Hogy volt?

VV4 - 4X90

2011. március 17. 15:00 - Hódos Hajnalka

„Először is mikor idegyöttem a bakterházhoz, az előző este is éhesen feküdtem le. Tovább pedig mindennap igen korán kellett fölkelnem. Már magam is azon csodálkozom, hogyan van az, hogy még eccer se szöktem el. Aztán itt vannak a levesek. A levesbe mindenféle vót tegnap is: pertlidarab, csipetke, nadrággomb, pipakupak meg miegymás…Arra gondoltam, hogy a ténsasszony talán nekem külön főzi ezeket a dolgokat, mert rettentően haragszik rám. A bakterom az sokkal szerencsésebb, mint én: ő például szarvasbogarat fogott a sűrűkrumpliba. Elkértem tülle, nekem adta. – Hunyjuk be a szemünket – mondom a bakternak -, oszt úgy falatozzunk. Evés közben becsuktam a szemem, de sokáig ezt sem bírtam ki. A kosztom utóbb ott avasodott a napon, ahová kiöntögettem. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy olyan éhes lettem, mint a farkas. Nagyon sok mindent gondoltam, hogy jóllakhassak. Állandóan a konyha körül sétáltam. A banya meg eccer a zsírt, máskor a szalonnát kereste rajtam, seprűvel kergetett délelőtt, délután. Eccer aztán beszöktem a konyhába, ahol a tejet hűtöttük, és megettem vagy húsz köcsögről a tejfölt, a köcsögöket pedig szépen összedöntögettem a vizesdézsába. A bakterom azt állította, meg én is, hogy a kárt a kutya vagy a macska okozta. A ténsasszony, vagyis ahogy én nevezem, a banya, rám mutogatott. Nagy baj ebbül se lett, de az egész bakterház ellen bosszút fogadtam.” (Rideg Sándor: Indul a bakterház) Ezen a héten a ValóVilág4 játékosainak bevonásával az alultáplált gyermekek javára indult gyűjtés. Ha szeretnél segíteni, az SMS szám: 06-91-334-334, díja: 252Ft + Áfa (63 forint) bruttó: 315 forint. Eddig 1250 család egy éves ellátásához elegendő összeg, azaz 25 millió forint gyűlt össze.

Kedves Béci és Gigi, sajnos elmarad a mai program. Dehogyis, menjetek a kijárathoz, viháncol Anikó. A tesók az ináncsi iskolába látogatnak, ahol világsztároknak kijáró fogadtatásban részesülnek. Puszik, ölelések, autogramok, a kiscsajok visítoznak, ahogy kell, hatalmas az öröm. Béci magához húz egy kislányt, miért sírsz, hát ugyanolyan ember vagyok, mint te. Mert szeretlek! Én is! Tudjátok, miért vagyunk itt? Igen, minden gyerek lakjon jól, kiabálnak a gyerekek. Tánctanítás, a bátrabbak felmehetnek a színpadra is. Aranyos.

Ami a Villában folyik, nem aranyos, hanem tragikomikus. Kedves Villalakók! Új Villalakók érkeztek hozzátok, fáradjatok ki az udvarra és fogadjátok őket sok szeretettel. Anikó és Alekosz a leglelkesebbek, Anikó gondolom, egy újabb aranytorkú celebre számít, Alekosz lányra, ezért rövid gondolkodás után magára dönt fél üveg arcszeszt. Volt egy pasim, csak zuhanyozás után volt hajlandó bármire, az előjáték szerves része volt a ruhák élre hajtogatása, igen, összegöngyölgette a zokniját is, ez meg hosszú távon elég illúzióromboló, nem beszélve a kiaknázatlan lehetőségek tárházáról, hogy Alekosan fogalmazzak, így a liezonnak rövid időn belül vége szakadt, hiányzott volna a francnak szülinapra egy jelzés értékű szájzuhany-irrigátor kombó. Szerintem a Görög Isten is ezen az úton halad. Végül neki lesz igaza, lány érkezik a Villába, egy anyakecske személyében. Gidástul. Az állatokat később egy óvoda fogja megkapni. A következő percek a jaaajdearanyooooosak jegyében telnek. A tévé előtt szenvtelenség fogadja a látottakat, meggyőződésem, hogy istennek baromi szar napja volt, mikor a kecskét teremtette, kiállhatatlan dög mindahány.

