Hogy volt?

VV4 - 4X114

2011. április 10. 14:40 - Hódos Hajnalka

A tegnapi nap parasztja címet egyértelműen Alekosz érdemli, nem is annyira Anikónak írt levele miatt, inkább a makogó, törvénytelen röhögésért, amit a levél felolvasása után levágott. A nap hőse egyértelműen Jerzsi, nem a sikeres bátorságpróba miatt, hanem azért, mert Évát vitte segítőül, meg azért az őszinte örömért, ahogy Anikó levelének örült és köszönte. A nap legjobb beszólása Anikóé a Gettógepárdért, akinek a legszarabb volt tegnap lenni, az meg a torta. Ezek után Liluról beszélni felesleges. Anikóval kezdjük az öfit, na ő most akkor megmondja, mi bántja a lelkét. Kár, hogy sokat nem hallunk belőle, az ilyenkor szokásos affekta stílust tovább rombolja a csámcsogás, a fémedény alján késsel karistolás idegölő hangja, az evőeszközzel mutogatás a bónusz.

Anikónak két emberhez van elfojtott érzése, az egyik az Éva, a másik a Béci. Szarul esik neki, hogy Éva azt mondta, nem bízik benne, és Anikó rögeszméje is előkerül, hozzá oda kell menni. Anikó egy két lábon járó kegyhely. Meg ez a három lépés távolság is Éva találmánya volt. Éva visszamutogat a késsel, az ő szája is csillog a zsírtól, de az ő legalább nem tele szájjal válaszol. Ő is szorongott a párbaj napján meg szarul volt, még szarabbul, mint Ani. Hogy Bécivel mi az elfojtott érzése Anikónak, soha a büdös életben nem derül ki, csak a felvezető szövegre van Anikónak ideje, nem hittem volna, de mostanában veled tök jól érzem magam, mert Éva belekarattyol. Igen, csak az is furcsa Anikó, hogy a múlt héten még fikáztátok egymást, eltelt öt nap és… Béci csak annyit mondott Anikónak, hogy ne kapja fel a vizet, Anikó nem ezt akarta az egészből kihozni. Hát most rám lehet fogni ezt az egészet, kel fel a székről Éva, véget vetve a megbeszélésnek. Anikó a riportszobában kifejti, Évával nem lehet beszélgetni, mert minden mondatot személyes támadásnak vesz.

Éva Alekosznak pöröl, közben a haját keféli, szinte hallani a sprőd hajból letörő hajvégek eszelős sikítását, ahogy zuhannak a föld felé. Ez a nő tényleg olyan, amit mondtál, hogy mond egy-két dolgot és én jövök ki belőle szarul! Nem tudtam vele mit csinálni, felidegesített! Nagyon nyeregbe érzi magát, mert azt hiszi, a Béci védettsége alatt áll! Nyilván nem akarja, hogy kivigye. Nem bízok benne most se! Most pláne nem! És odajön hozzám kajálás előtt és Jerzsiről pofázik, hogy ugye úgy van, ahogy megbeszéltük? Azt hiszi, hogy a Jerzsire rakom. Mire idáig eljut, Éva haja Salvador Dalí munkásságát megszégyenítő szürreális magasságokban. Hallom, ahogy sír a kefe. Meg kell büntetni ezt az Anikót, nem tetszik nekem a hozzáállása! Párbajozni nem szeretne vele, mert szerinte Anikó erősebb, mint ő, behízelegte magát az embereknél, nem érted, hogy egy színésznő? Megnyertem három párbajt, nem fogom a célnál feladni! Éva nem adja alább, ő akar a VV4 utolsó lány versenyzője maradni. A hajkorona elleni terror alatt egy másik párbeszédnek is tanúi lehetünk, Jerzsi kérdi Anikót, mivel érdemelte ki a nagy nulla jelzőt. Anikó nesze semmi fogd meg jól válasza az, hogy nem tudja megmagyarázni, Jerzsi durva dolgokat vált ki belőle. Vannak olyan dolgai, megnyilvánulásai, amit nem tud hova tenni. Ilyenek a nézései meg a túlzott önirónia. És Jerzsi volt az egyetlen, aki őt itt megfenyegette, hogy ki fogja kaparni a falat és úgy akar innen távozni. Nem fogunk soha közös nevezőre jutni. A mi kapcsolatunk menthetetlen.

Új nap virrad, az első reggel Laci nélkül. Béci egy percet nem aludt, olyan szél volt, meg Laci miatt is. Tisztelete jeléül felveszi magára Laci Laci feliratú pólóját. Éva a szaunában aludt, meg is kapja érte a beosztását Alekosztól. Ennyi erővel fogja magát mindenki és bemegy a szaunába! Jó, de Éva nem direkt ment be. Miért nem jött más is? Mert nem kaptunk rá engedélyt. Jó, és ha jött volna a villám, belecsapott volna a fejembe. Ismét szabályt szegtél. Ez nem az volt, mert letakartam. Megijedtem. Jó, de tudod, hogy nem szívesen alszom egyedül. Nem voltál rám tekintettel. Önző voltál! Szemrebbenés nélkül egyedül hagytál! Jó, Alekosz nem az a problémád lényege, hogy szabályt szegtem, hanem az, hogy egyedül hagytalak. Évának kioszthatunk egy piros pontot lényeglátásból, ügyes.

Kazal nem sokáig marad büntetlen, miután óvatlanul kiejti a száján, hogy puffasztja a rizs és a bab, Alekosz már szúr is. Ha eszel, akkor is hízol, ha nem eszel, akkor is, majd egy kevéssé jól sikerült átkötő szöveggel Gombóc Artúrhoz, a haját Pom-Pomhoz hasonlítja. Látod, milyen sokoldalú vagy? Csomó mindenre hasonlítasz. A jelenet végén Éva dörgedelmes levelet kap, aki szabályt szeg és nem veszi komolyan a feladatokat, szörnyű kínok közt, halálnak halálával hal, az büntetést kap. Éva büntetése az, hogy most nincs büntetése, de ha még egyszer, akkor megfosztják a védettségtől. Éva annyira megretten, hogy jóízűen eszik tovább, jézusom, na több szabályt nem szegek! Ha jól rémlik, hasonló fogadkozást hevesebb előadásban egy Szandra nevű lánytól is hallottunk, mikor kizárták úgy, hogy maradhatott a Villában.

Jutalomjáték, tortáért. A tortát elzárták, a kulcsokat rejtekhelye egy-egy találós kérdés megfejtése. Legfontosabb vagyok nektek, melegemnél ételt leltek. Tűz, tűz! Megtalálják a kulcsot a fahasábok között. Bennem gyűlik a világ mocska….szennyesláda! Ez is megvan. Bennem tengernyi kéjre leltek, így szolgálom kényelmetek, bubik között piheghettek, még babot sem kellett ennetek! A még babot sem kellett ennetek sor ma délelőtt esett le, hangosan felröhögtem. Kitör a káosz. Mi az a bubi? Buborék! Megy a találgatás, a dézsa? A mosdó környékét nézd meg! Mi bubis még? A szénsavas üdítő! Piheghettek, az mi? Pihenhettek, az ágy! Anikó szerint a dzsaku az. Körbe-körbe rohangálnak az udvaron, Jerzsi még egyszer felolvassa a találós kérdést, a torta vészjóslóan pittyegni kezd. Fel fog robbanni! Bumm! A torta szétplaccsan, Anikó megtalálja a jacuzziban a kulcsot, mondtam, hogy itt van gyerekek! Az elveszített édesség miatti sokk hatására Anikón őszinteségi roham lesz úrrá. Mi olyan gyökerek vagyunk egy ilyen játékhoz, hogy nem tudom elmondani! Aztán kesereg, neki egy tábla csoki a minimum és mióta kinn vannak, még nem is kaptak édességet. Ez olyan, mintha egy csomó kiéhezett kutya elé berakni egy marhalábszárat!

A következő feladat, írjanak egymásnak levelet szeretteik nevében. Éva kezd. Drága fiam, a szobád a legnagyobb rendben, minden úgy van, ahogy hagytad. A szisztéma szerint járj el, ahogy eddig is! A kis bongyor lánnyal (sic!) nagyon jól megtaláltátok a közös hangot, szeretném, ha a játék végén bemutatnád. Anyáddal mostanában sokat sütünk-főzünk, pálinkázunk a kertben. Alekosz elégedett, teljesen megállja a helyét, szuper, szuper, szuper! Jerzsi levele is sikert arat, nem is nézték volna ki belőle. Alekosz és Éva ketten erősek, de a fináléban megoszlik a táboruk, akkor te nyered meg a fődíjat. A címzettnek, Bécinek az tetszik a legjobban, Jerzsi azt írta a levél végére, ha hazajössz felhizlallak, mert sovány vagy! Alekosz következik. Drága Bogárkám! Amikor olyannak látlak, amilyen nem is vagy, összeszorul a szívem. Talán én rontottam el valamit? Talán a te kudarcaid az én kudarcaim szülőként? Most már ne nagyon bízz senkiben, azok már nincsenek ott. Neked kell bebizonyítanod Hófehérke halhatatlanságát. A levél felolvasása után mély csend. Anikó nem szomorúnak, hanem negatívnak értékeli a levelet. Ha könnyeset akartál, sírok rajta, mert remélem, anyám nem így gondolja.

Anikó folytatja a játékot, Gigi nevében írt Jerzsinek. Tudnod kell, hogy én akkor is vigyázok rád, ha fizikailag nem is vagyok most veled. Nehéz nekem is, mert furcsa érzés, hogy a tévében nézlek téged és azt a játékot, ameinek nemrég még én is részese voltam. Bécivel tartsatok össze, mert egymáson kívül nem igazán számíthattok senkire. A te Gettógepárdod. Béci Évának írt. Tiszta szívemből szeretlek, mert látom, hogy jó vagy, és azt is látom, mikor parancsolsz álljt az Alekosznak. Vigyázz, ne idegeljen ki az Alek nagyon, ha úgy van, hagyd rá, várj egy napot, tudod, milyen feledékeny. A leveleknek mindenki örül, jujgatás, köszönömözés. Te is írhattál volna egy normálisat, szól oda Éva Alekosznak. Alekosz eljátssza az értetlent, aztán röhögésben tör ki. Jót röhögsz rajta, de ez nem vicces. Alekosz mentegetőzik, nem azon röhög, aztán magyarázni kezdi, ez a levél valójában megható. Dehogy sikerült meghatóra, bántóra sikerült. Nincs lelked, vagy én nem tudom. Nagyon jól tudod, hogy nekem anyám a legfontosabb, és az, hogy neki bebizonyítsam, jó ember vagyok! Nem is értetted, mi volt a lényege. Hát ne haragudj, nem is akarom! Csak hogy tudd, anyám soha az életben nem vallott kudarcot! És úgy érzem, én sem vallottam még itt kudarcot!

A nézők szavazata alapján Jerzsi cihelődhet a csúszómászók közé. Anikó és Éva versengenek a segítő szerepért. Ha engem viszel, megszerezzük a kaját! Ha őket, akkor is, de engem vigyél! Gyere, Éva! Éva visít, sikongatva köszöni, ölelgeti Jerzsit. Jerzsi nem akar csótányt enni. Segítője gyorsan megvigasztalja. Nem hiszem, hogy csótányt kell enni! Ilyen nagy kukacot! De azt nyersen kell megenni, élőn! A nap hőse és hű segítője félénken sziaAndrisoznak. Andris elemében van, ez majd akkor derül ki, mikor a madárpóknál részletesen elmagyarázza Jerzsinek, van kalcium és orvos is, nem számít, ha felidegesíti a pókot és az támad. Öt oszlop áll a nappaliban, minden oszlop tetején egy üvegtartály, a tartályokban vannak a korongok, de társaságot kaptak. Jerzsinek a tartály oldalát lezáró, ragasztószalaggal rögzített gézen keresztül be kell dugni a fejét és szájjal kivenni a korongokat. Éva segíthet abban, hogy széthúzza a gézt. Éva ugyanolyan kegyetlen segítség, mint Alekosznál volt. Jaj, hát ezek aranyosak! Kispatkány, még kölyök! Ühüm, négy centi vastag hernyóágyon. Ennél csak rosszabb lesz! Jerzsi bedugja a fejét, Buci fintorog, Éva lelkes. Menjél, menjél, csak szaglászik! Megvan a korong! A második tartályban madárpók. A dög hanyag eleganciával támaszkodik a korongon. Buci azt javasolja, Jerzsi levegővétel nélkül próbálja kivenni a korongot. Megvan ez is. A harmadik tartályban kígyók tekeregnek, Jerzsi, kimászhat a nyakadra, de ne ijedj meg, nem lesz semmi baj! A korongot nem sikerül megszerezni, mert azon döglenek, hiába próbálja Jerzsi őket orral taszigálni.

Jöhet a negyedik tartály, Éva megint lelkendezik, jaj hát szöcskék! Hát ez jó, hát ez nem bánt! Egészen pontosan sáskák! Hát az nem baj, nem bánt! Nyomás, nyomás Jerzsi, mert jönnek ki! Jerzsi belefúj a tartályba, kár volt, mert a korong is beljebb csúszott. Sikerült? Nem, mert beleakadt az izébe! Most mehetsz be még egyszer! A szöcskék potyognak, Éva visítozva ugrándozik. Megvan, megvan! Mi lehet az utolsó urnában? Jerzsi jól tippel, csótányok. Barátkozom velük. Éva is ezektől fél legjobban, szét se meri húzni. Jerzsi megtorpan. Ez nem, nem. Figyelj, Jerzsi, Bécinek a fejére öntöttük. Alekosznak a testére öntöttük. Éva győzködi Jerzsit, ő is leküzdi a félelmét. Jerzsi bedugja a fejét a tartályba, ott van, ott van! Megvan! Úristen, de ügyes vagy, Éva ugrándozik, jaj de büszke vagyok rád! Nincs sehol, nincs sehol, porolgatja Jerzsit. Mivel Jerzsi ilyen ügyes volt, Buci lehetőséget ad, hogy a kígyós tartállyal még egyszer megpróbálkozzon. Bevállalod? Be. Jerzsi az orrával, állával tologatja a kígyókat, Éva márlátszikozik, Jerzsi fogja a korongot, húzza, jön. Kígyóval együtt. Buci lazán odaszól, Jerzsi, a kígyót tedd vissza! A két hős diadalittasan tér vissza a többiekhez, na hányat hoztatok? Ötöt! Elég sápadt vagy! Jerzsi és Éva még egyszer átvizsgálják egymást, csótánytalanok-e, de egy perc múlva az ottmászik poén megint bejön, Éva visítva ugrál, mindenki felugrik a tűz mellől, Jerzsi röhög, Alekosz hogy elszaladt! Én az Évától ijedtem meg, mit sikongatsz itt? Köszi, Éva, sokat segítettél, tényleg! Adjál két puszit! Köszönöm szépen, hogy eljöttél! Szívesen, vigyorog Éva. A mai menü paradicsom és csirkecomb! Má’ megint?

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
1169 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trevlovics 2011.04.10. 15:00:15

még mindig nehezen térek napirendre alekosz tegnapi hófehérkézésén és utána anikó üvegkoporsós feladatán. így beletalálni, ezt a mázlit! :)

picigyongy 2011.04.10. 15:01:03

Hajni! Nem véletlen, hogy amikor először olvastalak, úgy döntöttem, itt a helyem ...Olyan jót röhögtem, ugyanis ugyanezt mondtam : nem elég, hogy nyafog Anikó, legalább ne ...a lábost...

picigyongy 2011.04.10. 15:03:13

CSak nekem tűnik úgy, hogy amióta lekerült a máz Éva arcáról - olyan , mintha előbújna az álarca mögül ? Tudom , visszaigényeljük a sminkkészletét, de nekem emberibbnek tűnik

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 15:09:20

@picigyongy: affektálni meg nyafogni én is szoktam (megfelelő körülmények között) de ezek az étkezéssel kapcs-os mizériáim... ez a lovaglópálcám, úgymond. de hány nem tehetek róla, ilyen vagyok, ennyi ;))

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 15:10:31

@Trevlovics: volt egy műsor, fogsincs mi volt a címe, ott hasonló feladatot kellett megcsinálnia Sóbertnének.
pusztán azért emlékszem rá, mert rohadt jó tűzpiros ruha volt rajta, citromsárga tűsarkúval. :D

dr. gernika 2011.04.10. 15:12:25

Köszi, hogy te is szürreálisnak tituláltad Éva haját, tényleg nincs rá más szó. :) Egyébként az nem kefe volt, hanem egy nyamvadt fésű, külön fájdalmas volt nézni, hogy azzal tépte.

Nem igaz, hogy ez a bubis vers ennyire lassan ütött, én már a második sornál vágtam, hogy a jacu az. A babos bugyborékolás is jó volt. :)

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 15:23:06

@gernika: sss sss sss ezt rossz volt hallgatni! (éva fésülködése :)) ) a bab nekem nem esett le, csak ma, de jót röhögtem.
kámingáut: évek hosszú erőlködése után azért vágattam le rövidre a hajam, mert pont úgy néz ki, ha növesztem, mint tegnap Éváé a kifésülés után.
Ha sarlóval kiritkítják, akkor feleekkora :D

dr. gernika 2011.04.10. 15:25:58

@Hódos Hajnalka: Nekem ha hosszú lenne, sajna úgy nézne ki, mint Anikóé. :)

joszif 2011.04.10. 15:37:20

Évánál jópár feladtnál lehetett volna fenyegetőzni hogy nem veszi komolyan de a mostaninál egyáltalán nem lehet felróni neki. Nem is értettem ezt a túlzott fenyegetést az rtl részéről. Szerintem készülnek valamire várják hogy lecsaphassanak rá.
Ha büntetést érdelmet akkor miért nem kapott valami próbát extraként?
Szerintem azért lett ez most bedobva hogy legyen majd később mire hivatkozni...
Amúgy is Anikó fogja megnyerni a hetet és ismét kapja a cuccokat... Az iskolás hétnél se őt éreztem erősnek a katonainál végképp nem ő volt a legjobb mégis mindkettőt ő nyerte...

2011.04.10. 15:47:38

hát torkig vagyok azzal, hogy pompomhoz van hasonlítva éva haja, de ez legalább fényt derít alek újabb hiányosságára: nem néz south parkot.
éva egyértelműen nem más, mint Vackor néni (bár lehet, hogy hajban nem kifejezetten, de összképileg):

i231.photobucket.com/albums/ee240/innaff/vackor.gif

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 15:47:49

A bátorságpróbás feladatoknál világosan kitűnik, hogy Éva igazi segítő, katalizátor, a közös sikerért is képes megmozdulni. Éva büntetése, hogy elvehetik védettségét, görénység! A szerkesztők elvárnák a játékosoktól, hogy hóban-fagyban-jégesőben is kint aludjanak egy szál hálózsákban. Úgy lett volna korrekt, ha nagy vihar esetén megengedett a házban (szauna) aludni!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 15:49:14

@joszif: Pedig Anikót ki kellene vinni és kint hagyni!

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 15:50:33

@joszif: Megint kütyüt kap a hét győztese? Abban Anikó tényleg jó szokott lenni, de az rtl nem éri el a célját vele. Alek csak a pálinkára lenne irigy, Éva a helikopterre. Jerzy úgyse értené mi az, Béla...na igen...róla majd legközelebb.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 15:54:20

@Peter_Cs: Éva már 4 bárotságpróbán volt, de neki nem segített senki, egyedül kellett megoldania a feladatot. Nem csak szép és bátor, remek csapatjátékos is.

Trevlovics 2011.04.10. 15:54:58

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: esetleg beírhattad volna még, hogy az összes eddigi megnyert kütyüről se nagyon esik szó, biztos már ott lapulnak béla hátizsákjában. :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 15:57:07

@Trevlovics: Sportszerű küzdelemben, itt a piros hol a pirosban nyerte el Anikótól, így jogosan tette azokat magáévá.

Kivétel 2011.04.10. 15:57:49

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Éva remek csapatjátékos? Max. ha az ő egyéni érdeke egyezik a csapatéval... gondolj vissza a katonai hétre, ott minden volt, csak csapatjátékos nem... sőt!!

Kivétel 2011.04.10. 15:59:26

Bocs, az előzőt PeterCs-nek szántam

mama ottmarad 2011.04.10. 16:00:47

Hajni, ez nagyon plasztikus öfihv volt, csak fél szemmel láttam, és nem hallottam az eredetijét. Lehet, többet nem is nézem :)
Az az érzésem, nem először kapjuk a bejátszásokat felfordított sorrendben. Amatőrség.

