Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X94

2011. március 21. 15:00 - Hódos Hajnalka

Véget ért a jótékonysági hét a Villában, egyúttal megkezdődött a tüzelési időszak, amihez minden kutyás sorstársamnak kívánok kitartást, türelmet, erős idegeket és humort, és ne felejtsenek el magnéziumot bevenni. Pötyinek egyébként a szőke, sportos testalkatú csajok jönnek be, ezt arra alapozom, hogy tavaly ősszel is egy labradorba volt szerelmes, most is, önbizalma is van, egyáltalán nem zavarja, hogy szíve választottja kétszer akkora, mint ő, megnyugodtam, nem egy Alekoszt neveltem. Mondjuk nem ezekben a hetekben fogom a fugát kipucolni a fürdőszobában, az is biztos. A Villában a gálára való készülődést láthatjuk, szerencsére Anikó nem énekel sokáig. Béci próbálja összeállítani a koreográfiát, senki nem figyel, mindenki egyszerre beszél és mindenkinek jobb ötletei vannak, ahogy ez lenni szokott.

Hallod, ha átmegyünk egyszerűen utazóba? Alekosz feltartja a kezét, szeme a messzi távolba mered és nagyon lassan forogni kezd. Huhh. Ez súlyos. És pisztoly van a hátadban, röhög Laci. Nekem inkább egy holdkóros szekta szertartása jutott eszembe, amit közvetlenül az emberáldozat előtt mutatnak be, nem kevés pszichotrop anyag elfogyasztása után, de akkor legyen pisztoly. De ez nem a hatvanas évek, Alek. Mi? Ez modern. Utazó. Diszkökba’ ez van. A lányok nem akarnak integetni meg puszit dobálni, le akarnak guggolni. Két nyolcadot akarnak guggolni. Béci felhúzza magát, ő van a szakmában évek óta, ha megválasztották, hadd csinálja meg, aztán a riportszobában panaszkodik, hogy nincs kedve beégni, mindenkiben benne kellett volna, hogy legyen a para, hát senkiben nem volt.

Feladat, mindenki fényképezze le két testrészét, amire büszke. Gyűljetek össze a nappaliban, meséljétek el, miért vagytok büszkék, utána mindenki véleményezze és pontozzátok egytől tízig. Vad fényképezkedés kezdődik, Anikó és Éva Béci hasára csorgatják a nyálukat, Gigi fenekéről olyan képet kell készíteni, hogy úgy látsszon, mintha kerek lenne és jézusmáriaszentjózsef, Alekosz. Egész alakos kép trotyigatyában, zokniban és mikroportban. Mit is mondhatnék? Amit ő szokott, van, mikor nem kellenek szavak. Béci azért büszke a fülére, mert szereti szopogatni Adri. Őrá meg nem vagyok büszke, a lányok akarták, de büszke vagyok. Tízponttízpont, vigyorog a háttérben Éva és Anikó. Aztaaaa, juuuuuj. Igen, ez egy nagyon szélsőséges téma, bólogat Alekosz, vagy tízes, vagy egyes. Éva a testre tíz pontot ad, a másikra ötöt, mert Alekosz fogyott hasból.

Anikó viháncol, a fotónak köszönhetően elég pampula szám lett. A másik fotó a füléről készült, szóval mindenki látens tünde. Alekosznak ez a száj nagyon tetszik, ha meglátja, rögtön meg akarná csókolni. A fül is tíz pont, kifogástalan. Éva a lábára büszke, bár hízott pár kilót, de majd leadja. A másik kép a kazalról készült. Nekem a haj az nem tetszik egyáltalán, arra öt pontot adok, unom már ezt a hajat, a láb szép, arra kilencet. Már fogom a fejem, kicsit később kiderül, van rá okom. Hát én meg adok rád egy jó nagy nullást bazmeg! Jó, hogy csak nekem adtál öt pontot, nagyon kedves vagy, de megszoktam, hogy annak adsz legszarabbat, aki a barátod. Alekosz, könyörgöm, ne válaszolj, kérlek szépen, könyörülj, ne válaszolj neki!

Mindennek oka van. Mi? Mi az okod? És elkezdődik. Megpróbálom dióhéjba foglalni. Éva unja, hogy ő mindent megtesz Alekoszért és lófaszt sem kap. Folyamatosan kinyalja Alekosz picsáját, az meg csak bántja. Elege van, megunta, nem fog becsicskulni. Alekosznak ez a viselkedés nem szimpatikus, Éva úgy mondja mindezt, mintha ő nem tett volna érte soha semmit. Éva kirohanása miatt át fogja értékelni a viszonyukat. Éva felpattan és ordít, tudta, hogy Alekosz ezzel fog jönni, terrorizálja őt, nem tudja vállalni a saját véleményét. Nem vagyok csicska ordítással feltépi az ajtót és kimegy cigizni.

Nagy meglepetésre Gigi megy ki hozzá, aki szerint Évának igaza volt, megölelné, de. Éva sem tartja jó ötletnek, mert Alekosz lenapraforgózná. Éva fél, hogy egyedül marad és önzőnek nevezi Alekoszt, mert Anikó társaságát keresi, ez olyan, mintha eldobta volna. Éva indulna be, de Alekosz érkezik, várj egy picit! Most le fogsz baszni? Biztos vagyok benne, hogy igen, meg abban is, ezt Alekosz a legmagasabb szintű, művészi színvonalú kommunikációs stratégiának nevezné. Vagy valahogy így. Ez nem volt ám szép, hogy most annak sírod ki magad, aki valamikor a legnagyobb ellenséged volt! Éva erről is tudta, hogy Alekosz ezt fogja mondani. Nagyon nem esett jól, amit benn csináltál, az sem, meg ez sem, hogy a mi kettőnk bizalmi dolgait…Éva közbevág, ő nem mondott semmit a Giginek, tudod mit mondott? Alekoszt nem érdekli, Éva nem érti, ha nem érdekli, miért mondja, hogy mit mondott, amikor ott sem volt. De miért kellett mindenki előtt ezt a cirkuszt csinálni? Baromira unom, végre kilép Béci, ne veszekedjenek, hirdessék ki az eredményt és tipli, már rég a főpróbát kéne csinálni. Életemben nem örültem még így Bécinek, de valahol a zsigereimben érzem, hogy ez csak az első menet volt.

A gála utolsó perceit láthatjuk, a Lakók visszaözönlenek a Villába, sajnálkoznak, hogy milyen gyorsan elmúlt. Villalétem csúcspontja volt ez az este, mondja Laci, az életemnek egy olya része, ami a topháromban benne van. Jerzsi az összegen hüledezik, fel se fogja és nem is érzi a súlyát. Éva nem akart úgy lefeküdni, hogy nem beszélt Alekosszal, úgyhogy előhúzza szegényes repertoárjából a sírva bocsánatkérést. Az a piros dzseki kéne. Alekosz, szeretlek, hallod Alekosz, szeretlek. Ne haragudj, ha megbántottalak, csak kijött. Nem bírtam már, hogy egész héten mindig az Anikóval olyan kedves voltál. Féltékeny voltam rá és úgy éreztem, hogy mindig bántasz. Te vagy itt a legfontosabb nekem. Összeborulás, sírás, jön Anikó, akinek ritka nagy érzéke van az intim pillanatokhoz, megáll, bámul egy ideig, mint a birka, Évamivanozik, aztán átöleli mindkettőjüket. Nem akarom, hogy utáljon az Alek! Egyáltalán nem utállak, nincsen semmi baj. Jaj, Éva szeret mindenkit, gyertek ide. Az öfi legmégszebb jelenete következik, Gigi a teraszon áll egy újabb idióta köntösben, felnéz az égre, száznyolcvan misi, köszönöm. Köszönöm. Lehunyja a szemét, én is, de más okból, igen, sikerül egy könnycseppet is kiküszködnie magából, köszönjük, taps, függöny.

Parasztbuli, Laci főszereplésével, aki jó tíz percen keresztül szerencsétlenkedik a bőszárú gatyával, Giginek piros pont a ziherejsztűért, a többi dögunalom, tószt, tök evidáns vidéken ez a zene úgymond. Alekosz klimpírozik, próbálnak énekelni, Pedro kocsmájában sápadt lámpa ég, a János, meg nekem nehogy álmos legyen. Mondtam már, hogy a papám vőfély volt? Éva és Anikó egymásra találnak a kertben, egymás kezét szorongatva beszélgetnek. Tudod, mi a legnagyobb előnyöd a játékban? Nem. Nem árulom el, mert akkor kiadom magam. Tartottam úgymond tőled, kis színésznő meg kisugárzás meg mit tudom én. Te vagy az egyetlen, akiben úgymond még nem csalódtam. Múltkor még a Gigi volt, nézek fel a füzetből, aztán vállast vonok. Évát a lányok világéletében utálták, úgy gondolja, Anikót is. Nem, Anikót azért szerették. Éva bevallja, amit mi eddig is tudtunk, úgy érezte, hogy Anikó elvette tőle Szandit és ezért nagyon utálta. Nem értette, mit csinál Anikó, hogy Szandi jobban szereti. Anikó hangszínt vált, a bölcs anyaistennő hangján szólal meg. Sokszor csinálsz olyan dolgot, amivel megbántod a másikat és nehezen tudod elismerni. Nem kell, hogy változtass magadon, csak ezt az egyet jegyezd meg: az emberek sokszor megbocsátanak, de nem fognak mindig.

Jerzsi és Gigi kiakad ezen a nagy összeboruláson a nyugiban. Emlékszel, mikor az Anikó még gyökerezte az Évát? Gyökér vagy, életképtelen vagy! Szánalmas, nevetséges. Ja, és gusztustalan is. Jerzsinek egyébként céljai vannak a Villában, ezért nem hiszi, hogy a nézők Évát szavaznák vissza. Azért jött ide, hogy megalapozza a jövőjét. Nem akar abba a környezetbe visszaesni, amiből jött, jobb jövőt akar magának, a gyerekeinek, a párjának. Éva érzelgősre itta magát, nincs ezzel semmi baj, az ismerőseim ismerősei mesélték, milyen ez. Alekosznak nyavalyog. A téma még mindig az olyan szinten megbántottál a héten. Nem azzal, hogy Alekosz Anikó társaságában volt, hanem a froclizásokkal, a beszólásokkal. Alekosz szerint ezek játékos froclik és beszólások voltak, öt pontot adtam a hajadra, ez a legnagyobb problémád? Nem. Az a bili volt, ami felborította ezt az egészet. Vedd észre, hogy veled sem könnyű. Attól féltem, hogy téged is elveszítelek, úgy, mint Szandit. A ki bántott meg jobban kit rész után Éva sír, mert ocsmánynak tartja magát. És kisebbségi komplexusa van. Karikás szem, kövér test, ronda haj, és te folyamatosan fogod az Anikó kezét. Kit szeretsz jobban, Anikót vagy engem? A barátod vagyok. De akkor is. Ilyen kérdésekre nem lehet válaszolni. De lehet. Jobban, jobban. Értesz engem egy picit? Aludjunk. Jobban szereted, és én féltékeny vagyok. Idegesít, rohadtul. Holnap megbeszéljük. Ettől tartottam.

Köszönöm a képeket S-nek. :))

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fityfiritty 2011.03.21. 15:01:19

De, én meg második...

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.21. 15:08:13

hogy én milyen friss vagyok
4.!!! :)))

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.21. 15:10:24

akkor most ugye, olvashatok is akár! :))))))))))

the sandwich maker 2011.03.21. 15:11:35

2-es képnél azt hittem Szandika visszatért a villába, a 4-es az vmi úristN, az 1-esre meg nem is találok szavakat.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 15:19:04

Pedig résen voltam! Hogyan lett ennyi komment, amíg telefonáltam? :))

csicserierika 2011.03.21. 15:24:44

jó vót megint.
A Pötyi Alek ellentétet légyszí revideáld, mert van az a nagy darab szöszi sminkes a párbajoknál, akire bukik Alek. Mindig megkérdezi a visszajövőktől, hogy ő volt-e akkor munkában? :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 15:25:21

A Maszka jelmezkölcsönző minden jelmezét megismerjük lassan. Csak céltalannak érzem ezt az állandó beöltözést.

2011.03.21. 15:28:55

Hallom, otthon ma napfényfürdő-nap van. Irigykedem.
Na, olvassunk.

genevieve 2011.03.21. 15:31:18

@BGy: nyugi, tegnap a villában található agyagokból kellett ruhát kreálni maguknak:-)

ezért volt pl. ani betekerve alufóliába:-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 15:33:41

@genevieve: én a parasztlakodalom jelmezeire gondoltam. Az alufóliás rész nem ma lesz?

locsolóember 2011.03.21. 15:36:41

Az megvolt, amikor HBLászló azt találta mondani: "összeturháltuk a zösszeget"? :DD

genevieve 2011.03.21. 15:38:57

@BGy: dede:-) de ténylegesen tegnap volt, csak mi ma látjuk

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 15:41:36

@genevieve: na, azé', én meg má' megijedtem, hogy összecsúsztak itt nálam az idősíkok. Már kerestem az Ufó magazin elérhetőségét.

mama ottmarad 2011.03.21. 15:48:35

Tavaszillat van tényleg, kutyáéknál is, naná. Nekem egy leányzóm volt, viszonylag nagy testű. A leginkább egy őszülő tacskóval sziNpatizált. Nem győztük távoltartani a lovagokat, volt, amikor többen is a kertet tapodták -ilyenkor tavasszal mily nagy áldás - várva, mikor lép ki börtönéből.
Igyekeztem az éj leple alatt sétáltatni.
Hosszú élete során csak egyszer szökött el valami macsóval az erdőbe. Aki szerencsére úri-eb maradt. :)
Kíváncsi vagyok, a villalkók hormonjai mennyit ugranak a jó idő beálltával?
Köszi Hajni :)

mama ottmarad 2011.03.21. 15:51:42

@locsolóember: :))
bár lehet, hogy direkt volt.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 15:55:48

Valaki próljon magyarázatot adni, honnan szedtem, hogy Gigi a teraszon áll :DDD

Zelefánt 2011.03.21. 16:01:24

Tüzelési időszak?...
Már lőnek is egymásra?...