Alekosz sincs megelégedve, a kecskékről azt gondolom, hogy nem egyenletesek, furcsán vannak összerakva. Nincsenek arányban a testrészeik. Nagy a feje, a lába túl vékony, nem egyenletes. A hátsó része sem. Valahogy nincs összerakva ez az állat. A gazdálkodás jegyében foganhatott az a számomra rémisztő ötlet, megfejik az állatot. Annyi eszük legalább van, hogy nem a gidával próbálkoznak. Anikó a legbátrabb, először ő merészkedik be, juj ne harapjál! Alekosznak is kedve szottyan, na, megpróbálom, gyere. A lelkesedést Jerzsi egy frappáns mondattal díjazza, az első csöcs, amit fog a Villában! Ajajj, támad, nagyon ideges lett ez rám! Új ötlet, lefogják, és úgy fejik meg. Éva a marad! utasítást próbálja alkalmazni, kevés sikerrel és a technikát is tudja. Nem kell félni, le kell fogni és magától adja a finom tejecskét! Nem megy az istennek se, Jerzsi segít lefogni. Várj, ne mozgasd, mert rájöttem a technikára! Úristen, tudjátok, milyen sokat fejtem? Nem tudjuk meg, mert a kecske felrúgja a tálat. A hosszú és keserves küzdelem után kecsketejjel koccintanak, Alekosz a tulipán formájú pálinkás pohárból fogyaszt, én lehunyom a szemem és némán zokogok. Megérkeznek Béciék, élménybeszámoló egymás szavába vágva. Hitetlenkedő arcok, jézusmáriázás. Na gyertek, most mi jövük! Megtekintjük a háziállatainkat! Le kell vágni? Dehogyiiiis. Tudom, hogy egy dög vagyok, de én ezen röhögtem. Majd elfelejtem, Anikó az állatok keresztanyja, az anyakecskét Bonnie-nak, a gidát Bambinak hívják, emiatt neki a későbbiekben identitászavarai lesznek, mert a szomszédban lakó koszlott kutya, Morgó elárulja neki, hogy ő nem is őzike, hanem kecske és kecskepszichológushoz kell járnia nagykorában, de a végén minden jóra fordul, mert találkozik egy unikornissal, akivel egymáséi lesznek és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Kezdem unni a kisfilmeket, pedig mára is jut egy, kezdjünk! Felhívjuk a közéleti személyek, közszereplők, médiaszemélyiségek és ismert emberek figyelmét, csatlakozzanak a jótékonysági összefogáshoz….jaaajdeéééédes! Bambi produkálja magát, felugrott anyukája hátára és szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát ott. Bízunk benne, hogy az Önök sikerei sikert hoznak majd nekünk is! Azaaaaz! Alekosz következő mondata, a kölcsönösen elégítsük ki egymást, nem kerül bele a felhívás szövegében, nem is értem. Jerzsi keményen készül, egy egy egy, egy-kettő, Alekosz páváskodik, pillanatra állj ki, hogy lássam a tükörből hogy hogyan…tehát vagy zsebre tett kezes téma, Cserhalmi Gyurisan, vagy pedig papíros. Összeomlok és azt fogalmazgatom magamban tiszta pillanatokban, hogy követem meg a színészművészt a mai posztban. A következő jelenet főszereplője Alekosz kilógó orrszőrzete. Először kézzel próbál megszabadulni tőlük, de úgy fáj. Majd Anikó kitépkedi őket csipesszel, az biztos nem fog fájni. Az akció röhögésbe fullad, ááááááááá mit csináltál? Legalább egy csomót kivettél! Anikó visongva bevallja, hogy egyet sem sikerült kitépni, remélem, a fülébe nem kukucskál bele, hogy van-e benne cicakaka, mert az én türelmem is véges.

