem volt elkötelezettség semmilyen irányba, úgyhogy egyelőre mindenki egyéni játékot játszik.
3, Nem jön a helyre kis hely címe? :-)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 22:08:27

Anikó érdekből beszél, de ez nem tilos. Sajnos neki enyi.
És még egy rakat pénze is lesz a reteknek belőlem, én meg nem fogok kapni semmit.
Node, meglássuk. Még most van kb. 5-7 perc. Jerzsy, és most Alek.

sogeking 2011.04.13. 22:08:46

Aleknak olyan a nyakkendője, mintha kötött lenne :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 22:09:03

Ezt a színjátékot, miért nem röhög Balázs Jerzy orcájába, hogy "Téged visz ki, muháháháhá!"?

Nem kellene végigszenvedni eztet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.13. 22:09:55

@velorexapáca: Eszedbe ne jusson! Éva gurulósvadmacska összes haragja rád zúdulna. Hát hiányzik az neked, hogy tele legyen a szád a hajával? :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 22:10:48

@rianna: milyen application?:)
a melóhoz?

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 22:11:29

Most mekkora faszságot mondott Alek ezzel a kis plusz dumával.

flanker 2011.04.13. 22:11:39

@csicserierika:
Egy tized az enyém?
Azért egy ilyen elkötelezett Alek-szívbe egy ilyen elkötelezett Alek-ellenes gazfickónak beférkőzni - az egy győzelemmel felérő győzelem!
Arról nem is beszélve, ha már egyszer betettem egytizedig a lábam, akkor ott már folytathatom a kis aknamunkámat és lesz még itt pálfordulások fordulása, napraforgók napraforgása és 12 dühös emberek dühösködése! :-)

rianna 2011.04.13. 22:12:37

@Ayesha/A 6. ember: az utóbbi, amiről meséltem. holnap délben van a határidő és minden hülye (including me) most próbálja leadni a jelentkezést.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 22:13:25

Alekosz, idézem: blablablablablablablablabla
blablablablablablablav
blablablablablablablablabla
blablablablablablablablablabla
blablablablablablablablablabla
blablablablablablablav

flanker 2011.04.13. 22:14:02

@velorexapáca:
Hölgyem, ön ma már másodszorra érte el, hogy elpirultam. Persze titkolom férfiasan, de a tény az tény. Nem lesz ennek jó vége!

genevieve 2011.04.13. 22:14:06

@Gee Halen: nem is veszi már bent senki komolyan:-)

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 22:14:08

Ezt a félművelt gyökeret. Na, kezdődik!

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 22:14:13

@rianna: neeem. a többiek majd holnap 11kor:D

flanker 2011.04.13. 22:17:10

@Gee Halen:
Ez nem volt már tegnap is? (Vagy valamék másik nap?)
Vagy rossz napra posztoltál, vagy Alek ennyit ismételné magát? :-)
Á, csak nem tán, az a drága jó ember olyan eredeti tud lenni. Bizonyára tévedsz. :-)

sogeking 2011.04.13. 22:17:52

ó, pedig cuki Ani már majdnem sírt

joszif 2011.04.13. 22:18:12

egyértelmű volt....

Lijiang 2011.04.13. 22:18:17

leglogikusabb döntés

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 22:18:27

húbazmeg, itt ti mondtátok. Ani megúszta, kurva nagy mázlija volt.

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 22:18:37

na, jóvan. Dzsörzé pakolhat.

Lone Starr (törölt) 2011.04.13. 22:19:22

@sogeking: Igen, lett volna nyitott könnycsatorna ott. :)
Most örömkönnyezhet.

Emanuelle 2011.04.13. 22:19:22

Béci azt lépte, amit lépnie kellett.
Ennyi.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.13. 22:19:30

Jerzy, jó fej vagy, szeretünk, de hónapokig nem láttunk a Gigi szoknyájától.

velorexapáca 2011.04.13. 22:19:59

@flanker:

hát ha már csicserivel ülsz fel a repülőhajóra, az inkább tor lesz, mint túra:-)

a hely tökjó, tök eccerű, egyszerűen csak kazánucca.

@pushpang:
ne akarj nekem rémálmokat okozni, így is vackul alszom, ha még a boglyast is cigölnön köll insomniás kanosszajárásomkor, végképp megmurdelek holnap a melóban.

lac64 2011.04.13. 22:20:28

@Lone Starr: Nekem nem úgy tűnt, mint aki örül ennek a döntésnek.

joszif 2011.04.13. 22:20:36

Nah megvan a játék győztese is: Anikó a két srác a nagy magabiztosságban elveszít mindent és betolják az Anikót nyertesnek... pffffffffff

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:21:27

Ani le fogja nyomni Évát, és annyi a nagy tervnek:(

Trevlovics 2011.04.13. 22:21:41

ingyen bableves és koktélok a jerzsi-napon holnap a népligetben. keressetek a fák között

csicserierika 2011.04.13. 22:24:12

@Ayesha/A 6. ember: majd ha Falnkernak lesz műsora :)
Alekot bírom nagyon, de csak lelki társnak
(tudod, szárazbarátnak) :)

joszif 2011.04.13. 22:24:22

@Ayesha/A 6. ember: pedig sanszos, a béci túl magabiztos alek szintén rádásul nagyon sokszor bunkó mint az állat amit a döntőben már nem jopofának fognak tartani hanem szegény anikót mindig bántottáknak.
A nevető harmadik fog nyerni aki Anikó lesz. Éva negyedszer nem megy vissza...

genevieve 2011.04.13. 22:24:42

@Trevlovics: ez azért most fájdalmas döntés volt...de mit lehet tenni

csicserierika 2011.04.13. 22:25:10

@genevieve: hát lehet téged nem észrevenni, esetleg figyelmen kívül hagyni?
Tudod,a böszmeségekre ugrok :)

kizárt, hogy kizárt 2011.04.13. 22:25:11

Béci egy gyáva pöcs. Amíg van választék, addig nem szivatjuk a barátunkat. Remélem ő megy most haza a huga után.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 22:26:11

Hát ez rossz hír Évának, lecsúszott arról, hogy egy könnyű párbajon győzhessen Jerzy ellen, és tuti legyen a 3. helye, Béci a legkönnyebb játékost elorozta Éva elől, és nem adta meg Anikónak szíve vágyát, hogy ő Béci által essen ki... Viszont Anikónak van esélye Éva ellen, nagyon szoros lesz a küzdelem, és valószínűleg randa..., bár mind a két lány jobban teszi, ha a mosolygós, laza formájukat hozzák.. tény, hogy ha úgy alakul Alexnek talán nehéz lesz az utolsó hét Éva nélkül, bár talán Anikóval sem lesz rossz.. Béci és Alex közösködhetnek Anikón, akivel nyilván majd madarat lehet fogatni, hogy harmadik lehet...

genevieve 2011.04.13. 22:26:33

@csicserierika: tudom, azért kedvenced alek:-)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 22:26:56

@joszif: hát nem tom, azért annyira szerintem nem kell sajnálni, feszt az ő segge van nyalva. Kamera, tablet, jajdeszépanikó, piszipocak. Faszom.
Bécinek se drukkolok, de tőle megszoktam már, hogy magával sem áll szóba, annyira beképzelt.
Alekot szeretném nyertesnek, de hát így...

joszif 2011.04.13. 22:27:20

Mondjuk azt nem értem hogy Béci miért gondolja azt hogy Éva tuti visszamenne Anikó ellen. Ha ezt valóban így látja akkor miért nem Anikót hívta ki. És így Éva kihívta volna jerzy aki ezáltal bejut a top3 és Éva elvihette volna a szavazatok egy részét. Mert ugye ezzel jött de pont az ellentétét csinálta meg. Mert Anikó megy vissza így nem hogy elviszi a szavazatok egy részét hanem meg is nyeri az egészet...

csicserierika 2011.04.13. 22:27:29

@flanker: a mai konkrétan így volt.
Egyébként nagyot tudnátok ketten Alekkal alakítani. Szerintem írj Olinak, hátha bevesz a buliba :):)

flanker 2011.04.13. 22:27:51

@velorexapáca:
De ha nem vele, akkor egy hely még kiadó... :-)

joszif 2011.04.13. 22:28:39

@MÁRIA TERÉZIA: Évának még így is esélyesebb valamivel mintha Anikó taktikáját követi mert akkor meg Bécivel kellett volna taktikáznia...

Trevlovics 2011.04.13. 22:29:05

@joszif: hát azért gondolja, mert az egész elmélete arra épül, hogy alekosz és éva szavazói között nagy átfedés van és majd a döntőben megoszlik, de anikó ellen még együtt mennek. nem?

nosce 2011.04.13. 22:29:20

Béci a játékgyőzelem szempontjából optomálisan döntött. Jerzy a leggyengébb, ellene kerül be a döntőbe a legkönyebben, a családi kapcsolatra meg szarik és valszeg ha kint meglája Jerzy hogy csttogtatta meg kisértet pózban a hugát, 2 millió ember szeme láttára nem fogja megbánni a döntését :)

flanker 2011.04.13. 22:29:30

@csicserierika:
Te milyen kis sznob vagy!
Műsor nélkül már nem is megy a dolog?
Most menjek be a VV5-be??? :-)

velorexapáca 2011.04.13. 22:29:37

@jahuu:

legyünk optimisták, és számolgassunk, ha éva és alek fanok, megsegítik ezt az árvafiút, még bármi megtörténhet. még az is, hogy kiejti bécit..

baromira nem tudok taktikázni, de HA jerzy megy vissza, az az É/A párosnak igen kedvező lenne, mert akkor simán összejöhet a papírforma szerinti Éva Alek döntő.

joszif 2011.04.13. 22:32:00

@Trevlovics: Jövő héten Éva Anikó párbaj valószínű Anikó győzelemmel és így marad Ani Béci Alek és pont ezért borul a Béci elmélete miszerint Éva leviszi a szavazatokat de Éva csak Jerzy ellen lett volna bent a döntőben 100% biztosan. Anikó ellen egyáltalán nem biztos hogy visszamegy.

Amúgy meg semmi átfedés nincs a két tábor szavazói közt ez benne a legszebb. Évára ha bejutna a döntőbe, senki nem szavazna...

velorexapáca 2011.04.13. 22:32:48

@flanker:

ha a hely még kiadó bebiztosítanám magam..

egy bérletet kérnék..:-)

groove 2011.04.13. 22:34:31

@nosce:
...ha kint meglája Jerzy hogy csttogtatta meg kisértet pózban a hugát..

kisértet póz :DDD, megalol

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:34:38

Most visszanézem az online-on és ha jól veszem ki, Béci arra apellál, hogy Alek meggyengül majd, ha jövő héten Éva megy majd ki.

sogeking 2011.04.13. 22:35:32

kihívás előtt volt onlájn?

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 22:35:52

@joszif:

Igaz, Évának nem volt más választása, minthogy rábeszélje Alekot, hogy Bécire tegyék, de ha Béci következetes, és azt akarja, hogy Éva bennmaradjon a végjátékban és elvigyen Alektól szavazatokat, akkor Anikót kellett volna kivinnie.. de pont ez az a párbaj, amelynek nem lehet tudni a végét: az Anikó-Éva párbaj vége még eldöntetlen.

Lényeg, mi lényeg, Béci a leggyengébb játékost viszi ki, pedig Jerzy a legszimpatikusabb, csak nincs szavazótábora.. kár, mekkora trumph lenne, ha Jerzy nyerne, de sajnos lehetetlen...

csicserierika 2011.04.13. 22:36:23

@flanker: sajnos, nagyobb az esélye, hogy kiesel belőle,mert te csak gyenge kavicsságyon vagy, míg Alek betonban, bevonva dryvit hálóval :)
Folytasd nyugodtan Velorex-szel, látom az apácák jobban vonzanak, mert sexi nick képpel operálnak.Pff. :)

Ayesha (törölt) 2011.04.13. 22:36:25

@foxglove: szerintem inkább Éva az, aki Alekinnyó nélkül nem lenne sehol. A mi kedvenc aspergeresünknek nemigen van szüksége senkire. Ha beküldik Olit vendégnek, csakis akkor fog örülni igazán:))) bár neki nincs szüksége látogatókra:)

nosce 2011.04.13. 22:37:30

@joszif:
Nem biztos h Aniko nyer Éva ellen majd, de ha mégis nyerne, akkor a fődíjra is esélyes. Alek egyre több, kevéssé tolerálható hülyeséget csinál, morzsolja szépen a szavazatokat. Úgy látszik kezdi elszórni a lehetőségeit, viszont Oli benyomása a villába ujra életet lehelhet lekókadó népszerűségébe :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 22:38:15

@joszif:

hogy senkire se szavazna Évára a végén? hát mekkora nagy tévedésben vagy...

viszont örülök, hogy most Béci Jerzy párbaj lesz, nem kell szavazzak senkire..

Trevlovics 2011.04.13. 22:38:19

@joszif: na várjál, ez így kicsit kusza. szóval nincs átfedés alekosz és éva szavazói között ,de a döntőben rá senki nem szavazna? ez hogy van akkor? :) eddig ki szavazott rá?

velorexapáca 2011.04.13. 22:38:34

@csicserierika:

nana, el a kezekkel a harisnyatartómtól:-)))

groove 2011.04.13. 22:39:13

Oli benyomása most 1-2 hétre tényleg durva lenne :D,a fekete özvegy ismét lecsaphat

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:39:56

@Ayesha/A 6. ember: ha tényleg ez a stratégiája, akkor szerintem is elég hülye stratégia

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:40:52

online: hoppá, Alek úgy dönt, Éva mostantól magára van utalva

sogeking 2011.04.13. 22:41:02

Jerzy felkérte Alekot védőbeszélőnek

genevieve 2011.04.13. 22:41:23

@foxglove: ezt már hallottuk tőlük párszor:-)

csicserierika 2011.04.13. 22:41:59

@flanker: az szép lenne, ha hv-s kommentelők jelentkeznénk :)
Jól kicsinálnánk egymást :)

Soror Formoza 2011.04.13. 22:42:17

@velorexapáca: Ha Jerzy vissza tudna menni a parbajrol, a jatekot is megnyerhetne. De majd a rtl eldonti ...

groove 2011.04.13. 22:42:27

a következő párbajon hogy Éva vs Alek legyen, vajon mennyire elképzelhető?

sogeking 2011.04.13. 22:43:17

sertéscomb-pörkölt nokedlivel

joszif 2011.04.13. 22:43:27

@MÁRIA TERÉZIA: Hát nekem az az elméletem hogy Alek - Béci döntős és egy nevető harmadik nyeri mivel Jerzy-t vitte ki így Anikó fog nyerni, ha Anikót vitte volna ki most akkor Jerzy nyerné a játékot. A leges legvégén mindig úgy szavaznak már hogy a szürkébb karakterek nyernek(milo, szabolcs pl.)
@Trevlovics: Van átfedés addig míg vagy az egyikre vagy a másikra kell szavazni. ha egymás ellen vannak akkor éva már sehol nincs szavatilag.

csicserierika 2011.04.13. 22:45:27

@velorexapáca: hajazol a fekete özvegyre, a mi kapcsolatunkba is bekavartál :)

nosce 2011.04.13. 22:45:31

@groove:
"a következő párbajon hogy Éva vs Alek legyen, vajon mennyire elképzelhető?"

semennyire :), egyik csaj se meri Alekot kihívni, Alek meg valszeg nem lesz kihívó...

groove 2011.04.13. 22:46:32

nem azért,de Éva miért van okostojásnak öltözve?

velorexapáca 2011.04.13. 22:46:40

@jahuu:
hát, az igazán érdekes végjáték lenne.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 22:46:56

@joszif:

szépek, szépek a vágyak, de nem elég csak spekulálni, követni kell a szövegkörnyezetet is, van egy csomó egyéb helyszín, a tévéműsoron kívül, ahol meg lehet állapítani a közönség hozzáállását... csak egy párbajon nem lehet eldönteni semmit, a karaktert fel kell építeni..

sogeking 2011.04.13. 22:46:58

nem tudom az életemet hol rontottam el (zenei aláfestés by Alek)

flanker 2011.04.13. 22:47:58

@csicserierika:
Az a gáz, hogy én 18-20 éves koromban voltam ilyen modoros kis pöcs, mint ő most (csak némiképp sikeresebb a lányoknál, pedig én sem vagyok egy Bredpitt, és én jól használtam az idegen szavakat) és engem idegesítene, hogy nála ez nem csak egy az álcák, szerepek közül, hanem ez az összes "énje".
De ha meg tudna újulni, ha tudna frissülni, akkor biztosan.

(Főleg, ha esetleg szembe is tudna nézni egy-két dologgal, amit jóindulatból javasolnék neki.)
Ja, és ha engem leitatnak, SSKK nem vagyok bunkó és agresszív!

csicserierika 2011.04.13. 22:48:07

@genevieve: ha egyet kedvelnénk, miről vitatkoznánk ? Így szép :)

Albino Vernyul 2011.04.13. 22:48:08

@lac64: Nem orult.. Azert volt elotte feldobott, mert nem felt a kendotol.. Most neztem stream kesleltetve, mikor Beci vege fele jart, mar kezdett orulni, hogy megkapja, mikor Beci kimondta Jerzyt, meg elkomorodott... Most meg le van ulve, durcizik.. Etvagya sincs....

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:48:34

na, mindjárt bőgik mindenki

velorexapáca 2011.04.13. 22:49:19

@csicserierika:
"drágám" én?

tehetek arról, hogy volt vmi purparléd amiből nem tudtál jól kijönni? :-)))

nosce 2011.04.13. 22:49:34

@joszif:
"A leges legvégén mindig úgy szavaznak már hogy a szürkébb karakterek nyernek(milo, szabolcs pl.)"

ez igaz, lenne, de Olivér már egy kisebbfajta hadsereget mozgósított Alek mellett, ezt nehéz megfektetni szépbarnaszemmegbegtetéssel :), tehát itt valszeg más lesz a minta..

joszif 2011.04.13. 22:49:47

@MÁRIA TERÉZIA: ha úgy alakulna ahogy én szeretném(=vágyam) akkor Éva leverné Anikót aztán a döntőben megnyerné a játékot :D
A béci logó orral elkullogna alek megkapja a köv. műsorát amit már tuti nem nézek mert amúgy a férfi nem szégyene ez az ember....

De még Bécit is szivesebben látnám nyertesként mint Anikót.

flanker 2011.04.13. 22:50:23

@velorexapáca:
Hm, az a 9/10-edes szívbirtoklás nagy vonzerő ám... Bebiztosítani lehet, csak még ott nem járunk. De bérletet adni ily hamar? Az már elkötelezettség.

Ennyire nem vagyok könnyű ám! :-)

flanker 2011.04.13. 22:52:41

@csicserierika:
sajnos, nagyobb az esélye, hogy kiesel belőle,mert te csak gyenge kavicsságyon vagy, míg Alek betonban, bevonva dryvit hálóval :)
Hm, ő eddig is betonban volt, mégis beférkőztem. Az ő pozíciója gyengült, az enyém erősödött. És ha akarom, akkor ez folytatódni is fog.
Pffffff. :-)

Folytasd nyugodtan Velorex-szel, látom az apácák jobban vonzanak, mert sexi nick képpel operálnak.Pff. :)

velorexapáca 2011.04.13. 22:53:10

@flanker:
a francba, ez nem jött be..

Albino Vernyul 2011.04.13. 22:55:01

Ani le van ulve, majdnem bog...

joszif 2011.04.13. 22:55:07

Amúgy ha van esze Jerzynek rájátszik arra hogy a barátja kihítva ezzel elrabolhat néhány szavazatot a Bécitől...

sogeking 2011.04.13. 22:55:12

@Albino "karazsnyikov" vernyul: közben rájöttem, már biztos várta a pávatollas párbajruhát:)

flanker 2011.04.13. 22:55:13

@csicserierika:
Hát az csakugyan szép lenne - még a vv5 is a vv4-ről szólna.

Hm, ez tényleg érdekes ötlet és remek végkifejlet: a vv5-ös lányok tépnék egymás haját az alek miatt, és ő ezt kívűlről nézné. :-)))))))

Bár mindez jobban hangzana, ha nem készülne neki most műsor. :-(

flanker 2011.04.13. 22:56:14

@velorexapáca:
Megsúgom halkan, titokban: Nem feladni kell, hanem ütni a meleg vasat!

csicserierika 2011.04.13. 22:57:19

@flanker: figyeld meg, ha kijön a villából, nem lesz ilyen. Nem mondom, hogy teljesen megváltozik, de most annyira beleéli magát ebbe az okostojás szerepbe, hogy nem hagyja magát kizökkenteni. Ezért nem szeret kimenni sem, mert megzavarja. Erről vallott egy éjszakai online-ban, amikor Évának kellett meginterjúvolnia.
Persze a szerkesztők izélték betenni az öf-ba, pedig a többiekkel is készült riport.
Amikor iszik, midig szerelmesre issza magát, most valami megzavarta, szerintem, az,hogy Évát végre olyannak látta, amilyennek mindig is szerette volna? Fogalmam sincs.

foxglove (törölt) 2011.04.13. 22:58:31

Ani nagyon szarul érzi magát, hogy kiderült a szerelmi vallomás

flanker 2011.04.13. 22:58:52

@velorexapáca:
Purparlé - de jó, milyen régen nem hallottam ezt a szót! És te ismered és használod is! Hm: +1 pont... :-)

csicserierika 2011.04.13. 22:59:12

@flanker: jól van, legyél te a casanova a vv5-ben, aki hajkurássza a nőket :)

joszif 2011.04.13. 23:00:42

@foxglove: meccset néztem, csak utolsó 3 percet láttam.

Csak nem megmutatták mit súgott az Olivérnek???

Albino Vernyul 2011.04.13. 23:01:10

Felsoroltak amiket hibazott, miket mondtak rola, nem kapta meg a kendot, ezen kattog.. Most elkezdett enekelgetni magaba..: "Legy ezen tul mindig boldog...."

csicserierika 2011.04.13. 23:01:56

@flanker: mer elfogyott a cement , érted?
Holnap veszek és folytatom a betonozást, érted ? :)

foxglove (törölt) 2011.04.13. 23:02:04

@joszif: nem, azt mutatták, amit a Bécinek súgott, eddig még nem játszották be nekik soha

flanker 2011.04.13. 23:02:44

@csicserierika:
figyeld meg, ha kijön a villából, nem lesz ilyen.
Nos, ezt majd meglátjuk. Szerintem neki ez pont a HQ-ja, ez a menedéke és biztonsága, ez a szerep. És most, hogy rádöbbent, hogy ezt meg lehet etetni az emberekkel, még jobban bele fog feledkezni.

Amikor iszik, midig szerelmesre issza magát, most valami megzavarta
Hát, attól egy másodpercig nem tartottam, hogy nem fogod tudni megmagyarázni. :-)

nowo 2011.04.13. 23:03:09

kizárt, hogy kizárt 2011.04.13. 22:25:11
"Béci egy gyáva pöcs. Amíg van választék, addig nem szivatjuk a barátunkat. Remélem ő megy most haza a huga után."

Ezt akartam én is írni,szóról-szóra!

csicserierika 2011.04.13. 23:04:17

@velorexapáca: fos harmadik vagyok ebben a kapcsolatban is :)
Vidd, félreállok :)
Jó éjt, én már ilyenkor aludni szoktam, mint a csecsemők.

joszif 2011.04.13. 23:04:30

Érvénytelen a mai kiválasztás, Éva megy párbajozni

Mondtam hogy összehozzák

groove 2011.04.13. 23:04:58

jó volt ez a poén Anikótól :)

sogeking 2011.04.13. 23:05:03

kedves Éva, mivel nem viselted a lila kendőt, ezért érvénytelen a mai kiválasztás :)

Ani evett egy humorbombont:)

velorexapáca 2011.04.13. 23:05:46

@flanker:

dehogy adtam fel.. taktikusan kivártam míg csicseri újra belefut, vmi Alekos hivatkozásba és újra a kezdővonalra küldi önmagát:-)

flanker 2011.04.13. 23:05:46

@csicserierika:
De nem szeretnék. Én inkább valami lázadó, vagy ellenzéki, vagy vagány okostojás, vagy valami hasonló baromság lennék. Meg kéne tudni, milyen kategóriák lesznek a következőben. Teljesen mások voltak az előzőkben, vagy hasonlók a mostanihoz?

Albino Vernyul 2011.04.13. 23:05:49

Na, kezd visszaporogni.. Kapnak sort, ma biztos beisznak..

joszif 2011.04.13. 23:05:51

ezt simán beszoptam bár csak a háttérben ment nem láttam az arcát, ez mentésg???

csicserierika 2011.04.13. 23:06:02

@flanker: na, akkor 1-1, kiegyezünk?
Mennék aludni

flanker 2011.04.13. 23:06:39

@csicserierika:
Holnap?
És mit gondolsz, én addig mit csinálok????
Pfff... :-)

flanker 2011.04.13. 23:07:26

@csicserierika:
1-1?
Miért, mikor voltál a 16-os közelében is?

genevieve 2011.04.13. 23:07:51

@flanker: nem voltak kategóriák:-)

joszif 2011.04.13. 23:08:10

jah mert a Pertu egy eredeti magyar szó :D

A stefi meg a legjobb sör alek szerint. :O Nem sok jó sört ihatott az életében...

groove 2011.04.13. 23:08:11

A fekete özvegy csinál egy kis kripta hangulatot a szintivel :)

flanker 2011.04.13. 23:08:14

@csicserierika:
Jóccakát, alekoszos szép álmokat.
Használd ki jól - lehet, hogy az utolsó lesz! :-)

flanker 2011.04.13. 23:11:42

@velorexapáca:
Hm, türelmes, taktikus, takarékos, okos - egyre jobban áll a szénád!
Ha valahol egybegyúródik a jellem, a kellem és a szellem,
azt muszáj lesz közelebbről szemügyre vennem! :-)

Lijiang 2011.04.13. 23:11:49

nem látjátok a fától az erdőt. béci csak másodsorban hajt arra, hogy a döntőben éva gyengítse alekot, elsődleges célja az volt, hogy jerzy őt ne gyengíthesse, mivel ha jerzy bent marad a háromban, akkor béla szavazatait viszi el. erről tud gondoskodni erzsi kihívásával. éva bent tartását nem biztosította volna, ha most anikót viszi, mivel erzsi győzhetett volna éva ellen.

csicserierika 2011.04.13. 23:12:19

@flanker: állandóan a 11-es közelében sepregetek, és kapásból rúgok.
Az utolsó álmot nem értem, de majd holnap visszanézem,ha megmagyaráznád.
Jó éjt.

flanker 2011.04.13. 23:12:20

@genevieve:
Egyikben sem? Egyáltalán?
Akkor msot mi történt?

genevieve 2011.04.13. 23:12:58

@flanker: nem tudom, nem én vagyok a szerkesztő:-)

velorexapáca 2011.04.13. 23:13:39

mindenkinek jóccakát..

groove 2011.04.13. 23:14:30

@Lijiang:
ez igencsak jó meglátás

velorexapáca 2011.04.13. 23:15:34

@flanker:

és a legnagyobb erényem, nem focizok!:-)

flanker 2011.04.13. 23:15:37

@csicserierika:
Jól van, kis lesipuskás, megmagyarázom.
Nem az utolsó éjszakádra céloztam, csak az utolsó alekoszos-álmodósra. Te arra építesz, hogy holnap innen folytatódnak a dolgok, dehát a VV Hotelben folyamatosan szövődnek a szálak, az ármánygép 24/7 műxik. Betonbiztosnak hitt pozíciók egy szempillanat alatt semmivé válhatnak, egy új vendég védettséget kaphat - itt minden megtörténhet!

flanker 2011.04.13. 23:16:31

@genevieve:
Azt én eddig már kisakkoztam, csak azt hittem, van valami plusz információd. :-)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:18:06

@Lijiang:

Jerzy Éva ellen győzhetett volna?

Honnan szeditek ezeket az elképesztő elképzeléseket?

Attól függetlenül, hogy Jerzynek nincs szavazótábora egy helyes, kedves fiú, de nyerésre sajnos semmi esélye... viszont még léphet Arnold Schwarcenegger helyébe, aki már elég öreg, és Jerzy nagyon hasonlít hozzá... csak túl szelíd, kicsit vadulnia kellene...

genevieve 2011.04.13. 23:18:52

@flanker: van persze:-)

béci nyeri a vv4-et:-)

mozifan 2011.04.13. 23:18:56

Anikó vajon mire lesz képes, hogy megbontsa az Alek-Éva párost?
Én ezt a filózást veszem ki az ábrázatából.
Mert nekem is úgy jön le, hogy ott bent többen egy Éva-Anikó párbajra hajaznak még a vége előtt.

flanker 2011.04.13. 23:20:24

@velorexapáca:
Nem biztos, hogy szeretném, ha ez lenne a LEGNAGYOBB erényed (sztem te se erre lennél a legbüszkébb), de ez most kétségtelenül taktikus beszólás volt.

Akkor mit csinálsz? Rögbi, krikett, lacrosse, golf játszik? Dáma? Szópóker?

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:24:53

@mozifan:

szinte biztos, hogy Éva-Anikó párbaj lesz a következő.. hacsak Anikó ki nem hívja Alekot... belefér, mert Anikó nagyon óckodik egy Éva-Anikó párbajtól, és ez fordítva is igaz, Anikó legszívesebben Béci által esett volna ki, de ezt az örömöt nem adta meg neki Béci..

Lijiang 2011.04.13. 23:26:19

@MÁRIA TERÉZIA: egyáltalán nem elképesztő. éva negyedszerre valószínűtlen, hogy visszamenjen. erzsire meg jó eséllyel a béci-gigi fanok szavazhattak volna. gigi nem volt esélyesebb erzsinél, mégis alig verte őt az éva.

flanker 2011.04.13. 23:26:29

@genevieve:
Ha-ha-ha...
Bár sokkal inkább ő, mint Alek vagy Éva.

groove 2011.04.13. 23:26:55

Jerzynek még ottvan a buzgár szavazó tábora is, ezt azért ne felejtsük el...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:27:01

@genevieve:

A Bécinek akkor van esélye a nyerésre, ha Alek a párbaj előtt hirtelen támadt szeszélyből kifolyólag feladja, minden egyéb esetben Alek nyeri..

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:27:36

Na, Bécike beáldozta a parasztját...

Ment a duma, hogy ez is benne van a pakliban, meg az összes verzió latolgatása. Közben tudta, hogy mit fog csinálni, csak előtte be kellett puhítani Jerzyt meg a nézőket, hogy ne tűnjön az egész első blikkre parasztáldozatnak. Jerzykével kimondatta, hogy megértem Béci, ha engem viszel. Ha Jerzy azt mondta volna, hogy legyen benned annyi gerinc, hogy arra böksz, ahová ugatsz, akkor tuti, hogy Jerzy nyerne ebben az esetben, mert nem az lenne, hogy milyen taktikus ez a Béci, hanem az, ami valójában van, hogy mekkora egy átgázolós gyökér ez a Béci.

De lehet, hogy így is leesik az embereknek, hogy mekkora nagy görény ez a teknősbékafejű suttyó.

Lijiang 2011.04.13. 23:30:25

@Doktor Kotász: jajj már, te kockáztatnál egy lakást meg havi egy millát egy olyan haverért, akit 4 hónapja ismersz??

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:31:29

Egyébként kiderült, hogy mi volt annak a szavazásnak a tétje, amiben az Olivér nyert a minap?

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:31:31

@Lijiang:

Jerzynek senki ellen nincs esélye, az rtl honlapon hónapok óta 2%-on áll a népszerúségi táblán... sajnálom, hogy rossz hírt kell közöljek, nem szeretek rossz hírek hozója lenni, ugyanezen a táblán Éva 10%-on és Béci 28%-on áll, míg Anikónak 8%-a van. Ha nem is hajszál pontos, de azért nagyjából ez a helyzet, és a párbajok is ezt tükrözték eddig.

www.rtlklub.hu/

Lijiang 2011.04.13. 23:33:13

@MÁRIA TERÉZIA: és vajon gigi hány százalékon állt párbaj előtt? évánál sokkal lejjebb, mégis majdnem megnyerte.

genevieve 2011.04.13. 23:33:15

@MÁRIA TERÉZIA: tök mindegy mi áll az rtl honlapján

az fog nyerni, aki az rtl akar

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:33:22

@Lijiang: Eddig érdekes, hogy barát volt, meg ki nem tudja, hogy mi a barátság, most meg megy az etetés, hogy itt bent csak haverok vannak.

az én rózsám vasutas 2011.04.13. 23:34:30

@Doktor Kotász: Igazságtalan vagy a sráccal. A húgát nem vihette ki, az már kiesett, maradt a másik családtag. Taktikusan választott, remélem meg is lesz az eredménye.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:35:23

@Lijiang:

3% százalék különbség volt Éva és Gigi között a párbaj előtt.. Éva 8%-on állt és Giggi 5%-on, ez nagyon nagyon kicsi különbség, és pontosan ilyen kicsivel nyert Éva.

joszif 2011.04.13. 23:35:26

@Doktor Kotász: Jezynek csak annyit kellett volna mondani néhány napja mikor felvezette Béci, hogy :

Nem gondolod hogy ez a nézőkben ellenszenvet vált ki, ha engem viszel?!
Ezzel elülteti a bogarat a fülében, a nézőknek meg kicsit kinyitja a szemét.

Lijiang 2011.04.13. 23:35:54

@Doktor Kotász: hát, én szoktam a barátaimmal társasozni, és időnként megverem őket:)

genevieve 2011.04.13. 23:37:35

huuu, ti aztán annyi okos dolgot tudtok mondani:-DD

mindenkinek ki kéne menni a villából mert akkora barátságok vannak bent, hogy senki nem nézheti az egyéni érdekeit:-)

Lijiang 2011.04.13. 23:38:47

@MÁRIA TERÉZIA: nekem nincs bajom évával, meg az utóbbi két hétben normalizálta magát, de ennek ellenére nem sok esélyt látok arra, hogy a háromban legyen. ami persze aleknek jó:) de már senkinek sem szurkolok, meguntam.

sogeking 2011.04.13. 23:39:21

én a sok pénzt nem sajnálom...

Albino Vernyul 2011.04.13. 23:39:30

@mozifan: Semmit.. Az abrazata azt jelzi, hogy O akarta a kendot.. Fel egy Eva parbajtol, es nem birja a vegjatek hangulatat.. De nem birt belole kimenekulni, ezert, meg a rola mondotaktol, illetve a bejatszasoktol depizett.. Evat elintezi Alek, kijelentette, hogy mostantol nincs segitseg, jatsza le maga a parbajt, felkesziteni se fogja... Aleknak a dontoben teher Eva szabadulni fog tole..

foxglove (törölt) 2011.04.13. 23:39:59

@genevieve: igaz barátság csak Alek és Éva között van. Meg Oli és Alek között. Mindenki más kamu és szemét taktikus és érdek és fúúúúj.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:41:46

@genevieve:

Akkor te már valahonnan tudod, hogy az RTL Bécivel akarja megnyeretni a fődíjat?

Különös volna. Alek mögött ott áll az egész magyarországi görög közösség. Plusz ott vannak mindazok, akiknek az esküvőjén Alek zenélt az elmúlt 10 évben, és az esküvői vendégek. Ez már helyből egy nagy szavazótábor azokon felül, akiket megnyert magának a játk során.

Kétség kívül mikor Oli benn volt jobban pörgött Alek, és Oli nélkül nem annyira szórakoztató, de azért így is vannak pillanatai. És még így is erősebb, érdekesebb karakter mint Béci.

Ha a tinilányok szavazatai döntenek a kérdésben, akkor lehet, hogy van esélye Bécinek, de a döntő már a negyedik szavazási köre lesz Bécinek, és azért a pénztárcák végesek, sokan el fognak addig fáradni az SMS küldésbe Béciért.

joszif 2011.04.13. 23:42:39

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Az mekkora lenne ha Éva összejátszana most a Bécivel hogy Alek legyen a kiválasztott. Megnézném hogy kihívná-e az Évát vagy vinné Anikót :D

Mekkora végjáték lenne.

joszif 2011.04.13. 23:44:02

@joszif: Bécinek ha jól van felvezetve simán el lehetne adni, hogy Alek kivinné Anikót és akkor egyszerűbb lenne a dolga a döntőben...

sogeking 2011.04.13. 23:44:58

Alek és Ani mehetnek együtt haknizni :)

hó, a kedvencem:)
lakodalom van a mi utcánkban..

(mulatósch hangulatom van, ahogy mondta volt valamikor valaki:)

flanker 2011.04.13. 23:46:51

@MÁRIA TERÉZIA:
Kicsit rossz a matek.
Az ötnek majdnem a kétszerese a 8, míg a párbaj hajszálon múlott.
És még a hajszálhoz is kellett a Retek retkes keze.
Szóval ez nem érv.

joszif 2011.04.13. 23:49:02

Azon gondolkodok ha nem nyomkodna semmit azon a szintetizátoron akkor is ugyan úgy szólna. Mehetne cd-ről is akár...

groove 2011.04.13. 23:49:35

@MÁRIA TERÉZIA:
Béci mögött ott áll az egész magyarországi nem görög közösség. Plusz ott vannak mindazok, akiknek az esküvőjén Alek nem zenélt az elmúlt 10 évben, és az esküvői vendégek akik nem voltak ott. Ez már helyből egy nagy szavazótábor azokon felül, akiket nem nyert meg Alekosz magának a játék során.

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:51:10

@MÁRIA TERÉZIA: "3% százalék különbség volt Éva és Gigi között a párbaj előtt.. Éva 8%-on állt és Giggi 5%-on, ez nagyon nagyon kicsi különbség, és pontosan ilyen kicsivel nyert Éva."

Matekbül nem vagy erős. Az egyik majdnem a másik duplája...

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:52:16

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Ez a megjegyzés, majdnem olyan erős volt, mint a nicked. :-)

flanker 2011.04.13. 23:52:28

@MÁRIA TERÉZIA:
Hát te nagyon furcsán érvelsz, nem bírom megállni szó nélkül:

Különös volna. Alek mögött ott áll az egész magyarországi görög közösség. Plusz ott vannak mindazok, akiknek az esküvőjén Alek zenélt az elmúlt 10 évben, és az esküvői vendégek. Ez már helyből egy nagy szavazótábor azokon felül, akiket megnyert magának a játk során.
Te mindenkit Alek táborába sorolsz, aki valaha is találkozott Alekkel? Miből gondolod, hogy mindenki kedveli? A villlakók többsége pl. nem igazán barátkozna vele kívül.

Ha a tinilányok szavazatai döntenek a kérdésben, akkor lehet, hogy van esélye Bécinek, de a döntő már a negyedik szavazási köre lesz Bécinek, és azért a pénztárcák végesek
A telefonszámlák havonta érkeznek, egy hónapban 300 ft-ot kiadni egy kedvencért nem olyan nagy dolog. Az Olis párbaj költségét már rég elfelejtették. Most majd egy nap feleannyiért vesz cigit, vagy nem iszik meg egy kávét. Na bumm.

foxglove (törölt) 2011.04.13. 23:52:44

@MÁRIA TERÉZIA: "Plusz ott vannak mindazok, akiknek az esküvőjén Alek zenélt az elmúlt 10 évben, és az esküvői vendégek."

a nap kommentje, de komolyan.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:55:48

@foxglove:

mégis mitől áll Alek 52%-on az RTL népszerűségi listáján már hónapok óta?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.13. 23:56:10

@MÁRIA TERÉZIA: Alekre a fél ország szavaz, a tinik ellen. Engem az utóbbi hónapokban ő volt aki megnevettetett jó párszor.
Béci nagy ellenfél lesz, nekem nagyon tetszik, mennyit változott. De Alek tábora erősebb. Persze szerintem.

flanker 2011.04.13. 23:56:16

@foxglove:
Igen, ezt már máskor is olvastam és akkor is belesültek a biztosítékaim.
Mintha Alek olyan nagy jellem és csoda lenne, akit nem lehet elfelejteni és csak áldani lehet a nevét. Mintha szabadidejében szerteszéjjel járna jót tévén, mint egy modernkori Jézus.
Ahhoz képest elég sokan nem bírják, akik jobban megismerik.

sogeking 2011.04.13. 23:56:24

másik régi kedvencem:)
-ha volna két életem

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.13. 23:57:12

@flanker:

a tinik ennél többet költenek, nem csak egyszer szavaznak, és kérdés, hogy nem fáradnak e ki a döntőig.

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:57:21

@MÁRIA TERÉZIA: " Plusz ott vannak mindazok, akiknek az esküvőjén Alek zenélt az elmúlt 10 évben, és az esküvői vendégek"

Én voltam pár esküvőn, de a faszom sem tudja kik zenéltek ott... Nem hiszem, hogy emiatt szavazgatnának az emberek. Ilyen alapon a TESCO pénztáros lenne a befutó, mert egy év alatt vagy 100 ezer embert lekasszázott.

Doktor Kotász 2011.04.13. 23:58:50

@joszif: "Ezzel elülteti a bogarat a fülében, a nézőknek meg kicsit kinyitja a szemét. "

Gyakorlatilag ez ugyanaz volt, mint amit én mondtam, csak szalonképesebb. :-)

foxglove (törölt) 2011.04.13. 23:59:33

@MÁRIA TERÉZIA: te tényleg szavaznál valakire azért, mert egy esküvőn, ahol voltál, ő zenélt?

