Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 1x13 - Csontváz a csomagtartóban

2011. április 05. 09:00 - o.n.

Azt hiszem, túl sok Dr. Csont-ot nézek. Tegnap egy zsebkendőbe csavart tejfogat találtam a farmerom zsebében, és elsőre az villant át az agyamon, hogy „gyerek, kora 5 és fél év, saját maga távolította el a mozgó fogat”, és csak ezután jött a „basszus, nálam maradt Flóra kiesett foga, most őrizgethetem egész hétvégén”; na mindegy.

Bones könyvet olvas a munkahelyi kapcsolatok javításáról és nagyon komolyan veszi, ezért beszélgetést kezdeményez az új ügyükről Booth-szal, de persze rögtön ki is derül, hogy nem őszinte érdeklődésből. Mi mindenesetre megtudjuk, miért kerül egy little salvador-i közúti szabálysértéses eset az FBI-hoz: a kocsi Virginiai rendszámú, egy banda állhat a háttérben. A feltételezés rögön bizonyítást nyer: a sofőr tarkóján a környék legrettegettebb bandája, a Mara Muerte tetoválása díszeleg. Bones jelenlétének oka pedig a csomagtartójában furikázott, pokrócba csavart hulla.

Az áldozat nő, nemrég áshatták ki. Mivel a sofőr kezén földnyomok vannak, Brennan spanyol-tudását villogtatva faggatja, de nem ér el vele semmit. A bámészkodók is menten elillannak, amikor tőlük kérdezi, hol a legközelebbi temető. Az járt jól aki a legkorábban elindult, mert amíg Booth a megkopott spanyol-tudásával cukkolja Bones-t, megjelenik egy fekete autó és hőseink máris egy lövöldözés kellős közepén találják magukat. Amíg mindenki a földre veti magát, a korábban megbilincselt sofőr nagy magabiztosan futásnak ered, Booth hiába veszi üldözőbe, kereket old.

A csapat az Intézetben próbál kideríteni minél többet a maradványokból. Kb. fél éve lehetett eltemetve, közép-amerikai származású, egy kemény tárggyal ütötték fejbe. Angela rajzol neki arcot, hogy összevethessék a nyilvántartással, Goodman pedig remélhetőleg megmondja majd, hol készült a nőnél talált fél rózsafüzér. Felmerül a kérdés, hogy ha vallásos volt, miért nem koporsóban, hagyományosan temették el. Ha kiderítik ki volt, a családja megadhatja neki a végtisztességet.

Eközben Booth a rivális banda agyontetovált vezetőjét faggatja idegesen, így tőle hallhatja a nyilvánvaló tényt: a Mara Muerte intézte a lövöldözést, nem leszámolás volt ez kéremszépen, hanem mentőakció, méghozzá sikeres. Információcsere a laborban: Brennan megállapította, hogy az áldozat kb. 5 hetes terhes volt, Hodgins pedig loroco-t talált a maradványokon. Ez egy El Salvadorban honos, ehető virágos növény, konyhakertekben termesztik, így nem temetőt kell keresni. Mivel Bones nem ismeri fel a növényt, Hodgins is mehet terepmunkája. Jack szeme rögtön felcsillan és pisztolyt kér, persze erre Bones is, Booth meg nem érti miért vannak ennyire rákattanva a fegyverekre, haha.

A kocsiban Brennan és Jack a bevándorlók nehéz helyzetét elemzik, aztán az első konyhakertben amit észrevesznek Hodgins talál loroco-t és bomló húst kedvelő bogarakat, Bones hullaviaszt, Booth pedig a rózsafüzér másik felét. A bónusz egy másik frissen felásott földhalom, szintén hullaviasszal, kettős gyilkosság lesz ez. Booth megtudja a városfejlesztési osztálytól, hogy a konyhakert helyén hamarosan építkezés kezdődik, a banda tehát el akarta tüntetni két korábbi áldozatát. De ki hallott már olyan bandatagról, aki rózsafüzérrel temeti el az áldozatait?...