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.21. 16:01:47

hát van ott valami előtéri topogó, talán onnan jött..:)))

Atok 2011.03.21. 16:08:04

Megtalaltam, a tegnapi Beci dal

www.youtube.com/watch?v=dUHlACif_sY

Jo kis lotyogos, lazulos zene :)

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.21. 16:11:04

@Hódos Hajnalka: hát vagy porolni akartál, vagy az esti bevásárláskor spórolni :)))))))))

Zelefánt 2011.03.21. 16:12:30

"...kis színésznő!"
Ez jó.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 16:13:11

@Hódos Hajnalka: mi az a próljon? Kimaradt a BÁL! Talán Pál Utcai Fiúkat hallgatsz és ezt a részt az éterbe kiáltottad a refrén éneklése közben. Csak ez lehet a megoldás.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 16:21:23

@BGy: tavaly nyáron hallgattam utoljára PUF-t, Baján, az EFOTTON, elmentem a koncetre, hogy rájöjjek, baromi öreg vagyok :D

De azért ezt most meghallgatom tőlük:
www.youtube.com/watch?v=QhDvqTBUTsk

locsolóember 2011.03.21. 16:21:57

Giginek mi az ott a hátán?
Megcsípte egy pók/anyapötty?

Zelefánt 2011.03.21. 16:23:35

Évának a haja után a szája a legszebb, kiváltképp ha uralkodni tud rajta.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 16:27:23

@Hódos Hajnalka: én kb. 2 hónapja egy esti futásnál gondoltam, hogy PUF-ot kellene hallgatni, valami újabbat. Aztán rájöttem, hogy nekem az új PUF is a 2000-ben megjelent albumot jelenti. Az is 11 éve volt! Váááááá!!!! Még '97-ben egy PUF koncerten egy kiscsaj azt kérdezte tőlem, hogy "arrébb tetszik állni?" Ott lett vége az ifjúságomnak, azóta csak olyan koncertre megyek, ahol erősen 30+ -os az átlagéletkor, de inkább 40-. :))

frea 2011.03.21. 16:29:12

Alkeszon meg minden szép, nem is tudott választani. Csak álmomban elő ne jöjjön!

Zelefánt 2011.03.21. 16:30:43

@Mme Chauchat:
Az egyik lány itt a lábaira gerjedt, amit nem igazán tudok értelmezni.
(Akkor inkább a Gigi.)
Az IQ még csak fel sem merült.

frea 2011.03.21. 16:31:31

Kár, hogy lebeszélték az esőváró pózról, megnéztem volna. Ha már annyit lehet rajta röhögni..

genevieve 2011.03.21. 16:31:34

@BGy: nekem a lányom hallgat rendszeresen "ilyen zenét" :-D

Mme Chauchat 2011.03.21. 16:31:51

@Zelefánt: honnan tudod, h lány? Mi az az IQ?

Zelefánt 2011.03.21. 16:33:35

@frea:
De már közel a segítség!
Turbóribi közeleg!

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 16:34:00

@BGy: :DD na várj, tudom überelni. Vártunk a kezdésre, az ember elment sörért, míg sorban állt, rám pusztult egy erős 19 éves kölyök. Veszett flörtölésbe kezdtem, nanehogymá, ilyen fiatalnak nézek ki? Visszaért az ember, mondom neki, nézd már, mit fogtam, mire ő legyintve: be van baszva, meg sötét is van.
kösssssz.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 16:35:31

@Zelefánt: szerintem én mondtam azt, hogy ha a lányok pár testrészével cserélhetnék, Éva esetében a lábát választanám - szerintem nem olyan rossz az, mint amennyire ti azt mondjátok. Giginek a feneke jobban tetszik, azért nem a lábát választanám:D

Zelefánt 2011.03.21. 16:38:39

@Ayesha:
Nem akartalak leleplezni.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 16:40:42

@Zelefánt: nem szégyellem:) nem hinném, hogy bármi rosszat mondtam volna.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 16:43:54

@Hódos Hajnalka: én már nem bírok annyit inni, hogy a fejemről letörlődjön, hogy otthon hárman is várnak rám. :))) Családapa- kinézetem és táncmozgásom lett. Már csak vízszintesen mozgok, régebben azért még függőleges táncelemekkel is fűszereztem igen kifinomult, törzsi hagyományokat is felelevenítő ritmikus mozgásomat. Most szürkén beleolvadok a tömegbe, ökölbe szorított kezemet mozgatom előre-hátra és a felsőtestemmel enyhén dülöngélek ugyancsak előre és hátra. Szóval alibi rockizást csinálok. :))) Ha a Csókkirály jön a Hungáriától, akkor a felhajtom a galléromat, kell a jampi feeling!

Zelefánt 2011.03.21. 16:45:05

@BGy:
És a szőnyeggel mi lesz?

avanivi 2011.03.21. 16:45:06

Az Éva ha hizeleg ,ellenszenvesebb mint amikor veszekszik.
Már mindenkivel összeveszett és kibékült hatszor és mindig kezdi ujra.
Mit kuncsorog az Aleknak ,pedig feltételezem a villán kívül nem is venné észre ezt a lökött csávót.
Az Anikó nagyon szép, de olyan művészi fokon ,simán tud barátokat cserélgetni és mindig az a barát akire a zöld kendő valószinüleg felkerül.Igy lesz biztos döntős.

bévé 2011.03.21. 16:49:09

@BGy: első mondat nagyon ül, BGy. :)

Démétér 2011.03.21. 16:51:39

Tegnap annyira sajnáltam Évát! Tudom én, tudom, hogy idegesítő, meg hangos. Pokolian szeretne tetszeni, pokolian szeretné, ha szeretnék, erre - mivel tényleg kibírhatatlan, plusz egy idiótát választott szövetségesnek - folyamatosan bántogatják, alázgatják. (Tegnap konkrétan csak Alekosz, de el tudom képzelni, mennyire rosszul esett neki a lepontozás.)

Alekosz pedig képtelen arra, hogy valakivel kedves, megértő,empatikus legyen. Bocsánatot sosem kér. Sosem ismeri el, ha valamit talán mégsem úgy vagy akkor kellett volna.

Éva meg egy hülye, nyilván, de olyan szegény kis hülye... :(

Én örültem, hogy a nézők megválasztották a haját legszebbnek, ami valahol elképesztő eredmény, de ő legalább örül neki. Gigit nem érdekelné, Anikót nem érdekelné a nyerés, Éva viszont majd belepusztul, hogy megnyerjen ilyen kis hülyeségeket.

tribeca 2011.03.21. 16:54:00

örülök, hogy vége van a jótákonysági hétnek. nem azért, én is küldtem sms-t, csak hát iszonyú unalmasak voltak az öfók. most majd végre újra mindenki magát fogja hozni, kezdődik a hepaj, illetve tegnap már el is indult. köszi a képeket S-nek:)))

másnak is feltűnt, hogy tajgetosz milyen rezzenéstelen arccal, érzéketlenül viszonyult az egész jótékonykodáshoz? ennek az elmeroggyantnak tuti nincsenek érzései. beteg agyu pszichopata fasz, akinek nyilván egész életében minden a segge alá volt rakva, a mai napig persze...

locsolóember 2011.03.21. 16:55:45

@Zelefánt:
A szőnyeg Alekosz reszortja.

Zelefánt 2011.03.21. 16:56:23

@Démétér:
A nézők megválasztották(?) a haját legszebbnek(?), ami valahol elképesztő(?) eredmény(?)

Démétér 2011.03.21. 16:59:40

@Zelefánt: Nem érdekel, ha a szerkesztők választották :) Legalább valaminek hadd örüljön.

foxglove (törölt) 2011.03.21. 17:02:08

óóó, katonai hét lesz, évának annyi

frea 2011.03.21. 17:03:21

@avanivi: Már csak nekem nem mondta bőgve, hogy ugye tudod, hogy szeretlek?Teljesen mindegy, miről van szó, csak ő nyerjen mindenben.

Zelefánt 2011.03.21. 17:05:44

@Démétér:
Én bírom a ribit, tetszik is, a Marsra is elindulnék vele, bár lehet hogy nem érnénk együtt oda, mert van az űrhajóban légzsilip is.
De a lábai azért mégsem jók. (--> Ayesha)

Démétér 2011.03.21. 17:07:46

@Zelefánt: Én nem nagyon bírom :) Idegesít. Zajos. Fülbántó. De sajnálom, és a lába szerintem jó :)

frea 2011.03.21. 17:08:08

@tribeca: Jól látod, az adakozás nem az ő asztala. A maniját beváltja, sorba rakja, nézegeti.Teljesen közönyös mások iránt.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:08:24

@avanivi: Jeleznem, Aniko marhara tud baratot valasztani... Mindig azzal sikerult ossszebaratkoznia, aki vegul kiesett, vagy kiment.. Igazan sikeresen tud hozzacsapodni az erosekhez, akik a hatukon cipelik a dontobe magukkal, osszefogva egeszen a vegeig.. Vagy megse... (Ez ironia volt, aki nem ertene..) Amugy jelen pillanatban annyi tortenik, mivel a Beci klikk zart, es erofolenyben van az Alek/Eva duoval szemben, a duo begyujti Anikot erositesnek.. Aniko meg becsatlakozik, mert egyedul nem birja, plusz szamara is elonyos lehet egyelore a dolog.. Mondjuk tippre, ha Eva megy parbajra, es visszamegy, hirtelen Aniko megint utban lesz neki...

frea 2011.03.21. 17:12:17

@tribeca:Alkeszen kívül mindenki örült az állatkáknak is, egyedül ez a debil feküdt le, és nyomkodta gondterhelten a fejét.

Zelefánt 2011.03.21. 17:12:35

@Démétér:
De hát tök rövid, meg csámpás...
A többiben nagyrészt igazad van, csak engem nem idegesít.
(Milyen fura, hogy ennyire más szemszögből nézzük ugyanazt a személyt.)

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:12:51

@Démétér: Pszt, jeleznem, hogy Eva ezt tundibundi, jaj szegeny en szamot, illetve a tobbieknek puncsolast eddig minden alkalommal lenyomta, mikor varhato volt, hogy kivalasztjak.. Panelokbol dolgozik..

Lall 2011.03.21. 17:13:25

@Démétér: Aki Évát sajnálja... Nem is tudom mit gondoljak? Borzasztó és elviselhetetlen nőszemély. Szeretem és tisztelem a nőket (nem úgy mint igazmondó és sérthetetlen barátunk Balekosz), de ezt a nőnek nevezett valamit egyszerűen 3 másodpercre sem tudnám elviselni. A női nem szégyene. "Szegény kis hülye". Az. Nem kis, nagy. Nem tudom leírni mennyire visszataszítóan ellenszenves ez az egész nap irritáló hangon károgó, igénytelen, koszfészek nőszemély. Tényleg létezik olyan aki megkívánja? Esetleg sajnálja? Miért?

Atok 2011.03.21. 17:14:41

@frea: Alkesz, debil, stb. csak mert nem visongot a "kisallatkakanak"? :)

lucerna 2011.03.21. 17:15:09

Hajniii, a tegnapi beharangozód óta csak erre a Lacis képre vártam!
És nem csalódtam. Felülmúlhatatlan. ;)
Bár Jerzy harcsabajsza se kutya...

Démétér 2011.03.21. 17:17:28

@Zelefánt: Nekem is rövid, viszont vastag a bokám, így elnéző vagyok :)

@Albino vernyul: Panelokból dolgozik, vagy nem tud felülemelkedni ezen a nyavalyáján. (Jó helyre raktam minden ly-t meg j-t?!) Úgy értem: tényleg nagyon megsebzi, amikor valakinek ő nem tetszik, pedig számítana rá. Ettől ez még ostobaság, persze, de én el tudom képzelni, hogy átéli. Ha ilyen sokszor: annál rosszabb.

@Lall: Igen, Éva borzasztó, elviselhetetlen, és nőszemély. Ez számomra nem zárja ki a sajnálatot, annál rosszabb neki, hogy szeretetreméltó szeretne lenni. De nincs semmi önfegyelme, önkritikája.
A megkívánás témában nem vagyok otthon, nem guszta. Férfiakat kívánok inkább.

Atok 2011.03.21. 17:17:59

Alek es Eva nelkul nem sokat erne - szigoruan IMHO - a musor. Ha visszanezitek a kommentokat, masokrol talan szo sem esik. Lehet oket utalni, nem szeretni, de akkor a leg-karakterek benn szerintem.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 17:19:28

@Zelefánt: nem lehet mindenkinek zsiráflába...milyen magas lehet a csaj? Mert nekem pl az 1,56-tal elég érdekes lenne, ha a nyakamból nőne ki a lábam:D

Zelefánt 2011.03.21. 17:19:42

@Albino vernyul:
Hát, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Ráczok gyűjtik be a mi kis szépségünket.
(Az a miniflört Anikó részéről Évával, az semmi.)
Telivér kiestével Tajegtosz és Éva felkötheti azt, amit a naci alatt viselnek, úgy hiszem.
Már szerintem.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:20:33

Felkerultek a tegnapi felvetelek.. Belinkelem a youtube csatorna elso aktualis klippjet.. A tobbit szep sorban aztan megtalaljatok..:

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/9/yC4_I6XWWGo

Lall 2011.03.21. 17:24:11

@Démétér: A megkívánás témában akkor talán én és többi férfitársam járatosabbak vagyunk. És nem azért nem kívánatos SZERINTEM, mert kövér, vagy ronda, vagy egyéb testi hiányosággokkal küzdene, hanem mert nem hiszem, hogy van ember a földön aki ezt a koszfészket, (aki a saját retkes bugyijaival alszik és nő létére a villa léte alatt 0 azaz nulla percet takarított önszántából) meg tudja kívánni. Nyugtassatok meg, hogy nem én vagyok az egyetlen? :)

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:24:20

@Zelefánt: Beciek zart klikkben dolgoznak.. A begyujtesen a szovetsegbe valo bevonast ertem.. Gihi+Jerzy mint ellenfelet nezi Anikot, es furjak is duoban, mint tegnap lathato volt...

gangesz76 2011.03.21. 17:24:38

Végre Tordas a Nekedvalóban, nem tudtam mi hiányzott az életemből...ráadásul verseket zsűriz.

Zelefánt 2011.03.21. 17:26:40

@Ayesha:
Nagyjából látszik -- a többekhez mérten --, hogy mekkora.
(Tajgetosz + Béla/Jerzy tűnik a legmagasabbnak.)
Max. 165-67.

