Hogy volt?

VV4 - 4X96

2011. március 23. 15:25 - Hódos Hajnalka

Megy itt kérem a sivalkodás meg a picsogás, pedig még csak a katonai hét első napján vagyunk túl, nem szeretem, ha így beszélnek velem, nyifinyifi. Velem éveken keresztül beszéltek így, oszt itt vagyok. Igaz, nem kiképzőtisztek, hanem pénzügyőrök, úgy látszik, aki valamilyen reverendába bújik, az megkapja ezt a hangszínt és beszédstílust is az alapcsomag részeként. Meg lehet szokni, a szívatást is meg lehet szokni, nem mondom, hogy felemelő élmény tételes vámvizsgálat alkalmával 3.834 csavart megszámolni augusztusban a kamionponyva alatt, de meg lehet szokni. Mivel a főnököm is volt pénzügyőr volt, az olyan faxoktól is csak eleinte szűkölt a seggem, aminek az volt a vége, „fenti utasításom betartását ellenőrizni fogom, annak gondatlan vagy szándékos elmulasztása esetén a felelősségre vonástól nem tekintek el”. Jó két évbe telt, mire a szakzsargon lekopott rólam és nem mondtam olyanokat itthon elmaradt baráti telefonhívások miatt, hogy jelentkezési kötelezettségének nem tett eleget, mondjuk a raklap vámtarifaszámára a mai napig emlékszem, 4415202000.

Magam még mindig vigyorog, mi olyan vicces? Semmi, vigyorog Béci. Vigyorog? Nem, röhög Béci. Köpje ki ide a bohócat. Hogy micsoda? Köpjön már ide egyet! Béci köp, megtapossa, ordít, mert fáj a bohócnak. Közben persze röhög, büntetésből fekvőtámasz, magával lesznek még itt gondok. Az már nem tetszik ennyire neki, hogy minden személyes tárgyat egy zsákba kell pakolni. Egyet tarthatnak meg, de előtte Évának viszket. Bírja ki! Nem, jó ez nekem. De nekem nem, és ezen a héten az számít, ami nekem jó. Hát majd vigyázzon velem, mert velem nehéz lesz! Maga vigyázzon velem! Morogva pakolásznak. Jerzsi kinn, a nappaliban. Nem, benn is van cucca. És gyógyszerek vannak eldugdosva a szekrényében? Agyfejlesztő. Minek az magának? Engedéllyel kaptam. Nagyszerű. De látom, nem használ.

Ezekkel a macikkal csak a gond van, én már csak tudom. Béla nem tud dönteni. A szívecskés párna vagy a maci. A macit nem adja, mert az a szerencsét hozza. Volt egy hülyénk ananásszal, egy másik macival, Béciben bíztam, erre tessék. A cigiszünet alatt kiszedi a zsákból a macit, és eldugja. Nehogymár elvegyék a plüssállataimat! Megkezdjük az alaki foglalkozást. Ez azért kell, hogy legalább legyen a fejükben valami olyan, ami egyforma. Van minden baj, Éva nem bírja, Éva bal kézzel tiszteleg, Anikónak töri a cipő a lábát, ne rázza magát. Laci kiváltja a feladatokból Alekoszt, mert lázas beteg. Megint Éva a középpontban. Hol a sapkája, katona? Ellopták. Elhagyjuk az egyéni felszerelést? Most miattad fekvőtámaszunk, hogy kapd be! Mindenki gondolkodjon el, mit jelent az a szó, hogy egység. A feladat során sok mindent meg lehetett tudni, kinek mennyire fontosak a társai. Mi lesz, ha valaki megsérül? Otthagyjuk? Belerúgunk, leköpjük, kiröhögjük, megalázzuk, hadd dögöljön meg, mi? Utána hogy néznek tükörbe? Gondolkodjanak el ezen. Éva sírva bocsánatot kér a többiektől és önként elkezdi a feladatokat újra, az égből rózsaszirmok hullnak és a szférák zenéje hallatszik. Á, csak vicceltem. Évánk szarik bele, három-négy.

Az alaki gyakorlatok után újabb meglepetés éri a Kopaszokat. Megváltozott a körlet. Stokizni fogunk, gyerekek! És a sminkcuccaimat hova rakták? Gondolom, mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezt ki kérdezte. És az az egy dolog, az hol van? Elvitte a cica. A szabályszegés miatt azoktól is megfosztották őket. Béci dühöng, Laci kérleli Gigit, beszéljen a tesójával, az egész játékban döntős, ne bassza el. Nem tudok rá hatni, leoltja a fejemet. Majd Laci beszél vele. A Nagy Beszélgetést szerencsére nem kell végig néznünk, amúgy hisztit beszélgetéssel még senki nem tudott kezelni, ez meg az, bárki bármit mondjon. A komor hangulatú ebéd után délutáni csendes pihenő. Az ébresztés hasonló, mint reggel, kiről maradt le a szíj? És miért, kedves Éva? Méltóztatik felkelni? Van három percük, aki késik, megszívatja a többieket. Évike, rá ne gyújtson nekem! Miért? Mert a sorakozó volt megszabva. De még nem öltöztek fel, egy perc alatt megcsinálom. Mit? Majd én jól megcsinálom magát egy perc alatt, jöjjön befelé, majd ha kap rá engedélyt, dohányozhat. A délutáni foglalkozás tárgya a hálókörletük rendbe tétele. Oszolj után elkezdünk szépen ágyazni, úgymond. Na, szépen lebontjuk az egészet a szivacsig. Az a gumilepedője? Húzza már meg egy kicsit, nyúlik? Nem. Akkor az a gumilepedő? Nem. Valami azt súgja, Jerzsinek meg kéne emelni az agyfejlesztő napi adagját.

