Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4x101

2011. március 28. 15:00 - Hódos Hajnalka

Rögtön a poszt elején leszögeznék három dolgot. Az egyik, hogy a Hogyan tudnék élni nélküledtől legszívesebben üvöltve kirohannék a világból, a másik, hogy a tűzhelypucevánál rohadtabb konyhai meló nincs a világon. Végül, de nem utolsó sorban, ha Peticsé kommentelőnk akár egyetlen pozitív jelzővel illeti Éva táncát, amit a kertben, Alekosz előtt lejtett és a jegyzetembe a végelgyengülésben döglődő kígyó agóniájának utolsó pillanatai címen került be, sírva fakadok. Alekosz nincs megelégedve magával. Furcsa alakú lett a feje, és a bőre is tiszta ragya. Hogy mit kenegetett hosszasan az orrára, fogalmam sincs. Éva a dryvitot szedi az arcáról, közben arról beszélgetnek, hogy Alekosz nagyon kanos hangulatban volt előző este. Hát miért nem hoztunk össze valamit? Túl lettél volna rajta, azt’ kész. Egy hétig levan a gond. Alkohol hatására Alekoszból előtör a szexkiborg és nem a nőre, hanem a célra, a megtermékenyítésre koncentrál. Ez így van, nincs mit hozzáfűznöm. Ha van egy buli, automatikusan a vége az ágy. Egy nővel. Vagy kettővel. Voltál már kettővel? Nem. Alekosz, Éva úgy értette, egyszerre, nem úgy, hogy összesen!

Mindenki húzzon egy nevet az urnából, a kihúzott lakó fejével kell gondolkodni és személyre szabott tanácsot adni egymásnak, vagy ahogy Laci megfogalmazta, na gyerekek, kezdődik a feszkó! Gigi azt tanácsolja Lacinak, olyan emberre tegye a jelét, akivel volt konfliktusa. Évára vagy Alekoszra. Alekosz felháborodik. Bölcsen cselekednél, ha nem rám dobálnád a jeleket! Pusztán rutinból, megszokásból nem kell jeleket dobálni, hát vannak még itt mások is! És kimondja az ominózus mondatot, nem lesz ennek jó vége. Laci a kiválasztáskor ezzel magyarázza, miért Alekoszra tette a jelet, az meg nem érti, poénból mondta, de úgy látszik, beépült a szürkeállományába, lehet, hogy még most is ott van. Anikó Jerzsinek ad tanácsot. Éva és Anikó az, akivel konfliktusa volt, ebből a kettőből válassz. Ha a Jerzsi tökös gyerek, rám rakja, vigyorog Éva. Alekosz Gigit húzta, a tanácsa, hogy a testvérén kívül bárkire rakhat, ne álltassa magát. Hát rám raktál már háromszor vagy négyszer és még mindig stabilan itt vagyok, még mindig nem tüntettetek el, piszkálódik Éva. Béci odaszól neki, ha tudnál gondolkodni, mielőtt beszélsz! Azt hiszem, ezt hívják falra hányt borsónak. Béci Évát húzta, a húgát vagy Jerzsit javasolja neki, azt nem tudja, Lacira rakna-e jelet. De én mégis amondó vagyok, hogy rakd a jeled Alekoszra, szerintem úgy járnánk a legjobban. Miért? Megszűnne a sok konfliktus, amit itt hallgatok. De hogy szűnne meg? Úgy, hogy valamelyikőtök kimenne a picsába, röhög Béci.

A tulajdonságok vásárlását mint játékot akkor sem érteném meg ha egy székhez kötöznek és végtelenítve játsszanák a fülembe a dingdingdongot. Mindenkinek száz forintja van és minden tulajdonság három forintról indul. A tulajdonságokat nem maguknak, hanem egy másik villalakónak vásárolhatják meg. Az okosság úgy okosság, hogy valaki okos, vagy úgy hogy biznisz? Ezzel el is dőlt, hogy ez Jerzsihez kerül, Éva körbe is röhögi. A humorosságot Gigi kapja, Éva azzal indokol, nem volt még olyan megnyilvánulása, ami poénos lett volna. Gigi elismeri, ő nem egy humor teljében levő lány. A szépségért nagy a harc, Alekosz majdnem minden pénzét rászánja, hogy az övé legyen. A másik tulajdonság, amit megvásárolt, az igényesség. Mindkettőt Évának vette, az indoklás az, szépek csak egyféleképpen lehetünk, ha igényesek vagyunk. Éva, ha szép lenne, akkor nem nézné magát nyolcvan milliószor a tükörben. Szép lehetne, ha azokat a dolgokat, amik széppé teszik, a piperékre gondolok nem egy kukászsákban húzná maga után, nem a szekrény alján, a fiókba behányva tartaná. Éva levonja a következtetést, tehát én egy igénytelen, ocsmány nő vagyok, köszönöm szépen. Ne tessen megsértődni, az árt a szépségnek.

A következő jelenet a találgatásoké, tiszta Szabó család fíling, Gigi beszedi a ruhát, vasal. Alekosz és Éva a fürdőszobában diskurálnak. Alekosz nem akar Gigivel foglalkozni, sokszor tett már rá. Éva attól fél, hogy a napraforgó lesz a favorit, így elúszkál, itt is van, ott is van, lehet, hogy ez egy stratégia! A napraforgóval vigyázni kell! Fogd meg a combom, milyen erős! Hát még akkor milyen erős lenne, ha annyit guggoltál volna, mint amennyit miattad a többiek! A kiválasztás után Alekosz vicceskedik Lacival, játszásiból kiakad a jel miatt, aztán bevallja, hogy Lilu bejelentkezésekor, a vécében döntötte el, hogy rá rakja a jelet, jót röhög a saját poénján, aztán Évával beszél a kertben. A kollektív tudatuk nem fogja föl ezeknek, hogy már kétszer voltál párbajozni, és visszajöttél. Éva Jerzsihez való viszonyát Zsófi és Alekosz viszonyához hasonlítják, nem kell, hogy konfliktus legyen, a puszta jelenléte irritál. Megszólal, és kiköp a száján egy akkora böszmeséget! Béci érzi, hogy Jerzsi visszajön, nagyon megerősödött az utóbbi időben. Amitől parázik, az az, hogy Éva Lacit viszi ki. Laci biztos benne, hogy ő megy párbajozni.

Az igazmondó hintában arról kell vallani, ki kihez vonzódik. Béci vigyorogva kifejti, ha nem lenne párkapcsolata, ő lenne a Villa Casanovája. Nem létesítene párkapcsolatokat, de hálna. Évát is kipróbálná, milyen. Hülye vad nő. Anikót meg sírásig. És csinálná a csajok között a feszkót, egyszer ide feküdne, egyszer oda. Mindenki vigyorog, mint akit baszni visznek. Laci szerint nem kell megmagyarázni, miért Anikó. Bírom a formáját, a szemét, az orrát, a száját, úgy ahogy van. Az a fajta dolog van meg benne, amit a nőkben nagyon szeret. Akkor mi a fenéért nem állsz neki? Ó hát Laci nem olyan, hosszú szöveg az odabújásról meg arról, borzasztóan hiányzik valaki mellőle, gondolom, elvált harmincasok már fogalmazzák a szerelmes leveleket a monológ hatására. Férfiak is. Anikó fantáziáját legjobban Béci mozgatja meg, de ha hosszú távú (Anikó esetében ez vajon mennyi időt jelenthet?) kapcsolatban gondolkodna, akkor Lacit választaná. A Bécit össze kéne gyúrni a Lacival, az milyen pasi lenne! Rap és becsület. Évának is Béci jön be. Nagyon nagyon nagyon nagyon. Ő Alekosz belsejével keverné Bécit, na az milyen lenne, bele sem merek gondolni. Éva heherészve bevallja, ha nem lenne párkapcsolata Alekosszal akár egy csók is elcsattanhatott volna, sőt, a szexet is el tudja képzelni. Feltámad a szexkiborg, hoppá, még van hat hetünk, gyerekek! Úgy érzem, van remény, neki fogok állni! Na jó, mondja Anikó később a kertben, ez kegyes hazugság volt! Jó, hát részegen egyszer smárolnék vele, vihog Éva.

Kívánság parti, ami olyan jó volt, hogy ilyen jó még nem volt. Nem hiszek a szememnek, Éva és Jerzsi összeborulva lassúznak. Tényleg, nem hazudok! Jerzsinek mindig jó az illata, nem büdös, de azért frusztálja Évát, eggen. Alekosz a kertben alázza Évát, a szeretetről halvány fogalmad sincs. Kihasználtad, megaláztad, papucsnak használtad a férfiakat, ők meg téged. Aztán elküldted őket, nehogy te maradj alul. Éva rohadtulnincsigazadozik és a fent már említett mozgással tekereg Alekosz előtt. Anikó helyi vadmacskának nevezi Évát, számot küldhet. Felcsendül a hogyan tudnék élni nélküled, Alekosz bambán bambul, hajtogatja, hogy ez a legnagyobb. Jó, hát az nem érdekel, hogy én kértem neked! Hallgatom, szép. Szép. Szép. Összeölelkezve táncolnak, a többiek ordítva énekelnek, Jerzsi szerint fordult a kocka Éva és Alekosz viszonyában, hát ez a Villa.

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:02:38

áááááááááá :))) ilyen közel se voltam még a SŐ-höz :))))))))))
akkor megyek olvasni.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:06:45

Hajni! nagyon haragszom, mert miattad kezdtem el nézni is :))))
és az megvolt mikor Éva kis csücsör, kis szemhuzi és rángi-mángi, pilla rebegtetve nézett az alkesz gyerekre és olvadott vala szemein keresztül???
na én akkor éreztem, hogy a legalja amit nyújt ez a nő.......
aszem most valakitől kapni fogok......:)))))))))

genevieve 2011.03.28. 15:07:03

@bukott madonna két nagy didivel:
apukám, 2,58-tól már 10 másodpercenként kell frissíteni:-)

Blessed 2011.03.28. 15:07:31

Hajnika! Rap és becsület? :D Tetszik. :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:07:46

Az milyen már, hogy a billentyűzeten már csak így nevezem a legfelső sorban levő billentyűket: Fos 1-es, Fos 2-es, Fos 3-mas, stb.

genevieve 2011.03.28. 15:08:21

@bukott madonna két nagy didivel:
azon gondolkozom, nem lehet, hogy éva tényleg összebújnak alekkal, csak ezt még magának sem meri bevallani?:-D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:09:32

@genevieve: Pedig, előbb-utóbb be fog következni. Annyira önzetlen volt, hogy egy SZÁMOT is küldött.

genevieve 2011.03.28. 15:09:43

@bukott madonna két nagy didivel:
szombat éjjel miattad megnéztem egy rész a hallo hallóból:-))

genevieve 2011.03.28. 15:10:22

@Gee Halen: hiába, nagy stratéga:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:12:42

Jut eszembe, van egy ilyen vicc, hogy rádióban betelefonáló:

"Hallo! Találtam egy pénztárcát?"
"Mit tud róla mondani?"
"Hát, ilyen fekete bőr, van benn 450 euró, 347 dolár, 97 angol font és 34500 Forint."
"Értem, de azt meg tudja mondani kié?"
"Igen, igen. Van itt egy lakcímkártya, Kovács János névre. Na, ennek a Jánosnak szeretnék küldeni egy számot...!"

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:13:25

@Gee Halen:
bazzzz rommmá röhögtem magam, alig bírok írni :))))))))))))))))))))))))))))))))))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.28. 15:14:05

Hűha, mire begépeltem a jelszavam és öntöttem magamnak egy kávét, már le is maradtam az elejéről. :))) De legalább a mára tervezett meló 90%-át már megcsináltam.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:14:37

@genevieve: biztos, hogy nem, ordít Éváról, hogy taszitja az alkesz.
olyanok mint a mágnes két pólusa.
itt csak érdekek vannak. Alkesz meg csak tugggyuk mit akar :)))

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:15:49

@genevieve:
:)))).
na akkor büszkén meg is emelgetem a didijeimet, úgyis fájt már a hátam :))))))

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:17:53

@bukott madonna két nagy didivel: Ahogy Kőhalmi Zoltán mondta: "Fiam..., most elmondom neked a mágnest. Figyejjé'!! A mágnesnek két, azaz kettő vége van... Az egyik a pozitív... a másik... a kék!"

genevieve 2011.03.28. 15:22:28

@bukott madonna két nagy didivel: azért amikor be van piálva, nem taszítja annyira:-)

legalábbis annál a dalküldéses cuccnál azt láttam éván, hogy kicsit meg van illetődve:-)

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:26:28

@Gee Halen:
jóvanmá kötöckögggyé, érti aki érti. :)))
nekem didim van, nem kell, hogy okos is legyek :)))))

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:27:51

@Gee Halen:
jóvanmá... kötöcckögggyé.., érti aki érti. :)))
nekem didim van, nem kell okosnak is lennem :))))))))))))

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.03.28. 15:29:14

Fura,hogy Évára mindig akkó jön rá az Alekosszal való évődés, meg a magasröptű elszólások, célzások szórása, amikor éppen ki van választva. Olyankor hirtelen mindig el tudná képzelni,hogy legyen keksz Alival. A jó primkó nézősereg meg persze egyből benyalja a témát. Szegény Balek meg jól ráindul, és aztán meg jegelheti magának a vécében miután Éva visszajön a párbajról.

Vajon miért csinálja?:))

Ez persze nyilván nem taktika. Nem...:)

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:29:55

@genevieve:
szerintem csak magától ájult el, hogy milyen jó számot kért
épelméjű ember nem vonzódik Alkeszhez, SSKK!!! és formában :)))

penelope garcia 2011.03.28. 15:30:55

Éva milyen kis dög, ahogy húzza a buta böszme Alekot. :)
Vagy talán végiggondolta, milyen esélyei vannak, és úgy döntött, inkább befogja az orrát, Alekosz fejére húzza a vödröt, és meghajtja, mint Singer a varrógépet, csak nehogy kint maradjon szombaton?
A hét kérdése: Vajon van-e EKKORA ordas kurva Éva?

sakraf8 2011.03.28. 15:31:13

Szerintetek ha Éva kihívja Jerzsit , akkor lesz élesben sex? Más esélye nincs a hülyéjének:)

genevieve 2011.03.28. 15:33:05

@sakraf8: és ha jerzy megy vissza?:-)

mi lesz akkor alekkal?:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:34:21

@penelope garcia: Peter_Cs.-szerű eufemizmussal élve: "Érzelmi hullámvölgyben van. Feszültebb helyzetekben szüksége van érző támogatásra. Különben is Alekosz ne szóljon, mert bunkó volt vele, örüljön, hogy Éva hozzászól egyáltalán."

Javítsatok ki, ha nem bontottam volna ke teljesen a tényállást!

Ja, és ne higgyetek a pletykalapoknak, mert (idézem Peter_Cs.-t) "nem hiteles hírforrások".

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:34:36

@genevieve:
igen, tudom, szoktam követni a kommment áradatot, csak nem mindig tudok írni.
remélem elkerülöm a rajongók figyelmét :)

Hódos Hajnalka 2011.03.28. 15:35:30

@bukott madonna két nagy didivel: :) pedig eszem ágában nem volt a kísértésbe vinni.

@Blessed: :))

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:36:18

@Gee Halen: @penelope garcia: Bocs, rosszul idéztem: "a pletykalapok nem hiteles információforrások."

genevieve 2011.03.28. 15:36:30

@sakraf8: hűűűűűűűűűűlye:-D

penelope garcia 2011.03.28. 15:37:06

@Gee Halen:

Istenem, ha Éva tudná, hogy a herceg idekint várja fehér lovon, és minden nap bibisre küzdi magát érte...!
Haahhhh. Ez olyan romantikus.

genevieve 2011.03.28. 15:38:43

@penelope garcia: látod, manapság is vannak még romantikus történetek, lehet hinni a mesében:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:39:26

@penelope garcia: Az a Szandika volt, nem? Már lovak tekintetében:

"KIJAZANŐŐŐSANYIII??!!"

penelope garcia 2011.03.28. 15:39:30

@sakraf8:

Pedig csak akkor maradna bent a végjátékig, ha Anikóval gabalyodna össze.
Lépten-nyomon, természetesen világosban, és direkt bepucsítva a kamerának... :P

penelope garcia 2011.03.28. 15:40:23

@Gee Halen:

Jaj, a jó öreg Szandi.
Nekem szinte hiányzik. :)

Peetee 2011.03.28. 15:41:57

Küldjetek be 1 kis spurit nekik.
Reggelig tömegszex garantált :)

gazda63 2011.03.28. 15:42:08

Az Éva mérhetetlenül ordas,látványosan megjátsza magát,begyakorolt pofamozgása van.Összesítve:elkezdhetnek nyüszíteni a celebek,mert itt kint is így fog viselkedni,átgázol mindenkin.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:42:22

@Hódos Hajnalka:
áááááá muszáj volt az arcokat is látnom már hozzá :)), de így hosszú távon maradok a hv öfiknél :))

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:43:12

Alekosz mikor jön rá, hogy hülyébb mint a kutyám tüzelési időszakban? Vagy neki mindegy, csak fektesse meg már valaki, bármikor, bármilyen körülmények között?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.28. 15:43:13

Jerzy megint nagyon hamar elsült...Béla produkciója engem is érdekelne :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:44:34

@gazda63: Hogy kezdett savanyodni az arca, amikor Alekosz elkezdte sorolni igénytelenségét! Ha nem lenne kiválasztott, már rég elkezdett volna kajabálni.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:45:01

@genevieve:
a totya mondta, hogy balhé volt, nagy balh.....
mindegy. :)

azért kiváncsi leszek Évi-bébi kit hív ki....

genevieve 2011.03.28. 15:45:57

@Gee Halen: az a helyzet, hogy egyet kellett értenem alekosszal:-D

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.28. 15:47:04

@Gee Halen:
soha, okosságának teljes tudatában fog élni ezután is.
amúgy igen, mindegy csak legyen már valami,de majd az Olli segít neki beszerezni egy cekcuális segédeszköz-nőt :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:47:11

@bukott madonna két nagy didivel: Szerintem kihívja Alekoszt, azzal a feltétellel, hogyha elkezd maga ellen kampányolni, napi 5x teljesíti vágyait. XD

genevieve 2011.03.28. 15:47:24

@bukott madonna két nagy didivel:
hol volt, hol nem, talán igaz sem volt:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 15:48:00

@genevieve: Én is ittam minden szavát, vártam, hogy mikor pattan ki egy kazaltűz.

picigyongy 2011.03.28. 15:48:26

@penelope garcia: Szerintem nem rossz taktika a hülyítés sem - esetleg visszaszavazzák, mert kiváncsiak, hogy lesz sex- vagy nem ....Mert a Gigi-Jerzy féle dir-dur-bim-bam : gyerekesebb.....

mama ottmarad 2011.03.28. 15:50:01

@Gee Halen: ez jóó, legalább egy szép dalt kapjon má'
Van egy önök kérték random generátor, én azzal vigasztalom magam, ha nem vagyok a topPon :D

picigyongy 2011.03.28. 15:50:21

@Gee Halen: Okés , elfelejtettem - olyan ,mintha SMS-re válaszolnál..Te is aranyos vagy - de a vicc nagyon tetszett----

picigyongy 2011.03.28. 15:52:37

@Hódos Hajnalka: Hajni ! Előtte -közben - utána : - kivételesen nem a sexre gondolok !!!- hanem arra, hogy még aktuális : nagyon boldog névnapot !!

Zelefánt 2011.03.28. 15:55:06

Negyvenkettő!
Érti, Kató, negyvenkettő!
Nem?...
Hát én sem.
És nem is annyi.
(Hazudtunk?...)
Mindegy.

M_Runcájsz 2011.03.28. 15:59:13

Szarban lesz az RTL klub ha valahogy Évára rátelepedik a rózsaszín köd... hogy lesz így Alekosz feleséget keres műsor? :)

Atok 2011.03.28. 16:00:43

@K.Tomoceusz: genevievenek gondolom tetszik :)

genevieve 2011.03.28. 16:00:47

@M_Runcájsz: ááá, aleknak éva csak egy strigula lesz az oli fiókján:-)

Albino Vernyul 2011.03.28. 16:01:20

@genevieve: Mint tudjuk, Alekosz akkor ejjel Anikot uldozte MMKK, Eva meg a ket masik lanyt savazta.. Nos, akkor levonhatjuk a kovetkeztetest, Eva mennyire volt eppen meghatodva...;))

genevieve 2011.03.28. 16:01:30

@Atok: még nem néztem meg, de látatlanban mondom, hogy igen:-D

genevieve 2011.03.28. 16:02:31

@Albino vernyul: ahogy itt kifejtették már többen, éva önmagától volt meghatódva:-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 16:02:47

@Albino vernyul: De aztán nem szívbajoskodott, mert bedobta magát Aleknál seggrázással meg nayakkendő-harapdálással.

A görög félisten ezalatt magát vizslatta a tükörben, szúrós tekintettel :D

genevieve 2011.03.28. 16:03:15

@Zelefánt: mit teccik mondani? nem értem:-)

Atok 2011.03.28. 16:04:15

@genevieve: Ah, hat ezt nem tudom vegignezni. Lecci csinalj majd egy tanscriptet :)

sakraf8 2011.03.28. 16:04:36

@penelope garcia: Hát ennél talán még neki is magasabb az ingerküszöbe....bár néha féltem Anikótól a növényeket, volt az az ananász zaklatás is ugye:)

M_Runcájsz 2011.03.28. 16:07:05

@genevieve: hát lehet, de szerintem Alekosz sztorijai nagyrészt kamuk voltak.

Ami inkább érdekes lehet, az az, ha Éva mondjuk most kiesik 5 héttel a vége előtt. Kb. 1 héten belül szakít a kinti palijával, ez számomra borítékolható. Megtudja közben Alek míííly népszerű, sőt feleségkereső műsora is lesz. Alek anyja még talán személyesen is elkezdi Évát rábeszélni a fiára.
Nnna egy ilyen szituációban lesz Éva agya beborulva, szerintem még tényleg jelentkezne is a feleségkerső műsorba. :D

Atok 2011.03.28. 16:07:15

@genevieve: transcript :) bocs felreutottem

Zelefánt 2011.03.28. 16:07:20

@genevieve:
Minemteccik kukac pont hu.

genevieve 2011.03.28. 16:08:28

@Atok: szerinted, most okosabb lettem?:-D

genevieve 2011.03.28. 16:09:32

@Zelefánt: hogy kárbavész a rajongásom:-P

Atok 2011.03.28. 16:10:01

@genevieve: Hehe, bocs. Kikeresem... pill. meg is van, ni: :)
Transcription - the conversion into written form of a spoken-language source

genevieve 2011.03.28. 16:10:26

@M_Runcájsz: az több mint érdekes lenne:-)

végül is már a bár2-öt megjárta:-)

genevieve 2011.03.28. 16:11:14

@Atok: jó, ha majd megnéztem tansizézek neked egyet:-)

Zelefánt 2011.03.28. 16:17:57

Na elolvastam, végre.
(És) Arra a meggyőződésre jutottam, hogy szabad ember, hiszen sérthetetlen vagyok, mert azt, amit reggel láttam a tükörben, senki sem tudja leugatni.
Ma este lengyel jazz-rockot fogok hallgatni, főműsoridőben.

Zelefánt 2011.03.28. 16:27:23

@M_Runcájsz:
Profi túlélőnek hívják az ilyet.

Albino Vernyul 2011.03.28. 16:35:20

@M_Runcájsz: Eva akkor borul el, ha kint Aniko esetleg befut valami TV-s karriert, O meg nem.. Kitepne meg a hajat is szalankent..:)

genevieve 2011.03.28. 16:38:06

@Zelefánt: ahogy a mellékelt ábra mutatja:-)

Zelefánt 2011.03.28. 16:39:40

@Albino vernyul:
TV-karriernek minősül-e az...izé, az emlősprogram... felnőttfilm?...?
Rossz a májam, már (le)mérték.

genevieve 2011.03.28. 16:41:46

@Atok: megnéztem:-)

cukker volt az a drága fiú:-)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.28. 16:41:51

Volt valami szöveg az elején még, hogy aki először dug a Villában, az kvázi megnyerte.

Elnézve a felhozatalt, semmi pénzért nem dugnék ott :), még Villával sem :)

Zelefánt 2011.03.28. 16:46:23

@Zsit (nyau és rémizé):
Pedig a malacot a kettőhúszba egy villával... -- azt azért sokan megnéznék, többször is.
(Ilyen időket élünk, sajna.)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 16:52:55

@Zsit (nyau és rémizé): Erre láttam valami viccmagazinban egy illusztrált (!) szóviccet, miszerint "Falu végén kúrt a kocsma". Tessék elképzelni hozzá az ábrát!

Albino Vernyul 2011.03.28. 17:04:32

@Zelefánt: Az porno, es film... Nem osszetevesztendo Ordog Nori utodjanak helyzetevel..;))

penelope garcia 2011.03.28. 17:05:44

@Zsit (nyau és rémizé):

Á, ez nem lehet teljesen igaz.
Például a BBÉvi nyert, de a fiúja (értelemszerűen) nem.
Meg volt a véncsaj meg kiskölyök kombó is, akik matracházat ácsoltak maguknak, na, azok se nyertek.
Meg volt a szembeteg idióta, az Oki, aki kapott valami kurvát, az se nyert.
Lehet, hogy több ilyen is volt, de én csak a BB1-et és a VV1-et láttam.

Hurri Kán 2011.03.28. 17:07:18

Béci Anikót sírásig. Azt is tudjuk, hogy ki az aki sírna a végén?

Zelefánt 2011.03.28. 17:08:37

@Albino vernyul:
Ki az ördög az a Nóri?!...
(Az utódjáról már nem is szólva...)
A por pedig nó, kivált ha nem szerepelhetek benne.

Zelefánt 2011.03.28. 17:11:08

@gyvy:
Másfél perc?...
Nem túl igényes.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.28. 17:12:26

@Zelefánt:
horrorpornó katasztrófaturizmusba oltva - az ingerküszöbök eltolódása
Ma már semmi sem perverz. Nem lennék a gugli szűrője sem :)

@genevieve:
khmm - lehet, hogy a dugásról mások a fogalmaim? Mer az csak maszatolás vala, szerintem :)

@Gee Halen:
ez tetszik :)

@penelope garcia:
ez csak a mostanira vonatkozott (csak azért maradt meg, mert kifejezetten nem nézem az ilyen izéket, viszont a HV-t olvasom ám! :D)

Zelefánt 2011.03.28. 17:14:13

@penelope garcia:
BB Évi "fiúja" bizony nyert, mert nem maradt a nyakán a ribi.
(A lóvé meg úgyis elúszott.)
Végre egy szakértő.

Zelefánt 2011.03.28. 17:15:07

@gyvy:
A kibiztosítástól a hüppögésig hátramaradt idő.

Hurri Kán 2011.03.28. 17:18:04

@Zelefánt:
Engem az érdekel, mi történik a kettő között :DDD

Albino Vernyul 2011.03.28. 17:18:32

@gyvy: Beci.. Azt nem mondom meg miert..;))

Hurri Kán 2011.03.28. 17:22:14

@Albino vernyul:
Akkor meg kell hogy öljelek :DDD

Zelefánt 2011.03.28. 17:25:48

@Albino vernyul:
Mi ebben a forradalmi?
(Ha legalább a gépbika lett volna felül...)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 17:29:28

@Albino vernyul: Jerzy volt a legjobb: "Hogy imádkozik csórikám!" Jó szöveg volt :D

Hódos Hajnalka 2011.03.28. 17:29:36

@gyvy: héjj, ezer éve nem láttalak :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.28. 17:32:22

@Zelefánt: Laboratorium, Krzysztof Ścierański, Zbigniew Namýsłowski, Michał Urbaniak, Krzak?

2011.03.28. 17:33:58

Sziasztok :)
Ó, látom, Hajni szürkeállományába is beépült az Üvegtigris ide vonatkozó jelenete ("voltál már két nővel?"-"egyszerre?"-"nem, összesen?") :D

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 17:36:56

Halihó:)

Éva tiszta apja, szemkörnyékileg.

Zelefánt 2011.03.28. 17:38:06

@Peter_Cs:
IGEN, végre egy lelki társ!!!
Most már nem tartom véletlennek, hogy Évára gerjedünk!
+ SBB, de nekem a Laboratorium jön be igazán.
Czeslaw Niemen-nel (Katharsis)viszont ciánoztatni lehet.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.28. 17:38:24

@Hódos Hajnalka: Hogy tudtál te ennyire vicces ismertetőt írni ebből az önismétlő jelenetsorozatból? Nem bírtam megállni röhögés nélkül sokszor!
Alekosz a tulajdonságok vásárakor még jobban elásta magát előttem, ha más villalányt szívatott volna direkt, akkor is, de pont a szövetségesébe belemarni az tróger munka nagyon! Éva csábtánca üdítően vicces volt.

Zelefánt 2011.03.28. 17:43:22

@Ayesha:
Az nem gáz, csak lejjebb ne hasonlítson.
Csáp!

Albino Vernyul 2011.03.28. 17:45:27

@Gee Halen: Ja, egyre tobb ilyen jo beszolasa van Jerzy fiunak..

Kivlov 2011.03.28. 17:45:37

Alekinnyó!!!
Ani S+... :P

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.03.28. 17:46:47

anilaci, vagy évalekosz kapcsolat lesz elhálva előbb?

Zelefánt 2011.03.28. 17:51:58

@Gildor Inglorion:
Az első estetet inkább elhányásnak nevezném, de azt is csak maximális jóindulattal.

Albino Vernyul 2011.03.28. 17:52:09

@Gildor Inglorion: Inkabb arra tippelek, hogy a kung-fu panda, ha arra kerulne a sor, bealdozna magat ritualisan Aniko ellen egy parajban.. Lenne perpatvar a tyukolban..;))

2011.03.28. 17:55:26

Hát sziasztok, csakhogy méltó befejezése legyen a napomnak benyomtam ezt a délutáni belevaló vagy nekedvaló vagy tudomisén, meg amúgy is mindegy műsorra.
Gotti, Szandikánk új-régi szerelmének előző menyasszonya, hát Uramatyám!
Ez a Gotti vagy hogyishívják, nem tudom miért költ nőkre, egy gumibabával sokkal olcsóbban jönne ki, nyilvánvalóan azokra bukik.
Kérdesem az lenne, hogy azokat a plasztikai sebészeket, akik ilyen szájszerveket gyártanak, nem lehetne valamilyen szankcióval sújtani? Mondjuk kizárás a kamarából, újabb szakvizsgára kötelezni, vagy ilyesmi.
Egyszóval Szandika szája ehhez a csajhoz képest maga a visszafogottság.

Albino Vernyul 2011.03.28. 17:56:53

@K.Tomoceusz: Egyik se furdott, majd reggel.. Aniko odahuzatott Lacival minden puffot az agy melle, mert kicsi.. Es felvette a legnagyobb, gondolom az O ertekelese szerint legtopisabb pizsamajat.. Es vitte a legkisebb macijat.. Szerinted marha nagy orgiara keszultek..?!;)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 18:03:52

Gotti a Fővárosi Állat-és Növénykert egyik gorillája. Egy szavát se higgyétek el.

tede 2011.03.28. 18:05:01

béci, abból biztosan sírás lenne, csak nem olyan, amit te vársz

Albino Vernyul 2011.03.28. 18:05:36

Viszont a napi online szavazasnal, atalltak a minden lakora lehet szavazni verzoirol, a tematikus szavazasokra.. Leesett nekik ennyi ido utan, hogy mindent Alek nyer, ez nem jo..

Zelefánt 2011.03.28. 18:06:21

Ha a felül alultöltött, lent pedig túltöltött robot meghajtja a királykisasszonyt, én egy rakétát lövök bele a laptopomba, és sohasem találkozom többé virtyólag senkivel, az fix.

2011.03.28. 18:08:50

@Ayesha: sértegeted a gorillákat itt, tudunk ugye Kokóról, aki 95-ös IQ-val bírt ez a Gotti meg olyan, hogy pont annyira látszik az arcán mikor gondolkodik, mint a székrekedés.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 18:10:14

@beebeer: nem állt szándékomban a gorillákat sértegetni:)
Gotti egy főemlősnek látszó lény.

2011.03.28. 18:14:18

@Ayesha: Gotti egy főemlősnek látszó lény, aki kiváló ízléssel bír, láttad az exmenyasszonyt?
Még nem tudom mi verte ki nálam jobban a biztosítékot, a nyolccentis pink műköröm, a hajba tűzött vörös műrózsa vagy a halvány rózsaszínnel vastagon megküldött szájszerv, a felsőajak úgy nézett ki, mint egy feszesre töltött hurka.

2011.03.28. 18:15:39

Olivér bejövő zenéje a Big Gun az AC/DC-től. Erős túlzásnak érzem....

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 18:17:00

@beebeer: én pont azt néztem, hogy Szandinak szebb lett az arca, főleg, hogy ott ült mellette ez a nő. Én személy szerint imádom a műszempillát, de ezen a valamin borzalmasan nézett ki.

2011.03.28. 18:21:19

@Ayesha: Megvan! Az az ötcentis műszempilla, az volt a legrosszabb...
Mint egy elcseszett Lencsi baba. Pedig már jól benne van a korban, mégis hogyan fognak ezek a csajok kinézni 50 évesen?
Öregkoromban kész horror lesz kimenni a piacra, mindenfelé szilikontemető vénasszonyok brrrrrr!
Tényleg, az implantátumokat velük temetik majd? Csak elképzeltem egy régészcsoportot 2050-ből. :)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 18:22:00

Ha valaki tud nekem linket az AC DC Big Gunhoz, legyen szíves küldje:)
(de egyéb megoldások is érdekelnek, ha úgy van:)

Zelefánt 2011.03.28. 18:27:06

@beebeer:
Ti sem fogtok beleférni az urnába, akárcsak én.
Bennem egy fél golfütőnyi hosszúságú fém van, egy baleset miatt, meg két akkora csavar, ami itthon a könyvespolcot tartja. (Meg még több kisebb is.)
"Élő szövet a fémvázon."
T2
Az.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 18:27:10

"Éva csábtánca üdítően vicces volt" :D:D
Hát, Peticsének sok-sok villadella és lékszív jár ezért a diplomatikus mondatért. :D

Szandikán viszont beszartam, amikor előadta, hogy tőle pénzt, soha senki nem fog látni. EGyrészt mert nincs pénze, de lesz is, azonnal elkölti, hogy ne legyen, így nem kell adnia. Sajnos nem láttam közben Gotti úr arcát, mert akkor épp nem láttam a tévét. +

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 18:29:49

@K.Tomoceusz: bevallom én inkább nézem/hallgatom a rovott múltú Ginát, mint Olivér Dartvédert. Sokszor elmerengek azon, milyen nyaklevest tudnék neki adni egy Bud Spencer-i babostepsivel.

2011.03.28. 18:34:03

@Zelefánt: "Ti sem fogtok beleférni az urnába, akárcsak én."

Ez.. Ez.... Ez kérem felháborító!!!!! Bennem nem lesz szilikonbetét!!! Ja és nincs is. Még a gerincem és mindenféle csavarok nélkül lett helyreműtve.
Háborgok, már a feltételezés is sértő!!! :DDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 18:36:25

@Zelefánt: az semmi! bennem 8 olyan csavar van, plusz egy közepes méretű pajszer. :D

Zelefánt 2011.03.28. 18:40:15

@beebeer:
Bocsáss meg, de nem feltételeztem, hogy vannak még olyan lányok, akikben nincs semmi műanyag.
(Még rájuk festve, külsőleg sem.)
Egyébiránt műagyat is vállalnak mostanság, vagy ez még az ígéretes jövő ködébe vész?...

Zelefánt 2011.03.28. 18:42:40

@pushpang:
Bennfelejtették, vagy szükségszerűen van ott?

Zelefánt 2011.03.28. 18:45:00

@pushpang:
Amit Charles Bronson Henry Fondával, bár az utóbbi sokkal kellemesebb látványt nyújtott még hatvan felé is.

2011.03.28. 18:45:34

@Zelefánt: azért sminkelni szoktam, de az nem műanyag.... A lány megtisztelő az én koromban, rettenetes banya vagyok!
Bár, emlékeztetném az itt kommentelőket, februárban azért csak-csak megkörnyékezett egy szatír!
Igaz, szódásüveg szemüvege volt, de kérem a szatír az szatír! :DDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 18:48:40

@Zelefánt: azt mondták nem kell kiszedni. De lehet, hogy csak le akartak rázni. :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 18:49:34

@beebeer: Ma már a szatír szakma is veszélyben. Az emberek ma már annyira sem tartják magukat, hogy mutogassák magukat. Ez kérem morális kisiklás. :)

Zelefánt 2011.03.28. 18:50:30

@beebeer:
Lehet, hogy mivel nem látott túl jól, elkúrta?...

2011.03.28. 18:52:29

@Gee Halen: Francba! Én meg ritkítottam cinikus viselkedésemmel ezt a ritka szakmát! Muszáj volt felröhögnöm, szegény szatír!!! Lehet hogy pályakezdő volt a lelkem. Kerékbe törtem egy ígéretesen induló szatírpályafutást! :(

Trevlovics 2011.03.28. 18:52:57

alekosz és éva nagyon szép pár, látszik, hogy őszinte és tiszta a szerelmük. én nagyon szurkolok nekik! biztos nagyon jó érzés lesz majd a műsor után nekik, ha összejönnek!

:DDDD

2011.03.28. 18:54:35

@Ayesha: ezt találtam, nekem működött:

uploading.com/files/get/TEURZL25/

A baloldali hasábban a FREE DOWNLOADRA kattints, ne a download now-ra!

haruka 2011.03.28. 18:56:44

@Zelefánt: lábujjkörmök lakkozása műanyagnak számít-e?

2011.03.28. 18:57:27

@Zelefánt: már a feltételezés is sértő, hogy nem a szépségem nyűgözte le. :)
Különben is tuti nem igaz, mert egy ügyfélre vártam, aki később telefonon odaszólt a főnöknek, hogy milyen feltűnően csinos, kedves hölggyel találkozott.
Beeeee! :)

Albino Vernyul 2011.03.28. 18:57:30

@K.Tomoceusz: Apropo vajkrem.. A tobbiek azzal szekaltak a kiralylanyunkat, meg a robot tujat, hogy vittek be nekik vajkremet, meg ovszert.. Beciek voltak igen rajta a teman...;)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 18:58:02

@haruka: Legszebb öröm a műköröm.

Mi a tököm az a "műk"?

Zelefánt 2011.03.28. 18:58:13

@haruka:
Csak akkor, ha természetellenes a létszámuk.

haruka 2011.03.28. 19:00:59

@Gee Halen: hülye :))

@Zelefánt: ja, jól van, akkor megnyugodtam, nincs rajtam műanyag.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 19:01:13

hajat festek, sminkelek, körmöt festek, néha műszempilla. Mű-e vagyok?:)

2011.03.28. 19:01:43

@Zelefánt: Jaj, de gonosz vagy!!! :)
Volt ügyfél, akit nem ismertem, és várni kellett rá fél órát a nyugatinál és jött a szatír, aki hosszasan rákészült, körözgetett körülöttem, egyre szűkebb körökben, aztán..... aztán kiderült, hogy szatír. :)

2011.03.28. 19:03:11

@Gee Halen: ez már februárban is felmerült, mikor először írtam. Nagyon-nagyon csúnya szatír volt, de egyáltalán nem hasonlított Alekoszra.

2011.03.28. 19:04:17

@Gee Halen: munkakönyv lehetett, az biztos, hogy munkaköri leírás nem fért volna el ott. :)

Zelefánt 2011.03.28. 19:06:00

@Gee Halen:
Szatír Ikon Megalekszandrosz
Melóhely: a szív fészkei
Foglalkozás: balra el
És így tovább...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:06:02

@beebeer: szétkapta a lódenját? Vagy miről ismerszik meg a szatír?

Zelefánt 2011.03.28. 19:07:22

@beebeer:
Akkor annyira szörnyű mégsem lehetett.

Zelefánt 2011.03.28. 19:09:43

@pushpang:
Ha nem akarsz vele elsőre töcskölni.
A kabát ma már kiment a divatból.

2011.03.28. 19:11:28

@pushpang: onnan gondolom, hogy csúnyaságokat mondott, hogy mit csinálna velem és közben markolászta a micsodáját.
Nem volt lódenkabátban, a markolászás miatt nem is vettem le elsőre, hogy mi az ott a kezében (kicsit rövidlátó vagyok és utcán nem hordok szemüveget).

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:12:32

@Zelefánt: jaaa! :D hát, ezen az alapon bizony jó sok szatír rohangászhat a világban.

2011.03.28. 19:12:40

@Zelefánt: Akkor annyira szörnyű mégsem lehetett.

Nekem nem, de neki!!!!! Felröhög a célszemély??? Mit érezhetett szegény!! :(

Zelefánt 2011.03.28. 19:15:50

@pushpang:
Volt egy általam mindig igen kedvelt francia színész, Lino Ventura, aki szinte az összes filmjében világos színű ballonkabátban játszott, de valahogy senki sem fogta rá, hogy szatír.
Vajon miért is nem?...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:16:08

@beebeer: fúj bmeg, ez nagyon durva!
Elképzelem, ahogy hunyorogva próbálsz fókuszálni... :D

2011.03.28. 19:18:25

@pushpang: én is azért röhögtem fel, mert beugrott, milyen szerencse, hogy nem hajoltam közelebb!!!! :DDDDDD

2011.03.28. 19:22:13

@beebeer: itt még nem tartok, jelenleg Zsuzsanna próbálja elmondani, miért éva, de nem tudom követni. talán jobb, ha nem is próbálom, mert a csaj úgy beszél, mintha csak véletlenszerűen dobálná a szavakat egymás után, olyan, mint a google translate :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:25:54

@Zelefánt: én Columbót is nagyon szeretem és őt sem, tudtommal. :)

Zelefánt 2011.03.28. 19:26:05

@beebeer:
Volt egy igen kedves barátnőm -- sajnos nem az enyém közvetlenül, hanem egy haveromé.
Együtt rúgtunk be, de én ájultam el(őbb).
Szatír (idióta) jön, előrántja azt, amije van.
Lány: -- Ennyi?...
Szatír: --...
Lány: -- És cigid legalább van, bazdmeg?...
Szatír: (még most is szalad,talán.)
Na hát így.

Zelefánt 2011.03.28. 19:28:39

@pushpang:
Pedig a szeme sem állt jól...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:30:48

Anikó már megint visítozik (mert most nem sír). Kurvára idegesítő.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 19:32:40

@pushpang: meg az az erőltetett furcsa akcentusos JÉJZUSMÁÁÁÁRIA:D

2011.03.28. 19:33:11

@hullámpapír: Te élsz Norvégiában? Csak azért, mert ha végignézted a videót jó lenne, ha tudósítanál, ilyenforma nők vannak-e arrafelé? Mert én annyira magyar sajátosságnak érzem...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:34:13

Éván olyan színű nadrág van, amit utoljára a szabadkai piacon láttam, román árusoknál, nyócvanakárhányban.

2011.03.28. 19:38:38

@beebeer: Igen, én :)
Még nem néztem végig, de a leírásotok alapján nincs/nem nagyon van, én legalábbis még nem láttam egyet sem. Itt más defektek vannak, én az utcán bő, trottyos melegítőnadrágban járkálást nem tudom megszokni, de inkább ez, mint a műanyag :)

Zelefánt 2011.03.28. 19:38:44

"Szerintem bújjunk majd össze!"
by Tajgetosz, Anikónak.
Én nem vagyok főemlős ugyan, de inkább bújnék össze a Godzillával, mint vele.

2011.03.28. 19:43:17

sms a nekedvalóban: "nekem Gigi és Béci nagyon uLszimpatikus" :D

Zelefánt 2011.03.28. 19:44:29

Ez a vén és ostoba marha, ha rámerpróbálkozni az Anikóra, már nem a laptopomat lövöm szét egy rakétával, hanem az RTL-székházat, és a Parlamentet (az ott csövezőkkel amúgy is van bajom épp elég), az tuti.
(Kíméljen meg valaki a tömeggyilkosságtól, könyörgöm.)

2011.03.28. 19:48:19

@Zelefánt: Nyugi, Alekosz szerintem csak játssza ezt a szexkiborg dolgot, ha Anikó leállítja, le fog állni.
Azt mondjuk nem értem, miért gondolja egy pasi, aki folyamatosan le van állítva, hogy ha hozzátapad a csajhoz, minden megváltozik?

2011.03.28. 19:53:44

nabasszus, végigszenvedtem az egész videót, aminek vége lett szandikáék felkonferálásánál. miért, miért, hol a többi?

Zelefánt 2011.03.28. 19:54:52

Tajgetosz tényleg hülye, az már tisztán látszik.
Rajongók, figyelem!

2011.03.28. 19:56:10

@hullámpapír: végül is láttad Gotti excsaját, kell ennél több?

genevieve 2011.03.28. 19:56:35

lőrincze lajos forog a sírjában:-(

Zelefánt 2011.03.28. 19:56:52

...most kezdek boázni.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 19:57:22

Csípem Alekot, de néha át se gondolja, hogy megbánt másokat...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 19:57:59

@beebeer: ugyan! ahányszor már leállították, finoman, durván... Az ilyesmi gyáltalán nem zaklatta fel vagy tántorította el őt. Tudod, ő mondta, hogy nincs olyan, hogy nem. :)

oriana 2011.03.28. 19:58:46

hát ez a laci, milyen kedves bájos, ahogy udvarol...
fúj
amúgy helló :)

2011.03.28. 19:59:56

@beebeer: nem, nem láttam, lehet, a világmindenség meg akart óvni egy traumától :)
Szerintem ott lehetett a reklám, ahol a videónak vége lett, és a reklám utáni rész már nem része a videónak. Nem tudom, milyen hosszúak a nekedvalók, a videó 22 perces volt.
(Istenem, 22 elvesztegetett perc az életemből!) :)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:00:04

Golán Lázár Lászlóné született Nádai Ribikó.

Zelefánt 2011.03.28. 20:00:27

Szopóka-nyalóka, de Lacit egy tevével sem tudom elképzelni.
(Na jó, de inkább, mint Anikóval.)

2011.03.28. 20:01:54

Kövezzetek meg, de Laci most olyan aranyos!!!
"És erről szavaztak a nézőőőőőőők?" :DDD

redhaven 2011.03.28. 20:02:17

@Ayesha: ma (is!!!)jól adod:)))

oriana 2011.03.28. 20:03:25

most laci más, mint alekosz?

béci is undorító... hogy borotválja le a micsodáját laci,és tuc-tuc...

ezen mi múlik?!

én remélem, anikónak több esze van...
és a sok zrikálás után hogy lehetne ebből bármi is?!
nem hiszem, nagyon remélem, hogy nem tetszik anikónak a laci... nem tetszhet :)

2011.03.28. 20:03:47

@pushpang: ami őt eltántoríthatná, az egy (kémiai) kasztrálással kombinált lobotómia lenne :)
szívesen befizetem egy ilyenre, szerintem boldogan menne, mert azt hinné, valami welness-hétvégét kapott :D

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:04:34

de de basszák meg...mennyivel fiatalabb ez a ribizli a tenorista elhárítónál????

*közben nézem h hogy fujkálja magát Lázár. De hát ő az életét adta másokért.

oriana 2011.03.28. 20:05:22

na, anikó meg is kérdezte, hogy most mért kellett ezt így?!

Lone Starr (törölt) 2011.03.28. 20:06:10

@pushpang: Szó szerint!:
"A nem az nem nem."

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.28. 20:06:27

Éva teperése nevetséges. Teperés, csinálja amit amúgy kellene csinálnia. Most már nem szarik bele a dolgokba, LOL!

2011.03.28. 20:06:42

@ddendi: hirtelen a hozzászólásodra azt hittem, én írtam, nem tudom, miért, te koalamaci vagy, én meg cica :D meg a mondandód sem volt ismerős :)

redhaven 2011.03.28. 20:07:07

@hullámpapír: gondolkodtam már,hogy hogyan lehetne "atombiztossá"tenni a gépemet jelszóval.nos van egy egészen eccerű walesi falucska neve,asszem alig 89 betű(ebből 80 mássalhangzó),de írhatnál valami "gyengébb"trollnevet is.
cserébemajd én szagolgatom a kajszivirágot.:))))

2011.03.28. 20:07:28

@hullámpapír: hát mit mondjak, ha nem láttad Ms. Gottit, nem láttál semmit!!! :DDDD

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:07:31

@redhaven: áhh a cseresznyés ember:))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:07:55

@ddendi: ugyan, csak egy kicsit húzta a Lacit. Alekosz bezzeg nem szarozott. Ő nem szarozna. :D

Zelefánt 2011.03.28. 20:08:50

Másban is van víz?...

redhaven 2011.03.28. 20:08:59

@Ayesha: és néha tejes...(bocs):))))))

2011.03.28. 20:09:26

@redhaven: átkutatom a szürkeállományomat, hátha beleépült valami :)

oriana 2011.03.28. 20:10:37

giginek nem jött be a négy hónap háztartási robot szerep... khm...

most hiába játszotta meg a jó kislányt, mégsem jött át... talán mert megjátssza magát?! jó reggelt...

2011.03.28. 20:10:54

erről jut eszembe, azt tudtátok, hogy norvégul a "kaka" azt jelenti: "a sütemény"? :)

Zelefánt 2011.03.28. 20:13:03

@hullámpapír:
Nem, de mégsem hiányzott eddig.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:13:05

@ddendi: Anikó csak saját dugájába dőlt. Kellett neki előadni a bociszemű, sírós, gyámoltalan, védtelen kislányt, amire sok jómunkás férfiemberből kitör a khm.. gondoskodási vágy. Most aztán majd szophat. Bármilyen értelemben is. hihi

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:13:07

@ddendi: de miből is gondolta hogy majd ez jó lesz valamire azon kívül, hogy viszonylag tiszta lesz a kecó...

oriana 2011.03.28. 20:13:16

@pushpang: persze, de alekosz mindig ilyen... megszoktuk, megbocsátottuk :)

béci meg megjátszotta a jó fiút mindig is, de ezekből a megnyilvánulásaiból kibukkan a tahó... (sztem)

2011.03.28. 20:13:33

@pushpang: igyekszem iróniával leplezni azt a mérhetetlen undort, és ha hagynám, dühöt, ami tajgetosz (köszi, Zelefánt) megnyilvánulásai keltenek/kelthetnének bennem. nem tudom, miért van ennyire rossz hatással a bioritmusomra, ha egy nőt zaklatnak, de én a csajok helyében biztos nem félnék kizáratni magamat, ha engem piszkálna, pedig nem vagyok egy tomb raider :)

2011.03.28. 20:15:14

@Zelefánt: nem tudhatod, nem lesz-e szükséged rá az életben. akkor majd halkan hálát rebeghetsz, hogy közzétettem :)

Zelefánt 2011.03.28. 20:17:39

@pushpang:
NEM! NEM!
Ez marhaság.
Amúgy pedig megkeresném a nők dugáját, amibe általában dőlnek, de nagy annak a valószínűsége, hogy nem hagynák.

oriana 2011.03.28. 20:18:12

@pushpang: hát ha rólam egy bilikéken kigúvadt szemű, csókos szájú puha puding, aki amúgy a hit és becsület lovagja akarna gondoskodni, sikítva menekülnék...

anikóval kapcsolatban egyetértek :)

redhaven 2011.03.28. 20:19:21

@hullámpapír: magyarni kakaós csigának is híjjuk,
mindég tuttam,hogy a norvég testvére a magyar nyelvnek.

Zelefánt 2011.03.28. 20:21:38

@hullámpapír:
Nem szeretném megélni, hogy szükségem legyen rá, az már igaz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:24:29

@hullámpapír: tökéletesen megértelek, ugyanígy érzek vele kapcsolatban. Kezdettől fogva nem értem, hogy miért nem vágta még pofán senki eddig. Simán belefér a zaklatás kategóriába az, ahogy a nőket vegzálja.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:24:45

@ddendi: ezen nagyon jót röhögtem:D

Sir Lasleu Lazeur de Puding, Hit et Betshuelet lovagja

oriana 2011.03.28. 20:25:55

@Ayesha: én meg ezen... jól elvagyunk :)

2011.03.28. 20:26:44

@redhaven: háthallod, lehet, hogy most kifogtál rajtam, annyira nem nyomi (és főleg nem bonyolult) a norvég nyelv, hogy felvehesse a versenyt a walesi falucskával, de csak hogy lásd a segítő szándékot, elejtek egy (angol?, latin?) morzsát:
Pneumonoultramicroscopicsilicovolcanoconiosis
Ha nem megfelelő, van még a tarsolyomban :)

2011.03.28. 20:28:12

@redhaven: maximum a töppedt ikre :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:29:01

@Zelefánt: De, de. Szerintem azért van abban némi igazság, amit mondtam vele kapcsolatban. Ki lett már itt vesézve, hogy ki milyen eszközökkel operál odabenn, Anikó bizony ezzel. Persze meg van a magához való esze is, nem egy ostobenka, épp ezért használja ki az egyéb adottságait. Na ez egy igazi alekoszos katyvasz lett, de remélem azért érted. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:30:17

@ddendi: "bilikéken kigúvadt szemű, csókos szájú puha puding"
Ez, ez.. nagyon szép. :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:31:28

@genevieve: mi újság, hol a fecsegő felszín, miért hallgat a mély? :)

genevieve 2011.03.28. 20:31:54

@pushpang: azért csak zavarba hozta anikót:)

genevieve 2011.03.28. 20:33:52

@pushpang: most csak az van amit látsz:-)

se felszín, se mély:-)

(egyébkét tévét nézek:-) )

redhaven 2011.03.28. 20:33:57

@hullámpapír: köszi,ez egészen jó lesz!
hipp-hopp beteszem a memoriba,alszom ráe gyet,aztán soha többé nemtok belépni:))
tóppedt ikre DDDDDDDDDDDDDD.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:33:58

@genevieve: engem is zavarba hozott volna közelről a gülü szeme:D

oriana 2011.03.28. 20:34:51

@redhaven: a kakaós csiga nálunk csak "kaktek", mert az iskolai büfében elegánsan kakaós tekercsnek hívták :)

oriana 2011.03.28. 20:35:29

@redhaven: végülis akkor atombiztos a védelmed, ha be sem lépsz :)

oriana 2011.03.28. 20:36:50

@Ayesha: jaj, hát pirulok...
köszi mindenkinek az elismerést :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 20:37:03

@genevieve: láttam! Annyira kínos volt az egész. Anikó is meg Laci is egyszerűen ciki volt. :D
Na meg ahogy az a nagy, puha, fényes (és gondolom veszettül illatos)felsőtest kidomborodott a lila takaró alól (aláfestésül szatírhangon duruzsoló férfihang) mellette a pengepózban falrakenődő (vihorászó) Anikó, hát nem tudtam, hogy Anikót sajnáljam, vagy röhögjek mindkettőn.

genevieve 2011.03.28. 20:38:15

@Ayesha: azért neki sem lehetett könnyű:-)

a gülü szemről meg nem tehet:-)

redhaven 2011.03.28. 20:38:48

@ddendi: ezt a burkolt felkérést a távozásra...-:))))

genevieve 2011.03.28. 20:40:07

@pushpang: azért gondolj bele, azzal szembesülni, hogy a nézők passzírozzák bele egy ilyen helyzetbe....

függetlenül attól, hogy ki az a két személy...

Tompó 2011.03.28. 20:40:54

Hajrá Évaaaa!!! Milyen szánalmas, ahogy a kedves rtl próbálja összeboronálni a dagadt teNoristát Anikóval! Nem értem miért kell olyan dolgot erőltetni, ami nincs is!!! Csak azt a két szerencsétlent kényszerítik egy tök kellemetlen szituációba! Felháborító, undorító!!!

genevieve 2011.03.28. 20:46:59

@Tompó:
az első bekezdéstől eltekintve, egyetértek!

Tompó 2011.03.28. 20:49:04

@genevieve: Egy bekezdés az egész!!!:DDD

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 20:49:27

Egyébként az utolsó kommenttel tök egyetértek. Egyiküket se bírom idegekkel, de nem ez a lényeg most. Két ember, akik kedvelik egymást, Laci inkább atyáskodva fordult Anikó felé, barátkozva, és akkor kierőltetik ezt a senkinek nem hiányzó romantikázást...full kellemetlen és felesleges.

genevieve 2011.03.28. 20:50:26

@Tompó: gondolatban ketté osztottam:-)

genevieve 2011.03.28. 20:53:50

@Tompó: gondolatban, ketté osztottam:-)

Lone Starr (törölt) 2011.03.28. 20:57:55

@hullámpapír: Csak maradjon is ott, ha már beleépült. :) Ahogy Laciéban is, egész a kiválasztásig.

Darcylla 2011.03.28. 21:01:52

sziasztok

én vagyok a nap hülyéje, akit odaát mára kisorsoltak, jöttem a kitiltásomért

Hódos Hajnalka 2011.03.28. 21:03:41

@genevieve: a kommentedet meg megszoroztad :))

Lone Starr (törölt) 2011.03.28. 21:04:21

@Tompó: Kíváncsi vagyok, az idő előrehaladtával nem jöhetnek-e össze. Kémia nemigen van köztük, akkor már fos 9 hete járnának. De Maci Laci egy ideáltípus, egy ilyen óvó, biztonságot nyújtó apuka-figura. Ani meg a Lolita. Lelkileg passzolnak, csak ez a kémia dolog nincs meg, és ezért igazad van. Így felbujtani őket egymás megerőszakolására ritka cinikus, gúnyos húzás.

genevieve 2011.03.28. 21:06:11

@Lone Starr: ha nincs köztük kémia akkor hogyan jöjjenek össze fizikálisan?

Hódos Hajnalka 2011.03.28. 21:06:55

@Peter_Cs: ááááá csábtááánc! könyörülj! :D

2011.03.28. 21:11:34

@Lone Starr: hamarosan bővítenem kell a tárhelyemet, túl sok dolog épül be, és gyanítom, hogy ennek egy része nem létfontosságú :)

oriana 2011.03.28. 21:14:10

@Darcylla: azt vágom, csak én is szeretném érteni...
tudom tegnap szaffi is kiprovokálta, de hogy mi a gond?

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 21:17:10

@Lone Starr: van egy olyan ötletem, hogy retekék arra számítottak, hogy Anikó úgyis ráveti magát, ahogy eddig tette pár fickóval Laci előtt...:)

Lone Starr (törölt) 2011.03.28. 21:18:11

@genevieve: hááát... ez így tényleg furán hangzik. Végül is nézték egymást jó ideje. Az kémia-pozitív, szóval az ellentmondást feloldandó a mondat első felét visszaszívom.

Darcylla 2011.03.28. 21:19:17

@ddendi: a puszta létezésem, mint ahogyan a többieké, gondolom, márcsak hogy gidára célozzak, akinek bűne sem volt, hát gondolom, ha benyögöm, hogy a 44-ektől jöttem, már penderülök is:)

Lone Starr (törölt) 2011.03.28. 21:20:53

@Ayesha: Az simán lehet. Ani, bár imádni való, könnyen lehet a szeretetéhségére alapozva pasikhoz terelni.

dr. gernika 2011.03.28. 21:22:03

Hajni nem egészséges téged betegen olvasni, röhögés közben még jobban fáj a torkom, meg a mellkasom. :)
Megint csak egyetértés van.

genevieve 2011.03.28. 21:22:17

@Lone Starr: arról nem is beszélve, hogy anikó elmondása szerinte problémái vannak a szexel, ami neki most pont nem hiányzik egy ilyen ráeröltetett dolog...szóval ez übergenyóság az rtl-től

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 21:24:48

@Lone Starr: igen, ezt a - számomra nem szimpatikus - hozzáállást próbálják gecó módon mozgósítani. Esetleg ki akarják ejteni Golánt, és mint tudjuk, Anikó mellől eddig mindenki kiesett...

dr. gernika 2011.03.28. 21:26:21

@genevieve: Belekotyogok, mert ez engem is felhúzott. Laci előtt nem tudom, miért kellett belengetni, hogy lehet esélye, égeti magát, aztán meg majd földhöz vágja a visszautasítás.
Anikó eddig sikeresen tett úgy, mintha észre se venné, mi a szitu, most már ezt nem játszhatja el.
Én ehhez nem tudnék jó pofát vágni.

dr. gernika 2011.03.28. 21:27:33

@genevieve: Neszivassmá, hogy te is beteg vagy! :D

genevieve 2011.03.28. 21:28:23

@gernika: teljesen közönbösen kellett volna lereagálni, csak hát neki ez még nem megy...még a jajjistenkémnenézziiiigyrám fázisban van:-)

genevieve 2011.03.28. 21:30:54

@gernika: dede:-)

torokfájás, köhögés:-)

meg lettünk vuduzva:)

genevieve 2011.03.28. 21:33:59

tök jó, most érkeznek meg a délelőtt válaszok üzijei:-D

dr. gernika 2011.03.28. 21:34:51

@genevieve: Jah, fiatal és nem tudja, hogy kezelje ezeket. Nekem spec. akkor sem tetszett, mikor Alek nyomorgatta és vihogva kiabált segítségért. Szörnyű volt nézni, hogy senki nem segít neki, de ha egyértelműbb lett volna, nem zaklatják. (amúgy nagyon dühít, hogy ezt bezzeg nem tiltja a villaszabályzat, de ha Alek kapott volna egy jól megérdemelt pofont, akkor hűdenagy balhé lenne)

off: pfujj, imádom a Dr Csontot. :DDD

genevieve 2011.03.28. 21:34:54

@gernika: annyiszor meg akartam már kérdezni, ez az avatar az amerikai szépségre hajaz?:-)

flanker 2011.03.28. 21:35:28

No, a tegnapi jubileumi lista után itt áll egyetlen estényi. Most vagy én voltam a szokásosnál is éberebb, vagy ők voltak böszmébbek az átlagnál - elég sok összejött. Megint bekerült egy villánkívüli komment is, vlki megkaphatja a 15 perc hírnevét...
(Nem kell virág, sem köszönet.)

Lesz majd benne buliról visszhangozás (Buci)
Lesz benne az is, amikor kihíválasztják Évát (Buci)
Valahogy a kollektív tudatuk nem fogja föl (Alek)
Éva megfejti Alekosz mikéntjét (Buci)
Túllettél volna rajta, oszt kész. Egy hétig le van a gond. (Alek)
A szemed elvetemül, és csak a dugásra koncentrál (Éva)
Ez így van ez. Ezen nincs mit hozzáfűzni. (Alek)
Kaposgattam a jeleket (Éva)
...azt is, Éva milyen neveken gondolkodik a kihívás ööööö... mikéntjén (Buci)
Nem vagyok egy annyira humor teljében lévő lány (Gigi)
Mer' biztosba vagyok benne, hogy engem visz (Laci)
Azér' más is feldobta a mai nap folyamán a véleményed (Gigi)
Hát ezt én nem tudtam eztet én eztet, ez most derült ki! (Alek)
Kálcium, magnézium, C-vitamin - ezek mind vitaminok (Laci - na, ez sem a táplálkozástudomány doktora! Meg nem is kémikus.)
Mi pedig meg vagyunk vesztődve (Zelefánt - Magyarszakosok most kíméljenek - HAHAHA! Ez nem így működik! Mit gondolsz, a villalakók is csak úgy visszavehetnék gyűjteményem lexebb darabjait???)

genevieve 2011.03.28. 21:35:35

@gernika: szerinted én mit csinálok??:-)

kéne egy kis sperma:-D

oriana 2011.03.28. 21:36:02

@Darcylla: hát nem lettem okosabb :)
mijaza 44-ek?

sogeking 2011.03.28. 21:38:12

na húzzatok bele, hol van még az 1000 komment?

dr. gernika 2011.03.28. 21:38:50

@genevieve: Azaz, egy másik helyen presszionáltak, hogy legyen star wars-os avatarom, de csak ilyen áthallásosra voltam hajlandó. :)
.
.
Nekem is ezekkel kezdődött, már megérkezett a takony és a hőemelkedés is...

dr. gernika 2011.03.28. 21:40:59

@genevieve: :D

Mikor a boroshordókat megláttam, már előre vinnyogtam a röhögéstől. Agybeteg is vagyok...

Darcylla 2011.03.28. 21:41:18

@ddendi: a renitensek, akik offolnak, rondán beszélnek, megkérdőjelezik a blogíró mindenhatóságát, szóval olyan nemkívánatos elemek, akiket innen elküldenek a pi , előbb verbálisan, utána nem kommentelhet. Meg is érdemli mind, mint tudjuk:P

oriana 2011.03.28. 21:41:23

@K.Tomoceusz: biztos kaptak sms-t amiben benne volt, hogy éva, gigit vidd ki, mer őt mindenki kinnhagyná, vagy valami sértő, hogy egy nagy nulla... vígszínház :)

oriana 2011.03.28. 21:42:58

@Darcylla: és most földalatti ellenállást szerveztek? :) ne csináljátok már, látod, te is írsz... sajtszabadság van :)

Darcylla 2011.03.28. 21:43:36

@K.Tomoceusz: valami nagyon gáz volt, mert hiába takarított négy hónapig a sárkányfogú, egyből nullázódott minden teljesítménye, és fos kilernces lett belőle:D

Darcylla 2011.03.28. 21:44:29

@ddendi: MÉG írok, a tényeket pontosítsuk, csak figyelj:)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 21:44:58

Jaja, szerintem is valami olyan lehetett az sms hogy "Menjél vissza fojtogatni, Harisnyás Pippi, mert a fakanál az erotikus fogalom, nem gasztronómiai!"

esetleg ő van a Blikk címlapon hasonló témában.

dr. gernika 2011.03.28. 21:47:06

@Gee Halen: lol

@genevieve: Nekem is sohanapján, ezért a hőemelkedéstől is képes vagyok agonizálni.

oriana 2011.03.28. 21:47:24

@K.Tomoceusz: de mennyivel jobb lenne, ha valamelyik tipped lenne az igaz... esetleg mind egyszerre... az lenne ám a trash reality :))

Zelefánt 2011.03.28. 21:47:49

@sogeking:
ZIP-ZIP bzzzzz ZIP-ZIP (robbanás) Hörg.

Darcylla 2011.03.28. 21:48:24

@Hannibal22: a nap hülyéje címért:)))

sogeking 2011.03.28. 21:50:20

@Zelefánt: na, ezt eloszthattad volna 5 kommentbe:)

MÁRIA TERÉZIA 2011.03.28. 21:52:01

Ha Béci nyeri meg, akkor az azért lesz, mert ő a legjobb képű pasi, meg neki legjobb a testfelépítése a villában, szóval egy vonzó férfi a csajok számára. De akkor nem lett volna egyszerűbb szimplán egy férfi szépségversenyt rendezni rögtön az elején, és nem végigkínlódni ezt a 6 hónapot?

Amúgy, ha jobban megnézitek borjú(tehén)szemei és tehén(borjú)arca van Bécinek. Ami rendben van, lehet ezzel is vonzónak lenni, de akkor meg kár akárkinek végigkínlódnia ezt a játékot, ha ki lehet kalkulálni előre, hogy melyik karakter nyeri a külcsín alapján.

Most persze Béci elővette az jobb oldalát, próbál vagánykodni és nagylelküsködni, és lehet hogy be is fog jönni neki, ezért kezdte Alekosz arrafele nyomni Évát, hogy a Gigit vigye ki.

Alekosz szokás szerint magának akarja fenntartani a leggyengébb játékost párbajra a döntőig. Röhej volt, hogy Zsófit kivitte, Zsófi nem volt ellenfél. A Gombiról nem tehetett, de most magának akarja tartalákolni Jerzyt, ezért nyomasztja Evát, hogy ne őt vigye ki, hanem a Gigit.

Nagyon utálatos önző ember ez az Alekosz. Jelen pillanatban tényleg Laci és Amikó a legszimpibb karakterek, dehát Lacinak semmi esélye, bár ki tudja, most lehet, hogy ezzel a kis álkalanddal Anikóval érdekessé teheti magát.

redhaven 2011.03.28. 21:58:06

@MÁRIA TERÉZIA: nickedhez lesz pár a válasz!
ha brélánk olyan lassan kefél mint ahogy beszél,akkor anikó legfennebb a délibábos orgazmusát sirathatja.
na,kapok a pofámra sünivívtől:))

genevieve 2011.03.28. 22:00:14

@redhaven: há most már az is baj , ha nem kapkodja el a dolgokat?:-)

2011.03.28. 22:01:28

@redhaven: véletlenül sem szeretném személyes síkra terelni a szót, de meg kell jegyeznem, a lassabb néha célravezetőbb, mint az ész nélküli csattogtatás :D

redhaven 2011.03.28. 22:02:21

@genevieve: nekem nem.
nem az esetem brélabátyó:))))

sogeking 2011.03.28. 22:03:09

nem baj, legalább tudjuk kik a béci fanok:)

oriana 2011.03.28. 22:04:27

@hullámpapír:
totál egyetértek,én sem bírom a jerzsy féle csattogtatást :) röhögőgörcsöm lesz... :)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 22:04:48

@sogeking: gigi és béci apja olyan mint egy erőszakkal europanizált(?) apacs.

redhaven 2011.03.28. 22:04:54

@hullámpapír: óóóóóóóóóóóóó...Kegyednek a fagyos norvégföldön igencsak tüzesek a gondolatai...:)))
csak nem ráteccet kattintani az "álompár" hűdecsattogokjára??
ejnye-ejnye:))))

2011.03.28. 22:06:37

@ddendi: hát valamikor annak is helye van a repertoárban, én nem vagyok semmi jónak az elrontója :) de CSAK csattogtatásból nem sokat tudnék profitálni :))

redhaven 2011.03.28. 22:06:49

@ddendi: látom,ma este nem a sarutlan karmeliták kaptak félóra szabadnetet.:))

genevieve 2011.03.28. 22:06:54

@redhaven: akkor most nem irnék közhelyeket:-)

dr. gernika 2011.03.28. 22:07:08

@MÁRIA TERÉZIA: Hát nekem nem tetszik Béci, ez a típus nagyon nem az esetem. De bírom amiket mond, ahogy viselkedik, meg ahogy kezeli a feszültséget odabent.

Alekról egyezik a véleményünk.

2011.03.28. 22:07:45

@redhaven: jah, már csak az álompár szárnycsattogtatása hoz némi meleget a napjaimba :DD

oriana 2011.03.28. 22:08:28

@redhaven: nemtom, anya rákattintott-e már,és elhiszi-e már, hogy volt szex? sőt orális szex, juuuuuj...
vagy még mindig csak szemét propaganda neki?

sogeking 2011.03.28. 22:08:41

@genevieve: nem, de két embernél azért többre számítottam :D

genevieve 2011.03.28. 22:09:41

ezek szerint itt mindenki hangos zeneszó alatt szerelmeskedik:-D

MÁRIA TERÉZIA 2011.03.28. 22:10:35

Láttátok ezt a kampányfilmet Éváért? Hát valakik nagyon belefektettek az ő visszatérésébe annyi szent!

Képtelen lennék Jerzyre szavazni, Évát nagyon jól tudnám korrepetálni Évából, hogy egy icipicivel boldogabb tudjon lenni az életben... pedig nem vagyok picihológus..

www.youtube.com/watch?v=VgR_g5xaE8A&feature=player_embedded

azért ha rám jön az ötperc és szavazni kell, rá fogok...

redhaven 2011.03.28. 22:10:48

@hullámpapír: meg a szép norge tájak!
a fjordok,
a vízesések,
a trollok,
a sífutás,
hová többet??

genevieve 2011.03.28. 22:10:52

@sogeking: a többiek jelenleg nem tudják feltenni a kezüket:-)

oriana 2011.03.28. 22:11:32

@genevieve: jaj, zsöni, dehogy...
de nem nyulak módjára... valahogy nem csattog :)

sogeking 2011.03.28. 22:12:06

@genevieve: ebbe inkább bele sem gondolok :)

redhaven 2011.03.28. 22:13:06

@ddendi: orális is???
anya be fog kapni egy üvegcse valerianát.
lehetcsak giget orálták.

genevieve 2011.03.28. 22:13:25

@ddendi: akkor valamit nem jól csináltok:-D

genevieve 2011.03.28. 22:14:29

@sogeking: éppen vacsit főznek, vagy mosogatnak, vagy mesés könyvet tartanak a kezükben, stb, stb:-)

2011.03.28. 22:15:35

@redhaven: a jégcsapok, amik akkorák, mint belőlem kettő, a hófödte hegyek, amikbe még többször beleférek, az esőfelhők az ablakom előtt, amiknek meg nincs is végük... mi kell még a melegséghez március idusán? :))))

oriana 2011.03.28. 22:17:11

@redhaven: dehogy...!
jerzsy állt, föltartott kezével lepedőt borítva a hátára, gigi meg nem látszott, az sem, hgoy jerzsy csípője mozogna, viszont gigi keze a fenekén igen, tehát előtte térdelt... :)
hát ha csak nem imádkozott... :)

2011.03.28. 22:18:08

@redhaven: amúgy a tájak tényleg gyönyörűek, ezt el kell ismernem, de az utóbbi időben ellenállhatatlan vágyódást érzek egy fehérhomokos-pálmafás tengerpart után :)

genevieve 2011.03.28. 22:18:33

@gernika: na bassz, erre nem számítottam:-(

ill. te tudod mire irtam...

sogeking 2011.03.28. 22:20:56

@ddendi: na, na. honnan tudod, hogy a Gigi volt?!

redhaven 2011.03.28. 22:21:55

@hullámpapír: most ríttam tele nagyanyó szegett lepedőjét a sifonból,mer ez a kurva frottírtörölküző nem issza a könnyet.
gondolj arra,hogy én meg napon vok egész nap,és aggódva figyelem,hogy milyen gyorsan barnul a búrám.
norge hegyeket akarok.
csak rénszarvast nem kell metszeni.

sogeking 2011.03.28. 22:22:31

(Gigi Győzikének öltözött)

redhaven 2011.03.28. 22:23:23

@ddendi: örzsém kirótta rá a penitenciát:))))

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 22:23:35

@MÁRIA TERÉZIA: most néztem meg:) szerintem jól megcsinálta az illető:)

2011.03.28. 22:23:43

@redhaven: cserediákoljuk ki egymást egy időre :))

MÁRIA TERÉZIA 2011.03.28. 22:23:52

@ddendi:

azért ennél unalmasabb érdektelenebb szexet, ritkán látni, remélem legalább nekik jó volt, bár dög meleg lehetett a takaró alatt és eléggé oxigénhiányos helyzet, Jerzyben azért van sunyiság, duma, duma, de azért mégiscsak úgy gondolta, ez az egyetlen dolog, amivel bennmaradhat, ha megszerzi magának Gigit egy kis álszexre, hisz főfoglalkozásban eddig ezt csinálta...

sogeking 2011.03.28. 22:24:23

feladat: dícsőítő vers a villalakókról, gúnyos vers a kertlakókról

redhaven 2011.03.28. 22:24:37

@hullámpapír: én is!
minden körülmények között elfetrengenék 1 hetecskét:))

redhaven 2011.03.28. 22:27:44

örzse a püspöki székért fényesíttette kicsinyt a pásztorbotját giggel.

sogeking 2011.03.28. 22:28:07

Éván olyan ruha, mint Ivyn a Csengett Mylordban

oriana 2011.03.28. 22:28:33

@genevieve: nem, úgy nem, de csend volt...
viszont később felbukkant gigi feje, de csak addig, míg megfordult... na és akkor jött a csattogás... de egyből...
nem lóverseny ez... :)

oriana 2011.03.28. 22:30:53

@MÁRIA TERÉZIA: hát nemtom, nekem biztos nem lenne jó... és nem nagyon hiszem, hogy giginek az... jerzsy meg le van... :D

ez nem szeretkezés, de még csak nem is jó szex, ez dugás...oszt kész

redhaven 2011.03.28. 22:31:12

@ddendi: látom bréla az álmotok:)))

oriana 2011.03.28. 22:31:53

@sogeking: "de hova vezetne ez?" mindig ezt mondja, igaz, ms lipton? :D imádom...

oriana 2011.03.28. 22:33:09

@redhaven: neeeeem, sskk...
nem bírom az álszent csávókat :)
nekem túl sötét, kívül,belül...
és ez most nem rasszizmus :)

genevieve 2011.03.28. 22:34:26

@ddendi: jól megfigyelted azért:-D

sogeking 2011.03.28. 22:34:26

@ddendi: csak neki nem volt ilyen szexi harisnyája:)

Lady Lavender meg mindig kedvesen megkínálta a főzelékkel (?)

2011.03.28. 22:34:50

amúgy másnak sosincs olyan késztetése, hogy évát-aleket összekötni, majd fellőni a Holdra/tetszőleges bolygóra, naprendszerbe? éva rendszeresen összeomlik, ha alek hozzászól máshoz is, vagy képes pozitívumot találni másban is éván kívül, alek meg egyébként is földönkívüli :)

sogeking 2011.03.28. 22:35:38

a lényeget majdnem elfelejtettem megkérdezni.

az oké, hogy csattogtatott, de volt -e tükör a szobában?

redhaven 2011.03.28. 22:37:47

@ddendi: ezzel az álszent jelzővel teljes közösséget vállalok.+a hiteltelennel is.
ha nem ilyen szoligombákat+leonidászokat+abszolút sótlan lacikat raknak be,hanem pár karakán csávót is,már réges régen kiesett volna.

redhaven 2011.03.28. 22:39:01

@sogeking: a tükröt takarta el a lepedővel.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 22:40:04

@redhaven: csatlakozom a közösséghez, miszerint Béka álszent.
Jut eszembe, az a Leonidász hogy jutott be???

oriana 2011.03.28. 22:40:35

@genevieve: hát kíváncsi vagyok... :)
@sogeking: ott van az a sok üvegablak... :)
nem főzelék... rizspuding, kérlek szépen... :)

oriana 2011.03.28. 22:42:07

@K.Tomoceusz: magilla gorilla...:) honnan veszed ezt az eredményt? exhas?

sogeking 2011.03.28. 22:43:40

Erzsi kivett egy cappyt a hűtőből, de nem érti, miért nem barnult meg

sogeking 2011.03.28. 22:45:45

mit szokott mondani Éva? ezt nem hiszem eeel. Erzsi verset írt. Tehát. (ez a cím)
spoilerként annyit, hogy nem babon térdel

redhaven 2011.03.28. 22:46:41

@Ayesha: ez az este szép nekem!!!!
leo a híres kardja miatt kerülhetett be.meg azért,hogy a büdös kölkök legalább egy ókori hőst megjegyezzenek. szandálka 5 fordulatos szőnyegbrékje mellett.

genevieve 2011.03.28. 22:48:00

na kicsit nem nézek ide, és cincognak az egerek:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 22:48:56

@redhaven: a Leonidász nevet meg lehetett volna jegyezni a 300ból is, nem?

oriana 2011.03.28. 22:50:21

@K.Tomoceusz: egy pillanatig gondolkodtam, mijaza pácsó... :)

redhaven 2011.03.28. 22:50:30

@genevieve: olyajjj...helyre leszünk rakva brélailag:)))

MegLepke 2011.03.28. 22:51:08

@sogeking: verset ír????????? na neeee! Visszaadom azt a diplomámat, ami ezirányban persze nincs is.:D

Tompó 2011.03.28. 22:51:55

@K.Tomoceusz: Micsoda???? Trixi koncertjegy??????? Akarom!!!! Most!!!!! Bármit megteszek érte!!!!!!!!(kivéve pár dolgot) Na tényleg, hogy juthatok hozzá???Erről álmodom, mióta láttam az ikszfaktorban!

sogeking 2011.03.28. 22:52:01

@ddendi: riszpudingnak a tükrön a helye

Ani verse egész jó.

sogeking 2011.03.28. 22:52:49

@MegLepke: én is megfogadtam, visszadom az egyiket, ha Laci elkapja Anit:)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 22:53:20

@redhaven: na és?:) az én kedvencemet feszt savazzák, mégse harapom át senki torkát érte:)
szerintem a burkolatlan brélázásért sem kapunk semmi extrát.

oriana 2011.03.28. 22:54:49

@Ayesha: nem hát, csak zsöni fikázza a szexuális tudásomat... :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.28. 22:55:23

@MÁRIA TERÉZIA: Alekosz sajnos ennyire gerinctelen, pont azzal leginkább, akivel nem kellene. Gyáva, fél és maga szintje alá akarja gyűrni a többieket, főleg a soros párbajozókat. Évának minden felháborodása, kifakadása jogos és tökéletesen megérthető.

sogeking 2011.03.28. 22:57:10

@Nard: a csaj, akinek jó a frizurája

genevieve 2011.03.28. 22:58:51

@ddendi: nem fikáztam, igyekszem tanulni a nagyoktól:-D

oriana 2011.03.28. 22:58:59

@K.Tomoceusz: dakota... :D ilyen avatarral ezt nem tudni :DDDD

MegLepke 2011.03.28. 22:59:27

@sogeking: :DDD

@Ayesha: nem fennhéjázás, biztatás: ma voltam interwiwen, és megkaptam a munkát. Igen, rokonY dógozik ott, de a múltkor nem vettek fel, most kaptam új esélyt. Felvettek. Szóval ne add fel!!!! (04.18-tól dolgozom)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.28. 23:00:25

@MÁRIA TERÉZIA: Jól látja a dolgokat, jóérzésű ember lehet, aki csinálta ezt a videót. Kár, hogy nem az én gyártmányom.

oriana 2011.03.28. 23:00:45

@genevieve: nahjazé' :D

@K.Tomoceusz: értelmezési problémáim akadtak, úgy értettem, hogy pá-csó, nem úgy, hogy pác-só... aszittem pákó öccse :D

redhaven 2011.03.28. 23:01:00

@sogeking: @Nard: na,ildi jelentkezett balladázni a ki mit tudba,csak nem kapta el az ihlet,ezért hites húga csupa pirosban költött neki.
három hétre kelt a ballada mint a csirke.

Tompó 2011.03.28. 23:02:17

@Nard: Nem ismered Trixit??? Te melyik bolygón élsz?:DDDD@K.Tomoceusz:............na ezt neked!!!Egyébként 136

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:03:22

@MegLepke: de jó neked...örülök:):):)

genevieve 2011.03.28. 23:03:24

@ddendi: az semmi, én ma olvastam egy helyen: beceszók

szerinted ez mit jelent?:-D

MegLepke 2011.03.28. 23:04:03

@redhaven: szia drága meggyes fiú!:) és köszi!:)

@K.Tomoceusz: majdnem. lehetnék zöldséges is akár.:)

sogeking 2011.03.28. 23:05:59

@redhaven: már ezt várom egy hónapja, hogy lássam balladázni :D

Éva megmutatja Aleknak, milyen kaját nem fog enni

oriana 2011.03.28. 23:06:13

becéző szavak? :)
hol lehet ilyet olvni?

2011.03.28. 23:06:20

@ddendi: olyan, mint a bohócsapka :))

MegLepke 2011.03.28. 23:06:38

@Ayesha: úgy örülj anyám (ez ilyen Alekosz-féle apukám beszólás), hogy neked is ilyen hamarost lesz, mikor épp azt hiszed, hogy már végképp nem!!!:) Köszi, szeretnék ezzel reményt adni.:)

Tompó 2011.03.28. 23:06:47

@Peter_Cs: Ráadásul leakarja beszélni Évát arról, hogy Lacit vigye ki, pedig ellene lenne a legnagyobb esélye!!! Tudja Alkesz, hogy a dagadt a leggyengébb ezért magának akarja a következő párbajon!! Beszari gyáva alak!!!

sogeking 2011.03.28. 23:07:01

Jerzsy, fürdőszoba, tükör.

a többit mindenki fantáziájára bízom

genevieve 2011.03.28. 23:07:58

@ddendi: a szövegkörnyezetből aztán kiderült, hogy bece (nevekre)szavakra gondolt:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:08:14

@ddendi: nekem megvolt a könyv ezen a címen, csak rohadtul eltűnt. Szerintem valami mocsadék kölcsönkérte és cseszett visszaadni. Hja és én a filmet is csíptem.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:09:48

@MegLepke: basszus, nem is ismerlek, de meghatott állapotba kerítettél, a legfÖlsőbb szinteken, ÖREGEM. (ez is á la Alek) És igazán édi volt ez az alekstíl:)))

redhaven 2011.03.28. 23:10:23

@sogeking: hátlehet,hogy én is általértékelem a művészetet mint olyat amikor sosepillancs felhág a deszkákra balladálni.

TapOut 2011.03.28. 23:10:24

Szép jó estét mindenkinek, szokásos hétvége utáni lemaradásomat pótolom, a videókat is csak most van szerencsém végignézni, azonban a Gigi-Jerzy páros legújabb (?) alakitását igy hirtelenjében képtelen vagyok szó nélkül hagyni.
Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy szerencsétlen Jerzy borzasztó az ágyban (sarokban is), de az igazi szerencsétlen az mégis Gigi, akinek ezt az észnélküli, mindentbele, erőből csattogtatást el kell szenvednie. Az egyik videó végén hallható, hogy le is állitja a köpülőművészt, és mondja neki, hogy "Óvatosan".
Komolyan mondom, hallgatni is tragédia. Úristn.

Albino Vernyul 2011.03.28. 23:12:18

Gyerekek van ennel egobb is, ilyen hordoszerusegben tuzelnek kint.. Aniko hamuzta ki, Alek nem ertette minek.. Erre elmagyarazta neki.. Laci meg csak fazik, es mereng.. Mit mondjak, a teremtes koronai odaraktak magukat..

oriana 2011.03.28. 23:12:35

@K.Tomoceusz: ó, köszönöm mester, ez tényleg kimaradt... de akkor én most olyan vok, mint a jerzsy?! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:12:37

@Ayesha: én egyszer ezt a könyvet ajándékoztam valakinek, aki másnap szakított velem. Na azóta se olvastam el.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.28. 23:12:55

@Tompó:

Komolyan nem ismerem. Fingom nincs ki lehet az.

sogeking 2011.03.28. 23:13:20

mivel mindenki félreérti a helyzetet, leírom mi történt:

Jerzsy a lepedő alatt titokban olvasni tanul, Gigi meg tapssal bíztatja:)

Trevlovics 2011.03.28. 23:13:37

@Tompó: nem is az, hogy ő a leggyengébb, mert nem abszolút sorrend van szerintem, hanem párbajozó párok egymás közötti sorrendje. és a párbajgyőzelem nem tranzitív, ha A megverné B-t és B megverné C-t, attól még egyáltalán nem biztos, hogy A megverné C-t. Mindenki kap egy címkét a párbajon, de hogy mi van rajta, az erősen függ attól is, hogy ki az ellenfél. Alekosz azért akarja magának Lacit, mert tudja, hogy az ő párosukban ő biztos nyerő lehet, ő a jópofa, egyedi, különc, okos(kodó). Ha Lacit alekosszal vetjük össze, akkor laci címkéje a karót nyelt, bepunnyadt exkatona, ha évával veted össze akkor viszont lehet az egyenesség és a becsület szobra is akár :) az, hogy kit, hogy minősítenek, nagyban függ attól, hogy kivel szemben, ezért nincs abszolút sorrend, hanem párosok közötti.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:14:09

Apropó Jerzsi. megfigyeltétek, már aki látta az onlányt, hogy úgy ír, mint általában a balkezesek? Úgy fejjel lefelé vagyhogy..

oriana 2011.03.28. 23:14:13

@TapOut: köpülőművész :D nagyon jó...
már megint egyetértek veled, mindenben

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:15:30

@pushpang: áhh, én bőgtem a könyvön is meg a filmen is. Nicholson és Shirley McLaine istenkirályok, Debra WInger édes.:)

oriana 2011.03.28. 23:15:45

@sogeking: hülye :) szótagolnak mi? (a gyerekek szótagolásnál tapsolnak gyk)

redhaven 2011.03.28. 23:15:52

Trev!
ezt a sok ábécét inkább kora este írhatnád!
akkor még friss vok mint a májusi retek.

sogeking 2011.03.28. 23:15:55

Jerzsy: milyen már, hogy valaki megcsinálja az én kajámat, hadd csináljam már meg én, vagy a Gigi

MegLepke 2011.03.28. 23:16:31

@Ayesha: látod-látod, kiráz a hideg ugyan tőle, de miattad bedobtam.:) tudom mennyit jelent ilyenkor ez, és télleg komolyan gondoltam. Így lesz, hidd el.:)

sogeking 2011.03.28. 23:17:04

@ddendi: igen, és már ilyen gyorsan tud szótagolni :D

genevieve 2011.03.28. 23:18:13

tényleg nem értelek benneteket, eddig az volt a baj, hogy nem dugtak, aztán, hogy nem elég szenvedélyesek, most meg az, hogy egymásnak estek:-D

és persze mindenki szakértő abban, nekik hogyan lett volna jó:-D

redhaven 2011.03.28. 23:18:34

@TapOut: a retek kérte,hogy a volume csúcson legyen.
esik a nézettség.

oriana 2011.03.28. 23:19:43

zsöni, mindjárt pornográf leszek, és leírom, mi szerintem a szeretkezés...
de még türtőztetem magam :D

ez nem az

Tompó 2011.03.28. 23:20:17

@Trevlovics: Persze-persze ezzel egyet is értek, én is hasonlóan gondolom!(amennyiben valóban a nézői szavazatok döntenek...) De: Laci annyira súlytalan, jellegtelen, észrevehetetlen, karakterét-vesztett személy, hogy bárkivel is menne ki, esélytelen lenne a visszatérése!!

genevieve 2011.03.28. 23:20:59

@ddendi: kiváncsian várom, szerinted milyen a szeretkezés cirka két millió ember nyálcsorgató figyelmével kisérve?:-D

genevieve 2011.03.28. 23:21:45

@Tompó: ezért akarja alek kivinni:-)

ő is a biztosra megy:-)

oriana 2011.03.28. 23:21:54

@K.Tomoceusz: ó, ennyit törted magad :) megérte

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.28. 23:22:44

na, akkor most kezdem el unni a posztíró ekézését. innentől kezdve minden kibaszott rinyáló kommentelő, akinek nem tetszik, hogy a hogyvolt blog adminjai a saját moderálási elveiknek megfelelelően kibasszák azt, akit a közösség bomlasztására alkalmas személynek tartanak, illetve aki személyeskedő megjegyzéseivel őket baszogatja, az ki lesz innen tiltva, ez az első kör. a második, hogy fogom magam, és letiltom a kommetelést a picsába, igen, mint a kibaszott óvodában, elveszem a dömpert bazdmeg, mert nem játszol vele szépen. és ha nem teszik, lehet menni hitlerhez panaszra, mert ez egy blog, ami az ENYÉM, és azt tiltok ki róla, akit jónak látok. ide azért írnak az emberek, mert jól akarják érezni magukat, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül csinálják, és kibaszottul nem hiányzik nekik, hogy pár faszkalap idióta szétbassza azt amiért kibaszott keményen megdolgoztak.
ha nem lenne világos, kurva ideges vagyok, viszont szavatartó ember, ezt ne tessék feledni. nem lesz még egy figyelmeztetés, komment, szolgálati közlemény, lófasz sem. szóltam.

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:22:48

@genevieve: nézem ezt a videjót, de ez nekem nem tűnik valami hú de nagy szenvedélyes "szeretkezésnek", még csak egy kiadós kefélésnek sem. Inkább reszelésnek nevezném.

Trevlovics 2011.03.28. 23:22:52

nem csodálkozni, amikor a lélek van címlapon, akkor a pszichológus hallgatók a legaktívabbak, ilyenkó meg az inszeminátor gyakornokok.

oriana 2011.03.28. 23:23:59

@genevieve: hát ez az, hogy semmilyen...
de ha már igen, akkor már kit érdekel akármi...
akkor nem lenne lepedő, meg kamera felé pislogás
ha elkap a hév, akkor el vagy kapva, és semmi nem számít

nem hiszem, hogy eljutnék totál bekamerázva idáig, de akkor meg minek ez a töcskölés?

TapOut 2011.03.28. 23:24:08

@genevieve: nem, félre ne érts, semmi kifogásom nincs az "egymásnakesős" szenvedélyes szeretkezés ellen, pártolom is, de ez a jelenet nem arról győzött meg, hogy Giginek ez olyan jól esett volna. Jóleső szex közben az ember nem állitja le a partnerét olyan határozottan, ahogy Gigi tette, és kéri, hogy óvatosabban folytassa azér már :-)

TapOut 2011.03.28. 23:25:18

@genevieve: szivárvány-e vagyok? hát az meg miért?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:26:06

Béci:Kóstoljuk meg a garnélát.
Jerzsi:Ez nem homár? Ez homár.
Béci: Faszom tudja.

Nem tudom, ki főzte, de Éva szolgál közben.

Úristen, lehet, hogy Éva főzte. :D

sogeking 2011.03.28. 23:26:13

dinoszauruszt esznek, vagy mit? Jerzsy és Gigi nagy kést, villát és kanalat kér

genevieve 2011.03.28. 23:27:24

@TapOut: olyan szép a szined:-)

Tompó 2011.03.28. 23:27:44

@sogeking: Ezt soha nem lehet megunni:DDDD Neki kellett volna beköltözni a villába nem Ildinek! Tuti megnyerte volna a fődíjat, mert a többiek 2 nap után önként távoztak volna! Ja ő tuti dugott volna Alekosszal.@genevieve:Igen ez így van, de a végén nem ő fog nyerni!

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:28:57

@genevieve: alapból úgy látom én ezt a kapcsolatot, hogy Dzsörzé tényleg kötődik Gigihez, talán kicsit bele is zúgott (nem hinném, hogy tényleg szerelmes, azért az túlzás lenne), de Gigi köbö feleannyira kötődik a sráchoz. Unja is már. Biztos azért van így, mert Dzsörzé gyerekkora, stb.
Megjegyzem, én is unom az ő jeleneteiket:D

oriana 2011.03.28. 23:29:01

@genevieve: :D félsz, hogy tovább részletezem, mi? megértem, nem folytatom :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:30:06

@TapOut: te is szóltál volna, ha a homlokod már laposra csapkolódott a falon.

genevieve 2011.03.28. 23:30:16

@TapOut: lehet, az összefoglalóból ezek az apró részletek nem tüntek ki, annyira meg nem érdelt, hogy visszanézzem és minden momentumot kivesézzek:-)

oriana 2011.03.28. 23:30:18

@TapOut: megijedtél, hogy lenapraforgóztak? :)

Tompó 2011.03.28. 23:30:48

@sixx: Ezt biztos hogy ide szántad??? Ki mert ekézni téged??? Kinyírjam?

genevieve 2011.03.28. 23:30:59

@Tompó: persze, hogy nem ő nyeri, hanem béci:-)

TapOut 2011.03.28. 23:32:22

@genevieve: nem tudom eldönteni, hogy piszkálódsz-e, vagy tényleg tetszik az avatarom :-)

genevieve 2011.03.28. 23:32:34

@ddendi: ááá, de ez mégsem egy szextematikus blog:-)

de ha te szivesen osztod a tanácsaidat, csak nyugodtan, jót tanulni sosem késő:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:33:19

@Tompó: hű, Trixi és Éva együtt (szandikával fűszerezve).... kő kövön nem lenne már a villából. -ban.
Tényleg neki kellett volna bemennie, na ha valaki, akkor ő a törtető. A belevalókban, meg a nekedvalókban úgy helyre tett mindenkit, hogy csak na.

oriana 2011.03.28. 23:33:24

@genevieve: áááá :) még nem ittam ma semmit... halasztjuk

TapOut 2011.03.28. 23:33:35

@pushpang: pont ezt mondom, de én odáig el sem jutnék, nem olyan vagyok :-)

genevieve 2011.03.28. 23:33:50

@TapOut: ilyen jó az izlésem:-)

sogeking 2011.03.28. 23:34:04

most akkor kit hívtak meg a csináljuk a fesztiváltba - vagy mi a neve annak a műsornak? :) - Trixit, vagy Ildit??

úgy látszik szememet elfedte a balladai homály

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:34:12

@TapOut: szerintem te igaziból is 3 darab betű vagy, ilyen nonfig-tetkó-lángnyelv izében.

genevieve 2011.03.28. 23:34:35

@pushpang: pedig szandi mellett nem egyszerű szóhoz jutni:-D

genevieve 2011.03.28. 23:35:07

@ddendi: látod, én is igy gondoltam, azért okéztam:-)

oriana 2011.03.28. 23:35:21

@Ayesha: én meg egy koala, mi? :D

TapOut 2011.03.28. 23:36:00

@genevieve: én összefoglalókat nem nézek, igy kénytelen vagyok a feltöltött videókra hagytakozni, amit láttam, meg ki se kellett túlzottan vesézni, mert egyértelmű volt.

Tompó 2011.03.28. 23:36:30

@genevieve: Tévedsz!!!!!! Anikó oder Erzsi lesz a végső győztes! SAJNOS!@pushpang: :DDDD a bele meg neked valókban VALÓ szerepléseit nem láttam! Képtelen vagyok megnézni azokat a "műsorokat"...

Tompó 2011.03.28. 23:38:10

@K.Tomoceusz: a "kurva ideges" emberre teccik gondolni??? ja........jóóóóóó

TapOut 2011.03.28. 23:38:18

@ddendi: nem vagyok ám olyan ijedős :-)

genevieve 2011.03.28. 23:38:28

@TapOut: jól van akkor te is másként szeretkeztél volna, de mégse mert nem jutottál volna el odáig...okés:-)

Ayesha (törölt) 2011.03.28. 23:43:37

@Tompó: elég szomorú lenne, ha megint azért nyerne valaki, mert megsajnálják...

TapOut 2011.03.28. 23:44:30

@genevieve: mármint odáig, hogy valaki a fejemet a falhoz csapkodja.
erre reagáltam, idáig nem jutnék el.
az esetek nagy részében mi ketten egyetértünk, nem értem most miért probléma, hogy nem tetszik nekem Jerzy szeretkezési kulturája. ez van, nem lehet mindenki tökéletes.

MegLepke 2011.03.28. 23:44:55

@sixx: több órája senki nem szólt be neki, ahogy néztem. ha te nem hozod fel, már elfelejti mindenki:D Jó, oké, ittas vagyok és azt hiszem, hogy humoros. Remélem, érted, és nem baszol ki emiatt. És igen, én szeretem Hajnit.:)

oriana 2011.03.28. 23:48:06

@TapOut: azért gigié is az a kultúra, mert a nő irányít :)sztem

genevieve 2011.03.28. 23:48:54

@TapOut: fej falhoz csapkodása is volt? na ezt tényleg új infó nekem:-)

nem az egyáltalán nem baj, hogy nem tetszik a szeretkezési technikája, izlésről felesleges vitázni.....

TapOut 2011.03.28. 23:49:55

@ddendi: hát ő irányitott is, és másfelé, szóval nem igazán volt ez az ő kultúrája :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:50:53

@TapOut: Egyszer egy szénaboglyán szekszeltem, ami tele volt hangyákkal, de tök sötét volt, fene látta. Szar érzés volt, ahogy a seggemen mászkáltak, de nem is tettem szóvá! Utána viszont...