A koponya részletes elemzése során kiderül, hogy a halál nem azonnal a sérüléskor állt be, hanem kicsivel később. Booth azt tervezi behozatja a maffia-ellenes csoporttal a Mara Muerte fejét, és nagyon-nagyon szépen megkéri, hogy azonosítsa a meglógott sofőrt. Bones erre felajánlja neki, hogy kölcsönadja a munkahelyi kapcsolatos könyvét, különös tekintettel arra a részre, ami azt írja a szarkazmus sosem segít. Hodgins apró vízi élőlényeket talált, pedig a konyhakert közelében nincs tó, ezenkívül egy nagyon ritka virágos növényt, a Fehér Ház botanikus kertjén kívül egyedül Corman szenátornál van ilyen. Hodgins nem is próbálja titkolni lelkesedését és puskáért kiált, amikor Booth bejelenti, hogy ismét mehet velük.

Booth ezt nem találja viccesnek, ezért a kocsiban elég morcos, de azért összefoglalja helyzetüket: két hulla, az egyik nincs meg, nemrég rájuk lőttek és egy bandatag ólálkodik egy szenátor körül, lehet következtetni. Semmi. Talán ha úgy fognánk fel mint egy kirakóst, próbálkozik Booth, mire Bones arca felderül, a kirakózást szereti, jó kikapcsolódás, épp most végzett Rembrandt Anatómiaóra c. képével. Booth-t a régi autók restaurálása kapcsolja ki, Hodgins-t meg az összeesküvés-elméletek gyártása, le is vezeti menten a kapcsolatot Corman és a salvadoriak között: a szenátor közép-amerikai üzleti befektetőket támogat, így aztán közvetve olyan elnyomó rezsimeket is, akik halálbrigádokkal hallgattatják el az ellenzőket.

Corman-ék nagyon együttműködőek, Hodgins mehet is rögtön bogarakat keresni a kerti tóban. Az alkalmazottaik többsége el salvador-i, természetesen legálisan tartózkodnak az országban. A gondnok irányítása alatt dolgoznak, de mégsem Hector ismeri fel a sofőr fickót, hanem a szenátor jóképű fia, Logan. Bár szerinte kizárt, hogy Jose Vargas veszélyes lenne, rendes tag, felesége van és gyereke. Hodgins közben megtalálta a poloskákat amiket keresett, a tavacska partján Bones frissen felásott részre lesz figyelmes, és mindenki megdöbbenésére kiássa belőle a második áldozatukat. 60 év feletti férfi, kb. egy éve halott, lőtt sebbel, halálbrigádos golyóval. Goodman közben a rózsafüzér szimbólumaiból megtudta, honnan származik a női áldozat.

Bones és Booth megkapják Jose címét. A lakásban látszólag senki sincs, de találnak fotót Jose-ról és a feleségéről az áldozat falujában. A cumisüveg még meleg, Bones biztos benne, hogy van egy rejtekhelyük a lakásban, rá is találnak egy rémült nőre és egy síró csecsemőre a gardrób mögött. Booth megfenyegeti a nőt, hogy kitoloncolják az országból, persze a gyereke nélkül, ha nem mondja meg hol a férje. Ezt Bones-nak kellene tolmácsolni, de nem teszi, nem akarja még jobban megijeszteni, Booth-tól kéri, mint baráti szívességet, hogy ne kényszerítse erre. Uhh.

Labor, Zack egy lyukat talál a férfi áldozat szegycsontján, de nem golyónyom. Ugyanilyen volt a női áldozaton is, örökletes csonthiány, ezek rokonok. Apa és lánya, a koruk alapján. De vajon miért temették el őket egymás mellé, és miért akarták újra temetni? Booth ért ezekhez a dolgokhoz, de ő érthető módon most nincs velük, Brennan javasolja hogy próbálják meg utánozni. Na, ez Hodgins-nak a stílusába vág, máris elkezd dobálni egy ragasztószalagot és vicces hangon nyakatekert elméleteket gyártani. Angela roppant jól szórakozik az előadáson (én is), de persze Zack-re egyáltalán nincs hatással, ő közben azt veszi észre, hogy a férfi nem a lőtt seb miatt halt meg, az begyógyult, viszont utána rákos lett. Ez nem is gyilkosság.