Alekosz nagyon örült, hogy ismét kamerát ragadhatott, imád kamerával dolgozni. De akkor kezdjétek, amikor mondom, mert az lényeges a zummmolásnál – így, három emmel – tehát a tempónál. Amikor szólok. Figyeljetek. Anikó és Béci nem fogják fel a helyzet komolyságát, először csak vihognak, aztán Anikó röhögőgörcsöt kap. Pazaroljuk a kockát, így nem lehet dolgozni! Amatőrökkel nem szeretek dolgozni, komolyságot kérek, Béci, mehet. Éktelen röhögés. Három, és, Béci, indul! Nem mondd, hogy Béci indul, röhög Béci. Nem mondd, hogy Béci! Jó, akkor mutatja az ujjával. Ez sem megoldás, Anikó most azon röhög, nem látta. Jó. Béci! Azt mondtad, hogy az ujjaddal… jó, mehet. Béci! Számítunk a részvételükre, hogy egy emberként tudjunk örülni a közös eredménynek! És bizonyítsuk be együtt szombaton, hogy csodák márpedig léteznek! Alekosz meg van elégedve a felvétellel szakmailag. Mi több, ő ehhez ragaszkodik, mint felvételvezető.

Március 15-e alkalmából a lakók is összeírták a saját 12 pontjukat, a korhű ruhák miatt lehet röhögni a parókás, körszakállas Alekoszon és Lacin. Jerzsi olvassa fel az első pontokat, csak az utolsónál ficcen le a műbajusz róla, aztán Éva veszi át a stafétabotot. Szombatig mindenki küldjön legalább egy smst! Aki teheti, a közösségi oldalakon töltse fel a videót, terjessze, ossza meg és lájkolja! A dj-k buli előtt és közben hirdessék az „egy sms egy tál étel” programot! Az iskolarádiók óránként mondják be az alapítvány céljait! A multik lehetőség szerint ne csak egy sms-t küldjenek! A nagyobb felajánlásokat is szívesen fogadják a gyerekek! Az összefoglalót Éva és Alekosz VillaHíradójával zárjuk, ezek ketten megérdemlik egymást. Alekosz, haladj, mert én már kész vagyok! Még el sem kezdtem, gondolkodom még. Én már megírtam, ezt neked írtam! De várjál, én olyat nem olvasok be, amit nem én szerkesztettem! Csak felolvasom a lényegét! De ez már maga a hír, nem a felvezetés. A felvezetés lényegét akarom felolvasni! A felvezetésre vagyok kíváncsi, ülj le és nyugodj meg. Lassabban, mert nem értek belőle semmit. Éva folyamatosan kapkod. Állandóan siet, hadar, gyors, hanyag, trehány, nem jó. Éva már előre tudta, hogy másfél-két óránál hamarabb nem fognak végezni. Írok egy felvezetést. Nem kell, ez nagyon jól meg van írva! Ezt te írtad. És akkor mi van? Nem az én szavaim, nem az én gondolataim. Nagy kínnal elkészült a híradó, az egyetlen, amit érdemes megemlíteni róla, hogy Éva többször összefoghatná a kazlát, mert jól áll neki.  

Köszönöm a képeket S-nek! :))

Címkék: vv4
4218 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trevlovics 2011.03.18. 14:02:49

párbajos rekorddöntés kommenthez már majd bekapcsolom a monitort is.