Éva újra bajszot akaszt a Parancsnok Úrral, nem ágyaz, mert úgyse lesz olyan. Mert, miért? Maga miben különbözik a többiektől? Hogy hisztisebb vagyok. Kinövi. Az ágy tényleg nem lesz olyan, jó ez nekem így. Nekünk viszont nem. Fölborítja és újra kezdi. Hát borítsa föl maga! Nekem nyolc. Pillanat alatt szétdobálják az ágyat, repül a matrac is, Évát fejbe találja, még egy ok a sértett hisztire, kirobog a szobából, gondolom, cigizni. Az esti foglalkozásnak mindenki örül, mint majom a farkának. Lűdöznek, ahogy nagyapám mondaná, egy fegyvernek kinéző tárggyal. Ebből nem sokat mutatnak, talán azért, mert nem éles fegyver, ha az lenne, Éva már lemészárolta volna a Parancsnok Urakat, tán meg is skalpolja őket, utána meg is fürdött volna a vérükben. Az unalmas értékelésre bezzeg értékes perceket szántak. A kollektív juttatásuk gyerekrajzok, amiket a rászoruló gyerekektől kaptak ajándékba. Éva büntetést kap, a konyhát kell kitakarítani egy olyan társával, aki szerinte a nap folyamán nem volt elég aktív. Jerzsi. Gigit előléptetik, őrvezetői rangot kap, ettől a perctől társainak utasításokat adhat, amit azok kötelesek végrehajtani. Azt majd csak később tudja meg, ha nem hajtják végre az utasításokat, őt fogják érte büntetni, hadd örüljön a hülye egy kicsit. A következő utasításig a hálókörletben tevékenykedik fordulatot ezentúl alkalmazni fogom, a „helyedre” helyett. Tetszetős.

A hálókörletben tevékenykedés balhét jelent, Éva és Jerzsi összeugatnak, Jerzsi nem érti, miért őt, miért nem a barátai közül választott valakit Éva. Mert veled akart kibaszni, azért. Éva siet panaszkodni a Parancsnok Úrnak, aki az ez már az önök problémája, oldja meg mondattal becsukja rájuk az ajtót, Éva meg is oldja, ordítani kezd, valakit választanom kellett, Alekosz beteg, Anikó beteg! Jerzsi még értetlenkedik egy kicsit és egy kanalat sem fog félretenni. Jó, úgyis viszlek párbajozni, ha kiválasztanak. Éva konfliktuskezelése és érvelési technikája egyszerűen lenyűgöz. A kopaszok az éjszaka folyamán őrszolgálatot fognak betölteni, megkapják a beosztást. Az őrség ideje alatt nem dohányzunk, nem fogyasztunk alkoholt. Fegyverrel fogjuk ellátni. Az első páros Éva és Anikó, lelkendezve készülnek a kalandra. Anikó gondol ilyenre, hogy éjjel betámadnak. És akkor letyúzzuk őket! Tyú, tyú, tyú, tyú! Hangosan röhögök. Ők is. Ha bejön az ellenség, lőni fogok!

Megkezdik a szolgálatot, élesbe vagyunk, ne tartsuk egymásra! Menjünk a csatába! Ahogy azt sejteni lehetett, két perc múlva már unatkoznak, megbeszélik, hogy a Gyagyásra teszik a jelet, mert Gigi mostanában tök rendes velük. Szerinted még hány perc van? Még csak húsz perc telt el? A csendes ücsörgést gongszó szakítja félbe, visítva röhögnek, még csak most kezdődött volna! Nem baj, túlórázunk! Akkor most rágyújtok egy cigire. Éva, ne gyújts rá, kollektív büntetést kapunk. Ki mondta? Hát ez így van. De, Éva rágyújt, Anikó ezt öntörvényűségnek értékeli a riportszobában, én jellemgyenge önző hülye picsát mondtam volna, de nem vagyunk egyformák. Éva azért megnyugtatja Anikót, holnap jelentek nekik, bevallom magamtól, jó? Jó. Arrébb teszem a karazsnyikovodat. Jó. Mivel semmi nem történik, ásítoznak, aztán Anikó felfedez valamit. Azta, nézd már, mi villog ott a Hold előtt, figyeld! Repülő! Ezt föl kell jegyeznünk, ismeretlen repülő tárgy! Hát ezt még elnézném egy ideig, ennyit rég nem röhögtem az öfin, mint amin ezek ketten véghez vittek, de érkezik a váltás, Béci és Gigi. Na, írjátok be és harcoljatok a hazáért! Béla és Gigi az őrség második másodpercében lövöldözni kezd, mindenre, ami mozogna, ha lenne. Miután kijátszották magukat, álmos beszélgetésbe kezdenek Éváról. Megint kirohant magából. Hát a szobában, a Jerzsivel, milyen gusztustalanul, pfff. Jerzsi sokat erősödött mostanában, jót tett neki a szex, morog Béci. Lehetséges. Anyu biztos örült, hogy így kinyilvánítottad, inkább ittál volna egy ecetet. Most mit izéljek már ezen úgyis tudta mindenki, vonja meg a vállát Gigi. Anyu biztos a mai Blikknek is örült.

Köszi a képeket S., ma vigyáztam rájuk! :)

 

Címkék: vv4
577 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frea 2011.03.24. 10:47:24

@genevieve: Megtalálta a zsák a foltját, nem is tudom, melyikük a jellemtelenebb.

genevieve 2011.03.24. 10:48:03

@Toszkana: nem, egyáltalán nem mindegy, hogy 16 vagy 17 esetleg pár hónap és már 18 éves valaki....

és abban is biztos vagyok, hogy az rtl pontosan tudott ezekről a dolgokról, mivel mindenkitől! megkérdezik, hogy mi van a múltjában amikor beválogatják....
(ismerek egy korábbi vv szereplőt, ő mesélte, hogyan megy ez)

egyébként meg ha mindenki csak ekkora "bűnt" követett volna el mint gigi akkor egész normális lenne a világ

genevieve 2011.03.24. 10:48:46

@lac64: bocsánat, nem kioktatni akartalak!:-)

genevieve 2011.03.24. 10:49:28

@frea: egál:-)

de én elfogult vagyok:-)

Toszkana 2011.03.24. 10:53:14

@genevieve: Hát sajnos én nem így gondolom. Mindegy. Nekem még kicsi a lányom de ha 18 évesen részt akarna venni egy ilyen rendezvényen tutira lebeszélném róla. (Az apjáról nem is beszélve.) Tudom, hogy te rettenetesen elfogult vagy a Gigiékkel,csak szerettem volna gondolataim megosztani erről a dologról. További szép napot.:)

genevieve 2011.03.24. 11:01:15

@Toszkana: az én kicsi lányom meg most lesz 18 éves:-) és igen, én is lebeszélném őt egy ilyen rendezvényről:-)
mert én sem gondolom úgy, hogy normális esetben ezt kellene bárkinek is csinálnia...de! ettől még nem ítélek el senkit, sem gigit, sem szandikát (aki a szemétégető mellett árulta magát), elég nagy baj az nekik, hogy azt kellett csinálniuk....de ezzel senkinek nem okoztak kárt, senkit nem bántottak meg (csak saját magukat)
viszont utálom az álszentséget! bezzeg gipsz jakabot, vagy kovács pistit senki nem teszi a címlapra, mert ott járt!

momentán csak abból ítélek amit látok, és amit látok az pozitív, ezért vagyok elfogult:-)

de nem annyira, hogy ne tartanám tiszteletbe mások gondolatait:-)
te így gondolod, én meg másként ...ez teljesen normális, én el tudom fogadni:-)

frea 2011.03.24. 11:02:43

@genevieve: Azt hiszem, rokonlelkek vagyunk.

avanivi 2011.03.24. 11:03:44

Évától azt várnám,- mert én azt tenném-,hogy Ő kéri a büntetést a többiek helyett, mert a hibát Ő követte el , de olyan mértékben önző,hogy ez eszébe sem jut.Azt szeretném látni, hogy hol fog munkát találni,nem csak azért mert lusta ,hanyag,felelőtlen semmit érő, de munkatársnak alkalmatlan, nem a nagy szája miatt, hanem mert egy cerutát nem lenne képes mások helyett megfogni, pedig hányszor kell bizony beteg munkatás helyett dolgozni, mert nem lehet a határidőket módósitani azért, mert valaki hiányzik.Nekem van egy nagyszáju munkatársam,de a legjobb munkaerő ,tele energiával, a legtöbbet beszél és a legtöbbet dolgozik.
Alek simán egy f@szkalap. Mindketten rendkivül önteltek de a tehetségük ,a magukról elképzeltekhez viszonyitva a bányász béka szint alatt van .
Az irigység közös tulajdonságuk. Alek elpirul ,az Éva elsárgul az irigységtől.A nagy barátság most megmutatkozott, egy tál lencséért adták el, pedig csak ők emlegetik,hogy te vagy a barátom,te vagy a barátom.
Az Éva-Anikó pároson nagyokat nevettem,amikor őrségben voltak,jó volt.Nem kellene ennyire komolyan venni ezt a katonásosdit !Szeretném látni, hogy fellázadnak!!Mind a heten.

dr. gernika 2011.03.24. 11:07:07

@genevieve: Afrancba, már megint egyetértünk. :D

rianna 2011.03.24. 11:11:34

@genevieve: pont az én gondolataimat fogalmaztad meg, +1 rokonlélek :)

jó reggelt mindenkinek

Albino Vernyul 2011.03.24. 11:12:25

@avanivi: Apropo katonaskodas.. Ez fel van azert am epitve.. Az egyik kikepzo adja a bunkot, a masik a megertot.. A bunkosag alapvetoen addig tart az elejen, mig betorik oket, aztan elekezdenek tobb teret adni nekik.. Onlineban mar latni ezt.. Az elso napokban atgazoltak rajtuk, mindent szigoruan vettek, most mar ugyan 11-kor takarodo van elvileg, es eddig le is kellett fekudniuk, de tegnap ezt mar nem tartattak be veluk szigoruan.. Es mar jonnek a dicseretek is szepen csorgatva.. Ez csak egy enyhe szimulacioja a valosagnak, de a tematika hasonlo..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.24. 11:12:59

@Toszkana: Bocs de Gigi azért vállalta be, ha jól tudom két egyetemre is jelentkezett. Na már most, ha a sarki kis boltban dolgozna, 10-órákat nettó 65000 ért.Nem hinném, hogy ki kecmeregne a pult mögül valaha is. De a főnök úrral jóban lehetne, legfeljebb. Jó nem hangzik túl jól, ez az erotika kiállítás, de anyagilag sokkal jobb. Nem mondom, hogy küldjük a lányainkat ilyen helyre. De ha nem tudják támogatni a szülei.Semmi égbe kiáltót nem látok benne.

frea 2011.03.24. 11:17:38

@Albino vernyul: A hülye Éva erre se jött rá!Jó zsaru, rossz zsaru.

frea 2011.03.24. 11:19:29

@Ari11: Kócfej is ott billegett, vagy az más?

pong a ping 2011.03.24. 11:21:59

@Toszkana: Oliver meg "lelarvazta" es egyeb valogatott finomsagokat mondott Evanak, aztan megis ok lettek az agyonsztarolt "fantasztikus negyes".

Osszevesztek, na bumm. Kivel nem tortent mar ilyen? Mondtak mar ennel csufabb dolgokat is egymasnak emberek, sot... De aztan a lila kod felszall, es szent a beke. Hihetetlen, hogy ez a fajta szituacio ilyen meglepetes egy-egy embernek.

Hozzateszem, Eva kezdte a kapcsolatrombolo jelzovel a dolgot. Ancsa ezen beragott, jott a lila kod, es valami nagyon durvaval vissza akart vagni. Ebbol lett az "eletkeptelen gyoker". Aludtak ra parat, rajottek hogy hulyek voltak, es ment minden tovabb.

pong a ping 2011.03.24. 11:27:25

@supern0va: vagy ott van gigi esete, folyamatosan kopkod mind az Evara, mind az Anikora, ha erzsivel vagy belaval vannak kettesben. Szanalmasozza oket, rohog rajtuk, stbstb. De amikor latja, hogy Alek meg Eva, vagy Aniko Alek osszevesznek egy picit, mar megy is oda az egyikhez puncsolni, jatszani a jofej megerto lakotarsat, probalva meg jobban elmelyiteni a konfliktust... Es meg lehet folytatni a sort, a villabeli viszonyokat ne hasonlitsa senki a valo eletben alkalmazott normakhoz, mert amig idekinn felallsz/becsapod az ajtot magad utan es nem latod hetekig az illetot, addig a villaban ilyen nincs, masnap reggel is ott vigyorog rad az illeto csipas szemekkel.. :)

K Tomoceusz 2011.03.24. 11:52:52

Mit kell annyit csámcsogni azon a műpinán? Azt is árulnia kell valakinek. Nem lehet mindenki elsőre bazdmegszámláló a mdiahatóságnál, a ranglétrát végig kell járni.