Albino Vernyul 2011.04.10. 16:05:32

@joszif: A katonait megnyerte.. Nem kovetett el vetseget, megbizhato volt, nem volt tetu parancsnokkent, inkabb svejk szindromas, a fizikai feladatokban eron fellul teljesitett, az osszefoglaloban nem mutatott helymeghatarozasi, szefnyitasi feladatot meg megnyerte, illetve Laci/Eva segitsegevel O hozta nekik...

Albino Vernyul 2011.04.10. 16:09:47

@Peter_Cs: Akkor mond meg a kedvencednek, hogy face to face alljon le Anival parbajozni, ne Belaval akarja kiviteti.........

Albino Vernyul 2011.04.10. 16:12:37

Volt iszapbirkozas feladat, Laci tavozta elott, Ani/Eva.. Elkezdtek, aztan Eva feladta, mert a haja.. Aztan jott a szaunaba alvas.. Aztan a level, ha meg egyszer..........

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 16:13:12

@mama ottmarad: Ilyet online-ban is csinál a stáb. Elmegy a kép, aztán betesznek egy két órával azelötti anyagot vagy ismételnek. Mostánaban egyhangúak a beszélgetések, kevés a lebukás veszélye, csak abból tudható a furfang, ha valaki benyög egy frankó idegen kifejezést. Egy olyat, ami nem csak nekem, de neki is idegen. Akkor bukta van, mert ritkán lehet rajtuk egy este kétszer röhögni.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 16:15:52

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Én már sugallom neki innen. Béci vigye csak ki Alekot, utána jöhetnek a lányok.

picigyongy 2011.04.10. 16:17:32

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Operetthuszárok voltak, de ha komolyan vesszük, akkor igenis követett el vétséget : legalább annyira súlyosat, hogy ne ő nyerje ! Még fel is konferáltaák, hogy kis butik, hiszen be van kamerázva..: jelentette , hogy semmi nem történt az őrség alatt. - Alekosz elmászott enni....- Szóval nyuszis : amit Éva csinál, az büntetendő - amit Ani, az nyerő.

picigyongy 2011.04.10. 16:20:10

@gernika: Éva hajáról - kazaljáról : engem viziborznak hívnak - elárulnám neki, hogy a legszuperebb a kutya fésűjével, vagy villával fésülködni....

nosce 2011.04.10. 16:23:45

@Trevlovics:
ááá a tuti megoldás, átdobni a villa falán aztán a reppelő ottáborozók fölporszívózzák :)

rafijo 2011.04.10. 16:24:01

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Szerintem a szerkesztők nem fogják hagyni, hogy Alekot most vigye ki. Jobb nekik, ha a döntőben kerül rá sor. Ott az lesz a döntő, hogy ki a harmadik, kitől vesz el szavazatokat.

rafijo 2011.04.10. 16:27:44

@picigyongy: a katonai héten többen is szegtek szabályt, de arra azonnal megkapták a büntiket guggolás formájában.
Szerintem mostantól már nem lesz védettség, mert kevesen vannak. Éva egyébként is örüljön, hogy visszakerült Gigi ellen.
Ami vicc, hogy Jerzsy és Anikó még nem is párbajozott és lehet, hogy most se ők fognak. Na erre kellene valami jó kis csavart kitalálni, hogy ez most összejöjjön. Pl. elvenni Évától a döntéshozás jogát egyenlőség esetére.

nosce 2011.04.10. 16:30:11

@rafijo:
egyébként nem értem ezt a nagy, döntöben szvazatot veszelezést, mert az első állás mutatás után, ha látják h az egyik praktikusan Éva, alaposan lemarad, onnantól hülyék lennének rászavazni, szal ez az érv csak az elején számít....de a végeredményt alig befolyásolja majd. Más kérdés ha kb. egyenlő lenne az állás 1/3-1/3-1/3, akkor érdekesen is alakulhatna, de ez nem valószínü szerintem.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 16:35:39

@rafijo:

Nem figyeltél, Béci fog kimenni párbajra és Anikót viszi magával, aki még nem volt kinn... Jerzyt nem viszi, mert részben szüksége van támaszra, részben Jerzy viszi el majd a legkevesebb pontot, amennyiben végig benn maradna, de persze nem fog, mert Éva fog vele párbajozni...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 16:42:04

@rafijo: Évától a döntéshozás jogát elvenni tisztességtelen lenne. Párbajozzon más most, Anikó és Jerzy közül egyik biztosan fog párbajozni.

rafijo 2011.04.10. 16:42:16

@nosce: Pont elég, ha pl Éva elvisz 10%-ot Alektől és Béci kap 48%-ot, Alek pedig 42-t. Ha Jerzsi lesz a harmadik, akkor nem mindegy, hogy ő mennyit visz el Bécitől.
Szerintem (nyilván nem teljesen) az egy csapatban játszóknak van közös szavazójuk.
Nem vagyok benne biztos, hogy Béci nem Alekot viszi ki macsóságból. Anikóval most elég jó a viszonyuk. Alekosz biztos nem Bécit vinné ki.

rafijo 2011.04.10. 16:45:07

@Peter_Cs: ahogy visszaengedték a Villába az fog tisztességtelen. Na mindegy, ezt már ne bolygassuk.
Szerintem olyan kevesen vannak, hogy a döntéshozást máshogy kellene megoldani. Még a pénzfeldobás is jobb lenne. Vagy döntse el az ötödik játékos.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 16:48:48

@rafijo:

ez feltételezi, hogy Éva szavazói feltétlenül Alekra fognak szavazni, ami nem biztos hogy igaz.

Fordítva igaz volt, hogy a négyes szavazatai segítették Évát, hogy benn maradjon és Alek tudjon kire támaszkodni...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 16:50:30

@rafijo:

Ha Béci Alekot vinné ki, akkor most vérezne el... ha még Évát is, aki nem túl népszerű visszajuttatta a négyes tábora, akkor mennyit fog most kapni Alek, aki jelenleg

53%-ra áll az rtl honlapon,

szemben a
27%
Bécivel...

Spéter46 2011.04.10. 16:51:13

Módos Hajnalka@: ha nyafogsz, hát nyafogsz. Nem baj! Az a fontos, hogy ne légy színésznő és add mindig magad :-)))))

_most_ 2011.04.10. 16:52:05

@rafijo: Á, Alekosznak bent akkora a tekintélye mind szakmailag, mind emberileg, hogy nem merné kivinni senki, max Éva lenne ennyire tökös, de ő meg nem fogja.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 16:55:05

@rafijo: Öten vannak! Ha már másra akarod bízni a döntést lenne három nevem: Györgyusz (VV1), Béres Anett, Ágica.

dr. gernika 2011.04.10. 17:03:14

@sogeking: Gyááááá, kösziii! :DDD

Kivétel 2011.04.10. 17:20:47

Hova tűnt mindenki?

picigyongy 2011.04.10. 17:22:53

@rafijo: Alek elhagyta az őrhelyét, szerinte beleefér a katonai csínytevékenységbe,,,,- bezzeg, amikor ő bűntethetett - Béci-Gigi összevissza lövöldözött- indokolatlan fegyverhasználat...-és Anikó igenis szabályt szegett, amikor azt jelentette. hpogy nem történt semmi. Büntették őket, de nem egyformán. Ez volt a katonai: ennél jobban bosszant, hogy a VV szerkesztői nem következetesek..

picigyongy 2011.04.10. 17:27:24

@rafijo:Jó taktika , hogy el tudták kerülni a párbajt ? Nekem Anikó a " kakukktojás ", akit nem tudok hova tenni...

rafijo 2011.04.10. 17:28:44

@MÁRIA TERÉZIA: ezért írtam, hogy nyilván nem teljes az átfedés a két táborban. De biztos, hogy van. És az a pár % döntő lehet.

picigyongy 2011.04.10. 17:30:15

@Hódos Hajnalka: Kajálásos jelenésekkel kapcsolatban : nekem az jut eszembe , mint a focinál : kifejezetten bunkóságnak tartom, amikor premierben mutatják, hogy köpködnek...Miért, fújja ki az orrát a nacijába ?!

picigyongy 2011.04.10. 17:35:14

@MÁRIA TERÉZIA: Azért más nyomkodni - ingyen - interneten a szavazatokat és más SMS-t küldeni..

rafijo 2011.04.10. 17:37:42

@MÁRIA TERÉZIA: a vv honlapja nem mérvadó. Az SMS szavazásnál mások szavaznak.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.10. 17:41:55

Sorozatepizódok akkor már nem is lesznek?

Drogon 2011.04.10. 17:42:05

@Peter_Cs: Úristn, Györgyusz - él még??? Ő a vévé történelem egyik olyan meghatározó alakja, akire mmindenki emlékszik, mert a kúlon kapott egy műsort, de nem vált be, aztán eltűnt. És 16 órával ez eltűnése után senki nem emlékezett már rá. És sztem nem rosszindulatból.

Így tűnik el az összes többi. Ki az a Miló??

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 17:42:15

@picigyongy: Jóformán csak Évát basztatták akkor is! Pedig más is szabálytalankodott! Nem egyenlő mércével mérték a játékosokat!

rafijo 2011.04.10. 17:42:55

@lami83: ezt a tekintélyt nem ő vívta ki, hanem a szerkesztők. Nem mindegy milyen SMS-eket küldnek be nekik vagy az esti szavazásoknál hogy alakítják a dolgokat. Volt egy csomó kamu dolog. Pl. Gombi egyszer 60 valahány százalékot kapott egy tök átlagos dologra. Azon kívül soha nem nyert semmiben.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 17:43:10

@perpetum: Tegnap is volt a BVV-ban, nagyon rokonszenves egy nő!

neduddki21 2011.04.10. 17:46:12

@lami83: Azt írod: akkora Alekosz szakmai tekintélye. Milyen szakmában van tekintélye? Úgy tutdtam, nyolc általánosa van.

rafijo 2011.04.10. 17:47:31

@Peter_Cs: Éva ott kiprovokálta a büntiket. A többiek figyeltek magukra és néha ők is kaptak. Meg nyilván az is számított, hogy Éván lehetett röhögni.

rafijo 2011.04.10. 17:48:39

@perpetum: Miló úgy nyert ,hogy semmit nem csinált az egész műsorban. Ez alapján még Jerzsy is nyerhet :)

Drogon 2011.04.10. 17:50:00

@Peter_Cs: Ja, meg ne feledjük VV Anettet meg Ágicát. Kijöttek, ők is feldobatták magukra a túrógombócokat, megvolt a fotózás és annyi.

Zelefánt 2011.04.10. 17:53:37

@picigyongy:
Tíz-tizenöt évvel ezelőtt senki sem köpködött a pályán, most meg mást se tesznek.
(Néhány évvel ezelőtt -- jellemző módon -- a Bayern Münchennél tiltotta meg a vezetőség a köpködést, azzal az indoklással, hogy a futballistának (sportolónak) pédaképnek kell lennie, és nem viselkedhet úy, mint egy állat mindenki szeme láttára.)
(Nem tudom, hogy most hol tartanak, de sokszor láttam már az ukránzsebkendő-formulát is a pályákon, ami már tényleg visszataszító.)
(Miért nem lehet rajtuk valahol egy kis zseb, néhány papírzsebkendővel, ha már...?)
OFF out.

Drogon 2011.04.10. 17:54:43

@rafijo: Jerzsire még sokáig fog minden vévé néző emlékezni :)

_most_ 2011.04.10. 17:57:37

@neduddki21: Alekosz szakmája: a nagybetűs VILLALAKÓ. Ebben verhetetlen. Ezt nem tanítják egyetemeken, erre születni kell.

rafijo 2011.04.10. 18:02:51

@lami83: azért megnéztem volna egy Leo vagy Majka ellen. Szerintem szétsavazták volna és azon röhögnél te is, hogy milyen szánalmas ez az ember.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 18:11:42

@rafijo:

A döntő nem egy körös, hanem két körös, magyarul lesz egy olyan kör, amelyben csak ketten vannak a végén, tehát Éva nem fog tudni elvenni senkitől se egy darab szavazatot se, hisz elég nyilvánvaló, hogy a végső körben csak Alekosz lesz - akihez majd ki kell hívni egy operációs stábot, hogy kiműtsék a házból - és Béci..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 18:13:02

@rafijo:

épp, hogy nagyon jól mulattak volna Leoval és Majkával... egymás alá adták volna a poénokat, bár Alek hozzájuk képest egy értelmiségi...

penelope garcia 2011.04.10. 18:15:38

@lami83:

Tekintélye van bent?
Szakmailag?
Emberileg?

Mi vaaaan??? :D

Mégis MILYEN szakmailag?
Embernek meg tán nem is tekintik, lévén nincsenek emberi reakciói (ezt még mi is látjuk, hát még azok, akik vele vannak 24/7).

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:16:36

@rafijo: Leó a benzinkútról, aki mejdnem megkettyintette vvÁgicát. Óriási arc volt, remekül tudott pislogni. Viszont nem tudta felfelé állásban kiakasztani a szemét, ezért muszáj levonni tőle két pontot.

Trevlovics 2011.04.10. 18:16:43

@MÁRIA TERÉZIA: igen, én is úgy emlékszem, hogy hárman kezdik, először kiesik a harmadik, onnan meg már csak ketten folytatják. bár ez gondolom idén attól is függ, hogy ki az a három és épp hogy állnak a szavazatok, mert a szavazós szabályok bizonyos szempontból elég.... flexibilisek :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:18:37

@penelope garcia: Alek biztonsági őr. Volt odabent késelés? Nem. Szakmailag hibátlan a srác.

Trevlovics 2011.04.10. 18:19:47

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: pedig óriási kockázati elemek vannak bent késelést illetően, baszki te ma minden ziccert kihagysz! :)

penelope garcia 2011.04.10. 18:19:49

@Kivlov:

Na, megjött a B-közép? :P

penelope garcia 2011.04.10. 18:22:20

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:

Jaaaaaa? Most, hogy mondod? :D

Én egyébként komolyan kételkedem ebben a biztonsági őr "szakmában". Nem kell hozzá érettségi? Ezt nehezen hiszem el.
Ki adna fegyvert egy 8 általánost végzett ember kezébe? A fizikáról pl lövése sincs. (hehe)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:23:36

@Trevlovics: Kezdettől fogva ki van rakva a végeredmény a műsor főoldalán, kapkodós nézők kedvéért fotókkal is. Alek, Anikó, Béci. Csak azért kell vitatkozni és szurkolni, hogy jó társasági embernek látszódjunk.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:27:37

@penelope garcia: Hogy kell-e érettségi hozzá nem tudom. Azt se, hogy volt-e fegyvere. Majd este jön skót ismerősünk és megkérdezzük tőle.

picigyongy 2011.04.10. 18:27:58

@Zelefánt: Mindenki szeme láttára : mert mutatja a kamera...Lehet, hogy ez az érdekes,,,,de a játékosokat nem tudom ezért elitélni..

Kivlov 2011.04.10. 18:28:16

az se lenne rossz, ha bélut választanák, őt meg Alek hazaküldené... :P

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 18:30:28

@penelope garcia:

de esküvőkön zongorázhat érettségi nélkül? Július Cézár biztos hogy átlépheti a Rubikon 8 általános nélkül?

Trevlovics 2011.04.10. 18:30:32

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: látom mire gondolsz. ritkán nézem azt az oldalt, de most látom,hogy abc sorrendben megy, viszont valahogy éva a végére került. ha licensz műsor lenne azt mondanám, biztos azért mert nem a magyar ábécében kell

picigyongy 2011.04.10. 18:35:46

@Peter_Cs: Ha nem következetesek - bárhol - akkor úgy tűnik, mintha kivételeznének az egyikkel. Sokan fel vannak háborodva,hogy miért nem zárják ki az Évát, ő mindent megtehet : én meg úgy érzem, nem egy műsort nézünk. Évát megbüntették, amikor odament a rokonokhoz - Balázs sara, mert biccentett, hogy mehet - Bécikéhez bement a barátnője, hogy adja át személyesen,,,,Béci - Gigi üvöltöztek :igérték a büntit, de nem lett belőle semmi...

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.10. 18:40:45

Ez a blog sajnos már témát és célközönséget váltott. Azért érdemes lenne a fejlécet és a leírást lecserélni, mert ez megtévesztő.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:41:13

@Trevlovics: Nehéz válaszolnom, mert nem tudom cseréltünk-e már? Ha igen könnyű dolgom van bicska témakörben, felrakták a videót Alekról, hogy akarta elvágni a frissen beköltözött játékos nyakát. Szerencsére, mint jó biztonsági őr az utolsó pillanatban lefogta a kezét és leadta a figyelmeztetőt.
Éva megelőlegezett büntetésből került az utolsó kockába. Már a jelentkezésnél se állt jól a szeme.

2011.04.10. 18:45:08

@penelope garcia: hát a biztonságiőrség az smafu? mi az, ha nem szakma? :)

apropó, ha katonaként úgy élt a hatalommal, ahogy, másrészt ismerve alek nőkhöz való viszonyát, most már biztos vagyok benne, hogy alek dm-es bizti őt (emlékeztek még a "követnek a dm-ben a biztonsági őrök" nevű facebook-csoportra?), és a gyanúba keveredett hölgyeknél előszeretettel alkalmaz(na) testüregvizsgálatot, ha lehetne. a hapsikkal meg csak simán fölényeskedő és tudálékos (levezetve a lopás büntetési formáit az ősrobbanástól kezdve).

csicserierika 2011.04.10. 18:49:42

@hullámpapír: állítólag egy panzióban dolgozott.
A francba, ez sem jött be :)

2011.04.10. 18:51:51

@csicserierika: szerintem a kettő nem zárja ki egymást. hacsak nem bizonyítottan egyetlen munkahelye volt egész életében, mert akkor igen.

egyébként kezdem azt hinni, hogy a szarkazmus egy kihalófélben lévő állatfaj.

Trevlovics 2011.04.10. 18:54:11

@csicserierika: panzióba kell biztonsági őr?
lopták a társalgóból a sakkfigurákat?

csicserierika 2011.04.10. 18:54:40

@hullámpapír: nem azzal van bajom, csak a rossz májúsággal(ezt hogy mondják tudományosan )? :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:55:05

@csicserierika: Nem mindenki ismeri a budaörsi Holiday Innt, ezért ne haragudj rá. Én is csak 4 hónapja vagyok törzsvendég a Mambó Nightban.

csicserierika 2011.04.10. 18:55:50

@Trevlovics: bizony kedves, én is dolgoztam hasonló helyen :)
Tudod, a vendégek biztonsága, vagyonvédelem stb..

csicserierika 2011.04.10. 18:57:00

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
még ezt is tudod, nekem nem jutott eszembe.
Levonhatsz egy pontot.

Trevlovics 2011.04.10. 18:58:20

hamarosan indul az utolsó előtti kiválasztás.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 18:59:09

@Trevlovics: A készletek felét rendszeresen megbugázzák. Ezért alakult ki sok panzióban a 32 figurás sakkjáték.

Trevlovics 2011.04.10. 18:59:11

@csicserierika: oké, én sose láttam még, profik voltak.

2011.04.10. 19:01:38

@csicserierika: figyelj, alek mutatott egy pár viselkedésformát az eddigi bentléte alatt, én csak azokból vontam le egy következtetést, és igen, bevallom, hogy mindez csupán feltételezés, és a fantáziámat használtam, nem túlzottan szabadjára engedve. szerintem az általam említett dolgok egyike sem áll távol alektől.
vagy arra gondoltál, hogy alacsonyabb rendű a dm-es biztonsági őr, mint a panziós? jó, akkor legyen panziós, bár szerintem egykutya.