Démétér 2011.03.21. 17:27:11

@Lall: Nem tudom, a férjem szerint a tisztaság-mánia is lohasztó tud lenni időnként :) Vagy 1. nektek semmi nem jó, vagy 2. tartózkodnunk kellene a szélsőségektől :)

Zelefánt 2011.03.21. 17:28:24

@Albino vernyul:
De a döntőig szükségük lenne rá.

frea 2011.03.21. 17:30:12

@Atok: Nem kell visongani. De úgy sem kell rájuk reagálni, mintha most vesztetted volna el a munkahelyedet, vagy a barátnődet. Azért ennyire nem volt tragikus a dolog, hogy így ki kellett volna feküdni tőle.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:30:12

@Démétér: Persze, Evanak sok problemaja van.. De alapallasban egy onzo, csak magara figyelo noszemelyzet.. Viszont a szamara veszelyes kivalasztasok elott, marha tundibundi lesz, es mindenkit a keblere akar olelni.. Volt, hogy online-ban, egy ilyen alkalom elott vegighaknizta az egesz bandat oda-vissza.. Aztan amint mar nem kellett pucsitani, visszatert a szokott enjehez.. Amugy Alek besegit neki, ilyenkor mindig csinalja a szituaciokat.. Lasd. Anno Alek beleszeret Evaba projekt..:)

Lall 2011.03.21. 17:30:19

Biztos igaza van férjuradnak, de ilyen kijelentései után zárd össze valahogy Évikével.:) Normális ember a retket nem tudja elviselni.

K Tomoceusz 2011.03.21. 17:30:55

Még mindig jobban hisztek a szemeteknek mint nekem, ami bevallom, mocskos szarul esik. Az alkatrészszépségversenyt nem Évánk haja nyerte, hanem Anikó szája és füle, ahogy azt remek oknyomozó kollegátok már reggel megírta vala. Neee a bizi:
indavideo.hu/video/vv0319_4

frea 2011.03.21. 17:33:04

@Atok: Nem ezért debil, a sok másért az.

K Tomoceusz 2011.03.21. 17:33:40

Ajjaj. Nem kellett volna még egyszer megnéznem az elejét. Ez az ő választásuk eredménye. Majd letegadom.

frea 2011.03.21. 17:35:49

@Albino vernyul: Azon is röhögök, hogy Alkesz végső érve:átértékelem a kapcsolatunkat. Hanyadszor is?A szerencsétlen Kócos meg mindig beveszi.

K Tomoceusz 2011.03.21. 17:39:14

Egy a százezerből bécifan tinilány a nekedvalóban. Legyen egy jó napja a srácnak, küldjék be neki.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:42:57

Mar nem emlekszem, hogy osszefoglaloban, vagy online ment le, de mikozben Eva mar elkezdett puncsolni Anikonak, kint ultek Alekkal ketten, es elemeztek, hogy milyen kivalasztasok varhatoak.. Lejatszottak, hogy most Eva, aztan Aniko, lehet, hogy Alek is megy meg.. De Eva azon agyalt, hogy neki vedettnek kene lennie az utolso kivalasztas elott, hogy bent legyen a dontoben, ahhoz Aniko parbajat valahogy ugy kene idoziteni, hogy az neki legyen jo...;)) Tegnap is volt egyeztetes a duo kozott.. Csak egy pillanatra adtak be, Evanak Jerzy, meg Laci most a celpont, de lehet, hogy Laci lesz belole, mert Jerzytol tartanak az elmult heti hatranyos helyztbol jottem projekt miatt...

Zelefánt 2011.03.21. 17:44:10

Hajnalka szívem, Te tényleg engem moderáltál ki, nem azt a faszt?

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 17:46:11

@Zelefánt: a kapcsolódókat is kivettem, bocsi.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:47:50

@K.Tomoceusz: 2 savazas volt.. Bent a valyoglakok Anikot/Becit hoztak ki, arra kaptak az ajandekot... Tegnap meg volt egy online savazas, ott sikerult Kazal hajat kihozni..

Lall 2011.03.21. 17:48:09

Hajnalka Drága!

Megértelek, de erre nem lehet, nem reagálni. Hogy lehet valaki ilyen?

fran7 2011.03.21. 17:50:23

@K.Tomoceusz: Öreg vagyok én már, de az a csaj nem tűnik tininek.
Alekosz anyja megnézte a 300-at, abból vett viselkedésmintákkal hadakozik magyar öregasszonyokkal szemben. Jerry Springer sír otthon.

K Tomoceusz 2011.03.21. 17:53:13

Az éjjeli műszak rábaszott. Mutatták a Béci növendékeket táncolni, 5 egyforma lányt és két kockásinges fiút. 5 pontot adok az előadásra, a lányok schwarzenegger figuráját túlzásnak éreztem, a skacokon meg nem volt nyakkendő.

Albino Vernyul 2011.03.21. 17:53:33

@fran7: Dehogy nezte, ez minden gorog genetikai sajatja.. Kiveve Alek...;))

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.03.21. 17:54:12

Bazz, a Nekedvalóból csak Gandalf mega Herripóker hiányzik...:O

sexmachine 2011.03.21. 17:56:05

Most így hirtelen nem tudok mit írni.

tornapipő 2011.03.21. 17:56:06

@frea: az jó szöveg azóta én is szoktam mondani...

tornapipő 2011.03.21. 17:56:41

@Zelefánt: csak nem hiányoztam drága?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.03.21. 17:58:09

Szandika be van valamizve szerintem...

tornapipő 2011.03.21. 17:58:16

@Albino vernyul: húzzon haza a laci. ő a legunalmasabb... + igazából olyan buta erőember típus. hit és becsület! ez ilyen fasiszta dumának tűnik. ott voltak ilyen jelszavak.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 17:58:52

@Lall: én így reagáltam rá. szólsz hozzá, visszajön, megint elmondja, megint ráugrasz, hirig, kinek jó az?

fran7 2011.03.21. 17:59:02

@Albino vernyul: Szóval azt mondod, hogy Alekba csak a magyarokra és görögökre jellemző tunyaságot örökölte. Semmi Leónidaszból, meg Búvár Kundból, Botondból?

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.03.21. 17:59:07

A pentagrammás pólójú nagyhatalmú mágusnál frankón szereojáték-dobókockák vannak! :D:D:D

zsok 2011.03.21. 17:59:13

Rájöttem!!!!!!4!!négy!!!

Jégmama vája nem más, mint
nanuse.webcindario.com/pajaroloco_archivos/meany.jpg
fakopáncs fricibe volt az a rusnya kellemetlen házinéni(?), na egyazegyben. ikertornyok!

tornapipő 2011.03.21. 17:59:40

egy pali megerőszakolt egy kecskét... jesszus...mik vannak???

sexmachine 2011.03.21. 18:01:21

Úristen itt moderálás is van? A múltkor írtam az Anikó kapcsán egy szekszuális tartalmú sunáznámot, remélem az megmarad az utókornak. Meg is keresem mingyánt.

sexmachine 2011.03.21. 18:04:16

@fran7: Bulvár Kundból egy kicsi.

rianna 2011.03.21. 18:05:38

@Démétér: És is megszánom Évát ilyenkor, elvégre Alek lenne a fő szövetségese, az meg folyton oltogatja, igazából nincs kihez forduljon...

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 18:07:06

Na én nem is nézem a Nekedvalót, mert megint felcsesződik az idegrendszerem.

sexmachine 2011.03.21. 18:10:28

@Ayesha: Akkor a Nekedvaló nem neked való.

Ilyen humoros vagyok ma na.

oriana 2011.03.21. 18:11:52

@Lall: ilyen alapon legyél szerelmes egy takarítógépbe... :)

fran7 2011.03.21. 18:11:58

@rianna: Igen ez Éva konfliktusa az élettel: Ha normális emberekkel haverkodna, akkor sok érdes megnyilvánulása eltűnne, de mivel a normális emberek a harmadik kiborulása után otthagyják, akkor maradnak az Alekosz félék, akik nem nagyon tőrödnek vele, de nekik is jobb híján maradt. S a legkisebb felcsillanó esély esetén menekülnek Évától. Éva egyre keserűbb lesz. de amikor akar valamit tündi-bündi lesz, de így egyre élesebb lesz a két énje közötti különbség. Ami még elviselhetetlenebbé teszi.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.03.21. 18:12:54

@fran7: Ez nem a skizofrénia felé vezető út? :)

2011.03.21. 18:17:22

Sziasztok!

Érdemes volt mai is bekapcsolni a TV-t így délután..... :)

oriana 2011.03.21. 18:17:38

tordas szakért... meneküljünk :)

anikó bécivel és gigivel legyen jóban, meg lacival, akkor ők mennek ki... :)

rianna 2011.03.21. 18:17:46

@fran7: nagyon pontos látlelet :)

Zelefánt 2011.03.21. 18:18:15

@fran7:
Nem értem az okfejtést.
A legtöbb nő elviselhetetlen.
(És a legtöbb pasi is.)
Nahátakkor?...

fran7 2011.03.21. 18:18:38

@Vajkrém - Möff CAT: Talán, ha az nem is, hanem egy jó út az élete elrontásához, és még azt sem fogja tudni, hol rontotta el. (Mi meg tudjuk csak annyit rontott el, hogy nem tallkozhatott PetiCsével ;)

2011.03.21. 18:21:02

Valahol végtelenül irigylem az ilyen Adrien Brody alkatú srácokat, én ma délelőtt futottam 4 km-ert, estefelé beiktattam némi hasizomgyakorlatot, csokitortával álmodom.
Ez a Dávid viszont ehet bármennyit, nem hízik. :(

Alekosz viszont anyukájától örökölte a fülét és jellegzetes fejmozgását.

traff 2011.03.21. 18:21:26

Na, a versmondó pasas nagy hangon bejelenti, hogy Petőfi nyomán való a vers, majd elmond egy József Attila utánzatot. Szánalmas

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 18:21:31

Na öcsike odakapcsolt...
wazz ez a Pikasszóbrancs már akkor ciki volt, amikor még menő volt...

fran7 2011.03.21. 18:21:45

@Zelefánt: Én ott húzom meg a határt, hogy az ember sokszor elviselhetetlen, de ha tudja magáról és próbálkozik egy kicsit idomulni, akkor van remény.
Azokkal nem tudsz mit kezdeni, de hát én mennyi mindent megtettem az együttélésért, közben meg elüldözte a családját.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.03.21. 18:21:54

És ez a szuperprodukció a végére... Wáááááá

fran7 2011.03.21. 18:22:30

Minek volt ez a zene a parafrázisa?

fran7 2011.03.21. 18:25:06

@fran7: Most jövök rá, hogy az Aisának, remélem jól megvágják ezért a retket.

rianna 2011.03.21. 18:25:52

az utolsó számot innen vették kölcsön:

www.youtube.com/watch?v=iIyyPsqRweE

Kb. középiskolás koromban volt menő szám, szóval régi :))

2011.03.21. 18:26:42

@Vajkrém - Möff CAT: Tordas verset mond...

Erre mondják, hogy nem kellett volna. Szerinte a versmondás egyenlő a tudálékos öblögetéssel.

Zelefánt 2011.03.21. 18:26:53

@fran7:
A második bekezdést nem értem.
(Bizos bennem van a hiba, de mégsem.)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.21. 18:32:35

Uh, belenéztem a Nekedvalóba. Ez nagyon durva, vigyázni kell, mert lebontja az ember agyát teljesen. Az egykori Benne vagyok a tévében jutott róla eszembe és a Maunika só. Vazz, ez hardcore!

Zelefánt 2011.03.21. 18:33:02

@fran7:
Az olasz faszi zenéjére hajaz...
Hogy is hívták...Cukor, olaszul, na.
Megvan: Zucchero.

fran7 2011.03.21. 18:34:23

@Zelefánt: Nem tudom ismersz-e olyan embereket, akik egyedül élnek ugyan, de mindig arról beszélnek, hogy mennyi mindent megtettek a gyerekeikért, családjukért, mégse jönnek hozzájuk az unokák, gyerekek. Mert olyan a természetük, hogy nem lehet elviselni egy ponton túl őket. De ők ebből semmit nem vesznek észre. Nem veszik észre, ez főként az ő hibájuk. Remélem azért nem érted, mert nem ismersz ilyen embereket. Vagy azért mert nem fogalmaztam elég pontosan.

Zelefánt 2011.03.21. 18:40:41

@fran7:
Sajnos egyedül élek, de a fiam ennek ellenére szeret.
Pontosan fogalmaztál, de az élet ennél bizony bonyolultabb.
(Meg még nehéz is.)
(Az ám.)

Albino Vernyul 2011.03.21. 18:45:21

@fran7: Meg mindig nem ertitek.. Ezek egy resze mubalhe.. Alek csinaltatja Evaval a showt.. Alek nem annyira hulye mint gondoljatok.. Tudja mi eladhato, es mit eszik meg a nep... Tegnap a feladatban kifejtette, hogy O teljesen kompatibilis ezzel a jatekkal... Edemes vegighallgatni.. Illetve van egy masik is benne.. Aniko reagalasa, mikor Olirol beszel Alek, elegge beszedes...
Aniko 6.20-tol aztan folytatolagosan Alek..:

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/6/KMWKPbLpklU

fran7 2011.03.21. 18:48:55

@Zelefánt: Én azokat sem akarom bántani, akik egyedül maradtak, még ha ők is a hibásak, nem rád gondoltam, de zavarnak azok, aki nem értik mi is történt és miért. De nem mondhatod meg nekik, mert azzal még több bajt kavarsz, s lehet te vagy az utolsó, akivel még szóba állnak.

sasafi 2011.03.21. 18:49:31

ALEKOSZ EGY BUNKÓ PRIMITIV EMBER BETANULT SZÖVEGET MONDJA MINDIG.

Zelefánt 2011.03.21. 18:53:32

@Albino vernyul:
Talán már mondtam, hogy Tajgetosz Évát tolja előre, hogy megtisztítsa előtte a terepet.
A buta ribi nem veszi észre, hogy a többiek (a másik banda) rajta lövik el a muníciót.
(Tajgetosz igen jó taktikus, basszameg.)

sasafi 2011.03.21. 18:53:55

ÉVA ALEKOSZ HAZA ÉVA MASSZIV ALKOHOLISTA RÁJUK JELLEMZŐ A SZÁJUK ÁLLANDÓ NYALOGATÁSA.NÉHA ELVONÁSI TÜNETE VAN KÉZREMEGÉS.ALEKOSZ MINT ÍRTAM BETANULT SABLONOS SZÖVEG EZT TUDJAMESTERI FOKON. BOLOND

rianna 2011.03.21. 18:54:32

@Zelefánt: vannak emberek akik folyamatosan csesztetnek másokat, elvárásokat fogalmaznak meg, hibákat keresnek, rónak fel és számonkérnek, legyen szó családról vagy barátokról. Ezek után pedig csodálkoznak, hogy senki nem bírja őket elviselni huzamosabb ideig, pedig ők csak jót akarnak.
Szerintem fran erről beszélt, és nem arról, hogy valaki az élete egy adott pontján épp egyedül van.

fran7 2011.03.21. 18:54:53

@Albino vernyul: Lehet igazad van, de mi már egy általános emberi viselkedésről beszéltünk. S inkább Éváról.
Alekoszt szerintem még nem láttuk felszabadultnak a műsorban én nem nézem az online-t. Ez engem nem zavar, mert magam is ilyen vagyok, ritkán engedem el magam. Csak nem tudjuk, mi van Alekosz mögött. Lehet nagy nihil vagy nagyon tudatos manipulátor. Azon meglepődnék, ha egy riadt kisgyermek lenne az álarca mögött.

fran7 2011.03.21. 18:58:05

@rianna: Igen ez volt a célom. Hiszen az egyedüllétre is szüksége van az embernek. Az Office-ban Andy mondja egy egyedül ellógott nap után végre egy kis időt töltöttem valakivel, akit szeretek. Magammal.

Zelefánt 2011.03.21. 19:00:21

@rianna:
Üdvözöllek.
Nem értünk egyet.
De Fran7-tel sem.
(Ám Pataki Zitával azért szeretnék egyszer.)

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 19:01:27

MŰKÖDÉSI MECHANIZMUS.Imádom.

fran7 2011.03.21. 19:05:07

@Zelefánt: Legnagyobb tisztelettel kérdem mit gondolsz másképp, mint én?

rianna 2011.03.21. 19:09:34

Most már Balázs is sálat visel? Nem tudják Lilura ráadni a szponzor összes sálját a műsor végéig?

oriana 2011.03.21. 19:09:58

na, ma lebukik a laci, mekkora katona... ? :)))

fran7 2011.03.21. 19:10:37

Military héten Balázs arab terroristának öltözött?

joszif 2011.03.21. 19:10:56

Huuuuuu de kiváncsi leszek a Laci teljesítményére. Mert eddig minden erőnléti feladatban úgy elvérzett mint a huzat...

Zelefánt 2011.03.21. 19:12:00

@fran7:
Talán Te képviseled a normális emberi világot, én meg csak egy alkoholista csöves bunkó vagyok.
(Milyen érdekes, hogy ugynazt a szart nézzük?)
Meg még nő is vagy.
(Ez + csak vicc/?/ volt.)

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 19:14:33

@joszif: a sérvével mit fognak vajon csinálni...:D

oriana 2011.03.21. 19:15:36

alekosz sztem most jó... mármint a jelmeze, és végre nem a nőkre mászik, és
legalább nem beszél :D

fran7 2011.03.21. 19:16:15

@Zelefánt: Férfi vagyok. S nem téged támadtalak, remélem tudod, mert azt én is tudom, hogy az élet sokkal bonyolultabb, s mivel nem ismersz minden részletet ezért ritkán merek igazán véleményt mondani.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 19:16:49

Báázzzeg... Alekosz minden filmet íy bír idézni?

Szerintem ezt gyakorolja a nap nagy részében.

Zelefánt 2011.03.21. 19:17:01

Ha nem lennék itthon, tuti, hogy hazamennék.

joszif 2011.03.21. 19:17:10

@Ayesha: hát nem tudom de az ugye mindig egy ütőkártya lesz, úgy érzem...

oriana 2011.03.21. 19:18:11

@ddendi: most viszont szívlapát pozitív, már megint értékeli a nőket, alul...

Zelefánt 2011.03.21. 19:18:18

@fran7:
Baszki, akkor elbasztam.
Isten hozott a csapatban, Mester!

oriana 2011.03.21. 19:21:02

:) röhej, hogy vezetgeti évát a saját érzéseinél, hangulatainál fogva...

Kivlov 2011.03.21. 19:22:33

hehehe, Alekinnyó hazazavarhatná gigit...

arkangyal44 2011.03.21. 19:25:45

Isten hozott mindenkit a fedélzeten, Ez a hét félő nagyon kemény lesz a villalakóknak,az a két duhaj,aki bejött reggel ébreszteni,nem semmi figurák,szerintem hamar megtörnek :))

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 19:26:36

@arkangyal44: Alekosz az előbb nagyon tutin adta Rambót, kiváncsi vagyok, menni fog-e neki most is.

Zelefánt 2011.03.21. 19:27:57

@fran7:
Erre egy afféle mentegetőző levelet írtam, de a szolgáltató ebbe belepusztult.
Az volt a lényege, hogy amennyiben Te is pasi vagy, nagyjából tudod, miről van szó.
(Lényegében.)
(Anikó rulez, de Éva---> to Mars, with me.)

fran7 2011.03.21. 19:29:18

@Gee Halen: Állítólag, amikor Rambo figuráját írta Stallone akkor Rimbaud lebegett a szeme előtt.

oriana 2011.03.21. 19:29:28

béci: zsarnoskodik 2x :)

arkangyal44 2011.03.21. 19:30:49

@Zelefánt: Szerintem menni fog neki,úgy 2-3 percen keresztül:))

arkangyal44 2011.03.21. 19:31:55

nézem ezt az akármit,ha vége vagyok:)

rianna 2011.03.21. 19:35:01

@Gee Halen: a nők már csak ilyenek, aki szép, az azt akarja hallani, hogy okos, és fordítva (nyilván egyszerűsítek :))

fran7 2011.03.21. 19:35:04

Alekosz: lélekbúvár. Müller Péter lehet beveszi a bizniszbe.

oriana 2011.03.21. 19:35:12

a tökéletes ember sunyi... anyám, laci magáról beszél...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 19:37:21

Alekoszon gyűrődött a póló, é csak annyit láttam: "okoskodó". Egyet is értettem.

Zelefánt 2011.03.21. 19:38:35

Még mindig a Zévát tarom itt legtöbbre.
Tajgetosz egy fasz, de ezt már eddig is tudtuk.

fran7 2011.03.21. 19:38:47

Éva néha sokat mond, mit amit érez. Többet akart mondani. Nem akar konfliktusba keveredni.
Ez olyan szinten megvágott szöveg tőle, hogy a kurucinfo keresi a vágót egy kis hétvégi munkára.

oriana 2011.03.21. 19:42:17

béci szövege alapján: nem őszinte

Zelefánt 2011.03.21. 19:44:09

Tiszta Alien.
(Kit fog legközelebb felfalni az izé?)
Dráma.

kiraaaaa 2011.03.21. 19:44:20

Azért ezek a képek rémisztőek!

John Veed 2011.03.21. 19:44:55

ht tp://www. demotivalo .com/ gigi/

ennyi, ennyi. én ma ezen halálra röhögtem magam.

rianna 2011.03.21. 19:46:49

Nem szeretem ezt az állandó ön-, és egymáselemezést :) Szórakoztató műsorról van szó tudomásom szerint, nem live busongásról. Busongani tud mindenki otthon is.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 19:51:09

rohadt igazmondó hintát kivihetnék onnan a retekbe

Albino Vernyul 2011.03.21. 19:53:03

@rianna: Engem meg ez erdekel.. Hogy viselkednek, mit gondolnak, hogy reagalnak.. Lehet, hogy Alek vagyok..;)

rianna 2011.03.21. 19:55:17

@Albino vernyul: :D Jó, legyen, csak ne ilyen sokszor :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.21. 19:57:46

Nem értem, miért mindig Éva van a célkeresztben! Ráférne, hogy a többiek barátságosak legyenek vele!
Alekoszban gyomorforgató, ahogy játszmázik a nőkkel, főleg Évával! Már Anikót is kezdem néha sajnálni.
Ha nem láttátok, akkor a legutóbbi VillaBlikk: www.youtube.com/watch?v=yC4_I6XWWGo

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.21. 19:58:30

@Ayesha: Már ott van: a csatorna egy retek!

rianna 2011.03.21. 19:59:53

@Albino vernyul: az egrecíroztatás már jobban tetszik. Lehet, hogy gonosz vagyok ...:)

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 20:00:13

na a kiképző dénes is úgymondozik:D:D:D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 20:03:47

Tuti rossz lesz, a katonák mennek mindenféle sárba! - broáf

fran7 2011.03.21. 20:06:29

Éva realista: ha beszólok megbüntetnek? Az nem opció, hogy igyekszik egy kicsit. Legalább elsőre?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 20:06:55

Éva cicu, majd ha a társaság fél napot ázik kint az esőben mert nem bírtad tartani a szád, ne csodálkozz, ha dobálják rád a jelet!

Zelefánt 2011.03.21. 20:06:58

Számomra ez már nézhetetlen.
Szeretném ugyan Évát látni, ahogyan felfelé mászik, de az azért nem mindegy, hogy hová is.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 20:09:06

@fran7: biztos csak a miheztartás végett:D ha leköpi a kiképző dénest, kap-e büntit:)

redhaven 2011.03.21. 20:09:30

bazz laci az a száj...:)))
kis rúzzsal hit és becsület...

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 20:11:52

De de én olyan kíváncsi vagyok, hogy Vér és Becsület Kelj Fel Lázár mit fog csinálni a sérvével...

arkangyal44 2011.03.21. 20:13:30

azon gondolkodtam,hogy ha mindenki olyat tenne amiért fogdába kerülne,miről szólna a műsor?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.21. 20:16:58

Na,nem akartam irkálni : )). De ezt az egészet,ez a sunyi, gyenge agyú, Laci találta ki, és könyörögte ki, a riport szobába. Ilyen szemét módon revánsot véve, a saját töketlensége, és impotens, gyagya, agyával. Mindjárt hányok,, de csak azért, mert nem a retek találta ezt ki. Egy kicsinyes, sunyi alak bosszúja, a többieknek, mert ő egy fos 9 es mióta csak be tette a lábát !!!!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 20:17:28

@arkangyal44: Egyébként az egész felvetés röhejes.

Mint a viccben, amikor a gulágon az egyik rab kegyetlenül szídja Sztálint. Odaszól egy másik:

"Ne szídd a Sztálint, még elvisznek!"
"Innen? Hova?"

arkangyal44 2011.03.21. 20:17:30

Én voltam fogdában annak idején,de csak aludni kellett bemennem mert napközbe a tiszteknek tapétáztam a lakását.Sima fapriccs volt a cellába,de csak az első nap,mert mondtam, hogy nem tudok dolgozni úgy fáj a hátam,másnap 10-cm szivacs,kispárna 2 takaró :))

Albino Vernyul 2011.03.21. 20:18:36

Az a kerdes, hogy mennyire mennek ra a fizikai feladatokra.. A fiuk elvileg azt birjak.. Meg talan Gigi is, de a ket csajszi mar a hatizsakkal megkuszkodik, nem latni oket alatta... Mondjuk a fizikai feladatoknal Aniko kitarto, de fizikai eroben seho sincs... Vastagabb a hatizsak hevedere, mint a karja.. Eva meg mindenben problemas.. Lessz itt nyuszoges...

lac64 2011.03.21. 20:19:08

Jó estét! Most mindenki ugyanazt a felszerelést kapta, azaz az 5x kilós Anikó és a mázsa x kilós Laci ugyanazt a súlyt fogja cipelni?

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 20:19:24

Én sose voltam fogdában. Talán ez annak köszönhető, hogy még katona se voltam.

@Ari11: ezt honnan veszed?:)

tornapipő 2011.03.21. 20:19:38

@sasafi: ha évi és alkesz kiesne én nem is nézném többet... a többi egy rakás szar...

fran7 2011.03.21. 20:21:04

@Ari11: Akkor különösen égő lesz, ha nem túl jól teljesít, ami elég valószínű. Majdnem 20-al fiatalabb sportos férfiak rendesen megizzaszthatják, sőt Anikó és Gigi is.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.21. 20:21:27

Én csak a sorozásig jutottam. Mire katona lettem volna, megszűnt az egész hóbelevanc.

Kommendáns lettem volna Szombathelyen.

tornapipő 2011.03.21. 20:22:35

@Albino vernyul: eleve hülyeség ez a katonáskodás a csajok miatt. és aki menstruál??? és görcsöl v. szarul van. ez azért már talán túlzás...

fran7 2011.03.21. 20:25:36

@Gee Halen: Én is sorozásig jutottam, de még a legelső tiszt elzavart, hogy csináljam a dolgom és csak póttartalékos lehetek.

.lll. 2011.03.21. 20:26:45

Balinak mi volt az a rongy a nyakába??

mann 2011.03.21. 20:26:50

Én tüzér voltam, nagy ágyúkkal lőttük a gonosz ellent. Fogdán is voltam egyedüli kopaszként az öregek között. Egy élmény és buli volt az egész így visszagondolva, de akkor életem legrosszabb időszakaként indultam neki.

redhaven 2011.03.21. 20:31:59

@mann: én ástam gázálarcban lövészárkot:))
atomtámadás ellen...
atomvillanás jobbrólnál abba kellett ugrani.
remélem ehy villanásnyi a pömpölője annak aki örömét lelte benne.

redhaven 2011.03.21. 20:33:25

@lófő: úgyvolt,hogy lilu lesz,csak letüsszentette a sztájlisztot,aki így bali nyakába tette a talizmánt.

mann 2011.03.21. 20:34:27

@redhaven: azt szerintem mindnyájan megnyertük akik még sorállományként védtük a hont :)

Tompó 2011.03.21. 20:34:43

Szegény Laci, előre sajnálom a military hét miatt!!:DDDD Most aztán megkapja majd a Blikk-sms-ekben a magáét, hogy mekkora egy szánalmas alak!!! A nagy harcos!!:DDDD

Tompó 2011.03.21. 20:36:10

@tornapipő: Izraelben a nőknek is kötelező a katonai szolgálat!!!!! Bár lehet ők nem menstruálnak...:DD??

arkangyal44 2011.03.21. 20:36:51

@tornapipő: Mondjuk az ,hogy mindenkinek egyforma súlyú a hátizsák,az valóban igazságtalan,a Laci motyóját egy kis ólom nehezékkel azé megplusszolnám,de szerintem Így is le fog izzadni rendesen ha kimennek terepre,mi is mentünk annak idején 25-km es szintidős terepgyakorlatra,teljes menetfelszereléssel.Így 25 év után bevalhatom kicsit csaltam, az én hátizsákomban egy nagy szivacspárna volt,semmi más az egész volt vagy 5 kg mindennel együtt,a mások 30kgmos motyójával szembe.A töksim akart megrokkanni fiatalon:)

arkangyal44 2011.03.21. 20:38:28

@redhaven: Ne bassz tesó ez nekem is megvolt :))

fran7 2011.03.21. 20:41:20

@Tompó: Ismerni kell az ellenséget, ugye? A zsidó kultúrában van az egyik legegyenlőbb hozzáállás a két nemmel szemben.

tornapipő 2011.03.21. 20:44:06

@Tompó: biztos ők is...de azért ez nem Izrael...

tornapipő 2011.03.21. 20:45:19

@Tompó: kövér dög... nagy kemény katona...

tornapipő 2011.03.21. 20:47:02

@fran7: mi köze ennek a zsidó kultúrához? szar ez a katonás hét és kész...