szédült nőszemély - forza 2011.03.18. 14:04:47

@Friedmann Juci: bár nem vagyok canzi, de meglesz a 8-9 simán. pláne mert hétvégén van, és akkor tudok pötyögni, mert nem kell dolgozni:)

szédült nőszemély - forza 2011.03.18. 14:05:17

@Trevlovics: ja hogy te most anélkül gépeltél? elég jól megy szerintem így is:))

gibson 2011.03.18. 14:05:31

Hajni, mikor mentek violával Villába? Nem tegnap kellet volna? :)

gastro vazze 2011.03.18. 14:05:42

@gibson: hát mit csináljak?! így jött ki a lépés.... meg hát benned és Jucciban (aka gucci jucci), Canziban, Christaylorban, Trollseprűben, bévében, nidában, John May R.-ben, Trevben, Pithonban, fityfirittyben, Kacatban, Lepiben, Holabög Rémben, van-e szándékban, gidában, natothban, Vamp-írban, Gildorban, Traitorban, Zabkásában, Mádámmban, Darcyllaban,Bogi és Burkóban, műfű-babyloveyouban, gangeszben, jogaszlanyban, Sarqban, Áfikában, nyanyaban, villanatban és persze
szédült nőszemélyben mmkk bízhattam, hogy a legfelsőbb szinteken képvisel ebben az embertelenségben:D Én még emberetelenebb dolgot végeztem ezalatt az idő alatt, remélem sok lányt el is szomoritottam vele :D
Hajnikának köszönöm, hogy nem baszott ki idő előtt a blogról, pedig szoktam feszegetni a határokat, amik arra vannak, hogy feszegessék őket és egyúttal szeretném átadni a legmélyebb gratulációmat is, ha ezért nem kaptok goldenblog díjat, ami a netszkár előszobája, mint tudjuk, akkor semmiért! Anyámnak is köszönök mindent persze:)

dr. gernika 2011.03.18. 14:09:58

Na látom, sikerrel teljesítettétek a küldetést. :D

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.18. 14:10:00

@gastro vazze:
ez már tényleg egy hatalmas szeretettábor:)
te kimondottam a legfelsőbb szinteken igazoltan voltál távol:)

natoth 2011.03.18. 14:10:02

@gibson:
nem, már megint én tudtam rosszul, tiltsál ki léccives :)

Trevlovics 2011.03.18. 14:10:15

most felcsillant előttem az ötezredik reménye.

gibson 2011.03.18. 14:10:53

@gastro vazze: egyébként a nagy rohanásban el is felejtettem gratulálni, úgyhogy akkor engedd meg most:

Gratulálok! :DDD

Hódos Hajnalka 2011.03.18. 14:10:58

@gibson: nem értem, miért hiszitek azt, hogy tegnap kellett volna mennünk...
megbeszéltük violával, hogy ezt a hetet megvárjuk, mert neki se jó, meg nekem se, ma vagy holnap fogom felhívni, hogy konkrét időpontot egyeztessünk. na, nincs itt titok.

én kértem, hogy várjunk, amíg a betegség után összeszedem magam, az előző és ez a hét meg más miatt nem volt jó egyikünknek sem.

John May R 2011.03.18. 14:11:10

Köszönök mindent! Hajni neked még egyszer kösz! Az utolsó oltsa le a villanyt! :) Pá

redhaven 2011.03.18. 14:11:31

@gastro vazze: köfi,hogy messe említettél.

Trevlovics 2011.03.18. 14:11:34

@gibson: mi meglett a kisgastro? komolyan?

Hódos Hajnalka 2011.03.18. 14:11:46

@gernika: meg szoktam, de be is írom mindig :D

redhaven 2011.03.18. 14:12:51

Hajni nekemelég a 12 centis sarokról egy photo!

Friedmann Juci 2011.03.18. 14:13:15

@Hódos Hajnalka: hajni én még mindig remegek, pedig már a szemetet is levittem.

christaylor 2011.03.18. 14:14:15

@gastro vazze: hallodhülyevagy,mi MMKK imádunk benned mindent! :)

gibson 2011.03.18. 14:14:48

@Hódos Hajnalka: ezt mondta mindenki, hogy tegnap, én is csak úgy hallottam...

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:15:30

Basszus:-) 4000fölött a komment szám:-) Sziasztok szép napot:-) Büszke vagyok rátok:-)

gibson 2011.03.18. 14:15:47

@Trevlovics: nem, de tegnap volt az esküvője. Mármint a nagy Gastro-nak.

gangesz76 2011.03.18. 14:16:23

Nagyon nagy gratula mindenkinek!!!!

