Rekkenő meleg volt, tüzesen sütött le a nyári nap sugára az ég tetejéről egy vándordiákra – most nézem, milyen tetszetős költői kép ez, egy jó tollú poéta akár fel is használhatná valami versben. A poros siklósi úton ballagó diák kicsit lepihent az árnyékban, közben halkan fúvogatta tárogatóját. Az úton labancokat szállító zörgő lovasszekér közeledett, a katonák kapatos gajdolása messzire hallatszott. Valahol borhoz jutottak, fene a jódolgukat, és most vidám hangulatban zötykölődtek vissza a várba. A diák köpenyébe rejtette a tárogatót és réztrombitát húzott elő, amin vidáman kezdett játszani valami stájer hopszasszát. A nagyhangú Ritpek felültette a legényt a szekérbe, hogy zenéljen nekik Siklósig, ezt az ötletet cimborái nagy ovációval fogadták. Riszpekt, Ritpek! – ordították, aztán harsány nótázással döcögtek tovább. A bokros hegyoldalból az öreg Siklósi bácsi tanúja volt a jelenetnek, és távolról követni kezdte a szekeret.

A diák Dudva György kocsmájánál szállt le, még fújta a trombitát, amíg a labancok el nem tűntek az út kanyarulatában, majd nagyot pökött és belépett a fogadóba. A rosszarcú Dudva kezdettől gyanakodva nézte új vendégét, aki ebédet rendelt és ezüsttel fizetett, majd a trombitát és a tárogatót maga mellé fektetve az egyik asztalhoz telepedett. A helyiségben nem sok vendég volt, csak három falusi üldögélt csendesen a szomszéd asztalnál. (Egyikük szakasztott úgy nézett ki, mint Benyovszky Móric, a híres világutazó.)

Amíg az ebédet várta, a diák mintegy véletlenül próbálgatni kezdte tárogatóján az ismert kuruc nótát, hogyaszondja: „Török bársony süvegem, Most élem gyöngy életem, Balog Ádám a nevem, Ha vitéz vagy, jer velem!” Az ősz bajuszos öreg vele nótázott; ráértek a dalos matinéra, merthogy a gulyás ugyancsak lassan készült. A spionlelkű Dudva ugyanis titokban felloholt a várba, hogy jelentést tegyen a gyanús utasról. Az ezredes azonnal utasította Kammerer főhadnagyot, hogy egy szakasszal vonuljon ki és fogja el a diákot.

Eközben Siklósi bácsi a titkos barlangban ugyancsak beszámolt Máténak és Buga Jakabnak a zenés kedvű vándordiákról. Máté szerint lehet, hogy ez az a titkos futár, akit már napok óta vártak Bottyán táborából. Mert ugyan már sok fegyvert szereztek a labancoktól, de puskaporuk nem volt hozzá, és a generálistól vártak erre vonatkozó értesítést. Az öreg szerint a diák Dudvánál vett szállást, ezért Máté megbízta, hogy az est leszálltával titkon keresse meg a fogadóban és beszéljen vele, hátha tényleg ő a várt futár.

A jó Siklósi bácsi azt azonban már nem látta, hogy a kirendelt katonák ezenközben benyomultak a fogadóba, a diákot elfogták és az ezredeshez vitték kihallgatásra a várba. Eberstein mézes-mázos mosollyal fogadta és igyekezett úgy tenni, mintha csak azért rendelte volna magához, mert hallotta, hogy milyen szépen muzsikál. Jó szándéka jeléül még meg is vendégelte, biztatván, hogy rendeljen olyan étket, amit csak szeret. A diák knédlit kért, amit az ezredes amúgy ki nem állhatott, de most már nem volt visszaút. Kedélyeskedve elkérte a diák köpenyét, süvegét, és meghívta, hogy az éjszakát is töltse a várban. Majd titokban utasította Kammerert, hogy a diák ruházatát felöltve várakozzon Dudva fogadójában, hátha a környékbeli kurucok kapcsolatba akarnak lépni vele.