Mivel Jose feleségével nem mentek semmire, Booth a maffia-ellenes csoporton keresztül alkut kötött a Mara Muerte fejével, hogy kihallgathassák a fickót. Ki is dobják összeverve egy kocsiból, „Különleges küldemény Seeley Booth FBI ügynöknek” címzéssel. A röntgenjén Bones ugyanolyan csonthiányt lát, mint az áldozatokon, ezek szerint az egyik a húga, a másik az apja volt. Booth keménykedik, kitoloncolással fenyegetőzik, de Jose makacsul hallgat. Bones viszont valamiért nagyon szívén viseli a sorsukat, és sikerül a lelkére beszélnie, az áldozatok nevét megtudják, de Jose nem mondhat többet.

A Mara Muerte helyi vezetője, Ramon Ortez a riportszobában. Szerinte Jose nem volt jó kapcsolatban a húgával, de azt ő sem tudja ki ölte meg. Bones beszólogat neki, Ortez meg persze vissza, a kihallgatás után a liftnél verekedésig fajul a dolog, persze Ortez kerül a földre. Bones elégedett, Booth büszke, Angela meg racionális: egy bandavezért összeverni nem nyerő, Brennan akár be is költözhetne az FBI épületébe, de legalább egy terapeutához el kellene mennie. Brennan elmondja miért tette: a legutóbbi el salvador-i útján egy tömegsír áldozatait azonosította, és amikor a helyi rendőrök vagy katonák utasították sem hagyta abba a munkát. Erre zsákot húztak a fejére, 3 napig fogva tartották valami ablaktalan cellában, és többször megfenyegették hogy megölik és nyom nélkül eltüntetik. Akkor megfogadta, hogy ha teheti, törleszt.

Hodgins drága bútorok alapanyagául szolgáló faként azonosította a női áldozat gyilkos fegyverét. Irány a szenátor, Hector felismeri a rajz alapján Mariát, a takarítónőt, és jól elszólja magát, hogy a lánynak kapcsolata volt a szenátor fiával. Logan megdöbben azon, hogy a lány meghalt, pláne azon, hogy terhes volt és nagyon szomorú lesz; Brennan pedig rájön, hogy az ágy végébe verte be a fejét. Angelával addig bűvészkednek a varázsdobozban, amíg kiderítik, hogyan szerezte a fejsérülést: takarítás közben egy felnőtt férfi lerántotta a létrától. Mindezt elmondják a bátyjának is. Jose azért lépett be a bandába, hogy az apjuk halála után hamis papírokat szerezzen a húgának. Maria ezért dühös volt rá. Jose csak békés nyughelyet akart nekik, de amikor hallott az építkezésről, át akarta őket vinni a szenátor kertjébe, mert rendes temetésre persze nincs pénze.

Bones totál komolyan előadja a szenátornak, hogy az emberi mozgástan szakértője, és meg tudja állapítani ki volt az aki lerántotta Mariát a létráról, ha eljátsszák a helyzetet. A szenátor hiszi is meg nem is, de azért meghúzkodja az antropológusnő karját, Hector viszont feltűnően vonakodik, majd beismeri hogy ő tette. Nem nézhette tétlenül Maria és Logan viszonyát, dühös lett amikor Maria mégis a fiú közelébe ment, lecibálta a létráról, baleset volt. Hazavitte, pénzt is adott neki, remélve hogy orvoshoz megy majd a fejsérüléssel, de Maria félt a kitoloncolástól ezért nem ment kórházba. Bones szerint hihetetlen, hogy mindenki bevette a mozgástanos dumát, Booth rámutat, hogy a pszichológia bizony hatásos fegyver.

Booth az FBI épületében üzenetet kap a maffia-ellenes csoporttól: a Mara Muerte vérdíjat tűzött ki a tudós barátnője fejére. Ez komoly, Booth ideges, majd elszánt arcot vág, és amíg Brennan és Angela a két áldozat temetésén van (amit Brennan fizetett), ő egy kihalt utcán elkapja Ortezt, pisztolyt nyom a szájába és egyértelművé teszi, hogy ha Bones-nak bármi baja esik, azt Ortez sem éli túl.

Zenék az epizódban:

„Nada Es Para Siempre” by Elefante

„Rey De Reyes” by Sporty Loco

A hét Bones-os jóhíre, hogy Emily Deschanel babát vár, gratula nekik, jó egészséget és sok boldogságot! A kicsinek pedig sok-sok táncoló ujjpercet :)

Címkék: dr. csont
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása