Szent Jakab havának ezen a szép kora reggelén dobpergés és kürtszó hívta egybe a falu lakosait. Császári kancellista érkezett, aki, miután szépen bodorodó vendéghaját megigazította, tudtára adta mindeneknek, hogy a rekvirált állatokat jófajta császári aranyért és ezüstért kótyavetyére bocsátják. (A fiskális lelkületű Eberstein ezredes ily módon kívánja begyűjteni a hadisarcot; dejszen egyszerűbb is így neki, ha már gulyása nincs, aki Bécsig terelné a jószágokat.) Jó idea ez ott, ahol gazdag falvak vannak, de hát az itteni nép szegény, aranyat sose látott, legfeljebb ha rézgarast.

A Tenkes mélyén lévő titkos barlangban öszvegyülekezve a környékbeli falvak képviselői is épp erről beszélgettek Siklósi bácsival. Az uzsorás labanca ezt jól kifundálta, a jogtalanul elvett jószágát a nép vásárolja vissza, saját pénzén – ezt az ötletet még a modernkori adószedők is megirigyelhetnék. De hát itt nincs pénze senkinek, a vásár hírét hallván viszont majd jőni fognak Eszékről a pénzes tőzsérek, és oda lesz a szegények vagyona. Hiszen az a pár tehén a falusiaknak egész megélhetésüket jelenti, a tőzséreknek viszont csak egyszerű árut, amin haszonnal igyekeznek majd túladni valami külországi vásáron. Szítták az öregek a pipájukat a nagy gondban, végül Siklósi bácsi így szólott: maradjatok itt együtt, valahogy majd visszaszerezzük az állatokat.

Azonmód vitte is a hírt Eke Máténak, aki éppen Buga Jakabbal gyakorolta a karikásostor fortélyait egy erdei tisztáson. A nagy bajról hallván Jakabnak jó gondolata támadt: vállalta, hogy ő lebeszéli az eszéki tőzséreket a siklósi vásárról, Máté viszont gondoskodjon arról, hogy a labanc mindenáron meg akarjon szabadulni az állatoktól. Indult is gyors lován Eszékre, hogy régi ismerősét, Gasparovics Milenkót figyelmeztesse: az ezredes csak azért küldött minden eszéki marhakereskedőnek külön meghívást a kótyavetyére, mert valódi célja az, hogy útközben megtámadja őket és elvegye a pénzüket. Több se kellett Milenkónak, máris sietett értesíteni kereskedőtársait a labanc „cselszövésről”.

Az est leszálltával Máté és Siklósi bácsi is megkezdte saját hadműveletét: sorra gyújtották fel a vár körül a kazlakba rakott takarmányt. A várban a mit sem sejtő Eberstein ezredes valami vastag könyv olvasásába mélyedt, a húsos képű Bruckenbacker kapitány a kacérkodó Amáliával kockázott. (Bár szarvak még nem nőttek az ezredes homlokán, de amilyen hevességgel Bruckenbacker a kockákat és Amália kacsóját szorongatja, ez csak idő kérdése.) A kedélyes szórakozást tűzriadó kürtjele és Pityik őrmester belépése szakította félbe, aki rohanvást jelentette a szénakazlak felgyújtását. A fák közül Mátéék sorra durrogtatták puskáikat, ez miatt a labancok úgy hitték, erős kuruc csapat támadta meg a várat. A sötét miatt kitörni nem mertek, Bruckenbacker tehetetlen dühében csak a bástyáról ordibált lefelé: Ezt még megkeserülitek, disznó kurucok! (Te beszélsz, koca fia, nézzél már tükörbe!)

Közeledett a vásár kitűzött napja, épp időben, mert a labancoknak már alig maradt mivel etetniük a teheneket. Mátéék is készülődtek: a korábban zsákmányolt szürke lovat zölddió főzettel pej színűre festette át az öreg Siklósi; Máté tsinos körszakállat és bajuszt ragasztott magának és elegáns kereskedő ancúgot húzott; Jakab meg félszemű koldusnak öltözött be, kopott kucsmát és szakadt subát húzván magára. Siklósi bácsi ezalatt a titkos barlangba igyekezett figyelmeztetni a falusiakat, hogy készülődjenek jószágaik visszaszerzésére. It’s showtime, folks! - zárta beszédét az öreg, de ezen csak én röhögtem, mert a többiek nem értettek ángliusul.

Elsőnek Jakab érkezett a várhoz, a katonák között ténferegve Pityik őrmestertől kért pár fillér alamizsnát. Hiába szólította tábornok úrnak, a kutyafattya labancát nem hatotta meg ez az előléptetés, botjával haragosan sújtott rá a kéregetőre, hogy a süly essen a kegyetlen fajtájába. Az Isten ezerszeresen fizesse vissza, „hálálkodott” Jakabunk az adományért. Már déli tizenkettőre járt az idő, a várban egyre feszültebb lett a hangulat, amiért még egyetlen vevő sem jelentkezett. Amália pocskondiázta hites ura üzleti tehetségét, ám mielőtt elszabadultak volna az indulatok, az ablakon éppen kitekintő ezredesné hangos sikkantással jelezte, hogy végre érkezett valaki.

Természetesen Eke Máté volt az pompás álcájában, a szervilis Pityik azonmód sietve vezette is fel a várba. Eberstein szobájába lépve a kölcsönös üdvözlések után Máté kijelentette, hogy a jószágok nem érnek sokat, soványak, nyavalyások. Alkudozni kezdtek az ezredessel, a kezdeti 300 arany helyett végül 200-ban állapodtak meg. Ennek felét a „tőzsér” előre átadta, a második részletet meg majd Eszéken, a jószágok átvétele után. Az alkudozás során Máté figyelmét nem kerülte el a szép szolgáló, Veronika, és a szemek játékából ítélve ez az érdeklődés kölcsönös volt.

Máté felfogadta a félszemű koldust kolomposnak, a menetet Bruckenbacker kapitány biztosította két katonával. Jakab bicegve indult meg, rázva a kolompot, az állatok lassan követték. Már jó darab utat megtettek, amikor ahhoz a dombos-fás helyhez értek, ahol a falusiak lapultak. Miközben Jakab észrevétlenül kiakasztotta saját kolompjának nyelvét, ami így már nem adott hangot, a fák közül Siklósi bácsi rázni kezdte a sajátját. A tehenek erre irányt változtattak, Bruckenbacker hiába ordibált, hogy tereljék vissza őket az útra. Mátéék a rejtekből előrohanó parasztok segítségével lerángatták a labancokat a lovukról és megkötözték őket. Miközben a falusiak nagy boldogan elhajtották jószágaikat, Jakabék a katonák szemét bekötötték és a titkos barlangba vezették őket.

Ott a foglyokat magyaros vendégszeretettel étellel-itallal kínálták, de a nyápic labancok ezt nemigen élvezték. A szalonnát vereshagymával nem vette be a kényes gyomruk, és a jó erős kisüsti szilvóriumot is kiköpték, azt hívén róla, méreg. Pedig ez ám az igazi ital, nem az a keheseknek való jágermeister! A vacsora után még zenés-táncos népiesch esttel is igyekeztek a labancok kedvében járni: néhány jó kiállású ifjú ropta a szilaj legényest meg a botostáncot. A zene elültével Máté közölte döntését: a három katonát elküldi ajándékba Bottyán generálisnak. Jakabot kérdezte, vállalja-e a megbízást. Régi szegénylegény vagyok én, sok marhát csempésztem már át a határon, ezeket is beterelem Bottyán apánk táborába – hangzott a hetyke felelet.