Tompó 2011.03.21. 20:47:38

@lófő: Azt a rongyot én csak emo-homár jelvénynek hívom.....@tornapipő: Hála az égnek, nem szeretném ha az összes környező ország el akarna pusztítani minket!!!(nem mintha a mi szomszédaink rajonganának értük, de azért nem ugyanaz a szitu)

redhaven 2011.03.21. 20:47:51

@arkangyal44: majd meghallgattuk,hogy elvtársak az atomvillanást megnézhetik mert olyat többet úgysem látnak...:))
aninak+a jányoknak max egy retikült adnék menetfelszerkónak!
na laccmost megmutathatod...

Tompó 2011.03.21. 20:49:01

@fran7: Talán te ellenségként tekintesz rájuk? Mert én csak egy tényt írtam le semmi több!!!!

tornapipő 2011.03.21. 20:49:43

@Gee Halen: azon akadt ki h. ennyit vesznek észre benne?

Tompó 2011.03.21. 20:49:55

@fran7: Talán te ellenségként tekintesz rájuk? Mert én csak egy tényt írtam le semmi több!!!!

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 20:50:07

Jú gecóóó...Olivér a Fábrynál:)

fran7 2011.03.21. 20:51:08

@Tompó: Csak humorizáltam a fotódra gondolva. Nem mindig eléggé cizellált. Elnézést.
Nekem nem ellenségeim a zsidók.

lac64 2011.03.21. 20:52:04

@arkangyal44: Csak nem viszik ki őket terepre. Ha fel kell venni azokat a bakancsokat, amik ott lógtak a hátizsákokon és menetgyakorlatot tartanak nekik, akkor garantált a másnapi gyengélkedő néhányuknak, úgy feltöri a lábukat.

tornapipő 2011.03.21. 20:52:55

@Zelefánt: nem fasz az alek csak őrült... de jóféle karaktere a villának...

fran7 2011.03.21. 20:52:55

@tornapipő: Csak annyi, hogy máshol nem hívnak be ilyen hosszan általános jelleggel nőket katonáknak.
Meg vannak egyéb következményei, ami túl feszíti a hv kereteit,

tornapipő 2011.03.21. 20:54:11

@Ayesha: az jó lesz... majd lessük...

Tompó 2011.03.21. 20:54:22

@fran7: Te csak ne humorizálj az én káromra!!!!! De tudod mit? Nem baj, szombaton legalább nem kell sokat gondolkodnom kire rakjam a jelem:DDDD

arkangyal44 2011.03.21. 20:57:36

@redhaven: szívemből szóltál barátom.
@lac64: Pedig de,ki fogják vinni őket:)

csicserierika 2011.03.21. 21:05:27

@tornapipő: ma is messze ő volt a legszórakoztatóbb. 18.45-kor vérnyúl belinkelt egy részletet az igazmondós játékból, nézd meg, ha van rá időd.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.21. 21:06:08

@Peter_Cs: ez nem úgy megy, hogy az emberek azzal barátságosak, akikre "már ráfér" ;P

arkangyal44 2011.03.21. 21:06:57

Előre röhögök Alekinnnyón :)) menetgyakorlat közbe szépen sétál gyönyörködik a tájban,mikor a szobabicajt tekerte akkor is,meg arra is kíváncsi leszek,hogy a parancsnokokkal milyen hangnemben fog beszélni? Bár szerintem kicsit meg fogják szívatni,hogy csökkenjen a népszerűsége,de ezzel is mellé fognak mert,mert most az onlány szavin is magasan nyert :))

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 21:09:32

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nő menstruál, egészen a klimaxig, tartozzon bármely nemzethez/néphez.
Akinek inge, vegye magára, szóltam.

fran7 2011.03.21. 21:13:26

@arkangyal44: Hát igen. Eleinte nem értettem mi a vicces Rejtő Vanek úr figurájában, de Alekosz egy kevésbé vicces alakot fog hozni, de hasonlítani fognak egymásra.
@Hódos Hajnalka: Aki meg nem, annak elég nagy tragédia az, hogy nem menstruál, persze itt nem az állapotosokra gondolok.

csicserierika 2011.03.21. 21:14:01

@arkangyal44: az lenne a szép, ha Lacán fogna ki ez a hét :)

Albino Vernyul 2011.03.21. 21:16:01

@tornapipő: Egy modern hadseregben ezzel mar nincs gond, harcteren is vannak noi katonak.. Megoldjak.. Itt, meg ha volt eszuk a szerkesztoknek, mivel tudjak kinek mikor van, olyan hetet valasztottak remelhetoleg, mikor ez nem problema.. Ha belenyultak, azert az pofatlansag lenne....

oriana 2011.03.21. 21:16:17

@Hódos Hajnalka: kivéve, ha a fizikai megterheléstől, illetve a stressztől felhagy ezzel, vagy egy-két hónapot kihagy...

fran7 2011.03.21. 21:17:08

@csicserierika: Olyan derékkal, mint ami neki van, könnyen megeshet.

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 21:19:21

Gyáááá, már Olivér elkezdte reklámozni az Alekoszos műsort:D

arkangyal44 2011.03.21. 21:19:23

@csicserierika: Szerintem 2 nap után ki fog újulni a gerincsérve,a lumbágója,meg mindene,azon sem csodálkoznék ha a menszesze is megjönne :))DDDD

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 21:19:38

@fran7: @ddendi: azt hittem, így is világos lesz, de lehetek sokkal profánabb is.

lac64 2011.03.21. 21:20:05

@fran7: Nincs annak a deréknak semmi baja. A gálán nagyon nyomta, utána falubálon meg a hátán keresztül dobálta Anikót.

arkangyal44 2011.03.21. 21:21:22

Meglepikével mi van?? hiányzik a lelkem:)

arkangyal44 2011.03.21. 21:24:16

@Hódos Hajnalka: Hajni drága megvan már mikor mentek a villába Violával asszem??

csicserierika 2011.03.21. 21:24:42

@arkangyal44: Alekosz éppen takonykórban szenved és hülye neocitránnal tömködik. Ilyenkor a legjobb megoldás kalmopyrin lefekvés előtt. Reggelre látványos javulás . Nekem mindig beválik. (szigorúan feloldva vízben, mert megtapadhat a gyomorfalon ).

lac64 2011.03.21. 21:28:28

@Hódos Hajnalka: Kedves Hajnalka! A látogatásról is fogsz írni?

tornapipő 2011.03.21. 21:28:35

@arkangyal44: az alek bármit tesz mindig ő kapja a legtöbb szavazatot...

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 21:31:14

@csicserierika: én elalszom a Neocitrantól, ezért csakis este vagyok hajlandó meginni. De nekem amúgy használ...

lac64 2011.03.21. 21:33:16

@tornapipő: Most kivételesen egyetértettem azzal, hogy ő nyerte. Egyébként pedig miért gondoljuk, hogy nem fogja bírni a kiképzést, hiszen ő Rambo.:)

fran7 2011.03.21. 21:35:31

@lac64: Mert Alekosz/Vanek-en kívül ebben lenne némi humoros töltet.

lac64 2011.03.21. 21:38:27

@fran7: De ha Alekosz a Vanek úr, akkor ki lesz a kedves és szeretetre méltó Gorcsev Iván?

arkangyal44 2011.03.21. 21:39:15

@csicserierika: Jaj kincsem az én gyomorfalamon semmi nem tapad meg ,mindent megeszek a vasúti sínt is ,csak főzd meg elég puhára :)Ezt kalmopyrin izét nem nagyon értem ,honnan tudja szegény hogy én mikor fekszem le ?? És ha csak reggel kerülök ágyba csak összezavarodik szegény :))DD

fran7 2011.03.21. 21:40:32

@lac64: Ezt a szövegkönyvet nem Rejtő Jenő írja, hanem Rubin Kristóf. Mecsoda különbség. Kb. mint Gorcsev Iván Nobel-díja és Szentgyörgyié között.

rianna 2011.03.21. 21:41:25

@lac64: én lehetek a szőke ciklon?:))

arkangyal44 2011.03.21. 21:43:37

@fran7: Ha emlékezetem nem csal, akkor Szentgyörgyi nyerte pókeren a Nobelt :)

redhaven 2011.03.21. 21:44:42

@arkangyal44: fagy a gép:(((
kérdésed milyen területre vonatkozik?

avanivi 2011.03.21. 21:46:40

Ki emlékszik még a polgárvédelmi gyakorlatokra ?
A barátnömmel belefutottunk egyszer,akkok kezdtünk dolgozni,nagy kiabálás, -Atomtámadás ,kiüríteni az irodát!!
Kaptunk gázállarcot , és közölték velünk, hogy a portánál van egy hulla menjük oda. Felkaptunk egy vödör vizet és futni keztünk, féluton eszméltülk, hogy a vizet minek cipeljük egy hullához és a röhögéstől bepisiltünk.
Az volt a szerencsénk, hogy a viz nálunk volt,igy leöntöztük egymást ,megusztuk a nagy szégyent.A hulla is halálra röhögte magát.

arkangyal44 2011.03.21. 21:54:02

@redhaven: Csak nem voltál itt kb egy órán keresztül,nem írtál,de válaszoltál már:)

lac64 2011.03.21. 21:58:35

@rianna: Lehetsz.:) Sajnos ez a könyv nem rémlik, de a név alapján Évának is jól állna a szerep. :)

csicserierika 2011.03.21. 21:58:55

@arkangyal44: jajj :)
nem is tudom miért írtam, talán azért mert tudom, hogy mindenki coldrexezik, meg neocitránozi, amikben májkárosító anyagok vannak, gondoltam, hogy felvilágosítok kicsit.

tornapipő 2011.03.21. 21:59:49

nőnek lenni szar... ez most kikívánkozott belőlem... egy nőnek semmit se szabad... miért nincsenek érzései a paliknak??? ezt mondjátok meg, kérlek...

oriana 2011.03.21. 22:02:17

jaj, dinoso (nemtom hogy kell írni) hangja más lett, tök zavar...

rianna 2011.03.21. 22:02:38

@lac64: jah, Éva. Akkor én vissza is vonom a kérelmem :((

MagasMacska 2011.03.21. 22:04:07

@lac64:
No nem! A Az a hölgy nem hisztis!

Mme Chauchat 2011.03.21. 22:04:33

@csicserierika: van ennél rosszabb hír is, a hajszálereket rántja össze nagyon gyorsan (emiatt van a látványos, gyors "gyógyulás"), amelynek a következményei igen sajnálatosak

Albino Vernyul 2011.03.21. 22:05:59

Na, meg nincs online.. Vajh elnek meg..?!;))

rianna 2011.03.21. 22:06:57

@MagasMacska: ugye??? Inkább szeleburdi, mint hisztis...

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:08:55

@tornapipő: ....hogy volt, hogy nem volt... egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel kereste meg a hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon megvigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik.

lac64 2011.03.21. 22:11:29

@rianna: Ejnye-ejnye! Ilyen könnyen feladod? :))

oriana 2011.03.21. 22:13:29

@rianna: kedvenc rejtőm...
tizenévesen ebből tanultam meg, mi a neszesszer... :) mondjuk furcsa volt, hogy egy lordé :)

redhaven 2011.03.21. 22:13:55

@arkangyal44: vagyok,de hol Lepke?Giliszta?
egyszerűen semmit nem lehet ezekről a mostani adásokról írni.:(((

MagasMacska 2011.03.21. 22:14:04

@rianna:
És naggyon-nagggyon rokonszenves.
Szemben Évával...

rianna 2011.03.21. 22:14:34

@lac64: vondd vissza az Évával való összehasonlítást :D

redhaven 2011.03.21. 22:15:38

@Hódos Hajnalka: most,hogy elsirattátok a női sors szörnyűségeit,jöjjenek a teremtés koronái:))

csicserierika 2011.03.21. 22:15:53

@Mme Chauchat: a rendelőben rendszeresen jönnek olyan betegek, akik egy hétig ilyen sza...-kal kezelik magukat, végül mégis az orvosnál kötnek ki. Régen csináltak timsós toroköblítést, de csak ha nagyon az elején kapták el, akkor használt.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:17:59

@redhaven: mi volt ebben a siratás? ez a legjobb sztori, amit életemben hallottam a mamám "lány, úgy még sose vót, hogy valahogy ne legy vóna" tanácsán kívül. :))

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:19:42

legy=lett, asszem, nekem ma egyáltalán nem kéne írnom.
a délutáni próljon óta nem tértem magamhoz, pedig meghallgattam a PUF-tól a Legelőt. Háromszor :D

rianna 2011.03.21. 22:20:20

@ddendi: erre a részletre nem is emlékszem, mégis rögögtem most egy jót :D

Én mélyen legbelül reménykedem, hogy valahonnan egyszer csak előkerül még kb. 100 Rejtő-könyv, de akár 10-zel is megelégednék. Egyszerűen nem lehet betelni vele :)

inga tag 2011.03.21. 22:20:22

@sasafi: szerencsére te nagyon különnleges vagy. És egyedi

Bogi és Burkó 2011.03.21. 22:20:27

@Hódos Hajnalka: ez tetszik.

de ha minden elmúlik minek a szerelem? az árulás, a harag, az öröm?
Mme?

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:20:42

@MagasMacska: sztem egy kis fényezést szeretne :))

Ayesha (törölt) 2011.03.21. 22:21:22

basszus, úgy fáj a hátam:(:(
megyek is vízszintbe...

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:22:10

@Bogi és Burkó: hogy tudjuk értékelni és megélni minden pillanatát addig, amíg tart.

fúbazmeg. ez olyan bölcsen hangzott, hogy itt ragyog a glória a fejem fölött :D

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:24:41

@Bogi és Burkó: és hogy mindig szem előtt tartsuk, hogy semmi nem állandó, minden változik.
hát bennem egy Alekosz veszett el, tényleg :DD

MagasMacska 2011.03.21. 22:24:55

@rianna:

Én is ezt kívántam a kilencvenes évek tájáig. Aztán előkerültek. Nem igazán hiszem el, hogy tényleg ő írta őket...

redhaven 2011.03.21. 22:27:24

@Hódos Hajnalka: @MagasMacska: nagyapám:ínnye,nem baj mán csakhogy baj van.

fran7 2011.03.21. 22:28:12

@MagasMacska: Nagyon szeretem a Rejtő könyveket, de csak nagyon jó ponyvák, amire mindig szükség lesz. De nem mint kötelező olvasmány.
Én arra lennék kiváncsi, hogy milyen könyvre gondolt, amikor azt mondta csak egy nagy könyvet akar megírni. Vajon tudott volna egy igazi, komoly könyvet írni?

arkangyal44 2011.03.21. 22:29:39

@tornapipő: De igenis egy nőnek mindent szabad,tisztelet a kivételnek:)

rianna 2011.03.21. 22:29:48

@MagasMacska: azokról tudok :((( Marad az időközönkénti újraolvasás, asszem ..

oriana 2011.03.21. 22:31:02

@fran7: hát nekem ezek nagyon igaziak... komolyan

Bogi és Burkó 2011.03.21. 22:31:19

@Hódos Hajnalka: mindíííg minden kkörrülmények kközött ???? :)

csak tudod, ha minden elmúlik, akkor lényegében nagyon kevés dolognak van igazán jelentősége.
azt még nem tudom, hogy ez jó vagy rossz.