Zelefánt 2011.03.24. 11:53:47

@supern0va:
A nőknél a viszályszításra való készség nem beépített alapfunkció?

Albino Vernyul 2011.03.24. 11:58:01

@frea: Igen.. Ment puncsolni a jofej kikepzonek.. Megint kapott toluk egy rossz pontot..:)
Na jo, akik nincsenek kepben a katonai kikepzosdirol, azoknak egy rovid szosszenet..
Amit ezek csinalnak, egy keverc, kicsit az amerikai tengereszgyalogsag, illetve specialis egysegek kikepzesere hajaz, persze nagyon szolid valtozatban, inkabb csak kulsosegekben (orditozas, ilyesmi..)..
Tehat adott egy individualista csurhe, akik meg egyszerre se tudnak lepni.. Jon a kikepzo, es kreal egy kulso elensegkepet, sajat magat.. Ordit, durva, buntet mindenert, hogy osszezarjanak.. Kozben figyeli, ki hogy reagal.. Az egyenieskedoket (Eva, Beci), kulonbozo modszerekkel beszolasok, megszegyenitesek, illete kollektiv buntetesekkel, a tobbieket felhasznalva betorik.. Egy valos kikepzesnel cel az is, hogy a pszichikailag, fizikailag gyengek kihulljanak.. Itt errol nincs szo, odafigyelnek a hatarokra.. Ahogy haladnak elore, csokken a nyomas, jonnek a jutalmak, a kedvezmenyek.. Kozben figyelik, ki hogy teljesit, viselkedik, stb.. Itt ez pl abban nyilvanul meg, hogy ki milyen feladatot kap.. Elso 2 napon, ha minden igaz Gigi volt az eloljaro, valoszinuleg tul gyengenek iteltek, ezert jott Alekosz.. Alekosz egy nap alatt kibukott, lattuk miert.. Ma Bela a soros.. Kozben mas feladatok is vannak, pl. a fegyver felelos.. Ez Aniko volt, O mara is megkapta ezt a feladatot.. Vagyis el van konyvelve megbizhatonak.. Szepen mind felmerik, es pl. parancsnoknak az lesz jo, aki betartatja a szabalyokat, de hajlando figyelembe venni a korulmenyeket is, torodik az embereivel, nem el vissza a hatalmaval, a tobbiek elfogadjak vezetonek, stb.. Kivancsi leszek Belara, mert elvileg, ha epp nem jon ra az 5 perc, erre alkalmas lehet.. Lacit egyelore nem tudom hova tegyem, eddig ugytunik, mivel O profi, nem igazan adnak neki teret... Meglatjuk a maradek idoben mi lesz..

pong a ping 2011.03.24. 12:05:07

@Zelefánt: Alapjaban nem, minden no kedves es imadnivalo, de amint megjelenik a feltekenyseg legkisebb jele is, azonnal jon vele kapcsolt arukent ez is :)

frea 2011.03.24. 12:14:19

@Albino vernyul:Az egész arról szól, milyen ember vagy. Kell tudni csoportban is játszani, ez egy kivétellel megy. Vízválasztó a kinevezés is, Alkesz meghülyült a hatalomtól. Béci azért egy napon nem említhető Kócfejjel, játéknak vette az egészet, kicsit el kellett venni a vigyorgásból. Éva nem való közösségbe.

dr. gernika 2011.03.24. 12:15:28

@Albino vernyul: Hidd el, hogy baromi magas nézettsége lennek egy bekamerázott elmegyógyintézetnek...

Szerintem egyébként mind Alekosz, mind Éva azon a szinten vannak, hogy beszámíthatóak, azaz bőven elszámoltathatóak a viselkedésükért, szóval ezzel ne védje őket senki. Viszont súlyosan defektesek, kezelésre lenne szükségük, de ennek csak akkor van értelme, ha maguk is belátják. És nincs azzal semmi gond, ha bizonyos emberek megpróbálják ezt beláttatni velük.

picigyongy 2011.03.24. 12:17:14

@K.Tomoceusz: ez nagyon aranyos ! Jogilag lehetnek problémák, ami miatt felelősségre vonható a munkáltatő ...kiskorút alkalmazott , hol voltak a szülők...stb. Nem lájtos pornóban játszott ,stb. mégsem ezért lehet elitélni, hanem azért a kétszinúségért, amiért játssza a jó kislányt . Előttünk - a bentiek előtt is : itt kint lelepleződött -bent a VV-?!_ban nem , de ettől kezdve hiteltelen számomra.

lac64 2011.03.24. 12:19:45

@Albino vernyul: Nyuszi, tetszenek a kommentjeid, elárulnád mi a foglalkozásod, már ha nem titok?

picigyongy 2011.03.24. 12:21:08

@gernika: Lehet, hogy Éva defektes - ki nem az?! , de számomra sokkal elfogadhatóbb, mint a kétszínű Gigi , aki még játssza a nagy szerelmet Erzsivel......

picigyongy 2011.03.24. 12:23:16

@frea: és hol van közösségben ? Mi a közös bennük ? Közös cél ? Nem . Nem kívánságműsorba jelentkeztek - így el kell viselni mindenkit,

K Tomoceusz 2011.03.24. 12:29:12

@picigyongy: Nem szeretem ezeket a blikkes félhíreket. Mit csinált Béla, míg a hugi pultoskodott? A műfej osztályon dolgozott? Esetleg már akkor is menedzser volt? Szerintem igaza lesz a srácnak, májustól háromnapi 30ezerért többet fog kapni a lányért. De igyekeznie kell, mert az idő vasfoga kegyetlenül dolgozik Gigin.