@flanker: sok mindent hallottam már itt, de ez viszi a prímet:)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:00:22

@flanker: Alek mögött ott vannak a görögök, Bécinél meg a tinilányok? Javaslom ezt is vedd fel a legjobb benyögések közé. Nálam már most vezet.

flanker 2011.04.14. 00:01:20

@MÁRIA TERÉZIA:
Komolyan????
Hát mondjuk attól, hogy semmibe nem kerül a neten szavazni (én még ott sem tettem).

Mondjuk attól, hogy a Retek saját oldalát felhasználva manipulálja a hangulatot. Nem tudod feltételezni róluk? Tényleg, még egyszer sem derült ki semmiféle turpisság róluk - akkor vissza is szívtam gyorsan mindent.

sogeking 2011.04.14. 00:02:11

a kör közepén állok
(Ani hangulata már felpörgött:)

flanker 2011.04.14. 00:02:53

@MÁRIA TERÉZIA:
Á, én nem félek tőle - a legújabb amerikai felmérés szerint a tinik kitartása elképesztő a telefon- és távirányítógombok nyomkodásában.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:05:36

@Doktor Kotász:

de az összes szavazathoz viszonyítva nagyon kicsi.

az rtl táblán az akkori összes játékos 100%-ra adódott össze.

emlékeim szerint:
Alek 52% vagy 53%
Anikó 7% vagy 8%
Béci 25% vagy 26%
Laci 5 %
Gigi 5 %
Éva 8 %
Jerzy 2 %

Amikor viszont Éva és Gigi párbajozott, akkor a teljes száz százalék oszlott meg kettejük között, tehát ugye 49-51% az 2 százaléknyi különbség, ami nagyon közel van a 3%-os különbséghez az RTL népszerűségi tábláján... a lényeg az, hogy abszolút számban nagyon kicsi volt kettejük különbsége, és ugyanezt hozta a párbaj.

De én nem lennék ellene, ha Jerzynek valahonnan, ki tudja honnan, hirtelen szavazói támadnának, akik eddig semmilyen módon nem nyilvánultak meg. Csak épp ennek szinte semmilyen esélye nincsen.

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:06:01

@flanker: "Ha a tinilányok szavazatai döntenek a kérdésben, akkor lehet, hogy van esélye Bécinek, de a döntő már a negyedik szavazási köre lesz Bécinek, és azért a pénztárcák végesek
"

Béci a tinilányok körében sehol sincs. Akik Bécire szavaznak, azok az oszlásnak indult tehenek 45-től az intenzív osztályig. Jajj, milyen aranyos ez a két Rácz testvér, a Gigi is hogy mosogat, takarít, meg a Béci is hogy megmondta a többieknek, hogy csak a poharat emelgetik.

joszif 2011.04.14. 00:06:13

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Ha Alek mögött vannak a görögök akkor Béci mögött meg a Norvégok.
Sry de még ez a legszalonképesebb verzió ahogy mondani tudom :)

sogeking 2011.04.14. 00:06:48

itt ül a zidő a nyakamon :)

flanker 2011.04.14. 00:06:59

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Volt két eset, ahol kommentelők beszólását is felvettem a listára, mindkettőt megbántam később.
Elhatároztam, hogy többet nem teszem - de az biztos, hogy ezt nem fogom elfelejteni!

Mondjuk én ha Alek lenne a díszmagyar, azt is letagadnám, hogy az vagyok. Mitől olyan biztos, hogy minden görög olyan szívesen beállna Alek zászlaja alá?

joszif 2011.04.14. 00:10:11

@flanker: nemhogy görög vagy magyar de aki férfinek/nak érzi magát az tuti nem állna egy zászló alá. Ha enegem egyszer egy ilyen f... egy kalap alá vennének tuti balhé lenne belőle.
Az elején még mókás volt lehetett rajta röhögni(nem vele rajta) most már azt sem...

flanker 2011.04.14. 00:11:17

@Doktor Kotász:
Ezt nekem linkelted be, de ezt nem én írtam.
Én válaszoltam MT hsz-ára, abból idéztem.

Amúgy fogalmam sincs Béci státuszára a tinik körében, de sztem rengetegen vannak tánc- és rap-, hip-hopbuzik, aki rá fognak szavazni.
Én rühellem a rapet és nekem az elején pont ezért, meg az alvajáró, bedrogozott beszédéért rendkívül antipatikus volt a srác.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:12:10

@foxglove:

Ha kiderülne utólag, hogy voltam egy esküvőn, ahol Alek zenélt, akkor lehet, hogy ettől jobban odafigyelnék rá, és valamilyen kvázi kapcsolatot látnék bele, de mindenképpen jobban megnyílnék a srácra. Ez tényleg nem garancia a szavazatomra, de egy lehetőség. És esküvőkön nagyon sokan vesznek részt. Ha már zenészt hívnak, akkor számolhatsz 50-100 emberrel minimum. Havi 3-4 hakni az évi 36-50 hakni, szorozva 50-100 emberrel, szorozva 10 évvel... egy egész hadsereg.. ha csak a fele negyede azt mondja, ott voltam, láttam, hallottam, már elég, mert úgy érzi köze van Alekhez, elvégre az esküvők nagyon bensőséges, emlékezetes események.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:15:31

@joszif:

gondolj a görög vedéglőkre... a reklámra amit Alek biztosít nekik már hónapok óta.. ez csak egy példa..

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:16:29

@joszif: Norvég? Most már van jobb. Hogy kihozta az elöbb Alek Béciből az 1/8-ot, mikor tinilánynótát játszott? Tök jól hangzik.

flanker 2011.04.14. 00:17:29

@MÁRIA TERÉZIA:
Az esküvő tényleg bensőséges alkalom, de Alek nem olyan, aki megkövetelné a figyelmet.
Ha nem böszméskedik (nem rúg be, nem rendez botrányt, nem üldözi a csajokat), csak zenél, a vendégek közül SENKI nem fog emlékezni rá, mert annyira azért nem jó.
Tehát ebben az esetben 3-6 embert, a párt és aki fizeti, a szülőket, azt érinti a dolog.

Ha pedig böszméskedett és felfigyeltek rá, akkor meg pont nem fognak (rá!) szavazni.

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:17:37

@MÁRIA TERÉZIA: Te matekból még mindig gyenge vagy. Ebben az esetben az 5 és a 8% között a különbség nem 3%, mert nem nominálisan kell venni, hanem relatívan, és aígy az egyiknek 5/(5+8)x100% és 8/(5+8)x100%. Ez inkább 38 kontra 62%.

És ne próbálj senkit meggyőzni, fogadd el, hogy matekból te nulla vagy.

Albino Vernyul 2011.04.14. 00:18:19

Eva megprobalta szemmel verni Anikot.. Erzi a vesztet...

sogeking 2011.04.14. 00:19:31

Alek fütyörészik, és elpakolja a cuccokat

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:20:04

@joszif: Béci mögött nem a norvégok, hanem a svédek állnak.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:20:29

@flanker: Sajnos nem olvastam végig az utolsó listákat, nem tudom melyik volt a két nyertes pályázat, amiért szomorkodni kell. Ráadásul görögökben is gyenge vagyok. Próbálok majd mindkettőben felzárkózni.

flanker 2011.04.14. 00:20:50

@Doktor Kotász:
Én már előtted 4 perccel próbáltam, de nem megy át neki...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:21:14

@Doktor Kotász:

Nézd, ha nulla akarsz lenni matekból parancsolj, nem foglak megakadályozni.

Arra akartam rávilágítani, hogy pár százalék volt a különbség közöttük a párbaj előtt az rtl oldalon, ami abszolút számban nyilván nagyon kicsit volt, és ez nem változott lényegesen a párbajon, nagyon kis különbség volt közöttük előtte és utána is, úgyhogy felesleges idegeskedned!

A lényeg maradt.

sogeking 2011.04.14. 00:21:50

Alkesz egyszemélyes afterpartyt tart, közben nyakkendőt próbál

foxglove (törölt) 2011.04.14. 00:21:50

@MÁRIA TERÉZIA: A tévéképernyő, főműsoridőben többet ér reklámként bármennyi esküvőnél...
@joszif: nem akarlak elkeseríteni, de a "norvégok" ezerszer inkább Alekosz mögött állnak.

flanker 2011.04.14. 00:23:25

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Ó, régebben volt már és nem kell nagy dologra gondolni, csak egyikük sem élt nemesen a 15 perc hírnevével. :-)

A görögökben legtöbbünk az, de ha Alek az etalon, akkor ez így is fog maradni...

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:23:43

@flanker: Ha félrelinketm, akkor bocs. :-)

Erről jut eszembe:

Jerzy azoknál lehet menő, akik bocsikát mondanak, Béci meg azok között akik bicskát rántanak. :-)

mozifan 2011.04.14. 00:24:07

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
...és nem is ok nélkül. Ha Alek most a nyakkendőt Anikó kérésére köti. A horgot bekapta a srác.

sogeking 2011.04.14. 00:25:25

a többiek hol vannak ??

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:27:03

@flanker: Az jó, így holnap nem kell pótolnom, kezdhetek edzeni. Egyébként Alek remek görög, volt bent olyan akihez lehet hasonlítani.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:28:28

@sogeking: A Mambóban szerdán minden második pia ingyen van.

flanker 2011.04.14. 00:29:33

@MÁRIA TERÉZIA:
Én nem vagyok nagy matekos, de nem értesz valamit.
Az Éva majdnem 2x volt népszerűbb az RTL oldala szerint. Ennek a párbajon (ha valós helyzetet tükröz) egy kb. 60-40-es Éva győzelemmel kellett volna jelentkeznie.
S fordítva, amikor Gigi vezetett 55-45-re, akkor annak az RTL oldalon valhogy így kellett volna jelentkeznie:
Éva 8%
Gigi 9%

És a végső, 51-49-es állásnak pedig:
Éva 8%
Gigi 7,95%

Vagy valami ilyesmi.

groove 2011.04.14. 00:31:25

Ha a görögök annyira vidám emberek mint Alekosz akkor megeszem a kalapom..

flanker 2011.04.14. 00:31:26

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Csodálatos.
Ha most kezded, akkor egy egy kilométeres könnyű kocogást javasolnék, előtte-utána mélylégzés, lazítás.

Estére könnyebb lesz még a kommentelés is.

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:31:54

@MÁRIA TERÉZIA: Bocs, hogy azt mondtam, hogy matekból nem vagy erős, meg nulla vagy, az igazság az, hogy matekból hülyébb vagy a seggemnél.

Nem tűnt fel, hogy senki nem ért veled egyett? És ez nem olyan dolog, amiben lehet egyedül lenni, mert valamelyik szereplőről van szó, és neked más szimpatikus, hanem arról, hogy az emberek jártak iskolűba, és a négy alapművelet még megy nekik veled ellentétben.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.14. 00:32:11

Megy a termék reklám keményen. Alek jól csinálja.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:33:27

@sogeking: A tetű Alek szándékosan fagyasztja őket. Addig nem jöhetnek be a kertből, míg nincs eltakarítva a vacsora romjai.
De szerintem ezt is tudod. Most az jön, hogy miért nem azokat mutatja a kamera. A szerkesztők feldobtak egy kétszázast és Alek szlopálása nyert.

sogeking 2011.04.14. 00:33:41

@Ari11: kedvet kaptál egy kis cherry coke-ra?

Doktor Kotász 2011.04.14. 00:36:05

@flanker: "Én már előtted 4 perccel próbáltam, de nem megy át neki..."

Ennek a Teréziának annyi esze van, hogy egy ötszörös évismétlő, végül matekból kegyelemkettes diák is eret vágna tőle. :-)

sogeking 2011.04.14. 00:36:28

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: nem tudtam, viszont eltűnt az előző kommentem:)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:36:59

@flanker: Ismerek beltéri sportot, ami 3 km futásnak felel meg. Az kevésbé koptatja az edzőcipőt.

groove 2011.04.14. 00:39:30

@Ari11:
Alekoszt majd a feleségkereső show után a WS Teleshopban fogjuk látni Horst Fuchs helyett.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.14. 00:40:09

@sogeking: Jöhet, így elalvás előtt.
A játék vonat gyártójának a nevét is mondta ott magában, meg a sör nevét. Miközben még volt előtte pár ital. Nekem nagyon tetszik, ahogy ezt megcsinálja.
Lazán moralizál, ott az asztalnál.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:40:40

@flanker:

Könyörgöm, a te számításodban úgy tünteted fel, mintha mind a 100%, aki szavazott az rtl-es táblázatban kötelezően szavazna a párbajon, és csak ők szavaznának, ami nyilvánvaló értelmetlenség.

Maximum valamiféle párhuzamosságot lehet feltételezni a kétféle szavazás között. Egyfajta közönség hangulatot tükröz az rtl táblázat, amit nem tudsz egy az egyben lefordítani a tényleges párbajra, mert nem ugyanazok a szavazás résztvevői.

És még mindig nem cáfoltad meg, hogy nagyon kicsi százalék volt a különbség Éva és Gigi között előtte és utána.

Szemben azzal, hogy mondjuk 52%-a van Aleknek és 2%-a Jerzynek az rtl-es táblázaton, ez mondjuk lefordítódna egy 80%-20% körüli állásra, csak ezt sohasem fogjuk megtudni már, mert ez effektive nem történik meg.

viszont tanulságos lehet ilyen szempontból a Gombi-Alek párbaj, csak már nem emlékszem a pontos számokra, Gombi egy kicsit jobban állt Jerzynél... és ott 70% 30% jött ki..

de ismétlem, csak párhuzamosságot lehet feltételezni, mert nem ugyanazok vesznek részt és nem ugyanannyian a kétféle szavazáson.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 00:42:20

@Doktor Kotász:

Hát a segged nagyon hülye lehet, de szerintem Te még annál is hülyébben viselkedsz itt, de azért jó éjszakát, és szerintem mostantól ignoráljuk egymást keményen. rendben.

off.

sogeking 2011.04.14. 00:43:07

@Ari11: a vasúti kocsit kitől kapta? lemaradtam arról a részről.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:46:24

@MÁRIA TERÉZIA: Nekem ezekről a netes szavazásokról mindig a szülö-gyermek játék jut fejembe. Éva kevesebb százalékon végzett, mint az épp kórházban haldokló Laca. Akkoriban jót röhögtünk rajta, nem tudtam, hogy egyszer még következtetni kell belöle akármire.

ne most 2011.04.14. 00:46:30

Párbajon szavaznak azok is, akik ezzel gyengíthetik kedvencük ellenfelét. Gigit is felhozták a Béci fanok.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:51:25

@ne most: Így van. Gigi tinifiús szavazói mellé felsorakoztak Béla tinilányai. Majdnem sikerült nekik, csak még egy tinit kellett volna magukkal vinniük.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 00:54:26

@sogeking: Aleknak van egy pikós barátja Érden, tőle vesz csodamodelleket ha van pénze rá. Ha lemaradtam valamiről és Alek épp egy vonattal játszik odabent, akkor sztornó az első mondat.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.14. 00:54:49

@sogeking: Bécitől mig nézegette,mosolyogva megemlítette, hogy Rác úr.

Doktor Kotász 2011.04.14. 01:00:45

@groove: "Alekoszt majd a feleségkereső show után a WS Teleshopban fogjuk látni Horst Fuchs helyett."

Horst Fuchsot senki nem helyettesítheti. :-)

flanker 2011.04.14. 01:06:43

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Igen, csak a beltéri dolognál nincs friss levegő, nincs napsütés. Meg nincsen ionizáció, ha épp esne. Szóval a kültér mindig élvezzen prioritást! Még akár a cipőtalp kárára is.
De te tudod.

flanker 2011.04.14. 01:08:20

@MÁRIA TERÉZIA:
>Könyörgöm, a te számításodban úgy tünteted fel,
Nem úgy tüntettem fel, de ha nem érted, hát nem érted.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.14. 01:11:32

@sogeking: Szívesen megyek alukálni, jó éjszakát mindenkinek. : )

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 01:13:18

@flanker: Nem csak én tudom, Jerzy is. Kint rohangálhatott volna a futógépen, mégis a faltörő kost választotta titokban. Annak nagyobb a sportértéke.

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 01:16:08

@sogeking: igen, pont azzal játszott

Pech. Feltételezem 32 éves a vonat. Valahol olvastam, hogy mindenki azzal játszik, amivel egykorú.

Albino Vernyul 2011.04.14. 01:18:14

@mozifan: Alek iranyit, nem Aniko.. Aleknek mar nem kell Eva a dontoben, csak visszahuzza.. Aniko mint semleges karakter, nem osztja meg a szavazotaborat, ezert kell Aleknek.. Bela meg arra sakkozik, hogy Eva marad bent majd, egy Eva-Aniko parbajbol, ami nem jo Aleknek.. De mind a kettonek jobb Aniko a dontoben, mint egy kimondottan sajat oldali jatekos...

Albino Vernyul 2011.04.14. 01:37:04

Utolso 4 perc.. Aniko arca arulkodo, mit akart volna...:

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/6/IqjYFcYemYM

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 01:53:43

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

erről már sokszor volt szó, de a döntő nem egy körös, hanem két körös, tehát kiesik a harmadik helyen álló játékos, és a szavazás folytatódik tovább..

és mivel jelen pillanatban vagy 40% a különbség Éva és Alek között, még ha Éva 10%-át levonjuk is Alek 52% ából, akkor is marad 42%-a Aleknek, ami még mindig sokkal több mint Béci 28%-a...

szóval Éva nem fogja gyengíteni Aleket a döntőben. Aki Alekre akar majd szavazni, helyből rá fog és nem Évára, és elképzelhető, hogy az Éva fanok egy része, Éva kiesése után tovább szavaznak Alekre.. ezért Aleknek nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen undok Évával, ne idegenítse el magától az Éva fanokat, és ne Béci taktikája szerint gondolkozzon a helyzetéről,

a nézők igenis értékelik a barátságokat, szövetségeket és az együttműködéseket, szeretnek ezekben gondolkozni, tehát ha pl. Éva segíti Aleket, ezt értékelni fogják az Éva fanok. Szemben azzal az állítással, hogy Éva lehúzta Aleket, nagyon is ott volt mellette akkor amikor Alek teljesen magára maradt volna Éva nélkül és ettől befordult volna magába, és úgymond "értékelhetetlenné" vált volna a szereplése.

Én pl. nem fogok szavazni Alekre, ha nagyon undok lesz Évához, nem tetszett a ma esti viselkedése, hogy nem készíti fel az Anikó Éva párbajra... az ilyen barátságtalan mondatok nem veszik jól ki magukat a nézőknél szerintem.

Albino Vernyul 2011.04.14. 02:22:39

@MÁRIA TERÉZIA: Ok bent az altalam vazoltak szerint szamoljak a dolgokat.. Nem tudom miert, de igy vezetik le.. Az Alek hivek mar lehuzonak tartjak Evat, nem csak a dontoben, hanem egyebkent is, es sokaknak a masodlagos helyen inkabb Aniko all... Eddig Alek miatt szavaztak ra, ha Alek elereszti Eva kezet, akkor at fognak szavazni.. Ettol kezdve csak azzal tudunk kalkulalni, ahogy ok szamoljak a taktikaikat..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 02:40:53

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Ha kiesik Éva az Anikó-Éva párbajon, akkor az kész spórolás az Éva fanoknak, legalább a döntőben nem kell megbirkózniuk a kényszerrel, hogy szavazzanak...

Én garantáltan nem szavazok se Alekre, se Bécire, se Anikóra.. Aki meg azt mondja, hogy Éva lehúzza Aleket, az nem érti a lényeget.. Alek rosszul teszi, ha a villa fekete özvegyét karolja fel, Éva helyett, ez nem szült jó vért a múltban se, de mindegy, én rájuk képtelen lennék szavazni...

Albino Vernyul 2011.04.14. 04:37:13

04.00 koul jott vissza a stream.. Mar lefekudtek, reszben alszanak... Bummm, elkezd uvolteni valami zene, felijedes, zene lekapcs.. Alek megjegyezte, biztos mellenyultak...

Albino Vernyul 2011.04.14. 04:44:00

@MÁRIA TERÉZIA: Lehet, hogy ugy kalkulalnak, hogy az elso kor utan, mikor kiesik a 3., nem nullazak a szamlalot.. Arrol az allasrol megy tovabb a szavazas.. Akkor meg szamit, melyik oldalon hany fele oszlik az elso kor..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 07:40:35

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
azért Alekosz pörköltiádája sem volt semmi. :D
Megfejelve a lakadalmas siratóval. - ezt a részt épp most hallgatom a fülesben.... Édesistenem.

Mikibachy 2011.04.14. 08:10:23

Alig várom a mai öfit/visszapillantót, szegény Hajnink :)))
Talán a malackarajra is mehetne belőle poszt! :D
és hogy hol lehet a hatodik ember?! :)))
ez volt minden idők legjobb öfije, rengeteget nevettem :))

Lizalány 2011.04.14. 08:22:42

Ja,én is sokat nevettem,Alek hatodik emberes poénja nagyon ott volt :D Bár ha az én vacsimon csinálná ezt,úgy kihajítanám,mint macskát xarni :)

flanker 2011.04.14. 08:43:36

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
>Alek megjegyezte, biztos mellenyultak..
Nos, ezt a javára kell írni - minthogy ő maga oly nagy gyakorisággal nyúl mellé az életben (sajnos ez az alkoholos butéliákra SSKK nem vonatkozik), ez legalább megértővé tette mások ballépéseivel kapcsolatban...

flanker 2011.04.14. 08:45:21

@Sok hasznos info egy helyen!:
Megvárjuk, míg több zseni nem szól már be (folyamatosan egy hétig).

flanker 2011.04.14. 08:48:14

@pushpang:
Sztem az ilyesmit szokta Gee nemes egyszerűséggel ilyetén idézni:
blablablablabla bla,
blablablablabla bla,
blablablablabla bla,
blablablablablablablabla blablabla,
blablablablabla bla,
blablablablabla bla,
blablablablabla bla, blablablablablablablabla blablabla...

flanker 2011.04.14. 08:53:04

@pushpang:
Amúgy ha az alulintonációt és a rettentő, hamis hangokat nem számoljuk, az ő verziója tetszett is - nem szeretem egyébként a cigényzenét, gyerekkoromban a Jó ebédhez szól a nótával szoktak otthonról elzavarni.

Saját érdekében remélem, lagzikon nem így teljesít. Ha az enyémen nyirvákolna így, visszakérném a pénzt, lefoglalnám a zeneszerszámát. Úgyhogy eddig se volt sok becse nálam Mária Terézia szavazás-elméletének, eztán mégannyi sem...

flanker 2011.04.14. 08:54:58

@Lizalány:
Látod, ez a kettős mérce! :-)

Hát még ha tudnád, mit művel a klotyóban rázás címszó alatt! ;-)

tessloff 2011.04.14. 08:58:12

Úgy hozzák ki a végén, hogy Béci nyeri meg, Alekosznak befogják a száját a társkereső műsorral, amiért Győzike gázsijának a többszörösét kapja. Itt már minden le van játszva, csak nyomják a rengeteg sms-t a kedves nézők.
Béci mostani döntését, hogy Jerzyt viszi ki-és kinn is hagyja-majd lejátszák egymást közt egy vasárnapi ebédnél Ráczéknál.
Totál ellaposodott ez a műsor, csak megszokásból és azért, hogy elteljen egy óra a Fókuszig nézi az ember.

Lizalány 2011.04.14. 09:04:33

@flanker: Ne mááááár :D Éppen reggelizek :D

csicserierika 2011.04.14. 09:18:15

@pushpang: régen, a múlt században, mikor éppen szerelmi válságban leledztem,a strandon ez a dal ment a hangszóróból, azóta is a kedvencem. :)

csicserierika 2011.04.14. 09:20:32

@flanker: mondta, hogy be van szűkülve a torka :) Vagy a pálinka kapta össze, vagy csak elő kellett volna skáláznia? Ki tudja ? :)

flanker 2011.04.14. 09:24:58

@Lizalány:
Tudhattam én a napi menetrended ily részletességgel?
Te viszont mostantól tudjad, hogy aki a HV-t olvassa, az eleve vállal bizonyos kockázatot....
Étvágyat!

flanker 2011.04.14. 09:27:18

@csicserierika:
Tudom én, nem kerüli el egy ilyen fontos információ a figyelmemet, másrészt viszont megértheted, ha egy ekkora ziccert nem tudok kihagyni az ellenfélbe való belerúgásba.
Különben kettős mércével lennék vádolva, azt meg egy napon belül 2x nem viselném el ép ésszel...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:09:16

@tessloff:

Egy nincstelen Alekoszra akarnának egy showt felépíteni? Általában az ilyen mennyasszony kereső showban a vőlegényjelöltet egy gazdag független úriembernek állítják be, és nem pedig olyat indítanak, aki állástalan éjszakai őr, és havi pár alkalommal haknizik esküvőkön.

Szóval nem tudom mire alapozzátok azt, hogy Béci fogja tuti nyerni. Nagyon is van értelme, hogy Aleknek nyerjen, hogy egy szép jövedelemmel, lakással és kocsival rendelkező úriember kezéért versengjenek a lányok. Úgy sokkal vonzóbb. Szóval valakiért versengjenek, aki tényleg kész a családalapításra és van hozzá anyagi háttérországa is.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:16:25

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Ott benn nem látják teljesen világosan a dolgokat, hisz Béciék pl. tuti Gigit várták vissza, persze lehet, hogy csak mondták, nem hittek benne, és Béci valójában örült, hogy a húga kiesett, hisz jobb, hogy előbb esik ki mint később, úgyis megbeszélték, hogy feleznek..

Mindenesetre az Éva, Anikó párbajra kíváncsi vagyok, hisz Anikó szavazóbázisa még nem költött egy fityinget se, tehát lehet, hogy készek áldozni, másrészt, ha mindenki biztosnak látja, hogy a verseny úgyis a fiúk között dől el, akkor minek költsön akárki Anikóra? Évára viszont elvileg költhetnek azok, akik eddig is kitartottak mellette és úgymond már belefektettek...

flanker 2011.04.14. 10:25:59

@MÁRIA TERÉZIA:
Nem úgy van az!
Ha csakugyan olyan nagy valaki, ha tényleg akkora jellem a srác, akkor tessék nem a pénzre és a javakra utazni-építeni, hanem úgy, ahogy van!
Győzzön a személyes vonzerő - az ám a zigazi szexepil, apukám!

>Szóval valakiért versengjenek, aki tényleg kész a családalapításra
No, akkor versengjenek másért, mert így főleg nem Alekről beszélünk, nem gondolod? Úgy van ő kész családalapításra, felelőségvállalásra, mint Anikó volt az Évás ármánykodásra!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 10:26:30

@inmemancsi: ne nevess, Alekosz inget és nyakkendőt hord, szivarozik és lazán sergeti a kezében a Lánchíd brandyt - tehát úriember. :D

frea 2011.04.14. 10:27:27

@MÁRIA TERÉZIA:Lehetne akár kastélya is, sok mindene lehet, de úriember sosem lesz.