Köszönjük Hajni!

gibson 2011.03.18. 14:16:35

@Hódos Hajnalka: @Friedmann Juci: én rágyújtottam, és megittam két tekilát (gold), de még mindig "meccsben vagyok" :DDD

Hódos Hajnalka 2011.03.18. 14:16:39

@Friedmann Juci: elhiszem, reggel volt is egy kis lelkifurdalásom, hogy én alszom, míg ti veritek a billentyűzetet, aztán ma de. egyre jobban dobogott a szívem.

Trevlovics 2011.03.18. 14:16:44

@gibson: éreztem, hogy a nagy és felemelő dolgok árnyékában mindig ott húzódik valami tragikus is! :)
gratulálok Gastro! :9

gibson 2011.03.18. 14:17:09

@natoth: megtortént, már csak 58! :D

Friedmann Juci 2011.03.18. 14:17:39

@gibson: a goldtekila miatt mégegyszer megfontolom a házassági ajánlatod.

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:18:38

@gastro vazze: Hallodhülyevagy:-) Az oszkáréknál nem ilyen összeszedettek a celebek:-)

Friedmann Juci 2011.03.18. 14:19:49

@gastro vazze: összepisiltem magam az örömtől a kommented miatt.

egér a marsról 2011.03.18. 14:19:52

@Hódos Hajnalka: kár, hogy nem ma mentetek, MÉDIATÖRTÉNETI PIILANAT részesei lehettetek volna!

natoth 2011.03.18. 14:20:11

@gibson:
visszamászok a kupolán :)

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:20:42

@Friedmann Juci: Hát mire véget ér a fellépésünk itt, addigra gastro is gratulálhat nektek, természetesen a mi ünnepélye mosolyunk kíséretében:-) Csak aztán a nászt el ne háljátok előbb.-)

natoth 2011.03.18. 14:21:00

@egér a marsról:
ne aggódj, hetente átlag 5 médiatörténeti pillanatot sikerül prezentálnia a műsornak :)

gastro vazze 2011.03.18. 14:21:14

@gibson: ez már rémhírterjesztés!
@redhaven: óhhhhh sorry...de elsősorban a partizánhősöket emlitettem, akik minden nap szétfagyasztják a gépemet, de persze neked is köszönöm, hogy képviseltél :D
@Trevlovics: ammégnem, de oda a fiatalságom, innentől annyi esélyem van -- hivatalosan -- becsajozni, mint alekosznak egy teljes generál után :)

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:22:22

Nem mellesleg jelen pillanatban vonaton ülök Hatvan és Bp között:-)

Trevlovics 2011.03.18. 14:22:48

napok óta hiába keresem, nincs meg valakinek a majomkutyás link?

redhaven 2011.03.18. 14:23:04

@gastro vazze: na azé!!!
amúgy nagynagy GRATULA!!!!!!

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:23:27

Nem mellesleg jelen pillanatban vonaton ülök Hatvan és Bp között:-)

gibson 2011.03.18. 14:23:55

@villanat- nyugiszoba: én meg az íróasztalomnál ülök Négyezer és a Szívinfarktus határán.

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:24:08

Nem mellesleg jelen pillanatban vonaton ülök Hatvan és Bp között:-)

szédült nőszemély - forza 2011.03.18. 14:24:38

@gastro vazze: ez felemelő volt. minket az motivált tegnap, hogy amíg igába hajtod a fejed, addig a blogháborúban helyetted is emberségesek legyünk az embertelenségben. illetve embertelenek.:)

jutalmad egy 80%-os brazil csokoládéból készült Alekosz szobor, ami egy fehércsokiból készült, míves faragású Goldenblog díjat szorongat S teSttartáS-ban:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.18. 14:25:05