én meg átmentem kis buddhába.
lépek is mert még megvilágosodom :)

MegLepke 2011.03.21. 22:34:02

@Hódos Hajnalka: eztet ismertem én is, igen.:)

fran7 2011.03.21. 22:34:06

@ddendi: Nem vitatkozok veled, de sajnos Mikszáth óta van egy darab Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényünk, ami a magyar prózát jelenti. Jó lenne már valami igazi, magyar próza.

MagasMacska 2011.03.21. 22:35:19

@fran7: Ha Csontbrigádot meg tudta írni...

arkangyal44 2011.03.21. 22:35:29

Legyetek jók,de ne nagyon,most mennem kell reggel korán kell kelnem,mert pecázni kell menni,fogok nektek pontyot,meg kárászt halászos lének,aki meg nem akar bíbelődni a szálkával,annak fogok hekket a tescoba :))

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:37:01

@tornapipő: kitartás :)

@MagasMacska: :)))

@fran7: bár nem én lettem megszólítva, de sztem A katedrális is csak egy ponyva. Meg urambocsáss Anna Gavalda is. Az a lényeg, hogy olvassanak a zemberek. :)

MagasMacska 2011.03.21. 22:37:14

@Bogi és Burkó:
"csak tudod, ha minden elmúlik, akkor lényegében nagyon kevés dolognak van igazán jelentősége."

Én fordítva látom. Pont ettől van jelentősége. És ma kell mindent megélni, (semmi "most nem érek rá"), mert holnapra már el is műlik.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:38:13

@MegLepke: nahhátmár aszittük, elvesztél :)

Jóccak mindenkinek.

redhaven 2011.03.21. 22:38:15

@arkangyal44: a saját tavadból fogod?:))

MagasMacska 2011.03.21. 22:40:03

@fran7:

Azért ez így kicsit kiábrándult. Mikszáth óta - csak úgy hirteleniben Móra, Móricz, Tömörkény, Gárdonyi, Fekete István, Nagy László, Heltai - a többit majd sorolják a többiek.

MegLepke 2011.03.21. 22:40:41

@Hódos Hajnalka: nem, csak a balhé utóhatásait elemezzük társaimmal nagyrészt és az új gyereket nevelgetjük erősebben (a két művészeti portálról beszélek, egyik miatt itt hisztiztem valamelyik este).

MagasMacska 2011.03.21. 22:42:24

@rianna: Jut eszembe, megvan a Járőr a Szaharában? Van benne két jó Rejtő novella, de azért Charles Lorre sem rossz!

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:42:46

@MagasMacska: bele se kezdek a sorolásba.. :)

@MegLepke: juj, gratu, ügyik vagytok. igen, olvastam a hiriget, sajnálom. remélem, már túlléptél rajta.

MagasMacska 2011.03.21. 22:44:56

@MagasMacska:
Én sem vagyok normális. Nagy László, mint próza. Nagy Lajosra gondoltam.

MegLepke 2011.03.21. 22:45:40

@redhaven: szevaszka!:)

@Hódos Hajnalka: köszi, igyekszünk. csoportterápiában - azaz csettriókban - dolgozzuk fel.:)

arkangyal44 2011.03.21. 22:46:01

@redhaven: kivételesen nem,most máshova megyünk :))

Trevlovics 2011.03.21. 22:47:18

mikszáthtól van egy olyan idézet, amiben azt mondja, hogy a mai fiatal generációt elnézve a jövő se lesz jobb, mint ami most van, és van ebben valami megnyugtató :) aki pontosan tudja, beidézhetné, megköszönöm :)

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:48:19

@Trevlovics: Hofi aszonta, a jövő záloga! dögöljek meg, ha kiváltom :DD

Trevlovics 2011.03.21. 22:48:19

jó volt-e az összefoglaló? ez a hét a munkáé, fáradtan érdemes visszanézni az oldalról?

redhaven 2011.03.21. 22:51:05

@arkangyal44: annyira összefacsarod a szívemet...:))

Albino Vernyul 2011.03.21. 22:51:26

Ugytunik Eva a korletparasncsnok, Jerzyt jelolte ki konyhat takaritani.. Jerzy lazas, de Alek beteg, Aniko majdnem elajult, es Jerzy van tole a legtavolabb.. De megigerte, hogy majd besegit... Szep vasagyaik vannak amugy... Eleg ures a nappali, kivittek a kanapet... Nemigen lesz itt online elet, elegge le vannak hervadva...

rianna 2011.03.21. 22:52:17

@MagasMacska: hát most gyorsan rákerestem, de nem olvastam...

Trevlovics 2011.03.21. 22:52:26

@Hódos Hajnalka: Hofitól ezt is vártam :) de Mikszáthtól nekem meglepő volt, ez olyan, minthogy sokszor azt hiszem, hogy a múlt század közepén fekete-fehér volt a világ (a tévéfelvételek miatt), és néha ilyen alkalmakkor rádöbbenek, hogy színes :)

fran7 2011.03.21. 22:52:29

@Hódos Hajnalka: Igen olvasni kell, csak tudni kell a különbséget. Férfi létemre olvastam két Anna Gavaldát, de Ulickaja jobb, bár nem kedvelem. @MagasMacska: Nekem van egy olyan különbejáratú véleményem, hogy a magyar irodalomnak, de különösen a próza baja az, hogy nincs egy központi nagy regény, amihez mérni lehetne a kánont. Mint az angoloknál a Hamlet, norvégeknél Peer Gynt, argentinoknál Martin Fierro, spanyoloknál Don Quijote, németeknél Faust, olaszoknál Isteni Színjáték. Ebben az értelemben mondtam, hogy nincs magyar próza Mikszáth óta. Egy regény sem tudta betölteni ezt az űrt.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:52:29

@Trevlovics: hát az oké, hogy fukar vagy, de hogy el sem olvasod...... :)

redhaven 2011.03.21. 22:52:34

@Trevlovics: jóvolt,ha látni akarsz olyan nindzsát amelyik egy fűszálat sem tud átugorni,akkor ne hagyd ki.

Albino Vernyul 2011.03.21. 22:53:01

Gigi orgenyo, Laci kozgenyo.. Laci zrikalja Gigit, hogy visszael a hatalmaval..

lac64 2011.03.21. 22:53:51

Van online. Jerzy szekrényt takarít, háttérben valaki porszívózik. Elvették az ágyaikat helyette vaságyak vannak, mellette stokik.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 22:54:14

@fran7: mondjuk ezekből kettő kapásból nem regény, de hagyjuk.

rianna 2011.03.21. 22:55:46

@MagasMacska: de legalább van mit bepótoljak:)

Trevlovics 2011.03.21. 22:56:10

@Hódos Hajnalka: ezt elolvastam! a mairól beszélek, amit majd olvasni csak holnap lehet.

Albino Vernyul 2011.03.21. 22:56:20

Szuper lesz ez igy... 11.00 takarodo, lampaoltas... Hogy nyirjuk ki az online kukkolast, a'la RTL...

Trevlovics 2011.03.21. 22:56:45

@redhaven: a te szavad garancia valamelyik irányra :)

fran7 2011.03.21. 22:58:47

@Hódos Hajnalka: Persze, de nekünk valami olyasmit tanítottak, hogy a kánon közepén egy mű található a Hamlet, ami tökéletesen meghatározza az angol kultúrát. Peer Gynt dráma és az Isteni színjáték is verses költemény. Nyilván ezért tanítják a Toldit az általános iskolában, mert ezt szeretnénk központinak tartani a magyar irodalomban, de a legjobb szöveg ugyan valami mégis hiányzik belőle.

redhaven 2011.03.21. 23:00:07

@Trevlovics: ne mondj átlósat,mert sokat melóztam ma:)

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 23:05:43

@fran7: hát nemtom, sztem Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Szabó Magda azért elég jó szövegeket írtak, bár én vagyok az első, aki a Leslie L. Lawrence könyvért is ott áll nyitás előtt öt perccel a könyvesbolt előtt, de hát ez van, nekem mindegy, csak betű legyen.

MagasMacska 2011.03.21. 23:06:19

@fran7:

Valóban, én sem tudnék egy ilyen "egyetlent" mondani. De szerintem ez nem baj. Ha nincs kánon, hát nincs kánon. Mindenki kinevezi magának egy Nagyot.

Hódos Hajnalka 2011.03.21. 23:09:02

@Trevlovics: jahh, a military hét kezdetét ha megnézed, az untig elég.

Albino Vernyul 2011.03.21. 23:09:26

Zsenialis, kozvetitest lathatunk arrol, hogy alszanak... Heeee rendezooo, van ket or is am, azok legalabb elnek....

rianna 2011.03.21. 23:11:21

@MagasMacska: van két író, akiket én nagyon szeretek, de Magyarországon nem annyira ismertek (ha mégis, cáfoljatok meg). Az egyik Bálint Tibor (Zokogó majom pl. ) és Méhes György (Bizalmas jelentés egy fiatalemberről, stb.) Csak ajánlani tudom őket a betűevőknek :)

Albino Vernyul 2011.03.21. 23:12:20

Jerzy neocitrant szurvsol a sotetben.. Hogy ezt senki nem tanitotta meg inni/enni....

Albino Vernyul 2011.03.21. 23:13:30

@Albino vernyul: Tevedtem, Alekosz szurcsol.. Sotet van na...

lac64 2011.03.21. 23:16:33

Alekosz beteg, Jerzy is hőmérőt keresett, nem igazán fitt.

11-kor takarodó volt, le is kapcsolták a hálóban a villanyt. Akkor ma nincs blikk, vagy az érkezésekor riadót fújnak?

MagasMacska 2011.03.21. 23:17:10

@rianna:
Bálint Tibor zseniális, Méhes Györgytől elkezdtem valamit, de nem tetszett. Egyébként rengeteg könyve jelent meg .

MagasMacska 2011.03.21. 23:18:19

@lac64: Mitől beteg most mindenki? Egymást fertőzik? Akkor nem lesz hosszú a játék.

MagasMacska 2011.03.21. 23:20:17

Na jó, elmegyek én is alszani. Majd holnap megtudom a lényeget. Jó éjt nektek is!

Albino Vernyul 2011.03.21. 23:21:16

Jezus.. Vegre kiszabadultak a halobol, erre a rendezo elkezdett jatszani 2 kameraval, masodpercenkent valtva oket.. Most Jerzyt visszakisertek a haloba... A musorkeszites csucsat lathatjuk, Oszkart nekik..

fran7 2011.03.21. 23:23:10

@Hódos Hajnalka: Ez az én különbejáratú véleményem, ami nem biztos, hogy helyes. Mondjuk Szabó Magda Ajtó című könyve annyira jó, hogy utána már nehezen kezdek bele bármilyen Szabó Magda szövegbe,annál jobbat nem lehet írni.

lac64 2011.03.21. 23:29:02

@MagasMacska: Nem biztos, hogy egymástól kapták el. Alek eléggé szarul néz ki, nála a gála estéjén kezdődött, szerintem megfázott, amire a kiképzés nem hiányzott. Jerzyn nem látszik annyira, csak hőmérőt keresett, meg bevett valamit.

lac64 2011.03.21. 23:32:31

@Albino vernyul: Akkor lemaradtam. Ani és Éva együtt örködnek?

Albino Vernyul 2011.03.21. 23:42:01

@lac64: Igen.. Mi meg nezhetjuk az alvokat..............

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.21. 23:48:47

Hát azért valahol a magyar irodalom közepében - már amihez méregetni szokták magukat az írók, az Ottlik Géza Iskola a határon című remeke. És még a miltary héthez is kapcsolódik, juhé!
Amúgy szintetizáló, világ fel és átölelő, átkaroló (ha már Peer Gynt szba került) bármely Határ Győző regény is, pl a Heliáné, vagy a Gólghelóghi - olvassátok, hamar meg lehet szokni a stílusát és roppantul szórakoztató

vietnámi balzsam · http://fityiszt.blog.hu 2011.03.21. 23:52:48

@vietnámi balzsam: izé, a Gólghelóghi nem regény, hanem színdarab

Mag Karsznahorkai is csudálatos, meg Szerb Antal Utas és holdvilága, meg ne feledkezzünk meg Végh György Auguste Corbeille-éről sem, ami egészen elfeledett és valami hihhhhhetettttlenül elképesztően zseniális remekmű

lac64 2011.03.21. 23:52:58

@Albino vernyul: Pedig a beszélgetésük biztos érekesebb lenne mint a hálóban a szuszogás.

lac64 2011.03.21. 23:53:32

@Albino vernyul: Pedig a beszélgetésük biztos érdekesebb lenne mint a hálóban a szuszogás.

bévé 2011.03.21. 23:55:10

@Trevlovics: na végre még valaki. :)

lac64 2011.03.22. 00:17:16

Hát ez rém unalmas. Jó éjszakát!

Trevlovics 2011.03.22. 00:29:05

mindenki alszik, legalábbis úgy tűnik. érdekesek lesznek az éjszakai közvetítések, ha a parancsnokok napközben kifingatják őket :)

Albino Vernyul 2011.03.22. 00:31:49

@Trevlovics: A 2 or kint van, es nem alszik.. De nezhetjuk a halot.. Hat vegulis logikus, a 2 csaj ebren van, es beszelget valoszinuleg... Az alvok ugye sokkal erdekesebbek...

Trevlovics 2011.03.22. 00:39:52

így legalább elmondhatják, hogy 2 (3, 4, stb...) napja egyáltalán nem szakadt meg az éjszakai közvetítés :)

pong a ping 2011.03.22. 00:44:29

@Trevlovics: Lehet merevitett kepet latunk, ok kozben meg kint silent partyznak megint :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.03.22. 02:22:18

éjszakai online közvetítés, oh. soha nem láthatok olyat...