Zelefánt 2011.03.24. 12:30:51

@picigyongy:
Amikor Béla az őrségben, vagy hol egy kissé basztatta az Éj Leple Alatt-akció miatt, ahogy flegmán vonogatta a vállát, az volt az igazi Gigi.

dr. gernika 2011.03.24. 12:33:33

@Toszkana: Mikor te voltál 16-17, minden kis turpisságot elmondtál otthon? Én is csináltam egy csomó mindent, amiből nem lett bajom, de szegény jóanyám még most is agyvérzést kapna, ha megtudná.

Szerintem Gigike úgy indult el otthonról, hogy megy hostesskedni mittudomén hova, ami egy teljesen korrekt diákmunka, anyu meg örült, hogy a kislány próbál hozzáadni a nehéz körülmények között élő család költségvetéséhez, vagy finanszírozza a zsebpénzét. Talán még büszke is volt. Gigi meg tudta, hogy ebben a melóban több pénz lesz, és igazából nem csinált természetében nagyon mást, csak felvett egy nagyon ciki pólót és odaállt vigyorogni egy kupac olyan termék mellé, amikről talán azt sem tudta biztosan, hogy kell használni.
A fétisfilm már egy fokkal gázabb, de ott sem pornózott a hagyományos értelemben, csak színészkednie kellett és ki tudja, milyen hangulatú volt a forgatás. Az ilyenekbe könnyen bele lehet keveredni fiatalon, utólag meg csak fogja a fejét az ember.
Ha rólam napvilágra kerülne, hogy barátnőimmel milyen "klippeket" "forgattunk" fiatalon, el is kaparnám magam élve, pedig lehet, többet kaszálnék vele, mint Rebecca Black a Friday-el. :D

Zelefánt 2011.03.24. 12:37:37

@gernika:
Izgalmasan hangzik, hol van a páncélszekrény, amit meg kell fúrni értük?

Albino Vernyul 2011.03.24. 12:43:48

@lac64: Okleveles forum troll, koca pszichologus, es polihisztor...;))

Albino Vernyul 2011.03.24. 12:47:55

@gernika: Ja attol felek, tenyleg lenne nezettsege..
Pesze, beszamithatoak, kint el is mennel melletuk, illetve el tudnad oket kerulni.. De attol meg elcseszik az eletuket, foleg Eva.. Ami sajnalatos..

Albino Vernyul 2011.03.24. 12:50:01

@gernika: Humm, humm.. Hol vannak azok a videok...?!;))

frea 2011.03.24. 12:54:19

@picigyongy: A baj az, hogy egy ilyen idegroncs nőt beválasztottak.

frea 2011.03.24. 12:58:43

@K.Tomoceusz: Annyira nem sietős!Soká lesz, mire olyan fonnyadt lesz, mint Kócfej. Se cigi, se pia, idő bőven van, ugye fotózásra gondolsz?

picigyongy 2011.03.24. 13:14:01

@Zelefánt: pillanatok ! Biztos van még pár - főleg ha valaki nem csak az összefoglalőt nézi - ez mutatja , hogy ez ő - a többi megjátszás. Elkapott pillanatok a nap többi részéhez képest .....

picigyongy 2011.03.24. 13:15:13

@K.Tomoceusz: Pornó szinészként is felment az óradíja....

picigyongy 2011.03.24. 13:20:45

@frea: HA egyesével végig nézed , akkor összeválogatták az ideggyengéket, a lelkisérülteket, az érzékenyeket...stb.Éva esetében nem tudom elképzelni, hogyha valakinek bezártság érzése van , akkor miért jelentkezik : vagy nagy kihívás ?! Nem tudom. ANikó állandóan bömböl , olyanok néha, mint egy úttörő táborban.... Gigi Szandi,Jerzsy előéletéből kiindulva : nem sexmentesre tervezték a műsort.,,,,

picigyongy 2011.03.24. 13:22:26

@frea: A mai technika mellett bárki kerülhetne címlapra....Mellékesen Éva is tud jól kinézni,,Giginek már most kiélt feje van

_most_ 2011.03.24. 13:35:13

Éva viselkedésével a katonás feladatban szerintem nincs gond, legalább nem képmutató, mint a többiek, akiknek ugyanúgy nem tetszik a feladat, de csak sunnyognak, nehogy unszimpatikusak legyenek a nézők felé.

csicserierika 2011.03.24. 13:44:30

@genevieve: látod, nekem sem tetszik, amit a média művel Gigi anyjáékkal .
Gigi más tészta,mert én is voltam fiatal és csinos is, de ilyen munkára még gondolni sem mertem, mert megalázónak tartom. Ha akkora szükség van a pénzre, vannak más diákosabb munkák is. Álszentség az, amit Gigi művel, hogy ő jó kislány, takarít, stb.., juj, nem sexelek a kamerák előtt, mert az anyu mit szól.
Jobban járna, ha felvállalná az igazi énjét és lenne akár rossz kislány. szimpibb lenne.
Alekról meg nem írom le többet, hátha megjegyzitek már végre, hogy ő mondta, hogy a beöltözős játékokat szereti, mert akkor azonosulhat a szereppel, legyen az nő, vagy katona, bármi.
Miért kell messzemenő következtetést levonni abból, hogy a parancsnok szerepét is ugyanúgy hozza, mint amikor pl Rambo volt? Vagy ha Othellot játszó színész haza megy, megfojtja az asszonyt?
Ugyan már.

csicserierika 2011.03.24. 13:47:19

@Ari11: Na ne, és emlékszik rá? (mármint a lányod)
Éva tévedésben van, a játékot játszani kell. Óvodás szinten van az önértékelése és az önfegyelme.

genevieve 2011.03.24. 13:48:17

@picigyongy: szia pipőke:-))))

vegyél szemüveget, egyáltalán nincs kiélt feje:-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 13:48:29