Albino Vernyul 2011.04.10. 19:02:26

@picigyongy: Azert nem tudod hova tenni Anikot, mert neki nincs hagyomanyos modon taktikaja.. A tobbieknek azert lehet tudni, hogy mit csinalnak, mire jatszanak.. O alapjaban teljesen logikatlanul mozog a benti koordinata rendszeben.. Ez azert van, mert az alapjan mozog, ki hogy viszonyul hozza, illetve az erzelmei epp merre viszik.. Ha az egyik csoporttal/emberrel haragban van, akkor azzal baratkozik, aki epp pozitiv hozza.. Ha kiesnek melole, amire szamos pelda van, akkor kenyszerbol ujrastrukturalodik a barati rendszere... Neha probal hagyomanyos modon taktikazni, de alapjaban csak tulel parbajtol parbajig... Amit viszont vegig visz, hogy a feladtokban odateszi magat, ezzel probal kituni.. Aztan lesz valami..

joszif 2011.04.10. 19:07:23

Ezek mivel tüzelnek vagy mit csinálnak, olyan füst van náluk hogy az hihetetlen...

sogeking 2011.04.10. 19:08:11

na látjátok, Alek kólát akar inni :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:11:00

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Anikónak nincs nyertes taktikája. Be kellett volna vinnie még legalább 2 fürdőruhát, ez a zöld-fekete kompozició szörnyű és le van lakva (idézet szakembertől). Jó a lány, de pont ez az 1% hiányzik belöle a győzelemhez ( idézet2 szakembertől).

Albino Vernyul 2011.04.10. 19:11:07

LOL... Balazs, hogy bemanipulalt a felkonffal..Durva..;)

Albino Vernyul 2011.04.10. 19:14:48

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Azt nem mondtam, hogy nyertes "taktikaja" van.. Csak, hogy tulel, aztan lez valami..

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:17:36

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Anikó meg fogja nyerni ezt a játékot. Jól megy a cordia és a kocsi a retikülje színéhez. Csak ezt a fürdőrucit tudnám feledni.

joszif 2011.04.10. 19:18:18

Hogy meg fog lepődni ha kiviszi a Béci jövő héten, megint lesz miért bőgnie :D

Trevlovics 2011.04.10. 19:21:41

na anikó és béci barátok lettek, éva meg az irigységétől még azt se látja, hogy ez csak neki jön jól :)

Albino Vernyul 2011.04.10. 19:21:42

@joszif: Ma este fog meglepodni, mert ugy tudja, hogy Jerzyvel megy.. Evaval ugy egyeztek meg jel rakasilag..

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:23:36

@joszif: Anikó kinthagyná Bélát. 16.52-től nekem kell a srácot védenem, de nem tudok felhozni indokot, miért neki kéne visszamennie.

csicserierika 2011.04.10. 19:26:05

@hullámpapír: nem, csak én is olvastam a dm-esekről, bár én az életben nem tapasztaltam semmi rosszat velük kapcsolatban.
Témáról leszálltam.

joszif 2011.04.10. 19:26:09

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Egyetértek bár én egyik mellett sem tudnék érveket felhozni mehetne mindkettő...
@Albino "karazsnyikov" vernyul: igen, akkor is le fog esni az álla.

Kivétel 2011.04.10. 19:27:13

Megint a pálinka!! Alek, Alek...

2011.04.10. 19:27:29

@csicserierika: oksa.

amúgy a dm-esek tényleg furák, és tényleg olyan, mintha követnének, nekem is százezerszer volt már ilyen érzésem. a csoporthoz azért nem csatlakoztam, csak fellélegeztem, mikor hallottam róluk, hogy mégsem vagyok paranoiás :)

sogeking 2011.04.10. 19:30:56

Jerzy is kapott ajándékot

Kekec1 2011.04.10. 19:34:36

hát nem fogjátok elhinni, de eljutottam arra a pontra, hogy inkább a lény mint a foskilences... :(

rafijo 2011.04.10. 19:35:10

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: mert több kiscsaj szavaz, mint más. Legalábbis az X-Factorban az volt.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:38:17

@rafijo: Most már tényleg látni szeretnék egy kiccsajt, akinek megér Béci 315 ft-ot. Eddig csak harcias öregasszonyokat mutogattak Bécifanként.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:39:40

@sogeking: Ezt a sumák bejegyzést nem is akarom mérteni. Még nagyobb gond, hogy sokan nem is fogják.

rafijo 2011.04.10. 19:39:43

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Miért Alek vagy Éva kinek ér meg 315 Ft-t?

joszif 2011.04.10. 19:40:59

ohhh bazdmeg ezt a rinyálást

Kekec1 2011.04.10. 19:41:14

istenem ezt a hisztit.... végigzabálni a hetet a többiek által szerzett kajából, az ment hiszti nélkül is...

sogeking 2011.04.10. 19:43:27

szegény nőcit megeszik a bogarak

joszif 2011.04.10. 19:44:36

és még ki se dobálta a 3 jelet ezt a ......... úristnnnnnnnnnn

Kekec1 2011.04.10. 19:44:54

foskilences, ennyit tud

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:45:32

@rafijo: Ha jól olvastam a kettyencsek szavaznak Alekra és az alkeszek Évára. Ezt még értem is. A kiccsajokat nem tudom összehozni Bécivel. Valaki leírta ezt a marhaságot, azóta terjed a hír.

Kekec1 2011.04.10. 19:45:59

hát, ezek után egyetlen elégtételt várok ,ha ma este kiválasztják

2011.04.10. 19:46:22

@sogeking: jóóóóóvanna! Nem mindenki született hős, látnád, hogy engem egy egér milyen világszínvonalú sportteljesítményre sarkall. Helyből felugrok az asztalra! :)

Albino Vernyul 2011.04.10. 19:46:36

Nem mertek megmutatni, hogy jott ki.. Szerintem panikrohama lett..

sogeking 2011.04.10. 19:47:50

Szandit megnéztem volna ebben a feladatban :DDDDDDD

Kekec1 2011.04.10. 19:48:46

@sogeking: hát, lehet jobb lett volna mint foskilences drámakirálynő:)

témázgató 2011.04.10. 19:49:09

Szegény Erzsi egyfolytában puncsol Bécinek. "Azért nyered meg a VV-t, mert reppelsz".
Atyavilág...

Miss Snooks 2011.04.10. 19:49:28

Szegény Anikó, ez rettenetes lehetett.

joszif 2011.04.10. 19:49:32

@Albino "karazsnyikov" vernyul: szerintem kirúgta az akvárium oldalát :D vagy sikított egyet és szétrobbant.

inmemancsi 2011.04.10. 19:49:37

@Kekec1: hagyjad már szegényt, mit kekeckedsz? aludjál csótányokkal

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:49:46

@Kekec1: Rossz volt segítő. Éva egy véletlen mozdulattal mindent Anikó nyakába öntött volna és most ehetnék a csirkecombot paradicsommal.

Kekec1 2011.04.10. 19:51:19

óóó apám, kezdődik, lassan olyan leszek mint Pavlov kutyája, ettől a hangsúlytól rögtön a lavór jut az eszembe, hogy gyorsan toljam a tv elé...

joszif 2011.04.10. 19:51:32

Hát én nem lennék az Anikó barátja, egyik nap így a másik nap úgy pffff a legocsmányabb női tulajdonság

sogeking 2011.04.10. 19:51:36

akik szerint Alek volt rossz arc, mert oltotta Anit, az most kérjen bocsánatot :)

dr. gernika 2011.04.10. 19:51:59

Na Éva és Alek baszhatja, hogy Béci Anit viszi ki...

Kivlov 2011.04.10. 19:52:40

akkor vigye Alekot és kinn marad... :D

Kekec1 2011.04.10. 19:53:19

@inmemancsi: aludjon velük a napraforgó :)
@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: az se sokat segített volna, a megszerzett 3 korongot is benthagyta. Ami bocsánatos bűn lett volna, ha legalább nem rinyál meg affektál közben.

Trevlovics 2011.04.10. 19:53:24

a nagy dolgok mindig a takaró alatt születnek :D

2011.04.10. 19:54:17

@sogeking: miért? Alek végig piszkálta Anikót, csak azért, hogy a kamera előtt megbeszélhessék milyen napraforgó.
Mert összefogott Bécivel? Miért ők mit csinálnak? :)

sogeking 2011.04.10. 19:54:20

@Kekec1: Sanyíí biztos csuklott volna :D
@beebeer: egér nem volt :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:54:21

19.50-kor Béci és Anikó örök barátságot kötött. Jó ez a lány, Béci meg olyan amilyen. Bedőlt a trükknek. Most már ragaszkodom hozzá, hogy Béci legyen a kiválasztott. Alek készülődj, jövő héten munka vár.

inmemancsi 2011.04.10. 19:54:58

@Kekec1: látod, nem is vagy te olyan bátor:)))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 19:55:58

Mondjuk, ha az után visszamenne Gigi, ahogy kiesett Éva ellen, másodszorra már megverné

Trevlovics 2011.04.10. 19:56:05

én gombit akarom! :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 19:56:50

na, válasszunk egy közöset és klikkeljünk ;PPPP

sogeking 2011.04.10. 19:56:52

@beebeer: persze, egyik kutya, másik eb - de akkor nem Alek a rossz fiú

Kivétel 2011.04.10. 19:57:05

@foxglove: csak azt ne.... igazságtalan volna beküldeni a havert...

sogeking 2011.04.10. 19:57:26

én "service unavailable"-t válaszottam:)

2011.04.10. 19:57:33

@sogeking: :DD Azért a csótányokkal sem vagyok nagy barátságban, az angolnákat meg inkább enném... Természetesen a feldolgozást gondosan másra hagyva, emlékeim szerint nagyapám megnyúzta őket, szóval szerintem az angolna előkészítése kifejezetten férfimunka. :)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 19:57:54

amúgy annyit csak, hogy nem jön be az adás eleje óta a VV honlapja, szóval nyilván a ézők fognak dönteni megint XD

joszif 2011.04.10. 19:58:04

Most akkor vége? mert úgy volt hogy még jövő héten is folytatódik a játék.

Kiváncsi leszek kit hoznak ki győztesnek. Szerintem Éva lenne a megfelelő de tuti egy Béci v. Jerzy lesz az. Vagy rájuk bizzák és akkor nem a teljesítmény fog dönteni.....

Trevlovics 2011.04.10. 19:58:14

a szavazást sem bízzák a véletlenre, nekem: 503 Service Unavailable
:)

Kekec1 2011.04.10. 19:58:41

@inmemancsi: hol mondtam én, hogy bátor vagyok?:) bár a csótányokkal pont semmi bajom, laktam kollégiumban, sőt laktunk:))) (ők is). De nem is hisztizek meg rinyálok ennyit ha valamit nem tudok vagy nem akarok bevállalni, felmérem a határaimat azt' ennyi. De pl ennek a rinyának a fényében tessék átértékelni foskilences ijesztgetéseit is, amikor a lényt riogatta a tűznél.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 19:59:06

@Kekec1: Én szeretem Anikó hangját, tőlem rinyálhat nyugodtan. Gigi csábító mosolyára már sokkal érzékenyebben reagáltam.

inmemancsi 2011.04.10. 20:00:20

a lény meg kipattant volna az üvegkopiból:))

sogeking 2011.04.10. 20:00:40

ez van. Magdi anyus elvágta a kapájával az optikai kábelt.

Kekec1 2011.04.10. 20:00:42

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: tőlem hazaviheted mindkettőt :) a lényt csak azért nem, mert ő már peticsé jövendőbelije :)

Kivétel 2011.04.10. 20:01:51

úgy látom, már 2 szavazata van Mr Service U-nak:)

sogeking 2011.04.10. 20:02:16

@beebeer: lehet, hogy ez igazából egy logikai feladat. pl. az egér megeszi a csótányt, vagy fordítva :)

foxglove (törölt) 2011.04.10. 20:02:18

@Kivétel: hát nem lenne izgi lenne látni Oli legújabb csínytevéseit?

2011.04.10. 20:02:52

@sogeking: színesfémgyűjtögetés közben, mint azt a napokban láttam a híradóban, Grúzia és Örményország így maradt net nélkül.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:03:31

@Kekec1: Te egy úr vagy. Cserébe megkapod tőlem Alekot és Jerzyt.

csicserierika 2011.04.10. 20:03:37

csakis Olivér jöhet számításba, ha viccesek vagyunk, akkor Tordas :)

sogeking 2011.04.10. 20:04:48

@beebeer: igen :D

10 ember akar innen szavazni és már bedöglik a csatorna honlapja :)

Kivétel 2011.04.10. 20:04:51

@foxglove: ne rémisztgess, mert még rosszat fogok álmodni

Kekec1 2011.04.10. 20:04:52

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: ohhh, köszönöm :) Jerzyvel még akár lenne is ötletem hogy mit kezdjek, Aleket max kitömve, kirakatban nézegetni :)

2011.04.10. 20:04:59

@sogeking: mindjárt szimpatikusabb lett az egér, de nálunk nincs csótány, a mi egerünk kávéfüggő volt, állandóan a kávéfőző körül sertepertélt. Lehet, hogy hozzánk egy kifejezett urbánus egér vackolt be annak idején.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 20:05:08

Oli 56%, Szandál 26,8%, a többek sehol

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:06:21

@Kekec1: Jerzyvel kapcsolatos ötleteid ha kérhetem ne írd meg.

Kekec1 2011.04.10. 20:06:57

nem 10 napról volt szó? vagy már lejárt? vagy időutazás?

inmemancsi 2011.04.10. 20:07:19

úristen, hogy néz ki ez az éva nem szabadna közelít mutatni róla

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:07:34

Nemsokára balhé a villában. Éva meglátja magát a tévében.

Albino Vernyul 2011.04.10. 20:07:48

@Kekec1: @joszif: Ti tenyleg ennyire vakok vagytok..?! Alek egy hete kezdte komolyan basztatni Anikot, hogy levalasza magukrol.. Eva visszament parbajrol, megegyeztek Alekkel, hogy at is cseszik, mert Evaval ugy egyezett meg Aniko, hogy Jerzyre rakjak, de Eva Becis jelrakassal ki akarta vitetni.. Alek csesztetese hatott, Aniko szepen elkezdett tavolodni.. Ott volt Laci, akivel megvoltak, persze igy Becihez is kozelebb kerult.. Laci osszeomlasa persze osszehozta oket, mert a 2 legjobb baratja voltak.. Ott vagyunk, ahova Alek nyomta..
Az, meg hogy nem mertek mutatni, hogy jott ki a koporsobobol, sok mindent elarul.. Nem lehetett szep jelenet.. Szerintem Beci szedte ki..
Balazs meg kritikan aluli..

Kivétel 2011.04.10. 20:07:59

@Kekec1: ismét egy gumiszabály

sogeking 2011.04.10. 20:09:43

@beebeer: vagy egész éjjel kergette egy macsek, és reggel vágyott egy kis frissítőre :D

2011.04.10. 20:10:00

@inmemancsi: nem kellene neki ennyire direktbe napoztatni magát, most már nem csak táskái, ráncai is vannak.

Kekec1 2011.04.10. 20:10:30

@Albino "karazsnyikov" vernyul: nem baj, a lényeg, hogy neked teccik, ha esetleg hazavinnéd ... :)

Kivétel 2011.04.10. 20:11:46

jaj ez a két nő egymás mellett... hihetetlen, hogy csak 6 év van köztük, mégis úgy néznek ki, mint anya meg a lánya

Albino Vernyul 2011.04.10. 20:12:16

Mi megy itt? Ki nem szaraja le Eva velemenyet Lacirol, mikor Anikoval volt joban..?!

lac64 2011.04.10. 20:12:22

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Még egy adalék. Anit két napja tömik SMS-ekkel, hogy egyedül van, meg vigyázzon Évával, mert átveri, meg ne számítson arra az egyezségre, amit Évával kötött. Éppen csak azt a videót nem játszották le neki, amiben Éva azt mondja, hogy büntessék meg Anikót.

2011.04.10. 20:12:23

@sogeking: a francokat! Macskánk sincs, ráadásul Anyám minden jóslata (egér mindig párban!) ellenére szingli volt.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 20:12:51

most már bejön a holap, de szavazni persze nem lehet XD

joszif 2011.04.10. 20:13:14

Durván nyomja a Balázs.@Albino "karazsnyikov" vernyul: alek már elötte is nyomta de hát biztos van benne tudatosság, de Anikó már alek elött is váltott oldalt vagy 5x, szóval ez már nem sokat oszt szoroz...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 20:14:01

MUHAHAHAHA, DEEEE, LEHET SZAVAZNI!
OLIVÉRRE!
VÉGIGPRÓBÁLTAM, SENKIRE NEM FOGADJA EL, CSAK RÁ!

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:14:01

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Alek Évát is basztatja. A két srácot viszont nem. Szakmai basztató szemmel nézve Éva-Anikó koaliciónak kéne lennie, akik egyenként levadásszák a fiúkat.

Trevlovics 2011.04.10. 20:14:09

majd oli visszatér és egészen új műsor indul. A vagány, a zseni és az ananász 2. Anikó kavarhat csak be, ha megint beleszeret, kezdhetünk mindent előlről.

inmemancsi 2011.04.10. 20:14:34

@beebeer: a ránc lenne a legkevesebb, szörnyen néz ki, illik a jelleméhez a külseje. és még hülye is:)) - megtudtam, hogy nem én vezettem:))

sogeking 2011.04.10. 20:15:11

aki tud, szavazzon a nevemben egyet Szandira :)

lac64 2011.04.10. 20:15:34

@Trevlovics: Mondtak erről a visszatérésről valamit, vagy csak előkészítik most?

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:15:42

@nyuszómuszó: Én folyamatosan tudom nyomni Leonidászra. Már fél százaléknál tartok.

Kekec1 2011.04.10. 20:16:13

@inmemancsi: igen, ez amúgy egy jó kérdés, hogy honnan tudta meg? elvileg a stúdióban nem mutatták a köztes állást. Azóta se derült ez ki?

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 20:16:26

@Kekec1: Gyerek még, hadd visítson. :) Mute gomb. Ha gyereked lesz, vagy van, rajta nem lesz mute gomb, legalábbis ebben a kultúrában nem szoktuk őket kikapcsolni.
Engem is zavarnak a buszon bömbölő babák, de plíz: riszpektet a kicsiknek is. :)

Albino Vernyul 2011.04.10. 20:16:29

@Kekec1: Nincs vitakulturad..?! Hat az nagy baj.. Erv nincs, akkor jon a tereles..

2011.04.10. 20:16:34

@inmemancsi: akár hiszitek, akár nem, előbb-utóbb igen is kiül az ember arcára a jelleme. Ha belül rendben vagy, megtaláltad a harmóniát, az meglátszik az arcon. Is.

sogeking 2011.04.10. 20:17:33

68% Olivér, azt hiszem erről lemaradtam :D

Kivétel 2011.04.10. 20:18:02

nehogy már visszaküldjék Olivért... vagy megint Alekoszékat akarják erősíteni???? neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem akarom látni a ronda fejét, ha más műsorban feltűnik, onnan is azonnal el szoktam kapcsolni

joszif 2011.04.10. 20:18:07

Nah alek még most is napraforgózik, csak elintézi magának a 3 jelet...

inmemancsi 2011.04.10. 20:18:36

@Kekec1: elmutogathatták, tátoghatták neki a stúdióban ülő csodahangú haverjai akik rögtön tudták sms-ből

Kekec1 2011.04.10. 20:18:46

@Albino "karazsnyikov" vernyul: vitatkozzon veled a foskilences, én csak kekeckedek, eszem ágában sincs téged vagy bárki mást komolyan venni:)

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 20:19:15

@Kekec1: Erről azért szólhattak volna, de ebben sincs semmi meglepő. Pl.:
"Nem akarjuk, hogy még valaki szétboruljon, ezért lerövidítjük a dzsungelidőt."

Templ@r 2011.04.10. 20:19:27

Sziasztok!
Aktuális állás:
Ki hiányzik legjobban a Villából?
Leonidasz 0,1%
Kristóf 0,1%
Gina 0,2%
Zsuzsi 1%
Ildikó 1,4%
Zsófi 0,8%
Olivér 68,2%
Gombi 0,6%
Szandika 8,5%
Gigi 18,1%
Laci 1,1%

Kekec1 2011.04.10. 20:19:46

@inmemancsi: igen, ezt sejtettük, de ez azóta "hivatalossá" vált? vagy a retek nemes egyszerűséggel átsiklott a kérdés felett?

inmemancsi 2011.04.10. 20:19:46

@beebeer: egyetértek, az tényleg igaz, hogy a szépség belülről jön, ezt már mondtam korábban is a rosszindulat, mosolytalanság, önzőség stb. ronda külsőben is.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:19:58

Azért azt úgy szeretem, hogy a zéertéel még el is mondja, hogy mi az amit látnom kell Anikóval kapcsolatban.

Be volt szarva, másnap már nem nyilatkozott volna így.

Persze ez most egyértelműen "taktika".

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 20:19:59

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Nemrég indult el, sokáig nem lehetett..

Azért is rohadt dolog, hogy visszaküldik Olivért, mert Évát pont azért küldték vissza vérrel-verejtékkel, hogy Alek ne legyen egyedül, de így abszolút többségben lennének..

Kivétel 2011.04.10. 20:20:22

@inmemancsi: a cigi és a pia is kiül az ember arcára, nem csak a jellem.. nem véletlenül mondják, hogy 30 körül már mindenki saját maga felelős azért, ahogy kinéz... az életmód, a jellem, a fő tulajdonság igenis meglátszik

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:20:40

@Kivétel: Hétfőtől elkezdődik a hálóban a menyasszony kerestetik, Oli és Alek levarr pár jelentkezőt. A többiek addig a titokban beszélgethetnek az örök barátságról

Talpig Jimmy 2011.04.10. 20:20:42

a gyereknek nem engedem nézni a TV-t az Éva miatt.
éjjel felsírna

Kekec1 2011.04.10. 20:20:54

@Lone Starr: a kicsiknek minden riszpekt, de egy 20éves HP-nak nulla:) részemről:) attól ti még szerethetitek :)

inmemancsi 2011.04.10. 20:21:16

@Kekec1: átsiklani, dehogy letaposni a nézőket az legalább, az rtl muftik az a királyság

2011.04.10. 20:21:19

@Kivétel: Olivértől nekem is allergiás rohamom lesz, de csak addig tart, amíg meg nem találom a távirányítót.

csicserierika 2011.04.10. 20:21:51

Olivér 67 százalékon van :)

Trevlovics 2011.04.10. 20:22:32

alek és éva úgy ül ott, mint a rendes fiú, aki elhozta az esztékába a mamát

joszif 2011.04.10. 20:22:48

Azon a kérdésen még mindig nem értem miért akadt ki az Anikó.

inmemancsi 2011.04.10. 20:22:50

most bezzeg beadják a köpést a párbaján érdekes nem

Doktor Kotász 2011.04.10. 20:23:28

Hát az online szavazásban 68% vezet Olivér, második Gigi tizenakárhánnyal, és 8% Szandika.

Balázs sejtelmesen arra célzott, hogy fontos a szavazás, és nem mond inkább semmit, de lehet, hogy mégis elmondja. Mégsem mondta.

Akkor ez most egy online visszaszavazás lesz?
Én Olivérre nyomtam...

sogeking 2011.04.10. 20:23:52

@Trevlovics: igazából Anit akarja megsimizni, csak rövid a keze :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 20:24:33

@Trevlovics: Gyakorolnak. Így fogják kéz a kézben nézni a nagyit 4 napig Zalakaroson.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:27:03

Na, lesz majd megint Alekinnyózás, tesózás, csillagbogaramozás, sutyorgás.

inmemancsi 2011.04.10. 20:27:18

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: ha esetleg még akkor is azért az a zalakaros még megfontolás alatt van:))

Kivétel 2011.04.10. 20:29:57

kezd megint nem tetszeni, ahogy manipulálják a dolgokat...biztos vagyok benne, hogy ha Olivért visszaküldik, megtalálja a módját, hogy infokat adjon Alekosznak... röhej

Doktor Kotász 2011.04.10. 20:30:00

@nyuszómuszó: "MUHAHAHAHA, DEEEE, LEHET SZAVAZNI!
OLIVÉRRE!
VÉGIGPRÓBÁLTAM, SENKIRE NEM FOGADJA EL, CSAK RÁ!"

Sokat akadozik a szerver, engem 10-szer visszadobott, hogy nem sikerült feldolgozni. Mindig Olivérre próbáltam. De végül sikerült. Gondolom IP-címre, hostnévre szúrhetnek, használhatnak cookiet. Így, ha egyszer sikerült, többet már nem tudsz szavazni ugyanarról a gépről.

Soror Formoza 2011.04.10. 20:30:22

Alek te vagy a foszereplo - by Balazs

Kivlov 2011.04.10. 20:30:50

@Doktor Kotász:
sz*r a hálód, nekem másra engedte csont nélkül, igaz vagy 20 perce...

témázgató 2011.04.10. 20:31:16

már a valovilag.hu sem tölt be.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:32:27

"Én nem lennék soha napraforgó, Anikó, az te vagy."

Éva érvelése lehengerlő.

Townsend 2011.04.10. 20:32:45

Aki ért hozzá, válaszoljon. Anikónak tájszólása van?

sogeking 2011.04.10. 20:33:37

@Townsend: szerintem csak affektál:)

joszif 2011.04.10. 20:33:41

@Townsend: mindenki tudja miért de azért lehet hogy Hajni nem örülne és kicsit pihenőre küldené az embert.

Kivlov 2011.04.10. 20:34:03

"retardált légpisztoly!"
:)))))))))))))))))))))))

Kekec1 2011.04.10. 20:34:13

@Townsend: jah, Áffektfálvárú' :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:35:36

"Láthatjuk, hogy Jerzy miért kaphat jeleket."

Balázs, mondd azt, hogy tegyen mindenki Jerzyre, vagy Anikóra, mindegy - csak ők menjenek.

lac64 2011.04.10. 20:35:39

@Townsend: Igen. Ha fáradt, akkor iszonyúan kijön, de akkor is ha izgul. De most még affektál is hozzá (szerintem)

2011.04.10. 20:36:06

milyen kicseszés lenne már Lacit visszaküldeni :))

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 20:36:42

@Kekec1: Könnyű a közömbös élet. De a neved őszinte. :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:36:46

"Megtörtént az ominózus eset az Éva szájából."

EZ MEKKORA, FELÍROM! :D

Kekec1 2011.04.10. 20:37:31

@Lone Starr: mert én magamat adom:)) az összes énemmel ami kijön belőlem :))

sogeking 2011.04.10. 20:38:12

@Kekec1: soha nem vagy őszintétlen?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.10. 20:38:16

Lehetne villakrematórium is. A kiesőket elhamvaszthatnák helyben.

Kivétel 2011.04.10. 20:39:07

felhoznak ezer éves dolgokat... azóta már csomó minden változott..., megint megy a manipuláció

Kekec1 2011.04.10. 20:39:41

@sogeking: itt veletek soha, az tuti, minek tenném? :)

Townsend 2011.04.10. 20:40:01

@sogeking: @joszif: @Kekec1: Megvilágosodtam. Ezt a bajai (?) tájszólást nem ismertem.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:40:14

Ezt a szarrágást, amit cisnálnak. Irritáló ezdreszerre is megnézni ezeket. PErsze majd jó öfit lehet majd itt csinálni, mert megint ugyanezek lesznek.

Kivétel 2011.04.10. 20:41:12

@Kekec1: nem kéne inkább magát adni

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 20:41:42

@Gee Halen: Igen. Éva a logika és az ok-okozati összefüggések konzisztens és koherens előadója.
Nem, mert csak!

sogeking 2011.04.10. 20:41:48

Bécinek van egy elmélete, lehet mire kijön, levelező tag lesz az MTA-n

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:41:59

Megnézünk Anikóról egy kisfilmet. Eddig az összes róla szólt.

Kivlov 2011.04.10. 20:43:36

Alek nevetése 6almas!!! :))))))))

Townsend 2011.04.10. 20:44:41

@Nard: Nem égnek így is eléggé?

fran7 2011.04.10. 20:44:48

@Townsend: Állítólag Anikó Kiskőrősre járt gimibe, és talán keceli. Azért ez is sok mindent megmagyarázhat. Nemcsak a tájszólást.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 20:45:07

Anikó és Éva egymás mellett: A Szépség és a Szörnyeteg

Kekec1 2011.04.10. 20:45:08

na, neszed neked őszinteség :))) miért nem vágják be ilyenkor a kisfilmet?:)

Kivlov 2011.04.10. 20:45:30

@fran7:
???
olajat szőkített? :D

Trevlovics 2011.04.10. 20:45:31

Nagy boooo a csatornának, ezer éves jeleneteket játszanak le, beszari alakok, mikor itt vannak a legfrisebb egymás háta mögött dumálós jelenetek. Azokat kéne leadni srácok.

sogeking 2011.04.10. 20:46:56

Ani nem volt szerelmes Olivérbe.
hmmm...

vitek 2011.04.10. 20:46:58

Na jól van, nem csalódtam a retekben: Gigi feljutott 33,6%ig, ami frissítés után már csak 25,8%...

joszif 2011.04.10. 20:47:11

Jaj persze nem voltam szerelmes Bécibe, Király L. Norbiba, Olivérbe. Mindenki hülye csak én vagyok okos. Senki nem tud semmit persze van szemük az embereknek ezt valahogy elfelejti.
Béci meg nem érti miért vitáznak a hülye barma...
Azért mert direkt provokálja a balázs a konfliktust ők meg felveszik....

fran7 2011.04.10. 20:47:15

@Kivlov: Bort mindenképp.;) De például, hogy 21 évesen saját lakása van, azt talán.

témázgató 2011.04.10. 20:47:17

Most lesz nagy sikoltozás, biztos elmegy mindenki megnézni magát a tükörben - amíg tart a szünet.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:48:43

Kell itt totál feleslegesen kelteni a feszkót, én mint NÉZŐ, erre most momentán rohadtul nem vagyok kiváncsi.

Végre volt egy nézhető hét, amikor nem az egymásra ugatást kellett nézni konstans, egy órán keresztül.

Soror Formoza 2011.04.10. 20:49:36

Eva unnepelyesen megigerte, hogy nem fog megvaltozni. es meg buszke is ra.

Kivlov 2011.04.10. 20:50:20

jövő héten lehetne valami kultúra hét. egyik nap be kellene küldeni Tordast versmondás órát tartani. :))))))))))

fran7 2011.04.10. 20:50:23

@Kivlov: Jó, nem is rosszra gondoltam feltétlenül, sőt. Csak azt a környéket nem véletlenül hívják aranyháromszögnek. S nem mondjuk Ó és Újhutát nevezik így.

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 20:51:52

@Kekec1: Viszont LÉTEZIK igaz/hamis állítás a szereplők részéről ebben a műsorban. Ezek eldönthetők. De te nem döntesz, csak rákoncentrálsz, mi éppen a hamis. Még ez a csapatnyi fura figura is komplexebb, mint tetteik egyszerű halmaza. Az attitűd több, összetettebb, mint a cselekedetek aktuális felsorolása. Ezt tagadni a Közöny.

No mindegy, elismerem, nem KELL választani, ebben nem vitázok.

Kivétel 2011.04.10. 20:52:11

@Gee Halen: egyetértek... utálok veszekedést nézni... van elég macera az életben, még szórakozásként is azt nézzem???

Doktor Kotász 2011.04.10. 20:53:21

@Kivlov: A lényeg az, ha manipulálni akarnák a szavazást, akkor az nem úgy lenne, hogy másra nem lehetne szavazni, hanem úgy, hogy tökmnindegy kire szavaznál, az lenne, amit akarnak.

lac64 2011.04.10. 20:53:44

@Kekec1: Kicsit furcsa. Idáig mindenki azzal vádolta, hogy nem volt szerelmes Olivérbe, csak a kapcsolatát akarta szétverni. Most azt mondja, hogy nem volt szerelmes, erre mindenki hőbörög. Egyébként szerintem is szerelmes volt bele, csak mostmár nagyon cikinek tartja, annyit kapott miatta.

Townsend 2011.04.10. 20:53:46

@sogeking: Lehet, hogy csak viszketett neki.

vitek 2011.04.10. 20:54:35

@Doktor Kotász: ezt nem kell feltételes módban mondani, konkrétan ez van.

Kekec1 2011.04.10. 20:54:49

@lac64: de a lényeg, hogy őszinte :) mindííg :)

Doktor Kotász 2011.04.10. 20:55:58

@Gee Halen: "Balázs, mondd azt, hogy tegyen mindenki Jerzyre, vagy Anikóra, mindegy - csak ők menjenek."

Szerintem az Anikót jobban kedvelik a szerkesztők ugyanúgy, ahogyan az emberek. Anikó kinthagyná Alekoszt.

lac64 2011.04.10. 20:57:27

@Kekec1: Tévedsz, aki mindig öszinte, az az Éva! Hiszen Ő maga mondta.:D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 20:57:47

@Doktor Kotász: Hát, pedig most szemmel láthatólag eléggé elkezdték ekézni Anikót.

Mindegy, a jelek tekintetében ez most nem fog változni, előtte már borítékoltak.

Doktor Kotász 2011.04.10. 20:58:44

@Doktor Kotász:
Bocsánat, ezt szerettem volna mondani:

Szerintem az Anikót jobban kedvelik a szerkesztők ugyanúgy, ahogyan az emberek. Anikó kinthagyná Évát Alekosztól függetlenül.

Tehát Alekosz a favorit, de Éva ettől függetlenül kintmaradna Anikó ellenében.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 20:59:34

Véreim az éterben. Akkor most elmondom utoljára, Anikó nem BAJAI lány. Úgy tudom, akkor költözött ide, mikor felvették a helyi TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLÁRA, AMIT NEM VÉGZETT EL, úgyhogy nem is MAGYAR TANÁRNŐ.
Köszönöm.

Ja és NEM. Nem ismerem Anikót, tán azért, mert anyja lehetnék, ha az első randin nem dől rám a szénakazal.
Puszi.

Soror Formoza 2011.04.10. 20:59:47

@sogeking: Feladat volt. ezert nem mondhatja el.

Kekec1 2011.04.10. 20:59:55

@lac64: tééényleg, hogy is felejtettem el :))) de ennek fényében értelmet nyert az egyhetes kertben alvás is, közben megerősítették a villa falait meg plafonját :)

Doktor Kotász 2011.04.10. 21:00:20

@Gee Halen: Anikó-Éva vonalra gondoltam...

Éva nélkül Alekosz ellenne, mert mert beküldik az Olivért. :-)

joszif 2011.04.10. 21:00:26

@Doktor Kotász: egyértelműen rámentek Évára, most balázs addig baszogatta míg elmondta a véleményét... látni lehetett rajta hogy nem is akarja mert akkor minden kezdődik előlről de újra és újra előhozták de amúgy minden kiválasztásnál ezt csinálják mikor Éva már nem balhézik akkor előveszik akár a több hónapos képeket újra el kell mondania mi miért volt és akkor utánna megint balhé aztán este igazmondó hinta ahol megint rámozdul mindenki akkor megint balhé...

takácsalfréd 2011.04.10. 21:01:52

@Hódos Hajnalka: "... úgyhogy nem is MAGYAR TANÁRNŐ."

Azért ilyen burkolt cigányozást.:)

joszif 2011.04.10. 21:02:00

Béci lesz a kiválasztott 100000%

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:03:00

Húvaze, azon az Anikó ábrán a táblán mekkora fotosoppot húztak a mellére! :D

Kekec1 2011.04.10. 21:03:25

na, mindenki másra tesz, a végén a csótányok lesznek a kiválasztottak :)

joszif 2011.04.10. 21:04:58

Anikó lepadlózott, ügyesen taktikáztak Éváék

lac64 2011.04.10. 21:05:14

Anikó arcán lehetett látni, hogy rájött arra, hogy átvágták.

Kivlov 2011.04.10. 21:06:13

hehehehe, bélunak rudi bácsi van...

inmemancsi 2011.04.10. 21:06:54

ez az alekosz totál hülye, hogy jött ki neki kilencvenvalahány IQ?

Kivlov 2011.04.10. 21:07:17

@Gee Halen:
???
akkor nem is volt kiválasztás...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:08:36

@Kivlov: Mindegy, ezt a "bélarudi nyihahaa!" egymondatost ellőtted már :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:09:25

Alekosz összegezze az estét.

Mióta a Villa bölcse?

Kivlov 2011.04.10. 21:09:32

@Gee Halen:
ilyen megfogalmazásban tuti nem. Sosem használtam még a nyihaha szót, nem lóból vagyok.
de rudi van neki, az fix... :))))))))

inmemancsi 2011.04.10. 21:09:35

na itt az évike rozál a mindig őszinte úgy beverném a fejét a csatornafedélbe

joszif 2011.04.10. 21:09:48

az rtl el fogja intézni hogy Éva ne legyen védett figyeljétek majd meg

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 21:11:17

@joszif: háááát, reménykedem benne, de nem hiszem, akkor eleve elvették vona tőle már mikor rászóltak;

De ne felejtsük, hogy esetleg visszamegy valaki, akkor Béci azt fogja kihívni automatikusan

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 21:11:34

Durcica is Ani most rendesen.

répakörte 2011.04.10. 21:12:06

@joszif: Remélem! Megérdemelné! A nagy őszinteség élőben akkorát hazudott, csoda, hogy nem esett rá a plafon!

Aleknek meg valaki tényleg beüzenhetné, hogy ő csak ne magyarázgassa meg, hogy melyik szó mit jelent, mert a legcsekélyebb fogalma sincs róla. De azért osztja az észt... Pffffffffffúúúúúúúúúúúúú

joszif 2011.04.10. 21:12:36

Amúgy ez volt az első taktika a vv4-ben ami jól fel volt építve és van értelme is bár azért még Alekoszra is visszaüthet, de szerintem Béci a döntőben akar lenni és az Alekosz párbajjal ezt nagyon kockára tenné.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:12:40

Évának már felesleges kisminkelnie magát a továbbiakban, pláne abban aludnia.

sogeking 2011.04.10. 21:12:51

na, lemaradtam mindenről:)

illetve Balázs azt mondta, Ani megy zuhanyozni - remélem van onlájn :)
(p.s. nem vagyok szerelmes)

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 21:13:23

@joszif: No, az még egy érdekes szitu lenne. Örülnék, mert megmenekülne Ani, de mivel elvi szinten igazságtalan, ezért szemétség.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:14:02

Gombi... hatalmas nulla százalékot kapott!"

:D

Ezen azért most röhögtem.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 21:14:51

@takácsalfréd: höhhöhöhhhö. nyomatékosítottam :)

Anikó szegény, a farok nem jó végén volt ma este.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 21:15:22

@joszif: El bizony. Éva fordítva teszi vissza a kredencbe a kanalat kedden, így lekerül róla a lila kendő. Minden más esetben lőttek Bélának.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 21:15:29

azért erre a Balázsra ráeshetne már egy zongora

rafijo 2011.04.10. 21:15:30

Balázs megérdemelne egy jó nagy pofont

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:16:02

Jaj de jó, bazmegolás élőben, kétszer is, szupiiiii!

Kivlov 2011.04.10. 21:16:55

anikó mit háborog???
még egyszer sem párbajozott! ha valaki az eleje táján kihívja, már rég otthon ülne...

joszif 2011.04.10. 21:17:21

Nem az Anikó jött azzal hogy ez Egyéni!! játék most meg besértődik hogy a másiknak sikerült összebeszélnie valakivel...

Townsend 2011.04.10. 21:17:24

@Lone Starr: Kényenc = Kéjelegve zsarnokoskodó személy? alek értelmező szótára szerint.

lac64 2011.04.10. 21:17:44

@joszif: A taktikával nem lenne bajom, mert az tényleg jó volt. A képmutatással és a hazugsággal viszont igen. Éva mondta Aleknak, hogy Ani rákérdezett, hogy áll-e a megállapodás, ezek szerint a szemébe hazudott. Ahogy most megy is az élőben.
Mondhatta volna, hogy Béci megsértette, máshogy fog dönteni, Ani úgysem tudott volna mit tenni, de valahol egyenesebb lett volna.

dr. gernika 2011.04.10. 21:18:16

És Éva még meg is ideologizálja, hogy gerinctelen féreg...

Soror Formoza 2011.04.10. 21:19:14

Megtenne az rtl, hogy visszakuldje olivert meg egyszer parbajozni Becivel?
Csak kerdeztem!

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 21:19:14

ööö... jelentkezzenek azok, akik Anikót NAGY TAKTIKUSnak aposztrofálták az elmúlt napokban, mert kinyitnám a pofonládát. :DDD

Doktor Kotász 2011.04.10. 21:19:19

@joszif: Igen, Éva konfliktusaot gerjesztik a kérdésekkel, meg a hintáztatással.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:19:56

@gernika: Éva nevében kikérem az ilyen feltételezéseket.

Őszinte és magát adja!

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 21:20:54

@Kivlov: De az se véletlen, hogy eddig nem merték kihívni. Az elején is visszament volna - szerintem. Ezt sejthették a többiek is.
Az, hogy most mire pampog, abban igazad van. át, így kezeli, hogy szar került a ... sáskába.

sogeking 2011.04.10. 21:21:11

@Hódos Hajnalka: hát, ha megmondod milyen magas...

joszif 2011.04.10. 21:21:20

@lac64: Jah mert ha te meg akarod lepni a másikat akkor kiteríted a lapjadat elötte.

Vagy azt kellett volna mondania Évának hogy most inkább Bécire rakok mert akkor valószínűleg téged visz ki és az nekem jobb mintha a te kedvedért jerzyre rakom hogy ti párbajozzatok és én leközelebb már csak a Bécivel mehetek párbajra.

Ez így elég hülyeség valljuk be. A taktika érdekében ezt kellett csinálni. Nem lehet úgy taktikázni hogy mindenkit beavatok főleg azt aki ellen taktikázok.

Kivlov 2011.04.10. 21:23:19

@Lone Starr:
nem merték? nem kellett, mert megpróbálta a semlegeset játszani. mindig volt más, akit inkább ki kellett / lehetett hívni...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:23:54

ez már e végjáték, ér pofánhazudni bárkit bármikor. olivérnek nagyon igaza volt. éva egy lárva

répakörte 2011.04.10. 21:24:16

@joszif: Nincs azzal gond, ha valaki taktikázik, de akkor legalább ne állítsa be magát az őszinteség mintapéldányának.

lac64 2011.04.10. 21:24:36

@joszif: Értem, amit írsz, csak akkor meg ne ugasson élőben, hogy jaj a másik napraforgó, meg jaj, most miért barátkozik a másikkal, pfujj.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:24:52

Mikor készül már egy "Hitler megtudja hogyan taktikázott Alekosz és Éva" videó?

_most_ 2011.04.10. 21:25:17

Az mekkora lenne, visszaküldenék Olivért, Béci kihívná és újra párbajoznának, és Olivér győzne...

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 21:26:41

Nem értem, mi a problémátok. Valaki elhitte egyetlen percig is, hogy Éva Anikó kedvéért Jerzsire rakja a jelet?

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.10. 21:26:45

Amúgy, minden Évautálatom ellenére tökéletes taktika volt - lássuk be, ha Jerzsire raknak, kiviszi Anit, aki visszajön, védett lesz és a lény mehet Bécivel, aki kinthagyja;

Szóval, bármennyire rosszul vagyok tőle, nem tudom hibáztatni, amiért küzd a bennmaradásért;

de ettől még most esz a fene! ;)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:26:56

@lami83: Ilyen nem lesz ne aggódj, max egy hétre lesz benn szvsz.

inmemancsi 2011.04.10. 21:27:40

@joszif: de akkor ne fröcsögjön a po.ája, hogy ő micsoda őszinte, minek beszélte le akkor anikóval senki nem eröltette

joszif 2011.04.10. 21:28:04

@répakörte: @lac64:

hát ez most egyáltalán nem az őszinteségről meg a napraforgóságról szól. Egyszerűen ezt kellett meglépnie azért hogy esélye legyen a top3-ba.
Anikó mondta ez egy Egyéni játék most megkapta. Ha nem lenne ilyen ide - oda csapódó akkor most lehet nem dobják át a palánkon.

sogeking 2011.04.10. 21:28:32

az lesz a poén, ha Ani megint rámászik Olivérre :D

Townsend 2011.04.10. 21:29:03

@Gee Halen: Mindjárt jön Petics, ahogy érzékeli a szenzora az éva ellen irányuló rosszindulatot.

joszif 2011.04.10. 21:29:30

@inmemancsi: Ha meglepetés bulit csinálsz és a barátnődnek nem szeretnéd a tudtára hozni akkor azt is pofánhazudásnak tartanád???

Albino Vernyul 2011.04.10. 21:30:13

Mae merges se vagyok.. Csak undorodom..

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:30:19

@joszif: mondjuk az h másvalaki milyen, nem menti fel a hazugot.
amúgy melyik a lény?

répakörte 2011.04.10. 21:30:57

@joszif: Nem Anikót védem. Okés, hogy taktikázik a bent maradásért, de akkor mi a francért kéri ki magának, ha azt mondják rá, hogy hazug dög? Mert az, sőt, szerintem ő a legőszintétlenebb az összes közül.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 21:31:34

nekem nem azzal van bajom, hogy taktikáztak, de ebben a döntésükben azért elég súlyosan dominált a személyes bosszú, de miért is lepődöm meg, ennek a 2 embernek minden cselekedetét a rosszindulat motiválja.

sandokan 2011.04.10. 21:32:44

Szerencsétlen éva csinálhat itt már bármit, néhány droid a folyamatos rácz oltásnak hála, azonnal elmondja mindennek.

Pedig ez egy tökéletes taktikai lépés volt, így neki a következő alkalommal egy jóval könnyebb ellenfél maradt.

Nem láttam az adást, de a napraforgócska arcát és reakcióját, most majd "kénytelen" leszek megnézni. A fagyi végre visszanyalt.

inmemancsi 2011.04.10. 21:33:06

@joszif: na jó ilyen hülye nem lehetsz -de, a példád: ha hirdetet, hogy őszinte vagy meg minden egy pár hónapig, majd közlöd, hogy meglepetésbulit szervezel nekem, ahova a pasit is elhozod, akit akarok, aztán meg a pofámba röhögsz. ennyi

_most_ 2011.04.10. 21:33:49

@nyuszómuszó: Egyetértek, Évának most nem volt más választása, ha benn akar lenni a háromban. Kicsit hiányzott is a játékból az effajta taktika.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 21:34:07

Mit háborogtok itten Éván? Ő legalább következetesen végigvitte azt, amivel Alekosszal megállapodtak. Anikó hátrált ki mögülük és ment át Bélához! Éva kiszámítható, rá lehet építeni, Anikó meg nem! Ennyi!

A végén azért nagy volt Jerzy beszólása a sáskára!

Szerénke. 2011.04.10. 21:34:18

Na, hát semmi meglepetés nem történt, egész héten ezen görcsölt Éva.
Amitől meg behánytam az az Olivéres dolog. Én arra tippeltem 4 napja, hogy a Gigi megy vissza, tévedtem. Mikor jött ez az online szavazás, már tudtam, hogy ki fog visszamenni, milyen meglepő.:S
Azt meg mindenki figyelmébe ajánlom (Évának ajánlanám leginkább, de nem lehet), hogy azt elfelejtitek, hogy az utolsó párbajnál, már nincs védettség.:)
@lami83: Szerintem meg az lenne a poén, ha Olivér bemenne, kihívná a Bécit és a Béci megint kint hagyná. Amúgy ilyen nem lesz, csak odamegy rontani ott a levegőt.

Beck Tamás 2011.04.10. 21:34:29

Béci Alekoszt nem viheti ki?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:34:38

meg az is érdekelne, miért lőttek a bélának, hacsak nem kerül le a kendő éváról? a sógort meg a síróst is kinthagyja, mindegy mit választ, döntőben meg éva és alekosz kiütik egymást.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 21:34:45

@foxglove: Egészen elképesztő páros ez az Alekosz-Éva.

Én azt szeretném, hogy mindeketten nyerjék meg, jutalmuk meg egymás társasága és örökélet a villában, koszt-kvártély.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 21:34:52

@Kivlov: Na az lenne igazán nagy meglepetés, mindegyiknek !!!!! : ))))))))) Igazi kibaszás lenne, mindegyik megkapná Tordas személyében az elmaradt büntetését. Meg nézném az arcukat.@Doktor Kotász: Hát nem tudom te mit nézel, de te lehetsz az egyetlen aki ezt az interneten leírta.Anikó kint hagyná Alekoszt. : )))

sandokan 2011.04.10. 21:35:14

@foxglove: "ennek a 2 embernek minden cselekedetét a rosszindulat motiválja"

Ezzel a rácz gyerekre, meg anikóra gondoltál?

lac64 2011.04.10. 21:35:36

@joszif: Ja ezt ajándéknak szánta! Most trollkodsz, vagy komolyan gondolod, amit írsz?

inmemancsi 2011.04.10. 21:36:07

miért akar ez a nő annyira a tv-ben szerepelni, ronda mint a bűn, égeti magát mint a reichtag. ha lenne esze vakolná magát égre földre, nem vetkőzne le soha meztelenre, és kihasználná azokat a szerencsétleneket akik a csapdájába esnek:))az ilyen vagyok, de legalább őszinte dumával:))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:36:13

@Peter_Cs: következetesen sunyi hazug volt végig, tehát őszinte mert magát adja. ezt más ismerjük. mindig csak az az ígéret számít amit éppen betart, a többit rá lehet kenni valakire (mer' odaült a bélához!)

joszif 2011.04.10. 21:36:29

@inmemancsi: ez egy meddő vita lesz kár folytatni. Én nem értem hogy miért nem értitek hogy ez nem az a fajta hazugság vagy őszintétlenség mint amiről általában beszélnek bent a villalakókt. Ti nem értitek hogy azt miért nem értem hogy ez hazugság volt és annak az ellentéte amit ő bent képvisel a játékban.

Szerénke. 2011.04.10. 21:36:41

@Peter_Cs: Anikó nem hátrált ki, ő arra rakta, akire az Évával anno megbeszélték.

Beck Tamás 2011.04.10. 21:37:15

@Peter_Cs: Éva egy nagyon rosszul sikerült vicc. Éva abban kiszámítható, hogy számító, Alekosz épp ezért tartja őt maga mellett és nem Anikót.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 21:37:23

@Gee Halen: Ez ellen semmi kifogásom, csak arról már ne legyen reality.

Lone Starr (törölt) 2011.04.10. 21:38:53

@Kivlov: Ez Anikó racionális énje. Kell egy olyan is, mert ebben a szerepben sziNpi/gondolkodó emberi lény. Ki is estek mellőle 11-n. Szerintem nem erkölcsösebb/jobb párbajon nyerni, mint a kihíváson és a kiválasztáson, azzal, hogy elkerülöd. Mindkét út logikus.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 21:39:23

@inmemancsi: Én szívesen látnám őt a képernyőn, szerintem nincs gáz vele!

@droid_: Ez akkor állná meg a helyét, ha pl. Alekoszra pakolná a jelet az előzmények ismeretében, tehát böszmeségeket beszélsz!

Soror Formoza 2011.04.10. 21:39:31

Alekosz is megigerte Becinek, hogy nem fogja parbajra kuldeni. "menjen aki meg nem volt parbajozni". gerinctelenek tarsasaga

sandokan 2011.04.10. 21:39:43

@Szerénke.: akkor nézd vissza mit csinált, amikor éva visszajött. vagy ötször változtatott oldalt, elképesztő, hogy egyesek a gyűlölködésben mennyire elfelejtenek gondolkozni.

inmemancsi 2011.04.10. 21:40:23

@Peter_Cs: te vagy az egyetlen, vidd haza már mondtam és nyomd a fejét telibe a képernyődbe, úgy talán elmegy:)))

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 21:41:00

Szerintem, ha úgy alakol, hogy Béci Jerzy-t viszi ki, és lesz Éva-Anikó párbaj, azt Éva fogja megnyerni, mert hiába a legokosabb a villában az Anikó, meg ő nyeri a villaversenyeket, az egy másik verseny és egy külső párbaj megint egy másik verseny, ez a dzsungelhét felhozta Évát, pont azzal, hogy nagyon lerobbant és emberi lett, szavazhatóvá tette magát, viszont Anikó a sok nyafogás, meg duzzogás, meg sértődés miatt gyengült... azok a szövegek is gyengítették, hogy neki mindegy kijön vissza, meghogy ez már egy egyéni játék... valahogy a nézők jobb szeretik azokat, akik támogatják egymást, még akkor is, ha ez egy egyéni játék, tudom ez egy ellentmondás, de mégis így sül el... És hiába Anikó a legszebb és legokosabb a villában a párbajon még se ez számít.

répakörte 2011.04.10. 21:41:31

@joszif: Éva max a "hogyan legyünk annyira szar alakok, hogy 28 évesen semmilyen tettünkért nem vállalunk felelősséget" képviseli. És a "hogyan kell mindent kiforgatni úgy, hogy vissza tudjunk támadni"-t.

2011.04.10. 21:41:52

@Peter_Cs: szerintem sürgősen keress fel egy szemészt, lehet, hogy a jelenlegi dioptria már nem elég a szemüvegedbe :)

Szerénke. 2011.04.10. 21:42:37

@sandokan: Akkor most vegyél pár mély levegőt, higgadjál le és fejezd be a flame-elést. Úgy látom, hogy ha másnak más a véleménye az már csak vak és hülye lehet a te szemedben és természetesen nem gondolkodnak. Melyik visszajövetelről beszélsz egyáltalán? Írjál konkrétumot.
Addig meg erre szeretnék egy választ.
Akkor csak így hirtelen én most annyit kérdeznék az Éva fanoktól, hogy ha ő oly nagyszerű ember, és oly igaz barát, akkor hogy lehet, hogy Béciék egy fél órán át főzöcskéztek Alekosznak, mikor az volt a feladat, hogy ágyba vigyék neki a reggelit, viszont a lelki társa annyira volt képes, hogy egy műzliszeletet meg valami gyümölcsöt egy tányérra bafott és azt adta oda? Vagy például a military héten a folyamatos szabályszegéseivel, amivel megszívatta a hozzá legközelebb álló embert, csak azért, hogy megmutassa, hogy milyen ügyes daffke ember?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 21:42:44

@Beck Tamás: Éva ma királynő volt!

@Lone Starr: Anikó elsunnyogta eddig a párbajokat, Éva meg hármat megnyert! Ez magáért beszél, ennyi!

dr. gernika 2011.04.10. 21:43:40

@Gee Halen: Igen, a puhatestű önmagát.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:44:03

@Peter_Cs: kibaszott lúzerség éva alekosztól átvett (amúgy ferink által elhíresült) kifejezésével oltogatni. megbeszélni + később is bizonygatni + nem úgy tenni = hazugság. ez az amit más nem tett tudtommal, csakis éva. de ettől még őszinte, hiszen ő ilyen, igaz?

2011.04.10. 21:44:07

@Peter_Cs: Én szívesen látnám őt a képernyőn, szerintem nincs gáz vele!

Erről egy régi Kepes féle Desszert beszélgetős műsor jutott eszembe, ott ült a Kuncze, Soma és egy egyszerű munkásember. Ez az ember csak a beszélgetés végén szólalt meg, miután Soma kicsit elragadtatta magát: Kérem, asszonyom, a maga férje vak meg süket is. :)

lac64 2011.04.10. 21:46:16

@sandokan: A visszanézést neked kéne kezdeni! Az önök kértékes játékon (ami még a párban előtt volt!), szemben benyalt Anikónak, 5 perc múlva pedig kinn lehordta mindennek Gigivel együtt. Aztán visszajött a párbajról, és az első dolog, amit tett, hogy elkezdte Anikót fikázni. Neked oldalváltás, hogy beszélget a másikkal? Könyörgöm, öten vannak.)
Még egy dolog. Miért állt volna a Béci oldalra, amikor minden előny Alekéknél volt (Alek maga, a megállapodása Évával, a lilakendő).

foxglove (törölt) 2011.04.10. 21:47:54

Hiába, Anikót már meg kellett büntetni. Büszkék lehetnek magukra.

répakörte 2011.04.10. 21:48:12

@lac64: Jaja.
Nem mellesleg, Alekosz mondta, hogy Évával falat húznak maguk köré...

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 21:49:05

@Peter_Cs: Évánk szomorúbb hét elé néz, mint Béla. Egy két lábon járó vidámpark (idézet) lesz Alek számára. Ott fog állni Éva háta mögött, amikor szegénykémnek csótányt kell ennie és nyomja a dumát. Ha nem eszed meg, akkor szabályt sértesz és jogosan veszik le rólad a védettséget jelentő kendőt. És jó hangosan, hogy Béci is hallja, legalább nem kell magyarázkodnia miért Jerzyt viszi párbajozni.
Ezt az egész szavazzunk Bécire taktikát Alek a saját szórakoztatására találta ki. Meg pár ferde ízlésű kommentelőnek.

Szerénke. 2011.04.10. 21:49:28

@foxglove: Tényleg, mintha ilyen is elhagyta volna Alekosz száját. Most, hogy mondod... Arra leszek majd kíváncsi, hogy ha visszaküldik ezt az... Olivért, hogy azt hogyan akadályozzák meg, hogy infót ne adjon a bentieknek. Mondjuk ha jobban belegondolok sehogy, lehet ez a cél.:S

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 21:49:30

@Szerénke.: Éva nem egy szakácstípus. A military héten pont Alekosz élt vissza a hatalmával, ami nem tett jót kettejük barátságának, ezt Éva támadásként értékelte - ezt tökéletesen megértem.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:50:10

@lac64: ezt én se értem amúgy. mert bent az évaféléknek elhiszem, h átállás az, ha mással is beszél valaki, esetleg hosszabban is, de innen kintről hogy gondolhatja azt valaki, h ez "átállás"? hihetetlen

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.10. 21:50:13

Azt nem értem, hogyha Évát mindenki igy utálja, akkor miért nyeri meg a párbajokat?

_most_ 2011.04.10. 21:50:24

@Szerénke.: Én hirtelen csak azt szeretném megkérdezni, ezeket a kérdéseket még hányszor teszed fel?

Soror Formoza 2011.04.10. 21:50:44

@Peter_Cs: Az a kiralyno aki Hofeherkenek a mostohaanyja ? :)

nosce 2011.04.10. 21:51:08

@Hódos Hajnalka:
"Anikót NAGY TAKTIKUSnak aposztrofálták az elmúlt napokban, mert kinyitnám a pofonládát."

Aniko nagy taktikus bizony, mert Béci körbeszopkodása volt az egyetlen esélye h szerdán Béci esetleg nem őt hívja ki (még ha nem sikerül, akkor is ne kellett próbálnia), mert Éva elűzte Alek mellől). Ösztönösen is jól döntött..

Szerénke. 2011.04.10. 21:52:55

@Peter_Cs: Az, hogy valaki nem szakács típus, még nem kéne, hogy azt jelentse, hogy leszarjuk a barátunkat. Valamit nyugodtan alkothatott volna, de nem érdekelte, mert azért annyira nem szereti, hogy egy kicsit is megerőltesse magát érte.
A military héten meg akkor romlott meg a viszonyuk, mikor Éva miatt folyton szívtak. Nem Alekosz kezdte vele a szemétkedést, csak ez volt rá a reakciója. Tehát ez még mindig nem valódi válasz a kérdésre.
@lami83: Látom nagyon baffa a csőröd, mert te sem tudsz rá értelmes választ adni. És a kérdésedre válasz, amíg valaki magyarázattal tud ezekre szolgáltatni. Eddig két halovány próbálkozás volt rá.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 21:53:10

@Szerénke.: Éva mondta, Alek csak bólogatott. Külső információk már sajnos nem osztanak-szoroznak, úgyis mindenki tudja, hogy "Alekoszakirály!"
Oli csínytevéseire meg nagy arcára én sem vagyok kíváncsi...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 21:53:14

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Ez nem valószínű.

@Szerénke.: Remélem, Olivér belevisz egy kis izgalmat a villalakók életébe!

2011.04.10. 21:53:32

Azért az is sokat elárul az évalek párosról, ahogy Ani és Béci összeborulását kommentálták később természetesen az érintettek háta mögött.
Arra gondolok, hogy barátságok nagyon fura körülmények között és élmények hatására tudnak kialakulni, és Ani olyat élt át Bécivel, illetve olyat kapott tőle, ami felülírta a korábbi nézeteltéréseiket, bizalmat ébresztett benne iránta, és közelebb hozta őket egymáshoz. Az most mindegy, hogy ha más lett volna ott vele, és mástól kapja meg ezt a támogatást, akkor valószínűleg azzal a mással szemben is így érezne, de most Bécit dobta a gép.
Sem éva, sem alek nem mondott ott és akkor semmit, amikor történt, csak utólag puffogtak egymásnak és a riportszobában, taktikai lépésnek, illetve színjátéknak nevezve a történteket.
Tulajdonképpen végtelenül szánalmas, hogy a barátságról, vagy nevezhetjük akárhogy, emberközi kapcsolatok mélységeiről csak ennyi fogalmuk van, és kizárólag a játék szűrőjén keresztül képesek elemezni a villabeli kapcsolatokat.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 21:53:39

@Yooha: úgy hogy mi nem költünk ilyen hülyeségekre

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 21:53:39

@Yooha:

akik szavaznak Évára, azok nem járnak a hogyvoltra (kivéve a kivételeket)...

joszif 2011.04.10. 21:54:53

@nosce: akkor viszont miért lepődött meg hogy másra rakták Éváék. Nem tudatos volt ilyen az énje aki szól hozzá egy kedves szót akkor ő a legeslegjobb leszünk öribarik aztán legközelebb már más a véleménye.