@Trevlovics:
már tegnap is megnéztük vagy háromszor:)

szédült nőszemély - forza 2011.03.18. 14:25:52

@villanat- nyugiszoba: wow, lelki társ! te is utazva kommentezel MMKK?:)

gastro vazze 2011.03.18. 14:26:16

@Friedmann Juci: Jucus neked sírnod kéne, le is írtam miért:)

gangesz76 2011.03.18. 14:27:33

Mire számítsak az új posztban? Eltűntök megint?

gastro vazze 2011.03.18. 14:28:00

@szédült nőszemély - forza: most jött el az a (médiatörténeti) pillanat akkor, hogy kijelentsem, szivesen leszopkodom AZT az Alekoszt:)

szédült nőszemély - forza 2011.03.18. 14:28:46

@gastro vazze: :DD

tessék egy nap házasság, és máris meleg lettél:(

Trevlovics 2011.03.18. 14:29:05

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: köszi, nem gondoltam, hogy bárki beteszi :)

fityfiritty 2011.03.18. 14:29:10

Hülye kérdés, de valaki kiszámolta tegnap este azt a 42 millából 2500 család egész éves etetése dumát, amit ez a Luli, vagy mi makogott? Én nem voltam rest. Baszki, 16800 jómagyar forintpercsaládperév. Anyád, egy vidámabb este többet elbasz az ember...

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:29:20

@szédült nőszemély - forza: Amikor vonat visz a suliba akkor MMKK:-) Egyébként meg irodából, melónak álcázva na meg otthonról álca nélkül:-)

gibson 2011.03.18. 14:30:27

@gangesz76: pihenünk egy kicsit. Te tanuld meg használni a fácsét közben! :)

Trevlovics 2011.03.18. 14:31:19

@fityfiritty: márpedig ennyi az annyi. ebből lesz vetőmag meg állat. vetőmagnak csak föld kell, nap meg víz, ingyen van. az állatnak meg víz meg kaja, szinte ingyen van, az eső esik, a kaja meg majd az lesz, ami a vetőmagból kinő. :9

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:32:04

@fityfiritty: Rosszul számoltad, ennyiért kapnak magokat, h ültessenek zöccséget, gyümölcsöt meg malacot és kecskét:-) Legalábbis valami ilyesmivel etették a népet az elején.

gibson 2011.03.18. 14:32:47

@villanat- nyugiszoba: @fityfiritty: igen csak mire abból kaja lesz, az fél év...

Friedmann Juci 2011.03.18. 14:34:14

HOLNAP MINDENKI ÜLTESSEN EGY KECSKÉT!

fityfiritty 2011.03.18. 14:34:24

Én mindent elhiszek, de ez a pitscha nem ezt mondta tennap. Arról meg inkább nem beszélnék, mi lesz a sorsa a vetőmagnak, szerszámoknak, stb...

Albino Vernyul 2011.03.18. 14:34:33

@K.Tomoceusz: Sajna ez a ket resz, csak a beszelgetes feladat elotti resze... A feladatot koveto, szerintem erdekesebb volt...

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:34:34

Mikor ilyen tudálékosan kommentelek, akkor felrémlek magamnak Alekosz tartásban és atlétikatrikóban pálinkával a kézben. Bár ez utóbbi ellen nem lenne most kifogásom.:-)

gangesz76 2011.03.18. 14:36:39

@gibson: nagyjából már megy, csak az előtt ha bekapcsolódok folyton ott kell ülni, arra meg nincs időm csak nagyon néha, de majd próbálkozom:)

Kaviárevő felsőezer 2011.03.18. 14:36:40

cél nélkül maradtam. mi lesz így velünk, sehol egy kommentforradalom.
nincs kedvem takarítani se, majd legfeljebb nem kapcsolok villanyt, ha vendégek jönnek. a főnökasszony meg kva másnapos, most ébredt :D

Trevlovics 2011.03.18. 14:37:35

@canzone: most megdöbbentem, te meglepke alatt dolgozol?