A főhadnagy el is helyezkedett a kocsma egyik sarkában, ahová hamarosan megérkezett a gyanútlan Siklósi bácsi. Óvatosan megérintette a „diák” vállát, amire a főhadnagy diadalordítást hallatott, és előrohanó katonáival lefogatván az öreget, azonmód a várbörtönbe vitette. (Hej, ez ám a gyászos emlékű helyiség, sok jó ember szenvedett itt kínzatást az eltelt években. Vajha egy boldogabb jövőben ez a kazamata csak múzeumként működne!) A hóhér már előszedte kínzószerszámait, Kammerer egyre dühösebben ordította fenyegetéseit, de az öreg nem vallott. Társad már a bitón lóg, te is mellé kerülsz hamarosan!, toporzékolt a főhadnagy. Ám ekkor felhangzott az ismerős trombitaszó, és Siklósi bácsi elgyötört félmosollyal szólt „be” a tisztnek: De úgy hallom, még szelel a gigája.

Szelelt bizony, merthogy a diák éppen a knédlivacsora közepén járt, és közben trombitálgatott az ezredes kedvéért. Ő tényleg vígan falatozott, ám Eberstein egyre nehezebben nyelte az általa utált fertelmes gölődineket. Megkönnyebbülés volt számára, amikor a börtönből érkező Kammerer pár percre kihívatta a teremből. Megbeszélték, hogy amíg éjjel a diák alszik, teljes ruházatát átvizsgálják, hátha megtalálják az elrejtett üzenetet. Ám a legény sem ma kezdte a konspirációt, kihasználva, hogy magára hagyták, a titkos üzenetet rejtő kis hengert benyomta az egyik gombócba, majd tovább muzsikált. Mikor az ezredes visszatért, a diák megköszönte a finom vacsorát, Eberstein lelkesen kínálgatta, hogy csak csomagolja el az összes maradékot. A legény kendőbe csavarta a gombócokat és eltette tarisznyájába, így aztán az ezredesék éjszakai ruhavizsgálata természetesen eredménytelen maradt.

A diák másnap reggel vidám léptekkel indult tovább, de a gyanakvó ezredes paraszti álruhában utána küldte Kammerert, a gülüszemű Erwiner szakaszvezetőt és a kappanhangú Horkmajer tizedest. Ezek voltak ám a valódi maskarák! A kucsmájuk csáléra nyomva, az álbajuszuk ferdén, gúnyájuk, mint a madárijesztőé, a gatya alól meg kilátszott katonacsizmájuk, mert azt már nem cserélték át bocskorra az istenbarmai; így osontak „észrevétlenül” a diák nyomában. Látta ezt Máté is, aki a bokrok között meglapulva figyelte az utat. A legénnyel gyorsan jelszót váltottak, így kiderült, hogy valóban ő a titkos futár. A diák még elmondta Siklósi bácsi elfogatását, majd Mátéval pár szóval megbeszélték, hogyan tudnának megszabadulni a követő labancoktól.

A legény a bokrok közt elbújva úgy fújta a trombitáját, mintha egyre távolodnék, eközben Máté meglazította a bővizű patakon átvezető gyalogjáró deszkáit. Mikor a labancok a pallóra léptek, a híd beszakadt, és ők a vízbe fordultak. Máté egy-egy kezével megragadta Erwiner és Horkmajer nyakát, és felváltva mártogatta fejüket a víz alá. Ezt látva Kammerer előkapta pisztolyát és rásütötte Mátéra, de a fegyver csövéből csak víz frecskelt elő, mint holmi gyermekjátékból. Gyorsan kést rántott, de használni már nem tudta, mert ekkorra a diák is előugrott, és a víz alá nyomva egyesült erővel addig itatták a tisztet, amíg alig bugyborékolt.

A csetepaté után Máté levelet írt az ezredesnek, amit Horkmajerrel küldetett fel a várba. Ebben közölte, hogy ha nem engedik szabadon Siklósi bácsit, akkor karóba húzatja a fogságába esett főhadnagyot. Az üzenet olvastán Eberstein ordításától csörömpöltek az ablakok. Egy büdös parasztért egy császári tisztet?, tajtékzott. De mit volt mit tenni, déli harangszókor mégis kibocsátotta az öreget a várból, és a Tenkes oldalában megtörtént a fogolycsere. A pajkos diák Kammererrel még visszaküldte a maradék knédliket is az ezredesnek, fogyassza egészséggel. Majd komolyra fordítva a szót, hőseink a puskapor megszerzésének módozatáról kezdtek disputába. Az ég segélje őket vállalkozásukban!