_most_ 2011.04.10. 21:54:56

@droid_: Nem az volt a gond, hogy Bécivel beszélgetett, hanem mikor sírva előadta a nagy jelenetet, hogy a bátorságpróbán mennyire megbízott Béciben és őszinte barátok, haha Jerzy még talán be is vette.

lac64 2011.04.10. 21:55:17

@nosce: Fos kilencesből kigolyózandó veszélyes ellenféllé vált (az öt között!). Ehhez azért kell taktika.

Beck Tamás 2011.04.10. 21:55:24

Én maradtam le valamiről? Miért küldenék be Olivért? Vagy félreértettem valamit?

répakörte 2011.04.10. 21:55:47

@Peter_Cs: Úristen! Ennyire elvakultan védeni Évát...
Szerintem sokan vannak, akik nem szakács-típusúak, de egy jó havernak vagy a kedvesnek megerőltetik magukat, és összeeszkábálnak valamit. De persze Éva ilyen.... Hahhahhhah. AZ a baj, hogy 28 éves létére nem is akar más lenni, nem célja, hogy jobb ember legyen. Saját maga megnyugtatására mondogatja mindenkinek azt, hogy "ilyen vagyok, és kész". Ezzel a többiek is takarózhatnának. Egy kis önismereti tréning nem ártana ennek a nőnek.

bigél 2011.04.10. 21:56:09

@joszif:

miért, szerinted Éva nem csapódott volna senkihez, ha Alekosz kiesik korábban? így sokkal egyszerűbb, mintha neki is keresni kellett volna az új kapcsolódási pontokat.

egyébként meg ha összezárnak egy csapat idegen (vagy kvázi idegen) embert, a viszonyok tuttira változnak az idők során, még akkor is, ha nem esik ki senki. ez abszolút természetes.

Szerénke. 2011.04.10. 21:56:32

@foxglove: Ez mondjuk igaz. Ahogy odavitte a pereputtyát a párbajokra, az mindent elárult. Persze magasról lehet a legjobban pofára esni.
@Peter_Cs: Hát ha neked Olivér szimpatikus ember... Még egy ilyen gerinctelen, más hátán élősködő alakot nem láttam. Nem gondolod ugye, te se komolyan, hogy Olivér szereti Alekoszt? Amúgy meg a legtöbb 'csínytevése' mások basztatásán alapult. Kíváncsi lennék, ha ugyanezt kapná-e vajon ennyire röhögne...

joszif 2011.04.10. 21:56:56

@hullámpapír: csak az a kérdés hogy meddig tart nála ez a nagy tisztelet meg felajánlom a barátságomat. Túl sokszor kiáltott már farkas a kicsi szivem hogy ezt elhiggyük neki.

Doktor Kotász 2011.04.10. 21:57:07

@Ari11: "Hát nem tudom te mit nézel, de te lehetsz az egyetlen aki ezt az interneten leírta.Anikó kint hagyná Alekoszt. : )))"

Te biztos nem olvasod az internetet, mert utána írtam, hogy Évára gondoltam.

Tehát Anikó kinthagyná Évát az Alekosz népszerúsége ellenére.

Tehát kinthagyná Évát Alekosztól függetlenül.

joszif 2011.04.10. 21:58:40

@bigél: Éva mellől is estek ki emberek és nem ment át az éppen erősebb klikkbe, Anikónál ez többször előfordult... a mi lett volna ha az sose vezet semmire...

Szerénke. 2011.04.10. 21:59:35

@Beck Tamás: A neten az volt a szavazás tárgya, hogy ki hiányzik a legjobban a nézőknek a villából. És Balázs persze előre szólt, hogy lehet, hogy tétje lesz a szavazásnak. És hogy-hogy nem Olivér 59%-al vitte a pálmát.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 22:01:40

@joszif: csak éppen beállt annak az embernek a táborába, aki lelárvázta, mert erősnek ítélte...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 22:01:47

@lami83: és ez miért átállás? ha alekra tette volna a jelet, max akkor mondanám h átállt, nem akkor, ha azt mondja, megbízott benne, amikor félt. de mivel nem ő szegte meg a szavát, azt kell mondjam, nem állt át, hanem átverték. mondom ezt úgy, h nem érdekel, mikor esik ki.

nosce 2011.04.10. 22:01:59

@joszif:
"akkor viszont miért lepődött meg hogy másra rakták Éváék"

Ani megpróbálta Évát rávenni Jerzyre, nem sikerült mert Évának nem ez az érdeke, de Ani meglepődött mert ö Azzal kombinált h Éva a megállapodásuk szerint az ö szekerét tolja majd...azaz tartja a szavát, de Éva meg ekkor lett volna hülye...

2011.04.10. 22:02:07

@joszif: attól még a pillanat lehet őszinte, gondolhatta komolyan, amit mondott, és érezhette tényleg azt, amit megfogalmazott.
az, ha két hét múlva valamin megint összevesznek, és örök harag, az nem jelenti azt, hogy ő _tegnap_ nem gondolta komolyan, amit mondott.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 22:04:19

@Doktor Kotász:

Ha sor kerül Anikó Éva párbajra garantáltan Éva megy vissza, ez most Bélán múlik, hogy ő mit gondol, arra, hogy Jerzy nem jelent veszélyt rá, mert kicsi a szavazótábora, vagy az a fontosabb, hogy lásson egy Éva-Anikó párbajt... hát szerintem neki az a fontos, hogy visszamenjen... és bár nyilván derogál neki egy nővel párbajozni, akkor cselekszik helyesen, ha Anikót viszi...

nosce 2011.04.10. 22:05:32

@lac64:
"Fos kilencesből kigolyózandó veszélyes ellenféllé vál"

fos kilences mindig is az egyik legerősebb játékos volt, és Éva tudja ezt. Ha Béci kiviszi Anit akkor Évának bejött a számítása, de ha nem akkor is jobb Anival párbajoznia mint a kevetkező körben Bécivel...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.04.10. 22:05:48

@MÁRIA TERÉZIA: sztem bécinek az az érdeke, hogy a 3ban éva + alek ellen legyen. ott oszlik a szavazat, itt nem. és ezt sztem ő is ki tudja gondolni

joszif 2011.04.10. 22:06:46

@hullámpapír: ez így igaz is de anikónál ez valahogy mindig úgy volt hogy egy kis összeveszés, jött egy másik ember, azzal egy ki összeveszés, jött az előző ember.
Érdekes hogy a játékokban tud kitartó lenni de az emberekkel egyáltalán nem.

lac64 2011.04.10. 22:07:42

@joszif: Éva az elején olyan dolgokat csinált, hogy neki nem maradt mozgástere, konkrétan Béciékhez nem állhatott, semlegesként meg kinyírták volna. Egyébként ő is forgott, hiszen beállt az őt lelárvázó alfahím táborába.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:07:52

@foxglove: "csak éppen beállt annak az embernek a táborába, aki lelárvázta, mert erősnek ítélte..."

Csakhogy Éva vonzódott Olivérhez, és el is mondta, hogy azért fájt neki, mert Olivér volt neki a legszimpatikusabb.

Mellesleg nem a táborába állt, hanem a már nem is tudom kinek a párbaja miatt, amikor megkérdezték, hogy kit vár vissza, egy csoportba kerültek. Együtt kellett készülődni, meg ilyenek. Nem volt se nem zárt csoport, se nem klikk. Az ellenoldal nyilvánította azzá, mert a párbaj után is szervezkedtek.

bigél 2011.04.10. 22:07:53

@joszif:
Alek maradt. Anikónak nem maradt bent egy olyan ember sem, akivel annyira közeli viszonyban lett volna.

persze, hogy nem vezet, de az sem, hogy az ítélkezik, aki nem élte át. ennyi.

bigél 2011.04.10. 22:08:30

@bigél:
aki nem élte át - természetesen a játékosokra gondolok és nem a kommentelőkre

sogeking 2011.04.10. 22:09:18

mikor lesz a kihívás?

_most_ 2011.04.10. 22:10:21

@Szerénke.: Ok, szerintem Éva azért nem csinált reggelit Alekosznak, mert lusta, ha tényleg fontos dologról lett volna szó, odateszi magát. A katonás héten, azért szegett szabályt, mert nem szereti, ha parancsolnak neki. Igaz, hogy emiatt másokat büntettek, ez zavarta is, ezért későbbiekben igyekezett betartani a szabályokat.

Beck Tamás 2011.04.10. 22:10:29

Mivel csak egy győzhet, szerintem Bécinek Alekoszt kéne vinnie... :) Ha bebukja, így járt, legalább hamarabb hazamehet. Ha meg nyer, akkor sima az út.

Szerénke. 2011.04.10. 22:11:15

@Doktor Kotász: Persze azért is 'vonzódhatott' hozzá, mert éppenséggel tudta, hogy Olivérnek van kapcsolata a csatornával, ebből meg akár előnyt is remélhetett. Azért nem nagyon tudom elképzelni, főleg nem egy Éva típusú embernél, hogy nagyon jó barátságban lesz egy olyannal, aki így beszél vele, hacsak nem áll az érdekében.

2011.04.10. 22:11:40

@joszif: meg én ezzel kapcsolatban azt is érzem, hogy éva és alek már dafke nem barátkozik a másik oldallal, pedig nincs kőbe vésve, hogy két oldalnak kell lennie. alakulhatott volna úgy is, hogy -most már, hogy ilyen kevesen vannak- összezárnak, mindenki jópofizik mindenkivel, és dolgozik a saját sorsán. tényleg, miért kötelező klikkesednie 5 embernek? meg sem próbálják meglátni a másikban a jót -szemben Anival, aki képes félretenni a korábbi sérelmeit, ami néha jól jön neki, néha meg nem; szerintem például évával hatalmas hiba volt elásnia a csatabárdot, de ez inkább évát minősíti.
ezzel az erővel én lennék a legnagyobb napraforgó odabent, és voltam is már ilyen helyzetben, de már 10 éve, a fősulin sem értettem, és tökre utáltam, hogy felnőtt emberek így viselkednek. mert jóban voltam, vagy "tagja voltam" egy 6-8 fős klikknek, de másokkal is szót értettem azért, és barátkoztam is. ez nem is okozott problémát addig, amíg a klikkem kollektíven el nem kezdte utálni az egyik évfolyamtársunkat, akivel történetesen jóban voltam. egy ideig próbáltam fenntartani ezt a helyzetet, gondoltam, hogy sikerülhet, de idővel éreztem a nyomást, hogy most akkor nekem is utálnom kell a csajt, ha igazi klikktag vagyok. hát nem ment, nem tudtam mások kedvéért megutálni a barátnőmet, így viszont nemkívánatos lettem a klikkben.
most komolyan, ez mennyire kicsinyes, gyermeteg dolog?

Miss Snooks 2011.04.10. 22:11:54

@Hódos Hajnalka: remélem pofont nem kapok érte, de szerintem Anikó jól taktikázott idáig. Próbált mindkét oldallal jóban lenni amíg csak lehetetett,és ez bejutatta a legjobb ötbe. Szerintem semmi olyat nem tudott volna tenni, hogy jobb pozícióban legyen a jelenleginél. Szerdán többet fogunk tudni, ha Béci logikusan cselekszik Anikót hívja ki, de nem vagyok benne 100% biztos,hogy ezt fogja tenni. Azt sem tartom kizártnak,hogy Alekoszt hívja ki.

répakörte 2011.04.10. 22:12:02

Azt azért megnézném, hogy azok az emberek, akik Évát ennyire védik, mit kezdenének vele, ha a közelükben lenne. Mit kezdenének egy olyan emberrel, akivel nem lehet semmit sem megértetni; aki olyan beképzelt, hogy azt hiszi, csak neki lehet igaza; aki meg sem hallgatja a másikat; aki folyton ítélkezik a másik minden cselekedete láttán, de a sajátján sose; aki folyton kettős mércével mér... ???!

bigél 2011.04.10. 22:12:47

@Szerénke.: nem röhögne, volt is ilyen, ha jól emlékszem, valamit az ananászával csináltak, teljesen kiakadt.

Amúgy rosszul vagyok a figurától, már kapcsolok el, amikor meglátom. Nem tartottam humorosnak, totál idegesít, amikor más műsorokban előkerül, ahogy beszél. Hányok tőle, írnám, ha nem lennék finom és nőies.

foxglove (törölt) 2011.04.10. 22:15:05

@Doktor Kotász: fogalmazhatok úgy is, hogy azért volt szimpatikus neki, mert erős játékosnak, erős jellemnek tartotta.
Később az sms-ekből egyértelműen az jött le, hogy ez a formátum abszolút nyerő kint, ezek után már nem akart váltani. Tulajdonképpen jó döntés volt, de attól még érdekkapcsolat.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:16:26

@MÁRIA TERÉZIA: Anikó ellen Béci kint maradna. Anikó ellen nem volt nem mosogat, alkoholista, stb kampány. Béci nem úgy nyert, hogy őt választották, hanem úgy, hogy a másik ellen hőbörögtek a mamókák. Anikó a nénikék, a fogatlanok körében nem verte ki a biztosítékot. Tudod, a vidéki nénikék, akik a szerint ítélik meg az embert, hogy milyen pár lenne a gyermeküknek. Tudod, hogy a Szandika nem főz, meg kurva, meg szilikon, milyen felesége lenne ez a fiacskájuknak. Na gyorsan egy SMS a másiknak. Vagy, ez milyen ember már, nagyszájú, trágárul beszél, stb, na ilyet nem akarnék a lányomnak. Nyomnak is egy SMS-t a másikra.

És nem nyugdíjasokra gondolok, hanem oszlásnak indult tehenekre, akik a belevalókban huhognak a stúdiófotelekben.

Nekik Anikó egy kedves kislány, és nem szavaznának ellene, így Béci nem kapna olyan szavazatokat, amik nem rá szánnának, hanem a másik ellen.

Beck Tamás 2011.04.10. 22:16:42

@Hódos Hajnalka:
Már csak azért is, mert új szavazók már nem lesznek, inkább csak csökken a nyomkodók száma. Minden egyéb lépés értelmetlenül eltöltött napokat jelent egy értelmetlen műsorban :)

Szerénke. 2011.04.10. 22:17:37

@lami83: Ha valaki ennyire szereti a másikat, mint ahogy azt ők beállítják (lelki társak), akkor kapva-kap az alkalmon, hogy kedveskedjen neki, Éva viszont nagy ívben tett rá. Igen, lusta, ebben igazad van, de abban nincs, hogy 'de ez nem volt fontos feladat'. Ha tegyük fel neked van egy ilyen jó barátod, mint azt ahogy ők állítják, akkor nem tennél meg mindent érte, hogy jól érezze magát? Pusztán szeretetből, kedvességből.
A military hét. Rendben, aláírom, hogy mondjuk az első alkalomnál nem tudta, hogy ezzel a többieket fogják büntetni, és nem ő fogja megkapni. De ez nem egyszer fordult elő, hanem többször. Ergo vastagon tett arra, hogy a barátja miatta szívni fog. Ezért önző, és az önző embereknek nincsenek valódi barátaik, mert minden tettük arra irányul, hogy nekik jó legyen. Sosem fognak tudni úgy gondolkodni, hogy ezt most megteszem érted és nem kérek viszonzást. Nem, valamit mindig vár cserébe. Az Éva is, mégpedig erőt, viszont ezt tagadja, tehát nem is őszinte. Akkor milyen jó tulajdonsága maradt még?

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:17:53

@répakörte: Kint vannak kameramentes órák, amit ilyen esetekben jól fel lehet használni.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:17:55

@Miss Snooks: milyen taktikáról beszélünk? jaj a béciék kivetettek maguk közül, mert és a ZOlivér megvigasztalt, jaj, a Szandi aszonta, hogy nem én másztam a Zolivérre... stb. és most, a Béci odarakta a kezét, ettől ő bármilyen szituban számít rá. Meg arra is, hogy Éva a mosókonyhában, bézbólsapkával a fején megígérte neki, hogy Jerzsire, a közös ősellenségre rakja a jelet, akivel Anikónak nem az aza őskonflikusa, hogy a Bajai Magyartanárnő üvöltözött a Gyagyás Tódi szemébe, miközben Alekosz a háttérben danolászott, ezért Anikó többször kiesett az üvöltés ritmusából, hanem az, hogy Jerzsi megjegyezte neki a konyhában, mikor kinyeret evett tokaszalonnával, hogy nem valami nőies, ahogy eszik. Ez az alapprobléma, csak hát régen volt. Nekem meg most ez a melóm, hogy én ilyenekre emlékezzek és csak ritkán van időm arra, hogy ilyeneket fel is idézzek.
Ennyit a nagy taktikáról.

skorpioqueen 2011.04.10. 22:18:16

@Yooha: Lehet, mégsem utálja mindenki:)

Trevlovics 2011.04.10. 22:18:22

@Beck Tamás: azé nem feltétlen van igazad, mert egész másképp szempont alapján dől el szerintem egy párbaj végeredménye, mint a döntőé
a döntőnél már nem játszik az a szempont, hogy kit akarnak még látni sokan a továbbiakban, mert nincsenek továbbiak

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 22:18:43

@répakörte:

Éva teljesen átlátszó, éppen ezért egy élethelyzetben jobb vele lenni, mert tökéletesen kiszámítható, szemben mondjuk Anikóval, Lacival vagy Bécivel, akikről végülis nem lehet tudni mire gondolnak, mi a következő lépésük... az elméjük terra incognita...

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:19:36

@répakörte: Nem baszogatnám ok nélkül, csak azért, mert korábban is huhogott, amiért baszogattam.

nosce 2011.04.10. 22:19:40

@hullámpapír:
"Az most mindegy, hogy ha más lett volna ott vele, és mástól kapja meg ezt a támogatást, akkor valószínűleg azzal a mással szemben is így érezne, de most Bécit dobta a gép."

Nem a gép dobta Bécit, hanem Ani akarta Bécit...Éva legalább olyan szolidáriis lett volna Jerzyvel bemutatta...

Szerénke. 2011.04.10. 22:19:50

@bigél: Lehet, hogy az akkor volt, mikor még nem néztem. Nem is értettem a sámános játéknál ezt az ananászos dolgot, csak annyit, hogy az az Olivéré volt.

Mikor reklámozza az Alekosz műsort, akkor is nem gyengén idegbeteg, ahogy dörzsölgeti a tenyerét és vigyorog. Nem hiszem, hogy sötét utcában szívesen összefutnék vele.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:20:05

@Beck Tamás: ez így van, de Béci nyerni akar. és ha van egy csöpp esze, akkor felfogja, hogy most nincs SÓGORkomaángyika. Kiviszi Jerzsit.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:20:23

@Doktor Kotász: Ja igen, még annyi, hogy ezután a tenyeremből enne, amiért nem vagyok vele szemét.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:20:57

Onlineban Béla már mossa kezeit. Jelen állás szerint Jerzyt viszi.

Szerénke. 2011.04.10. 22:22:37

@Hódos Hajnalka: Szerintem ezt meg fogják úgy oldani, hogy a Jerzsy kéri, hogy vigye ki őt, mert hiányzik neki a Gigi és akkor meg van oldva.

sogeking 2011.04.10. 22:22:59

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: koszos a szappan, és azt akarja megtisztítani

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 22:23:22

@MÁRIA TERÉZIA: Évával korrekten megtervezhető életet lehet kialakítani, Anikóval viszont szeszélyessége folytán kész gyomorideg lenne!

2011.04.10. 22:23:48

@nosce: ez a mondanivalóm lényegén nem változtat. bárki lett volna ott vele -alekon kívül, mert szerintem ő képtelen lett volna megértő, támogató hozzáállást tanúsítani-, azzal borult volna össze tegnap.
hogy mi alapján választotta Bécit, fogalmam nincs, talán mert alek az elmúlt napokban folyamatosan basztatta, Jerzyt eleve nem bírja, éva meg folyton alek seggében van.