Lotyó Bridzsida 2011.03.18. 14:38:08

valaki mentsen meg, megbolondulok a dolgozóban...:(

Trevlovics 2011.03.18. 14:38:57

@Lotyó Bridzsida: nyugi, már péntek van! holnap meg 14-e hétfő

Kaviárevő felsőezer 2011.03.18. 14:39:33

@Trevlovics: alatt, fölött, mikor hogy szeretné :D

fityfiritty 2011.03.18. 14:39:45

@Friedmann Juci: A kecskét is duggatni kell ültetés előtt? :)

gibson 2011.03.18. 14:42:24

@canzone: én sem találom a helyem egyelőre :D

Lotyó Bridzsida 2011.03.18. 14:43:01

@Trevlovics:

őrült hiba volt, hogy nem vettem ki szabit holnapra...:(((
még akkor is, ha 2-kor haza lehet menni.

lopják a drága életidőmet, vazzeg...:)))

Kaviárevő felsőezer 2011.03.18. 14:44:51

@Trevlovics: úgymond. csak az a kár, hogy meglepke nem pasi, sokkal szívesebben dolgoznék alatta-fölötte-jobbra-balra

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:48:55

Na basszus, holnap még jó szar idő lesz, oszt utána meg napos. Én meg szabin vagyok:-S Nem úszom meg a takarítást:-)

Trevlovics 2011.03.18. 14:49:15

@canzone: de lepke azt mondta neki van, és egy ilyen bohém életet élő költőnőnek nem lehet probléma, ha arra kerülne a sor, hogy megosztozzon bármijén is felebarátjával.

lac64 2011.03.18. 14:50:05

@Albino vernyul: A youtube-n is vannak fenn az éjjeli adásból, illetve folyamatosan pakolják fel.

Trevlovics 2011.03.18. 14:50:43

indulhat a visszaszámlálás 4x91-re :)

Kaviárevő felsőezer 2011.03.18. 14:52:38

@Trevlovics: nekem nem kell Lepke pasija, nem osztozom :D marad a tuja :)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.03.18. 14:52:55

@Hannibal22:
nehogy már majomkutya nélkül múljon el a nap:)

@Trevlovics:
nem tudsz te még semmit:D

Kaviárevő felsőezer 2011.03.18. 14:53:09

(majdnem) végelszámolás: 4202

Lotyó Bridzsida 2011.03.18. 14:53:51

@villanat- nyugiszoba:

na, nekem szabi nélkül kell takarítani.:D
ráadásul sanszos, hogy még másnaposan is, mert farsanglunk vidéken.:D:D:D

MegLepke 2011.03.18. 14:54:50

Megvan a négyezer, ügyesek vagytok!:)

Lotyó Bridzsida 2011.03.18. 14:55:14

@lac64:

mé, megdugta a Gigit az Alekosz, vagy mi olyan nagyon érdekes a múlt estén?:D

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:56:30

@Lotyó Bridzsida: A másnaposság nekem is kinéz, mert ha nem tudok bringázni holnap a rossz idő miatt akkor ma borozás lesz:-)

villanat- nyugiszoba 2011.03.18. 14:57:19

@MegLepke: Megjött az éjszakás műszak is:-)

Lotyó Bridzsida 2011.03.18. 15:00:50

@villanat- nyugiszoba:

Tekintve, hogy ezeréve nem ittam, észnél kellene maradnom majd, mert megint túlvedelem magam és jónimasszázst követelek a kollégáktól.:D:D:D

Trevlovics 2011.03.18. 15:00:52

@gibson: tehetségtelen balpöcs vagyok elsőzésben (is) :)

tornapipő 2011.03.18. 16:23:12

@Lotyó Bridzsida: nekem ahhoz h. kierőszakoljak 1 yoni masszázst még innom se kell...

Kivétel 2011.03.20. 15:03:08

Gratulálok mindenkinek 4000 már szép szám.... kár hogy nem tudtam gép közelében lenni pont.. lemaradtam erről a médiatörténeti pillanatról
süti beállítások módosítása