TapOut 2011.03.28. 23:52:05

@genevieve: jaj, genevieve, ezt pushpang hozzászólására reagáltam, na......
most tényleg, ne csináljuk már ezt, nyilvánvaló, hogy mire irtam, amit irtam

genevieve 2011.03.28. 23:52:32

@pushpang: na tessék, elkapott a gépszíj:-DD

genevieve 2011.03.28. 23:53:36

@TapOut: nem tényleg nem tudtam, hogy fejcsapkodás is volt, meglepett:-)

TapOut 2011.03.28. 23:54:16

@pushpang: úristn, nagyon vizuális tipus vagyok, és az átlagnál fejlettebb empátiával megáldott, szóval ebbe most nem gondolok bele :-D

Trevlovics 2011.03.28. 23:55:08

én egyik filmemben egyszer hűtőházban csináltam, a sok fagyott hús között már a legapróbb langyosnak is örültem, még szerencse, hogy 8-an voltak a srácok és változatos volt a mezőny

Zelefánt 2011.03.28. 23:55:16

@genevieve:
Én okádásig lőném szitává azt a faszt, akinek köszönhető, hogy be sem tudtam eddig jelentkezni, ó jaj.
(Sam Peckinpah rulez)

MegLepke 2011.03.28. 23:55:23

@redhaven: ó, én bírom a csúnya szavakat, azzal nincs bajom. Az időzítést nem értem.:)

TapOut 2011.03.28. 23:56:48

@genevieve: mert nem volt, pushpang felvetette (hogyismondjam, költői túlzásként, de egyébként nincs kizárva, lepedő alatt zajlott az aktus, szóval megtörténhetett akár), ebből alakult ki az a párbeszéd, ami kialakult :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.28. 23:57:11

@Tompó: én is csak háttérként hallgatom olykor, de nagyon szórakoztató, ahogy éltes nagymamák osztják egymást. Akkor szoktam elkapcsolni, amikor jön pl. a Sramliking autentikus ruhában és megéneklik a villalakókat.
Ennél már csak az önjelölt lúzer jobb, aki ugyanezt teszi és valamiért azt hiszi, hogy tud rappelni.

oriana 2011.03.28. 23:58:42

@redhaven: ez nem hajni volt?
bocs, de csak nézek, mint rozi a moziban :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.29. 00:00:10

Még mindig nem tudtam napirendre térni azon, hogy a "Kivel párbajozzon Év@lag?" szavazást is majdnem Alek nyerte. Ezt már nem hiszem el! NEM - HISZEM - EL!!! :)

Ja, és Bélára is lehetett szavazni... :S

genevieve 2011.03.29. 00:00:20

@ddendi: olvasd el még egyszer:-)

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:00:30

@Trevlovics: Het Te elmebeteg vagy, +5pont..;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 00:01:10

@TapOut: @genevieve: :D:D imádlak titeket, tisztára Hacsek és Sajó vagytok most.

MegLepke 2011.03.29. 00:02:01

@Trevlovics: ezen a zele becézésen hosszú percek óta röhögök:D

Trevlovics 2011.03.29. 00:03:08

@Zelefánt: gondoltam, nem is újként akartam, csak felidézni :)

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:03:14

@King of Shadows: Ember, poenbol meg kellett volna szavazni.. Eddig megnyerte talan az osszes online szavazast.. Milyen mar, hgy ez kimaradt.. Bevallom, en soha nem szavaztam, de most boszen nyomkodtam Alekoszt...;))

Trevlovics 2011.03.29. 00:03:46

@MegLepke: rendes vagy, milyen cigit hozzak?

redhaven 2011.03.29. 00:05:04

@ddendi: nem,nekem nincsen bajom Hajnival.

TapOut 2011.03.29. 00:06:13

@genevieve: akkor marad a Sajó :-D

MegLepke 2011.03.29. 00:06:15

@Trevlovics: fehér (avagy szürke) pall mallt. négyet. köszi. lávollak!:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 00:06:50

@Trevlovics: "legapróbb langyos" <- szóval valami kistestű rágcsáló is befigyelt? :)

Trevlovics 2011.03.29. 00:13:30

@pushpang: kis testű volt és a talpamat rágcsálta, mert ahhoz fért hozzá. nem tudom merjek-e szakmai tanácsot adni, bár végülis az én szakmám elég jól menő ma, hátha lesz aki hasznát veszi. én azóta a hűtőházas forgatás óta fogadtam el a metroszexuális külsőt, mert azért 8 ember a végjátékkal és az egyenkénti arc közelivel nem pár másodperc, nyugodtan lehet számolni másfél percet egy emberre, akkor az 12 perc, ennyi idő alatt az első 2-3 ember termése simán belefagy a mellszőrbe, egyrészt rém kellemetlen utólag megszabadulni tőle, nem mindegy, hogy a csupaszról lesöpröd, vagy körömvágó ollóval vagy kénytelen operálni, másrészt ha túl sok fagy bele és mozogsz, akkor az csörög zörög és randa látvány, meg az én művésznevem se zúz mara.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.29. 00:18:18

@Albino vernyul: Én is azt akartam, de most észbe kapott az Alek-kommandó...

@pushpang: Gigi 10 százalékkal lehagyta Alekot.

genevieve 2011.03.29. 00:18:22

@Zelefánt: dede, sokat kellene pihennem, hogy kigyógyuljak ebből a kórságból...ezért most el is húzok aludni..

jó éjt mindenkinek:)

Trevlovics 2011.03.29. 00:19:52

@redhaven: neked ez tetszik? hát te nem vagy normális! :)

Zelefánt 2011.03.29. 00:20:08

@Trevlovics:
Érdekes, de a Vonnegut-os irkálmányomat
ez az izé fullra elnyelte.
Rohadna meg úgy kétszer, alaphelyzetben.

redhaven 2011.03.29. 00:21:43

@Trevlovics: a stílért mindent megbocsájtok:))

Trevlovics 2011.03.29. 00:22:08

@Zelefánt: nem tudom mennyire vagy rutinos, arra figyelj, ha egymás után gyorsan írsz kettőt, akkor a második nem megy el, ugyan kiírja a lap alján, de nem mindig veszi észre az ember, ez ilyen flood elleni védelem, kicsit várni kell a hozzászólások között

Zelefánt 2011.03.29. 00:22:39

@genevieve:
Sokat, sokat pihenj, s ne emlékezz...
Jó éjt, szívem.

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:23:33

@King of Shadows: Az volt a vicces, hogy az elejen Gigi vezetett, aztan Alek nagyon elhuzott, ha jol emlekszem 10% folott volt az elony, vegul megfordult, es eleg gyorsan megcserelodtek az eredmenyek..

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.29. 00:25:54

@Albino vernyul: Azt néztem én is. Viszont ebből kiindulva már az sem biztos, hogy Alek az RTL segítsége nélkül teljesít mindig 50% fölött...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 00:30:27

@Trevlovics: menj a fenébe, leborulok előtted :D:D
Ha legközelebb mezőgazdasági pornót támad kedved forgatni mester Viszket a tiroli bőrnadrág címmel, engedd meg, hogy majd én adjam a cséphadarót a térdzoknis felszopó lányok kezébe. Viszek magammal orr- és fülszőr vágót, de azt még áruld el, hogy meleggyantát vagy sima hajstuccolóval könnyítsek szőrszál mentén, úgy mellileg, mint egyéb?
A metroszexuális kifejezéssel felzaklattál, volt egy ilyen kollégám. Irtóztam a sáljaitól és a lenvászon nadrágjaitól.

Trevlovics 2011.03.29. 00:40:23

@pushpang: :) a koncepciótól függ az egész, pl. használtunk már vékony és hosszú hideggyanta csíkokat is a hátszőrön a Tejút c. sorozatban. ha valakit érdekel a filmes ipar azon része, akik viszonylag kevés divattervezőt és costume designert foglalkoztatnak, én örömmel megosztom a tapasztalataimat!

Trevlovics 2011.03.29. 00:43:01

bevett sportriporteri fordulattal élve, mindezt nyugodtan elmondhattam, mert a villában közben nem történik semmi.

Trevlovics 2011.03.29. 00:46:15

attól félek, hogy annyira nem, hogy a műsorkészítőknek már kevésbé ciki a közvetítés folytatódik feliratot mutatni, mint azt, ami valójában "történik"

Zelefánt 2011.03.29. 00:46:37

@pushpang:
A metroszekszuális az az, aki beugrik a járatba, mert a tükör előtt szembesülve rájön arra hogy kurvára nem hasonlít David Beckham-re?

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:46:50

@King of Shadows: Az a helyzet, az Alek hivok Gigire szavaztak.. Mind utaljak a Raczokat...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.29. 00:49:53

@Albino vernyul: Akkor viszont kik pumpálták fel Alek százalékát? :O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 00:56:12

@Trevlovics: Elismerésem, érdekes szakmai kihívás lehetett egy-egy epizódban a főhős hátszőrzetébe belehideggyantázni a skorpió vagy az ikrek csillagképet.
Szerintem ajánld fel szerény, ám professzionális szolgáltatásaid A. Vajnának, ő nem csak befolyásos, de annyira szőrös is, hogy az összes referencia végiggyantázható lenne rajta.

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:57:06

@Trevlovics: Allitolag a Belevaloban latszott, hogy a kintiek beszelgetnek.. Csak mi nem vagyunk erdemesek arra, hogy hallgathassuk..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 00:57:45

@Trevlovics: utoljára akkor láttam a közvetítést nem rég, amikor Éva vacsoráját ették. Talán nem véletlen az adásszünet.

Albino Vernyul 2011.03.29. 00:58:50

@King of Shadows: Gondolom reflexbol par a nevre kezdett nyomni kozuluk, meg jopar ilyen elvetemult mint mi, latta a lehetoseget a poenra...:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 01:00:31

@Zelefánt: aaaaz az! :D De MMKK csupasz a mellkasuk. Na jó, egy-egy apró pamacs megengedett úgy szegytájékon. Úgy jelzés értékkel, érted.

Albino Vernyul 2011.03.29. 01:01:28

@pushpang: Az nem Eva vacsoraja volt, kintrol kaptak.. Ott cipeltek el a szegeny ehezok elott, akik sargaborsot, meg lencset valogatnak, vagy valogattak maguknak holnap ebedre...;)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.03.29. 01:03:28

@Albino vernyul: Én még azt bírnám, ha következőnek kiszavaznák Gigit, és az kihívná Jezsyt vagy Lacit... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.29. 01:04:18

@Albino vernyul: ja, akkor félre értettem valamit. Éva egyfolytában ott fontoskodott, hogy örülök, hogy ízlik, meg ilyesmi... De ezek szerint csak a irigykedett.
Mondjuk a sárgaborsó (boá) miatt meg is tudom érteni. :D

MegLepke 2011.03.29. 01:29:48

Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Közben vettem cigit a benzinkúton, ha valakit érdekel. ha nem akkor is.:D

Albino Vernyul 2011.03.29. 01:45:06

Sallala, sotet kepernyo, es csak sotet, es sotet...

Albino Vernyul 2011.03.29. 01:52:42

Ja, azt kiszurtatok, hogy a Lazar Laszlo hodit cimu blokkban, a szekrenynel Aniko lemagazta a kung-fu pandat..?!: "..mert tudja, nem vagyok ehhez egyereszt hozzaszokva..".. Most kene egy pszichologus, hogy az ilyen tudatalatti dolgokat kielemezze..;))

MegLepke 2011.03.29. 02:25:44

@Albino vernyul: vazze... ez engem meggyilkol... legalább egy szonett vagy rondó, faszom...

Bredan 2011.03.29. 02:29:29

Nahát, micsoda meglepetés...
Csak nem a "Közvetítés hamarosan folytatódik" táblára érkezek már megint? :-)
Véletlen pech lenne? Vagy az RTL tovább hazudik?

Albino Vernyul 2011.03.29. 02:35:31

@MegLepke: Nagy igenyeid vannak.. Mondhatni sznob vagy.. Orulj, ha tudnak irni.. Egyedul Anikotol varhato valami.. Meg Becitol rap szoveg..;

MegLepke 2011.03.29. 02:38:00

@Albino vernyul: nem, csak én is írok verseket. és a mestereim szerint, aki szonettet nem tud, semmit nem tud, az a kiindulópont. Formára, fegyelemre nevel. Megtapasztaltam (én a korlátozást nem tűrő), és igazuk van.:)

Bredan 2011.03.29. 02:47:19

@Albino vernyul: Anikótól, írás? De komolyan ezt hiszed??
Emlékezz már, amikor a döbbent Olivér segítségével igyekezett lebetűzni a "hagyd" szót: H-A-Gy-J-D?

Albino Vernyul 2011.03.29. 03:01:52

@Bredan: Hihihi, kicsit el vagy maradva.. Mondhatni nagyon..;)

Lone Starr (törölt) 2011.03.29. 08:17:19

@MegLepke: Nem offolok bele, de ez olyan, mint a Karate Kid kezdő kiképzős jelenete. :)

Albino Vernyul 2011.03.29. 08:19:11

Reggelt..Online, ami sehogy se volt...

Lone Starr (törölt) 2011.03.29. 08:21:18

@MegLepke: Ezért kell kartononként venni. Ritkábban szorulsz rá statisztikailag, árban meg ugyanott vagy. :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.29. 08:51:00

Mi lesz ha már csak egy ember lesz benn mondjuk egy hónapig mert kiesik a többi, akkor őt fogják mutatni, hogy nézi a tévén ezeket a kommenteket?

Ayesha (törölt) 2011.03.29. 08:53:10

Úristn. Fejős Éva a tévében:D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.29. 09:38:24

@Szaffiblut: Én azért szeretnék továbbra is kommentelni, ha nem haragszol.

Albino Vernyul 2011.03.29. 09:43:11

@Szaffiblut: Legyszives mashol eld ki magad.. Esetleg egy box, cselgancs, vagy krav maga klub.. Levezeti az elfojtott feszultseget.,

mézescsók 2011.03.29. 09:52:24

@TapOut: Kérdés: mit és mennyit vágtak meg a "műsorból".
@genevieve: Ez így szokott lenni.
A szeretkezés és a dugás más műfaj és olykor-olykor egy-egy gyors menet is igen-igen kielégítő tud lenni ám! Fejcsapkodást nem láttam.
@King of Shadows: Bélára nem lehetett szavazni.
süti beállítások módosítása