@picigyongy: háááát, azért ez túlzás. :D Éva kiélt feje, beszédesen lebiggyedő szája sarka, kiélt ábrázata, petyhüdt bőre és tarjagos teste simán kenterbe veri az összes benti és kiesett lányét együttvéve.
Egyedül akkor néz ki önmagához mérten jól, amikor fél kila vakolat van rajta a riportszobában és ott jól van megvilágítva.

frea 2011.03.24. 13:48:41

@picigyongy: Hát Éva sok sok photoshoppal, akár a testét, akár az arcát nézed. Nem látom, mi Gigi fején kiélt. Az alakja pedig klassz.

dr. gernika 2011.03.24. 13:49:58

@picigyongy: Éva a többi emberhez képest defektes, azaz ha mindenki difis, akkor Éva hiperdifis.
Gigi szerintem nem játssza, összejöttek és próbálgatják egymást. Szerintem sem szerelmes, de egész biztos, hogy nem is közömbös neki a srác. Nem mutat olyat, ami nincs, amikor épp csalódik benne, az látszik rajta.

mézescsók 2011.03.24. 13:52:04

@csicserierika: Ezt nem értettem kristálytisztán. Ha unod a kommentjeimet, b... meg, ne olvasd!

@Toszkana: A szervezőknek nem kellett volna tudniuk, hogy 16 éves nem árusíthat erotikus cuccokat? Nem mintha bármelyik tizenéves nem ismerné fel ezeket a dolgokat bekötött szemmel is, de akkor sem várható el tőlük, hogy ismerjék a jogszabályokat. És még egy kérdés: azonkívül, hogy eladott ilyen termékeket és felhúzott egy weboldalt, nem pedig saját szolgáltatást kínáló polót, csinált valami egyebet is? Ugyanis ezekért nem lenne büntethető úgy önmagában.

@picigyongy: A kétszínűség panelt frankón el lehet sütni sokszor, de konkrétum mellette szinte sosincs.
1./ A bentlakók közül a legkevesebbszer beszélt ki másokat, míg Aleknek, Évának, Anikónak ez 0-24 órás program.
2./ Sosem állította, hogy zárdából jött. Azt mondta, hogy nem szexelne kamera előtt szívesen, és ha jól meggondoljuk, akkor nem is láttunk semmit. Viszont nem nagyon tévedhettünk, hogy mi is történt, ez igaz. Egészséges embereknek alkalmasint vannak egészséges szexuális vágyai, amiket alkalmasint ki is él. A nézőknek meg nem kell kigúvadt szemmel bámulniuk, ha sérti a jóízlésüket.
3./ Vállvonogatás az őrségben: ha feltételezi, hogy a többiek annyira hülyék, hogy azt hiszik, Jerzyvel csak egymás kezét szorongatták, amíg össze nem izzad, az jobb? Na, akkor lett volna kétszínű. A vállvonogatást Zelefánt írta, ez a pont neki ment.

genevieve 2011.03.24. 13:53:21

@csicserierika: te nem vállaltál ilyen munkát, ő igen:-) ettől nem álszent:-)
attól sem, hogy takarít:-)

nekem nem kell leírnod egyszer sem, mert én megjegyeztem...de nekem meg pont ettől nem tetszik alek, hogy nincs igazi egyénisége, csak klisékben tud gondolkodni, cselekedni.

_most_ 2011.03.24. 13:57:39

@csicserierika: azzal nincs baj ha beleéli magát a szerepbe, de, hogy emiatt másokat szívat az már gusztustalan. Az színészet meg tök más téma, ott semmi se valóság, ha valaki eljátssza mondjuk egy parancsok szerepét, a többi színésznek nem kell végrehajtania a parancsait csak eljátszani, hogy végrehajtják.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 13:59:01

@csicserierika: na azért Éváról is beindultak a hírek, most olvasom a velveten, hogy a Bar után/közben rászokott az italra, meg drogozott is, innentől idézetek:
"Sosem úgy jöttek össze a dolgai, ahogy akarta. Neki az a műsor jelenthette volna az áttörést. Minden alkalmat megragadott, hogy a sztárok közelében maradhasson, és ott lehessen a fontosabb rendezvényeken" - "VV Évit megszédítette a csillogó celebvilág, de a féktelen bulizásokat a saját pénztárcájából csak nagyon nehezen tudta fedezni. A jóakaró azt is elmesélte, hogy a villalakó sokszor elvesztette a kontrolt. „Rákapott másfajta élvezeti szerekre, és bármit megtett egy kis cuccért.”

Lehet Gigit, meg Szandikát kurvázni, de akár Évára is rá lehet húzni ezt a gúnyát, csak ő nem a kocsisoron szaxizott kétezerért, hanem a celebvilághoz való dörgölőzésért, ismertségért és drogért, piáért.
Ja és ő is pózolt Erotika parádén, onnan ismerjük elmaradhatatlan párducmintás fehérnemű szettjét. :D

Előbb-utóbb mindenkiről kiderül valami.

dr. gernika 2011.03.24. 14:01:09

@Zelefánt: @Albino vernyul: A szobámban VHS-en, szerencsére amíg nem vagyok celeb, biztonságban. :D

@genevieve: Én is épp köszönteni akartam. :)

genevieve 2011.03.24. 14:01:17

@pushpang: lehet alek is egy dzsigoló:-DDD

azért nem voltak neki eddig minőségi csajai:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:02:04

@csicserierika: szerinted mi, milyen Gigi Igazi Énje? Trehány, koszban fetrengő, egy hétig egy bugyit hordó, bőrgombás izé privátban? Vagy mire gondolsz? Csak mert a takarításhoz való hozzáállása erősen kiveri nálad a biztosítékot.

genevieve 2011.03.24. 14:02:53

@gernika: hát igen, kissé hasadt személyiségű a szentem:-)

lehet, hogy nem is nőnemű:-)

genevieve 2011.03.24. 14:04:17

@pushpang: tudod ez úgy van, hogy aki 17 évesen az erotika kiállításon dolgozik, az ne merészeljen egyébként normálisan élni, takarítani, odafigyelni a másikra, évekkel később tanulni, dolgozni:-D

az kurva és kész:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:08:31

@genevieve: az! egy görög dzsigoló! Erről jut eszembe, hogy számára egy animátori állás lenne jó valami kies tengerparti üdülőben, tudod, ahol rengeteg magányos -akár gazdag- nő vágyik néhány kedves, önzetlen jó szóra.