Szerénke. 2011.04.10. 22:24:21

@Peter_Cs: Te tudnál Éva mellett papucs lenni? Mert neki erre van szüksége. Ha ellentmondasz leköp.:D

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:24:27

@Szerénke.: A military hétről.
Kognitív disszonancia-redukció. Ha valami nem illik a képbe, akkor azt bagatelizáljuk, megmagyarázzuk, stb.
Nem csak Éva miatt kaptak kollektív büntetést, hanem mindenki miatt.
Éva pedig rebellis alkat, tehát, ha neki nem akaródzik, hogy ugráltassák, akkor ellenfog szegülni.

joszif 2011.04.10. 22:24:31

@Szerénke.: Szerintem meg megoldják hogy Éváról lekerüljön a védettség.

répakörte 2011.04.10. 22:25:44

@MÁRIA TERÉZIA: Lehet, hogy Éva kiszámítható, de rohadtul nem jó olyannal beszélgetni, aki meg sem hallgatja a másikat, mintha a falnak beszélne az ember. És még buta is, de nagyon. --- Ergo inkább a kiszámíthatatlanság.

Atok 2011.04.10. 22:26:12

Aleknak talan jobb is lenne, ha Beci kihivna a sogort. Ugy a kovetkezo korben Eva kinnamradna valoszinuleg az Aniko ellen es a dontore megmaradna az Aniko, Bela, Alekosz trio.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:27:29

@Hódos Hajnalka: Anikó nagyon érzelemvezérelt, de közben nyitott szívű. Igazából nem akar senkivel sem rosszban lenni.

Szerénke. 2011.04.10. 22:28:05

@Doktor Kotász: És ki volt az első ilyen ember? Meg mikor éjjel Anikóval őrködtek? Ani direkt kérte, hogy ne menjen cigizni, mert mindenkit megbüntetnek. Mi volt erre a reakció? Majd bevallom és kész. Mintha nem tudná, hogy amúgy is látják, más választása úgy sincs.
"Éva pedig rebellis alkat, tehát, ha neki nem akaródzik, hogy ugráltassák, akkor ellenfog szegülni."
Ezt meg hagyjuk már, mert tényleg szánalmas, hogy mindenre ez a magyarázat, hogy mert ilyen. Kb leszarom, hogy ellenszegülős én sem szeretem, ha utasítgatnak és kényszerítenek dolgokra, mégis megteszem másokért, pláne a lelki társamért.
@joszif: Az is elképzelhető, akkor azért megnézném a reakcióját.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:28:16

@sogeking: Most már én is hallom. Pöcegödörszagú szappan, Béci véletlenül azzal fürdött. Rendes fiú, hogy a többieknek lereszeli a gyanús réteget, nehogy azok is büdösek legyenek tőle.

2011.04.10. 22:28:19

@Szerénke.: jaja, lehet, hogy ezért is.

bigél 2011.04.10. 22:29:03

@MÁRIA TERÉZIA: az életben nincs kamera, on-line közvetítés, stb., így aztán Éváról sem lenne fogalmad, hogy milyen, éppen mit kombinál.
Igazából a játék alapján nehéz megmondani, hogy az életben kivel találnánk meg a közös hangot, az sokkal több mindentől függ. Ráadásul a legtöbb barátunkkal nem kerülünk versenyhelyzetbe, legalábbis nem élesbe, így bizonyos szituációk elő sem jönnek.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:29:19

@MÁRIA TERÉZIA: nem szívelem Évát, de annyit megjegyeznék, hogy - bár többször kegyetlen segítőnek aposztrofáltam őt a posztokban - én is őt vinném segítőnek egy ilyen feladatra, amiben ők részt vettek, mert hiába teszi nekem Béci a kezét az üvegplafonhoz, Éva olyan lelkesedéssel tudja vigyorogni, hogy "hát ez tök jó, nem bánt", hogy még én is elhiszem neki. :)) szerintem megérdemelné a dzsungelhét győzelmet, nagyon sokat tett most a csapatért, nagyon tetszett a hozzáállása és meglepődtem rajta. a katonai hét után arra számítottam, hogy ő lesz az első, aki a kupolán kimászik, mikor meghallja a csótány szót. (nem beszélve a nincs sminkről) :))

nosce 2011.04.10. 22:29:25

@hullámpapír:
"hogy mi alapján választotta Bécit, fogalmam nincs, talán mert alek az elmúlt napokban folyamatosan"

Azért amit írtam Hajninak, h puncsoljon Bécinek h ne őt jelölje/vigye ki egy párbajnál....

Albino Vernyul 2011.04.10. 22:29:55

@lami83: Szerintetek miert nem mutattak, hogy Aniko, hogy jott ki abbol a tetves uvegkoporsobol..?! Es miert mar csak kint mutattak, hogy bog, es Beci atkarolja..?! Mert valoszinueg teljesen bepanikolt (amit emlit is a riportszobaban), es lefogadom Beci szedte ki.. Ezek utan termeszetes reakcio, ami ott lattunk az baratta fogadasrol..
Amugy Eva/Alek egesz koncepcija buzlik.. Aniko vegig abban a hitben volt, hogy Eva Jerzyre rak.. Belahoz nem kellett kozelednie.. Azt Alek elloko taktikaja, es Laci tavozasa valtotta ki.. Teljesen termeszetes, ha egy szamukra fontos ember igy tavozik, az a baratait osszerantja...
Tolem csinalhatjak Evaek a taktikat, csak akkor ezt a helyen kene kezelni, es az RTL-nek, meg Balazsnak nem kene enyire undoritoan hazudozni, mi hogy is tortenik..

foxglove (törölt) 2011.04.10. 22:29:57

@hullámpapír: "hogy mi alapján választotta Bécit, fogalmam nincs"
mondjuk úgy, hogy szerintem nagy rajongója a hurt/comfort műfajnak...

Atok 2011.04.10. 22:29:58

@Szerénke.: Anthony Hopkinsal se futnek ossze egy sotet sikatorban, mert mikor Hannibal Lectert alakitotta.... Brrr... (jo kicsit eros hasonlat :D, de azert ugye vagod, hogy mire gondolok :)

Szerénke. 2011.04.10. 22:30:27

@hullámpapír: Ha én lettem volna ott én vagy Bécit vagy Évát vittem volna. Elég jól motiválják az embert.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:31:09

@Doktor Kotász: hogyne. ezt nagyon jól megfogalmazta, mikor Laci volt a lakáj, és az felelősségre vonta, hogy nem következetes. akkor mondta Anikó, hogy ő próbál az lenni, de ez nehéz, mert az ember senkivel nem akar rosszban lenni.
Ébresztőőőőőő! :))
Olyan nincs, hogy valakit csak szeretnek.

Szerénke. 2011.04.10. 22:31:52

@Atok: Azért még nem hallottam olyan hírt Anthony Hopkins-ról, hogy megkéselték volna. De azt sem, hogy hívja a 'bandát', mert egyedül már nem akkora a szája.

nosce 2011.04.10. 22:32:13

@Hódos Hajnalka:
"akkor felfogja, hogy most nincs SÓGORkomaángyika. Kiviszi Jerzsit."

Azért ez nem olyan egyszerű, mert ha Giginek mégis életnagyszerelme Jerzy akkor a tesójával örihari lehet...főleg ha utána még meg se nyeri, soha nem mossa le h ö volt a f@sz...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 22:32:31

@Hódos Hajnalka: Anikó miért nem Évát vitte segítőül ... lett volna csirkecombjuk!

répakörte 2011.04.10. 22:32:33

@Peter_Cs: Nekem Évával lenne az. Értetlen, beképzelt, önző és buta.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:33:41

@Szerénke.: Számomra Anikó szimpatikusabb. Van 7 év előnye. Pont ugyanolyan lesz, mint Éva. :-)

Szerénke. 2011.04.10. 22:33:52

Éva már keni fel a sminket...:D

Miss Snooks 2011.04.10. 22:33:55

@Hódos Hajnalka: Nem mindig néztem az összefoglalókat, streamet meg egyáltalán nem,szóval pl. számomra sose derült ki, hogy anno mi volt a konfliktus valódi oka amiért kiszállt a hatosból és elkezdett az Olivérék felé nyitni, én ezt egy tudatos taktikai lépésnek vettem (ami akkor tök logikus is volt, mivel a négyes erősebbnek tűnt mint a hatos). Persze lehet,hogy igazad van és Anikó tényleg a pillanatnyi érzelmei alapján csapódik össze vissza, de én érzek benne egy nagy adag tudatosságot is. The truth probably lies somewhere in between.

2011.04.10. 22:34:45

@nosce: na de ő abban a hitben élt, hogy most jerzyt küldik párbajra, miért motiválná egy béci elleni párbaj elkerülése? az még messzebb lett volna az ő elképzelése szerint, szóval szerintem ez valami utolsó utáni szempont lehetett - ha egyáltalán.

Virágék 2011.04.10. 22:35:01

Helló!
Régóta nem írtam ide, de ma ez a sokszínű napraforgó kiakasztott! Arra számított, hogy Éva, akit életképtelennek titulált, ezt elfelejtette?
Pont ő, aki nem felejt, minden szaron megsértődik, egy hazug színésznő, VÍG-SZÍN-HÁZ!
Remélem őt hívja ki Béci, ne má, hogy párbaj nélkül jut a döntőbe!

Szerénke. 2011.04.10. 22:35:02

@Doktor Kotász: Nekem egyik sem szimpatikus, egyiket sem kívánnám a barátomnak.

Albino Vernyul 2011.04.10. 22:35:44

@Hódos Hajnalka: Szerintem senki nem mondta, hogy magyar tanarno, mindig hozza lett teve, hogy nem fejezte be, vagy ennek egyeb szinonimaja..

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:36:52

@Szerénke.: Hát az Anikót sunáznám, ha ez számít valamit. :-)

Szerénke. 2011.04.10. 22:37:28

@Doktor Kotász: :D:D:D:D
Sajna ilyen szemmel nem tudom nézni.:) De tény és való, hogy szebb, mint Éva és talán arra jó is.:D

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:39:47

@nosce: olyat el sem tudsz képzelni, hogy figyu Jerzsi, kiviszlek, és ha kinn hagylak, a havi egymillióból kettő a tied?

@Peter_Cs: én Évát vittem volna. egyértelmű :) ebben annyira jó, hogy le a kalappal (hogy Anikót idézzem :D)

@Miss Snooks: én meg szándékosan nem nézek semmi mást, csak az összefoglalókat, persze óhatatlanul értesülök arról, mi történik éjszaka, mert DRÁGA EGYETLEN KOMMENTELŐINK közvetítik az éjszakai onlánjt, ennek ellenére igyekszem úgy tenni, mintha csak az öfikből értesülnék, mi hogyan történt. lehet, nekem is ilyen aspergerem van, mert én sem felejtek. vagy elefánt vagyok. ha a mérlegre állok, inkább az utóbbi :DDD

Szerénke. 2011.04.10. 22:40:04

Szerintem rövid időn belül, mindenki a wc-n fog ülni, mert minden szart összezabálnak.:D

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:40:19

@Virágék: Ez már a kész forgatókönyv? Hol kell aláírni?

penelope garcia 2011.04.10. 22:40:49

@Peter_Cs:

Egyre érdekesebbeket mondasz.
Mondd csak, esetleg nincs kedved mesélni a gyerekkorodról? Leginkább anyádról. Szüleid házasságáról. Ilyenek.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:41:26

@Szerénke.: Az egy kis rötyi, nem férnek el rajta öten.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:42:16

@Virágék: Hát én egy Alek-Béci párbajt szeretnék, ahol Alekosz kivábná Bécit.
Mégpedig azért, mert a párbajokon az is számít, hogy kit szeretnének látni az emberek, de a döntőben sokan az alapján szavaznának, hogy ki érdemli meg.
Tehát Béci veszélyesebb a döntőben, mint egy párbajon.

Alekosz-Anikó-Éva finálét szeretnék.
Béci után mehet a Jerzy és kész.

Olivér. Na, mivel ő nyerte a szavazást, vagy beküldik újra, vagy beküldik vendégnek. Szerintem ez arról is szól, hogy ő mit akar.

nosce 2011.04.10. 22:42:27

@hullámpapír:
"na de ő abban a hitben élt, hogy most jerzyt küldik párbajra, "

Mert Ani ösztönösen is bekombinálta ezt a lehetőséget, még ha Alek acsargása is nyomta Béci felé. Az h komplexen gondolkodik az esélyekről az ott látszott amikor Éva kiválasztásakor elemezte Évának h ki ellen (Jerzy, Gigi) mennyi esélye lenne.

joszif 2011.04.10. 22:42:51

@Doktor Kotász: Éva is baromi jól néz most ki az online-ban és ne azzal gyertek hogy a héten hogy nézett ki a szabad ég alatt aludva fürdés nélkül meg stb stb mert az nem reális....
anikó is baromi jól néz ki ebben a fekete ruciban

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:43:08

@Hódos Hajnalka: a havi egymillióból kettő a tied

Az ilyen szerződéseket én rögtön aláírom.

Szerénke. 2011.04.10. 22:43:25

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: De kettő van. Aki lemarad, az meg megoldja.:D Azért azt megnéztem volna még az elején, hogy mit tett volna az RTL akkor, ha az egész villa elkap egy kis bélfertőzést és mindenki egyszerre akar könnyíteni magán.:D

nosce 2011.04.10. 22:44:17

@Hódos Hajnalka:
"olyat el sem tudsz képzelni, hogy figyu Jerzsi, kiviszlek, és ha kinn hagylak, a havi egymillióból kettő a tied? "

de igen, de erre írtam mi van ha veszít a végén, akkor ö lesz a f@sz aki feleslegesen ejtette ki szegény Jerzyt....

Szerénke. 2011.04.10. 22:44:32

@Doktor Kotász: Olyan nem lesz, hogy újra játékos lesz, ez tuti.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:44:40

@inmemancsi: Már miért ne lenne majd ugyanolyan. Ami a kettejük között a különbség, az az, hogy Évának volt már idegösszeomlása, és kinőtt a kislányoskodásból.

sogeking 2011.04.10. 22:44:58

@Szerénke.: ezért van minden héten kiválasztás :D (én kérek elnézést:))

2011.04.10. 22:45:11

@nosce: na az bennem is felmerült, hogy alek viselkedéséből, vagy csak a korábbi tapasztalataiból érezhette, hogy évában nem bízhat meg annyira, amennyire szeretne.
de hogy ez motiválta-e a segítő kiválasztásában, arról fogalmam sincs.

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:45:58

@Szerénke.: Akkor lehet, hogy lesz valami műsor a VV-vel kapcsolatosan, és abban lesz műsorvezető.

penelope garcia 2011.04.10. 22:46:02

Egyébként szerintem ha Béci Anit vagy Jerzyt hívja ki, csak elodázza az elkerülhetetlent. Ő az egyetlen, akinek van esélye kiütni a szélütött isten barmát, hát neki kellene gyürkőznie, oszt hadd lássuk.
Ha győz (jelenleg elég kétesélyes, még bármi történhet), akkor cuki kis Ani simán kint hagyhatná Évát, a keleti boszorkányt. És akkor végre csend lenne.

Szerénke. 2011.04.10. 22:46:50

@sogeking: :D:D:D
Alekosz kérdése Évához (miközben viszi be a gyógyszeres ládát): Akkor most beveszel még kettőt?

Doktor Kotász 2011.04.10. 22:48:21

@Szerénke.: Attól még én sunáznám. :-)

Szerénke. 2011.04.10. 22:48:29

@Doktor Kotász: Az tuti biztos. Abban is biztos vagyok, hogy be megy, de hogy nem fog már a nyereményért játszani, az is biztos. Mondjuk szerintem ez így elég szemétség a többiekkel szemben, ráadásul én nem vagyok teljesen biztos a netes szavazás tisztaságában.

penelope garcia 2011.04.10. 22:48:33

@Doktor Kotász:

Lehet, hogy igazad van.
Az emberek rém szemetek tudnak lenni, és élvezik, hogy egy kriplin lehet röhögni. Mindig elfelejtem, hogy ez a színvonal. :S
Akkor vigye csak Anit Béci. Nem nagy kár érte. :)

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:48:50

@joszif: Éva egyébként is jól néz ki :) IGEN, MÁR VOLTUNK VIOLÁVAL A KAMERACROSSBAN :))

Hát akkor egy kis plusz info. Éva közel sem olyan borzalmas "élőben" mint a tévéképernyőn. A táskái pl. láthatatlanok. És míg a kamerák kereszttüzében, vagy smink nélkül 45-nek néz ki, "élőben" kb. 23-nak. És baszott girhes. Megnyugtatok mindenkit, a haja ugyenilyen ááááááá :DDD De jó csaj, tényleg. Alekosz szavaival, Éva nem kamerakompatibilis.
ööö... legyen elég annyi, hogy az összes esküvői fényképünk anyámnál van, egy zárható fémdobozban, pedig az általános vélekedés szerint minden menyasszony szép..... :DDDD

sogeking 2011.04.10. 22:49:11

outlaw poló:)

(viszont jerzynek fordítva van felírva a neve)

Szerénke. 2011.04.10. 22:49:14

@Doktor Kotász: Csak szegény állítólag frigid.:O Mondjuk ez nem mintha zavarna, gondolom.:D
Jáááááj, Béci reppel.:D

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:50:50

@nosce: azt ne felejtsd el, hogy Jerzsi teljesen be van szállva Bécinek, és ők bentről úgy gondolják, hogy Béci nagyon erős. Ha Béci veszít, egyikőjüknek sincs vesztenivalója. Ez a másik.
Úgyhogy egy ilyen szerződést én is bármikor aláírnék :))

sogeking 2011.04.10. 22:50:54

@penelope garcia: jó, hogy minden Alek fant személyesen ismersz, és egyből levágtad közös vonásaikat :)

Atok 2011.04.10. 22:51:19

@Doktor Kotász: En is ezt mondom mindig, Beci egyetlen eselye Alek ellen a donto. Donto elott nem hinnem, hogy megverhetne.

penelope garcia 2011.04.10. 22:52:30

@sogeking:

Fradi meccs előtt manapság nem székely himnuszt, hanem Alekinnyót üvöltöznek. Ezek után még kérdés? :D

2011.04.10. 22:53:24

@Hódos Hajnalka: Hajnalka, én sokra tartalak, tényleg, de most nagyon nehéz hinnem neked. Nem állítom, hogy hazudsz -miért tennéd-, de nehezemre esik konvertálni a fejemben éváról élő képet a látottak alapján :)

Szerénke. 2011.04.10. 22:53:41

Béci: 'Úúúúú, van üdítő...'
Ezeket az asztal körül kergették, hogy nem jó a víz?

joszif 2011.04.10. 22:54:50

@Hódos Hajnalka: szerintem nagyon szép araca van karakteresebb mint az anikóé jobban tetszik.

Esküvői f.képekről...
Akkor ez is olyan tévhit mint a minden baba szép??

penelope garcia 2011.04.10. 22:56:16

@Szerénke.:

A csapvíz? Rohadt büdös. Főleg Dél-Budán.

sogeking 2011.04.10. 22:56:22

@penelope garcia: arra gondoltam, hogy kedvezőtlen hatással van a bioritmusomra, amikor közvetve szánalmasnak titulálsz, mint Alek fant.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 22:56:29

@penelope garcia: Ez komoly? Holnap megnézek egy Fradi meccset. Egyébként Jerzy remekül dekázik, legalább 6 poszton beférne abba a csapatba.

2011.04.10. 22:56:48

@joszif: nincs ronda menyasszony és szép öregasszony - tartja a mondás :)

Miss Snooks 2011.04.10. 22:56:55

@Hódos Hajnalka: Szerinted Anikó miért hagyta ott akkor a hatos szövetséget? Komolyan érdekel,mert erre igazán választ az öfikből sem kaptam.
Amúgy ha jól tudom az aspergeresek nem nagyon értik az iróniát és a szarkazmust, úgyhogy légy nyugodt az aspergert a te esetedben kizárhatjuk. :)

Szerénke. 2011.04.10. 22:57:41

@penelope garcia: Neeeeeee, ott laktam 11 éve, ezt nem mondhatod komolyan!!! :D Amúgy itt, ahol most élek, na itt is szörnyű. Nehéz is volt megszokni, de meg lehetett, most már észre sem veszem.:D
Bájdövéj, hol van helyileg a villa?