Albino Vernyul 2011.03.22. 05:07:16

Media tortenelmet irt az RTL, 6 orat mutatott alvo embereket az online musoraban, midon lettek volna ebren levok is.. Hajni, a holnapi posztban errol igazan megemlekezhetnel...;))

Soror Formoza 2011.03.22. 05:21:16

Jo reggelt katonak!
Sehol senki.

Soror Formoza 2011.03.22. 05:23:30

@MagasMacska: Mehes Gyorgy eletenek utolso eveiben lett nagyon ismert. Fia Nagy Elek, a Vegyepszer Zrt tulajdonosa.

Zelefánt 2011.03.22. 05:49:42

@fran7:
Márai azt írta a minap (vagy hetven éve, de én a múlt héten olvastam), hogy a Nagy Könyvet, Amiben Minden Benne Van csak a dilettánsok akarják megírni.
Az igazi író az élet egyetlen részletét ragadja meg, de azt aztán istenesen.
(Ebben a csöves országban mindig hajnal/i ébresztő/ van.)

fran7 2011.03.22. 07:51:38

@Zelefánt: Én általában egyet értek Máraival, csak arra lennék kíváncsi Rejtő mire gondolt, amikor erre gondolt.

Zelefánt 2011.03.22. 08:05:25

@Mme Chauchat:
Most minden testhelyzetben el tudnék aludni, de nem hagynak az istenadták.
Jó (jobb) reggelt, Madame!

rianna 2011.03.22. 08:30:59

jó reggelt, mit neszeztek itt hajnalban?:)

Albino Vernyul 2011.03.22. 08:38:47

Na uraim, egy reggeli pislantas ebbe a szembe, hogy felebredjunk..?!;))

www.valovilag.hu/cache/leadimages/359981_1300715890_598x448.jpg

Reggelt, holgyek, urak..

Soror Formoza 2011.03.22. 08:50:37

Jó reggelt!
Anikó szeme látszik a képen?

Soror Formoza 2011.03.22. 08:51:54

A blogmotor is fából van

Albino Vernyul 2011.03.22. 08:59:47

@Mme Chauchat: Kizarolag, a legfelsobb szinteken..

Albino Vernyul 2011.03.22. 09:06:25

Az ejjeli online ota a bioritmusom elegge felborult... Eroteljesen egy balta megragadasra osztonoz, es rendrakasra az iranyitoban.. Hulljanak a fejek..;))

Albino Vernyul 2011.03.22. 09:16:19

@Mme Chauchat: Nem is tudom, jelenleg dogvesz, pusztitas, es karhozat... Es ne felejtsuk ki az elfojtott agressziot...:)

Trevlovics 2011.03.22. 09:16:30

ja tényleg egyébként, laci olyan arcot vág ezen a képen, mintha most vette volna észre, hogy mintegy ráadásként, anikó feneke fölés a Hit és Becsület szavak vannak tetoválva

iinside 2011.03.22. 09:21:54

én úgy látom, hogy ez a hét erősen a Lacira van szabva
most ez a military hét két dologra lehet jó, úgy értem két dolog történhet:
- vagy a Laci teljesen elemében lesz és messze a legjobb teljesítményt fogja hozni-->ezért megutálják
- vagy a Laciról kiderül köze nincs az egészhez, hogy egy hólyag --> és megvetés tárgya lesz
következtetés: szerintem a következő kieső a László lesz
bocs ha valaki már levezette ezt a forgatókönyvet

Albino Vernyul 2011.03.22. 09:28:29

Hat en jelen pillanatban inkabb attol tartok, hogy a 3 lany kozul Gigi, Aniko huzni fogja az igat, ha megdoglenek is, Eva meg vegig fogja kekeckedni, meg sapitozni a hetet, de a sok SMS-ezo biorobotnak ez lesz a meno..

Trevlovics 2011.03.22. 09:29:21

@iinside: ebben van egy olyan előfeltételezés hogy a lacit csak megutálni lehet, mert olyan :)
mi van abban az esetben, ha ő bírja legjobban ÉS segít a többieknek, mondjuk elsősorban lelkileg, hogy ne adják fel?

fran7 2011.03.22. 09:30:46

@iinside: Igazad lehet, vágóképeket akarnak Laci búcsú filmjéhez, amiben nem mutogathatják állandóan, hogy áll a többiek felett a fizikai feladatoknál és nem csinál semmit.

iinside 2011.03.22. 09:43:45

@Trevlovics: amit vázoltál az elképzelhetetlen
számomra
a Laci eddig sem segített
csak okoskodott, fölényeskedett, "meghakintlennénk.." stb

Albino Vernyul 2011.03.22. 09:46:55

En speciel rohogtem Laci, nem igazan izgatta magat, mikor berontott a 2 kikepzoormester, es uvoltozni kezdett.. Szerintem nosztalgiazott magaban egyet, a regi szep idokon.. Anikora meg rauvoltott az egyik "Varjak tan egy hetig?!", erre mosolyogva, bugo hangon visszaszolt "Addig ne".. Beci meg beszolt "Mint a Laci"..
Amugy kezdhettek rajonni, Lacibol idonkent miert jonnek ki ezek az uvoltos dolgok.. Nagy ur a megszokas, a 2 ficko prezentalja is..;)

Albino Vernyul 2011.03.22. 09:50:55

@iinside: Psszt.. Ez igy nem igaz.. Bent a bolcs pandamaci a statusza..;))

Hódos Hajnalka 2011.03.22. 09:51:12

Tízkor körlet ellenőrzés. Csak mondom :DDD

lac64 2011.03.22. 09:52:38

Sziasztok. Azért az öszinteségi játékban az elég érdekes volt, hogy Lacit többen hisztisebbnek tartják, mint Anikót.

mama ottmarad 2011.03.22. 09:54:13

@tornapipő: miért nincsenek érzései a paliknak, ezt mondjátok meg kérlek ...
Hajni nagyon bölcsen válaszolt neked :)
Én csak az élettapasztalatom alapján, nem a pasik védelmében, de mégis mellettük szólva mondom: igenis vannak érzelmeik, csak azokat erősen befolyásolja két dolog, a tesztoszteron, és a kényelemszeretet. (Más előjellel, de pont ennyi hibát lehetne a csajokról is felsorolni.)
Kívánom, hogy találd meg a magad igazi hercegét :)

Trevlovics 2011.03.22. 10:01:35

@iinside: oké, ezért modtam, hogy van ebben egy ilyen előfeltételezés, hogy a laci nem segít, nem lehet jobb a megítélése, stb...
akko viszont mindegy, hogy épp katonai hét van, vagy a korábban már itt emlegetett Kamionosok és kurvák parti :)

Albino Vernyul 2011.03.22. 10:05:02

@mama ottmarad: Jah... Mindjart el is morzsolnek egy konnycseppet, de lusta vagyok kipreselni, es kulonben is, a teveben epp csajok terelgetnek kokoloncokat jegen, igy beindultak a hormonok, kiguvadt szemekkel meg amugy se megy a boges..;)

iinside 2011.03.22. 10:10:30

@Trevlovics: nem mindegy, mert most az a hét van ami a Lacinak elméletileg saját közege
az én véleményem szerint - ha azt feltételezzük, hogy a saját közegében brillírozni fog - nem marad energiája arra, hogy másokat segítsen és/vagy még neadjisten a maga keresetlen "hit, becsület, tisztesség, kemények vagyunk" stílusában osztani is fogja gyengébbeket
ez pedig semmikép nem jelent jót
neki

Mme Chauchat 2011.03.22. 10:15:16

@iinside: Szavak/hamis pénzek potyognak szeretszét/Őrült rendszer/de van benne beszéd"

iinside 2011.03.22. 10:25:28

@Mme Chauchat: nulla pont
ez számomra értékelhetetlen
ne haragudj, de szakmai kérdésekben nem ismerek tréfát!
:P

Trevlovics 2011.03.22. 10:25:46

@iinside: én csak azt mondtam, hogy ha neked elképzelhetetlen,hogy laci segítsen, mert mindig okoskodik és fölényeskedik, stb... akkor neked szerintem mindegy, hogy katonai hét van vagy apácás, így se meg úgy se lehet jó ez az áldott ember :)

Zelefánt 2011.03.22. 10:26:28

@iinside:
Pojáca inkább, frászkarikát kommandós.
A házban mindenki álmodik valamit magáról, aminek köze sincs a valódi egyéniségéhez.

mama ottmarad 2011.03.22. 10:26:30

Abból, hogy most van a katonai hét, 2 dologra következtetek. Vagy még nem engedik kiesni Lacit, vagy ez neki a hattyúdal. Alek ügyesen sugallta Évának, hogy Lacit hívja ki, ha ő lesz a kiválasztott. Ha mégis Alkesz kapná a legtöbb jelet, elvinné Gigit Éva elől. Akitől Éva fél. A lila kendőért is megy a harc.
Puszta okoskodás, mert nincs belelátásom a forgatókönyvbe.

Mme Chauchat 2011.03.22. 10:27:28

@iinside: néznek a nézők és tíz percig guggolunk?!x ideje vagyok a szakmában

mama ottmarad 2011.03.22. 10:34:56

Kint tényleg tavasz van! Remélem, a vvlakók is minél több feladatot kapnak terepen. Van ott hely a bunker mellett. Ha este 11-kor lefekszenek, és időben kelnek, még Éva táskái, és Anikó szarkalábai is visszahúzódhatnak :)

Egyben köszönöm Vérnyúl kollégának Ani belinkelt szemét, isteni puska lesz színpadi smnkhez. Verinájsz!

Zelefánt 2011.03.22. 10:38:33

@mama ottmarad:
Például áshatnának egy jó kis lövészárkot a kertben, úgyis mindig rinyálnak, hogy hájasodnak.

frea 2011.03.22. 10:45:48

Sziasztok!Most néztem meg a tegnapit, lenne egy újításom. Nem kell konkrét kérdés, elég ennyi:Ki a villában a ...?80%Alkesz, a többi néma csend. Na sziasztok, mentem dolgozni, majd jövök.

mama ottmarad 2011.03.22. 10:46:31

@Zelefánt: még megsérül a drága műfű :)

de pl. a következő héten elmehetnének BKV ellenőrnek. Úgyis annyiszor kimentek a vi, hogy a régi vv játékosok nem is tudják ezt feldolgozni. Akkor meg fejes a sűrűjébe.

Albino Vernyul 2011.03.22. 10:49:45

Kicsit lazitsatok, kezditek a harcteri stessz tuneteit mutatni.. Meg a regi szep idokbol zenes vidi..:
Alek.. Rozsi a reszeges..
Gigi.. Eroszakoljuk meg a macit betepve..
Laci.. Meditalo kung-fu panda..
Aniko.. A rap uj hercegnoje..
Kasza promo rogyasig..

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/3/ncQ92Zx3EBc

iinside 2011.03.22. 10:50:39

a katonai héthez még annyit, hogy körülbelül semmi értelme nincs az egésznek ha nem viszik ki őket valahová, de akkor egy hétre, csúszni-mászni-futni-cipekedni, mert az 50 m2-es villaudvar erre nevetségesen alkalmatlan

mama ottmarad 2011.03.22. 10:52:26

@frea: gyakorlatilag ez zajlik, mint közvélemény kutatás.

Nyáron meg majd egy sátorban lép fel Alek Benedek bácsival, Polgárjenő Hivatallal és Zokszigénnel és a többiekkel.

Erről jut eszembe: levegőre kell mennem, szasztok :)

fran7 2011.03.22. 10:54:59

@iinside: Illetve lehetne egy olyan feladat, hogy a látott család romos házánál egy hétig végeznének olyan munkát, amivel a felújítást elősegítik. A családot meg elszállásolhatnák addig egy közeli félpanzióban, megfizetve őket a reklámban szereplésért.

Trevlovics 2011.03.22. 10:56:12

@iinside: ebben meg neked van igazad :)

iinside 2011.03.22. 10:56:36

@fran7: "A családot meg elszállásolhatnák addig egy közeli félpanzióban.."
inkább a villában
:D

genevieve 2011.03.22. 10:58:54

@fran7: jut eszembe, ha már felcibálták a családot a gálára, legalább elvitték vendéglőbe a kislányt?

fran7 2011.03.22. 10:59:04

@iinside: Én is erre gondoltam, de próbáltam realista lenni.

mama ottmarad 2011.03.22. 11:00:33

@fran7: a legfelsőbb szinteken jársz! Hahó, Retekék! :)

iinside 2011.03.22. 11:05:39

fran7 for president!

bévé 2011.03.22. 11:25:20

@genevieve: Bálint Antónia csak elvitte. :)

mézescsók 2011.03.22. 11:46:13

@mama ottmarad: @Hódos Hajnalka: Viszont a nők kitartóbbak, jobb a fájdalomtűrő képességük, gyakran elszántabbak. Mondjuk Éváról ez nem mondható el. Anikóról sem mindig.
@arkangyal44: picit se vagy gonosz, de valószínű, hogy így lesz.
@MagasMacska: Nem szószerint idézem, mert nincs a kezem ügyében a könyv, de Szabó Magda Katalin utca c. regényében nagyon érthetően írja le a folyamatot. Az öregség nemcsak fizikai változásokat hoz és nemcsak elvesz az embertől valamit, hanem ad is. Nem bölcsességet, derűt, nyugalmat, hanem a "bontott egész" tudatát. Hogy az ember egyszercsak rájön, hogy abból amit átélt, csak néhány helyszin, néhány időpont, néhány esemény volt fontos igazán. A többi, ami elmúlt, lényegtelen, csak kitöltötte a létet, mint ládában a forgács, hogy ne sérüljön a tartalom.
@Albino vernyul: Amíg kettesben beszélnek róla, addig nem fúrás, hiszen egy csapatban vannak. Akkor lenne az, ha másoknak savaznák Anikót.
Az, hogy kiválasztások előtt Anikó mindig esendő, magányos, szeretetre vágyó, stb. lesz, a taktikája része. És ezt már a többiek is tudják. Talán még Alekosz is. Esetleg még Anikó nem veszi, vagy nem akarja észrevenni.
@Démétér: Azért a tiszta és használt ruhák szétválogatása talán még nem kóros tisztaságmánia. Mint ahogy az sem, hogy nem azokon fetrengünk mindennap - ruhástól - az ágyban.
@Atok: Legtöbbször azért beszélünk róluk, mert a kamera őket nyomja a pofánkba. Egyébként a rendszesen itt kommentelők bármelyike kapásból összehozna egy Alekosz-Éva párbeszédet szerelem, veszekedés, taktikai megbeszélés témakörből, annnyira egyformák ezek a duettek. És annyira unalmasak is. Ha Te erre azt mondod, hogy még mindig nyilván ezek a legérdekesebb megmozdulások ott bent, mert akkor nem közvetítenék, akkor én erre azt mondom, hogy vagy ezért ezt közvetítik, mert valamelyiket - találd ki melyiket -nagyon promotálják vagy elfáradt a műsor, de erről egyszer már írtam.
@ddendi: Anikóban sztem ott bent már nem nagyon bízik meg senki igazán. Éva-Alek latolgatta az esélyeket vele szemben, hogy Ők maradjanak a végére. A. azt is mondta, hogy figyelni fogja, hogy viselkedik, azttán majd meglátja. Béciéknek meg nincs igazán okuk arra, hogy maguk közé vegyék, mert egyszer már otthagyta őket, mert veszekedett Gigivel (pl. amikor felelősségre vonta, hogy hogyan mert jelet tenni rá), mert Alekoszékhoz csapódott. Laci valamilyen szinten bukik rá, de olyan nagyon nem. Annál sokkal gyávább, hogy ellene szóljon bármit is. Szóval a kedves Anikó kb. azon a helyen van, amit kiharcolt magának.
@Zelefánt: Azért alkalmasint melléfog. Pl. múltkor, amikor biztos volt Szandi visszajövetelében. És most is rettenetesen ravasznak képzeli magát, hogy mindenkivel elhiteti, hogy Lacit fogja kihívni, ha Ő lenne a kiszavazott, pedig Gigit vagy Jerzyt. Ezt Gigi kapásból levette, el is mondta Lacinak. Gigi múltkor is átlátott Szandin, csak nem nagyon hittek neki. A Vv Kasszandrája.