csicserierika 2011.03.24. 14:10:05

@pushpang: ő mondta, hogy nem szokott ennyit segíteni otthon. Bocsi, ha ez egy Clear reality, akkor ő a győztes :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:10:48

@genevieve: aki meg 26 évesen teszi ugyanezt, az nyugodtan lehet trehány és élhet kutyaólban. Ja és köpködhet is, csak mert egyéniség is. :D

csicserierika 2011.03.24. 14:10:48

@mézescsók: b..meg, nem is szoktam, csak átfutom :)

genevieve 2011.03.24. 14:12:27

@pushpang: 28 az inkább nem?:-)

neki azt is el lehet nézni, hogy ugyan ott erotikusan rázta a......ját:-)

de mint tudjuk, ő ilyen és kész!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:14:20

@csicserierika: otthon ki szeret segíteni, ha kötelező. Itt legalább ezzel is telik az idő - na meg talán némi szimpátia sms-re is számíthat, mert hosszabb távon azért kifizetődőbb normálisnak lenni, mint tébolyodottnak.

Ez tök jó ötlet!:D Egy ilyen Clear realityt szívesen megnéznék ugyanezekkel a szereplőkkel. Gondolj bele, ahogy a heti cigiadagér kéne pl. Évának naponta többször kinyalni a házat.. :D

dr. gernika 2011.03.24. 14:17:36

@mézescsók: Igen, a kétszínűt nagyon könnyű egy ilyen helyzetben puffogtatni, mert az ember összezárva kénytelen beszélni azzal is, akit rühell.
Az én szememben akkor lett volna Gigi kétszínű, ha odamegy a cigiző Anikóhoz és Évához, mosolyogva szóvá teszi, hogy "Úgy örülök, hogy kibékültetek, aggódtam miattatok, míg bántottátok egymást, pedig milyen jó barátok lehetnétek blabla". Ezután bemegy Erzsihez, és puffog, ahogy az történt is.
Amikor megvígasztalta Évát, még én is odamentem volna hozzá, mert akkor spec megsajnáltam. Igaz, hogy magának kereste a bajt, de Alek túl messzire ment, és utána senki nem ment oda Évához, akinek kivételesen igaza volt.

Annyi az egész, hogy az ember alapvetően harmóniára törekszik, és ha talál egy közös témát, egy pontot, amiben egyetértenek, arról képes örömmel elbeszélgetni azzal, akivel egyébként nem jön ki. Ha megteheti, hogy hátat fordítson az ellenszenves embernek, pölö az utcán, akkor könnyű tartani magát, és nem fordul ez elő, de összezárva, vagy akár egy munkahelyen egészségesebb ez, mint a csakazértsenembeszélgetekvelemerutálomfúj hozzáállás. (mondjuk különösen rosszindulatú embereknél ilyenkor nagyon kell vigyázni, hogy mi az a közös téma, hogy magunkról véletlenül se adjunk ki támadható infót).

@genevieve: Vagy csak csökönyös. Biztos vagyok benne, hogy Hajni tegnap a másodnickjét is röptette.

A következő kommenteden meg úgy röhögök, hogy ezt alig bírtam beírni. :D

csicserierika 2011.03.24. 14:17:44

@genevieve: csakhogy hallgat róla némán, szerintem még bátyus sem tudja. Azzal van bajom, hogy többször mondta, hogy ő példaképe sokaknak, amiért itt szerepel .
Fogalma sincs róla szegénynek, hogy megy a hirig körülötte idekint.
Ezért mondom csak.

pong a ping 2011.03.24. 14:19:59

@pushpang: eleinte megprobalna a disznovenyeket kiszaritani es abbol sodorni cigit, aztan az elso slukk utan leszokna... :)

...vagy uvoltve torne at a villa falat a beszavazast koveto 24 oran belul.

genevieve 2011.03.24. 14:20:39

@pushpang: egyébként meg minden csoda 3 napig tart:-)

gigi 2-3 körön belül ki fog esni és akkor már senki nem fog azzal foglalkozni, hogy mit csinált 4 éve:-)

genevieve 2011.03.24. 14:21:26

@gernika: van neki még vagy 3-4 :-)

nagyon ráérhet:-)

csicserierika 2011.03.24. 14:21:38

@pushpang: ez el is hangzott valakitől, hogy betakarítják magukat a döntőbe :)
Azért a clearben megint Alek lenne a király, mert ugye tudjuk, hogy mindent max-an akar teljesíteni és még a hajlam is meg van hozzá.(lásd. bemutatkozó kisfilmje)
Évát pedig összekötözve vinnék el.:)

genevieve 2011.03.24. 14:23:27

@csicserierika: és nincs igaza?

ahogyan a villában szerepel annak alapján tényleg lehet példakép:-)

egyébként is krisztus is megbocsátotta máriának az előéletét, ki akar nagyobb követ dobni?:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:24:23

@genevieve: helyesbítenék: erotikusan kurkászta a haját! :D

de csak most lett 28, gondoltam, 1-2 évvel korábbi a történet.. :)

pelerin 2011.03.24. 14:25:51

jerzynek látványosan nem használ az agyfejlesztő vitamincsomag... :)

gastro vazze 2011.03.24. 14:25:59

@csicserierika: azt nem is mered feltételezni, hogy gigi szereti maga körül a rendet és tisztaságot, nem úgy, mint a retkes Éva mi?! Ha takarit, csakis kamuból takaríthat... napersze.

genevieve 2011.03.24. 14:25:59

@pushpang: ja, igy igen:-)

egyébként láttam róla képeket még 3-4 évvel ezelőttről, kifejezetten szép arca volt

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.24. 14:26:48

@supern0va: :D:D
vagy bezacskózná és mosogatásért cserébe seftelne vele!

pelerin 2011.03.24. 14:29:43

ez volt a legjobb beszólás. DDDD
Évike, rá ne gyújtson nekem! Miért? Mert a sorakozó volt megszabva. De még nem öltöztek fel, egy perc alatt megcsinálom. Mit? Majd én jól megcsinálom magát egy perc alatt, jöjjön befelé, majd ha kap rá engedélyt, dohányozhat.