_most_ 2011.04.14. 10:27:54

Na tegnap kiderült Béci mennyire gyáva, bezzeg Éva kimerte hívni Gigit.

flanker 2011.04.14. 10:29:57

@pushpang:
Az inghordáshoz önmagában "ember" kell, tehát az eleve ebbe a kategóriába predesztinálja Aleket, a többi már csak túlspilázás.
(Amúgy nagyon tetszett a Béci-fikázós, jól begyakorolt melodrámája, de rögtön eszembe jutott, hogy nagyon hazabeszél az inggel. Haragudni akkor sem tudtam rá, mert nekem is van egy jó 100 darabos gyűjteményem...)

frea 2011.04.14. 10:30:09

@flanker: Helyes, meg lehet mutatni, mennyit ér ez a félisten.

frea 2011.04.14. 10:32:53

@flanker: Hány napig rakta össze a szöveget, mire kirukkolt vele?Engem speciál zavart a hülyeség, mert éppen nem volt semmi aktualitása a dolognak.

flanker 2011.04.14. 10:33:47

@lami83:
Jajnemár, te is bevetted a tökös csaj dumát????????
Azt hittem, hogy egy óvodás is átlát rajta.
Teljesen egyértelmű, hogy beijedt Jezytől és azért vitte Gigit, mert gyengébbnek gondolta.
Bécitől egyértelműen Alek kihívása lett volna a tökös lépés, de ő BEZZEG legalább bevallottan óvatosan duhajkodik és a döntőben szeretné a döntést.
A többi már egyértelműen csak a te félrecsúszott "idioszinkráziád".

inmemancsi 2011.04.14. 10:35:31

@flanker: hát a személyes vonzereje már bizonyított, úgy tűnik:))) és ne legyünk diszkriminatívak, a taszítóerő se semmi néha:))

flanker 2011.04.14. 10:36:46

@frea:
Egyébként kétlem, hogy bárki, aki a show alatt komolyabban megismeri majd őt, hozzá is akarna menni. Bevágni persze nem fognak olyanokat, de az biztos, hogy ez a 15 perc hírneven kívül nem fog másról szólni.
A csatornának sem, a lányoknak sem.
Hogy Alek mit gondol róla (meg 1-2 elvetemült, elvakult fan), az már más kérdés.

_most_ 2011.04.14. 10:36:47

@frea: Még a jellemtelen Olivérben is volt annyi, hogy a Bécit hívja ki.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:38:47

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

"Lehet, hogy ugy kalkulalnak, hogy az elso kor utan, mikor kiesik a 3., nem nullazak a szamlalot.."

igen, de mindenki többször is szavazhat, tehát ha kiesik mondjuk Éva és folytatódik a szavazás, akkor az Évára szavazók egy része még mindig szavazhat Alekre, de mondjuk nem fog, ha Anikó marad benn harmadiknak, egyelőre nem hiszem, hogy így lenne, mert akármilyen tehetséges Anikó sok mindenben, mégiscsak ő a fekete özvegy, erről felejtkezik most Alek, ami nagy hiba,

Éva bumfordi, ügyetlen, alkoholista, bagós, de már sokat "fektettek" bele a fanjai, tehát feltehetőleg őt akarnák benn tartani a végjátékra..

Meglátjuk, de akár hogy is Alek nagyon rosszul teszi, ha Béci taktikáját követi, és elengedi Éva kezét, ahogy mondta, és mondjuk undok lesz vele, ez visszafele sülhet el, csökkentheti vele a népszerűségét a négyek szavazótáborában..

flanker 2011.04.14. 10:38:53

@frea:
Persze, először nem veszi észre az ember, mert viszi az újdonság és a benne rejlő perverz szemétség varázsa, de már 2. meghallgatásra is észre lehet venni, hogy nem hagyja magát eltéríteni semmivel, mert ragaszkodik a feltérképezett csapáshoz.
Viszont szépen fel lett építve, azt meg kell hagyni.

foxglove (törölt) 2011.04.14. 10:39:47

@MÁRIA TERÉZIA: Egyrészt Alekosz nem feleséget ill. menyasszonyt keres. (Hanem kvázi szeretőt, szexpartnert, még a barátnő szó is erős túlzás lenne.) Másrészt az a műsor már egy igazi trashreality lesz. A családalapítás és az anyagi háttér olyanokban nagyon nem játszik.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:39:54

@flanker:

Jerzytől nem lehet beijedni, épp ellenkezőleg, a szavazók nélküli fiút mindenki a végére akarta tartogatni magának, Anikó is és Éva is...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:43:30

@foxglove:

persze, persze, de mégis meg szokták játszani, hogy a játék igazi házasságra megy ki, úgy nagyobb az izgalom és a tét..

egyelőre nem látom mivel tudná megnyerni Béci a versenyt, valahogy a szépfiúság önmagában nem elég, és abban igaza van Aleknak, hogy hiányzik belőle valami extra plusz, ami a nyeréshez kell.

Ettől függetlenül én garantáltan nem szavazok a fináléban, tehát nekem végső soron mindegy.., túl sokat undokoskodott Alek, hogy számomra megszavazható legyen, és igazából, ő csak csoportban működött jól, akkor volt varázsa..

flanker 2011.04.14. 10:43:49

@lami83:
A jellemtelen Olivér ki akart esni, ezért vitte ki az erősebbet, tehát nem bátorságról van szó.
Vagy pedig csak hazudott erről az egészről, ami megintcsak "jellemességét" bizonyítja.
Akármelyik is az igazi, semmissé tesz mindent, amit mondasz. Te még trollnak sem vagy jó.

_most_ 2011.04.14. 10:43:51

@flanker: Aha, szóval Béci bevallottan gyáva, így már teljesen más. Béci tipikusan olyan, akinek kint is csak akkor nagy a szája, ha ott vannak a haverjai.

csicserierika 2011.04.14. 10:43:53

@flanker: csak a megszokás kedvéért, ezt ne tedd, inkább revideáld Alekhoz való viszonyodat. Nyugi, nem fogok odanézni.
Azért lássuk be,amit tegnap prezentált:
kíváló ételsor, hangulatos zenei aláfestés, vendégek max. kielégítése minden szempontból a legfölsőbb szinteken, ráadásul megkapták a napi szellemi betevőt is a barokkosan cizellált pörköltódával.
Miről beszélünk ? Így kell ezt csinálni :)

csicserierika 2011.04.14. 10:45:57

@flanker: nálam az igazi sexepil, ha egy férfi tud énekelni és játszani vmi. hangszeren, na akkor zsebre vagyok téve :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 10:46:44

@flanker: nekem Alekosz inkább röhejes, mint hiteles a kockás ingjeiben, és a rosszul hozzáválasztott nyakkendőiben. És még beszél is hozzá.

flanker 2011.04.14. 10:47:49

@lami83:
>Aha, szóval Béci bevallottan gyáva, így már teljesen más.
A taktikus és óvatos, az más, mint a gyáva. Az az Éva. Meg a sunyi, meg a hazug, meg az ármánykodó, meg a szolgalelkű és az Antinő is.

>Béci tipikusan olyan, akinek kint is csak akkor nagy a szája, ha ott vannak a haverjai.
Jaj, a te emberismeretedre inkább nem támaszkodnék. SSKK.
Alek természetesen nem volt gyáva, amikor Bécivel megnemtámadási szerződést kötött, ugye? Persze, hogy nem - ő remek taktikus, gondolkodó elemző!
Értem már.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 10:48:06

@foxglove:

4 beköltözőt tudok elképzelni, ha vállalják:

Oli, Szandi, Gombi, Gigi

mert a hangulatot csak ők tudják feldobni.. pontosabban így mind a két oldalra jut ember. Elvileg Szandi és Gombi középen áll. De gondolom ők ezért már fizut kapnak, hisz kimaradnak a haknijaikból..

inmemancsi 2011.04.14. 10:50:26

@csicserierika: azért nem árt ha van hangja is:))

_most_ 2011.04.14. 10:51:20

@flanker: Mikor eldöntötte, hogy Bécit viszi ki, még nem akart kiesni. Béci meg gondolkodás nélkül beáldozza Jetzyt és még meg is magyarázza, legalább lett volna benne annyi, hogy azt mondja Jerzy-nek: Figyi nyerni jöttem, szerintem te vagy a leggyengébb, ezért téged viszlek ki.

flanker 2011.04.14. 10:51:59

@MÁRIA TERÉZIA:
>Jerzytől nem lehet beijedni
Ezt majd akkor egyeztesd lécci Évával, mert ő mégis megtette.
Javaslom a katonahét alatti Alekes Jerzsy-himnusz alatti Éva-reakciók, testbeszéd ismételt megtekintését. Neked úgy 5-6 alkalommal is. Előbb-utóbb észreveszed rajta az eluralkodó pánikot. És akkor lepereghet neked is a Gigis kihívásról az Éva-púder.

flanker 2011.04.14. 10:54:34

@pushpang:
>És még beszél is hozzá.
:-)
Figyelj, olyan modelt kell venni, amit ki lehet kapcsolni és be lehet tenni a szekrénybe, vagy az ágy alá.
És csak kimondottan nagyzolós, lakájt követelő alkalmakra elővenni.
Vagy ha túl entellektüel a társaság, be van rúgva és böszmeségeken akar szórakozni. :-)

csicserierika 2011.04.14. 10:54:47

@inmemancsi: kifejezetten kellemes az orgánuma. Pár énekóra sokat csiszolna rajta. Az énekesek mindennap gyakorolnak, mert kijönnek a formából (tudom miről beszélek, énekkaros voltam :) )

_most_ 2011.04.14. 10:56:18

@flanker: Alek is gyáva, ezt nem vitatom, de Béci is. A megnemtámadási szerződést ketten kötötték, tehát ha emiatt Alekosz gyáva, akkor Béci is.

flanker 2011.04.14. 10:56:48

@lami83:
Megmondta.
Egyébként érdekes, hogy a Béciben észreveszel ilyen nüanszokat is, az Évában meg a böhömnagy reakciót sem.
Persze tudom én...

flanker 2011.04.14. 10:57:38

@lami83:
Na, akkor valahová csak haladunk.
Most már csupán Évával kell ugyanezt meglátnod és elismerned.

inmemancsi 2011.04.14. 10:57:53

@csicserierika: nekem meg van hallásom, de hálistennek neked tetszik, az a lényeg:))

csicserierika 2011.04.14. 11:00:55

@inmemancsi: cuki vagy :) Nekem még ott figyelt több év szolfézs és zongora, megyei versenyekkel. Miről beszélünk?
Ellenszélben is felismerem a tehetséget :)

flanker 2011.04.14. 11:01:50

@csicserierika:
Kétségtelenül megvan a maga romantikája.

Viszont inmemancsi kiegészítése (nem árt, ha van hangja is) elengedhetetlen.

Én is voltam énekkaros, meg szoktam énekelni, s annyi tán nekem is van, mint Aleknek, de én kifejezetten nem tartom magam jó énekesnek. Van pár ember, akinek a hangjáért odaadnám a fél karom, no, az Alekéért egy lyukas villadellát nem költenék...

inmemancsi 2011.04.14. 11:02:32

@csicserierika: te is aranyos vagy, de azért a tehetség szót ne vegyük ide:), mert ledegradáljuk:))

flanker 2011.04.14. 11:04:02

@inmemancsi:
Hagggggyadmár, a csicserinek mi nem tetszik Alekben - majd pont a hangja nem fog?
Ennél jóval különb merényleteket is elnéző mosollyal bocsátott meg neki, nem tudsz tenni semmit sem.

flanker 2011.04.14. 11:04:54

@inmemancsi:
Na jó, ezt jáccátok le, majd visszaolvasom, én most
AFK

inmemancsi 2011.04.14. 11:06:00

@csicserierika: ja és tényleg ne haragudj, hogy beleszóltam, csak nekem tényleg volt egy palim akinek volt hangja és az tényleg brutálisan szexuális tud lenni egyéb tényezők megléte mellett (neki mind megvolt:)) -ajaj...

flanker 2011.04.14. 11:08:10

@inmemancsi:
-2* tényleg.
Vagy nem? -)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.14. 11:10:18

flanker 2011.04.14. 10:54:34
tökéletes meglátás :D

Albino Vernyul 2011.04.14. 11:20:59

@MÁRIA TERÉZIA: Igazabol olyan, hogy 4-ek szavazotabora nincs.. Alepvetoen Aleknek van szavazotabora, az ove szinte teljesen megegyezik Olieval, es egy kicsi van Evanak, es Szandinak megkisebb.. Az utobbi kettonek akkor van "ereje", ha Alek tabora felejuk szavaz..

frea 2011.04.14. 11:24:27

@lami83: Bocs, ő kint akart maradni. Már bent tudta, nyerni nem fog, de a sültbolondot nem akarta kiengedni a kezéből. Jó pénzt fog kaszálni a "barátján", ez az igazi buli.

frea 2011.04.14. 11:26:00

@flanker: Szerintem részt sem kell venni a műsorban, el lehet képzelni. kik fognak jelentkezni.

frea 2011.04.14. 11:27:43

@lami83: A fináléban kikerülni sem tudja az Alkeszt, ergo miről beszélsz?

frea 2011.04.14. 11:31:02

@lami83: Aha.Az Alkesz taktikus, a Boglya is, de Béci gyáva. Te meg olyan elfogulatlan vagy!

foxglove (törölt) 2011.04.14. 11:31:14

Ha Szandál visszamegy, és teljesen váratlanul ráébred a villában, hogy mégiscsak jó lesz neki az a 10 centis, akkor nagyon fogok hányni.

csicserierika 2011.04.14. 11:31:25

@inmemancsi: akkor nagyjából egyetértünk, már ami a sexepilre vonatkozik.
A többit majd még lejátszuk :)

frea 2011.04.14. 11:33:39

@lami83: Aha.Az Alkesz taktikus, a Boglya is, de Béci gyáva. Te meg olyan elfogulatlan vagy!

Bandecuccoli 2011.04.14. 11:34:04

Most olvasom, hogy vasárnap MINDEN KIESETT LAKÓ visszaköltözik egy időre.

Na, legalább egy kicsit nézhetőbb lesz a VV, és még részrehajlás sem lesz benne.

csicserierika 2011.04.14. 11:39:57

@Albino "karazsnyikov" vernyul: mostanában egyre többször értek veled egyet. Ezt a négyes szavazó tábort jól látod.

_most_ 2011.04.14. 11:41:44

@frea: Szerintem teljesen elfogulatlan vagyok Alekosszal és Bécivel kapcsolatban.

csicserierika 2011.04.14. 11:43:39

@flanker: azt én sem állítottam, hogy nagy színpados kategória, de van tehetsége, azt biztos.
Itt most az én objektivitásom áll szemben a te szubjektív véleményeddel.
Lépjünk túl a dolgon, a folyó folyik tovább :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 11:44:03

@flanker:

Éva és Anikó folyamatosan arra utaztak, hogy Jerzyvel mehessenek ki szavazni a végén, mert őt tartották a leggyengébbnek, mintegy maguknak tartogatták, Béci is és Alek is őt tartja a leggyengébbnek, nekik ő nem versenytárs.

Béci hiába mondja, hogy taktikából viszi ki, azért viszi ki jerzyt, mert ő is őt tartja a leggyengébbnek.

Szép mese lehetne, ha a semmiből támadna egy szavazótábora Jerzynek, aki tényleg egy helyes kedves Schwarccenegger kettő, és örülnék ha nyerhetne, de erre semmi esély jelenleg..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 11:45:49

@Bandecuccoli:

minden kiesett lakó? az egy kicsit sok lenne, hisz egy csomóan közülük tökéletesen érdektelenek... feleslegesen zsúfolódnának össze, na meg fura volna, ha Laci kimegy szívrohamra hivatkozva majd visszamegy mulatni...

éppen elég, ha négyen bemennek, a legszórakoztatóbb fejek közül..

Bandecuccoli 2011.04.14. 11:53:41

@MÁRIA TERÉZIA: Nem tudni pontosan, annyit olvastam, hogy nem csak az Olivér, hanem a Gigi és még jó páran bemennek.

Lone Starr (törölt) 2011.04.14. 11:55:42

@lac64: lehet, hogy ment volna, most már én is ezt gondolom. Catfight lesz.

Lone Starr (törölt) 2011.04.14. 11:58:52

@velorexapáca: Most már nem, bár egyre feltűnőbb.

velorexapáca 2011.04.14. 11:59:17

szépnapot:-)

mit "hallok" visszaköltözés lesz? nemáá..

ennyire uncsi lett a szuperhős alekinnyó, h kell neki némi külső alátámasztás?

degáz..

Bandecuccoli 2011.04.14. 12:01:41

@velorexapáca: Na ja, nem jött be az RTL számítása, mégsem viszi el a műsort a hátán. Jéééé! :))

Lone Starr (törölt) 2011.04.14. 12:02:27

@genevieve: nemís. ez a műsor miértünk van, hogy egy kulcslyukon nézzük az egyszerű képet!! Az már csak mellékmondat, hogy itt a léd a tét!

velorexapáca 2011.04.14. 12:03:24

@Bandecuccoli:

lehet a sajátjára tartogatja kommunikációs képességeit. ;)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.14. 12:08:33

@foxglove: @Bandecuccoli: Jót tesz a műsornak ez a változatosság, de én korábbi villalányokat is beköltöztetnék vendégként, pl.: Györgyusz, Anett, Ágica, Sziszi, Pandora. A korábbi fiúk közül pedig Elvist.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.14. 12:17:13

@flanker:

sokadszorra írom elnézést, hogy Évát nyilvánvalóan a riportszobában beszélték rá az Éva-Gigi párbajra, amitől félt mint a tűztől, de azon a héten volt egy közönség szavazás, hogy milyen párbajt szeretnének a nézők és állítólag a nézők egy Éva-Gigi párbajra voltak kiváncsiak, ezt beadagolták Évának, aki úgy látszik szerette volna kiszolgálni a közönségigényt... és bevállalt egy nagyon rizikós játszmát, ahelyett, hogy kivitte volna azt, akitől nem félt, a Jerzyt, és meghagyta volna Anikónak a Gigit..

Béci magától már nem akart volna párbajozni fináléig, tehát felesleges volt neki kendőt adni, mert legszívesebben maradt volna a seggén a fináléig, Éva félelme nagyobb volt a kelleténél...

_most_ 2011.04.14. 12:17:27

@Peter_Cs: Költözzön be Oki meg Pongó.

frea 2011.04.14. 12:35:16

@lami83: Meg Győzike, Kiszel Tünde, és az a vastagszájú Mária.

frea 2011.04.14. 12:37:54

@Peter_Cs: Okos Anettet meglátom, és semmivel jobb, mintha Tüncit látnám. Imádod a defektes csajokat?

frea 2011.04.14. 12:40:08

@velorexapáca: Ivászat terén még alakíthat nagyot, mást már mindent láttunk...Kipukkadt a félisten.

velorexapáca 2011.04.14. 12:42:21

@frea:
:-) és még azt sem mondhatjuk, hogy olyan nagyot szólt volna..:-)

csicserierika 2011.04.14. 12:47:43

@velorexapáca: @Bandecuccoli: katalizátorról nem hallottatok ?
Csak a maximumot szeretnék kihozni belőle, mert eddig csak alapjáraton járt :) Eztán jön a csúcspont :)

_most_ 2011.04.14. 12:55:13

@frea: Na az hátborzongatóan érdekes lenne, ahogy Alekosz ráhajtana Kiszel Tündére.

frea 2011.04.14. 12:56:02

@velorexapáca: Szép lassan, észrevétlenül leeresztett.

frea 2011.04.14. 12:57:52

@lami83: Miért pont rá ne?18-60-ig bárki!

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 13:04:40

@flanker: Már nem adjuk a fél karunkat Alek hangjáért? Remélem a lássuk Gigiben a gyermekeink anyját még érvényben van, mert nyomulok rendesen, csak baromi gyors a lány és 8-10 unokatesó mindig vele van.
Hogy bátor vagy gyáva Béci, amiért a mindenki által rettegett Jerzyt választotta nehéz eldönteni, szerintem a döntő szempont a Bizánci tűz lehet. Ott látta az örmény csajtól, hogy a túszokat a családból kell válogatni. Jerzy se hitte, hogy Béla Disneyland-be viszi.
Erről jut fejembe. Kit vitt Béla a Vidámparkba? Lemaradtam a jelenetről. Pedig tuti van egy ki áll hozzá legközelebb lista a zsebében és meg is tudja magyarázni a döntését. Mindegy, megint kockáztatok. Béla bátran választott most is és taktikusan.

Bandecuccoli 2011.04.14. 13:07:48

@csicserierika: De, hallottunk, de szerintem már egy atomerőmű sem tudná Alkeszt felturbózni. Legalábbis az én szememben 100 valahány napja egy nagy nulla, és most már valószínűleg az is marad.
@Peter_Cs: Te tényleg bírod a deviáns, defektes csajokat. Anettől idegesítőbb lény talán nincs is a Földön! Nyafog, picsog, randa, buta, nem is tudnék most rá semmi pozítívat mondani.

frea 2011.04.14. 13:07:56

@velorexapáca: El lehet játszani egy darabig ezt a buta, műveletlen különc szerepet, lehet hülyeségeket beszélni, szótagolni, nyomatékosítani, másképp reagálni, mint várják, töri tudás helyett tanárnő blúzát dícsérni, minden csajnál bepróbálkozni, de ennyi volt benne, nem több.Dögunalom, és szerintem már ő is unja.

Bandecuccoli 2011.04.14. 13:08:45

@Ayesha/A 6. ember: Szia, jó lett a nicked. :DDDD Hogy sikerült a beszavazó-show?

frea 2011.04.14. 13:09:43

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Ez nálam is kimaradt. Volt Béci Vidámparkban?

genevieve 2011.04.14. 13:10:55

@frea: pedig a hol a hatodik ember beszólás mindent visz:-)

olyan szép retardált feje volt hozzá, és bamba tekintete, hogy az már tényleg mulatságos volt:-)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 13:11:39

@Peter_Cs: Muszáj volt villalakókat bevinni? Jobb lenne pár rajongó a délutáni műsorból. Nekedvaló Zsuzsi, 2-3 gorilla kinézetű Oli és Laca barát és pár gyűlölködő öreglány. Azok kitöltenék a szabaddá vált hetet odabent.

csicserierika 2011.04.14. 13:12:59

@Bandecuccoli: tehát a nagy katalizátor nevet nyugodtan Olinak adhatjuk , ha még neked mint objektív szakértőnek is tetszett Alek alakítása, míg bent volt a vagány fiú.
Reméljük, ha újra bemegy feltölti Alek celláit, míg a többieké leereszt.
A végkifejlet eldőlni látszik :)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 13:13:48

@frea: Naponta csak egyszer kockáztatok. Nem tudom.

Bandecuccoli 2011.04.14. 13:23:49

@csicserierika: Sajnos nem vagyok objektív. És Alkesz tényleg idegesít a kezdetektől... Oli meg egyenesen irritált, az a fajta ember, akit kérdés nélkül pofánvágnék. :))

De ettől szép itt olvasgatni, mindenkinek megvan a maga véleménye. Csak az elvakult fan-ok időnként túlzásokba esnek.

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 13:23:53

@Bandecuccoli: @frea:

Elég kötetlen hangulatú beszélgetés volt, angoloznom nem kellett. Nagyon tetszene a munkakör meg a cég is, és még közel is van. Türelmemet kérik, mert sok pályázat érkezett. A kiválasztás amúgy többkörös, majd szólnak, hogy mehetek-e másodjára.:)
Bizakodom.

frea 2011.04.14. 13:27:32

@Ayesha/A 6. ember: Drukkolok. Időpontot nem mondtak?

Trevlovics 2011.04.14. 13:27:35

most néztem én is, hogy páran visszaköltöznek. ezt egész jó ötletnek tartom, felszabadult volt lakók bulizhatnának benn, és láthatnánk egy alternatív valóságot, mi lett volna ha másképp alakul minden

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 13:28:43

@frea: kb 2 hét:)))) tehát az egész kiválasztási procedúra lesz vagy egy hónap.

frea 2011.04.14. 13:29:46

@genevieve: Az se volt kutya, ahogy Jerzyre nézett. Eddig azt hittem, ez a csajozós figura.

frea 2011.04.14. 13:30:48

@Ayesha/A 6. ember: Legyél pozitív, megtetted, amit lehetett.

genevieve 2011.04.14. 13:32:08

@frea: nem, az az agyaleállt és újra kell tölteni figura:-D

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 13:32:29

@Bandecuccoli: Járnak ide azért jóérzésű kommentelők is. Ők tudják, hogy egy olyan nehéz gyerekkorú embernek, mint Jerzynek döntőben a helye.

velorexapáca 2011.04.14. 13:34:26

@Ayesha/A 6. ember:

szorítok, h összejöjjön, :-) ka lappal:-)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 13:36:29

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:

Nagyon sajnálom Jerzy gyerekkorát. Komolyan. De nehogy már ez legyen a mérvadó, abban, hogy én kinek szurkolok, vagy kinek nem...
Ha nem szimpatizálok vele annyira (nem utálom, közömbös), akkor már szívtelen vagyok???

@velorexapáca: köszönöm!!!

velorexapáca 2011.04.14. 13:36:34

@frea:
azzal egyetértek, hogy dögunalom a srác, de azt hogy ez részéről csak egy szerep lenne, számomra több mint kétséges:-)

frea 2011.04.14. 13:37:53

@genevieve: A baj az, hogy Olivertől is herótom van. Ha beköltözik, nincs több tv., majd olvasom a hv-t.

frea 2011.04.14. 13:40:27

@velorexapáca: Nem az, hogy buta mint a tök, hanem a modorosság.

genevieve 2011.04.14. 13:41:03

@frea: nem lesz már bent feszkó, csak bulizás:-)

csicserierika 2011.04.14. 13:48:23

@Bandecuccoli: @Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: könyörgöm tegyél már ki számjlit, mert bekajálnak mindent :)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 13:50:49

izé, ki is az, aki Jerzsinapot csinál a Népligetben?:D:D

Drogon 2011.04.14. 13:52:40

Béla egyértelműen taktikázott. Ugyan miért lenne beszarva pl Anikócskától? Anikó is gyenge ellenfél neki.

Viszont frankón kitalálta, hogy,
ha Jerzsit viszi ki, nyilvan ő (Béla) jön vissza, következő kiválasztáskor Ani és ő Évára rakják, Alekosz és Éva Anira, Béla dönt: Éva lesz a kiválasztott.

Éva kénytelen lesz Anit vinni. Szerintem Ani visszajön ellene, akármilyen hisztis-sírós csipa, Éva ezzel a "hol idegbeteg görcs vagyok, hol műmájerka műcsilivili műjófej és műszeretekmindenkit" dologgal már rémunalmas.

Anikó lesz az urolsó csaj, egyben harmadik, Alekosz második, Béla első.

Azon mindenesetre beszartam, mikor Éva és Alekosz (?) beszélgettek kinn valamely nap, hogy ha Éva menne Anikócskával párbajra mi lenne. Éva: "Te, az számítana szerinted, hogy ő szebb?" Alekosz: "Miva'?" Éva: "Hát, hogy szebb, mint én. A nézőknek számít, szerinted?"

lol

Ja, arra nincs tippem, hogy Alekosz Hatodik Embere hanyadik lesz.

Tomato Tomi 2011.04.14. 13:55:30

Ha visszamennek volt lakók, a Tordast ne felejtsék kint.

genevieve 2011.04.14. 13:56:17

@perpetum: értelem szerüen a nulladik:-)

Drogon 2011.04.14. 13:58:41

@Ayesha/A 6. ember: Bassza meg :D És még Jerzsi azt mondta, hogy nincs Hatodik Ember :DD

Trevlovics 2011.04.14. 14:01:45

@Ayesha/A 6. ember: lesz minden ami köthető jerzsihez, lengyel piac, meleg étel, tükörponty. ha nyomsz rá két szavazatot, mindent végigpróbálhatsz és megkóstolhatsz, ingyen. 4-től vagyunk kinn a népligetben, odatalálsz, lesz egy hatalmas léggömb, azzal a felirattal, hogy: "Jerzsi nem lufi!"

dr. gernika 2011.04.14. 14:06:30

@Lizalány: Az nem poén volt, ez a durva. :)

Drogon 2011.04.14. 14:37:26

@csicserierika: Akkor gondolom sokat jársz lagzikba : )

flanker 2011.04.14. 14:38:12

@csicserierika:
>azt én sem állítottam, hogy nagy színpados kategória
Ez a szerencséd, különben nem ilyen barátságosan beszélgetnénk...

>de van tehetsége, azt biztos.
Hát-hát...

>Itt most az én objektivitásom áll szemben a te szubjektív véleményeddel.
Te vigyázz azzal a humorgömbnyalogatással, mert ilyen hideg időben oda találsz fagyni aztán túladagolod magad!
Tudod: a kevesebb néha... az is túl sok!

>Lépjünk túl a dolgon, a folyó folyik tovább :)
Milyen kis lakonikus és laissez-faire tud lenni kiskegyed, amikor nyeregben érzi magát!

Drogon 2011.04.14. 14:40:17

@Lizalány: Nem volt poén, hát felöntött a garatra, na és elfelejtette, hogy mi történt az elmúlt hetekben.

Drogon 2011.04.14. 14:43:41

@Ayesha/A 6. ember: Aztán majd Éva is meglát egyszer és agyon leszel csapva, vagy felhörpint.

velorexapáca 2011.04.14. 14:46:29

@Tomato Tomi:

ildikó nem tud menni, már leszerződött a csillagszületikbe:-)
és nem adja ki a csatorna :-)

_most_ 2011.04.14. 14:46:36

@perpetum: Az is lehet a régi szövegkönyvet kapta meg, amiben még Laci is benne volt.

flanker 2011.04.14. 14:49:15

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Már nem adjuk a fél karunkat Alek hangjáért?
Én soha nem is adtam volna, nememléxem, hogy beszéltem ilyesmiről. Vagy leitattál??

>Remélem a lássuk Gigiben a gyermekeink anyját még érvényben van
Sose láttam benne, arról volt szó, hogy ha már a Villából KELLENE, akkor leginkább ő. Ez azért elég szűk választék, lássuk be.
(És néha átmehet Anikóba is.)

Figyeljen, Tomóceusz kollega, engem nem zavar a Rácz-ellenessége, magam is így voltam a kezdetben. Rühellem a rapet, nem tetszett a bedrogozottsága, az előélete, nem tartottam fairnek a többiek felé, hogy beengedték a tánciskolája és zenei előzménye miatt, s azt sem, hogy pont tesók kategóriában indult, ami tovább erősíthette (persze ez utóbbi nem az ő hibája).
Eleinte (vagy egy hétig) szórakoztatott Alek, bár egyformán nevettem vele és rajta is, de egyre inkább előjöttek a paraszt-böszme dolgai és fokozatosan lecsúszott nálam. Elég erősen. Béci meg szépen, lassan, apránként feljött. És ehhez kellett a többiek statisztálása is. Nem ő a kedvencem (NINCS kedvencem!), de ha már KELL választani, inkább ő nyerje meg, mint Alek vagy Éva. 100x inkább!

Szóval engem nem zavar a Rácz-ellenessége, néha a foka azért elgondolkodtat.

velorexapáca 2011.04.14. 14:49:43

@perpetum:

de, de neki ez mikor volt probléma:-) lehet hogy ott is naracsos háború lesz :-)

tud6juk mi azt előre? :-)

Drogon 2011.04.14. 14:51:19

@lami83: Mer? Olvasni tud? Azt mondta, hogy csak filmet néz.

flanker 2011.04.14. 14:51:41

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Ez viszont jó ötlet - nemcsak feltöltené a villalakókat, de némelyiknek még az életéért is kéne harcolnia!
Garantált lenne az eksöndús öfik tömkelege.
Hajrá Mari néni!

flanker 2011.04.14. 14:53:07

@Ayesha/A 6. ember:
Na és mit szóltak a fenéképítgető beszólásodhoz? Ezexerint díjazták. :-)

flanker 2011.04.14. 14:54:46

@velorexapáca:
No keziccsók!
Mi újság a Kazánuccában? :-)

_most_ 2011.04.14. 14:59:17

@perpetum: Jaja, de látott egy filmet, amiben olvastak, úgyhogy el tudja játszani.

velorexapáca 2011.04.14. 14:59:18

ez a vigyük be a villába a neked való fizetett örjöngőit nagyon tetszik.

lenne mondjuk iszap birkózás - kizárólag 65 feletti résztvevőkkel (kizárólag a nézettségért)

ének, dal és táncverseny természetesen a jelentkezéshez csatolni kell az megfelelő dokumentumokat, - ezek hiányában elég a szocialista munka hőse oklevél,

előszűrés nincs. mondjuk a teljesen ép fogazat hátrányos megkülönböztetés lehetőséget vonja maga után. :)

velorexapáca 2011.04.14. 15:02:21

@flanker:

jónapot flanker úrfi! melyik kacsómat kérné? -ma jókedvem van válasszon Ön is kedvire:-)

köszönöm megvagyok zár-dámban, kicsit ugyan uncsi..de majd "felpergeti" perceim..:-)

kipihente tegnapi liezonjait? :-)

csicserierika 2011.04.14. 15:06:11

@flanker: na, most guglizni kényszerültem, de akkor sem jövök rá, hogy a laissez-faire hogy jön a képbe .
Csak nem sznobnak tetszik lenni?
Az magyarázatot is adna Alekkal kapcsolatos észrevételeihez :)

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 15:06:35

@flanker: Túl sokat olvasol trevlovicsot, azért találsz a néhány Béciért és Gigiért nem annyira rajongó kommentelőben túlzott rosszindulatot. Leonidász van akkora pöcs mint Béla, Zsófi is csak 1.8 %-kal kevésbé idegörlő mint Gigi. Sajnos ők már nincsenek versenyben, pályájuk csúcsán biztos írtam róluk valamit, ennek most nem nézek utána. Az se biztos, hogy csak jót. De annyi biztos, hogy ezek elég sápadt képű emberek. Mára már csak Béla maradt nekem. A többieket csípem, ez is valami egészségtelen perverzió lehet, de ahogy mondani szokás, ez van.

flanker 2011.04.14. 15:10:22

@velorexapáca:
>melyik kacsómat kérné? -ma jókedvem van válasszon Ön is kedvire:-)
Hm, ezt már szeretem! Pluralitás a konyhában és a szerelemben - emmán döfi! :-)
Egyelőre a jobbikkal beérem. Vagy amelyikkel jobban kézre állok önnek, merhogy nekem is jó napom van.

kicsit ugyan uncsi..de majd "felpergeti" perceim..:-)
Ezt sajnálattal olvasom, kiolvasta netán már az összes könyvet? Eltökélt szándékom, hogy úgy legyen, ámbár némiképp akadályoztatva érzem magam amiatt, hogy több órára is net nélkül leszek ma. :-(

>kipihente tegnapi liezonjait? :-)
Ó, ez csak a bemelegítés volt! A főbb csapásirányok egyre inkább körvonalazódnak, egyre tisztábban látok, most már csupán az F6-ok lépését kell nagy óvatossággal elkerülnöm!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.14. 15:13:02

Olivér pár napot bent lesz, Anikót ki fogja idegelni!

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:15:23

@flanker: nem kérdezték:)
csak azt kérdezték, hogy ugye én vagyok-e a hatodik ember.

flanker 2011.04.14. 15:16:23

@csicserierika:
Egy napon belül másodszor kell megmagyaráznom valamit, tiszta Füilg Jimmynek (vagy Piszok Alfrédnak?) érzem magam.
Nos, nemcsak a gazdaságpolitikában lehet ezt a szót alkalmazni, hanem a társas életre is. Ha valaki olyan megengedő, joviális, hogy nem akarja az érintkezési szabályokat minduntalan megrendszabályozni, mindenki minden dolgába állandóan beleszólni. (Az egyéniséget, egyéni szabadságot érvényesülni hagyó [pedagógiai módszre].)
Örülök, hogy segíthetek! :-)

flanker 2011.04.14. 15:17:35

@Ayesha/A 6. ember:
Remek!
Hiszen erre a kérdésre MMKK, még poligrafikus eljárás alatt is nyugodtan tudtál egy lelkes és hatékony IGENnel válaszolni! :-)

flanker 2011.04.14. 15:20:51

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
>Túl sokat olvasol trevlovicsot
Nem hiszem - az összes kötetemet kölcsönadtam!

>Leonidász van akkora pöcs mint Béla,
Leonidász és Zsófi távoztának örültem a legjobban, utána Szandiénak és Gombiénak.

>A többieket csípem, ez is valami egészségtelen perverzió lehet, de ahogy mondani szokás, ez van
Egészségedre - mindenkinek van valami, s mint mondtam, annyira nem zavar.

Drogon 2011.04.14. 15:21:44

Gratulálok ennek a nekedvalós kretén fasznak, aki éppen szerepel. A szülei igazán felvehettek volna egy gumit.

flanker 2011.04.14. 15:22:53

@csicserierika:
Hoppá, ez kimaradt:

>Csak nem sznobnak tetszik lenni?
De igen, de csak laissez faire módon!

>Az magyarázatot is adna Alekkal kapcsolatos észrevételeihez :)
Ne tessék mélyreható következtetéseket levönni egy ilyen felületes kis dologból. Csak ha bohókásan szeleburdi vagyok, akkor jön elő. :-)

Drogon 2011.04.14. 15:25:24

Miért kell lekislányozni egy 20 éves fiút, csak mert nem pofázik, nem kavar, nem hőzöng.

Drogon 2011.04.14. 15:26:34

@flanker: Gondoltam, most passzívan égetem a zsírt :)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:27:37

Na jó, elég nekem a Nekedvaló ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomásom.

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:33:03

@perpetum: én csak úgy megjegyeztem. Elszundítottam picit, felébredtem és mi van a tetű tévében????? Nekedvalóék.

closedown' 2011.04.14. 15:36:21

Most olvasom a kommenteket az állva vagy ülve kérdésről. Azért kell ülve, mert állva olyan sugárral nyomatod bele a kagylóba a fáradtságod, hogy szétfröcsög, csak nem látod, mert nem olyan feltűnő. Mindenki meggondolná, hogyha kárminpiros folyadékkal kipróbálná. Ez olyan mint amikor valamilyen lámpával (talán UV) megvizsgálják, hogy a csirkehús megmosásakor hogy fröcsög szét a szalmonellaesélyes húsos víz a mosogatóban és annak környékén. Ha pedig csak plusz 2 mp-et szánunk arra hogy kifejtsük a csőben maradt felesleget, akkor akár WC-papírral is lehet törölni. A sárga folt sem gusztusos ám a gatyán, de az már a magaddal szembeni igényesség kérdése.

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:40:46

tiltólistás kifejezések nálam

színes egyéniség
megosztó személyiség
taktika
önmagát adja
nem őszinte
őszinte
szavazat
szürke
szórakoztató
nézettség
alfahím
összecsap
megméretteti magát
főnyeremény
leggyengébb
legerősebb
tábor

Drogon 2011.04.14. 15:50:44

cordia bútor
kicsi hugom (bocs, Béla)
szia Balázs
szia Andris
szia Lilu
lelkitárs

az én rózsám vasutas 2011.04.14. 15:52:57

@Ayesha/A 6. ember: Én is félek ettől a héttől. Kedvenc szavam a velkámdrink.

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:53:13

bocsáss meg Balázs, hogy a szavadba vágok, de...
meg akarom nyerni
ilyen vagyok

flanker 2011.04.14. 15:56:07

@perpetum:
Majd újságold el lécci, hogy műxik-e, mert ha igen, lecserélem a görkorimat egy tévénéző fotelre. :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 15:58:42

Tordaaaaas, jeeeeeeeee!!!!:D:D:D:D

flanker 2011.04.14. 16:00:30

@closedown':
Jó szempont, mert férfikollegáim többsége úgy vizel, mint a ló - kilométerről hallani a csobogást. Pedgi vannak ám a csészének olyan stratégiai jelentőségű pontjai, ahol minimális ütközési szögben esik be a sugár, s irányában alig eltérítve folytathatja útját, így nincs ösztönzés a vihánc fröcskölésre.

Azt meg persze, hogy ki mihez kezd magával ezek után, neveltetés, józan ész, erőteljes feleség-fellépés, vagy akár ilyen ügyes kis, helyre hozzászólások elolvasása dönti el.

velorexapáca 2011.04.14. 16:04:23

@Ayesha/A 6. ember:

borzasztó is ilyesmire riadni a délutáni szundikálásból:-)

flanker 2011.04.14. 16:07:06

VAN ÚÚÚÚÚÚJ! :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.14. 16:07:28

@velorexapáca: jaja.:)) pedig olyan jót csicsiztem.

plusz idegesítő kifejezések

bátorságpróba
csontkukac
csótány
magamat adom
csata
harc
kampány
kortesbeszéd

flanker 2011.04.14. 16:09:47

@closedown':
Sztem ülve is megvan a sugár ereje, csak akkor legfeljebb nem fröcskölődik szerteszét a fürdőszobában, hanem mind felmennek a karmazsinszín petteyecskék az alfeledre. :-)

Drogon 2011.04.14. 16:09:48

@flanker: müxik, ha nem eszel utána :)

flanker 2011.04.14. 16:10:48

@perpetum:
Ja, hát úgy az Unokáim sem fogják látni 15. ismétlése is műxik!
Ez a mai nap a csalódások napja...

genevieve 2011.04.14. 16:11:29

@csicserierika: nahát, plagizálni teccik?:-DDDDDDD

flanker 2011.04.14. 16:13:33

@Ayesha/A 6. ember:
Alekosz
okostojás
bioritmus (és tsai)
Éva
szeleburdi
haj
villa
cigi
Anikó sír
hármas, négyes, ötös, hatos
...
egész nap tudnám írni.

De vár a konyha, aszalni kell a csicsókát és csíráztatni a hajdinát, repcét...

Drogon 2011.04.14. 16:13:34

párbaj
büntetés
hahó villalakók
süti beállítások módosítása