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 22:58:09

@hullámpapír: ÚristN, nem akarok minden poént lelőni, de nekem Éva és Gigi volt a legnagyobb sokk. Az, amit fent már írtam, hogy Éva JÓL NÉZ KI élőben. És girhes.
Gigi basszus............ hihetetlen. Annyira csontsovány, hogy megijedtem. Nyújtózkodott, és látszottak a bordái. A tévében pedig husinak, olyan vastagcsontúnak látszott. Hihetetlen, tényleg. Éva akkor is olyan riadt veréb pillantású volt, mint amilyen a tévében, de közel sem ennyire gáz, sőt. Vékony, az a jobbra-balra hintázó mozgás, amit látunk, az megvan :D Van, akit szeret a kamera, van, akit nem. Évát nem szereti, na. :)) Tényleg feljajdultunk, jézusom, ez ő???? :))

Jelen 2011.04.10. 22:58:53

Szerintem az lesz a megoldás, hogy Éva nem bír a természetével és megsért egy aprócska (bármilyen) szabályt, ezért elveszik tőle a védettséget.

fran7 2011.04.10. 22:59:35

@joszif: Az úgy működik, hogy látsz egy babát, s azt mondják rá, hogy szép. Lehet akkor épp nem gondolod ezt, de mikor látod a következőt, akkor azt mondod magadban, ha az előző szép volt, akkor ő is az.

Virágék 2011.04.10. 23:01:13

@Doktor Kotász: @Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Nagyon remélem, így lesz! Csak az a baj, hogy Anikó a 70D mellméretével, meg a picsogó-nyafogó pofájával sok tizen-huszonéves férfiú szavazatára számíthat!

Miss Snooks 2011.04.10. 23:02:11

szerintem Éva jó csaj, neki vannak a legszebb vonásai, az a baj, hogy baromira látszik rajta a pia-cigi-null sport-éjszakázós életmód. Meg persze,hogy 5 perc után már menekülsz amikor megszólal.

2011.04.10. 23:04:16

@Hódos Hajnalka: na de ennek a logikának a mentén gondolom, Ani a valóságban láthatatlan, őt csak a kamera hizlalja fel 40 kilóra :)
és ne mondd kérlek, hogy alek testtartása rendben van, csak a kamera torzít! :)

amúgy éva régen még kamerán keresztül is jól/jobban nézett ki, tehát oké, hogy van benne potenciál, ezt elhiszem.
jaj, hogy fogom kritizálni ezután a külseje miatt?

Szerénke. 2011.04.10. 23:04:21

@Miss Snooks: Nekem a szájformája meg a haja jön be (persze, mert egyens az enyém). De Gigiét is elfogadnám.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 23:04:22

@Miss Snooks: fú, ha jól rémlik, az volt, hogy Zsófi kampányára készültek és Anikó mondott valamit (véleményt) erre Zsófi lehurrogta, Anikó visszaszólt, hogy úgy viselkedsz mint egy hülye, Béci meg odaszólt, hogy Anikó, ha gondolod, át lehet menni a másik csapatba. Erre Anikó (szokás szerint) bevonult zokogni a paplan alá, és Olivér meg Szandika ment oda hozzá vigasztalni. Na itt kezdődött az Olivér-Anikó liezon. És valahol a Szandika-Anikó is, ami a fürdőszobában teljesedett ki, mikor Olivér rákérdezett Szandira, hogy nézett-e valaha férfiként őrá, első nagy Olivérre. Ezt Szandi Anikóval beszélte meg.
Ha jól rémlik, így volt, de majd mások megcáfolnak, ha nem.

bigél 2011.04.10. 23:05:13

@Hódos Hajnalka:

A férjem azt mondta rá, amikor először látta, hogy jó csaj. Mondjuk ő sminkben látta. De elhiszem azt is, hogy szemtől-szemben smink nélkül is sokkal jobban néz ki, mint amit az elkapott képek sejtetnek.

A TV ezek szerint tényleg kövérít?

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 23:05:41

@Virágék: Már vannak olyan mellek is? A hagyományos 3D-s kiment a divatból? Öreg vagyok mint az országút.

Miss Snooks 2011.04.10. 23:06:05

ja, és ami miatt még vacakul néz ki a Éva az a borzalmas ruhatára. Amikor valami egyszerűt vagy sportosat vesz fel sokkal csinosabbnak néz ki.

Albino Vernyul 2011.04.10. 23:06:07

Aniko porog.. Mos vagy jo gyogyszerek vannak az RTL ladajaban, vagy lekerult rola a teher (ugyis kiesik eleterzes), es szarik az egeszre.. Alek meg van utve, Eva parszor elmondta, hogy most milyen jol erzi magat, kozben nem ugy nez ki, Bela nem nagyon parazik, Jerzy meg mint szokott..

nosce 2011.04.10. 23:07:24

@Hódos Hajnalka:
"azt ne felejtsd el, hogy Jerzsi teljesen be van szállva Bécinek, és ők bentről úgy gondolják, hogy Béci nagyon erős. Ha Béci veszít, egyikőjüknek sincs vesztenivalója"

Jerzy helyében én is aláírnám, de Béci helyében nem írnám alá. Mert bármit is gondolnak akkor, ha a végén Béci nem nyer mindenki azt fogja mondani h Béci nyirta ki a Jerzyt. Mert az nem lett lejátszva h mi van ha Jerzy Évával meccsel és mégis megverné és akkor Jerzy is háromba jutna és akkor könyebb lenne nyerniük. Egy családban nem az számít h mi a valószínű, hanem fontosabb h mit fognak ez egészről gondolni azután h nem jött be a TERV. De lehet Béciről túl sokat feltételezek és pont lex@rja Jerzyt meg a hugát is :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 23:08:12

@Hódos Hajnalka: Mikor jelenik meg a látogatásotokról írt könyv? Zsófira leszek kiváncsi, mennyire kövéríti a kamera.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 23:09:38

@Szerénke.: A Campona mögött közvetlenül.

@hullámpapír: jaj, tényleg nem mondok el mindent, mert meglepetééééééés. de Anikó basszus....... azt a tévé nem adja vissza, hogy ő milyen szép :) tényleg! olyan szép az a csaj, hogy megállt bennem az ütő. és igen, Évához képes, ő a vaságyastul negyven kiló :))

@bigél: asszem, Liptai C. mondta, hogy a tévéké +8 kiló. Én nem voltam még ilyen helyen, de a látottak alapján azt mondom, +12 :)

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 23:10:20

tévéké= tévé, csak siettem és már nem akartam a képernyőt kiírni :D bocsikaaa :)))

Kivétel 2011.04.10. 23:10:23

@Hódos Hajnalka: kicsit unom már, hogy minden ronda, csúnya kinézetű nőre azt írja valaki, hogy olyan mint ha 45 lenne.. én annyi vagyok, de messze verem mindkét bent lévő csajt... és nem csak a nevem miatt

Szerénke. 2011.04.10. 23:11:04

@Hódos Hajnalka: Komolyan? Most el sem tudom képzelni, hogy ott hogy van ekkora placc. Nem messze ott a vonat is...
Tényleg, mikor is voltál ott? Lemaradtam...

Szerénke. 2011.04.10. 23:12:16

@Hódos Hajnalka: Megnéztem google-n és látom már, hogy hol volt neki hely.:D

penelope garcia 2011.04.10. 23:12:55

@Szerénke.:

Fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy Dél-Buda.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 23:13:18

@Hódos Hajnalka: Béres Anett is megerősíti ezt, de Éva nem girhes: "Hihetetlen, hogy a tv mennyire kövéríti az embereket, néha még én is meglepődöm, pedig azért van már tapasztalatom e téren. Gigi iszonyat vékony, és Éván sincs semmi felesleg. A párbajon szerintem mindketten jól néztek ki. Alekoszban megint nem csalódtam, fenomenális beszédet mondott. Benne volt minden a mondanivalójában." forrás: anettvalovilaga.blog.blikk.hu/archives/2011/04/05/VV_Laci_meg_mindig_haboruzni_akar/

Miss Snooks 2011.04.10. 23:13:20

@Szerénke.: a múltkor megnéztem a Bár2 promójában.Hihetetlenül jó csaj volt Éva, és kb. 20-nak nézett ki. Ez asszem 2 éve volt érdemes megnézni a különbséget. Szerintem még most is szép, tudom perverz vagyok de nekem a táskás szemek is tetszenek :). Viszont mindig az az érzésem,hogy piszkos. Gigiben pl. ez volt a szép,hogy olyan rendezettség áradt mindig a külsejéből. Anikó meg nem egy klasszikus szépség, de hihetetlenül bájos.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 23:13:32

@nosce: aha, csakhogy ezzel az erővel mindenki azzal savazhatná majd Anikót, hogy a butasága miatt ejtette ki Bécit.
Ha Béci Anikó ellen visszatér a Villába, ugyan kit hív ki? Jerzsit. Előbb, mint később, nem mindegy? Béci nyerni akar. Ez nem mindegy. Jerzsinek mindegy. Anikónak is kb. Évának az a lényeg, hogy ő legyen az utolsó lány. Alekoszról nem vagyok hajlandó nyilatkozni :))

Szerénke. 2011.04.10. 23:13:35

@penelope garcia: Hajni megírta feljebb. Nem is rég jártam arra, és nem is tudtam. Fel sem tűnt.:D

bigél 2011.04.10. 23:13:58

@Hódos Hajnalka: ezért nem lettem TV-sztár

2011.04.10. 23:14:13

@Hódos Hajnalka: hát a tévé lehet hogy nem adja vissza, de én nem tévében nézem, hanem monitoron, höhö :)

de milyen meglepetés? mi leeeeeesz?

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 23:14:50

@Kivétel: Így van. Mindkét csaj elbújhat mögötted.

Virágék 2011.04.10. 23:15:44

@Hódos Hajnalka: Na, most, ha kívül szép, de belül... akkor mi van?

Szerénke. 2011.04.10. 23:15:57

@Miss Snooks: Pont múltkor láttam én is.:D
Szerintem az lehetett neki a baj (a pia, cigi mellett), hogy világ életében sovány volt és nem kellett vigyáznia arra, hogy mit eszik és mikor. Most meg ugye nulla mozgás, rengeteg evés, aztán ez a vége.:S
Én mondjuk attól vagyok a legjobban kiakadva, hogy se az Éva, se az Anikó nem mossa le magáról a festéket. És ez baromi káros. Most a közvetítésben mondta Anikó, hogy róla még egyszer sem KOPOTT le ennyire a festék.:O

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 23:16:58

@Peter_Cs: "Évával korrekten megtervezhető életet lehet kialakítani, Anikóval viszont szeszélyessége folytán kész gyomorideg lenne!"

Igen, korrekten megtervezhető: POKOL.

De ez nem azt jelenti, hogy Anikóval is terveznék bármit is.

2011.04.10. 23:17:03

@Miss Snooks: dettó. nem tudom megmagyarázni, de én is ezt érzem rajta. a Gigi elleni párbaján is, oké, felvett egy dögös ruhát, kisminkelték (vagy ő magát), de szinte éreztem, hogy ragad a mocsoktól :S nem tudom, miért. egyébként régebbi videókat visszanézve az az érzésem, az elején összeszedettebb volt, mostanra kezd szétesni, egyre kevésbé ad magára (és most a dzsungelhét nem számít).

Albino Vernyul 2011.04.10. 23:17:05

@Hódos Hajnalka: Igen, a folyamat itt indult.. Aztan egyre jobban kiterjedt, de ezt par napja ujra kiveseztuk sokadszorra is itt ketten is, video csatolasokkal ilyesmi... lac67 volt a masik elemzo, ha jol emlekszem..

Doktor Kotász 2011.04.10. 23:17:10

@Miss Snooks: Azért hagyta ott a hatosfogast, mert a két Rácz rádobta a jelet.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 23:18:16

@Hódos Hajnalka: Fényekkel, világosítással nem tudják a valós képet adni a csatorna munkatársai? Sokszor még a rögzített képek is torzak (kicsit más látószög és teljesen más arányok). A régi analóg technikával vissza tudták adni pl. Berkes Zsuzsa szépségét, csinosságát.

Szerénke. 2011.04.10. 23:19:15

@hullámpapír: Gondolom ez azért van, mert Gigit sokat lehetett látni, hogy a környezetét rendezgeti. Mosogat, takarít, mos, pakol. Ettől mondjuk mindig padlót fogtam, hogy de hát önként vállalta. Az lehet, hogy önként csinálja, de van aki nem bír mocsokban élni, én sem. Én is takarítottam volna, ettől függetlenül szidtam is volna azokat, akik meg mindent széthagynak.:D

elek1 2011.04.10. 23:19:32

Ha a Béci most nem az Anikót hívja ki, annak kifelé egy olyan üzenete lenne, hogy már ő sem hisz saját végső győzelmében.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.10. 23:21:21

@Hódos Hajnalka: bocsi Hajni, de az imént, ahogy visszaolvastam személyes tapasztalataid évával kapcsolatban, bizisten megfordult a fejemben, hogy Peticsé vagy stukkert tart a halántékodhoz eltorzult arccal vagy megszerezte a jelszavad. :D

Miss Snooks 2011.04.10. 23:21:39

@Doktor Kotász: szerintem ez már azután volt, hogy elkezdett az Olivér felé nyitni,és a Béciék ezt reagálták le a jellel. Arra nem emlékeztem,hogy mi volt az erdetei konfliktusuk. de lásd Hajni kommentjét.

Hódos Hajnalka 2011.04.10. 23:22:47

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: te szívem, az hogy nekem lesz könyvem, arra nikotint ihatsz, hogyne bírom én a szarkazmust, csak most, a pms idején kicsit sok. azt pláne sikerként élem meg, hogy visszakujtorogtál a blogra, mert ez neked fontos, nem nekem, de ahogy anyám mondaná, kéne tudni, hány kiló vagy. és akkor szerintem az egymással való kommunikációt le is zárhatjuk, vagy ahogy a Villában mondják tőlünk okosabbak, nem az, hogy nem tudok veled együtt élni, inkább arról van szó, hogy kerüljük egymást.
Megegyeztünk? (költői)

Kivétel 2011.04.10. 23:23:12

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: átvitt értelemben mindenképp... egyébként nem hiszem, hogy az 55 kilómmal bárkit kitakarnék... de nem is ez a lényeg, hanem hogy nem minden 45 éves nő bűnronda

genevieve 2011.04.10. 23:24:20

sziasztok,

csak egy kérdésem lenne, kiváncsi vagyok a véleményekre pro-, és kontra

éva szabályt szegett, nem lett volna egyszerűbb megbüntetni valami hülyeséggel, mondjuk nem kaphat sminket egy hétig?
miért lett belógatva az a dolog, hogy ha még egyszer szabályt szeg akkor leveszik a védettségét?

Miss Snooks 2011.04.10. 23:24:25

@Szerénke.: @hullámpapír: Fura, de nekem pl. pont most tetszett ahogy kinézett ezen a héten.Nem volt az a piszkos érzésem vele kapcsolatban. Kapott egy kis természetes színt az arca és sokkal egészségesebbnek nézett ki mint eddig bármikor.

penelope garcia 2011.04.10. 23:25:37

@genevieve:

Ez beugratós kérdés? :)

Azért, tantónéni kérem, mert le akarják venni a védettségét.
Okos voltam? Kapok arany csillagot?

2011.04.10. 23:25:58

@Szerénke.: ja, én is ilyen aberrált dög vagyok, ezt már nemrég az egyik poszt alatt ki is tárgyaltuk :) nem biztos, hogy veled, nem emlékszem :)

Szerénke. 2011.04.10. 23:26:25

@genevieve: Szerintem, hogy ne kelljen büntetni.:D
@Miss Snooks: Tényleg fura.:D Ezzel együtt, szerintem én is így festettem volna, ha nem rosszabbul.:D Amúgy nem arról volt szó, hogy 10 napot fognak kint csövezni? Vagy megvolt?

Miss Snooks 2011.04.10. 23:26:26

@genevieve: szerintem csak azért ,hogy a nézők dumáljanak róla / elkezdjenek új esélyeket latolgatni stb.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.04.10. 23:26:29

Az meg nagyon durva lenne, ha Olivér visszamenne. Főleg a kiválasztás, de legfőképp a párbaj előtt. Ez a csatorna egyértelmű erősítése lenne a két elmebeteg mellett.
Ráadásul adódik a jogos kérdés, amit más is feltett korábban, hogy hogyan tudnák elkerülni azt, hogy ne adjon át információkat (pl. firgálgat, rajzolgat és feltűnés nélkül leír ezt-azt, aztán később valahol mintegy véletlenül leteszi a lapot, stb.)..

Az is szöget ütött a fejemben, hogy Éva honnan tudja, hogy a párbajon (gigivel) sokáig nem ő vezetett? "ha jól tudom, sokáig nem én vezettem" - Ezt a Balázsnak mondta élőben. Mialatt beért a villába, nem mondták neki, ha jól rémlik. Bár igaz, hogy nem mutatták végig az útját, míg Liluig ért.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 23:27:03

@Hódos Hajnalka: Értettem. Többet nem kérdezem mennyire sovány Zsófi élőben.

genevieve 2011.04.10. 23:27:46

nem beugratós kérdés:-)

csak ugye én elfogult vagyok és nem tudom objektiven látni a dolgokat:-)

tényleg kiváncsi vagyok a véleményetekre:-)

Szerénke. 2011.04.10. 23:28:02

@hullámpapír: Nem emlékszem, még az is megeshet.:D Nálam ez úgy megy, hogy sokszor nincs időm takarítani és halogatom, aztán egyszer megelégelem, bepöccenek és mindent végigsikálok. Két hete a fürdőt csináltam meg, földtől a plafonig, cilittel meg mindennel.:D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 23:28:03

Elég kevés szó esett Alekosz újabb akciójáról:

"Új vendég lesz!"
"Biztos csaj!" már megy is fésülködni
"Anikó, feküdj Éva mellé, én leszek majd a csajjal." levágja magát menőpasi pózba a székre "Ez tűsarkú, hallani a léptein, hogy csaj."

Erre megérkezett a kakas.

Innen üzenem Alekosznak: attól nem leszel jobb, vonzóbb vagy okosabb ember, ha lexikonokat olvasol és annak tartalmát rosszul idézed.
De meglásd, sorsod jobbra fordul, mert hamarosan még nálad is sötétebb nők kezdenek majd iszapbirkozásba két perc hírnévért a lábad előtt.

joszif 2011.04.10. 23:28:13

ugyan így lett belóbálva a szandika kizárása is, nem fogok meglepődni ha egy mittudomén nem viselte a kendőt 10 percig szituáció után elvennék a védettséget

penelope garcia 2011.04.10. 23:28:38

@Kivétel:

Szerintem senki nem gondolta, hogy a 45 éves nők rondák.
Amikor Éva látszólagos korára tesznek/ünk megjegyzéseket, akkor csak arról van szó, hogy nem annyinak látszik, amennyi, hanem többnek. Ettől nem lesz csúnya, ettől nem lesz 45 éves - ez csak azt jelenti, hogy nem ennyinek kellene látszania.

2011.04.10. 23:30:10

@Miss Snooks: hát nem tudom, nekem sehogy sem tetszik, nem tehetek róla :)
mondhatnám nem kompatibilis az esztétikai elvárásaimmal :)
már. de azt elismerem, hogy a báros felvételeken még jól nézett ki.

Szerénke. 2011.04.10. 23:30:22

@pushpang: Mert látta az eredményeket, aztán meg azt, hogy megfordult. Gondolom...:D
Szerintem az RTL majdhogynem végig Alekosz & Éva szekerét tolta.
@Gee Halen: :D:D:D
Na, jött cucc, meg pia.:D

penelope garcia 2011.04.10. 23:30:33

@genevieve:

Drágám, mind elfogultak vagyunk. Ki erre, ki arra.

genevieve 2011.04.10. 23:30:44

@Gee Halen: és egyáltalán miért küldték be a kakast? végül is megették?

Miss Snooks 2011.04.10. 23:31:07

tuti esett egy csomót a nézettség,Olivér visszahozása egy hamvába holt kísérlet, hogy emeljék.Pedig mér úgy örültem,hogy nem kell többet azt az irritáló fejét néznem.
Azért arra is kíváncsi lennék Manólány milyen kondiciókkal eresztette útjára Manófiút.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.10. 23:31:16

Anikó Bécinek, elhaló hangon: "Nem kaptam szoknyát."
"Meztelenül kell táncolnod."

Közvetítés el.

genevieve 2011.04.10. 23:31:49

@penelope garcia:
nah mindegy, szerdáig ki fog derülni:-)

penelope garcia 2011.04.10. 23:32:05

@Gee Halen:

Kakas? Kakas?????
Basssszuuuuusss. Kakas stiletto-ban.
Ez oltári!

2011.04.10. 23:32:15

@Szerénke.: jaja, velem is megtörténik, akkor bírom a legjobban, mikor ez este 1