Toszkana 2011.03.24. 14:30:16

@K.Tomoceusz: :)))) de hülye vagy nagyon jó !!

gastro vazze 2011.03.24. 14:30:33

Szerintetek, ha ez egy igazi reality lenne és NEKIK kellett volna kiszavazniuk mindig egyet maguk közül, akkor alkesz és Éva meddig húzták volna?
Tippem: elsők között rugdosták volna ki őket...
Ez a bajom a VV-vel, hogy egy igazi köcsög réteg dönt, a szerkesztők akarata szerint (ugyanis így simán lehet irányitani a műsort a vágásokkal).
Ezért is tetszik jobban az Éden :)

csicserierika 2011.03.24. 14:30:34

@genevieve: hitéleti vitába nem megyek bele, de gondolhatod, hogy van egy véleményem.
Villabeli énje még csak-csak, de szerintem a kinti is hozzátartozik.
Ti sem tudtok elvonatkoztatni a biztiőrségtől és ált. isk.-ai végzettségtől egyes benti személyekkel kapcsolatban :) :)

gastro vazze 2011.03.24. 14:32:16

@K.Tomoceusz: erre mondtam, tegnap, hogy nekem épitkezésen kellett dolgoznom, meg boy voltam az Atrium Hyattben, de sokkal inkább árultam volna műfaszokat...annak ciki, aki megveszi nem annak, aki árulja ! Ezt valahogy senki sem érti meg....

_most_ 2011.03.24. 14:33:22

@gastro vazze: hát ha Gigi szereti a rendet meg a tisztaságot úgy könnyű takarítani, de Éva a rendetlenséget meg a koszt szereti, mégis takarít néha, csakis a többiek kedvéért, hogy beilleszkedjen :)

csicserierika 2011.03.24. 14:35:57

@gastro vazze: nem mondtam, hogy kamuzik, habár , mikor Rákóczi Feri bement a konyhába, elájult a kosztól, pedig képernyőn keresztül egész rendben lévőnek tűnt :)
Éváról pedig jelen pillanatnyi állás szerint semmi jót nem tudok mondani:)
azt látom, hogy örökké érdek barátságot hajszol.
Egy jó erős hajgumi és egy hónap igazi katonaság kellene neki, talán abból tanulna.

genevieve 2011.03.24. 14:38:59

@csicserierika: nem hitéleti vita:-) csak humor:-)

bocsánat, én egyáltalán nem ítélem el alekot mert csak 8 általánosa van és biztonsági őr!
tisztességes szakma az is:-)

gastro vazze 2011.03.24. 14:42:08

@csicserierika: a feleségem gyönyörűen ki szokta takarítani a konyhát, de 5 perc alatt akkora dzsuvát tudok ott csinálni, hogy csak fogja a fejét:)

Albino Vernyul 2011.03.24. 14:42:52

@mézescsók: Na jo, azert tegyunk kulonbseget a kibeszelesek kozott..
Giginel eleg sokszor fordul elo, hogy valakinek a szemebe jopofizik, aztan fel oraval kesobb, Jerzyvel eloadnak egy performanszot a kameraknak, hogy milyen tetu is az illeto.. Lasd. a legutolso eset, a gala utan omlengett, hogy most mindenkivel milyen jo, senivel nincs baja, mindenkit szeret.. A kov. pillanatban meg mar jott Eva, meg Aniko savazasa a pihiben..
Aniko 90%-ban arra puffog, aki epp belegyalogolt a lelkivilagaba.. A legkedvencebb mondata, pedig hogy "Most miert csinalta ezt, miert nem lehet rendesen megbeszelni, nem ertem.." Viszont, ha 2 nap mulva az illeto szol hozza 2 jo szot, akkor az ori harit is elfujja a szel..
Eva reszben azt aztatja, akire irigy/feltekeny, reszben azt, akivel epp vitaja van, es meg fenntart egy kulon reszt a taktikai savazasnak..
Alek kulon minoseg... Nala 2 verzio van.. Vagy taktikailag ertekel valakit, vagy kifele manipulalva kibeszel a nezoknek, ugy huzza le a celpontot..
Ez a 4 lett megenlitve, ezeket ertekeltem neked, egalabbis, ha jol emlekszem..

dr. gernika 2011.03.24. 14:44:32

@csicserierika: Én el tudok vonatkoztatni, időnként a tény alátámasztja róla a véleményemet, de alapvetően az alapján ítélem meg, amit odabent nyújt (első benyomás alapján pölö: Ezt az embert ki kéne lőni az űrbe...)

genevieve 2011.03.24. 14:44:42

@gastro vazze: apropó, még nem is gratuláltam:-))))

gastro vazze 2011.03.24. 14:45:01

@pushpang: és ki védte meg? Bernáth Cecilia kivénhedt playboy prosti és drogfüggő p.csa barátnője :D
Érdemes megnézni, hogy néz ki a csaj most és, hogy nézett ki a playmate választáskor...szeretik ezek a kólát na!

K Tomoceusz 2011.03.24. 14:48:50

@gastro vazze: Még nem késtél le semmiről. Ha akarod és van elhivatottságod beajánlak egy huncutshopba műkukkancsárusnak. Elsőre próbáld bevágni mottónkat: Kis pénz kis kukancs, nagy pénz nagy kukkancs.

genevieve 2011.03.24. 14:54:08

lassan kezdhetünk vissza számolni:-)

2011.03.24. 15:28:41

@genevieve: "egyébként is krisztus is megbocsátotta máriának az előéletét"

Mária Magdolnának pontosítsunk. Mária a mamája volt.

Balfars 2011.03.25. 16:23:46

Egy kis kiegészítés. Az amerikai börtönőr-rab kísérletben senki sem halt meg. De tényleg be kellett fejezni a kísérletet a tervezett előtt mert kezelhetetlenné vált a helyzet.
süti beállítások módosítása