iinside 2011.03.22. 11:46:16

Toncsi for president!
:D

mézescsók 2011.03.22. 12:08:05

@mama ottmarad: Kiegészítésképpen: a férfiak pszichéjével itt a munkahelyemen többet kell törődnöm, mint a nőkével. Borzasztóan érzékenyek, többször sztaniolba csomagolva, kis szalagocskával átkötve kell eljuttatni hozzájuk a kritikát, mert még sértődékenyek is. Továbbá pletykásak. Általában mindenről mindent tudnak és előbb. Viszont nagyon jónéven veszik, ha egy nő lemegy alfába. Az övékébe.
A többségük emellett remekül főz és épeszűen állnak a női divathoz, bár azt még nem tudom, hogy hogyan lehet beindulni egy szilikonmellre. Tőlük tudom, hogy nem a méret a lényeg, kivéve, ha kicsi. Az éppen futó szappanoperából (Barátok közt, Jóban rosszban) és valóságshowkból nem pengék, de mindig lehet rájuk számítani, ha a legközelebbi F1 esélyeit vagy a BL menetét kell latolgatni. Az elrontott programot nem állítják helyre előbb, mint a nők, viszont MMKK kiismerik magukat a közműtérképen. Szóval érzékeny kis műszer mind és sokszor óvatosabban kell bánni velük, mint a hímestojással, mert hatalmas lelkük van. A hibáik ellenére szeretjük őket és van rajtuk mit szeretni.
Lacival kapcsolatban: szerintem inkább az utóbbi, mármint az, hogy készúl kifelé szépen. Valamikor biztosan nagyon macsó volt, sportos, katonás, erős, meg minden, de az idők változnak. Az egészsége sincs rendben és nemcsak a sérve, hanem a súlya miatt is, fullad rendesen és gyorsan elfárad, ez nem az Ő felragyogásának a hete.
(Egyébként bocs, az előbb véletlenül maradt bent Hajnalka neve előtt a tiéd. Azt a hozzászólást neki címeztem.)

Albino Vernyul 2011.03.22. 12:21:52

@mézescsók: Anikot faggatjak.. Valasz nehany felvetesedre.. Amugy nem a kivalasztasok elott esendo/stb. csak, hanem a nap 22 orajaban.. Alek mar reg atlepett a megfigyeles fazist, Evaval egyetemben.. Bela kotekedett vele, aztan jott a jelrakas.. A tesoknal megvan a klikk, abba mar reg nem vesznek be senkit..

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/6/sDtx8E9kSVs

lac64 2011.03.22. 12:37:36

@mézescsók: Gigi és Jerzsi beszélgetéséről Anikóval kapcsolatban: igazad van, az nem fúrás volt, hanem Gigi és Jerzsi részéről is kétszínűség. Gigi éppen aznap a gáláról visszajöve ecsetelte a többieknek, hogy ő mennyire jóban van mindenkivel és senkire nem tudná rakni a jelét, Jerzsi meg kiakadt arra az SMS-re amiben azt rótták fel, hogy a gyermekkorát emlegeti.
Anikó szerintem nem hagyta ott Gigiéket, hanem kitaszították. A hatokat előbb Jerzsi, majd utána meglepő módon éppen Zsófika hagyta cserben (emlékezzünk, Zsófi viselkedésén nemcsak Anikó, hanem Béci és Laci is többször kiakadt), Anikóval Zsófi pedig elég paraszt módon bánt. Ezt mérte fel Olivér, elkezdte vigasztalni, és ő gyakorlatilag nem a négyekhez állt, hanem Olivérrel barátkozott. Pont a kiválasztás előtt ültek le Gigivel kivesézni az Olivérrel való kapcsolatát, rá pár órára kiválasztás, ahol Gigi közölte, hogy igaz hogy megbeszélték a problémát, milyen kár, hogy ez nem előbb történt, de ő már előző nap feldobott egy érmét és az az Anikót mutatta. Azért ez milyen indok már? Egyébként pedig nem veszekedett utána erről Gigivel, annyit mondott, hogy Ő nem tett volna sem Gigire, sem Bécire jelet. Ezt egyébként eddig tartotta, Gigi volt az, aki a legutóbbi kiválasztáson megint valami hülye ürüggyel jelet rakott Anikóra.

Albino Vernyul 2011.03.22. 13:16:51

@lac64: Egyetertunk... Raadasul Oli ugyesen racsapott minden alkalomra, mikor vagy Bela, vagy Zsofi beszurt Anikonak.. Egybol ott termet, es felrehuzta vigasztalni.. Bela/Gigi nem ismerte fel, mivel lehet Anikot manipulalni, Oli viszont ugyesen kihasznalta a gyengesegeit.. Ami aztan a vegzete is lett, de ez mas kerdes.. Most Eva probalja ezt meg ujra, de jelen pillanatban nem tudom mennyire fog mukodni.. Valamennyit Aniko is tanult, de az alap problemai ott vannak, hiaba mondja azt a 3 lepes tavolsagot, ha nincs egy biztosnak hitt kulso pont a kozeleben, akkor sebezheto..

tornapipő 2011.03.22. 13:38:01

@mama ottmarad: már megtaláltam, csak bonyolult élethelyzetben vagyok, mással élek együtt, de tudom h. ő az igazi. ;)

tornapipő 2011.03.22. 13:39:21

@Zelefánt: akkor én azt álmodom, h. minden oks és királylány vagyok...

tornapipő 2011.03.22. 13:47:18

@mézescsók: hát ez az, h. annyira érzékeny némelyik h. már meg se merek szólalni, mert mindent elrontok vele...ami a szívemen a számon és ez nem mindig kifizetődő...most is fasírtban vagyok a számomra legfontosabb hímmel,de azt se értem miért nem szól hozzám...

lac64 2011.03.22. 14:00:52

@Albino vernyul: @Albino vernyul:
Igen, sebezhető, de szerintem lelkileg sokat erősödött az utóbbi időszakban.
Egyébként úgy látom, hogy már minden mindegy alapon játszik. Valahol tudat alatt elvesztette a hitét a végső győzelemben, de becsülettel végig akarja tolni a kieséséig hátralévő időszakot. Valószínűleg neki sokat segítene egy győztes párbaj.

Béciék vele szembeni taktikáját egyébként nem értem. Olivér kiesése után, amikor nagyon megzuhant, keményen nekiugrottak. Akkor szerintem könnyen kint lehetett volna hagyni, helyette Gombit küldték párbajozni, és hagyták Anit visszaerősödni.

Hódos Hajnalka 2011.03.22. 14:46:51

Kések, elcsesztem az időt, bocs.
Poszt négykor.

sogeking 2011.03.22. 14:53:55

@Hódos Hajnalka: akkor már nem leszek itthon:)

ezért:
elsőőő :)

Talpig Jimmy 2011.03.22. 15:01:03

pedig először lettem volna éber :(

mézescsók 2011.03.22. 15:02:38

@Albino vernyul: Igaz, a nap nagy részében gyenge. A játék kezdetén karakteresebb, erősebb volt, most meg mintha nem találná magát.

@lac64: Nem kétszínűség, vagy ha az, akkor a villa minden egyes játékosára jellemző. Még az őszinteség bajnokára, Évára és okostojás Alekoszra is. Szerintem egyesek utálják egymást ott bent, mint a sz...t, de ezt face to face nem mondják. Sőt, ha a stúdióból rákérdeznek, hogy ez akkor most hogy, kiderül, minden rendben, mindenki imád mindenkit, mindent mindig tisztáznak, megbeszélnek, tüske aztán nem marad sem a szívekben, sem a köröm alatt és borzasztóan jó barátok lesznek majd ott kint. Szóval erről ennyit. Meg még azt, hogy Anikó is kibeszélt mást a háta mögött, tehát egyik sem kétszínűbb a másiknál.
Nem emlékszem arra, hogy kitaszították volna maguk közül. Nekem úgy rémlik, hogy amikor Béciék először taktikáztak, akkor ment el tőlük önként (először Anikó, aztán Jerzy, majd Zsófi, aki miatt történt minden) és éppen azokhoz az Olivérékhez csapódott, akik az egész taktikázást, mint játékstílust elkezdték. Zsófi-Anikó afférra nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy volt és Zsófi tényleg tudott tapló lenni.
Ellentmondást látok abban, ami írsz. Ha lelkileg megerősödött volna (Te mondod), akkor nem játszana minden mindegy alapon (ezt is Te mondod).

@tornapipő: Ha jól értem, nem azzal az alfahímmel élsz együtt, akit nagyon szeretsz, ez utóbbi viszont most éppen nem tudod, miért haragszik rád. Ha jól értettem a problémád, akkor azt tanácsolom, hogy hátraarc és pánikszerű gyorsasággal otthagyni és vissza sem fordulni, még akkor sem, ha most úgy érzed, hogy beledöglesz. Esetleg még egyszer - de nem többször! - megpróbálhatnád megtudni, hogy mi a baja, de ha nem megy, akkor ld. mint fent. Különben azzal fog elmenni az értékes időd az életedből, hogy lesheted, nem sérted-e meg valamivel a mimóza lelkét és símán ott fog hagyni, ha jön egy nálad nagyobb balek, aki nálad jobban fényezi az egóját.
Azt meg csak hiszed, hogy ez olyan rettenetesen fáj. Mindennap egy kicsit kevésbé. Nincs az a pasi, aki miatt akár egy százas papirzsepi csomag is megérné. Ha a jelenlegi pároddal sem tudsz együtt maradni, akkor az sem muszáj. Nem könnyű a helyzet tisztázása, de a kusza viszonyok még kuszább viszonyokat eredményeznek. Nincs nő, aki vesztett helyzetekből is ne tudna feltápászkodni. Gondolj arra, hogy egy év múlva mennyire fogod restellni magad, hogy ennyire hülye voltál. Mondom ezt én így, kivülről. Ami lényegesen könnyebb, mint átélni és még az is lehet, hogy nincs igazam. Én ezt tenném.

bukott madonna két nagy didivel 2011.03.22. 15:26:15

@Hódos Hajnalka: óóóóóóóó......

pedig startra készen ültem, 4-kor már startra készen gördülök haza....,
akkor én vagyok a
MÁSODIK! :)))))))))))))

Albino Vernyul 2011.03.22. 15:29:07

@mézescsók: Ize, ha nem emlekszel sok mindenre, akkor hogy alkotsz velemenyt..?! Jerzy 1 nap utan lepett le.. Aniko barmit mondott Becieknek, nem volt jo.. Ha beszelt massal, akkor Beci benyomta neki, hogy arulo.. Aztan Zsofi az utolso 2 napban meghulyult, megbeszeltek, hogy egyutt alszanak a pihi szobaban, erre Gigivel szo nelkul bekuldte Aniko cuccait, mikor kiment megkerdezni mi van, kidobta.. Meg hasonlok.. Ugy volt, ha jol emlekszem, hogy szovegben, meg kortes beszedben Aniko segit neki, erre hopp hirtelen Becire valtott.. Minden ilyen akcional Aniko szokas szerint letort, es Oli mar rohant is patyolgatni.. Vegul igy sodrodott at teljesen a tulpartra..
Azert jatszanak minden mindegy alapon, mert mar mindenki elkonyvelte, hogy Alek nyer.. Max. akkor van eselyuk, ha Alekosz valami nagy hibat vet.. Ebben az RTL a hibas, a sok online szavazasbol, es egyeb forrasokbol nagyon kepben vannak..
Lac ugy erti, es en is, hogy valamelyest megerosodott, mert mar nem rohan minden szar miatt bogni a paplan ala.. Peldaul az egyik online adasban, par napja vitatkoztak Alekkel, behivtak oket jatekra, ott a vegen Belaval vitaztak, aztan kimentek Alekosszal, es megbeszeltek amit elkezdtek elotte.. Es probal tavolsagot is tartani, de Eva nagyon rajta van, hogy ez ne jojjon ossze..

mézescsók 2011.03.22. 16:01:41

@Albino vernyul: Az online adásokat valóban nem nézem, vagy csak ritkán. Nappal dolgozom, éjjel meg inkább egy könyv, mint órákon át bámulni azt, hogy ki hogyan alszik!
Lehet, hogy némely dologra rosszul emlékszem, meg is szoktam jegyezni, de ettől talán még nem vagyok alkalmatlan arra, hogy benyomásaim legyenek a műsorról, emberekről, stb. Különben általában jó a memóriám. Erről ennyit. Ha az jelezi, hogy megerősödött, hogy hetenként már csak egyszer bőg, akkor igazad van.
Évával kapcsolatos viszonyáról meg annyit, hogy Éva meg is tartaná az Ő hármasukban Béciék ellen és taszítaná is, nehogy Alekosz Anikó támogassa, ne pedig Őt. És ez nem emlék, hanem benyomás kérdése.
Nem mintha nem fecserésznék szívesen, de a Vv egyik szereplője sem ér nekem annyit, hogy kardot rántsak értük, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor jelöld meg a helyet és az időpontot. Már most szólok, hogy nem szeretek korán kelni.

Zelefánt 2011.03.22. 16:07:28

@mézescsók:
Hát igen, az az esti nem egész egy óra is untig elég hogy megtudjuk, megint nem történt semmi érdemleges.
süti beállítások módosítása